Szeretem az őröletet, ami kirángat abból a hülye pöcegödörből. AMi egyfolytában visszaint felém, akárhányszor leállok egy pillanatra. Azt mondják a vesztembe rohanok, mert egyszer ez az ezer hőfokon égés visszaüt, de nem érdekel. Azt mondják elvesztettem a kontrollt és képtelen vagyok megállni a valóság talaján. pedig ez nem igaz. Amikor csak tehetem a valóságba ragadva maradok, akárhányszor meglátogatok egy beteget a Mungóban, aki olyan betegségtől haldoklik, amire még nincsen gyógyszer. A valóság csap arcon, akárhányszor vissza kell mennem abba a viharba, ami otthon dúl. AMi egyfolytában örvénylik és engem is magával akar rántani, pedig én minden erőmmel kapálózom. És tudom, hogy ha elfogy ez az erő, engem is magával ránt, felőröl, és darabokra szaggat, hogy aztán a maradványaimat hordja hátán a messzi szél. Ugyan úgy, ahogy anyám darabjait dobálja. Utáltam a valóságot, ami az elpocsékolt pillanatokra emlékeztet. Utáltam azt a valóságot, amiben az apám egyszerűen faképnél hagyott miket. Pontosan ezért ülök most egy hullámvasúton, mert azt akarom kifújjon az előszél mindent a fejemből, azt akarom, hogy a bőröm alatt dübörgő adrenalin elfelejtesse velem azt, mennyire gyűlölöm. De persze egyedül olyan unalmas lenne, szóval magammal rángatok megint valakit aki éppen szembe jön velem az utcán. Pont úgy, ahogy Serenát is magammal rángattam évekkel ezelőtt, és beosontam vele egy bentlakásos suliba, hogy megfürüdjünk a medencében, ruhástól,mert nekem éppen ahhoz volt hangulatom. Egyedül lenni, egyedül csinálni a hülyeségeket piszok nyomorult érzés. De azt hiszem az a csaj annyira nem élvezi a hullámvasutazást, mint én, mert úgy pattan ki belőle, mintha egyenesen megerőszakolták volna, engem pedig maga előtt toszogat. - Merlin rohadt faszára... Engedj ki innen! Most! - szuszogja, mire sóhajtva kikászálódok a helyünkről, és arrébb vonulok vele egy kissé tömegmentesebb helyre. Csak a szememet forgatva hagyom, hogy kiljebb verekedje magunkat, majd megállok vele szemben, én rápillantok, majd inkább a mellettem álló nő kezéből kirántok egy üres zacskót és a lány kezébe nyomom, mielőtt behányna. - Rendben, csak nyugalom - veszem elő a gyógyító hangnememet, hogy legalább lenyugtassam egy kicsit. - Lélegezz mélyeket, nem történt semmi baj, csak a tested azt hitte meg fog halni. Tudod, ez még jó is, félelem nélkül sehol sem lenne az emberiség, mert meghaltunk volna mindentől - magyarázom, majd finoman kifelé terelgetem oda, ahol majdnem felkentem csórit a motorra. - Igazán örvendtem a találkozásnak, Avery. Pár év múlva meg már nevetni fogsz ezen az emléken - csapkodom hátba. - Inkább ha haza mész igyál valami relaxolós teát, és dobd be magad a fürdőbe - teszem hozzá egy kacsintás kíséretében, de a tekintetem megakad a háta mögött valakin. Valakin, aki természetesen az apám. És ott sétál, kézen fogva egy másik nővel, és egy szőke hajú kislánnyal. Összeszorítom a számat, majd inkább a fejemre csapom a sapkát, és hangosan beindítva a motoromat elhúzok onnan. Mert minden szórakozásomat tönkre teszi. Vagy így vagy úgy. De mindig ott lesz a nyomomban ő és a kibaszott emléke is.
