Imádom az őszt, imádom az esőt, a sárgás-barnás árnyalatokat, melybe az udvar öltözik. Ma épp nem esik az eső, erre körülbelül 10 perce jöttem rá, amikor felkeltem, és elhatároztam, hogy előkeresem táskám mélyéről a maradék doboz cigimet, apám által tértágító-bűbáj kezelt gitártokomat, no meg azt a rövid bőrkabátomat, ami olyan rég volt rajtam. Amúgy is jól kezdődött a reggel, mert tegnap este megtaláltam Gio-t az ágyam alatti káoszban, a varázspálcám keresve bűbájtanra. Na ja, a rohadék piszkavas nem lett meg, nem is érdekel, de az én egyetlen mackóm már igazán visszatérhetett volna. Már vagy egy hete szörnyen alszok a társasága nélkül, szörnyű, felháborító.
Szobatársaim most sem vártak meg, gondolom a szokásos szombat délelőtti programot végzik el valamely apró mellékhelyiségben, két üveg lángnyelv whisky társaságában. Rólam tudni kell, hogy elképesztően gyorsan elképesztően nagyon rúgok be az első pár korty után, aztán meg meztelenül szaladgálok a folyosókon, és hasonlók.  Mindegy, ma nem hiányzik ez nekem, úgy döntöttem, inkább szerzek valami csajt a hétvégére, már vagy másfél hete nem randiztam senkivel. Az előző azért hagyott ott, mert megtudta, hogy alvótársam egy plüssgrizzly. Nem tudom mi a baj ezzel, Gio csak megvéd engem éjszaka a pókoktól. Ja igen, asszem ezt is elmondtam neki. Mit csináljak, hülyének születtem.
Célom a park, vagy bármely helyszín, ami nem a kastélyban van, és ahol friss a levegő – no meg jól el van rejtve, hogy tudjak egy kicsit gitározni meg bagózni. Tudniillik, az olyan mugli dolgok, mint a hangszerek, nem igazán vannak megtűrve Szeptember óta. Dumbi idejében görkoriban, gitárral suhantunk a folyosón, és hatalmas partikat csaptunk. És nem volt a büntetés se olyan vészes(csak kétszer vertek meg nagyon-nagyon, amiért megcsapoltuk a házpontokat), szóval, jobb volt az a kor, amikor nem az számított, hogy kinek milyen tiszta a vére.

Miközben bőrdzsekiben, farmerban, kalapban, szóval szokásos őszi öltözetben elindultam, első dolgom a gitár finom behangolása volt. Igaz, nincs érzékem se a bűbájokhoz, se a bájitalokhoz, de ha gitárról van szó, bárhol be tudom hangolni fél perc alatt tökéletesen tisztára. Ha még jó hangom is lenne, tuti színpadon keresném a kenyerem már.
Mivel sétálok, kicsit lassabb a procedúra, és nagyobb koncentrációt igényel, ahogy pengetem és állítgatom a húrokat, csak akkor veszem észre a gyanúsan felém nézegető lányt, amikor felnézek, hogy ellenőrizzem, hol vagyok. Én is megnézem a kilátást, de aztán úgy döntök odamegyek a csajhoz. Tudom ki ő, vagyis névről nem, de a péntek esti nő-elemezgetéseken már többször előkerült. Alattomos, de zseni szobatársam készített a fontosabb pontjairól egy-egy képet, és ugyan az arcát kevésbé, de erotikusabb részeit jól ismerem. Hát na, én is férfiből vagyok, bármit nem, de az ilyen dolgokat könnyen megjegyzem. Vizuális típus vagyok.
- Ciao, Antonio vagyok. Remélem nem vagy valami halálfaló-fanatikus, és nem köpsz be a cigimért meg a gitárért.
No igen, mi másért nézett volna ő engem. Gondoltam, hogy mardekáros, tipikus arrogáns arca van, de hátha van jófej mardis is. Na jó, kicsi rá az esély, de az az ezer éves süveg is tévedhetett, amikor beosztott egy ilyen szépséget a többi seggfej közé.
Most, hogy jobban ránézek az arcára, rájövök, hogy eléggé ismerős ő nekem. Fogalmam sincs, hogy honnan, de még régebbről talán.
- Hm, várj csak, nem ismerjük mi egymást valahonnan? 

