Az ázsiai országok pavilonjai

[Az ázsiai országok pavilonjai]

Az ázsiai országok pavilonjai

Fülöp-szigetek

A Fülöp-szigeteki Köztársaság pavilonja rögtön otthonos melegséggel tölti el látogatóit - két tradicionális forma ötvözete jellemzi alakját. Az első része, amelyet finoman változó formákkal díszítettek, a klasszikus bahay na bato, a spanyol kolonizáció emléke, míg felső szintje bahay kubo, egy emelt, könnyűszerkezetes bambus-és-nipa pálmákból emelt épület. A pavilon mintha lebegne - a tető alatt függő díszeke fénygyöngyök táncolnak, amelyek a négy elem színeiben tündökölnek, és azok harmóniáját  szimbolizálják. A babaylan hagyomány visszaköszön minden szegletéből - mintegy a természethez való mély, mágikus kapcsolódás és a közösségi létezés öröksége.
Az épület sarkait, tetőgerendáit és bejáratát is színes, mágikus terményfüzérekkel dekorálták, melyek rizsszalmából, mágikus tintafonalakból, kristályszerűen csillogó levelekből készültek, finoman változtatják színeiket, amikor egy-egy látogató elcsodálkozik rajtuk, és halk köszönömöt suttognak, amikor elhaladnak előttük. A természetes, terrakotta-árnyalatú falakat lassan mozgó, élő írásjelek borítják, az egyik külön teremben pedig lehetőségünk van megismerkedni jelentésükkel, akár elkészíteni a saját áldásunkat segítségükkel. A baybayin írásmód mágikus tulajdonságainak köszönhetően, amikor a foglalkozáson nevüket elbűvölt tálcákon a homokba írjuk, az fényleni kezd, jelképezvén, hogy a név akkor él igazán, ha tisztelettel használják - itt tanulhatjuk meg szimbolikusan birtokolni, megtisztítani is azt. Ehhez hasonlóan a kijáratnál a látogatóktól egy mágikus fallal 'köszönnek el', mely az ő mágiájukból épül és szélesedik finoman, akár a hullámzó tenger: amennyiben valaki végigjárta a pavilont, árnyalatai megjelennek azon. Itt választhatunk ajándékba egy tigmamanukant - egy jóslótollat, melynek színe azzal megegyező, melyet a falon hagytunk, és amely finoman rezeg a kezünkben, mikor igazán fontos döntés előtt állunk.

A fülöp-szigeteki pavilon az egyik, amelybe csak mezítláb léphetünk be, mintegy gesztusként: így jobban érezhetjük a föld mágiáját a hagyományok szerint. Az első helyiségben, mely egy vöröses tónusú tér, mágikus árnyjátékkal mutatják be a filippínó hősmondákat, valamint kipróbálhatjuk egy rövid bemutató után a kulintang dobmágiát. A földszint másik nagy tere a vízé: a látogatók egy mágikusan kavargó, sekély belső tóba lépnek, melyben először tanulhatnak a babylan hagyományairól - annak a gyógyítók és spirituális ősökkel való, beszélgetésre használható módjáról. Az emelet belső tere nyitott, falain varázsszövetek lengenek a finom szélben, színes selyemcsíkokon: ez a föld emlékezetének szentelt tér.
Úgy alakították ki az itt található kertöblöket, hogy a látogatók elültethessék az itt kapott mágikus magokat, melyek hangulatuktól, saját mágiájától függően szökkennek szárba. Néhány ki is virágzik rövid idő alatt. A terem közepén, piknikezve tartják a beszélgetéseket, előadásokat, valamint a botanikus-bűbájok bemutatóit.

India

A muglik mellett a mágusok közössége is növekvő aggodalommal fordul a klmíaváltozás hatásainak megismerése felé - többek között ezért is foglalta programjába azt az Indiai Köztársaság pavilonja ezen a világkiállításon. Az itt élő varázslók már megtapasztalták ennek körülményeit, és az alkalmazkodás művészetére tanítják a látogatókat, mert ahogy táblájukon is áll, úgy elveikben is: a világ csupán megérthető, nem uralható. A pavilon maga is különleges formát kapott egy koncentrikus körökből álló, folyton mozgásban lévő tér formájában, mely egyszerre működik kertként és mágikus szertartástérként is. Az ösvényei között itt-ott apró szentélyeket találunk, ezek akkor válnak láthatóvá, mikor a látogató áthalad a körök között, és megérzi a körönként változó hőmérsékletet, szélerősséget, de megváltoztak körülötte a pavilon fényei, illatai, hangjai is.
A szerkezet együtt lélegzik a látogatóival - ha túl gyorsan mozognak benne, a tér gondoskodik róla, hogy óvatosan lelassítsa, elvonja figyelmét egy-egy újabb mágikus aprósággal. Ha figyelmetlennek bizonyul, olykor homályossá válnak részei, míg ha összhangban van vele, megláthatja a mandala-alakban elrendezett ösvények kanyarulatait is. A külső körön a pavilon a természet arcát veszi fel, és ennek keretén belül ismerhetjük meg az időjáráshoz és földhöz kötődő bűbájokat, mint például a monszun megidézésének és elvezetésének mágikus alapjait, a földrengést előrejelző rendszerek mágikus mikéntjét, a varázslattal termesztett rizsfajták alkalmazkodásra teremtett összefüggéseit, valamint a dzsungelben található, nemesített gyógynövények hatásait a testre.

A külső körön kapott helyet még egy installáció is: egy esőfüggöny, mely a látogatók fájdalmaira reagál. Ha valaki kisebb fizikai sérüléssel, lelki bánattal áll alá, képes meggyógyítani azt. A látogatók ebből az esőfüggönyből egy apró fiolányit kapnak ajándékba, mikor elhagyják a pavilont. A középső körön találjuk a művészetekhez, indiai színházhoz, tánchoz, zenéhez kötődő bűbájok bemutatóit: ezek között ismerhetjük meg a mudra-varázslatokat, melyek a pálcamágia előtti időkben idéztek kézmozdulatokból átkokat, és itt található egy széles színpad is az előadásokhoz. A legbelső körben kevesen járnak, de nem tiltás vagy lezárás miatt: ide azok nyernek bebocsájtást, akik lelki megtisztulást keresnek. Az apró épületben, egy kristálykörben tartják azokat a foglalkozásokat, melyben a mágusok önmagukat ismerik meg, és az itt használt varázslatokat tükrök nagyítják fel, hogy a látogatók minden szemszögből tökéletesen láthassák azokat.
A föld alatt dobütések hangjára könnyű átszellemülni, megtalálni mindazokat a mágiatípusokat, melyeket a rohanó mindennapokban ritkán figyelünk meg magunkon. Ebben a teremben tartják az előre lefoglalható jógaórákat, de kérhető személyes tanácsadás is.

