Ruby Maria Wakefield

[~° RUBY WAKEFIELD °~]

~° RUBY WAKEFIELD °~

          alapok

jelszó || Szomorú időket élünk...
teljes név || Ruby Maria Wakefield
becenév || Királylány
nem || nő
születési hely, idő || London, 1977. november 4.
kor || 20
faj || ember
vér || fél
iskola|| A Mandragóra Gyógyítóképző Intézet és Ispotály, Cecily Throckmorton Medimágiai Kar
szakok || általános medimágus & szülészeti medimágus
évfolyam || másodéves


          a múlt


1983. november 4. csütörtök, Cardiff, lakásunk, gyerekszoba és benne az ágyam
Kedves Naplóm ma kaptalak meg ma vagyok 6 éves. Mindent le fogok írni ami történik velem és ma tettem Beléd egy szép 4 levelü lóherét is amit ma a jáccótéren találtam Apu szerint szerencséthoz. Szükségünk lenne a szerencsére mert Anyu megint elejt minden tányért és poharat és vázát és közben nagyon hangosan beszél Apuhoz. A kicsi Rose megint sír megyek és meg víg asztalom.


Tovább lapozgatom a kicsi kék könyvet. A borítóján egy nagy, kopott, fehér kagyló van, meg egy hatalmas RUBY felirat. Az én naplóm. Az első. Gyerekkoromban nem sokat írtam bele, hisz nagyon nehéz volt szavakká és mondatokká formálnom kis kusza világom girbe-gurba, bukdácsolós eseményeit.
Másnak felhőtlen gyerekkor jut selyemmel és bársonnyal és rengeteg arannyal, annyira sokkal, hogy még a vérük is abból van, én azonban világ életemben szegény voltam. És nem azért, mert a szüleim ócska gyári munkások voltak, és nem is azért, mert mondjuk volt hat testvérem (nem volt, csak egy).
Hanem azért, mart anyám minden pénzünket elitta.


1986. augusztus 1. péntek, Southampton, lakásunk, vécébe zárkózva
Elegem van, elegem és elegem!!!!!!! Anya már megint részeg és ilyenkor gyűlölöm gyűlölöm GYŰLÖLÖM!!! Apa azt mondta, hogy ha tovább romlik a helyzet átvisz minket a nagyihoz hétvégére. Az előbb szólt hogy pakoljak össze Rosenak meg magamnak. Rose olyan idegesítő ilyenkor! Megállt a szoba közepén és elkezdett visítozni hogy nem nem nem ő az anyjával akar maradni! Hogy lehet ilyen hülye????
 
később, Ipswich, nagyiék háza, emeleti szoba, íróasztal
Furcsa dolgok történnek körülöttem. Anya még otthon be akart jönni a szobába miközben pakoltam a kicsi cseresznyés bőröndbe de az ajtó egyszer csak bevágódott előtte. Nem én voltam és nem is értem de az ajtó nem is nyílt ki pedig anya dörömbölt rajta és rugdosta is én meg csak sírtam és sírtam.
Annyira fáradt vagyok.


Mosolyogva simítom végig a könnyektől hullámos papírt. Minderre nem is emlékeztem, pedig ahogy visszapörgetem a lapokat, talán ez volt az első varázslásom. Legalábbis az első, amit észre vettem. Apa persze rögtön tudta, mi történt. Az anyám nem tud varázsolni, ahogy Rose sem. Mindkettejükkel elég rossz a kapcsolatom, és korántsem csupán emiatt, mégis tudatában vagyok annak, hogy ennek igenis sok köze van hozzá.  
Ahogy elnézem a dátumokat és a városneveket, eszembe jut, hogy mennyit költöztünk. Egyik településről a másikba vándoroltunk. Mikor kicsi voltam, Apa azzal magyarázta mindezt, hogy mindig máshol kapott állást, de most már tudom, mi volt az oka a folyamatos a költözésnek. Egyrészt a szomszédok sose nézték sokáig jó szemmel az anyám folyamatosan balhéit (volt egy pár). Másrészt Apa félt, hogy kiderül, mi is ő - egy időben ezt is mondogatta, de csak nekem. Én is furcsa kislánynak számítottam, egy idő után különös történetek főszereplőjévé váltam. Apróságok voltak, igazából a legtöbbnek semmi köze nem volt a bimbódzó varázserőmhöz, mégis, mivel én voltam "annak a bolond Wakefieldnének a lánya", előszeretettel fogták rám, ha eltűnt egy kutya a szomszédból, vagy ha denevérek támadták meg a tanárnőt hazafelé menet.
Nem tudok ezeken a dolgokon mulatni, még ennyi év eltelte után sem. Félelmetes, hogy milyen buták az emberek. Amit nem tudnak megmagyarázni, attól máris félnek. A félelem pedig gyűlöletet szül. Olyan gyorsan... olyan pokolian gyorsan.
Soha, egyik osztályomba sem tudtam igazán beilleszkedni, és egy idő után már nem is igyekeztem. Csak egy újabb hely, ahol majd nem töltünk egy fél évnél hosszabb időt. Ennyi volt az az átlagos idő, ami után többé nem tűrtek meg minket, és tovább kellett állnunk...


