Életemben másodjára járok ebben az országban. Még kislány koromban egyszer elautóztunk a tengerpartra, és eljöttünk egy jógatáborba, ahol lehetett meditálni, parazsakon járni, meg ilyesmik. Persze ott még nem tudtam értékelni, hogy milyen jó dolog a meditáció, és jobban lefoglalt, hogy azt hallgassam, hogy próbálnak sikertelenül a semmire gondolni, de még csak kilenc éves voltam. Most már tudom, hogy egész jól segít a legilimenciában, ha legalább megpróbálom kiüríteni az elmém, és milyen hasznos is ez.
Tényleg, szervezhetnénk közös jógázást, ha már itt vagyunk! Esetleg parázson járást? Mindig is ki akartam próbálni! Vajon Floráék használtak rá valami bájitalt? Elvégre tele volt magnixokkal az a hely, de olyan hihetetlennek tűnik, hogy varázslat nélkül megcsinálták.
Úgy-ahogy sikerült kipihennem az érkezést. Nagyjából ahogy körbeujjongtam a hálószobát, megfeledkezve arról, hogy emeletes ágyra vágytam, ruhástul-sminkestül a vékony ágytakaróba borultam, és fel se keltem úgy nagyjából tegnap éjszakáig, hogy hajnalban aztán újabb alvásetapot tartsak ma délig. Nem igaz, hogy csak zsupszkulcstól lehet jetlaget kapni. Hálás vagyok Daphnénak, Almának és drága Gemsnek, amiért addig is gondoskodnak a táborunkról, és ezzel együtt rólam is. Tizeniksz óra vezetés fárasztóbb tevékenység, mint végighallgatni Rokut a virágok beporzásáról, vagy mit tudom én, mit szokott róluk mesélni. Azt a kevés ébren töltött időmet persze nem voltam hajlandó azzal tölteni, hogy a virágporzásokról tanuljak akaratomon kívül, a felesége mellett pedig Rokukurikúnak is érdekesebb beporozni valója akad, azt hiszem (és érthetetlen, miért nem értékelte ezt a kedves becenevet, amivel megleptem). Szívesebben töltöttem el azt Varvusbarbarával, Gemmabumbellával és Almapompíliával. Meg igazából mindegy, csak ne legyek egyedül.
Egykedvűen figyelem a készülő bájitalokat. Egy jól felszerelt konyhában persze otthon érzem magam, csak meglett a jó jegy háztartástanból, a főzettan viszont mindig is hidegen hagyott. Legfeljebb arra kezdtem el odafigyelni az elmúlt pár hónapban, hogy ha muszáj bájitalt innom, akkor az növényi eredetű legyen. Egyébként is alig ettem húst, nyár eleje óta viszont elköteleztem magam a vegán étrend mellett. Sajnálom szegény állatokat, na.
- Persze, ahogy neked jó. - megemelem a karjaimat, hogy Gemma bűvölt mérőszalagja pontosabban el tudja végezni a feladatát. Bár ha százfűlé főzetet iszunk, akkor oly mindegy. Kíváncsi vagyok, Gems hogy fogja megoldani, hogy akkor is méreténél maradjon az a kis táska, amit terveztek. Gondolom, valamivel megbűvöli majd, hogy igazodjon hozzánk a mérete.
- Most még jól a körülményekhez képest. Az már inkább bosszant, hogy otthon hagytam a naptejemet… nincs valami receptetek erre, ugye? - az egyik kis kondér felé hajolok, amiből narancssárgás, átható gőz párolog fel. Hülye ötlet volt, kicsit hányingerem lett a szagától. Mert attól émelygek, és nem az idegességtől, ugye?
Lerakom a limonádém az asztalra, amit most egy papagájos szívószál díszít, és amíg Gemma a méreteim levételével foglalatoskodik, addig különösebb cél nélkül grimaszolni kezdek az arcommal. Igazából észre se veszem a dolgot, olyan, mintha az arcizmaim egyenesen külön életet élnének tőlem függetlenül.
- Az tényleg vicces lenne. - felelek nevetve Almának a fel nem tett kérdésére, ahogyan én is vizualizálom Miguel csinos pofiját egy-egy kéznyommal mindkét orcáján. Pedig a többi gondolatát sikerült nagyjából értelmezhetetlen háttérzajjá tompítanom, de mindig vannak gondolatok, amik azt akarják, hogy meghalljuk őket.
- Huh? - az arcom abban a hörcsögpofában marad, amit levegővel csináltam magammal. Pedig nem váratlan a kérdése, sokakat érdekel, hogyan működik. Arlot leszámítva soha nem találkoztam magammal hasonlóval például, és a legilimenciának nem ezt az oldalát tanítják, ha egyáltalán tanítják azt a Roxfortban. Nálunk amneziatikán népszerűnek örvendett a téma, különösen a Horny lányhálóban persze.
- Nem olvasok a gondolatokban, ha ez a kérdés, meg nem is igazán tudok kutatni bennük. Így nem. - vannak arra más varázslatok, és azzal az eggyel a háztartási bűbájokon túl kiválóan boldogulok. Voltak persze nehézségek, mire ilyen jól megtanultam, és mindig van hová fejlődni, de mindig jó érzékem volt az emberi elméhez köthető mágiákhoz. Meg aztán Arlo is ugyanezt csinálja, volt kitől tanulnom.
- Olyan ez, hogy mindenkiben lakozik valaki, aki imád fecsegni, nekem meg külön fülem van, amivel csak őket hallom. De közben gyorsan és néha érthetetlenül beszélnek, csaponganak, és a saját mondataikba is belevágnak. - nem először adok magyarázatot arról, hogy hogyan is működik a képességem, azért általában szokta érdekelni az embereket. Nekem meg nincs kifejezetten bajom azzal, hogy meséljek róla, ha valakit érdekel. Mondjuk tényleg jó, ha Almabella nagyjából tudja, hogy mire számíthat tőlem ilyen téren, amikor belépünk a darázsfészekbe.
- Mondjuk, hogy nagyjából háttérzajjá tudom tompítani, kivéve, ha a gondolat velem kapcsolatos, vagy ha nagyon erős érzelmek tartoznak hozzá. Amúgy kicsiként azt hittem, hogy mindenki hallja, nem csak én. Nem volt benne semmi különleges. - már nincsenek meg az emlékeim arról, amikor Arloék felfedezték a legilimenciámat. Ez az ő értelmezésükben azt is jelenti, hogy tényleg ő az apám, mármint legit, genetikailag is. Külsőben is hasonlítunk, azt mondják.
- Almarosita, nekem is van egy kérdésem, eszembe juthatott volna hamarabb is. Por cierto, ¿hablas español? - nincsenek latinamerikai rokonaim, legfeljebb Miguel rokonai, akiknek bemutatott. De azért mégis csak a másik nem hivatalosan hivatalos nyelv mifelénk. Elég jól rám ragadt, a legjobb, hogy iskola nélkül. De ha mi be akarunk hatolni oda százfűlével, akkor lehet, hogy nem lenne baj, ha tudnánk spanyolul?