Mindig is be akartam törni egy iskolába, és ezt a nagyszabású tervemet mindig lekorlátozta az, hogy... nos én is egy bentlakásos suliban laktam. AZ évek során már egyre kevésbé volt érdekes kilógni néhány haverral az éjszakai folyosóra, hogy az öreg Fricset kergessük az őrületbe, és lassan már minden érdekes és indokolatlanul veszélyes dolgot kipróbáltam a Roxfort falai között. Le kellett kötni a figyelmemet, hogy ne törődjek azzal, ami minden nyáriszünetben otthon vár. Hogy ne törődjek anyám leveleivel, amikben azon könyörög, hogy segítsek neki valahogy. Idegesített annyi minden idegesített, hogy már csak a dac és a felejteni akarás kedve miatt loholtam bele magam a hülyeségbe. Nem mintha megúsztam volna mindet bűntetlenül. De ez aligha tartott vissza. Gondolom a tanárok is abban reménykedtek, hogy majd megkomolyodok, hogy majd az egyetem alatt lenyugszom, de a helyzet az volt, hogy csak rosszabbodott, és egyre gyakrabban nem jártam be ott sem az órákra, csak azokra, amikre akartam. Makacsan ragaszkodtam ahhoz, hogy azt csinálok amit akarok, akkor, amikor én jónak látom. Szóval így áll a helyzet. Most is, a húsz évemmel a hátam mögött éppen egy ártatlan, tizenhat éves lányt ragadok magammal, és török be egy állami intézménybe. Ez pedig kibaszottul menő. Nem igazán hat rám maga az épület, én évekig éltem annak tudatában, hogy nincsa világon olyan hókuszpókus, meg mit tudom én, de Serenát látva úgy tűnik neki igzaá érdekes látványt nyújt a mágiamentes épület ódon fala, amin meg-megcsillan néha a város fénye, és a falra vetődött emberek árnyékának sziluettje. Ahogy megragadom a lány karját ugyan azzal a vehemenciával, amikor neki lódultam vele az éjszakának, a sötét folyosó egyre jobban izgatottá tesz. Zárt ajtók, szertárak, szekrénysorok és ódon, régi iskolaszag. Egy ideig várom, hogy a szemem hozzászokjon a sötéthez, aztán kíváncsian sétálgatni kezdek Serena mellett, izgatott vigyorral a szám sarkában. -Ez bentlakásos suli? Vagy senkire nem kell számítanunk? - kérdezi suttogva, mire megvonom a vállam. - Halvány gőzöm sincsen. De ha bentlakásos suli, akkor itt medencének is kell lennie. Egy hatalmas medencének. Nekünk meg muszáj benne megmártóznunk - fordulok felé lelkesen, félig suttogva, félig hangosan. - Tudod egyáltalán merre kell mennünk? - kérdezi, mire megtorpanok megint, majd végigfuttatom a tekintetemet a sulin. A folyosókon néhol poszterek lógnak, olyan szöveggel, hogy védekezz, ne háborúzz, meg a álljunk ki a cikizés ellen. Megcsap a mugli kamaszkor szelleme, és belegondolni is vicces, hogy hogyan is nézne ki a Roxfort ilyen hülye plakátokkal. Bárcsak eszembe jutott volna régebben teleszórni ilyesmikkel a falait. - Ha a medencét akarjuk megtalálni, csak követni kell a klóros szagot - válaszolom, majd megindulok valamerre, mintha tudnám, hogy hol is van a medence. De ha belehalok is meg kell találnom. Fürödni akarok ruhástól. - Remélem nem zavar az, hogy ha vizes leszel - kacsintok rá, majd elindulok valami lépcső felé, ahonnan klóros illat száll felénk.
