9-es számú kupé

Az 9-es számú kupé nyolc személy számára kényelmes. Két oldalt, egymással szemben találhatóak a kék bársonnyal borított ülések.

┏━━━━༻❁༺━━━━┓
I'm not a baddie,
I'm just bad
┗━━━━༻❁༺━━━━━━━━┛

Azt mondják, a baby face épp olyan privilégium, mint a szépség. Elnézik neked a kisebb atrocitásokat, engem például nem küldtek még tanév elején is büntetőmunkába, miután júniusban, az utolsó napokban összeverekedtem a Sötétség Hercegnőjével. Gyakran a professzorok is csak legyintenek, hogy biztosan csak véletlenül keveredek bele az ilyenekbe. Mert ki merne szembesülni a Fletchereket övező sztereotípiákkal? Persze az idősebb diákok se feltétlenül vesznek elég komolyan, és senki se képes elhinni azt, hogy képes lennél komolyan kárt tenni bárkiben vagy bármiben.
Aztán persze van az a réteg, akinek aztán teljesen mindegy, mert ha eltűnik egy kiskanál az ebédlőből, azt is egyből rád fogják. Ezt a jelenséget Gemma pedig jól felismeri, ahogyan én is felismerem őt – hasonló felismeri a hasonlót.
- Foglalt. – hajtom el az újabb csoport kis elsőst, amikor megpróbálnak bekéredzkedni mellénk. Pedig a kupé egyelőre tényleg üres – csak Gemma foglalt helyet velem szemben, az ablak mellett, míg én a másik oldalon terpeszkedek felrakott lábakkal. Rendes, tiszta háztartásból érkezem, úgyhogy a cipőt levettem legalább. Ilyen érzék majdnem felsősnek lenni? Most jöhet az a rész, amikor rantelek egy sort az RBF-ekről? Bár az egész izgalom megúszható lenne, ha egyszerűen csak készülnének azokra a vizsgákra, de minek is az, mint tudjuk.
- Yo, Gemma! Volt valami érdekes a kiállításon, miután elmentem? – beszéd közben egy jelenleg békazöld, szuperpattogó, ököl méretű gumilabdát dobok oda neki, amit az Abszolon vettem pár napja. Minden pattogás után megváltoztatja a színét, mókás kis játék.
Kár azért a világkiállításért, mert amúgy érdekelt volna, mit lehet még csinálni, de szólított a nyári munka, amit nemes egyszerűséggel nevezzünk csak tolmácsolásnak. Igen, talán ez a kellően diszkrét kifejezés arra, hogy mit is csináltam én Marseille-ben. El ne felejtsem lefeleltetni Tetsut a japán pavilonok minden programjáról, és akkor már arról is, hol tart a nyelvtanulásban. Nem lehet kifogás, hogy RAVASZ-ai lesznek, mind tudjuk, hogy nem fog rá tanulni.
- Milyen volt a válogatód a csapatba? Idén ráhajtok Jones helyére. – Scrimgeournak igaza volt, hogy az őrző poszt sokkal jobban illik hozzám, na meg esélyem is nagyobb a bekerülésre, miután Joney-Jones végre elballagott. Persze azt még mindig nem tudni, ki lesz a kapitány, miután O’Hara kapitulált, mint Finnighan. Remélem, Travers veszi át a helyét. Esetleg Florance.
- Bemutatom amúgy Báró Clawdiuspawdiusmeowdius von Alleycattust. Röviden Báró. – mutatok rá a macskahordozóra, ami az én oldalamon lévő, legtávolabbi ülést foglalja el. Claw egy igazi vadorzó, akit a Zsebkoszban szedtem össze egy kukából. Nem igazán tetszik neki az utazás, meg a többi ember sem, amit meg tudok érteni. De velem végtére is cuki a kis háromlábú, csapzott szőrű feketeség.

Számolunk tíztől vissza,
Mire végzünk, kezdődik ám,
Az élet, amire mindig vágytál!

Hm, utolsó Roxfortba menet. Tulajdonképpen rendkívül meghatottnak kéne lennem és azon gondolkodni, mi történt az elmúlt hét évben, de valahogy marhára nem jutottam el idáig. Reggel persze elaludtam kicsit és Maurice is rohadtul útban volt végig. Tulajdonképpen így visszagondolva tökre szabotálni akart egész reggel. Valszeg még mindig eléggé haragszik rám a legutóbbi összeveszésünk óta, de azért ez elég retek dolog tőle. Mondjuk, mikor már harmadjára próbált az utamba állni, azért jól kigáncsoltam, nekiesett az egyik szekrénynek és úgy beverte magát, hogy inkább visszavonulót fújt.

