Elsőként Ms. Tuffin jelentkezik, hogy beszámoljon az elképzeléseiről. Általában kevesen vannak, akik szeretnek kezdeményezni, ez a roxforti és az akadémiai óráimon is így van. Félnek a rossz válaszoktól és félnek a szerepléstől. Őszintén csak az utóbbit tudom megérteni, bár nekem sokat segített az, hogy gyerekkoromtól kezdve erre voltam kondicionálva. Mindenesetre ezen az előadáson kivételesen, a megszokottakkal ellentétben tényleg nincsenek jó és rossz válaszok. A célom nem az, hogy nehéz tananyagokat és bonyolult rúnaképleteket verjek a fejükbe, hanem hogy tanácsot adjak azzal kapcsolatban, hogy hogyan tovább. Kimérten biccentek egyet, amikor Ms. Tuffin a lényeket említi – azon ritka tudományágak közé tartozik, mely felé sosem érdeklődtem, de taníttatásaim körülményei sem voltak megfelelőek hozzá. Persze ha nagyon akartam volna, apámék biztosan megoldják. Függetlenül attól, hogy sosem foglalkoztam lényekkel, és egyedül a macskákat és a kneazle-eket tudom, hogyan kell megsimogatni, hasznosnak és fontosnak vélem azt, amivel a hölgy foglalkozni szeretne. Talán a jóslástan az egyedüli, amivel kapcsolatban fiatalabb koromban prekoncepciókat állítottam fel hasznossága és relevanciája terén – csak hogy pár évvel később Leon gyökerestül változtassa meg a gondolkodásmódomat a szakterületéről. Szükségesek az ilyen elmék, akik képesek arra, hogy új fényben világítsanak meg teljes tudományágakat. - Szép és nemes hivatás a gyógyítás. Ne térjen le róla, ha ezt szeretné csinálni. Jó szívvel ajánlom az Általános, majd később a Veszélyes lénygondozói szakot, a Godrik és a Mandragóra akadémiák közös képzését, Ms. Tuffin. A képzés alatt a hallgatók képessé válnak lények gyógyítására. – rendszeresen járok mindkét Akadémiára oktatni. Nem ismerem az összes professzort személyesen, de jól tudom, hogy milyen képzések állnak rendelkezésre. - Az alkímia nehéz, de hasznos tudomány, ha élettanról van szó. Úgy tudom, jelenleg a Roxfort szabadon választott órái között nem szerepel. Az előadás végén kérem, keressen fel, amennyiben komolyan gondolja, talán segíthetek egy kontakttal. – nem kedvelem kifejezetten Romanovot, de kénytelen vagyok nem csak elismerni a sikereit, hanem tolerálni is. Jelenleg nincs olyan az országban, akinek nagyobb a szakértelme ebben a tudományban, mint neki. Oakley professzor és a Romanov-lány házasságával családjaink összefonódnak, tehát gyakorlatilag már a rokonom. Túl sokat nem tudok róla még mindig a régi dolgain kívül, de nem gondolom, hogy elutasítaná a lehetőséget, hogy segíthessen valakinek. - Tapasztalatom alapján nagyon ritka az, ha valaki ilyen idősen meg tudja határozni azt, hogy mit akar, Ms. Langley. – megigazítom a szemüvegem, miután meghallgattam a Hugrabugos hölgy válaszát. Az mindenképpen jó, hogy látszólag tisztában van az erősségeivel, és meg tudom érteni azt is, hogy rengeteg dolog érdekli. Tizenhat éves koromban kilenc tantárgyból tettem le a RAVASZ-t, és így sem volt elég számomra semmi. Mindezek ellenére a rúnák annyira lenyűgöztek, hogy nem kellett sokat gondolkoznom arról, hogy mire akarok a leginkább fókuszálni. - Azt sajnos nem tudom megmondani Önnek, hogy mivel foglalkozzon, Ms. Langley. Hoztam viszont prospektusokat az Akadémiákról, amiket külön erre az alkalomra készítettünk. – előhúzom a pálcám, és intek egyet az asztalom, vagyis volt asztalom felé. A prospektusok szétszórják magukat, minden diák elé lekerül egy-egy a Godrikról és a Mandragóráról. Az alapvető információkon túl, hogy milyen szakok vannak, és az egyes szakok mit nyújtanak, színes, de informatív tájékoztatók vannak benne az intézmények nyújtotta többi előnyről. Például arról, hogy milyen kutatásokat végeztek a hallgatóik az elmúlt években, kik a leghíresebb tanulóik, kollégiumi információk, illetve milyen tanórákon kívüli tevékenységek várnak rájuk. - Amennyiben van még kérdésük, arra még szívesen válaszolok. Ellenkező esetben köszönöm a részvételt. – búcsúzom a diákoktól, miután a programra kijelölt idő letelt, és megválaszoltam mindenkinek a kérdését.
Kötelező résztvevők: ▪ Anne-Rose Tuffin ▪ Ophelia Langley
Természetesen bármelyik diák, de akár felnőtt karakter is csatlakozhat továbbra is.
ZÁRÓKÖR! A játék 2 körös. A játék IC időpontja: 2005. 05. 21. szombat (1 héttel a Hugrabug-Griffendél meccs után)
Rövid, roxforti pályafutásom csak egy kicsi, de annál jelentősebb kitérő volt számomra. Az időszak alatt szerzett kapcsolatok értékesebbnek és tartósabbnak bizonyultak, mint azt valaha is hittem volna. A tudat pedig, hogy a kezem alatt megforduló diákoknak valamilyen értéket is tudtam adni, mindig jó érzéssel tölt majd el. Roxfortos diákévekből nekem nem jutott. Utólag be kell látnom: szüleim bölcsessége valószínűleg megelőzte a saját felismerésem. A Roxfort tényleg nem lett volna nekem való. Minden szempontból csak hasznomra vált, hogy nem kellett megküzdenem mindazzal, amivel bármelyik más, átlagos brit mágusgyereknek meg kellett. Én azonban nem a középszerűségre születtem. Szándékosan kértem, hogy a kerekasztal a régi tantermemben lehessen. Akár azt is mondhatnánk, a nosztalgia festi barátságosabbá a falakat – de legalábbis elviselhetőbbé. Jól emlékszem, hogy az első óráimat nem is itt, a Rúnatoronyban, hanem a birtokon, a Kőköröknél tartottam még az enyhe, kora-szeptemberi időben, mielőtt elzárkóztam volna a helyiségben. Mindenképp tennem kell majd egy kitérőt Leonnal, hogy lássam, megvannak-e még azok a rúnaírások, amiket a diákokkal csináltam. - Szeretettel köszöntök minden érdeklődőt. Jimmy Kipp Quinton professzor vagyok. Korábban a Roxfort tanára, jelenleg a Mágiaügyi Minisztérium kutatója. A Griffendél Godrik Akadémián azonban továbbra is tartok órákat rúnatanból és mágiaelméletből. – hosszú időbe telt, mire beláttam, az oktatás számomra nem örömforrás, hanem kötelesség. Amit tudunk, ha lehet, meg