- bocsi a hosszú késésért, és azért, hogy ilyen szörnyű lett ez a reag. Még vissza kell rázódnom. =)

Az eddigi kómás állapotom egyre jobban felpezsdül, érzem, ahogy pulzusom a pihenésnek köszönhető lelassulás után, hogy gyorsul fel. Meg se fordul a fejemben, hogy milyen kár azért a cigiért, amire épp most gyújtottam rá, és a földön landolt. Pedig alapvetően elég schmutzig tudok lenni, főleg, ha hiánycikkekről van szó… Hát igen, régen nem csókolóztam, és főleg nem öleltem át egy ilyen jó csajt. Mostanában a lányok terén lankadás volt nálam, annyira terjedt ki velük való kapcsolatom, hogy néha lecsekkoltam egy-egy példány hátsóját, mellét, majd hosszú ideig elemezgettem őket a haverokkal. Tudod, a szokásos srácos dolgok.

Különösebben nem zavar az, hogy talán nem is láttam még őt, egy szót nem váltottam vele soha, sokkal jobb érzés, hogy az egyetlen, ami összeköt minket, ez a fergeteges pillanat, ahogy ajkaink – no meg más is - finom táncot járnak. 
Ám véget ér csók is, hisz minden szép dolog hamar elillan, és valami egészen különleges dolgot kérdez tőlem. Szemöldököm felszalad, de elintézem azzal, hogy biztos rosszul hallottam valamit, amúgy is rohadtul zúg a szél. Pedig hidd el, elég közel van hozzám, egyik kezem közvetlenül a derekán, a másik kicsit fentebb, a szívével párhuzamosan ír le simogató köröket. Érzem minden egyes szívdobbanását, tudok mindent szükségeset róla, csak azt nem, hogy kinek hisz ő engem. Úgy döntök, inkább nem szólok semmit, időt nyerve még egy csókot kezdeményezek, de hamar újra beszélni kezd. Lelkiismeretem végül nyer, szóval tisztázom a helyzetet. Gyűlölöm hogy nem vagyok egy elmebeteg állat, akinek nincs lelke, és bármilyen parasztságokat el tud követni.
- Ömm, mondd csak, per me, chi e Ethan? – hoppá, visszaváltottam olaszra. Hát na, ha valaki tökéletesen ismer egy nyelvet, anyanyelveként, néha elkezd úgy gondolkodni, ilyenkor pedig előfordul  az ilyesmi szituáció.
- Bocsi, ki az az Ethan? Én hat éve ide járok, nem nagyon lógtam túl sokat, szóval nem igazán jöttem vissza sehonnan. Ja, és hello, Antonionak hívnak.
Úristendehülyevagyok. Nem lehetek olyan béna, hogy elbaltázzak egy ilyet, de nekem sikerült. Mert én egy lelkiismeretes, jófej, rendes kölyök vagyok. Mondjuk, szegény elég hülyén érezheti most magát, hogy megtudta, kinek a karjaiban fekszik. Vagy inkább azt, hogy kinek biztos nem.

1. ELŐTÖRTÉNET
link ;; Előtörténetek/Griffendél/Antonio Williems

1. Tóparti séta
link ;; Roxfort/Birtok/A Fekete-tó
kivel? ;; Skye Woolfmar
ki jön? ;; ő
utolsó hozzászólás dátuma ;; 2010. 12. 25.

2. Hülyülés olasz módra
link ;;  Kincsesláda/Roxfortos diákok/Griffendél/Kevin Stratford/Oh, cara Italia...
kivel? ;; Kevin Stratford
ki jön? ;; én
utolsó hozzászólás dátuma ;; 2010. 12. 28.

3. Csók első látásra
link ;;  Roxfort/Északi szárny/Bagolyház
kivel? ;; Yolanda Delacour
ki jön? ;; ő
utolsó hozzászólás dátuma ;; 2010. 12. 26.

4. Hogy éld túl, ha elkap egy halálfaló? Tutorial by Tony. ^^
link ;;  Egyéb helyszínek/Roxmorts/Szoborszálló
kivel? ;; Kiril Morzov
ki jön? ;; ő
utolsó hozzászólás dátuma ;; 2010. 12. 31.

5. Csupán egy baráti találkozás...(ként indul. =))
link ;;  Roxfort/Keleti szárny/Huzatos folyosó
kivel? ;; Adele Jones
ki jön? ;; ő
utolsó hozzászólás dátuma ;; 2011. 01. 08.

