Az egészen világos volt már az elején is Peter számára, hogy a lány tudja mit is akar. Abban viszont a férfi szentül hitt, hogy rá semmi, de semmi és legfőképpen senki nem fog tudni hatni, soha többé. Érzelmek terén meg pláne nem. Vetett egy pillantást Tyanara és egy másodpercre elbizonytalanodott ebben, noha a hűvös maszk amit folyton hordott megvédte őt a lelepleződéstől.
- Viseljem a következményeket. Nem, melletted lenni nem olyan szörnyű. Csak szörnyen unalmas. - tényleg bántotta volna minden megszólalásával a másikat?
Meglehet, mi több, így is volt. Általában bántotta az embereket, okkal vagy ok nélkül, minden lényegtelennek tetszett. Az eredményt tekintve meg aztán pláne. Bántás, sértés, erőszak. Fájdalom, megbolondítva a az elnyújtott idő elakadó lélegzetével.
- Látom remekül értesz ahhoz, hogy álmokba ringasd magad. - húzódott mosolyra az ajka és ingatta meg a fejét.
Kellett-e neki a lány? Csak úgy mint az összes eddigi nő is aki vágyat keltett benne. Hol gyorsan fellobbanó szenvedélyt, hol a birtoklás édességét. Tya eddig semmit nem mutatott fel, ami miatt jobban kellett volna Peternek érdekelnie őt, mint akármelyik olcsó kis cafatot.
Bár ez talán nem volt egészen igaz. Tyana igazán drága és luxus kategóriás nőcske volt. A nagynénje legalábbis nem adta olcsón. Igazán csillagászati összeget ért a lány. Nem mellesleg...voltak rejtett képességei is, persze ettől még ugyanúgy csak egy nő maradt Peter szemében.
- Kívánnál valamit? - kérdezett vissza, majd figyelte a keze felé mozduló kezét a lánynak.
Hagyta hogy Tyana ujjai kezére kulcsolódjanak, ahogy azt is hagyta hogy a lány a keblére vonja a kezét. Fejét oldalra billentve hallgatta a másik "kívánságát". Milyen megható volt, milyen csodásan megkomponált. Ha nem lett volna elfoglalva a keze, tán még tapsolt volna is. Gyönyörű nő, mennyi ravaszság.
- Ezt akarod? - alapjáraton nem ismerte a szeretne szót.
Legalábbis ő mindig mindent akart. Azonnal. És mindig mindent meg is kapott. Általában azonnal. Közelebb húzódott a lányhoz, kezét kifejtve a másik ujjai közül. Játszottak egymással, s a következő lépés neki járt ki. Kezei közé fogta a lány arcát s lassan lefejtette róla a maszkot. ha tetszett ez a másiknak, ha nem. Nem ellenkezhetett. Most az egyszer nem. Kék íriszeit mindvégig a zöldes szempárba fúrta.
- A kérdés már csak az...te magad hagynád-e? - lökte félre az arcot elrejtő álarcot, s simította végig a lány szép vonalú nyakát.
Közelebb hajolt kedveséhez - egészen kellemesen hangzott ez a szó a számára - ajkai lágyan súrolták a lány ajkait. Az ajkakat amik olyanok voltak mint az érett gyümölcs. Puhák, lágyak, édesek, nedvesen csillogtak. csábítottak. Ellensúlyozták a saját ajkait. És kiegészítették. Egyik kezét Tyanak derekára vonta, másik kezét a lány tarkójára csúsztatta. Csak hogy megmaradhassanak a megkezdett színjátéknál.
- Én kellek neked. - suttogta bele a lány ajkaiba olyan halkan mintha csak sóhajtana, mégis határozottan. - És félsz. Félsz hogy előbb vagy utóbb nem csak a testedbe férkőzök bele, ahová szívesen fogadnál. Hanem sokkal mélyebbre, sokkal intimebb helyekre is. Rettegsz attól a perctől, kedvesem. - csak önmagából indult ki.
Persze ezt nem kötötte a másik orrára és nem is állt szándékában ezután sem. De ismerte kettejük fajtáját. És tudta kezelni is. Eleresztette a másikat. Arrébb lépett, megkerülve a lányt, újra Tyana mögé férkőzött. Kezét a szmokingja zsebébe csúsztatta és kitapintotta az ékszert amit a lánynak szánt. Tévedés ne essék. Nem ő gondoskodott az ajándékról, ez is az ágyán hevert. Ugyanolyan kellékként mint a maszk. Kivette a nyakéket a zsebéből, ami talán többet ért mint ez az egész kóceráj. De legalábbis egy szinten mozogtak. Kezébe vette az ékszert és a lány szeme előtt átemelve annak a nyakára illesztette azt.
- Boldog születésnapot, szerelmem. - ezt mondta.
Szerelmem. Tartalom nélkül. Még. S talán örökre. Talán nem.

