vermut és rum

[Vermut és Rum]

Vermut és Rum
2005. Február

[Part I.]

Part I.

A hatszázkilencvennyolcas tételnél tartunk és én nagyot kortyolok a vermutból. Al-Muharib a közel kétszáz év alatt rengeteg értéktárgyat halmozott fel, de leszármazottak s végrendelkezés híján ez egy meglehetősen kellemetlen helyzetet teremtett. A mágus jog szerint a Minisztérium kénytelen árverésre bocsájtani az értékeket, hogy azok mágikus történelme folytatódjon és ne akadjanak fenn történelmünk ezen szakaszának hálóján. Ez persze egy akármilyen mágusnál még teljesen rendben is lenne, de nem a nagy gibraltári Tariq Al-Muharibnál. Az ezennel kihaltnak számító család már a mórok óta a gibraltári szoros területén élt és jöhettek spanyolok, angolok, ők mindig is örökpillérek voltak. Mr. Al-Muharib pedig kiváltképpen prominens tagja volt a modern brit mágusközösségnek. Barátságot ápolt többek között Bathilda Bircsókkal, Nicholas Flamel-el es persze Albus Dumbledore-al is. Leginkább alkimistakent vált ismertté, de ahogyan ezek a nevek, ő is igazi polihisztor volt. Éppen ezért, mágikus tárgyai felbecsülhetetlen értékűek, ugyanakkor nem a személyes holmija okán vagyok jelen. Nem, ez nem érintené a Koronát. Ellenben volt az Al-Muharib család birtokában egy tárgy, amely nem szabad, hogy idegen kezekbe, pontosabban mondva, spanyol kezekbe kerüljön.

A Kétszínkő a legendák szerint Gibraltár szívét rejti magában és birtokosai megérthetik és elsajátíthatják a szoros valódi titkát. Hogy ez pontosan mit takar az csak Al-Muharib tudta biztosan és sajnos ezt a titkot magával vitte a sírba. Nagy Birtannia és az egész világ pedig itt maradt a homályban, ami sűrűbb és átláthatatlanabb, mint a reggeli tea. A kő létezése a muglikhoz is elért, legalábbis azokhoz az elit körökhöz, akik tudnak a Varázsvilág létezéséről. Így például Őfelsége is tisztában van a tárgy mondájával, de senki nem gondolta volna, hogy uralkodása alatt alkalma nyílik a Koronának hogy kincsei közé tudhassa a Követ, sőt talán a Szívet is – bármit is jelentsen az. A Királynő nem sokkal a licitálás elött érkezett és a rezidenciáján eligazított engem. Mivel ő maga nem vehetett részt az árverésen - egyértelmű okok miatt nekem kell képviselnem. Kicsit visszás, hogy minisztériumi emberként éppen a Korona vagyonából vásárlok be Mágiaügyi Minisztérium árverésén, de ez az alkotmányos monarchia a kapitalizmusban. Na és a britek aztán értenek mindkettőhöz. A küldetés tehát egyértelmű: akármekkora összegért is, de meg kell szereznem a követ. Az ügy kifejezetten kényes hiszen a spanyol korona igényt tart Gibraltárra már hosszú évszázadok óta, de ahogy a mondás tartja, amig a majmok itt vannak, addig az angolok is maradnak.