6. Egy Griffis mindig segít a másiknak... jóban-rosszban, részegségben-józanságban.
link ;;  Roxfort/Nyugati szárny/Hisztis Myrtle mosdója
kivel? ;; Grisam N. Windflower
ki jön? ;; én
utolsó hozzászólás dátuma ;; 2011. 01. 14.[/font]

         Alapok

jelszó || „Mint friss főtt varangy, a szeme oly zöld”
teljes név || Antonio Daniel Williems
becenév || Szüleim szoktak Anto-nak hívni, egyébként Antonio
nem || férfi
születési hely, idő || London; 1981, augusztus 6.
kor || 16
vér || félvér
 iskola || Roxfort
évfolyam || 6.



         A múlt


Ismered a reményt? Azt az idegesítő érzést, ami arra késztet, ne add fel? Hogy folytasd? A végén pedig leomlik, mintha ott se lett volna. Igen-igen, ezt csinálja. De mi késztet arra, hogy ezt leírjam? Egyszerű. Ha van egy dolog, amiért küzdesz, de nincs sok esély rá, hogy megcsináld, akkor egy valami éltet: a remény. Ha képekben akarjuk kifejezni, akkor összehasonlíthatjuk egy toronnyal. Építgetünk elménkben egy ilyen remény-tornyot, de ez akár egy szótól is összeomolhat. Például ha megtetszett egy dögös lány. Mit csinálsz? Udvarolsz neki, próbálod elérni, hogy beléd szeressen, de aztán, amikor kimondja azt a bizonyos „nem”-et, azonnal semmivé lesz az épületünk. De nem csak az, mi is. Hiszen eltűnt a reményünk, és anélkül nincs élet. Anélkül nincs benned az életösztön, hogy ételt vegyél magadhoz, anélkül nem tudsz bízni a jövőben. Hiszen, valljuk be, az élet szar, és ha nem próbálunk kimászni belőle, hanem csak optimistán örülünk annak, hogy nem hullámzik, akkor idővel bizony hullámozni fog. Ez az élet törvénye, fogadd el. Mint ahogy, én, teng bennem az élhetnék, folyton bulizok, pörgök, de amikor már nem tudok bízni abban, hogy később jobb lesz, akkor az következik be, mint most: teljesen összeomlok, és neked beszélek baromságokról. Hát akarod te ezt?



Hallani akarod a történetemet? Miért? Hisz teljesen átlagos, tucatáru vagyok, nem különbözök semmiben másoktól. Az én sztorim is ott kezdődik, mint mindenki másé, a szüleimnél.

Az apám egy teljesen átlagos félvér volt, aki elvégezte a roxfortot, teljesen átlagos eredményekkel, majd teljesen átlagosan a minisztériumban dolgozott.  Biztos idegesít a szóismétlés, ami nálam gyakori, de a célját elérte, remélem felfogtad, hogy full átlagos volt.
Mai napig nem tudom, hogy futott össze anyámmal, aki olasz volt. Az apja költözött még huszonévesen a brit szigetekre, azt hiszem azért, mert nem igazán tetszett neki a politikai rendszer, és jobb jövőt látott Angliában. Mugli ember lévén, teljesen nyugodtan jött ide, felvette az állampolgárságot, satöbbi, élte tovább az életét. Az anyám is varázstalan volt, és én is egyértelműen az ő génjeit örököltem. Az apám sokáig azt hitte, bennem sincs varázserő, és szerintem örült is neki. Sosem voltak sikerélményei a varázslóvilágban, inkább a mágia nélküli életben volt jó, jó volt atlétikában, eszével se volt gond, de a pálcamágia csak nem ment neki. Kész csoda, hogy egész jól sikerültek az rbf vizsgái, főleg az elméleti részek. Kár, hogy a szorgalmat nem örököltem tőle… na mindegy.
Már 8 éves koromban kiderült, hogy hiperaktív vagyok, folyton pörögtem, képtelen voltam két percnél tovább egy helyben maradni. Valamint az is kiderült, hogy a kinézetem kívül, ami apámra üt, teljesen anyám génjeit örököltem. Akár egy tisztavérű olasz, lusta vagyok, utálok korán kelni, de felgyorsult az életritmusom. Hadarok, de tényleg. Mialatt egy átlagember elmond 3 mondatot, azalatt én elmondok kilencet, és már sütésre elő van készítve a lasagna.

