Fekete-tó

A Roxforti Birtokon található a Fekete-tó. Az elsősök minden évben ezen kelnek át a csónakokkal, s közben néha bele-beleesnek a vízbe. Nagyon sok minden él ám ebben a tóban.

[self]

R I C H  Ω  M A N

imma

                       carry
                                               my
                                                                          self

+18! szégyenítés, társadalomkritika, feltételezés, egészségtelen maximalizmus.
        Nevelőanyám azzal a gondolattal adta át a táskámat a vonatra felszállás pillanatában - mert természetesen ismét késésben voltunk Revan számtalan értelmetlen petje okán - hogy fordítsam ezt az évet arra, hogy találok valakit, aki jó hozzám. Talán a pestis sokadik eljöveteléhez hasonlítható Nebelwaldra gondolt, de akkor és most is csak azt tudnám válaszolni neki, hogy nincs szükségem senkire.
        Nem ért váratlanul féltése, sőt, a nézőpontja még ennél is kevésbé: japán szülőként a gondolatai között bizonyára mindig ott rejtőzik a közösségből való kitűnés rémülete - vagy hogy végül mégis boldogtalannak nevel, ha nem találok egy megfelelő társat. Mostanra bizonyára csendes megelégedéssel tölti el, hogy itt az Ilvermorny és a Beauxbatons küldöttsége is - anyám, ha nevelőanyám is, mindig szívén viselte a sorsom, ha ez gyökeresen is tért el attól, amivel azonosulni kívántam volna. Mélyen tisztelem minden igyekezetét, amellyel gondunkat viseli, néha úgy érzem, erején felül, ha a húgomra nézek - de a sikert nem látom abban, amiben ő. Nincs szükségem egy férfira, aki azokon a 'magányos estéken' társaságul szegődik, vagy anyagi biztonságom teremti meg. Én vagyok az a férfi.

        Az individualizmus persze egy hatalmas felmutatott vörös felkiállítójel közöttünk - és nem akarok hálátlannak tűnni, vagy erőszakkal megtörni azt, amiben hisznek. Bőven elég példával szolgál a létem minden pillanata, vagy az, hogy az exemhez hasonlókat olyan messzire kerülöm, hogy valóban akkorának tűnjenek, amennyit érnek. A férfiak egyetlen érdeme általában az, ha ez nem kerül bizonygatásra - néha a csonkolás legnagyobb bűne az, amit meghagy. A középszerűség korhangulat, elég csak arra gondolnom, hogy itt állok az első szombat hajnalán a Viadukt felőli bejáratnál, alig múlt fél hat, és mások máris kihasználják a lehetőséget arra, hogy 'sokáig aludjanak', meg 'értékes énidőt töltsenek pihenéssel'.
        Átmozgatom a karjaimat, míg Traverse megérkezik - bízom benne, hogy az új, egyébként különösen idegesítő barátnője mellett továbbra is prioritásként kezeli önmaga fejlesztését. Ellenkező esetben kénytelen leszek visszamenni a klubhelyiségbe, értékes perceket vesztegetni azzal, hogy berúgom a miattam megerősített ajtajukat és kihúzom a pizsamájánál fogva. Remélem, már visel ilyesmit, most már komoly felnőtt férfi.
  
        - Traverse! Már reggel 6 óra van, és te még mindig álmos vagy? Nem szégyelled magad? - a kérdés költői, vagy hogy szokták mondani: persze, hogy nem szégyelli magát. Traverse más angolokkal teljes egyetértésben, igen ritkán érzett ilyesmit - ezt bizonyítja teljes étrendjük és napbeosztásuk is általában. Vele tudok kezdeni valamit, és bár nem halmozom el bíztatással - az ugyanis a teljesítmény ellensége - ezt bizonyára tudja is abból, hogy hajlandó vagyok edzeni őt annak ellenére, hogy mennyire idegesítő.
        - Nem tudom, mennyire tartottad be a tervet, amit küldtem neked, de nincsenek illúzióim. Kezdjük egy körrel a tó körül, a többit meglátjuk utána. Melegíts be! Ha megsérülsz, akkor is végig fogjuk futni! - hogy jó példával járjak elől, én is nyújtani kezdek. Az idei tanév valóban más lesz, ebben anyámnak igaza van: mikor ő egy reménybeli fiúra gondolt, én arra, hogy a rúnáim már nem tartanak vissza a nagyobb célok elérésétől. Eddig is meg tudtam nyújtani a karjaimat, most azonban elérem a tőlünk nagyjából hat méterre lévő vizespalackom is - az izületek csak képzeletben hallgató csengése örömmel és elégedettséggel tölt el. Ezt persze szintén nem használhatom ki igazán: az elégedettség is a teljesítmény ellen dolgozik.
        