Ahogy a fánnak megrakva elégedetten nyammogok, rápillantok a mellettem álló random felszedett csajra. Igazából szerencsétlennek a nevét sem tudom. De igazából annyira nem is lényeg. A név csak egy dolog. Nem értem, hogy viszolyoghat valaki ennyire afánkoktól, de hát mindenkinek lehet rossz napja. Igazából lehet csak a fájdalom miatt? A francba, agyamra ment a sok Mungó. Igazából egy ideig a balesetni dolgoztam, de egyáltalán nem izgalmas. A sérülések annyira nem sokszínűek, főleg ha az ötvennyolcadik beteg is azért jön, mert képen okádta egy sárkány. Bezzeg a vírusok és baktériumok. Alig hogy felfedezel egy újat, jön máris a mutáció, és kezdhetsz mindent előröl. Bárcsak visszaülhetnék megint a kémcsövek közzé. Akkor legalább nem kellene az anyám telefonhívásaival fogllakoznom annyira, hogy a nevelőapám vagy a mostohatestvérem már megint mit művelt vele... Jó, igazából mindig lehetetlen időpontokban hív fel, de akkor legalább okom van nem felvenni. Amikor végre vettem neki és magamnak egy olcsó mobilt, egy törhetetlen nokiát... Nem számoltam ezzel. Inkább el is hessegetem a gondolatokat a fejemből, mert avégén tényleg nekiesek ennek a csajnak. Elfogyasztom menet közben a fánkomat, miközben a forgatag közepén nézelődök, és karon rángatva szegény lányt húzom random irányokba és bódékhoz. Az egyiken például mindenféle zenélő kis dobozkák voltak, és hasányan üvöltöztek felénk, míg a másikon mindenféle plüssálatok voltak. De aztán valami más, valami izgalmasabb jobban megragadja a figyelmem. Ami a hullámvasút. Oké én ide felülök. És nem, nem egyedül. - Hé! A-a! Nem, nem, nem, engem te nem teszel fel arra az izére... - ellenkezik, de én már be is robogok a kasszához, hogy ki is fizessem a jegyeket. A bibircsókos banya csak sandít rám, és a hajamra, gondolom ő is azt hiszi be akarok surranni fizetés nélkül. De most annyira nincs kedvem a balhéhoz, szóval fizetés után becibálom a csajt, és bevágódok a sárkánytesthez hasonló kocsicuccba. - Na, nyugi ez tök jó lesz. Egyszer élünk, szóval miért éljünk unalmasan? - fordulok felé. - Jut eszembe, Skye vagyok. - mutatkozom be, majd közben hallok valami sípszót, és megindulunk, hogy kivisítsuk a tüdőnket.
Sosem voltam a tervezés mestere, inkább berobbantam valami kisebb-nagyobb bajba. Volt az az eset mondjuk régen a Roxmortsban, amikor is este kilógtam a suliból és elcsente bár fánkot Mézesfalásból. Meg persze ha másnak nem is, de magamnak mindenképpen bizonygatni akartam, hogy Skye Bailey igen is menő punk csaj, aki tesz a szabályokra, mert megteheti. És igazán nem panaszkodhattak a tanárok annyira, mert egy két tárgyból kifejezetten jól teljesítettem... Ami nem Asztronómia vagy Jóslástan volt. Kiégtem tőlük, mert nem is tudom. Nem kötött le annak az égnek a bámulása, ami alatt apám megcsalta anyát. És a mostohám óta a fények is épp olyan keserűek voltak odafent, mint a cukor nélküli kávé. Elszívom a cigit gyorsan, mert most jófej vagyok és látom, hogy Serenának nem igazán tetszett ahogy itt füstölgök. Pedig a mangós cigi életem találmánya, egészen addig, míg fel nem találom a rák ellenszerét, vagy ilyesmi. -Igen. Meg a londoni mugli tinédzsereket. De egyelőre nem nagyon jön be, amit láttam. - Hát igen, a punk pasik kissé kiábrándítóak, meg büdösek. De legalább nem adtad lejjebb az igényeid - kacsintok rá. Igazából nem vagyok az az összefekvős fajta... Sőt, a szüleimet látva teljesen kiábrándultam a szerelemből. Nem igzaán oktatom ki, hogy 16 évesen minek ez neki. Gondolom minden normális kamaszlány ezt csinálja, de én inkább akkor is a sörösüvegeket kerülgettem és anyám fejét védtem a szemét rohadék elől. Inkább el is zavarom ezeket a gondolatokat. - Persze, én már tudom milyenek - teszem hozzá kissé füllentve, de valamiért a hazudozás olyannyira hozzám nőtt, mint a bőröm. Amúgy minden pasi egy hazug rohadék. Inkább húzom elfele, át a tömeg éjjeli forrongásán. Kikerülök egy eltévedt spanyol túristáskodó nénikupacot is közben, majd hátra pillantok Serena felé. -Mi is pontosan a menő a te fogalmaid szerint? - szélesen rávigyorgok, és kacsintok is hozzá, miközben válaszolok. - Valami olyasmi, amit az unokáidnak is imádni fogod előadni - mondom, majd tovább húzom. -Tulajdonképpen hova megyünk? - kérdezi kis idő elteltével, mire nem sokkal később nem lefékezek közben egy épület előtt. Igazából tényleg nem terveztem semmi nagyot csak nekiindultam, de most, ahogy a sötét, zárt kapus, klasszikusan brit iskola épületet bámulom, egyre izgatottabb leszek. - Hát ide. Menő, mi? Tuti van benne medence is, tudtad? Ez egy mugli magánsuli - magyarázom. Tudom, hogy Serena nem igazán jártas a mugli dolgokban, de azért a többi infó róluk már unalmas és fárasztó lett volna a sulikról. - Ésmost mi be is fogunk menni, mert csobbani akarok a medencében - vigyorgok rá megint, majd előhalászom a pálcámat, és a bejárat felé lopózva egy intéssel megbuherálom a biztonsági kamerát. Azért imádtam, hogy varázsló vagyok. Mindenféle hülyeséget meg lehet így csiálni. - Na, benne vagy a buliban? - fordulok felé izgatottan.