Teljes meglepetésként ért mindenkit, amikor nyáron kaptam egy levelet a roxforttól, hogy felvettek, Először nem is akartam menni, de apám rábeszélt, hogy bontakoztassam ki a tehetségemet, satöbbi. Félt, hogyha nem tanulom meg kezelni, akkor gondok lesznek a környezetemben. És végül be is adtam a nyakam, azt mondtuk a suliban, hogy bentlakásos gimnáziumba vettek fel, és mostantól oda kell járnom.
Az apám elvitt az Abszol útra. Voltam már itt egyszer, az apám elvitt, hogy megnézzem, mégis milyen az a bizonyos varázsvilág, amiről otthon, esténként mesélt nekem. Nem nagyon kötött le a dolog, talán azért, mert apám se beszélt róla hatalmas odaadással, szívesen hangsúlyozta hibáit, ijesztgetett a varázslényekkel, szóval elmondhatom, hogy nem voltam túl izgatott, hogy mágustanonc lehetek.
Ollivandernél megvettem a pálcámat, ami mogyoró fából készült, és kiválasztott engem, majd vettünk üstöt, meg minden szükséges apróságot is, ami megtetszett nekünk.

Szeptember elsején korán felébresztett apám, a King’s Cross pályaudvar London másik végében feküdt. Gyors reggeli után pedig be is pakoltunk a kocsinkba, és száguldottunk is a Roxfort Express-hez. Szerencsére időben odaértünk, lepakoltunk, még volt is egy szabad fülke, amiben letelepedhettem. Volt egy ismerősünk, aki szintén most ment először a varázslóiskolába, apám egyik barátjának volt a fia, és már sokszor találkoztam vele. Valószínűleg sokkal nehezebb lett volna az elején, ha nem lett volna ő.

A tanítás a Roxfortban kellemes meglepetést tartogatott számomra. Bár én se mutattam túl kiemelkedő teljesítményt, de az átváltoztatástanban a legjobbak közt voltam, végre voltak sikerélményeim, ez elég jól használt az egómnak, mondjuk az kicsit megrémített, hogy rögtön az első évemben megjelent valami szörny, aki a nem tiszta vérűekre vadászik. Apám azt mondta, engem nem fognak bántani az „aranyvérűek”, mert mágus nevelt fel, de akkor se értettem, hogy miért olyan nagy gáz, ha valaki mugli származású.
Mindenesetre nem riasztott el ez az iskolától, annál több bátorság és büszkeség szorult az ereimbe, mintsem, hogy gyáván vissza se jöjjek a második évemben. Sose vettem részt élvonalban a harcokban, és nem is történt velem semmi különös az évek alatt. Próbáltam mindig jól szórakozni, de a háttérben maradni, nem mondom, hogy nem szegtem meg többször a házirendet, de bennem valahogy mindig megmaradt a félelem, hogy kirúgnak, vagy ilyesmi, így húde hatalmas balhéim sosem voltak.
Azt hiszem, negyedikesként fejlődtem a legtöbbet. Itt jött be a képbe az a Harry Potter, akihez csatlakoztam a DS-be, és rengeteget köszönhetek neki. SVK-ból sosem voltam az élen, az elvárható szintet is épphogy csak meg tudtam ütni, de a segítségével elég sokat tanultam viszonylag rövid idő alatt.
Aztán következő évben jöttek az RBF vizsgák. A bennem jó mélyen rejlő szorgalom itt előbújt, még Mágiatörténelmen is tudtam rendesen jegyzetelni, és barátaim segítségével az előző évi anyagokat is átnéztem. Ennek meg is lett az eredménye, az elméleti részen mindenhol átmentem, a 85%-os átlagot elérve, a gyakorlati viszont már kevésbé volt ilyen egyenletes. Átváltoztatástanból megszereztem a Kiváló minősítést, bűbájtanból és SVK-ból épphogy meglett a V, többi tantárgyból meg alapból inkább az E-re pályáztam. De legalább csak jóslástanból buktam meg, minden másból sikerült átcsusszannom, volt ahol épphogy 1-2 ponton múlt, de ezzel már senki sem foglalkozik.
Viszont Dumbledore halála eléggé megrázott, annak ellenére is, hogy soha nem váltottam vele egy szót se, sőt, szerintem észre se vett éveim alatt. De sugárzott belőle az erő, és többször bizonyította, hogy az iskolában nem eshet bántódásom. És ha a miniszter nem teszi kötelezővé, talán vissza se jöttem volna.
De itt vagyok, bebizonyítottam, hogy nem futamodok meg, lehet, hogy nem vagyok se a legokosabbak, se a legtehetségesebbek egyike, de nem akarom, hogy bárki azt mondja, hogy gyáva lennék.

