+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Birtok
| | | | | |-+  Park
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 ... 4 5 [6] 7 8 ... 18 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Park  (Megtekintve 73789 alkalommal)

Johhny Walker
Eltávozott karakter
*****

Hatodik évfolyam (ez valami tévedés)

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #75 Dátum: 2008. 09. 02. - 13:59:58 »
0

~Jé, nem én vagyok az egyetlen idióta, aki tavasszal, boldogan, felhőtlenül tölthető szabadidő... helyett egy nagy adag pergamen kötettel ül kinn az ilyen kedélyállapotban sáros-nyálas-taknyos időben, és információkkal tömöm az agyamat... nem érdekel. Leszarom a tanulást, és szerintem ez a lány is jobban tenné, ha inkább úszna egyet a tóban, kivéve abban az esetben, hogyha...~
-Hát én aztán l*szarom, hogy kit szidsz, sőt még be is szállok... bár mondjuk én nagyban nyomatom. Elegem van ebből a kibeszart és egyéb csúnya dolgokon átesett átváltoztatástanból
Kezeiből tölcsért formálva üvölti világgá a véleményt a fiú, a szél bele is kap a hajába, és össze is borzolja azt, ahogy hirtelen felpattan, hogy számot adjon a világnak az átváltoztatástannal kapcsolatos érzelmeiről.
~Na, ez megteszi véleménynek asszem, úgyse hallja senki itt a parkban, mert picit nagyobb, minthogy a hangom egyáltalán eljusson bármeddig, de ha mégis... akkor se érdekel. Ennyi.~
-Hali-gali, én meg Jay vagyok.
A fiú pár akár fésüléshez is hasonlítható kézmozdulattal... hát nem kifésüli a haját, hanem inkább a szokásos összeborzoltságba rakja vissza a szél szabadsága szerint szavatolt szuperül alliteráló hajformálásból szerény sörényét.

És ha már álló helyzetben van, akkor a mugliknál igen megszokott, a varázslóknál akár tolakodásnak is vehető arcra két puszis bemutatkozás. Ennyi... akinek annyi női rokona, ex-barátnője, évfolyamtársnője, ex-évfolyamtársnője meg minden más női kapcsolata volt, mint Jay-nek, az hamar hozzászokik az ilyenhez... ennyi.
~Mentolos dohány... nem az az égett cigi szagú izé, hanem a tényleg frissen kaszált (? - a szerk.) dohány, plusz eukaliptusz illat, aminek a neve az, hogy bagó. Nem a ciginek a neve, hanem ennek az eukaliptusz dohány keveréknek, amit rágni szoktak. A nagyapám öröksége... de vajon zavarja? Nem érdekel... mintha bármi érdekelne.~
Naplózva

TOM & JERRY FAN-club HIVATALOS tagja. Mosolyog

Draco Malfoy r.
Eltávozott karakter
*****


hetedév / prefektus, iskolaelső

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #76 Dátum: 2008. 09. 15. - 21:40:02 »
0

((Júlia))


Kedves, sárgás-rózsaszín napsütés játszik a szélfútta tincseken. Szőke és gyönyörű.
De tényleg csak egy szép baba vajon akit maga előtt lát, amit a gyűjteményébe tehet? Elgondolkodik, képzelete egy pillanatra visszarepíti arra az éjszakára, egy hónappal ezelőttre. Tényleg minden egyes szava hazugság volt, amit akkor mondott neki? Biztos, hogy csak a cél érdekében hazudta le a csillagokat az égről?
Hazudott?
Áll, zsebre dugott kézzel félig visszafordulva, és azon tűnődik, vajon meg fogja-e bánni, ha most faképnél hagyja a lányt? És tudja, már tudja, hogy nyilván megbánná. És nem azért, mert nem kapna két-három-négy másik lányt meg ugyanúgy, ahogy Vikit. Hanem azért, mert azok mások, de ő itt Vikitria, Henderson, Mirol; aki miatt újraolvasta a Rómeó és Júliát pedig gyűlöl olvasni; aki annyiszor kirántotta a lába alól a talajt, hogy utána egymás karjaiba eshessenek; aki (elvileg) őszintén átadta magát neki, és nem várt érte semmit? Semmit, csak azt, hogy ne dobja el, mint egy használt ruhát.
Mindjárt meghatódik...
De tudja, hogy meg fogja bánni, ha eltaszítja ezt a lányt... Egyszerűen azért, mert már túl régóta tart ez, és túl sok szál köti őket egymáshoz. Ha meglát bármilyen piros illatszert, Viki jut róla eszébe. A prefektusi fürdő rózsaszín habjáról ő jut eszébe. Ő jut eszébe, valahányszor a Szükség Szobája előtt járkál, mielőtt bejutna, és akkor is, mikor gyűrött pergament kap a kezébe. Eszébe jut, amikor épp valamelyik elsősön éli ki magát, és akkor is, ha esik az eső. Rá gondol, ha kviddicsezik, és ő jár a fejében, amikor meglátja a gyümölcssalátát minden reggel az asztalon. Mikor nagyon mélyen a ládájába túr, kezébe akad a könyv, amit tőle kapott.
És ez az egész már több, mint egy közösen eltöltött éjszaka egy varázsszobában, de kizárt, hogy ezt elismerje magának.
Érzelmi kötődés?
Az mi?
Hosszan nézi a lányt, eltöprengve, már-már a győztesek halvány-elégedett mosolya is feldereng az arcán ? annak ellenére, hogy az imént elvesztett egy csatát.
- Attól függ, hogy te mit akarsz ? hangzik a csendes válasz. Nincs benne semmi sértés, semmi kivagyiság, és még csak gúny sem. Egy egyszerű kérdés.
Mert képtelen szummázni az elmúlt hónapokat. Túl sok a tényező.
Naplózva

Vikitria Mirol
Eltávozott karakter
*****


Hetedév - Haláltfaló Iskolaelső Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #77 Dátum: 2008. 09. 17. - 21:33:30 »
0

