A little party never killed nobody...

to miss Melanie Hopkirk

2001. December 31. este


A little party never killed nobody

Ez minden bizonnyal annak a története lesz, hogyan rúgtak ki. Bár technikailag semmi sem tiltja, hogy olyan bulit szervezzek szilveszterre egy rahedli varázstalan haveromnak, rohadt gazdag hírességnek meg kurvának, aminek a témája “minisztérium”. Elvégre, vigyázok, hogy semmi varázslatot ne lássanak, és amúgy nekik is van minisztériumi intézményrendszerük, nem idegen a téma. A bejárat fölötti molinón is csak annyi van ott, hogy "minisztérium".  A mienkébe is vannak csinibe öltözött kurvák, gazdag seggfejek, meg disznók is. A puccos office casual szerintem rohadt vicces téma amúgy is, mindenkinek jól áll, még a minimalacoknak is, akik itt-ott felbukkannak az emberekkel telezsúfolt ház különböző pontjain.

Mind legalább egy apró kis nyakkendőt visel, de némelyiknek még teljes ing-nadrág-zakó, avagy kiskosztüm is jutott nemek szerint. Egynek  a körmét is vörösre lakkoztattam Jimmel. És mindnek ott virít a cuki hátsó felén egy a Mágiaügyi Minisztériumban dolgozók nevei közül (a kedvenceimnek persze).

Az egyik a dübörgő hangszóró tetején trónol, a másik egy halom fekete és aranyszínű konfettit zabál, megint másikat három erősen sminkelt, blúzos-szűk kosztümszoknyás kurva dédelget rajongva.  Kis mázlista. Egy a medencében uszkál vidáman a félpucér részeg pasik meg csajok, meg kiürülve lebegő piásüvegek között - mázli, hogy ezek tudnak úszni basszus... Megint egyet odaültettek a pókerasztalhoz, saját széket kapott, a dekornak kiszórt ócska jogi meg egyéb mindenféle törvénykönyvekből rakva neki magasítót. Basszus még osztottak neki lapot is. Ja, és van egy, amelyik félrecsúszott nyakkendővel rárepült a büféasztal amúgy is szétzilált kínálatára. Végigtúrta az egészet, ami nem baj, de aztán rárepült a bólés tálra.

- Hoppá kisöreg, ezt hagyd meg inkább Eddie bácsinak - kapom el a rendkívül jó hangulatban lévő jószágot, amelyik most fejelt bele a gyümölcsös alkoholba. Asszem még időben elkaptam, hogy az elfogyasztott mennyiségtől ne álljon keresztbe a cuki gombszeme. Leporolom róla a konfettit, és feltűnik rózsaszín kis seggén a felirat.

- Hát persze, ki más… - sóhajtom elnéző vigyorral, és a szememhez emelem a kis fickót. - Ejnye, de szét vagy csúszva kicsi Mirol… Gyere, nézzük meg inkább a csokiszökőkutat.

- Nott! micsoda buli…?! - köszön rám Cody kollégám lelkesen ordítva keresztül a hangos zenét és a tömeg zajongását.

- Kösz, haver, tessék, érezd jól magad - intek neki vidáman, aztán a karjába lökök egy arra járó,  vörös kosztümös, részeg csajt. Nem biztos hogy kurva, de könnyűvérűnek tűnik és röhög, ami ígéretes. Nagyot sóhajtok, kicsit irigykedve. Miért is nincs kedvem bebaszni igazán? Talán azért, nehogy megint Hopkirk ágyában kössek ki. Akció nélkül… Milyen buzis dolog.

Hónom alatt a kapatos malackával vágok át a táncolókon, kikerülöm a gurulós-szék rallyverseny kijelölt pályáját, és közben újabb kollégákkal futok össze.

- Szeva… - borul a nyakamba az egyik, a másik meg vihog, a homlokára kötötte a nyakkendőjét, mint valami karate-mester

- Szeva - veregetem hátba erőltetett mosollyal, de lassan elindulnak agyamban a fogaskerekek, és elfog valami aggasztó érzés.

Újabb kollégákat látok  meg, vegyülni egy csapat mugli bankárral - asszem ezek közül legalább egy tényleg vezető pozíciójú, dúsgazdag  bankár - a való életben is.

- Tök  jó a buli, kösz a meghívást! - esik elém hirtelen a varázslás felügyeletről valami csaj, hogy majdnem elejtem a malackát. Bosszúsan szorítom a mellkasomhoz a röfit. Végre leesik, mi a gond. Méghozzá  jó nagy gond.

- Milyen meghívást?! - bukik ki belőlem.

-  Picsába … - túrok a hajamba szabad kezekkel, félig sírva, félig röhögve. Mert való igaz, ők se hívtak meg az intézményes karácsonyi zabálásra, hát én se terveztem, hogy bárkit is ideinvitálok. Lehet, hogy néhányaknak említettem,milyen bulit készülök szervezni, de csak nem értették úgy, hogy… hogy tényleg "minisztériumi" lesz.

- Picsába, picsába, picsába!!! - dörmögöm, és próbálok ártatlanul, nem pedig kínosan visszavigyorogni, mikor tekintetem összefut az újabb, sajnos józanabb munkatársakéval, akik kissé értetlenül, zavarodottan pislognak a részeg görgős  szék közöttünk elszáguldó, röhögéstől hangos mezőnyére.

- Na malacka, ez aztán buli - vakarom meg a fejem. Ekkor toppan mellém Jim. Ő is zilált egy kicsit, inge félre gombolva, arca csupa titkolni vágyott kétségbeesés, de azért vigyázzban áll, és nagyon stréber, mint mindig.

- Uram, itt vannak a…

- Tudom - mordulok rá.

- De uram, a többi vendég a…

- TUDOM! - csattanok fel idegesen, de ennél értelmesebbet nem  tudok mondani, csak a fejem vakarom, meg a fészkelődő kis állatot szorongatom, hogy majd kiguvad a kis gombszeme .

- Óhajtja, hogy kikiserjem őket?

Megkönnyebbülten és idegesen ragadom még szabad kezemmel hű komornyikom vállát.

- Óhajtom, igen, dobd ki őket a picsaba, mielőtt beüt a...

Elakad a szavam, ahogy a srác vállá felett megpillantom őt.

- Hopkirk…? - bukik ki belőlem a lány láttán, aki a medence szélén áll. Láthatóan belsőleg már igencsak elázva, kívülről pedig mindjárt elázik, ugyanis Hádész, az én fekete-fehér tarka, borjú méretű kutyám épp akkor ugrik fel rá nagy boldogan.

- Tessék…? - értetlenkedik Jim, de én a kezébe nyomom a malacot, és elstartolok mellőle.

- Akkor mégse…

- Maradnak! Tarts rendet! - kiáltom hátra.  Szavaimba jókora csobbanás társul, Melanie sikításával együtt. A környéken minden részeg hülye lelkesen éljenez és huhog, a medence partján, meg a vízben is. Olyan jól szórakoznak, hogy egyiknek se jut eszébe  a csajra halászni.  Én fékezés nélkül, lendületből  ugrok egy talpast, hogy kihorgásszam a nőt.

- Ejnye, miss Hopkirk, na de így elázni… - ragadom meg a vízben vigyorogva, hogy el ne merüljön. Hát igen, egy újabb ruha máris tönkre téve,  ez a tempó minden bizonnyal egyéni rekord.

 

