Bar Nácar – elegáns koktélbár felnőtteknek

A Bar Nácar opálos fényű pultja mögött egy szfinx vér-vonalú barista keveri a világkiállításra komponált koktélokat, többek közt a híres „Napernyő-szirupot” és az „Ezermágus Szájvizet”. Az üvegfalak mögött a tenger csillog, de a hangszűrő bűbáj miatt belül mindig csendes zongorajáték hallatszik. A vendégek nem nevetnek hangosan, inkább halkan mosolyognak – és rendelnek még egy „Kristálycitrust”. A hely dresszkódja kimondatlan, de egyértelmű.

[- Akkor tényleg fizetsz mindent, Ams? Mert nálam hat galleon van.]

Amycus&Blaze - 2005. július 22.


18+ - káromkodás, még több káromkodás, general Nialen bullshit, szégyenítés

  Biztos voltam benne, hogy nem lesz lehetőségem eljönni a Világkiállításra. Már tudom, hogy a kibaszott széfemben semmi nincs, és azt gondoltam, hogy bármilyen munkát is kúr rám Sullyvahn, arra nem lesz lehetőségem mellette, hogy bármi mást csináljak mellette nyáron. Most is úgy érzem, hogy szinte biztos, hogy arra leszek rákényszerülve egész életemben, hogy a csicskája legyek, mert nála van mindenem- az ugyanakkor meglepett, hogy rám bízta Soffit. Nem szokott megbízni bennem.

 Ahogy Amyvel és Blazezel a bár felé haladunk, amit már egy ideje nézegettem én is, bár kurvára  büdzsém felett van, azon gondolkodom, hogy kurvára nem ismernék magamra, ha a fél évvel ezelőtti énem látná magát. Azt talán még elfogadná a régebbi énem is, hogy összejöttem valakivel, még ha kibaszott ostobaságnak is gondoltam mindig ezeket az érzéseket (még most is kicsit ég az arcom, ha így gondolok rá), azt már kevésbé, hogy pont vele, amikor annyi évig úgy láttam, hogy kémkedik utánam- még ha majdnem biztosan soha nem is volt így, csak paranoiából gondoltam ilyen faszságokat. Azt meg főleg kurvára nem hittem volna, hogy nem belevetem magam a barátaimmal a spanyol éjszakába, és olyan hülyeségeket csinálok minden éjjel, ami azok sajátja, akiknek már úgyis kurvára mindegy.

 - Akkor tényleg fizetsz mindent, Ams? Mert nálam hat galleon van.- Damienen, Soffon és kettejükön kívül kurvára nem mondanám el senkinek, hogy milyen kibaszott csóró vagyok, és általánosságban sem szeretek túlzottan beszélni róla. Az én családtagjaim, apám és nagybátyám is kurva hűséges volt, annyi tétet pakoltak egy lapra, hogy most mi lennénk az egyik első család, mindenki velem akarna baszni és házasodni most. Az előrelátás nem volt jellemző rájuk- ahogyan rám sem, mert nem láttam jönni, hogy mennyire átbasztak az élő rokonaim mind. Talán szégyellnem kellene most is, hogy milyen geci csóró vagyok, de ha már ebben sem tudok őszinte lenni, nem sok kurva értelmet látok a barátokban.

 Tudom, hogy fordított helyzetben én sem lennék faszszopó. Sosem éreztem szükségét annak, hogy basztassam Amyt, amiért kavart azzal a griffendéles sráccal, és egyértelműen jóval komolyabban vette, mint rá jellemző, ahogy Blaze esetében sem gondoltam soha, hogy bele  kellene másznom az ő családja személyes dolgaiba, feltúrnom dolgokat, amiktől rosszul érzi magát- bár talán nincs csontváz abban a szekrényben. Damient sem shamelem soha miatta, hogy mennyire próbálja megdugni Orint, és hogy ez egyszer a Gyengélkedő helyett hat láb mélyre küldi majd, és a sírja lesz a következő Bloody Wands gyűlés helye.

 Legalább Orin küldene neki valakit.