Kérdésre kérdés... Tipikus hárítás mikor az ember nem akar, vagy csak szimplán nem tud válaszolni és jelenleg nem tudtam eldönteni, hogy melyik eshetőség a lehetséges. Nem akar választ adni nekem, mert tisztában van azzal mit kellene mondani, de az már nem ő lenne vagy nem tud, mert maga sem tudja. De most nem ez volt a lényeg, én mit akarok, hanem, hogy ő, hisz én tudtam.
Őt akartam és ez nem volt kétséges, de ő? Ő vajon mit akar?
Meg akarom csókolni, elhúzódik, egy hónapon át folyamatosan eltaszít magától, aztán úgy tesz, mintha misem történt volna, most meg feltesz egy kérdést a kérdésemre, gúny nélkül, egyszerűen, mintha érdeklődne, hogy még véletlenül se adhasson rossz választ. De vajon én adhatok? Létezik rossz válasz? Vajon mondhatok olyat amitől elveszíthetem? Talán emiatt nem akart ő sem válaszolni, mert tudja, hogy létezik egy olyan mondat vagy szavacska, ami mindent tönkre tehet? Létezik egyáltalán olyan? Ha azt mondom, amit a szívem súg az lehet talán rossz? Nem, az egyszerűen nem lehet!
Mit akarok én...
Egy egyszerű kérdés, amire tudom a választ, de kimondani jóval nehezebb.
- Csókokat akarok, titkos csókokat, az izgalmat, hogy tilosban járunk.
Rómeó és Júlia... Két szerelmes akik dacoltak a sorssal és titkon egybekeltek. A legszebb szerelmi történet, amit valaha hallottam, vagy olvastam, pedig nem voltam szentimentális, de mind minden lánynak nekem is volt egy "mesém", amit nem tudtam letenni. Amit egyszerűen imádtam. Viszont hiába hívtuk egymást Rómeónak és Júliának, mi képtelenek lettünk volna olyannyira belehabarodni a másikba, hogy képtelenek legyünk élni nélküle, mi ebből a szempontból és még egy jó párból, sokkal inkább hallgattunk az eszünkre, mint a szívünkre. De nem is bántam, a józanság egy pozitív erény, főleg ha rólunk van szó.
Pontosan ezért folytattam tovább a mondókám.
- De ez nem elég,
Egy leheletnyi szünet, egy apró kis játék, hogy egy pillanatra megijesszem, hisz mégis csak Viki Mirol vagyok, a megszerezhetetlen. Erről azért sose feledkezzen meg, még azért sem, mert már az övé voltam, testestül, lelkestül.
- Tudnom kell, hogy kellek neked, cserébe tőlem is viszonzást várhatsz, hisz nélküled...
De nem tudtam befejezni a mondatot.
Naplózva

Draco Malfoy r.
Eltávozott karakter
*****


hetedév / prefektus, iskolaelső

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #78 Dátum: 2008. 09. 22. - 00:07:24 »
0

((Júlia))


Maradjon?
Menjen?
Egyik lehetőségtől a másikig hintázik. Nehezen születik döntés. Melyik a jó? Melyik a rossz? Melyikkel követ el nagyobb hibát?
És lehet-e hiba bármi, amit azért tesz, mert úgy látja helyesnek az adott pillanatban?
Mi a helyes? És mitől az?
A hétköznapi embereket az efféle kérdések megválaszolásában az érzelmek is sgeítik. Ám ő csak az eszére hallgat, mindig is csak arra akar hallgatni. Ez azonban mégis más most. Itt nem a száraz logikáról van szó. Itt nem egyszerű igenről vagy nemről van szó.
Bár voltaképp... mégis.
Igen? Miért? Igenelné a csókokat, a titkokat, az érzékek találkozását, és azt, hogy joguk van csak l'art pour l'art egybeforrni, minden más emberi és erkölcsi törvényre fittyet hányva? Jegyese van.
Nem? Miért nem? Megtagadná, hogy ő csak egy gyarló ember, hogy szüksége van másra is, mint amit Tyarától kaphat, hogy szüksége van nemcsak a kimondott szavakra hanem a bizonyító cselekedetekre is? Képes lenne azt hazudni magának, hogy nincs szüksége Rá?...
Vagy a csókokra? Vagy a titkokra? Vagy arra a gyermeki izgalomra, hogy tudja: olyat cselekszik, amit senki más nem nézne jó szemmel körülöttük?
Miért venné nyakába minden ember rosszallását?
Miért kellene kitudódnia? Önkénytelenül is körülpillant: van-e tanúja a beszélgetésüknek. Nincsen.
Szabad akarok lenni.
Közelebb lép.
Megfogja a kezét.
A szemébe néz.
Szabad akarok lenni.
Elmondhatná, hogy minden ellenük szól. Elmondhatná, hogy nem szerelmes. Elmondhatná, hogy soha nem is lesz az. Elmondhatná, hogy de akkor is szüksége van rá. Elmondhatná, de nem teszi.
Csak megcsókolja.
És a napkorong eltűnik a hegyek mögött.
Sötétedik.
Naplózva

Vikitria Mirol
Eltávozott karakter
*****


Hetedév - Haláltfaló Iskolaelső Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #79 Dátum: 2008. 09. 22. - 09:00:02 »
0

((Rómeó))


Mint egy végszó, úgy jön a csók. A nap pedig, a felvonások végén lemenő függönyhöz hasonlít, ahogy aztán jön a sötétség, és a közönség happy andet kapott, de tudják jól, hogy ennek koránt sincs még vége, hisz a második felvonás csak most következik. Egy előadás szereplői… így éreztem most magam én is. Következik a szünet, ahol senkik nem vagyunk a másik számára, aztán, mintha misem történt volna, folytatódik minden és senki nem tudhatja, hogy is lesz vége.
Egy újabb harc ért véget, egy újabb harc az eddigi számtalan után és még legalább ugyanennyi, ha nem több vár ránk. Mert mi képtelenek lennénk boldogan élni és nem azért mert nem akarunk, hanem mert a személyiségünk nem teszi lehetővé. Vagy legalábbis ha egymásról van szó.
Szeretem. És tudom, hogy neki is fontos vagyok. Ennyi elég, egyelőre több nem kell. És míg ezt tudom, addig, jöhet akármennyi küzdelem, akármennyi vita én mellette maradok, és nem fogom elengedni, mert szükségünk van a másikra. Nem csak nekem rá, hanem neki is rám. Egy furcsa tréfa miatt, a mi sorsunkat összekötötték, és ha akarnánk, sem tudnánk szétválasztani.
De mi az? Mi az, ami miatt képtelenek vagyunk ellent mondai a másiknak? Az érzelmek ennyire uralkodóak lennének? Vagy talán, hogy jóval több hasonlóság van bennünk, mint az bármelyikünk is bevallaná? Vagy sokkal egyszerűbb a válasz? Talán hogy mélyen legbelül pontosan olyan vagyok, mint Draco a felszínen, ő pedig fordítva lenne ezzel? Lehet, hogy ha egyszer megengedné magának azt a luxust, hogy érzelmek akkor képes lenne szeretni?
Nem tudom.
De nem is akarom tudni, most nem!
Most csak élvezni akarom, ahogy mint általában a drámáknál az első felvonás boldogan ért véget.
Csók.
Édes és szenvedélyes csók, amibe szinte beleremegnek a térdeim. Belefeledkezem, és nem érdekel már semmit. Csak élvezem, élvezem a pillanatot, amire már oly rég vágytam.
Besötétedett.


((Vége))
Naplózva

Daniel McDailon
Eltávozott karakter
*****


Hetedéves griffis

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #80 Dátum: 2008. 10. 03. - 22:54:48 »
0

Hannah

A dogák és felkészülések mind, mind nagyon fontosak. Ebben igazat is adok neki. Sőt teljes mértékben egyet is értek, hisz ha jobban belegondolok, nekem még hátra van az utolsó év is. Nade még előtte egy csomó vizsga, ami jószerével ittvan a sarkamban, jóformán minden gondolatomban. Egy ideig Hannah-t néztem, először csak mélyen a szemébe, aztán eltűnődtem rajta, hogy milyen szép lány is ő. Talán mázlim van, hogy pont én jövök be neki, de én az elmúlt pár hétben, hónapban egyre jobban belezúgtam.
A pillanatnyi elnézelődésemből Hannah kérdése rázott fel. Hogy velem mi történt?

