+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Birtok
| | | | | |-+  Az északi udvar
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 2 3 [4] 5 6 7 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Az északi udvar  (Megtekintve 24327 alkalommal)

Hannah Whitney
Eltávozott karakter
*****

*4* sMiLeY bAmBiNa - Emily hugicája <3

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #45 Dátum: 2009. 04. 16. - 18:39:39 »
0



~ Szerencsém van, hogy a most agresszívnak tűnő srác engem csupán egyik karjával tart, hogy biztosan ne akarjak elszaladni a kellemetlen beszélgetés elől. Szerintem valahogy érzi is, hogy nem is nagyon tenném így inkább Mattet figyeli, a nyakához szorítja pálcáját, szinte minden másodperc elteltével egyre feszültebb a helyzete! Kicsit azért féltem, hiába csak most ismertem meg, de én nem fogok hazudni! Minek? Ha eddig tagadtunk, vagyis az igazat mondtuk akkor miért váltanék hirtelen véleményt. Az túl gyanús, én inkább a valós tényeket közlöm, lehet hogy ezzel kevesebbet ártok neki, mintha az ellenkezőjét tenném? Bár az őszintét megvallva, fogalmam sincs, hogy ebben a szituációban mi lenne a helyes, azt azonban tudom hogy nekem nem származhat komolyabb bajom ebből a dologból, Mattnek viszont annál inkább? ~

- Smárolni? Micsoda? Most ezt minek mondod. Az össze-vissza beszélésnek nem sok értelmét látom. Csak összekuszálja az amúgy is zavaros szálakat! - majd Draco felé fordult kegyes tekintettel - Nyomodban járok? Ezt én nem így látom. Szóval annyi a történet, hogy mikor az épület felé tartottam leszólított ez a Matt akit azóta ismerek és utána néhány másodpercre pedig te is megérkeztél. Annyit mondott, hogy: "szia, Matt vagyok". Erre én megkérdeztem, hogy ismerjük-e egymást vagy mi? És így tovább... bla-bla... - a hosszas monológ után kétkedő szemekkel bámult Dracora a választ, reakciót várva.

~ Remélem nem feltételezi továbbra is, hogy követem, ami nem igaz. Csak akkor állok le néhány perc erejéig "csodálni" ha épp előttem áll vagy megy el. De ezt neki természetesen nem kell tudnia! Csak hagyjon, ja és még azért lesz irányába egy megjegyzésem! ~

- És most voltaképp miért is tartasz minket így "fogva"? Nem tudom, hogy mit feltételezem speciel rólam, de ha annyit mondasz: álljatok meg egy kicsit, akkor megvárom a mondanivalódat, válaszolok rá és nem futok el mint egy gyáva kisegér. Efelől nyugodt lehetsz! - magyarázta Hannah.

*Ha a fiúra hatott a beszéde és engedte akkor megfogta a kézfejét és óvatosan leemelte magáról, majd szembeállt Dracoval, ezzel jelezve, hogy ne kíván meglépni, mert nem sok oka lenne rá. *

- És mondd, őt bántani akarod? - kérdezte tágra nyílt szemekkel Mattre pislogva - Vagy miért is szorítod a nyakához a pálcád? Szerintem egyikünk sem akar különösebben vitatkozni veled. Mármint, ha a véleményem szabad elmondása, melyet az imént tettem annak számít akkor oké, de nem hinném. Nézőpont kérdése. De nem gondolom, hogy ebben az esetben igazán ütközne az álláspontunk? - a végén kicsit elhalkult, várta a reagálást erre a pimasznak nem mondható véleményközlésre, mellyel igazából Hannah azt kívánta kifejezni, hogy nem áll szándékában viszályt szítani vagy beszólogatni neki, csak kíváncsi a főként Mattel való durvaság értetlen okára.
Naplózva

Draco Malfoy r.
Eltávozott karakter
*****


hetedév / prefektus, iskolaelső

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #46 Dátum: 2009. 05. 17. - 16:40:19 »
0

Hannah & DeLeon


Már megint a gyerek szólal meg előbb. Malfoy irritáltan húzza fintorba csinos kis arcát, és úgy néz le az általa mozdulatlanságba dermesztett fiúra, mintha egy különösen gusztustalan, ótvar nagy féreg lenne a helyén.
- Nem csodálkozom, hogy nem éred fel a dolgot ésszel, de ha ilyen ostoba vagy, inkább hallgass - címez a fiúnak egy rövidke megjegyzést.
Örömmel észleli, hogy már a lányka sem igazán áll a fiú pártján, lehet, hogy megijedt, vagy szimplán csak nem elég bátor ahhoz, hogy hazudjon. Ahogy ezt a színösszeállítást elnézi, elég valószínű, hogy hugrabugos a másik. Anna, vagy hogyan is nevezte az előbb a srác? Tök mindegy. Igen, igen, oszd meg és uralkodj. Ahogy elnézi a párocskát, akikről egyébként a legkevésbé hiszi el, hogy egy pár lennének, érzi a kellemes káoszt, melyben most az egyszer ő az úr, a másik kettő ki van neki szolgáltatva. Mostanában a Nagyúr előtt valahogy mindig pont fordított volt a helyzet, ő állt előtte remegő térddel. De itt, az iskolában az ifjú Halálfaló legalább még az lehet, akinek hiszi magát.
Anna végre előáll a farbával, Draco feltevése pedig helyesnek bizonyul. A fülét azonban megüti egy név: Matt. Matt. Mintha hallotta volna ezt a nevet mostanában, de hol? Valami lány magyarázott neki róla. Valami kislány...
Pár pillanatig tartó töprengése közben a lány fürgén kibújik jobb karja alól, de hát már nincs mit tenni. Draco nem mozdul, hisz Anna van olyan kis naiv, hogy ne rohanjon el, ne rántson pálcát vagy bármi ilyesmi. Milyen bájos.
- Neked nem mondták még, hogy túl sokat beszélsz? - kérdi csak úgy miegymásként. Utálja azokat a nőket, akiknek be nem áll a szájuk.
Bájos.
Ekkor végre bevillan neki, hogy ki is magyarázott neki egy bizonyos szőke, másodikos Mattről, aki olyan pimasz, hogy az embernek rögtön arra van ingerenciája, hogy beverje a képét. Olivia leírása egyértelműen ráillik az általa most épp rettegésben tartott gyerekre.
- Hogy bántani akarom-e? Eltaláltad, kislány - válaszol, udvariatlanul a lány szavába vágva. - A kis barátod nagyon csúnyán meg fogja ütni ma a bokáját.
Ellöki Mattet magától, hirtelen és erősen, majd kissé hátrál, hogy kényelmesen rá tudja szegezni a pálcáját a fiúra. Meg a lányra is, abban az esetben, ha valami butaság fordulna meg a kis buksi fejében.
Levicorpus!, hangzik el a varázsige nem máshol, mint Draco gondolataiban. Nyíltan és szívesen használja ezt a varázsigét a kastélyon területén, hagy tudja mindenki, hogy kimondva vagy kimondatlanul, de kihez is hű. Ha a fiú a levegőbe emelkedett, közelebb lépdel, mint valami cár, miközben pálcájával elintézi, hogy a gyerek magasabbra és magasabbra emelkedjen.
- Nos, most elkezdhetsz gondolkodni, hogy mivel érdemelted ezt ki - címzi szavait a mardekárosnak. - Nem szokásom a háztársaimat leckéztetni, de a tiétek egy különösen félresikerült évfolyam.
Ezután, mintha teljesen mindennapos volna, hogy prefektus lévén a levegőbe reppenti diáktársait, Hannahhoz fordul.
- És te. Téged töbször is láttalak már utánam csorgatni a nyáladat. Melyik házba jársz?
Naplózva

