Az afrikai országok pavilonjai

[Az afrikai országok pavilonjai]

Az afrikai országok pavilonjai

Dél-Afrika

A Dél-Afrikai Köztársaság pavilonja szintén azok közé tartozik az idei világkiállításon, amelyre sokan figyelnek belső feszültségei okán is - vagy épp azért, mert emellett is szeretné új arcát megmutatni az érdeklődők számára a megosztottság ellenére is. A kialakított narratívában a vita, valamint az igazságért való küzdelem diszkrét, de látható helyet kapott, amivel meglepte a mágusok közösségét - de valahol talán érthető is, hogy ennek mégis hangot kívántak adni valamilyen formában. A pavilon maga nem kifejezetten magas - de hét különböző árnyalatú agyaból épült, kupolaszerkezete pedig színátmenetes, mely egyszerre idézi a zulu, xhosa, afrikaans és más közösségek önidentitását, valamint földjeinek árnyalatait és meséit is. A kupola legfelső részén szivárványszín, napsütésben tündöklő kerámiamozaikot láthatunk, amelynek alakja az országot idézi, és amely mellett mozgó, táncoló alakokat, állatokat, lényeket és stilizált varázsigéket is találhatunk. A bejárat felett egy szó: Ubuntu. A kupolát és a bejárat homlokzatát is olykor ellepik élő növényfalak, melyek finoman meg-megmozdulnak, ha a látogató megérinti őket.
A belső kialakítása öt fő részből áll, és mindegyik a dél-afrikai mágikus identitás egy kiemelt, kulcsfontosságú aspektusát hivatott bemutatni. Az útvonal maga nem lineáris, a látogatók maguk választhatják meg a termek bejárásának sorrendjét, ahogy azt is, kérnek-e útmutatást vagy körbevezetést.  

Az első terem a hangoké - itt kényelmesen elhelyezkedve mágikus hangfelvételeket hallgathatunk, melyek között politikai beszédek, párbeszédek, gyógyító énekek, ritmikus bűbájok is találhatóak, de egy kisebb, üveggel elfedett helyiségben kipróbálhatjuk a varázsdobokat, valamint az ehhez kötődő táncokat is. A terem közepén egy mágikus 'beszélő fal' is található, melyet előzetes regisztráció után próbálhatunk ki. Szerepe szerint mindig ellenkező álláspontot képvisel egy előre megtervezett vitában, de mindig tisztelettel közli ezeket - az itt megrendezésre kerülő estek gyakran építenek erre a varázstárgyra. A második, innen nyíló terem a vadon és termőföld tematikával bír, és úgy került berendezésre, mintha csak odakint járna a látogató. Megismerheti a mágikus rezervátumok lényeinek illúzióit, valamint bemutatják számára a talajmágia különböző formáit, és a khoisan mágikus hagyományok továbbélését a gyakrolatban. A harmadik helyiség egy hosszú, kaleidoszkópszerűen változó folyosó, amely azt hivatott bemutatni, hogyan hatnak egymásra a különböző mágikus nyelvek, varázshasználat, a falakon pedig egy mágikus térképen keresztül interaktívan megismerkedhetünk azzal, hogyan használják ezeket összehangolva a xhosa, afrikaans, anol, sotho vagy épp zulu közösségekben.
A negyedik a mozgás és sport tere, ahol kipróbálhatjuk, hogyan edzenek a mágusok különböző mágikus sportágakban, valamint önvédelmi bemutatón is részt vehetünk - míg az ötödik a legsötétebb hangulatú tér, ahol társadalmi kérdésekről olvashatunk, vagy nyilvános vitában vehetünk részt. Olykor szavazásokat is rendeznek benne. A viták végén a látogatók ajándékban részesülnek: egy sokszínű, cérnákból font karkötőt, mely az itt megismert dallamok közül mindig azt idézi fel a viselőjében, amelyet a legközelebb érzett magához.

Egyiptom

Az Egyiptomi Arab Köztársaság pavilonjával kapcsolatban sok látogatónak van egy előzetes elképzelése - legalább a formáját illetően. Ezek a látogatók biztosan meglepődnek, mikor meglátják az idén szögletes, oszlopos építményt, amelyet egy lótuszalakú, aranyfényű kapun keresztül közelíthetnek meg, belső udvarában azonban megpillanthatjuk a várva-várt üvegszerű piramist, mely a napfényben szinte vakítóan ragyog. Az árnyas udvarban, melyet befelé nyitott falak kereteznek - és ahol az árnyékban mindig jól esik megpihenni, és csak nézni kicsit a szökőkutakat, növényeket, vagy épp a piramis felületét, melyet kétszer sosem látunk ugyanolyannak, miután mágikusan kétszer nem láthatjuk ugyanolyannak - megihatunk egy kávét is két szfinx társaságában, akik mintha érzékelnék a szándékainkat. Ha nem találnak megfelelőnek, feltesznek egy kérdést is - bár a látogatónak lehet szerencséje is, a szfinxek váltják egymást, valamint szívesen fogadják a macskamentát is..
Odabent négy kamrát ismerhetünk meg, melyek egymásból nyílnak közvetlenül, és összeköti őket a Nílus körforgásának számtalan szimbóluma mind a falakon, mind a padlókon. A látogató a tervezők szándéka szerint nem csak Egyiptomot járja be, hanem annak mágikus évkörét is. Távozáskor az itt dolgozó mágusok megajándékoznak mindenkit egy apró papiruszcsomaggal, melyet kihajtva egyetlen mondatot találunk benne, amely egyiptomi hieratikus mágiával íródott. Minden üzenet más, és csak aznap értjük meg jelentését, mikor veszélybe kerülnénk - de Egyiptom figyelmeztet bennünket.

