+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Eltávozottak kincsei
| | | |-+  Brayden Matthew Minticz (Moderátor: Brayden M. Minticz)
| | | | |-+  Brayden - Seraphin
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 2 [3] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Brayden - Seraphin  (Megtekintve 5267 alkalommal)

Brayden M. Minticz
[Topiktulaj]
*****

önjelölt messiás

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #30 Dátum: 2010. 12. 19. - 14:03:16 »
+1

|Mr. Lamartin|

~megvagy...~szemei összeszűkülnek, egy pillanatra, és szemhéja belső felére festve, minden pislogásnál látja azt az agyondarabolt diafilmet, amiben épp hideg, csupasz ujjak zárják ketrecbe az ifjú Lamartint. Schrödingernek macskája volt, Braydennek valami sokkal értékesebb lapult a kezében, egy rugó, ami kilöki őt, egy deszka, egy cirkuszi ágyú. Lehetne akármihez hasonlítani, ami magasabbra, feljebbre viszi az embert. Egy gyönyörű tárgy, amit egészen a megfelelő pillanatig a vitrinben fog tartani. És nagyszerűségének elérése után, már senkit sem fog érdekelni, hogy a rugó kiegyenesedik, a deszka letör, az ágyú pedig szétreped. Elfogják felejteni, mint azt a pálcát, amivel először öltek. Az embereket a varázslat érdekli, a hatás, az eredmény.
Élvezi, ahogy beszél, ahogy minden megkezdett, félbehagyott és folytatott mondatában ott lapul az a bizonytalanság, tanácstalanság, ami lehetővé teszi, hogy ő irányítson, hogy formálja ezt a forró bronzhalmot. A lélegzetvételek, az apró mozdulatok, mind-mind egy megmentő után kiáltanak. És ez a megmentő ő lesz. Ő fogja kihúzni a mentális válságból. Összezavarja, majd kicsomózza, és akár egy frissen kikelt csibe követni fogja őt mindenhova. Ebből a csibéből sas lesz, ami elbírja majd a halálfalót, és elrepíti olyan magasságokba, ahova mindig is vágyott.
- Aki vadállatok között él, maga is azzá válik, olykor. - nem szabadkozni szeretett volna ezzel, vagy bocsánatot kérni, sőt, inkább a támadás miatt bocsánatra késztetni a mardekárost, azzal magyarázván tettét, hogy ennyi év veszélyes lények között, a bagolyból is magyar mennydörgőt csinál, akarva, akaratlanul. - De mint tudjuk, a vadonban az marad életben, aki legleleményesebb, legharciasabb. A vadállatok ilyenek... - ismét elmosolyodott, ismét azzal az utálatos arccal nézett körbe,  a gyér fényű teremben. A gömb, mintha elfáradt volna, a koszos boncasztalon pihent, egyre kevésbé ontva a fényt. Szerencséje, hogy a férfi nem vette észre, különben már valószínűleg egy utolsó robbanással elérte volna luminozitásának csúcspontját majd örökre fénytelenné vált volna.
- á igen... az alkotás. Vannak akik képeket festenek, verset, regényt írnak. De mi.. Mi lehet nemesebb egy új élet létrehozásánál. A teremtés oka a fejlődés! Nem szabad olyat létrehoznunk, ami a fejletlenebb nálunk, szükségünk van életképes, egyre ügyesedő, okosodó teremtményekre, akik, mint isteneket fognak dicsérni minket, megfeledkezve arról, hogy tökéletlenebbek voltuk. Istenekké válhatunk, és megteremthetjük e nyirkos falak között a Paradicsomot, száműzve az első elődöket. És csak sokára tudják majd felfogni, hogy mind azért tettük, hogy megismerjék a világot, és birtokolják teremtményeit. - felragyogott az arca, de ebben a hatalmas fénycsóvában nem esett magába. Csontjai, aurája, elbírta ezt a hatalmas gondolatot.
Ezután váratlan dolog történt. Olyan, ami meghazudtolja első ránézésre a férfi egész lényét, de a határozott gesztus, a sokadikra megtöri az előítéletesség jegét, elbizonytalanítva ezzel a 'ránézőt'. Meglehetősen rosszul, lévén a fejében ez csak egy gondosan kitervelt csábítás. Egy vad sárkány betörése, ahogy hajdanán édesapja is csinálta. Okos bestiák azok, nem lehet őket pusztán erőszakkal megtéveszteni, habár kétségkívül elengedhetetlen a keménykezűség, a szigor.
Ez a megdöbbentő cselekedet, pedig egy egyszerű izommunkán alapult. Szalagjai, rostjai megnyúltak, és kinyújtott helyzetben, kifeszített, összezárt ujjakkal megállapodtak a has magasságában. A kézfogás ősi hagyományának olyan mértékű meggyalázását tervezve, amin joggal szörnyülködne el akárki is....
Naplózva