Indonézia

A látogató első pillantásra nem is egészen biztos benne, mit lát: egy tavat, melyet majdnem teljesen befednek a gyönyörű növények, vagy csak az Indonéz Köztársaság pavilonjának helyét? A térképet megnézve azonban jó helyen jár, és elég egy csónakba szállnia, az a magas, sejtelmesen susogó virágok között mintha átúszna vele egy olyan világba, melyre senki sem számít- legalábbis senki, aki ritkán találkozik ilyen mesterien megkomponált és álcázott tértágitó, valamint tereket összekapcsoló mágiával. A pavilon fizikai mivoltában lényegében a látott tó alatt helyezkedik el külön engedélynek megfelelően, mert méretei alapján kihívásokkal küzdött a felszínen, de ez látva az apró, de rengeteg, szinte vízfelszínen lebegő szigetszerű terek sokaságát, nem is annyira meglepő.
Ezek között 'odalent' már közlekedhetünk fahidakon, olykor a sekély vízbe lépve, más helyek között szélből készült lépcsőkön - és minden sziget más-más színvilágban tündököl, hangjaik, illatuk is eltér a többitől, ahogy csak Bali Jávától, vagy Szumátra Új-Guineától.
Végigjárva őket a látogató a pavilon közepén elhelyezett szentélyből egynek, azonosnak látja az eddig megtett utat - ennek ablakaiból a szigetek szimbolikusan közös egészet alkotnak. A mágikus növények olykor anyanyelvünket hallva változtatják virágaikat, míg a fák lombjaikat.

A csónakból kilépve az első nagy terület az etnikai mágiaformák bemutatását szolgálja. Ezek a foglalkozások és kis körök egymástól nem túl távol, de jól elválaszthatóak kerültek kialakításra, köztük ismerhetjük meg a balinéz mágikus táncokat, a jávai batikminták bűbáját, melyek érzésekkel töltik el a mintákat megérintőket - a pápua és kelet-indonéziai történemesélési mágiát, vagy épp a madurai énekmágiát, melyet gyógyításra használnak, és amelyeket növényi esszenciával és nem pálcával történő bűbájokkal kísérnek. Lehetőségünk van mindet kipróbálni, vagy épp csak egyben hosszabban elmélyülni - a pavilon a választás szabadságának üzenetét is hordozza. A második terület egyfajta varázszenekar: minden látogató érkezésével egy újabb apró dallamot csempész a halkan szólók mellé, tökéletes összhangot adva. Ez a tér szolgál a foglalkozások, kerekasztal beszélgetések megtartására is, valamint itt tartják a zenei bemutatókat, kóstólokat is előre egyeztetett időpontokban.
A harmadik nagy tér hivatott bemutatni a környezet és spiritualitás egységét, itt a növények sűrűbben is nőnek a korábbi tereken elhelyezetteknél. Itt mutatják be az őshonos mágia ökomágiai újításait, melyek segítségével a vizet tisztítják, táplálják a talajt - ezen kívül fa szobrokba zárt kis emlékek segítségével megismerhetjük egy-egy projekt részleteit. A látogatókat itt megajándékozzák egy-egy mágikus lapulevéllel, melyet ha vízbe helyeznek, egy egyszer hallott mágikus dallamot hallanak. A levél sosem hervad el.

Irán

Az Iráni Iszlám Köztársaság jelenléte sokakat meglepett - bár sokakban kíváncsiságot is ébresztett a közelmúlt eseményei okán. Bár nem ápolnak kifejezetten jó viszonyt sok más országgal, az iráni pavilon a nyitottság jegyében épült. Alakjában egy monumentális perzsa kupolacsarnokot ismerhetünk fel, melynek méretei már azelőtt magukhoz ragadják a tekintetet, hogy akár a sétányra beérnénk. Az épület csempéi mélykék és ónix árnyalatban tündökölnek, míg felülete váltakozik, közel érve pedig neveket hallhatunk a régmúlt időkből, vagy ha megállunk hallgatózni, olykor egy egész történetet elmesélnek a falak. Odabent a kupola maga nem 'anyagból' áll, az nem látható - helyén egy hatalmas mágikus csillagképet látunk. A kupola belsejében fut egy keskeny sáv, melyre az egyik oldalsó helyiségből kiléphetünk, és libasorban haladva megnézhetjük közelebből is - a csillagkép szavakból, bűbájok szerkezetéből áll, felfedezhetjük benne a perzsa mágikus nyelv alapjait.
A bejáratot két oroszlán szobra őrzi: az egyikük teste mintha tűzből volna, míg a másikuké tinta, amelyek az akarat és a tudás szimbólumai. Belépéskor az itt dolgozó mágusok mindenkit megkérnek, hogy ha öltözete rövidebb, több kivágással rendelkezik, viseljen egy díszes, puha anyagból bűvölt kendőt, melyet a látogatás idejére rendelkezésére is bocsájtanak - és amelynek olykor a látogatók valóban örülnek, lévén néhány helyiség meglehetősen hűvös a barcelonai hangulat után. A küldöttek maguk is kissé formálisak, a férfiak sötét, geometrikus hímzésű kaftánban, a hölgyek világos, lágyan derengő fátyolban kísérik az érkezőket, és bár nem bocsájtkoznak csevegésbe, kiválóan beszélnek több nyelven is.

A baloldali nagy helyiség az ősök tiszteletére készült, itt szenteltek egy teljes falszakaszt az iráni pálcakészítési iskoláknak. Megszemlélhetjük közelről is a vörös jázmin magvú pálcákat, vagy épp a forró homokkal rituálisan megerősített fatesteket, és előre egyeztetett időpontban részt vehetünk pálcamágiai vitákon, akár prezentációkon - némelyeken még varázsolnak is az itt kiállított darabokkal, mely egészen másnak tűnik, mint a modern, nyugati pálcák bűbájai. Ebben a teremben állítottak ki a mágikus szőttest bemutató szöveteket, melynek elkészítési módját a bátor vállalkozók ki is próbálhatják - vagy épp másolatokat olvashatnak az Avesta mágikus kommentárjaiból, de innen nyílik az említett kis feljáró is a kupolához. A főcsarnokból nyíló, középső terem félhomályba burkolózik, a bezárkozás mágikus filozófiájának színtere, melyben a nyomokat, jeleket csak a megfelelő szem számára felfedő technikákról hallhatunk, valamint kipróbálhatjuk a meditáció iráni mágikus formáit, amelyeket irányított foglalkozásban mutatnak be a kissé már-már csípős hidegben.
A jobboldali terem a legvilágágosabb: meleg, jázminillatú tér, ahol mágikus festményekkel ismerkedhetünk, valamint a mágikus tükörkészítés misztikumával. Itt tartják emellett az iráni mágusok nomád klánjairól szóló bemutatókat, valamint itt nyílik lehetőségünk a homokban főzött mágikus kávé megkóstolására is. Ajándékként a látogató egy apró kristálygyöngyöt vihet magával a pavilonból, melynek ha egy kérdést suttog, egy régvolt perzsa bölcs válaszát súgja a mágia a fülébe. A válaszok azonban mindig filozófiai természetűek, sosem egyértelműek: ahogy az iráni pavilont, csak azok érthetik, akik mélyebben figyelnek.

Japán

Minden évben sok érdeklődőt csábít Japán pavilonja - és minden évben újabb izgalmakat tartogat azoknak, akik a mélyen gyökerező spirituális-tradicionális világképet egy hipermodern keretben látják szívesen. A sétányról rögtön egy aprólékosan kialakított kertbe lépünk, melynek közepén egy szentély látható. Ennek emelkedőre helyezett alakja kívülrő úgy tűnik, mintha csak egyetlen, fehér obszidiánból álló szikla volna, akár egy mágikus Fuji. Már felülete is éteri, rejtélyes - felületét finoman áttetsző kalligráfia borítja, míg bejárata alacsony, meghajlásra késztet térben és gondolatban is. A látogató belépve a csendet érzi először, csak utána a kíváncsisággal vegyes ámulatot.
A belső udvar egy tradicionális, mágikus zen kert, ahol a kövek helyzete minden alkalommal változik, ha valaki lehajol, vagy csak megáll, hogy megszemlélje részletesebben, míg a kert közepén, az épület mögött egy fa nő, melynek ágain kívánságcédulák ringatóznak a szélben. Ezekhez a látogató is hozzáteheti a sajátját, melyben az itt dolgozó mágusok szívesen segítenek, ahogy azt is szívesen megmutatják, hogyan készülnek a mágikus papírmadarak, melyek a kertben köröznek, és olykor leszállnak a látogatók vállára is. A küldöttség tagjai az elfoglalt helyüktől függően fekete, sötétkék vagy mélyvörös kimonót viselnek, ezen egységesen fehér obi látható, és bár halkan, udvariasan beszélnek, meglepően jártasak minden olyan témakörben is, mely felmerülhet egy világkiállításon egy ennyire hagyományos környezetben is.