Az első kamra, melynek méretei monumentálisak, a Nílus áradását ünnepli, annak mágiáját, amely életet ad és bőséget teremt. Megcsodálhatjuk a mágikusan lebegő vízlépcsőket a falai mentén, amelyekben a sás és búzanövények termesztése zajlik, és egy bemutató keretén belül az egész folyamaton végigkísérik a látogatókat - emellett pedig kipróbálhatják az 'Ib' mágiát, mellyel egy nagy tál vízben megidézhetik segítséggel szívük legbelső vágyát. A kamrában a mágusok mellé kísérő árnylények szegődnek - ibiszek és békák formájában - akik olykor halk dallamot játszanak le, amelytől a levegő otthonosabb érzést kap. A második kamra őrzi Ré szemének mágiáját, valamint az amulettkészítés művészetének ad teret: itt a falat borító aranylemezek és fátyolszövetek mintha beülről ontanák a fényt. Elkészíthetjük saját amulettünket az ártások ellen, megismerhetjük néhány egyiptomi mágus történetét, valamint megfigyelhetjük a szkarabeuszok vonulását és szokásait.
A harmadik a 'sötét kamra', amely ünnepélyes, csendes és komoly hangulatot áraszt. A falakat tapintva meghallhathatjuk Egyiptom háborúval és túléléssel kapcsolatos történeteit, vagy épp azt, miként működik az 'elzárt szándék mágiája', egy hagyományos mágiaág, mely arra szolgál, hogyan őrizze meg a mágus indulatait, hogy mások ne használhassák annak erejét ellene. A negyedik kamra szinte üresnek tűnik a korábbiak után - a szél végigfut a padlón, kavarog, mintha csak a homokot látnánk a sivatagban. Megismerhetjük benne a sírok mágiáit, a temetkezéssel kapcsolatos gyógyítói, aurori folyamatokat, valamint a csapdákat, amelyekkel a fosztogatók ellen védekeznek, és amelyek bonyolult átkokból állnak. A látogató biztosan azzal a benyomással hagyja el a pavilont, hogy ha eddig ismerni vélte az egyiptomi mágiát, most biztosan bővíthette ezzel kapcsolatos tudását.

Kenya

A Kenyai Köztársaság pavilonja az igazságért való kiállás üzenetét hordozza - olvashatjuk a bemutatására szolgáló anyagokon a föld iránti tisztelet, közösségek ereje bekezdések után közvetlenül. Az épület egy alacsony, klasszikus bazalt-árnyalatú, földszerű félkupola alatt nyugszik, és amelyet teljesen belepnek élő növények, köztük kávécserjék, teabokrok. A növények között apró, csillogó szöcskék élik mindennapjaikat - a kupola tetején mágikus fényekből álló szimbólum, a Matunda ya Ardhi, amely a föld gyümölcseit jelképezi, és amely minden látogató számára más nyelven jelenik meg, jelentésében azonban nem különbözik. Az épületet három magas akáciaoszlop fogja közre, ezeken mágikus eredetű spirálokat figyelhetünk meg - az egyik a termőföldet, a második a vadon élő lényeket, a harmadik pedig a közösség felelősségét testesíti meg. A bejárat felett kkuyu és luo bűbájok szavait olvashatjuk, de csak abban az esetben, ha őszinte kíváncsisággal és figyelemmel közelítünk.
Kenya az idei világkiállításon biztonsági feladatokat is ellát, számtalan aurorjuk vesz részt a programok láthatatlan biztosításában, valamint lebonyolításában. A megnyitón elhangzó beszédükben kifejezték vágyukat a szorosabb együttműködésre a többi pavilon közösségével is - amely kiállást komoly nemzetközi tisztelet övez azóta is.

A pavilon belső tere három, kör alakban elkészített útvonalból áll, ezek középpontjában egy hatalmas, forró, vörösesbarna kő található. A kőnél az utazás végén a látogató gondolhat egy kérdésre, mely már régóta foglalkoztatja - és amelyre a kő mintegy szimbolikusan, de valamilyen formában megadja majd a választ. Megérinteni azonban nem célszerű, erre az itt dolgozó mágusok figyelmeztetnek is.
Az első ösvény a vadon ösvénye, amelyen interaktív illúziók mutatják be a kenyai mágikus rezervátumokat: ezekben védő és riasztóbűbájokkal óvják, de itt fejlesztették ki a legújabb érzékelésre alkalmas bűbájokat is. A bemutató során megismerhetjük, hogyan élik mágikus környezetben mindennapjaikat az okapik, itt őshonos szarvasok, valamint a gepárdok. A talaj illat-és hőérzékeny mágijának köszönhetően a látogatók nyomán változtatja textúráját, függően az adott személytől. Az utolsó állomás egy figyelőfa, amely emlékképeket vetít ki a leghíresebb vadőrökből, valamint a programokból, melyekkel a lényeket védik - köztük azokról, akik olykor muglikkal szemben teszik ezt. A második ösvény a mágikus szolidarításé - itt a látogatók megismerik, hogyan működnek a közösségi iskolák mágusok számára, hogyan működik a gyermekek oktatása, a gyógyítás közösségi feladatként, valamint miként lépnek fel a mágusok nemcsak az őket érintő, de a mugli közösségeket is veszélyeztető terrorizmussal szemben. A harmadik ösvényt az ízek és illatok uralják - itt mutatják be a kávé, tea, gyömbér és kardamom, valamint más gyógynövények termesztését, mágikus védelmét, és itt próbálhatjuk ki ezek hagyományos felhasználási módjait, kóstolóval egybekötve. Ajándékként választhatunk egyet a kedvenc elixírünkből, amelyet egy kézzel font, mágikus fonállal díszítenek - ennek három színe a barna, a zöld és a kék, amelyet leoldva és viselve tulajdonosa rövid időre érzékenyebbé válik a környezet mágikus ritmusára.

