Tudományos Életút - Kerekasztal

[A játék 2 körös lesz.]

Rövid, roxforti pályafutásom csak egy kicsi, de annál jelentősebb kitérő volt számomra. Az időszak alatt szerzett kapcsolatok értékesebbnek és tartósabbnak bizonyultak, mint azt valaha is hittem volna. A tudat pedig, hogy a kezem alatt megforduló diákoknak valamilyen értéket is tudtam adni, mindig jó érzéssel tölt majd el.
Roxfortos diákévekből nekem nem jutott. Utólag be kell látnom: szüleim bölcsessége valószínűleg megelőzte a saját felismerésem. A Roxfort tényleg nem lett volna nekem való. Minden szempontból csak hasznomra vált, hogy nem kellett megküzdenem mindazzal, amivel bármelyik más, átlagos brit mágusgyereknek meg kellett. Én azonban nem a középszerűségre születtem.
Szándékosan kértem, hogy a kerekasztal a régi tantermemben lehessen. Akár azt is mondhatnánk, a nosztalgia festi barátságosabbá a falakat – de legalábbis elviselhetőbbé. Jól emlékszem, hogy az első óráimat nem is itt, a Rúnatoronyban, hanem a birtokon, a Kőköröknél tartottam még az enyhe, kora-szeptemberi időben, mielőtt elzárkóztam volna a helyiségben. Mindenképp tennem kell majd egy kitérőt Leonnal, hogy lássam, megvannak-e még azok a rúnaírások, amiket a diákokkal csináltam.
- Szeretettel köszöntök minden érdeklődőt. Jimmy Kipp Quinton professzor vagyok. Korábban a Roxfort tanára, jelenleg a Mágiaügyi Minisztérium kutatója. A Griffendél Godrik Akadémián azonban továbbra is tartok órákat rúnatanból és mágiaelméletből. – hosszú időbe telt, mire beláttam, az oktatás számomra nem örömforrás, hanem kötelesség. Amit tudunk, ha lehet, meg kell osztanunk, mert a tudásnak amennyire csak lehetséges, szabadon hozzáférhetőnek kell lennie.
- Örömmel tölt el, hogy mindannyian gondolkoznak azon, hogy tudományos életpályát válasszanak. Kezdjük is a legfontosabbal. – enyhén nekidőlök a régi asztalomnak, miközben beszélek. Az asztalok félkör ívben vannak elrendezve körülöttem.
- Ha most megkérdeznénk száz mágiatudóst, miért éri meg ezt a pályát választani, száz különböző választ kapnánk. A medimágusok a világ jobbá tételéről beszélnének, az alkimisták annak mélyebb megértéséről, és lennének olyanok is, akik őszintén beismernék, hogy nem tudtak másban boldogulni. – megigazítom a szemüvegem beszéd közben. Szinte mondhatnám azt is, hogy én az utóbbihoz tartozom, valójában viszont nekem soha nem is volt más kilátásom, minthogy az elmém lehető leghatékonyabb kihasználásával foglalkozzak.
- Abban az egyben viszont mind a százan megegyeznének, hogy ez az egyetlen terület, ahol a kérdések értékesebbek a válaszoknál. A világ ugyanis nem attól válik érthetővé, ha választ találunk, hanem ha a megfelelő kérdéseket tesszük fel. – tekintetem megállapodik az egyik első padban ülő Ms Tuffinon, aki a barátnője társaságában érkezhetett. Felsőbb évesnek tűnnek, de ezeket a diákokat már nem én oktattam. Nem tűnnek ismerősnek.
- Ezek a kérdések a természetes, emberi kíváncsiságból erednek. Végső soron pedig minden mágiatudóst ez mozgat, akár beismeri, akár nem. – megannyiszor találkoztam már azzal a pillanattal, ami valahogy nem illett be az általam ismert világ rendjébe. Rúnasorok, amik akkor is hibátlan mágiát okoztak, amikor azoknak nem kellett volna működniük. Ősi rejtélyek, amik még mindig megoldásra várnak. Talán ezen gondolkozhatnak a Hollóhátas padsorban is hátul.
- Éppen ezért teljesen mindegy, hogy kit mi érdekel. Lehet ez a gyógyítás, történelem, kísérleti bájitaltan, mágikus növények kommunikációja, vagy akár az idő maga. – nem tudhatják, de a Minisztériumon egy teljes részleg van, akik az idővel foglalkoznak. Lutece-ék időnyerői túl nagy hatalom ahhoz, hogy idegen kezekbe kerüljenek.
- Fiatalkorom óta tudományos pályán mozgok. Általános érvényű tapasztalatom, hogy ha valaki elég kíváncsi, alázatos, és, hadd legyek őszinte, elég megszállott és akaratos, akkor meg fogja találni a maga útját, és igenis érdemes ezzel foglalkoznia. Ugyanakkor szeretnék mindenkinek segíteni, aki erre az útra készül, és igényt tart a segítségre. Kérlek, hogy mutatkozzatok be, meséljetek egy kicsit magatokról, és arról, hogy milyen elképzelésetek van. Nem baj az sem, ha nem annyira konkrét a dolog, csak körvonalazódik. – keresztbe fonom a lábaim, miközben támaszkodok az asztalnak, és újra körbenézek a diákokon. Nincsenek túl sokan, és számítok arra is, hogy nem mindenki lesz olyan bátor, hogy jelentkezzen. Az Akadémián is állandó probléma, hogy nehezen mernek megszólalni. De most nincsenek se jó, se rossz válaszok, csupán tapasztalatmegosztás van.