Közömbös taps és elkel a hatszázkilencvennyolcas, egy szépen kidolgozott kéziszigony, kobold munka. Vajon mihez kezd vele a nagymamámra emlékeztető, pufók asszonyság? Persze a hely hemzseg a világ minden tájáról jött műkereskedőktől és a mugli elit képviselőitől.
- Következik, a hatszázkilencvenkilences tétel – szólal meg ismét a konferanszé – egy emlék az ókorból. A Kétszínkő.
Megfeszül a levegő, ahogy cérnakesztyűs segédje elkezdi lefejteni a védőcsomagolást majd a pódiumon lévő bársonypárnára helyezi az ősi arany karperecet, melynek közepén ott van a félig kék félig pedig fehér kő. Érezhetően nem én vagyok az egyetlen a teremben, aki a kőért jött, többen is fészkelődni kezdenek.
- Krétai munka, körülbelül kétezer éves. A legenda szerint Héráklész Oszlopinak – Gibraltár ókori neve – valódi erejét és szívét rejti.  Mikor felügyeletünk alá került megtisztítottuk és azonosítottuk ám biztosíthatom önöket, hogy hatalmát és mágiáját nem idomítottuk. – fontos ezt kijelenteni ilyen értékű tárgyaknál, hiszen, ha a bizottság egy tagja is próbára tette volna a kő erejét úgy titka értéket veszítene – Hölgyeim és Uraim! Kezdhetjük a kikiáltást egymillió galleonnal?
Auror reflexeim nem hagynak cserben és lendül is a táblám. utoljára Green Day koncerten csápoltam ilyen hevesen.
- Igen az úr a uruz rúnával! – int felém – egymillió előszőr...
- Másfélmillió! – kiáltja egy szakállas, turbánt viselő varázsló, aki a fehu táblát tartja a kezében.
- Másfé....
- Kétmillió galleon – kiabálom be
- Hárommillió! – a szigony újdonsült tulaja is beleáll a licitbe, de felvillan tábláján a hold szimbólumot, közel ér a határához.
- Három és félmillió  – fehu megint, mit jön ez mindig ezekkel a felekkel? Ideje elrettentenem a nyerészkedőket.
- Hatmillió galleon.
Többen is felvillantják a nap szimbólumát, elértek a limitjüket, nem óhajtanak tovább részt venni a licitben. Őfelsége kész egészen nagy összeget allokálni a vételre, előzetesen úgy becsültük, hogy a licit elmehet akár tizenötmillióig is, de a Korona kész megadni akár húszat is. Ez átváltva körülbelül százmillió font, lényegében egy kúria vagy palota ára. Döbbenetes számomra, hogy ekkora pénzekkel dobálózok megbízásból.
- Hatmillió galleon elöszőr, hatmillió galleon másodszo...
- Hétmillió galleon – jön a terem hátuljából a női hang. Petrhro rúnás táblát tart a kezében egy korombeli, fekete göndörhajú, gyönyörű nő. Nagy barna szemei kacéran csillanak, ahogy elkapja tekintetemet. Vajon miért nem szállt be eddig a licitbe? Csak arra várt, hogy kiessenek azok, akik nem komoly versenytársak?
- Nyolcmillió – szállok csatába.
- Kilenc
- Tíz
- Tizenkettő – már keményebb a hangja és kihallom jól burkolt akcentusát. Spanyol.
- Tizenöt – fogy a türelmem.
- Tizenöt és fél – végre, ha felekkel dobálózik kezd a határához érni, fel is villan tábláján a hold szimbólum.
- Tizenhét – remélem ez lesz a kegyelemdöfés. Már én táblámon is ott a félhold.
- Tizennyolc – szinte már kiabálja. Tábláján megjelenik a nap. Én is kezdek elérni a határomhoz, ikernoteszomba, melynek párja Őfelségénél van írom a vésztervet. 25?.
- Húszmillió galleon – már nálam is ott a nap, az a gyanúm, hogy megbízóink ugyanazt a határt adták meg nekünk, pusztán csak én voltam a gyorsabb, aki elért eddig a pontra. A kérdés most már csak az, hogy melyikünk tudja időben emelni a limitjét. Ránézek a noteszra, még semmi válasz.
- Húszmillió elöszőr, húszmillió másodszor, húszmil...
- Huszonötmillió – zengi Perthro. Ezek szerint tudott emelni, rohadjon meg.
- Huszonötmillió galleon először – kezdi meg a konferanszé – huszonötmillió galleon másodszor – gyerünk már – huszonötmi – 25? 35!.
- Harmincötmillió galleon! – kiabálom be, a szigonyos nő a gyöngyeihez kap. Pethro szúrós tekintettel néz rám, mint aki képes lenne helyben kivégezni. Kezdenem kéne bemelegíteni?
- Harmincötmillió galleon először – jön ki az összeg döbbenetéből a vezérhang, a Minisztérium boldog lehet, hogy ekkora összeget akaszt le – Harmincötmillió galleon másodszor – Hátra tekintek, de nem találom a nő tekintetét – Harmincötmillió galleon harmadszor! Elkelt!
Átjár a büszkeség. Jó azért nem egy feltámadásban lévő sötét vámpír boszorkánytól mentettem meg éppen a nemzetemet meg egy hercegnőt, de a heti sikerlistára ráfér. Noteszembe gyorsan befirkantok egy pipát, jelezve a Királynőnek, hogy a küldetés teljesítve és hamarosan érkezem a rezidenciájára. Nyugodtan gurítok le még egy kortyot a vermutból most már hátradőlhetek a licit végéig.