Némán állt, s figyelt. Az álarca felé kúszó ujjaknak engedett, engedte hogy azok lefejtsék arcáról a maszkot. Hiszen nem számított. Hiszen annyi volt még a tarsolyában. Hűvös, kék szemeivel kutatóan tekintett a lány barnának tetsző íriszeibe. Furcsa...úgy tűnt mintha az Tyana hangulataival egyetemben változott volna. Érdekes amúgy a barna szem. Amiről az ember azt hinné, hogy melegséget, megértést sugároz, beölel és megnyugvást ont magából, azzal együtt az őrzi legjobban a titkokat is.

Álarcokat öltenek ma éjjel a boszorkányok, melyek éjfél után hullnak csak a porba, ha addig rálelsz kedvesedre, lehet egy kívánságod, de csak ha tizenkettőt ütött az óra. Kötelessége teljesíteni az óhajod, s ha nem teszi örök életében e tettet felróhatod.

Nem sokon múlott, hogy újabb személytelen kacaj törjön utat a világba. Álarcos bál, játék. Peter mindig is szeretett játszadozni, csak hogy ő nagyban, nem holmi ostobaságokkal fecsérelve az idejét. Kívánhatott. Egészen elgondolkodott a dolgon. Több mint kézenfekvő lenne, hogy mit is kérhetne, de nem. Igazából úgy érezte azon amit tesz és amit mond, sok múlik. Mondjuk éppenséggel a lány hozzáállása a helyzethez, ahhoz, hogy ők ketten összekössék az életüket. A vérüket, valami mást, valami újat létrehozva ezzel.
A nő közelsége, az hogy csupán milliméterekre van tőle, kellemesen megnyugtatta. Valahol persze fel is csigázta, de ezeket csupán a természetes ösztönök számlájára írta fel, azokéra amiket képes volt kordában tartani.
- Nem kell semmi sem, amit magadtól nem adsz nekem. - felelte és hátrébb lépett, távolabb Tyanatól.
Ez így is volt. Azt akarta hogy a másik igenis adja fel ezt a dacos, rideg, kőszívű valóját. Ha kell tagadja meg önmagát, ha kell komédiázzon, de Peternek legyen társa. Aki ha kell alárendeli magát a férfi akaratának, ha kell egyenrangú vele.
- Talán te sem... - fűzte össze a karját maga előtt, és sétált el most ő az ablakig.
Oda ahol nem is olyan régen még a lány állt, oda ahol az ablak bepárásodott felületén még látható volt Tya ujjainak a nyoma. Az előbbi mondata igaz is volt, meg nem is. Mint egy másodosztályú népmese. -.-
Valóban, nem függött az élete attól, hogy a felesége lesz-e a lány vagy sem. Máskülönben igazán szép ékköve lenne a gyűjteményének. A legérdekesebb, legegzotikusabb köve. Mindezt ugyan nem mutatta ki s talán soha nem is fogja, de így volt.
- De gondolom ez - már csak a tartásod miatt is - a részedről is így van. - érintette meg az üveget ott, ahol a lány is, majd húzta vissza a kezét elgondolkodva.
Miért teregette volna ki az összes lapját? A mai estétől nem sokat várt. Pusztán csak felmérte a terepet. Latolgatta a lehetőségeket. A hogyan továbbokat.
- Bár ha ez nincs így, annak csak örülni tudok. - újabb hazugság.
Nem volt képes örömet érezni, ahogy sok minden mást sem. Ellépett az ablaktól, el a kint egyre jobban sürgő forgó ünnepély fényeitől. A máztól. A maszkoktól.
- Lassan indulhatnánk, nem gondolod? Hagyjunk későbbre is "finomságokat". - halvány mosolyt villantott fel.
Elindult vissza Tyana felé és megállt előtte. Kezét a maszkja felé nyújtotta, hogy felvehesse. Ha megkapta felöltötte és eligazgatta a fején. Ha nem, akkor tekintetét kérdőn a lányra függesztette és várt.
- Ha már olyan szép álarcot öltöttél...a nagy finálé előtt ne rántsuk le... - gúnyos, sötét mosoly terült szét az arcán.

