Alfredo Rota

ALFREDO ROTA

Húszévesen olyan az arcod, amilyennek a természet teremtette. Harminc évesen olyan, amilyenre az élet formálta. De ötven évesen olyan, amilyet megérdemelsz.

   Alapok

jelszó || "Még Harington melle is nagyobb, mint Bishopé!"
így ejtsd a nevemet || álfrédó rótá
nem || férfi
születési hely, idő || 1951. december 21. - Warwickshire
horoszkóp || bak
kor || 47
vér || arany
munkahely || önellátó

   A múlt

A teremben két férfi ült, egymással szemben. Jelenlétüket elválasztotta egy hatalmas, gyönyörű motívumokat rejtő tölgyfaasztal. Az asztal mögött ülő feszült volt, néha megtörölte homlokát, és megigazította nyakánál az inget, ha az fojtogatóan vájt belé, miközben nagyokat nyelt, keze izzadt, lehasznált cipőjének talpa pedig olykor végigcsúszott a padlón. Ujjai között jó néhány papírt tartott, a kezdetektől egészen a végig.
- Nos Mr. Rota , hogy… - köszörülte meg torkát, és vett egy apró, de mély sóhajt – hogy érzi magát?
- Remekül… - a megöregedett kéz, benyúlt az öltöny zsebébe, és elővett, egy megkopott, réz cigarettásdobozt. Ujjai előhalásztak egy szál cigarettát – Zavarja, ha rágyújtok?
A megilletődött ember, rosszul színlelve zavartságát intett a fejével. A füst felszállt, és lassan betöltötte az apró szobát.
- Képzelje, ma meglátogatott a lányom, Apollonia. Beszélgettünk.
- Ez…ez remek..
- Megkérdezte, hogy vagyok. Aztán mesélt a férjéről, és a gyermekeiről. Tudja.. – pöccintette le a megfáradt hamut, az asztali üvegtálkába – Hosszú, hosszú éveken keresztül vártam rá, hogy ilyennek lássam a lányomat. Kiegyensúlyozott, boldog, erős asszonynak.
- Na és, mesélt neki a valódi történtekről?
Csend. Mr. Boolprop ádámcsutkája az egekbe szökött, és vissza. Tartott az előtte ülőtől, és a reakcióitól. Végigfutott a hátán a hideg, ahogyan nézte, hogyan tűnik el a cigaretta pillanatról pillanatra, ahogyan a füstfelleg lassan emelkedett az éjszín haj felé, mely mindenhogyan kuszán állt. Sosem merte hosszasan nézni a sötét tekintetet, a mély barna szemeket, a pupillát, a ráncokat, és a szarkalábakat, melyek megöregedett arcát díszítették. Legjobban mégis a kezeitől félt. Azoktól a kezektől, amik minden valószínűséggel valamikor, réges-rég egyességet kötöttek az ördöggel. Egyszóval ember volt, aki csendben, és mindenki tudta nélkül fáradt meg.
- Értem… de a terápia lényege mégis az lenne, hogy Ön…
- Nem! - érdes szava hozzávágódott a falakhoz, majd mikor újra kimondta, lepergett, akár az eső – Nem…
Ismét egy röpke csend.
- Tegyük… tegyük fel, hogy a lánya kéri meg…Önt, hogy meséljen el mindent. Maga szerint mit kérdezne?
A férfi ismét beleszívott a cigarettába, ezúttal jó mélyen, lehamuzott, majd a középkorú szakorvosra nézett.
- Nem baj, ha közben járkálok?
- Nem…
Felállt, majd körbenézett a szobában. A tapéta zöldes volt, benne sárga csíkokkal. Igazán érdekes megoldás. Talán ezért lesz minden ember feszült. Mert a nyugtató színek nem dominálnak.
Megállt egy kép előtt, amin Merlin volt. Nézegette, majd Mr. Boolprop felé fordult.
- Azt, hogy van-e valami mentség az életemre.
- Na és – kérdezett tovább, miközben ujjait összekulcsolva támasztotta meg könyökét az asztalon – van?
- Csak az, hogy ez történt. – folytatta a merengést a képen.
- Beéri a folytatódással?
- El vagyok ragadtatva ettől a lehetőségtől. A magam módján – sóhajtott nevetve - elég udvariasan elláttam a dolgomat, nem nyafogok, nem gyűlölök, nem hivalkodom. Szép lassan kihúzódtam a forgalomból, az emlékeimmel bajlódom. De…- fordította el fejét, követve Merlin körrajzának vonalát a képen - vajon valóban megesett-e velem az, amit elfelejtettem? -
- És ha a sötétből néhány képet… előhívna?
- Fejben sok képet gyűjtöttem. – visszafordult felé, és izgatottan látta, hogy valakit igen is érdekel a története. Hirtelen úgy érezte magát, mint egy kis gyerek, aki mesélhet. De mind tudjuk, hogy a gyerekek őszintesége senkit sem érdekel, csupán az igazság. Ennek pedig, mindenki ismeri a végét.
