Ilvermorny táborhely

Az amerikai küldöttség hatalmas, masszív sátraiban légkondi-bűbájok működnek, és minden sátorban saját mini hűtőtáska áll. A középső térség egy „chill zone”, ahol hangosabb zene szól, és többen párnákkal telerakott varázsszőnyegeken ülnek. Esténként a hangulat kissé fesztiválszerű, de a szabályokat betartják – többé-kevésbé.

[•˚ ○ °Ms. Bate ˚○ • °]

       •˚ ○ °Ms. Bate ˚○ • °        

A sátrat körbejárja a halk morajlás, ami a diákok kinti bulijából beszűrődik a hangtompító bűbájokon keresztül. Nem akartam, hogy teljes csend legyen, legalább annyit halljak, hogyha baj lenne és szükség lenne a pedagógús jelenlétre, bár a kis szörnyecskéket már nem kell annyira bébiszittelni. Na meg amiket némelyikük le tud művelni, jobb, ha nem is tudok róla. Bátor húzás volt pusztán két aurorral nekilátni az útnak, de szoknunk kell ezt a felállást a teljes jövő tanévre. Én vállalok felelősséget az összes kis lurkóért. Még ha a roxforti kar ott is lesz segítségnek, cseszhetem, ha nem értik meg McGalagony akcentusát miközben egy troll rájuk támad a budin. Vagy Maxximét. Egek, attól még én is félek. A kis kiruccanásunk vége fele fogunk leülni trécselni a csajokkal egyet, finomítani a szeptemberi terveken, végre személyesen. Azért izgulok, mint véla a templomban, egy felest be kell dobjak majd előtte. A gondolat csábítóan hat és a két kikészített pohár egyikébe töltök is egy kis aranyló tequilát, se narancs, se fahéj, csak úgy magában felhörpintem. A ma esti beszélgetéshez is kell az erő. Persze azért kikészítem a hozzávalókat, hogy később teljes legyen az élmény.

Újra végignézek az igazgatói rezidencián. Kis modern, tértágított sátor, három szoba, semmi nagyzolás. Aki belép azonnal kvázi a nappaliban találja magát: okkersárga, fakarfás fotelek és egy élénk narancs, kerekített szélű kanapé egy alacsony, non-figuratív dohányzó asztal körül. A sötétvörös, bolyhos szőnyeg az ember lépte után szikrázik, mintha egy táncparkett emlékét őrizné a régi, new yorki éjszakákból. A sátor obszcénül modern falait igyekeztem kicsit selyemhatásúra bűvölni, így a stöté krémszínnek lett egy fénye és mélysége, ami szépen csillan a tompa, meleg fényben. Meggyújtom az asztalra kitett elvarázsolt gyertyát és a sátrat azonnal belepi az illat, amit a szaglászó békés nyári estének tarthat. Elsőre féltem, hogy ez nekem a manhattani húgy és hányás-szag lesz de örömmel konstatálom, hogy inkább az Ilvermorny birtok fenyvesének és az eukaliptuszos habfürdőm illatát idézi. Még sem vagyok teljesen elveszett alkat. Pálcámmal intek a sarokban pihenő retró magnix zenegép felé és csendesen felszólal belőle egy Donna Summer szám én pedig helyet foglalok az egyik fotelban és várom vendégemet.

Már a busz út óta figyelem Vale-t és nem tetszik, amit látok. Kicsit, mintha túlságosan is jelen lenne a lány. Koccint, nevetgél, pontosan időzíti a poénokat a többiekkel – mint, aki takargatna valamit és el akarná hitetni mindenkivel, hogy ő aztán jól van. Mint én, húszon évesen. Figyeltem a lányt, hogy hogyan szocializálóik a többiekkel a tűzkörnél. Ahogyan oda ült egyedül és bámulta a tüzet, forgatta medált és kábé sikítva remélte, hogy leül majd valaki mellé... Évek óta tudtam az édesanyja állapotáról és félek, hogy eljött az idő. Nem tudom, hogy megtörtént-e, vagy végstádiumban van, de egyértelműen baj van otthon és nem vagyok benne biztos, hogy a kis wampusos vadmacska képes megbeszélni a helyzetet a többi diákkal, vagy hogy ők megértenék milyen is az... amikor a mágia sem segíthet. Küldtem hát neki egy buborékot, hogy ma este legyen szíves meglátogatni, mert beszélni szeretnék vele. Úhh remélem nem hiszi, hogy bajban van!