Jack nem ért rá bevinni Londonba, ő Sammyt készítette a sulira, Ryan már magától csinált mindent. A kocsit cserébe itt hagyta nekünk, szóval Asher volt olyan szíves és elvitt, neki úgyis csak később kezdődött az egyetem. Az út eleje csendesen telt, mindketten a gondolatainkba voltunk merülve. Nehéz volt kimondani, de amennyire közel álltunk egymáshoz az elmúlt években, úgy kezdünk kicsit távolodni. Ő egyetemista, én is növök fel, változunk, már az évünk nagyobb részét külön töltjük... Persze egyikünk sem hozta ezt szóba, de mindketten tudtuk, hogy aktívan foglalkoztat minket a kérdés. De hát, ha kimondjuk, akkor az valósággá válik és az sokkal fájdalmasabb, mintha csak így a ködös tudatlanságnak álcázott nemtörődömséget választjuk.

Aztán Ash inkább úgy döntött, hogy nem akarja utolsó óráinkat ilyen csendben tölteni, szóval beszélgettünk erről-arról, érdeklődött az utolsó évemről, de sokat nem tudtam mondani neki. Próbált kicsit hangolni arra, hogy ez az utolsó évem és ki kell használni minden lehetőséget, mondtam neki, hogy szerintem eddig ezzel rendesen éltem is, de mindegy. Tanulást inkább nem említette meg, azzal csesztettek eleget nyáron. Én is érdeklődtem az ő évéről rendesen, meg megígértük, hogy rendszeresen írunk egymásnak, amennyire csak lehet.

Végül megérkeztünk - meglehetősen későn - a pályaudvarra, szóval elköszönni sem tudtam rendesen tőle, csak egy béna ölelést sikerült adnia és annyit mondani nagyon komolyan, hogy "Gem, élvezd ki az utolsó éved... Kérlek!" Aztán felpattantam a vonatra és nagyjából indultunk is. Szuper, rendkívül jó kezdése az évnek. Nem is volt kifejezetten jó kedvem ezek után, így csak morogva próbáltam valami normális helyet keresni magamnak. Hirtelen megrohant, hogy most mindenki lelkesen fog mesélgetni a nyaráról és arról, hogy milyen volt a kiállítás, és ez most nehezemre esett. Éppen ezért ragadom meg a lehetőséget arra, hogy becsusszanjak Hera mellé.

- Fú, egy majdnem üres kupé, beszarás! - sóhajtok fel megkönnyebbülten, majd felhányom a cuccomat vagy a tárolóra vagy csak magam mellé, véletlenül se akarjon senki mellém ülni még nagyjából fél óráig, amíg visszakerülök alapállapotba és felfogom, hogy eljöttem otthonról és végre nagyjából értelmes közegbe kerültem. - Csá, Hera! - nyújtom a kezem egy ökölpacsira, majd levágódom vele szemben.

- A kiállításon? Azon kívül, hogy mindenki rendkívül a hatása alá került a romcsi helyszínnek és mindenki rózsaszínt látott? Nem sok... - forgatom a szememet mosolyogva. - De arra egyébként tényleg jó volt, hogy kicsit ismerkedjünk a többi varázslóiskola tagjaival - mondom, majd elkapom a labdát és vigyorogva megnézem. - Ez kurva jó! - visszadobom és ismét színt változtat. Fasza játék. - Jól tudom, hogy munka miatt mentél el hamar? Mi volt pontosan? Remélem, faszán megfizettek, ha már elbaszták a nyarad! - teszem hozzá.

- Komolyan? Jól hangzik az őrző poszt, nyomjad! - mondom neki , magamban forgatom a szememet, hogy ha egyáltalán lesz csapat. Bár igazából kurvára leszarom az egészet, tőlem ott rohadhat meg O'Hara is, ahol akar, csak a többiek iránt érzett minimális csapattagság miatt izgulok. Inkább témát váltok, mielőtt beszólok valamit, amit nem illene.