1988. július 1. péntek , Notthingam, Tudor utca 32., 7. em. 21., kis, erkélyes hálószoba
Ma kaptam egy levelet! Sose kaptam még levelet senkitől, csak képeslapot, azt is Susie küldte Teneriféről. De most levelet kaptam, méghozzá hosszút! Apával együtt bontottuk ki. Annyira örült neki, jobban mint én! Nagyon büszke volt rám. A levelet beragasztom a következő oldalra.
A Roxfortból jött. Felvettek! Annyira de annyira vártam erre a levélre! A születésnapom óta, de nem jött, most viszont mégis itt van! Valóra vált hát, amiről azóta ábrándozom, mióta megtudtam, hogy Apa varázsló! ANNYIRA BOLDOG VAGYOK!
Csak az idegesít, hogy Rose egy bunkó kis dög. Elvette a levelemet, és átírta a saját nevére. Annyira dühös lettem rá, de Apa azt mondta, nem szabad dühöngenem, mert esetleg bántok valakit. Azt mondta Rosenak, hogy nemsokára ő is kap majd ilyen levelet, és hogy legyen türelemmel.
Remélem, nem kap majd.  


Hogy írhattam ilyet...
Rose sosem kapott levelet. Muglinak született, és iszonyúan irigy volt rám. Attól a perctől fogva, hogy kiderült, sosem lesz belőle boszorkány, gyűlölt. Ott tett nekem keresztbe, ahol csak tudott, és én rengeteget tűrtem.
Ostoba, kicsinyes Rose...
Amikor a Roxfortba értem, új naplót kaptam Apától. Együtt mentünk el bevásárolni. Aki régi ismerőssel csak találkozott, mindenkihez odavitt bemutatni, borzasztóan büszke volt! Én pedig végre, tizenegy évnyi szenvedés és a folyamatos megaláztatások után, boldognak éreztem magam. Annak a naplónak is itt kell lennie valahol...


1988. szeptember 1. csütörtök, ROXFORT, Hugrabug-torony, lányok hálószobája, balról a második ágy
Kedves Új Naplóm!
Borzasztóan fáradt vagyok, úgyhogy majd csak holnap mesélek, de le kell írnom: annyira csodálatos itt minden! Sikeresen átestem a beavatáson. A Teszlek Süveg azt mondta, nagyon okos és értelmes lány vagyok, viszont az igazságérzetem erősebb, mint az átlagé. A Hugabug házba osztottak be. Sárga szegély került a varázslóköpenyemre. Szeretem a sárgát!
Most jó éjt, Kedves Új Naplóm. Holnap lesznek az első óráim. Nagyon izgulok.


Milyen rég is volt! Majdnem kilenc éve - egek! Nem olvasok el minden bejegyzést, csak bele-belelapozok. Még mindig emlékszem az örömre, amit az jelentett, hogy végre hozzám hasonlóakkal vagyok egy helyen. Itt végre befogadtak. Barátokra leltem, még ha sokkal lassabban is, mint a társaim. Az évek alatt ugyanis zárkózott lettem és félénk, de az idő, amit anyámtól és Rosetól távol tölthettem, jót tett nekem.


1989. október 7. szombat, Roxfort, Hugrabug-torony, klubhelyiség
Apa levelet küldött. (Beragasztom a következő oldalra.) Elválik. Végre. Remélem, jobb lesz így mindenkinek.


