Roxanne Montague

ROXANNE MONTAGUE

   Alapok

jelszó ||
a macska, az egyszarvú és a furkász
nem || nő
születési hely, idő ||London, 1988. 01. 11.
kor || 17
vér || Aranyvérű
iskola || Roxfort
évfolyam || 6. évfolyam

   A múlt

Minden szülő a tökéletes gyerekkort akarja megadni a gyerekének, enyémeknek pedig fogalmuk sincs arról, hogy évekkel ezelőtt titokban végig néztem ahogy apám megkínoz egy mugli születésű varázslót. Örökre az agyamba égett. Akkoriban éjszakákat voltam fent, mert nem tudtam elfelejteni a sikolyt amit a varázsló hallatott. Talán ez volt az a pont amikor megfogadtam, hogy sosem leszek olyan, mint ők!

Van valami perverz megnyugtató abban, ahogy a Roxfort folyosói nyikorognak alattam. Mintha a kastély is tudná, hogy nem vagyok az, akinek lennem kéne, és nem is akarok az lenni.
Azt mondják, mi vagyunk a Béke évfolyama. Az első évfolyam, ami a háború után visszatért ide. Mi vagyunk a „remény generációja”, a „gyógyulás záloga” – ahogy a minisztériumi beszédek, a reggeli Próféta-cikkek és az új tanrendek próbálják elhitetni(a Minisztérium jobban figyel az elfogadásra, háborús tanulságokra), de én tudom, mi vagyunk azok, akikre mindenki gyanakodva néz. Azok, akik a romokon lépdelnek. Akiknek már a születése is a háború alatt történt, akiknek a szülei, testvérei vagy nagybátyjai valamelyik oldalon harcoltak. Akiknek a múltja ott kúszik a hátuk mögött, árnyékként minden tanórára, minden vacsorára, minden egyes kimondott szóra.
Nem akarok olyan lenni, mint ők – de nap mint nap azon kapom magam, hogy ugyanúgy tekintek az emberekre, mint ők tették. Talán ezért is örülök annak, hogy az első évben egy mugli származású lánnyal hozott össze a sors, mert ő jelképezi mindazt amivel küzdök és amiért harcolok. Belső harcot vívok, hogy ne legyek olyan, mint a családom és Annie szimbolizálja a jót az életemben és lehetőséget ad arra, hogy bebizonyítsam akár csak magamnak is, hogy nem kell olyannak lennem, mint nekik.

Hatodik évem ez a kastélyban. A hatodik, amit valahogy túléltem. Nem mintha különösebb túlélési ösztönöm lenne – csak makacs vagyok. Talán túl makacs. Már első évben is így volt. Annie-vel együtt az elsők között voltunk, akik megszegték a szabályokat. Azok, amiket annyira elkeseredetten próbáltak ránk erőltetni.
A Tiltott Rengetegbe először talán három héttel az évkezdés után merészkedtünk be. Nem is volt annyira félelmetes, mint mondták – inkább valami ősi és nyers lüktetés érződött benne, mint a világ, ami nem kér engedélyt. Olyan volt, mint mi. Annie nevetve csörtetett elől, én meg követtem. Emlékszem, ahogy a pálcánk vége pislákolt, és ahogy a fák fölénk hajoltak, mintha kíváncsiak lennének, kik azok az ostoba kölykök, akik megint megszegik a szabályokat. És azt hiszem, akkor először éreztem azt, hogy élek. Nem csak létezem, mint egy név a diáklistán, hanem vagyok. Saját akarattal, saját döntésekkel, saját hibákkal.
Ez az érzés tart életben azóta is.

A múlt… az más kérdés. Nem lehet levetkőzni. Minden reggel ott van, mikor felébredek. A név, amit sosem kértem. Az arcok, amiket nem tudok elfelejteni. A szülők, akik nem estek el a harcban, hanem elvitték őket – élve, és azóta se jöttek vissza. Nem is fognak. Az Azkaban nem küld vissza senkit, csak üres levegőt. Azt mondják, az a büntetésük, de az én büntetésem az, hogy még mindig élek a nevük árnyékában.

Még mindig megszegem a kijárási tilalmat. Néha egyedül kószálok éjszaka a folyosókon, hallgatom a kastély neszeit, ahogy ébren tartják egymást a falak. Szeretem azt az időt, amikor mindenki alszik. Akkor vagyok a legszabadabb. Akkor nem kell szerepet játszanom, se mosolyognom, se bólogatnom, se bizonygatnom, hogy nem vagyok olyan, mint ők voltak.
Egyszerűen csak akarok lenni az a valaki, aki maga dönt arról, miben hisz. Nem mások emlékei, nem mások bűnei vagy gyűlölete alapján. Nem vagyok senki árnyéka. Még ha néha én is úgy érzem, hogy az vagyok. Néha még most is hallom anyám hangját a fejemben, ahogy a „tiszta vér” felsőbbrendűségéről beszél, vagy apám hideg logikáját, amikor a háborút igazolta. És néha... félek, hogy belém égtek ezek a szavak.
A torony, ahová esténként felszököm, ugyanaz, mint első évben. Ott ültünk Annie-vel egy régi ágytakarón, csokoládéval, amit a konyhából loptunk, és nevettünk a világra. Most már kevesebbet nevetek, de néha még felmegyek. Az ég még mindig csillagos. A tavon még mindig tükröződik a hold.