In the cool of the evening In the last light of the triple sun I wait by the go-tree When the day's busy work is done Soon the warm night breezes Start rolling in off the sea Yes, at lantern time
Ahogy a zene lüktet néha eszembe jut mit is keresek én itt. Egy ilyen helyen ahova mások drogok vagy szex miatt zsúfolódnak össze. Régen is szerettem az ilyen nem túl barátságos, lerobbant koncerteket. Belógtam ezekre én már 13-14 evesen is, holott némelyik buli aztán tényleg korhataros volt. Mindig vagy bedumáltam magam, vagy belógtam. El akartam merülni a zenében, abban a pörgős zenében beleburkolózva a cigifüst es a fű illatába. De igazából nem is kell olyan sokáig a válasz után kutakodnom. Egyszerűen csak menekülök. Elmenekülok a mostohám elől, az anyám elől, és talán önmagam elől is. Mert gyáva vagyok. Gyáva voltam apám elé állni, és közölni vele, hogy bassza meg. Az egészet bassza meg. Gyáva voltam, mert menekültem el jó messzire otthonról... Otthon. A francokat volt az otthon Csak falak és emberek és mocsok. Ingerülten furakodok át a tomegen, mert még a szórakozásom is elrontja az a gorény,csam azzal, hogy eszembe jut. Menet közben pedig mindenkinek a halálán elgondolkodok, ahogy furakodok át rajtuk. Néha elgondolkodom miért osztott be a Süveg a sárgák közzé. Biztos berúgott, vagy valami. De igazából egyik házba se illettem bele sose. De alapvetően nem illiel sehova. Ahoy végre kizuhanok az ajtón, megcsap London ápolrodott, nyomasztó, késő esti, borongós nyári ege, ami menőn passzol a mögöttem lévő leharcolt, fatákolmányra hasonlíto romkocsmához. Imadom az ilyen lepukkant helyeket. Van bennük valami különleges. Az ujaimmal idegesen játszok a kezemben lévő öngyújtóval, miközben elhőhalaszok egy szál cigit. Csak akkor veszem észre a mellettem lévő csajt, amikor az megszólít. - Skye! - lepődik meg, mire összevont szemöldökkel merem végig. Ismernem kéne, vagy mi a franc? Jobb hangulatomba biztos bejonne ez a szitu, de most csak idegesít. Mert most az a ne szóljon hozzám senki hangulatom van, de aztán csak sóhajtok egyet. - Wow, bingo, eltalaltad a nevem! - mondom es en se tudom hogy bunkó paraszt a hanghordozásom, vagy csak ingerült vagy laza, vagy mindegyik egyszerre. Valahonnan ismernem kéne, de nem ugrik be. Közben meggyújtom a cigim, ami gyümölcsös ízű es illatú. Meg a Roxfortban találtam ki, hogy legyen valam extrája a dohányzásnak. Így legalább finom es kellemes illatú volt. - Te jó ég! Hogy kerülsz ide? - kérdezi, mire kifujom a füstöt, ügyelve arra, hogy azért a mangós füst mégse menjen egyenesen a lány arcába. Csak megvonom a vállam. - Csupán erre jártam - mondom. És igazából ez még egész tűrhető kis fullentes. Ennél nagyobbakat is loditok. De a hazugság már hozzám nőtt, mert csak ezt láttam otthon is. Keserű gondolatokkal mérem végig, de aztán hirtelen bevillan. - Bakker, Serena! Tényleg, még segítettem is neki Bájitaltanbol, pedig nem voltam az a streber fajta. Sőt, igazából csak pár tárgyból voltam jó, de a kedvencem a Bájitaltan volt. Bírtam Piton fejét, szerintem vicces volt és menő. - És te? Felfedezed az éjszakai Londont? - kérdezem. Fura volt itt, ilyen helyen látni egy aranyverut, de igazából meg tok klassz, mert ő nem az a begyepesedett vérmániás gyökér volt, mint a legtöbb aranyvérű.A hangulatom azonban nem sokat változik, mert ingerülten fújkálom ki a cigifüstöt. - Jól vagy? - Soha jobban! - lódítom az aggódó hangnemre,aztán egyszer csak kézen ragadom es húzni kezdem magam után. Valami őrültséget akarok csinálni és az izgalmasabb társaságban. - Unatkozom, csináljunk valami menőt - mondom, miközben megindulok a város belseje felé.