edward

little party never killed nobody
outfit

Nem akartam nagy szilveszteri banzájt, de a csajok egyszerűen nem hagytak választást. Mondjuk azért se tudtam volna nemet mondani mert a fekete limo, ami begördült a ház elé hívogatóan előkelőnek és kényelmesnek tűnt. A fekete kis csillogó koktélruhámat,mely kivételesen átlagosan klasszikus darab, nem egészítette ki most semmi, mindössze egyetlen elegáns kabát meg a hajamba applikált fejdísz, mert pálca mentes bulikat szervezett szerte a városban a munkahelyem. Így a hárspálca az előszoba nyugalmába pihent meg mára. Kissé kiszolgáltatottnak éreztem magam nélküle ugyan, de ez fél óra múlva elmúlt. A lányok, Ariana, Lucy és Daisy, a munkatársnőim vártak lent. Nem vagyunk különösebben szoros viszonyban, de még ők a legjobb fejek akikkel kénytelen vagyok egy légtérben tartózkodni huzamosabb ideig. És relatíve egy korosztálynak számítunk.
Vihogva fogadnak, mikor beszállok melléjük, miután bezártam a lakást és Lucifernek három napi hideg élelmet pakoltam ki a biztonság kedvéért, meg az újratöltős tálban folyamat van vize. Már folyik a kocsiban a pezsgő és a zenére való tombolás, amibe becsatlakozom. Nem igazán értettem ezt a több helyszínes koncepciót de annak örültem, hogy nem a minisztérium épületében lesz az egész ramazuli megtartva. Elég oda hétköznaponta bejárni.
Meg nem mondom pláne a harmadik helyszín bejárása után kinél is vagyunk pontosan. Igazából nem is számít a hol, csak az, hogy itt épp leül a buli mire Lucy rögtön menni akar. Mivel már kellően sok pezsgő és egyéb italtípus keveredett bennem vele tartok s valahogy a végére még a többiek is velünk jönnek, amin tényleg elcsodálkozom. Rend szerint egy vagy két ember lemorzsolódása átlagosnak mondható.
A tornyos fodros palota látványa még részegen is lenyűgöző. Na itt nem ült le a buli, látszik nemcsak a fényekből hanem az ide érkező embermennyiségből. A kabátom rég elhagytam már valahol, de nem volt túl értékes darab én meg kellően ittas vagyok hogy ne érdekeljen különösebben, így a felénk lépő ruhatárosnak fityiszt mutatva besétálok.
- Ki lakik itt? Olyan mintha egy aranymágnás halotti torán lennénk…
Fintorgok egy sort a fekete-arany dekoráció végignézve. Itt is a húszas évek amerikájának stílusa elevenedik meg, ami amúgy nem lenne rossz ha már nem lenne sok minden szétturhálva.
- Notté… asszem.
Közli vihorászva Ariana, aki köztudottan imádja az aurorparancsnokság munkatársait szédíteni. Bár ez nekem pont ebben a pillanatban még nem esik le.
- Ohó.. - torpanok meg ördögi vigyorral arcomon. - Csak nem, Nellie Nott? Ahh adjatok még inni! GYORSAN! Minden szobába behányok, az ágyába meg kétszer is!
Szavaimat vinnyogó röhögés követi és én magam is ördögi kacajt hallatok. A többiek is annyira vannak oda a protektorért, mint jómagam.
- Nem, nem….ez az auroré. Edward Notté
Legyek bármennyire is kapatos, ez az információ valamelyest kijózanít. Erősen kapom el és szorítom meg a barátnőm karját.
- Ugye csak szívatsz? Merlinre… itt biztos nem lehet Mirol…
Nyögök fel kétségbe esve, mert ennek ígéretére jöttem ide. Már menekülő utat s kifogást keres lázasan az agyam, miközben Ariana hangosan picsog hogy engedjem el, mert ez fáj neki. Ostoba liba…
Bánata persze hamar elillan mikor meglátja hirtelen Pault, a közlekedésfelügyeletről és elrohant hogy ma éjjel remélhetőleg a srác seprűjén lovagoljon. Minket lazán faképnél hagyva,
- Legalább igyunk egy koktélt! Elvileg itt van Mirol is, naaaa gyereeee!
Karol belém Lucy én pedig sóhajtva megadom magam. Mondjuk felháborodok az italok nevein habár azért magamban megmosolygom az ötletet. Úgy mint 'A fekete lyuk', 'Pajzán pajkos szöszke' vagy ‘Opera csókja' és a 'Leforrázott szerenád', de persze már csak kíváncsiságból is rendelek. Csalódok édes semmit mondóságán mert nekem más ugrik be arról az operai csókról, de hát mit lehet tenni? Mivel a házigazda szerencsémre nem mutatkozik könnyedén engedem el magam, oly annyira, hogy még a hajdiszemtől is megszabadulok egy laza mozdulattal mert kurva kényelmetlenül nyom, ami végül egy öltönyös mugli fickó fejére pottyant, aki szintén részegen tántorog. Jót röhög meg mi is vele, s végül kint találom magam a medence szélén az este hűvösében.
Daisy épp az egyik mugli bankárral enyeleg én pedig újabb adag pezsgőért nyúlok és hallgatom Lucy áradozását a miről is? Fogalmam sincs, mert félúton kifele jövet tuti egész másról kvarattyolt, mikor egyszer csak egy nagy szőrös valami nekem ront örömében. Legalábbis a mély és öblös ugatásból kedvesre következtetek, mert nem olyan nagyon ellenséges. Csakhogy a hiba abban áll hogy kábé egy súlycsoportnak is elmehetnénk, ő meg még két lábra ugorva lazán meg is billent, amúgy se vagyok túl stabil szóval könnyen célt ér ami az esést illeti. Sikkantva esek a vízbe valamiféle kapaszkodó után kapva ami a barátnőm keze de mivel ő se számít a támadásra velünk együtt dől el egyenesen bele a medencébe.
Hangos csobbanással merülök el, a víz körbeölel, az orrom tele megy vízzel. Fél pillanat után az életösztön bekapcsol, felrúgom magam a vízfelszín felé és köhögve és krákogva kimosom a hajam az arcomból. Körülöttünk a medence széléről hangos éljenzés hangzik fel, és egy újabb csobbanás, gondolom többek is azt hiszik innentől medencésnek is betudható a buli. Mire kitisztul a látásom erős kezek ragadnak meg és tartanak ki még jobban a víz felszíne felé.
- Ejnye, miss Hopkirk, na de így elázni…
- Ahhh….  te? - morgom csak Edward vigyorgó arcába pillantva, mert mikor máskor tűnik fel ha természetesen a leglehetetlenebb és legrosszabb pillanatban? - Én tudok úszni! Segíts inkább Lucy-nak!
Bökök a csapkodó lány felé, aki a férfi háta mögött van karnyújtásnyira nagyjából. S míg ő a hős lovagot játszva a lány felé fordul, csak nem akarja hogy megfulladjon a saját medencéjében gondolom, könnyeden kisiklok a körém tekeredő lazuló keze közül hogy gyorsan a partra meneküljek előle.
Mikor kint vagyok és ők is, a többiek akkor kezdenek el beugrálni. Van, aki vihorászva vetkőzni kezd hozzá, van aki a pezsgőjét is beleönti.
- Picsába! Kellene egy kurva pálca… és nem, nem a te törpe boád, Nott…
Közlöm cinikusan remélve hogy lelohasztom az elégedett vigyorát, mire Daisy és a majdnem vízbe fulladt Lucy is Edwardra pislog.
- Lányok, ő itt jelek szerint a házigazda. Tudjátok, akiről meséltem hogy bár sok helyen nagynak számít, azért van ahol elég miniatűr.
Kuncogok fel gonoszul és ők is a viccemen míg a testemre tapadt ruhán végigsimítok. Hát ezzel is csak persze azt érem el hogy mögöttem füttyentenek a srácok, én pedig a hajamból kifacsart vízzel csak lazán a szemébe fröcskölök játékosan. Mindeközben a barátnőm Edward karjaiban háromszor is elpirul. Karomon megjelenik az esti hidegre a libabőr, de ez félig azért Edward kéklő szemeinek izzásától is megjelenne. Mert ő nem Lucy-t nézi hanem csakis engem.
- Hoppá! Úgy látom beindítottuk a medencés bulit...
Vigyorgok elégedetten, bár persze közel se volt ez cél, de hát kit is érdekel? Lazán vállat vonok és mellé lépek úgy, hogy vállam az övéhez ér. Hajából csöpög neki is a víz, rá a vállamra, de nem érdekel mert így kevésbé jólfésülten még sármosabbnak hat.
- Bocsi, apu! Na megyek, kipróbálom az Szerenádos koktélt, hátha az tüzesebb, mint az uncsi Operacsókos… Hé te ott! Hogy hívnak?
Lépek el a férfitól a kis nyikhaj pincérfiúcska felé, aki csak szorongva bámul a félrecsúszott nyakkendőjében. Kábé egymagasak vagyunk és úgy vélem Edward egyik kedvence lehet amilyen gyáván méregeti a mögöttem állót.
- Jim.
- Szuper, Jeff, mondd csak te kipróbáltad aztt a csókos koktélt? És szerinted jó?
- Igen, az szerintem…
- Tényleg? Hmmm, érdekes... és mit gondolsz hasonlít erre?
Kérdezem összehúzott szemmel majd mire felocsúdik vagy védekezni tudna megcsókolom valahogy hasonlóképp mint Nottot is ott, az Opera díszletei között fent a magasban. Nem tart sokáig ez, de épp eléggé hogy felbőszítsem az amúgy is elázott férfit, a kisrácot meg zavarba hozzam. Csak dadogni tud valami olyasmit hogy hát nem, meg hogy ő elnézést kér. Kinevetve szegényt, aki falfehérré válik mint a kövezet, visszafordulok az auror felé.
- Remélem a leforrázott koktélod emlékezetesebbre sikeredett, vagy legalább valami lángnyelvet tetettél bele… mert ennyire szarul láthatóan nem csókolok, seggfej!
Dörmögöm a végét már csak a saját orrom elé, aztán a testemre tapadó fekete ruhába sétálok vagy hát támolygok be elégedetten a pultig csöpögő foltokat hagyva magam mögött de nem különösebben izgatva miatta magam. Bár jó volt a kis zuhany, de azért csak részben józanított ki. Szerencsémre fekete a ruha is meg a fehérneműm is, nem holmi vizespólóversenyt rendeztem... mert nem egy kibaszott white party van hálistennek! Gondolom Nott ezt felettébb sajnálja... Megjegyzem hogy kellene egy törölközőt szereznem valahonnan, de inkább ázok el megint matt részegre mint hogy bármit kérjek Edwardtól.

