Étkezőudvar

Ez a szélvédett, fedett térség tucatnyi mágikusan irányított ételstandnak ad helyet, amelyek különböző országok mágikus konyháit mutatják be. Az ételek egy része különleges bánásmódot igényel: például van, amelyik nem hűlhet ki, vagy amelyik beszél, ha nem eszik meg időben. A diákok és felnőttek gyakran keverednek ide ebédidőben, és sokan cserélgetik egymás között az adagokat. A padok maguktól tisztulnak meg, ha valaki feláll – kivéve, ha elcsent valamit a szomszédjától.

[(- Szia! Szabad ez a hely?)]

Zaniah&Sebastien

  Szomorúság fog el, ahogy végignézek az ételválasztékon. Tudom, hogy Melvin imádná Barcelonát, és most boldogan belevetné magát a programokba, megismerne, felfedezne mindent. Biztosan találnánk elrejtett barlangokat, elsüllyedt hajókat itt is, lehetne a város kalandjaink újabb színtere. Biztos imádná ezt a hülyeséget is, hogy beszél az étel (én beérem a színváltó spagettivel, amely jobban megfelel a tárcámnak).

 Néha, amikor látom az öcsém évfolyamáról a fiúkat, egy pillanatra eszembe jut, hogy talán ott lesz közöttük, mielőtt eszembe jut, hogy hiába keresem itt. Talán amúgy sem lenne itt, engem is csak azért engedett el a családom, mert ha nem kuporgatnak össze legalább annyit, amennyire ehhez az úthoz szükség van, már annyira sem tudnák eljátszani, hogy van pénzünk, mint most. Azt talán nem sajnálom előle, hogy rejtegetnie kelljen, hogy mennyire kevés pénzünk van.

 Egyszer elhozom ide, és nem leszünk szegények. Ő pedig nem lesz beteg.

 Persze, nem hiszem, hogy azt akarná, hogy rosszul érezzem magam itt. Ezt a fura színes tésztát, meg a pavilonokat igazán élvezhetem, igazán szórakozhatok jól, miközben gyógymódot keresek. Tudom, hogy az a távol töltött idő a grimoirtól megtérülhet, találhatok valamit a kiállításon, ami segíthet. Valahol létezik megoldás, mert léteznie kell.

 Természetesen sikerült csúcsidőben jönnöm, és az egyetlen asztaltársaság, akiket látok az iskolánkból, másodikosokból áll, úgyhogy úgy döntök, hogy szerencsét próbálok máskor. Szívesen ennék Rosamundival vagy Lolitával például, de nem számítok rá, hogy összefutok valakivel.

 A közeli asztalok közül gondolkodom néhány másodpercet rajta, hogy a három durmstrangost válasszam, vagy a magányos lányt egy asztalnál, akinek esetében nem vagyok biztos benne, hogy melyik országból származik. Végül az utóbbi mellett döntök. Puszta benyomás, hogy nem a helyet foglalja egy nagyobb társaságnak.

 (- Szia! Szabad ez a hely?)- talán illendőbb lenne angolul megkérdeznem, de a franciát is nagyon sokan beszélik, úgyhogy a legmegnyerőbb mosolyomat felöltve az anyanyelvemen beszélek a lányhoz. Ha megengedi, le is ülök hozzá.

 Egy kicsit meglep, hogy egyedül látom, mert elég csinos, de persze én is társaság nélkül jártam az ételudvart. Talán neki is van valamilyen oka rá, hogy nem a barátaival jött. Talán arra is, hogy még senki nem ült ide, hogy flörtöljön vele, bár az utóbbit talán megmagyarázza a kánikula. Nem csoda, hogy a spanyolok nyaranta jobban szeretnek éjjel ébren lenni, szinte vágni lehet a levegőben remegő forróságot.

 - Elnézést, beszélhetünk angolul is. Sebastien vagyok. Szabad ez a hely?- talán megvárhattam volna, hogy érti-e a franciát, de persze azt sem tudom biztosan, hogy az angolt érti-e. A világ rengeteg részéről jöttek ide boszorkányok és varázslók, nem lenne meglepő, ha a lány egy egészen távoli részéről származna a Földnek.

[Sebastien2005.nyara]