Tudom a címed. Igen, az újat. Láttam a levélen amit anyának küldtél. Nem is igazából emiatt írok... Tudod jött az a levél a Roxfortból, ami után hirtelen otthagytal minket. Gondoltam mivel úgy se foglak látni azért írhatok. Hátha eszedbe jut, hogy volt családod. Hátha akarsz válaszolni. Tudod a Roxfort nem is olyan rossz hely. Bár furcsa cucccok meg dolgok vannak erre, de menőn furcsák. Van olyan édesség ami felrobban a szádban, van olyan varázslat amivel bibircsókossá vagy ragyássá teheted azt aki nem szimpi. Egész normálisak vannak itt attól függetlenül, hogy mindenki egy bottal hadonaszva varázsol. Nekem is van pálcám, bár néha kisül, ha nagyon mérges vagyok. Leginkább rád vagyok mérges, de gondolom ez elmúlik, nem? Csak vissza kéne írnod. Es akkor rögtön meg is bocsájtanék. Egyébként elcsórtam az egyik óráról egy golymókot. Most itt rejtegetem, mert tuti el akarják venni, végül is a suli tulajdona. Vagy mi. De egyelőre megtartom. Anyával is beszélni kéne, furán viselkedett amikor elutaztam, csak sört ivott folyamatosan. Nem tudok ilyen messziről ra vigyázni, főleg mert te elfelejtetted, hogy milyen ingatag. Szóval nézz rá.
A zene átjár és bizserget végig a bőrömön. Csak hagyom, hadd vigyen magával a flow, hadd járjon át teljesen az egész őrjöngő, lüktető ritmus. A tömegben csak egy ember vagyok, egy lüktető húsmassza, aki együtt tombol és pokózik a mellécsapódó, random tomboló másik emberrel, és csak elvezi a zenét. A világot pedig kizárja. Én is kizárom a világot. Azt a világot, ahol alkoholtól tocsog a már felpuffadt járólap, ahol a cigifüst nem kellemes, ahol vagy alkoholos üvegszilánkok, vagy tányérok, csészék festik grotesz mozaikká a padlót. Azt a világot, ahol nem létezik igazság, ahol csak az ordítás van, a fájdalom, és a bőröm alatt örvénylő heves tűz. gyűlölöm azt a kinti világot. Ahol minden egyes szó csak hazugság. És én is hazudom. A koncerten hevesen lüktető tömeg közepén állok, és hirtelen abbahagyom a tombolást. Csak felemelem a tekintetem a plafonra. A kis koncerthelyiség fából tákolt régi romkocsma, ahol midnenféle fura alakok nyúzzák a hangszereket. Most is egy noname együttes nyúzza és tépi a hangszereket, miközben az énekes diktálja apatogó, lüktető, heves ütemet. Szeretek ilyen eldugott helyeken lenni, amikor nincsen kedvem az ismerősökkel lógni, ahol csak egy ismeretlen emberek között kiereszthetem a fáradt gőzt. Persze ráfoghatnám arra, hogy így ünnepelem meg azt, hogy felvettek a Mandragórára, de kit érdekel. Senki sincsen, akivel őszintén meg tudnám osztani az örömöm. De igazából mindegy is, legalább elkerülök egy koliba, és nem kell az otthoni fertővel foglalkoznom. pedig érzem, hogy anya megint írni fogja a leveleket, hogy rohanjak haza, mert az a rohadt mostohaapám megint szétverte. Vagy mert a mostoha öcsém ellopta az összes pénzt, amit én kerestem gürizéssel. Nézem a plafonra felhányt fura köpeteket, és foltokat, és egyre jobban fojtogatni kezd a levegő idebent is. Mert a jelenem bűze ide is bekúszik, ez pedig rohadtul feldühít. Ingerülten kifújom a levegőt, miközben nekiindulok átverekedni magam a hülye tömegen. A zene se nyugtat meg, az