Magánirodák

i'm a red flag: but the material is quality

to:
roman nott

+18!: káromkodás, függőség, szexuális utalások.
   Minden alkalommal, ha szóba kerül vélt vagy valós alkalmasságom, ezzel együtt megjelenik Damoklész bizonyára fasz alakú kardja is a fejem felett: Minerva Balmoralnak miért van mindennel valami komoly és értelmetlen problémája? Ráadásul és főleg szeptember második hetében. Az aurori kollégium ragyogása aligha fénylik a vonásain - az attitűd azonban tökéletes, már most annyira unottnak tűnik, mintha legalább 20 éve állna szolgálatban. Valakinek a szolgálatában - ezzel a családnévvel örülhet, hogy az ajtón beengedjük, és még igényei is vannak..
   Nem hiszem, hogy szakmai ártalom volna, ahhoz korán vagyunk még, én egyszerűen tényleg csak nem tudok örülni igazán semminek. Sem a névre szóló bögrének - még ha valaki ki is emelte rajta, hogy M. E. Balmoral - sem a lehetőségnek, hogy testemmel-lelkemmel védelmezhetem a hont. Tőlem kellene, a pénteki hangulatomtól, csakhogy sajnos nincs itt Tayilor vagy Vanderholt, hogy feltűnően éles arcéleikkel megmentsék a napot.

   Hogy hálás vagyok-e? Erről árulkodik a zakó, amit bűbájjal még ki is vasaltam - vagy annak ténye, hogy az íróasztal alatt titokban őrizgetek egy nem éppen büszkeségre okot adó hálózsákot, csak a biztonság kedvéért. A biztonság második neve a gyakornoki túlóra, ahol a legnagyobb veszélyt mindig épp az jelenti, aki utoljára főzte le a kávét masszív alváshiány mellett. Talán próbának szánják - aki nem tudja megkülönböztetni a méregszar kávét a méregtől, nem is érdemli meg, hogy épp ezen az osztályon nyerje el a reflux igen nagy kegyét.
   - Nem, Vanderholt nincs ma bent, szerintem kint van, hogy megnézze, nem rejtőzik-e valamelyik Beauxbatonsos diák szoknyája alatt Rosier. Igen, megengedte, hogy használjam az asztalom nála. - valójában nem tudom, hol lehet annak az irodának a tulajdonosa, amelyikben néhány morgás kíséretében lett egy életerős hároméves méretére készített íróasztalom, mikor épp neki kellene segítenem az aktuális nyomozásában. Valóban érhet a hálátlanság vádja, miközben védhetném azzal is szeretett hazámat, hogy behajtogatom magam emellé az alkotmány mellé, ha már a másik mellé ugye, egyelőre nem lehet. Az iroda úgy néz ki, mintha boncnoknak tanulnék - másokkal ellentétben Vanderholt mély gyűlölettel viseltet minden iránt, amit írásba kell foglalni, vagy amivel, ugye, a szent ügy mellett materiális valójában is foglalkoznia kellene.

   Nem hibáztatom Vanderholtot, mindenkinek megvan a maga őrültsége - az enyém ezt a napot választja arra, hogy megtaláljon, audienciát kérjen, talán kávét is hozzon nekem. Szeretnék elbújni Vanderholt íróasztala, vagy az én íróasztalom mögött, de ismert okokból lehetetlen: az ismert okok kettővel több bevert térdkalács, mint amit elismernék hangosan. Ez persze nem történhetne meg, ha az iroda valódi tulajdonosa itt lenne - hozzá véletlenül sem tévednek be csupa felebaráti szeretetből mindenféle Nottok, én pedig hiába próbálom ezt fedezéknek használni egy újabb leltározás elől az archívumban.
   - Nem vagyok itt! Ez csak egy biztonsági bűbáj, és.. picsába! Jó.. nyertél, Nott, kimegyek. - kétlem, hogy ennek a nyilvánvalóan a kétségbeesésből született tervnek bármi életszerűsége is volt - de ne várd szelíden azt a végső éjt, ugye. Ha nem ütöttem volna be számszerint a harmadik könyökömet, miközben megpróbáltam eltűnni a szekrény és az asztal között, talán egy életerős V-t is kaptam volna erre.

   - Tudod mit, gyere be inkább, mielőtt meglát valaki. Vagy még többen meglátnak, a nagybátyád gondolom nincs ma bent. - mindkettőnk, talán hármunk érdekében remélem, hogy nem most akar mindenféle érveket felsorakoztatni arra, miért nem tartja ezt helyesnek. Én is sok mindennel kapcsolatban érzem ugyanezt - ma például a szolgálat miatt egyáltalán nem ittam semmit, és egészen eddig abba a hitbe ringathattam magam, hogy Nott nem jön rá, hogy nem akarom látni. Talán eleve nem, részeit sem - de a leendő munkahelyemen mindkettőnk reputációjával biztosan nem.
   - Nem tudom, hogy találtál meg, de.. Jó, mondd gyorsan, mi az, láthatod, hogy nagyon elfoglalt vagyok. - intek az asztal felé, ami nyilvánvalóan teljesen üres. A rajta felejtett bögrém is teljesen üres - sőt, csak a helyzet lágy komikumáért még Vanderholt asztala ÉS táblája is üres. Állok a töküres irodában Nottal, és ha nem nézek fel a plafonra segélykérően - persze onnan sem jön segítség - akkor ennél ostobább ez a hazugság már nem is lehetne.