The Gilded Hall

A Fifth Avenue egy teljesen üresnek tűnő saroképületének helyén áll a Gilded Hall, a város aranyvérű máguselitjének privát klubja. A belső enteriőr Versailles-t idézi: aranyozott falak, szorgos házimanók, lebegő csillárok és családi címerrel díszített kőasztalok. Csak az léphet be, aki rendelkezik generációkra visszanyúló mágikus családfával – és persze a megfelelő kapcsolatokkal.

A Gilded Hallban házasságok, üzleti szövetségek és hatalmi játszmák születnek egy-egy mozdulatlanul álló teáscsésze felett.

[“]

Fire Walk With Me

“

You made me feel again    Made me dance circles    Round the pieces of    your heart

”

○ R: mature (18+)           ○ Tw: utalás incesztusra; politika. a történet minden része fiktív,           nem tükrözi a szerző meggyőződését.           ○ 2005. 08. 24.      Ujjai még érzik a pohár melegét — a bor keserű édességét a nyelve alatt.      A csend feszül közöttük — a bor utóíze már nem olyan kellemes, tudják.      Elizabeth az órájára pillant — mintha perceik láncon csúsznának az ujjai között,      de nem érinti a férfi vállát.      Az ablakon túl éjszaka van, az várja őket — úgy indulnak felé, mint akik      meghalni indulnak a végtelen ismeretlenbe.      Nem a balszerencse fonala csillant meg a hűvös levegőben — utána azt váltja      a kifutó simasága, mesterséges fénytestek között lassan sétáló sajátjuk.      Nem hitte volna, hogy JFR elfogad egy hasonló ajánlatot — talán a közös nyaruk,        talán jelenléte tette vakmerővé, talán ezért koppantak egymás után lépteik végig      a durva betonon. Elizabeth Rappaport fehér selyemruhájába lágyan kap a szél,      ahogy a magnix-monstrumok meglódulnak alig tőlük messzeségre.      Mások útjának kezdete — az övék végét jelentette.      Mikor az üzlettárs könnyedén ejtette azt a néhány mondatot: ugyan, nem tesz      semmit, tudom, hogy tartózkodsz a magnixoktól, de hidd el, egyszerűbb lesz így      sokkal, mindkettőnknek. Meghívlak — na, igazán, meghívlak, JFR!      Tudod, hogy folyton dolgozom — megérted. Elintézzük a gépen, aztán?      Aztán megmutatom, milyen lett a Gilded Hall.      Mikor finoman formázott ujjai közé vette a fényes papírszeleteket — érezte magukon      valaki tekintetét, akit szívesebben zárt üres szobájába, annak falai közé.      Ahogy egymásba karolva közeledtek a szerkezethez, megremegett az éjféli-báb:      követte őket ünnepélyes árnyékként, koporsó-vivőként a rég halott Yvette.      Ahogy JFR démonai.      — Különös, sosem így képzeltem. — hazudta könnyedén.      Az igazságnak nem volt jelentősége — Elizabeth sosem gondolta, hogy egy ügyes      hazugság ne lenne szinte mindig célravezetőbb, mint egy ügyetlen igazság.      Talán megnyugtatta tudatlanságának fátyla — emögött valami megnevezhetetlen,      valami sötét rejtőzött. Haja gyűrűkben omlott a vállára — JFR zakójának vállára.      Amit lehetett, elolvasott — a magánrepülőgépek idegentestként fúródtak a nyárról      alkotott tiszta, magnix-kultúrától mentes, sóhajokkal keretezett nyarukba.      — Tudod, most hogy így látom.. félek tőle már. Szerettem volna, ha..      ha nem érzem ezt, de.. de te itt vagy velem, ugye? — ajkára harap, térde      a férfi nadrágjához súrlódik, ahogy tekintetüket betölti lassan a mechanikus realitás.      Mintha semmi nem lehetne természetesebb: reménnyel pillant a férfira, aki tudja ugyan,      vele ellentétben valóban retteg a csillagok között honoló némaságtól, és mégis..      Attól még jobban, hogy gyengének lássák. Hogy gyengének lássa — épp ő.      Úgy köszöntik őket, akár régi vendégeket — pénz a pénznek barátja, még ha      vendéglátójuk magnix-születésű is. Szándékaik, mint a bőre — áttetsző vászon,      mögötte az ember legősibb oka szövetkezni: az üzleti érdek nemzetek felett.      Az utazótáskát elviszik, itallal kínálják őket — Elizabeth szemei most sem beszélnek      helyette, megteszi azt az apró gesztus, amellyel elengedi a férfi karját.      Ujjainak nyoma ott marad — a birtokviszony nem igényel hangot sem.      — Leülhetek önök mellé? Tudja, most repülök először. Talán kicsit.. —      megilletődött, kérdezi az apja üzlettársa, nevetnek már, koccannak a poharak      a mahagónin. Elizabeth mellettük marad — két szándék és a zakó karjai között.      Hogy is fenyegethetné üzleti beszélgetésüket — ezekben a körökben ilyesmi nem      is lehet vitatéma.      Rappaporték egyetlen kislány az, ami — gyönyörű, buta kislány, kellemes, talán túl      kellemes is a szemnek az apjáért rajongó, néma tekintet. Vendéglátójuk folyton      visszaréved hozzá — pennája is könnyebben fog majd.      A repülőgép lassan gurul előbb, aztán mély levegőt vesz, nekifut — mint bátorságuk.      Elizabeth reméli, hogy odalent egy magányos alak marad el mögöttük.      Az anyja emléke — mert vele JFR még arra is hajlandó volt, hogy szembenézzen      önmagával.