Vagy mégsem?

Ahogy a segítő csomagolná vissza a karperecet valami kitépi a kezéből. Valami baromi gyors és szőrös. Ez egy.. berber makákó? Mi a fasz?! Mi történik?! Mint egy skót, ha valaki kiborítja a whiskyt, kipattanok székemből, poharam csörömpölve landol a földön – szerencsére a vermutot senki sem sajnálja. Pálcám a kezemben, lendül, de nem találom el. A majom kiugrik a poros terem ablakán én pedig mit sem törődve a felfordulással, gondolkodás nélkül ugrom utána.

Egy laposabb ház tetejére érkezem, előttem fut a majom vagy tíz méterrel, én a nyomában. A színes házak tetején ugrálunk át. Nem érdekelnek a mugli bámészkodók, bár szerencsére Februárban amúgy sincsenek sokan. Az már annál inkább szorongatja érzékeimet, hogy öltönyömet és az oxfordi stílusú cipőt nem erre találták ki. Próbálom szórni az immobilust, de nem találok célt, túl kicsi és gyors a célpont. Vetődés a házsor végén, beérünk a szálloda negyed szélére, de a majom a tengerpart irányába tart. Ha a házakon utáltam a futást az oxfordban, a homok teljes kín, de arra sincs időm, hogy lebűvöljem magamról vagy hogy rendesen gondolkodjak. Elkezd szúrni a tüdőm és lassulok, ahogy az adrenalin adta löket kezd kifogyni. Érzem ahogy izzadságom már teljesen ellepte hátamon az inget zakóm alatt.

Egyértelműen animágussal van dolgom a tudatos koordinációból ítélve és azt hiszem teljesen egyértelmű az is, hogy a nő lesz az. A sors fricskája, hogy egy spanyol pont berber makákóvá változik, bár nem tagadom, hogy tökéletes választás a küldetésre. A sziklák irányába tart a partszakaszon, gondolom az erdőben akar elbújni és visszaváltozni, ebben a formában nem tud dehoppanálni. De én igen. Következő lépésemnél megfordulok tengelyem körül és pár másodpercre benyel az örvény de csak húsz méternyire megyek előre a térben. Pontosan annyit, hogy a majom belefusson capitulatus-omba. Kirepül karmai közül a karperec, de ugrik utána már emberformában, én is elkapom.

Ahogyan két irányból ragadjuk meg, a többezer éves ékszer ketté válik, egyik felén a fehér kő marad az arany markolatban, a kezemben lévőben pedig a kék. Minden pusztán másodpercek töredéke alatt történik. Valami nem stimmel. Úgy érzem, hogy beszakad a dobhártyám. Földöntúli, elviselhetetlenül magas sikolyok áradnak a karperec mindkét feléből. Ösztönösen kapok a fülemhez, nehogy mandragóra sikolyt halljak, ahogy látom, Perthro ugyanígy tesz. Mindkét ékszer a sziklákon hever, a kavicsok szabályosan táncolnak a magasfrekvenciára. Ez nem mandragóra lesz. Hirtelen kapcsol az agyam, nyúlok mindkét félért, de csak az egyiket érem, így nem tudom visszazárni, most kell meghallgatni, vagy nem kussolnak be. Így is nagy feltűnést keltettünk.
Egymás szemébe nézünk a nővel. Ugyanarra gondolunk, nem kellenek szavak. Mindketten tudjuk, hogy nem mondunk le saját felünkről.  Egyszerre ugrunk le a sziklákról a vízbe. Mélyebb, mint hittem, teljesen ellepnek a hullámok. Ösztönösen úsznék felfelé, de nem tehetem. A sikoly dallá változik. Az agyam tudja, hogy ez nem angol, mégis értek minden sort.

Hádész gúnyja,
Kronosz átka,
Borzalom volt,
Szívük vágya.

Bűnhődés az ítélet,
Prométheuszi végzet.
Kegyetlen tett,
Atlasz válla megremeg.

Szív csak az,
mely erőt áld.
Sötét mélység
Rejti titkát.

Oszlopokon túl,
Gyűrűk lángja,
Őrizze őket Poszeidón,
Három árnya.