- Hogy mi a hányás van? - nézek rá nagy szemekkel, mikor elmondja a cica nevét, majd felnevetek. - Lassan ismételd el légyszi! - nevetek továbbra is, ahogy megfigyelem a cicát. - Mennyire öl meg, ha közelebb megyek hozzá? - kérdezem felpillantva a társamra. Ha olyan, mint a gazdája, akkor nagyon, de ezt persze nem mondom ki hangosan, csak magamban teszem hozzá mosolyogva. AFJ mellettem alszik a ketrecében, őt már az ideút is kifárasztotta, egy picit még tollászkodott, aztán elaludt és néha horkantva adja tudomásunkra, hogy kicsit sincs éber állapotban.

┏━━━━༻❁༺━━━━┓
I'm not a baddie,
I'm just bad
┗━━━━༻❁༺━━━━━━━━┛

Valóban ritka kincs az üres kupé errefelé, de persze mindent megtettem annak érdekében, hogy ez a leghosszabb ideig így maradjon. Teljesen kisajátítani egy kupét persze luxus, úgyhogy ilyenről szó sincs. Ennyire még én sem vagyok önző. Nem kívánom azonban olyanokkal eltölteni az időmet, akiket nem feltétlenül kedvelek annyira. Ha mondjuk Princess Lady Shadowhearttal kellene egy kupéban osztoznom, ott biztosan vér folyna, és mindent megtennék azért, hogy ne az én vérem legyen az, ami vörösre festi a kabin ajtaját és a kék színű, bársony üléshuzatot.
Leökölpacsizok Gemmával, amikor betér, és eldobom neki a labdát, miután elhelyezkedett a velem szemközti székben. Se Viv, se Tetsu nincsenek még sehol. Pedig azt hiszem, hogy láttam Viv szüleit a peronon az ablakból a szemem sarkából. Talán nem ismétlik meg azt a legendás tettet, amit Blood tett meg vagy húsz évvel ezelőtt, és amiről a mai napig beszél az iskola. Különben is, ewwww!
- Mi az, hogy rózsaszínt láttak? Felrobbant valami pink csillámbomba? Rosszul sikerült Weasley-termék? – döntöm oldalra fejem értetlenül. Láttam a tesók boltjában ilyen rózsaszín holmikat, de a közelébe nem megyek, a végén még összefertőznek lányossággal. Fúj már. Az is épp elég, hogy az utcasarkon áll Everfen cukrászdája, amit mindenki döbbenetére vagy megnyugtatására idén sem gyújtottam fel, pedig évek óta tervezem, hogy ott kezdem az arsonist karrierem.
- Ah király lehetett. Én csak pár Koldovosnak mutattam meg a középső ujjam. – tulajdonképpen nagyon is szerettem volna találkozni a sajátjaimmal, mert egy örmény boszorkányt vagy varázslót se ismerek. Az összes kinti rokonom mugli, apám miatt pedig túl fehér is vagyok hozzájuk, de ez van. Azt sikerült kiderítenem, hogy ma már senki sem a Koldovban tanul, legfeljebb a tehetősebbek, de azok meg amúgy is kiköltöznek mondjuk Moszkvába. És azt, hogy valahol Garni környékén lehet az iskolájuk, de az egy nagyon kicsi iskola lehet. Azért egyszer szeretném megnézni.
- Elég jól. Meg tudtam venni, amit akartam. – mutatok a fejem felett lévő csomagtartóra, ahol egy szépen csomagolt, vadonatúj seprű található. Nem ez az egyetlen, amire költöttem. Ez egyszer a ruháim is szebbek. Még ha nem is az a kategória, amit Langley vagy Llewellyn viselnek, mert azt halandó ember egyrészt megfizetni nem tudja, másrészt felesleges flancolás, az új ruháim nem lógnak rajtam, és a cipőm se két mérettel nagyobb nálam. Tényleg igaz, hogy az új ruhák meghozzák az önbizalmat.
- Tolmácsoltam a mugli nénikém cégénél Marseilleben. – kurvára nem így volt, de az mindegy. Ez a leghihetőbb dolog, amit ki tudok találni arra, amit csináltam, hiszen még sem állhatok elő azzal, hogy a maffiának voltam élő hazugságvizsgáló a tárgyalásaikon. Elégedettek voltak velem, én pedig elégedett azzal, amit kaptam. Nem sok maradt persze a pénzből, de még kifér belőle egy jó roxmortsi hétvége. Csak a pálcám az, amit végül nem cseréltem le. Tudom, hogy nem így szoktak pálcát választani, de az enyém már egészen hozzám nőtt. Ketten vagyunk egy olyan világ ellen, amely egyikünket sem akarja.
- Gondolom, majd valaki átveszi a posztot. Remélem, Travers lesz az, esetleg Florance. De az tuti, hogy kéne nekünk egy új fogó. – O’Harát se láttam még, nem mintha különösebben kíváncsi lennék rá és a hisztis fejére. Ha fel is épült, akkor is csalódást okozott a Mardekár csapatának.
- Nem vagyok az asszisztensed, Gemma. De szerintem nem tetszik neki a ketrec. Majd kiengedem, ha elindultunk. – kizárt dolog, hogy megismételjem, nem leszek én senki csicskája. És hogy mennyire Báró Clawdiuspawdiusmeowdius von Alleycattus harapós? Erről jobban beszél az, hogy a békésen pihenő AJ-vel szemben a Báró hangos hisszegés kíséretével csap ki a ketrecből, amikor újra nyitódik az ajtó.