kell osztanunk, mert a tudásnak amennyire csak lehetséges, szabadon hozzáférhetőnek kell lennie. - Örömmel tölt el, hogy mindannyian gondolkoznak azon, hogy tudományos életpályát válasszanak. Kezdjük is a legfontosabbal. – enyhén nekidőlök a régi asztalomnak, miközben beszélek. Az asztalok félkör ívben vannak elrendezve körülöttem. - Ha most megkérdeznénk száz mágiatudóst, miért éri meg ezt a pályát választani, száz különböző választ kapnánk. A medimágusok a világ jobbá tételéről beszélnének, az alkimisták annak mélyebb megértéséről, és lennének olyanok is, akik őszintén beismernék, hogy nem tudtak másban boldogulni. – megigazítom a szemüvegem beszéd közben. Szinte mondhatnám azt is, hogy én az utóbbihoz tartozom, valójában viszont nekem soha nem is volt más kilátásom, minthogy az elmém lehető leghatékonyabb kihasználásával foglalkozzak. - Abban az egyben viszont mind a százan megegyeznének, hogy ez az egyetlen terület, ahol a kérdések értékesebbek a válaszoknál. A világ ugyanis nem attól válik érthetővé, ha választ találunk, hanem ha a megfelelő kérdéseket tesszük fel. – tekintetem megállapodik az egyik első padban ülő Ms Tuffinon, aki a barátnője társaságában érkezhetett. Felsőbb évesnek tűnnek, de ezeket a diákokat már nem én oktattam. Nem tűnnek ismerősnek. - Ezek a kérdések a természetes, emberi kíváncsiságból erednek. Végső soron pedig minden mágiatudóst ez mozgat, akár beismeri, akár nem. – megannyiszor találkoztam már azzal a pillanattal, ami valahogy nem illett be az általam ismert világ rendjébe. Rúnasorok, amik akkor is hibátlan mágiát okoztak, amikor azoknak nem kellett volna működniük. Ősi rejtélyek, amik még mindig megoldásra várnak. Talán ezen gondolkozhatnak a Hollóhátas padsorban is hátul. - Éppen ezért teljesen mindegy, hogy kit mi érdekel. Lehet ez a gyógyítás, történelem, kísérleti bájitaltan, mágikus növények kommunikációja, vagy akár az idő maga. – nem tudhatják, de a Minisztériumon egy teljes részleg van, akik az idővel foglalkoznak. Lutece-ék időnyerői túl nagy hatalom ahhoz, hogy idegen kezekbe kerüljenek. - Fiatalkorom óta tudományos pályán mozgok. Általános érvényű tapasztalatom, hogy ha valaki elég kíváncsi, alázatos, és, hadd legyek őszinte, elég megszállott és akaratos, akkor meg fogja találni a maga útját, és igenis érdemes ezzel foglalkoznia. Ugyanakkor szeretnék mindenkinek segíteni, aki erre az útra készül, és igényt tart a segítségre. Kérlek, hogy mutatkozzatok be, meséljetek egy kicsit magatokról, és arról, hogy milyen elképzelésetek van. Nem baj az sem, ha nem annyira konkrét a dolog, csak körvonalazódik. – keresztbe fonom a lábaim, miközben támaszkodok az asztalnak, és újra körbenézek a diákokon. Nincsenek túl sokan, és számítok arra is, hogy nem mindenki lesz olyan bátor, hogy jelentkezzen. Az Akadémián is állandó probléma, hogy nehezen mernek megszólalni. De most nincsenek se jó, se rossz válaszok, csupán tapasztalatmegosztás van.
Kötelező résztvevők: ▪ Anne-Rose Tuffin ▪ Ophelia Langley
Természetesen bármelyik diák, de akár felnőtt karakter is csatlakozhat.
A játék 2 körös lesz. A játék IC időpontja: 2005. 05. 21. szombat (1 héttel a Hugrabug-Griffendél meccs után)
in all chaos there is calculation Kísérleti Bűbájok Bizottsága 2005 február - Orin Morgenstern -
18+ etikátlan (ember)kísérletek
Propagandista. A halálfalókból kifogyhattunk. Nem magyarázza más azt, hogy újonnan mindenki a vélt vagy valós szerepemet feszegeti a Minisztériumban azokból az időkből, ráadásul épp olyanok, akiknek fogalmuk sem volt róla, hogy mi is folyt a színfalak mögött. Sohasem kértem azt a pozíciót. Utáltam jóváhagyni Potterék körözési plakátjait. Gyűlöltem logikát fabrikálni ahhoz, hogy miként is lehetséges, hogy a muglik ellopják a mágiát és a varázspálcákat. Ellenemre szólt viszont az, hogy ne végezzek alapos munkát azokban a feladatokban, amiket kiszabtak rám – hiszen fiatal tudósként egy háború közepén épp nem igazán volt mit biztonságban kutatni. Soha nem akartam semmiféle osztály vezetőjévé válni. Egyszerűen csak megtörtént. Így játszottam a rám osztott szerepet, ahogyan tette azt annyi más. Ms Morgenstern mit tudhat erről? Semmit! Talán az átlagnál szerencsésebb, ami az alapvető adottságait illeti, értelmetlennek se nevezhetném, de valahol mégis csak egy ostoba tinédzser, aki a kora miatt azt hiszi, a benne lángoló tűzzel majd megváltoztatja a világot, és egyszerűen felperzseli és kipurgálja mindazt, ami számára nem tetszik. Vakon tapogatózik a világban, ami sokkal összetettebb annál, mint amit éles szavai és csapongó dühe a kutatószoba nyers, ingerektől mentes falaira festenek.
Véráruló. Formai státuszom nem több, mint apró fizetség azért, hogy Reagannel véghez vigyünk valamit, ami előttünk jelen ismereteink szerint soha senkinek nem sikerült. A Leonnal való barátságunkat megelőzően nem hittem olyan romantikus ideákban, mint a sorsszerűség, de most már úgy vallom, a rövid, roxforti pályafutásom valódi értelme az volt, hogy két kivételes elme találkozzon. A varázslók hajlamosak egymás halálát kívánni, ha valakit nem kedvelnek. De ebben a pillanatban én azt kívánom ennek az idegesítő lénynek, hogy létezése legyen hosszú, legalább kétszáz év. Becsléseink szerint akár ennyi időbe is telhet, mire a projectünk és tudományos anyagaink a jövő akadémikusainak kezébe kerülhet. Egyszerre kívánom ezt a lényt a pokolnak nevezett, fiktív helyre, és abba az időbe, amikor esélye lehet egyáltalán felfogni, hogy egyes célok bőven túlmutatnak olyan jelentéktelen dolgokon, mint a családi státuszom. Az pedig, hogy tényleg elhiszi a fabrikált történetünket, csak azt bizonyítja, hogy kifogástalan munkát végzünk. Átsuhan az agyamon, hogy majd megosszam ezt a gondolatot vele, de azonnal el is vetem. A leglelkesebb és a legrosszabb napjaimon sem beszélek arról, hogy pontosan milyen munkát végzünk itt.