Anyámat rengetegszer küldtük el elvonókúrára. Számtalanszor nem járt sikerrel, az alkohol mindig erősebb volt nála, de legutóbb úgy tűnt, végül sikerül úrrá lennie szenvedélyén. Az orvosok megmondták neki, hogyha nem áll le, meg fog halni, és gondolom ettől beijedt.
A bíróság Roset nála helyezte el. Engem elvileg minden hétvégén láthatott volna, de a Roxfort miatt ugye ez nem volt lehetséges... Mikor hazamentem, nem akart látni. Rose-zal összefutottam egyszer-kétszer a városban (ekkor már Londonban laktunk), de rám se akart ismerni. Képtelen volt nekem megbocsátani azért, mert én örököltem valamit, amit ő nem.
Apával nagyon jól kijöttünk. Felnéztem rá, már-már csodáltam. Azon a nyáron, és az összes következőn is többször is voltam benn nála a munkahelyén, a Szent Mungóban. Azt hiszem, ekkoriban döntöttem el, hogy gyógyító leszek, mint ő.
Komolyan vettem a roxfortos tanulmányaimat, főleg azokat a tárgyakat, melyekről tudtam, hogy szükségesek lesznek majd a továbbtanulásomhoz. Már a negyedik naplót lapozom végig, és rátalálok az első csókomra, majd az első diákszerelemre - viszonylag későn, hetedéves koromban fedeztem csak fel ezt az érzést. Nem voltam soha népszerű a fiúk körében. Én voltam mindig a kicsi, fura lány, aki nem jeleskedett a sportokban, sőt még különösen szép sem voltam.
Hihetetlenül vágytam a szerelemre, de nem kaptam meg, legalább is nem úgy, ahogy akartam. Helyette elhitettem magammal, hogy nincs is szükségem rá. Komolyabb élettapasztalatok nélkül hagytam el alma materem kapuit, de úgy gondoltam, az élet még csak most kezdődött számomra. Az ember valahogy mindig felülbírálja korábbi önmagát. Minden egyes évben úgy gondolja, most már mindent ért, a következőben pedig kénytelen rájönni, eddig nem tudott semmit a világról.
Azon kívül, hogy bejussak a Mandragórába, és Apa nyomdokaiba léphessek, nem volt semmi célom az életben. Nemrég jöttem rá, ez milyen kicsi és szánalmas felfogás: nem küszködök másért, mint a saját boldogulásomért.
Most itt vagyok, Apával közös lakásunk gardróbjában, és a kiborult kartondoboz tartalmát szedegetem fel a földről. A bőröndöt akartam lecibálni, csak leragadtam az emlékeknél. Apát a héten megtámadták az utcán - legalábbis azt állítja, nem csinált semmit, csak gyanútlanul sétálgatott. Nem hiszek neki. Tegnap, mikor bementem hozzá, egy auror volt nála, és azonnal elhallgattak, amint megérkeztem.
Most a Szent Mungóban van, ott, ahol a mindennapjait tölti, csak épp nem gyógyítóként, hanem betegként. Pizsamát, papucsot, váltás ruhát viszek be neki, süteményt és levest és párnát, meg könyveket...
Beledobálom a könyvecskéket, a fotókat és a kis mütyüröket a dobozba, behajtogatom a tetejét, és visszatolom oda, ahonnan lefordult.

Eddig nem vettem tudomást a körülöttem levő világról. Pontosabban tudtam, mi történik: Tudjukki visszatért, emberek tűntek el vagy haltak meg, és mindenki elvesztette az ép eszét és a józan ítélőképességét... Csak egyszerűen ezek a dolgok nem voltak részei a mindennapjaimnak. Zárt ajtók mögött éltem a Roxfortban, és most zárt ajtók mögött élek a Mandragóra kollégiumában.
De én végre tudni akarom, mi történik az orrom előtt.
Részese akarok lenni a dolgoknak. Főleg, mivel a veszély itt kopogtat az ajtónkon, és ha már nem tehetünk mást, mint hogy beengedjük, legalább legyünk rá felkészülve!
Tenni akarok, tenni minél többet azért, hogy a gyakorlati napjaimon a kórházban ne kelljen nap mint nap megkínzott testeket, elárvult gyerekeket ellátnom.



          jellem

Bár elveszett naivának néz ki, egyáltalán nem az. Nő, annak szó szoros értelmében: szüksége van figyelemre, szeretetre, biztonságra és célokra, de nincs szüksége arra, hogy a férfiak megmondják neki, mit és hogyan tegyen. Hisz abban, hogy azoktól az emberektől, akikkel körül van véve, csak tanulni tud. Nagyon erős az igazságérzete, de ahhoz már csak ritkán veszi a bátorságot, hogy kiálljon az eszméi mellett. Szereti a békés, nyugodt életet, nem szívesen kerül konfliktusba senkivel, csak ha már nem bírja tovább. Rémes, kisemmizett gyerekkora ellenére alapvetően vidám, jó kedélyű lány, tele tervekkel, álmokkal és érzelmekkel. Nyugtalan természetű, sosem elégedett azzal, amit a kezébe adott a Sors, mindig többre vágyik. Sőt, ha már itt tartunk: nem hisz a Sorsban, szerinte mindenki mindent magának köszönhet. Hűséges barát, és ha valaki mellett elkötelezné magát, amellett a végsőkig kiállna. Jóindulatú, kedves, segítőkész, és nagyon fontos neki, hogy az, aki együtt tölti vele az idejét, pozitív benyomást kapjon róla, a nézeteiről és a személyiségéről. Hisz abban, hogy az eredményekért keményen meg kell dolgozni, és abban, hogy a gyakorlat teszi a mestert. Érzéseiben általában nagyon bizonytalan, nem hajlandó az intuícióit követni, két lábbal a földön áll.