Marokkó

A Marokkói Királyság pavilonja kifinomult kettősség megtestesülése - egyszerre reprezentálja modern, nyitott és diplomatikus arcát a világnak, miközben mélyen őrzi hagyományait, spirituális örökségét, valamint az iszlám mágiakultúráját. Ezt a gondosan megszerkesztett képet látjuk Barcelonában is, amely ugyan előzetesen sok kérdést vetett fel a látogatók körében is, de a pavilon önazonosságában is udvarias maradt a házigazdát illetően a közös cél érdekében. Az épület bejárata egy hatalmas városkapuhoz hasonlít, mely a híres fes-i városkapuk és medinák alapján készült, mozaikjai pedig a mágiának köszönhetően a szél irányának megfelelően, mintha csak az fújná őket, változnak. A kapu mellett két magas, karcsú dűnékből formált homokobeliszk került elhelyezésre, amelyek úgy tűnik, mintha mozdulatlanok volnának, azonban közelről megfigyelve alakjuk óvatosan adja ki olykor egy halk sóhaj, olykor pedig egy sivatagi vihar formáit. Már a bejárat közelében érezhetjük a finom, aromás füstöt, melyet narancsvirágból, mentából és sárfányról kevertek, és amely a halk lantszóval együtt csalogatja az érdeklődőket.
Ezen átlépve négy különböző udvar fogad bennünket, mindegyikük más aspektusát képviseli a marokkói mágikus társadalomnak. A pavilont vezető mágusok a franciául nem beszélő vendégek számára egyfajta tolmács-szellemet idéznek, mely körbevezeti őket, bár külön kérdésekre csak akkor tud felelni, ha az szorosan a pavilon jellegéhez, vagy a látottakhoz kapcsolódik.

Az árkádok alatt átlépve az első udvar fogad bennünket, melyet a tisztaságnak és egyensúlynak szenteltek. Ez rögtön egy megosztott tér, mely felett ködfátyol lebeg, és amely két nem szerint különíti el az érkezőket, akiknek lehetőségük van csupán az előtérben meghallgatni a bemutatót, vagy amennyiben előre foglaltak időpontot, részt vehetnek egy hagyományos, spirituális gyógyító fürdőn is. Odabent illatos vízgömbök lebegnek a levegőben, ezekben tükröződik a tradíciók egy-egy aspektusa. A fürdőbe érkezők megtapasztalhatják a ghassoul agyag hatását, de kérhetnek masszázst és megismerhetik az olajok mágikus világát, vagy akár a lelket gyógyító verseleteket is közelebbről. A második udvar a szövetségeké, ahol a marokkói mágikus folklór összefonódik a dzsinnekkel és a sivatagi szellemlények történeteivel, amelyek társként szolgálnak számukra - és amely udvaron a szellem-kísérők valamiért mindig kicsit tovább idéznek. A tér kialakítása egy sivatagi oázist idéz, melynek sarkaiban mindig apró mozdulatok, árnyékok láthatóak, és ahol egy javasasszony tart előadást többek között arról is, hogyan érdemes megszólítani mindazokat, akik szemmel nem észrevehetőek.
A harmadik udvar egy karavánsátor, melynek belsejében selymek, fűszerek, mágikus gyümölcsök kóstolója várja a látogatókat, de megismerhetik a repülő szőnyegek és a gyógyító amulettek technikáit is, valamint azt, hogyan érdemes tájékozódni mágikusan a sivatagban. Az utolsó udvar a jövő Marokkóját ábrázolja, hogyan próbálják a mágikus innovációt ötvözni a hagyománnyal és hittel. Itt kaptak helyet a kézműves bemutatók, valamit a gasztronómiai bemutatók és kóstolók - nehéz volna ellenállni a harissával és rózsalikőrrel töltött varázsgyümölcsöknek. Ajándékként minden látogató egy kis ezüst amulettet kap, amely mintha mindig finoman a pavilon illatát árasztaná.

Nigéria

A Nigériai Szövetségi Köztársaság pavilonja sokak által várt helyszín minden világkiállításon - az először érkezők számára is általában hamar kiderül, pontosan miért. A rengeteg kihívás ellenére, amely az itt élő mágusok közösségének mindennapjait jellemezte, pavilonjuk most is lélegzetelállítóan eleven már a sétányról nézve is - alakja egy hatalmas, mágikus iroko-fa formájában tündököl. Az óriási törzset indák és liánok keretezik, lombokoránja fénnyel vibrál a barcelonai napsütésben, hangjában pedig halk, ritmikus dalokat ismerhetünk fel - több mágikus nyelv közös harmóniájából. A fa gyökerei között egy megbűvölt folyó kanyarog, amely a Niger és a Benue egyesülését hivatott szimbolizálni - ha lehajolunk a víztükörhöz, egy pillanatra látjuk magunkat az ország különböző tájain.
Nigériában több, mint 500 nyelvet beszélnek - ennek összehangolása egyetlen mágiarendszerré mindig kihívást jelentett, bemutatására pedig olykor mintha nem is tudna elég hely jutni egyetlen pavilonon belül. A nigériai varázslók közössége azonban évről-évre elkápráztatja találékonyságával és rugalmasságával a kíváncsi érdeklődőket - a pavilon három fő szekciója évgyűrű-szerűen került elhelyezésre, ezen belül mesélik el országuk mágikus történelmét.