to miss Melanie Hopkirk
2001. December 31. este





Welcome back 20’s

Ez a kellemes fajta káosz, ami körbevesz minket, olyan, mint az alkohol maga. Szédítő, felemelő, eltávolít a valóságtól a hangos zene, a csillogva-villogva záporozó aranykonfetti zuhatag, a tömeg zsivajgása és ritmusos hullámzása. Melanie Hopkirk pedig a kijózanító pofon - legyen ő bármilyen részeg is.
Nem ittam ma sokat. Mondanám, hogy még, de az est további részében sem terveztem azok után, ami Karácsonykor történt. De hiába döntöttem el, hogy nem iszom magam még egyszer Hopkirk ágyába, most hirtelen karnyújtásnyira kerülök a lehetőségtől, hogy ő legyen az enyémben. Éppen csak ki kell horgásznom a folyadékból, ami elnyelni igyekszik - és itt nem feltétlen csak a medence konfettitől meg egyebektől zavaros vizére gondolok.
- Ahhh….  Te? - dorombolja úgy, mint egy dühös macska. Közben további emberek csobbannak be körülöttünk, rohadtelegáns, öltönyös meg kosztümös dilinyósok uszikálnak körülöttünk vihorászva.
- Mást vártál? - kérdezem ártatlanul, de mivel felhívja a figyelmemet barátnője fulladozására, hát kénytelen vagyok egyszerre több halacskát a horgomra akasztani.
Kituszkolom a bugyborékoló csajszikát a medence szélére, majd magam is kipattanok könnyedén.
- Picsába! Kellene egy kurva pálca… és nem, nem a te törpe boád, Nott…
- Ma legfeljebb az én pálcám kaphatod kölcsön, valami eldugott helyen, drágám. És látom ám, hogy a kukacommal mennyi halacskát foghatok, ne becsüld alá. Na, jár a három kívánság? - kérdezem huncutul, közben felsegítem a másik, elázott csinibabát. Nem rossz az sem, de most csak futólag gyönyörködöm benne. Egyértelműen Melanie alakja az érdekesebb, a testére tapadt flitteres ruhával igazi kis fekete, veszélyes, csillogó pikkelyes halacskának tűnik.
- Ó, Tőled nem is kéne három kívánság, elég lenne egy is… - somolygom, közben talpra állítom Lucyt. A harmadik nőszemély is előkerül, futólag ismerem őket a minisztériumból.
- Lányok, ő itt jelek szerint a házigazda. Tudjátok, akiről meséltem hogy bár sok helyen nagynak számít, azért van ahol elég miniatűr.
Szemrehányón, és leereszkedőn kuncogok velük én is, nem véve fel a sértést, mert minek is, inkább kicsit kihúzom magam. Az én öltözékem is elázott, következésképp mindenki pontosan láthatja a valódi tényállást a méreteimmel kapcsolatban.
- Hát pedig, Miss Hopkirk, nem lehet annyira kicsi, ha ennyire fennakadt ezen a vizisikló témán - pirítok rá szertelenül, és meglapogatom  akissé remegő kollegina vállát. Szép piros lett az arca, tényleg helyes kis csaj lenne. De ma nem lövünk házinyúlra.
- Hoppá! Úgy látom beindítottuk a medencés bulit…
- Csak idő kérdése volt - legyintek, mert nem az első, nem is az utolsó eset. A téli éjszakában finoman párolog a medence vize, és az elázott testek is fehér, fodrozódó kontúrt kapnak a felszálló párától. Jim máris érkezik, gyakorlottan hozza az előmelegített törülközőket és köntösöket. Hopkirk közben a közelembe ér, és hiába a klóros víz, még így is érzem rajta az eltéveszthetetlen parfümöt. Valósággal megragadja és megtekeri az orromat, hogy annál fogva vezessen.
- Bocsi, apu! Na megyek, kipróbálom az Szerenádos koktélt, hátha az tüzesebb, mint az uncsi Operacsókos… Hé te ott! Hogy hívnak? - veszi célpontba szegény Jimmy fiút. Én felvont szemöldökkel, fél hónom alatt a didergő Lucyt pátyolgatva figyelem a műsort, és nagyon igyekszem, hogy ne röhögjem el.
- Jim - feleli az alkalmazottam, próbál méltóságteljes lenni, elvégre van rutinja részeg, flörtölgető csajok kapcsán.
- Szuper, Jeff, mondd csak te kipróbáltad aztt a csókos koktélt? És szerinted jó?
- Igen, az szerintem…
- Tényleg? Hmmm, érdekes... és mit gondolsz hasonlít erre? - És lesből támad. Halkan dörmögősen kuncogok a show-n. Mert valóban, rutinja van szegény Jimnek az ellenkező nemmel, de érdeklődése… Kevésbé. A legjobb munkaerő, hiszen így nem jelent konkurenciát. És hiába Hopkirk mutatványa, még a törülközőket se ejti el. Na pont ezért fizetem.
- Remélem a leforrázott koktélod emlékezetesebbre sikeredett, vagy legalább valami lángnyelvet tetettél bele… mert ennyire szarul láthatóan nem csókolok, seggfej!
És elbilleg, otthagyva minket csepegősen, meg Jimet, aki még mindig profin pislog csak. Kikapok a kezéből egy törülközőt, és Melanie után eredek.
- Szárogasd meg szegény lány, Jeff, aztán hozz nekünk egy jobb koktélt. Mondjuk a Nedves-et, vagy a Sárkány-t - vetem hátra a fiúnak, átadva neki szegény Lucy gondját. Majd egy ügyes mozdulattal, a törülközővel úgy borítom be Melanie-t, mint a horgászok a hálóval a halat.
- Nem menekülsz, sötét aranyhalacskám - nevetem a fülébe, és felkapom a vállamra, hogy ne tudjon megszökni, vagy kényes helyen megrúgni - meg amúgy is, a karjai a törülköző fogjai.
- Ahhoz túl jól csókolsz, túl sok embert, hogy ilyen fiatalon elpatkolj tüdőgyulladásban - teszem hozzá, közben lábbal berúgok egy ajtót.
A teraszról nyílik a fából épített, kis hatszemélyes szauna helyisége. Kellemes langymeleg, akácfa és illóolajok illata borít be mindent, és a szivárvány minden színét hozni tudó hangulatvilágítás. De ami a legfontosabb, ketten vagyunk, ablakok nélkül, így senki se tudja, mi történik itt. Mikor bezárul mögöttünk az ajtó, a kinti zsibongás már csak nagyon messziről, tompán szól. A téli szél vasfoga se harap már át vizes ruhánkon .
- Engedd meg, hogy befűtsek - dörmögöm, miután Hopkirk kisasszonyt elhelyezem a símára csiszolt fapadon. Előkapom az ingujjamból a pálcámat, közben le is veszem az inget, és a padlóra hajítom. Egy apró koppintásra felizzanak a helyiség közepén a kövek, egy másik az aranyszín izzósorokat gyújtja fel, s az építmény egyébként is finom, akácos aromája egyre erősödni kezd a meleg hatására. Egy szempillantás alatt a csontunkig hat az izzó meleg.
- Ezt a ruhádat már úgyis tönkre tettük, szerintem inkább vedd le - javaslom angyali ártatlansággal, de hogy valóban meggyőzzem, kelletlen tapintatossággal elfordulok (na nem teljesen háttal, de legalábbis nem nézek felé), s közben felé nyújtom a törülközőt. Én már egyébként is félig vagyok csak felöltözve, de most levetkőzöm alul is, kivéve az alsó nadrágot, próbálva úgy tenni, mintha úriember volnék. Jim közben beállít egy tálca finom koktéllal, van vagy 10 féle. Nem időzik sokat - szerintem kissé menekül is - mikor gyorsan az ajtó melletti padkára helyezi a tálcát, aztán már itt sincs.
- Fogyassz egészséggel. Hátha itt találsz jobb csókot az operásnál - kacsintom, s invitálón intek az innivalók felé.
- Milyen illatot kedvelsz? - kérdezem, és az illóolaj tartóhoz lépek, hogy a kedvére válasszak valamit.

 

edward
+16
little party never killed nobody
outfit

- Ma legfeljebb az én pálcám kaphatod kölcsön, valami eldugott helyen, drágám. És látom ám, hogy a kukacommal mennyi halacskát foghatok, ne becsüld alá. Na, jár a három kívánság?
Gyerekes tudom, de egyszerűen csak nyelvet öltök rá. Leszarom, hogy körülöttünk kuncognak és bejön nekik az adok kapok. Idegesít hogy nem zavarja egyetlen megnyilvánulásom sem, hogy minden látszólag olyan könnyeden lepereg róla. Tuti van rajta valahol fogás, és feltett szándékom megtalálni hogy hol is van. Mondjuk egy fix a lába köze, való igaz, de ezt még nem szándékozom bevetni… vagy… végül is miért is ne?
- Ó, Tőled nem is kéne három kívánság, elég lenne egy is…
- Milyen alkudozós kedvében van valaki. Elfelejted, hogy tőlem már megvolt az egy!
És azt a cikeszt is hagytad kicsúszni a kezeid közül, haver! Gondolom magamban somolyogva és csakhogy rátegyek egy lapáttal inkább a kis nyikhaj lótifutiját pécézem ki magamnak. Szinte már vállon veregetném magam, mert azért a szemében megvillan valami amit nem tudok igazán értelmezni. Lehet ez harag vagy nem tetszés, de bármi is legalább kivívok vele magam felé egy kis elégtételt. Pedig… jól tudom, ennek súlyos böjtje lesz. S nem is kell soká várnom.
Még el sem érem a nyitva lévő üvegajtót, ahol a tömeg melegszik bent, mikor…
- Nem menekülsz, sötét aranyhalacskám.
Ahogy a fülembe búgja a szavakat a levegő is bennem szorul, pláne hogy a rákövetkező kivédhetetlen pillanatban már a törölköző puha melegsége von körbe, ami jólesően borzongat meg, hogy ezzel is elterelje a maradék józan eszemet is. Hirtelen fordul is velem a világ és halk, önkéntelen hallatott sikollyal kerülök a vállára. És megalázó módon így indul meg velem, akaratom ellenére. Még csak tenni se tudok semmit azon kívül hogy jó erősen hátba vágom ököllel, remélve hogy legalább nem szelíd cirógatásnak érzékeli, de csak röhögést kapok válaszul, nem sokat akadályoz semmiben sem. Lábaimmal is hasztalan kapálózok, csak a levegőt csápolom, így hamar abba is hagyom. Ellenben legalább rálátásom nyílik a ruhába csomagolt hátsóját bámulni, meg a lábait, ahogy határozottan visznek egy bizonyos irányba.
- Ahhoz túl jól csókolsz, túl sok embert, hogy ilyen fiatalon elpatkolj tüdőgyulladásban
- Ha beengedtél volna a házba nem patkoltam volna el… jéééé, fura mi?
Flegmázok egy sort, de azért megpróbálok a karja és teste között valahogy átlesni, mégis mi a célja és mit kell rugdosnia ahhoz hogy bejusson oda. Mondjuk egy perc múltán, mikor leültet a kemény fából gyalult szaunapadra rájövök arra a nemes ötletére.
- Engedd meg, hogy befűtsek
- Szóval jól csókolok? Túl jól? Micsoda bók…! Talán az első, ami elhagyta a szádat… nyíltan. Ja hoppá.. – nézek szét, de csak mi vagyunk édes kettesben. -…mindegy! Mondd csak hogy lehet túl jól? –
Morgom mintegy félig választ se várva a kérdésre, míg ő szarakodik egy sort. Nem kezdek el kirohanni, mert ahhoz lusta, fáradt és kellően részeg vagyok, inkább megtámaszkodom a könyökömmel. Mondjuk az elővillanó varázseszköz látványára még spiccesen is vigyor kerül arcomra.
- Már épp mondani akartam, hogy egy pálca érdekel engem és elég lett volna egy kis apró varázslat hogy orvosold a nem kívánt elázást… és ha kell, magam kerestem volna meg, de így könnyebb…
- Ezt a ruhádat már úgyis tönkre tettük, szerintem inkább vedd le…
Kell pár pillanat míg megérzem a fokozatos és jól eső meleget. Pont ez az idő, mikor a kis Jim aki Jeff, vagy Jeff, aki Jim behoz egy tálcát egyensúlyozva rajta a háromszögletű pohárba töltött italtömeget, és egyetlen felém villanó pillantás után pucol is ki.
Kuncogok.
- Hú úgy tűnik nagyon félelmetes vagyok… remélem reszketsz!
A kis közjáték miatt nem válaszolok Nottnak, csak ránézek és rájövök hogy ő már félig megszabadult a ruháitól. Ahhoz képest hogy még éjfél sincs, kísérteties gyorsasággal emlékeztett ez a karácsonyi eseményekre, de hogy ki forráz le kit… hát most az jó kérdés.
- Minek? Vetkőzöl te helyettem is. Kint is megtehetted volna, amilyen gyapjas vagy, te biztos nem kapsz tüdőgyulladást…! És mint tudjuk, szégyellős sem vagy.
Somolyogva állok fel az utalás után és lépek felé míg ő hátat fordít nekem félig. Tetszik hogy megpróbál úgy tenni mintha udvarias lenne, holott tudjuk hogy sose volt és sose lesz az.
- Fogyassz egészséggel. Hátha itt találsz jobb csókot az operásnál…
Ha már így említi kinyúlok egyért, fogalmam sincs melyik és magamhoz szólítom. Csak egy aprót kortyolok bele hogy a torkom tüzesen felizzon tőle, mert ebbe bizony vodka vagy lángnyelv van. Meglehet mindkettő. Ez tetszik, pont a környezethez illik.
- Hmmm, bocs de nem szeretem az émelyítően édes dolgokat…
Harapom meg a pohár szélét és szándékosan a hátának nyomom magam teljesen a nedves ruhában, miközben arcommal a válla felett nézem, amint ügyködik.
- Milyen illatot kedvelsz?
- Mondjuk… - úgy teszek, mint akit felettébb érdekelnek az aromaolajak, de bódult állapotomban még ha akarnám se tudnám egynek se elolvasni a nevét, pláne hogy a meleg csak még jobban lecsapja a biztosítékot nálam. – ... Ezt…?
Ahogy kiejtem a szavakat lendületből ráöntöm a pohár tartalmát a lávakövekre. Azok hangos sercegéssel szisszennek fel én meg leutánzom őket, miközben leteszem a poharat.
- Upppppszzz, ezt talán nem kellett volna. – vállat vonok gonosz kis csillanással a szememben és igyekszem nagyon ártatlan képet vágni, mint akinek semmi köze nincs az elkövetett bűnhöz.
- Most akkor hogy is van ez? Nem varázsolsz, de azt akarod hogy megkeressem a pálcádat, és tudjuk, a kis fürge ujjaim között biztos engedelmes lesz, meg hogy száraz legyek, ezért behozol ide felmelegedni, nehogy megfázzak de közbe azért dobjam le a ruhám. És persze szeretnéd hogy megszáradjak, de azért örülnél ha a bugyim nedves maradna… Kicsit ellentmondásos ez nekem… még részegen is.
Igazából ma este Mirollal akartam lefeküdni, a karácsonyi party óta kísért ennek a lehetősége, és mivel lehet az év közepét se érem meg hajadonként úgy döntöttem megragadok minden alkalmat. Meg ki tudja, lehet utána is. Így könnyedén Nott karjába harapok, van anyag rajta van hova és nem fájdalmat okozok inkább csak kínt szítok, mert tudom mi a célja. És ki tudja… még akár el is érheti.
- Világosíts fel…
Búgom, és várom hogy megforduljon felém. Ha megteszi akkor könnyedén lököm le a ruha pántjait és hagyom hogy elővillanjon alóla a még sötétebb színt öltő csipke fehérnemű.