Számolunk tíztől vissza,
Mire végzünk, kezdődik ám,
Az élet, amire mindig vágytál!

Azon gondolkodom, vajon a többiek már mind összenyomorogtak egy-egy kupéban, hogy kevés oxigén mellett dumcsizzanak és zabáljanak? Mégis csak van egy hangulata ennek a végzős évnek, te vagy a legidősebb, mintha felülről néznél a kis csicska alsóbb évesekre. Nem mintha ezt érezném Herával szemben jelenleg, de azért jó érzés látni, hogy a kis pisis elsősök még eliszkolnak, ha nem vagy a legkedvesebb velük. Biztos kinövik majd sajnos...

- Nem, te! - nevetek fel. - Mindenkinek bejött valaki! Még ha nem is komolyan, de nagyon bekerültünk ebbe a tinédzserkorszakba, ahol hirtelen érzékeljük, hogy máshogy is lehet egymásra gondolni! Nem hallottad még azt, hogy rózsaszín köd borul a szemére? - magyarázom nevetve. - Figyelj, az se rossz? De miért is mutattál be pontosan? - érdeklődöm tőle, mert fingom sincs, miről beszél, de hát ezt be nem vallanám ugye. Mondjuk, Herának nem kell sok minden, hogy bemutasson végülis, hülye kérdés volt.

Aztán megmutatja, hogy mit vett. Elkerekedik a szemem.
- Na, ne szopass! - felállok meglesni, de hát... Be van ugye csomagolva. - Milyen? - teszem fel a rövid, velős kérdést. Belül mardos a féltékenység és egy kis... Fájdalom. Fura, de még mindig nem tettem túl magam azon, hogy ki lettem baszva a csapatból. Imádtam kviddicsezni és még ha sokszor nem is értettünk egyet a többiekkel, akkor is egy csapat voltunk. Az a faszarcú Connor meg kibaszott és elvette a legélvezetesebb elfoglaltságomat a Roxforton belül. Nem csoda, hogy a jegyeim is rosszabbak lettek itt-ott, tényleg nagyon taccsra vágott. Senkinek nem mondtam el ugyebár, hogy érzek pontosan, azt meg végképp nem, hogy hosszú idő óta az idióta Connornak sikerült megsiratnia először a kirúgással. Szóval kurvára megérdemli, hogy az egész nyarat és ki tudja még mennyit, fekve töltse a kis köcsög. Háh, karma bitch!

Egyszóval a fájdalom mellett az irigység is bekúszik a bőröm alá. Basszus, én is akartam egy seprűt már mióta! Mondjuk, mióta nem vagyok a csapatban, azóta nem sok értelmét láttam a gyűjtögetésnek, ezért sem (meg amúgy sem, mert lusta szar vagyok) mentem el dolgozni.

- Gratulálok! - mosolygok őszintén rá, mert tényleg örülök annak, hogy sikerült egy ilyet szereznie. Aztán kicsit furán nézek rá a munkája miatt. - Hááát, oké. Nem volt uncsi? Vagy sok mindent megismertél? Egyáltalán milyen cég ez és milyen volt ott? - teszem fel a kérdéseket, majd leállítom magam, mielőtt túl sok lenne neki. Látom, hogy valami más is változott rajta, de még nem rakom össze a képet egyelőre.

- Miért kéne? Nem tavaly lett új fogótok? - forgatom a szememet.