- Tanultam, tanultam és tanultam. Emellett egész nap szinte rád gondoltam.
Alig mondtam ki ezeket, rögtön jött a következő kérdéssel. Hát igen, mindig kíváncsi és minden érdekli. Ezen csak elmosolyodtam, aztán megfontoltan erre is válaszoltam. 

- Ma valahogy nem bírtam felnyitni egy könyvet sem, mindet száműztem csak az utazóládába és gondoltam a haverokkal eljátszhatnánk a pályán. Hisz eddzés épp nem volt, a pálya meg épp üres volt. Pont alkalmas volt egy jó játékra. Már úgyis hiányzott a kviddics. Eleinte nagyon jól élveztük, és egész szépen játszottunk. Csak ugye elég meleg van ahhoz képest, hogy fúj a szél kicsit. És egy idő után már fárasztó volt emiatt játszani. Egyik haverom hagyta abba először, aztán mi is. Utána meg az öltözőből idefelé összefutottam veled, pontosabban inkább megláttalak. És odamentem hozzátok. A többit onnéttól te is tudod.
Ez után a mondat után barátságosan rákacsintottam Hannah-ra, majd egy puszit nyomtam a szájára.  Közben a szellő kicsit gyengült, már nem fújt olyan erősen. Látszott mindenen, hogy egyre jobb idő lesz, ahogy én is egyre jobban kezdem megszeretni ezt az új helyzetet, hogy végre van egy tartósabb kapcsolatom, aminek remélhetőleg nem mostanában lesz vége.

/bocsika a naagyon késői reagér, de sok volt az elmúlt időben a tanulás és ez elvette az írói kedvem is ^^"/
Naplózva

Vikitria Mirol
Eltávozott karakter
*****


Hetedév - Haláltfaló Iskolaelső Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #81 Dátum: 2008. 12. 07. - 14:07:13 »
0

((Briant))

Utánam rohant. Erre mondjuk nem számítottam, hisz Briant Joubert volt az akiről, köztudott volt, hogy nem lohol a lányok után, hanem az idióta tyúkok futnak utána. Sose értettem azokat a libákat, de jót mosolyogtam néhanapján, mikor félszemmel Mr. Don Juan felé pillantottam valamelyik óránkon, hogy igéző szemével, leveszi egyik másik évfolyamtársunkat a lábáról. Látszott mindig is rajta, hogy élvezi, ahogy a lányok a lábai előtt omladoznak, most meg...
Igen, valóban volt bennem egy apró büszkeség, hisz azért ez mégsem mindennapi látvány, de ugyanakkor nem is tudtam pontosan hova tenni. Mert miért viselkedik így az iskola egyik legnépszerűbb férfia? És miért pont most? Mindenki arról pletykál, hogy a korántsem kedvességéről elhíresül Griffendéles lányról, kiderült hogy Mirol és ő ekkor tűnik fel a képben.
Egy darabig szótlanul ballagunk egymás mellett. Valószínűleg ő sem tudja mit is mondjon, mert hogy én nem, az biztos. Már azon is meglepődtem, hogy felajánlottam neki, hogy tartson velem, tényleg nem szoktam ilyet tenni, most meg fogalmam sincs, mit is mondhatnék. Lehet, jobb lett volna, ha szimplán elköszönök tőle és otthagyom, főleg mert tanulni akartam kimenni a parkba, mondjuk ahogy magamat ismerem, akár egyedül vagyok, akár vele, úgy sem vettem volna elő a könyveimet.
Már lassan kiértünk a parkba, mikor végre megszólalt, hála Merlinnek.
- Apám Mirolnak született és Mirolként halt meg, az hogy én idáig Henderson néven éltem, az csak egy súlyos félreértés, ezt az is bizonyítja, hogy apám születésem után megcsináltatott nekem egy családi ékszert, amit csak a Mirolok viselnek. Hazugságban nevelkedtem, egy nagyon jól kitervelt hazugságban, aminek minden egyes apróságára odafigyeltek, ezért volt a képen Henderson és nem Mirol, de most már az egész iskola tud mindent, a titoknak vége, így úgy gondoltam apám megérdemli, hogy visszakapja a valódi nevét. - válaszoltam.
Közben lassan elértük a parknak azon sarkát, ahová én szoktam menekülni az iskolai gondjaim elől. Nem volt egy eldugott hely, csak egyszerűen szerettem. Egy kisebb sziklás környék, ahol különféle vad növények találtak otthonra és három öreg tölgy vigyázza rövid életüket. Itt tudok én igazán kikapcsolódni, főleg most mikor gyönyörű színekben kezd pompázni az egész táj és a téli álmukat alvó növények kezdenek felébredni hogy a nyári melegben majd hűvös árnyékokat biztosíthassanak a pihenni vágyó diákoknak.
- Miért érdekel? - kérdezek vissza, hogy pontosan miért magam sem tudom, de érdekel, hogy miért érdeklődik irántam, miért kíváncsi rá, hogy átírtam apám nevét.
Naplózva

Briant L. Duboise
Eltávozott karakter
*****


hetedév...

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #82 Dátum: 2008. 12. 07. - 15:38:54 »
0


Viki szavait hallva minden leegyszerűsödik, mármint a családja tekintetében. Igaz ugyan sok minden homályban marad, de persze ez így van rendjén. Ami nem teljes mértékben publikus, nem fogja mindenkinek az orrára kötni, csak kivételes embereknek, akik mindezt megérdemlik, s akiben Viki maga is megbízik. Mivel pedig én még nem nyertem meg magamnak eme előkelő helyet a listáján ?bár meg kell jegyezni azon vagyok- így nem erőszakoskodom és nem szedem ki belőle, amit nem önszántából regél el nekem.
Mindössze csak bólintok, jelezve, értem felfogtam a hallottakat, miközben megpróbálom magamban hiába némileg a homályba tapogatózva, de összerakni a képet. Azt, hogy Vikitria hogyan vált olyanná, amilyenné. Olyanná, aki megőrjít engem?pusztán azért mert létezik. És mindezt jó értelembe kell érteni.

Az ajtóhoz érve előreengedem, hogy ő léphessen ki először a szabadba. Mióta itt a tavasz a természet is elkezdett feléledni, ami némi színt varázsol a világba. Hűvösnek se mondható már az idő, sőt egészen kellemes, s ezzel egyetemben rögvest a kviddics jut az eszembe, na meg persze az edzések.
Vajon Abbey mikorra hívja össze a csapatot? És vajon megint kivárja e a szakadó esős időszakát a tavasznak?
A kapitányunk ugyanis véleményem szerint leginkább a zord időjárási körülmények közt szeret játszani. És az edzést is tartani, érthető okokból a csapat kevésbé nagyobb lelkesedése ellenére.
De mielőtt már megint seprűt ragadnék képzeletben, és elkalandoznék a póznák felé a kvaff és a gurkók világába, Viki hangja ránt vissza, s rájövök, itt van mellettem. Mellettem!