 - Elsőre megkóstolnám ezt a „Napernyő-szirupot.” Bár elég édes lehet.- tudom, hogy feszegetem a húrt, rá is nézek a szemem sarkából Amyre, mintha csak kérném, hogy kezdje meg, essünk túl rajta, kezdjen el basztatni Soffért, meg a trad faszságokért, amelyeket annyira elutasítottam egész életemben. Még ha nem is fogunk összeházasodni- az egy dolog, hogy Sullyvahn geci rám bízta, az egy másik, hogy soha nem adná hozzám. Pontosan tudja, hogy milyen kurva csóró vagyok, ő lopott ki mindent a széfünkből.

 Ahogy belebambulok a zongorajátékba meg a tengerbe, az itallistába, egy pillanatra eszembe jut, hogy mi lehet Soffal. Biztos Tavishsal van épp. Megrázom a fejem. Nem leszek Damien, akinek be nem áll a pofája Orinról, amikor velünk van (még ha Damien legközelebbi testi kapcsolata vele a Fatality is, ellentétben velem- igaz, az érzéseim talán részben hozzájárultak ahhoz a Fatalityhez, amit dicső O'hara kapitányunk nyomott magára. Szegény elfelejtette, hogy ha lő egy utolsó gólt egyenlő állásnál, azért még kurvára az nyer, aki elkapja a Cikeszt, kár kinyírnia magát érte). Aztán meglátjuk, attól függ, mennyire leszünk miklóspatkányul geci részegek.

 Vetek egy pillantást Blaze piájára, miközben belekortyolok a sajátomba.

  - Hm, ez kurva jó… a tied is?- ha saját pénzből menne az ivás, vagy nem tudnám, hogy Amy nem érzi úgy, hogy lehúzom, felajánlanám Blazenek, hogy a felénél cseréljünk. Most kicsit trógernek érezném, egyrészt mert Ams meghív, ez egy jó hely, meg nem is túl erősek ezek. Simán menne tíz is.

 Igaz, talán orgyilkos pia, és nem olyan geci gyenge, mint hiszem. Lehet ez az a fajta, amitől bebaszatjuk meztelenül a tengerbe, és kurvára elfelejtjük, hol vannak a cuccaink.

[- Tényleg, nem biztos, hogy tudod, mire vállalkoztál. Azt hiszem, én még mindig másnapos vagyok a tegnapelőtt óta, és úgy hallottam, erre a legjobb megoldás az alkohol. Jóóóó sok alkohol.]

amycus & nialen ❀ 2005 nyara

Általában ő az, aki többszöri jelzésre sem veszi észre a felhőket a fejek felett - aki többnyire még pofátlanul, észrevétlenül át is gázol rajtuk, és aztán persze nem érti, mi a fenét csinált rosszul.
Van valami a levegőben - talán az otthon súlya, ahol ígérete szerint már lennie kellene, talán valami… Valami más, amire nem szeretne gondolni. Nem most, nem közöttük: ahol végre egy kicsit más ember lehet.
Nem ment haza végül - kellett volna, megígérte, anya biztosan síkideg lesz, mire megkapja a levelet, meg még utána is valószínűleg, de ennyi talán belefér, ugye? Bárcsak mondhatná, hogy az életben először nem akar hazamenni; de az igazság az, hogy nagyon régóta nem akar hazamenni, csupán újra és újra megteszi. Kötelességből. Szeretetből. És mert nyáron nem maradhat a kastélyban.
De Barcelona más - itt más az élet, itt mások a szabályok, és ami Barcelonában történik? Az Barcelonában is maradhat. Kapaszkodik a gondolatba, túl sokszor mondta el magának: a szállás tükrében, a reggeli tea felett, a korai finom napsütésben.
Próbál úgy gondolni a tegnapi találkozóra Minervával, mintha az is ittmaradhatna: azzal a levéllel, azzal a… gondolattal, hogy hirtelen mintha? Minden megváltozott volna - nem. Nem hagyja, hogy megváltozzon - már szinte kezdte élvezni.
Nem akarja, hogy elvegyék tőle. Még az apja sem - az apja emléke, ami valójában üresen ül a polcon, azzal a kifakult képpel, és mostmár a lány szavaival. Megtehette volna, hogy nem hisz neki - hogy elkönyveli azokat is estimesének, mint az anyja történeteit régen. A francba, még azt sem hitte el igazán, amit a… családjáról mesélt. Miért van az, hogy egy ismeretlen emberekben egyből megbízik, miközben az anyját… újra és újra megkérdőjelezi?
Szóval úgy volt, hogy nem gondol rá. Hogy mosolyog, hogy lenyúlja Nialen cigarettáját, amikor csak lehetősége van rá - és nem ölik meg érte véglegesen -, hogy talán-talán még lelkizősre itatja Amyt is - a saját pénzéből, ugye, stílusosan. Vannak dolgok, amiket még évek után sem enged el, nem különösebb okból, csupán szórakozásból - nos. Nem, mintha nem számítana tőle valamilyen… drámaira? Ki tudja, talán még lélektani tanulság is lesz benne - de talán csak mindhármuknak sokkal jobb lesz, ha egyszerűen csak annyit isznak, ameddig a gondolatok is eltűnnek, amelyeket ugyebár? Senki nem mond ki.