- Ja, nem úgy tűnik... - hőkölök hátra, ahogy kis híján letépi az arcom a ketrecen keresztül is. Ahogy nyílik az ajtó, most én vetem be magamat. Felpattanok és mielőtt beléphetnének, az ajtófélfának dőlök és ránézek a kisebbekre. Tök jó lenne, ha lepillanthatnék rájuk, de hát kicsi vagyok, szóval marad a határozott tekintet. - Ó, helló! Bocs, de ez már foglalt... - mondom kissé nyeglén nekik.
- Hát, nem úgy tűnik... - pillant át a vállam fölött az egyik srác. Felhúzom a szemöldökömet és előrébb hajolok.
- Akkor elég szarul látsz, kishaver... Na, a helyetekben keresnék másik helyet, mielőtt egy sem lesz vagy mielőtt a mi barátaink megjönnek... Bye-bye! - integetek, majd mivel látják, hogy nem mozdulok meg, így tényleg lelécelnek, de elég csúnya dolgokat motyognak az orruk alatt. Nem mintha zavarna...

- Asszem, majd muszáj lesz beengedni valakiket... Ha valami értelmes csapat jön, jöhetnek? Idiótákkal nem akarok utazni órákon keresztül... De hátha megússzuk... - mondom, ahogy visszahúzom az ajtót lassan magam mögött.

┏━━━━༻❁༺━━━━┓
I'm not a baddie,
I'm just bad
┗━━━━༻❁༺━━━━━━━━┛

Több nyelvet is magabiztosan beszélek, nyáron pedig volt alkalmam a franciámon is csiszolni kicsit, még ha az nem is tökéletes, és mindig örömmel javítanak ki engem a franciák. Erre csak azért nem válaszolok lábralépéssel, mert a baszogatás hatékony tanító, nem szabad alábecsülni. Vannak viszont azok a szóképek, amikkel nem tudok mit kezdeni, mindegy, milyen nyelven közlik azt velem. A rózsaszín ködöket se szerettem meg jobban, ahogyan megkapom a magyarázatot részletesebben. Szerencsére a bejövés fogalmát tavaly már megtanultam Vivtől, amikor hasonló kommunikációs problémába ütköztem.
- Először is, ewww. – fintorgok, majd megrázom a fejem, miszerint nem, még valóban nem találkoztam ezzel a kifejezéssel.
- Másodszor meg, ewww! Soha nem értettem, miért bolondulnak meg hirtelen az emberek. Soha nem fogok lealjasodni ilyen ösztönlény szintre, mint egyesek. – abszolút elképzelhetetlennek tartom azt, hogy kövessem az évfolyamunkba járó némelyik lány, vagy a nálunk idősebbek példáját. Egyszerűen nem értem, mi a jó benne. Valami biztos kell legyen, mert a Szirénnek mindig nagy forgalma van, pedig a bordélyház bejárata még a Zsebkoszon belül is titkos.
- Nem tetszett, ahogy néztek a ruszkik. – pontosabban inkább Tetsut és a másik lábát, de akkor is idegesítettek. Meg kellett velük értetni, hogy kocc van, nincs itt semmi látnivaló, menjenek csak a dolgukra szépen.
- Köszi. Tetszett amúgy. Ilyen tengeri szállítmányozós cég volt. – ami végül is igaz, az örmény maffia marseille-i központja tényleg tengeri szállítmányozással foglalkozik. Csak a rakomány simlis. Így viszont kellően unalmasnak tűnik hozzá, hogy ne akarjanak túl sokat kérdezni. Amúgy is mugli dolog.
- Tavish a suli legjobb fogója. Lola jó, de nem elég jó. Szóval jó lenne, ha visszajönnél. – Tavish ellen nem az. Amúgy meg nem is kifejezetten kedvelem, szóval amúgy is örülnék, ha kiraknák a csapatból, Jenkinst meg vissza. Tudok persze arról, hogy valamin jól összebalhéztak Connornak, de csak Jenkins megnyugtatására szeretném közölni, hogy O’Harának két rendkívüli teljesítménye van a Roxfortban. Az egyik az, hogy az O’Harázás egy ismert szleng lett, amit a seprűn való, szánalmas leesésre és kapitulálásra használunk. A másik pedig, hogy a Roxfort legjobb házának kviddics kapitányaként is mindenki utálja. Szerintem a hetedévnek elege van már belőle mára.
Hagyom, hogy Jenkins rendezze a helykeresőket. Nekem amúgy majdnem tökmindegy, de két helyet fent kell tartanom Vivnek meg Tetsunak. Pedig láttam Viv szüleit odakint a peronon, hol lehet már? A labdát eldobom még egyszer, de most hagyom, hogy a fülke plafonjának ütközzön, mielőtt visszaszáll a kezembe, ezúttal rózsaszínben.
- Csak Vivnek foglalom a helyet, esetleg Tetsunak. – közlöm, miközben a vonat elindul az útjára és elhagyjuk végre a vágányt.