Zseni. Rebben a szemem, amikor látom, hogy keze nyoma a masszív anyagú asztalban marad ütése nyomán. Pillanatnyi félelem vagy csak automatikus válaszreakció, ezt magam sem tudom meghatározni. Gyerekkoromban aggatták rám a géniusz kifejezést, még azelőtt, hogy igazán megértettem volna, hogy mit is jelent ez. Azt viszont már akkor is éreztem, hogy máshogy gondolkozom, mint a többi ember. Ahogy egyre idősebbé váltam, éreztem, ahogyan összeszűkül a világ, és mintha mindenki idióta lenne körülöttem. Dühít, hogy az emberek nem tudnak logikusan gondolkozni, ahogyan azt most Morgenstern is teszi. Hát nem veszi észre, hogy mire vezet ez a tantrum? Minek a tehetség, ha elpazarolja? Kifejezéstelen arccal, ridegen tekintek egyenesen a szemébe, mialatt elmeséli, hogy tőlem idézett az RBF vizsgán is. A mai korban nagyon kevesen foglalkoznak a rúnák tudományával, és csak elvétve akadnak új tanulmányok a témában. Látszólag már nincs mit kutatni rajta. Persze csak látszólag. Mindig vannak a romantikusok, akik szeretik a rúnakövek hideg tapintását és finom súlyát, és valahogy a rúnákból várják az őseikhez és hagyományaikhoz való kapcsolódást. Nekem azonban a szimbólumok az első barátaim. Valódi, kiszámítható, logikus kapcsolatokon keresztül érthetem meg őket, és mindig éppen úgy viselkednek majd, ahogyan arra számíthatok. Morgenstern azonban kiszámíthatatlan, együtt dolgozni képtelenség vele. Hiába ajánlok a magam részéről is rugalmasságot, csak mondja, miként javítsak, mit csináljak. Már eldöntötte, hogy nem vagyok több, mint olcsó utánzata a mindenki által imádott és rajongott apámnak.
- Hmm. – észre sem veszem, ahogyan összeszorított kezemben körmeimet kézbefejembe vájom. Gyűlölök itt lenni, gyűlölöm ezt csinálni. Minek adnak nekem ilyen feladatot, amikor pontosan tudják, hogy sosem a tárgyalás volt az erősségem? Miért kínoznak azzal, hogy egy őrjöngő tinédzserrel töltsem az időmet? Hogy gondolták, hogy én majd képes leszek őt belátásra bírni? Talán igaza van, talán apám tényleg meg akar szabadulni tőle, és nem volt az egész jó másra, csak arra, hogy rávegyék arra, hogy szakítsa meg az együttműködést a Minisztériummal. Megérteném, ha ezt akarná. A testvére sokkal jobb ebben is. Ne pazaroljuk a Minisztérium drága erőforrásait feleslegesen olyanokra, akik nem érdemesek rá. - Legyen így. – nem győzködöm tovább. A tinédzserlány nem több, mint egy selejtes példány. X létrehozása is megannyi sikertelen kísérletezéssel történt. A hibásakat már idejekorán megsemmisítettük. Sajnos Ms Morgenstern már túlkoros hozzá, és ezt a törvénykezésünk bünteti. Nem foglalkozom az asztalon hagyott dolgokkal. Majd egy másik munkatárs összepakolja azt helyettem. Szemüvegem megigazítom, majd faképnél hagyom őt, az ajtó pedig a tőlem szokottnál nagyobb erővel csapódik be utánam. Még szólok az általa annyira imádott apámnak, hogy innentől az övé. Hagyjon ki belőle.
Morgensternnek viszont talán egy dologban mégis igaza van. Ez a feladat valóban méltatlan hozzám.
Csak rövid ideig veszem fel vele a szemkontaktust, amíg beszél. Nem pontosan a szemébe nézek, hanem valamivel afelé. Biccentek arra, amit mond, és leolvashat az arcomról valamiféle helyeslést az eljárással kapcsolatban. A Spellman-féle titkosítás még RBF szintű feladat, ami megalapozza az ismereteket a bonyolultabb eljárásoknak. Nem véletlen ezzel szokták kezdeni az összes visszafejtést, amennyiben nem áll rendelkezésre bővebb adat a kulcsról. Ráadásul lineáris gondolkodást igényel, egykulcsos rendszer, ami könnyen tanulható. Még nagyon fiatal voltam, amikor azzal kezdtem el szórakozni, hogy a jegyzeteimet ezzel a módszerrel titkosítottam. A kulcsot elég volt megjegyeznem hozzá, és bármikor visszafejthettem könnyedén, ha arra épp szükség volt. Venerabilis több módszert is leírt, amivel a kódolás bonyolítható, ezáltal a leírt adatok is nagyobb biztonságban vannak az illetéktelen tekintetek elől. A legáltalánosabb, hogy tükrözi a rúnák sorrendjét, vagy más logika alapján teszi őket nehezebben elérhetővé. Az egylépcsősből máris kétlépcsőssé válik a titkosítás, amit ráadásul nem mindig old meg a rúnák fordított sorrendű visszafejtése. A Vaganding-féle félkobold-módszer már RAVASZ szintű feladat, ami sokkal komplexebb gondolkodást igényel, mint amit a másik kettő. Be kell vallanom, olykor nekem is beletörik a bicskám. Nem is egy szimpla dekódolási kísérlet, hanem egy gondolkodásmódon alapuló torzítás. A koboldok egészen máshogy látják a világot, mint mi. Varázsló szemmel rendkívül megterhelő az ő asszociációjuk alapján gondolkozni. De nem lehetetlen, ha eleget gyakorolsz, és kellő alázattal veted bele magad az ismeretekbe. Mr. Dealgoir elmondása alapján ez az, amivel a legközelebb jutott ahhoz, hogy értelmes szavakat kapjon, ami már nagy szó, de így sem jutott eredményre. Belekortyolok a sörbe, majd alaposan megnézem a volt diákom által nyújtott részletet, és megkezdem fejben a fejtegetést ezen módszer alapján. Két kezem ujjaival számolgatok a magam rendszere alapján, míg meg nem kapom ugyanazt az eredményt, amit ő – eleinte értelmesnek tűnő szavakat, azonban ezek utána mind értelmüket veszítik. A jegyzetfüzetbe lejegyzem ezeket. Kétlem, hogy ok nélkül kapnánk ugyanazt az eredményt, aminek értelme van. - Akár most helyben megtaníthatom Önt más kódolási módszerek elsajátítására. Ezek azonban pusztán a módszerek, nem a megoldás a problémájára. – felelem, tekintetem azonban még mindig a jegyzeteket kémlelik. Ritkán találok olyan dolgot, ami kellően megmozgat intellektuálisan. A Minisztériumban különböző kísérleteken vehetek részt ugyan, illetve kikérik a szakértői véleményem az általam választott témákban, de hiányzik az, hogy igazán időm legyen elmerülni az engem érdeklő dolgokban. Várom a lehetőséget persze, hogy egy megfelelő kutatásba becsatlakozhassak. Lehetőleg olyanba, amihez a lehető legkevesebbet kell érintkeznem más emberekkel. - Megmondom őszintén, nem szívesen kérek pénzt a tudás megosztásáért. A tudásnak széles körben elérhetőnek kell lennie. Ha csak a módszertan érdekli, elvállalom pro bono. A kulcs megtalálásában is szívesen segítek. De azt el kell fogadnia, Mr. Dealgoir, hogy nem minden a belefektetett munka. Ha nincs támpont, akkor nagyban a szerencsén múlik a megoldás megtalálása. – beszéd közben nem nézek fel a lapokból, és továbbra is jegyzetelek a noteszembe, ha valamit érdekesnek találok. Nem lehetséges sajnos konkrétabbnak lenni azzal kapcsolatban, hogy ez mennyi időt vesz igénybe. Persze ha megvan a kulcs, akkor ha egész napokat a visszafejtésbe fektetünk bele, akkor pár nap alatt meglehet az egész. - A padláson, ahol találta, nem volt mellette valami más? Bármi, ami rúnával felszerelt volt. – leteszem egy kicsit a pennát, miután befejeztem egy gondolatot, és ismét kortyolok egyet a sörből. Van egy bizonyos módszer, ami nem Roxfortos tananyag, mert bőven meghaladja a RAVASZ szintet. Egy próbát megér, a képletbe beleillik – de szükséges hozzá az a négy karakteres rúnarendszer, ami feltárja a jegyzetek titkát. Elő szokott fordulni, hogy rejtetten megvan valahol a kulcs azért, hogy ez máskor is visszafejthető legyen más által. Vagy elrejtve a jegyzetekben, vagy valahol a környékükön, esetleg egy különálló kötetben. Nem mindenki rendelkezik eidetikus memóriával, hogy megjegyezzenek ilyen dolgokat.