Matthew DeLeon
Eltávozott karakter
*****


nagyszájú másodéves, Meg szerelme

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #47 Dátum: 2009. 05. 19. - 20:38:25 »
0


Fejemet Hannah felé fordítva vállat vonok.
- Nem mindegy, miért mondtam?! Itt olyannyira zavaros minden, hogy egy röpke mondatocska már nem sokat ronthat a helyzeten - közlöm hátamban a pálcával.
Ha sejteném, mennyit ronthat mégis az a néhány mondat, ami elhangzott a számból, talán némának tettetném magamat. Fel sem merül bennem, mennyire rám jellemző lehet a stílusom - ami Oly szerint nincs is, bár ezzel a nemlétező stílussal még őt is meg tudtam nevettetni.
Mi az, a csaj talán mégis áruló? Mi ez a duma rólam, hogy "leszólított ez a Matt"? Jó, tényleg így volt, leszólítottam, de az ő épület felé sétálásának legalább a fele kamu, a többi meg csupán humbug. Éppen csak nem csorog a nyála Malfoy nyakába, pfuj. És ezek a kiscicás szemek... Undorító, én képtelen volnék ilyesmit csinálni; bár úgy nézem a pasasnak bejött, mert Hannah simán kibújik a keze alól.
Na nem, ezt azért mégsem fogom megpróbálni a szabadulás érdekében. Emberi méltóság is van a világon! Inkább állok mintegy keresztre feszítve a hátamba döfött pálcája előtt, s közben érzem, ahogy egyre gyengül, zsibbad a lábam. Ebből baj lesz, ez már előre sejthető.
Hannah akar megvédeni engem? Egy nő?! Na ez kizárt, ilyen nem eshet meg velem!
Már mozdulnék, hogy odébb lökjem azt az átkozott fadarabot a hátam közepéből, mert lassan eggyé válunk itt, amikor Draco megnyilvánul, miszerint bántani akar. Egy hörrenéssel kiszalad a tüdőmből az összes levegő, amikor valami váratlan és láthatatlan erő felránt a lábamnál fogva a levegőbe. Kétségbeesetten, levegő után kapkodva nézek szét, nem értem a helyzetet. Az erő forrását keresem, azét, amely mind feljebb és feljebb emel a lábamnál fogva. Az összes vérem a fejembe tolult a hirtelen átfordulástól, így időbe telik, mire felfogom: hőn szeretett háztársam műve, elvégre a varázsvilágban így torol az ember mindenért.
- Hé... mi a frászkarikát művelsz? Tegyél le - követelem üvöltve. - Tegyél már le, te őrült! Nem hallod?
Na igen, erről beszéltem: rengeteget ronttottam a helyzetem, főként a sajátomon. Nyilván rám ismert abból a néhány szóból, ami elhangzott. Ezek szerint Olivia mégsem a levegőbe beszélt és beköpött Draconál. Lövésem sincs mit mondhatott neki, mert soha nem bántottam a kiscsajt. Talán Meggel hergelte fel Malfoyt?
Hát az nem igaz! Simán elfordul bájcsevegni a szentem, miközben engem itt grillcsirkéztet a levegőben. Hát persze, ő nyilván azt sem tudja hogyan fest a grillcsirke, hiszen a Malfoyok aranyvérűek, honnan is tudhatnának ilyen mugli dolgokról bármit.
- Malfoooy! A füleden ülsz? - acsargok tovább lengedezve a szélben, mint valami három dimenziós beszélő zászló, majd szelídebbre váltok. - Engedj már le, légy szíves.
Naplózva

Hannah Whitney
Eltávozott karakter
*****

*4* sMiLeY bAmBiNa - Emily hugicája <3

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #48 Dátum: 2009. 05. 21. - 18:33:14 »
0



*Matt folytonos szókimondó viselkedése nem vet rá túl jó fényt. Draco akárcsak egy fortyogó vulkán, mely bármelyik pillanatban kitörhet, de akkor… pusztulás… Hannahnak azért kevésbé van félnivalója hisz igaz, hogy Griffendéles és az ő szája nem maradhat csukva egy ilyen esetben, de esze ágában sincs felbőszíteni az ifjú Malfoyt, oka sem lenne rá igazán. Az igaz, hogy mindig kiáll az ártatlanok védelmében, na de mégis… Ez a Matt mit képzel? Azt hogy egy hatodéves Mardekáros majd ölbe tett kézzel fogja végignézni a kis „előadását” és netán tapsol is a produkció befejeztekor? Nem. Ez nem így fog elsülni és ezzel Hannah nagyon jól tisztában is van, s mellette még azt is pontosan tudja, hogy a Draco-fajta aranyvérű csemeték nem épp arra lettek nevelve, hogy szó nélkül tűrjék egy alattuk való állandó sértegetését, gúnyolódását, háborgását és alázat nélküli beszédét. *

~De azért mégiscsak sajnálom a srácot, talán most még nagyobb bajba kevertem… Pedig eszem ágában sem volt keresztbe tenni bárkinek szándékosan, de most… Na jó megpróbálok azért kicsit segíteni neki, mert nem akarom hogy nyárson végezze azért… ~

~ Remélem a „kis beszédem” után már tisztában van vele, hogy semmi közöm ehhez a Matthez. És ahogy az előbb a hangjából éreztem neki viszont van… Nem is kevés… Talán nem közvetlenül Dracoval, mert mintha rejtegetni próbálta volna kilétét, talán valamelyik Mardekárossal kapott össze, aki mellesleg Malfoy-pártfogolt. Meglehet. De a kettőjük közti ellentét percről percre fokozódik, ennek nem lesz valami szép vége, az egyszer biztos… ~

*A szabadulási kísérlet sikeresnek bizonyult és ahogy Hannah mondta nem szándékozik elrohanni. Ugyan mi értelme lenne? Egy sokkal idősebb és tapasztaltabb varázslótanonc pillanatok alatt utolérné és akkor ő is nyakig belekerülne a slamasztikába. Így nincs mitől tartania, a pálcája használatához sem kíván folyamodni. Nem lát logikát a hirtelen letámadásban, ő ahhoz még nem elég „képesített”, egyértelműen kevesebb eséllyel indulna neki a dolognak, s ezáltal nem is készül efféle butaságra. Csak áll. És vár. Van itt még viszályra ok bőven és ahogy Draco arcát elnézi nemsokára kicsordul az a bizonyos utolsó csepp is a pohárból. *

- De mondták már azonban én a szavaimat magam megvédésére használom, nem pedig a pálcám segítségével diadalmaskodom, mint megannyi Mardekáros… Nem előítélet, ez tény – teszi hozzá a lányka, aki mint mindenki tudja egy csöppet sem utálja a zöldszegélyeseket, de ami igaz az igaz. És tudni illik, hogy másik rá jellemző megnyilvánulása: ami a szívén az a száján…

*Ezután egyik pillanatról a másikra Draco a levegőbe emeli Mattet és egyre magasabban lengeti. Úgy néz ki innen alulról, mint valami marionett bábu, de ha jobban belegondolunk akkor az is. Ebben az esetben a fiatalabb srácnak nem sok esélye van a szabadulásra, ilyen heves tiltakozással pedig főleg nem. Az egyetlen menekülési lehetősége az lehet, ha úgymond „behódol” a Malfoynak, hisz ő erre vár. Bár mivel vérmérséklete ily mértékben felfokozódott még az is lehet, hogy ez sem lesz elég. Persze egy lánynak ez ügyben mindig könnyebb dolga van, egy szép mosoly, bájos tekintet, ártatlan szemek… Ezek legtöbbször elégségesnek bizonyulnak ilyen helyzetekben, s egy nőnemű egyéntől az efféle „stratégia” nem is olyan megalázó, sőt…
Hannah pedig… igen… dermedten áll és bámul fel, az égben küszködő fiúra aki az imént még pár méterrel mellette foglalt helyet. Egy kicsit talán meg is ijedt, nem gondolta hogy tényleg eddig fajulnak a dolgok és ilyen gyors ütemben. Most itt lenne az ideje némi segítségnyújtásnak, de magát sem kívánja belesodorni a rosszba, így csak óvatosan puhatolózik, reméli ezzel is ér valamit, hogy most kicsit Matt hasznára is legyen. Azonban Draco egy kérdéssel előzi meg, így arra még választ ad és aztán lendül akcióba. *