          apróságok

mindig ||

• fehér dolgok: ruhák, bútorok, virágok, kiegészítők...
• zene, éneklés, zongora, tánc
• festés, rajzolás
• másokon segíteni, látni őket meggyógyulni
• másnapos borosta, ez a gyengéje

soha ||

• zárt, kicsi, sötét helyek
• pókok és egyéb rovarok
• alkohol
• Halálfalók
• tehetetlenség
• szexista férfiak

dementorok || halálvágy és mélabú tör rá, reszket, de küzd-küzd :)
mumus || Rodolphus Lestrange
titkok ||

• gyerekkorában sokszor bántotta a húgát, gyakran mágiával, de ezt ma már nagyon szégyelli
• tart a lakásán ostort és bilincset
• néha muszáj elemelnie ezt-azt az üzletekből
• kislány kora óta naplót vezet

rossz szokás ||

• a kirendelt étel nagy részét mindig a tányéron hagyja
• ha ideges, mindig a gyűrűit birizgálja

          a család

apa || Alen Wakefield, 45, fél
anya || Georgiana Wakefield, 40, mugli
testvérek ||  Rose Wakefield, 17 mugli
családi állapot || hajadon
állatok || Virginia, a sziámi cica (Virginia Woolf után)


          külsőségek

magasság || 168 cm
tömeg || 55 kg
rassz || európai
szemszín || pocsolyaszínű
hajszín || mézszőke
különleges ismertetőjel || jellegzetes átható pillantás, nagy bigyibogyós nyakláncok és hülye napszemüvegek, minden ujján gyűrű
kinézet || Hosszú, egyenes szálú szőke haját általában egyszerű lófarokban viseli, ritkábban laza kontyot formál belőle. Nagyon gyengén sminkeli magát, alig láthatóan. Arcát halvány, csak nagyon közelről látható szeplők borítják. Tekintete nyílt, őszinte, játékos, és mégis van benne valami szomorúság. Nyaka hosszú, fehér és karcsú, fejét általában lefelé szegi, egy régi rossz berögződés miatt. Vállai csontosak, tartása kissé hanyag. Kezei vékonyak, eresek, mindig tökéletesen tiszták, és általában a medikusi köpeny vagy farmer vagy dzseki zsebébe rejti őket. Körmei ápoltak, de sosem festettek, különböző, kizárólag ezüstből formázott ilyen-olyan gyűrűit rendszerint naponta cserélgeti. Alkata teljesen átlagos, mellei kicsik. Csinosan, fiatalosan öltözködik, nyáron/tavasszal gyakran bújik szoknyába, nem fél megmutatni a lábait. Nem kedveli a túl kihívó ruhákat.
egészségi állapot || pollenallergiája van


          a tudás

varázslói ismeretek || Nyolc RBF-et szerzett, a mágiatörténetet kivéve mindet K minősítéssel (igaz, a bájitaltannal Pitonnál vért izzadt). Kiválóan ért az igézésekhez, és már fiatalabb korában is tudott jópár gyógyító- és kötözőbűbájt. RAVASZ-vizsgái kevésbé sikerültek kitűnően, de eredményei elegendőek voltak ahhoz, hogy felvételt nyerjen a Gyógyítóképzőbe.
mugli képzettségek || tud csellózni, és sokáig balettozni is járt, tud főzni is
pálca típusa || 18 hüvelyk, hegyi bükk, egyszarvúszőr - könnyű és légies, mégis kemény pálca
különlegesség || -


          egy darabka belőled

Josééé ^^


          egyéb

• Lételeme a küzdés, a dolgok soha-fel-nem-adása.
• Imád kertészkedni, a lakása tele van kaktuszokkal és kagylókkal, amiket gyűjt, és nagy feng-shui hívő.

[~ e l b í r á l o m !]

Ezt az előtörténetet ezennel

~ e l b í r á l o m !

*rögtön meg is ajándékozza a gyógyítótanoncot a Levendula lanka egy dedikált példányával*
- Aromaterápiásak a lapjai, biztos tetszeni fog! 

[Egy történet vége]

Egy történet vége

Ruby Wakefield a Mandragóra Gyógyítóképző másodéves szülésznő-hallgatója volt.
Kedvesének, Daniel Raimbourgnek köszönhetően kapcsolatba került a
Főnix Rendjével, és a kis csapat munkáját úgy segítette, ahogy tudta,
még az után is, hogy Daniel egy Halálfalóval (Rodolphus Lestrange)
vívott párbaj következtében súlyos sebekkel kórházba került.

