Ain't No Rest For The Wicked

Oh, no there ain't no rest for the wicked
Until we close our eyes for good

TW:káromkodás

Az van, hogy rém parás érzés ez az egész. Sokkal kényelmesebb volna otthon csesződni a hátsókertben a seprűmmel meg a súlyzóimmal, de anyám azt mondta, hogy próbáljak meg olyan életet folytatni, amitől nem jut eszébe a „hikikomori” szó. Gondolom ez sokkal többet jelentene, ha elmondta volna, hogy mit ért ezen, de ennek híján csak egy újabb weirdo japán szó a képzeletbeli szótáramban.
Furcsa belegondolni abba, hogy most itt állok és rugdosom a kavicsot a Millnél, az még furcsább, hogy Gemmát várom, akit egészen Exeterig rángattam ki, mert anyám annyira azért nem akarta, hogy életem legyen, hogy a várost is el kelljen hagynom hozzá, szóval megeresztettem egy baglyot a lányzónak, hogyha nincs jobb dolga meg kedve…ja nem, az pont, hogy van, akkor igazán összefuthatnánk meginni egy valamit.
A Mill ont he Exe azért megfelelő erre, mert itt nem ismerik apámat, szóval nem átkozzák a teljes családomat egy olyan faszi miatt, aki napi rendszereséggel issza magát síugróra, meg mert van esélyem rá, hogy kiadják az alkoholt csak úgy kinézetre. Na ez is rángatja az agyam, a kinézetem! Mi a picsát fog mondani Gemma erre az egészre? Felismerni, fel fog ez biztos, az arcom maga annyit nem változott, még méteres szakállat se növesztettem, pedig Buddha lássa a romlatlan lelkem, hogy próbálkoztam, de miután Ishida sensei harmadjára is kosznak nézte a szakmunkásbajszom, úgy döntöttem, hogy lemondok róla.
Cserébe itt van sokkélménynek…hát minden más, ami nem a nemlétező bajszom. Mondjuk a lábam, na az mondjuk vakmeleg, biztos vagyok benne, hogy valamelyik levelembe, mikor már hajlandó voltam levelezni és nem azon voltam, hogy belehalok a padlószőnyegbe, említhettem, hogy hát egy elég nagy baleset miatt nem vagyok, meg hogy lábadozom. De ebből azért nem találja ki az ember legjobb barátja se, hogy nem kedve, meg ereje nincs iskolába járni, hanem mondjuk lába! Ezt meg így nem bírtam kiírni magamból, azt viszont lekapartam, hogy volt egy kis rebrand, szóval remélem, hogy nem fog kiröhögni, mert nekem még elég szürreális a türkörképem.

Amikor utoljára látott fixen kevesebb voltam 5-6 kiló tömör izommal, meg még ugyanannyi fémmel, nem is beszélve a hajamról. Azt hiszem vállig sem ért a hajam, na most oda jutott a dolog, hogy hátközépig ér, mert az igazság szerint basztam rá, Ishida san meg azt vakerolta, hogy egyedi, meg hogy kultúr. Hát én nem tudom mi a kultúr benne, de sokszor úgy ébredek reggel, hogy a fele a számban van. De itt nem álltam meg, például lett egy valag, bő, fura, random, elegáns meg feldolgozhatatlan japán cuccom, meg nagy unalmamban feketére festettem a körmöm. Tegnapelőtt, mikor el lettem küldve friss levegőt szívni szúrattam egy septumpiercinget meg kér fülbevalót tragikus hirtelenséggel, előbbit még eléggé érzem, de hát idővel, majd ez is begyógyul.
Mikor meglátom Gemmár hirtelen azt se tudom, hogy álljak, olyan ideges vagyok. Zavaromban bele is kapok a piercingembe, amitől egy ilyen fájdalmas sziszegéssel indul az egész tali.
-Na csókolom! -intek neki mosolyogva- Ne vágjál már ilyen fejet, Gemms!

Have a drink, have a drive
Go out and see what you can find

Figyelmeztetés: káromkodás, alkoholizálás említése

Életemben nem volt ilyen hosszú vonatutam. Kivételesen nem csak elméleti síkon gondolom így: a kishaver valóban több, mint öt és fél óra vonatútra lakik tőlem. Életemben nem utaztam ennyit a Roxforton kívül, pláne nem egyedül. Nem mintha ez kicsit is meg tudna állítani egyébként. Egész kicseszett évben arra vártam, hogy ez a szerencsecsomag egyrészt válaszoljon nekem és ne izguljam halálra magamat miatta, utána meg hogy hajlandó legyen belemenni abba, hogy találkozzunk. Nem volt egy könnyű menet, na. Szóval rengeteg időm volt még hatszor átgondolni az egész életemet, amíg utaztam, mert csak egyszer kellett átszállnom, amúgy gondolkodhattam, mert ugyebár egyedül voltam. Tulajdonképpen fogalmam nem volt, mire kellett számítanom pontosan. Azt tudtam, hogy valami elég durva balesete volt és hogy ki kellett hagynia az évet, de arról nem volt hajlandó írni, hogy pontosan mi volt. Megértettem, ha ilyen durva volt, akkor én sem szívesen vetettem volna papírra a dolgot, akkor csak még realisztikusabban hat.

Ha teljesen őszinte akartam lenni, nem voltam egy nagyon szentimentális gyerek, de ez az év szörnyű volt. Első év, hogy se Ash, se Tetsu, ilyen egyedül rég éreztem magamat, de a világért senkinek be nem vallottam volna (tényleg nem tettem). Pár dologban segített: kviddicset még komolyabban vettem, pár emberrel közelebb kerültem, például Annieval, de inkább negatívan éltem meg az egész rostos fostos tanévet a teliberakott RBF-kel, mint pozitívan, hiába volt pár fénypontja az egésznek. Úgyhogy konkrétan könyörögtem Tetsunak, hogy legyen szíves megtisztelni kiváló személyével, mert hogy retkes módon hiányzik és amúgy is érdekel, mi a franc történt vele. Na, hát ezen ellamentált vagy egy fél évet, de sikerült rávennem, hogy talán ha kibassza az ablakon az elmúlt sok évet, az nem annyira megérős, illetve nem sokszor írok le ilyet, de úgy éreztem, szüksége van rá, hogy kurvára leszarom, mi történt vele és ha készen áll, én megyek. Hát, ez inkább később jött el, mint előbb, de örülünk ennek is, nem?

Nem sok mindennel készültem aznapra: egy kis kaja, víz, kis zsebpénz (mennyire drága már a vonatjegy, haló!), egy üveg házi tömény (a legfinomabb az évben, ez tényleg marha jó lett), illetve az ajándék emlékkönyv, amit készítettem neki. Nem vagyok egy nagy ajándékozós, de ahogy realizáltam, hogy Tetsunak rendkívül nehéz ez az egész és egy évet ki is kell hagynia, beugrott az a kiváló ötlet, hogy biztosan jól esne neki, ha látná, a suliban mekkora űrt hagyott, nem csak nálam. Szóval a tavaszi projektem az volt, hogy szépen odamentem nagyjából minden második emberhez (legyen az idősebb, fiatalabb diák vagy évfolyamtárs, sőt, még a tanárokhoz is), hogy mit gondolnak a srácról, milyen a kapcsolatuk és mit üzennének neki. Elég sok üzenetet és jókívánságot sikerült összegyűjtenem sok képpel, rajzzal, szóval egy igencsak megható és szentimentálisan nyálas füzetet raktunk neki össze, de biztosra akartam menni, hogy érezze a törődést és hogy egy év után is várjuk vissza. Elképesztő, micsoda energiákat tudok mozgósítani, ha akarok, nem? Magamat is meglepem néha...