Belépéskor egy mágikus pecsétet kapunk, melyet célszerű magunkon tartanunk a látogatás teljes idejére: ennek segítségével megérthetjük mindazokat a nyelveket, amelyeket nem beszélünk, bár a bűbáj korlátozott területre. Meghallgathatjuk az első körben a joruba, hausa és igbo hagyományok történeteit, és rácsodálkozhatunk, miként hangzik másként, de mégis ismerősen jelentése a pecsétnek köszönhetően. Ennek a teremnek a közepén egy hatalmas dobot találunk, mely körül esténként koncerteket, táncházakat is tartanak - de ez a tér szolgál arra is, hogy előzetes jelentkezés után beüljünk azokra az előadásokra, amelyekben ismertetik a különböző mágikus nyelvek együttműködését, vagy épp rúnáik, varázsjeleik közös használatát egy-egy közösségen belül. A második tér rögtön innen ágazik el - itt kaptak helyet azok az elemek, amelyek a természet és a mágia elválaszthatatlanságát jelképezik. A látogató itt egy elbűvölt ösvényen halad, mintha csak maga is Nigériában volna: minden lépésnél más gyógynövény illatát érzi, és interaktív szőlőlevél-táblákon bemutatásra kerül az itt dolgozó mágusok által, hogyan használják ezeket a tradicionális gyógyítók, a babalawo és dibia módszereknek megfelelően.
Megismerhetünk néhány olyan bájital és gyógyító-receptet, amelyeket most először mutatnak be a közönség számára, valamint a Niger folyó mágikus lényeinek fényből szőtt alakjait is láthatjuk a teremben. A harmadik teret a múlt megértésének és a környezet védelmének szentelték, itt a látogató egy hatalmas, forgó mágikus gömbön figyelheti meg a Niger-delta változását, amelyet fényekkel és hangokkal összefont bemutató kísér, mintegy illusztrálva a természet reakcióit ezekre. A padokra leülve beszédeket hallgathatunk azoktól a mágusoktól, akik a környezet védelméért küzdöttek, programjaikat ismertették - illetve lehetőségünk van egy mágikus gyöngyöt dobni a terem közepén elhelyezett tóba, mely a vízhez érve a látogató szándékának színében felvillan, mintha megmutatná, milyen változást érhet el vele a világban. A távozókat megajándékozzák egy kétoldalú, apró mágikus medállal, melynek egyik oldalán egy nigériai varázsfonéma, míg a másikon egy fa alakját láthatjuk.

[“]

Savon beldi & Rhassoul

“

Good luck, Charlie    I hope you're ready    'Cause this isn't what you wanted    You know that it's her or nothin'

”

Elizabeth Rappaport mintha maga is részt vett volna a kiállításon:     ennek pontos tudatában vett részt Nigéria pavilonjának gyógyítói     előadásán — épp úgy, mint egy ifjú boszorkány, aki büszkévé     szeretné tenni hazáját. Elégedetlensége legfeljebb a lépéseiben     hallatszott — míg az amerikai pavilont érintetlenül hagyván     sétált tova a délutánban. A Világkiállítás színpad volt, akárcsak     élénk kijelentéseink egy pohár drága amerikai whisky után. Elizabeth     pedig nem szívesen koccintott azokkal, akik érzése szerint nemcsak     visszaéltek fényükkel — még olcsóvá is tették azt.         Szép volt, akár a texasi égen tornyosuló sejtelem — a változás sejtelme,     és mert élvezte mások figyelmét, nem sietett tisztázni azt.     A füstös, de még halovány ibolyalila selyemruha, melyet viselt, sem sietett     a látogatók magyarázatául: lassan követte, szelíden, ahogy csak a mágikus     szabászat remekei idomultak tulajdonosaikhoz. Emléknek tűnt — szegélyén     csillagfürt, mindazoknak, akik nemcsak nézni, látni is vágytak a barcelonai     ég alatt. Maga is hasonló szándékkal foglalt helyet — figyelmét még az olykor     hátuk mögött elsétáló, olykor kevésbé halkan beszélgető nézők sem vonták     el a babalawo gyógyítókról, határozottan csengő hangjukról.        Ajkai mélybordóján megértő mosoly — mint villámlás futott végig, mikor     feltett kérdésére választ kapott a közönség soraiban ülve. Mikor lehetőségük     nyílt részt venni egy-egy tinktúra elkészítésében, maga is sorba állt érte:     bár szokatlan volt, hogy egyedül van jelen, ez a jelenlét kimondatlan     tisztelettel teljessé tette kíváncsiságát az eddig ismeretlen kultúra felé. Ha     gyanakvást keltett is eleinte — mozdulatainak puhasága, tekintete hang nélkül     is mintha azt mondta volna: tudom, hogy ki vagyok. Épp ezért vagyok itt.     Csak az előadás végén vette észre évfolyam és háztársát — vagy csak ekkor     ismerte el ennek tudatát. A nézők többsége más pavilonok felé indult, páran     helyet foglaltak a később kezdődő beszélgetéshez — Elizabeth Eydis mellé sodródott,     és míg nyakában az apró aranymedált igazította, halkan, nyugodtan meg is szólította.     — Nahát, Eydis, ha tudtam volna, hogy találkozunk majd itt, jöhettünk     volna együtt is. Mondd csak, hogy tetszett az előadás? — éles vonalú, de lágy     keretű tekintete mintha maga is szerepet kívánt volna beszélgetésükben.

[- Én sem vettelek észre. Nagyon tetszett. Teljesen más a művelőitől hallani egy hagyományos mágiaágról. Kicsit sajnálom, hogy nem nézhetem meg újra.]