to miss Melanie Hopkirk
2001. December 31. este


Welcome back 20’s

- Milyen alkudozós kedvében van valaki. Elfelejted, hogy tőlem már megvolt az egy!
Nagy sóhajjal engedem ezt most el, az arcvonásaim beszélnek helyettem, biztosítva, hogy nem, AZ az egy még nem volt meg. Tettekben még nem.
Olyan tényleg, mint egy ficánkoló halacska. Hableány talán? Szúr a ruháján a sok gagyi, ázott flitter, de azért csak haladok vele elszánan a szaunáig. Mázli egyébként, hogy mikor berontunk, üres, ez csak azért lehet, mert a vendégek még nem fedezték fel. Nem véletlenül zárom kulcsra a hálószobámat is ilyen partik alkalmával… De ez most semmi más, csak egy csendes, félhomályos, akácfa illatú menedék.
- Ha beengedtél volna a házba nem patkoltam volna el… jéééé, fura mi?
- Itt jobb lesz, csak nyugi - kötöm az ebet a karóhoz határozottan. Felizzanak a kövek, a csontig sugárzó forróság lassan felmelegít minket.
- Szóval jól csókolok? Túl jól? Micsoda bók…! Talán az első, ami elhagyta a szádat… nyíltan. Ja hoppá…mindegy! Mondd csak hogy lehet túl jól? – kérdezi, én meg elvigyorodom.
- Nem kellenek ahhoz szavak - dünnyögöm félreértelmezhetetlen arckifejezéssel.
- Már épp mondani akartam, hogy egy pálca érdekel engem és elég lett volna egy kis apró varázslat hogy orvosold a nem kívánt elázást… és ha kell, magam kerestem volna meg, de így könnyebb…
Amíg ténykedek sebtében, ő meg beszél, egyre bizonyosabb vagyok benne, hogy rendesen elázott, és már azelőtt, hogy a medencébe került volna. Nem szokott ennyire beszédes lenni, most meg mondhatni csacsog.
- Hú úgy tűnik nagyon félelmetes vagyok… remélem reszketsz!
- Mint a nyárfalevél - játszom el úgy, hogy csoda, ha nem dől a fejünkre ez a faépítmény. Belül pedig valami valóban remeg, a gyomromban, vagy a mellkasomban, finom, gondolatbéli rezgés ez. De nem attól van, ami Jimet menekülésre késztette. Melanie egy másik hatása… Aztán visszatérünk a ruha kérdésre, de az is inkább a szavak mezsgyéjén zajlik.
- Minek? Vetkőzöl te helyettem is. Kint is megtehetted volna, amilyen gyapjas vagy, te biztos nem kapsz tüdőgyulladást…! És mint tudjuk, szégyellős sem vagy.
- Mintha zavarna. Tudom, hogy macskád van, bundás, és mindenhol ott a picsája - rángatom a vállam, aztán közelebb hajolok. - De talán bevállalhatok egy gyantát… - célozgatok kacsintva.
- Hmmm, bocs de nem szeretem az émelyítően édes dolgokat…
Kiráz a hideg a vizes, hűvös flitterektől, és méginkább az elbűvölő hátrapillantástól. Aztán az égett alkohol illatától. A kövekről kékes lángok csapnak fel, karamelles-csípős füst terjeng, de még ez is milyen jól áll neki. Félig pokoli, félig édes. Melanie leteszi a poharat, én pedig lezseren elfújom a füstöt közülünk.
- Upppppszzz, ezt talán nem kellett volna.
- Van már rutinod abban, hogy ilyeneket csinálsz, nem igaz? - érdeklődöm szinte kedvesen, s lassan megfordulok, míg tovább beszél. Minden szava olyan, mint egy-egy varázsige.
- Most akkor hogy is van ez? Nem varázsolsz, de azt akarod hogy megkeressem a pálcádat, és tudjuk, a kis fürge ujjaim között biztos engedelmes lesz, meg hogy száraz legyek, ezért behozol ide felmelegedni, nehogy megfázzak de közbe azért dobjam le a ruhám. És persze szeretnéd hogy megszáradjak, de azért örülnél ha a bugyim nedves maradna… Kicsit ellentmondásos ez nekem… még részegen is.
Az utolsó szavak már nem csak képzeletben marnak belém, megérzem a huncut fogacskákat a karomon, és most már minden akaraterőmre szükségem van, hogy megőrizzem a józan eszemet.
- Világosíts fel…
- Hm - mordulok fel, mikor a szúrós-zizgős flitterpáncél elindul lefelé. És van alatta még egy kis csipke - szinte csodálkozok rajta.
- Nem kell neked felvilágosítás… Tudsz te mindent, az biztos… - suttogom rekedten, és megragadom a csípőjénél, hogy úgy húzzam közelebb. Az égett szesz illata keveredik a gőzzel és a haja illatával, rosszabb, mint egy bájital. Csak egy gyenge pillanatot engedek magamnak, a számat az övére tapasztom, közben segítek annak a ruhának lendületesebben haladni a föld felé. Lecsusszan hamar, a fapadlón tompán zörögve terül el a ruhaköltemény. Magamhoz szorítom a nőt, és egy fél fordulattal a padon kötök ki vele. Nekinyomom a hátát a száraz, selymes faléceknek.
Nagyon könnyű lenne innen elveszteni a kontrollt. Minden rezdülése egy próbálkozás arra, hogy előcsalja belőlem azt az éretlen, befolyásolható kisfiút, aki egykor, nagyon régen voltam. Simán megtehetné. Bár csak az volnék még. Bár hagynám… De nem. Így nem. Nem mérgezzük meg a szarvast sem, mielőtt leterítjük… Persze, fektettem már meg részeg, egy éjszakás kalandokat máskor is, de most van egy nagy különbség. Azokat a lányokat józanul is megkaphattam volna. Könnyedén. De ezt a nőt… Nívótlan lenne így.
Talán nem veszi észre, hogy a csók közben fél kezemmel a törülközőért nyúlok. Puha, fehér, langymeleg anyag. Mégis durvának, utálatosnak érzem. Azért csak közénk húzom, és minden önfegyelmemet latba vetve elszakítom magam a szájától. Nekitámasztom a homlokom az övének, és kínomban mosolygok.
- De én nem leszek valami, amit utólag megbánsz. Nem egy részegen elkövetett hiba leszek neked. Utánam nem fogod azt mondani, hogy “uppppppsz”. Bármilyen elbűvölően is hangzana a huncut ajkaid közül - teszem hozzá, még mindig hajszálnyira az említett területektől.