- Griffendél. És már megint miből gondolod, hogy nekem az a legkedvesebb délutáni elfoglaltságom, hogy utánad csorgassam a nyálam…? – kérdezte kissé morcosan, persze tudta az igazságot, de ki a fene akarná így leégetni magát pont a drága álompasija előtt…

- Nem engednéd le őt a földre? Nem maradhat ott egész nap… - jobb indok után néz – És ez így nem valami fer. Vagy úgy látod a helyzetet, hogy szemtől szembe nem tudnál fölényesen legyőzni egy másodikost? Nos, kár… Én mindig úgy néztem rád, mint egy bátor és tehetséges tanoncra… - a férfiúi büszkeség, igen. Ez talán az egyetlen dolog amivel lehet hatni egy Mardekárosra. Hannah alsó ajkát harapdálva várja a fejleményeket, szívből reméli hogy ezek után Matt két lába ismét a talajra kerül és ki tudja magyarázni magát a konfliktusból. És ezek végeztével nem is kerül sor semmiféle csatára vagy hasonló megmérkőzésre, maximum szóváltás keretein belül.
Naplózva

Draco Malfoy r.
Eltávozott karakter
*****


hetedév / prefektus, iskolaelső

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #49 Dátum: 2009. 06. 04. - 23:59:00 »
0

Hannah & DeLeon


A gyerek meg csak üvölt... és üvölt... Most sajnálnia kéne? Azt ne várja senki. Igazából ha nem szórakoztatná ennyire a helyzet, tudna mímelni egy óriási ásítást, de inkább csak röhög a szerencsétlen kis másodéves sikítozásán. Igazából már rég ráküldött volna egy Silenciot, ha nem mulattatná ennyire.
Jókedvét és a leckéztetés élményét csak a lány folytonos okvetlenkedése zavarja meg, mely azonban épp elég hervasztó. Mintha nem nyüsszögne és szűkölne mellettük ez a tökkelütött, viszonylag kulturált csevegést folytat a lánykával. Kezd egyre jobb kedvre derülni, és ez a szavain is érződik.
- Ugyan, kislány, látom, amit látok. Tudod, miről beszélek. - Ezzel le is tudja a kukkolós témát. Igazából most már... kezd számára hízelgővé válni. Hisz ugyan már, ez a boszorkánypalánta nem tud ártani neki. És ahogy elnézi, nem is nagyon akar, vagy csak nem mer.
A kecses galagonyapálcával köröz párat a levegőben, finoman és csuklóból, csak azért, hogy meglóbálja egy kicsit Mattet. Hátha kipotyog valami a zsebeiből, mondjuk a pálcája, vagy pár tiltott tárgy, melyet még el is kobozhat, vagy ha nem, már csak a látványért is megéri, hisz az egész úgy néz ki, mintha a fiút a bokájánál fogva valami őrült körhintára kötözték volna.
Aztán a lány hízelegni kezd neki.
Ó, jaj. Eltalálta Draco Malfoy legérzékenyebb pontját. Az egóját.
- Voltaképp... - szólal meg lassan és nyájasan, miközben eltöprengő arcot vág - ...igazad van, kicsi griffis.
Hirtelen szakítja meg a Mattet a levegőben tartó bűbájt, melynek következtében a fiú nagyjából másfél métert zuhan, egyenesen a puha fűbe. Ha az iménti kis játék során kiesett volna a pálca Matt valamely zsebéből, úgy Draco most egy intéssel egyenesen a kezébe varázsolja azt.
- Lássuk, mit tudsz, kotorék.
Naplózva

Matthew DeLeon
Eltávozott karakter
*****


nagyszájú másodéves, Meg szerelme

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #50 Dátum: 2009. 06. 07. - 16:54:05 »
0


Hannah engem véd. Egy pillanatig csodálkozva merednék rá, ha megmozdulhatnék, azonban a csodálkozásomon nyilvánvalóan felülkerekedne a hálálkodás. Az a vicc az egészben, hogy még csak meg sem köszönhetem a védelmezést, mert persze én is felfogom mire megy ki a játék. Gyerek vagyok, nem hülye, pontosan tudom: követnem kéne a lánykát, meg kellene alázkodnom az ifjú Malfoy előtt.
Na ezt már nem! Nem és nem! Ha kettétöri a gerincemet, akkor sem!
Hopplá, ez helytenen taktika, hiszen emiatt kerültem bajba, holott nem éppen a heves vérmérsékletemről vagyok híres. Oké, akkor legyen taktika-váltás, mostantól szépen beszélek, nem dühöngök, nem kiabálok, szükség esetén jajongok, hogy kiélvezhesse előnyös helyzetét kevéssé sem bálványozott háztársam. Pedig mindösszes előnye a korbeli fölény, amivel - csaknem minden esetben - együtt jár a fizikai és szellemi is.
- Hörr - közlöm a sokadik rándulás után, miközben már-már tengeribetegen hánykolódom a levegőben.
Na persze, ki másnak köszönhetném a minden komforttól mentes helyzetemet, ha nem Draconak?! Mégis mit akar még? Bőven elérte a célját, rosszul vagyok és utálom. Kötve hiszem, hogy bármiféle nevelő hatást várna a hintáztatástól, ráadásul így fejjel lefelé nézve a bájolgásukat... pfuj. Hannah, nem hittem volna, hogy ilyen jó gyomrod van.
Nagyot puffanok a gyepszőnyegen, amit még az is tetéz, hogy fejjel előre érkezem. Karjaimmal megpróbálom valamelyest tompítani az esést, azonban sikerülten a kísérlet, így legfeljebb egy vállficamra tehetnék szert, ahhoz pedig semmi kedvem.
Ott állok előtte totál fegyvertelenül, hiszen az iménti himbálózás során nemcsak néhány tiszta papírzsepi hullott ki a zsebeimből, hanem a pálcámnak is búcsút inthettem. Ott hever a lábam előtt, mint egy élettelen fadarab, ám pontosan tudom: mire megmozdulhatnék, Malfoy simán magához hívhatja vagy akár szét is törheti mindössze egyetlen varázsige segítségével. Szép kis helyzet.
És ekkor jön a bónusz, azaz Draco a kezembe varázsolja a pálcámat.
- Mi van? Mi az, hogy mit tudok? - nézek értetlenül háztársamra. - Ugye ezt te sem gondolod komolyan? Nézd, sokkal erősebb és jobb vagy nálam, többet tudsz mindenből. Belátom, esélyem sem lenne ellened, ennek így nincs semmi értelme.
Tétován Hannah-ra nézek. Most mi lesz? Kínoz még egy kicsit és odébbáll a pasas, vagy addig nyúz, amig a gyengélkedőre nem kerülök? Az arcomat már az eséskor felkarcolta egy éles kő, ami a fűben rejtőzött, de ez nem fontos, alig is vérzik. Könyörgő pillantást vetek a lányra, hiszen az imént olyan ügyesen taktikázott, félelmetes volt nézni, ahogy szelídítette Malfoyt. Bár talán csupán fentről látszott így az egész.
Most igazán kellene egy mentőangyal vagy valami efféle.
A biztonság kedvéért megpróbálok még egy kicsit hízelegni a fiúnak, hátha beválik.
- Nézd, én még kölyök vagyok, egy légynek sem tudnék ártani, nemhogy neked. Ráadásul egy darab átkot, ártást vagy rontást nem ismerek. Hannahnak igaza van, ez így nem fer. Te mindenben jobb vagy, tutira le tudsz győzni és el is hiszem, de én ebben nem veszek részt.
Naplózva

Hannah Whitney
Eltávozott karakter
*****

*4* sMiLeY bAmBiNa - Emily hugicája <3

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #51 Dátum: 2009. 06. 20. - 20:07:15 »
0



~ Áh ez a téma… érzem, hogy teljesen elvörösödik a fejem… higgadj le Hannah! Ez így elég gáz… nem kéne így reagálnom, de hát… magamat sem értem igazán… Viszont minél jobban magyarázkodom annál nagyobb slamasztikába keverem magam. Persze nem olyan értelemben, mint Matt. Én egyszerűen kínosabbnál kínosabb szitut teremtek… sajnos… ~

- Öhm… nos te tudod! – próbált valami értelmesnek tűnő mondatot összeeszkábálni válaszul erre a felettébb kényelmetlen megjegyzésre.