        - Az utolsó egy büdös kappa! - ráütök Traverse vállára, aki most nagyjából négy méterre lehet tőlem, és a rövid rajtot követően futni kezdek végig a Viadukton. Korábban gondoltam rá, hogy talán bevezethetnénk az úszást is, de mióta tudom, hogy Carrow is ilyesmit űz, jobban szeretném elkerülni, hogy összetalálkozzunk vele, és az egész egy nagy baráti összeborulásig jusson. Anyám talán örül Revan barátainak, vagy annak, hogy a szociális élete élénk - én azonban tudom, hogy a másokkal kialakított függőség megakadályoz az egyéni érvényesülés elérésében. Kinek van szüksége rá, hogy folyton a lelkéért, annak egészségéért, meg a mentális wellness okán féltsék? A minőségi idő önhazugság, az eredmények tények - és ezzel nem mindenki tud együtt élni.
        - Erre! Elkerüljük a hamletet! - intek a domboldalról lefelé, mikor elhagytuk már a bagolyházat és délnyugat felé haladunk a tó mellett. Látom, hogy Traverse ha vesztett is vitalitásából, ez javítható: sosem ismerném el, de örömmel tölt el, hogy nem kíméli magát ezeken az alkalmakon. Voltak kétségeim arról, mennyire komoly az elhatározása, de mindig szimpatikus számomra, aki kifogások és magyarázatok helyett, ha kell, épségét sem féltve küzd a számára fontos eredményekért - és senkit nem találok olyan hiábavaló szerencsecsomagnak, mint azokat, akik empátiára hivatkozván egyszerűen félnek a fájdalomtól. A fájdalom legjobb barátunk: nélküle valóban elvesznénk.
        

[- Tudnék aludni még…. De nyilván nem hagynám ki.]

Rich man, Büdös Kappa

Kurva sok alkalom volt az előző félévben, amikor nem vártam Orinnal a reggeli edzést. Hiába lettem sokkal erősebb, eléggé hozzá, hogy lezúzzam robertbitchet és lekvárt csináljak Blackwarból (ez szörnyű, mi a fasz?), a hajnali kelés és Orin együtt kurva stresszesek. Egy rossz szó vagy gesztus…

 Ma nem az a nap van.

 Két esemény is megbassza ezt az évet. Az egyik Connieboy visszatérése, akitől kedvem lenne letépni az arcomat, mert a földbebaszódása sajnos csak a képességeit törölte, faszfej arrogáns személyisége érintetlen. Nem értem, hogy hogyan nem tanul valaki ilyen pofára baszódásból némi szerénységet. A másik dolog a Tusa: tavaly belevágtam volna, hogy pénzzel és hírnévvel kezdjem a felnőtt életemet- idén már érdekel a veszély. Nem akarom szomorúvá tenni Soffot, vagy egyedül hagyni olyan geci családban, mint a miénk- még akkor sem, ha ez lenne a lehetőségem. A Serleg elfogadna, és kénytelen lenne mindenki más is.

 Az edzés megszabadít ezektől a gondolatoktól. Még ha tényleg el is kell fojtanom egy ásítást.

 - Tudnék aludni még…. De nyilván nem hagynám ki.- megengedek magamnak egy enyhe mosolyt, mintha egyenlőbbek lennénk, mint valójában. Persze tudom, hogy annyira nem vagyunk azok, mint remélni merem- Orin egyfajta mester, mint tradicionális barát, hiába kezdek egyre inkább úgy gondolni rá, még annak ellenére is, hogy mennyire összetört a faszba fél éve.

 Vetek rá egy pillantást, miközben elkezdek bemelegíteni- neki tudom, hogy nincs miért aggódnia, hasonlóan hozzám, ő a legjobb lány, és valószínűleg az egyetlen valódi kihívás a Tusán. Ahogy a Bloody Wands legutóbbi gyűlésén láttam, hogy mennyire megbaszta Scrimgeourt párbajban, nehéz is elképzelni, hogy legyőzném, hiába gyakoroltam mindig olyan kurva sokat a Trollkirály visszatérése miatt- ma már azt gondolom, hogy ha vissza is tér, valahogy legyőzöm. Végülis, otthon megvan a balta, és rosszabb dolgokat is vertem már le.

