+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 97/98-as tanév
| | | |-+  London
| | | | |-+  London mugli része
| | | | | |-+  Covent Garden
| | | | | | |-+  Lyceum Theatre
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Lyceum Theatre  (Megtekintve 3754 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2010. 05. 20. - 00:58:01 »
0

A Covent Garden egyik leghíresebb színháza. Évek óta sikerrel játsszák az Oroszlánkirály című Disney-musicalt, amely egy elbűvölő, varázslatos alkotás. Szinte lehetetlen jegyet kapni az itteni előadásokra - a színházban mindig teltház van.
Naplózva

Ruby Wakefield
Eltávozott karakter
*****


[MÁSODéves mandragórás] [a Rend GYÓGYÍTÓJA]

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2010. 07. 25. - 19:23:47 »
0

A SZÍVEM JOBBAN MUTAT BENNED
MINT BÁRKIBEN


Nem is tudom, melyikünknek kellett rávennie a másikat inkább arra, hogy végre kimozduljunk. Hisz még csak hónapok teltek el azóta, hogy összefutottam aznap éjjel a legfélelmetesebb férfival, akit valaha láttam. Jó, én is meg voltam rémülve, de Daniel még jobban, ami számomra különösen furcsa volt - hisz sose aggódott még értem senki ennyire. Az apámon kívül, de vele egész más a kapcsolatom.
A ma estére szóló színházjegyeket az egyik csoporttársam passzolta le. Szakított vele a barátja, akivel már kétszer látták a most futó sikerdarabot, és az évfordulójukon akarták megnézni harmadszor, ám erre a vitájuk miatt most sajnos nem kerül sor. Bármennyire is sajnálom szegény Mirandát, ez a jegy most jól jön. Hisz mindkettőnknek fájna a szíve veszni hagyni egy ilyen szerencsés alkalmat. Ugye?
Nem öltöztem túl az alkalomhoz, hisz az elmúlt évben, még ősszel gyakran jártam színházba, és rájöttem, hogy nem attól elegáns valaki, ha földig érő szaténestélyi van rajta. Ráadásul ez nem is egy olyan darab. Ez musical. Egy egyszerű mályvaszínű ruhában indultam el otthonról, fehér és ezüst kiegészítőkkel, ezzel nem lehet hibázni.

Az első felvonás utáni szünetben mint minden nő, muszáj voltam felkeresni a mosdót, ám a hosszú sor miatt csak a legvégén kerültem sorra. Már az előttem levő hölgynek is kétes volt, hogy visszaér-e a nézőtérre az utolsó csengetés előtt, hát még nekem, de nem tehetek róla, egyszerűen muszáááj! Úgy sietek, ahogy tudok, épp csak egy gyors pillantást vetek a sminkemre, és már lépnék is ki az ajtón, mikor a táskám pántja megakad a kilincsben, és persze a teljes tartalma szétszóródik a mosdó kövén. A csudába! Ajj, és itt az utolsó csengő!
Az első, amit felkapok a földről, az a pálcám. Ha ezt meglátják, az a legkínosabb, még a végén azt hinnék, valami furcsa szexuális segédeszköz. Ám mikor megnyugszom picit, és összekapkodom a többi holmit (lakáskulcs, pénztárca, púder, igazolványok és a többi felesleges hülyeség, ami egy női táskában üldögélni szokott), valami furcsa neszre leszek figyelmes.
A legutolsó fülkéből jön. Mintha valaki próbálná kinyitni az ajtót, de nem sikerül neki... Vagy nem, inkább mintha nem tudna felállni a vécéről... Vagy... Mi ez a nyögdösés?!
A torkomban dobogó szívvel lépek oda az ajtó elé, vigyázva rá, hogy a cipőm sarka ne koppanjon. Fülelek. Valami csörög odabent.
- Van ott valaki? - kérdezem remegő hangon.
A fenébe is. Mi van, ha mindjárt kiugrik onnan egy Halálfaló? Félek. Remeg a kezem.
Persze nincs válasz. Ez nem lehet igaz.
Megmarkolom a pálcám, majd megérintem a kilincset a másik kezemmel, és kinyitom az ajtót.
Nem látok semmit.
Megint hallom azt a furcsa nyöszörgő hangot, egész lent, a lábam előtt közvetlenül. És mikor lenézek, hirtelen megpillantom.
Egy gyerek.
Egy klasszikus, szőtt mózeskosárban.