Szerencsére mikor leszállok, még van negyedórám, hogy lélekben is felkészüljek a találkozásra. Baszki, rendesen izgulok, mi a fos?! Jó alaposan meglestem, merre kell majd mennem és indokolatlanul pontosan emlékeztem mindenre, szóval tényleg negyedóra múlva meg is érkezem. Bárhol felismerném az alakját, a tartását, a mozgását, most mégis elbizonytalanodom. Tudom, hogy rég láttam, de tényleg ennyire széles volt a válla? Ahogy közelebb lépdelek, feltűnnek a fülbevalók, a piercing, a haj... Zavarodott pillantást vetek rá, ahogy hirtelen még jobban elbizonytalanodom, hogy nem-e egy idegent bámulok túl sokáig. De nem, ez ő. Megtorpanok tőle jó pár lépésre, ahogy a nem éppen túl éles agyam próbálja befogadni a képet. Egyébként meg kell hagyni, jól néz ki a változással együtt is, sőt... Aztán ahogy meglátom a lábát, szemem kitágul, felpillantok az arcára. Nem, nem írta, mi történt pontosan. Erre én sem voltam felkészülve. Egy pillanatig túl sok minden, lefagyok, mint egy idióta, aztán ahogy megszólal, sikerül nekem is összeszednem magam. Önkéntelenül mozdulok meg, kis híján szaladni kezdek és bár nem vagyok egy nagyon ölelkezős típus, most mégis hevesen és szorosan megölelem. Kicsit olyan, mintha meg akarnék győződni arról, hogy valóban ő az vagy csak képzelődöm, meg hát mégiscsak egy évig nem láttam a kishavert, na.

- Heh, milyen fejet vágtam, huh? Biztos értelmesebbet, mint te! - kezdek be egy nagyon kedves szöveggel így egy év után, de ez jött ki belőlem zavaromban. Elengedem, elhúzódom, még egyszer végig mérem alaposan, de most már levakarhatatlan vigyor van az arcomon, ahogy meglököm. - Látnod kellett volna a sajátodat, pedig én nem változtam semmit, csak az iskola öregített rajtam túl sokat - nevetek rá, aztán szelídül a vigyor, kicsit nem tudom, mit mondjak neki. Nem tudom felmérni, hogy van, nem tudom, hogy kezdjek bele, pedig sokat gondolkodtam, most mégis minden eltűnik a fejemből, pedig ha valamihez értek, az a pofázás bármilyen helyzetben. - Egy év... Mocsok hosszú idő, baszki! - fújom ki a levegőt mosolyogva, aztán inkább az egyenes út mellett maradok, az általában működött eddig is nálunk. - Oké, két opciót látok most... Rákérdezek, hogy mi a fos történt veled és te elmondasz annyit, amennyit szeretnél, én meg kínozlak kicsit extra infókért... Vaaagy először csak csevegünk a semmiről, kicsit én is mesélek a rendkívül eseménytelen évemről, te is, amiről gondolod, aztán kérdezek bele az egészbe. Azt rád bízom, merre megyünk és mit csinálunk, nekem innentől kezdve kurva mindegy, tőlem itt is álldogálhatunk, bár akkor kicsit feleslegesn hoztam el a házi készítésűt, mert itt talán feltűnő lenne iszogatni - vigyorgok rá vidáman egy kacsintást követően. Még rettenetesen izgulok valamiért, de rendkívül izgatott és boldog vagyok, hogy végre látom újra és tényleg nagyon kíváncsi vagyok, mi történt és mi van vele. Az emlékkönyvet még nem említem, majd egy alkalmasabb pillanatban, azt hiszem.

Oh, no there ain't no rest for the wicked
Until we close our eyes for good

TW:káromkodás, alkoholfogyasztás

Rohadt szánalmas, hogy most tényleg attól van egy öklömnyi gombóc a torkomban, hogy meglát a legjobb barátom. Jó, oké, kicsit más vagyok, meg hát olyan, mintha utoljára a bubópestis idején találkoztunk volna egy tömegsír felett, ami amúgy nagyon morbid volna, de végül is nagyjából ugyanazok az emberek vagyunk, akik voltunk, nem? Vagyis nem tudom, annyi minden történt, például az, hogy fogalmam sincs milyen lett a hírem, miután voltak, akik hiába írtak nekem, basztam rájuk, miután szó nélkül nem mentem vissza a Roxfortba, miután az évfolyamtársaim leléptek és elkezdtek igazán élni. Én meg itt maradtam Exeterben és izmoztam a hátsókertben. A nő, akit fűztem úgy felejtett el, mintha valami félredobott Mágiatörténet beadandó lettem volna, de addig traktáltam magam azzal, hogy mindez gecire nem számít, míg el nem hittem. Ha találkoznánk az utcán lehet fel sem ismerne, én biztosan nem ismerném fel, mivel nem is akarnám.

Legalább Gemma maradt és hajlandó volt idáig elbumlizni vonattal, ami ahogy számoltam az enyhe matematikai képességeimet bevetve hát… kicseszett messze van.  Annyire végtelenül, retkedmós, pusztulatos messze, hogy amíg úton volt ráértem négyszer átöltözni, befonatni a hajam anyámmal, majd kifonatni, mert úgy néztem ki tőle, mint valami ágrólszakadt keleti bölcs, vagy egy kifakult indián, behordtam a súlyzókat a kertből, majd újra kihordtam őket, anyám meglátta a fülbevalóimat és kegyetlenül lebaszott, aztán mégis úgy döntött, hogy tetszik neki, utána apám azt mondta, hogy full selyemfiús, én meg úgy döntöttem, hogy józanon annyira sem érdemes adni a véleményére, mint részegen. Szóval ilyen jól telt az idő ezidáig.
És akkor megérkezik Gemms és az arcát, meg annak változásait elnézve össze tudnék esni. Hiszek a hirtelen sokkba, szóval az volt az elméletem, hogyha legalább a fémlóláb kilóg, akkor kevesebbet kell majd magyarázkodni, de ahogy ránéz…hát asszem kénytelen leszek belőle nyomni egy székfoglalót, amúgy is, akkor voltam hülye, mikor azt gondoltam majd nem kérdez rá egyenest, hogy mi az anyám megy itt egy éve és miért titkolózom róla ilyen bőszen.

Nem mondom, hogy nem lepődöm meg, mikor szeretetteljesen nekem rohan, mint bakmacska az árnyékának, de nyilván nem gondolkodom, csak megölelem, mert hát…férfiasan bevallom, hogy kurvára hiányzott, annyira hiányzott, hogy most egy másodpercre kedvem lenne bőgni, de lenyelem az ingert.
-Az oszt igen! Hány órát sihuhuztál azért, hogy bepofázhass? -kérdezem tőle miután megkaptam a welcome back ekézést. Végül is akkor tök meg lehet abban egyezni, hogy mindketten olyan pofával érkeztünk, mintha a szellemet láttunk volna, bár én sokáig magamra is így néztem a tükörben, bár szeretném azt hinni, hogy azóta megtanultam együtt élni azzal, amit látok, mert még ha Gemma azt is mondja, hogy egy év baszott hosszú idő, hát arra mégsem elég, hogy az ember eléggé összeszedje magát mentálisan egy ilyen visszatéréshez. Baszki, ha ő ilyen fejet vágott milyen fejet fognak vágni a csapatban?! Ha egyáltalán visszavesznek egy ilyen görcsöt.
-Levegőt nem lehet tőled venni, mi? Mindjárt faggatnál!-nevetem el magam, de persze azért megértem, hogy tudni akarja a részleteket, főleg mert még azt sem bírtam neki lekaparni, hogy „ne legyél nagyon meglepve, de kicsit kevesebb lábam van, mint fülem”, mondjuk ebből lehet arra jutott volna, hogy kinőtt a harmadik fülem és azóta azt is hallom, ahogy a sarokban suttog a légy, franc tudja. Három füllel aztán tényleg úgy néznék ki, mint egy komplett idióta.
-Ahh…-mondom ezt így mindenre, ami elhangzott, mert hirtelen kicsit telemegy az agyam mindennel, az elmúlt időszakban ugyanis a legtartalmasabb beszélgetéseim Ishida-sannal voltak, akinek a fele vakerját mégcsak nem is nagyon értem, szóval most rendesen meg vannak dolgoztatva az agysejtjeim, pedig csak beszélgetni próbálok, mint egy ember.
-Gondoltam kezdetnek beülhetünk ide-döntöm a fejem a régi malomból kialakított kocsma irányába- meghívlak valamire, kiadják a piát, mert a pultosgárénak eléggé bejövök.Aztán, ha akarod elmondom, amit akarsz cserébe néhány szaftos pletykáért, mert le vagyok maradva, mint a postabagoly monszun idején.
Intek is neki, hogy menjünk, és közben ki is nézek egy félreeső helyet, ami majd megfelelő lesz a vallatáshoz, aztán oda is lépek a pulthoz és egy olyan bájolgást adok elő, hogy szinte várom, hogy Gemma összeessen a röhögéstől.
-Mondjad mit kérsz!-suttogom neki, míg a csaj az én piámat keveri – Amúgy meg mit hoztál, kerítésszaggatót?
Nem zárkózom el nyilván attól se, nem mintha otthon meg merném rántani a kerítést szeszkósan, akkor ugyanis le kellene folytatnom még egy beszélgetést azzal az asszonnyal, akitől be kell valljam egy ideje magam is félek, a tulajdon muterommal.

