Főcsarnok

A márványoszlopokkal díszített előtér hatalmas kristálycsillárral ragyog, ahonnan a fogat többi része elérhető. Az illatosított levegőben rózsa és levendula jegyek keverednek, a falakat elegáns gobelinek és aranyozott tükrök díszítik.

2006. 01. 08. vasárnap

Daphné d'Aboville

chihuahua moms

A világért se akarnám megzavarni Daphné jól megérdemelt, utó-szüneti pihenését. Mert mi már reggel óta itt vagyunk, de olyan jetlagos vagyok, hogy még mindig nem tudom, merre van az az előre. Na meg ez a pocsék, brit időjárás… Sajnos Skóciát nem hatja meg viszont, hogy allergiás vagyok a depresszióra. Vajon a franciáknál is ilyen depresszív minden? És a Beauxbatons diákjai is jetlagesek az utazástól?

A téli szünet csak a javamra vált. Egészen lebarnultan tértem vissza a kastélyba, az elmúlt két hét pedig eléggé feltöltött ahhoz, hogy ezt a fárasztónak ígérkezett, végzős nyaralást már fél lábbal is kibírjam. Mégis nem egy, hanem egyenesen hat láb érkezik a franciák csudahintójához. Történt ugyanis, hogy sikerült egy aprócska kis meglepetést szereznem, nem kis részben Miguel családjának segítségével, akik voltak oly kedvesek, és vigyáztak az egyedülálló és csodálatos kiskutyára, a világ legokosabb és legártatlanabb lényére – Fluffyra!

Tudniillik, Fluffy gazdája, Daphné igazságtalanul elszakításra került tőle még gyerekkorában, amikor történt az a sok jogi hercehurca vele és Miguellel. Máig nem teljesen értem, hogy mi is történt, hogyan is történt, Fluffy viszont valahogy Miguel nyakán, vagy éppen – Fluffy aktuális hangulatától függően - bokáján maradt.

- Sziiiiia, hát éppen téged kerestelek! Lejönnél kicsit? - integetek Daphnénak, amint meglátom a hintójuk valamelyik erkélyén ücsörögni. Ez amúgy totál nem igazság, én is inkább erkélyt szeretnék a creepy szeánsz hangulat helyett, ami nálunk van a Hornyban. Nem vagyok az a gyertyás kristályos lány, na.

- Szeretnék bemutatni neked valakit, Daphné. - mosolygok rá ravaszul, és tolom közelebb a nagyon pink, nagyon csipkés és nagyon trendi babakocsit a hintójuk bejáratához. Véletlenül az a szerencse ért, hogy Senor Herrera magánórái miatt egész sokat járok ide. Már biztosan született pletyka arról, hogy valamiért átjárogatok a hintóba, de arról azért nem tudhatnak, hogy egy hot aurorral van ennyi találkozóm. Igaz, ezek inkább az agyamat vetkőztetik le.

- Igazság szerint Miguellel elég sokat veszekedünk miatta a mai napig. Az első szakításunk is miatta volt, nem csoda ezek után, hogy ilyen anyás. - a babakocsi fényvisszaverője visszasüti a fehér havat magunk körül, egyúttal pedig kiválóan takarja a kis lakóját, azt az apró és ártatlan lényt, akibe Miguel legalább egy alkalommal belerúgott, mert összetévesztette egy focilabdával. Minden alkalommal el is dicsekszik vele legalább, ha ez még nem lenne elég. Hát hogy lehet így bánni vele? Sajnos hiába magyarázom, nem jutott még el az agyáig, hogy kettejük között neki kéne az okosabbnak és érettebbnek lenni. Fluffy egy kiskutya, ösztönből cselekszik, és arra reagál, amivel találkozik. Miguel férfinak férdi, de azért mégis csak tudna ennél többet, ha kicsit törné magát.

- Még mindig nem jó a viszonya vele, pedig ugyanolyan felelős ezért az apró kis életért. Kár érte, egy ideális világban lehetnénk egy család. Anyukám már unokának hívja. Sok törődést igényel, Daphné, és rengeteg figyelmet. De tényleg, különben mindent megrág. - felfedem a babakocsi valódi tartalmát azzal, hogy a fényvisszaverőt felhúzom. Fluffy puhán, tisztán, karácsonyi kis ruhácskában várja az újratalálkozást élete első és eredeti gazdájával.

[-Vianne? -]

you and me and my emotional support chihuahua

Vianne

2006. január 08.

Azt hiszem, tudtam volna még valamivel tovább élvezni a téliszünetet, pedig egyébként ezt is szokásomhoz híven tanulással és RAVASZ vizsgákra való készüléssel töltöttem… legnagyobbrészt. Ennek ellenére azért örülök is annak, hogy páran már visszatértek otthonról - mint például Élodie, akit meglehetősen megviselt az utazás, és azt hiszem, talán ezért lehet szüksége most még egy kis pihenésre.
Igyekszem kihasználni a hideg, de legalább csapadékmentes és Skóciához képest derűs januári napot arra, hogy az erkélyen ülve készüljek fel a jövő héten újrainduló félévre, mert erre valahogy kellemesebb gondolni, mint az előttem álló Yule bálra, amikor hirtelen meghallok egy ismerős hangot.