[- Én sem... közelről egészen másnak tűnik.]

Fire walk with me

Elizabeth - 2005.08.24.

tw: Utalás incesztusra

  Soha nem értettem, hogyan repülnek a magnixok. Természetesen értem a fizika alapjait, amellyel a levegőben tartják a repülőgépeiket, és értem azt is, hogy hogyan használják ezt a tudást a háborúkhoz- vagy inkább, hogy miért választaná egy magnix katona ezt a sár és az ágyúk helyett. Amit nem értek, hogy miért ülne bárki önszántából egy ilyen gépre: teljesen tehetetlenek benne, nem irányítják, és semmit nem tudnak tenni, ha a szerkezet meghibásodik, és zuhanni kezd, csak imádkozni egy istenhez, amely minden bizonnyal nem fogja megmenteni őket.

 Gyűlölöm elveszíteni a kontrollt. Gyűlölöm, hogy nem irányítok. Talán ezért idegenkedem a repülőgéptől- mert talán megnyugtathatnám magam azzal, hogy bármikor megragadhatnám Elizabethet, és kihoppanálhatnék vele a testből, mielőtt az lángolva becsapódik a földbe, de ez természetesen nem igaz. Ki tudja, hogy hol történik majd a baj, milyen magasan járunk majd- ki tudja, milyen messze a kívánt céltól. Semmi nem garantálja, hogy bármit tehetnék, vagy hogy a pálcámmal elég gyorsan le tudnám-e lassítani magunkat.

 Elizabeth nélkül elutasítanám ezt az ajánlatot, bármilyen rossz fényt vetne rám, hogy udvariatlan vagyok az üzlettársammal. Talán így is el kellene, de fejben már régen hozzákötöttem a lányhoz a kontroll tudatát- tudom, hogy én irányítok, ha vele vagyok, nem a gyengeségem, amely minden nap igyekszik elpusztítani, kevesebbé tenni engem. Ez a gyengeség megakadályozná, hogy repüljek, ha nem lenne itt.

 De itt van.

 - Én sem... közelről egészen másnak tűnik.- a mosolyom elrejti a félelmemet. Talán nem elég jól, talán Elizabeth már elég jól olvas belőlem, hogy tudja, hogy hazugság a magabiztosságom, hogy nem csak megvetem a magnixokat, rettegek a repüléstől. Még előtte, előtte sem akarom megmutatni, hogy mennyire gyenge vagyok, mennyire nehezen megy felkészülni az útra, amely talán nem veszélyesebb a mi módszereinknél, mégis ijesztő. És nem is azért, mert tériszonyom van.

 Fogalmam sincs, hogy mire számítsak, amikor végignézek a gépen, felkészülök egy itallal a kezemben szembenézni az úttal- azt tudom, hogy nem fogjuk érezni a kinti ritka levegőt, a hideget, talán a zúgást sem fogjuk hallani, ahogyan azt sem fogjuk érezni, hogy remeg a repülőgép- kivéve talán viharban. Az azonban eszembe jut, hogy ez lenne a tökéletes merénylet- és miért is ne akarnának félreállítani, ha tudják, hogy még veszélyes vagyok? És ha én meghalok, Elizabeth is...