Sebastien
2005.nyara

Elgondolkodva ültél az asztalnál, az előtted lévő lazacos saláta egyelőre érintetlenül maradt. Kérhetted volna csillámos kivitelben a lazacot, de nem volt kedved ilyen badarságért fizetni. Ahonnan te jössz, ott az ételt megbecsülték, és nem csináltak belőle bazári majmot, nem tudtál ezzel a mentalitással azonosulni. Evés helyett egy portrérajzot bámultál az asztalon, ami már kiskorod óta a birtokodban volt. Ez volt az egyik, abból a pár darab rajzból, ami anyádat ábrázolja. Más emléked nem is maradt róla. Hiába, Kezia másfél éves korodban magadra hagyott téged és apádat, és azóta sem hallatott magáról. A fájdalom keserű pirulaként csúszott le a torkodon, ahogy a képet nézegetted, elgondolkodva, vajon azóta mennyit változhatott...
Költöztek-e már finom szarkalábak a gyönyörű, zöld íriszek sarkába? Árnyalják-e már ősz hajszálak a vörös hajzuhatagot, amit részben örököltél te is... Csak míg a te tincseid barnásvörösek, addig az övéi rézvörösek voltak, apád elmesélése alapján. Mert hogy saját emlékképed - ilyen kis korban érthető módon - nem maradtak a nőről, aki egy életre megsebezte apádat. Talán ezért még jobban is haragudtál rá, mint amiatt, hogy téged elhagyott. Az apád fekete szemében megbúvó örök szomorúság látványa jobban fájt, mint a gondolat, hogy önszántából eltaszított magától. Szó szerint elanyátlanodtál, és mivel apád azóta - pár rövid kalandot leszámítva - senkihez sem mert kötődni, ez így is maradt a következő 15 és fél évben.
Merengésedből egy ismeretlen hang térített magához. Egy korodbeli srác szólított meg, tálcával a kezében, szemmel láthatóan helyet keresve. Legalábbis a látottakból erre következtettél, mert a szavait nem értetted. Mosolya, amit lazán rád villantott, olyan volt, mint télesti napsugár. Váratlanul, keresetlenül jóleső. Úgy ítélted meg, hogy franciául beszélhet, de te az angolon és a romanin kívül más nyelvet nem beszéltél.
Amikor értetlen arckifejezésed láttán angolra váltott, elmosolyodtál. Mindig ilyen voltál... az arcodra volt írva minden.
- Helló Sebastien, persze, ülj le nyugodtan. Zaniah vagyok - mutatkoztál be te is egyszerűen, és kissé arrébb toltad az asztalon a papírt, hogy ne legyen útban a - vélhetően Beauxbatonsos fiú tálcájának, amin valami bizarr, színváltós spagetti kapott helyet.
- Az ízét is változtatja? - kérdezted kissé bizalmatlan pillantást vetve a szóban forgó ebédre.
- Nálatok Franciaországban is ilyen fura kaják vannak, vagy ez csak a spanyolokra jellemző? - érdeklődtél ironikus mosollyal. Bár nem voltál még itt régóta, azért már kisebb kultúrsokkot kaptál egy-két dolog miatt. Az állat-és növényvilág viszont lenyűgözött, így cseppet sem bántad meg, hogy belevágtál ebbe az utazásba. Jó érzés volt tágítani a komfortzónádat, új helyen, új helyzetben megtapasztalni önmagad. Azon gondolkodtál, talán egyszer még te is úgy döntesz, hogy Észak-Amerikán túl is bebarangolnád a világot... elvégre annyi mindent nem láttál még.

[- Köszönöm!]

Zaniah&Sebastien

   - Köszönöm!-  miközben leülök, átalakítom angolra a gondolataimat. Nagyon nehéznek találtam eleinte, hogy folyékonyan beszéljek más nyelveken, és végül mindig ez volt a legnagyobb meghódítandó határ: más nyelven gondolkodni. Ha ez sikerül, ha ezt egyszer átlépte valaki, a nyelv tényleg az övé lett, utána már csak apróságok maradtak: kiejtések, rokon értelmű szavak, apró nyelvtani hibák. Sok szempontból a mágia is ilyen, és a legfontosabb lépés, hogy a részünkké váljon.

 Végigfuttatom az ujjaimat a villa fémnyelén, és miközben rámosolygok, gyorsan végigmérem a lányt. Az biztos, hogy nagyon jó az angolja, bár ha tippelnem kell, nem angol, legalábbis egyértelműen hallani vélek egy kiejtésbeli különbséget. Talán amerikaira tippelnék- nehéz megmondani. Elég kevés alkalmam volt rá, hogy angolul beszélő embereket hallgassak, úgyhogy nehéz megmondani az akcentusokat.

 - Azt hiszem, hogy minimálisan igen. Amikor ilyen barnás, akkor elég édes…- igyekszem végigpróbálni az ízeket, de elég gyorsan változnak, a következő, zöldes színű falat például rózsaszín, miután eszem belőle. Kicsit sósabb, mint az előző falat.

 - Ez szerintem inkább olasz lehet... bár már nem annyira exkluzívak a receptek. A spanyolok egyébként nagyon jók mágikus konyhaművészetben, de ha valaki a legmagasabb gasztromágiáról beszél, nálunk keresné.- tudom, hogy rengeteg olasz boszorkány és varázsló háborodna most fel a létező legagresszívabb kézmozdulatokkal, és biztosan vannak máshol is a saját kultúrájukra nagyon büszke emberek, de ahhoz keveseknek férhet kétsége, hogy a mi konyhaművészetünk mellett a legtöbb országé úgy néz ki, mint egy elsős próbálkozásai (egyes nemzetek, mint az angolok, pedig minden bizonnyal valóban egy elsős próbálkozásaiból származnak).

 - Hogy érted, hogy fura? Amerikában sárkányokat tesznek zsemlébe.- kicsit talán kihívó a mosolyom, és tudom, hogy valakinek, aki ketchupos virslin nő fel, minden, ami kreatívabb, unalmasnak tűnik. Persze, nem Zaniah hibája, hogy nem volt lehetősége megismerni a világ közepét, és az ott elérhető művészetet.