Kötelező résztvevők:
▪ Anne-Rose Tuffin
▪ Ophelia Langley

Természetesen bármelyik diák, de akár felnőtt karakter is csatlakozhat.

A játék 2 körös lesz.
A játék IC időpontja: 2005. 05. 21. szombat (1 héttel a Hugrabug-Griffendél meccs után)

Határidő: 2025.07.02.

Kiemelésre színek:
#BD2118 (Griffendél), #557105 (Mardekár), #1d4d9d (Hollóhát), #EFB521 (Hugrabug)

"True knowledge exists in knowing that you know nothing."

2005.05.21. szombat

Nagyon örülök neki, hogy nem egyes-egyedül kell beülnöm Mr. Quinton előadására. Bár alapvetően medimágus akarok lenni, de közben meg érdekel a magizoológia is, ami szegről-végről tudományos érintettségként is felfogható, nem? Nos, lényeg a lényeg, hogy érdekel ez az előadás is, még ha nem is vagyok elég okos...megszállott... zseni? hogy tudós váljék belőlem, viszont lelkesedésből nincsen hiány. Rögtön az első padban foglalunk helyet, amit nem feltétlenül bánok, hiszen általában a tanárok figyelme a hátsóbb padsorokra siklik akarva-akaratlanul. Bár hoztam jegyzetfüzetet, de terveim szerint inkább ajánlott irodalmat, kulcsszavakat firkantok csak bele, mert ez nem olyan jellegű előadás. Érdeklődve rágcsálom a ceruzám végét, amit igazából pont emiatt szoktam magammal hordani, mert a madártoll penna rágcsálásához nincs gusztusom még nekem sem. Néha azért elbizonytalanodom ebben a medimágusi pályában, rendszeresen azért, mert úgy érzem nem vagyok elég jó hozzá. Már páran megjegyezték, hogy szakácsnak, cukrásznak is nagyon jó lennék, bár ezt is hellyel-közzel hiszem el, mert közel sem vagyok olyan jó szerintem, mint egy profi michelin csillagos chef. Szóval abban is csak egy olyan átlagos szintet tudnék talán elérni, az meg a maximalizmusomat nem elégíti ki. Valamiben szeretnék a legjobbak közé tartozni, mindegy, mennyi vérrel és verejtékkel jár. Na meg az orvoslás és az állatok (meg most már a varázslények) is a szívem csücskei, ebben tudnék teljesen kiteljesedni... és itt talán a középszerűséget is hajlandó lennék megengedni magamnak.

Nem is tudtam, hogy Mr. Quinton tanított a Roxfortban, s bár olyan tudományágakat tanít, amik az én érdeklődésemet nem igazán keltik fel, - na jó, a rúnák azért megmozgatták a fantáziámat na - de ennek ellenére elraktározom ezt az információt a buksimban. Ahogy viszont Mr. Quinton pillantása megállapodik rajtunk, automatikus reflexként lesütöm a szemeimet, noha nem kérdezett semmit, nem történt semmi olyan, ami okot adna erre, egyszerűen csak... berögződés azt hiszem.