Azt mondtam Danielnek, hogyha nem érnék vissza, menjen vissza nyugodtan az erkélyre, ahová a jegyünk szól, majd valahogy én is visszaevickélek. Itt bukott meg az ügy! Ajj, vajon hogy hívjam ki onnan úgy, hogy ne zavarjam meg az előadást? A karomban ott van a baba, egy némítóbűbájjal elcsendesítve. Bedugom a fejem a hangszigetelt ajtón, és a tekintetemmel megkeresem Dant.
Pisszegni kezdek.
Persze nem hallja.
- Dan... Hé! Daniel! - suttogom oda, a lehető leghangosabb suttogással, mire a gyerek mocorogni kezd a karomban. Ajj, könyörgöm, hallj már meg! Kétségbeesetten szuggerálom kedvesem tarkóját. Néééézz ideeeeeeeeeee...
Naplózva

A FÉNY MINDIG SÖTÉTBŐL FOGAN.

Daniel Raimbourg
Eltávozott karakter
*****

Mágiatöri tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2010. 07. 25. - 20:31:17 »
0

Nem tartottam jó ötletnek ezt a ma estét, de igaza van Rubynak abban, hogy nem maradhatunk örökösen a lakásban, pedig ott biztonságban tudhatom, ott nem eshet baja, mert félek, hogy én nem tudnám megvédeni. Féltem őt.
Kétes érzésekkel vettem fel egy fekete nadrágot, egy világos kék inggel és és fekete nyakkendővel. Szerettem mindig is a színházakat, de a ezekben az időkben... Rubynak fogalma sincs, ez mennyire veszélye. Londonban, ketten, szinte védtelenek lennénk, a muglik között még csak pálcát sem ránthatunk.
Nem vagyok nyugodt, kicsit sem. Egész este figyelmetlen vagyok, és szinte alig tudok koncentrálni egyrészről az elődadásra, másrészről Rubyra. Mindenkit gyanúsnak tartok, és míg egyik kezem kedvesem dereka köré van fonódva, a másik a zsebemben a pálcámon pihen, ha bármi lenne azonnal elő tudjam rántani.
Talán kicsit paranoiásabb vagyok a kelleténél, de ha Ruby van szó, akkor mostanában minden sokkal nagyobb értékűbb, mint előtte bármikor. S nem tudnám elviselni, ha nem tudnám megvédeni, ha neki bármi baja esne.

Lement az első felvonás, és be kell vallanom, élveztem és még ki is tudtam kapcsolódni, ami nagyon is jót tett nekem. Felszabadultan kezdtem volna bele, hogy ecseteljem Rubynak, hogy mennyire fantasztikus ez a darab, és hogy valóban remek ötlet volt eljönnünk, mikor közli hogy neki muszáj wc-re mennie.
Elkísérem egészen a női mosdó ajtajáig, mikor is már szemrehányó pillantások hada vesz körbe, hogy vajon mit is keresek én itt, de nem érdekel. Nem akarom, hogy egyetlen pillanatra is egyedül legyen, még akkor sem, ha eddig teljesen biztonságosnak tűnt minden.
Aztán lassan letelik a negyed órás szünet, de Ruby még sehol. Kezdek aggódni, de a hölgyek még mindig lassú ütemben szállingóznak ki az illemhelyiségből. És felcsendül az első csengő.
- Uram, kérem foglalja el a helyét, az előadás hamarosan kezdődik - lép mellém egy apró termetű lány, és hívja fel a figyelmemet, leginkább szerintem azért mert amilyen mozdulatlanul álltam a fal mellett, úgy tűnt fogalmam sincs arról, hogy mit is jelent a felhangzott csengő.
- Köszönöm, azonnal - válaszolok mosolyogva.
Várok, de még mindig nem látom az én kedvesen mosolygó arcomat.
- Uram! - szólít meg újra a lány, és csak felé nézek - Az előadás azonnal kezdődik.
Ruby azt, mondta ha nem végezne várjam, nyugodtan üljek vissza a helyünkre, siet ahogy tud. De nem nehezemre esik visszatérni, egyedül. Aggódom. Mi történhetett vele? Le sem vettem egyetlen pillanatra sem a szemem a mosdó folyosójáról.
Visszamegyek. S mikor leülök már csendül is fel a második felvonás nyitánya, és a mellettünk ülő párocska már rosszalló tekintettel mér végig, mikor belépek és hangoskodni kezdek, pedig amilyen halkan csak tudok foglalok helyet. Félpercenként tekintek hátra, hogy mozdul e a függöny, és Ruby belép e végre, de semmi. Még csak egy apró szellő sem mozdítja meg az egyébként igencsak nehéz anyagot.
Aztán hirtelen valami halk suttogást hallok, valami leheletnyi hangocskát, ami nem a mellettünk ülő pártól, jön és az színpadon is épp valami egyéni szám megy, így azonnal hátrakapom a fejem, s már ugrok is fel, mert megpillantom Ruby arcát.
- Minden rendben? - kérdem halkan és már lépek is ki hozzá, mert látom hogy valami nem stimmel, mikor megpillantok a kezében egyy... egy gyereket?
Megdöbbent tekintettel nézem Rubyt és a kezében fekvő apróságot.
- Ez meg mi? Kié? Hogy került hozzád?
Naplózva