in all chaos there is calculation Kísérleti Bűbájok Bizottsága 2005 február - Orin Morgenstern -
18+ etikátlan (ember)kísérletek
Ösztönösen összerezzenek és becsukom szemeim, amikor belerúg a székbe. De ez nem több annál, ami – ösztönszerű reakció, ami húsruhámból és annak biológiai alapfunkcióiból fakad. Magam sem mindig értem, miért van az, hogy egyes dolgokra, melyekről érzem, hogy hevesen kellene reagálnom, nem érzek semmilyen késztetést arra, hogy ugyanazt az erőt képviseljem, mint a másik fél, miközben például Cheryl egyetlen mondatával el tudja érni, hogy órákra elbarikádozzam magam gondolataimba és fajátékomba kapaszkodva. A kis játék, ami gyerekkorom óta kedvenc menedékem, nyugtató múzsám, most is ott lapul talárom zsebében, de nem érzem a késztetést, hogy utánanyúljak. - Hmp. – üres, semmitmondó reakciónak tűnhet, ahogyan múltamat vélelmezi. Propagandista. Rengeteget hallottam már ezt, mint szitkot – letűnt kor már az, amikor az emberek azzal voltak elfoglalva, hogy fiatal korom ellenére milyen tudományos sikereket értem el. Azok csak addig érdekesek, amíg eléggé szemtelenül és pofátlanul fiatal vagy. Ahogy egyre idősebb leszel, az embereket egyre kevésbé érdekli ez. Majd érkezik más, talán pont a Roxfort oktatási rendszerében, vagy talán azon túl, aki átveszi tőlem ezt a titulust. Ahogyan elvették a legfiatalabb rúnamágus, és ifjú zseni címszókat is. Ezek múlandóak. De a propagandista nem az. Pontosan tudom, hogy örökké mocskolni fogja nevemet mindaz az anyag, ami kikerült a kezeim közül, és azok is, amiket bár nem én írtam, de az én elvi utasításaim alapján kerültek ki az akkori Minisztérium alól. Eleinte csak úgy kezdődött, hogy a nem kevés logikai hibákat szűrtem ki az anyagokból parancsra. Végül annyira jónak ígérkeztem ebben, hogy pillanatok alatt a részleg fejévé váltam, anélkül, hogy erre bárminemű ambícióm, vagy még inkább, készségem lett volna. Tisztában vagyok az akkori anyagok hazugságaival, részletes katalógust biztosítottam Tudjukki bukása után az összesről, amiknek begyűjtését és megsemmisítését a Minisztérium elrendelte – már amit megtalált közülük. De nem gondolom magam kevésbé bűnösnek, mint bármelyik másik minisztériumi dolgozó, akik kénytelenek voltak az akkori hatalomnak megfelelni. Mindeközben, amíg itt ezen anyagok megírásával foglalkoztam, odahaza szüleimmel mugli születésűeket bújtattunk, de érdekes módon ezzel senki sem foglalkozik. Vajon akkor is kapnám a szitkokat, ha az az átok, ami apámat tolószékbe kényszeríti, engem talált volna? - Kérem tisztelettel, sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de maga pocsék kísérleti alany. – válaszolom neki. A sértéseire látszólag a szemem se rebben. Valójában azonban sikerült kiváltania belőlem valamit – mégpedig azt, hogy bosszant. Bosszant azzal, hogy nem tudja moderálni magát, hogy kontrollálhatatlan, hogy nem képes logikusan és megfontoltan gondolkozni. Sokkal szívesebben foglalkoznék kizárólag a szeretett kis rúnáimmal és a könyveimmel, anélkül, hogy azok visszabeszélnének. - A képességei lenyűgözőek, amit Ön pontosan tud. Kizárólag erre a lapra teszi fel azonban az összes tétet. Értem, pontosan értem, hogy milyen nehéz egy-egy új helyzethez alkalmazkodni. De nem mindig adatik meg az a luxus, hogy megválogassuk, kivel dolgozunk együtt. – most is lenyűgöz az, ahogyan szabadjára engedi önmagát, engedi érvényesülni a benne burjánzó tébolyt és a szenvedélyt. Dolgok, amikkel azonosulni nem tudok, de valamennyi fogalmam azért van ezekről. - Ha ennyire feszegetni szeretné a múltat, ám legyen. Magával ellentétben nekem nem volt választásom. Nem beszélhetek a főosztályvezető nevében a következményekről, de valószínűleg az Ön által már jól ismert képességkorlátozási beavatkozásokkal élhetne tovább. Nekem azonban az volt a tét, hogy a családunk ne kerüljön a vérárulók radarára. – még most, ennyi év elteltével sem látom azt, hogy lett volna más választásunk. Túl patinás név volt a miénk ahhoz, hogy ne akarjanak maguknak. Éppen csak azt úsztuk meg, hogy ne kelljen Hozzá is hűséget fogadnunk. Azt a szégyent, amivel a tetoválás járna, már én se viseltem volna el. - Ismerem már a gyakori választ, hogy akkor inkább meg kellett volna halnunk. De az nem segített volna senkinek. Főleg azoknak a mugli születésűeknek nem, akiket a saját házunkban rejtegettünk. – próbálok belegondolni abba, hogy Reagan mit tanácsolna egy ilyen helyzetben. Nem csak az intellektuális társam, de a lámpásom is az ilyen helyzetekben, aki mindig tudja, mi a legjobb következő lépés. Ha tehetném, most kapcsolatba lépnék vele valamelyik kandallón keresztül, hogy adjon tanácsot. De nem tehetem. Egyrészt a helyzet nem engedi, másrészt pedig a titoktartásom kötelez. Reagan semmit nem tud arról, hogy egészen pontosan mivel töltjük itt a napunk. Nyilvánvalóan a képességei bőven megfelelnének arra is, hogy akár munkatársunkként itt dolgozzon, de a minisztériumi titkokat egyszerűen nem adhatom ki. - Anyám az életéért fizetett a háborúban. Apám a lábával. Én a becsületemmel. Van más kérdése? – úgy képzelem, hogy Reagan azt mondaná, próbáljak meg kicsit… személyesebbnek vagy megközelíthetőbbnek tűnni. Embernek. Ennél jobban pedig, ha megfeszülök, se tudom ezt prezentálni. - Végezetül pedig, mit tudok tenni azért, hogy együttműködjön velem? – ezt pedig abból a sok gyermeknevelési szakkönyvből vettem, ahol asszertív kommunikációról volt szó a tinédzser korú gyermekek felé. Talán van gyakorlati haszna a benne lévő információknak azelőtt is, hogy X abba a korba lépne.