  - Nem lesz semmi baj… ezek a szerkezetek nagyon biztonságosak. És ha bármi történik, megvédelek.- mélyen beszívom a levegőt, ahogy Elizabeth hozzám ér. Átkarolom, közel vonom magamhoz- a félelmem háttérbe szorul, mert érzem, hogy szüksége van rám. Vigyáznom kell rá.

 Természetesen így is elfogadom az italt- az első kortyot nehéz lekényszerítenem összeszűkült torkomon, de tudom, hogy gyorsan jobban leszek tőle.

  - Ez a szerkezet… nem szoktunk hozzá, de lenyűgöző. Biztos vagyok benne, hogy nagy divatja lesz a köreinkben.- megérintem egy pillanatra Elizabeth kezét, jelezve neki, hogy az égen sem kell félnie. Itt vagyok, mindig itt leszek. Közben a férfire mosolygok, mintegy jelezve, hogy a köreinkbe ő is beletartozik. Talán nem is akkora hazugság ez, talán nem rosszabb, mint Granték, és tényleg ezerszer jobb azoknál a bolondoknál, akik három évszázad után keletre tekintenek, hogy egy új György diktáljon nekik. De nem ér fel hozzánk.

 Tudom, hogy Elizabeth átlát az üzlettársamon. Pontosan tudja, hogy mikor merre manőverezek, mikor lazítok, mikor szorítok- akarom is, hogy velünk üljön. Örülök, hogy tanulhat tőlem.

 Látom, hogy hogyan néz a lányomra. A lányra. Tudom, az, hogy neki is meg akar felelni, elvesz a könyörtelenségéből üzleti téren- akkor is, ha biztos, hogy mindenért harcolt, amije van, mert nem örökölt dinasztiát.

 De soha nem adnám oda Elizabethet neki. Az is dühít, hogy kedves vele, még ha talán nem is más ez, csak könnyed udvariasság. Elizabeth az enyém- a vihar óta már azt sem tudom elképzelni, hogy egy napon férjhez megy. Az a gondolat talán több félelemmel ölel körbe, mint a repülés.

  - Mit gondolsz, Elizabeth? Lenyűgöző ez a gép, ugye? Talán nekünk is követnünk kellene ezt a példát.- tudom, hogy üzlettársamból mosolyt és támogatást csal ki, amit a lányomnak mondtam, még ha nem is igaz. Látom a számhoz emelt whiskey felszínét remegni, miközben az asztalon álló poharak felszíne nyugodt. Nem is nézek az ablak felé.

 Erősnek kell lennem Elizabethért.

[“]

Fire Walk With Me

“

You made me feel again    Made me dance circles    Round the pieces of    your heart

”