 

edward
+16
crazy in love
outfit

Érdekes, de lehet a meleg, a sok szesz vagy mindez együttes hatására nem izgat különösebben hogy néhány szemvillanásával úgy mustrál mint egy csinos steaket, amit épp ebédre szolgáltak fel neki. Mondjuk kitett célom a torkán akadni, most meg különösen, s mivel minden eddigi kísérletem kudarcba fulladt jobbára hát a saját fegyverét vetem be ellene. Az alkoholt, meg a meztelenséget.
Fel se tűnik, hogy a kis manőverem miatt nem gyullad fel az egész kóceráj mint ahogy illene, de gondolom nem ez az első alkoholmámorba fojtott szaunaszeánsz itt és rutinosan jó pár védvarázs oldja meg testi épségünk gondját.
- Mintha zavarna. Tudom, hogy macskád van, bundás, és mindenhol ott a picsája. De talán bevállalhatok egy gyantát…
- Mert a kecske méretű kutya, akivel el tudod intéztetni hogy benedvesítsen neked az jobb, mi? Vigyázz, mert még a végén szavadon foglak és behajtom rajtad.
Kuncogok kéjes elégedettséggel, mert ugyan egy képzett auror biztos jól tűr mindenféle kínt és egyéb kellemetlenséget, azért egy jó fazon gyanta lehet Nottból is olyan hangokat csikarna ki ami kísértetiesen hasonlítana a fürdőszobámba produkált áriázásához, csakhogy jóval elnyújtottabban.
- Van már rutinod abban, hogy ilyeneket csinálsz, nem igaz?
Vállat vonok a számonkérésén, mert van is meg nincs is. Mindig igyekeztem a határokon belül maradni, csak minimálisan megpiszkálni azok szélét és ennyi rend szerint elég volt hogy lecsapjak egy két idegrendszert hol a családomban, hol máshol. Most meg már nem is érdekel mindez.
Elégedett részeg vigyorral figyelem, ahogy felém fordul részben a harapásom noszogatására, meg mert rájöhet hogy értelmetlen kerülgetni itt, amit olyan lelkesen akart eddig és egyszerűen csak hagyom hogy magához vonjon. Mindössze annyi távolságot tartok, hogy a ruha le tudjon rólam jönni egy kis rásegítéssel, s mikor halkan földet ér én már Edwardhoz simulok teljes testtel belemosolyogva a szenvedélyesen vad csókba, ami meg se közelíti az operás kis elsőt. A gyomromban pillangók ezrei kelnek életre ő pedig lelkesen megragad és fordul velem egyet vagy talán kettőt is, mire a padon kötök ki fekve, ő meg felettem.
Felkacagok miközben egyik kezem a hajába túr, a másik meg a karján fut le. Aztán egy nem várt pillanatban amilyen gyorsan magához vont, olyan sebesen szakad el tőlem és a fehér törölköző puha anyagát csavarja körém. Mi a fene?
- De én nem leszek valami, amit utólag megbánsz. Nem egy részegen elkövetett hiba leszek neked. Utánam nem fogod azt mondani, hogy “uppppppsz”. Bármilyen elbűvölően is hangzana a huncut ajkaid közül
Sóhajtva forgatom a szemem.
- Hát ez hihetetlen!
Ujjaim szelíden végigsiklanak az arca szélén, a kis borosták szelíd szúrásával kísérve. Kicsit fészkelődöm alatta szándékosan többször is hozzá préselve magam hol itt hol ott, hogy azért ne legyen annyira könnyű neki uralkodnia magát bár tudom így is nagyon nehezen állja meg. Nemcsak a csókból érződik ez, vagy a pillantásából amit belém fúr, hanem abból is tudom hogy a homloka még mindig összeér az enyémmel.
- Az én ajkaim közül minden elbűvölően hangzik, mint tudjuk.
Kacsintok rá pajkosan miközben ajkaiba suttogom a szavakat mintha csak egy titkot árulnék el, és most kezem a Lucifer által sérült kajáról, aminek már nyoma sincs rajta most felsiklik és ott kezd el játszani a széles mellkasát beborító sűrű fekete szőrrel.
- Azt hittem ha már az a pálca olyan elérhetetlen, keresnem kell egy másikat a szabadulásért és jééé… ha már a horgodra akasztottál a kis kukacoddal, ami innen… hmm… nem is olyan kicsit talán… - játszanak le ujjaim az alsónadrág széléhez - …nem gondoltam volna hogy nem ragadod meg az alkalmat. Csak nem félsz?
Szemtelenkedem miközben megpróbálok incselkedni vele. Ha nem húzódik el beleharapok az alsó ajkába.
- És én azt hittem a féltékenység áll jól neked… de tévedtem.
Kuncogom el magam.
- Nem gondolom, hogy ez az első eset mikor szaunába döntesz meg egy részeg nőt…
Inkább kijelentés ez, nem kérdés, és a körém vont törölközőt kiveszem közülünk hogy aztán eldobjam valamerre. Talán ez elég figyelemelterelés neki ahhoz, hogy szelíden megnyomva kezem alatt vágtató szívével feltornázza magát ülésbe és vele együtt én is.
Gondolkodás nélkül az ölébe ülök átkarolva a nyakát és mély levegőt véve suttogom a fülébe.
- Pedig már meg akartalak kérni, hogy segíts ezt is levenni. A ruhába profi vagy, kérnem sem kellett…
Ha valami használ, hát az a hízelgés. Vagy legalábbis az esetek nagy százalékában ez azért nyerni szokott.
- Megszomjaztam. Kérsz te is?
Állok fel könnyedén és lépek el a tálcához, amit Jeff szakszerűen biztonságos távra tett a szaunakövektől. Még ha Nott igent is mond csak egy poharat viszek vissza sötétre lakkozott ujjacskáim között. Beleharapok a pohár szélébe miután iszok egy kortyot és lassan indulok meg vissza felé szabad kezemmel az egyik melltartópántot lassan lelökve, figyelve arca minden rezdülését.
Tetszik, hogy ellenkezik, bár valójában ő maga se akar igazán és mikor visszaérek az ölébe ülök akár akarja akár nem. Térdeim két oldalt érintik a szaunapadot, a poharat közénk vonva felé kínálom.
- Lehet innod kellene hogy jól érezd magad, hm? És akkor segíthetnél nekem…
Búgom, miközben a kezét a hátamhoz irányítom, érezze csak a kapocs csábítását, meg a fennálló lehetőség kihagyását és persze a bőröm alatt zakatoló szívem dobbanását.
- Vagy… játszhatunk mást is…
Villan meg a tekintetem és ha nem iszik, hát szemét módon ráöntöm a testére a pohár felét, hogy aztán a nyakától indulva felszárítsam huncut kis ajkaimmal.