in all chaos there is calculation Kísérleti Bűbájok Bizottsága 2005 február - Orin Morgenstern -
18+ etikátlan (ember)kísérletek
Számítottam ellenállásra, és arra, hogy nem lesz egyszerű. Édesapám hozzáállása az egészhez jóval… empatikusabb volt, mint amit én tanúsítani képes vagyok. Legalábbis jól el tudja hitetni ezt a világgal. Különben most nem engem küldött volna ide. Hiába az átokheg, ami elvette tőle a két lábon állás és járás képességét, és hiába az az átok, ami elvette feleségét, az én anyámat az élők soraiból. Gyerekkori emlékeimhez képest sokat változott, ahogy az élet és a veszteségek súlya ránehezedett. De nincsenek illúzióim önmagammal kapcsolatban. Jól tudom, hogy nem vagyok olyan megnyerő, és sose leszek az. Jól tudom azt is, hogy a mágikus védelemmel ellátott, egyirányú tükör mögött acélozott figyelemmel szemléli összes mozzanatunkat ebben az ingerektől mentes kutatószobában, amit a kísérlet idejére felszabadítottunk. - Ezt a kísérletet én vezetem. Sajnálom. Nem gondoltuk, hogy ennyire érzékenyen érinti a változás. – a hazugság az én számból másképp hat, mint apáméból. Az ő hangtónusában ott a melegség. Annak az illúziója, hogy érdekli – és talán ez tényleg így is van. Az enyém viszont mentes bármiféle irracionális, érzelmi kilengéstől. Nincs benne semmilyen impulzivitás, csak a monoton stabilitás. A muglik úgy neveznék, masina. Apám utasítása felém is szólt, mikor azzal küldött ide, hogy legyek az az önmagam, amit máskor díszes álarcok mögé kell rejtenem, hogy egyáltalán elfogadható legyen a létezésem. Még nem jöttem rá, mi volt a célja vele, de bíznom kell az értékítéletében. Az alany hisztériás kitörése elkerülhetetlen volt. Tudunk a rossz habitusáról, és arról, hogy mennyire képes megfeledkezni a racionalitásról, amikor ilyen állapotba kerül. Csak ösztönösen pislogok a hirtelen mozdulatokra, két kezem azonban nyugodtan fonom össze magam előtt. Megerőltetem magam, hogy legalább egy kérését részben teljesíteni tudjam – elvégre nem rajta múlik, az én hiányosságom, hogy kényelmetlenséget okoz számomra, ha mások szemébe kell néznem. Még gyerekként megtanultam, ha a szemöldökök közötti pontra koncentrálok, vagy valamelyik szem fölé, akkor épp úgy gondolják, hogy tartom a kéretlen szemkontaktust. Így teszek most is. Türelmesen várom a két szeme közötti pontot figyelve az orrnyerge felett, amíg kidühöngi magát. Nehezen bírom ki, hogy ne inkább a metamorfózist csodáljam. Ahogyan animágust sem láttam soha, így ahhoz foghatót sem, amit a Morgenstern lány képes véghezvinni. Éppen csak három jól kalkulált másodpercre szökken fel a tekintetem a fejéből kiálló agancsokra. Hagyom, hogy a tükörhöz lépjen. Biztosan tudja, hogy figyelik mögötte, de az akadály nem pusztán fizikai. Nincs az a módszer, amivel átláthatna rajtuk. Teszteltük már a látás spektrumának módosulását, fel vagyunk készülve erre. - Legutóbb 2004 december 17-én, egy pénteki napon láthattuk Önt itt. A kísérletet édesapám, Lathan Quinton vezette. A jelentés szerint a kísérlet célja a metamorf mágus fájdalomérzetének vizsgálata szándékosan, metamorf-mágiával előidézett sérülések kontextusában. – kezdem el szó szerint idézni a jegyzőkönyvet, amit ő is olvashatott. Eidetikus memóriám van, nagyon részletesen tudok visszaemlékezni komplett szövegekre és képekre is. - A vizsgálat során a nagykorú alany beleegyezésével, valamint medimágusi felügyelettel metamorf képességével generált felszíni, szöveti sérüléseket a karján. A különböző átalakulási pontokon rögzítettük a fájdalomérzet intenzitását, időbeli lefutását, továbbá az önkéntelen fiziológiai reakciókat. Szeretné, ha folytatnám, Ms Morgenstern, vagy elhiszi nekem, hogy az összes jelentést részletesen tanulmányoztam? – ha szükséges, bármelyiket felidézem, amit ebben az intézményi keretek között végeztünk el. De úgy gondolom, hogy a lényeget megértette. Ms. Morgenstern nem buta, még ha impulzív is. - Nem állítottam, hogy a testvére eredményei jobbak lettek volna. Ön még nem végzett a feladattal, így nincs viszonyítási alapunk. Az Ön együttműködése azonban szükséges az érvényes adatok rögzítéséhez. – figyelem a tükörképét, amivel szemben áll, háttal nekem, látszólag elutasítva a velem való együttműködést. Mégis bizonyítania kellett, hogy képes szarvat növeszteni magára. Valami mégis hajtotta, hogy megmutassa. - Végülis… – gondolkozom el. Van, amiben szemrebbenés nélkül hazudok. De van, amiben nem lehet. - Igen, erre joga van. – felelem, de a személyemet illető kérdéskört ignorálom. Nem releváns az én géniuszomnak megítélése ebből a szempontból. - Jól tudja, hogy maga páratlan és különleges. A legtöbben egész életüket eltöltik úgy, hogy semmiben sem kiemelkedőek. De maga már most, fiatal kora ellenére meghaladta azt. – nem vagyok a legjobb személy a meggyőzésre. Viszont valahol mélyen egy picit mégis együtt érzek vele. Éppen apán ezen politikája az, ami arra késztetett, hogy én magam is kihasználjam a saját kiválóságomat. A Roxfortban csak a középszerűségbe süllyedtem volna. - A Minisztérium rendelkezik olyan archívumokkal és eszközökkel, amikkel más nem. De gondoljon erre úgy, mint egy lehetőségre arra, hogy fejlessze önmagát. Mi nem csak elemezzük Önt, hogy mire képes. Hanem irányt adunk arra is, hogyan lehet képes még jobbá válni. Erre pedig minden feltételt megteremtünk. – nagykorúsága okán joga van döntést hozni az életével kapcsolatban. De egyetlen helyes döntés bizonyul csupán. Az pedig itt van, eme hideg falakon belül, az egyirányú tükör ezen ingerszegény oldalán.