*Ezután Hannah megpillantotta, hogy Draco egyre hevesebben kezdi mozgatni a levegőben a fiatalabb srácot. Ez így nem túl igazságos szituáció, de a jelek szerint a Malfoyt ez egy cseppet sem zavarja… sőt… akkor érzi magát biztonságban ha ellenfele abszolút tehetetlenné válik. Azonban ekkor Miss Whitney beindította a kis magánakcióját, mellyel sikeresen érte el Matt földre eresztését. Persze ehhez úgymond le kell alázkodnia, de egy idősebb srác ezt többnyire hízelgőnek találja és egy önelégült mosolyt biggyeszt a szájára mintsem harsány nevetéssel szégyenítse meg „csodálóját”. *

~ Egyértelmű, hogy valamit már ideje volt tennem Matt érekében. Nos talán ez nem minden ember számára volna magától értetődő, de nem véletlenül kerültem a Griffendél házba. A szívemben nem a kárörvendés kerekedik felül egy ilyen helyzetben, hanem a segítségnyújtás iránti vágy. Tudom, tudom ez így nagyon hülyén és naivan hangzik, hisz emberből vagyunk… Természetesen az imént nekem is átfutott a fejemen az a kósza gondolat, hogy be is mószerolhatnám a srácot, felingerelhetném Dracot, hogy komolyabb károkat tegyen benne és így tovább… De… nekem ez nem hiszem, hogy menne, és miért is akarnám? Most segítek rajta, talán ez még visszatérül egyszer… esetleg… valamikor… talán… De nem is ez a lényeg! Még én magam sem tudom pontosan mi lesz a következő lépésem, de hé! A spontán dolgok a legjobbak! ~

*Hannah sejti, hogy Mattnek esze ágában sincs megalázkodni Draco előtt, bocsánatot kérni és hasonlók… nem… sajnos… most ismét törheti az agyát valami furmányos ötleten mellyel elkerülheti(k) a csatát. Ekkor viszont valami hihetetlen dolog történik. A korhátrányban lévő srác bevallja, hogy kiképzése fiatalságából kifolyólag hiányosabb, mint Dracoé és tartózkodik a harctól. Meglepő fordulat… *

~ Matt rám pillantgat amikor Draco éppen elfordítja a fejét egy csöppet. Egyértelmű mit szeretne. Újabb taktikai ötletet. Azonban én kezdek kifogyni ezekből és félek már nem tudom így kihúzni a csávából, mint az imént. Ajaj… sürget az idő, valamit ki kell ötlenem! ~

- Draco ha megengedsz egy kósza megjegyzést… szerintem abban senki sem lelné különösebb örömét, ha egy kegyelemért könyörgő ellenfelet kéne megtanítania kesztyűbe dudálni… Bár a te érzéseiddel nem különösebben vagyok tisztában, a dolgok így állnak az én szemszögömből… - mondta Hannah ezúttal magabiztossággal hangjában, nem olyan hangsúllyal mint mikor a „kukkolós akta” volt asztalon.

*Ez volt az egyetlen dolog amivel talán meg tudta akadályozni a párharc kitörését, de még így sem biztos semmi. Egy „bocsi hirtelen csak ennyi telt tőlem” pillantást vetett Mattre és kíváncsian várta a következményeket, főként Draco reakcióját… most már minden rajta áll… *
Naplózva

Gary Fitzroy
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #52 Dátum: 2009. 07. 08. - 14:32:23 »
0


Nincs is jobb, mint egy órák utáni kiadós séta a kastély parkjában, ebben a zöld rengetegben. A szél játékos fuvallatokkal kap-kap bele, majd engedi el a zsenge, gyenge szárú fűszálakat, lelapítva őket: a zöld tenger szinte hullámzik. Az erősebb törzsű sötétzöld színben játszó ligetek szigetként emelkednek ki a többi közül, az alacsonyabban növekvő színes kis virágok pedig a lelapuló fűszálak közt akár a halak bukkannak fel, jönnek fel néha, hogy ők is érezhessék a hűvös szél bűvös hatását, játszanak egy kicsit az áramlatokkal, hogy vigye őket ez a csodálatos, természet adta erő. A fák törzsei, kis csemeték és aggastyánok... azok pedig hatalmas sziklafalak, amik oldalát a magasabb fűszálak hullámai nyaldossák. Mind a vad természet játékszerei, de ugyanúgy élvezik, élnek, színekben pompáznak, megtanultak hozzá alkalmazkodni, kiegyeztek vele: amíg a szél játszik velük, ők ugyanúgy éltetik őt, feltöltik oxigénnel, energiával és... én is részese vagyok az egésznek. Pfff, magam sem tudom hogy álltak össze bennem ilyen képzeletbeli képek, alakzatok, amiket az imént csodálattal szemléltem, de kezdem úgy érezni, hogy ez afféle őrültség, a sok varázslás, bűbáj, átok ártalma, na meg... mostanában kicsit elengedtem magam, ami a házamhoz való, megkövetelt viselkedési normákat illeti... Na de majd most!

A távolban egy zöld talár tűnik ki a színek rengetegéből, és ahogy a pontra fókuszálok: egy Mardekáros, és nem is akármilyen. Hirtelen elterelődik a figyelmem a zöld egyenruháról, az aláhulló, fekete tincsek széllel való játéka jobban leköt, ahogy meglebben, majd visszahullik a éjfekete, dús frizura. Egy pillanatra mintha megbabonázna, torpanok meg, s úgy szemlélem tovább áhítatosan, elakadó lélegzettel... A magány és a kietlen táj látványa, gondolatok annyira lekötöttek, hogy észre sem vettem hogy „vendégem” akadt. Szóval egy Mardis, hmm, ez is jobb mint a semmi, legalább nem unatkozom majd, míg Cathy és az a két marha megérkezik. Aztán csak egy kalandra éhes, kaján de szolid mosollyal nyugtázom a dolgot: egy újabb kihívás, lehetőség egy kis... „játékra”. Az arcát még nem volt alkalmam látni, de biztos vagyok benne, hogy valami bájos kis fiatal lányka, az alsóbb évfolyamokból. Kihasználom eddigi észrevétlenségem, majd robogva, nagy léptekben sietek a leányzó mögé, és bár így könnyen meghallhatta a léptek neszét, nem is akartam észrevétlen maradni, hisz így lesz az igazi: akárhogy fordul, mögötte maradok még néhány pillanatig, akár mintha táncot lejtenénk, majd egy lépéssel torpanok elé. Kezdésnek jó, hacsak nem ront nekem, vagy valami ilyesmi:
-Huhu! -huhogom le köszönésképp, nem túl illedelmesen, majd egy lépéssel hátrébb „ugorva” hagyok neki több levegőt. Az arcát illetően nem sokat tévedtem: édes arc, pisze orr, mély, sötétbarna íriszek, a dúsan pirosló ajkak pedig mindezt kiemelik.
-A Roxfort nem egy biztonságos hely. Egy ilyen törékeny lánynak, itt egyedül, védtelenül pedig főleg nem! Még bajod eshet! -incselkedem, talán kissé fenyegetően is, bár hangom egyszerű komolysága inkább csak óva int, egy ismeretlennek mégis tűnhet ez egész riasztónak, ha nem lett volna elég az előbbi kis „keringő”, amivel letámadtam. Még esélyt sem adtam, hogy megszólaljon, bár lehet csak a felháborodás, avagy a meglepődöttség fojtotta belé a szót, és én kevés lettem volna hozzá. Még teszek egy utolsó próbát, de azt már épp azért, hogy minél hamarabb kicsikarjak belőle valamiféle megnyilvánulást: a korábbi elbűvölő pillanatképek látványát kísérlem meg újra felkelteni: egy levegővétel után nagyot fújok a fekete tincsek felé, amik így egy pillanatra nekem köszönhetően emelkednek a magasba.
Naplózva