○ R: mature (18+)           ○ Tw: utalás incesztusra; politika. a történet minden része fiktív,           nem tükrözi a szerző meggyőződését.           ○ 2005. 08. 24.           A pillanat határátlépés — ezért fogadhatja el ilyen könnyedén az italt.           A poharak csilingelve koccantak egymásnak, Elizabeth mégis lesütötte           a szemét, ahogy elvárták tőle — vendéglátójuk érezhetően örömét lelte           kettőségében, vagy épp a helyzet janus-arcúságában. Az udvarias           visszavonulás órája elröppent felettük, ott jártak már, ahol korábban           rangjuk, társadalmuk nem jelölt ki ösvényt — úgy léptek át minden           szabályon, mintha sosem létezett volna számukra.           Reggel bizonyára derűs rosszallással említenék, ha bárki megszegné a           határok megsértésének sejtelmét — a prima materia hol Justitia, hol           Bacchus maradt azok előtt, akik megfizethették az erkölcsöt, és vele           annak vesztét is.           Az apja mellett foglalt helyet — mintha mindig odatartozott volna.           A polírozott diófa, hűvös bőrülések keretei között könnyű volt úgy           tenni, mintha a biztonságuk valóban csak JFR hangulatán múlna —           még akkor is, mikor a szerkezet megremegett, és gurulni kezdett.           A tulajdonos érezhetően büszke volt — nagy divatja, azt mondod most,           aztán a frászt hozom a lányodra, és a fejem veszed! De JFR, esküszöm,           mindjárt meglátod, miért olyan kényelmes!           — Még nem vagyok benne biztos.. Nem vagyok olyan bátor,           mint ti. Talán majd egy pohár után? — már korábban            összetegeződtek, a férfi most is elnevette magát. Ha ezen múlik...?           Az összes pohár a tiéd, csak apád végül tényleg kihajít a levegőben..           A levegő vibrálni kezdett — öveiket becsatolták, míg a gép testén           a remegés mentén a világ súlya látszott megbillenni. Tulajdonosa most           is nyugodt maradt, az aktáikat csak szórakozottan terítette a mahagónira,           mint aki alig veszi észre a változást. Egy jövedelmező lehetőségről           beszélt, és csak akkor tette le a poharát, mikor fejük felett egy           apró vörös fényforrás gyúlt ki.           Na, egészségünkre még egyszer! Ígérem, nem fogunk lezuhanni. De..           azért ne ijedj meg nagyon, Ms. Rappaport!           — Ígérem.. bár nem az én kezem remeg. — mosolyog,           miközben a szerkezet mintha nekifutna, lendületet elnyújtott nyögéssel           vett a betonról, aztán egy hátborzongató zökkenéssel felhúzta lábait róla.           Míg az üzlettárs jót nevetett, Elizabeth az apja oldalához simult — térde a           térdének dőlt, elméje az övét kereste. A kabin tompán aranyló aurája az arcukat           szoborszerűvé, halovánnyá festette — és szinte csak akkor jutottak ismét           levegőhöz, mikor átszelték a felhők mennyboltját. Repültek.           Sajnálom, ha turbulencia is lesz, megesküszöm, a legdrágábbát is megisszuk!           Vendéglátójuk sápadt mosolya lassan nyerte vissza színét — hogy kicsit           megnyugodjon, és őket is megnyugtassa, ismét koccintásra invitálta őket.           A motor zúgása állandósult fülükben — mintha folyamatos figyelmeztetés           volna arról, mi történhet valakivel, aki magnixokra bízná magát.           Elizabeth most csendben figyelt az üzletről szóló beszélgetésre: minden           mozdulat, melynél JFR a bizalmat kereste inge lesimításában,           egy olyanban ért véget, melyben óvatosan körbefonta elméjét jelenlétével.           — Említetted, hogy csak.. másfél óra lesz az út? Szinte kár érte.. —           csatlakozott, mikor a tényeket a csevegés kezdte felváltani. Élvezte minden           lélegzetük, szemeik olykor önkéntelen rezdüléseit a keskeny ablakokra —           tudta, ez a jelenet neki íródott, hozzá szólt a bátor férfiakról, kik kedvéért           legyőzik félelmeiket. Az üzlettársé megható, hétköznapi áldozat — elvárható,           hasznos holmi. Az apjáé azonban.. mint a legfinomabb különlegesség.           Nem tudott betelni vele igazán — minden percben, melyet ebben a révületben           töltöttek, mélyen és még mélyebben lélegezte be legsötétebb rettegését.           Mindent akart — hogy érte tette, hogy érte akarja, neki és csak neki.           És épp így vágyott rá, hogy hamarosan feloldozza ezek alól.           A mélyszínkék égbolton úszva a magnix szerkezet céljához közeledett —           alattuk csillagtakaró borult a kivehetetlen földekre. Elizabeth egy ponton           felállt, hogy kitekintsen rá — és valóban látni, érteni vélte azt, amit           felkínált számukra a lehetőség pillanata.           A természet erejét igába hajtani gyönyörű volt — birtokolni pedig eksztázis.           Épp úgy, mint az apja életének értelmévé válni.

[- Ne aggódj, nem foglak kidobni. Legfeljebb a szerződés aláírása után.]

Fire walk with me

Elizabeth - 2005.08.24.

tw: Utalás incesztusra

  Érzem, hogy talán pillanatnyi nyugalmam sem lesz a magnix acéltestben, és hiába próbálom félretolni a félelmet, csak a látszat működik. Ez volt a terve? Kétségtelenül mesteri, ha igen.
 
 De erősnek kell lennem Elizabethért.