- Nos, azért mert megpróbállak megérteni. ?
Válaszolom nemes egyszerűséggel, miközben vállat vonok, ezzel is sugallva az érzéseim ellenkezőjét; nincs semmi de semmi jelentősége az egésznek. Hát persze!
- Ugyanis egy rejtély vagy, ma petite. ?
Na igen, nem bírom kihagyni hogy ne mondjam ki a két szót. Ez annyira rám jellemző. Ez annyira én vagyok. Ezzel annyira az őrületbe tudom kergetni a lányokat. De akkor is? a francia vér benne csordogál, s ezek a ?bókok? mint a ma petite jelző, mindig kikívánkozik. Ennyi... még ha nem tetszik, akkor is?
Naplózva

Angelle Aureole
Eltávozott karakter
*****


Szárnyaszegett Angyal - Álmok hószín lidérce - VII

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #83 Dátum: 2008. 12. 11. - 21:07:40 »
0

..::~~Damien~~::..

Ma jött el az az éjszaka.
Furcsának aligha nevezhető, számára inkább rég nem érzett késztetés pislákol fel benne, mint egy tudatosan meg nem született gondolat. Egy érzés csak, egy inger, egy hullám? egy halk sóhaj szárnyán, ami lényében árad szét. A tejfehér ujjak megállnak, az elefántcsont szín penna mozdulatlanná dermed a finom fogásban.
A tinta lecsöppen s egyre növekvő pacát szennyez a megsárgult pergamenre, fennen hirdetve, hogy amaz immár az ő felségterülete. Bántón terpeszkedik, akárcsak maga a késztetés a lányban, ideje indulnia.
Feltekint.
A gyertya lángja finoman hullámzik. Békésen. Kecsesen. Megigézően.
Egy pillanatra mintha megcsillanna valami a higany-szín tekintetben? biztosan a tűz pajkos játéka. S csak a gondolat, amit más nem lát öli meg a tévképzetet; gyűlöli, gyűlöli a meleget.
A Mardekár klubbhelyiségében nincsenek tágas, magas ablakok. A fény még nappal is csupán derengő félhomályt szül az elegáns helyen.  Most is hamar sötétedik... Ideje indulni...

Hideg van.
A tavaszi szellő még most is magában hordozza a tél karcosságát, mintha csak elődje dédelgetett ajándéka volna, mellyel minden élőnek kérkedik. A diákok - már amelyik még kint lézengett -, befelé igyekeznek a hűvösből, hogy vacsorára valami meleget ihassanak, ehessenek. Bármit, csak szabaduljanak ebből a korai ítélet-időből.
Bár a kifelé lépkedő, fejét lehajtott lány betegesen törékenynek tűnő alkatához tán szokatlan az a vékony anyagú, hószín ruha. Mintha nyár lenne, puha talpú cipőjében, finom léptekkel hódítja meg a park azon részét, melyet a benti fényektől még látni valamennyire. A fű nemrég sarjadt, puha még, mintha bársonyos, süppedős szőnyeg volna. Odavesztek a dértől töredezett szálak, itt az idő az újabb nemzedéknek.
Igen, ez az, ami kicsalogatta ma este.
A tavasz.
Ő a tél örök, hű szerelmese. A tisztaságé, amely lepelként borul a szennyes világra. Amely békét, csöndet hoz erre a fertőtől burjánzó földre.
Tücskök ciripelnek. A diákok moraja enyhül, ahogy távolodik a tótól s lassan csak a csönd marad, a Tiltott Rengeteg sokat mondó hallgatása, amely rossz ómenként nehezedik a tájra.
Túl a domboldalon, már teljesen kihalt a park. Az égen nem úsznak felhőtutajok, a csillagok aprón, fényesen fogadják méhükbe a holdat, mely egészében trónol az ég palástját magára terítve. Ezüst mézét, lényét óvatosan csorgatja a földre.
A fehér derengésnek tetsző lány kilép a fák sötét takarásából, s ez a lépés, mely egy szívdobbanással kezdődik, s egy következővel adja a ritmust most még finom.
A köntösszerű ruha, mely látszólag védte őt a szellőtől, most lehullik. A hószín ruha anyaga meglibben, mint egy engedelmes szolga, ki úrnője minden mozdulatát lesi, s a nyomában van, hogy sűrű hajlongásával tisztelje őt.
Kis lugas itt, határán az őrzött parknak s a Tiltott Rengetegnek. Köztes világ, ahol a Hold szívesen sütteti fényével a földet. Mint egy ragyogó kristálykert, természetellenes világossággal és mégis a rá jellemző szűziességgel öltöztetve fel a fűzfákat, a táncparkettnek tűnő földet, ahol bársonyosan hűs a fű. Mert érezni bizony. A mezítlábas, kicsiny talpak érzik a hideget és a test lúdbőrözve felel az időjárásra, de a lehunyt szemek, a hosszú, táncos léptek nem vesznek tudomást róla. A tejfehér, tárt karok, a derékon túl érő mozdulatokra hullámzó hattyúszín tincsek.
Tánc.
Eleinte óvatos, puhatolózó...
Szólongat, ébresztget... elmúltál?
A résnyire nyílt, fagyott ajkak nem mozdulnak, csak ki nem mondott szavakat hordanak magukon, melyek hallhatatlanul peregnek le.
A szívében lévő telet magának tudhatja, de a valódit búcsúztatja.
A havat, a tisztaságot, mindent, ami oly kedves számára... ahogy mindig.
S ahogy a kecses mozdulatok egymásba olvadnak, úgy lendül bele jobban, bár az ütem nem válik pörgőssé, hisz szomorú. A külvilág lassan megszűnik létezni.
A hátára tetovált angyalszárnyak elmosódva olvadnak az éjszakába?
...ahogy a gondolatai , a fájdalmai, az álmai, mások álmai, a bátyja képe, Keith, az apja...
Őrült keringő.
A lehunyt szemek, a deres pillák alatt kibuggyanó könnyek.
Naplózva

Vikitria Mirol
Eltávozott karakter
*****


Hetedév - Haláltfaló Iskolaelső Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #84 Dátum: 2008. 12. 14. - 13:10:35 »
0

((Don Juan))