[Chikara Tetsuya]

 

Have a drink, have a drive

Go out and see what you can find

Címzett: Chikara Tetsuya

TW: káromkodás, nyers nyelvezet, alkohol említése és fogyasztása

- Már egy éve arra várok, te szerencsecsomag, hogy jól beugathassak neked - vigyorgok rá, mint a vadalma, nagyon tetszik a sihuhuzás szó. - Mellesleg kurva sok órát, szóval az a minimum, hogy meghívsz valami helyi italra, ugyeeee - nézek rá jelentőségteljesen, de persze félig csak viccelek. Nem mintha visszautasítanám, ha meghívna. A viccelődéstől eltekintve azért érzem, hogy a szívem még hevesen ver. Izgultam, rettenetesen izgultam, fogalmam sem volt, mi történhetett, ami miatt egy évet kihagyott Tetsu, de erre nem voltam felkészülve. Valahogy átkozom a kis fejét, hogy semmit nem mondott ezzel kapcsolatban, mégiscsak felkészíthetett volna mentálisan, de másrészről tökre megértem, hogy nem akart erről beszélni. Mármint mennyire fura lenne leírni, hogy "Hello Gemma, ha jössz, készülj már fel arra, legyél oly szíves, hogy az egyik lábam az nem létező fogalom már, ne lepődj meg, ha fémből van! Kösz, imádás van!" Még egyszer lepillantok, agyam még azért nem dolgozta fel ilyen gyorsan ezt az információt. Megint liftezik a hasam egyet, ahogy végig pillantok rajta, de legalább az arcom koordinálom most. Elpillantok, vissza, megint el. Baszki, ez beszarás... Mi az anyám kínja történhetett vele, de komolyan? Nem akarom nagyon bámulni, biztos rendkívül kényelmetlenül érzi magát emiatt, szóval inkább ismét ránézek, bár nem kell rúnaismeret mesternek lennie, hogy megfejtse, azért ehhez mindenkinek idő kell, hogy felfogja és megszokja. Neki is, nekem is, mindenkinek.

- Mire számítottál, de komolyan?! - vágom csípőre a kezemet. - Teljes tudatlanságban voltam tartva itt, kérem szépen! - viccelődöm kicsit, majd megkomolyodom. - Meg hát... Akárhogy is nézzük, akármennyire is mókamiki arcok vagyunk, ez komoly, Tetsuya, nagyon komoly... - nézek rá teljesen őszintén. - Nem, nem a gondolat, hogy akkor most a fél lábad fémből van - mutatok rá a lábára, keresem a szavakat. - Nem... Hogy mondjam, szerény személyemnél nem számít, hogy fémből, fából, tehénlepényből vagy a saját izzadtságodból van-e a lábad. Az érdekel, benned mi van és mi történt és ez mit okozott. Benned, köztünk, a világ és közted, ilyen apróságok, tudod! - bököm meg a mellkasát. - Nem csak mint kronológiailag, hanem a kis fejedben és úgy általában benned. Ez nem egy olyan dolog, amin az ember csak úgy túllendül, nem véletlen nem jöttél vissza és nem véletlen változtál ennyit egy év alatt - mosolyodom el végre. - Mellesleg marha jól nézel ki, te szégyentelen! - nevetek fel, hogy oldjam ezt a felesleges komolyságot, már ez is megterhelő volt számomra. Mármint az, hogy nekem kell itt komolykodni. Egyébként azt érezheti, hogy a jól néz ki nem csak a hajára, ékszereire, ruháira értem: nyugodtan értheti arra, hogy a lába sem ront a képen, nyugodtan elengedheti az ettől való félelmét.

Hallgatom, amit mond válaszként, bólogatok. Nagyon helyes, meghív, erről van szó, ez a minimum egy év offolás után! Egy büdös szó nélkül követem a drágát, köszönök egy ragyogó mosollyal, majd fél lépéssel hátrébb állok, hogy Tetsu teljes valójában kiteljesedhessen a lánynál. Azért remélem, nem idióta és valahogy egyértelművé teszi, hogy nem randira hozott, mert mindjárt leesnek az esélyei, de nézem a lány arcát, egyébként egész kedves teremtésnek tűnik. Olyan, akit pár komolyabb, magabiztosabb szóval arról is meg lehet győzni, hogy a saját helyén kávé helyett motorolajjal szolgáljon ki, mert Tetsunak arra van szüksége a lába miatt. Legalább kedves teremtés. Azért körülbelül fél percen belül jól ráharapok a nyelvemre és számra, mert a srác olyan szöveget tol, hogy a plafon majdnem ránk szakad. Én meg majdnem megszakadok a nevetéstől, hirtelen rendkívül érdekesnek találom az egész helyet felmérni a kis szememmel, mint valami elbaszott építész. Hm, micsoda dekor, és az a sarok! Nagyon egyedi! Látom, ott sokan szoktak üldögélni, nagyon hangulatos. Milyen italok is vannak? Egy-egy szó elér hozzám és remegek a nevetéstől, nagyon koncentráltan előveszem a tartalék telefonunkat - Jack a lelkemre kötötte, hogy nagyon vigyázzak rá, de ilyen messze nagyon rég nem utazott egyikőnk sem, pláne nem egyedül, pláne az egyetlen nőnemű személy a családból (nem akartam neki mondani a Roxfortot, de mindegy), szóval legyek oly szíves és pötyögjek már neki egy üzenetet a kis Nokián, ha megérkezem és Tetsuya is megtalált. Úgyhogy gyorsan megírom nekik, hogy minden okés, élünk, majd hívom őket, ha indulok. AZONNAL jön a válasz, hogy kösz. Hm, neeeem, a bátyám nem aggódik miattunk egyébként, miért kérdezed? Arra pillantok fel, hogy Tetsu hozzám suttog. Mi az apám faszát akar?! Nézek rá bután, ő is a legokosabb fejével pillant rám. Aztán ahogy látom, hogy a csajszi kever, gondolom, arra utal, hogy mi lenne, ha megosztanám, mit kérek.

- Jaaa! - bezzeg ezen nem gondolkodtam eddig, amíg ezt a jóembert hallgattam. Majdnem azt mondom, hogy csak egy sört kérek, aztán rájövök, hogy ő fizet és ignorált legalább egy fél évig (hm, néha egy fél évig, néha egy évig, ki tudja ezt követni, de komolyan?), szóval gyorsan végig pillantok a lehetőségeken. - Hmm, egy Pimm's Cupot szeretnék kérni! - pislogok nagyon kedvesen a csajra, ő meg visszamosolyog rám. Heh, mai napi side questem az lesz, hogy én is az ujjam köré csavarom. Mindenesetre az italom az valami gines csoda lesz, türelmesen várunk rá, addig vigyorgok Tetsura. - Rendkívül sokat fejlődtek a smúzolási skilljeid, haver! - veregetem meg a vállát, rábízom, hogy ezt büszkének vagy kissé lekezelőnek veszi-e. - Hééé! - "sértődöm" meg, amikor a kerítésszaggatót mondja. - Képzeld el, van, hogy nem csak olyanunk van! Mellesleg lelke van, megbántod! Így meg sem érdemled - forgatom a szememet mókázva. - Mit fog ehhez szólni, érzékeny a kis lelke... - sóhajtok egy nagyot, majd megköszönöm a csajnak az italomat, rá is kacsintok, mire elvigyorodik. Oké, asszem, eddig elég jól haladok, hehe. Odább is vonulunk, javaslok egy kis beugrós helyet. Ugyebár rendkívül jól felmértem itt a lehetőségeket, amíg azzal voltam elfoglalatoskodva, hogy ne fulladjak bele a saját nevetésembe vagy nyálamba. Ott levágom magam, a táskámat is, ami készségesen szét is csúszik a padlón, aztán felemelem a poharamat.