A látogatók a belső térbe lépve megismerhetik a japán mágia gyökereit: a shikigami-idézést bemutató keretein belül, a hagyományos pecsétmágia fajtáit, a shinto összefonódását a mágiahasználattal, vagy épp egy ősi katakuriko-bűbáj működését, mely a földrengések mágikus mintázatát hivatott előjelezni. Az egyik falat hatalmas, mozgó térkép borítja, melyen láthatóak, mely mágikus lények élnek Japán mely térségeiben, de az időjárás is jól kivehető rajta. Feltüntettek ezek mellett fontos kegyhelyeket, és az onikat bemutató beszélgetések során annak stációira is ezt a felületet használják, ahogy az előre egyeztetett teaszertartások és fegyverbemutatók, rituális párbajok során is.
A belső tér a modern mágiák számára került kialakításra, melyek között láthatjuk a fényvarázslatokat összehangoló táncrendszereket - melyeket csoportosan gyakorolnak, és a közösséget összetartó ereje miatt kedvelnek különösen művészeti értéke mellett, vagy a tér-összecsukó bűbájokat, melyek számtalan későbbi innováció alapját szolgálták. Teret kaptak itt továbbá a Mahoutokoro diákjainak találmányai is, melyek közé az emlékeztető tintahal elnevezésű, vagy épp a hangulatjavító-bűbájjal átszőtt kimonó tartozik. A pavilon jeleskedik abban is, hogy minden estére külön programot szervez: hétfőnként megtekinthető a chijō no Koe, a földrengésvédelem mágikus módszertanáról szóló bemutató, míg kedden bemutatkozik a Toyohashi Tengu csapata. Szerdánként a japán szellemekről hallhatunk előadást, valamint az ellenük való védekezésről, míg a csütörtök a tsunami és tengermágia ideje. Péntekenként tradicionális kabuki-színházi előadásokra ülhetünk be, szombaton és vasárnap pedig modern és régi japán ételek, frissítők és édességek kóstolhatóak. Távozkáskor minden látogató egy kézzel vágott, mágikus papírképet kap útravalóul - ez egy egyedi mágikus állatot ábrázol, melyet ha holdfény ér, rövid jóslatot 'táncol el' a lap tulajdonosának.

Kazahsztán

Bárki, akinek volt ideje felkészülni Kazah Köztársaság idei pavilonjából, úgy nevezné annak törekvéseit, mint gondosan megkomponált gesztus. Az üzenete részletesen kidolgozott narratíva a múlt töréseinek elfelejtésére, és természetesen kísérlet arra, hogy minden, a varázsvilágban is komoly befolyással rendelkező országgal jó viszonyt alakítson ki. Az új identitás magába foglalja nemcsak a történtek diszkrét nem említését, de azt a szándékot is, hogy a mágusok figyelme ezúttal megérdemelten forduljon a kazah mágia felé.
A pavilon első pillantásra egy ezüstszürke selyemmel borított hatalmas jurta - tetőszerkezete csillagirányban nyílik szét, egy mechanikus virágot idéz. Bejárata felett egy lassan forgó rézcsillag ragyog: kazah hagyomány szerint ez mutatja a legkiválóbb időpontot a belépésre. A mellette elhelyezett tábla alapján aki belép Tengri Kapuján, mindig az alkalmas pillanatban van - érkezzen bármelyik tájáról is a világnak. Maga a pavilon olykor mintha finoman mozdulna valamelyik égtáj irányába - éjszaka lágyan ragyog.

A pavilont vezető mágusok mind kiválóan beszélnek angolul és spanyolul is - olyan fiatalok, akik tanultak külföldön. A kazah mágusok közössége érzékelhetően rengeteg figyelmet fordított arra, hogy a kommunikáció gördülékeny, nyitott legyen minden pillanatban - a körbevezetést végzők végig egy-egy előre bejegyzett csoporttal maradnak, válaszolnak a látogatók minden apró kérdésére. A pavilon legfőbb terme egy mélyen ülő, nyitott tér: padlója átlátszó, ezalatt hatamas mágikus térképet láthatunk, melyet a sztyeppékre festetttek, míg fejünk felett ősi konstellációk formájában történeteket láthatunk a Tengrinek tett fogadalmakról, a varázslók vándorlásairól és legendáikról. A halk, dallamos suttogás akkor válik csupán érthető beszéddé, ha a látogató megáll hallgatni azt.
A második helyiség - melynek elhelyezése látszólag ellentmond a tér elrendezésének - egy csendes, félhomályos kert, ahol a növények adnak ki csupán hangot, amennyiben megérintik őket. Ez a mesék helye, ahol jól esik csak leülni, és hallgatni azokat - míg a mellette lévő egy hatalmas, szabad tér, ahol lovakat és thesztrálokat is találunk szabadon. A foglalkozások során ezek együttműködésével mutatják be a ló és thesztráltartáshoz kapcsolódó bűbájokat, kézműves mágiát, valamint a nomád életmód mágikus jellemzőit is. Ajándékba a látogatók egy apró, fémes tapintású követ kapnak, melynek barázdái felmelegszenek, amennyiben a kő tulajdonosa olyan döntést hoz, mely hosszú távon épít számára valamit.

Kína

A Kínai Népköztársaság pavilonja nemcsak különleges alakjával hívja fel magára a kiállítás nézőinek figyelmét - bár eleve nehéz volna nem észrevenni egy vertikálisan építkező, magas, aranyvörös oszlop formájú toronyt, melynek külseje napszaktól függően változik. Hajnaltól egészen éjjelig végigjárja az ősi kalligráfiáktól a már-már futurisztikus, rúnás, áramkörnek látszó díszekig az utat, melynek során újra és újra elmeséli a kínai mágikus közösség innovációjának történetét. A torony körül embernagyságú gömbök lebegnek, ezek olykor leszállnak a földre, ilyenkor pedig láthatóvá válik, hogy odabent álcázott tértágító dolgozik, hogy elrejtse kívülről a benne található interkatív minikiállításokat. Ezek között találjuk azt, amelyik egy kisebb méretű mágikus rizsföldet mutat be, egy kisebb lebegő városmakettet, mely a kínai városok mágikus alaprajzát és tervezetét mutatja be, vagy épp egy kis műhely, melyben a hagyományos kínai orvoslás ötvözetét ismerhetjük meg.
A torony három különböző szinttel rendelkezik, ezek jelképezik a múltat, a jelent és a jövőt. A delegáltak egyaránt halványvörös és fekete, valamint aranymintákkal díszített, modern szabású hanfuban fogadják a látogatókat, melyen a festett alakok teremről teremre változnak. Általában elmondható, hogy a beszédük formális, udvarias - de a fiatalabb kísérők azok, akik kötetlenebb fórumokat, beszélgetéseket is tartanak a pavilonban, gyakran mágikus technológiai újításokról, startupokról. Ők adják át a látogatás végén az apró ajándékot is, mely egy ügyesen hajtogatott varázspapír - érzékeli a tulajdonosa lelkiállapotát, és mikor szüksége van rá, kinyílik, hogy inspirációt nyújtson.