Elmosolyodott, majd lassan átsétált az ablakhoz. Alacsony férfi volt, de tekintélyes. Ahogyan lépett talpa alatt megreccsent a padló, kezeit háta mögé kulcsolta, és úgy állt az ablak elé.
- Aztán úgy hagytam nyersen. Egyszer talán előveszem őket. Vagy soha.
- A lánya minden bizonnyal büszke lenne magára a tapasztalatai miatt. - Mr. Boolprop kissé kihúzta magát. Úgy érezte most valami igazán okosat mondott, amitől fel is bátorodott ám, semmiféle dicsérő reakciót nem kapott vissza. A férfi csak ott állt, és bámulta az odakint hulló faleveleket.
- Ez nem büszkeség, és tapasztalat kérdése! Nem lehet nyugodtan élni, ha valaki a múltjából nem vonja le a megfelelő tanulságot. Ezért megfontolandó a felejtés, és teljesen mást jelent a számontartás. Ha én elfelejtem, hogy mit tettem a múltban, de ebből nem tanultam, akkor az életem arra fog ítélni, hogy mindezt újra meg újra átéljem. Az első csalódásainkhoz is mindig visszatérünk.
- Magának mi volt az első? Úgy értem mit tekint első csalódásnak?
- Értem a kérdést…
Behunyta szemeit. Megpróbált fölidézni annyi elveszett szépséget, amennyit csak tudott. Közelebb húzta őket, beléjük kapaszkodott. Már régóta tudta, milyen röpke az életünk.
- Vagy… talán, meséljen a gyermekkoráról!
- Ha rám néz, látja, hogy öregszem. Érzem, ahogyan előjönnek az eddig mélyen bujkáló perverzióim, és a napok lassan mindennapokká vállnak. Egy berögzült mozdulatsorrá, a megszokás ördögi hitetlenségévé. Elhiheti, hogy az ablakon kitekintve a világ már nem ugyanaz, mint harminc éve. Így, ha őszinte vagyok magával – tekintetét rászegezte, kereste a szemeit, bizakodóan, és kedvesen – akkor elmondhatom, hogy mára már, nem sokra emlékszem. A szüleim ugyanazt a nézetet vallották, amit én, ugyanolyan módon. Így neveltek fel. Talán most látszik igazán mit is alkottak.
- Ilyennek látta a világot, diákként is?
Hangos nevetés. Az érces hang jóízűen mulatott a kérdésen, majd újra előszedte zsebéből a kis dobozkát, amin újra pattant a zár, amiből újabb cigaretta bújt elő, és aminek újra láng lobbant a végén.
- Fiatalon az ember nem gondolkodik, csak cselekszik. Teszi azt, ami az először eszébe jut, és amit a legjobbnak lát. Később pedig visszaemlékszik a tetteire. Újra, és újra átforgatja azokat, amíg rá nem jön a hibáira. Ez a körforgása az élet iskolájának. Aztán – szünet - eljön a pillanat, amire mindenki hosszú éveken át titkon vár. Egy asszony illata…
- Azt mondják egy nő mindenkit megváltoztat…
- Ez új élmény volt: együtt lenni egy nővel, akit kedvelek. Kedvelek? – mosoly - Nos... akivel együtt akarok lenni. Nem kellett társalognivalót kieszelnem. Neki se. Nyugodtan hallgathattunk együtt. Csak figyeltem az arcát, a szemét, az ajkait. Gyönyörű ajkai voltak. Semmi akadálya nem volt a kettőnk egybekelésének. Ez meg is történt, az iskola után. Akár a száraz fa a lobogó lángnak, olyan volt Ő nekem.
- Na és az élet iskolája?
Megszűnt a gyönyör, megszűntek a bíboros nyár emlékei. Szemei rápillantottak a cigarettacsikkjére, figyelték, ahogyan lassan körbefontja a parázs a papírt, és elég a belé tömött dohány. Elég, ahogyan egyszer lassan, majd mi is elégünk, és hamuként a földre hullunk.
- Mikor a lányom Apollonia megszületett, még jócskán diák voltam ebben az iskolában. Még mindig sajgott a bal karom, mikor magához hívott, pedig már két év eltelt. Korántsem tudtam még mindent, mikor már át kellett adnom a tudást. Családfő voltam, mégis elveszett, aki nem tudja, hogyan irányítsa a saját életét. Sok időbe telik, míg az élet megtanul engedelmeskedni az embernek. Én is csupán, csak most jöttem rá, hogyan irányítsam, kín, és szenvedés által. Az évek során elvesztettem a feleségemet, és a gyermekemet, majd az elvet is, amit követtem.