Khol&Saffron

Elizabeth Rappaport

Egyre többször kapom magam mosolygáson Barcelonában. Nem jártam még sokszor Amerikán kívül, és minden korábbi alkalommal a klánom részeként, valamilyen veszélyes szörny nyomában jártam a vadont, romos épületeket vagy a föld alatt húzódó alagutakat. A nyaralások soha nem voltak részei az életemnek, nem is igazán volt elképzelésem róla, hogy mások mihez kezdenek alattuk: annyit igen, hogy bemennek a vízbe, napoznak, látványosságokat néznek, de semmit a címszavakon túl. Emellett azt éreztem, hogy talán nem azelőtt kellene nekivágnom a világnak, hogy megfejtettem végre az elmémben tátongó lyuk rejtélyét, de végül arra jutottam, hogy a környezetváltozás, a távolság a családomtól segíteni fog. Különösen, ha ők okozták.

 Nem remélem, hogy valamelyik pavilon megoldja a problémámat, de már az izlandi meglátogatása után eldöntöm, hogy végigjárom az összeset, száműzöm a fehér foltot, amely egy éve keletkezett, és csak megismerek annyit a kultúrákból, amennyit lehet. Bármennyire sokra tartom a saját kultúrköröm mágiáját, nem tartozom azok közé az ilveresek közé, akik azt hiszik, hogy Afrika egy ország, és a maga módján minden mágia felsőbbrendűbb a többinél. Azok, akik nem érdeklődnek irántuk, nem is igazi varázslók.

 A mágikus pecsét, mely olyan egyszerűen kibogozza a nyelvek csomóit, egyértelműen több, mint amit rúnákkal el tudnék érni. Bánom, hogy nincs lehetőségem tesztelni, hogy tudnék-e most beszélni egy kígyóval, ahogyan azt is, hogy a gyógyító mágia, amiről beszélnek, messze túl bonyolult hozzá, hogy lehetőségem legyen megérteni- talán nem is csak azért, mert helyrehozhatna talán, hanem mert szívesen megismerném. Tudom, hogy számtalan további pavilon vár, de szeretném itt tölteni a nyarat, belemélyedni mindbe, nézni, hogy hogyan ragad át mindenkire a lelkesedés.

 Talán az elmúlt év mosolyai közül az a legőszintébb, amit most Elizabeth Rappaportnak adok. Most távol vannak a problémáim.

 - Én sem vettelek észre. Nagyon tetszett. Teljesen más a művelőitől hallani egy hagyományos mágiaágról. Kicsit sajnálom, hogy nem nézhetem meg újra.- ahogyan azt is, hogy tudom, a kiállítás korlátozott ideig lesz nyitva. Tudom, hogy jövőre is lesz, de ki tudja, hogy mi lesz már jövőre?

 - Ha van kedved és időd, szívesen megnéznék még néhány másikat. Te is egyedül jöttél?- sok osztálytársunkat biztosan sokkal jobban vonzott a tenger, mint a kultúra. Örülnék neki, ha nem lennék egyedül.

[“]

Savon beldi & Rhassoul

“

Good luck, Charlie    I hope you're ready    'Cause this isn't what you wanted    You know that it's her or nothin'

”

Nem gondolt túl sokat Eydis Sidthvordr társaságáról — és nem gondolt         igazán keveset sem. A semleges jobban illett volna hozzájuk —     vagy ahhoz, amit a lány olykor képviselni vágyott, remélt az Ilvermorny     folyosóit róttában. Hegyes mássalhangzók, az angolnak mereven     ellenálló szótagok követték egymást benne — mint Eydis gyűrűző     tincsei a nap fényének ívét.     Bár házukban osztoztak, Elizabeth nem érzett vele sorsközösséget:     hiányzott belőle a győzteseknek azon nyugalma, melyet csak     a csillagos-sávos árnyék festhetett az arcukra, mozdulataikba.     De Eydis nem volt ügyetlenebb tánclépés, mint egy másik teáskészlet     asztalra keveredett darabja. Az összhangot megtörte ugyan —     de mostanában a szimmetria mintha bűnné lett volna.         — Oh, azt hittem, a tálentumon, amelyet felvettél, foglalkoztok     más kultúrák mágikus hagyományaival. Talán kevéssé ismerem. — de a     hangja nyugodt maradt, mint vihar előtt a tenger sóhajai.     Elizabeth Rappaportot legendás udvariassága sosem engedte volna, hogy     őszinte véleményét megfogalmazza a nem az intrika késével fent     fülek hallatára — ott azonban erre nem volt szükség. Az Ilvermorny     demokrata vezetősége nagyon nyitottnak mutatkozott mindaddig,     amíg az a hasonló elveket valló gyermekek szüleinek hálájában csengve ki is     fejeződött — a romlás természetes velejárója volt a feltételek     nélküli elfogadásnak.     Türelmük odáig biztosan elvezette őket, ahol egy Eydishez hasonló diák     épp úgy különlegesnek tűnt, mint társai — és épp úgy igazzá tette     a Rappaportok egyik meggyőződését is.     Ha mindenki különleges, senki sem az.        Lépéseik a pavilon bejárata felé vezették őket — Elizabeth inkább csak     érezte az időt, mint pontos birtokában lett volna. Beszélgetésük rövid     lesz, udvarias — ahogy az összes egészen idáig.     — Igen, úgy alakult, hogy a bátyámnak más elfoglaltsága     adódott, így egyedül hallgattam meg. Tudod, abban a különleges     szerencsében volt részem, hogy időpontot foglalhattam a marokkói     pavilon fürdőjébe. Van kedved odáig együtt sétálni? — a nap     élesnek tűnt a benti meghittséget követően. A sétányt sokan járták —     Elizabeth gondosan egy napfénytől bőrüket óvó bűbájt helyezett     magukra, míg lépteik lassan vezették őket.     Kellemes meglepetésként élte meg, mikor Eydissel a fürdő alkalmában     is osztoztak — bármilyen seszín is volt ismeretségük, kíváncsi volt     gondolataira a bemutatóról. Társasága nem volt kellemetlen, épp csak     ahhoz hasonló, mint zabkását reggelizni — tudva, az később roppant     hasznos lehet még. Elizabeth Rappaport kedvelte a hasznos dolgokat —     főleg, ha azok hasznát ő ismerte fel idejekorán.