Egészen addig már fel sem merem emelni a pillantásom a füzetebről, ameddig be nem fejezi a mondandóját. Óvatosan körbe nézek, de a kevés megjelent ember közül senki sem ég a vágytól, hogy elsőként jelentkezzen, így hát...
Nagy levegő, bátorság. Nincsenek rossz válaszok.

Lendül a kezem a magasba, gyorsabban, mint szeretném és határozottabban, mint valójában lennék hozzá. Így viszont már nem visszakozhatok a dologtól, szóval amint Mr. Quinton megadja az engedélyt a beszédhez, így is teszek. Közben a szám teljesen ki van száradva az izgalomtól, a szívem a torkomban dobog, holott tényleg nem tétre megy a dolog.

- Anne-Rose Tuffin vagyok, és varázslény medimágus szeretnék majd lenni. Kiskorom óta ez volt az álmom, azaz nem teljesen ez, mert mugli származású vagyok, amikor eldöntöttem, hogy mi szeretnék lenni, akkor nem is tudtam még a mágia létezéséről. Egyébként egy ideje már más ötletek is megfogalmazódtak a fejemben, mondjuk a magizoológusi pálya, esetleg valami alkímiai vonal, mert nagyon szeretek többek között bájitalokat is főzni, meg új dolgokat kipróbálni, fejlesztgetni - picit talán hadarok, de sosem volt az erősségem az emberek előtt való 'szereplés'. Igyekszem megerőltetni magam, és a lehető legtöbb ideig tartani a szemkontaktust az előadónkkal, de természetesen azért gyakran félre is kell pillantsak közben, na meg az idegesítő dobolás a padon, amit időről-időre Ophi-nak kell leállítania.

w/ Prof. Quinton & Annie

Ophinak azonban esze ágában sincs leállítania a dobolást és a ceruzarágcsálást, még akkor sem, ha az tényleg idegesítő. Mert kétségtelen, hogy az, bár nekem lehet a legkevesebb a szavam ilyen téren azután, amit némelyik bájitaltanon leművelek.
Nem, nem, nem állítom le Anniet, hadd csinálja – én csak ajkaimat préselem össze, hogy azok nagyon vékonynak tűnjenek, miközben hallgatom a professzort (mert azt hiszem, talán még mindig annak számít, ugye?).
Amikor elkezdtem szervezni ezt az egészet, akkor reméltem, hogy a tanárok segítenek olyan szaktekintélyeket felkutatni, akik tényleg kiválóak abban, amit csinálnak. Ami azt illeti, ilyen téren nem lehet panaszom Quintonra. A szakterületével sosem foglalkoztam, egyszerűen engem nem mozgatnak meg a régi dolgok, és nem hoz lázba az ősi mágiák romantikája, így tehát azon kevés tárgyak közé tartozik, melyet nem vettem fel harmadévben. Ettől függetlenül a nevét még én is ismerem. Hallottam, hogy tanított a Roxfortban, és ott van a keze nyoma a kőköröknél. Azt is hallottam, hogy az akkori mágiatöri tancival nagyon egymásba habarodtak, és már gyerekük is van, ezt pedig valahogy mindig aranyosnak tartottam.
Ugyanakkor arról is tudok, hogy a háború alatt propaganda miniszter volt. Állítólag mugli születésűek segítése miatt kaptak amnesztiát, nekem azonban fura az egész. Még ha igaz is, hogy rejtegették a házukban varázstalan szülők gyermekeit, keze és elméje munkája olyan károkat okozott, ami az amúgy is középkorban ragadt varázslótársadalmat még inkább visszavetette a társadalom természetes fejlődésében. Ez pedig egy olyan dolog, amit nem kellene, hogy ilyen sokan elfelejtsenek neki.
- Én Ophelia Langley vagyok, hatodév. Nem nagyon tudnék mit kiemelni igazából. – felelem, amikor Annie után sorra kerülök, bár már biztos vagyok, hogy képtelen leszek ugyanolyan összeszedett és célorientált választ adni, mint a barátnőm. Amúgy többnyire szeretek aktív lenni az órákon, különösen, ha azok teret adnak a kreativitásnak is, mert őszintén örömömet lelem benne. Valahogy negyedévtől kezdtem elengedni azt, hogy kényszeresen mindenből a Kiváló eredményre törekedjek, Annienek pedig jobb RBF jegyei is lettek az enyémnél. Merlin tudja, miért engem gúnyolnak így sztahanovista strébernek.
- Nagyon sok minden érdekel, főleg elméleti és kreatív dolgokból vagyok erős. A lényeket nagyon szeretem, de nem tudom elképzelni, hogy velük is foglalkozzak. De még nem találtam meg azt a szűk területet, amire fókuszálni szeretnék. – felelem őszintén. Tényleg fogalmam sincs, hogy mit szeretnék kezdeni majd magammal. Apámék már zaklatnak Oxforddal, amihez a Roxfort mágikus világa után nincs igazán kedvem. Többektől hallottam, hogy remek politikus vagy protector lennék, és talán hajlok is erre. De nagyon is érdekelnek a mágiatudományok – csupán arra vagyok képtelen, hogy az érdeklődési körömet egyetlen, szűk metszetre csökkentsem le, ami aztán egész életemben meghatároz. Ha örökké élnék, akkor legszívesebben mindenbe belekóstolnék, hogy bővebb és tágabb képet kapjak arról a világról, amiben élünk.
- Gondolnád, hogy propaganda miniszter volt? – súgom Annienek, amikor azt látom, hogy Quinton már másokkal foglalkozik. Nem tudom, hogy tudta-e.