Zoey Cleve
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves ex-mardis szökevény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #53 Dátum: 2009. 07. 08. - 18:08:14 »
0

~Gary~

Vége egy újabb napnak, és végre normális az idő- ez alatt azt érti, hogy lanyha szellő fújdogál, nincs túl hideg, de olyan hőség sem, mint a minap volt. Épp ezért nem rohant rögtön levetni az egyenruháját, hanem abban ment ki, kicsit levegőzni. Nem is igazán figyelte, hová lép, csak azt, hogy senkinek ne ütközzön neki, fejében pedig… már azt sem tudná megmondani, mi járt. Elég felpörgött itt az élet nemrég- éppen hogy csak kiengedték a gyengélkedőről, a klub valami rajtaütéstől zsongott meg valahogy köze volt hozzá Potternek is… Néha azt kívánta, bár csak jobban odafigyelt volna rá, de pletykákra nem sokat adott. Ki tudhatja, mi mindent nem fecsegnek össze egyesek csak azért, hogy a másiknak ártsanak…
Lábai az északi udvar felé viszik. Hullámzó fű, rálátás a tóra, sziklák… meg a Rengeteg. Igaz, nem azért jött ide (ha okkal jött ide egyáltalán), de elég szembetűnő. Itt-ott vadvirágok bukkannak ki a pázsit közül, ezeket nézi, néha az ég felé sandítva, nem fordul-e hirtelen esősre az idő. Szerencséjére úgy néz ki, meg sem fordult a viharfelhők fejében, hogy látogatást tegyenek náluk, így jó darabig zavartalanul élvezheti a tájat.
Vagyis, élvezhetné…
Tűnődéséből ugyanis egy közeledő figura zökkenti ki. Egy pillanatig látja, már épp jobban meg akarná nézni magának, de elveszti szem elől. Párszor még feltűnik, egyre közelebb, de sosem elég időre ahhoz, hogy megállapíthassa, fiú-e vagy lány, hányadikos lehet, talár van-e rajta is, és ha igen, melyik ház tagja. Egy percig átfut az agyán, hogy megtanulhatott idebent is hoppanálni az illető vajon, de el is hessegeti a gondolatot- ebben a kastélyban ez még soha senkinek nem sikerült mielőtt kiment volna a vadkanos kapun. Igencsak idegesíti, hogy fordulhat, amerre akar, éppen csak a szeme sarkából sikerül meglátnia „vendégét”.
Majdnem rákiált már, hogy hagyja abba ezt a játékot, mikor hirtelen elé toppan. Fiú, mardekáros, és ő is a talárjában van még az órák után. Valamivel magasabb nála, egész jóképű a barna hajával és szemével, de nem rémlik az arca egy óráról sem, így semmiképp sem tudná megtippelni a nevét.
Korát meghazudtolva a srác ráhuhog, akit hirtelen ért a felbukkanása és ez a „köszöntés”, először szökken egyet ijedtében és meglepetésében, majd dühösen néz az előtte állóra. Mielőtt azonban kimondhatná, hogy egy magafajta 16-17 éveshez nem illik az efféle játszadozás, az elkezdi ecsetelni, hogy nem túl biztonságos egyedül az iskolában egy „törékeny” lánynak.
Ez azon ritka esetek egyike, amikor az ilyen hirtelen belépő után sem félelem, hanem némi felháborodás látszik az arcán egy pillanatig. Na azért álljon már meg a menet, azért öt évet mégiscsak lehúzott ebben az iskolában, ha másra nem is, egy jófajta kábító átokra vagy Petrificus totalusra futja… Már éppen cinikus-gúnyos mosoly ömlene el az arcán, keze pedig már majdnem a talár zsebébe nyúl bizonyítékért, hogy ő nem védtelen, mikor a vele szemben álló még provokálja is: ráfúj, amitől pár tincse elkezd táncolni.
~Ez tényleg gyerekes…~állapítja meg magában. Ugyan fenyegetőnek tűnt az előbb a hangja, mégis alig tudja megállni, hogy ne egy jól irányzott pálcamozdulattal válaszoljon.
 - Látom, jól elszórakozol… - jegyzi meg, feldúltságát pedig próbálja palástolni - ha minden igaz, csak villámot lövellő szemei buktathatják le. Ha a fiú kihívást akar, hát amennyire csak képességeiből telik, megadja neki. Úgy tűnik az eddigiekből, őt puszta szépségnek nézi, aki nem tudja, hogyan cselekedjen vélt vagy valós fenyegetés esetén.
 - …De megtudhatnám, kitől és hogyan kéne magam veszélyben éreznem? Egyébként kétlem, hogy gyakran találkoztunk volna, szóval… Zoey Cleve, ötödév.
 Csípős válasz, és ha minden igaz, mesterkéltnek sem hat. Tudja, hogy a klubban egyáltalán nem ilyen maró a stílusa, már ha megszólal, de azt senki se várja tőle, hogy hagyni fogja magát.           
Naplózva

Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon.
(Holt Költők Társasága, John Keating/Robin Williams)

Gary Fitzroy
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #54 Dátum: 2009. 07. 08. - 19:38:48 »
0


Akár csak egy macska egér játék... igen remek hasonlat, némi különbséggel, a helyzetet elnézve, ugyanis abban épp az a jó, hogy a kiszolgáltatott, apró rágcsáló félelmében, ösztönösen vergődik, szedi a lábát, menekül a lesújtó karmok elől, menti az életét -a menthetetlent- nem adja fel, a ragadózó pedig addig húzza a dolgot, ameddig csak lehet. Kiélvez minden pillanatot. Ilyen az élet... vannak erősebbek és gyengébbek. Néha nem is gondolnánk, hogy egy apró kis élőlényben, mennyi erő lakozhat, egy egérben, amely minden erejét felhasználva küzd a végzete ellen, néha, de csak ritkán... van olyan hogy szabadul a mancsok szorítása alól, a körmök nyársai közül... Már azt hinném, sajnos nem a második esettel van dolgom: a kiszemelt „áldozatom” dühös pillantásánál többre nem futja, és a játék itt véget ért számomra, majd sértődötten vonul el, elpanaszolja a barátnőinek milyen szörnyű, kiállhatatlan alakba botlott, aztán lesz még egy rossz pontom, valamelyik évfolyamon... hajaj... pedig ha küzdene.... csak egy kicsit is, talán még valami meglepetés is érhetné, talán jobban megismerné az ellenfelét, a harcmodorát, majd szépen a jellemét is, a stílusát... Mindketten kiegyezhetnénk valami kölcsönösen előnyös... „megoldásban” valamiben, ami mindkettőnk elvárásait kielégítheti... Aztán mégis megmozdul benne valami: először csak egy parányi szikra, aztán láng, és futótűz, az indulat vezérelte, meggondolatlan szavak is érlelődnek, talán kaphatok valami igazán ínyencet, valami pikánsat. Hmmm... kibe botlottam? Egyre jobban furdal a kíváncsiság, hogy újonnan megismert háztársam mit fog a fejemhez vágni, netán kapok többet is puszta haragos szavaknál... Felcsillan a szemem, egyre jobban érzem, hogy nem fog egykönnyen megfutamodni, kitart majd: Alabástrom ujjai a talár zsebe felé cikáznak, majd megtorpannak, tétován lebegnek a levegőben. Mit tévő legyen? Tetszik ez a „határozatlan határozottság”, ez a küzdő természet.

