Princess Soffility számára nem volt egyértelmű, ki javasolta, hogy meglátogassák Oakley professzor péntek délutáni óráját - de Princess Soffility üldözte a tudást. Épp csak az mindig gyorsabb volt nála.. Most úgy üldögélt Nialen másik oldalán, mint egy Boldog Paradicsom. A kifejezés eredetét is rózsaszín balladai homály takarta, mert mintha olvasta volna valahol, de ott sem írták pontosan körbe, mire is utalnak vele.. Talán a paradicsom is épp úgy örült, hogy ott lehet, ahogyan ő is most. Tudta, hogy az unokatestvére és Amycus Carrow népszerű fiúk, és hálás volt, hogy nem kell valahol mögöttük helyet foglalnia, ha már ő nem volt az. A prefektusok általában nem azok - vagy csak Soffi nem volt az.
Egyre elkerekedőbb szemekkel hallgatta Oakley professzort, és csak mert másokra pislogni, hogy vajon ők mit szólnak az egészhez. Vajon mindenki más tudta, hogy miről lesz szó? Soffi szeretett volna elbújni a tankönyve mögött, de nem akart a professzor beszéde közben pakolni, és tulajdonképpen semmilyen oka nem volt a könyvet lapozgatni.. Abban biztosan nem talál erről a témáról semmit - az apukája biztosan nem hagyta volna, hogy hatodévre is felvegye a bájitaltant, ha találna. Azt Soffi is értette, hogy Oakley professzor semmi illetlen dolgot nem mondott - ez látszott Ophelián is, ő biztosan feltette volna a kezét, ha valami szabálytalan dolog történik. Soffi mégis majdnem elsüllyedt egy általa elképzelt kis gödörbe a széke alatt, mikor Holden is kérdezett - a pulóvere ujja mögé rejtette a kitörni készülő kuncogást. Tényleg mernek ilyet kérdezni a mardekárosok házvezetőjétől?
Nem akart egyedül egy éretlen kis naphalnak tűnni, aki most arról beszél másoknak, hogy mit kért tőle az apukája - mióta az iskolába járt, és Deckard elballagott, értette már, hogy ezt sok társuk találja gyerekesnek. Mintha egy buta kis elsős lenne, aki előtt nem lehet semmi érdekesről beszélgetni.. de bárcsak itt lenne most Enver is, ő biztosan tudná, hogy ne szégyelle oda és vissza magát például Maisie kérdésein. De közben nem helytelenítette.. nem annyira, mint elvárták volna tőle. Ilyesmiről nem lenne szabad tudnia, ez azokra a lányokra tartozik, akik már férjhez mentek. És mégis.. Soffi kíváncsisága mindig sok bajba keverte, ezért sem jutott eszébe, hogy most megfogja a táskáját, és kiosonjon. Meg azért sem, mert ma is tele volt charmokkal, és mindenki rögtön őt nézné, ha megpróbálná.
Ha az olyan szorgalmas lányok, mint Anne-Rose és Sienna itt maradtak, hogy megfőzzék ezt a bájitalt, vagy még Skylar Devereaux, aki visszahúzódó volt, akkor ő is így tesz - hiszen ez medimágia, arra pedig bárkinek szüksége lehet, nem igaz? Ezzel nyugtatta magát Princess Soffility, amíg kicsit remegő kézzel kirakta az eszközöket a padjukra. A bájital nem bonyolult, és amíg kiméri a hozzávalókat, és elkezdi figyelni a kis üstje tartamát - aminek a fülére most csak egy masnit kötött - addig is leköti vele a figyelmét. Folyton topognia kell, és érzi, milyen piros az arca, talán még a haja is belelóg egy kicsit a szemébe. Nem volt összeszedett, még mindig egymásnak ütköznek kis csilingeléssel a gondolatok - vajon bajba kerülne otthon, ha megtudnák, hogy ilyet tanítanak nekik? Vagy az apukáját ez nem zavarná, mert hátha mégis tudnia kell? Mi történik, ha kiderül, hogy rég rá kellett volna jönnie? Akkor végleg bebizonyosodik, hogy ő egy naphal?