[ZÁRÓKÖR! A játék 2 körös.]

Elsőként Ms. Tuffin jelentkezik, hogy beszámoljon az elképzeléseiről. Általában kevesen vannak, akik szeretnek kezdeményezni, ez a roxforti és az akadémiai óráimon is így van. Félnek a rossz válaszoktól és félnek a szerepléstől. Őszintén csak az utóbbit tudom megérteni, bár nekem sokat segített az, hogy gyerekkoromtól kezdve erre voltam kondicionálva. Mindenesetre ezen az előadáson kivételesen, a megszokottakkal ellentétben tényleg nincsenek jó és rossz válaszok. A célom nem az, hogy nehéz tananyagokat és bonyolult rúnaképleteket verjek a fejükbe, hanem hogy tanácsot adjak azzal kapcsolatban, hogy hogyan tovább.
Kimérten biccentek egyet, amikor Ms. Tuffin a lényeket említi – azon ritka tudományágak közé tartozik, mely felé sosem érdeklődtem, de taníttatásaim körülményei sem voltak megfelelőek hozzá. Persze ha nagyon akartam volna, apámék biztosan megoldják.
Függetlenül attól, hogy sosem foglalkoztam lényekkel, és egyedül a macskákat és a kneazle-eket tudom, hogyan kell megsimogatni, hasznosnak és fontosnak vélem azt, amivel a hölgy foglalkozni szeretne. Talán a jóslástan az egyedüli, amivel kapcsolatban fiatalabb koromban prekoncepciókat állítottam fel hasznossága és relevanciája terén – csak hogy pár évvel később Leon gyökerestül változtassa meg a gondolkodásmódomat a szakterületéről. Szükségesek az ilyen elmék, akik képesek arra, hogy új fényben világítsanak meg teljes tudományágakat.
- Szép és nemes hivatás a gyógyítás. Ne térjen le róla, ha ezt szeretné csinálni. Jó szívvel ajánlom az Általános, majd később a Veszélyes lénygondozói szakot, a Godrik és a Mandragóra akadémiák közös képzését, Ms. Tuffin. A képzés alatt a hallgatók képessé válnak lények gyógyítására. – rendszeresen járok mindkét Akadémiára oktatni. Nem ismerem az összes professzort személyesen, de jól tudom, hogy milyen képzések állnak rendelkezésre.
- Az alkímia nehéz, de hasznos tudomány, ha élettanról van szó. Úgy tudom, jelenleg a Roxfort szabadon választott órái között nem szerepel. Az előadás végén kérem, keressen fel, amennyiben komolyan gondolja, talán segíthetek egy kontakttal. – nem kedvelem kifejezetten Romanovot, de kénytelen vagyok nem csak elismerni a sikereit, hanem tolerálni is. Jelenleg nincs olyan az országban, akinek nagyobb a szakértelme ebben a tudományban, mint neki. Oakley professzor és  a Romanov-lány házasságával családjaink összefonódnak, tehát gyakorlatilag már a rokonom. Túl sokat nem tudok róla még mindig a régi dolgain kívül, de nem gondolom, hogy elutasítaná a lehetőséget, hogy segíthessen valakinek.
- Tapasztalatom alapján nagyon ritka az, ha valaki ilyen idősen meg tudja határozni azt, hogy mit akar, Ms. Langley. – megigazítom a szemüvegem, miután meghallgattam a Hugrabugos hölgy válaszát. Az mindenképpen jó, hogy látszólag tisztában van az erősségeivel, és meg tudom érteni azt is, hogy rengeteg dolog érdekli. Tizenhat éves koromban kilenc tantárgyból tettem le a RAVASZ-t, és így sem volt elég számomra semmi. Mindezek ellenére a rúnák annyira lenyűgöztek, hogy nem kellett sokat gondolkoznom arról, hogy mire akarok a leginkább fókuszálni.
- Azt sajnos nem tudom megmondani Önnek, hogy mivel foglalkozzon, Ms. Langley. Hoztam viszont prospektusokat az Akadémiákról, amiket külön erre az alkalomra készítettünk. – előhúzom a pálcám, és intek egyet az asztalom, vagyis volt asztalom felé. A prospektusok szétszórják magukat, minden diák elé lekerül egy-egy a Godrikról és a Mandragóráról. Az alapvető információkon túl, hogy milyen szakok vannak, és az egyes szakok mit nyújtanak, színes, de informatív tájékoztatók vannak benne az intézmények nyújtotta többi előnyről. Például arról, hogy milyen kutatásokat végeztek a hallgatóik az elmúlt években, kik a leghíresebb tanulóik, kollégiumi információk, illetve milyen tanórákon kívüli tevékenységek várnak rájuk.
- Amennyiben van még kérdésük, arra még szívesen válaszolok. Ellenkező esetben köszönöm a részvételt. – búcsúzom a diákoktól, miután a programra kijelölt idő letelt, és megválaszoltam mindenkinek a kérdését.