Nem lepődött meg azon, hogy a lány is tudott róla. Igazából még csak a viselkedése sem lepte meg. Ahogy el sem rettentette. Elvégre 19 éve ő is ebben a közegben élt. A vér, a hagyományok övezték az útját. A rang amitől nem lehetett szabadulni. Nem mintha szabadulni akart volna. Nyugodt tekintettel nézte a felé lépkedő szépséget. Igazán bájos, igazán gyönyörű. Igazán kár érte.
- Igen. - erősítette meg a lány megállapítását.
Látta ahogy a másik elmosolyodott. Ő is megejtett egy mosolyt, noha nem örömtelit, nem is kíváncsiságot tükrözőt, hanem valamelyik sablont. Amit bármikor belehetett vetni minden következmény nélkül. Egészen érdemleges repertoárt vonultatott fel a leányzó, még talán meg is tapsolta volna, ha nem munkának tekintené ezt az egészet. De annak tekintette. Egy elvégzendő feladatnak, s ő ilyenekben sosem tréfálkozott. Tyana szavai cseppet sem hatották meg, megfélemlíteni még annyira sem. Ha minden egyes fenyegetéstől amit élete során kapott, berezelt volna vagy netán megingott volna, úgy nem díszelegne most a karján a Nagyúr jele, nem szolgálná őt. És ami a leglényegesebb...nem élne.
- Botor dolog is lenne Öntől ha csak úgy, minden jöttmentnek hátat fordítana. Egyáltalán...senkinek ne adjon lehetőséget arra, hogy támadható felületet kapjon, kegyeden. - ingatta meg a fejét.
Nem, nem volt ő irgalmas szamaritánus, ahogyan azt sem lehetett rásütni, hogy szabadidejében őrangyalként működött volna. Csupán utálta a gyenge embereket. A könnyen támadható embereket. Ha ellenségek voltak akkor a "vadászat" örömétől fosztották volna meg. Ha maga mellett kellett tudnia őket, akkor meg azért. Nem tűr és soha nem is tűrt meg kis senkiket a környezetében.