  - Tart... ottam... ez mi a f... mi volt ez?- először azt hiszem, hogy még félálomban vagyok, és azért láttam úgy, hogy Orin karja megnyúlt, és elvett egy fekvő óriásnyira lévő dolgot. Tudom, hogy nem átlagos, de... de azért így is azt érzem, hogy leesik az állam. Hogy? Soha nem láttam ilyet, ez még azzal együtt is hihetetlennek tűnik, hogy tudom, egyesek képesek kanapévá vagy napággyá varázsolni a testüket.

 Még mindig tátva van a szám, ahogy megüt, és elkezd futni, nem is indulok azonnal utána. Mi a faszom történt? Tényleg, mi a fasz? Nem haluztam, éreztem, hogy hozzám ért, még ha azt is hinném, hogy Damien vagy valamelyik nyomorék az asztalunknál poénból öntött valami szart a vacsorámba. Még ha ez valami vicces bájital eredménye is... nem, Orin soha nem szedne be semmi ilyesmit, különösen edzés előtt nem. Ha ez bárki más lenne, elhinném, hogy meg akar viccelni valami erőnléti faszsággal, amivel felturbózza magát, de ő soha nem csalna. Talán többek között ezért is nem kviddicsezik, Connie boy eddig csak csalással tudott nyerni a Hollóhát ellen, és Orin azt méltatlannak érezné magához. Pedig minőségi javulás lenne egy csomó emberhez képest, akiket most fognak felvenni...

 Elindulok, megpróbálom sprintben utolérni Orint, ami tíz méter hátrányban akkor sem lenne könnyű, ha nem Orinról lenne szó. Rengeteget edzettem a nyáron is, ami csak még fájóbbá teszi a dilemmámat: ha nekem is sárkányokkal kellene megküzdenem, elég gyors lennék hozzá, hogy minimalizáljam a pajzsbűbájokat, a kákalagoknak meg csak lebasznék egyet. Meg apámnak is, ha kiteleportálódnék a hülye kis gyűlésére, amit tíz éve nyáron tartottak, amikor Voldemort visszatért.

  - Jó... de vár, mi a fasz volt ez? Soha nem láttam ezt... ezt nyáron tanultad?- nem egészen értettem soha, hogy hogyan működik Orin teste, de azt nehéz volt nem kiszúrni, hogy nem úgy, mint egy átlagos emberé. Biztos vagyok benne, hogy erősebb és gyorsabb bármelyikünknél, hiába tűnhet úgy alkat alapján, hogy én vagyok a legerősebb az évfolyamon (Concon nagyobb, de szerintem a rage quitje előtt sem volt erősebb nálam).

 Megbotlom egy buckában, de végül nem esek pofára, futok tovább, kicsit még mindig lemaradva. Tudom, spórolnom kellene a levegővel, de...

  - Ez... tanulható... ?- tudom, hogy olyan sok közvetlen hasznom nem lenne belőle, ő pedig talán még veszítene is rajta, ha én lennék a bajnok, de egyre inkább úgy érzem, hogy nem akarom bedobni a nevem. Én sem akarnám nézni, hogy Soff egy sárkánnyal vagy kappával harcol, faszfejség lenne elvárni ezt visszafelé tőle. És Nialen Travers csak a nyomorékokkal faszfej.

[self]

R I C H  Ω  M A N

imma

                       carry
                                               my
                                                                          self

+18! szégyenítés, társadalomkritika, feltételezés, egészségtelen maximalizmus.
        Bár én is osztozhatnék abban a kegyben, hogy futás közben a gondolatiam elmaradnak - de talán az állandó éberség a renyheség elkerülésére ilyenkor sem engedi, hogy felesleges pihenéssel töltsem az időm. Azt természetesen megfogadtam, hogy még a tanév előtt, legkésőbb a szünidő kezdetén, majd a Világkiállítás megnyitójáig, aztán pedig augusztus végéig önkezűleg fogom levágni a semmilyen célt nem szolgáló hajfonatom.. bosszantó a súlya a vállamon, bosszantó, hogy valami nagyobbnak tűnik számomra, mint az elhatározásom.
        Ez talán inspirálhatna arra - hogy egy ilyen újszerű kifejezést használjak, amely feleslegesen dallamos - hogy együtt akarjak érezni másokkal, megpróbáljam megérteni igényüket a kényelmük megőrzésével kapcsolatban.. De csak azért, mert haragszom magamra, még nem kell idáig süllyednem. Nincs rosszabb az oktrojált szociális elvárásoknál, és mások hitványsága mások problémája.