[- Igen, de a professzorok általában szintén tanulták ezt. Ezek az emberek benne élnek.]

Khol&Saffron

Elizabeth Rappaport

Általában jellemző az amerikaiakra, hogy ignorálják a Föld többi részét, rengeteg ostobaságot hallottam már különböző ismerőseimtől ezzel kapcsolatban. A legtöbben nem is fognak túl sokat elérni. Elizabeth Rappaportot másnak látom; nem az a típusú szépség, amelyet egy feleslegesen a falon lógó szőnyegtől várok, inkább olyan, mint egy mesterien készített hajó vagy lándzsa: elegáns, de tudod, hogy a szépség mellett rejlik benne valami más. Nem olyan, mint a bátyja, vagy olyan sokan mások az évfolyamban, akik olyan dolgokkal töltik az idejüket, amelyek lassan a ködbe vesznek.

 - Igen, de a professzorok általában szintén tanulták ezt. Ezek az emberek benne élnek.- nem hiszem, hogy tanulás helyettesítheti a tapasztalatot ezen a téren. A klánom mágiáját is rengeteg próbálták kutatni, néhányan egészen jó munkát végeztek, de bármennyit foglalkozik egy kívülálló vele, a rúnák számukra felfoghatatlanok- mintha egy matematikus egyenletet próbálna megoldani, de több, mint a fele hiányozna a számoknak. A mágia nem csak tudás, a varázslatot érezni kell.

 - Olyan a különbség, mintha eddig fényképen láttam volna őket, most pedig megérinthetném.- bármilyen jó fényképek voltak, úgy érzem, hogy ezt az élményt semmi nem pótolja, beleértve a tálentumomat is. Persze, nem is helyes elvárni egy iskolai tananyagtól, hogy igazán nagy boszorkányokat és varázslókat teremtsen. Az Ilvermorny feladata megteremteni a MACUSA hűséges polgárait, valakiket, akik a mindennapi életben elboldogulnak, és akik egy irodában tervezik leélni az életüket, több, mint elég információt felszedhetnek csak a padokban, csak tudásból. Nekem rengeteg dolgot meg kell hódítanom még, úgyhogy nem érhetem be másodkézből származó tudással.

 A mi korosztályunkból meglehetősen kevesen mondhatják el magukról, hogy szeretik a mágiát. A legtöbben beérik az alapokkal, és most is alig van itt valaki rajtunk kívül, aki iskolás korúnak tűnik. Már önmagában azért is örülök a lány társaságának, mert ő nem olyan, mint azok az évfolyamtársaink, akik a tenger partján tervezték tölteni az összes itt töltött időnket, egymás szájában és ruhái alatt. Számukra ez az egész csak egy lehetőség, hogy partnereket találjanak maguknak, akiket nyár végére elfelejtenek.

  - Igen… nekem is van oda időpontom, mehetnénk együtt.- most is természetesnek érzem a mosolyom, ahogyan átsétálok Elizabeth Rappaport kíséretében a marokkói pavilon irányába. Nem igazán szoktam mosolyogni, nem szeretem eljátszani, hogy van miért, amikor nincs. A társasága felemeli ezt az alkalmat, már csak azért is, mert nem találkoztam olyanokkal egy ideje, akik nem untatnak. Soha nem volt túl sok barátom, nem szeretem úgy szórni a barátságomat, mint kavicsokat a vízparton, és nagyon sokan csak unalmas dolgokról beszélnek, a társaságuk csak egy ideig szórakoztató.

 Ahogy a lány mellett sétálok, egy pillanatra elragad a vágy, hogy örökké itt lehessek. Örökre távol, mint aznap a viharban, a hajó fedélzetén. Tudom, hogy nem tudnék elfutni, elfordulni és úgy élni, mintha minden meg sem történt volna, nem is gondolkodom rajta komolyan. Ma viszont tudok álmodni róla, hogy megtettem, nincsenek kötelességeim. Átadom magam annak az örömnek, hogy itt lehetek, hogy láthatok rengeteg apró szeletet a földünkből.
 
   - Melyik pavilon tette rád eddig a legmélyebb benyomást? Én nehezen tudnám megmondani, hogy nekem melyik tetszett a legjobban. Talán nem is mondanám, hogy bármelyik unalmas volt.- az Amerikai Egyesült Államok pavilonjáért nem rajongtam különösebben, még ha végig is néztem a kiállítást- igaz, néhány dolgot, mint azt a hatalmas robbanást, lenyűgözőnek találtam. Hogyan tud valaki varázslatok nélkül ilyen erőt birtokolni, hogyan képes valaki csak így a tenyerében tartani ennyi tüzet? Ha egy látomásban tűnt volna fel, magyarázat nélkül, azt hittem volna, hogy az Istenek Alkonyát látom, a lángoló Yggdrasilt, és a gomba talán Surtr teremtménye.

 Mély levegővel szívom be a pavilon illatait, és figyelmesen hallgatom a szellemet, amelyik az idegenvezetést intézi. Soha nem gondolkodtam még rajta, hogy milyen keveset tudok a nyelvekről, kettővel ugyan még így is az amerikaik kilencven százaléka felett állok, de kevés. Tanulnom kellene még ezt is- meg is fogom tenni, miután meghódítottam azt az ismeretlen tengert, azt a két hetet, amelyik hiányzik az elmémből. Talán előbb is.