Az orvos, döbbenten hallgatta végig a történetet, végigtekintett a férfin, aki ott állt az ablak előtt, és csak bámult maga elé, miközben kimondta a szavakat. Majd feltolta orrára szemüvegét, és keresgélni kezdett a lapok között. Végül talált egy oldalt, melynek tetején egy dátum állt, egy nap, amikor az emberek azt hitték, megszűnik a rettegés, és a félelem az életükből. Végleg. Egy akta 1981-ről, és a történésekről, majd egy lista azon követők nevéről, akik az Azkabanban végezték. Köztük az övé, felülről az ötödik helyen. Majd felnézett, de a kérdésre, már nem jutott idő.
- A nagyanyám mindig azt mondta: Fiam, nincs arra garancia, hogy nem lehet rosszabb. Ezért örülj annak, amit kaptál!
- Bölcs mondás.
Szünet.
- A legjobb barátom előttem kapott dementor csókot, végig kellett néznem, ahogyan ordít, ahogyan szenved, és nem segíthettem neki. Rács mögé voltam zárva… Nem létezik olyan, hogy jó, és rossz oldal. Minden emberben ugyanúgy benne van a kegyetlenség. Ez, Merlin ajándéka.
Ajkai maguk közé csíptették a cigarettavéget, arca behorpadt, miközben beszívta a füstöt, és elindult az asztal felé. Cipője nem kopogott, járása kimért volt, és megfontolt, hátán cipelve az évek sínylődéseit. Öltözéke igényes volt, mégis egyszerű, nem hivalkodó. Egy megöregedett ember, aki annyi mindent átélt már, mégsem feküdhet le anélkül, hogy megtudja, mit hoz a holnap.
Belenyomta csikkjét az üvegtálkába, majd kérdezőjére nézett.
- Jöjjön, álljon fel, és nézze meg mit lát az ablakon.
Az alak visszasétált, a másik pedig akaratlanul is követte. Nem látott már mást, mint egy megfáradt embert, aki eljött hozzá, hogy elmondhassa azt, amit soha senki másnak nem mondhatott el. A két férfi egymás mellett állt, és figyelte, ahogyan a délutánból lassan kora este válik, és az utcai lámpák fényei sorjában kigyúlnak. Nem tudott válaszolni. Ugyan mit is válaszolhatott volna, amivel túladott volna a másikon. De már nem félt.
- Volt egy ingem, aminek pont olyan illata volt, mint a feleségemé, és minden éjjel azzal aludtam. Amíg egy nap kezdett olyan illata lenni, mint nekem. Az összes parfümöt kipróbáltam, hogy rátaláljak arra az illatra, ami az övé volt. De nem sikerült, mert eltűnt és néha tesztelem magam, hogy vajon képes vagyok-e még érezni azt az illatot. Néha úgy érzem igen, de egyre nehezebb és nehezebb. Ilyenek az évek az Azkabanban. Lassan elfelejtődnek a napok, hogy melyik követi, melyiket. Csupán a felkelő, és lenyugvó nap tudatja mindünkkel, az idő múlását. Emlékszik arról, amit az élet iskolájáról mondtam? Az utolsó leckém az, hogy megtanuljam, melyik utat kövessem ismét. Újra szabad vagyok, ébredhetek a madarak csiripelésére, láthatom az arcomat a tükörben, és megihatom a reggeli kávémat. Mindezt úgy, hogy még mindig nem vontam le a tanulságot mindenből. Az én sorsom az, hogy kövessek egy utat, amit nekem szánt az ég. Egy másik utat.
Mr. Boolprop maga elé meredt, majd először, beletekintett a barna íriszekbe.
- Ugye tudja, hogy nem engedhetem el?
A férfi visszasétált az asztalhoz.
- Megtenné, hogy ír néhány sort a lányomnak arról, hogy itt jártam. Leírná a tapasztalatait, és azokat, amiket elmondtam?
Hosszú csend.
-Meg…
Ezek után órák teltek el. Az orvos egymás után írta a sorokat, a hosszú történetet, aminek tulajdonosa csendben figyelte az eseményeit. Késő éjjel lett már, mire elkészült.
- Aláírhatom?
- Persze, csak kicserélem a tintát.
A szakorvos felállt, és elindult a szoba végéhez, ahol egy öreg könyvespolc állt. Eltelt egy másodperc, és az alak a földön feküdt. A hamutál szilánkjaira tört, a világos fapadlón pedig várcseppek gyűltek össze, nem messze az összetört szemüvegtől. Közelebb lépett a holttesthez, és a zakó alá nyúlva kihúzta a pálcát, az asztal felé sétált, és legyintett.
A lapok a sarkoktól kezdve meggyulladtak, és elhamvadtak, foszlányaikat pedig, a becsukott ajtó szele szórta szét.