Számolunk tíztől vissza,
Mire végzünk, kezdődik ám,
Az élet, amire mindig vágytál!

Figyelmeztetés: káromkodás

Rendkívül jót nevetek azon, ahogy Hera reagál a magyarázatra.
- Valahogy nem lepődtem meg ezen a válaszon! - mondom neki vidáman. - Valahol egyetértek... Egy ideig okésak ezek, de ha ilyen kurva sokan tolják, onnantól kezdve csak zavarja a másikat. Jó is lenne, ha ilyen egyszerű lenne a dolog, Hera... De azért ha beindulnak a hormonok, a legtöbbeknek nem annyira egyszerű a dolog, de persze minden tisztelet, ha neked igen!

- Áhá, mindent értek! Szegény ruszkik, veled ujjat húzni sem a legjobb dolog... Nem lennék a helyükben, az biztos! - folytatom vigyorogva.

- Bruh, ne haragudj, ha nem bánod, nem kérdezném a részleteket a cégről... Biztos sok volt benne a logisztika és sokat kellett ideges ügyfelekkel tárgyalni úgy, hogy természetesen te nem tehettél semmiről, csak rajtad vezették le a dolgot?

- Biztosan kurvára esélytelen, hogy visszamenjek... Ha csak rá kell néznem O'Harára, körülbelül Travers kezéből robbantom ki az ütőt és gurkó helyett azzal verem gatyára. Ha térden állva könyörögne, talán átgondolnám, de biztos, hogy akkor pokollá tenném egy részét legalább az életének. Csak hogy érezze a törődést, meg hogy ára van, hogy baszakszik... De hát, mindketten tudjuk, hogy ez nem fog megvalósulni... - rántom meg a vállam, majd egy kis hezitálás után folytatom. - Mellesleg gondolod, hogy Tavishnél jobb lehetnék? - ingatom a fejemet kétkedően. Gondolom, valami olyasmi válasza lesz, hogy egyedül biztosan nem, de azért vannak ők ott. Jogos. Megint utólag gondolkodom, miután járt a szám. Az mindenesetre még mindig megmosolyogtat, hogy O'Hara mennyire megszívta. Kár, hogy a kiváló jelenetről lemaradtam, mert örökké dédelgetném a kis szívemben és rosszabb pillanataimban tudna segíteni. Na, mindegy.

- Oké, szuper! - mondom, mert velük szívesen vagyok egy fülkében, még ha Vivien teljes mértékben meg is vet, azért lehet vele értelmesen beszélni, plusz én is szeretem szívni a vérét. Tetsuval meg bármikor szívesen töltök időt bárhol. Ezek után beszélgetünk még jó ideig, néha csak úgy elvagyunk magunkban. Azt szeretem különösen Herában, hogy nem probléma az, ha behal egy beszélgetés és nem jön új. Megvagyunk mi csendben is, tudjuk a másikról, hogy jó ez így, nem kell állandóan pofázni. Kívülről rólam sokszor tűnik úgy, hogy nem tudok csendben maradni, de az főleg azért van, mert a társaságot érzem olyannak, hogy folyamatosan vinni kell a beszélgetést, különben baj lesz. Pedig egyébként nekem nagyon is komfortos csak hallgatni és figyelni.

Egyszer kimegyek könnyíteni magamom, amíg még nincsen telibehugyozva a mosdó, aztán ahogy jövök vissza, látom, hogy a melletünk lévő kupéban valami parti van. Jó lassan sétálok, megállok ablakon nézelődni, hogy megtudjam, mizu, majd visszatérek Herához lelkesen.
- Haaaallod! A szomszédos kupéban Langley szülinapozás van egy csomó kajával, nem nézünk át? - kérdezem tőle csillogó szemmel. Felköszöntjük kicsit, aztán eszünk rendesen, ha már ott vagyunk, mert miért ne, aztán annyi. Ingyen kaja, az ingyen kaja, kérem szépen! Természetesen nincs okom magyarázkodni Heránál, ő is hasonlóan gondolja szerintem.