Az épület legalsó szintén találhatjuk a legősibb kínai hagyományt őrző relikviákat - például egy mágikus íráskövet, legendás mesterek emlék-kivetülései beszélnek tanításaikról, a qi mágikus mivoltáról, a körmozgásra épülő, közös varázslatokról, vagy épp azokról a módszerekről, amelyek segítettek sárkánybiztossá tenni az építményeiket. Láthatunk egy teljes falszakaszt, melynek hűvös, sima felületére krónikák részleteit, meregő-szerűen kivetített eseményeit láthatjuk Kína mágikus történelmének. Uralkodók, akik mágusok voltak, vagy épp a lázadók, újítók elevenednek meg, de ebben a teremben mesélik el a mágusok és muglik együttélésének mikéntjét is. Egy szinttel feljebb találhatjuk a jelennek szentelt termet, ahol már a mágikus technológiai újításokat állították ki, melyek ötvözik a múltat a jövővel. Ilyenek többek között a sárkánycsont-alapú eszközök a gyógyításban, rúnamágiában, vagy épp az ökomágia megszilárdításában katasztrófákat megelőzendő - de arról is láthatunk bemutatókat, hogyan védik mágikus pajzsokkal a varázslók lakta településeket, legyenek azok akár modernek.
A különösen népszerű attrakció, melyben a látogatók megnézhetik, hogyan festenek egy-egy kínai varázslény szemével: a sárkányoké előtt mindig hosszú a sor. A legfeljeső szint a jövőé, mely lényegében egy kert-installáció, ahol a növények az őket nézők hangulatára reflektálnak szirmaikkal, apró mozdulatokkal, vagy épp hangjukkal. Itt tartják a workshopokat, amelyek között nagy érdeklődésre tart számot a kombinált bájital-és-elixírek ötlete, vagy épp a mágikus űrkutatásról szólók.

Korea(i Köztársaság)

A csillagok - és gazdasági folyamatok - együttállásának köszönhetően a barcelonai dél-koreai pavilon valósággal ragyog, erről számolnak be az oda látogató mágusok is. Már a kapujában érezhető a Koreai Köztársaság üzenete a modernitás és a hagyományok ötvözte hangulatban: ahogy a tradíció tisztelete és az innováció, úgy a varázslók és a varázstalanok világa is alkothat tökéletes harmóniát. Bejárata egy különleges ívű, a megbűvölt színek és fonalak összességénen köszönhetően portálnak tűnő átjáró, amelyen áhaladva már érezheti is a finoman hangolt élénkítő-bűbájok mellett azt a semmivel össze nem keverhető kíváncsiságot, mellyel ismeretlen világok felé fordulunk.
A pavilon külső borítása egy fehér papírlámpákkal díszített, hagyományos hanok-falut idéz, melyet két oldalról keretbe fekete gránit foglal, melyeken az alkonyban neonfénynek tűnő, mágikus hangul írásjelekből futnak végig jó szerencsét, boldogságot kívánó üzenetek. Az épület belső szerkezete a négy koreai alappillér köré szerveződik - ezek fizikai terek a téren belül, de egyfajta stációt is jeleznek. A mágusok, akik a körbevezetéssel vannak megbízva, mind különleges, egyenruhának tűnő összeállítást viselnek, és mindannyian feltűnően fiatalok is - emellett azonban tökéletesen, kellemes akcentussal beszélnek angolul, japánul, olykor még franciául is. A mágikus kpopért rajongó látogatók felismerhetnek közöttük néhány idolt is, ami olykor lassítja a körbevezetést a fotózkodás, aláírások begyűjtése és némi általános rajongás okán.

A négy alappillér között az első a jeong - a kapcsolódás tere, melynek kialakítása lehetővé teszi hangzó kerámiák megtekintését, amelyeken keresztül bemutatják, hogyan szövi át az érzelmi mágia ezt a mesterséget, valamint miként szolgált a folyamat a közösségek közös mágiagyakorlására. Egy nagy vásznon láthatunk merengőkhöz hasonló emlékeket máguscsaládok történeteiből, melyet maguk adományoztak a pavilonnak. A második tér a munhwa - a klasszikus és modern mágikus művészetek otthona, melyben kipróbálhatjuk a mágikus kalligráfia módszereit, megismerkedhetünk a mágiával szőtt textilek készítésével (ezeket fel is próbálhatjuk), valamint itt kapott helyet egy kisebb fülke, melyben merengő-szerűen egy mágikus dorama jeleneteibe csöppenhetünk.
A harmadik alappillér a gonggi, az ökomágia és innováció ötvözetének kettőse. Itt a tér már-már futurisztikus: a padló lebeg, azokra lépve különböző mágikus hangszereket hallhatunk, és közösen el is játszhatjuk kedvenc dalainkat, de itt találhatóak az 'okos tükrök', melyek olyannak mutatják a belepillantó alakját, ahogy ő azt elképzeli. Kipróbálhatjuk a mágikus ritmusvarázslatokat, valamint a hang-alapú bűbájgyakorlást, amely azt kutatja, miként hat a hangsúly vagy a hangok elhelyezkedése a mágiára. Az utolsó alappillér a hon: a szakrális mágia színtere. Itt vehetünk részt egy teaműhelyben a mágikus teaszertartáson, készíthetünk pok-tokkit, mely számunkra egyedi, védő mintával felruházott talizmán, valamint itt tartják a beszélgetéseket, előadásokat is. A körbevezetést egy apró, de valahogy helyből soha ki nem fogyó mágikus koreai kávézóban zárjuk.

Sri-Lanka

A Srí Lankai Demokratikus Szocialista Köztársaság pavilonja idén sokak egyik kiemelt helyszíne a világkiállításon, melyet komoly nemzetközi figyelem övez a tavaly decemberi tragédiát követően. A páratlan nemzetközi összefogásnak köszönhetően mágusaik lehetőséget kaptak arra, hogy így is bemutassák országukat, remélve, hogy nem a földrengés, valamint a tsunami az egyetlen, ami miatt látogatóik emlékezni fognak rájuk. A pavilon nem emlékműnek készült, de betölt egyfajta 'élő sebtapasz' szerepkört, amellett, hogy figyelmeztet mindarra, ami más országokat, közösségeket is érinthet és érintett kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Már messziről könnyű észrevenni a hatalmas hajótestet, amely finoman lebeg a levegőben, és amelyet egy megbűvölt csónakban lehet megközelíteni, mely a fedélzetig viszi a látogatókat, a túloldalon pedig óvatosan száll alá, mikor távoznak éppen.
A pallókra lépve mintha másik dimenzióba érkeznénk - lábunk, kezünk alatt a hajó teste fából, kókuszrostból és holdkőből készült, megérkezvén fedélzetére pedig a horizont mintha tengerré válna: az a benyomásunk támad, mintha valóban a habokon siklanánk, kikötő és megkötések nélkül. A hajótest oldalain aranyszálakból szőtt, mágikus nevek lebegnek: azoké a mágusoké, gyógyítóké, varázslényeké, akik és amelyek odavesztek vagy maradandóan megsérültek a tragédiában, vagy épp a mentésben. A kormánykerék körül pihenőt alakítottak ki, ahol a legfinomabb helyi nevezetességeket kóstolhatjuk meg, vagy csak élvezhetjük a tenger békés látványát, hallgathatunk pár percig, mielőtt továbbindulnánk. A helyiségeket a fedézeten, egy széles, mindig nyitva álló csapóajtón keresztül, egy kényelmesen szélesre és egyszerűen járhatóra bűvölt csigalépcsőn közelíthetjük meg.