- Igyunk aaa… Hm... Rád, hogy hajlandó voltál fogadni szerény kis városodban és arra, hogy nem felejtettél el egy év alatt teljesen! Dicséretes! - vigyorgok rá gonoszkásan, érezze csak, hogy azért kurva rosszul esett, hogy még nekem sem volt hajlandó egy kurva szót írni sok ideig. Oké, tudom, én is egy önző geci vagyok, hát, miért nem értem meg, hogy nehéz volt? Kurvára megértem, azért vagyok itt, azért nem haragszom rá egyáltalán, de tényleg, egy nagyon kicsit sem, attól még eshetett szarul. Jó, lehet, nem kéne három percenként a pofájába tolnom, mint részegen a rosszabbnál rosszabb italaimat, be is fogom inkább és jelentőségteljesen nézek rá, hogy ugyan belekezd-e a mondókájába, vagy elővegyem a táskámból a harapófogót is? Persze közben veszettül kóstolom az italomat és fel is ajánlom neki, hogy cseréljünk egy kortyot, aztán tényleg kurvára csendben maradok és figyelek, mert valóban nagyon érdekel, mi a fosom történt. Asszem, az első sokk után kezdek magamhoz térni teljesen.

Oh, no there ain't no rest for the wicked
Until we close our eyes for good

TW:káromkodás, alkoholfogyasztás, szexuális utalások,végtagvesztés

-Minek nekem ellenségek, ugye…-csóválom a fejem nevetve, mintha amúgy nem hiányzott volna kurvára az életemből, hogy végre valaki korombeli is alaposan beleugasson. Mondjuk, ha belepofázásról, belekellemetlenkedésről meg beleokoskodásról van szó, akkor itt volna nekem az anyám-Ishida-san típusú páros, akik az elmúlt egy évben esküszöm mindent jobban tudtak, mint én valaha. Apám meg akkora csöndben volt, mint valami szerzetes, aki némaságot fogadott, olyan nagyokat hallgat az öreg azóta is, hogy az szinte hihetetlen. Mármint hallgatja az pohár alját, gondolom én.

Látom, hogy bűvöli a lábamat, kicsit hülyén érzem tőle magam, de tény, hogyha én lennék az ő helyzetében, talán még a pofámat is tátanám, szóval lehet, hogy illene is megdicsérnem, amiért egészen diszkrét, mert hát…igazán szólhattam volna róla, de ahányszor megpróbáltam leírni, annyiszor hangzott kibaszott szarul az egész. Úgy, mintha valami kegyetlen geci undormányos módon rosszul volnék az egésztől, ami egy ideig nagyon is igaz volt, azt meg nem írja le az ember.
Így is biztos aggódott eleget a hülye fejem miatt, igazán nem kellettek már neki mindenféle részletek az elmeállapotomról. Meg most egy ilyet, hogy közölsz? „Cső! Nincs lábam, de minden fasza. Veletek mi út van?”, nem, ez kegyetlen gáz, sütött volna minden szóból, hogy ki vagyok faszulva az egésztől. Mondjuk legalább tudta volna, hogy mire számítson. Amúgy vajon mire számított mim nem lesz? Életkedvem meg ekkora hajam? Ezeket se lehet megkérdezni, mert milyen már. De azért nagyon örülök, hogy itt van, valahogy visszaráz oda, ahol most lennem kellene, ahol eddig is lennem kellett volna.

-Hmm…fúj?-ragadok le a tehénlepénynél, mert tudom, hogy kurvára igaza van és a legteljesebb mértékig megérdemlem a lebaszást, mert hát eléggé magamnak voltam ezzel az egész dologgal maradva, pedig lehetőségem lett volna megbeszélni. De nem ment, így volt a legegyszerűbb és a legkényelmesebb és még most is sokkal kényelmesebb lenne azt mondani, hogy ez itt az új lábam és, akkor ne litániázzunk erről többet, mert ez nem a templom, hanem a kocsma, de Gemmával nem így mennek a dolgok és azt hiszem, ez az egyik oka annak, hogy ő a legjobb barátom. Na meg az, hogy egy-egy agysejttel nem mennénk sokra, szóval jobb ketten hülyének lenne, mint egyedül.
Kicsit összeszorul a gyomrom, hogy most minderről a valag nyomorról itt nyilatkoznom kell, de nem  odázhatom el a végtelenségig, mert egyszercsak, hamarosan, mindjárt -baszdmeg, az nagyon közel van- visszamászom a Roxfortba és ott még a gerendában lakó termesz is meg fogja kérdezni, hogy ugyan merre jártam tavaly, én meg nem vonogathatom a vállamat, mint valami némagyerek, mert annak anyja se veri a faszát, ahogy mondani szokás.

-Örülök, hogy megérte-mosolyodom el az egosimogatásra, nem voltam annyira biztos a rebrandingben, de ezekszerint nem csak Exeterben és környékén működik, remélhetőleg szeptemberben sem fogják azt gondolni, hogy megmakkantam, aztán ez lett belőle- még mindig fáj az orrom – bandzsítok, mintha ezáltal láthatnám a piercingem, ami néha tényleg teljesen random kezd el sajogni, esküszöm jobban fáj, mint mikor egy lóbaszó nagy tű állt ki a fejemből, a piercer meg nézegette, hogy jó lesz-e.
Kapok egy kis időt, hogy pole-pozícióba kerüljek, mire nekiáll kivallatni belőlem a lelket is, szóval melegítésképp betappogok az új lábamon a putoslány – ha a szívébe nem is- bugyijába, míg rendelek meg teszem a szépet, mintha nem lenne holnap. Gemma meg majd elájul a visszafojtott röhögéstől, ezt pontosan tudom rá se kell néznem.
-Mi van, leadod a forródrótot?-pillantok vissza rá látva, hogy nyomkodja a telefonját, aminek egyszer már megkérdeztem a működési elvét, de már annyira nincs meg. Asszem kell hozzá tér, meg erő, én meg mindkettőből egészen jó vagyok, biztos attól működik a masina.
-Azt -bólintok megerősítve a rendelését és visszafogom magam, hogy ne érdeklődjem meg, hogy az ugyan mi a picsa és miért mérik aranyáron, mert nem lehetek ekkora tapló paraszt. Ha hat ilyen lónyálat kér azt is köteles vagyok kifizetni, annyira szar barát voltam az elmúlt egy évben. Azért azt mondjuk kibaszottul remélem, hogy hatnál többet nem akar, mert nem vagyok nagy tehetség fejszámolásban, de annyi pénz van nálam amennyi, utána meg már csak természetben tudjuk elintézni a lányzóval, aki úgy méreget, mintha nem látott volna még ilyet ruha nélkül.
-Mondanám, hogy gyakoroltam, de max a seprűmet tudtam volna körbeudvarolni. Mindenesetre ezt...még a héten megheggesztem nehogy szétessen-válaszolom az hiszem, hogy elismerő kis gesztusára, a mondat második felét azért a biztonság kedvéért igyekszem úgy kiejteni a hatalmas pofámon, hogy a kedves szőke pultoskislány ne hallja.
Egészen kedves ma, leszámítva az anyagi kiszipolyozásomat, meg a basic Gemmaságokat, szinte ijesztő.