- Itt az ideje? Hova kapkodna, drágám. - Tyanával ellentétben az ő szavaiban egy csöppnyi gúny sem csendült.
Miért? Ennek roppant egyszerű az oka. Ennyire sem érdekli a lány. Még.
- Felnőtt. Ha bár egyáltalán nem tűnik úgy, hogy ez észbeli képességeit illetően is igaz lenne. - bekapcsolódott a nevetésbe a maga mély, felsőbbrendű, kissé dallamtalan módján.
Nem volt szokása a kacarászás. Sem a vidám, sem a már már morbidba hajló sátáni kacaj sem. Egyszerűen nem tudott nevetni. Ritkán, talán. De felesleges ezt itt és most boncolgatnunk. A lényeg nem ezen van. Hanem a kis boszorkányon, akinek nem ártana megtanulnia hol a helye.
- Négy...- lassan emelkedett fel ültő helyéből, magasodva Tyana fölé.
Nem volt fenyegető, csupán prezentatív jellegű. Kezei ennél viszont gyorsabban mozdultak s kulcsolódtak a lány kezeire ujjai.
- Öt... - mormolta tovább és fonta egyik kezét a másik csípőjére. - Miért átkozódna ha vannak sokkal élvezetesebb dolgok is annál. Itt és most. - hajolt közelebb Tyához és suttogott a fülébe halkan zengve minden szót.
Könnyedén mozgathatta a lányt, hiszen aligha lehetett őket egy súlycsoportnak tekinteni. Szorosan tartotta a másikat, bár nem erőszakosan, az nőkkel szemben ritkán volt szokása...ha csak okot nem kapott rá.
- Hat... - folytatta a számolást, kezdte mulattatni a gyermeteg játék.
Igazi, szép kis babazsúr volt/lesz ez. És Tyana igazán szépen hozta az élő porcelánbaba szerepet. Egy nagy babaház volt ez, benne az élettelen úrnőjével.
- Hét... - a lány egyik karját a vállára vonta, másik kezét a saját kezébe simította. - Persze, ha már mindenképpen átkozódni szeretne...megteheti. Csak akkor nem garantálom, hogy Önnek esetleg az nem fog e fájni. - arrébb lépett, laza tánclépésben suhanva át a hatalmas szobán.
- Nyolc. - ehhez nem fűzött hozzá semmit, csak gyengéden forgatta ki a lányt, majd vonta vissza magához közel.
Régen nem volt szüksége ehhez hasonló "ostobaságokra". Régen nem kellett "küzdenie" egyetlen nőért sem, és még most sem lehetett biztos abban, hogy a másikat ez az egész meghatja-e. Mivel magát soha nem hatotta meg önnön játékainak hatása.
- Kilenc. - szólalt meg aztán, forgatva Tyanát a hatalmas tükör elé, úgy, hogy a lány háttal legyen neki és láthassa mindkettejüket.
- Tíz. - karolta át hátulról a lányt...a nőt, állát a másik vállgödrébe támasztva és kényszerítve rá a lányt, hogy nézze meg magukat. - Annyira borzasztó ez? - suttogta. - Átkozódásra ösztökélő? - folytatta a mormogást, majd egy puha, a lány bőrét alig érintő csókot adott Tyana nyakára.
- Mert ha igen, hát állok elébe. - hallgatott el aztán.

Hazaérkezett hát. A hosszú, fekete köpeny lezseren pihent a karján, tekintetét a bátyjára függesztette és bár tudta mindez a kötelessége, egy percig nem fűlött hozzá a foga. Házuk nappalijában álldogált a kandalló előtt amiben  - a nyár ellenére - hatalmas, ropogós tűz pattogott.
- Tudom, hogy előbb-utóbb találkoznom kell vele, de pont most? - azért nem adta fel. - Alig érkeztem meg és azzal fogadsz hogy egy kislány babazsúrjára menjek. Szergej... - nem tudta folytatni, ugyanis bátyja leintette.
- Peter, az a kislány a kiszemelted. A babazsúrja pedig egy remek alkalom arra, hogy megismerhesd. - a fiút mindig ámulatba ejtette hogy a testvére képes előadni úgy dolgokat, mintha azok a világon a legjobbak lennének amik csak emberrel megeshetnek.
Mélyen beszívta a levegőt, majd halkan de hosszan kifújta. Nincs ellenvetés, ezt már tudta. Ha nem Szergejről lett volna szó, valószínűleg magasról tesz arra amit mondanak neki, de bátyja szavait nem vehette semmisnek. Akkor sem, ha legszívesebben...
- Legyen. - morogta az orra alatt, majd elhagyta a nappalit.
Hiszen nem sok ideje maradt arra, hogy elkészüljön a "mulatságra". A szobájába érve meg sem lepődött azon, hogy ott várta a dísztalárja és...egy maszk.
- Milyen bájos.. - vette kezébe az egyszerű, fekete bársonymaszkot aztán lökte vissza az ágyra.
Ma éjjel lesz életének következő színdarabja, amiben főszerepet játszik, egy új partnerrel. Nem nyújthat siralmas alakítást.