Seraphin Lamartin
Eltávozott karakter.
*****


VII. Kis Alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #31 Dátum: 2010. 12. 21. - 00:09:35 »
+1

Mr. Minticz

*A törvény nem ismerete pedig nem mentesít a betartása alól. Éles válasz lenne ez a vadállatos eszmefuttatásra. Nem. Mégse annyira egyszerű átlépni ezen a dolgon, nem könnyű megszabadulni a fájdalom emlékébe, a bőrből csontig maró fájdalomra, a zsigeri kétségre, a pánikra, ami végigriadt rajtam, a halálfélsz, a veszteség, hogy mennyi mindent láthattam volna, ha nem bukom el itt, ilyen ostobán, ilyen ügyetlenül, ilyen feleslegesen. Pedig ”csak” egy átok volt, főbenjáró fájdalom-varázs, amire ritkán halnak bele, bár a tapasztalatok azt mutatják, hogy a téboly is amolyan kisebb halál. Válaszolhattam volna éppen ezért dühből, dacból, fogcsikorgató lendületből, abban a tudatban ringatva magam, hogy úgyis szüksége van rám, még egyszer úgyse meri majd megcsinálni, de hallgattam. A vadonban és a civilizációban is csak azok maradnak életben, akik leleményesek, harciasak... de tudnak hallgatni és jelentéktelenné válni, amikor az erősebb vad elmegy mellettük, tudnak lapítani és inkább behódolni, amikor a szükség úgy hozza, nem pedig foggal-körömmel ragaszkodni egy bizonytalan büszkeség-ideálhoz, amiből aztán kivéreznek undok, csúf halállal.*
-Ehhez nemhogy egy élet, de egy nemzedék is kevés lenne-*mondom, pedig nem vagyok kishitű, lelkesedése, belső tüze csodálattá finomítja bennem a félelmet, nem sokat tehetek ellene, képtelen vagyok a feszültséget fenntartani, az életösztönöm nem érzi, hogy védekeznie kéne. A tudóst látom most a férfiban ott, ahol az előbb még a sárkány, a fenevad topogott, készen arra, hogy felfaljon. Meglep éppen ezért a hirtelen mozdulat, nem ezt várom a lázas felfedezőtől, az alkotótól, a TUDÁS birtoklójától, mégis hamarabb visszaterelem magam a józanságra, mint eddig bármikor, mert már másnak látom. Hidegen szemlélek, kihűl ő maga is, nem izzik már a hangjában, bőrében az az összezavaró őrültség ami elől én csak a menekülést tudom elképzelni az egyetlen reakciónak. Talán éppen most hazudtolom meg a Lamartinok összes felmenőjét, de a kezéért nyúlok, az ujjaim az övéhez érnek, feszes, gyors, sietős kézfogás, nem időzök a feltétlenül szükségesnél többet összekapcsolódva, elfordulok tőle, bár csak félig, nem tiszteletlenség még, de jelzem, ideje továbblépni, elkalandozó figyelmem többet kíván megtudni a helyről.*
-És most?-*fordulok aztán vissza felé.* -Az alkotás bonyodalmas. A teremtés végrehajtó erőt kíván és az én varázserőm még nem elég kifinomult. Hiába az erő, ha a családi hagyományok szerint pálcaforgatáshoz értek jobban, illetve az elmélethez-* hiányzik az elegáns, védelmező zakó, a sál amit még a boncolásos próbához vettem le, de nem kutatok utána a zsebeimben, megkockáztatom, hogy a tekintetem összekapcsolom az övével, kiürítem az elmém, megpróbálom befogadni és értelmezni a pillantását, tekintetét, hangulatát, hozzáhangolódni a gondolataihoz, érzéseihez, taszító és egyszerre magával ragadó.*
-Nem szívesen zökkentem ki-*mondom szabadkozva.* -De nekem hamarosan vissza kell térnem haza, aztán az iskolába. Kérem-*amennyiben mondani akar bármit, tegye meg, hallgatom és figyelem.*
Naplózva