A merengésből csak Nialen kérdése billentette ki - addigra fejezte be pont ő is a bájitalt. Kicsit félt felnézni rá, mert mi lesz, ha ő is tudja már, hogy mennyire.. értelmetlen vele foglalkoznia? Ha már észrevette, hogy Soffi milyen buta és naiv, és megunja, hogy bevonja őt a népszerű barátai közé? Nialen olyan kedves fiú volt, és persze ez a népszerűség a lányokra is vonatkozott.. Talán Nialen már...? - Mi-Mit? Jaaa a bájital.. igen, az.. finom, azt hiszem. - meg sem várta, hogy a fiú válaszoljon, zavarában lehúzta az egyik kis üveg tartalmát. Szerencsére tényleg finom volt, kicsit gyümölcsös, de Soffi nem tudott nem arra gondolni, hogy talán valami rosszat tesz mégis. De ha mindenki más szerint is rendben volt, akkor hogy lehetne rossz? Oakley professzor is aranyvérű, ha az apukája nem is kedvelte, nem taníthatna semmi olyat, ami illetlen..
- Van kedved.. sétálni egyet, Oppaaa? Egy kicsit azt hiszem, hogy.. megfájdult a fejem.- talán megbeszélhetnék, ami történt. Nialen biztosan meg tudja nyugtatni, akár elmagyarázni neki, hogy tényleg nem tettek semmi rosszat, ez természetes. Az élet része. A táskája tényleg csilingelt kifelé menet a teremből: épp úgy, ahogy Princess Soffility kétségei.
butterfly on the top of my finger that's my living ring ౨ৎ • • • • • • •
Bár a lányok egy részének nagyon is tetszett William - és a szomorú, mély tekintete, amivel mintha mindig a naplementét nézte volna egy magányos szirtről - Soffi alig ismerte. Hirtelen abban sem volt biztos, mikor hallotta utoljára beszélni: és el is határozta, hogy ezen változtatnia kell, mert William nagyon kedves és udvarias fiú. Szívesen leült volna, hogy Keatsről, a jóslástanról, vagy a Toronytönyvtárról beszélgessenek- mert ettől az asszociációtól akkor sem tudott megszabadulni, mikor megígérte magának, hogy cserébe le kell mondania a vacsora utáni süteményről, ezt pedig nagyon nem akarta.. De azért most sem volt biztos benne, hogy a fiú beszélgetni szeretne-e egyáltalán vele, vagy csak túl illedelmes, hogy most jól kipenderítse innen Princess Soffilityt.
- Te is nagyon kíváncsi vagy rájuk? Szerinted milyenek lehetnek? Olyanok, mint a többi varázslény, vagy inkább állatka-szerűek? Én nem hiszem, hogy utálnák az embereket vagy a hajókat, csak védik a területüket. - de a pillanat túl vidám volt, ő pedig le is huppant rögtön az egyik, a fiú mellett elhelyezett székre. Arról nem egészen ért le a lába, a cipője kis orra folyton hozzáért a deszkákhoz, de amíg nem adott ki buta kis csikorgást, addig nem zavarta igazán. Míg Deckard is ide járt, folyton ügyelt rá, hogy Soffi nehogy rossz társaságba keveredjen - még ha ennek a kifejezének nem is értette pontosan a jelentését. Senki nem tűnt rossznak, még azok sem, akik sokszor voltak durcásak, vagy nem szerették, ha sok feladatot kaptak az órán - de aztán attól kezdett félni, hogy talán Deckard igazából másokat véd az ő kérdéseitől, vagy naphalságától. Ez még néha most is eszébe jutott..
Mivel az egyik copfja beakadt a prefektusi jelvénybe, ráncolta kicsit az orrát: ha kibontaná, vajon a fiú azt úgy értené, mintha ő túl kényelmes lenne a társaságában? Princess Soffilitynek tudnia kellene, de úgy tűnik, Princess Soffility el kellene, hogy bújjon a takarója alatt, ha ennyire naphal. - Igen, nagyon! A romantikus irodalom a kedvencem, de nem tudtam, hogy neked is! Ki a kedvenc íród és költőd? Melyik a kedvenc versed? - izgatottan tapsolt is pár aprót, ami gesztusról most rögtön rá is jött, hogy milyen gyerekes, de már késő volt. Soffi túl lelkes volt, ha ilyesmiről esett szó, és hát a Roxfortban sokkal inkább a szigorú, számszerű dolgok főszerepeltek. Egyszer megkérdezte Binns professzort, hogy ismerte-e Lord Byront, aki cserébe olyan hangot adott ki, mintha még az életben.. halálban? sem hallott volna ilyen unalmas dolgot.