Itt volna. A hatalmas kúria díszes előcsarnokának kövein hangos visszhangot verve koppantak cipőjének talpai. Minden az ünnepély lázában égett, s az amúgy sem hétköznapi varázslóotthon ezerszeres pompával ragyogott.
- Uram. - az egyik cselédlány szólította meg őt, kirángatva ezzel a gondolatainak felszínes bugyrai közül.
- Miscerant kisasszonyhoz jöttem. - egy pillantás után elvonta tekintetét a kis senkiről és folytatta a nézelődést. - Szóljon neki, hogy látni kívánom. - lépett egyet oldalra.
A szolgáló nem mozdult azonnal. Ekkor vetette rá a pillantását lenézően. Nem szokott hozzá, hogy szavára nem ugranak azonnal. Csak ritkán viselte el és azt is csak akkor, ha a másik fél felette állt. Ritkán.
- Nem adtam eléggé világosan tudtára, hogy mit akarok vagy szimplán a felfogásával vannak bajok? - hangja egy kicsit sem volt dühös, csupán hűvösen, metszően csengett.
Felsőbbrendűen, ami nem volt éppen meglepő. Ez a hangnem úgy tűnik észhez térítette a cselédet, hiszen egy pukedli után elindult felfelé a lépcsőkön, bejelenteni az érkezőt.
~ Remek. Most még várakozzak is. ~ oldotta meg gondolatai közben a köpenyét és adta oda egy inasnak, aki szinte már reszketve várt arra, hogy átvehesse azt.
Csupán másodpercek, esetleg percek teltek el, hogy a szobalány elviharzott szólni az asszonyának, de a férfinak ez óráknak tetszett. A türelem ami alapjáraton hatalmas erénye volt, nos az csak egy máz. Egy máz, ami a fiúnak kellemetlen feladatok elvégzése során gyorsan olvadt le.
- A kisasszony fogadja. - végre, végre ideért az a kis rongy.
Peter csak bólintott, aztán lassan felsétált a lépcsőn, majd végighaladva a folyosón, elérte a szobát, ahol meglelheti "kedvesét". Ha humorosabb hangulatában lett volna, tán még fel is kacag erre az ostoba gondolatfonalra. Mielőtt belépett volna a szobába egy hirtelen elhatározással felvette a maszkját. A bársony puhán simult az arcához, olyan volt akár egy második bőr. Még egyszer megigazította álarcát, majd a kilincset óvatosan lenyomva, halkan besétált a szobába.
- Édesem csukd be magad mögött az ajtót, nem szeretném ha bárki látna az estély előtt…És drága megtennéd, hogy ha már itt vagy, felhúzod a cipzárt? Elküldtem Martat, mondtam, hogy majd Te segítesz. Remélem nem bánod. - minden kétséget kizáróan nem Őt várta a lány.
Szavaiból legalábbis ezt lehetett kivenni. Peter egy szót sem szólt, csak elindult az ablaknál álldogáló felé. Mögé lépett és tekintetét végigfuttatta a kecses vállakon, a karcsú, selyembe bújtatott derékon. Majd a még szabadon lévő hátat vette nagyító alá. Az izmok lágyan sejlettek fel a lány bőre alatt. Egészen...mámorító jelenség volt. Ha humorosabb hangulatban lenne...
Ujjai a cipzár után nyúltak,  gyengéden elkezdte felhúzni azt. Másik keze a lány derekára siklott, aki így minden bizonnyal észrevehette már, hogy nem éppen az állt mögötte akit várt.
- Kész is. - szólalt meg aztán mély baritonján és lépett egyet hátra kezét levéve a másikról. - Ugyan nem hiszem, hogy engem várt volna, de csak remélhetem személyen éppen olyan jól el látta a feladatot mint bárki más. - utalt a ruha becipzározására.
Azután hátat fordítva arrébb sétált és helyet foglalt az ágyon. Arcát elfedte ugyan a maszk, de tekintete túl éles volt ahhoz és túl határozott, hogy elrejthesse - nem mintha elakarta volna - mennyire mulattatja ez az egész. A kezdeti berzenkedése a bálozástól tovaszállt.

          alapok

jelszó || "Nagini, vacsora!"
teljes név || Peter Maximov Szergejevics Lawenvski
becenév || mindenkinek van, de Ő nem mindenki
nem || férfi
születési hely, idő || 1978. március.19. Middletown
kor || 19 éves
faj || ember
vér || aranyvér