A kék kő elhallgat a markolatban, tudja, hogy hallottam a dalt. A sós hullámok közt amennyire tudom kinyitom szememet. Látom, hogy a pusztán pár méterre lévő nő arcán ugyanaz a döbbenet tükröződik, mint amit én is érzek. Dehoppanálok, kezemben a kék köves karkötővel. Csurom vizesen, levegőért kapkodva, négykézláb érkezem Őfelsége rezidenciájára.
- Daniel! – kiált fel – Mégis mit jelentsen ez?!
- Felség... – zihálok – a Szív – úgy érzem mindjárt elhányom magamat – Atlantiszban van!

[Part II.]

Part II.

A februári szél nem kegyes a nyílt tengeren. Vagy ezt már óceánnak kell neveznem? Nem vagyok biztos benne. Körülbelül tizenöt kilométerre vagyok a szárazföldtől és egy stabilizált párnázó bűbájon állok. A hullámok megtörnek köröttem, orromat pedig csavarja a sós levegő. Azt hittem a seprűvel való száguldás a megadott koordinátákra lesz fagyos, de ez az átkozott várakozás jóval borzalmasabb. Életemben nem álldogáltam még ennyi ideig a víz felszínén, de nem panaszkodhatok. McHounnel Kapitány gyorsan reagált a parancsra és biztosította a felvételemet tizenkétórán belül. Most járunk a tizennegyedik óra ötvenhatodik percében. Ha pontosak lesznek, le leszek nyűgözve. Ha késnek, jönnek nekem egy üveg whiskey-vel.

Nem tagadom, aggaszt Őfelsége parancsa és ahova ez a küldetés vezet. Nem csupán tengerészeti- tudásom és mágiám hiánya köt csomót gyomromra, de utam céljától is a hideg ráz. Atlantisz, véres pokol. Inkább töltenék el egy teljes évet egy azkabani cellában, minthogy alámerüljek a varázslótársadalom legszörnyűbb börtönébe. A hely többezeréves, valahol az atlanti óceán mélyén fekszik és összesen négy rabja van. Nem volt, van... az emberiség történelmének legszörnyűbb és legmegvetendőbb szereplői. Felületes ugyan a tudásom és restellem bevallani, de nem figyeltem kellő mértékben Binns professzora annak idején mágiatörin – de azt még én is tudom, hogy Tudjukki amatőr volt ezekhez képest.
Akárhogyan is fejtettem vissza a sellődalt, ami a Kétszínkőből tört fel, minden megfejtés ehhez a helyhez vezetett. Többször átbeszéltük a lehetséges forgatókönyveket Őfelségével, bevonva a Kingsley Minisztert is a diskurzusba. Túl sok a homályos folt. Nincsen pontos tudásunk arról, hogy micsoda pontosan a Szív és hogy mire képes. Nem tudjuk mi a spanyolok szándéka, Giblaltár helyzete pedig kényes téma a két Korona között. Azt viszont tudjuk, hogy a majom-boszorkány is hallotta a dalt és a prezentált képességei alapján, kétségem sincs afelől, hogy ugyancsak megfejtette azt. A probléma, hogy nem egy lóról van szó adott esetben, hanem egy a Királyság területéről, így, amennyiben a kockázatokra hivatkozva nem kutatjuk fel a Szívet, annak nemzetbiztonsági következményei lehetnek. Semmiség ez a teher a vállamon, tényleg. Visszasírom a napokat, amikor egyszerű testőrnek számítottam.