 Eszem még egy falatot, a következő kékes árnyalatú, és enyhén édes- kicsit talán a Mindenízű Drazséra hasonlíthat, bár remélhetőleg nem lesz egy falatnak sem mész íze, mint az elsőnek, amit valaha megkóstoltam. Remélem, hogy mész volt. Egyelőre minden falat finom, az mindenképpen jó választás volt, hogy ezt kértem. Egy étel áráért több. Szívesen végigkóstolnék mindent, ez valószínűleg a számomra elérhető legreálisabb alternatíva.

 - Ha egyszer esetleg Párizsban jársz, szívesen ajánlok néhány helyet, ahol érdemes megkóstolni néhány dolgot. Ilvermornys vagy?- nem tudom, hogy jól tippeltem-e meg a nemzetiségét, vagy ha már itt tartunk, a korát. Tizenöt és húsz között sokan nem változnak sokat, az én legnagyobb változásaim az elmúlt egy-két évben csak pár centiméter magasság, nagyon enyhe izomnövekedés- és persze, sötétebb karikák a szemeim alatt. Azok talán nem látszanak ma annyira.

 Vetek egy pillantást a lány papírjára, azután az ételemre nézek, amely éppen rózsaszínben pompázik, végül pedig újra Zaniahra. Kicsit kíváncsi vagyok az iskolára, amelyből reményeim szerint jött; azt mondják, hogy annak ellenére, hogy új, majdnem olyan jó minőségű oktatást nyújtanak, mint a Beauxbattons, és könnyen lehet, hogy néhány év alatt még többet lefaraghatnak a különbségekből.

[Sebastien2005.nyara]

Sebastien
2005.nyara

Meglepve hallgattad, hogy tényleg változtatja az ízét a spagetti. Végül is, most, hogy belegondoltál, az tényleg izgalmas lehetett, hogy minden falat más ízű, de nem csábultál el annyira, hogy lecseréld a már jól bevált lazac salátát, amiből most egy pár falatot meg is kóstoltál.
- Nekem jó a hagyományos szimpla ízű verzió is -  kommentelted aztán választásodat. Mindig is nagy halrajongó voltál, ha lehetőség volt rá, mindenképp a tenger gyümölcsei közül választottál magadnak. A francia konyha felmagasztalása új volt számodra, Montanában és Ilvermornyban még nem hallottál arról, hogy a franciák ennyire élen járnának ebben.
- Na ez jól hangzik... ha Franciaországban járnék, mi az, amit feltétlen ki kéne próbálnom szerinted? - kérdezted őszinte érdeklődéssel. Eddig csak annyit hallottál a francia gasztronómiáról, hogy lehet náluk csigát enni. Ez neked kicsit abszurdnak tűnt, de nem zártad ki a lehetőségét, hogy valóban finom, ha jól elkészítik. Vándorló romaként te is ettél már atipikus ételeket, például patkányt és békát jól átsütve. Magadban elmosolyodtál, ha neked kéne Sebastiennek helyi ételt ajánlani, akkor vajon ezekhez az opciókhoz mit szólna... De emellett számos mennyei fogással is büszkélkedhettetek, a gyümölcsökből és gyógynövényekből készített házi lekvárjaitok és szörpeitek ínycsiklandóak voltak, ahogy a vaslapon megsütött lapos kenyeretek is.
A sárkányos hamburger nem a te műfajod volt, ezzel határozottan nem értettél egyet.
- Részemről nagyon sznob dolognak tartom mágikus lények elfogyasztását -  mondtad váratlan harciassággal a hangodban. Ez persze nem a francia srácnak szólt, hanem az amerikai szokásoknak.
- Megköszönöm az ajánlást! - bólogattál az előzékeny kérdésre. Ha ételekről már érdeklődtél is, nem mindegy, hogy hol fogyasztja el azokat az ember lánya. Bár a te pénztárcád nem biztos, hogy bírná a legjobb párizsi helyeket. Apáddal mindig csak annyi pénzetek volt, amennyi biztosan elfogyott... Azért így is boldogultatok.
- Igen... elég nagy a káosz általában, de szuper hely... az igazgatónk nagyon jófej és közvetlen. A tantervben meg az az igazán különleges, hogy saját tálentumot lehet választani, és abban fejlesztheted magad... - meséltél az amerikai varázslóiskoláról egy kicsit, hátha érdekli a srácot. Elvégre a francia és az amerikai varázslókultúra nagyon eltért egymástól, ebben biztos voltál. Ahogy tudat alatt azt is érezted, hogy a Beauxbatonsban még annyira sem fogadnának el téged, mint az Ilvermornyban.
- És nálatok milyen az élet? Egy mágiatörténeti könyvben láttam egy fényképet a beauxbatonsos diákokról, és mivel csak lányok voltak rajta, azt hittem, kizárólag lányiskola a tiétek... de aztán olvastam, hogy Nicolas Flamel is ott végzett, így rájöttem, hogy tévedésben vagyok -  kacagtál fel, majd egy korty cseresznyés limonádéval enyhítettél a szomjadon.