- Ha van kedved és időd.. nem olvasnád fel nekem a kedvenceidet? - gyűrögette kicsit a szoknyája szélét, mert hátha olyat kérdezett, ami a fiúnak rosszul esik. Ezt semmiképp nem szerette volna, de Princess Soffility ritkán találkozott bárkivel, aki úgy szerette az irodalmat, ahogy ő.. Talán a lehetőség, hogy a fiú a dallamos hangján megosztja vele ezeket a verseket, túl izgalmasnak bizonyult ahhoz, hogy csak udvarias maradjon. Mindig nagyon tetszett neki azoknak a szalonoknak a hangulata, ahol komoly felnőttek felolvasnak - és utána finom italok és ételek mellett vitatkoznak. Ezt persze csak kívülről látta eddig, mert az apukája szerint Soffi túlságosan éretlen hozzá, hogy ne kuncogjon mindenen, és különben sem illik lányoknak, hogy ilyen összejöveteleken vegyenek részt, már csak azért sem, mert éjjel tartják őket, de..
Alig hallotta meg, hogy Williamnek is tetszett az egyik könyvjelzője - annyira belefeledkezett abba, hogy elképzelje, ők ketten most egy felnőttes irodalmi-és-nagyon-vitakört alapítanak. Viselhetnék például azt az elegáns zakót, amit a végzősők szoktak, és talán becsempészhetne maguknak vörös szőlőlevet.. Klasszikus zenét hallgatnának, talán addig nevetnének egy-egy könyvön, amíg megfájdul a hasuk és másnap reggel álmosan ülnek az első óráikon. Meghívhatnának másokat is - igen, ez nagyon szép és nagyon kevéssé naphalszerű lehetne. - Oh ne haragudj, igen, a könyvelző! Ha szeretnéd, készíthetek neked is egyet, amíg felolvasol? Olyat, amilyet szívesen használnál, mert talán.. nem a bárányosat, ugye? - elszaladhatna a kis készletéért, talán van is benne néhány sötétebb papír és egy kis glitter is.. Talán William olyan fiú, aki örülne egy kis glitternek.
Soffinak nem volt túl sok elképzelése a németekről, vagy muglikról, vagy a német muglikról, de mintha lett volna valamilyen közük Grindelwaldhoz.. Csakhogy olykor még neki is nehezére esett Binns professzor monológjait követni, a professzort általában nem azok a részletek boldogították egy-egy személy életében, amelyek őt is. Itt van például rögtön Nialen, akiről Deckard is azt mondta, hogy ingyenélő - ami kifejezés megintcsak egy cica ellopott martaléka lett, mert Princess Soffility szerint ő maga is ingyenlakott, sőt, maga Deckard is. Az unokabátyjáról sokan gondoltak csúnya dolgokat, és sokszor káromkodott, de neki az a fiú volt, aki a meccs után kézenfogta, elvezette a javasasszonyhoz, nem hagyta, hogy ijedtségében butaságot tegyen, még ha a butaság csak a sérülten visszatérés is lett volna a klubhelyiségükbe.
Mikor a pad alatt a térdéhez ért, gyorsan a szájára nyomta az egyik kis kezét - még arra sem ügyelve, nehogy elkenje a szájfényét, tényleg az ajaktintát kellett volna használnia, de reggel annyira izgult, hogy folyton megremegett az ecset is. Mielőtt a professzor megkérdezné, a jóslatok eredetének megismerése teszi-e ilyen vidámmá, megpróbálja az arcát is elrejteni a pulóvere ujja mögött, meglepően kevés sikerrel. Szerencsére Lutece professzor éppen Opheliát, Williamet és Holdent méltatta, rájuk épp nem ügyelt senki. Egyre jobban tetszett neki ez a hangulat, mások kíváncsisága csak nyüzsgővé, élénkké tette körülöttük a színeket - miután végre megküzdött az utolsó kis mosollyal is az ajkain, el kellett ismernie, ez volt a kedvenc órája, és nem is csak az itt még nem látott évfolyamtársai jelenléte miatt..
- Megnézem az inspirációt akkor! - nagyon hasznos akart lenni minden naphalsága ellenére, így gyorsan felállt, körbenézett - Anne-Rose épp most indult kötetekért, de aztán Princess Soffility még abban a bárányfelhős momentumban rájött, hogy az inspiráció itt van, ezen a pergamenen, és visszahuppant. Nem volt finom, elegáns mozdulat, a kis charmok a táskáján csilingeltek bizonytalanul, de alig tudott megülni, annyira motiválta a feladat. Biztosan Anne-Rose is ezért tűnt ilyen ábrándosnak. Vagy a sütemény, igen, más nem lehet az oka.