A begyűjtő bűbáj a legefektívebb módja annak, hogy megtaláljam, amit keresek ebben a kaotikus papírtömegben. Jóllehet, magam sem tudnék olyan rendet tartani a könyvtárunkban, mint ami uralkodik, ha a házimanónk nem lenne segítségünkre, és azt is jól tudom, hogy elméletben az ilyen helyek csak úgy zengenek a ritkaságoktól. De most nem az a cél, hogy bogarásszunk az elfeledett címek között. A hatékonyság nem tűr meg halasztást, ami a címek ostoba, egyenkénti szortírozásával járna. Kezembe is repül két kötet az első címből. Arckifejezésem szenvtelen ugyan, de elégedetten teszem a mellettem lévő kis asztalkára a köteteket. Meg se nézem őket alaposabban, hiszen nincs értelme. Nálam jobban nincs, aki tudja, mi lapul benne. A bizalmasokra sokat nem adok, amíg nincs konkrétabb mágikus paktumba kötve. Nem mindig elég a másik szava, hiszen nincs semmilyen biztosíték arra, hogy meg is teszi, amiben megállapodtok. Reagannel is mágikus szerződés köt minket; holott nagyrabecsült, egyenrangú, intellektuális társam, akihez akár még tanácsokkal is fordulhatok, ha ismét eltévednék az emberi viselkedés labirintusában, végérvényesen a házasságunk az, ami szentesíti a hűséget közös munkánkkal kapcsolatban. Ingoványos talajra léptünk a projectünkben, de mi nem hiszünk abban, hogy a bizalmat csak szó, esetleg vagyon adhatja meg, amikor vannak rá ennél méltóbb és célszerűbb eszközök is. Forrest bizalmasaira azonban még annyira sem adok – akkor különösen nem, ha a segítségük burkolt zsarolás és megvesztegetés árnyékát vetik. Nem értem a mosolyát, miért gondolja odaillőnek, és miért vicces számára egy magas rangú minisztériumi alkalmazott felé ez az alku. Szívességet kértem, mert a probléma valós, és az ő üzletére is hatással van, hiszen némelyik könyvem az ő nevéhez fűzödik. Nem pedig efféle… sötét ügyleteket. - Tehát azt mondja, Mr. Forrest, hogy nagyjából tudja, hol vannak ezek az anyagok, és embereket is mozgósítana a megsemmisítésükre. Természetesen nem ingyen. Értem. – hangom hidegen szeli keresztül a levegőt kettőnk között, tekintetem pedig elsötétedik. Mostanra a bulvár leszokott rólam, de fiatal koromban folyamatosan az eredményeimről cikkeztek, amiket az eszem miatt értem el. Ennek fényében különösen nem szeretem, ha ostobának néznek. - Ha elfogadom az ajánlatot, de ennek ellenére ezek a kötetek mégis felbukkannak valahol, akkor ezek alapján a felelősség kizárólag az Öné. Ez az ajánlat pedig, ha egyáltalán vehetjük annak, több szempontból is problematikus. – gyertyán pálcám leengedem, amíg beszélek. Ráérek begyűjteni ezeket később. Nem tudom megfogalmazni, miért váltotta ki belőlem ezt ez az ajánlat. - Ön azt hittem, vagyonos ember, Mr. Forrest. Az az összeg pedig, amiről beszélhetünk, jelentéktelen és elhanyagolható az Ön vagyonához képest. De tegyük fel, hogy fizetek, amit nem fogok: mi a biztosítékom arra, hogy legközelebb nem kér tőlem még több galleont? – az író nem tud olyan összeget mondani, amivel reálisan nézve az ő vagyona számottevően gyarapodna. Illetve végülis mondhat, de azt megfizetni nem fogom. Ez a megállapodás is azt feltételezné, hogy a kontroll Mr. Forrest kezében van, hiszen ő diktál a pénzről, és a kötetek megsemmisítéséről. - Tételezzük fel inkább, hogy mit szólnának az üzleti partnerei és a sajtó, ha kiderülne, az Ön neve belekeveredik egy ilyen ügybe. A maga emberei segítenek bizonyítékokat eltüntetni egy bizonyos, történelmileg igen meghatározott időszakból. Én már magamon viselem annak billogát, hogy olykor idegenek előtt magyarázkodnom kell az ott betöltött szerepemről. Bízzon bennem, amikor azt mondom: Ön nem szeretne ilyen sorsot magának. – azzal kevésbé foglalkoznak, hogy mugli születésűeket bújtattunk a néhai nagy Quinton birtokon. Azzal sem, hogy anyám belehalt a védelmezésükbe, apám pedig egy átokheg miatt sose lesz képes többé lábra állni. Mindenkit csak az érdekel, hogy az én nevem alatt futottak azok az anyagok. Nem, Mr. Forrest, a tűzzel nem érdemes játszani. A rajongói és a közvélemény nem fogják ezt jól fogadni. - Azonban hogy ne érezzük teljesen elvesztegetett időnek ezt az egészet, van egy ajánlatom egy ésszerűbb megoldásra. Nem fogok fizetni a könyvek állítólagos megsemmisítéséért. De ha talál egyet, megvásárolom egy ésszerű összegért, így mindketten elégedettek lehetünk. – ez a legjobb, amit módomban van ajánlani. X-nek idővel meg kell majd ismernie a történelmünket, és az abban betöltött szerepemet. Már sokat beszéltünk erről is Reagannel, és tudjuk, hogy nyitottak, őszinték leszünk vele. Meg fogja érteni. De addig is, jobb, ha kontrollom van a helyzet felett a saját szabályaim szerint. Sóhajtok egyet, amikor közli, az egész helyiség felgyújtása csak vicc volt, nem más. Ésszerűtlen rombolásnak tűnt számomra, ami eltéveszti valódi célját. Néha lehetetlen kiigazodni az embereken.
in all chaos there is calculation Kísérleti Bűbájok Bizottsága 2005 február - Orin Morgenstern -
18+ etikátlan (ember)kísérletek
A jóérzésű, átlag embereket biztosan felháborítaná az, ha tudnák, hogy mit is művelünk a Morgenstern gyerekekkel. Persze a valóság az, hogy nem csinálunk semmi olyat, ami ártana számukra. Nem bántjuk őket, nem éri őket atrocitás, és nincsenek fogságban sem. Mégis, ha a realitás szemüvegén keresztül nézzük az egészet, akkor egészen baljóslatú is lehetne az, hogy nálunk milyen kísérletek is zajlanak a metamorf gyerekekkel. Apám – persze szigorúan a Minisztérium zárt falai között – többször szóvá tette aggodalmait a Morgenstern-gyerekek ügyében, mind a szellemi fejlődésük, mind pedig a Minisztérium rájuk mért nyomása miatt. Én azonban be kell lássam, hogy nem vagyok elég jóérzésű, és hogy őszinte legyek, örökkön küzdök a gondolattal, hogy embernek sem érzem magam. Apámnak be kell látnia, hogy ez egy szükséges dolog. A szükséges rossz, amivel ezeket a gyerekeket védeni tudjuk, legfőképpen önmaguktól, másodsorban egy másik, negatívabb hatástól. Most épp nem köröznek sötét fellegek Nagy Britannia ege felett, a háború rendkívül gyorsan lezajlott, az anyagi károk nagy részét pedig már helyre is állítottuk, még ha a más jellegű sebek gyógyulási folyamata akár generációkat is igénybe vehet. Az elmúlt száz év történelmi eseményei azonban mind azt jelzik, hogy a béke időszaka egy törékeny, ideiglenes állapot a mindenre érzékeny társadalmunkban. Bármikor jöhet egy új hatás, ami negatív befolyással van ezekre a fiatalokra. Akkor pedig jobb, ha inkább a Minisztériumhoz hűségesek. Mindeddig csak