Hogy megértsen? Miért akar engem megérteni? Vagy most mi van? Nem értek semmit. Itt van az iskola Don Juan-ja, és csapja nekem a szelet. Ez világos. De eddig csak azt hittem, hogy szórakozik ezért is volt meglepő tőlem, hogy megkérdeztem nincs e kedve csatlakozni hozzám. Viszont ez a meg akar érteni szöveg... Lehet, hogy tényleg érdeklem, komolyan érdekelném? Én? Igaz, hogy az iskola tetszetősebb lányai közé tartozom, de én vagyok az is, akit nem mernek megközelíteni a fiúk, mert nem csak ugatok, hanem harapok is.
Rejtély... Egyre jobb. Szóval megpróbálja megfejteni Viki Mirolt, a Griffendél kőkemény csapatkapitányát, háza fekete bárányát. Hát hajrá, nem lesz könnyű dolga, főleg mert nem is fogom megegyszerűsíteni, de ha valóban érdekli... Van valami Briantben, ami számomra megfogalmazhatatlan, és itt nem a lélegzet elállító sármjára gondolok, amivel a lányokat leveszi a lábáról, mert nálam az hatástalan, hanem valami egészen másra. Olyan mintha, ő lenne a teljes sötétségben ami körülvesz az egyetlen halovány fény pontocska, ami pont akkor bukkant fel, mikor már teljesen elveszettnek éreztem magam. De nem tudom... Nem értem.
- Joubert, vigyázz velem, mert a legtöbb libával ellentétben értek franciául, és ezzel engem nem lehet levenni a lábamról - válaszolom a ma petite kifejezésére, de azért megeresztek felé egy mosolyt.
De az igazság az, hogy valójában tetszett, hogy így nevezett. Olyan... Na nem! Én nem tartozom azok közé a tyúkok közé akik egy ilyen apróság elveszi az eszét. Viki szedd össze magad! Ennyire a padlón lennék? Igaz, néha nekem is jól esik egy-egy bók, egy aranyos megnevezés, amit az utóbbi időben nem nagyon kaptam, de mit is várhatnék Rómeótól, tőle pont az lenne a meglepő, ha rendes lenne.
Megérkeztünk. Taláromat lekanyarítva magamról, terítem le a fűre, hogy aztán ráhuppanhassak, a táskámat pedig ledobom magam mellé. Nincs éppen a legmelegebb, de kellemes tavaszias idő van, igaz a nap néha eltűnik a felhők között, de esőnek semmi jele sincs, így nyugodtan helyezem magam kényelemben.
- Na és mesélj, Te Don Juan - szándékosan árultam el neki, hogyan is hívom magamban, ráadásul meg is nyomtam a becenevét - Mi a szándékod velem?
Fogalmam sincs hogy pontosan mi ütött belém, mert általában nem viselkedtem így, de élveztem, hogy most a megközelíthetetlent játszottam, Miss. Ellenállhatatlan.
Naplózva

Damien Pulse
Eltávozott karakter
*****


Hetedév

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #85 Dátum: 2008. 12. 18. - 02:18:39 »
0

[Angelle]

Sötétség.
Ez volt a legelső dolog, ami eljutott a tudatomig, miután kinyiló szemeim csak a csillagokkal tarkitott égboltot látták maguk előtt. Leszálhatott az éj, amig én itt... mit is csináltam tulajdonképpen?
A percek lassan teltek, miközben a gondolatok igyekeztek képpé összeállni a fejemben. Az emlékek zavarosak voltak, különállóak: eleinte csak képek és érzések formájáz öltötték, mielőtt lassan, nagyon lassan sorrba álltak és megvilágitották, hogy mi az, amiért itt fekszem a téli éjszakában. Mert még tél volt, hiába mondott a naptár mást: a sötétség után a hideg volt a következő érzés, ami beférkőzött a gondolataim közé. Körülöttem egy lélek sem tartózkodott, ez nyilvánvaló volt. Sötét, hideg, kihalt... pont mint a szivem, pont mint én.
Szinte mozdulatlanul vizslattam a környezetemet: csak a szemem járt jobbra-balra, keresve a miket, miérteket s hogyanokat... de csak nem akart összeállni a dolog. Kijöttem a kastélyból, addig stimmt... de az valamikor kora délután volt... most pedig éjszaka van. A két időpont közötti történet a rejtély, melyet meg kell oldalni... már csak az a kérdés, hogy miként.

Az ittlét oka egyértelmű: mióta Ama... mióta vége a szerelemnek, azóta gyakrabban vagyok egyedül s elvonultan, mint nem s ez a hely pont olyan volt, mint a legtöbb, ahol a napokban megfordultam: itt, az erdő szélén ritkán jár ember, talán csak Hagrid... de úy látszik a mai napon neki is másfelé akadt dolga, igy békésen szunyókálhattam... de vajon mitől aludtam el s mitől ilyen nehéz a fejem? Létezik, hogy...?
Igen. Tekintetem a gondolattal egy időben siklott a kezemre, ami még mindig markolta az üres üveg nyakát, körülötte pedig a földön egy, kettő... legalább három másik hevert. Három üveg... igy már érthető az alvás, a nehéz fej és a zavarodottság. Újból szemügyre véve a kupacot megfordult a fejemben, hogy ezt azért talán mégsem kéne, hogy meg kéne találni a mértéket... de ahogy jött, ment is a gondolat. Az életemnek immár semmi értelme, miért óvnám hát? Ha elvinne az alkoholmérgezés vagy feladná a májam, akkor legalább elmúlna a szenvedés is, a múlté lenne a fájdalom, az enyészeté minden, amit én jelentettem... s nem lenne ember, aki hosszú távon magában hordozná az emlékemet. Immáron nem... már nem maradt senkim. Csak én és az üveg, néha édeshármasban más, erősebb szerekkel... és ha csak rövid időre is, röpke órákra, de a súly tovaszáll és elhiszem, hogy lehet még jobb is, sőt, megfeledkezek a gondokról, a problémákról; eltűnik a múlt, megszűnik a jövő: nincs más, csak a jelen, a most, a pillanat, amit ki kell élvezni. Élni. Élnem kellene, de ez tiszta fejjel s az arra nehezedő súllyal nem megy, mert megtaláltam a mindenki által vágyott s keresett boldogságot... ezután pedig voltam akkora marha, hogy elengedtem; hagytam, hogy kisétáljon az életemből, eltűnjön a semmiben. És most itt vagyok: egy roncs, egy utolsó korcs, az emberi evolució egy mellékvágánya, ami nem vezet sehová...
Egy senki vagyok.

A bőr sercegett s a csontok ropogtak, ahogy a hosszú-hosszú tétlenség s mozdulatlanság után ébredésre lettek kényszeritve: szinte nyikorogva tiltakoztak a hirtelen megerőltetés ellen, de ez a legkevésbé sem tudott meghatni. Fájt, hiszen hogyne fájt volna: átfagyva, elgémberedve feküdni egy fa tövében nem a legkellemesebb elfoglaltság... de a fájdalom sem érte el a hivatott célt, sőt, az eltaszitása helyett direkt kebelre lett ölelve, élvezve, örömmel fogadva. Szenvedj, kutya! Szenvedj, megérdemled! Ha voltál akkora állat, hogy ide tespedj a minuszba, akkor fogadd el a sorsod és legközelebb nem követed el ugyanazt a hibát. Legalábbis... ezt állitják a főokosok, de a valóság más. Mindig ugyanazok az az eltökéltség, ugyanaz a tűz... utána ugyanazok a hibák s ugyanaz a fájdalom. Nincs változás, csak egy örök körforgás, melynek csak egy vége van: az áhitott, vágyott Halál.