Ruby Wakefield
Eltávozott karakter
*****


[MÁSODéves mandragórás] [a Rend GYÓGYÍTÓJA]

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2010. 07. 25. - 21:23:34 »
0

AZ A FÉL SZÁZALÉK, AKI KIVÉTEL
NEM KÖZÖTTÜNK JÁR


Te jó ég, már mindenki engem néz az erkélyről, csak Daniel nem. A fenébe, kezd ez a dolog aggasztani. Ráadásul a gyerek annyira mocorog, hogy ki kell lépnem a folyosóra ismét, hogy megnézzem, mi baja lehet. Sosem volt még dolgom csecsemővel (a mandragóragyökéren kívül, amit átültettünk más Bimba tanárnővel másodikban, de az teljesen más), bármilyen hihetetlen is, soha nem tartottam még egyet sem a karomban, de persze tudom, hogyan kell megfogni. Elméletben minden sokkal könnyebb.
Ringatom egy kicsit, és igyekszem nem beleszeretni a rózsás kis pofijába, hisz annyira aranyos, nem is sír, pedig a helyében én halálra lennék rémülve! Milyen bátor baba!
Visszadugom a fejem a sötét nézőtérre, miután kigyönyörködtem magam a piciben. Most egy csendes szóló megy, talán több esélyem van, hagy Daniel meghalljon. És igen! Már jön is!
- Jön már a megmentőnk, ne félj semmitől - duruzsolom csendben a babának aki erre kacarászni kezd. Megzabálom!
Mikor megpillantom Danielt idekint, rámosolygok és felé mutatom a babát.
- Nézd!
Ám Daniel ahelyett, hogy megállapítaná, milyen édes ez a csöppség, rögtön kérdésekkel kezd bombázni. Jó, jó, megértem, igaza van. Kicsit odébb megyek az ajtótól, hogy ne hallatsszon be a beszélgetésünk. A folyosón most persze nem jár senki, az előbb minden dugig volt pincérrel és vendégkísérő hostessel. Igazság szerint mióta kihoztam a gyereket, senkivel sem találkoztam, csak Daniellel. Ez kicsit furcsa.
- A mosdóban találtam. Valaki ott hagyta szegényt! - magyarázom a helyzetet Dannek. - Annyira bájos, és milyen kis gyámoltalan szegény... Hogy tehet valaki ilyet egy gyerekkel? Hát nézz rá! Ott tudnád hagyni a női vécében?
Naplózva

A FÉNY MINDIG SÖTÉTBŐL FOGAN.

Daniel Raimbourg
Eltávozott karakter
*****

Mágiatöri tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2010. 07. 25. - 21:48:14 »
0

Nem tudok úgy reagálni a pici jelenlétére, mint Ruby. Én még nem az aranyos pirospozsgás arcocskákat látom, hanem a kérdések zakatolnak a fejemben a gyerekkörül.
Míg Ruby kicsit hátrébb áll az ajtótól, én már előkapom is a pálcám, hogy azonnal lecsendesítsek mindent, és senki ne hallja a hangunk. Nem szeretném, ha bárki is kijönne, csak mert zavarunk.
A mosdóban találta... Valaki otthagyhatta...
Ki hagy egy színház mosdójában egy gyereket? És miért nem tűnt fel senkinek? Nem hagyhatta ott a szünetben, mert azt látták volna.
Túl sok a kérdés a gyerek körül és az eddigi aggályaim amik lassan kezdek feledésbe merülni legalább egy estére, most azonnal előtérbe kerültek. Ruby pedig úgy édesgeti a gyereket, mintha a sajátja lenne.
- Nem, képtelen lennék rá - értek vele egyet.
Valóban nagyon édes a baba. Minél tovább nézem, a szívem is egyre jobban lágyul, de nem veszíthetem el az eszem. Józanul kell gondolkodnom.
- De vajon hogy került oda? Ki az aki egy mosdóban hagyná a gyerekét? Szóltál már valakinek?
Naplózva