Egyre nagyobbnak tűnnek a hullámok – és egyszere szürkébbnek is, bár lehet ezt csak hangulatom alapján asszociálom. Vetek egy pillantást karórámra, harminckét másodpercük maradt. Egy nagyobb hullám érzem, hogy kikezdi bűbájomat és cipőm el is ázik, de még szilárd felületen maradok és meg tudom tartani az egyensúlyomat. Még egy jön, már a lábszáram is ázik, zoknim kellemetlenül totyogóssá vállt. Összezavarodok, a hullám mintha nem a megszokott irányból jött volna. Nem csak én nem tudom, hogy merre van az arra. Megbolydult a víz és az összevisszaság szabályos spirál ütemét kezdi felvenni én pedig benne állok az örvényben, ami kezd elsodorni bűbájostúl. Egyértelműen ők azok.
Pulzusom elkezd feljebb menni, mégis mi a faszt csináljak? Ha hagyom, hogy lehúzzon az örvény beléjük ütközök, Kiúszni nincs esélyem. Csessze meg, minek kell ennyire közel feljönniük? Merlinre mi a retkesfa... de nem tudom befejezni a mondatot, az örvény közepéből elkezd felemelkedni egy szürkés, fémerődítményre emlékeztető monstrum. Feltörésének hullámai és az örvény maradéka lelök bűbájomról. Kapkodom a levegőt, beterít a hideg, sós víz. Ügyetlenül kapálóznak végtagjaim a vízben mire megtalálom a rendes mozdulatsort, úgy szórítom pálcámat, mint éhes kutya csontot. Sikerül feltörnöm a felszínre, számba még beveri egy hullám a tengert, szabad kezemmel próbálom valamennyire megtörölni arcomat, hogy kinyithassam a szememet. Az első dolog amit megpillantok az egy fém fal, rajta egy hatalmas, lőszerű lény képmása felfestve vérvörössel. Fém kapaszkodók alkotnak létrát melyek felvezetnek a nagyra sikerült konzervdoboz tetejére, ahonnan az aknaszerű nyílásból egy sötét-vörös hajú, szakállas férfi figyeli szerencsétlenkedésem.
- Ayye! Ugye te vagy az az angol lovag fiúcska, akinek fuvar kéne? – kiabálja le, kegyetlenül erős skót akcentussal.
- Meeerrrt- kkikki máás leennéék? – didergem vissza, így is menedzselve, hogy élt tegyek a hangomba.
- Há’ mit’tom én – vonja meg a vállát – O’sztán mi a francot csinálsz te a vízben? Eyy? Tengerivélát láttál és belógattad a farkadat?
- Azzt hittem aaanyád az, dde tengerrrriterhén vólt.
- Hah! Jó leszel, jöhetsz! – megpaskolja a tengeralattjárót a fémlétra irányába én pedig felkapaszkodok.

oOoOo

A HMS Vöröskelpi egy igazi antik szépség a saját nemében és egy egyedülálló mágikus tengeralattjáró, Őfelsége és a Minisztérium szolgálatában. Eredetileg a másodikvilágháborúban alkották meg, két másik egységgel együtt, azzal a céllal, hogy megvédje a birodalmat a tengelyhatalmak mágikus és nem mágikus támadásaitól egyaránt. Ahogy a háború lezárult és eljött a törékeny béke ideje, egyre kevesebb szükség lett rájuk. Még a hidegháború folyamán kisegítették az Egyesül Államok hasonló egységeit ám idővel csappant a küldetések száma, majd a legénységek is leszereltek és a nagy hármasból mára már csak a ’Kelpi maradt szolgálatban. Mai feladatai leginkább az őrjáratra, megfigyelésre és esetenkénti szállítási és kutatási megbízásokra szűkült, de valami azt súgja, hogy így sem unatkoznak.

McHounnel-el első utunk a kabinomhoz vezetett, ahol lepakolhattam holmimat és megszáríthattam a – neki köszönhetően – szarrá ázott öltözékemet. A katonásan puritán szobába érve úgy döntök, hogy egyszerűbb, ha átöltözök mintsem, hogy pálcával bíbelődjek. Ledobom a megpakolt hátizsákot, a kopott, fakeretes ágyra és lecserélem a vizes öltönyt egy egyszerűbb vászonnadrágra, atlétára és kötött gyapjú pulóverre. Ahogy kilépek a kabin ajtaján, a vörös szemöldök felszökik a homlok közepére.
- Aye.. nocsak.. a lovagfiúka nem jár mindig puccban – acélos kékszemeiből nem tudom kiolvasni, hogy ugrat vagy becsmérel-e. Talán mindkettő.
- Gondoltam így kevésbé lógok ki – vonom meg a vállamat, nem értem egyáltalán minek magyarázkodom, rangban a férfi fellett állok, de még is csak az ő fedélzetén vagyok. A gondosan fésült szakáll alól kikandikál egy mosoly, majd megszorítja a vállamat, jelezve, hogy induljunk.
- A hídon már vár a legénység, lovagocska.