- Ez nagyon jó ötlet, oppa, de én azt hittem, hogy a kviddicsezők nagyon bátrak, és mindig számolnak. El fogja hinni nekünk, ha nem mondunk neki olyan dolgokat, amelyeket ismer? Te kviddicsező vagy, ha lennének benne olyan részletek, amik kis babonák, akkor szerinted segítene? Ijesztőbb lenne? Vagy ha a győzelmet ígérnéd neki ilyenekkel? - hirtelen kezdett beszélni, és folyton a kezükre kellett néznie. Még a pergament sem nyitotta ki, az is kiröppent a fejéből, hogy már ő is a háza csapatában van - de Princess Soffility naphal volt, kipirult, összezavarodott naphal. Végül valahogy néhány ügyetlen pislogás után - mert még ő sem hitte, hogy lehet pislogni is ügyetlenül - felemelte a lapot, és megpróbálta elolvasni a sorokat rajta. Talán Nialen most is látja, milyen szerencsétlen, és ez a gondolat, ha fájt is, segített kicsit a koncentrálásban.
- Oh a new age miszticizmus! Nézd, erről vannak jegyzeteim, emlékszem, hogy nagyon tetszett, még novemberben tanultunk róla. Ez egy láthatatlan vallás a muglik között, amikor a filozófia, hitek, tudomány és asztrológia együtt készít egy új nézetet. Akkor lesz egy új kor, amikor a bolygónk a Halakból a Vízöntőbe lép. - kihúzta gyorsan a mappájából a szóban forgó jegyzeteket, és leterítette őket az asztalra. Néhányon látott ugyan apró rajzokat, az egyiken például egy chibi Soffit, de remélte, hogy Nialen ezt most nem említi meg, mert akkor el kell süllyednie a kis székével együtt a padlóba.
- A muglik, akik hisznek benne, ismerik a kristályokat, bár nekik sok olyan is fontos, aminek nincs mágikus tulajdonsága, de például a holdkövet ők is gyűjtik. Szerinted nem izgalmas, hogy igazából ők is érzik a mágiát valahogy? De.. ne haragudj, oppa, nem arról beszélek, amiről kellene. Beletehetnénk ezt is? És ha te adnád elő? Te mindig meggyőző vagy, engem biztosan nagyon könnyen be tudnál csapni, mert a szádat nézném közben. Vagyis az arcodat, vagyis amit mondasz! - szeretett volna a szavak után kapni, visszaszívni őket, de elgurultak, mint egy marék üveggömb. Nem köpkő, szerencsére, de Soffi biztos volt benne, hogy legalább akkora bajt tudott volna velük keverni, ha az unokabátyja mérges lesz rá. Nagyon boldog volt, amiért a fiú már nem kerülte, vagy mert nem tette szóvá, mennyire naphal, de még emlékezett rá, milyen, mikor..
Annyira zavarban volt, annyira félt, hogy talán rosszat mondott, hogy gyorsan felkapta az egyik kis csészét, és elkezdte nagy kortyokban inni belőle a teát. A charmok bizonytalanul csilingeltek mellettük.
Már reggelinél is alig tudott koncentrálni, ezért egy falatot sem evett - csak nézte, ahogy a többiek vidáman beszélgetnek, és folyton ügyetlenül csörömpölt a kis kanállal a bögréjükben. Néha a sajátjában is. Princess Soffility nem volt büszke magára, mikor majdnem felbukott a saját lábában a lépcsőn felfelé, vagy mikor a talárja ujjával véletlenül felitatott némi esővizet az egyik ablakpárkányról, de szerencsére nem látta senki, vagy csak olyan udvariasak voltak, hogy nem mondták meg neki. Rég érezte magát ennyire hercegnőietlennek, a kis szíve hevesen dobogott, ahogy közeledett a jóslástan ideje, és háromszor is ellenőrize a szájfényét a kedves, duzzogó nyúllal díszített zsebtükrében. A szájfény halvány volt, barackos, most mégis úgy érezte, hiába szereti: magát csak aggasztóan naphalnak látta vele is.
Végül összeszedte minden bátorságát - és a táskáján viselt good luck cicás, epres és dundi kis citromos charmot - és betoppant a terembe, tekintetével az unokatestvérét keresve. Vajon tényleg eljön, ahogy mondta? Tényleg-tényleg? Olyan butaság így izgulni miatta, de mióta a kis pagonyban beszélgettek, folyton ott derengett valahol a gondolatai között, mint egy tavaszi virágszirom a puha szélben. Óvatosan megérintette az arcát - naphal szokás! végül mégis naphallá vált, haszontalan naphallá, ahogy Deckard is mondta neki? - és lesimította a haját, mielőtt Nialenre mert volna mosolyogni. Majdnem leverte a táskáját az asztalról, a charmok csilingeltek, ő pedig fényes, pántos cipője orrával dobogott kicsit.