   Jellem

Egy bak férfi jellemzése:

Visszafogott, de cselekszik, céljait igen világosan kijelöli, és igen szívósan követi egészen megvalósulásukig. Látszatra szikár modorú, hallgatag, magába mélyedő férfi, ám nagyon is mély érzésű és temperamentumos. Igen jól bírja a hosszú és nehéz küzdelmet. meglehetősen visszahúzódó és szerény, de nagyon is sokat gondolkodik, sőt tud a női nemről. Fantáziájában olykor sokkal több játszódik le, mint amennyit a környezete megsejthet rezzenéstelen homloka mögött. Érzelmeit csak ritkán nyilvánítja ki, ezek visszafogása miatt hidegnek, kőszívűnek, érzéketlennek tűnik. Ez a benyomás azonban nem helytálló, mert ha nem is mutatja ki, nagyfokú szeretettel övezi. Nem egykönnyen nyílik meg, még szűkebb környezetének sem, de ha jól választ, megfelelő partnert talál, még a Bak férfi is képes a beszélgetésre, önmaga megmutatására. Az okos partner erre nem is tart igényt, ha a valódi belső értéket látja. A Bak nem formálható, nem képlékeny, nagyon is tudatos, határozott egyéniség, de éppen ezért bizton számítani lehet rá egy életen át. Gyermekei az őt vezérlő életelvek szellemében a legjobb nevelést kapják, s mindent megad számukra, ami a rendezett élethez szükséges a lehetőleg minél egybeforrottabb s szeretőbb családon belül, amelynek tagjai azonban megőrzik egyéniségüket.

