Tyana hálószobája

Tristram Jekyll de Crasso
 ~ A pokol még mindig üres. Lucifer csak kettőnkre vár, hogy a Földet és a mennyet lerombolja ~

Vanília illat terjeng a szobában.
Csobog a víz, lassan, mint aki arra készül, hogy az elkövetkezendő órában megfojtsa áldozatát.
A csempékről vontatottan folydogálnak a páracseppek.
A viktoriánus tervezésben pompázó aranyszegélyes kádban a hab a víz szintjével növekszik percről percre, addig a szekundumig, míg a résnyire nyitott ajtó mögül egy pálca nem int, unottan, lustán, egészen nemesien.
A nehézkes ajtó kitárul, s a hatalmas hálóból egy vékony köpenybe burkolózott lány lép a gőz lepte helyiségbe.
Beletúr hosszú hajtincseibe, majd leveti minden holmiját s egy kis komód tetejére teszi.
Először csupán kezeivel simít végig a vastag habrétegen, majd az alatta elterülő forró vízfelszínen, melynek érintése a selyemével vetekszik.
Karcsú lábaival belép a kádba s elmerül a habos vízben.
[...]
Körülbelül egy óra múlva kilép a már hűvös fürdővízből, s felveszi krémfehér szatén hálóingjét, nedves haját szoros kontyba csavarja, összes aprócska kis mütyürjét a mellkasához szorítja és elhagyja a szobát.
Hálójában mindent elrendezget, a ruhákat a helyükre rakja, pálcáját az óriási franciaágy mellett pihegő kicsi szekrényre teszi, s mikor mindennel végzett, ami számára ilyenkor fontos, ráveti magát az ágyára és a kezébe vesz egy régi kötetet.

"Meg kell adnom magam. S mindezt azért, mert
Téged kerestelek. Itt nincs menekvés:
Állom a sorsom. De mi lesz veled?
Kénytelen vagyok visszakérni tőled
Erszényemet. Ám a magam bajánál
Jobban fáj, hidd el, amit nem tehettem
Teérted. Ó, ne légy ilyen levert,
Vigasztalódj."

"Miért ne ölném meg, akit szeretek,
Mint szerelmét az egyiptomi rabló!
Vad féltékenység ez, mely néha már
A nemesség testvére. Halld tehát:
Mert megveted hűségem vallomását
S mert jól ismerem az eszközt, amely
Szívedben a helyemet bitorolja:
Márványkeblű zsarnok, te élj, csak élj!
De kegyencedet itt, akit szeretsz,
S akit, szavamra, én is kedvelek,
Ezt elszakítom kegyetlen szemedtől,
Hol Ő ragyog csak  ura szégyenére!
Gyerünk fiú! A bosszú tervre kész ...
Hogy legkedvesebb bárányom megöljem,
S így egy galamb hollószívét gyötörjem.?

/William Shakespeare/

Miközben olvas, olyan apróságok is eszébe jutnak, mint például, hogy egyedül van az egész kastélyban, egy-két házimanót leszámítva.
Hogy Gretchen Szentpéterváron maradt, igen az- az egyetlen nagynénje, aki múlthéten azért rendezett partit, hogy számára vőlegényt kerítsen, s félig sikerült is. Moszkva leghíresebb, legbefolyásosabb, s talán leghírhedtebb családjának örököse vetett rá szemet. Peter Lawenvski. De Ő, Tyana Chelsea Miscreant csupán egy jó partit lát a fiúban. Már most tudja, hogy nem fog elmenni a három héttel később esedékes partira, amit azért rendeznek, hogy kettejüket összehozzák.
Nincs szüksége kötöttségekre. Se romantikára. És különben is. Peter semmit sem tud róla. Majd talál magának itt valahol egy érdekházasságot.
Hogy megint telihold van. Olyan furcsa, ahogy vonzza az a gyönyörű fény.
Hogy ezen az éjjelen ismét valami megmagyarázhatatlan és kívánatos állat vadság csillog szemeiben.
Hogy Gretchen az itteni kúriát az Ő nevére írattatta, s ez a ház a saját tulajdona.
Néha azonban egészen nyomasztó a kongó üresség.
Mint ahogy most is.
Lapozna egyet a megsárgult könyvben, mikor a földszintről idegesítő zajt hall. Kotorászás és motoszkálás. A kötetet a párnák közé hajítja, mi szétnyílva, elnyűtten hever.
Szíve a torkában dobog, ahogy pálcájáért nyúl, hosszú lábai pedig reszketni kezdenek amint a folyosóra lép.
Paranoia lenne?
Vagy tényleg van egy betolakodó a házban?
Miután átkutatja a konyhát, és a szalont ahonnan a lármát hallotta, csendesen sóhajt egyet.
Sehol senki.
Sehol.
Mielőtt azonban visszaindulna szobájába, magához vesz egy dobozkát, benne a legdrágább bonbonokkal, egy poharat, s csatol hozzá egy üveg italt is. Talán a legjobb minőségű pezsgő lehet?
Lábai alatt itt-ott megnyikordulnak a lépcsőfokok, ahogy visszasétál hálójába.
Olyan, mint volt.
Szép, makulátlan, és most már, hogy itt van, tökéletes.
Elnyújtózik a méregzöld ágyneműn, szórakozottan maga elé veszi a nyalánkságot, és tölt magának egy pohárral abból az isteni pezsgőből.
Az úri népek már csak így szórakoznak még magányosan is. Mert Ő megteheti, akkor miért ne?
Jövő héten Vikitria is itt alszik, majd rendel még belőle. Barátnőknek mindent. S talán hívat majd egy-két fiút is, hogy elszórakoztassák őket a medencében, vagy akár a vendégszobában.
Halkan, fennhangon olvas tovább.

S én boldogan követlek, itt vagyok;
Egyszer kívánd, és százszor meghalok.

/William Shakespeare/