 Reménykedem benne, hogy ez a fürdő talán segít benne. Az biztos, hogy van valami mágikus a zuhanyzóban fejemre ömlő vízben, mert amikor megérint, a mellkasomra rajzolt rúna, amelyik megvétett a melegtől és a leégéstől, úgy folyik le fekete vízként a bőrömön, mintha semmi mágikus nem lett volna benne. Egy pillanatra jut csak eszembe az aggodalom, hogy kilépve védelemre lesz szükségem, túl fehér a bőröm a spanyol napfényhez, de azután elengedem, ahogy törölközőbe csavarva a fürdő széléhez sétálok, és csak annyi ideig állok meg, hogy megkeressem Elizabethet.

  - Te is tervezel eljönni jövő évben?

[“]

Savon beldi & Rhassoul

“

Good luck, Charlie    I hope you're ready    'Cause this isn't what you wanted    You know that it's her or nothin'

”

Olykor unalmassá vált a lázadás árnyait figyelni a falakon — ott voltak           a reggeli cukortartalmában, melyet az Ilvermorny új eszméi ihlettek,           szabálytalan egyenruháik szabásában és szavaikban, tekintetükben is.           Elizabeth nem lepődött meg igazán Eydis egyetlen mondatán, lélegzetén:           bárhogy bírálta is Madrigal elképzeléseit, kimondatlaul és lappangva —           ismerni nem ismerte igazán. Látni azt látta, amit gyakorlata engedett —           talán kezében fegyver volt, ezért mindent vadnak vélt.                         — Különös, hogy ezt mondod. Úgy véltem, a liberális           eszmék jótékony hatásúnak bizonyultak arra a tálentumra ebben az           értelemben is. — könnyed, tea mellé felszolgálható hazugság.           Odabent a fürdő mozaikjai között már lágyan gomolygott a gőz —           mintha szándékosan rejtette volna e világot, felelvén Eydis gondolataira.           A pavilon belső részének légköre, fényei, a víz illata nem hagyott           kétséget afelől, hogy tervezői anélkül felelnek meg a kihívásnak, hogy           tudtak volna róla — azok diszkrét öntudatával, akik lélegzik a mágiát.              A levegőben narancsvirág és szezámmag aromája keveredett félhomályban,           az öltözők csendje balzsamos. Törölközőik fehér puhasága elnyelte a           külső világ kételyeit.           — Szerettem volna alaposan megfontolni a választ a kérdésedre,           Eydis. Azt hiszem, a kubai pavilon lepett meg igazán. Kevéssé ismertem ezt a           kultúrát, bár az otthonomnak van némi kötődése hozzá.. talán ez felhőzte igazán           a benyomásaimat eddig, ami úgy hiszem, nagy hiba volt. Hálás vagyok érte,           hogy ráébredtem. Rád melyik tette a legnagyobb hatást? — a bejelentkezés           gördülékeny, Elizabeth apró mosolya csak úgy tudatos, mint eddig.           A medence felett lebegő apró, fénylő rúnák útmutatóul szolgáltak —           a víz forró volt, égboltján csillagok tengereként tükröződött a mágia elevensége.           Elizabeth lassú, kimért léptekkel lépett csak a kövekre — mintha csak óvatosan           merte volna megbontani annak rendjét. Hangjuk sejtelmesen visszhangzott a falakon,           a gyógyforrás körei könnyedén fodrozódtak vállaik, mellkasuk körül.           — Igen, remélem, hogy lehetőségem lesz rá. De mondd csak..           még itt vagyunk, és máris a jövőn gondolkozol? — fejét kissé oldalra           billentette, mosolya páraként lebegett a mozdulatból születő hullámok között.           Maguk voltak, a kezelésekig pedig volt egy kis idejük — Elizabeth nem kívánt           az udvarias társalgásból szemezgetni, amelyet Eydis bizonyára csak azért           kínált fel számára, mert más nem jutott eszébe.           Az arca körül nedves, fekete szálak kigyóztak — mintha olvasni kívántak           volna a másik szándékából. Egyenes tartással ült a földbe süllyesztett           medencében — a gőz mintha kiemelte volna szoborszín arcvonásait.           Úgy pillantott Eydisre, mintha soha nem hallott volna érdekesebb beszélgetést —           pedig még semmit nem hallott belőle. Vonakodása különös volt —           és jobban esett a párás melegben, mintha okosabbnak kívánt volna mutatkozni,           mint amivel megáldotta sorsa. Eydis csukott könyv volt — fedele azonban           pont annyira meggyűrődött, hogy egy ügyes kéz belelapozhatott.           — Tudod.. nem mindenki veszi észre az apró részleteket. Mit           jelentenek? Ismered őket, ugye? — végighúzta vékony mutatóját           a víz gerincén, a rúnák haloványan, de felvillantak a levegőben.           Elizabeth csak úgy használta őket most is, ahogy más kedvelt fegyvereit —           de akinek kezében fegyver van, még eldöntheti, mit néz vadnak.

[- Apám szerint a liberalizmus gyenge emberek találmánya.]

Khol&Saffron

Elizabeth Rappaport

  Egy pillanatra visszavándorolnak a gondolataim az Ilvermorny tantermeibe, ahol először találkoztam olyan mágiával, mely nem Amerikában született, és nem is valahol messze keleten, túl a tengeren és a jéghegyeken. Belegondolok egy pillanatra, hogy milyen lehetne megpróbálni írni a Sármál rúnáival, ha valaki egy könyvben látta őket, vagy beszámolókat hallott valakitől, akinek visszatükröződik a mágia ezen vad, ősi és veszélyes formája. Az eredmény mindig olyan lesz, mintha valaki esz apró halastóban tanult volna hajózni. Ettől függetlenül nem akarom szidni a tanáraimat. Megtették, amit bárki megtehet, aki nem egy afrikai törzshöz, egy mongol klánhoz vagy egy tibeti szerzetesrendhez tartozik.