Erősség || nyugodt, bölcs, igényes
Gyengeség || flegmatikus, kiszámíthatatlan, csökönyös

Apróságok

mindig ||

- lánya, Apollonia
- ex)felesége, Aira
- szabadság
- művészetek
- csend és nyugalom

soha ||

- magány
- türelmetlenség
- készületlenség
- tiszteletlenség
- értetlenség

hobbik || sokszor olvas, szereti a klasszikus zenéket, szívesen mereng magában
merengő ||
Legszebb emléke Apollonia, a lánya születése, a legrosszabb pedig az Azkabanban eltöltött 14 év

mumus || a magánytól, kiöregedettségtől, és haszontalanságtól
Edevis tükre || gátlások nélküli élet
százfűlé-főzet || Kávészínű, első látásra ízletesnek tűnik, de olyan íze van, mint egy keserű fekete teának mindenféle hozzávaló nélkül
Amortentia || minden bizonnyal valamiféle liliomillatot érezne, ami lágy, olyasmi amit csak a szellő fúj az ember orra alá
titkok ||

Azt hazudta a lányának, hogy ok nélkül került az Azkabanba, ám ez ma titok mára már értékét vesztette.

azt beszélik, hogy... || azt beszélik az Azkabanban töltött évek után beleőrült az egyedül létbe, aminek köszönhetően alkalmatlan ellátni a munkáját.

   A család

apa || Marlon Rota halott, bizalmas viszony
anya || Tereza Rota Andolini, halott, érzelmi viszony
testvérek || nincs
gyermekek || Apollonia Rota
állatok || nincs

Családtörténet ||

Az Andolini család, olasz hagyatékokkal rendelkezik. Alfredo Rota nagyszülei szicíliai születésűek, a tartomány Olaszországhoz tartozik, aminek varázslói központja Velence. A család jómódú, nemesi származású, a Cefalùi birtok tulajdonoosa, valamint Alfredo nagyapja a velencei mágikus központi tanács egy al-tagja volt, aminek központja a Doge Palotában található. Alfredo szülei 1950-ben hagyták el az országot, és költöztek Angliába, annak érdekében, hogy várandó gyermekük taníttatását még jobb fokon biztosíthatják. Alfredo a Warwickshire-i birtokon született, mely Anglia nyugati részén található. A család mindig is az aranyvér nézeteit követte, a szülők rögtön kaptak a lehetőségen, mikor ennek segítségére is lehettek, így kerültek Voldemort szolgálatóba.

   Külsőségek

magasság || 166 cm
testalkat || Meglehetősen alacsony, ám megjelenése kivédi ezt az aprócska hibát.
szemszín || mogyoróbarna
hajszín || sötétbarna
kinézet ||” Végigfutott a hátán a hideg, ahogyan nézte, hogyan tűnik el a cigaretta pillanatról pillanatra, ahogyan a füstfelleg lassan emelkedett az éjszín haj felé, mely mindenhogyan kuszán állt. Sosem merte hosszasan nézni a sötét tekintetet, a mély barna szemeket, a pupillát, a ráncokat, és a szarkalábakat, melyek megöregedett arcát díszítették. Legjobban mégis a kezeitől félt. Azoktól a kezektől, amik minden valószínűséggel valamikor, réges-rég egyességet kötöttek az ördöggel. Egyszóval ember volt, aki csendben, és mindenki tudta nélkül fáradt meg.”

   Tudás és karrier

pálca típusa || 11 hüvelyk, Hikori fa, főnixtoll mag
végzettség || Gyermekkorában a szülei tanították, később felvételt nyert a Roxfort falai közé, ahol a Mardekár házba osztották be. Bár jó képességű gyermek volt, szorgalma annál kevésbé volt hozzá, így csupán Bűbájtanból, Sötét Varázslatok Kivédéséből, valamint Mágia történetből ért el kiváló minősítést.

foglalkozás || családi örökség
varázslói ismeretek || Évei során erősen kifejlesztette az okklumenciához köthető tudását. Nem a legjobb párbajozó, inkább kínzások, végrehajtások, rábeszélések végett tud segítséget nyújtani.

Halálfalóknak

státusz || körözött halálfaló
szolgálati idő || 1969-ben lépett be a halálfalók közé, befejezve roxforti tanulmányait, és betöltve 18. életévét.

   Egyéb

avialany|| Al Pacino