Ruby Wakefield
Eltávozott karakter
*****


[MÁSODéves mandragórás] [a Rend GYÓGYÍTÓJA]

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2010. 07. 25. - 22:17:35 »
0

VELED ÁLMODNI KÖNNYEBB
MINT EGYEDÜL ÉBREN VAGY VALAKI MÁSSAL


- Ugye? - bólogatok, és leülök az egyik vörös bársonyos karosszékbe a gyerekkel a karomon. A haja sötét és hosszú, ami furcsa, a kisbabáknak nem szokott ilyen sűrű haja lenni. A szemei persze még kékek, és hatalmasak, és olyan okosak! Bizony.
- Nem lehet idősebb egy hónapnál, elég kis picike - mondom Danielnek, ennyit tudok megállapítani róla. - Talán két-három hetes. Csoda, hogy nem bömböl. Nagyon nyugodt. Lehet, hogy begyógyszerezték?
Megnézem a kis karját, hogy van-e rajta szúrásnyom, de nincs.
- Nem, nem szóltam senkinek. Nincs itt senki. Lehet, hogy kéne? - tűnődöm magamban hangosan, és nem nézek föl, csak a gyereket nézem. Felemelem a két kicsi kezét.
- Nézd ezt a mózeskosarat, ezer éve nem gyártanak ilyet. Ezt gyékényből szőtték! Vagy mi ez? Raffia? Hmmm.
Kiemelem a kicsit a kosárból, hogy megvizsgálhassam közelebbről és megigazíthassam a kis ruhácskáját. Régi fajta rongypelenka van rajta, amilyet szintén senki sem használ már, meg összesen egy lepel takarja, ami olyan, mint egy kisebb fajta köpeny, vagy nem is tudom, mire emlékeztet.
- Milyen furcsa...
Miközben a babát tartom, elteszem az ölemből a kosarat, a mellettem levő kis asztalkára pakolom (persze majdnem lelököm a drága aranyszegélyes vázát, de ez fel se tűnik), és közben nem veszem észre, hogy a takarók közt megbújik egy lepecsételt boríték. 
Naplózva

A FÉNY MINDIG SÖTÉTBŐL FOGAN.

Daniel Raimbourg
Eltávozott karakter
*****

Mágiatöri tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2010. 07. 25. - 22:55:37 »
0

- Valóban nagyon apró, szerintem is maximum két hónapos lehet - helyeslek, de közben kattog az agyam és a tekintetem ide-oda cikázik Rubyról, a gyerekre és onnan a folyosókra.
Várom, hogy feltűnjön egy kétségbeesett anya, aki a gyermekét keresi vagy nem tudom ki, de nincs jó érzésem ezzel az aprósággal kapcsolatban. Talán a paranoia uralkodott el rajtam, de hogy pont az első nem otthon történt esténken találunk egy csecsemőt gyanúsnak tűnik.
- A drog máshogy hat egy néhány hónapos gyerekre, ha jól tudom. Nem hiszem, hogy be lenne gyógyszerezve.
Csak a kicsit nézi. Az a pici teljesen megbűvölte Rubyt, és halványan elmosolyodok, ahogy egy pillanatra megfeledkezem az aggályaimról. Jól állna neki egy saját gyerek. Egy gyerek tőlem, a mi kicsi apróságunk.
Leguggolok eléjük és nézem őket. Melegség tölt el, látva ezt a képet.
- Annak tűnik, persze számtalan hasonló anyagot is hasznának mózeskosarak készítéséhez, melyek persze nem olyan tartósak, és a legtöbb nem is kifejezetten babáknak való, de ahogy elnézem ennek elég jó a minősége - kap el megint hév, hogy belemenjek mélyebben egy témában, de aztán gyorsan észbe kapok, és be is fejezem.
Mikor Ruby kiveszi azonnal elterelődik a babáról a figyelmem és a mózes kosarat nézem, majd belenyúlok és kiveszek belőle egy levelet.
Felállok és kibontom, és nem figyelek Rubyra, aki épp a kicsivel van elfoglalva. A levél tartalma most sokkal izgalmasabb, talán fény derül a rejtélyre.