Brayden M. Minticz
[Topiktulaj]
*****

önjelölt messiás

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #32 Dátum: 2010. 12. 23. - 15:01:41 »
0

|Mr. Lamartin|

Végre megtörtént. Végre látja az eredményét ennek a... ki tudja mennyi idő alatt lejátszódó szelídítési folyamatnak. Erőfeszítések nélkül, a kantár végét fogva vezeti a lovat be az istállóba. Az nem ellenkezik, csak követi némán, habár patái még nem zengenek olyan hangzatosan a talajon. Ismeretlen neki még az a zaj, amit léptei okoznak itt. Ismeretlen az a szag, amit az unott pofával evő, háttal álló állatok árasztanak magukból. De most nem számít a többi. Előre foglalt helye van, valahol az öccsének fenntartott közelében. Az ajtó, ahova vezeti nagy betűkkel van díszítve: 'a tökéletesség utolsó és legnagyobb áldozata'. Szerencse, hogy a lovak nem tudnak olvasni. Még nem akar bemenni, fél a kis helyektől, nincs hozzászokva. Nyugtatni kell egy kicsit, hogy nem lesz semmi baj...
Az ujjak távolságtartó ölelése csak addig tart, amíg mindenképpen szükséges, aztán mind a ketten helyre tették karjaikat, igaz más-más metódussal. Az elnök lassan, tiszteletteljesen, mint akinek semmi kifogása nem lenne az előbbi másodperc ellen, holott nagyon is örült annak, hogy túl van rajta. Látszólag  pár lépésre voltak egymástól, de mégis a szavak úgy falták fel ezt a távot, hogy már ijesztő volt a közelség. Szemük már régóta hozzászokott a fényekhez, még úgy is, hogy a viszonyokat néha megzavarta Brayden egy-egy gömb magához hívásaival. Bámulatos, hogy az agy mennyire ráhangolódik egy kevés idő után a többi érzékszervünkre, ha látásunk minősége elhanyagolható. Érezték a hangokat toló leheletek kitartó foszlányait, amik a mondatok után hozzáértek a másikhoz.
- és most... - ismétli a szavakat, szünetet hagyva utánuk. Most nem az idegeket akarta elvágni vele, pusztán egy másik, szintén a fejében kerengő gondolat pofátlankodott be rövid ideig a jelen elé, de hamar túllépett rajta, most van fontosabb dolga is- ne legyen bizonytalan önön magában. aki remegő kézzel műt, annak meghal a betege. - lassan ejtette ki a szavakat, furán felvíve a hangsúlyt néhány végén, méghozzá teljesen indokolatlanul. De a befejezéskor egy különös, távoli csengésű dallam állt össze a lejtésekből, tökéletesen megfestve a terem hangulatának zenei élményét. Bár ahhoz talán nem volt elég torz, viszont biztos, hogy nagyon közel járt. - mint már említettem, ön még csak tanul, és idővel meg fog minden olyat, amit eddig elképzelnie is nehéz volt. - méltóságteljesen beszél, nagy nyomatékot hagyva szavainak. Öccsének magyarázott így egykor, annak az árulónak...
Nem hagyja, hogy elfussa a méreg, most sziklának kell maradnia, majd dühönghet a manókon... ó igen, a manók. Már szinte biztos volt benne, hogy újakat fog kérni, mert ezek már túlzottan gyengék ahhoz, hogy élvezetes legyen a szórakozása... Ezt még minden bizonnyal kibírják. Ha meg nem, az se zavarta különösebben, van még elég a világban, és pont neki ne jutna?
Kihúzott háttal állt már egy ideje, csuklóját markolta háta mögött, kifeszítve ezzel, amúgy sem keskeny vállát. Mögötte az ajtó, előtte Seraphin. Itt bizony csak az léphet ki, akinek ő megengedi. De ennek  még nincs itt az ideje, túl korai lenne hagyni egyedül, a gondolataival kószálni. Ahhoz még nem elég megbízható. Szavak, mondatok tolódtak fel torkába, miközben látomásában lassan lenyomta a kilincset, hogy a megszelídített állat új lakhelyét megmutassa.
- A pálcaforgatás pusztán egy dolog, amihez minden varázslónak értenie kell. Ez különböztet meg minket a kvibliktől, és a mugliktól a felsőbbrendűségünkön kívül. ám akit valóban érdekel az önmagába lakozó, rejtett képességek, az elme, a test, az erő határai az messzebb megy ennél. - szemei a távolba tekintenek, valahova a sötét falakra tekint, közben kezében lógatott fegyverét maga elé tartja, mindenféle támadó felhang nélkül - nem ebben összpontosul energiánk, nem ez mutatja meg nekünk a válaszokat. A testünkbe, elmékbe... lelkünkbe van zárva a tökéletesség, a valós hatalom...
Naplózva