        Az igazság az volna, ha Traverse éppen rákérdezne - bár ez nem lehetséges, mert az azt jelentené, hogy nem erőlteti meg magát kellően, ha jut levegője csevegni, és ebben az esetben talán mégis megfontolom az úszás bevezetését, mielőtt teadélutánra képzeli magát.. Az igazság az volna, hogy túlságosan emlékeztetne a húgom hajára. Ostobaság - gondolom, mielőtt megnyújtom a lábszáram, hogy nagyobb lendületet véve ugorjam át az egyik zsombékos részt a móló mellett közvetlenül - olyan ostobaság, amire csak Llewellyn vállalkozna, miután sosem vetette meg a hiúság nagyszerűségét szellemi javainak rovására.
        Én is tudom, hogy a hiúság sehová nem vezet a kárhozaton kívül, de nem vagyok tökéletes - az, hogy minden erőmmel törekszem rá, még nem kész állapot. Le kellett volna vágnom és nem törődnöm ezekkel a belső félelmekkel, főleg nem a megjegyzésekkel, melyek szerint hasonlítunk egymásra - és ugyan kit érdekel, hogy az undorító pöcegödör Nebelwald most körülötte ólálkodik valami haszon reményében? Nem tartozik rám, nem kellene, hogy foglalkoztasson.        

        - Több légzés, kevesebb csevegés! Aki nem tud helyesen futni, még egy kört fut! - szólok hátra, mielőtt átvetném magam a nádason a nehezítés kedvéért. Ez egyszerű, a mozgás mindig egyszerű - a kard, a naginata és a lándzsa is azok, ahogy minden más is, amelyet évek óta forgatok, sokszor már csak a fegyelem megnyugtató hidegsége miatt is. Nem akarom ezeket a kicsinyes érzéseket, amelyek egy ostoba tinédzser sajátjai, én nem vagyok a rabjuk.. így döntöttem, ehhez is fogom magam tartani.
        - Ezt? Igen és nem! Mindig képes lettem volna rá, de eddig nem voltam abban a helyzetben, hogy egy ponton túl teljesítsem be a képességeimet! Szolgáljon ez tanulságként, Traverse, a fejlődés nem ér véget csak azért, mert elérted a korábban legtöbbnek hittet! - szólok hátra, mielőtt a domboldalhoz érnénk, ahonnan éles kanyar következik jobbra. Csak a vállam felett hátrapillantva látom, hogy Traverse ezúttal többet foglalkozik az elhangzottakkal, mint azzal, ami a dolga lenne, de ez nem lep meg. Az angolok mindig szeretnék akkor megvitatni dolgokat, mikor épp a feladatukat kellene elvégezniük - bizonyára ezért ügyesek a diplomáciában, és épp ezért vesztették el a legfontosabb fegyveres konfliktusaikat is.
        
        - Nem, ez.. nézz már a lábad alá, Arschgeige! - még magamat is meglepem, mikor lassítani kezdek, hogy megfigyeljem, vajon elesett-e, szüksége van-e valamiféle pihenőre. Persze hatalmas szégyen volna, és az edzés további részében is emlegetném neki, de Traverse ezt talán már kiérdemelte. Már nem kell attól tartanom, hogy csak azért lesérülne, hogy pár percet nyerjen a földön szánalmas lihegésre és levegő után kapkodásra - mint korábban tette néhány másik edzőtársam. Ilyenkor mindig elmagyaráztam, hogy a fájdalom a barátunk, és ha nem érzik, akkor bizonyára valamit rosszul végeznek éppen, hiszen a küzdelemnek legfeljebb a gondolata öröm, gyakorlata az, amit a neve sejtet, de.. Nem véletlenül szoktam hozzá, hogy egyedül tegyem meg ezeket a köröket.
        - Ez a képességem része.. emlékszel, hogy azt mondtam, hogy a Minisztériumotok fél a nagyságtól? Már nem dolgozom nekik, végeztem ezzel! Igazából van is valami, amit meg akarok tenni, és lehetsz a szemtanúja, ha elég fegyelmezetten fejezed be a köröd és megígéred, hogy hallgatsz majd, mint kami a krízisben, Traverse! - teszek néhány futólépést hátrafelé is, hogy biztosan hallja az ajánlatom. Megzörgetem kicsit a táskát a hátamon, hogy jelezzem, abban van a valami, amit meg akarok tenni, de egyelőre nem rontom el a meglepetést.
        