[- Hm... a Les Délices Ensorcelés-t és a Balai & Beurre-t mindenképpen ajánlom. A Les Délices Ensorcelés-t is, ha... felírom őket majd, ha szeretnéd. Mindhárom a Place Cachée része, de legalább húsz étterem biztosan van.]

Zaniah&Sebastien

  Egy bólintással jelzem, hogy elfogadom a magyarázatot. Szomorú persze, hogy valaki beéri az egyszerűvel, hogy nem próbálja felfedezni a gasztronómia, a hozzá tartozó mágia titkait. Érthetetlen számomra, hogy hogyan ragaszkodhat bárki a megszokotthoz, különösen akkor, ha ennyire közeli, ennyire elérhető valami több. Annyira... német. Persze, talán nem kellene megítélnem másokat ez alapján- más kultúrák, más szokások.

 - Hm... a Les Délices Ensorcelés-t és a Balai & Beurre-t mindenképpen ajánlom. A Les Délices Ensorcelés-t is, ha... felírom őket majd, ha szeretnéd. Mindhárom a Place Cachée része, de legalább húsz étterem biztosan van.- nem tudom persze, hogy mennyire komoly a látogatási szándéka valójában, vagy hogy tényleg felkeresi az éttermeket, de hagyom, hogy repítsen a lelkesedésem. Én magam is szívesen elképzelem néha, hogy mi mindent látogatnék meg külföldön, de kétlem, hogy lehetőségem lesz rá. Legalábbis amíg nem találok valamilyen nagyon jól fizető munkát, és ebben nem is gondolkodtam igazán, amikor az RBF-ekre tanultam. Túlzottan lekötöttek más dolgok, hogy ennyire előre szaladjak a jövőben.

 Ahogy a lány reagál a zsemlére, a sárkányok elfogyasztására, egy pillanatra elfog a bűntudat. Talán túlzottan hagyom, hogy a sztereotípiák vezessenek, amikor külföldiekről próbálok véleményt alkotni, különösen amerikaikról, pedig túl nagy az országuk ahhoz, hogy bármilyen sztereotípia igaz legyen akár a töredékükre is. Lehet, hogy sokan esznek sárkányokat, de Zaniah láthatóan nem örül annak, hogy valaki megeszi a sárkányokat. Vagy más varázslényeket. Talán inkább az öregekre jellemző ez az étrend.

  - Én is meglehetősen... furcsának látom, hogy valaki erre használna egy varázslényt. Különösen egy sárkányt.- egy pillanatra elfog a rossz érzés, amelyet először gyerekként éreztem, amikor megtudtam, hogy a családom címerén egy sárkány található- majd azt, hogy a családom oroszlán részt vállalt az adott sárkányfaj kiirtásában. Persze, tudom, hogy nem rezervátumokban, és nem védett fajokra vadásznak azokért a hamburgerekért, abban sem vagyok biztos, hogy vadásszák őket még, de azt követően, ami a Normandiai Alabástrommal történt, nem hiszem, hogy én valaha bántani akarnék egy sárkányt. Megpróbálok eltávolodni ezektől a gondolatoktól, és egy mosollyal az arcomon bólintok.

 Egy kicsit abbahagyom az evést, és nézem a lányt, ahogy az iskolájáról mesél. Az talán nem lep meg, hogy kedveli a saját igazgatóját; Madame Maxime is univerzálisan kedvelt az iskolánkban, legalábbis azokban a körökben, amelyekben mozgok, nehéz találni bárkit, aki azt mondaná, hogy nem szereti őt. Igaz, az igazgató szerepe valamivel hálásabb ebből a szempontból a professzorokénál, ő személy szerint senkit nem buktat meg, nem felelős senki kudarcaiért, és ha valaki nem kifejezetten idióta, hogy pont előtte bukjon le, nem ad büntetést sem. A tanulmány rész viszont meglepőbb; nem emlékszem, hogy hallottam volna ilyen specializáció rendszerről.

 A mi iskolánkról szóló állítása miatt viszont nevetnem kell.

   - Nem, vannak fiúk is... szerintem az egyik fényképész vagy művészeti klub alkotásait láttad, nagyobb részt lányok csatlakoznak hozzájuk. De bárkit felvesznek, aki beszél franciául, és olyan országból származik, amely hagyományosan hozzánk tartozik. Európában azt hiszem, hogy mi fogadjuk a legtöbb típusú kultúrából származó diákot, és talán a legtöbb országból is. Szerintem a legnagyobb különbség, hogy csak hatodév végén van RBF-ünk, a legtöbb iskolában úgy tudom, hogy egy évvel korábban- még mindig várom az eredményeimet. Illetve... abban nem vagyok biztos, hogy nálatok is vannak-e előre kitalált házak, mint a Roxfortban, nálunk nincsenek. Viszont rengeteg klub van, amelyekhez csatlakozhatsz, részben erre épül az iskola Kviddics Kupája is.- megállok a beszédben egy kicsit, hogy egyek egy falatot- ezúttal vöröset, amely most nagyon, nagyon csípős, úgyhogy várnom kell egy kicsit, mielőtt újra tudok beszélni. Vannak hátrányai az ilyen trükkösebb ételeknek, de nem jó dolog, ha az ember beragad a komfrotzónájába.
  - Ezek a tálentumok döntik el, hogy milyen karriert választasz, ugye? Te mit vettél fel?- talán a tálentum neve magáért beszél majd, talán el kell majd magyaráznia. Az mindenesetre érdekes gondolat, hogy én merre specializálódnék, ha választanom kéne- talán ha lenne valamilyen gyógyító mágiával foglalkozó specializáció, azzal próbálkoznék, bár nagyon jól tudom, hogy felesleges. Évekre lenne szükségem, évekre, amelyekkel nem rendelkezem.