Élete veszélybe került, mikor kiderült a Renddel való kapcsolata,
és mivel teherbe esett, úgy döntött, eltűnik egy időre az emberek szeme elől...

<a href="http://www.youtube.com/watch?v=4kkUtQMjR0g" target="_blank">http://www.youtube.com/watch?v=4kkUtQMjR0g</a>
A videóért köszönet örök szerelmemnek, Daniel Raimbourg-nek!

Ruby Maria Wakefield

Ruby nem az a hős-típus, legalábbis magát végtelenül gyávának és hasznavehetetlennek tartja. Az apja szintén gyógyító volt, és a Rendnek dolgozott, ám ezt lánya előtt nagy titokban tartotta a biztonsága érdekében. Ám mikor a férfi bekerült a Mungóba halálos sebekkel, Ruby magánnyomozásba kezdett. Egyre több apró információ jutott a birtokába, ám valahogy nem állt össze a kép, egész addig, míg Daniel jóval később fel nem fedte a Főnixek titkát.
Igyekszik segíteni a Rendtagoknak. Mivel rengeteget dolgozik a Mungóban, jóval többet tud a gyógyításról, mint egy másodéves hallgató, és amiben csak tud, segít a bajba jutottaknak. Mivel ő is félvér, tudja, mivel jár, ha ezt a bélyeget sütik az ember homlokára. Volt lakótársától, Celiától azt is tudja, hogy sok roxfortos diák nem tért vissza az iskolába, hanem bolyonganak valahol az országban. A Rend üzemeltet egy helyet, ahol az ilyen szökevényeknek ideiglenes szállást adnak Londonban, és ha ideje engedi, ott is besegít (Új Esély Hajléktalanszálló néven fut).

0. Előtörténet
1. Gyakornok fura esetekkel (Mr. & Mr. Weasley, Mungo, III. em.)
2. Első találkozás a Fényes Páncélú Lovaggal (Daniel, Fortescue)
3. Elveszett bárányka Chamberpotban (Rodolphus Lestrange, chamberpoti kocsma)
4. Bárányka menedékre talál (Daniel, Chamberpot után)
5. Egy régi barát (Evolet, Hyde Park)
6. Nem félünk a farkastól (Tyana Miscreant, Mungo, I. em. zárt osztály)
7. A titok felszínre kerül... (Zoey Cleve, a Cleve-család otthona, Sheffield)
8. Váratlan ajándék (Daniel és a pici, Covent Garden, később Beaker Str.)
9. Egy gyors kávé két műszak közt (Missy & Serpenrosa, Mungó, büfé)
10. Menedékház vacsorával (Remus & Amy, Új Esély Hajléktalanszálló)
11. Mégse korrepetálás (Destiny Stevens, Mandragóra, Rowe Labor)
12. Samhaini kalamajka (Alex Qcross, Sárkánysimogató)

Kapcsolatok

Kapcsolatok rendtagokkal:
Daniel Raimbourg Szerelme *-* Április 12 óta együtt járnak, ő Ruby első komoly kapcsolata. Daniel vitte a Rendbe, mivel Ruby jószerivel kicsikarta belőle a titkot. Daniel meg akarja védeni a lányt, és úgy gondolta, erre az a legjobb mód, ha tud a Rendről.
Fred & George Weasley Évfolyamtársak voltak a Roxfortban, ám mivel Ruby igencsak egy szürke egérke volt, nyilvánvalóan a suli két legmenőbb sráca nem emlékszik rá. Tőlük hallott először a Rendről (mikor kezelte őket, hallgatózott kicsit), és ez után indult el a végzetes nyomozásra mely egészen Chamberpotig vezette őt.
Remus Lupin Egykori tanárával egy küldetés során került kapcsolatba, mikor a férfi egy félholt lányt, Amy Joy-t menekített át a Hajléktalanszállóba.
A többiek Szakmájának köszönhetően a többieknél kicsit talán jobban ismeri Amythia Lixfise-t. A nyáron részt vett Bill és Fleur Weasley esküvőjén mint Daniel párja, pár vendéggel udvariasan elcsevegett. A gyűléseken kívül annyit érintkezik a Rendtagokkal, amennyit feltétlenül szükséges, mind a saját, mind a többiek érdekében, hisz mind tudják, milyen egyszerű egyiküktől eljutni a másikig, és ezzel csak bajba sodorják egymást.