Seraphin Lamartin
Eltávozott karakter.
*****


VII. Kis Alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #33 Dátum: 2010. 12. 24. - 14:57:23 »
0

Mr. Minticz

*Nem állíthatnám, hogy nem legyezi meg a hiúságom, hogy bíztat arra, hogy ne legyenek kételyeim. Nem fogadom el az állítást, mert nekem mindennel tiltakoznom kell, főleg a tapasztalatok miatt, kételkednem kell önmagamban ahhoz, hogy még egyszer ne kövessek el olyan hibát, amivel magamra dühíthetem. De úgy tűnik már elfelejtette. Mintha nem is átkozott volna meg egy olyan átokkal, ami őrült dühöt, elszántságot, akaratot, vágyat követel meg. Igen, sokat tudok róla, de a Minticz egyszerűen elfelejtette úgy látszik ezt a komoly, vehemens akaratot és nemesen továbblépett a hibámon. Ez elméletileg nem lehetséges így, ehhez kell valami másság kell, lenyúzott emberiség, kivetkőzött érzelmek, elkoptatott józanság. Meghajtom a fejem, én ragaszkodom a pálcámhoz, a hűvös fa érintése megnyugtató, sima, kellemes.*
-Vitathatatlan-*csakugyan nehéz volna elképzelnem valamit, amit még soha nem tapasztaltam, bár azért sejtek valamit a tökéletességről, ebből a távoli, elvont fogalomból, ami jócskán túlmutat a neveltetésem korlátain. Apám ha ezt hallaná. Aligha lenne elragadtatva ettől a gondolattól, hiszen számára minden annyira logikus, annyira érthető, annyira eleve jól megalkotott, leginkább a családunk. Ez a lázadás maga, az alkímia, az alkotás, Lupen és Minticz, megválogatom a tanáraim, és ha az elveim szerint nézem, akkor félelmetesen félreválaszolt, ha az eszem szerint, akkor közelebb kerülök valamihez.*
-Apám tudja ezt?-*kérdezem nyugodtan, a fénygömböket követem a tekintetemmel.* -Hogy a kutatásai milyen célt és irányt szolgálnak? Veszélyes dolog másfajta hatalmat keresni és megismerni, miközben a Sötét Nagyúr érdekei úgy kívánják, hogy őbenne látszódjék az egyetlen igazi erő Angliában-*nézek aztán sötét szemébe, politikailag nem okos dolog az embernek szájára venni a nagyurat, még kevésbé egy szolgája előtt.*
-Szükségét látom tisztázni, hogy semmi olyasmi nem érdekel, ami hozzá köthető-*nyíltan, tisztán közlöm, látszólag nem figyelek a következményekre, valójában gondosan válogatom meg a szavaimat, hogy annyira ne legyek kompromitáló, főleg annak a függvényében nem, hogy megátkozott egy tisztavérű, szimpatizáns család gyermekeként.* -Amiről beszél, amivel kecsegtet jócskán túlnyúlik a mindenkori politikai helyzetet irányító csoportosuláson és az érdekein, de ahogy a tanítás terén-*nem veszem a számra a Roxfortot, mert láttam, hogy nem igazán szívesen beszélt az iskolával kapcsolatban és nem is az a lényeg*-sem tartottak mértéket, hogy a színvonal ne dőljön meg, úgy joggal tarthatok tőle, hogy a tudományos munkát is úgy befolyásolják, ahogy kedvükre tartja. Nem akarom tudni, hogy szerintük mi különböztet meg, hanem hogy tényleg mi tesz mássá. Ehhez biztosíthatom a támogatásomat Lamartin örökösként és egyszerű, tudásvágyó önmagamat ajánlhatom, szorgalommal, figyelemmel és tisztelettel-*nem pedig alázattal, félelemmel és tehetetlenkedő engedelmességgel.*
Naplózva