┏━━━━༻❁༺━━━━┓
I'm not a baddie,
I'm just bad
┗━━━━༻❁༺━━━━━━━━┛

Az én hormonjaim köszönik szépen, jól vannak. Nem rohannak azok sehova, ami magyarázat is lehet abban, hogy valahogy megálltam a növekedésben. Nem én vagyok az a kis testű, törékeny hölgy azonban, akire a fiúk vágynak, jellememmel szerencsere agresszívan kompenzálom húspiaci előnyeim, mintha csak azért maradtam volna ekkora, hogy lehetőséget adjak a Sötéthercegnőnek, hogy valamivel ő is gúnyolhasson, még ha az csupán egy olyan fizikai tulajdonságom is, ami kontrollon kívül létezik. Kiráz a hideg, ahogy a gusztustalan, nyári levele eszembe jut. Miért nem zárták még be valami sötét, ablaktalan cellába, ahová való?
Azt továbbra sem értem, mi olyan bonyolult azon, hogy ne holmi állatok szintjére aljasodjunk le. Láttam eleget, mit óbégatnak az utcán azokba vendégek, akik épp nem jutottak be a Szirénbe, és látom azt is, hogy milyen egyszerűen megmutatják az emberek a gyengeségüket a gyengédségért cserébe. Nekem ennél fontosabb dolgom van az életben, ha szeretném, hogy újra a félelemmel vegyes tisztelet társuljon a Fletcher névhez. Nem fogom az időmet és a tehetségemet holmi fiúkra pazarolni.
- Nem, ilyesmikkel egyáltalán nem foglalkoztam. Csak fordítottam. – rázom a fejem. Talán valóban okosabb nem belemenni mélyebben a dologba, és úgy érzem, ez mindannyiunk közös érdeke. Az eredménye a lényeg, ami a kielégítő szakmai tapasztalat, jó lesz még valamire kapcsolatok és persze a cseppet sem elhanyagolható anyagi juttatások. Meguntam már, hogy a legrongyosabb talárokat kell felvennem, mert apámék csak azt tudják megfizetni, elég volt. Heranoush Fletcherből többé senki nem űzhet gúnyt. Legalábbis nem a túlméretezett öltözete miatt.
- Rendben van, Jenkins. – nyilván amit nem akar, azt nem erőltethetem rá. Valahol megértem, én is mereven ellenállok mindennek, ami ütközik az elveimmel. Nem keresem annyira a balhét, de inkább a büntetőmunka, mint hogy csalódást okozzak saját magamnak. Annál nem lehet semmi rosszabb.
- Ha ennyire félsz Tavishtól, mondhatod nyugodtan ezt. Megértem, hogy nem szeretnéd kockára tenni a maradék jóhíredet. De őszintén, volt neked valaha olyanod? – tudom magamról, hogy elég trash vagyok, de Jenkins még rajtam is túltesz. Alig vártam, hogy a bátyja végül elballagjon tőlünk. Hogy is hívták?
- Amikor idén ismét kikap a Mardekár csapata, a néma szabotőrök páholyán foglalsz majd helyet. Láthatod a lángok közt elemészteni a csapatot, ahogy csúfos vereséget szenvednek, mindehhez pedig tétlenségeddel asszisztálsz majd. Talán mások elnézőek lesznek veled szemben. De én tudni fogom, Jenkins. – nem adom meg neki az örömet arra, hogy tápláljam egoját, láthatóan amúgy se megy vele semmire, mert nem használja azt ki. Különben is mind tudjuk, hogy Tavishnál nagyon nehéz jobbnak lenni, és egyike azon keveseknek, akik profi ligába készülhetnek. Scrimgeour biztosan visszavonul a fogó posztjától, és hajtóként folytatja tovább. Említette nekem tavaly, amikor gyakoroltunk. Az ő tapasztalatlan, új fogójukkal szemben Jenkins mindenképpen előnyben lenne. A Hugrabugról meg ugye nem beszélünk, szerintem egyedül legyőzném Echohawk tündibündi csapatát. Jelzés értékűen teli erőből a Jenkins mögötti falnak vágom a pattogós labdát a feje mellett. Ha eltalálja, az se nagy veszteség. Ha meg elkapja, hát az a dolga, nem?
Az utazás további részét némaságba burkolózva töltöm, bár természetesen szívesen beszámolok az aktuális nyelvtanulási haladásomról. Út közben is gyakran nyúlok a kobold tankönyvemhez, hogy gyakorolhassam a nyelvtant. A koboldok egyes esetekben megkövetelik, hogy ismerd a nyelvüket, és a legapróbb hiba elég ahhoz, hogy annál is jobban lenézzenek, ahogyan szoktak.
Már jócskán az út közepén vagyunk, amikor Jenkins előhozakodik a szomszéd kupéban történő ünnepséggel. Természetesen nem jöttem üres kézzel; otthonról hoztam a gondosan csomagolt, lavashba tekert baszturmát és sajtokat, egy kis dobozban autentikus pahlava és gata várja, hogy megoszthassam Vivvel és Tetsuval is, egy másikban pedig még egy adag dolma is található. A Roxfort konyhája képtelen változni nagyjából Hugrabug Helga ideje óta, és a receptek is tőle vannak állítólag. Nem tudom, nem ellenőriztem.
- Ez az első értelmes ötleted a mai napon, Jenkins. – begyűröm a könyvem sarkát, hogy tudjam, hol tartok. Ingyen kajára azért nem mondunk nemet. Langley pénztárcája bírni fogja.