[Sebastien2005.nyara]

Sebastien
2005.nyara

Ahogy a francia szavakat hallgattad, elmosolyodtál. Volt valami könnyed báj ebben a nyelvben, szívesen megtanultad volna, persze az Ilvermornyban erre nem igen volt lehetőséged. Talán majd ha tényleg a nyakadba veszed Európát, akkor megpróbálhatod... sosem lehet tudni, merre sodor a szél.
- Az jól jönne, nem túl nagy az esélye, hogy meg tudnám ezeket jegyezni... - vallottad be a nyilvánvalót. A különböző varázslények elfogyasztását végtelenül undorítónak tartottad. Bár nem voltál vegetariánus, ha tehetted, csak halat ettél, húst nem. Arra viszont úgy érezted, a szervezetednek szüksége van. A varázslók felsőbbrendűségi érzése gyakran zavart téged, amit a varázstalanokkal vagy más varázslényekkel szemben tapasztaltál. Attól még, mert boszorkány voltál, semmivel nem érezted magadat többnek egy varázstalannál. Számodra nevetséges volt, hogy a `vére` alapján ítéltessen meg valaki. A magnixeket egyébként is nagyon leleményesnek tartottad, úgy vélted, ti varázslók sok tekintetben el vagytok kényelmesedve a rendelkezésetekre álló varázserő miatt. Hiszen ti szó szerint egy pálcaintéssel el tudtatok intézni szinte mindent.
- Ez tök jó, hogy egy évvel több időtök van felkészülni a vizsgára. Nem is értem, nálunk miért nem így csinálják... - merengtél el az RBF-fel kapcsolatban.
- Nálunk vannak különböző házak, és nagyon szeretjük is őket, jó érzés tartozni valahova. De persze ha nálatok ugyanezt lehet megélni a klubokban, akkor igazából nincs különbség - felelted elgondolkodva.
- Igen gyakorlatilag... Én a rituális mágiát választottam, ezen belül a druidizmus az, amivel foglalkozom. Állatokkal és mágikus lényekkel kapcsolódom mentálisan... - mesélted Sebastiennek. Hogy az iskola után hogyan tovább, azon még nem gondolkoztál túl sokat. Persze biztosan tudnád kutatóként vagy lényidomárként alkalmazni ezt a képességedet, de nem voltál benne biztos, hogy neked való az ilyen élet. Mióta az eszedet tudod, a vadont jártad apáddal és a közösségetekkel, ékszereket készítettél, amiket aztán vásárokban adtál el. Szeretted az ezzel járó szabadságot, és ugyan sosem volt vagyonotok, mindig megvolt mindenetek, sosem érezted úgy, hogy nélkülöznétek. Pont azért, mert nem voltak magas igényeitek... Nem voltál biztos abban, hogy akarsz függni a társadalomtól, hogy bele akarsz lépni a mókuskerékbe, hogy jót tenne neked, ha felelősségteljes munkát vállalnál, ami mellett alig maradna szabadidőd. Nem beszélve arról, hogy most csak a saját kíváncsiságod végett kapcsolódtál állatokkal, nem kellett ebben senkihez alkalmazkodnod, nem kellett őket rávenned senkire, ez egy tiszta kapcsolat volt, elvárások nélkül. Sosem használtad ki őket.
Őszintén féltél attól, hogyha munkát vállalsz, ez megváltozik, ugyanakkor valahol izgatott is a lehetősége egy hivatásnak, ahol kamatoztathatod a képességedet. Ezekről a kételyekről már beszélgettél apáddal, aki persze biztosított róla, hogy mindenképpen támogat, bárhogy döntesz... Ez tiszta sor. A döntést azonban előbb-utóbb meg kellett hoznod, elvégre ez volt a végzős éved.
- Te milyen klubhoz csatlakoztál? Azt tudod már, hogy mivel szeretnél foglalkozni a Beauxbatons után? - érdeklődtél kíváncsian, majd amíg hallgattad a srácot, belekanalaztál a friss salátába.

[- Máris…]

Zaniah&Sebastien

- Máris…- a lányra mosolygom, azután előveszem a zsebembe begyűrt papírt, amin kviddics formációk voltak, és penna híján néhány pálcaintéssel bűvölöm fel az éttermek nevét. Kicsit sajnálom, hogy elesik a lehetőségtől, hogy lássa a kézírásomat, de úgyis az számít, amit leírtam.

  - Szerintem is jobb a mi rendszerünk. Bár benne van, hogy több ideig kell minden tárgyat tanulnunk, ami esetleg felesleges későbbi szakmákhoz.- mindenesetre, hálás vagyok ezért. Hány esszenciális tárgyból zártam volna ki magamat, ha az ötödéves eredményeim a véglegesek? Nem érdekelt volna a tanulás, ha nem történik semmi Melvinnel, és még annyi lehetőségem sem lenne rá, hogy megvédjem.