A Csend Galériájának keresztelt nagy, belső tér az, ahová először megérkezünk - itt szinte a lépéseinket is alig halljuk, míg megközelítjük a tér közepén elhelyezett, kör alakú medencét. Ebben apró, vízi lények és állatok alakját, kivetüléseit láthatjuk, amelyeket óvatosan meg is simogathatunk, és különösen örülnek, ha halk énekszót hallanak. A galériában kerültek kiállításra a képek a sziget tragédia előtti állapotáról, projektjeiről, melyek a mágikus természet megőrzését szolgálják, valamint itt láthatjuk a mágikus textileket, melyeket tradicionálisan készítenek és festenek - és amelyekbe burkolózva érezhetjük azokat a gondolatokat, melyeket készítőik mágikusan a szövetekbe zártak. Innen kilépve, és lefelé haladva minden látogató kap egy apró levelet, melyet még nem tud kinyitni, amire figyelmeztetik is: akkor nyílik, mikor szükségünk lesz rá, és benne a Srí Lanka-i varázslóiskola gyermekeitől egy-egy bátorító mondat áll.
A harmadik, legnagyobb tér a hajó belsejében az, ahol a 'tűzgyógyítók', medimágusok, varázsbaj-elhárítók bemutatói kaptak helyet. Az itt dolgozó mágusok bemutatják a tragédiát követő legfontosabb mentési bűbájokat, az erre kifejlesztett bájitalokat, valamint a nemzetközi segítség mágusok közötti rendszerét. Esténként az itt felépített színpad helyi mágikus zenekaroknak ad helyet, ahol sokszor vízből, virágszirmokból, szélből készítenek közönségükkel dallamokat. A terem egy elszigetelt részéből nyílik egy kis fülke is - ide azok léphetnek be, akik elvesztettek már valakit, és a benne található, régi ceyloni idézőgyöngyök segítségével újraélhetik közös emlékeiket vele. Mindenből sugárzik a nehezen, de tisztelettel megtanult üzenet: a mágia nem ment meg mindentől, de megtanít együtt élni mindennel.

Thaiföld

A Thaiföldi Királyság pavilonja a politikára érzékeny mágusok egyik kiszemelt célpontja: úgy is jellemezhetnénk, mint egy tökéletesre csiszolt tükör, melynek minden részlete éppen azt mutatja, amit a látogató keres, miközben tudjuk, maradt mögötte valami rejtett, titokzatos és finoman megfigyelő. Az épületet megközelítve már tudjuk, hogy kifejezetten udvarias, vendégszerető légkör jellemzi, de a kimondatlan feszültség csempész némi váratlan izgalmat is a levegőbe - hiába mondja minden mosolyogva, hogy látod, nálunk béke van. A pavilon megjelenésében egy arany-vörös tónusú, sokszintű, hajlított tetővel rendelkező királyi udvarház, amely körül lebegő lótuszleveleket kerget a szép lágyan. A tetőkön aranytükrök, melyek telítődnek a nap fényéből, ezzel mágikusan melegítve a pavilon belsejét, valamint finom aranyfényt kölcsönöznek belső tereinek, mintha mindig hajnal volna odabent. Bejáratát két garuda-szobor őrzi, melyek félig ember, félig madáralakja mágikusan érzékeli a látogatók tudatátt, és csak azok léphetnek be mellettük, akiknek szándékai tiszták.
A pavilont vezető mágusok különösen ügyelnek rá, hogy a rendet megőrizzék - bár a világkiállítás ideje alatt semmilyen atrocitásra nem kerülhet sor, mégis azt beszélik róluk, hogy többek közülük legilimentorok, vagy akár különleges aurorok is lehetnek. A tőlük kapott ajándék azonban mintha rácáfolna mindkét sejtésre: a látogatók egy apró, áttetsző üvegcsét kapnak, melyben egy kis aranycsepp látható, a pavilon mágiával szentelt forrásából származó vízzel vegyítve.

A pavilon hivatalos neve Ruen Chao Fa - Az Ég Hercegének Háza: belső terei is erről árulkodnak, hasonló pazar részletekkel ellátottak. A köszöntésre alkalmas kisebb terek után az első nagyobb egy félhomályos, szinte hangtalan tér, melyben lebegő aranyselyem-falak között megül a nyugalom. A terem tükörpadlós, kör alakú - és tele van kényelmes székekkel, valamint derékig élő, faragott pultokkal, melyeken rengeteg könyv sorakozik. A látogatóknak lehetősége van csak csendesen olvasni - a kötetek thai mágikus rítusokról, történelemről szólnak, különleges mondákkal kiegészítve - vagy részt venni az előre egyeztetett időpontban megrendezésre kerülő mágikus rituálékat. Ezek részét képezi a királyi meghajlás, valamint a mantrák és mudrák mágikus felvétele és azok tulajdonságainak megismerése. A második nagy helyiség a népi bűbájok udvara, ahol északi, keleti és déli régiók mágiahasználatát mutatják be az érdeklődőknek, köztük például a selyemfonál-bűbájokat, a gyümölcsök gyógyításra, valamint olykor tradicionális varázslatokhoz való használatát, és itt kapott helyet egy küönleges bambusz-labirintus, melyben hangok szólítják a betévedőt, és el kell döntenie, melyiket követi, hogy biztonságban kijusson.
A padló itt hűvös, jázminköves, valamint finoman rezeg, ha a látogató túl sok feszültséget hordoz magában. Az utolsó nagy helyiségben részletesen bemutatásra kerül a thai mágikus orvoslás, a spirituális sebészet, valamint a sangwan, az aranylánc mágia, mely egyfajta szerződés tanítvány és mester, testvér és testvér között. Itt lehet beszélgetni a mágikus hagyományokat őrző szerzetesekkel is - de ők csak akkor válaszolnak, ha a kérdés, amelyet feltettünk, valóban őszinte. A látogató annak tudatában távozik, hogy Thaiföld mosolya valóban nem álarc - de igazi élete amögött van.

[- Tudom, hogy a Varázsvilág hatalmas. De soha nem gondoltam bele, hogy ennyire.]

Soff&Nialen - 2005. július 2.


18+ - káromkodás, general Nialen bullshit (less than usual)

  Soha nem hittem volna, hogy eljutok még külföldre. Egyre rosszabb az anyagi helyzetünk, és igazán keveset segített rajta, hogy nagykorú lettem; Sullyvahn, az a rohadt faszfej már ellopta a pénzemnek azt a részét, amit Yuria nem vett el tavaly nyáron. Még az iskolai támogatással együtt is csak azért mertem elfogadni a meghívást, mert megbeszéltük, hogy dolgozhatom neki nyáron, és fizet- a töredékét annak, amit anyám átjátszott neki, messze nem eleget, hogy bármit helyreállítsak, de sok választásom nincs. Legalább egy minimális összegre szükségem lesz a Roxfort után, és már csak egy évem maradt.

 Valami megakadályozza, hogy folyamatosan kurva irritált legyek.

 Még mindig nem fogalmaztam meg fejben, hogy mit jelent Soff keze az enyémben, ahogy fogom őt, ahogy szinte hagyom, hogy húzzon magával, amikor újabb és újabb érdekes dolgokat lát. Magamtól biztosan inkább valami olyan helyet keresnék, ahol inni lehet, esetleg kviddicsezni, de most sokkal szívesebben vagyok itt. Persze, nem tudom azt állítani, hogy ez a hely unalmas.