to miss Melanie Hopkirk
2001. December 31. este



Welcome back 20’s

- A sírba teszel, te nő - nyögöm két szusszanás közt, hogy valahogy összeszedjem magamat. Nem mintha nem élvezném ezt a kifordult helyzetet, mikor kivételesen a jófiút próbálom játszani, ő meg csábít a… mondjuk, hogy rosszba. Nem rossz ez, az a baj,  hogy tudom én. Olyan profizmussal ostromol, hogy félek, hamar elesik a királyság, és itt kő kövön nem marad.
- Hát ez hihetetlen! - sóhajt fel, én pedig kivételesen nem vitatkozom vele, egyébként is jobb, ha csak fújtatok összezárt ajkakkal, mert ez a cirógatás az arcomon, és az érintések itt-ott hamar eltántorítanának. Pedig ha most engednék, tán megnyernék egy csatát, de a háborút elveszteném. Holnaptól az lennék, aki részegen kihasználta. És az már sokszor voltam máskor, másnak. De nem az ő számára.
- Az én ajkaim közül minden elbűvölően hangzik, mint tudjuk.
- Tudjuk - ismételem kiszáradt szájjal, a szenvedéstől jobb híján vigyorogva. Megfeszítem magam, de csak megborzongok az érintésétől, hát elkapom alattomosan cirógató kis kacsóját, és lefogom, akár egy őrizetbe vett gyanúsítottét.
- Azt hittem ha már az a pálca olyan elérhetetlen, keresnem kell egy másikat a szabadulásért és jééé… ha már a horgodra akasztottál a kis kukacoddal, ami innen… hmm… nem is olyan kicsit talán …nem gondoltam volna hogy nem ragadod meg az alkalmat. Csak nem félsz? - kérdezi szemtelenül, és az ajkamba harap, mire felmordulok, és egy futó csókkal arrébb tolom, hogy levegőt kapjak.
- Rettegek. Még leharapod a fejemet - duruzsolom határozottnak mutatva magam, leszegem a fejem, hogy a homlokomtól ne érjen közelebb hozzám, és próbálok nagyon szigorú lenni, míg az eszemben sorra felrémlenek az olyan létformák, mint a feketeözvegy pók, meg az imádkozó sáska, meg még néhány állat, ahol a nőstény leharapja a partner fejét. És nem, még ez sem szegi a kedvemet, ahogy hozzám ér újra, meg újra selymes bőrével.
- És én azt hittem a féltékenység áll jól neked… de tévedtem.
- Nem tévedtél, van itt, ami jól áll - mordulok bosszúsan, de elnevetem persze.
- Nem gondolom, hogy ez az első eset mikor szaunába döntesz meg egy részeg nőt…
- Ez az első, hogy nem - szűröm a fogaim között kínomba vigyorogva. A falba tudnám már verni a fejem. Olyan kisugárzása van, mint valami furcsa, nem evilágról származó kőnek, ami elgyengít, hogy szinte gondolkodni se tudok mellette. Eltűnik közülünk a törülköző határmezsgyéje, ő az ölembe pattan, én pedig tapasztalt férfi létemre mindjárt elvesztem a fejem.
- Pedig már meg akartalak kérni, hogy segíts ezt is levenni. A ruhába profi vagy, kérnem sem kellett…
- A rutin… - dünnyögöm széles vigyorral. Végigsimítok a finom, fekete csipkén, ujjam már a kapocs felett remeg, s csak azért nem pöccintem ki, mert hirtelen felpattan és otthagy, ha csak egy pillanatra is. Pont ennyi időm van gondolkodni,  egészen addig, míg le nem kerül az a melltartópánt, ő pedig igen parancsolóan fölém kerül. Bár ne lenne ködös a tekintete a szesz gőzétől...-
- Megszomjaztam. Kérsz te is? Lehet innod kellene hogy jól érezd magad, hm? És akkor segíthetnél nekem… - Szóban nem válaszolok, a szemébe nézve megeresztek egy igazán sunyi, megadó vigyort. Lendületesen iszok bele a csípős italba.  Az önuralmam látszólag pontosan akkor pattan el, mikor a melltartó pántja is megadja magát. Már csak a selymes,csupasz bőr feszül a tenyerem alatt.
- Vagy… játszhatunk mást is…  - Nem zavartatja magát, tán részegen ő sem olyan szégyenlős, mint ahogy egyébként annak tűnik. Az alkohol nem feltétlenül tesz gátlástalanná, inkább csak lehámozza az elvárások béklyóit.  Jobban elő tűnik az ember alap természete… és néhány egyébként fedett testrésze is, a mellékelt két ábra szerint.
- Tetszik ez a játék... Nagyon is... - dörmögöm, próbálva küzdeni a hatása ellen, és óvatosan, csak az ujjhegyeimmel végigszántok a bőrén, aztán közel húzom magamhoz, hogy egészen össze simulunk - ragadunk, tulajdonképpen, köszönhetően az alkoholnak.
- De ennél nívósabbat tervezek - kuncogok fel hirtelen, huncut vigyorral.
- Bárkit itt megdöntenék, de te nem vagy bárki, nem igaz? Te akartad! Ágyba veled! - kapom el a derekánál egy lelkes, mindent felborító kiáltással, és talpra állítom, magammal együtt. A törülközővel körbe tekerem egy táncos mozdulattal, hogy az a korábbi szúrós, ördögien fekete flittercsoda helyett puha, fehér, angyali miniruhaként vegye őt körbe.
- Nehogy megszomjazz - nyomom a kezébe a tálcáról a leverősebbnek tűnő piát, sőt biztatóan meg  is emelem, hogy biztos lemenjen. Mugli körökben ezt hívják úgy, hogy "teleport". Mert amennyit ivott, ez az utolsó pohár - főleg amilyen erős - már egészen ki fogja ütni. Elkapom a derekát, és határozott mozdulatokkal az ajtó felé kormányzom. A földre hajigált vizes ruhákat majd Jim elrendezi.  Ha Melanie tiltakozik, megint a vállamra kapom, még akkor is viszem magammal, ha lehány. Ő provokált, most már rohadtul elszánt vagyok. Kilépünk a hidegbe, de csak egy rövid időre, gyorsan átvágok vele a kivilágítatlan hátsókerten, van itt egy oldalsó bejárat, sokkal csendesebb a többinél. Alig jön szembe valaki, az is mind tök részeg. Felsietek vele a lépcsőn az emeletre, egy forduló, kettő, három, és ott is vagyunk a szobámban.
Lelököm az ágyra, a selyemágynemű kellős közepébe a szédült nőszemélyt, és fölé térdelek, majd lehajolok hozzá, megragadom a csuklóit, s közel bújok, hogy  az orrunk összeérjen. Talán még magánál van, de az az utolsó pia biztosan kiüti hamarosan. Fújtatok még, de már nem a hévtől, csak a röhögős rohanástól, de egyébként ugyaneközben visszanyertem az önuralmam. Nem is volt nehéz eljátszani, hogy feladtam a korábbi elhatározásomat, de most, hogy így látom Hopkirket, félájultan, egy törülközőbe csavarva, egész megerősít benne, hogy jól döntöttem.
- Csak hogy nehogy megszökj nekem - dünnyögöm gúnyosan, és az éjjeli szekrény fiókjába nyúlok sietve. Megmarkolom a kezem ügyébe akadó rózsaszín, szőrös bilincset. Egy gyors kattanás az ágy keretén, egy másik meg Hopkirk csuklóján, és máris helyhez van rögzítve. Nem mintha nagyon komoly visszatartó erőt jelentene ez, mert a kulcs is ott van, kartávolságra az éjjeli szekrény tetején, de amilyen pici és jelentéktelen, így beállva nem hinném, hogy észreveszi. Majd holnap reggel, ha addig álmában le nem veszem róla.
- Álmodj szépeket, kis sárkány - kuncogom. Odalentről hangos, üvöltős számolás hallatszik, tíztől szépen visszafelé. Megvárom, míg befejezik.
- És boldog új évet - mondom, majd egy nevetséges, futó puszit nyomok a szájára, amolyan gagyi újévi fajtát, remélve, hogy még jól felbosszantom, mielőtt tényleg beájul. Majd szólok Jimnek, hogy nézzen rá, hozzon vizet, meg lavórt az ágy mellé, meg ilyesmi. A másnaposság elleni bájitalt is idekészíttetem reggelre, és… És nagy nehezen elszakadok tőle, hogy merő poénból megkeressem, és befektessem az ágyba mellé az egyik közös ismerősünk nevével ellátott kismalackát, hogy majd reggel azzal ébredhessen. Én azért még kiélvezem egy kicsit a partit, bár igaz, ami igaz, a legszórakoztatóbb részen már túlestünk...

 

edward
+16
crazy in love
outfit

- Tetszik ez a játék... Nagyon is...
Kuncogok egyet elégedetten, miközben a szívem hevesen dobban egyet. A kis kapocs megadja magát az ügyes ujjai között, a csipke pedig könnyeden csúszik le két karomon át, hogy a földön kössön ki. Ő ellenben csak egy kósza pillanatra érint meg ami már bosszúnak tűnik mégis lopott és rövid, majd rögtön magához húz s már várnám a csókját félig hátra döntött fejjel, de inkább csak szavakat kapok.
- De ennél nívósabbat tervezek
- Nívó…
- Bárkit itt megdöntenék, de te nem vagy bárki, nem igaz?
Elvigyorodom valahol elégedetten, hogy újabb bókot kapok tőle még ha részegen is sikerült ezt kicsikarni belőle. Ez olyan energiával tölt el, hogy könnyen elvesztem azt a kevéske kontrollt is. Combjaimmal megszorítom hagy kínozza csak őt a vágy, miközben a fülébe búgom miután a fülcimpájába harapok egy aprót.
- Hát nem!
- Te akartad! Ágyba veled!
Olyan vehemens hirtelenséggel ragad meg és állít talpra, hogy alig bírom felfogni. A törölköző körém csavarodik újra, szinte villanásnyi idő alatt Nott sármos arca az egyik teli koktélospohár mögül somolyog felém.
- Nehogy megszomjazz
- Mmmm….mmm…
Dünnyögöm miközben kérés nélkül benyakalom a tartalmát majd vihorászva hagyom, hogy kivezessen a szauna meleg gőzéből. A kinti hidegtől libabőrös lesz az egész testem, megborzongok és hozzá simulok, de járás közbe nehéz bármit csinálnom mert egymás után lépni is nagy kihívás. Inkább támolygok de ő vezet és tart is félig. A sötétben nem sokan ismernek ránk, mindenki jókedvű és nevetgél velem meg forog bár a világ de arcomon széles mosoly időzik. Teljesen rábízom magam az aurorra, halkan felsikítok magamat is kiröhögve mikor ölbe kap hogy a lépcsőkön felvigyen az ölében.
- Húhúúú de erős valaki…
Paskolom meg szándékosan a vállát és újra beleharapok, mert ez az előbb is bosszantotta és be is jött neki. A halk morgásra, amit kiváltok vele teljes sikert könyvelek el magamnak s mikor a folyosókon át elérünk a végcélig csak hunyorogva veszem szemügyre hova a bús thesztrálseggbe kerültem, A szobába félhomály uralkodik, a súlyos függönyök behúzva pár gyertya ég két oldalt mindössze. Edward otthonosan mozog itt, határozottan tesz vagy félig dob le az ágyra és meg nevetgélek a bánásmódon, de részegen a selyemágynemű érintése és hűvös puhasága hamar feledteti hogy megszóljam a nyersesége újabb formáját.
Mikor határozottan fölém hajol a szám kiszárad, a torkomba zakatol a szívem és már emelném a kezem, hogy megérintsem arcát, de ő határozott mozdulattal kapja el a csuklómat egyiket a másik után és húzza a fejem felé. Kiszolgáltatva fekszem alatta, de míg más esetben ez zavarna most furcsa mód tetszetős kis veszélytelen játéknak tűnik az egész.
- Szóval te így szereted?
Vonom fel szándékosan megrökönyödést mímelve íves szemöldököm, bár nem tudom letagadni mennyire szétfeszít az izgalom. A bilincs halk kis csattanására kuncogok, és arrafelé pislogok, amerre a kezem kikötötte, de már csak pislákol a tudatom a meleg bódító hatására, és persze Edward is átölel. Nemcsak a belőle áradó karizmatikus illat, de az ágyneműből kiérződő együttes erő teljesen eltompít, és az alkohol erős hatása totálisan befolyása alá von.
- Csak hogy nehogy megszökj nekem
Monoton távoli morajnak hallom a hangját, ami távolodik. Nem akarom elveszteni az eszméletét, próbálok küzdeni, de nehéz és egyre nehezebb.
- Álmodj szépeket, kis sárkány
Hallom a búcsúzását, de szavai jelentése nem jutnak már el a tudatomig, ahogy a tűzijáték, petárdák vagy kereplők és dudák hangja sem. Egy dolgot érzek csak, Őt ahogy felém hajolva súg valami boldog új éves dumát és az ajkai érintését a szám sarkában. Felé fordulok hogy elmélyítsem a csókot, de már nem találom sehol, hiába keresem.
- Ammm Nott… ne hagyj itt..
Nyögöm elkeseredetten de mire oldalra fordulok már rám is borul a sötétség és az öntudatlanság sötét leple.