Elmélázok magam előtt és átgondolom mit szeretnék neki mondani. Ez az este nem arról szól, hogy csapongjak és hogy főszereplő legyek, hanem róla és az érzéseiről. Na meg arról, hogy megnyugtassam, nincsen egyedül. Ahogy hallom, hogy megérkezik, intek pálcámmal, hogy kitáruljon a vászonajtó és felé fordítom fejemet.
- Áhh, Vale! Köszönöm, hogy benéztél! – mindig is tegeztem a diákjaimat – kérlek, csatlakozz hozzám egy italra. Ha jól tudom már betöltötted a 17-et – intek a másik fotel és a tequila gold irányába, invitálva, hogy folaljon helyet.

Madri bá

Természetesen megkerült párszor a gonolat, hogy miért is kaptam buborékot a diri bától, miután az apropóját nem fejtettte ki benne, de hogy őszinte legyek, nem aggódok a számonkérés gondolatán. Egy, soha nem voltam az a típus eddig se, és kettő, mi történhetne? Hazaküld? Csak több macera a külön kört megfutni hozzá, úgyhogy kétlem. És amúgyis, felnőtt vagyok, fiatal, dacosan magabiztos és vakmerően Wampus - csak állnék elébe a kihívásnak.
Persze kétlem, hogy követtem volna el bármi ilyen súlyosat a napokban.
Ahogy nyúlnék félrehajtani a sátor ajtaját, az libben magától is.
-Eskü nem csináltam semmi olyat, amit nem nézne ki belőlem!- Csak a szavaim mentegetőznek, már a hangom vagy a pimasz szám sarka sem, meg sem próbál. Más kérdés, hogy akadna min pirulni vagy hüledezni miattam - khm, "dresszkód" vs tengervíz, hogy csak egyet említsek - de ha az éri tőlem váratlanul, valamit nagyon elnézett.
Mondjuk a tequila és tequila-tartozékoknál rosszabbra számítottam.
-Még tavasszal. Mire iszunk?
Egy szemöldököt felvonok azért, ahogy helyet foglalok a felkínált fotelben, egyre érdekesebb a szituáció együttállása. Gondolom, ha bajban lennék, nem így fogadna egy ital fölött, de nem is a megkésett születésnapi felköszöntés lenne a tippem az apropóra.

[•˚ ○ °Ms. Bate ˚○ • °]

        •˚ ○ °Ms. Bate ˚○ • °       

A lány belépője méltó önmagához én pedig szelíden elnevetem magamat miközben tessékelem. Valahol mélyen van bennem egy nyugalom, hogy Vale az, akivel beszélgetni fogok ma este. Vevő a könnyed humorra és pragmatikus, nem vagyok abban biztos, hogy más diákokkal ilyen könnyen megtalálnám a hangot.
- Hááát, nem tudhatod mennyire alacsony a léc a Vale Bate kategóriában – vigyorgok de hogy megvalljam az igazat ahogy elkezdtem összerakni a képet tényleg nem leptek meg a dolgok. A kis wampus macsek már elsős korától kezdve heves volt és önfejű, de az eredményei magáért beszéltek. Az, hogy magán akciózzon annyira volt meglepő, mint, hogy Michael Jackson kilép a Jackson 5-ból és önálló karriert kezd. Mondjuk, ha a lány hirtelen pigment túltengésben lebarnulna azon felhúznám a szemöldökömet. Bár jól állna neki az afró haj, megvan hozzá az orra. Talán pár kör tequila után megengedi, hogy a poén kedvéért kipróbáljunk neki egy új stílust. Oh igen! Nincs is jobb amikor az ember maga alatt van, mint egy makover. Vajon a ruhatárát is lecseréltethetem vele? Meddig terjed vajon az igazgatói hatásköröm? Bár éppen elég, hogy lépten nyomon pólót kell bűvöljek Fuentes-re. Az a gyerek képtelen felöltözni.