          a múlt

Hol is kezdjem? Nem is tudja, hogy milyen kimerítő és bosszantó, hogy állandóan az életemről kell beszélnem. Mintha bármit is számítana, mintha nem lenne éppen elegendő az maguknak, hogy most ki is vagyok. Szét kell cincálniuk az embert, majd bekebelezniük szőröstől-bőröstől. De legyen, essünk túl rajta, aztán…majd meglátjuk.
19 évvel ezelőtt születtem a Lawenvski családba. Nem elsőszülöttként, van egy nálam 6 évvel idősebb bátyjám, Szergej. Ha már család…
Szüleim, s családom nagy múltú varázslói gyökerekkel rendelkeznek, s kiemelkedő tevékenységet folytattak és folytatnak a mai napig a bájitalok, s főzetek terén. Nagyanyám gyógyító volt, édesapám az orosz minisztériumban dolgozik, édesanyám nem dolgozott soha, ő a ház úrnője. A bátyjám, Szergej is a mágiaügyi minisztérium szolgálatába áll, a nemzetközi kapcsolatok osztályára került. Ő mindig is rajongott a sötétebb varázslatokért, s igen gyakran eltűnt otthonról napokra, hetekre…A család máig nem tudja, hogy fiúk a halálfaló. Ahogy én is az lettem nem régiben, de ne szaladjunk ennyire előre.
Úgy nevelkedtem ahogy egy aranyvérű ifjúnak nevelkednie kell. Ne akarja hogy most én mindazt a tudásanyagot amit rám erőltettek felsoroljam magának. Bár, azért gondolhatja hogy egészen kiválóan elsajátíthattam azt, hiszen láthatja az eredményeim és még ez nem is minden. Az életemben több aprócska fordulat is bekövetkezett. Például az egyik az volt mikor megszületett a húgom, Jelena. Egészen addig a pontig én voltam a legkisebb, az akivel a legtöbbet foglalkoztak. Majd ennek egy csapásra vége lett. Egyszer megpróbáltam végezni a kisbabával. Dühös voltam. Mindig csak azt hallottam Jelena, Jelena. De mikor felfogtam, hogy a kicsikének sokkalta rosszabb ez a figyelem mintsem én azt hinném, felhagytam az utálatával. S inkább úgy döntöttem, én leszek a jófiú, a jó testvér, akire számíthat. Bejött.
11 éves koromig otthon tanultam, magántanárok, nevelők által sajátítottam el az ismereteimet.
Majd a Drumstrag-ba vettek fel. Ahová az összes Lawenvski járt mióta világ a világ. Szerencsére nem volt nehéz dolgom, csak a bátyám által kitaposott utat kellett követnem. Azoknak a testvéreivel barátkoztam, akik a bátyámmal jártak egy évfolyamra. Azokba az egyesületekbe léptem be ahová ő is járt. Nem lehetett panaszom semmire. Flottul ment minden. Aztán megérkezett a húgom is a suliba. Figyelemmel kísértem a ténykedését. Igazán sajnáltam amiért oly kívülálló volt. Másrészről szégyennek éreztem. Egy Lawenvski akit kiközösítenek? Kész szerencse, hogy csak egy kislány. Máskülönben keményen megbüntettük volna.
A RAVASZ letétele után nem helyezkedtem el a minisztériumba, hanem úgy döntöttem Londonba költözöm. Nem csak személyes okok szólítottak oda, hanem a kötelességeim. A bátyámhoz költöztem. Ide érkezve több mint elegendő és feldolgozni való információ várt. Többek között egy jegyesség. Hogy kivel? Tyana Chelsea Miscerant. Miért? Na vajon…azt hiszem a köreinkben ennek egészen nyilvánvaló okai vannak. A vérvonal továbbvitele, szövetség, kapcsolatok. A szerelem elég nehezen hozható be mint tényező, tekintve soha nem találkoztam még vele. De ha így lenne sem hiszem hogy szerelembe esnék. Ahhoz szentimentális, infantilis idiótának kéne lennem. Én pedig egyáltalán nem vagyok az.
Tehát lényeg ami lényeg…itt vagyok. Várok. Várom hogy léphessünk, hogy végre minden kis alkotórész a helyére kerüljön. És mindegy mi lesz ennek a vége. Én semmiképpen nem akarok kudarcot vallani. Nos, azt hiszem ennyi amit megoszthatok önnel. Nem túl eseménydús élet, de élet.
Mondja, hova igyekszik? Azt hiszi ezt megírhatja majd? Vagy bárkinek is tovább adhatja? Merlinre, hogy milyen ostobák is maguk! Hogy mi? Nem érdekel. Azok akik azt mondják tartják a szájukat, csak hogy mentsék a nyamvadt életüket, azok a legfecsegősebbek.
De, én jó ember vagyok. Választhat. Csinálhatom fájdalmasan is vagy pedig…
Tudja mit? Fájni fog.


