+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Eltávozottak kincsei
| | | |-+  Alfredo Rota (Moderátor: Alfredo Rota)
| | | | |-+  gyermekkori emlékek ;;
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: gyermekkori emlékek ;;  (Megtekintve 861 alkalommal)

Alfredo Rota
[Topiktulaj]
*****


"Tavasz van, és én nem láthatom"

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2012. 07. 19. - 15:26:21 »
0

"Don't ever take sides with anyone against the Family again. Ever."
Naplózva

Hagyd nyitva az ajtót, hadd lássak egy kis fényt, egy cseppnyi világosságot, kis jelét annak, hogy vagytok, maradékát annak, hogy voltam.

Alfredo Rota
[Topiktulaj]
*****


"Tavasz van, és én nem láthatom"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2012. 07. 20. - 10:38:08 »
+2

"Minden családban vannak rejtett hiedelemrendszerek és hamis hagyományok."
Santa Lucia…
Santa Lucia.
Narancsfák tündököltek a napfényben, s virágok hajlongtak meg a szél előtt. Más légkör volt ez, mint Anglia bús felhői alatt. Itt az ég tisztán ragyogott, reményt adott minden lépésednek.
Egy férfi sétált a hatalmas park útjain, talpai alatt összemorzsolva az apró kavicsokat. Hátrafésült haja olajtól csillogott, arca markáns volt, és békés. Nem fedte igénytelen borosta. Mellette a fia sétált. Sötétszín haját összekócolta a szél. Sietve lépdelt apró lábaival apja nyomában.
Az apa oldalra nézett, lassított léptein. Tenyerét fia hátára támasztotta, úgy sétált mellette.
A gyermek csodálkozva nézett körbe. Megfigyelt minden apró pontot a hatalmas kertben, minden növényt, megjegyzett minden színt és illatot.
- Ugye szép itt, Alfredo…?
A gyermek, szemeit megmosolyogtatva apjára nézett. Ez jelentette náluk az egyetértést.
- Gyermekkoromban sokat játszottam az ültetvények között. Senki sem tudott erről a helyről, csak én, és az apám.
Léptei határozott irányt váltottak, sajátjával együtt vezették fiáét is. A narancsfák között, szinte eltűnt hátuk mögül a villa szürke fala, már nem lehetett hallani a kutyák ugatását, sem az asszonyok beszélgetését. Az egész olyan volt akár egy édes labirintus, mely a gyümölcs savanykás illatát árasztotta magából.
Az egyik fa tövében egy pad pihent. Támláján a kovácsoltvas motívumok folytak egymásba, melyek szélét néhol már a rozsda fojtogatta. A varázsló a pad felé mutatott, a gyermek pedig engedelmeskedve apja egyértelmű akaratának, helyet foglalt.
- Sokat beszélgettem itt az apámmal, Alfredo… sok mindenre megtanított.
A fiatal gyermek helyezkedni kezdett, érdekesnek találta apja szavait. Életében először érezte, hogy a szavak őszintén hozzá szólnak, s az erős vonások az ő érdekében rándulnak meg. Figyelte, ahogyan a férfi szakít egyet a fák gyümölcséből, és megszagolja annak facsar illatát.
- Szeretném ha tudnád, hogy különleges vagy. –fordult fia felé – Mert az iskola ahová kerülsz, nem ezt fogja majd tanítani… De neked! … - az alak elindult a pad felé, leült, lábát keresztbetéve fordult gyermeke felé – Neked emlékezned kell arra, amit én most itt elmondtam. Nem kell bizonygatnod… de lássák rajtad. Emelt fővel kell járnod, és akkor tudni fogod ki az, akit barátodnak nevezhetsz.
A fiatal arc a földet kémlelte, mikor a kéz a vállára került.
- Alfredo!
A gyermek apja szemébe nézett. A két tekintet összeforrt.
- A te véred tiszta! Érted?
A fiú bólogatott.
Apja elmosolyodott, s összekócolta a gyermek hajtincseit, s magához ölelte.
Először dobbant a két szív ugyanakkor.
Naplózva

Hagyd nyitva az ajtót, hadd lássak egy kis fényt, egy cseppnyi világosságot, kis jelét annak, hogy vagytok, maradékát annak, hogy voltam.
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2023. 09. 02. - 17:19:13
Az oldal 0.056 másodperc alatt készült el 32 lekéréssel.