Halkan, látszólag jól elszórakozva nevetek fel, majd ajkaim szimpla mosolyra váltanak, és szóra nyílnak:
-Tudod azt használni is, vagy csak... magadnál tartod? -utalok a zsebben lapuló eszközre, amely vonalai egész kirajzolódnak a talár anyagán kívülre is.
-Áh, vagy úgy, értékelem, hogy nem akarsz bántani... máris megkedveltelek! -folytatom újra szemérmetlenül belé fojtva a szót... lehet hagynom kéne már beszélni, nem tud érvényesülni szegény... Pár szó, mondat, és az ember máris többet tud a másik jelleméről. Elég ennyi az első benyomáshoz, a megjelenés félrevezetőbb...
-Veszély? Oh, azt sosem tudhatod, hol és mikor leselkedik rád veszély... Én például vajon miért álltam utadat, Zoey? -teszem fel a kérdést sejtelmes hanglejtéssel egyben máris kipróbálva ezt az igen ékes nevet, bár kétlem hogy meg tudnám rémíteni... az eddigi tapasztalatok alapján elég jól megállta a helyét... méltó ellenféllel nézek farkasszemet.
-Gary Fiztroy, egyel feletted... -nyúlok kimérten az előbb még a pálcájáért induló könnyed kacsója után, és ha engedi, egy színpadias kézcsókkal pecsételem meg előbbi bemutatkozásom. Persze ez koránt sem egy udvariassági forma nálam, inkább egyfajta színjáték, belépő a közös darabunkba, ami koránt sem lesz olyan megtervezett, és mű, mint gondolnánk.
Naplózva

Zoey Cleve
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves ex-mardis szökevény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #55 Dátum: 2009. 07. 08. - 20:34:28 »
0

~Gary~

Úgy látszik, élvezi… az eddigi képet nézve ez a srác is azok közé tartozik, akik szeretik, ha határozott ellenféllel van dolguk. Rendben, akkor megkapja. Sikerült elérnie, amit keveseknek: feltüzelnie, és felébresztenie benne a harci szellemet. Ez nem jelenti azt, hogy lankadna a figyelme, dehogy is. Ugyan egyelőre még csak szóban, de máris párbajoznak, ott pedig, ezt már rég a fejébe verték, csak odafigyeléssel érhetünk el valamit. Mint a mugli vívásban, döfésre döfés érkezik, és csak az a kérdés, kié mennyire talált be, illetve, hogy milyen szellemesen riposztozik. Mindenki kíméletlenül pontozza magában a másikat, bár ahogy az állás fest, szép eredményt értek el mindketten.   
Máris itt az egyik vágás, ami már kis híján be is talál: akkor érkezik, mikor Zoey a gyengeségét említő mondat hatására dühében a pálcája után nyúl. Nem engedik szóhoz jutni vagy reagálni (ha ez még sokáig megy így, annak egy Pofix lehet a vége), erre azzal gyanúsítják, hogy tétova, rögtön utána gúnyosan kijelentik, hogy nem is akarja bántani az előtte állót.
Nos… az attól függ. Ha így viselkedik, hamarosan megízlelheti, mennyire is tudja használni a diófából készült egyszervúszőr belű pálcát. Egyelőre azonban úgy véli, jobb, ha a beszédnél maradnak - élvezetesebbnek véli, emellett hatásosabb is lehet puhatolózni előtte. Ha arra számít, hogy ezért a megjegyzéséért leátkozza a fejét, sajnos ki kell ábrándítania: nem fogja megadni neki azt az örömet. MÉG nem. Bármennyire nehéz is visszafognia magát, megteszi, csak azért, hogy bizonyíthasson. Magának… és félig a fiúnak is. Azért legyen már az ember lányában annyi tartás, hogy ha jó pálcaforgató is, ne átkozzon nyakra-főre! Hencegni és heveskedni kevesebb erőre utal, mint nyugodtan kivárni a megfelelő időt.
Keze tehát nyugodtan pihen a törzse mellett, miközben azt a feltevést hallgatja háztársa sájából, hogy ártó szándékkal közelítette volna meg. 
Valóban? Ettől most meg kéne ijednie? Visszavonulást fontolgatnia? Egyiket sem teszi. Nem tudja ugyan, mi ütött belé, de most mi sem áll tőle messzebb, amit pedig máskor lehet, hogy legbölcsebbnek tartott volna. Apró szemöldökfelvonás, halvány mosoly tehát a reakció.
 - Ha tényleg támadni jöttél volna, akkor most nem szavakkal párbajoznánk. De csak szólj, ha ezen változtatni akarsz… szerintem még felesleges idáig fajulnia a dolgoknak. - néz a szemébe, miközben karja ugyanúgy marad, tüntetően szemernyit sem mozdulva a vessző irányába.
Á, szóval neve is van, és fölé jár. Ha tényleg pálcatörésig viszik (bár ahhoz mindketten túlságosan élvezik a jelenlegi helyzetet), óvatosnak kell lennie: nonverbális varázslatok terén a fiúnak előnye van, amit, ha az eddigi benyomás nem csal, ki is használ majd, feltéve hogy hagyják.
Váratlanul éri, de rezzenés nélkül hagyja, hogy a fiú kezet csókoljon neki, közben azon töprengve, hogy komolyan gondolja-e, és csak reménykedik, hogy az arca nem mutatja a meglepetését.
Kíváncsian áll a dolgok elébe, és örül, hogy a pálcája nincs a keze ügyében- az ugyanis, gyanítja, ugyanúgy szikrákat hányna, mint Ollivander boltjában pár éve. És nem (csak) a dühtől…
~Szóval Gary Fitzroy… alighanem ez érdekes délután lesz…~
Naplózva

Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon.
(Holt Költők Társasága, John Keating/Robin Williams)

Gary Fitzroy
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #56 Dátum: 2009. 07. 09. - 17:15:14 »
0


// Mert tényleg... I'm Not Okay.  Vigyorog //

-Oh nem! Hogy képzeled? -tiltakozom dacosan a gyanúsítóan ható szavak hallatára. Sőt némi sértődöttséget is illusztrálva fordítom el tekintetem pár pillanat erejéig, úgy kémlelem a látóhatárt, lassan lefelé haladva, egy pillantással a kastélyt is megilletve, majd újra végigvonulva a füveken, virágokon, a rengeteg homályos határán, újra Zoeynál kikötve. Bár saját célom volt ilyen színben feltüntetni magam, és látom be is vált a dolog, miszerint valami útonálló, rosszakaró, mindenkibe belekötő valaki vagyok, azért most, hogy a szavaim komolyságot nyertek valamiért kissé elásva érzem magam, hisz még számomra ez csak egy újabb izgalmas évődés, Zoey látszólag véresen komoly ellenfelet lát bennem, és kétértelmű „találós kérdésem” is égető valóságként, megkérdőjelezhetetlen támadó szándékkal ért célba nála. Heves természet az már egyszer biztos, de hogy ennyire? Át kell gondolnom az eddigi taktikámat, kicsit megváltoztak a „terepviszonyok”...
Még mindig úgy vélem, hogy túl tapasztalatlan és vétlen ahhoz, hogy egy háztársára pálcát emeljen, így ebből kiindulva teszek meg felé néhány lassú, kimért lépést, újra a közelébe férkőzve.