Kicsim, soha ne feledd el, anyu és apu nagyon szerettek téged. Ha lett volna más mód, akkor soha nem engedtük volna hogy távol nőjél fel tőlünk. Minden vágyam hogy olyan szülőkre lelj, akik legalább annyira fognak szeretni, mint mi tettük.
Soha nem fogunk elfelejteni téged, egy életen át szeretni fogunk. És tudd, hogy különleges vagy, varázslók vérei folynak az ereidbe.
Szeretlek, anyu.

Kedves megtaláló, kérlek téged vigyázz az én kicsi Stefanomra. Stef, február 7-én született, allergiás a macskaszőrre. Nyugodt baba, de ha nyűgös akkor ha kicsit rázogatjuk megnyugszik.
Nagyon köszönöm.


Semmi egyebet nem találtam a levélben. Kétszer is átolvastam, aztán megfordítottam, hogy nem kerülte el véletlenül valami a figyelmem, mikor észrevettem egy apró macska kaparást a papír hátulján.

Ne keresse

De befejezve már nem volt.
Rubyra néztem.
- Varázsló...
És átadtam a levelet neki.
- Nézd meg a hátulján azt az először tinta foltnak tűnő írást. Sietve hagyták itt.
Naplózva

Ruby Wakefield
Eltávozott karakter
*****


[MÁSODéves mandragórás] [a Rend GYÓGYÍTÓJA]

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2010. 07. 25. - 23:22:19 »
0

TUDTAM, HOGY ITT LESZEL VALAHOL
ÉS TESSÉK ITT VAGY


A karomra fektetem a babát, és az hozzám bújik. Igazából azt akartam megnézni, hogy fiú-e vagy lény, amikor kivettem a kosárból, de meggondoltam magam, mivel, hát, nem illik csak úgy belenézni egy idegen pelusába, hogy kiderítsük ezeket a dolgokat. Igen, zavarba jöttem egy kisbaba fehérneműjétől...
Feltűnik, hogy Daniel elhallgatott, úgyhogy felnézek rá, miközben a gyerek a hajam meg a fülbevalóm után kapkod. Lefejtem kicsiny ujjait a kagylóimról, hogy inkább a macskás gyűrűmmel játsszon az ujjamon, és kérdőn nézek Danre.
- Mit olvasol? - kérdezem, ám nem válaszol, ilyenkor megszűnik számára a világ úgyhogy kénytelen vagyok várni, addig is megcsiklandozom a baba talpát, akinek ez már annyira nem tetszik. Gyűrődik a feje. Mindjárt hiszti lesz, úgy érzem.
- Jól van baba, semmi baj, el ne kezdj itt sírdogálni nekem... - gügyögök/rimánkodok neki de nem nagyon hatja meg. - Csssss...
Mikor Dan rám néz és kimondja azt az egy szót, amire egyáltalán nem számítottam, hirtelen nem tudok mit mondani. Hogy varázsló lenne?
- Ezért ilyen ósdi az összes cucca? - bukik ki belőlem.
Ahogy Daniel kéri, megfordítom a levelet, és a félbehagyott mondatra meredek. Hirtelen kiráz a hideg, és nyugtalanul kezdem érezni magam. Eddig semmi gyanús nem volt ebben a babában. De most hirtelen minden megváltozott. Egy pillanat alatt átérzem, mi lehetett az az ok, amiért egy anya a női mosdóban hagyja a gyerekét.
Lehet, hogy egyszer én is kerülhetek ilyen helyzetbe?
Ha menekülnöm kell, és a gyerek élete fontosabb lesz annál, hogy velem maradjon?
Rémülten emelem fel a fejem, és a gyerek észlelheti a hirtelen hangulatváltozást: eltörik a mécses és sírdogálni kezd. Felállok a karosszékből és valami furcsa tekintettel nézek Danielre.
- Menjünk innen. Nagyon rossz érzésem van.
Naplózva

A FÉNY MINDIG SÖTÉTBŐL FOGAN.