 - Tudom, hogy a Varázsvilág hatalmas. De soha nem gondoltam bele, hogy ennyire.- a koreai pavilon már kívülről is kisebb mértékben olyan hatást vált ki belőlem, mint amikor először láttam a Roxfortot, ahogy a felnéztem a sötét tóról, az enyhén dülöngélő csónakból a kastélyra. Akkor tudtam, hogy valami nagy, valami varázslatos kezdődik az életemben, valami, ami talán segít hátrahagyni a sötétséget, amellyé a gyerekkorom vége vált akkor, amikor úgy döntöttem, hogy elfordítom azt a kereket. Ez a pavilon mintha kisebb mértékben, de azt ígérné, hogy újra kapok valami varázslatosat.

 Tudom, hogy Soffnak ez a pavilon amúgy is nagyon fontos, ebből a kultúrából származott az anyja, és ahogy belépünk, ahogy ott vannak a nálunk alig idősebb (és nálam talán fiatalabbnak tűnő) mosolygós boszorkányok és varázslók, nekem is jobb kedvem lesz. Ritkán érzem magam ilyen gondtalannak, harag és szorongás nélkül, most azon sem gondolkodom, hogy mi ez az egész közöttünk, hogy tényleg együtt vagyunk-e, vagy ez valami más.

 - Lenyűgöző ez a hely... szerintem már akkor is készülhettek ilyenek, amikor nem is volt még Roxfort.- Binns most biztosan megmondaná azt is, hogy pontosan mikoriak ezek, aztán képes lenne rohadt unalmassá változtatni a témát, de ahogy ránézek ezekre, ahogy belegondolok, hogy Merlin még nem is létezett, amikor valaki hasonló kerámiákat készített... úgy érzem, hogy benne vagyunk egy pillanatban Soffival, amely talán örökké fog tartani, amelyre örökké emlékezni fogunk.

 Csak azt nem tudom még, hogy hogyan.

 Most nem hagyom, hogy a gondolataim elterelődjenek abba az irányba, hogy átgondoljam, milyen lenne tényleg együtt, komolyan, mennyi kihívásunk lenne, mit szólna hozzá az apja, aki nagyon jól tudja, milyen szegény vagyok, mert ő lopta el mindenemet. Most csak örülök, hogy itt vagyunk, hogy itt van még rengeteg másik hely, hogy ide is éppen csak betettük a lábunkat.

 - Örülök, hogy végül elengedett.- fogást váltok a kezén, megérintem a bőrét a hüvelykujjammal. Kész voltam rá, hogy kihagyjam ezt, ha Soffit nem engedik el, nem akartam volna semmiképpen egyedül jönni, de örülök, hogy itt vagyunk, hogy ez a nyár minden bizonnyal feledhetetlen lesz, már az elején belevágunk valami megismételhetetlenbe. Nem tűnik olyan nagynak és ijesztőnek, hogy jövő nyáron már munkát kell keresnem.

[rumba]

空 想  Ω  P A S O  D O B L E

rumba

                        rumba
                                             rumba
                                                                                      rumba

+16 szégyenítés, maximalizmus?
       Élesen tiltakoztam, mikor a nevelőszüleim friss levegőre és napsütésre hivatkozva mégis felírtak a roxforti küldöttség listájára: micsoda ostobaság, mintha ezek elengedhetetlenek lennének egy remek nyár eltöltéséhez! Még azt sem vették figyelembe, mikor azzal fenyegetőztem, hogy ott felejtem valahol a természetesen megint rám bízott Revant - így a pihentető kikapcsolódásról szőtt álmaim gyorsabban értek véget, a nevelőszüleink Revanba vetett bizalma fog a hetedévet követően. Ha van bármi szabályszerűség még az őrületnek ezen mezsgyéjén, másként nem lehet.
       Mély megvetéssel tekintek mindazokra, akik a Világkiállításban alkalmat látnak a lustaság ünneplésére - vagy ha már itt tartunk, a churrosnak nevezett kamikísértés tömegszámra fogyasztására. Mintha a nyári hónapok mindenkiből kiváltanák ezt a jóra való restséget.. Belőlem pedig a méla undort, amit megpróbáltam a szokásos, iskolaköröknek megfeleltethető módon pótolni, de ez lehetetlen, miközben a korai strandolókat kerülgetem a parton. Kínjaimat csak tetézte, mikor megpróbáltak visszaterelni egy, a várost képfényező mugli japán csoporthoz.

       Természetesen megint annak vádja ért, hogy nem tudok uralkodni az indulataimon - pedig semmin nem uralkodom úgy, mint az undoromon, amiért nem térhetek vissza a megszokott rutinomhoz. Talán a haragomon, mikor a pavilonba mintha azt a szánalmas emberkísérletet, Yuria Traverset láttam volna besurranni - és még akkor is több, mint ura voltam, mikor átöltöztem a japán pavilon kendo bemutatójához. Sosem venném magától értetődőnek a megtiszteltetést, amiért részt vehetek rajta - az előadók kiválóságahoz kétség nem férkőzhet. Megpróbálom lecsendesíteni a gondolataimat a tatamira lépve..

       Szerencsére nem vallottam soha azt az ostoba liberális szócséplésben megfogalmazható önfelmentést, hogy a problémákat érdemes elengedni, vagy még autentikusabban: letenni. Nem, most az összeset felveszem, ahogy magam elé képzelem, milyen volna szégyent hoznom Giada és Rokuro senseire, milyen megvetést éreznének felém, ha rossz hírüket kelteném. Nincs győzelem fájdalom nélkül - és azok után, hogy nem tudtam sokáig elkészíteni Oakley professzor saját főzetét, csak még inkább meggyőződtem ennek igazságáról.
       Kétlem, minden újabb ütéssel, kitéréssel kétlem egyre jobban, hogy fájdalmunktól megszabadulni bármi jóra is vezetne: a terhétől megszabadult virág bármerre nőhet. Ez természetesen valamiféle empatikus szemszögből kívánatos akár - de semmi másnak nem tűnik valójában, mint kötelességeinktől való menekülésnek.

       Mások talán abban bíznak, az élet egyszerű válaszokat kínál - de a kérdést megfogalmazni is gyávák. Bár végül elfogadható eredményt értem el azzal a bájitallal, de ez természetesen nem elég: minden nap újra meg újra átélem azokat a perceket az üst felett, és ha egyszer is gyengeségemben olyan mentséget keresnék magamnak, amelyet sokan érzelgősködésre hivatkozván elfogadhatónak találnának.. De erre szolgál a harag és szégyen - figyelmeztetésnek, be nem gyógyuló sérülésnek, amelyre minden pillanat újabb fájdalmas ütést mér. 
       Hiszek benne, hogy a szégyen tanít, a szégyen nevel - a szégyen nem engedi, hogy többet képzeljünk magunkról, mint ami való, tapintható. A liberális kurzus biztosan vitatná ezt, számtalan érvük végpontja mindig az oktrojált egyenlőség, csakhogy az emberek nem születnek egyenlőnek. Ki magasabb, ki alacsonyabb - ez talán igazságos? A véletlen hóhér, nem bíró.