Kötelező résztvevők:
▪ Anne-Rose Tuffin
▪ Ophelia Langley

Természetesen bármelyik diák, de akár felnőtt karakter is csatlakozhat továbbra is.

ZÁRÓKÖR! A játék 2 körös.
A játék IC időpontja: 2005. 05. 21. szombat (1 héttel a Hugrabug-Griffendél meccs után)

Határidő: 2025.08.20.

Kiemelésre színek:
#BD2118 (Griffendél), #557105 (Mardekár), #1d4d9d (Hollóhát), #EFB521 (Hugrabug)

"True knowledge exists in knowing that you know nothing."

2005.05.21. szombat

Annak ellenére, hogy szinte az összes prospektus a birtokomban van a különböző varázslényes és gyógyítói képzésekről, ugyanúgy lelkesen firkantom fel az Általános és a Veszélyes lénygondozói szakot, meg hogy mely felsőoktatási intézményeknél keresgessek majd. Mintha nem fújnám kívülről az opcióimat.

Viszont arra nem számítottam, hogy esetleg Mr. Quinton össze is fog kötni valakivel, aki mélyreható tudása révén segíthet nekem a későbbiekben. Természetesen az ajánlatra azonnal felcsillannak a szemeim, és más tűkön ülve várom a végét az előadásnak, noha ugyanúgy kíváncsi vagyok a többiekre is.

Néha kiszaggatva a kis mesevilágomból csapódok a kemény padlón, hogy nem mindenki tudja még ilyen korban sem, hogy mivel akar majd foglalkozni. Nekem sosem volt kérdés, éppen ezért egy csattanós pofon az arcomon, hogy nem is kevés ember van a libikóka másik oldalán, akiknek egyelőre fogalmuk sincs arról, mi érdekelné őket hosszútávon. Nem mintha baj lenne ezzel, csak számomra annyira... furcsa. Különös.
Ráadásul hogy pont Ophi is így van a dolgokkal... Pedig amilyen határozott, előrelátó, összeszedett ember... Megrázom a fejem. Jogos, hogy nem tudja még mire akar fókuszálni, és talán ő sikeresebb is lesz az életben, mint én a csőlátásommal. Viszont annak én csak örülök, mert Ő sikerre termett, én pedig remélhetőleg valóra tudom váltani az álmom, és azt csinálni, amit mindig is szerettem volna.