 - Apám szerint a liberalizmus gyenge emberek találmánya.- azt nem mondom el, hogy én osztom-e a véleményt. Valóban osztom? Tudok bármit róla? És milyen joga lehet egy olyan klán vezetőjének gyengeségről beszélni, aki elárulja saját tulajdon gyermekét? Vagy... tettem valamit, hogy kiérdemeltem ezt? Mit tehetettem, ami feleslegessé tett, de nem méltóvá hozzá, hogy a tenger fenekére küldjenek?

 Nem fogadom el, hogy az én hibám volt.

 Beszívom a levegőt, az idegen, de hívogató illatok kórusát, és elfelejtem az arcukat mára. Csak a hőhatásra koncentrálok, mely boldogsággal tölt el, melytől a testem élőbbnek érződik, ahogy a tűz és a jég találkoznak. Bármit is vettek el tőlem, még mindig képes vagyok megtapasztalni a Varázsvilág összes csodáját, megérinteni, megkóstolni a kultúrákat, melyeket beszőtt a mágia, és melyek mind hozzáadták saját szöveteiket a világunk lényegéhez. Ma élek, még bőven elég gondolat, emlék és harc maradt bennem hozzá, hogy elterelődjek a bűntől, amit ellenem elkövettek. A rúna lefolyik a combomon, a térdemen, át a lábujjaim között, eltűnik a sötét gondolatok között, mire megtisztulva csatlakozom Elizabeth Rappaporthoz.

 - A kubait még nem láttam, de ha visszamennél később, szívesen megnézném. Nekem nagyon tetszett Izland pavilonja. Reméltem, hogy lesz egy nap, amikor végre nem a Romanovok irányítják, és ismét megmutathat valamit magából az ország... de szerettem az oroszt is. Adnak ott valamit... egy szót. Kíváncsi vagyok, hogy mi lehet rajta.- nem aggódom túlzottan az iránt, hogy felfedi-e magát. Valamilyen módon biztosan méltónak találtatok időben, amikor eljön az ideje. Sok dolog vagyok, de türelmetlen nem.

 Talán csak azért mondom ezt magamnak, mert nem tisztelem a jelent, ahogy a lány is rámutat.

 - Sokszor kapom magam rajta, hogy előrerohanok. Rengeteg dolog bújik a horizonton túl... de figyelnem kellene közelre is.- megállítom magam benne, hogy jéghegyekről, a víz fodrozódásáról beszéljek. Az amerikaik mindig furcsának találnak, Elizabeth Rappaport pedig talán maga Amerika, nincs szüksége csavart és ostoba szóvirágokra. Már most látom, hogy mennyire különböző a nyelvünk, még ha mindketten angolul beszélünk is: az enyém egy kígyó, mely szabadon, saját akarata szerint mozog, az övé pedig egy ostor- megkerüli a pajzsokat, tekereg, talán mint kígyó, de pontosan ott csattan, ahol csattannia kell.

 Beszívom a levegőt, a tekintetem hosszú ideig elidőzik Elizabeth kezén, ahogy végighúzza a víz felszínén, csak nehezen nézek a buborékok között játszó rúnákra, melyeket nem értek, majd vissza a kezére. Máshogy látom elegánsnak, mint a többi aranyvérű lányt, akik közül sokat összetörne egy vihar; Elizabeth ujjaiban, mozdulataiban eleganciát, szépséget látok, olyat, amilyen nincs meg egy gyenge lányban. Beszívom a levegőt, azután visszanézek az idegen írásjelekre.

 - Sajnos nem tudom elolvasni őket, különböznek minden rúnától, amit ismerek. Az egyetlen dolog, amit meg tudok tippelni, hogy kiterjedt, de enyhe hatásuk lehet, nem lehetnek olyan tartósak, mint kőre, bőrre vagy vasra írt varázslatok. Talán halványan, a víz alatt a medence alján is rejtőznek rúnák, melyek megbűvölik a vizet... lenyűgöző. Vajon elmondják a jelentésüket.- a kecses fehér ujjak között próbálom kivenni, hogy van-e bármi a víz alatt, de nem látom elég jól, hogy meg tudjam mondani. Túl homályos hozzá.

 Megérintem a víz felszínét én is; nehéz nem látni a különbséget. Az én kezem durvasághoz szokott, a körmeim nincsenek egyáltalán ápolva, az ujjaim pedig mintha mindig ösztönösen keresnének valamit: lándzsanyelet, egy szörny torkát, ismeretlen állagú és hőmérsékletű anyagot, mellyel átmenetileg megváltoztathatom egy emberi test természetét,

  - Azt hiszem, hogy annyi rúnamágia létezik, ahány kultúra. Izlandon is több van; egyes klánok kardokra és hajókra véstek rúnákat, mások kőbe vagy olvadó hógömbbe. Az én családom a bőrre rajzol... talán a legkevésbé biztonságos módszer. Lenyűgöző dolgokat lehet egy ember bőrére írni, ha két ember tökéletesen elnyeri egymás bizalmát.- tudom, hogy ügyesebben kellene használnom a szavakat, hogy talán túl sokat adok ki magamból, de ahogy nézem a lány kezét, természetesen jönnek a szavak, kicsit talán megremeg a hangom is. Talán ennyi már elég is hozzá, hogy lássa, hogy mennyire súlyosan sérült a mágiám, hogy az összes ember, akiben megbíztam, hátba szúrt.

 A szavaim talán olyanok, mint egy moly szárnyai, melyek az ismeretlen fényforrás felé repítenek. Egyszerre utálom és szeretem ezeket a szárnyakat- sokszor megégettek már, de most is vágyom arra, ami elveszett.