Új felvonás vette kezdetét, egy új szín, már csak egy fénypászma hiányzik... Csupán csak egy újabb komolytalan játék... Ha nem hátrál ki, -bár az eddigi tapasztalatok alapján inkább leszedné a fejem, minthogy ezt tegye- kezem óvatosan az arcához emelem, majd újra kiszemelek néhány tetszetősen fodros tincset amelyeket megbabrálok, játékba kezdek velük, csöppet sem zavartatva magam, miközben tekintetem végig mélyen sötétbarna lélektükreibe fúrom. Másik tenyerem eközben az övé után kutat, majd megtalálva a játékos ujjainak puha végződéseit -ha belement a játékba, és szabad utat kaptam, vagy netalán leblokkolt volna- fűzöm össze velük az enyémeket, elvágva ezzel a lehetőséget, hogy a pálca előkerüljön a zsebből.
-Kedvemre való vagy... -jegyzem meg áhítattal, majd enyhén szorítok a fogságban lévő kézfején.
-Törékeny akár a porcelán... -lehellek halkan ajkai közé, majd váratlanul megtörve az „idillt” ami minden bizonnyal csak számomra kedves, lépek ki előle, és igazgatom meg a taláromat.
-Hidd el, ha ártani akartam volna neked, rég megtehettem volna! -vágom a fejéhez rideg, hűvös mosollyal, és magasztosan büszke pillantásommal várom a reakcióját: A pálcájával nézek farkasszemet, vagy megkapom azt, amiért már oly sokat küzdöttem, az elmúlt néhány percben?
-Van egy ötletem, amivel bizonyíthatsz, hogy nem is vagy olyan esetlen kisegér, mint azt hittem, és én kérek majd bocsánatot! -sandítok rá, mintha az év ajánlatát tettem volna meg épp.
-Egy varázslatot elmormolni, meg pálcát lendíteni nem nagy kunszt... -teszem még hozzá ösztönzésképp.
Naplózva

Zoey Cleve
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves ex-mardis szökevény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #57 Dátum: 2009. 07. 09. - 20:42:52 »
0

~Gary... te tényleg nem vagy normáis Vigyorog Vigyorog "It's a dangerous game..."~

Eddig szinte ugrásra készen várt a lógó kar (tehát a sajnálatos módon leengedett védelem) ellenére is, de ez az elfordulás… nem érti. Eddig nem tűnt sértődősnek… vajon csak színészkedik? Egy hang a fejében azt felelte, igen, hogy ne bízzon benne, hogy ne vegye annyira komolyan, mert csak játszanak vele. Ami elsőre izgalmas kalandnak tűnt, hirtelen mégsem olyan jó ötlet…
Ám ez csak részigazság.  Valahol elhallgattatja a hangot, maga sem tudja miért, és mintha nem is ő lenne, belemegy a játékba, aminek a szabályait sem ismeri.
~Hirtelen jött ez az egész… Máskor már rég itt hagytam volna, talán még el is kábítom. Mi ütött belém? Nem szabadna hagynom, hogy ezt tegye…
De… valamiért… valamiért nekem is tetszik. Hiába kételkedhetek minden percben a komolysága és a szándékai felől…
Fenébe…
~
Miközben elgondolkodott, Gary keze már a tincseivel játszik, szemeit pedig mélyen az övébe fúrja. Remélhetőleg nem veszik észre, hogy az ötödikes lány zavarba jött. Gyomra görcsbe szorul, és kétségbeesetten próbálja az igazi indokokat látni. Higgyen? Ne higgyen? Az eddigi harci szellem szinte teljesen odavész, és kétségbeesve veszi észre, hogy már a kezét is lefogták, így egyelőre a pálca elérésére aligha van módja.
De vajon használná-e? Attól fél, hogy képtelen lenne. Nem tetszik neki ez az érzés, mintha megbénult volna.
Jesszusom… most meg bókol. Méghozzá hogyan… Na, Zoey Cleve, erre varrjál gombot, most döntsd el, mit tégy! Az egy dolog, hogy te mit hallottál, és lehet, hogy teljesen más, amit ő gondolt magában!
Ellép és megigazítja a talárját, mintha mi sem történt volna, majd kimondja azt, amit már ő is egyszer. Nem csak gátlástalanul játszik, hanem még süket is?!
 - Mintha ugyanezt mondtam volna nemrég… - morogja az orra alatt, így lehet, hogy meg sem hallják.
Hirtelen váltás? Kicsit. Viszont megérthető annak fényében, hogy ez a hirtelen szakítás és a mondat felnyitották a szemét. Őt pedig egyelőre olyan fából faragták, hogy ne olvadozzon olyanok előtt, akik így bánnak vele. Ettől kezdve egy szavának sem fog hinni…!
… kivéve, ha történetesen igazak. Mint például a zárómondat is, amit tartalmilag maga is fontolgatott nemrég. Tépelődik, mit feleljen a felajánlásra. Vajon jól fog-e kijönni? Vagy pórul jár? Van egy halvány érzése, hogy olyasmibe keveredik, amit lehet, hogy később megbán, és olyat kell tennie, ami legjobb meggyőződésével ellenkezik.
Úgy azonban, hogy nem is tudja, miről van szó, nem akarja visszautasítani a dolgot, ezért lehetőleg flegma hatást keltve kérdezősködik:
 - Igen? Nem is tudtam, hogy annak hittél. Nem akármi lehet, ha így megváltoztathatja a véleményedet… de abban kételkedem, hogy TE bocsánatot kérnél bárkitől… főleg olyasvalakitől, akivel csak nemrég találkoztál.
Vajon mit akarhat? Ha bárkinek a testi épségéről van szó, esküszik, hogy Gary nem ússza meg egykönnyen.   
Naplózva

Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon.
(Holt Költők Társasága, John Keating/Robin Williams)

Wade Smith
Eltávozott karakter
*****

Hetedéves Hős Lovag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #58 Dátum: 2009. 07. 11. - 15:18:25 »
0