A fény csíkokban tör be a szobába, előbb szelíden majd egyre erőteljesebben hogy végül a szemembe sütve késztessen mozgásra. Nem álmodom semmit, csak kába elrévedésből ránt vissza, mint egy jól irányzott pofon. A fejem zúg, a hangok lassan tompán vehetőek ki, majd berobbanva élesek, akárcsak a nap fénye. Összevonom a szemöldököm, kezem arcom elé emelem de nem tudom, csak az egyiket. Érzem hogy zsibbad, fáj és a kitekert pozíció baromira nem kényelmes.
Bambán pislogva eszmélek fel és Edward illata ami beburkol és körülölel biztonságot és mellé persze tudja jól az agyam veszélyt is ígérve simogat meg újra meg újra. Kell egy perc míg a világ forgása megáll, mire rájövök hogy ez az ő szobája lehet, mi több az ő ágya, és én itt fekszem lebilincselve hozzá. De ő meg… sehol.
A reggeli fényárban a tágas terek igazán igénylik a jelenlétét, de öblösen mély hangja helyett csak egy rózsaszín kismalac röfögése szüremlik át az egyébként tökéletes csenden.
Meglepve ülök fel és ez a hirtelenség nem tesz jót senkinek sem. A malac felvisít és átugrik rajtam, én meg védekezésképp megpróbálom szegény fejem óvni, szóval azért kiáltok meg persze a nem várt támadás és hanghatás miatt. Arról már nem is beszélve hogy lekötözött kezem éles fájdalommal húzza vissza az ágy.
- Aúúú! A francba…
Kiáltok keservesen, és újra meg újra megrántom a bilincset ami ocsmány rózsaszín mint az alvótársam bőre színe, amire Mirol neve van felfestve. Kezd lassan összeállni a kép és elfog egy baljós érzés miközben a cucu uccu neki menekülni óhajtva feldönti az éjjeli szekrényt, ami hangos csörömpöléssel dől el. A fejemben ezer mozaikdarab törik újra össze és a fülemhez kapok miközben a kis röfi kiszalad a szobából.
- A picsába!
Kiáltok most már dühösen, és talán ez vagy a reggeli randink nem túl jól sikerült zaja az, ami Edwardnak eszébe juttatja hogy lehet be kellene néznie. Mert épp ezt a pillanatot választja hogy sármosan sunyin vigyorgó arca és égkék szemei megjelenjenek az ajtó mögött.
Én pedig erre ösztönösen újabb halk sikkantással kapom magamhoz a selymes takaró egy jelentős részét hogy eltakarjam teljesen meztelen bájaimat.  

to miss Melanie Hopkirk
2001. December 31. este



Welcome back 20’s

*18-as karika*

Emlékszem. Furcsa érzés így ébredni. Nem bánt a napfény, nem bántanak a hangok… De bár kínoznának, ahogy szoktak, az megszokottabb érzés lenne, mint az emlékek tortúrája. Így, hogy nem basztam be, megvan minden illat, minden finom és vad érintés, az utolsó, alig hallható sóhaj, a parázsló szemek leglopottabb pillantásai is. A nyakam bizsereg még a játkos harapdálástól, pedig az első dolgom volt, miután kijöttem a hálószobámból, hogy meg se álltam a medencéig, és lendületből belevetettem magam a hideg vízbe.  Félő, egy medencényi is kevés volt ahhoz, hogy lehűtsön. Egy limuzinnyi ribanc se volt elég, hogy elterelje a figyelmem. Még a rohadt kismalac hajkurászása se felejtette velem az ágyamban fekvő Hopkirket. A félmeztelen, mattrészeg, beájult… Betakargattam őt is, meg a malackát is, hogy poén legyen a reggele, és az a betakaródzott kép legyen róluk az agyamban, de nem jött be. Rohadt nehéz jófiút játszani, nem is csinálom többet, az biztos. Nagyot sóhajtok, hasra fordulok, és belefejelek arccal a fejem a kanapé párnájába.
- Pcsba - dünnyögöm tompán, artikulálatlanul a drága bőrhuzatba.
- Jó reggelt uram. Mivel szolgálhatok reggelire, és hány főre? - érdeklődik Jim. Még egy kicsit élvezem a kanapé bőrének rohadt közeli illatát, és a mélybarna sötétségét, aztán elsődleges válaszul felemelem a középső ujjamat.
- Khm. Akkor a szokásost - kedélyeskedik az egyszemélyes személyzet, én meg fancsali képpel felnézek. Körülöttem minden tip-top, a márványpadló csillog-villog a tisztaságtól, malacszaros aranykonfetti és pezsgősüveg szilánk sehol, a medence vize odakint kristálytisztán csillog, a hó nagy pelyhekben szállingózik a lemosott, megjavított ablaküveg túloldalán. Az új évre csak a néhány kettes és nullás formájú arany-fekete lufik emlékeztetnek diszkréten.
- Nem, nem a szokásost, mivel még van vendégünk, akinek egy olyan reggelit fogok varázsolni, hogy megemlegesse - mordulok fel, aztán függőlegesbe tornázom magam, és nyújtózok. Jimen nem látszik, hogy lesápadna, mert mindig profin fal fehér a képe, de azért a szavak hallatán megnyúlik az arca.
- Uram…
- Ne kételkedj. Addig hozz egy másnaposság-űző bájitalt. Dupla vodkával - teszem hozzá, mert mindenki tudja, hogy a leghatékonyabb erre való varázsitalnak az adja a lényegét. A reggeli készítésben meg mi lehet olyan nehéz?
Elszántságom egyszerre kiabálás és egyéb csatazajok terelik el.
- Szóval profi villásreggelit, két főre - vetem oda Jimnek, aki hogy hogynem, mintha megkönnyebbülve fújná ki a levegőt, majd eltűnik a konyha irányába. Én meg felsietek a vendégemhez, s közben a bájitalos vitrinből kikapom a megfelelőt.
Már majdnem odaérek, mikor a kis malacka padlógázzal rohan el mellettem. A folyosón visszhangzik egy bájos “Apicsába!”. Széles vigyor fut szét az arcomon, aztán belépek.
- Lángnyelves jóreggelt! - harsogom kedélyesen, válaszul a sikkantásra, aztán végignézek a gyönyörűséges káoszon. Láttam, amit láttam, akkor is, ha magára rántotta fél kézzel a takarót.
- Hogy vagyunk ezen a csodás, havas reggelen! Rossz kislány voltál az éjjel, mi? Ha megígéred, hogy nappal is az leszel, elengedlek, és kaphatsz egy fincsi koktélt - lóbálom meg a bájitalos üveget. Formás kristálycucc, eltéveszthetetlenül látszik, hogy varázslötty van benne. Mondjuk én szoktam ezt fogyasztani az ilyen reggeleken, de most gálánsan hajlandó vagyok megosztani.
Persze, bármit mond, csak elengedem. Intek egy reparo-t az éjjeliszekrény felé, aztán felveszem a földről a kulcsot. Lehuppanok az ágy szélére (véletlenül megfeszítve ezzel a takaró takarót), szelíden a kezembe veszem a vékonyka kis kacsót, és kikattintom a szőrös bilincset. Ne ekkor a szobához tartozó külön bejárat fürdőből előtör egy hajcsavarós, zöld maszkos, kissé löttyedt, leharcolt bige.
- Edward Nott, ki ez a dagadt kurva a hitvesi ágyunkban? Hogy képzeled, hogy hazahozol mindenféle… - rikácsolja kigúvadó, véreres szemekkel, és dühöngve hadonászik, hogy jól látszódjon a ráncos ujján a jeggyűrű.
- Ugyan már, nem is dagadt - sóhajtom szemforgatva, de igazából elröhögöm.
- Hogy ennek pont most kellett kiszabadulnia, megint rosszul zárta be az a félkegyelmű inas...
- Takarodj innen, te ringyó! - harsogja éles hangon, és megindul Melanie felé. Nem sietek a leállításával, de azért azt nem hagyom, hogy odaérjen hozzánk, még előtte bökök rá a pálcámmal.
- Commiculus! - dörmögöm csibészes vigyorral, a banya pedig hirtelen megnémul, és bikinis, nagymellű, szőke szépséggé változva visszamenekül a fürdőben lévő szekrénybe.
Úgy fordulok Mel felé, mintha mi se történt volna, pedig biztos vagyok benne, hogy jót szórakozhatok a bájos pofikáján, amit ehhez vág.
- Reggelit? Ennyi a csajomnak igazán kijár- teszem hozzá ártatlanul, aztán vigyorom csibészesen gonoszba fordul.
- Igen, tudok ám az egyre terjedő munkahelyi pletykáról. Lehet, hogy ma egy kicsit több alapot is adtunk neki - teszem hozzá színpadiasan elgondolkodva.

 