Hosszú csata volt, de a vérkeringés végül elindult s visszatért az élet porhüvelyembe: kisebb nehézséges és tetemes mennyiségű idő árán, de sikerült feltápászkodni a földről. Újabb percek teltek el, miközben tétlenül bámultam magam elé a lehetőségeimet mérlegelve... amik gyakorlatilag nem is voltak, hiszen a kastély felé kellett vennem az irányt, de erre egyenlőre nem vitt rá a lélek. Tudtam, hogy amilyen szerencsém van, úgyis bele fogok botlani valakibe... mint ahogy azt is, hogy az illetővel lesz egy nem éppen barátságos hangvételű beszélgetésünk... de még ez sem tudott felkavarni. Egész egyszerűen jobb volt itt állni s nézni a csillagokat, mint felcaplatni a toronyba, újból elaludni... de ezúttal nem az alkoholos mámort követő sötétség fogadott volna, hanem éber, zavaros, álmokkal telitett ''pihenés''... és az álmaim manapság egyetlen téma körül forognak, amire pedig jobb szeretek nem gondolni. De... nincs más lehetőség, ez is az emberi lét egy csapdája.
Végül, rászánva magam az indulásra, tekintemet a kastélyra szegeztem... s szinte azon nyomban megmerevedtem. Bámészkodásom alatt egy fehér árny, egy szellemnek tűnő alak bukkant fel a parkban, pontosan köztem s a kastély között. Célirányosan haladt, mintha látna valamit, amit más nem; egyenesen a Rengeteg széle felé... egyenesen felém. Fehér ruhája és bőre (ha beszélhetünk bőrről; élőlény egyáltalán...?) éles kontrasztban állt az éj sötétjével s ez misztikát kölcsönzött megjelenésének, valamint...
A gondolatmenet félbeszakadt, ahogy az események új fordulatot vettek. Az alak elérte az erdő szélét hirtelen megtorpant, majd... kettévált s az egyik fele a földre hanyatlott. Még mindig hófehér volt s mintha sápadt fényt árasztott volna a sötétben, de ebből a távolságból már kivehető volt egy női alak... egy meztelen alak.
Éreztem, hogy ajkaim önkéntelenül szétnyilnak a csodálkozástól. Mi a rák...?
De még nem volt vége. Néhány pillanatnyi dermedtség után az alak mozogni kezdett. Pár pillanatig eltartott, mire rájöttem, hogy amit látok, az egy tánc, de ezért nem tudtam megróni magam: ez a helyzet minden volt, csak nem mindennapi... Először csak lassú hullámzás, majd egyre gyorsabb és gyorsabb mozdulatok, lépések, forgás... s a következő pillanatban már a hátát mutatja nekem.
Szárnyak.
Egy... Nem. Nem, ez csak valami vicc lesz; a borgőzős gondolatok mellékhatása. Lehet, hogy ezúttal túlmentem azon a bizonyos határon; lehet, hogy csak a folyamatos fáradtság okozza a hallucinációt, de ez nem lehet valóság... biztos, hogy csak a képzeletem szüleménye. Még itt, ebben az elkorcsult világban sem szaladgálnak szárnyas nők az éjszakában, a másik lehetőség, miszerint egy angyal lenne... nos, az az elveim legalapabbjával ütközik: nincs felsőbb hatalom, nincs Isten, tehát nem lehetnek angyalok sem. Egyszerűen... képtelenség.
De... de mi van, ha mégsem az?
Néhány másodpercig elgondolkodtam a lehetőségen, miközben elbűvölten figyeltem a hipnotikus mozdulatokat. Végül, kisebb nehézségek árán sikerült elszakitanom a tekintetem róla s megacéloztam a belsőmet. Angyalok nincsenek... de ha esetleg tévednék, akkor talán megteszi nekem azt a szivességet, hogy kicsinál. És akkor pont, vége. Neki is jó, nekem is.

Kitartva eredeti elgondolásom mellett, miszerint az alak, a tánc... és úgy az egész történet csak a képzeletem szüleménye, lassan, az elgémberedett lábaknak és az elfogyasztott alkoholmennyiségnek köszönhetően imbolygó léptekkel a kastély felé vettem az irányt... szántszándékkal alig néhány méterrel elkerülve a ''látomást''. Rá sem pillantva, tudomást sem véve róla lépkedtem, összeszoritott fogakkal tűrve a minden mozdulatra belém hasitó fájdalmat. Ha semmi változást nem észlelek a részéről, akkor egyszerűen elmegyek mellette s folytatom utamat a kastély felé.
Naplózva

Hannah Whitney
Eltávozott karakter
*****

*4* sMiLeY bAmBiNa - Emily hugicája <3

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #86 Dátum: 2008. 12. 19. - 20:35:21 »
0

~ Dan ~

Nagyon nagyon nagyon bocsi, hogy csak most írtam... Bocsiii  A virágos mindenségit!


*Dan gondolkozott, a lánynak úgy tűnt talán most futhatja át magában azt amiről az imént beszéltek. Nem volt teljesen ésszerű az, hogy csak tanulnak mint a robot, hisz volt idő azért lazulni is, de mégis?
Ők nem találkoztak egy ideig?
Pedig akartak?
De mégsem?
A sors fintora?
És talán mindig azt bántjuk meg a legjobban akit nagyon szeretünk?
Csend?
Egymásra pillantás?
Csillogó szemek?
Továbbra is csend?*

~ Rám gondolt? végig? nos ha még ebben kételkedem is, akkor is kedves gesztus tőle. Talán mégsem ártott meg nekünk ez a kis távollét. Talán most minden újra a régi lesz. Talán a dolgok megoldódnak maguktól. Talán a sors tényleg meg van írva előre. Talán a beleszólásunk nélkül is visszatalálunk egymáshoz. Talán? Áh? Ezek csak üres találgatások, nincs semmi valóságalapjuk. Én azt remélem szívből, hogy tényleg nem okozott ez a hosszú idő visszafordíthatatlan következményeket? ~

- Úgy látom az időd nagy részét a hétköznapokban te is a tanulásra fordítod. Persze megértem hisz én is hasonló cipőben járok, mint te. Megértem, csak nem szeretném elfogadni. Együtt sem tudunk felkészülni a vizsgákra és hasonló számonkérésekre, mert azt az anyagot amit a harmadévesek tanulnak most, azt a ti évfolyamotok már réges régen vette. De akkor mi lehetne megoldás erre a kissé kellemetlen helyzetre? Mert ez így nem jó, nagyon nem. Bevallom nekem volt időm néha a barátokkal is összefutni, tehát meg kéne oldanunk az egymással való találkozást is, mit szólsz? ? szegezte Danhez a kérdést kedvesen, s közben az járt a fejében, hogy miért vannak ilyen akadályok közük, ha egyszer szeretik egymást.