Gary & Zoey

Ismét egy unalmas nap unalmas órákkal. Arra gondoltam hogy most az órák után kimegyek egyet levegőzni. Nem tudtam először hogy pontosan merre is menjek, de a választásom az Északi udvar felé esett. Nem tudtam hogy miért épp oda megyek, valami tudat alatti súgta és amúgy is rég jártam arrafelé. És mostanság annyi gond gyötör, habár igen sokat szoktam a friss levegőre járkálni egyedül, távol mindenkitől nem nagyon találok a kérdéseimre választ. És a suli is csak egyre nagyobb tehert rak a vállamra. Hamarosan el kell döntenem hogy hová megyek tovább, és lassan nem marad semmi. Ha eldurvul a helyzet mint az első varázslóháborúkor akkor ki tudja hogy mi vár ránk. És abban az időben valószínűleg az aurorképzés sem lesz nagyon nagy, csak megtanítanak a 3 főátokra és csatába küldik az embereket. De ez csak feltételezés számomra hisz azokban az időkben születtem és ezekről a dolgokról nem nagyon lehet kideríteni valamit is. Hiába szántam sok időt a varázslóháború tanulmányozására nem vagyok annyira megszállott hogy össze vissza kérdezősködjek, csupán főként cikkek olvasásával és a Nagybátyám valamint ismerősei kérdezgetésével informálódtam. Érdekelt valamiért ez a téma, de ezt nem nagyon verem nagydobra mert akkor sokan megszállottnak néznének. Így is eléggé kitűnök a társaságból mostanság, de a magányban jobban lehet a kérdésekre választ kapni. Most jut eszembe hogy a könyvtárba sem ártana elmennem, de most úgy érzem hogy jobb lesz kiszellőztetni a fejem az Északi udvarnál.
Mikor kiértem az udvarra először az arcom kellemesen lágy szellő fuvallata érte. Ez kisebb mosolyt csalt arcomra, és nyugalmat. Mikor körbenéztem először senkit sem láttam, örültem a magánynak hogy végre egyedül lehetek és nem kell kilométereket sétálgatnom, de aztán mégis csak csalódnom kellett. Két Mardekáros ott állt valamivel messzebb tőlem. Az egyiket sajnos ismertem hisz évfolyamtársam volt és közös óráink is voltak. Nem nagyon szívleltem az alakot. A lányt nem nagyon ismertem, Mardekárosokkal nem igazán foglalkozok. De azért el kell ismerni hogy csinos lány volt. Nagyon csinos, de Mardekáros és az előítélet az előítélet. Habár nincs minden Mardekárossal gondom a nagy részét rühellem és utálom, mert ezekből a férgekből lesznek Voldemort szolgái. Legalább is nagy részükből, de most ezt a gondolatot el kellene felejteni és tovább kellene mennem a könyvtárba hisz itt nem fogok nyugalomra lelni.
Vissza is indultam, de valamire felfigyeltem, valami furcsára. A két Mardekáros között elég feszült lehet a levegő hisz Gary megragadta a csuklóját a lánynak aki hátrált és kiszabadította magát. Tudtam hogy az a Mardekáros srác nem százas, de hogy perverz is azt még nem. Mondjuk nem nagyon beszélgettem vele, de ő viszonylag még tűrhető Mardisnak tűnt, eddig. De ezek csak Mardekárosok, intézzék el egymás között, nem avatkozom közbe. De az nem helyes, hisz lehet hogy a lány nem olyan mint a többiek. Oda kell mennem segíteni ha valami gond merülne fel. Ez a helyes döntés, aminek nem kizárt párbaj lesz a vége, sőt az is előfordulhat nem kizárt hogy még a lány is nekem esik, mert nem tudom lehet hogy csak így szórakoznak vagy valami ilyesmi. Ezért sem szerettem a Mardekárosokat, elég perverz egy népség, tudom hogy nem mindenki ennyire őrült, de a nagy átlag igen. Ott van például Malfoy kölyök is. Évfolyamtársam és hihetetlenül utáltam. Már a korábbi években is megfogadtam hogy őt egyszer még elkapom.
De most nem Malfoyon kell törnöm magam hanem ezen a Gary-n. Na jó odamegyek és segítek a lánynak, de remélem nem fog nagyon rosszul elsülni ez az egész.
Elindultam feléjük, és közben azon gondolkoztam hogy mi sül ki ebből. Félelem egyáltalán nem volt bennem, egy Mardekáros sráctól mi okom lenne félni. De mikor már olyan három méterre voltam a vitatkozó "pártól" a pálcám elhelyeztem úgy hogy bármikor használhassam, hisz ez a srác ki tudja hogy milyen aljas módon támadna rám. És biztos vagyok benne hogy ha nem lenne nálam pálca akkor is támadna. Ott álltam, a talárom végét fújta a lágy kora nyári szellő, és elég elszántnak éreztem magam hogy a lánynak segítsek.
-Hagyd őt békén! -a szavaim a Srác felé intéztem, majd pedig a szemébe néztem mélyen és határozottan, harcra készen. Lehet hogy ez már rossz szokás hogy mindig a harcra készülök, de ha megtámadna legalább résen leszek. Elindultam még közelebb hozzájuk. -Minden rendben? -kérdeztem ezt már a leányzótól, és ha Gary akadékoskodik és érzem hogy akadékoskodni fog akkor itt párbaj lesz...
Naplózva

Gary Fitzroy
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #59 Dátum: 2009. 07. 11. - 20:17:16 »
0


Buzgón próbálom magamnak bizonyítani, hogy akkor is leszakítom azt a gyümölcsöt a fáról, amit kiszemeltem, és ájtatos biztossággal reméltem, hogy az elmúlt pár perc közelebb juttat hozzá, létrát ad alám, de kezdem úgy érezni, hogy túl magasan van. Szokatlan érzés fog el, mintha ilyennel még nem találkoztam volna, és így van... ez máris magasztosítja az elém kitűzött célt, hisz ez egy igazi különlegesség: egy ötödikes kislány, aki ki akar fogni rajtam? Ez a gyümölcs, amely olyan rég ott lebeg egy karnyújtásnyira, gömbölyded formájával, kecsegtető zamatával, érett, vörös színével...   Á-á, most már az enyém vagy! Lénye legmélyén már rég elesett, hisz a szeme nem tud hazudni, s ez a kényszerű ellenállás, ez a tétova tehetetlenség mind csak levetkőzetlen gátlás. Az eddigi kis játékunk fordulatot vesz, igazi színdarabbá avanzsál, aminek én fogom megírni a történetét!

Most már nem menekülsz! Hiába ez a csökönyösség, az egykedvű nemtörődömség mögé rejtőzés, rég tudom, hogy felkeltettem az érdeklődését, hisz mit számítana neki, hogy mit gondolok róla, hacsak nem fontos neki, hogy nagyobbra tartsam, mint egy törékeny „kisegeret”, habár én a kezdetektől fogva tudom, hogy távol áll tőle ez a fogalom, mégis jó játék ebbe a tudatba üldözni, és miután kiállta az én szabályaim alkotta próbát, szépen bekerül a trófeák egyike közé, végig abban a hitben, hogy bizonyított, holott csak csapdába esett anélkül, hogy észrevette volna. Élete legjobb kalandja is csak egy átverés lesz csupán, míg nekem ez puszta szórakozás: egy játék. Életem legnagyobb fogása! Mindazonáltal ez afféle kegyes hazugság, mindketten jól elszórakoztatjuk majd egymást, és ha Zo ügyesen játszik, talán a végén nem is koppan olyan nagyot...
-Ó igen, mindketten nagyon élvezni fogjuk! -vigyorodom el „ártatlan” arckifejezéssel- De lehetne rólam kicsivel jobb véleményed is, nem sok ötödikes lánynak adok lehetőséget, hogy bizonyítson ... -sóhajtom gondterhesen, mintha még nekem jelentene problémát, hogy ilyen ritka lehetőséget kínáltam fel... Tekintetem most felém tartó léptek neszére fordítom félre. Egy közeledő diák... Ohhh, Murphy...! Volt neked olyan törvényed, hogy ahol zöldek vannak, ott a pirosnak is meg kell jelennie?

Komolyan, hogy ezek mindenhol ott lábatlankodnak... mint a szorgos kis hangyák élelem után kutatva, lepik el az egész Roxfortot, és nem hagyják élni az embert... -bezzeg amikor nekünk kéne egy, hogy szórakozhassunk egy kicsit akkor nincsenek sehol- Lesik a tanárok kívánságait, Dumbledor talpát nyalják, azt hiszik, majd ők megmentik az iskolát és rendet teremtenek.
Már egy ideje tátog az szája... izé... beszél, de nincs erőm, hogy ebből a srácból áradó angyali jóságból bármit is meghalljak, mert megszakad a szívem, és könnybe lábad a szemem, hogy vannak még ilyen jóságos szívű emberek... Zo egy barátnőjét képzelem a helyébe, úgy beszél, mint egy kis fruska: ~Haaagyd máár őt békén! Jaaaj! ~ahogy ezt elképzelem, észrevétlenül is fanyarul elkuncogom magam, nemár... még megbántom a kis lelkét. Gary ezt komolyan kell venni!
-Zoey! -suttogom- Mond meg neki kérlek, hogy húzzon innen, én nem merem, olyan ijesztő! -kezemből egy tölcsért formázva küldöm felé a szavakat, persze a srác számára is hallható hangerővel, majd még kétszer rászisszenek, hogy rajta, csinálja amit mondtam!
Naplózva
Oldalak: 1 2 3 [4] 5 6 7 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 09. 07. - 05:29:22
Az oldal 0.224 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.