 - Ne aggódj, nem foglak kidobni. Legfeljebb a szerződés aláírása után.- tudom, hogy nem állok olyan ember hírében, aki tényleg hajlandó lenne ilyet tenni, még ha a megfelelő okokkal nem is áll távol tőlem ez, ahogyan azt néhány rokonom hamarosan realizálja. A férfi viccnek látja csak ezt, és talán tényleg nem szolgál más célt, mint hogy oldjam a feszültségünket. A mosolyom, amellyel a lányomra, az én Elizabethemre nézek, is oldani hivatott a feszültséget, melyet azért érzek, mert magnix tudósok a fizikáról, a természet törvényeiről alkotott hiányos tudásukkal megalkották ezt a szörnyet. Nem kell más neki, csak egy csipetnyi mágia, hogy lezuhanjon…

 Ahogy a tákolmány remegve felszáll, magamhoz szorítom a lányt, és minden erőmre szükségem van, hogy megőrizzem a tartásomat. Milyen ironikus lenne… túléltük a merényletet, az indiánokat, azt a hatalmas vihart… de nem, bármi lesz, túléljük. Akkor is, ha ez a szerkezet apró darabokra hullik az éjjeli óceán felett.

  - Le akarsz itatni minket egy kis rázkódás miatt? Bár, attól függ, mi a legdrágább.- őszintén értékelem a férfi törekvését, hogy javítani próbál a bizalmon, de száműzöm a gondolatot egyelőre. Nem akarok szimpátiát érezni egy üzlettárs felé.

 Az üzlet, a tárgyalás, a hideg tények, számok és érdekek elvonják a figyelmemet. A motor zúgása alig lesz másabb, mint egy vihar zúgása, mely tudom, hogy nem érinthet meg a birtokomon. Azért újra és újra lehetőséget találok rá, hogy a lányra nézzek, és átadjam magam annak a rengeteg érzelemnek: büszkeség, vágy, szeretet, irigység, félelem- minden érintés, minden egyszerű kézmozdulat, akár az is, amikor lesimítja az ingemet, kisimítja a gyűrődéseket, mosolyt csal az arcomra. Túl tökéletes, hogy igaz legyen… ez a gondolat megszabadít a tudattól, hogy valahol egy ember órákhoz hasonló szerkezeteket néz, a pontosságukon, az eszén és a tudásán múlik az életünk.

 Boldoggá tesz az elméje érintése, el sem tudom már képzelni igazán enélkül a napjaimat. Hogyan is adhatná meg neki bárki a rajongást, amit érzek felé? Már eszembe is jut, hogy a klub után… hagyom, hogy lássa.
 
  - Most, hogy megkötöttük ezt az üzletet, biztosan meghívnak még minket.- mosolyt csal az arcomra, hogy Elizabeth legyőzte a félelmét, még ha az utolsó dolgok egyike is lehet a vágyaim közül, hogy ismét a gépre szálljak. Azért ahogy közeleg a leszállópálya, eldöntöm, hogy legyőzöm ezt a félelmet. Ha Elizabethet tényleg boldoggá teszi… és nem fogok együtt élni egy ekkora hibával.

 De nem ma lesz az a nap- amikor a lámpák végre jelzik, hogy a monstrum ezúttal nem csapódott a földbe, hanem leszállt, egy pillanatra remeg a lábam, ahogy felállok a székből. Irigység, vágy és büszkeség, mind ott vannak, ezúttal azért, mert Elizabeth legyőzte a félelmét. Lenyűgöző lány- túlzottan az hozzá, hogy Grant vagy hasonló legyen.

   - Megtisztelsz minket, hogy velünk utazol a Gilded Hallba? A kocsim már itt van.- ha megtalálták ezt a helyet, ha tudják, nem hajó vagy Zsupszkulcs hozott. Hiába adtam le az üzenetet a kocsisnak, vannak kétségeim- kétségek, melyek elszállnak, ahogy Elizabethtel a karomon lesétálunk a lépcsőn, és meglátom a magas férfit, a mágiával rejtett thesztrál hintó körvonalait. Régen éreztem ilyen boldogságot, hogy nemsokára békében utazhatunk, és amerikai földön állunk.

 Miközben beszállunk, hogy tovább induljunk, mentális képeket küldök a lánynak- büszkeséget, amiért ilyen jól helytállt, ragaszkodást, vágyat.

 Örökre tudnék az oldalán járni, a MACUSA elnöki székéig, vagy ha kell, magnix gépen a csillagok között.