 Sok más szempontból is örülök, hogy a Beauxbatonsba járok. Nem hiszem, hogy Melvin, Lolita, Rosamundi és Lucius mind ugyanabba a házba kerültek volna, furcsának érezném, hogy egy mágikus tárgy eldönti, hogy kik lesznek barátok, és kik riválisok. Introvertáltabb személyiségeknek segíthet persze, ha korlátozzák a lehetőséget, hogy mások hátrahagyják a szobájukat.

 Zaniah tálentuma viszont meglep.

   - Nem is tudtam, hogy a druidák ilyesmit is csináltak. Ez olyan, mint a legilimencia? Nem is tudtam, hogy ilyesmit lehet tanulni… az állatok gondolkodnak abban az értelemben, mint mi?- eszembe jut az utolsó alkalom, amikor Luciusra dobtam a macskát egy vita közben, csak hogy ő elkapja és visszadobja. Ahogy összekarmolt, nem az jutott eszembe, hogy gondolkodik. Persze, valamennyi esze biztosan van, mert tök jól alkalmazkodott a környezetéhez.

  - Az állatok nem szoktak ellenállni? Van különbség, hogy melyik könnyebb vagy nehezebb?- talán ez a mágia túl erős, vagy annyira elrejtett a működése, hogy nem is lehet észrevenni, ha valaki elég jó benne. Vagy nem olyan, mint a legilimencia.

 Elfelejtek enni is, ahogy gyorsan végiggondolom ezt a mágiát. Elönt a lelkesedés, mint olyan sokszor, amikor új varázslatokról van szó, de ez gyorsan elkezd elhervadni.

 Ez a mágia biztosan nem lenne közvetlenül hasznos. Talán közvetve sem- melyik állat elméjéből nyerhetném ki a megoldást? Melyik állat adna gyógymódot, vagy vagyont a tudásával? Persze, idővel megszerezhetném az utóbbit, de biztosan sok idő megtanulni. Túl sok idő. Több, mint amennyi az öcsémnek van.

 Ettől persze még érdekel. Talán egy napon, ha végre sikerrel jártam.

  - Rengeteg klubhoz, például őrző vagyok a Mojo Doj… egy kviddics csapatban. De benne vagyok az iskolánk legnagyobb párbaj klubjában, néhány tanuló körben, egy sütemény klubban, egy varázslósakk klubban, meg szerintem nem léptem ki a köpkő meg az angol nyelvből sem… arról viszont fogalmam sincs, hogy mi leszek.- régen voltak válaszaim. Utazó. Kviddicsező. Auror. Talán cukrász. Ma már nincs időm erre. Minden időmet, minden gondolatomat felemészti a jövőről az öcsém. Kár karrieren gondolkodni: ha meggyógyul, miénk lesz a világ. Ha nem tudom meggyógyítani… számít akkor majd bármit?

   - Te akkor állatokkal foglalkozol majd, ugye?- odatolom a papírt, megpróbálom ott hagyni a gondolataimat Zaniaháért és a nyárért. Örülni annak, amim most van, hogy egyedi lehetőségem van megismerni. A problémáim miatti kesergésre éveim vannak.

 Vagy egy egész élet.

[Sebastien2005.nyara]

Sebastien
2005.nyara

Hálás tekintettel vetted át az ajánlott éttermek listáját Sebastientől. Olyan jó érzés volt ábrándozni arról, hogy egyszer majd egyedül felfedezed Párizst... biztosan különleges hely lehetett, most már tényleg szerettél volna eljutni oda. És ha ide, Barcelonába sikerült, oda miért ne sikerülne?
- Igen, az tényleg zavaró lehet, ha olyasmit kell sokáig tanulni, ami annyira nem érdekel... - értettél egyet a beauxbatonsos sráccal, majd a saját tálentumodra terelődött a szó, amivel akár egy életen át is szívesen foglalkoztál volna.
- Ez valóban teljesen olyan... illetve még annyi, hogy nem csak kapcsolódni lehet, hanem irányítani is az állatot, mágikus lényt a gondolatok által, de persze ennek megvannak a veszélyei...Na és felvet bizonyos etikai kérdéseket is, én például nem szeretném kihasználni ezeket a lényeket - fejtetted ki az álláspontod a témában. Az idomítás vagy kísérletezés mindenképp kizárt volt számodra, ha a jövődre gondoltál.
- Az állatok alapvetően nem igazán szoktak ellenállni, én legalábbis nem tapasztaltam még ilyet, pedig már elég sokféle fajjal kapcsolódtam. A mágikus lényekről még nincs olyan komoly tapasztalatom, eddig csak a Szarvas Kígyóval volt alkalmam kapcsolódni, az viszont elég összetett és nehéz folyamat volt. Ha nem is állt ellen a klasszikus értelemben, meg kellett nyernem a bizalmát ahhoz, hogy valóban beengedjen a gondolataiba.
Az élmény a mai napig nagy hatással volt rád, és alig vártad, hogy szeptemberben lehetőséged legyen mindezt újraélni, ha elkezdődik a tehetség-gondozásod.
Érdeklődve hallgattad, mennyi klubban részt vesz Sebastien. Ezek közül volt olyan, ami téged is érdekelt volna, leginkább a varázslósakk, amit mindig szerettél játszani. Az különben egyáltalán nem volt furcsa számodra, hogy a varázsló még nem döntötte  el, mivel akar később foglalkozni. Úgy vélted, erre még bőven lesz ideje.
- A varázslósakk klubba én is szívesen belépnék, ha odajárnék - válaszoltad lelkesen, majd elgondolkodtál Sebastien kérdésén.
- Azt hiszem, igen... de hogy pontosan milyen formában, azt még én sem tudom. Azt hiszem, legszívesebben kutatnám őket, valami olyan cél végett, ami nekik is hasznukra válik... például a veszélyeztetett fajok kihalásának megállítása, vagy a lénygyógyítás az, ami szimpatikus számomra - pedzegetted a lehetőségeket, majd átterelted a beszélgetés fonalát egy másik vágányra.
- Ha már állatok... nem jártál esetleg cirkuszba Franciaországban? Tudod... ezt a nőt keresem... - toltad finoman közelebb Sebastienhez a fiatal nőről készült portrét.
- A neve Kazia Taylor... mágikus légtornász. Ő... az anyám... - ahogy beszéltél, egyre halkultál, az utolsó szót már olyan halkan ejtetted ki, hogy alig lehetett hallani.
Jogosan tartottál tőle, hogy furcsának találja majd, amiért egy szinte teljesen idegen embertől kérdezősködsz az anyádról. Az is volt. Mégsem tehettél mást, csak reménykedhettél benne, hogy egyszer majd egy random idegen segít neked eltalálni hozzá.