       Mire végzünk, egészen eltölt az eufória - nem sérteném meg egyetlen pavilon nyugalmát sem azzal, hogy ott keresem meg Yuria Traverset, de biztos vagyok benne, hogy azok közé tartoznak, akik a tanulás helyett a parton napozást részesítik előnyben.  Ha nem foglalt volna helyet most is a közönség soraiban, elfelejthetném: felidézi bennem Nebelwald néma figyelmét, nyugalmát, mellyel a vitáinkra felel.. És persze az a levél. Traverse azzal Onoda hadnagy legszebb hagyományait ébreszti fel bennem. Meg persze azokét, amelyekben a sinai nyelével párszor jól arcon találom vágni, mert már úgysem árt, és annyi éven át sem tanulta meg, hogy mit érdemes védeni.. Vagy mit nem, ha udvarias vagyok.

       Ha eljött volna a párbajunkra, most nem akarnám annyira kihívni újra: azért pedig a legkevésbé sem sajnálom, hogy éppen Oakley professzor óráján tanulta meg, miért is érdemes figyelnie a partnerére egy veszélyes bájital elkészítése közben. Talán meghallgathatnám ismét mindazokat a szépelgő szólamokat arról, hogy a gyűlölet csak viselőjének életét mérgezi, jobb azt hurráoptimizmusunk halma alá temetni örökre. Ez a vesztesek menedéke - azoké, akik csak gyógyírrel viselhetik sorsuk terhét, épp ezért tanulni sem hajlandóak belőle. A sinait a hüvelyébe csúsztatva már tudom, hogy meg fogom keresni, bárhol is jár, és kihívom újra - utána pedig utánam a nagy hullám Kanagawánál. Ha valaki így felmagasztalta képességeit, bizonyára épp ekkorát tud esni is.

       Csak azért nem teszem egyből, mert kifelé menet váratlanul épp Oakley professzorba ütközöm - mélyen meghajolok előtte, a kellemetlenül hosszúra nőtt copfjaim a földet érik, ostoba kis puffanással jelzik számára, hogy talán adóztam mégis a hiúság javára az utóbbi hetekben.. Talán nem kellene így gondolnom rá, hiszen ez is az elmélyüléssel töltött percek sorából válik ki, de nem szeretek még gondolni sem arra, hogy Oakley professzor azt feltételezi rólam, hogy valami ostobasággal töltöm az időm. Ez az átkozott churrosos város engem is magával húz oda, ahol az emberek olyan katasztrófától boldogok, mint a klímaváltozás okozta huszon fokos tengervíz. Vagy a napsütés!    
       - Oakley professzor, ön is a bemutatón vett részt? Ön is látta azt a.. Traverset? Azt, amelyik bizonyára házimanókkal állhat közelebbi rokonságban. Elnézést, erről az információról egészen sokáig hittem, hogy csak egy degradáló angol metafora, de a legnagyobb és legmélyebb undoromnak hangot adva most már tudom, hogy lehetséges. - most is keresem még a távozók tömegében, hátha felbukkan patkányokéval bátran versengő arckifejezése. Traverse szerint a húga egy férfi társaságában tért be a széfjükhöz - ez talán másokban megértést, sajnálatot ébresztene. Bizonyára grooming, átverés áldozata. Ha engem kérdeznének, ez épphogy súlyosbító tényező - az a nő, aki férfiakért hagyja el házát, családját, már-már férfinak számít.
        

I C E  C R E A M
C A K E
౨ৎ 2005. július 02. ೀ


•     •    •     •    •     •     •  

Princess Soffility még a szokásosnál is jobban izgult: csak az állította meg benne, hogy nagyra fújódjon és elrepüljön, mint egy szív alakú lufi, hogy közben Nialen kezét fogta. Az ugrálást is nehezen tudta megállni - már az sem segített, hogy felidézte az otthoni intelmeket arról, hogy senki nem szereti a hangosan dobogó lányokat, különösen akkor nem, ha az arcuk egy boldog paradicsomra emlékeztet.
Ma reggel háromszor ütötte be a könyökét - most fogja negyedszer, mikor kiérnek végre a szállásukról, és ugrándozva elindul a már előre megfigyelt pavilonok felé. Az egyik térdén egy békás ragtapasz: ez apunak biztosan nem tetszene, mert mugli dolog, de ha annyira kedves, és ajándékba is kapta.. nagyon büszke volt magára Nialen kis kabátjában, amiben ugyan majdnem eltűntek a kezei, de amit mostanában mindig megpróbált elcsenni a fiútól.

– Nézd, nézd, Nialen! Már messziről látszik! Az ott hangul! - csak azért állt meg, hogy felmérjék a sort, ami a pavilon bejáratáig vezetett, és amelyben számtalan hozzájuk hasonló korú boszorkány várakozott már. A táskáján megcsörrentek az alkalomra választott charmok, ahogy vonszolta magával tovább Nialent, mielőtt lehetősége lenne megfontolni, hogy tényleg olyan jó ötlet volt-e, hogy hagyta Soffit programot választani.
Hivatalosan persze csak azért lehettek itt, mert apu úgy döntött, az iskolai elfoglaltságok elfogadhatóak - mióta megtudta, hogy Soffi a háta mögött mégis jelentkezett a csapatba, a hangulat olyan volt, mintha valaki nyitva felejtette volna a jégszekrényt. Talán Nialen a hibás - ez volt a közmegegyezés a házban, amellett, hogy Soffi valóban egy naphal, mert mikor szembesítették a tényekkel, nem próbálta azokat tagadni. Már nem kell sírnia, ha eszébe jut - legfeljebb a naphalság.

Most is készült snackkel és innivalóval, ha esetleg sokat kellene várniuk - de sokkal hamarabb beléphettek, mint remélte volna. Kicsit ugyan hunyorgott, mikor megpróbálta elolvasni a feliratokat - néhányat talán sikerült is, amire nagyon büszke volt. Princess Soffility számtalan hiányossága között tartotta számon, hogy nem beszél folyékonyan épp ezen a nyelven, de az otthon gyülekező viharfelhők mindig megijesztették annyira, hogy ne említse sokat..
Deckard szerint a lányoknak felesleges bármit is tanulniuk, apu szerint pedig kevés idegesítőbb van, mint az akcentus. Soffi nem volt benne biztos, neki lenne-e, vagy van-e: most viszont ő és Nialen is izgatott látogatók voltak. Vett egy mééély levegőt.

– 감사 인사 드립니다! 그는 니알렌 오빠, 저는 소피. 영국 사람! - olyan mélyen hajolt meg, hogy a haja a cipője orrához ért, és olyan hirtelen, hogy talán Nialennek ideje sem volt követni. Soffi nagyon szerette volna, ha tudják, mennyire igyekszik, és rögtön otthon is érezte magát - annyira otthon, mint anyu halála óta talán soha.
Emlékezett még rá, ha tudta is, hogy ez nem udvarias: az emberek nem szeretik a szomorú történeteket, és apuék szerint Soffi különösen csúnya volt, mikor elsírta magát. Néha azért, titokban még gondolt rá - a sok piknikre, a meséikre, hogy azt játszották, Princess Soffility valóban létezik..
Most viszont hevesen dobogott a szíve az örömtől - főleg, mikor meglátta a Saya Boys néhány tagját, amint épp kifelé vezettek egy csoportot az egyik teremből.

– Igen, én is! Szeretnéd kipróbálni a kalligráfiát? Vagy szeretnél egy közös képet Jinuval? Ugye emlékszel rá?? Jaj Oppa, annyira izgatott vagyok, mivel kezdjük? Válassz te! - ha lehetett volna, az egész napot itt tölti biztosan, udvariatlanul sok süteményt kóstol meg, és utána haza kell gurítani. Közben arra is nagyon kíváncsi volt, hogy nézne ki Nialen egy hanbokban - vagy ők ketten egymás mellett azokban a tükrökben, amelyekről olvasott a tájékoztatóban. Vajon jól mutatnak egymás mellett? Vajon a fiú tényleg kedveli már? Még most is gondolt néha rá, hogy Soffkémnek nevezte, és nem is várta, hogy azonnal higgyen neki, de..
Jó érzés volt gondolni rá, hogy újra minden a régi lehet köztük. Vagy valami más.