[- Az… az edzések segítettek benne?]

Rich man, Büdös Kappa

  Nem hiszem, hogy valaha azt éreztem korábban, hogy gyenge vagyok. Mindig kurva gyorsan futottam, kevesen voltak erősebbek nálam már a felettem járók közül is, és mindig természetesnek vettek, hogy keményen kell edzenem. Kibaszottul meg kell ölnöm persze a Trollkirályt egy napon, még ha csak metafora is. Nehéz lenne egy gyenge kis geciként ezt tenni. Volt persze, aki erősebb volt nálam, és kivívta érte a tiszteletemet, de ahogy levegőért küzdök, ahogy megfulladnak a kérdéseim, tudom, hogy senki nem éreztetné úgy, hogy gyenge vagyok, mint Orin. Talán emiatt nem is lenne senki más, akitől elfogadnám, hogy utasítgasson bármilyen módon.

 Orin nagyon gyorsan nagyon egyértelművé tette mindenki számára, hogy ne baszakodjanak vele, és aki nem volt olyan kurva hülye, mint a húgom vagy az idegesítő kisegítős gótkurva a hatodikosok közül, meg is tanulta, hogy kerülje el. Valahogy furcsa most futni vele- akármennyire nem vagyok oda érte, hogy valaki lefelé beszél hozzám, általában igaza van, és van valami megszokott ebben, még ha a határomon vagyok is. Talán a barátomnak látom őt, és az, hogy fél éve minden nap itt vagyunk, azt mutatja, hogy ő is ezt érzi. Mi a faszért viselne el engem? Lelassítom.

 Főleg, hogy látom, mi mindenre képes.

  - Az… az edzések segítettek benne?- hiú remény persze azt gondolni, hogy részem volt benne, hogy valahogy motiváltam az előrehaladásra, de a gondolattól kicsit kevésbé akarok összeesni és meghalni. Soha nem láttam olyan boszorkányt, mint ő, és nem is hallottam róla, hogy valakinek ilyen képességei lennének. Határozottan biztos vagyok benne, hogy ha bedobnám a nevem, megölne a Tusán, ha az útjába kerülök.

 Még egy ok… de mindig emlékezni fogok rá, hogy része lehettem volna valami nagynak? Hogy csak a partvonalról néztem Orin győzelmét, mert féltem a következményektől. Az egy helyben maradás is kurva félelmetes.

  - Jól vagyok…- talán nem lesz troll, de tudom, hogy minden napot ki kell használnom, amíg a legyőzésére készülök. Tele vagyok ellenséggel. Apám él, Yuria él, és Sulyvahntól sem csak némi pénzt akarok már… futnom kell. Talán egyszer az erőnlétemen fog múlni valami. Talán az asztrón, amit kihagytam. Talán azon, hogy most jóban vagyok Orinnal.

 Figyelem, ahogy visszajön mellém- nem egészen értem, hogy mi fogta vissza a Minisztériumnál, de ha megtiltották neki, kibaszott hülyék. Biztos valami hihetetlenül ostoba és töketlen balfasz tehet róla, hogy elidegenítette az egyértelműen legjobb diákot, meg hogy eleve visszafogták. Biztos kisegítős volt, rájuk jellemző, hogy egész életükben szerelmesek a középszerűségbe, melyet a Serlegtől kaptak gyerekként.

  - Persze… látni akarom… de mi van a Minisztériummal… nekik…- nem tudom folytatni, érzem, hogy minden lélegzetvételre szükségem van, hogy fussak. Soffért, Orinért, magamért.

 Nem ismerem a történetet, de felbasz, hogy csicskák, mint Finnigham, kaphatnak figyelmet, hogy nem látnak engem, őt, hogy a középszerű gecik fölé kerekednek. Úgy érzem, hogy be kell dobnom a nevem… kötelességem. És Soff mit gondolna rólam? Rajongana értem, ha nem tennék meg mindent a győzelemért mindenben.

 Dühös vagyok. Olyan gyakran, és most megint… beszívom a levegőt a kérdéshez.

   - Megtiltották… hogy használd a képességeidet? A Minisztérium?- néha… néha sajnálom, hogy nem a halálfalók nyertek. Ostoba geci az összes, de a kiválóságot soha nem hagyták volna figyelmen kívül, hogy simogassák a középszerűség lelkét.