Kapcsolatok halálfalókkal
Rodolphus Lestrange Az a Halálfaló, akivel Ruby Chamberpotban találkozott. Nyíltan be is mutatkozott a lánynak, úgyhogy félelmeinek tárgya egészen konkrét formát tudott ölteni. A chamberpoti eset után Ruby napokig nem mert kimenni az utcára, és a mai napig fél a férfitől. (A kapcsolat alakulóban)
Evolet Neela Leroy Ő volt Ruby egyetlen barátja a Roxfortban, annak ellenére, hogy nem egy házba tartoztak. Hetedévben Evolet megváltozott, furcsa lett és hamarosan összevesztek úgy, hogy többé nem álltak szóba egymással (ami nem volt nehéz, mert hamarosan elballagtak). Több mint fél év elteltével Eve megkereste Rubyt, ám szándékai nem egészen nyilvánvalóak.

Ruby szerepe a védelemben

• Tudok segédkezni gyógyítóként, noha még csak tanonc vagyok.
• A Mandragórában dolgozom, információ-morzsákat csipegetek és tudom, kivel kit kell keresni, ha bizalmas dologról van szó.
• Szívemen viselem a szökevények ügyét, időm nagy részét a számukra kialakított londoni Hajléktalanszállón töltöm, ott segítek nekik a további bujkálásban a Rendbeli kapcsolatok segítségével. Részt veszek a felkutatásukban is, mert inkább mi találjunk rájuk, mint a fejvadászok...
• Igyekszem megvédeni a civileket, amikor csak tudom, annak ellenére, hogy nem vagyok profi párbajozó.

A Munkaügyi Központ aktája

Név ~ Ruby Maria Wakefield
Vér ~ fél
Szakma ~ leendő medimágus
Munkahely ~ Szent Mungó Varázsnyavalya és Ragálykúráló Ispotály, Sürgősségi Betegellátó Központ
Pozíció ~ gyakornok-ápoló
Munkahelyen eltöltött évek száma ~ 2 év
Fizetés ~ nincs
Azért szereti ezt a munkahelyet, mert ~ Itt segíthet az embereken, gyakorolhatja leendő szakmáját, rém sokat tanulhat és miközben közel van a sebesültekhez, annyit hallgatózhat a háborúval kapcsolatban, amennyit akar.
Egyéb jövedelme innen származik ~ Mandragóra Gyógyítóképző Akadémia ösztöndíja, a nemrég elhunyt édesapja örökségének ráeső része, illetve a mugli világban kap árvasági segélyt.