-Vianne? - nézek le meglepetten, hiszen nem számítottam rá, hogy valaki specifikusan éppen engem keresne, de megnyugszom, amikor realizálom, hogy valóban Vianne az és egy… pink és csipkés… innen sajnos nem annyira jól látom, hogy mi van mellette. Illetve nem vagyok benne biztos, hogy jól látom. - Persze, egy pillanat - felállok, hogy visszavigyem a jegyzeteimet az asztalomra, majd felveszem a kabátom és pár perccel később már Vianne és… őszinte csodálkozásomra egy babakocsi mellett állok. Vianne-re nézek, vajon elhozta volna magával valamelyik unokatestvérét, vagy esetleg… kisebb testvérét?

-Szia, Vi! Azt hiszem, erre nem is… hát ő ki lenne? - mosolygok kedvesen a babakocsi felé, de sajnos nem látom jól, hogy ki van… oh, ha alszik, akkor talán jobb, ha egészen halkan beszélek. Némiképp zavarba jövök ugyan, azt hiszem, hogy pont nekem szeretné bemutatni, de természetesen nagyon szívesen megismerném Vianne bármely rokonát. Aztán folytatja, mire kissé összeráncolt szemöldökkel fordulok felé, pláne, amikor szóbakerül Miguel is. Összevesztek miatta és nagyon… anyás? És az édesanyja… unokának hívja…? Vi most arra céloz, hogy…? Nem, kizárt, arról tudnék, Miguel biztosan elmondta volna, ha… ha lenne egy közös gyerekük a volt barátnőjével. Ráadásul… nem, nem is feltételezném róla, hogy teherbe ejtette volna Vianne-t, azért ennél jóval felelősségteljesebbnek gondolom, még ha szeret is néha úgy tenni, mintha nem lenne az. De akkor Vianne kit hozott magával…?

-Vi, pontosan miről van sz… - kezdeném, de a torkomon akad a szó, amikor meglátom a babakocsi valódi lakóját. Egy… egy csivava. Akinek… akinek ugyanolyan gyönyörű, csokoládébarna, bolyhos szőre van, mint… mint…  egy pillanatra összeszorul a szívem, amikor eszembe jut Fluffy, és hogy mennyire hiányzik, főleg, mert ez a kiskutya túlságosan is hasonlít rá. De miért hozott volna Vi egy kutyát… ha jól értem, nekem? Közelebb lépek a babakocsihoz, és óvatosan hagyom, hogy a csivava megszaglászhasson, annyira elmondhatatlanul aranyos, bárcsak… Valami miatt a kiskutya rendkívül lelkes farokcsóválásba kezd, amire csak szomorkásan elmosolyodom, de azt is inkább csak az emlékek miatt, nem Vi vagy a csivava tehet róla, akit… hogy is hívnak? Ahogy elkezdem simogatni a kis fejét, magam felé fordítom a ruhájához színben passzoló bilétát a nyakában,, hogy leolvashassam róla a nevét és… a szám elé kapom a kezem, amikor meglátom, mi van ráírva. Vajon… lehetséges lenne, hogy… de neki volt egy háromszög alakú kis heg a jobb fülén…pont…mint…ennek…a…kutyának…

-Fluffy? - kérdezem, előbb Vianne-re nézve megerősítésért, majd vissza a kutyára. A neve hallatára a kiskutya még hevesebb farokcsóválásba és nyüszítésbe kezd, miközben megpróbál kimászni a babakocsiból, én pedig nagyon, nagyon igyekszem, hogy ne sírjam el magam, de semmi esélyem visszatartani a könnyeket, ahogy a kezembe veszem és ő egyből az orromat kezdi nyalogatni, ahogy régen is csinálta, és akkor is mindig meg tudott vele nevettetni. - Hola, chiquititita - suttogom neki a kis becenevét, miközben szorosan magamhoz ölelem, és valahogy sikerül egyszerre nevetnem és sírnom, nem is értem, hogy mi történik velem. Nem is veszem észre, mennyi idő telik el, mire képes vagyok megszólalni.

-Én… én nem is tudom, hogy… hogyan köszönjem meg - nézek Viannere, és kicsit túl sok minden, de kivételesen azt hiszem, jó értelemben. - Hogy elhoztad Fluffyt, és… - nem tudom folytatni, de remélem, nem haragszik meg érte. Előveszek egy zsebkendőt, hogy egy kicsit rendbe tudjam tenni magam, bár remeg közben a kezem.- Ne haragudj, hogy… hogy telt a szüneted? - teszem fel inkább ezt a kérdést, mert érdekel, illetve... sokkal szívesebben beszélnék róla, mint a saját zavaromról.