- Értem. Akkor legalább neked is volt egy kis kikapcsolódás a mai napon. Én is csevegtem egy sort az évfolyamtársaimmal, meg pár másik lánnyal. Valamiért nagyon hamar elröpült az idő? érdekes. Bezzeg amikor magolom azt a fránya leckét, akkor a másodpercek is megannyi szenvedéssel teli órának hat? - mondta majd felsóhajtott.

*Hannah a végén egy puszit is kapott, mely megnyugtatta afelől, hogy nincsenek veszve a dolgok és csak egy rövid hullámvölgy volt, amit az elmúlt időben átéltek. Megnyugodott, sóhajtott még egyet majd még egyszer a csillogó azúros égboltra szegezte tekintetét. Egy másodperc volt ez is csupán, de mégis ez a szekundum is mintha száz időtartamával ért volna fel?*
Naplózva

Daniel McDailon
Eltávozott karakter
*****


Hetedéves griffis

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #87 Dátum: 2008. 12. 19. - 23:21:04 »
0

*Hannah*


semmi gond  Vigyorog Bibíí


Ebben a szabadidő dologban van igazság...
Végre itt a jó idő és akkor pont most kell a tanulnivaló felett görnyedni. Bár nem mintha annyira sok kedvem lett volna hozzá. Inkább tűztem volna ki, csak azt azért mégsem engedhetem meg magamnak, hogy ne tanuljak semmit. Ha meg nekikezdek, akkor meg sem állok, amíg nem végzek az összessel és hopsz, már el is telik a nap. De valami ötletnek, vagy kibúvónak akkor is kell lenni. Hisz mindenre kéne időt szánni, főleg ha egy kapcsolatról van szó. Én is ezen a véleményen voltam, így aztán ezerrel agyalni kezdtem, hogy milyen megboldást kéne találni. Talán az úgy jó ötlet lenne, ha mondjuk segítenék neki én a tanulásban? És emmellett még marad időm is és legalább a találka is meg van oldva és akkor többet is tudjuk egymást látni. Végülis... nem tűnik hülyeségnek és legalább semmi sem lesz elhanyagolva.

- Ebben a dologban egyetértek, mert én is azt próbáltam megoldani, hogy hogyan tudjunk találkozni és hogyan tegyem arrébb a tanulást. - hát a hatodév már csak ilyen. Nehéz és sok hanyagolást igényel. Nade azt mégsem csinálhatom, hogy egy hülye lecke miatt mindent mellőzzek. Főleg ha az a dolog egy tali a barátnőmmel. Végülis haverokkal más, ők megértik, de azzal csak ellaposítom ezt a kapcsolatot, ha nem találkozok Hannah-val. Azzal meg csak életem lehet legnagyobb alkalmát szalasztanám el. És ezt nem akarom. Kicsit sem. Így aztán egy megnyugtatni próbáló mosolyt vágtam le és belenéztem a lány szemébe. - Ahhoz mit szólnál, ha mondjuk néha összeülnénk, hogy mondjuk segítsek a leckében? Végülis ha máshogy nem jön össze, akkor ez is egyfajta lehetőség. De próbálkozok rövidebbre fogni a tanulást.

Sóhajt.
Talán fellélegzik?
Vagy csak bizonytalan valamiben?
Nem tudom.
De ha akarja, úgyis az orromra köti, hogy mire gondolt épp. Úgyis megteszi. Mindig megtette idáig, elvégre megbeszéltük már, hogy nincs semmi sumákolás. Lehet kicsit, vagy pont nagyon megviselte ez a kis kimaradás. De próbálom mostantól ezt rövidebbre fogni és több találkozást besűríteni. Elvégre egy klubhelyiségben vagyunk, éppen csak elkerüljük egymást. Ha más házban lennénk, akkor persze, hogy nehezebb lenne, de így szinte pofonegyszerű lenne minden. Talán csak mi vettük kicsit túl bonyolultnak. Legalábbis én igen. De hát ilyen vagyok. Néha nem ártana hallgatni a hugomra, hogy változzak kicsit...

- De az is megoldható, hogy egyszerűen csak megvárjuk egymást lent a klubhelyiségben. Legalábbis ha az időnk engedi. - ezen kicsit el is gondolkoztam, végülis mindig én szoktam elaludni a napokat, így aztán jó későn kelek. Ilyen alapon persze, hogy már nincs senki sem, vagy csak néhányan a helyiségben és kapkodhatok is, hogy ne késsek az óráról. Ezen kicsit el is mosolyodtam. - Majd megpróbálok korábban felébredni. - Na meg korábban ledőlni és nem hajnalokig fent tátogni és bámulni a plafont. Azzal úgysem megyek semmire, csak az időt pocsékolom és persze, hogy később kelek ilyen kevés alvás mellett.
Ez jó megoldásnak tűnik...

- Na de addig is... Nem lenne kedved mondjuk Roxmortsba leugrani, valami kis édességre, vagy bármire. Vagy van ötleted? - na ez egészen jó kis terv. Megjelent a szokásos széles vigyor is, amit valami oknál fogva a lány provokál ki mindig. Ennek persze örülök is. Mellette mindig jó kedve van az embernek, még akkor is, ha már aznap rosszabb nem is érheti. Egyszerűen csak a kisugárzása csinálja. Ez rám különösebben hat, talán mert tudatlanul is kötődöm hozzá. Egyszerűen csak... szeretem.
És már megint csak önálló életre kelt a szám. Bár most nem lett gond, nem mondtam semmi rosszat. Csak remélem, hogy Hannah kedvet kap valamire.^^
Naplózva

Briant L. Duboise
Eltávozott karakter
*****


hetedév...

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #88 Dátum: 2008. 12. 20. - 20:58:59 »
0


Belefeledkezek Vikitriába, és a sétába. Ez most annyira más mint más esetekben. Mondhatni, az összes többi esetben. Hogy miért is? Mert a Hendersonból átváltozott Mirol lány teljesen más, mint a többiek. Ha valaki, hát ő igazán megfogott magának minden értelemben. Mert elég csak rá pillantanom és melegség járja át a szívem. Lényegében mindent megtennék érte, bár ezt igazából itt még most fel se fogom. Talán nem is kell mert így van ez jól, ha úgy merlinadta igazából belegondolunk. S meglehet más esetben zavarna, hogy nem értem saját magam, na meg az érzéseimet, de az nem most van. Egyszerűen csak azért, mert nem érek rá ilyenekkel foglalkozni. Helyette csakis a lány arcát figyelem, mint egy festő, aki nagy művet akar készíteni s előtte minden részletet magába próbál szívni a tájból, melynek változatosságából mindössze egy pillanat érdekli.