Tudta, hogy nagyon-nagyon udvariatlan volt a barátaival, de szerencsére Enver most Revan mellett ült, így őt biztosan nem zavarta, hogy nem együtt dolgoznak, Zafirát pedig sajnos még egy extra matcha ígéretével sem tudta elhívni magával - talán még mindig a meccsen történtek miatt is. Szerencsére a mardekárosok kedvesek voltak, egyiküktől sem hallotta, amitől korábban félt: hogy valamelyikük hangosan is naphalnak nevezi, bár Princess Soffility nem volt egészen biztos benne, ismerik ezt a kifejezést. - Igen, Nialen oppa! - ezt illett mondania, főleg, mert az apukája emlékeztette rá az utolsó levelében, hogy Nialen most már felnőtt, úgy is kell viszonyulnia hozzá, bármilyen léhűtő is. Soffi nem tudta ugyan, mit jelent ez, a fiú bőre nem tűnt hűvösebbnek, mint máskor. Igazából elég kellemesnek látszott..
Szorgosan jegyzetelni kezdett az egyik kedvenc pennájával, de folyton eszébe jutott, hogy majdnem összeér a kezük, és el kellett nyomnia egy kuncogást. A professzor és a hölgy biztosan csalódottak volnának, ha látnák, milyen naphal lett belőle, pedig máskor nagyon igyekszik.. Egy másik asztalnál látta William, Holden és Ophi hármasát, kíváncsi volt, vajon ők mit gondolhatnak, ha már hármukból ketten most járnak itt először - talán a professzor tehetne kivételt, és azok is felvehetnék az órát, akik eddig nem? Olyan izgalmas volna, Soffi nagyon szerette ezeket az foglalkozásokat, ahogy a teát is, amit mindig iszogattak - és amit persze elfelejtett hozni maguknak, mert épp naphal volt. Valaki még süteményt is hozott! Talán Anne-Rose lehetett?
- Igen, Lutece professzor mindig erre tanít minket. Forráskritika, szövegelemzés, és hogy figyeljünk rá, kinek mi a szándéka. Neked is tetszik? Azt hiszem, korábban máshogy tanították? - óvatosan közelebb araszolt a székével, már egészen közel. Innen nézve látta, ahogy mások is elkezdenek ötletelni a jóslatokról, és bár annyira izgatott volt, hogy alig tudta elolvasni a táblára írt sorokat, megpróbált ő is figyelni. - Hmm, nekem a második és az ötödik tetszik! Azt hiszem, hogy a szvasztika csúnya szó sok helyen azoknak, akik ismerik a muglik történelmét. Ők azok, akikkel Morgensternéket és Envert szokták csúfolni? Valaki bele merne tenni egy csúnya szót egy jóslatba, ha nem hinné, hogy muszáj? - most már tényleg egymás mellett ültek, Soffi próbálta a pennája, a pulóvere ujja mögé elrejteni a mosolyát, de persze csúfos kudarcot vallott. Nialen olyan kedves volt, és olyan szép ebben a fényben, attól pedig még jobban tetszett neki, hogy pont a jóslástanról beszélgetnek.
Elképesztő küzdelem alakul ki itt, hölgyeim és uraim: cikesz, TAVISH és MILLER, gurkó jobbra, torony balra!
Az ilyen pillanatokban érzi az ember igazán, hogy él: McLAGEN váratlanul megsuhintja az ütőjét, nézzük, ahogy a másik gurkó egészen hülye szögben csapódik az egyik lelátónak, aztán - visszapattanóban majdnem el is kapja MILLER seprűjét! TRAVERS kapcsol, az ő gurkója BAGNOLD felé lő ki, mellettük EASTWICK használja ki a káoszt, felzárkózik LOWE és McFLY társaságában pont a fogók menetszelére az ellenfél karikái felé!
A küzdelem már-már elkeseredett, a kvaff azonban még mindig O'HARA kezében, aki megkapaszkodik a seprűjében, ahogy az ötösfogat elrobog mellette, int valamit dühösen a terelői felé, mielőtt megint lecsap egy villám, aztán eldobja a kvaffot, de alacsonyan van, hát mit csinál?!