A háború meg... nos egyelőre szeretnék semleges is maradni, meg a jó oldalra is állni, csakhogy ez elég nehéz most. Talán egy kicsit össze vagyok zavarodva, hogy mit tegyek. Mármint a szívem mélyén tudom, hogy a DS-ben a helyem, de már nem vagyok gyerek, gondolnom kell a családomra is. Apára így is rászálltak, hogy váljon el a feleségétől, meg minden, nem lenne jó, ha a fiával is gondja lenne. Voldemorttól és a seregeitől egyértelműen elhatárolódok, de őszintén félek a lebukástól. Igazából apámra várok, azt fogom tenni, amit ő. Szerintem elhatárolódik a minisztériumtól, fidelius-védelem mögé vonul a háború végéig, és ha ezt megteszi, akkor végre aktívan kiállhatok Neville és társai mellett.

         Jellem

Hogy milyen vagyok? Talán tipikus olasz. Lusta, aki utál korán kelni… s mégis hiperaktív, aki hadar, állandóan pörög, de ha valami tényleg megbánt, és elfogy a reményem, akkor napokra képes vagyok összeomlani, elzárkózni a világtól.
Képes vagyok nekimenni a nálam sokkal erősebbeknek is, ha arra van szükségem, és férfi módjára megvan bennem a büszkeség, az igény arra, hogy elmondhassam magamról, hogy igen, én letettem ezt és ezt az asztalra, vagyok valaki. Bár sajnos ezt még nem igazán tehetem meg.
Állítólag elég jó az állóképességem, ugyan hajlamos vagyok őrültségekre, szóval nem lehet mondani, hogy túl sok időre van szükségem ahhoz, hogy elveszítsem a fejemet. Én megvédem magam, mindig, mindenhol.
És rossz tulajdonságaim közé tartozik az is, hogy nehezen tartom magamban a megjegyzéseimet, ami szívemen, az a számon, és meg kell erőltetnem magam, hogy ezt visszafogjam.
De amúgy nincs velem túl sok gond, szeretek viccelődni, a barátaimmal kedves vagyok, és eléggé hajlamos vagyok emberekhez és egyéb dolgokhoz való ragaszkodásra. Kávé és csokifüggő vagyok, és képtelen vagyok leszkoni.


         Apróságok

mindig ||
- kávé
- csokiiii
- evés (főleg olaszos ételek, tészták)
- főzés
- buliik
- macskák
soha ||
- kutyák…brr…
- étcsoki, fúúúj
- unalom
- gyávaság
- fekete mágia & dark side
- pókok és skorpiók… meg a rovarokat se imádom
dementorok ||  csak szokásos szorongásérzet, még nem voltak szörnyű élményei, halálérzete
mumus || skorpiók
Edevis tükre ||  boldog család, nyugalom, lehetőleg Olaszországban
százfűlé-főzet ||  sötétvörös, az íze pedig talán a besamel-mártást idézi
titkok ||
- igazából rettegek attól, hogy valakinek, valaminek nem felelek meg
- harmadikban beleszerettem Fleur-be
- elsőben mindennél jobban rettegtem Piton professzortól, és néha éjszaka is bájitaltant tanultam, csak hogy ne szálljon rám, de másodikban már nem érdekelt különösebben
rossz szokás ||
Gyakran káromkodok olaszul, és ha ideges vagyok, eszek. De komolyan, sokat. Csoda, hogy még nem híztam el.

         A család

apa || Boyd Williems, félvér
anya || Noemi Braschi [ejtsd. noeemi brászki], mugli
testvérek ||  -
családi állapot || egyedülálló
állatok ||-

Családtörténet ||
Se apám, se anyám családja nem túl nemes, nem tekint túl messzire vissza. Anyai ágon a nagyapám költözött először Olaszországból Angliába, de megtartották a szokásaikat. A família helyzete jelenleg szinte tökéletesen stabil, mindig van elég pénzünk, de túl gazdagnak azért nem lehet minket nevezni.
A fater a minisztériumban dolgozik mióta befejezte a Roxfortot, azthiszem az a munkája, hogy külföldi Mágiaügyi Minisztériumokkal, meg iskolákkal tartja a kapcsolatot, mivel elég sok nyelven beszél. De túl sokat sosem beszélt nekem, mindig azt mondta, hogy az a hely nem gyerekeknek való. Gondolom, egyszerű félvérként nincs sok beleszólása mostanában az ügyekbe.
Anyám - aki mugli - nyelvtanár, olaszul tanít egy egyetemen.
 