- Leginkább arra, hogy a sors egy kurva – jelentem ki és töltök mindkettőnknek egy-egy italt. Szépen megkenem naranccsal a kezemet, mehet rá a fahéj, nyalás, ivás, harapás és kész is a kis rituálé. Megborzongok ahogy végig folyik a második feles a torkomon. A rituális mágiába vetett kutatásaim során egy dolgot megtanultam – magának a rendszernek is mágiája van. Még egy olyan apró szokás is, hogy reggel hogyan kell fel az ember az ágyból és mi az első dolga képes megváltoztatni a napját és a hangulatát. Az, hogy a választott italunkat egy szokás kiséri ad egy megnyugtató folytonosságot, egyfajta kapaszkodót az estéhez és ciklusokra bontja azt. Remélhetőleg, minden ciklusnál sikerül egy új körbe lépnünk és mélyebbre ásnunk.

- Képzeld, a tanévzáró után megkaptam a riportot a főzettan szertár leltárjáról – kezdek bele és figyelem a lányt, hogy látok-e az arcán rezzenést – tudod a diákok minden évben magukkal visznek ezt-azt. Általában ártalmatlan dolgokat: bronzág, kopolkár, sárgomba, ilyesmiket. De az utóbbi időszakban feltűnt egy minta – pillantásom már sokat mondó – juharfátyolka, bumszalagbőr, bikornisszarv... elsőre az ember azt hinné, hogy valaki százfűlé főzetet kotyvaszt... de volt ott még valami, ami nem illik a képbe.. baziliszkuszkönny. – igyekszem nem vádlóan nézni, inkább megértéssel. Vale kiválót kapott a főzettan RBF-jére, hogyha akarta volna, simán választhatta volna az alkímia tálentumot, Fisher szerint remek bájital készítő.
- Hogyha tippelnem kellene, azt mondanám, hogy valaki arra akarta használni a Száfűlé’ alapanyagait, hogy hozzáférjen a fogyasztó sejtjeihez, de ahelyett, hogy megváltoztatná azokat, a baziliszkusz könnyel lelassíthassa őket, vagy akár teljesen megdermessze azokat, megőrizve az ember adott állapotát. – fejtegetem, mintha ez egy teljesen ártalmatlan beszélgetés lenne. Nem akarok ajtóstól rárontani és az arcába vágni, hogy tudom vagy legalább is sejtem, hogy milyen élethelyzetben van. Talán jobb, ha megvárom, hogy ő maga mondja el – talán még ki se mondta hangosan. Na meg a pia is segíthet.
- Mit gondolsz? Jó irányba tapogatózok?

Madri bá

-Mondtam, amit mondtam- somolygok tovább töretlenül. Soha nem állítottam, hogy az a léc magasabban lenne bármivel a padlónál. De ki is vagyok ezt meghatározni mások számára, hogy látják?
Az igen informális szavakon még csodálkozok kicsit, valahol mélyen, pedig mostanra tisztázott hogy nem egészen tartjuk pillanatnyilag az iskolai állapotokat - gondolom csak szokatlan.
-..."A parkettán fekszik, a vérébe fúlva"- folytatom a szavakat valami borúsabb cowboy blues-ból. Bár tény, ha pontosak akarunk lenni, ott az igazságról van szó, nem a sorsról, de szerintem abban a formában sem vitatná épp a tanárúr. Ki tudja, talán még ismeri is a dalt. A tequilát megemelem hozzá, mint ha pohárköszöntő lenne. A folyamatot alaposan megfigyelem közben, tanulok én rendesen - csak azt-e amit kéne? Természetesen a klasszikus só-citrom verzió ismerős, nekem hogyne lenne, de attól még nem nagyoljuk el. Aminek meg kell adni a módját, azt megtiszteljük a pontosságával.
Csak kell elrontani egy ilyen jó italt üzlettel.
Persze mi másért lennénk itt, szép leányálom lehetne, hogy csak a tequila kedvéért hív tequilázni a tanci bá, de mindvégig tudtuk, hogy lesz itt kellemetlenebb téma.
-Megfogott, bevallom, én voltam az egy levél keszerzöld. De csak annyi híja volt, és olyan macera lenne beszerezni, miközben a többi már a mérlegen áll- vallom be csupán a felvezetésre bármi ellenállás nélkül, nem is tudom miért. Kis fiszem-faszom dolog, a polc mögé több esik be egy év alatt, de itt úgyse a keserzöldről lesz szó. Talán tompítok a komolytalansággal, készülve a rosszabb témákra?
A pimasz megszakítás után szó nélkül hagyom már, hogy kifejtse a lényeget. Nem teszek úgy, mint ha nem tudnám, mi felé tereli a témát. Megtisztelem ennyivel, mert ő is tisztességes felekként nyit, nem például dorgáló alsós tanár próbál lenni.
-Eskü a százfűlé az nem én voltam.- Hogy a bazilizskusz könnyet nem tagadom le, szerintem önmagában is válasz. -Nem mintha értem volna sokat vele.
Azon kívül, hogy akkora bájitalmester nem vagyok azért hogy hónapokon át, sufniban lefőzzek jól egy százfűlevet. Ha jófele kapisgálok, szerinte mihez kellhetett, egyrészt ez nekem őszintén nem jutott eszembe, de főleg, másrészt, idén az már rég későn lett volna. Százfűlével "hozni be" a donort, és valami csodaszer reményében kísérletezni még?
Volt egy krácsonyi szünetem bármit tenni, aztán legközelebb a nyár, amit meg tudjuk... Meg tanév elejére már elég egyértelmű volt minden. Varázsgyógyászatban sem tudott volna segíteni senki, akihez tudhattam fordulni, aki talán tudhatott volna meg már egyértelművé tette hogy nem fog. Otthon a "van még néhány módszer amit meg tudunk próbálni"nál tartottak már az orvosok is, optimizmusba kapaszkodás volt reménykedni, hogy valamelyik a csodaszer lesz. Nem én találtam volna föl, akkora fejes nem vagyok.
Idén már a legtöbb, amit tehettem az időnyerés volt. Lett volna. Igazából enyhítőfőzetekkel többet segítettem végül, mint a baziliszkusszal tudtam.
-Ha kérdezni akar valamit, kérdezze meg.