Közben a lány a lehető legkedvesebb mosollyal adja oda és azt találja mondani, hogy reméli ízleni fog a koktél a húgomnak is, amire nagyon nehezen tudom tartani a marcona ninjapofát, mert hát… nyuszika, ehhez a rokoni szálhoz egy kurva nagy buli kellett volna és lehet, hogy valamelyikünk még mekegne is a végére. Mindenesetre szívélyesen megköszönöm egy hatalmas vigyorral, aztán megfogom a piámat és már vonulok is egy félreeső magányos asztal felé Miss Kerítésszaggató után.
-Nem várod meg a végét, azt nyomod, mint anyám a rádiónak,hiányzott a kerítésszaggatód, nyugi! Meg hát…ez. -emelem poharam, mielőtt lecseszném magam a székre.
Nyilván nem bírom kifejezni, amit érzek, hogy mennyire otthonos ez az egész, hogy mennyivel szórakoztatóbb ez a kurva város már csak attól is, hogy itt ül velem szemben és szipákolja ezt a löttyöt. Remélem, hogy tudja, vagy érzi…nem tudom hogy vannak ezek a dolgok, mert kurvára bűntudatom van attól, ahogy viselkedtem. Iszom egy kortyot, jó lenne, ha most lenne nagy a szám, mert hirtelen azt se tudom, hogyan indítsam.
-Hátööö…-kezdek neki nagy nehezen és idegességemben a pohár felületét kezdem kopogtatni az egyik gyűrűmmel- azt szerintem mondtam, hogy faterom sárkányozik és rohadtul látni akarok legalább egyet.
Eddig jó, érthető, erre valószínűleg emlékszik is, erre még én is emlékszem, nagyjából innen kezd nálam is kicsit homályos lenne sztori, de most mégis elő kellene adni valahogy és nem mondom, hogy sokat segít, hogy így néz rám.
-Végül addig baszogattam, hogy elvitt és hát…ott volt a sárkány, nekem meg mondták, hogy álljak félre és csináljak úgy, mint aki ott sincs. Ismersz, mikor csináltam úgy legutoljára, mint aki nincs?  Vagy csak azt, amit mondtak nekem?-zavaromban mosolygok, de hatalmas levegőt kell vennem mielőtt folytatnám, mert nem sűrűn igyekszem visszagondolni arra, ami ott történt- Nincs meg az egész történet, csak ilyen villanások. Szar helyen álltam, bámultam a sárkány, egyre közelebb mentem, akkor akarták szállítani, gondolom már nyitogathatták a ketrece ajtaját…szóval leharapta a lábam, egy részét -nézek le az említett testrésze – a bokámig biztosan.
Itt jó volna megállni, mert innen retek igazán, mert innen már vannak pillanatok, amikre élesen emlékszem, a fájdalomra, a seb szagára, a bájitalokra, a keverékekre, a rohangáló gyógyítókra, Ishida fojtott, rémesen dühös hangjára, ahogy istenesen lebassza apámat, anyám sírására, a saját sírásomra.
Iszom egy hatalmas kortyot. Én ezen már túl vagyok!
-Illegális volt az egész buli, az meg mégjobban, hogy engem is odaengedtek, nem vihettek olyan helyre ahol…kérdezgetik az embert -magyarázom, miért magyarázkodom? Pontosan tudom, hogy apám egy idióta volt, hogy ha időben kerülök egy normális ispotályba még lenne lábam. Nem is csak egy!
-Hívtak gyógyítót, próbálkoztak, de nem nagyon ment. Én magamnál se voltam, amíg be nem vittek a Mungóba, ott találkoztam egy ilyen végtelen japán fazonnal, ő kezelt kurva sokáig, heteken át. Hamarabb kellett volna bevinni, mert így már nem tudtak sok mindent csinálni, le kellett vágniuk a lábam térdig. Vérmérgezésem volt, meg ilyenek. Elég para volt.
Próbálok úgy beszélni róla, hogy nem gondolok mélyebben bele. Abba, hogy mennyire rettegtem, hogy hetekig utasítottam vissza a valóságot és ismételgettem, hogy biztosan álmodok, mert ilyen a világon nincs, ilyen nem történhet senkivel, velem meg aztán főleg nem.
-De már…jól vagyok-mondom egy bíztatónak szánt félmosollyal, mert végül is ez az igazság. Kaptam egy rühedék mód drága lábat, visszépítettem magamra legalább tíz kiló izmot, újratanultam járni, kviddicsezni…létezni, mint egy ember. Miért ne lennék jól?

[Chikara Tetsuya]

 

Have a drink, have a drive

Go out and see  what you can find

Címzett: Chikara Tetsuya

TW: káromkodás, nyers nyelvezet, alkohol említése és fogyasztása, illegális ügyletek említése

- Ugye!- vágom rá azonnal természetesen. Érzem, hogy kimaradt egy évünk, de azt is, hogy áthidaljuk. Menni fog, nem kell ezen izgulni, nem változott köztünk olyan sok minden végülis. Maximum az életünkben, de nem köztünk. Ugye? Azért remélem, sejti, hogy mennyire hiányzott és hogy mennyit aggódtam érte, a kurva életbe. Küldtem is rendesen neki a leveleket az elején, aztán mivel baszott a fejemre, meg válaszolni, abbamaradt egy ideig, aztán meggyőztem magamat, hogy azért ez mégsem járja és rohadjon meg, akkor is írni fogok neki, szóval ha ritkábban is, de azért tájékoztattam éppen aktuális elmeállapotomról és a suliról is. Gondolom, nem annyira olvasta el őket, nem hibáztatom érte. Valószínűleg nekem is kurva szarul esett volna, ha kapom a leveleket, képtelen lennék válaszolni és még olvashatom is, hogy miből maradok ki. Biztos kurva jól érezhette magát.

- JÓL VAN, EMBER, RAGADJ LE MEGINT A LEGFONTOSABB RÉSZLETEN! - húzom fel magam egy pillanatra, ahogy a tehénlepényre reagál. Hát, ezért jártatom a lepcses pofámat és mondom az okosabbnál okosabb gondolataimat, hogy ne is reagáljon rá? Na, szép! Tudom, hogy nem erről van szó, szóval várok egy kicsit, meg lenyugszom, és megvárom, hogy összeszedje magát. Gondolom (vagyis kurvára remélem), hogy nem én vagyok az utolsó, akivel erről beszél, szóval nehéz a téma. Csak bólintok egyet elégedetten, amikor érzékelem, hogy felfogta a szövegem lényegét, még ha kifejezetten nem is kommentálja. Nem kell, ha érzi és tudomásul veszi, az már egy jó kezdet.

- Japp, Jack kérte, hogy írjak, ha megjövök és átvetted a csomagot - mutatok végig magamon vigyorogva. - Nem szokásunk ekkorát utazni, egyedül meg pláne nem. Meg ha feltűnt volna az elmúlt években, lány vagyok, aztán drága bátyám félti a drága hugicáját. Nem mintha nem tudnám megvédeni magamat, de örül, hogy már veled vagyok - húzogatom a vállamat. Ha ettől Jacknek jobb, én aztán megírom neki, hogy élek és virulok ezzel a szerencsecsomaggal együtt. - Aha, biiiztos vagyok benne, hogy menni fog. Vannak lányok, akik az idióta faszparasztokra buknak végülis - húzom az agyát vigyorogva, azért nehogy hozzászokjon, hogy túl kedves vagyok. A rokoni szálra csak elmosolyodom, egyébként nem panaszkodnék.