Brayden M. Minticz
[Topiktulaj]
*****

önjelölt messiás

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #34 Dátum: 2010. 12. 30. - 11:15:18 »
0

|Mr. Lamartin|

Halálfalók, Sötét Nagyúr... Szinte érezte, ahogy karján lévő koponya mohó vigyorral terül szét, a kígyó pedig mintha már nem is ott lenne, hanem gégéjére fonódva vigyáz, hogy csak olyan szavak jöjjenek ki, amelyeket ő akar. Nem egy pikkelyes érintésének emlékétől, a hideg szorongatásról megy végbe lábában valami furcsa borzongás-szerű löket, hanem a félelemtől. Fél, hogy a vágott szempár valóban ott lesz, mikor nyakára pillant. Ott lesz, és megszólítja. ~nincs itt senki... nincs itt senki~ erőteljesebben fújja ki a levegőt, hátha ettől visszamászik a tetoválás helyére. Maradjon csak ott, simuljon hámsejtjei közé. Óvatosan pillant le, egyre bátrabban süllyed írisze kocsonyája tömör tengerében. Nem is süllyed, hanem zuhan a végén átadva magának az alternatív valóságok összes eshetőségeinek.
Történetünk abban az univerzumban folytatódik, ahol semmi nem történt. Mr. Minticz tébolyult elméje lassan megnyugodott és próbált ismét vendégére figyelni. Az amorf, hosszan zengő hangokat a távolság felfonta a két szempár között feszülő madzagra. A díszmenet látszólag nyomtalanul tűnt el Brayden aurájában. Az éhes sötétség csámcsogása szinte hallható volt.
- nyitott látókör, széles spektrum. - csak  épphogy súrolta az átlaghangerőt. - fontos tulajdonság... erény, ha úgy tetszik. de biztosítom... - miről? Fekete cipőjének orrát nézve céltalan sétába kezdett. Sokáig nem szólt, és igazán remélte, hogy ezt a szent hallgatást Seraphin se fogja megtörni. - azok a munkálatok, amik itt folynak... a teremtés hibáinak kijavítása, az evolúció gyorsítása... - a kígyó ismét feltűnt... de most csak figyelmeztetett. - biztosítva, támogatva vannak a rendszer által. - a mondat elhangzott. Pontot rakott a végére, de nem jött semmi. Ő ugyanúgy életben volt, a sötét jegy pedig csak annyira mozgott, amennyire alatta húzódó inai is.
~megvagy...megvagy... MEGVAGY!~ - nem tudta leplezni azt az őrült mosolyt, ami megjelent arcán. Terveket látott. sikert, hatalmat. Érezte a jövőt, a jövő gyönyörét. Övé, ÖVÉ lesz a világ. Tökéletes lesz, és nem csak egy legenda, mint a három testvér. Valós, igazi tökéletesség fogja körüllengeni, és nem lesz senki aki az útjába áll. Ápolja, szeretgeti majd, akár a saját fiát. Felöltözteti a tudomány ruhájába, és kezébe adja vágyait.
Nem fogják érteni... Senki nem fogja megérteni, hogy mi ez? Mi készül? Mi fog történni? Az öregek azért mondogatják majd füstös kocsmákban, omladozó épületekben. Jósok csontjai fognak kettérepedni, és sikoltozva fognak születni a csecsemők. De szerencséje van. A világ nem figyel, a világ el van foglalva a háborúval, Harry Potterrel, Sötét Nagyúrral. És az alvó szörnyeteg némán fogja felemelni szempilláit, némán emelkedik fel, dugja ki fejét elfeledett barlangjából. Mikor ordít... ordítani fog egy hatalmasat, és vele együtt fog felnyögni az ifjú Lamartin is, ahogy az elnök a hátára tapos. Sáros lábával feketére színezi az ereket, és a csontokat. Rááll a gerinc szépívű vonulatára, rugódzik rajta párat, majd felugrik. A csont roppanva törik el kettészakítva a nemes szándékú fiút és még magasabbra emelve a férfi érdekeit.
Abbahagyja. Erőszakkal tolja vissza ajkait a merev testhelyzetbe, és méltóságteljesen indul az ajtó felé.
- Köszönöm beleegezését. Nem fogja megbánni... nem fogja...
Naplózva