A hetedik évem közeledik, és fogalmam sincs, mi jön utána. A legtöbben már terveznek. Minisztériumi gyakornoki állások, gyógyító képzés, utazás, külföldi tanulmányok. Én csak... ki akarok törni. Valahova. Bárhová.
Ha más nem is, legalább annyit megtanultam, hogyan legyek önmagam. Hangos, dacos, szabad. Hiába hallok évek óta pletykákat magamról, veszek észre bizalmatlanságokat az irányomba, én túléltem ezt mind és tudom, hogy a közeljövőben ennél erősebb leszek, mert ezeken keresztülmentem és nem törtem meg.

Idővonal I I
- 1988. januárjában megszülettem.
- 1998-ban a szemem láttára elviszik a szüleimet az Azkabanba.
- 1998. még ugyanebben az évben a nagyszüleimhez kerülök, ők a hivatalos gyámom.
- 1999-ben megkaptam a roxforti levelemet.
- 2000. már a Roxfort tanulója vagyok, próbálok beilleszkedni

Jellem

Nem kértem ezt az életet. A nevem nem számít – úgyis előbb ítélnek a szüleim múltja alapján, mint hogy bárki megkérdezné, ki vagyok valójában. Tiszta vérű családból származom, abból a fajtából, amely büszkén vallotta magát Voldemort követőjének, és gyűlölte mindazt, ami más. A háború végén elvitték őket – Azkabanba kerültek, és soha többé nem láttam őket. Nem is tudom, sajnálom-e őket. Csak azt tudom, hogy én nem akarok olyan lenni, mint ők.

Hat éve járok a Roxfortba, és az első naptól kezdve lázadtam. Nem a tanárok ellen, nem a rend ellen – hanem az ellen, amit rám akartak kényszeríteni: a családi örökség, a név, a múlt. Legjobb barátnőmmel, Annie-vel már első évben felfedeztük a Tiltott Rengeteget. A szabályokat sosem szerettem. Azok csak láncok, amik megpróbálnak megnevelni, de engem nem lehet idomítani. Én keresem a határokat – és ha megtalálom őket, átlépem.

Nem vagyok hős. Nem vagyok példakép. Néha dühös vagyok a világra, máskor csak magamra. De minden nap újra eldöntöm: nem hagyom, hogy a múlt határozzon meg. A kastély minden fala ismeri a történetemet – a legtöbb tanár is. De én már nem próbálok megfelelni senkinek. Elég volt a hallgatásból. Inkább legyek hangos, hibázó, de szabad.

Nem tudom, mi vár rám a hetedik év után. Talán semmi. Talán valami, amit még el sem tudok képzelni. De azt tudom, hogy nem fogok térdre rogyni semmilyen elvárás előtt. Mert nem ők döntik el, ki vagyok. Én döntöm el. És ha az utam káoszon, lázadáson és hibákon át vezet – akkor is az enyém.

Merengő ||Legrosszabb amikor láttam ahogy a szüleimet elviszik az Azkabanba, a legjobb emlékem amikor megkaptam a roxforti levelemet.
Edevis tükre || Egy boldog család.
Mumus || Magány. Egyedüllét.

Apróságok

mindig || - Éjszakai séta a kastélyban
- Tiltott Rengeteg
- Régi varázskönyvek
- Szabályszegés izgalma
soha || - Képmutatás
- Előítéletek
- A Minisztérium
- Csendes engedelmesség
- Ha sajnálják
hobbik || - Késő esti kószálás a kastélyban
- Rejtett helyek felfedezése Roxfortban
- Veszélyes, elfeledett varázslatok olvasása
- Jegyzetfüzetbe írt titkos gondolatok, rajzok
- Tiltott Rengeteg növényeinek gyűjtése és tanulmányozása
Malíciamutató || Önmagamat – azt a változatot, akivé a szüleim szerettek volna formálni
Százfűlé-főzet || Az ital sűrű, sötétbordó lenne – majdnem fekete, de mélyen, a fény alatt rubinvörös csillanásokkal.
Amortentia ||- Nedves erdő
- Pergamen és tintafoltok illata
- Nyári eső és bőr illatának keveréke
titkok || Gyerekként végig néztem elbújva amikor apám a Crutiatus átokkal sújtott egy mugli születésű varázslót.
azt beszélik, hogy... ||
A szüleim nyomdokaiba akarok lépni.