- Ó, nem tesók vagyunk, legalábbis vér szerint nem - lököm meg a csípőmmel az övét. - Ez a mamlasz a legjobb barátom, jöttem ránézni, kivirágzott-e már itt magányában. Köszönjük az italt, biztosan nagyon finomak lesznek, hiszen te készítetted - küldök egy puszit neki, mire elkapja és visszanevet rám. - Látod, Tetsuya, azért van még hova fejlődnöd, de tanulhatsz tőlem. Ha így haladunk, én fogom hazavinni őt, nem te és az rendkívül kellemetlen lenne, valljuk be - nézek hátra rá, ahogy megyünk a helyünk felé. - Legalább a kerítésszaggatóm hiányzott - forgatom a szememet mókázva, drámaian megsértődve, majd koccintunk és én is megkomolyodom, ahogy érzem, hogy lassan összeszedi magát. Rendkívül figyelmeztetem magamat, hogy egy kurva szót ne szóljak bele feleslegesen, szóval az elejére csak bólintok, pedig már vagy három kommentet simán benyögtem volna, de ráharaptam a nyelvemre időben. Ahogy folytatja, csak a fejemet csóválom, de most már tényleg minden vidámság eltűnt belőlem, teljesen megkomolyodtam. Megint majdnem megszólalok, hogy ha csak a bokájáig harapta le, akkor miért nem csak onnan van a műláb, de gyanítom, hogy van folytatást, szóval csak jelzem, hogy nyugodtan beszéljen vagy tartson szünetet, ahogy neki kényelmesebb. Még inni is elfelejtek, ahogy előredőlve hallgatom, lábam idegesen jár az asztal alatt, észre sem veszem, hogy a körmömet rágom megint. Ahogy odajut, hogy vérmérgezése volt, elkomorul az addig csak komoly fejem, hátradőlök a széken, keresztbefonom a karomat a mellkasomon és valószínűleg eléggé gyilkos pillantással nézhetek rá éppen. Nekem aztán nem kellett mesélni arról, hogyan kell kezelni egy illegális helyzetet, ha beüt a szar. Nem egyszer voltunk ilyen helyzetben, a legtöbbször egyébként jól kijöttünk belőle, mert elsődleges célunk egymás életben tartása volt, nem az, hogy titokban tartsunk mindent. Itt azért kifakadok végre.

- A kurva életbe, hát, a fia vagy! Mi a fasz?! - húzom fel magam kurvára, ahogy az asztalra csapok, mert megint előredőltem. - Milyen szülő az ilyen?! Fú, elbaszott ötlet volt idehívnod, mert esküszöm megkeresem ezt a méretes faszt és nagyon szívesen tartok neki kiselőadást arról, mit jelent az, hogy egy család - füstölgök, azért próbálok nem túl hangos lenni, hát, közepesen megy, legalább nem üvöltök még felpattanva, az is valami. - Nem mondom, Tetsuya, nekünk is volt már dolgunk nem teljesen tiszta üggyel, de soha, ismétlen, SOHA nem történhetett volna meg az, hogy nem az az első, hogy egymást mentjük. Akármi is a helyzet. Mert egy család vagyunk és megteszünk egymásért mindent, pont. Legalább végiggondolta az életét azóta vagy továbbra is egy mocsadék? Ajánlom, hogy azóta összekapja magát és olyan legyen, mint a kisangyal, mert tényleg megkeresem őt, Chikara Tetsuya, tudod, hogy nem viccelek! - tajtékzom, biztos tiszta vörös megint a fejem. - Remélem, aktívan hozzátett azért, hogy jobban legyél! Anyád hogy bírja? Vagy azóta mi van otthon? - morcoskodom, hátradőlök, durcisan összefonom megint a karomat és nagyjából úgy nézhetek ki, mint egy sértődött ötéves. - Annak örülök, hogy összeszedted magad... - méregetem, hogy valóban mennyire van jól vagy csak megpróbálja beadni a laza csávót, mint amit én is szoktam néha. De egyelőre úgy látom, egyben van. Aztán majd meglátjuk, hogy ez így is marad-e vagy sem. Iszom egy kortyot, veszek pár mély lélegzetet, lenyugszom megint nagyjából. Nagyjából. - Azt azért sajnálom, hogy nem tudtam aktívan résztvenni ebben a folyamatban. Szerettem volna, deee… Tudtam, hogy lehetetlen. Csak szerettem volna, hogy tudd, hogy egyébként oké, egy kicsit rosszul esett az egész, tudtam, hogy nagy a gáz, szóval vártalak és bíztam abban, hogy minimálisan tudok segíteni. Mondjuk, ismersz, nem tudok megülni a seggemen, szóval... - lenyúlok a táskámért, hogy kivegyem belőle a szépen kidíszített füzetet. - Tavasszal indítottam egy projektet, hogy minden élő és holt lényt megkérdeztem, hogy mit gondol rólad, milyen a kapcsolatotok, mit üzenne neked, mennyire hiányzol az iskolának és hogy mennyire várunk vissza. Szóval három hónapig gyűjtöttem mindenkitől pár sort, képet, rajzot, emléket, tárgyat és hááát… Ez lett belőle - nyújtom át neki a kicsit viseltes füzetet, mert hát tényleg sok ember kezén keresztülment és sok minden volt benne. Vannak benne már ballagott diákoktól is egyébként és tanároktól is. Kicsit kusza, kicsit megtépázott, de szívből jött és mindenki belerakta a részét, az biztos. - Remélem, tetszeni fog és kicsit oldja a feszkódat, hogy milyen lesz visszajönni. Nem olvastam bele nagyon, de a reakciókból és pár rajzból lejött, hogy hiányzol az embereknek, Tetsuya. Nekem is rettenetesen hiányoztál. Tényleg várunk vissza, egy pillanatig se érezd furán vagy rosszul magad emiatt, szóval élvezd ki ezeket az írásokat tőlünk! - mosolygok rá sugárzóan, kicsit izgulok, hogy tetszeni fog-e neki, inni sem iszom addig.

   

                   

          Oh, no there ain't no rest for the wicked Until we close our eyes for good        

   

to Gemma Jenkins

TW:káromkodás, alkoholfogyasztás, szexuális utalások,végtagvesztés, alkoholizmus említése

Forgatom a szemem, de mosolygok, végül is kurvára nem tudhatja és nem is kell tudnia, hogy mikben voltam, mikor mindenki levelei szép lassan elmaradoztak, csak az övéi nem. Mindet elolvastam, de nem bírtam rávenni magam arra, hogy válaszoljak is, pedig többször megpróbáltam, akkor, mikor már csak ő maradt. Szar érzés volt, azt gondoltam, hogy mindenki elfelejt, elpárolgok a többiek fejéből, mint a füst, alig kell hozzá egy kibaszott pillanat. Úgy éreztem, hogy az egész életem derékbe tört és nincs visszaút, mit tudtam volna neki írni?
Azt, hogy azon töröm a fejem, hogy inkább megölöm magam, mint hogy nyomorékként kelljen élnem? Olyan hülye még én sem vagyok, hogy mindezt papírra bírjam vetni, inkább csak mélyen hallgattam, de mindig izgatottan vártam a leveleit. Talán ez volt az egyetlen dolog, ami érdekelt, mielőtt megtudtam volna, hogy Ishida-san beletol egy valag pénzt az őj lábamba csak azért, mert anglojapán vagyok, vagy mi az isten barma.

-Hát de könyörgöm már, hogy az anyám picsájába lehet valamit ilyet mondani?-hitetlenkedem a hülyeségén, pontosan tudja, hogy mindig valami ocsortány baromságon fog megállni az agyam és azzal fogok foglalkozni, bár most láthatja a bamba pofámon, hogy sikerült átszippantani azt is, amit ténylegesen mondani akart, emellett pedig azért jól is esik a lelkemnek, igazából ez az egész elég jót tesz annak, hogy sikeresebben nézzek ki úgy, mint, aki már hetek óta összekalapálta magát és már tökre nincs romon.
-Na ne bassz ki velem-pislogok rá halálos meglepetést színlelve- lány vagy? Kurva élet, azt hittem csak poénból jársz a másik wc-re, és akkor ezek…mellek? Na geci, mik derülnek ki, ha egy évre lebaszódik az ember a seprűről.
Megvárom míg megírja a kis üzenetét, hogy Jack se kapjon kétoldali agyhúgykövet, hogy elrabolták a kislányt vagy valami. Mondjuk szerintem, ha Gemmát elrabolnák, nagyjából három órán keresztül bírnák elviselni azt a csúnya nagy száját, aztán visszahoznák és rendesen ők fizetnének, hogy valaki vegye vissza oda, ahol eredetileg tartották. Persze, én rendes csávó vagyok, tökre megmenteném, ha valaki lenne olyan szerencsementes és elrabolná. Már…a rablót, vágod? Gemms tud vigyázni magára! Na jó, nyilván az lenne az első, hogy őt menteném meg, amúgy meg marhára örvendek a ténynek, hogy idevonatozta magát, még ha most faszparasztozott is le.
-Hé már…-tátogom, hogy a javítandó kishölgy ne hallja miről megy a vaker- az idióta az egy dolog, na de a faszparaszt az már sok!
Kedves mondjuk a bigétől, hogy rokonoknak néz minket, bár nehéz lenne azt mondani, hogy így megjelenés alapján van közös pont a génállományunkban, vagy…nőszemély most azt próbálja, szerinte okosan megérdeklődni, hogy Gemmával kúrunk vagy sem?! Oh wow! Mármint jelenlegi helyzetemben én már az odvas fát is, az se zavarna, ha bagoly fészkel benne, csak ne ellenkezzen, de azért a legjobb barimat azt nem, olyat nem szabad csinálni, mert aztán szarrá megy minden és, ha lenne olyan mázlim, hogy a bal lábam és mellészakad a jobbnak, akkor már Gemms leveleire se nagyon számíthatnék, mert meg lenne rám sértődve valami ilyen random összekúrós baromság kapcsán, szóval NEM! Inkább maradok a jobb és bal kezemnél, hogy legyen benne változatosság.