Daniel Raimbourg
Eltávozott karakter
*****

Mágiatöri tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2010. 07. 27. - 13:01:27 »
0

Ahogy Ruby nézek, ugyanazokat a gondolatok látom kiülni az arcára, melyek az én fejemben is kavarognak. Vajon mi történhetett, hogy egy anya arra kényszerült, hogy magára hagyja a gyermekét? Miért érzete ezt a legjobb megoldásnak? S a legrosszabb, hogy sajnos tudom a választ...  De nem csak én érzékelem Ruby hangulatváltozását, hanem a baba is, aki abban a pillanatban hangos sírásba kezd. Most áldom Merlint, hogy négy perce lenémította a helyiséget, nem szeretném, hogy bárki is ránk törjön és kérdezősködni kezdjenek.
Ruby feláll, én pedig a gyerekért nyúlok. Rázogatni, az állt a levélben. Finoman a karjaimba fogom és enyhén rugózni kezdek.
- Nyugalom, nincs semmi baj. Minden rendben lesz, biztonságban vagy - és a pici szép lassan nyugszik meg.
Közben már Rubyt nézem. Igaza van, el kellene tűnnünk, ha itt hagyták ezt a babát, annak oka van, és ha a nő menekült, akkor valószínűsíthető, hogy üldözhették is.
- Menjünk, de legyen kéznél a pálcád. De ne legyen feltűnő, és rejtsd el a kicsi holmiját, úgy kell tennünk, mintha a miénk lenne, ha innen hopponálunk, tudni fogják, hogy varázslóknál van a gyerek. Távolabb kell kerülnünk a színháztól.
Továbbra is a karjaimban tartom a picit, így biztonságosabbnak érzem a távozást, de mivel az egyik kezemben a gyerek van, így nem tudom magamhoz zárni Rubyt, ami zavar, mert nem tudok kellően vigyázni rá. De Rubynak mindkét kezére szüksége lenne, hogy megtartsa a gyereket, nekem nem.
- Taxival megyünk - adom meg még a következő utasítást.
Nem tudunk motorral menni, amivel érkeztünk.
Naplózva

Ruby Wakefield
Eltávozott karakter
*****


[MÁSODéves mandragórás] [a Rend GYÓGYÍTÓJA]

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2010. 08. 01. - 00:39:41 »
0

EZ AZ A DOLOG AMI ELTŰNTET
MINT SZAMARAT A KÖDBEN


Talán enyhe sokkot kaptam. Úgy megrémülhettem hirtelen, hogy fogalmam sincs, mi történt a következő pár másodpercben. Egyszer csak azt veszem észre, hogy már nem én tartom a babát, hanem Daniel. Hogyhogy nem rohan ki mindenki a nézőtérről? Hogyhogy nem hallják? Aztán eszembe jut, hogy pár perccel ez előtt én magam tettem csendkört a baba köré, Daniel valószínűleg mindhármunkra kiterjesztette.
Nem hiába, az eszét is imádom.
Sikerült elhallgattatnia a babát is, amiért külön plusz pont jár neki. Jól áll a karjában. Egy kézben tartja! Mintha a sajátja volna. Olyan csöpp az a baba...
Bólintok, ahogy meghallom az utasításait. Csak bólogatok és bólogatok. Ennyi óvintézkedés nekem eszembe se jutna - nem hiába, régebb óta él együtt a háborúval, mint én, holott én itt nőttem fel, vele ellentétben. Ezt teszi a gyakorlat - na meg egy kis ész.
Gyorsan összekapkodom a gyerek holmiját: megpróbálok mindent belegyömöszölni a táskámba, de persze nem megy. Olyan ideges vagyok, hogy remeg a kezem, az meg, hogy zsugorbűbájt alkalmazzak, meg sem fordul a fejemben. De végül mentő ötletként kikotorom a sálamat a táskából és átvetem a méretessé vált tartalmán, így takarva el, mi is van benne. Nem feltűnő. A levelet is eltettem, hátha később még hasznát vesszük. Úgy emlékszem, van egy bűbáj, ami megmutatja, ki írta az adott sorokat a pergamenen...
- És mi lesz a motoroddal? - kérdezem értetlenül, miközben szorosan követem Danielt, egy fél méterre sem maradva le tőle. A kezemben a pálcámat szorongatom, az ujjaim izzadtak és csúszkálnak a markolaton.
Idegesen meredek a libbenő függönyökre, a sötéten tátongó ablakokra és a sarkokra, ahonnan ki tudja mikor bukkanhat elő valaki. Elsorolom magamban, milyen bűbájokat és átkokat használnék, ha valaki elénk toppanna és támadna - ezt a technikát Dan tanította nekem. Önvédelem. A koncentráción múlik. Stupor, Obstructo, Petrificus Totalus... és még volt valami...
A kiábrándító bűbájnak köszönhetően úgy hagyjuk el a színházat, hogy senki sem figyel fel ránk. Bár a büfé mellett egy hölgy mintha egyenesen rám nézett volna - ám aztán kifejezéstelen arccal elfordult, és ment a dolgára.
Kiérünk az ajtón. Te jó ég, úgy ver a szívem, mintha körbe-körbe rohangálnék...
Naplózva