//köszönöm a játékot!

Számolunk tíztől vissza,
Mire végzünk, kezdődik ám,
Az élet, amire mindig vágytál!

Nos, sosem ment annak az információnak az átadása, hogy milyen érzés is ez, de igazából nem is bántam. Hogy miért? Szerintem szerelmes még sosem voltam, így arról nyilatkozni nehéz lenne. Tetszeni tetszettek már emberek, de erről meg nem szeretek annyira beszélni. A kavarás az megint más, ott nálam elég, ha bejön az adott ember külsőre, illetve ha kicsit is megmozgatta a fantáziámat, magyarul ha nem zsibbasztotta le az agyamat azzal, hogy megszólalt. Mindenesetre számomra elég sokat számítottak a kapcsolatok: nem csak ezek, hanem az üzleti kapcsolatok is és a barátaim, családom. Tudok törtető lenni, de azért vannak emberek, akik mindig visszarántanak, ha túlzásba esnék.

- Áhh, okés! Akkor ez elég chillesnek hangzik így, jól van! - bólogatok.

Felhúzom a szemöldökömet.
- Nem félek tőle. Csupán kíváncsi voltam, hogy egy külső szemlélőnek mi jön le kettőnket tekintve. És mivel te nem szoktad szépíteni a dolgokat, hanem megmondod a véleményed, gondoltam, megkérdezlek. Deeeee mindegy, végülis a beszólás biztos sokkal konstruktívabb! - kacsintok rá. Jóhír? Érdekes szavak. Nem gondolom, hogy valaha lett volna kifejezetten jóhírem, de sosem bántam igazán. Habár szeretek feltűnő lenni esetenként, attól sokkal jobban féltem, hogy túl sok felelősségem lesz, márpedig ha az embernek jóhíre van vagy akár rossz, az felelősséggel és túl sok feladattal jár. Az meg kell a francnak!

Nagyon aranyos, ahogy megpróbál befenyíteni. Azért ennél kicsit jobban kell próbálkoznia, hogy megüsse a szintet, szóval csak mosolygok rajta.
- Rendben, Hera, ahogy érzed... De hogy őszinte legyek, nem gondolom, hogy bárkinek tartoznék bármivel ebben a házban. Esetleg a volt csapattársaim felé érezhetnék bármiféle felelősséget, de onnantól kezdve, hogy senkit nem zavart az kifejezetten, hogy csak úgy kivágtak a csapatból, mint macskát szarni, ez sem annyira tud meghatni - rántom meg a vállam. - Legalábbis nem tudok arról, hogy bárki küzdött volna azért, hogy ne menjek. Ami téged illet... Nos, idén elballagok, gyanítom, hogy nem tartasz igényt a társaságomra kifejezetten a jövőben, szóval a minimális összefutástól eltekintve nem aggódom ezen. Mellesleg amíg O'Hara csapatkapitánynak csúfolja magát, ne tegyünk úgy, mintha én lennék a legnagyobb szabotőr - forgatom a szememet. Látom, hogy dobni fogja a labdát, szóval gyorsan kirakom a kezemet és elkapom, majd visszapasszolom mosolyogva.

- Nézzenek oda, még ilyet is tudok a mai nap, elképesztő! - nevetek, ahogy átballagunk a másik kupéba.

//Én is