[•˚ ○ °Ms. Bate ˚○ • °]

•˚ ○ °Ms. Bate ˚○ • °

Óh jaj édeslányom, az iskolát ellepő furkászok ürüléke is értékesebb, mint a keserzöld, te is pontosan tudod, hogy nem ez érdekel! Miközben magamban kioktatom, kívül mintha meg sem hallanám kommentet, befejezem a mondandómat. Jön is a reakció, ami pedig meglep. Nincsen köze a százfűléhez? Pedig már megrendeltem a Sherlock kalapot meg a pipát, hogy a britek majd lássák Szeptemberben, hogy kivel is van dolguk. Fisher nyerte volna a fogadást? Akkor most nekem kell megnyalnom az ő szemgolyóját vagy neki az enyémet? Elfelejtettem, hogy melyik a büntetés. Szerintem majd csak állok és figyelek, hogy kidugja-e a nyelvét vagy felkínálja-e az íriszét. Bár a bájitalkotyvasztók szemét nem nyaldosnám. Egyfolytában ott a mérgező gőzökben pisloggatnak erre meg arra. Az alkímia tálentumosok úgy néznek ki, mint egy kötőhártya-gyullasztó átok tömegsérültjei. Ez mondjuk megmagyarázza miért vág Barbon mindig olyan pofát, mint aki citromba harapott volna. Na de ha nem Bate-nél volt a juharfátyolka meg a bumszalag akkor még lehetnek problémáim. Vajon melyik szörnyecske próbál a másikká változni?

De hoppá, hohó, figyelek ám amúgy. A szomorú óriáskígyó nedvét nem tagadta a kisasszony. Szóval mégiscsak azzal próbálkozott, amivel gondoltam, hogy teszi, csak nem akkora skálán mint hittem. Visszarántom elkalandozott gondolataimat a valóságba és sóhajtok egyet. Ha nem bonyolította túl a dolgokat, akkor kifogyott valószínűleg az ötletekből. Vagy, ami rosszabb, az időből. Figyelem a szőke lány arcát és próbálom megtalálni a szürke szemek tekintetét. Nyílt lapokkal akar játszani és ezt tisztelem benne, szerinte nincs értelme körülményeskedni. Én másképpen gondolom, nem fogok csak úgy rárondítani egy tizenévesre.

Pálcám intésével mindkettőnk elé előkészítem egy újabb kör alkohol lehetőségét. Nem iszok már is még egy kört, de esélyes, hogy a következő mondatok után kelleni fog az erő mindkettőnknek. Miután megtelnek a feles poharak végre megszólalok.
Nehezebben jönnek a szavak, mint hittem volna, hogyan szegezhetnék neki csak úgy egy ilyen kérdést? Kegyetlenség lenne és valószínűleg csak egy pillanatra tudnék bekukucskálni az ajtók mögé mielőtt rám csapódnának. Szóval hiába jött a felszólítás, hogy csak simán kérdezzek rá, inkább elkezdem megforgatni a kulcsot, mielőtt felrántanám a zárat.