Nevet Nialen hat galleonján - mentségére szóljon, hogy nem tudja, mennyire… komoly vagy nem komoly a dolog, meg egyébként sem, mintha pont ő ítélkezne felette: aranyvérű felmenők - amikről nem beszélt sosem, talán igazán ezt sem hiszi el -, vagy sem, az ő vagyona is mindössze annyi, amit nyaranta a falu egyik üzletében álldogálva szed össze. Meg persze amit anya ad a tanévre. Valójában… nagyon nem kellene ilyen helyeken flangálnia neki sem, valószínűleg.
- Tényleg, nem biztos, hogy tudod, mire vállalkoztál. Azt hiszem, én még mindig másnapos vagyok a tegnapelőtt óta, és úgy hallottam, erre a legjobb megoldás az alkohol. Jóóóó sok alkohol.
Dumál - felhőtlenül dumál, felhőtlen dolgokról, úgy, ahogy mindig szokott, és mert minden ellenére ő tényleg az, aki, vagy aki próbál lenni? Minden szóval könnyebb - minden vigyorral egyszerűbb egy kicsit elfelejteni, amire annyira nem szeretne emlékezni. És amire… annyira kellene.
Azért nem teljesen fasszopó ő sem - nem a legdrágábbat kéri a menüről, valami kellemesen citrusosat, kissé fanyart. Örül neki valójában, hogy összefutottak hárman - meg alapvetően annak, hogy ők a szobatársai. Évekkel ezelőtt, az érkezéskor még nem izgult, hogy kikkel kell majd megosztania a szobát, elvonta a figyelmét ezernyi más dolog, de utólag azért értékeli - többnyire. Mert a negyedikről nem beszélnek, ugye.
Nos - neki kifejezetten O'Harával sincsen sok baja. Amíg el nem kezd a kviddicsről beszélni.

Az asztalra könyököl - egészen biztosan nem ide való, dehát ő nem is aranyvérű, ugye, még épp elnézhető neki, hogy nem tudja, hogy illik viselkedni? A kérdésre meg persze rákap, mint valami vadászmadár, és mert ő valószínűleg tényleg nem olvas az íratlan szabályokban - talán lehetett volna griffendéles is, nem? -, át is tolja Nialen felé a poharát.
- Awww, ne fogd vissza magad, Travers, látom, hogy mennyire szemezel a piámmal. De vigyázz, egészen biztosan nem olyan édes, mint a te… szirupod.
Bizsereg a tarkóján a halk zongoraszó a háttérben, ha ismerné, talán hümmögne is rá, helyette csak futólag átpillant Amyn is. Nem tudja eldönteni, hogy az a nehéz a levegőben csak a sajátja, vagy valami más is - kérdések helyett pedig csak megpróbál beleburkolózni a hely hangulatába. Még ha annyira idegen is a sajátjától.
- Na szóval? Milyen a nyár, fasza? - Valószínűleg ezen a ponton már csak magát próbálja… egyenes vágányra terelni. Bármilyen témával, ami a lehető legtávolabb van a saját jelenétől. - Azért valljátok be, hogy hiányzok egy kicsit a szobátokból.