Seraphin Lamartin
Eltávozott karakter.
*****


VII. Kis Alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #35 Dátum: 2010. 12. 30. - 19:12:56 »
0

Mr. Minticz

*Átmeneti elmezavarosságot észlelek magam körül. Nem vagyok medimágus, de bizonyos egyértelmű jeleket, úgy mint kimeredő szem, megfeszülő állkapcsok elég sokat elárul. Nem akaródzik megszólalnom, egyelőre szoknom kell még a jelenlétét, a szabadságom visszanyerve nem akarom újra elveszteni, magam ellen bőszíteni. Jobb taktika a hallgatás, így jut időm figyelni a duplán mondott szavakra, kifejezésekre. Ismétel, megköszön, kapkod, zavart. A karjaim összefűzöm a mellkasomon, rövid, lassú lépésekkel követem, nem pillantok rá direkt, nem lenne jó, ha úgy érezné, hogy nagyon figyelem. Mint valami állat. Kiszárad a szám, összeszorul a gyomrom, a szívem, az izmaim remegni kezdenek, valahonnan érzem a kényszer, hogy rákiáltsak, térjen már magához jóember.*
-Értem-*végül csak ennyit mondok, így látom biztonságosnak, rá-rápillantok, de inkább csak olyképpen, ahogy egy kolibrimadár száll virágról virágra, nem áll meg rajta a szemem, elmerülök a gondolataimban, amíg hosszú szüneteket tart két gondolattöredék között. Nem nyugtatta meg igazán a lelkem és voltaképpen nem is a kérdésre válaszolt, de ezt most nem fogom felróni neki. Majd figyelek és tanulok. Értek és megértek. Hiszen éppen az imént tisztáztam magamban, hogy annyira nem kiszámítható a férfi, hogy józan logika szerint mérjem a tetteit, szavait. Mégis mennyire állhat befolyás alatt? Mi zavarja az elméjét? Belső rontás, vagy Imperius? Korábban az irodában még meg mertem volna rá esküdni, hogy egy olyan önálló, különleges, fényes és veszélyes személlyel állok szemben, amilyenbe nem lett volna szabad botlanom évtizedekig, hiszen egy hasonlóan lenyűgöző emberrel már találkoztam tavaly és ilyen élmény nem juthat minden évre. De ez az elbizonytalanodás.*
-Ez csak természetes-*parola mellé illő mondat, megközelítem karnyújtáson belülre, nem feltétlenül azért, hogy újabb kézfogást abszolváljak vele, inkább mert végre az ajtó elé érkeztük. Megsimítom a nyakkendőm, a kezeimen még ott érzem a kiontott belsőségeket, a vért, bár alig mocskolt a kis madártetem, amit olyan vulgárisan lökött elém, hogy tegyek vele valamit. Ott is hibáztam, később is hibáztam. Még nem vagyok elég jó, még nem vagyok eléggé ura magamnak. De leszek jobb, leszek más. Felnézek rá, a kezem nyújtom.*
-Köszönöm, hogy fogadott-*körülményeskedő formulákra nem vesztegetem több idejét, meghajtom a fejem felé.* -Tiszteltetem-*azzal ha enged, én megyek, egyenesen a fogadócsarnokba, onnan haza, hűvös, hideg, de biztonságos, nyugodt, józan körülmények közé feldolgozni a tanulságot.*

~~~Köszönöm a játékot!~~~
Naplózva
Oldalak: 1 2 [3] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 05. 19. - 20:14:16
Az oldal 0.326 másodperc alatt készült el 38 lekéréssel.