Amúgy meg hihetetlen, mi monológot lenyom itt, a csaj meg felváltva bazsalyog kettőnkre, miközben én arra gondolok, hogy mi az anyám kínját jelent az, hogy „kivirágzott”, gecire kikérem magamnak, hát nem kell mindenkinek tudni, hogy egy éve én vagyok az exeteri remete személy szerint, csak szakállat nem sikerült hozzá növesztenem. Amúgy is látott már bárki ázsiai pacákat szakállal, ötven éves kor alatt? Mert én nem, utána viszont csak szakállal láttam mindenkit. Lehet, hogy betöltöd az ötvenet és egy éjszaka így random kinő. Kivirágzik, hát baszdmeg!
-Azért ez egy kicsit csúnya! -pillogok hátra a lányra, aki még mindig mosolyogva néz utánunk, remélem annak reményében, hogy rendbe rakom, mint a nyugati nyitás a Japán ipart- Aztán majd megy veled vonattal? Vagy hozzám gondoltad hazacincálni egy hármasra?-folytatom az oldott poénkodást, amitől minden tök olyan, mint régen volt. Kivéve a hármast, ami nem volt és nagy valószínűséggel nem is lesz.
-Minden hiányzott, te gyökér-koccintom a poharam az övéhez, ahogy neki rendeződünk ennek a nagy kurva beszélgetésnek, amit úgy gondoltam, hogy életem végéig kerülni fogok, mint árvízkárosult a monszunidőszakot, de hát eddig sikerült, mert Gemma most kegyetlenül bekérdez, és jól tudom, hogy nem áll le, mert mindent tudni akar, amiről képes vagyok beszélni, én meg egy kicsit tartozom is neki ezzel. Hogy egyszerűbb lett-e volna egész rendszeresen pár mondatokban lelevelezni az elmúlt hónapok alatt? Ja, gondolom. Kurvára. De nekem sikerült, szóval most egybe nyelem le mákos lófaszt, még szerencse, hogy van hozzá piám, nehogy megakadjon és visszaköhögjem.

Hálás vagyok neki, amiért nem szakít meg, ha megtenné, lehet, hogy nem tudnám végigmondani addig sem, ameddig végül sikerül. Kurva nehéz ez az egész helyzet, beszélni pedig még nehezebb róla, de kierőszakolom magamból a mondatokat. Szar érzés, hogy tudom, hogy mindez mennyire elbaszottnak hangzik, hogy mennyire rossz fényt vet apámra, aki tényleg nem a legjobb döntéseket hozta, de…vajon én mi a faszt csináltam volna a helyébe? Éppen ezért nézek bele meredten a piámba, mikor kiborul, ami amúgy kurvára érthető, én is szarkész voltam apámra az egész miatt, néha még mindig az vagyok, de most… Hát a fasz se tudja, hogy mit érzek, úgy őszintén!
-Figyelj, vágom, hogy ez mennyire szarul néz ki-kezdek neki a bizonyítvány szánalmas megmagyarázásának, mégiscsak a fia vagyok, ahogy azt Gemma is kiemelte- de senki nem hitte, hogy ilyen retek mód, ocsortány geciszar lehet a helyzet, azt gondolta, hogy a zuggyógyító növeszt valahogy egy új bokát lábfejestől, aztán répa, retek, mogyoró geci, minden fasza. Kurvára senki nem látta előre, hogy…nekiáll és elüszkösödik térdig. Benézte, én meg így jártam. Kellett nekem ott galoppozni, ahol tilos!
Egy kicsit szipákolom az italom, agyalok, hogy mit lehetne mondani, mikor anyámról kérdez, mert ha most ki akarom baszni a rongyos batyut az asztalra, akkor minden úgy szar, ahogy illik, de mégsem mondhatom neki, hogy apám fullosan alkoholista, anyám meg két kézzel igyekszik pénzt csinálni ahelyett is, amit ő elvedel. Na meg, hogy múlt héten ajánlotta neki, hogy legyen inkább játékszenvedélye, mert azon esetleg még nyerhetünk is, meg legalább nem okádik bele a szekrénybe vadrészegen. Most ezt kellene mondanom? Csak azért, mert ez valami kibaszott vakmeleg! Kell egy emészthető verzió, valami, ami közel áll az igazsághoz, de mégsem az lesz a bari konklúziója, hogy itt minden kegyetlen retek és engem innen azonnali hatállyal el kell menekíteni.
-Anyám? Mindig talpon, tudod, milyen! De belül gecire szét van a nő, alig bírják egymást elviselni a faterral, szóval az igyekszik dolgozni, amikor csak tud, hogy ne legyen ordítós balhé. Oldott a hangulat, mint az elmeosztályon, bezzeg, mikor megjelenek a színen, mindenki előadja, hogy az élet szép és nem veri a garatot a sárkányfasz. Kész röhej!
Sóhajtok egyet, de nem bírok nem röhögni magamban a sértett nagycsoportos arckifejezésén, de ettől függetlenül jó látni, hogy aggódik értem, hogy valakit azért még érdeklek. Arra, hogy összeszedtem magam, bólogatok, mert végül is nagyjából erről van szó. Egyben vagyok, járok, kviddicsezek, háromszor annyi hajam és izmom van, mint valaha, minden fasza…gondolom. Csak akkor vonom fel gyanakodva a szemöldököm, mikor azt említi, hogy sosem bír a seggén lenni, ami igaz…de, már megint milyen merénylet készül ellenem?!

Már a szavaitól kicsit belevörösödik a képem a bőghetnékbe és még ki sem nyitottam a „gyere vissza, büdös gyökér”-gyűjteményt, amit olyan lelkesen csinált nekem, de hadd áruljam el, hogy mikor belenézek se lesz szerencsésebb a helyzet, mert pont annyira akarok bőgni, amennyire röhögni, de inkább az utóbbire koncentrálok.
-Azt a mocskos-lapozgatom végig széles mosollyal az arcomon- retkes, rühös, kurva mindenségit! Nagyon köszönöm! És-nézek fel, ahogy miután meghatottan végignézegettem becsukom a könyvecskét- tényleg sajnálom, hogy ekkora geci voltam és nem írtam egy kurva sort sem csak…most mondd meg, mit tudtam volna írni, hogy ne ejtselek totál kétségbe?!

[Chikara Tetsuya]

 

Have a drink, have a drive

Go out and see  what you can find

Címzett: Chikara Tetsuya

TW: káromkodás, nyers nyelvezet, alkohol említése és fogyasztása, illegális ügyletek említése

- Remélem, AFJ átadta a szeretetadagot is, ami tőlem elmaradt a távolság miatt! – nézek rá jelentőségteljesen. Értem itt a csipkedést, de egyébként a Jenkins család baglya inkább hasonlít valami kutyára vagy macskára, rendesen megy bújni az emberhez és ha dorombolni nem is tud, valami nyekergés hangot szeret kiadni közben. Terápiás bagoly vagy mi a retek.

- Csak szemléltetek, te jóember! – vágok vissza azonnal, azt nem teszem hozzá, hogy érzékelem ám, hogy terelni szeretne a kishaver, hát van elég baja szerencsétlennek és nem is azért jöttem, hogy lapáttal vágjam arcon, hogy mekkora egy barom, mennyit hibázott és amúgy is bassza meg. Pláne, hogy nem is így gondolom, csak félek, hogy így jön át, mert előbb jár a pofám, mint az egy agysejtem és ja.