[- Gondolom, az sem mindegy, hogy milyen varázslény. Egy sárkány vagy mantikór biztosan nem lenne nyugodt… kíváncsi lennék, hogy mit gondol egy kígyó.]

Zaniah&Sebastien

  Bólintok, miközben Zaniah a tanulmányairól beszél, és közben, ahogy az állatok irányításáról beszél, önkéntelenül is eszembe jut az Imperius-átok, amit Drelthor könyvéből tanultam. Nem látok a lány varázslatában semmi kivetnivalót, különösen így nem, hogy szándékosan nem veszi el a kontrollt- állatokat én sem akarok irányítani. Az embereken már gondolkodtam- talán ez lenne a legjobb megoldás a szüleimmel, de túl kockázatos lenne. Ha nem is túl jó varázslók, soha nem használtam ezt a varázslatot, és nem látok rá módot, hogy biztonságosan gyakoroljam.

 Elvetem ezt a gondolatot, és félreteszem a kiürült tányért. Már gondolkodni sem biztonságos ilyesmin ennyi boszorkánnyal és varázslóval körbevéve.

 - Gondolom, az sem mindegy, hogy milyen varázslény. Egy sárkány vagy mantikór biztosan nem lenne nyugodt… kíváncsi lennék, hogy mit gondol egy kígyó.- egy szarvas kígyó biztosan okosabb egy átlagos kígyónál, és szívesen meghallgatnám a gondolatait. Kicsit el is mosolyodom, ahogy elképzelem, hogy beszélek egyhez- a Varázsvilág rengeteg hihetetlen dolgot rejt. Sokan beérik persze olyan élettel, amit molduk élnének. Én nem akarom elszalasztani a lehetőségeimet.

 Kicsit sajnálom, hogy nem ajánlhatom fel a lánynak, hogy jöjjön velünk a klubjainkba, akár játszani velünk. Tudom, hogy jó eséllyel most beszélünk utoljára, pedig úgy érzem, hogy a rövid beszélgetés ellenére kezdem megkedvelni a lányt. Tudom, ez a kiállítás arra is szolgál, hogy a boszorkányok, varázslók megismerjék egymást; ugyanakkor nem tudom elképzelni, hogy elmegyek Amerikába mostanában- aztán persze ki tudja, hogy mit hoz a jövő?

 - Arra abszolút szükség lenne. A családomhoz mindig szorosan kötődött egy sárkányfaj, ami a múlt század során kihalt.- azt nem teszem hozzá, hogy mekkora szerepe volt a Lacroixoknak a Fehér Alabástrom sárkány kihalásában, Nem hiszem, hogy megértené, hogy mennyire nincs valójában szerepem benne, hogy mennyire megvetem én magam is a családomat sok szempontból- a sárkány kihalása remek metafora arra, hogy hogyan fűrészeltük le az ágakat, melyekre a házunk épült.

 Egy pillanatra elfelejtem a problémámat, és a képre nézek, amit Zaniah elém tol. A neve természetesen nem ismerős, de ahogy felnézek a lányra, látni vélek néhány hasonló vonást közte és a nő között. Visszagondolok rá, hogy mikor voltam utoljára cirkuszban: a barátaimmal talán negyedév után járhattam ott, bár Rosamundi nem volt oda érte annyira, mert nem gondolta, hogy a varázslényeknek jó-e ott- valószínűleg tényleg nem az. Emlékszem légtornászokra.