[- Lenyűgöző volt, Ms. Morgenstern! Ahogy mindig.]

Breuddwyd Ddydd Ω Dau Gam

Tanári szempontból a Világkiállítás kellemesen eseménytelen volt. Arra számítottam, hogy néhány diákom folyamatos fegyelmezést igényel majd, és kevés időm lesz bármennyit pihenni, de amennyiben bármelyiküknek voltak kihágásai, szabályszegései, elég ügyesen csinálták hozzá, hogy ne okozzanak problémát, néhány apróságot leszámítva. Házvezetőként valószínűleg az én diákjaim között fordulnak elő azok, akik a leginkább alkalmasak lennének rá, hogy lejárassák az iskolát, de egyelőre szerencsére egyikük sem tette. Nem is igazán van energiám most ezzel foglalkozni.

 Még mindig aggódom az augusztus miatt, és most, hogy helyet foglalok a nézőtéren, is azt várom, hogy mikor érkezik meg Liliya, hiába tudom, hogy most más programja van. Szeretnék minden időt vele tölteni, élvezni ezt a nyarat, amely gyorsan elszáll majd, és mielőtt egyáltalán eszembe jutna, már Oroszországban leszünk- nem igazán tudom elképzelni, hogy ez elkerülhető. Tudom, hogy igaza van, még ha nem is biztonságos az út oda. Ismeretlen számunkra, és még ha tudom is, hogy a Romanovoknak még nehezebb lehet ott befolyást szerezni, nem tudhatom, hogy nem tették már meg.

 Egyelőre félreteszem ezeket a gondolatokat- azon kívül, hogy felkészülök az útra, nem igazán tudok semmit tenni. Tiszteletlen lenne amúgy is, ha nem adnám meg a teljes figyelmet, úgyhogy elcsendesítem a gondolataimat, amikor elkezdődik az előadás.

 Egy pillanatig sem volt kérdés számomra, hogy eljövök-e megnézni Orin Morgensternt. Már évek óta ő a legtehetségesebb diák a házamban, valószínűleg az egész iskolában, ugyanakkor, hasonlóan Hagen Romanovhoz, neki is segítségre van szüksége. Talán nem akarja középszerű kollégáim hada kirúgni, de tudom, hogy régi barátom meglehetősen nehéz terhet rakott rá és a testvéreire, a Sepelio-főzet pedig egyértelműen felfedte, mennyire nehezen viseli azt, ha valami nehezen megy neki. Akkor is, ha az a valami nem feltétlenül fontos, a főzetem, még ha meg is változtatta az életemet, még ha az egyik legfontosabb dolog is számomra, nem feltétlenül megkerülhetetlen, még egy gyógyító számára sem. Ha egy kezeléshez szükséges, nem különösebben nehéz rendelni belőle. Ms. Morgenstern ennek ellenére több energiát tett a megtanulásába, mint a teljes Hugrabug az évfolyamán az RBF vizsgáimba. Vajon segítene neki, ha tudná, hogy Lumsluck professzor minden bizonnyal az elsők között válogatja be az exkluzív klubjába?

 Talán nekem is kezdenem kellene egyet jövő évtől- sokan érezték, hogy igazságtalan, és minden bizonnyal rossz fényt vetett rá, hogy meglehetősen rossz emberek is bekerültek, de remek lehetőség volt a tehetséges diákok számára, hogy megismerjék egymást. Talán nem lenne persze ennyire pozitív véleményem róla, ha engem is kihagynak belőle.

 Tapsolok mindenkivel együtt a bemutató végén, és úgy döntök, hogy beszélek is a lánnyal néhány szót. Talán elég magabiztos, talán nincs szüksége bátorító szavakra, de szeretném, ha érezné, hogy valaki támogatja. Elképesztően elburjánzott a középszerűség a Roxfortban, ami egyértelműen látszott az év végi eredményeken, az utolsó kviddics meccsen (szerencsére a Mardekár nem vett részt rajta), általánosságban azon, hogy mi foglalja le a diákjaimat- és néhány kollégámat. Talán túlzottan elkényelmesedtünk a háború alatt- a Durmstrang láthatóan nem lazított a követelményein, éppen a napokban olvastam egy disszertációt egy fiatalembertől, amelyre én is büszke lehetnék, pedig nem lehet idősebb a saját fiamnál. Kevés diákom van '98 óta, akikre igazán büszke lehetek.

 - Lenyűgöző volt, Ms. Morgenstern! Ahogy mindig.- én is meghajlok, kicsit kevésbé mélyen. Ahogy végignézek rajta, egyre inkább úgy érzem, hogy jó ötlet lenne az a klub, bár nem tudom, hogy az igazgatónő mennyire lenne boldog tőle. Lumpsluck nem volt soha a kedvence, még ha ők ketten, a miniszterrel hármasban megküzdöttek együtt magával Voldemorttal is a szóbeszédek szerint. Nem hiszem, hogy örülne, ha egy tanár nyíltan kiemelné, hogy kik szerinte a legjobb diákok- még akkor sem, ha az osztályzatok ezt elég egyértelművé teszik.

 Azután kicsit összezavarodom- hallottam róla, hogy a lány eltörte a fiú néhány csontját, de azután láttam őket egy hajnalban együtt futni, és azt hittem, hogy kibékültek. A házimanókat abszolút nem értem- mást biztosan leszidnék, amiért ilyesmit mond, de tudom, hogy Ms. Morgenstern jóval érettebb annál, hogy valakinek a felmenőit szidja- különösen, hogy ma már nem szerencsés rossz dolgokat mondani az ember-varázslény hibridekre. Mindenki mást talál vonzónak.

 - Nem találkoztam Mr. Traversszel, mióta három napja rá kellett szólnom, amiért felborította Mr... az egyik hugrabugos évfolyamtársát.- kíváncsi vagyok, hogy rájött-e, hogy több diákomnak, akik kibuktam ötödik végén, és amúgy sem jelentkeztek rendszeresen, már el is felejtettem a nevét, köztük azét a fiúét is, akit Nialen Travers fellökött a folyosón, számomra ismeretlen okokból. Talán azt az okot leszámítva, hogy ő Mr. Travers, rosszabb dolgokat is csinált már. Tőle és Mr. Carrowtól tartottam a legjobban, bár tudom, hogy az alattuk járó három évfolyamban is vannak a szabályokat meglehetősen liberálisan kezelő boszorkányok és varázslók.

  - Azt hittem, hogy kibékültek, mióta eltörte három bordáját és kificamította a vállát. Csinált valamit, amiért haragszik rá?- a fiú minden bizonnyal jobban járt, mint a húga, aki könnyen lehet, hogy részben Ms. Morgenstern miatt iratkozott át a Durmstrangba- igaz, nem tudom nem azt gondolni, hogy a saját hibájából öntötték le forrásban lévő bájitallal az órámon. Az a lány mindig elképesztően sok problémát okozott, és a Roxfort közössége valószínűleg sokat nyert a távozásával. Az ikertestvére mindenképpen jól tenné, ha nem próbálna a nyomdokaiba lépni- nem hiszem, hogy bármilyen szankció megvédené Ms. Morgensterntől, ha igazán feldühíti.