Ahogy végig haladunk a folyosókon megtudom, hogy a ’Kelpi alapja egy valódi mugli tengeralattjáró volt, szóval a Minisztérium csak módosította, de nem ők rakták össze. Egy tökéletes kombinációja a mugli technológiának és a mágiának, de éppen ezért roppant kényes is. McHounnel azzal ámít, hogyha rajta múlna az összes terem úgy nézne, ki mint a skótfelföld, de kénytelenek beérni egy kis tértágítással, mesterséges napfénnyel meg komfortbűbájokkal. Persze sejtem, hogy nem ennyiben merül ki a mágikus kapacitás, de mielőtt a hadászatról beszélhetnénk, megérkezünk a hídra, ahol a négy fős legénység katonás sorban fogad és haptákba vágják magukat érkezésünkre.
- Sir Daniel Tayilor, A Korona Védelmező Lovagja, üdvözöljük a fedélzeten – vált hirtelen hivatalos hangnemre a kapitány és elkezdi egyesével bemutatni legénysége tagjait.
- Halley Sootburn kadét: navigáció, helyzetmeghatározás és szonár-mágia – a fiatal, fehér hajú boszorkány kemény arcvonásokkal tiszteleg. Nem rég végezhetett az akadémián.
- Üdvözlöm, kadét – biccentem fejemet.
- Megtiszteltetés, Sir. – jön a kemény válasz és a világító zöld szemek felveszik a kontaktust.
- Tucker Rayle tiszt: mugli- és mágikus gépészet, neki köszönhetően vágtat a ’Kelpi – a férfi bal szeme helyén teleszkópokra emlékeztető mágikus implantátum van, bőre tele égés és karcolás nyomokkal, ahogy elnézem egy-két ujja is hiányzik.
- Előzetes kalkulációk szerint három nap múlva helyzetben leszünk, Uram. – tiszteleg.
- Köszönöm az erőfeszítését Mr.Rayle.
A teleszkóp rám fókuszál, a varázsló meg elvigyorodik.
- Myra Dray kommunikációs tiszt, beszéli mind a 23 sellő nyelvjárást, az ősi nyelveket és felügyeli a szárazföldi kommunikációt.
- Kretyembellem vengerdele – mondom, eléggé berozsdásodott és valószínűleg hibáktól hemzsegő édesvízi sellőn.
- Szevletyembió – kacagja el magát tisztelgés közben. Most tűnnek csak fel erős vonásai és szürkés bőre, biztos vagyok benne, hogy köze van lenyűgöző nyelvtudásához.
- Corvelius Groves kutató tiszt: alkímia, bájitalok, ellenszerek – az aggastyán hulla sápadt, de ezer wattos vigyorral tiszteleg. Testalkatát elnézve, valószínűleg egész életét leélte a ’Kelpiben.
- Mióta megkaptuk Plymouthnál a parancsot, készítem az Ariel Könnyét, Uram – újságolja büszkén.
- Ariel Könnye? – szalad fel a szemöldököm kérdőn, életemben nem halottam az italról.
- Felturbózott varangyudva kivonat, Uram! Al-Muharib recept alapján – íme a küldetés legizgatottabb résztvevője. Remélem a lelkesedése ragadós lesz.
Ahogy végzünk a bemutatkozásokkal visszasétálok középre, hogy szembe legyek a legénységgel.
- Kapitány, legénység – kezdek beszédembe - Köszönöm a jelenlétüket és munkájukat. Mint tudják küldetésünk a Korona és a Birodalom védelmében jár el a Mágiaügyi Minisztérium és Őfelsége megbízásából. Célja alámerülni Atlantisz irányába, áthatolni a védelmi gyűrűkön és kideríteni Gibraltár Szívének titkát, lehetőleg még a spanyolok elött. A küldetés veszélyességi besorolása Obscura Primus, azaz legmagasabb szintű titkosítás és a legnagyobb kockázat. – végignézek a megfeszült arcokon, mind magasan képzett tisztek, akik eddig leginkább járőrözésekkel kényszerültek tölteni az idejüket – A célpont: egy olyan mágikus börtön, amely hivatalosan nem létezik. Négy fogoly. Négy világégés lehetősége. Önök a legjobbak. És talán az utolsók, akik ezt az utat megteszik. Kérdésem nincs. Csatlakozni vagy kiszállni – most döntsenek. – mikor senki nem szól semmit, vigyázban vágom magamat és tisztelgek nekik.
– Isten Óvja A Királynőt!
– Isten Óvja A Királynőt! – harsogják vissza.