          jellem

Bár már a vagyonba került bele meg van benne a vágy és az akarat a feljebb jutás iránt. Neveltetéséből adódóan udvarias és toleráns, de azért nem ildomos keresztbe tenni neki. Ilyen esetekben komoly eszközökhöz is folyamodik ha kell.  
Talpig hidegvér jellemezi, számító alkat , simulékony modorral, jól elvegyül. Kissé szószátyár és szoknyabolond természete van, de igyekszik  a nők miatt nem bajba keverni magát. A bizalmat és a hűséget olyasfajta luxusnak tartja, amely nem megengedhető, így ő sem él velük.
Rendületlenül és teljes erőbedobással szolgálja a Nagyurat.
Folyamatosan úgy érzi, hogy mindenben bizonyítania kell, sikeresnek lennie, kiemelkedőnek. Kell, hogy mindenki szemében kellemes személyiség legyen, túlzás azt állítani, hogy arra vágyik, szeressék, de némi tisztelet mindig jól jön. Bármi áron. Érzékenyen érinti, ha valaki is hozzápiszkál a tulajdonához. Ebbe a tulajdon kategóriába személyek is tartoznak. Féltékeny típus.
Szomjazza a tudás, sosem elég, mindig több kell. Emiatt is vagyok a családja legaktívabb, legtettvágytól, haladástól, fejlődéstől fűtöttebb tagja. „ Az örök lázadó”. Munkában nem ismer linkeskedést. Utálja ha a saját, különbejáratú szabályait megszegik. Megszegik, áthágják. Próbálnak olcsó kis kibújókat találni, semmisnek tekinteni a szavát. Ha nem veszik figyelembe a parancsait, vagy nem teljesítik úgy az általa kiszabott feladatokat ahogy azt elvárja. Azt sem viseli el, ha hazudnak neki, vagy titkolnak előle valamit. De hiszen maga is élhette már át azt a bizonytalanságot…Pedig ő ritkán bizonytalanodik el.

          apróságok

mindig || szex, orgazmus, kiváló italok, luxus, aranyvér
soha || tej, olcsó holmik, mugli és félvérek, medvék
dementorok || még kicsi korában az apja elvitte vadászni medvére és egy megtámadta őket. Pontosabban őt, a mellkasán a mai napig ott viseli a karomnyomokat.
mumus || egy gigantikus méretű medve
titkok || - nem egy férjes asszonnyal ápol közeli kapcsolatot
- enyhe pánikrohamok gyötrik
- állatbarát…kivéve vérszomjas macik
rossz szokás || szelektív hallás – sokszor csak azt hallja meg amit megakar hallani
- az övé kell hogy legyen az utolsó szó

          a család

apa || Igor Lawenvski; 50; aranyvér
anya || Katja Karenina; 42; aranyvér
testvérek ||  Szergej Lawenvski, 25
Jelena Lawenvski, 16
családi állapot || jegyesség
állatok || egy uhu, Rafael


          külsőségek

magasság || 190 cm
tömeg || × kg
rassz || európai
szemszín || kék
hajszín || barna
különleges ismertetőjel || karomnyomok a mellkasán
kinézet || Magas, barna hajú, kékszemű férfi. Sportos testalkatú, bár nem éppen egy izompacsirta benyomását kelti az emberekben. Mindig ápolt, elegáns, figyelemmel követi a divatot, de a saját ízléséhez mérten öltözködik. De nem veti meg az egyszerű és laza ruhákat sem. Egyszóval kellemes jelenség..
egészségi állapot || enyhe pánikrohamok, de ezenkívül egészséges


          a tudás

varázslói ismeretek || 7 év tanyaga, ismert, kevésbé ismert sötét mágia, bár csak csínyjával, mert nem egy életveszélyes, remek párbajozó, de pocsék bájitalokat főz, az egyszerűekkel megbírkózik, a bonyolultakhoz nincs idegrendszere. Animágiára sem képes, ezt is pepecs dolognak tartja, de a kiábrándító bűbája nagyon profi, teljes patrónus megidézésére is képes ami egy medve alakját veszi fel nála, függetlenül attól, hogy ezzel egyetemben utálja őket.
szakértelmek || annyit tanulmányozta már a mocskos sárvérűeket, hogy el tud köztük vegyülni bármikor, de ha most konkrét példákat kell említenie, akkor a kerékpározást és vívást mondaná
pálca típusa || 15 hüvelyk, sárkányszívizomhúr, szőlőfa