         Külsőségek

magasság || 185 cm
tömeg || 70 kg
szemszín ||kék
hajszín ||barna
különleges ismertetőjel || Hiperaktivitás, állandó pörgés, gyors beszéd
kinézet || Általában szeretek lazán, sportosan öltözködni, bár néha látni rajtam póló-zakó párosítást is, ha éppen ahhoz van kedvem. Az iskolában persze az előírt ruhákat viselem, és még dísztalárom is van az ünnepélyekre, bár eléggé utálom.
Nagyon ritkán látni szomorkodni, legtöbbször hatalmas vigyor húzódik az arcomon, és gyakran viselek kalapot is. Járásomban észre lehet venni az egyenes hátamatt, ami a büszkeségére is utalhat.
Felsőtestem nem az izomállat típus, inkább szálkásnak mondható.
egészségi állapot || ha a hiperaktivitást nem nézzük, akkor makkegészséges vagyok.


         A tudás

varázslói ismeretek || A tanáraim valószínűleg átlagosnak tartanak, kivéve az átváltoztatástant, amiből tényleg nagyon penge vagyok. Negyediktől emelllé jött az SVK, a DS valahogy megszerettette velem. Amúgy tényleg nem vagyok semmiből kiemelkedő, nem is imádok annyira varázsolni. Nem tudom, nekem ez annyira nem nagy szám, van, amikor nálam sincs a pálcám. Sőt, gyakran csak órákra viszem magammal.
felvett tantárgyak || Jóslástan & Alkímia
 mugli képzettségek || snowbord, gitár
pálca típusa || 11 hüvelyk, mogyoró, főnixtoll
különlegesség || -


         Szerepjáték-példa
- Anyaaaa, hadd kóstoljam meeg, légyszíííí.
- Nyugi, mindjárt lesz kész.
Már megint nem engedi, hogy megkóstoljam a mártást… pedig olyan finom. Ez a lasagna legjobb része. Anyám még mindig olasz akcentusban beszél, pedig már ő is Angliában született, sőt, a jelzőket mindig hátraveti, szóval nem azt mondja, hogy szép ház, hanem ház szép. És akkor még jobb formában van, mert házat mond, és nem „casa”-t, meg társai. Na mindegy, ezen már fenn sem akadok. Kisétálok a konyhából, és nekiállok megteríteni, ha már egyszer várnom kell.


Alig, hogy hozzákezdenék enni, az étkező melletti apró ablakon beröppent egy bagoly. Megszoktam, hogy apát néha evés közben is megzavarják, nem törődtem vele, csakhogy amikor elrepült felettem, beledobta a tányéromba, és egy másik ablakon kiröppent. Milyen idióta küldhet így el egy levelet. Nem telik neki egy normális madárra, sőt, úgy látszik valamilyen kötőanyagra se, mert hozzá se csatolta a szárnyas lábához.
És, ami a lényeg, ez az én kajáám. A kedvencem. Ezt nem fogom megbocsátani. Szerencsére csak az egyik oldala lett mártásos, de pont az a rész, ahol a feladó neve van, így azt nem tudtam rögtön elolvasni. Odalöktem apámnak, én pedig végre megízlelhettem a lasagnámat. Ne zavarj meg egy evő olaszt, miért nem hallotta még senki ezt a mondást?

- Fiam… felvettek a roxfortba.
Csodás, pont amikor lenyelném azt a falatot. Összefogott ellenem a sors, vagy mi? Félre is nyeltem, szóval a következő pár pillanatot a mosdónál töltöttem el, próbálva kiköhögni.

Elsőre fel sem fogtam, persze, gondoltam rá, hogy előfordulhat ez is, de reméltem, hogy nem.
- Apaaa. Én nem akarok a roxfortba menni. Normális szeretnék lenni, nem kell a varázslat. Az rossz.
Nem szokásom hisztizni, de most kellett. Számítottam apám reakciójára, mesélt nekem sztorikat arról, hogy valakiben visszafojtották a varázserőt, és csak baj lett belőle, szóval végül csak beleegyezek, hogy elmenjek, kipróbálni ezt is, bár nem sok reményt fűzök ahhoz, hogy hűdejó buli lesz.


         Egyéb

avialany||  Heath Ledger

Tudom, hogy nagy közhely, de azért Áldott karácsonyt, és vízipipával, vodkanaranccsal gazdag újév-ünneplést. ^^