- Rohadj meg! – nyújtom rá a nyelvemet, ahogy az asztal alatt belerúgok, csak ugyebár még nem szoktam meg, hogy fémből van az, ami eddig nem, tehát kurvára bevágom a lábujjam. – A KURVA ÉLETBE! – üvöltök fel elegánsan és nőiesen, de gyorsan a számra is tapasztom a kezemet. Azt persze nem kell tudnia, hogy minimálisan azért érzékenyen érintett a kicsiny testem még kicsinyebb idomai… Szerencsére elterelődik a téma, mégsem akkora kár, hogy széttöröm itt a lábujjam baszki.

- Most miért? Baszott nagy vadállat tudsz ám lenni, Tetsuya! Vagy az elmúlt évben illemet is felszedtél, nem csak izmot és szőrt? – nézek rá jelentőségteljesen. – Még a végén kikupálódsz és igazi úriember leszel? Elképesztő! – forgatom a szememet játékosan vigyorogva. – Hé, azért faszparasztként és úriemberként is bírom a búrádat és mindenki más is, héló! – dőlök előre, hogy meglapogassam a kicsinynek nem nevezhető vállát. Mármint hogy így a kibaszott tálca elférne rajta mozdulás nélkül, mert hogy egy asztal. Mármint hogy olyan széles, mint egy asztal. Vagy egy szekrény. De hogy így ja, jól néz ki egyébként.

Hagyom, hogy a kishavernak leessenek a dolgok, addig kedvesen és aranyosan beavatom a leányzót, hogy nem, rokonok sem vagyunk, de cserébe a titkos szavakat is kimondom: legjobb barátok. Tudhatja hát, hogy szabad a pálya. Mármint bármelyikünknél, hehe. Persze azért ha valóban fűzi a csajt, nem leszek faszkalap, nem próbálkozom valóban, de nem tudtam eddig eldönteni, mi a hányás van akkor.

- Ugyan, ugyan! – legyintek arra, hogy csúnya volt. – Hát, nézzenek oda, milyen kis érzékeny lett itt valaki az egyéves faszverésében, hát, ennél azért többet el bírtál a pofámból viselni eddig, haló! – ütök bele a karjába kedvesen és nem anynira finoman. – Hm, hármas? – mérem végig Tetsuyát tetőtől-talpig, ahogy féloldalasan elmosolyodom. – Nem gondoltam, hogy ilyen álmaid is vannak, drága… - kuncogok fel. Persze soha a büdös életben nem kefélnék a legjobb barátommal és nem azért, mert ne nézne ki kurva jól, hanem mert olyan nekem, mint a testvérem és a testvéreket nem szokás megdugni. Bár vannak helyek, ahol igen. Itt nem. Remélem. Szóval elég hamar átvált a titokzatos mosolyom a sima Gemma-mosolyra, úgyhogy nem kell aggódnia a kishavernak, eszemben sincs semmiféle ilyet tervezni. – Ha a hármast ki is hagynám, ha nagyon elhúzzuk a dolgokat, maradhatok nálatok éjszakára? Úgysem találkoztam még a szüleiddel… - nyújtózkodom nagyot. - Bár ha végigtoljuk az éjszakát, azt sem bánom ám! - teszem hozzá.

- Minden hiányzott? Még a baszott nagy pofám is? Mindjárt meghatódom! – vigyorgok rá, ahogy koccintunk. Amíg ő összeszedi magát, én is, nagyon figyelek és próbálok a lehető legjobban viselkedni. Ez egészen az eset kifejtéséig megy ugyebár, amikor is kitör belőlem a szokásos lepcses pofám, mert a kurva életbe nem tudok három kibebaszott percig bekussolni. Fasza. Látom rajta, hogy azért a kifakadásom sem azt érte el, amit szerettem volna, mindjárt azon nyomban rögtön el is szégyellem magam, hogy itt szidom az apját, meg osztom az észt (mondjuk, miből? az is egy jó kérdés, de mindegy), meg is szeppenek gyorsan, hátradőlök és próbálok nem további gyilkos pillantásokat vetni senkire. De nem megy.

- ÍGY JÁRTÁL?! Mi a fasz, Tetsuya?! – köpöm felé a szavakat hitetlenkedve és talán kicsit csalódottan is, de most úgy tényleg kiborít ezzel a… Harmatgyenge próbálkozással, hogy az ő hibája. – Értem én, hogy egy idióta voltál, de ha már megtörtént a baj, nem az első lenne a drága, egyetlen kicsi fia?! Hogy nyilatkozhatsz így magadról, hogy így jártál? Mi a fos, de komolyan?! Remélem, nem tömték az agyadat azzal, hogy ez a te hibád teljesen… Mármint ja, vágom, a faszért nem tudtál állni, mint egy jó fasz, de ha már hibáztál, akkor miért is hiányzott a családi összetartás? A kurva életbe már… - csapok az asztalra megint, pedig próbálok nem teljesen kiakadni, de ha Tetsuya apja eddig nem akasztott ki, akkor majd a drága kicsi fia megteszi ezzel az elbaszott hozzáállással. – Félre ne érts… - teszem fel a kezemet. – Kurvára hibás vagy te is nyilván ebben, nem arról van szó, hogy téged akarlak kimenteni ebből a helyzetből, de ha már beütött a szar, akkor nem értem, hogy tudta továbbra is magát védeni a te jóléted ellenében szülőként, ennyi… - veszek egy mély lélegzetet, majd inkább egy húzásra megiszom az italom felét, hátha attól jobb lesz és látom, hogy ő is így tesz. Megint sikerül lakatot tennem a számra, ahogy az otthoni helyzetet festi le. Szememet is összehúzom és meg is villan, ahogy hallgatom. Csak félig néz hülyének, de tudom, hogy tudja, hogy átlátok rajta, szóval elég a szemem villanása, hogy felfogja, értem a lényeget és nem fogom forszírozni.

- Hé… Sajnálom, oké? – szakad ki belőlem, ahogy előrehajolok, hogy megszorítsam a kezét. – Elhiszem, mennyire fos lehet a helyzet… Ők is geci szarul érzik magukat, te is, de remélem, azért nem hibáztatod magad túlzottan, mert felesleges… Ha tudok bárhogy segíteni, továbbra is áll az ajánlatom neked, tudod! – nézek rá komolyan és komolyan is gondolom attól függetlenül, hogy óvodás fejem lehet éppen.

Aztán látom a kis fején, hogy teljesen meg van hatva, mindjárt elbőgi magát, hát, én is mindjárt elbőgöm magam a rohadt életbe, hát tényleg kurvára hiányzott. De hogy így annyira, hogy kivágom magam alól a széket, ahogy felállok, őt is felrángatom és szorosan megölelem. - Szarom le, hogy nem írtál… Hiányoztál, Chikara Tetsuya, a francba már… - dölöngélek vele egy kicsit, amíg visszaszívom a könnyeimet. – Tényleg elképesztően… Másnak is… És nem haragszom rád… Komolyan mondom! – tolom el kicsit magamtól, ahogy vigyorgok rá, mint egy idióta. – Kicsit fájt néha, meg kurva egyedül tudtam lenni, de haragudni nem haragudtam, gondoltam, hogy retek mód ocsortány a helyzet. Az szeretném, ha visszatérnél közénk és próbálnánk visszaépíteni a régi dolgokat, hogy új dolgok legyenek belőle… Akkor tényleg nem zavar a dolog. És tudod, itt vagyok neked, segítek, támogatlak, csak ne küldj el, légyszi… Azt… Nem viselném jól. Szeretnék segíteni és neked is jót tenne szerintem. Szóval? Hogy gondolod? Hogy érzed? – kérdezem tőle csillogó szemekkel, majd még egyszer utoljára megölelem röviden. – Na, gyere, basszunk be, mint a vadszamár vagy mi… Hadd írjam meg Jacknek, hogy nem fogok tudni hazamenni, csak holnap, mert átbulizzuk az éjszakát, és akkor tudni fogják, minden rendben veled is és velem is. Na, mit szólsz?

Köszönöm szépen a játékot!