Már csak egy pici, ott a cikesz, MILLER vagy TAVISH, TAVISH vagy MILLER?! DE FELÉJÜK REPÜL A KVAFF!?
EASTWICK kanyarodik, befékez az utánuk robogó STERLING elől - aki talán hosszú passznak hitte a kapitánya manőverét?! - kis híján beleütköznek a megtorpanó McFLY testébe, LOWE azonban gyorsít, beveti magát még egyszer a fogók gurkó-találata elé, ami WILSON felől érkezik!
Hölgyeim és uraim, BÁR-ME-LYIK MÁSODPERC, ÉS MEGVAN A GYŐZTESÜNK!
Szegény LOWE most biztosan nem tudja, melyik golyóval foglalkozzon hirtelen - kezében a kvaff, TAVISH robog a cikesz után, pokoli nagy dilemma lehet! Persze a helyes választ mind tudjuk: ha választhatod, mindig válasszd TAVISHT!
Mind érezzük, hogy valami zavar van az erőben - már minden hajszálunk az égnek áll, LOWE végül mégis a karikák felé indul, és pont akkor, mikor a feszültséget feloldja, hogy egy villám úgy belek.. elnézést, vág a kis hollók középső karikájába, hogy GAUTHIER is arrébb ijed az épp lesben álló O'HARA mellől!
Indul a támadás mindkét fronton - gurkó itt, TAVISH és MILLER párosa mögött, de végül WILSON ütőjén száll tova! A kis hollók újabb rohamra készülnek, elöl fut LOWE, tőle balra TALBOT zárkózik, jobbra STERLING egy mantikór kecsességével, a villám fényében látjuk, ahogy EASTWICK alulról, McFLY felülről! O'HARA hátrébb várja a reménybeli passzt, ahogy elérik JONES felségterületét, újabb villám, ezúttal a griffendélesek tornyának zászlójába!
STERLING majdnem elhalássza LOWE dobásából a labdát, de McFLY bukik le, fájós karjára ügyet sem vetve, a másikkal megragadja - félreértések elkerülése végett a kvaffot, nem STERLINGET - és cselezve a bal karikába lövi, bár éppencsak! JONES dühös passza aztán TALBOT közvetítésével eléri O'HARÁT, mielőtt az lebukna McLAGEN menetrendszerinti gurkója elől!
BAGNOLD közben kiüti TRAVERS ellengurkóját TAVISH és MILLER párosa elől, az éles kanyarral érkezik visszafelé a készülő kis kígyók hadmozdulatához, páran már mutatják, ott a cikesz! TAVISH és MILLER karja is kinyúlik, de még kell egy kicsi!
Hölgyeim és uraim, elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy azt mondhatom: a végjáték ezúttal vilámgyors lesz! Mert értitek, villám.. vajon az elegáns gesztus WILSON felől nekem szólt? Ilyen rossz volt?
Már mindannyian érezzük a feszültséget - először GAUTHIER, aki a szokásosnál is lendületesebben passzol EASTWICK felé: indul a roham, legelöl EASTWICK, lebukik TRAVERS gurkója elől, ami súrolja a gyorsan felzárkózó LOWE arcát, de nincs megállás, száguldanak tovább, velük TAVISH, kicsit lemaradva McFLY. Minél távolabb érnek, annál kevésbé látom ebben az esőben, mi történik: talán egy zavaró manőver O'HARA felől, talán az ott TALBOT, aki zavarni próbálja őket egy éles kanyarral?
MILLER elrepül a lelátók mellett, egyelőre nem kér segítséget - háta mögött látom, az éles szélben EASTWICK épp elkerüli, hogy O'HARA seprűjének csapódjon a lövése közben, JONES vetődik, találat! De most nem állnak meg levegőt venni sem, már repül is a kvaff vissza a közeli O'HARÁNAK, aki kis híján ellöki a körülötte még labdához jutni próbáló kis hollókat - elfordul TAVISH mellett közvetlenül, oldalra fordulva húz át közöttük!
O'HARA seprűjét úgy eltalálja egy gurkó McLAGEN felől, hogy még nekem is fáj - de ez nem állítja meg, passzol a karikákhoz közelebbi STERLINGNEK, aki kihasználva a pillanatnyi káoszt, nagy lendületet vesz! Küzdelem kezdődik az elemek és a dobás között, GAUTHIER seprűjének farka védi ki, de onnan elkapva az érkező TALBOT lő másodszor, góóóól! GYÖ-NYÖ-RŰ! Mint TAVISH!
Üzenetek megtekintése