segédként, a háttérből figyeltem a kísérleteket. Az öníró penna ugyan sok dolgot lejegyzetel, de még sem képes teljesen kiváltani. Egy pennának nincs önálló látásmódja. Csak azt írja, amit hall, és amit mondanak neki. Találkoztam metamorf mágussal ezelőtt, a Minisztérium mindig is különösen kedvelte őket saját rendvédelmében látni őket. De mindaz, amire a Morgensternek képesek, bőven meghaladta átlagos társaik képességeit, akik ráadásul némi érzelmi kilengés hatására természetellenes hajszínt képesek felvenni, vagy egyenesen elveszítik az átalakulási képességüket. A kutatóhelyiséget az alany kiválóan ismeri már. A helyiség kialakítása egyszerű, mentes bármiféle dologtól, ami elterelné a figyelmünket. Az egyoldalú tükörben Orin (akinek annyira jellegzetes a neve, hogy nagyon könnyen meg tudtam jegyezni – az angolszász ᚩᛁ, tehát az os-is jut eszembe róla, aminek a jelentése fagyott szavak lehetne) láthatja saját magát, és azt az átalakulást, amit elkövet. A tükör mögött az osztályvezető és más munkatársak figyelik tevékenységünket. Nem vagyok naiv. A hölgy ugyan fiatal, de nem buta, hogy ne tudja, figyelik őt, amihez különleges, mágikus mérőeszközöket is használnak. - Legutóbb a sérült végtagok utánzását gyakorolta. – aminél ugyan jelen voltam, de a kísérletet édesapám vezette. Kíváncsiak voltunk, hogy képes-e fájdalmat érezni, sőt, hogy egyáltalán lehetséges-e az ilyen jellegű átalakulás. Természetesen a szakképzett medimágus készenlétben elérhető volt, hogy szükség esetén beavatkozzon és ellátást nyújtson. A tekintetét módszeresen kerülöm. - Most valami mást fogunk kipróbálni. Szeretném, ha megnézné ezeket. – az asztalra kiterítek egy bőrtekercset, amin különböző, állati eredetű dolgok vannak rögzítve. Például madár és hippogriff tollak, pikkelyek, macska karmok, szarvas agancs, és egy valamilyen erős állatból szerzett, tartósított izomzat. Hallottam róla, hogy Nymphadora Tonks azzal bolondozott, hogy kacsacsőrt csinált a szájából. Ez persze elég bizarr, de nem kizárt ez alapján, hogy a metamorf mágusok képesek legyenek állati vonások felvételére, még ha állattá nem is tudnak változni. Vagy csak nem volt még példa rá? - A testvére, Revan már végzett a kísérlettel, az eredményei pedig meg kell mondjam, lenyűgözőek voltak. Bízom benne, hogy maga is hasonló teljesítményt fog nyújtani. – tisztában vagyok az alany rossz habitusával. Abban bízom, hogy sikerül ezt kihasználva eléggé felmérgelni ahhoz, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa. Érzelemmentes arcomról a hazugság nehezen leolvasható, testvére ugyanis még nem került sorra ezen a kísérleten.
Örülök neki, hogy nem kíván mélyebben az időjárásról beszélni, és érzem, hogy a válasza nem jóbarátom, Leon tudományának szól. Bár a biztonság kedvéért megjegyeztem a legutóbbi kviddics meccsek állását, bulvárhíreket és aktuális munkahelyi érdekességeket, ha esetleg mégis szükség lenne a kommunikációs könyvből elsajátított ismeretek gyakorlati alkalmazására. Élvezem, ha elismerik tudásom és ismereteim, de mindig rettenetes érzés, amikor megérzem, hogy megint csodabogárnak gondolnak. Még a nagybátyám, Oakley professzor is mintha aggódva fogadta volna társaságom a családi karácsonyon. Bár utóbb kiderült, én voltam a legkisebb probléma az eseményen. Felrúnázott kabátom és sálam az ülőhely melletti akasztóra helyezem, figyelmem pedig immáron teljes mértékben Mr. Dealgoirnak, illetve a problémájának szentelem. Sose tudnék nemet mondani egy olyan kihívásra, ami ráadásul szoros összeköttetésben áll a szakértelmemmel. A rúnák megfelelő kombinációjával, a megfelelő szándékkal és eszközökkel, na és persze a mágia alapvető törvényeinek betartásával szinte korlátlan lehetőségek állnak rendelkezésre, amik a laikusok hitével ellentétben bőven többet nyújtanak, mint egy-egy máguscsalád házának a mágikus védelme. Azonban sokkal időigényesebb művelet is, mint amit a rohanó világunkban a modern boszorkányok és varázslók megszoktak. Hogy kihalóban lenne a műfaj, viszont nem állítanám. Vannak dolgok, amikre máig nincsenek jobb módszerek. Ilyenek például a különböző titkosítások, amiket például a Gringotts is alkalmaz. Látványosan felcsillannak szemeim szemüvegem mögött, amikor a kódolást említi, és előveszi az összehajtogatott oldalt. Hidegen hagy, honnan és miként szerezte. Jelenleg nincs okom kételkedni abban, hogy valóban egy padláson talált, felmenő által írt naplóról van szó. Hajt a gyermeki kíváncsiságom, és az, hogy végre a kezem ügyébe kerüljön valami, ami nem untat, és megmozgatja az agytekervényeimet. - Megnézhetem? – megigazítom a szemüvegem, majd átveszem a lapokat egy tüzetesebb vizsgálatra. Mr. Dealgoir aritmetikát említ, ami RAVASZ szintű tananyag volt, némi átfedéssel a számmisztikára. A rúnákat át kell helyettesíteni valamilyen számra a megfelelő számrendszerben, majd a monoalfabetikus rejtjelezéshez hasonlóan felcserélni őket. Annyiban nyújt többet, hogy még a kódolást követően is lehetséges velük számmisztikai műveleteket alkalmazni. - Ha úgy van, ahogy mondja, találgatással előbb-utóbb lehetséges kell legyen megtalálni a megoldást. – futom át a lapokat, hogy egy megfelelő szót találjak, amivel tesztelhetném. - Az ilyen módú rejtjelezések könnyen kitalálhatóak gyakoriságelemzéssel. A megoldás kulcsa mindig statikus, és csak egyszerű karakter behelyettesítés. – szemeim gyorsan cikáznak a sorok között, fejben pedig automatikusan értelmezem a leírtakat – már persze, ha így olvasva lenne értelmük. Apám egyszer mesélte, hogy sokáig nem használtam verbális kommunikációt egyáltalán, de írni és olvasni nagyon hamar megtanultam. Ehhez képest csak egy lépcsőfok volt a különlegesebb betűrendek, mint a rúnák megtanulása. - Az egyes szavak hossza és szerkezete megmarad. Ha már végigtippelte gyakori kifejezésekkel, ahogyan az óráimon gyakoroltuk, akkor előbb-utóbb már megtalálta volna a megoldást. Gyanítom, hogy más lesz a kulcs. – leteszem magam mellé, a sörtől távol a lapokat, belső zsebemből pedig előveszek egy kis noteszt, valamint egy öntöltő pennát a jegyzeteléshez. - Angolszász rúnák. 29 vagy 33 karakter. A számrendszer ennek megfelelő lesz. – hangosan serceg a penna a jegyzetemen. Félő, a súrlódástól ki is gyullad. Még egyszer rápillantok a papírlapokra, a rövid szünetben pedig megigazítom ujjamon az aranygyűrűt. - Ott a calc és a cweorð is. Tehát 33. Eddig milyen módszerekkel próbálkozott? – erőteljesen karikázom be a számot, amit már leírtam, hogy egyértelmű legyen.