~

zene

Kicsi Rubym,



Minden egy fagyizóban kezdődött egy ártatlan márciusi napon. Ezen a napon ismertelek meg Téged. Sosem fogom elfelejteni, mikor váratlanul az asztalomhoz huppantál. Életem legcsodásabb pillanata volt. A sors egymáshoz csalt minket, és soha eszembe sem jutott, hogy ellenkeznem kéne vele.
Nálad csodálatosabb nőt nem kaphattam volna, és a legszerencsésebb férfinak mondhatom magam, hogy hosszú évek óta tekinthetlek a társamnak.
Együtt voltunk jóban és rosszban is, és soha semmi nem tudott közénk állni, még a néha idegesítő húgom sem. Csodával hatályos türelemmel tudtál hozzá viszonyulni és elnézni neki minden  hibáját, amiért örökre hálával fogok neked tartozni.
Ahogy hálának fogok tartozni a sorsnak is, hogy nem csak abban a fagylaltozóban sodort az utamba, hanem hozzám vezetett akkor is, mikor a félelemtől reszketve nem tudtál hová menekülni. Ott álltál az ajtómban, mint egy kis madár, és alig bírtam megállni, hogy abban a pillanatban, magamhoz ne rántsalak, és meg ne csókoljalak. Már akkor csak te jártál a fejemben. Később mikor kiderült félelmed oka, kis híján magával ragadott a düh és a bosszú, amit azzal az átkozottal szemben éreztem. Rodolphus Lestrange… De mégis hálásnak kell neki lennem, mert ha ő nincs, akkor talán sosem találsz vissza hozzám. Nem keresel menedéket a karjaimba, hanem hagyjuk tovább pörögni magányos életünket.
1997. április 12. A nap, mely örökre megváltoztatott mindent. A nap mely visszagondolva és mosolyt csal az arcomra. Akkor csókoltalak meg először. És ahogy teltek a hetek, ragadtál egyre jobban magaddal, hogy betelni is alig bírtam veled. Meg akartam kérni a kezed. Biztos voltam már benned akkor, de még vártam. A megfelelő pillanatot kerestem.
A nyár végén, a búcsú fesztivál napján meg is találtam. Tökéletes volt minden. A táj, a naplemente, a kellemes szellő. Te gyönyörű voltál és kivirult. De a háború közbe avatkozott. Emlékszel arra az estére? Minden olyan nyugodt volt, talán már gyanúsan nyugodt, de akkor nem törődtem vele, csak rád koncentráltam. Jobban kellett volna figyelnem. A Halálfalók ellepték az egész rendezvényt. Hatalmas volt a pánik, te pedig elkeveredtél mellőlem. Annyira, mint azon az éjjelen, sosem féltem. Féltem, hogy elveszíthetlek, örökre. Eluralkodott rajtam a kétségbeesés, nem gondolkoztam. És majdnem a vesztembe rohantam. Megláttam Lestranget és azt hittem nála vagy, hogy ő tett veled valamit. Nem gondolkozva támadtam rá, végül egy életre maradandó sebet szereztem.
Tudom, mennyire fájdalmasak lehetettek neked a hetek, mikor öntudatlanul feküdtem a Mungó kórtermében. Sajnálom, hogy kitettelek annak a fájdalomnak. Sosem fogom megbocsátani magamnak, az akkori őrültségemet, ami magával ragadott. Bolond voltam, de te egyetlen szóval sem jegyezted meg nekem, soha. Ott voltál velem, mint egy angyal. Szeretlek drágám. Akkor, azokban a hetekben vált számomra teljesen bizonyossá, hogy megtaláltam a helyem a világban. Te melletted.
Januárban, mikor végre kiengedtek, megkérhettelek. S te Igen mondtál. Vacsorával vártalak haza, te pedig elkéstél. Az idegesség mely akkora már szinte teljesen úrrá lett rajtam, még jobban kezdett elhatalmasodni. Sosem említettem nekem, de féltem, hogy vissza fogsz utasítani, hogy talán nem kellek neked. Nincs szükséged egy olyan férfira, aki képtelen megvédeni a szeretteit, hogy a sérülésem elrettentett téged. Szégyelltem magam. Gyenge voltam, elbuktam és egy életre szóló sebet szereztem. De a sötétség mely magába akart szippantani ijedten menekült mind ahányszor te megjelentél. Te adtál nekem fényt.
Kicsi Angyalom. Olyan csodálatos voltál azon az estén, kócos fürtjeiddel és a hatalmas ruhadarabjaidban, melyet magadra rángattál. Láttam benned azt a Nőt, akire szükségem volt és te kérdőn és félszegen foglaltál helyett, az asztalnál. Nem értetted mi folyik itt, mikor pedig eléd térdeltem és a szád elé kaptad mind két kezed, a szemedben pedig a döbbeneten kívül a boldog remény csillogott, tudtam, hogy félelmem alaptalan volt.
Magával ragadott a boldogság. Hiába dúlt világunkban háború, a mosolyomat, melyet te csaltál az arcomra, nem tudtam letörölni. Eszembe sem jutott, hogy lehetek ennél boldogabb, egészen február 25-ig, mikor közölted velem a világ legcsodálatosabb hírét: gyerekünk lesz.
Igaz, az események felgyorsultak kicsit, és talán nem az évszázad lakodalmát ünnepelhettük, de tökéletesebb esküvőt el sem tudtam volna képzelni. Lélegzetelállító voltál a fehér ruhádban és a virágokkal a hajadban, ahogy a lemenő nap fényében hozzám sétáltál, hogy kimondhassuk eskünket egymás iránt.