egész világom megint csak vörösen izző tűzzé válik, miközben zaklatottan igyekszem kinyomakodni magam a sűrű piaszagú emberek közül. Pedig az elején annyira jól indult az egész. De minden annak a senkiházinak a hibája. Annak a férfinak, aki az igazi apám. Remélem felfordul valahol. Kitörök végre a helyiségből, heves és nagy lendülettel, miközben valamiért úgy érzem egy másik alakot is sikerül magammal rántanom, mert olyan vehemenciával vetem ki magam az ajtón, mintha égne belül minden. De talán így is van. Csak azt a tüzet én látom egyedül. - Mekkora szar - morgom, úgy nagyjából az egész világmindenségre értve, és meggyújtom a cigim, miközben egy nálam jóval fiatalabb lányra nézek. Idegesen fújom ki a levegőt, és kissé mérgesen méregetem végig, mintha csak neki akarnék menni, pedig nem rá vagyok mérges, hanem úgy nagyjából mindenre ezen a hülye bolygón. De főleg az igazi apámra.
Türelmesen várakozom az Állatfarm bejárata mellett a haverokra, miközben unatkozva figyelem a beáramló tömeget a kapun. Persze az, hogy türelmes vagyok nem jeletni azt, hogy nem unatkozom. Ha valami nem történik velem azonnal, én komolyan belegágyulok. Szeretek az eseményekbe belerohanni, akármi is legyen az, csak körbevegyen valami pezsgően jó pörgés. De a várakozásba ez persze nem fér bele. Már azon agyalok, hogy csinálok valamit én egyedül, de aztán csak visszafogom magam, és jobb híjján rágyújtok a cigarettára, a kopottas fém öngyújtómmal. Valahogy nem áll a kezemre az, hogy a hülye pálcát használjam bizonyos dolgokhoz, de végül is, én csak valami útszéli mugli származású csaj vagyok, tök átlagos narancs színű hajjal. Valahogy ilyen helyzetben a pálcával meggyújtott cigaretta rombolná a punk összképet. Lehunyom a szemem egy pillanatra, hogy élvezzem, ahogy a nikotin telitölti a tüdőmet, amikor valaki belém jön, vagy karol, vagy egyszerűen csak magába cuppant, nem tudom. Csak valami zsíros kolbász szagot érzek, és némi furán tömény sört. Leesik, hogy zsíros nagy darab kövér csoport szippantott magába, mintha ez a fura massza maga lenne a megtestesült fekete lyuk. És valami nagyon hülye karhácsolós nyelven hablatyoltak. Hiába igyekszem kitörni, csak hozzájuk vagyok tapadva, miközben bosszúsan a pálcámat keresem a farzsemebben egyik szabad kezemmel. Nem erre gondoltam, amikor izgalmas dolgot akartam csinálni. Fogalmam sincsen, meddig tolongok, meg nyomnak össze, de valaki mintha megradagdná a csuklómat. -Öhm... bocsánat, csak... - szólal meg a kéz gazdája, mire talán túlságosan szúrús pillantást vetek felé, pedig nem is igazán miatta, csak egyszerűen ettől a béna dünnyögéstől nem igazán hallom mit is mond. Lehet valami másik szerencsétlen áldozat ő is, akit magával cuppantott a külföldi hullám. - ...talán arra ki tudunk jutni - mutat valamerre, de én egy előttem fityegő, hájas alkar miatt nem igazán látom merre mutogat. - Remek, akkor most ki fogunk törni - mondom kissé hangosan, majd végre magkaparintom a pálcám, majd előrántva elmotyogok egy varázslatot. - Ventus! - A szél ereje pedig elég ahhoz, hogy errébb sodródjanak ezek a hájas túristák, így nagy lendülettel kivetem magunkat a hústömkelegből.