Kicsit meglepetten pislogok, ahogy próbálom elképzelni Mr. Quinton-t, mint propaganda minisztert.

- Fuh, hát elég nehéz elhinni - jegyzem meg neki, mert még mindig nem sikerült vizualizálnom a dolgot. A kutatás sokkal jobban illik hozzá, de lehet a szemüveg és az akadémikus megjelenés teszi.

Mindenkit figyelmesen végig hallgatok, majd óra végén a többiekkel együtt megköszönöm az előadást, aztán...

- Nyugodtan menj csak előre Ophi, ha szeretnél, én még élnék a kontakt lehetőséggel - kacsintok rá, ahogy a kis jegyzetfüzetemet szorognatom. Ahogy kiürül a terem lassacskán, erőt veszek magamon, és Mr. Quinton-hoz lépek.

- Mr. Quinton akkor ha lehetséges, nagyon örülnék annak a kontaktnak, amit említett. Ha nem is feltétlenül az alkímia vonalán haladnék tovább, de úgy gondolom nagyon hasznos tudás lenne számomra a későbbiekben is - mosolygok rá kissé félénken, de közben izgatottság vibrál belőlem.

Köszönjük szépen az előadást!

w/ Prof. Quinton & Annie

Megszorítom Annie kezét az örömére; őszintén örülök annak, hogy végülis valami jó is kerekedik ebből az egészből, és nem valami mugliellenes propagandát kapunk a nyakunkba, mint amiről azok a kiadványok szóltak. Úgy tudom, hogy ma már igen kevés alkimista él Európában, a Roxfortban pedig hosszú évek óta nincs kilátásban az oktatása. Bár az alkímia eléggé egzakt tudomány, nekem mindig túl kaotikusnak tűnt az egész, így aztán soha nem is éreztem arra irányulóan késztetést, hogy elolvassak róla egy könyvet. Kezd körvonalazódni bennem, hogy mivel nem akarok foglalkozni. A gyenge bájitalom mellett pedig azt hiszem, hogy ez az egyik olyan terület, ami nagyon távol áll tőlem. Annie joggal lehet büszke magára, amiért egyáltalán bele mer kezdeni egy ilyen bonyolult mágiatudományba.
- Köszönöm, professzor. – vagyis azt hiszem, még mindig professzor, ugye? Mintha említette volna, hogy még mindig tart órákat, csak már nem a Roxfortban. A prospektusokat kibontom, és még most, az előadás alatt elkezdem nézegetni az opciókat. Igaza van Quintonnak, nem várhatom el azt, hogy ő mondja meg, hogy mit kezdjek az életemmel. Ad némi biztonságot a tudat, hogy a varázsvilág picike közösségében igenis, szükség van a gondolkozó elmékre, és jól lehet élni a tudományból. Tisztában vagyok a saját privilégiumaimmal, és jól tudom, hogy azon kevesek közé tartozom, akik bármit csinálhatnak, mert a megélhetés sosem lesz kérdés. De mégis, csak komfortos a tudat, hogy amit csinálok, annak van valamilyen jelentősége a világban.
- Tényleg nehéz, pedig… – már nem is tudom, hogy kitől hallottam vissza a dolgot. Azért csak nem hagyná a Minisztérium, hogy egy ex-halálfaló tartson nekünk előadást, pláne nem foglalkoztatnák. De azért aggódom, mert mégis.
- Ezt figyeld! – súgok oda Annienek, mutatóujjammal pedig a Godrik egyik képzésére bökök. Nem tudományos, de talán elmegy? Mégis valami, ahol az én világom és a varázsvilág találkoznak? Lehet közös metszéspontja a nevetltetésnek és örökségnek a mágiával egy ponton? Végtére is, miért is ne? Azt hiszem, hogy remek protector lennék. Talán a szüleim is elfogadják ezt a hivatást, és elhiszik majd, hogy nem bűvészetből meg trükkökből szeretnék karriert építeni magamnak.
- Rendben, tali a folyosón! Sok sikert! – kacsintok rá Anniere búcsúzáskor. Természetesen megvárom majd a folyosókon, hogy közösen tarthassunk egy kis pihenőt a következő előadó előtt.