          karrier

végzettség|| Durmstrang, RBF és RAVASZ kitűnő eredményekkel
foglalkozás|| aranyifjú
státusz || nem tudják róla, hogy halálfaló és 3 hónapja, hogy beavatták
Hogyan lenne a karaktered a Nagyúr hasznára? || informátor (család kapcsolatai által, a testvére mellett a minisztériumban), hóhér


          szerepjáték-példa



Sötét éjszaka van, te gyanútlanul sétálgatsz a kihalt utcán, mire egyszer csak az egyik mellékutcából felbukkan egy auror, aki a nyakadnak szegezi a pálcáját.


Mindenre számított csak erre nem. Legalábbis nem itt és nem most. Tekintetét az aurorra szegezte, lélegzete nyugodt volt és egyenletes. Mintha a nyakának szegeződő pálca nem is létezne.
- Jó estét. – köszönt a férfinak – mert hogy kétségkívül egy szép, vállas embert fogott ki – és készségesen hátrált egy épület faláig.
Tisztában volt vele, hogy felesleges heveskednie, hiszen ha tudnák hogy halálfaló nem pusztán egy kihalt mellékutcában támadnának rá, késő éjjel, hanem már az Azkabanban csücsülne valami jófej dementor mellett búslakodva.
- Esetleg segíthetek valamiben? – érdeklődött még mindig nyugodt hangon.
Nem, nem kívánta hülyének nézni az aurort, ez távol álljon tőle, de ha az nem mond neki egy szót sem, arról mit akar tőle, mire fel nyomja a torkához a pálcáját, akkor nem igazán tud mit kezdeni a helyzettel.
- Peter Lawenvski? – mordult fel aztán mégis az auror.
Ő csak biccentett, amennyire a pálcától biccenteni tudott. A másik még percekig vizsgálgatta az arcát, olyan fejjel mintha a gondolataiban akart volna olvasni, de ez elég abszurdnak tűnt, ugyanis egészen szépen kitanulta a mentális védekezést ilyen esetekre. Lényeg ami a lényeg, úgy néz ki meggyőzhette a másikat is az igazáról ugyanis a pálca végre nem a torkának szegeződött.
- Most ugye nem azzal jön, hogy csak arról akart meggyőződni önmagam vagyok-e? – húzta fel a szemöldökét a férfi kérdőn és tekintet lenézően az aurorra, csak úgy alapjáraton, ahogy egy aranyvérű nézhet becsmérlően akármelyik embertársára.
- Öhm, nem, elnézést. – krákogott az auror, majd átnyújtott egy levelet a fiúnak.
Átvette az irományt és megnézte rajta a pecsétet.
~ Szergej. ~ a bátyja írt neki.
A pergamenről az aurorra pillantott. Elfogta a nevethetnék, de gyorsan legyűrte. Testvére pofátlansága túlmutatott mindenen. Aurorokat használni postabagolynak halálfalós ügyekben?
~ A nagyúr csak meg ne tudja ezt… ~ sóhajtott egyet magában Peter.
Nem mintha érdekelte volna a bátyja élete, de azzal ha ostobaságot csinál, képes Petert is magával rántani. A családot mindenképpen..
- Köszönöm. – ocsúdott fel aztán gondolataiból, tette el a zsebébe a levelet és lépett el a faltól.
- Nincs mit, uram. Elnézést még egyszer, tudja ezekben az időkben nem árt óvatosnak lennünk. – jegyezte meg az auror keserűen.
Peter ugyanilyen elkeseredett fejet vágva bólintott. Az auror a rengeteg halálfalóra gondolt, Peter a sok mitugrász aurorra és rendtagra. De az elkeseredésük, az egy az egyben ugyanolyan mértékű volt.



          egyéb

Lehetnek benne módosítások, Tya-val még nem egyeztettem le mindent.