A FÉNY MINDIG SÖTÉTBŐL FOGAN.

Daniel Raimbourg
Eltávozott karakter
*****

Mágiatöri tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2010. 08. 01. - 22:26:32 »
0

Elmosolyodom, ahogy ránézek Rubyra, annyira édes, ahogy szenved a pici holmiaival, de mivel gyorsan feltalálja magát, nem említem meg neki, hogy egy egyszerű tértágító bűbájjal könnyebben megoldhatta volna a pakolást. Szeretem mikor ilyen körülményes. De persze mit nem szeretek rajta? Mióta ismerem nem találtam benne kivetnivalót, és betelni sem tudok vele. Most is egyedül az akadályoz meg abban, hogy csak őt nézem, mert a félelem ami átjár, hogy Rubynak bármi baja eshetne jóval nagyobb.
Elindulunk a kijárat felé, és közben folyamatosan kémlelem a környéket, nehogy valami történjen. Nem szeretném, ha itt a színházban kerülnénk esetleges párbajba, nem mintha bárhol szeretném. Ruby hiába Rend tag már, akkor sem akarom veszélybe sodorni, és félő hogy ez a picike a karjaimba, jelenleg hatalmas veszélyforrás.
- Holnap érte jövök - válaszolom és adom is meg azonnal a magyarázatot - Ha bárki figyel minket, akkor ha motorra szállnánk, ami egy babával egyébként is veszélyes - teszem hozzá, de már folytatom is - feltűnő lenne. S a motorom bejelentett a rendszámom alapján bárki le tud nyomozni, kockáztatni pedig nem szeretnék.
Kiérünk.
Eddig minden rendben volt. A dalok végén felhangzanak a tapsok, de más hangot nem hallani a színházban, leszámítva a büfében álldogáló lányok halk suttogását. Minden csendes. Talán túl csendes is. Vagy én vagyok már túl paranoiás?
Szakad az eső... Egy éve Londonban vagyok, de ezt az időjárást még mindig nem sikerült megszoknom. Az állandó felhős égbolttal még nem is lenne problémám, de ez a kiszámíthatatlan idő... Mikor elindultunk eszembe sem jutott, hogy néhány órával később már a motorom nem éppen a legkedvezőbb jármű lesz. De most úgy sem számít.
- Leintek egy taxit - fordulok oda Rubyhoz, és átadom neki a picit. Nem szeretném a gyereket kivinni az esőbe. A színház bejárata legalább száraz, de ha egy kicsit feltámad a szél, akkor itt sem lesz már biztonságban senki.
Körbenézek gyorsan, hátha van a közelben egy fekete cab, de egyet sem látok. Nem is csodálkozom, a darabból legalább még legalább egy óra hátra van, addig itt egyetlen taxi sem fog megállni, ha csak nem jeleznek nekik.
Kilépek a szakadó esőbe, de előtte egy gyors és egyszerű mozdulattal alkalmazok egy Leperexet. Eszembe sem jut, hogy ezzel feltűnést kelthetnék, egy szimpla berögződött mozdulat volt. Soha nem használok esernyőt.
Jó pár perc is beletelik mire végre megáll egy autó. Azonnal nyitom az ajtót, és intek Rubynak, hogy beszállhat, próbálom jelezni, hogy siessen, ha már az autóban vagyunk, akkor nem lehet gond, csak kerüljünk messzire innen. Minél messzebb.
De épphogy beszállt Ruby a kocsiba, egy piros csóva suhan el a fejem mellett...
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 06. 17. - 12:18:49
Az oldal 0.112 másodperc alatt készült el 41 lekéréssel.