- Tudod, nagyon régen, iszonyatosan régen, amikor annyi idős voltam, mint te.. találkoztam valakivel – a lejátszón Donna Summers közben elér a Could It Be Magic-hez. – Az évek alatt nagyon megszerettem ezt a személyt. Rengeteg időt töltöttünk együtt,  – óvatosan kerülöm a személyes névmásokat. – Akkoriban vesztettem el az abuélámat, ő volt az utolsó élő rokonom. De ez a személy ismét otthont adott nekem. Megmutatta, hogy bármilyen veszteség is ér az életben, mindig van kiút és a legnagyobb sötétben is van éppen annyi fény, hogy valami felcsillanhasson. – Elmém mozijában elindulnak az emlékek a glitterbe borult new yorki utcákról, a lámpák alatt elcsattant csókokról és a neon fényeket tükröző könnycseppekről.
- Sajnos jött egy betegség. Egy sötét és gonosz betegség, ami csak megmutatta, hogy az emberiség mennyire aljas is valójában. A magnixok nem akartak foglalkozni vele, a mágusok pedig nem tudtak. Én próbálkoztam – már nem is a lányt figyelem, csak az emlékeket, ott, legbelül – Merilnre, mindennel megpróbálkoztam... baziliszkuszkönnyel is – szalad át a mosoly ajkaimon a sors iróniáján. – Nem segített. Semmi sem segített. Ő elment én pedig itt maradtam... magamat ostorozva, dühösen a világra.


Nem szólalok meg hosszú percekig, szavaim körbe lengik a sátrat. Nem tudom, hogy a lány engem figyel-e vagy mást, de úgy érzem érti. A megbűvölt lemezjátszó érzékelte a hangulatváltást, halkított magán és elkezdte játszani a U2, With Or Without You-ját.


- Vale... hogy van édesanyád?

Madri bá
tw: súlyos betegség említése, részletek

Morózusan hallgatom a tanárúr történetét. Mintha a legnagyobb vonalakban nem hangzana teljesen ismeretlenül, de nem is tudtam, hogy ilyen közelről osztozunk a tragédiában. Bár valószínűleg csak az események hasonlóságából hamisítja a tudatalattim azt az érzést, hogy valamennyit ismertem volna már belőle...
A csendet percekig egyikünk sem töri meg, a következő kérdéséig.
-Ő... már jobban, mint bármelyikünk.
Még mindig nehéz rendesen kimondani.
Pár pillanatig csak piszkálom az újratöltött tequilát, összeszedni a gondolataimat közben. Ha a mozdulatokra reagál csak annyit, hogy abból szótlanul kiegyeződik a gondolata mindkettőnk közt, poharat emelek az elvesztett valakijeinkre, másképp csak pótcselekvésként babrálok a teli felespohárral, amég erőt merítek a szavakhoz.
-Huszonötödikén búcsúztunk tőle...
Ha megvan még a tequila, itt húzom le, bármi ceremónia nélkül. Ürügy egy pillanat szünetre? Szimbolikus hangsúly, ahogy leéget a nyelőcsövemen?
-Mellrák. ...Szerencsétlen helyről indult. Későn fedezték fel, és hamar tudott átterjedni is a szervezetére. A baziliszkuszkönny elkeseredett utolsó ötlet volt, az orvosoknak időt nyerni, ha ők még jutnának valami áttörésre ...különbséget az se jelentett. Végül már csak egyszerű gyógyfőzeteket vittem neki a tünetek ellen, hogy a napjai könnyebbek legyenek legalább. Az utolsókhoz nem volt elég ereje, ameddig engedtek mellette maradni. ...A sztori másik részeit meg úgy tűnik, ismeri elsőkézből is.
Szorul a torkom, de a könnyeim távol maradnak. Az utóbbi hetekben már kisírtam az összeset. Nem is tudom, miért mondom el ezt mind... Biztos nem apámnak fogom,.. a lányokkal nem ez volt a hangulat egyszer sem,.. és talán valakinek mindvégig ki akartam adni az egészet.
Pár perc újabb szünet után előhalászom a laposüvegemet, a tanárúr felé tartva.
-A kultúrális exchange jegyében egy Statesman Tennessee kukorica a szebb emlékeik mellé? Charles Bate ezredes ajánlásával.