Engem az egész érdekel. Viki maga. S bele se merek gondolni a következményekbe. Többek között Malfoyba. Mert bizony ő is ott bujkál a sötétben a függöny mögött és várja, hogy előléphessen és kimutassa a foga fehérjét. Ám ez nem valahogy most kicsinyesen gyerekesnek hat Draco részéről, mivel hidegen hagy a vele való ívódás gondolata.
Arcomon mosoly jelenik meg s sokkal jobb téma, hogy Viki tud franciául. Hát ez? ezt nem néztem ki belőle. Újabb kellemes csalódás. Tényleg csupa meglepetés ez a lány.
- Ugyan Viki, nem áll szándékomban, ahogy te mondtad, levenni a lábadról? -
Hogy ezzel megcáfoltam mindent az fix. Hogy kételyt szítottam a lány lelkébe, holtbiztos. Ám a csalóka mosolyom mellett a szemem árulja el mindennek a hamisságát, elvégre a pajkos csillogás nem a kimondottakat igazolja, hanem épp mindannak az ellenkezőjét. S tudom, van olyan jó a Mirol lány, hogy ezt érezze, kiolvassa, mint egy nyitott könyvből a betűket.
De hogy teljes legyen a kör, befejezem a némi szünettel félbeszakított mondatot.
- ?inkább szemlélem azokat? -
S a hatás kedvéért látványosan lepillantok Viki lábaira, ami körül szépen fodrozódik a talár így legnagyobb sajnálatomra közel sem látok annyit, mint amennyit szeretnék. De talán ennyi elég volt ahhoz, hogy a lány elkezdett játékának fonalát felvegyem és tovább göngyölítsem. A kérdés csak az, mennyire díjazza ezt?

A langyos szellő szépen kap bele a mézszőke tincsekbe, miközben a lány leteríti a talárját, hogy aztán leüljön rá. Én természetesen mellé huppanok egy perc múlva, s tűnődőn szemlélem a többi diáktársunkat, akik messze kerülnek minket, de így is látszik hogy megbámulnak.
- Mesélni? hmm? -
Triára pillantok, aztán vissza a parkra majd az égre. Épp egy bagoly szeli keresztül az eget, üzenetet visz vagy hoz valakinek.
- ? mit szeretnél hallani? -
A Don Juan jelzőre oda se figyelek. Sokan hívnak sokféleképp a hátam mögött. Ennyivel több vagy kedvesebb, nem számít. De persze ezt Vikitől kaptam, így valahogy értékesebb és hízelgőbb mint az összes többi. Talán csak tényleg azért mert? tőle van.
Naplózva

Hannah Whitney
Eltávozott karakter
*****

*4* sMiLeY bAmBiNa - Emily hugicája <3

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #89 Dátum: 2008. 12. 22. - 20:49:31 »
0

Dan

~ Fúú? ha belegondolok jó hamar kezdem a pasizást? 13 évesen még nem mondhatom magam túl érettnek, tapasztaltnak annál inkább. Bár bevallom nem teljesen így képzeltem el egy párkapcsolatot, de nem minden alakul mindig úgy, ahogy az ember eltervezi. Bizony akadhatnak közben problémák, amelyeket azért állít elénk a sors, hogy megoldást találjunk rájuk. Elvégre mi értelme lenne az egésznek, ha minden tiszta ?happy? volna és rózsaszín. A bökkenők arra tanítják meg az embert, hogy a közeljövőben hogyan kezelje az ilyesféle helyzeteket. Talán nem is olyan rossz ezek megtörténése? talán inkább hasznos, mint? Szóval nem árt? Talán segít is? Mert ha ezt most megoldjuk akkor? akkor máskor is sikerülni fog? Úristen, Hannah ez te vagy? Mint egy sírós kis ovis. Sose viselkedsz így, most meg visítasz magadban, mint egy macska akinek a farkára léptek. Ezt be kell fejezned! Most! Nyugalom, önbizalom, mély levegőőő?! ~

- Igen, talán mostanában ez megnehezíti a találkákat, de én hiszek benne, hogy ketten bármilyen problémát át tudunk hidalni? Hú ez egy kicsit nyálasra sikerült! ? mondta mosolyogva.

*Talán már mindkettőjüknek kezdett az agyára menni az, hogy az egyetlen téma az egyetlen együtt tölthető napon az a suli, a tanulás és a munka, munka, munka vagyis a sok gürcölés a magasabb szintre jutás érdekében. Nem a legromantikusabb csevegés válik az ilyen témájú társalgásokból, de hát na? Az ilyen súlyosabb problémákat is le kell gyűrni a siker eléréséhez. Még akkor is, ha unalmas és senki nem vágyik a kivesézésére. De sajnos ez az élet rendje és muszáj néha erőt vennünk magunkon, hogy betarthassuk? *

- Szó sem lehet róla! ? jelentette ki határozottan Dan utolsó mondata miatt ? Még hogy rövidebbre fogod a tanulást?! Azt már nem! Majd megoldom, hogy elboldoguljak a leckémmel, de a legfontosabb az, hogy most az iskolai tananyagra is koncentrálnunk kell, neked pedig pláne? Hatodévesen számodra a sulinak néha előtérbe kell helyeződnie minden mással szemben. Engem ez nem is zavar, sőt, én kérlek rá, hogy ez lebegjen a szemed előtt. Én szívesen várok addig, amíg leteszed a vizsgáidat, amikre a legtöbbet kell felkészülni, ezen ne múljon. Tényleg?!

~ Nem kellett volna ezt mind előhoznom, előhoznunk, hagynom hogy előhozódjon? Inkább maradjon minden a régi rendben csak ne menjen ez a jegyei rovására. És nem akarok önző lenni, de azt se szeretném, hogy a kapcsolatunk miatt én is egyre jobban lerontsam az osztályzataimat. Csak tanuljunk meg szép nyugodtan és ráér utána találkozni. A barátnőim is megértik, ha egy nap nem kétszer fecsegek velük a fiúkról az udvaron, hanem csak egyszer. És máris felszabadult két szabad órám, amit együtt tölthetek Dannel. Ez lehet a megoldás, nem pedig a tananyag elbliccelése. Az semmiképpen? ~

- Nem akarom, hogy miattam sokkal korábban kelj, vagy ne tanulj! Biztosan mindkettőnknek van néhány unalmas órája is egy nap vagy olyan csevegései barátokkal, amire nincs különösebb nagy szükség. Inkább ezekből faragjunk le és így aludhatsz nyugodtan és tanulhatsz is a saját ütemedben, ahogyan én is! Rendben? ? kérdezte kissé nyugtalanul, mert zavarta ez a sok önfeláldozás Dan részéről. Nem szerette volna, ha a fiú napirendjében bármi is jelentős változáson menne át csakis az ő kedvéért.

- Roxmorts? hm? az talán kicsit messze van most már, mert egy-két óra és szürkülni kezd. Mit szólnál hozzá ha inkább a birtokon maradnánk valahol. Azon belül viszont nekem teljesen mindegy! A lényeg, hogy töltsük együtt a nap hátralévő pár óráját, amíg nem sötétedik be teljesen! ? mondta, majd egy mosolyt intézett a fiú felé.
Naplózva
Oldalak: 1 ... 4 5 [6] 7 8 ... 18 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 07. 02. - 03:30:06
Az oldal 0.217 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.