 - Két éve voltunk Marseille mellett egyszer az öcsémmel és a barátaimmal. Emlékszem seprűs trükkökre és légtornászokra is... lehet, hogy ő volt az. Nagyon ügyes volt, bár az arcát nem láttam jól. De gondolom, ez nem nagy segítség... azt hiszem, hogy még nálam van a jegy, nem nagyon dobok ki semmit, a ládám alján találtam a múltkor egy jegyet egy kviddics meccsre még ’99-ből. Szívesen megnézem... bár gondolom nem akarsz lejönni emiatt a szállásunkig.- az egyetlen dolog, amit kiderítek, a társulat neve, de nem hiszem, hogy az túl hasznos. Az anyja talán nem volt ott, talán azóta el is hagyta azt a cirkuszi társulatot.

  - Hogyhogy keresed? Nem tartjátok a kapcsolatot? Bocsánat, semmi közöm hozzá. Szívesen megkeresem neked a jegyet, meg esetleg megkérdezek valakit. Ismerek egy lányt, akinek a bátyja is egy cirkuszban dolgozik, bár szerintem nem őket láttam.- megpróbálok mosolyogni, és kicsit elnyomni a zavart, amiért egy pillanatra bepofátlankodtam a lány magánéletébe, amihez semmi közöm nincsen.

[Sebastien2005.nyara]

Sebastien
2005.nyara

Sebastien felvetésére lelkesen bólogattál.
- Igen, nagyon nem mindegy a faj, de az az igazság, hogy még egy fajtán belül is egészen más, ahogy két egyed gondolkozik. Akár az embereknek... nekik is személyiségük van - mondtad mosolyogva. - Tapasztalatom szerint a kígyók például nagyon agyafúrtan gondolkodnak, lenne mit tanulnunk tőlük... ezek után például szívesen megismernék pár mardekáros diákot, hisz ha jól tudom a Teszlek süveg oda a kifejezetten ravasz újoncokat sorolja be - vetetted fel az egyik gondolatot ezzel kapcsolatban, amin mostanában el szoktál töprengeni.
Örültél neki, hogy Sebastien jó ötletnek találta a lénykutatással kapcsolatos terveidet.
- Ó, sajnálom... ezeket a folyamatokat kéne időben megállítani - mondtad gondterhelt arccal, majd mivel lassan mindketten végeztetek az ebéddel, az anyádra terelted a szót. Nem akartad kihagyni a kínálkozó lehetőséget, hogy esetleg információt tudj meg róla. Már a srác elgondolkodó arckifejezése miatt is reménykedni kezdtél, de aztán a szavai valódi reményre adtak okot.
- Két éve voltunk Marseille mellett egyszer az öcsémmel és a barátaimmal. Emlékszem seprűs trükkökre és légtornászokra is... lehet, hogy ő volt az. Nagyon ügyes volt, bár az arcát nem láttam jól. De gondolom, ez nem nagy segítség... azt hiszem, hogy még nálam van a jegy, nem nagyon dobok ki semmit, a ládám alján találtam a múltkor egy jegyet egy kviddics meccsre még ’99-ből. Szívesen megnézem... bár gondolom nem akarsz lejönni emiatt a szállásunkig.
Egész hevesen kezdett el dobogni a szíved, ahogy a szavait hallgattad... Talán tényleg őt láthatta... Persze a jelmez és a smink miatt elég nehéz lehet felismerni valakit, de mi van, ha mégis ő volt az? Szinte extatikus állapotba kerültél a lehetőség miatt.
Igazából szívesen elkísérted volna Sebastient a szállásukig, de nem akartál indiszkrét lenni, elvégre még csak most ismerkedtetek meg. Úgyhogy inkább ezt felelted:
- Hú köszönöm, az tényleg nagy segítség lenne, ha megkeresnéd, és utána esetleg elküldenéd nekem az infót egy bagollyal, már ha itt van erre lehetőség? - néztél rá hálásan, majd kissé összeszorult a torkod, ahogy Sebastien feltette a nyilvánvaló kérdést.
- Az a helyzet, hogy az anyám elhagyott engem és apámat, amikor még kisbaba voltam... - foglaltad össze a tényeket szűkszavúan.
- Hogy őszinte legyek, nem tudom, miért kezdtem el keresni őt... nagyon sokáig nem is akartam volna találkozni vele. De valahogy az elmúlt hónapokban ez megváltozott... Tényleg fogalmad sem volt, hogy miért akarsz a nyomára bukkani. Miért pont most? Ennyi év után? Mégis ezt érezted, és sosem voltál az a típus, aki ellene ment volna a saját érzéseinek.
- Nagyon köszönöm, ha megkérdezed a lányismerősödet, hátha emlékszik valamire... - tetted hozzá, majd a beauxbatonsos diákra terelted a szót.
- És veled mi a helyzet? Neked még egyben van a családod? - kérdezted érdeklődve, azt remélve, hogy a kérdéseddel nem szakítasz fel semmilyen sebet. Nem szeretted a tapintatlanságot, és más esetben nem feltétlen kérdezted volna meg ezt valakitől, akit úgy 15 perce ismersz, de ezúttal úgy érezted, Sebastien elég nyitott, és szívesen megismerted volna jobban.