A család

apa || Thibault Montague
Kora: 48 éves
Származás: tiszta vérű, ősi varázslócsalád sarja
Viszonyom vele: A családi örökség és szigorú elvárások megtestesítője, akivel sosem volt közvetlen szeretetteljes kapcsolatom. Életét a hatalom és a tiszta vér eszméje határozta meg, amit soha nem fogadtam el, így köztünk a viszony inkább távolságtartó és feszült volt. A háború után elvesztettem őt – börtönbe került.
anya || Isolde Montague
Kora: 45 éves
Származás: tiszta vérű boszorkány, konzervatív családból
Viszonyom vele: Szigorú és követelő, mint apám, de nála még ridegebb volt az érzelmi távolság. Gyakran éreztem, hogy inkább a család hagyományaihoz való hűség tartotta össze, semmint az anyai szeretet. A háború után börtönbüntetését tölti, így személyesen nem volt lehetőségem vele megbékélni vagy közelebb kerülni hozzá. Az ő képét gyakran emlegetem, mint azt az árnyékot, amit le kell győznöm.
testvérek || Egyedüli gyerek vagyok.
állatok || Sosem volt háziállatunk.

Családtörténet ||

A családunk több évszázados múltra tekint vissza a varázslóvilágban, ősi tiszta vérvonalat őrizve, melyet büszkén hirdettünk mindenki előtt, aki csak szóba került. A Montague név mindig is egyet jelentett a felsőbbrendűséggel, a hagyományok makacs tiszteletével, és azzal az elkötelezettséggel, hogy megőrizzük a varázslók „tisztaságát” minden körülmények között. Számukra a muglik és a félvérek csak alacsonyabb rendű lények voltak, akiktől el kellett különülni, megvetni és legyőzni, ha a helyzet úgy kívánta.
A család aktív szerepet vállalt a Sötét Nagyúr oldalán a háború alatt. Apám és anyám a halálfalók közt voltak, szigorú parancsnokok, akik nem ismerték a kegyelmet, és mindent megtettek a Sötét Nagyúr céljainak érdekében.
Azonban a háború vége drámai fordulatot hozott: apámat és anyámat elfogták és Azkabanba zárták, életfogytiglanra ítélve. A család vagyona nagy részét elkobozták.
Miután a szüleimet elvitték az Azkabanba, a nagyszüleimhez kerültem, de mindig is tudtam, hogy nem szeretetből hanem kötelességből fogadtak maguk közé. Habár ők nem voltak halálfalók, de nem ítélték el azt, amit a Tudjukki vitt véghez. Mondanom sem kell, hogy nem szeretek velük lenni.
Én vagyok az egyetlen, aki maradt, és akinek meg kell találnia az utat ezen a törött világon. A család története és hírneve teher és figyelmeztetés is egyszerre – egy út, amelyet nem akarok követni, de amely a hátam mögött kísért minden lépésnél. Mégis, abban hiszek, hogy a múlt nem határozhatja meg a jövőt, és hogy van remény arra, hogy másként éljek, mint ahogy ők tették.

Külsőségek

magasság || 170 cm
testalkat ||Karcsú, sportos
szemszín || Zöld
hajszín || Szőke, de néha barna vagy pink, ha olyan kedvem támad.
kinézet ||

Amikor először meglátnak, legtöbbször zárkózottnak és hűvösnek tartanak. Érzem, hogy távolságot tartanak tőlem, mintha nem lenne helyem közöttük. De nem érdekel. Tudom, hogy sugárzik belőlem a magabiztosság, a lázadás és a függetlenség – olyan vonások, amik nem hagyják, hogy egyszerűen beskatulyázzanak vagy megértsenek. Néha látom a kíváncsiságot a tekintetekben, máskor meg a gyanakvást, de én csak tovább megyek, nem törődve velük.

avialany ||Dove Cameron

A tudás

varázslói ismeretek ||

Roxanne kimondottan jó tanuló. Lázadó, de ami érdekli abba belefekteti az energiát és az idejét.
Kedvenc tantárgya a Legendás lények gondozása és a Sötét Varázslatok Kivédése.

pálca típusa || Galagonya fa főnixmaggal 12 ¼" és enyhén engedő rugalmassággal.
RBF || Átváltoztatástan: E
  Bájitaltan: K
  Bűbájtan: E
  Sötét varázslatok kivédése: K
  Gyógynövénytan: K
  Mágiatörténet: E
  Asztronómia: B
  Mugliismeret: E
  Legendás Lények Gondozása: E
  Repüléstan: V