az agresszivitás sosem az erősségem, hacsak nem adnak rá kifejezetten okot. De monjduk ez még nem jelenti azt, hogy olyan rohadt kiegyensúlyozott és nyugodt ember vagyok. Nagyon nem vagyok az, ezt én is jól tudom. Ha a dühöm közepén megyek neki a motorral és keni össze a kávé vagy mi a fene, biztos, hogy nekimegyek. De nem így történt, ennek meg kifejezetten örülök. Mert van valaki előttem, akit belerángathatok ebbe a tömegbe, ami egyszerre úgy elkezd vonzani, mint legyet a légypapír. Ha sok ember van egy helyen az nagyjából mindig tartogat valami izgis dolgot. Itt meg mindenféle bódék is vannak, ami rohadtul nem tűnik unalmasnak. - Ahaaa... azért egy zsepivel tudok szolgálni, ha gondolod... - mondja a lány, mire én megvonom a vállam. Nekem mindegy, de ha modnjuk neki ez segít a lelkiismeretén, akkor bánom is én. Elpillantok a lány feje felett egy kis időre majd összevont szemöldökkel pillantok vissza rá, miután látok valami fájdalomszerűt az arcán átsuhanni. Oké, talán ez egy ilyen medimágusi reflex, vagy csak agyamra ment a sok gyakorlat, a Mungóban, de azért kíváncsian nézem meg a kezét, és elgondolkozom mi a baj vele. Igazából fogalmam sincsen, hogy mugli-e, vagy csak civil boszi, de a kérdés közben ki is bukik a számon, miközben elveszem a zsepit. - Baleset? - pislogok rá, majd akövetkező pillanatban karon ragadom és belevetem magunkat a tömegbe. Egy helyben ilyen bódék és bazársor mellett vétek és időpocsékolás csak ácsorogni és beszélgetni. Nem mintha utálnék beszélni, nagyon szívesen dumálok, de ha közben nem történik semmi, az idegesít. - Avery... és nem, nem tudom, árulnak-e bazinagy fánkokat... - Akkor keressünk fánokt! Tulajdonképpen fogalmam sincsen mi ez itt, de rohadtul izgis. - mondom lelkesen és rávigyorgok. - Ihatnánk hozzá sört, tök menő lenne. Közben elsodródunk midennféle emberek mellett, és valami fura színű popcornokat is árulnak az egyik bódénál. Ez a hely tök király, és bár valahogy a magammal húzott lányon feleannyi lelkesedés sem látszik, ez engem nem igazán érint meg. - A popcorn mióta kék és rózsaszín színű? - kérdezi, mire megrántom a vállam. - Amióta az emberek kitalálták a robbanócukrot. Fogalmam sincsen kinek jutott eszébe hogy szétpezsegje a szádat a cukor, de beteg. - Elképzelni sem tudok annál hülyébb édességet, annak kellemesnek kellene lennie, nem irritálónak, és a robbanócukor az volt. - Hé, asszem ott a kalóriád... - böködi meg a kezem a lány,én meg széles vigyorral le is csapok a fánkokra. Mindenféle fánt van kirakva, rózsaszín, fehér mázas, meg teleszórt, cukros, gumicukros, originál, minden. Hirtelen eszembe jut, hogy felvásárolom az egész pultot, de rájövök, hogy csóró egyetemista vagyok, másod állásban meg egy teaboltba eladó, ahova nagyjából a madár sem jár, vagy ha igen, csak eltévedt emberek kérnek útba igazítást. Néma sóhajjal aztán veszek egy rózsaszín és egy sima fánkot, majd a simát Avery kezébe nyomom. - Nyugi az íze tök jó, ahhoz képest, ahogy kinéz - nézek rá, majd a távolból felharrsan valami sikoly, én pedig a hang felé nézek. Nem is olyan messze tőlünk körhinta van, teletömve gyerekekkel, valami himbálózó izé, és hullámvasút. Hullámvasút. Fel kell ülnöm rá. - Oda megyünk! - jelentem ki, majd meg sem várva megint a választ magammal húzom a lányt.
Üzenetek megtekintése