- Kérem, ne… – szinte cincogom, mialatt önkéntelenül összerándulok a kéretlen érintés nyomán. Vállamat elhúzom az írótól, hogy megerősítsem: nem szeretném, ne érjen hozzám. Az arany karikagyűrű az ujjamon is csak képletes, egy szerződés szimbóluma, amelyből mind mi, mind pedig a tudomány profitál majd valamikor, amikor már mindannyian porrá lettünk, és nem többek, mint emlékek a vaskos, tudományos könyvekben. Ráadásul kevesebbet kérdezősködnek. Láthatóan kényelmetlenül érzem magam a dicséretek miatt. Fiatalabb koromban imádták az ifjú zseni mítoszát, és még arra is rákényszerítettek, hogy az a borzalmasan sikerült fotó szerepeljen első, önálló kötetem hátoldalán. Fura kettősség, hiszen közben el is várom, hogy a világ ismerje el zsenialitásom. Mégis van az a fajta szembesítés, amitől egyszerűen nem érzem jól magam a bőrömben. - Pontosan. – biccentek. Megfelelően készültem erre, hiszen pontosan ismerem, mely kötetekből hány darab cselleng valahol a világban. Nyilván az ésszerűtlen, hogy mindegyiket megtaláljuk, de ha csak párat sikerül kivonni a forgalomból, máris előrébb vagyunk. Alapjába véve nem gondolom, hogy bármilyen kultúrát purgálni kell, de mindig vannak kivételek. - Az nagyon jó lenne! Remélem, számíthatok az emberei diszkréciójára. És hogy érti, hogy… – gondolkozom azon, amit mond, tekintetem pedig most először igazán, de végigfut az esztétikus, de nem épp praktikus kialakítású könyvesboltban. A polcok rendezetlenek, a szépirodalmi címek mellett elvegyülve megtalálom a gazdasági szakkönyveket és a szótárakat is, és minden olyan… rendezetlen. Zonky, a családi házimanó nélkül félő, hogy én is hasonlóan pakolnám vissza a könyveinket, mindig épp oda, ahol helyet találok. De szerencsére van segítségünk. Több ezer könyv lehet itt. Iszonyatos munka ezeket egyenként átnézni. Kell legyen valamilyen alternatív megoldás. - Tudja, mások inkább meghaltak volna. – észre sem vettem, hogy a kezeim remegnek. A hangom azonban tiszta és éles. Abban a háborúban rengetegen vesztették el szeretteiket. Rengetegen maradtak árvák, vagy temethették gyermeküket. – És látjuk, mire mentek a halálukkal. – a józan ész azonban mindig győzedelmeskedik, ha érveket kell keresni. A halálom nem segített volna senkin. Leszek inkább gyáva. Pálcám bal kezembe veszem, és megcélzom vele a polcok sokaságát. Még mindig remeg egy kicsit a kezem, ettől függetlenül gond nélkül alkalmazom a begyűjtő bűbájt az első címre a listán. Az egyik távoli könyvkupac pedig elkezd önmagától mocorogni.
Azonnal összerándul a gyomrom, amikor az író megmutatja nekem a könyvet, rajta a jellel. Talán egy kósza pillanatra, de elfelejtem magamon az összeszedettség és az emberség maszkját, a fájdalom jele azonban éppen csak annyira jelenik meg arcomon, ahogy a villámcsapás is beragyogja az alatta elterülő tájat. Ahogy a villámcsapás, így a fájdalom is gyorsan elmúlik, és öltöm magamra újfent a szenvtelen arckifejezést. Nem marad más hátra, csak egy emlék. - Igen, nagyon agyafúrtak voltak. – persze, hogy azok voltak, mert mindet én találtam ki. Azoknak a halálfalóknak önmaguktól soha nem jutott volna ez az eszükbe. Forrest megjegyzése még akár dicséretként is elmehetne a munkásságom iránt, ami bármelyik más munkám esetében legalább némi elégedettséggel töltene el. De nem most. Persze csak azt tettem, amit tennem kellett, a túlélésért, mint bárki másnak. Mégis, egész életemben végig fog kísérni a szégyen. Együtt kell élnem vele, és el kell viselnem, ha valaki így emlékezik meg rólam. A Forrest által kiemelt regény éppenséggel nem az én munkám, de a módszer és a mögöttes jelzések igen. Van azonban más titok is benne, amit elrejtettem, még akkor, amikor át kellett néznem a kötetet logikai hibák után. - De ezt is nézze. A könyv legelejében, az ajánlónál néhány betű mintha nyomdahibás lenne. Ha pedig az olvasó összeolvassa, akkor… – mellé lepve átveszem tőle a könyvet, és kinyitom a legelején. Az ajánlónál pár betű valóban mintha hibás lenne. A festék elfolyt, elmosódott, picit vastagabb, vagy épp árnyékot vet saját magára a betű. Ha valaki veszi a fáradtságot és összeolvassa a félrenyomtatott betűket, akkor pedig egyetlen szót fog kiadni az összes kötet minden anyaga esetében: LIES. Azok a halálfalók kellően ostobák voltak hozzá, hogy ne vegyék észre a mögöttes szándékomat. A folyamatos, sorozatos tartalomgyártás miatt pedig nem foglalkoztak olyan apróságokkal, mint egy-egy nyomtatási hiba. Reméltem, legalább az olvasók közül lesz, akinek ez majd feltűnik. Elég, ha csak páran észreveszik, és figyelmeztetnek másokat, ha kell. - Pontosan tudom, hogy mely címekből mennyi van még valahol a világban. Ami azt illeti, hoztam listát. A Minisztérium csak azt tudta megsemmisíteni, amit találtak, vagy épp készleten volt. – visszaadom neki a könyvet, belső zsebemből pedig egy apróra hajtott pergamen darabot veszek elő. - Azt lehetett tudni, hogy pontosan hány példányt tudtunk megsemmisíteni a Minisztériumban. És azt is, hogy mi volt a legutolsó nyomtatás egyedi sorszáma. A többi magától értetődik. – egyszerű matematika, ami még a varázslóvilág számára sem okoz nagy fejtörést. A kis pergamen darabkát kibontom enyhén remegő kézzel. Nem érint amúgy annyira sok kötetet, pár tucat lehet szétszórva itt-ott a világban. De mégis ott van.
Modern Európai Rúnamágia Kalamáris Kiadó (1999) „Ez az átfogó szakkönyv az európai rúnamágia fejlődését mutatja be a varázsvilág számára. A kötet részletesen, de laikusok számára is érthetően elemzi a klasszikus germán, kelta és skandináv rúnák mágikus potenciálját, és bemutatja az európai mágikus hagyományok találkozási pontjait.”
Egyéb információk:
Körülbelül 300 oldal
Illusztrációkat tartalmaz
A könyv első fele történelmi alapokkal foglalkozik
A könyv második fele gyakorlati útmutató
Rúnák világa: 12 elképesztő esettanulmány Kalamáris Kiadó (2002) „A kötet összegyűjti a rúnamágia alkalmazásának legizgalmasabb esettanulmányait. A könyv célja, hogy szemléletes példákkal mutassa be a rúnák gyakorlati szerepét több területen, miközben rámutat az etikai kihívásokra is.”
Egyéb információk:
Pontosan 360 oldal
Illusztrációkat tartalmaz
12 különleges esettanulmányt mutat be, ahol a rúnák központi szerepet játszanak
Rúnák és rejtjelek: A titkosítás művészete Griffendél Godrik Akadémia (2004) „A szakkönyv részletesen mutatja be, hogyan használták fel a történelem során a rúnákat titkos üzenetek továbbítására és tudás megőrzésére. A szerző végigvezeti az olvasót a kódolási rendszerektől kezdve a mágikus titkosítási eljárásokig.”
Egyéb információk:
körülbelül 250 oldal
felsőoktatási tankönyvnek szánt kötet
az akadémia adta ki
tartozik hozzá egy különálló, 80 oldalas gyakorlófüzet játékos feladatokkal
Üzenetek megtekintése