Restellem, de a háború fontossága megszűnt, már csak Ti számítottatok. A ti biztonságotok, jó létetek és boldogságotok. Sosem bocsátottam volna meg magamnak, ha nektek valami bajotok esik. Soha!
Eva megszületése még inkább hozzád, hozzátok láncolt, pedig nem tudtam, hogy annál is jobban tudlak szeretni titeket. Ruby, te csodálatos nő, hogyan voltál képes elérni, hogy a szerelmem évről évre csak nőjön irántad?
Utólag elismerem volt néhány nehezebb évünk a kezdetekben, de mindegyikből kilábaltunk, mert ott voltunk egymásnak, és már ott volt nekünk Eva is. Oh, a kis fürtős babánk. Bárcsak több időt tölthettem volna veletek, nem lett volna szabad hagynom, hogy a katedra elvehessen tőletek. Rátok kellett volna fordítanom minden figyelem.
A hetedik házasság évfordulónkra leptelek meg a házunkkal. Tudom, kicsit haragudtál rám, hogy megbeszélés nélkül megvettem, de tudtam, hogy tetszeni fog neked. És azt hiszem, nem is tévedtem. Kilenc hónappal később pedig, már négy főre nőtte ki magát kicsiny családunk. Nathan, a mi bajkeverőnk, azonnal maga köré vonta mindenki figyelmét. Eva mennyire édes volt, ahogy babusgatta és gondoskodott róla. Egy évvel később pedig, Anna is megérkezett. Öten lettünk.
Egyre több boldogságot adtál nekem. Anna megszületése után titokban még terveztem két-három apróságot. Annyira élveztem, a gyermek kacajt a házban, vagy azt, ahogy egyszerűen csak téged nézhettelek, ahogy bánsz velük. Tüneményes voltál.
Csodálatos éveink voltak, addig míg Eva be nem töltötte a tizenegyet. Nekem is fájt, hogy el kell őt engednünk, hogy már nem a mi pici kislányunk többé, hogy innentől kezdve más fogja átvenni a nevelését. De talán nekem könnyebb volt, mint neked, hisz én akkoriban még a Roxfortban dolgoztam. Láttam rajtad, a szomorúságot, és fájt, hogy nem tudok segíteni. Az első szülöttünk iskolába megy. Lassan felnő, és mi lassan kiesünk az életéből.
Ekkor mentünk el nyaralni kettesben Japánba. Emlékszel, hogy tiltakoztál? Nem akartál jönni, mindenáron otthon akartál maradni a gyerekekkel. Végül sikerült rávennelek, de az első két napot duzzogással töltötted. Olyan aranyos voltál. Aztán végre elengedted magad és élvezhettük az utazást, melyet utólag elneveztünk nászútnak, mivel az esküvőnk után sajnos nem tudtunk elutazni. A házasságunk tizenkettedik évfordulóján nászutaztunk. És mintha újra visszafiatalodtunk volna, újra húsz évesnek éreztem magam, teli erővel, tett vággyal, energiával. Feltöltődés volt az a nyaralás. És csak néhány héttel később derült ki, hogy mekkora meglepetést tartogatott.
Újra várandós voltál. Úton volt a negyedik. Egy újabb fiúcskával lett gazdagabb a családunk. Oliverrel. Őt pedig hamarosan követte Marco is.  Öt gyerek. Öt csodálatos gyerek, mind tőled. Köszönöm. Köszönöm őket. és köszönöm az éveket is melyeket rám áldoztál.
Nem mondom, hogy ennyi gyerekkel könnyű életünk lett volna, de abban biztos vagyok, hogy nagyon boldog. Eva, az öntörvényű kis vadmacskánk. Nath, a bajkeverőnk, An, a nyíltszívű és segítőkész kicsi lányunk, Oliver, aki egyszer átveheti a helyemet, és Marco a legkisebb rosszaságunk. Mind annyira mások, és be kell vallanom, mindegyiktől számtalan dolgot tanultam. Sokan kérdezték már tőlem, hogy nem sok e az öt gyerek. De még a mai napig azt tudom csak felelni a kérdésükre: Nem. Egyáltalán nem.
Most pedig már Eva felnőtt nő. Oliver is elkezdi az iskolát. A gyerek lassan felnőnek, és mi nem tehetünk ellene semmit, csak segíthetjük őket rögös útjukon, hogy ők is ugyanolyan szerencsések lehessen, amilyenek mi voltunk.
Tudom, hogy aggaszt téged Eva sorsa. De én bízom a Malfoy fiúban. Nem fogja hagyni, hogy Eva egyedül nevelje fel az unokánk. Caleb jó gyerek. Én inkább Nath miatt aggódom. Sylvie és Serena nincsenek jó hatással rá. Ilyenkor bánom, hogy már nem tanítok. Jó lenne szemmel tartani őket. Sosem gondoltam volna, hogy a Malfoyok egyszer ennyire a családunk részeivé válnak. Valami vonzza őket a gyerekeinkben. Tudod, azért örülök, hogy An nem került bele a legifjabb Malfoy hálójába. An túl érzékeny ahhoz, hogy harcoljon a boldogságáért. Eva erős. Nath pedig ambiciózus. Ők tudják, merre tartanak, és a jég hátán is meg fognak élni, főleg Eva.
Azt hittem, hogy jó döntés volt ott hagynom a tanítást. Már kicsit kételkedem benne. Így nem tudom szemmel tartani a gyereket, ráadásul azért léptem ki, hogy több időt szentelhessek rád. De a könyvem megjelenésével egyre kevesebb lett. Hiányzol kedvesem. Már alig várom, hogy otthon lehessek, és újra magamhoz ölelhesselek, érezhessem az illatodat, hallhassam a nevetésedet, láthassam igéző szemeidet.

Nagyon boldog 22. hazasági évfordulót!

Szeretlek!

Szerető férjed, Daniel

Ui: ígérem, kárpótollak, hogy ma nem tudtam melletted, lenni.

2020. március 29, Párizs