edward
+16
crazy in love
outfit

Nem tudom a gyorsaságom mennyire volt sikeres, valószínű semennyire, de mivel itt vagyok olyan helyen ahova talán utoljára szerettem volna kerülni a pokol mellett talán mindegy is.
- Lángnyelves jóreggelt!
- Anyád…
Morgom a vigyora, a mély hangja és a bosszantó elégedettsége miatt ahogy pöffeszkedve bevonul. Inkább aludnék még, kedvem lenne a fejem belevetni a párnák puhaságába, de a csuklóm eszméletlen sajog, a karom pedig már félig érzéketlen. Utálattal nézek rá emiatt is.
- Hogy vagyunk ezen a csodás, havas reggelen! Rossz kislány voltál az éjjel, mi? Ha megígéred, hogy nappal is az leszel, elengedlek, és kaphatsz egy fincsi koktélt.
Felszalad a szemöldököm, mert az este jelentős része kimaradt. Az még megvan úgy ahogy hogy a medencébe lökött egy bozontos kutya, de meglehet ember volt négykézláb. Meg hogy Edward kimentett, de minden más csak foltokban. Például egy szauna képe… pia és még több pia, amitől kiráz a hideg is, így a felém villanó kristályüvegre csak a fejem rázom.
- Nem, nem kell, elég volt a koktélokból…
Nyögöm kábám méá- iközben leküzdöm a késztetést hogy a hajamba túrjak, ami kócosan összevissza de főleg félig az arcomba hullik. Persze nagyzolósan nála ott a varázspálca és egy határozott intéssel helyre teszi a kárt. Még kiszolgáltatottabbnak érzem így magam, nemcsak a meztelenségem, a kábaságom de a hárspálca hiánya miatt is. Nottot ez látványosan szórakoztatja mikor leül mellém, amitől bár a takaró feszül, de szökik ki kecses ujjacskáim közül.
Visszafojtok egy jajkiáltást, amit a közelsége okoz és közben átkozom magam, hogy semmire, szinte semmire nem emlékszem a tegnapból. Bosszantó és csak abban reménykedem hogy ő se sokra…
Elnézem, ahogy a bilinccsel bajódik, nem túl sokáig de végtelen hosszúnak tűnik a pillanat én pedig lélegzetvisszafojtva megfigyelem kisimult arcát, amit nem visel meg a másnaposság velem ellentétben. Mikor kezem újra szabad, magam elé húzom és megmozgatom a csuklómat.
- Azt hittem már, hogy fogolyként itt tartasz örökre…
Közlöm cinikusan és dölyfösen de reagálni semmi esélye nincs mert kirobban a fürdőszoba irányából egy rettentő randa csúf nőszemély, lelakott otthonkába, hajcsavarókkal a fején. A kárálására tátva marad a szám és nem is értem ezt most képzelem, álmodom vagy valóban a valóság. Még a kezem szorítása is enyhül a körém csavarodó anyagon nagyobb belátást engedve ha esetleg a férfi erre tekintene.
- Ugyan már, nem is dagadt!
Felháborodott arccal fordulok a mágikus lény felől Edward jóképű arcába, ahol a sármos mosolyon kívül még az égkék szeme is szórakozva csillan meg.
- Hogy te mekkora seggfej vagy!
Horkantok fel haragvóan, mire megunja a mumus jelenlétét és inkább eltünteti. Megkönnyebbülök azért a commiculus igére, mert felfegyverzetlenül nem tudom mit csináltam volna ha a mumus az én félemem alakját öltötte volna fel.
- Reggelit? Ennyi a csajomnak igazán kijár…
Farkasszemet nézek vele, de nem szólok semmit a jelzőre, amit rám aggat.
- Igen, tudok ám az egyre terjedő munkahelyi pletykáról. Lehet, hogy ma egy kicsit több alapot is adtunk neki
A magyarázatára összeszaladnak íves szemöldökeim és elgondolkodón mustrálom őt…
- Szóval ezek szerint… akkor mi… tegnap… azt…
Hát igen, a hiányos öltözék, az ágyában alvás mind ezt engedi feltételeztetni, de egyetlen emlékkép sem rémlik fel olyan tisztán, így a fejem rázom.
- Nem…. biztos nem! Arra emlékeznék.
Közlöm felsőbbrendűen kihúzva magam és mivel útba van a másik megrángatom szelíden a takarót hogy kijöjjön az ülepe alól, persze esélytelenül.
- Megteszed hogy felállsz esetleg? És nem kell a duma hogy te már amúgy is állsz… hanem úgy két lábra… tudod…
Sanda pillantást vetek a nadrágja felé majd rá, bele a rám vetülő  tekintetében, a szinte a szemével felfaló aurorra. Bárhogy dönt is egy perc után megunom. Ha elenged viszem magam köré csavarva a takarót, ha nem hát akkor kezem becsúsztatom alá, fél kézzel eltakarom a lényeget és a haszontalan selymet az arcába küldöm. A másikra szükségem van hogy beletúrjak a hajamba némi egyszerű kis frizuraigazításra, aztán bemutassak neki egy baszd meg magadot miközben rajtam röhög ahogy megkerülöm az ágyat és a nagy kétajtós ruhaszekrényhez lépek. Kinyitom azt és elégedetten látom hogy egy darab tükör nincs benne, cserébe Nott ruhakészlete ott áll rendelkezésemre.
Egy fehér inget kapok ki felnyújtózkodva érte, de háttal vagyok így már nem zavartatom magam, meg hát… valójában rájövök totál felesleges is. Tegnap este mindent látott már és ki tudja éjszaka, míg aludtam mennyit kukkolt…
- Nem érdekel a pletyka, mert akkor azt is tudnád hogy nem csókoltam volna meg mindenki szeme láttára Mirolt a karácsonyi partin.
Vonok vállat miközben belebújok a tőlem négyszer nagyobb fehér szövetbe, aminek Edward és mosószer illatkeveréke van.
- Amúgy a malac ocsmány húzás volt, még tőled is… és azt hiszem ennek köszönheted, hogy az ágyadba tukmálhattál ma este, mert különben Miroléba lettem volna. Jut eszembe… - pillantok felé a vállam felett. – Így már kvittek vagyunk.
A kis karácsonyi kalamajka után végül is kijárt nekem ez, de lehet nem éltem volna ennyire gyorsan ezzel a szívességgel. Hát most már mindegy.
- Gondolom csak nem majdnem meztelenül kellene leflangálnom reggelizni, szóval kölcsönveszem az egyik inged, engedelmeddel...
Bűbájosan elégedett mosollyal fordulok felé mikor majdnem az összes gomb bekapcsolódott. Kicsit lelóg, ujjait felhajtom a könyökömig, át is tetszik valamennyire de csak sejtet nem mutat meg mindent mint a nagy büdös semmi, és jobb híján beérem ezzel ha már fogalmam sincs hol is vannak hiányzó ruháim.
- Azt azért elárulhatnád hogy hova tűnt a melltartóm? És hogy a fenébe került le mégis rólam?
Állok a szekrény előtt továbbra is és a csuklóm dörzsölgetem. Nem sebes, de piros és érzékeny. Újra elbizonytalanodok vajon tényleg volt-e köztünk valami, mert rémlik főleg a közelsége, a bőre illata de más nagyon… nem sok.

to miss Melanie Hopkirk
2001. December 31. este




Welcome back 20’s

*Egy disznó vagyok, és csúnyán beszélek. Csúnya, rossz Eddie...*

- Nem, nem kell, elég volt a koktélokból…
- Bájital… - lögybölöm meg a kristályüveg tartalmát, aztán lerakom az összevarázsolt éjjeliszekrény lapjára, ha mégis kérné. Ahogy kinéz, ráférne. Ismerős ez, mikor még nem mindennapos a duhajkodás, és az ember feje, gyomra meg mája még reklamál.
- Azt hittem már, hogy fogolyként itt tartasz örökre…
- Mondtam én, hogy nem? - kérdezem ártatlanul, de persze vigyorogva, hogy tudja, akkora állat azért nem vagyok. Elveszne a vadászat öröme, ha otthon tartanám a prédát. Meg hát nem nézne ki jól az ilyesmi egy auror önéletrajzában.
- Hogy te mekkora seggfej vagy!
Mintha egy bókot hallanék, somolygok, s közben azon csodálkozom, vajon honnan jött rá, hogy egy mumussal van dolga. Persze, az ő hivatása is megköveteli a szaktudást, gondolom jó szeme van az apró részletekhez.
- Szóval ezek szerint… akkor mi… tegnap… azt…Nem…. biztos nem! Arra emlékeznék.
- Óh, szóval valami kimaradt? Kérdezz csak, szívesen mesélek - ajánlom olyan ördögi kárörömmel, hogy abból egyből kitalálhatja, lehazudom az égről a csillagokat is. És hát nehéz nem mérhetetlenül önelégültnek lenni annak az elismerésnek a hallatán, hogy rám emlékezne. Persze, ez így is van, de tettem is róla.
- Persze, hogy emlékeznél. Azért ellenálltam a kitartó, heves csábításodnak. Mert tegnap nem voltál magadnál - nyomom meg a lényeget jelző szót, és tenyérbemászó képpel hajolok közelebb. -... pedig jobb lesz, ha emlékezetes.
A rángatásra aztán visszahúzódok, bár nem szállok le a takaróról, hadd feszüljön csak közöttünk, képiesítve azt, ami amúgy láthatatlanul van ott.
- Megteszed hogy felállsz esetleg? És nem kell a duma hogy te már amúgy is állsz… hanem úgy két lábra… tudod…
- Nem, nem tudom. Magyarázd meg, kérlek! - biztatom pofátlankodva, de gondolom hasztalanul. Így aztán kelletlen, vontatott mozdulattal, egy olyan “na jó” fejjel mozdulok arrébb, hogy szabaddá váljon. Elgyönyörködöm benne, ahogy a szekrényhez lép, ahogy a ruháim közt matat. Pont odaillik, ebbe a képbe.
- Persze, szolgáld csak ki magad - mondom kedvesen, érzékeltetve gálánsságomat, aminek elfelejtett teret adni azzal, hogy nyilvánvaló engedélyt kérjen.
- Nem érdekel a pletyka, mert akkor azt is tudnád hogy nem csókoltam volna meg mindenki szeme láttára Mirolt a karácsonyi partin.
- Jó kis showműsor… Ott kellett volna maradnod az Operában ilyen színészi vénával - forgatom meg a szememet. Tudom, az se véletlen, hogy ezt az információt megosztja velem, de egyszerűen nem is tudnék féltékeny lenni, mert minek. Abszurd.
- Amúgy a malac ocsmány húzás volt, még tőled is… és azt hiszem ennek köszönheted, hogy az ágyadba tukmálhattál ma este, mert különben Miroléba lettem volna. Jut eszembe… Így már kvittek vagyunk.
- Honnan tudod, hogy nem vele malackodtál itt az ágyban? - kérdezem, és lezseren meglengetem a pálcámat (a varázsosabbikat), célozgatván arra, hogy a mágikus világban ennél még sokkal ocsmányabb húzásokra is lehetne példa. Még rá is teszek egy lapáttal:
- Ráírtuk a nevüket a hájas kis seggükre, ha valamelyik makacskodna a visszaváltozásnál - mondom vállrántva, és még várok egy percet, vagy kettőt, attól függ, mennyire szórakoztatóan reagál az információra.
- Igaz is lehetne, de igazibb disznó volt - legyintek, eloszlatva a kételyeket.
- Gondolom csak nem majdnem meztelenül kellene leflangálnom reggelizni, szóval kölcsönveszem az egyik inged, engedelmeddel...
- Nem tilos egyébként meztelenül. Hogyne, vedd csak kölcsön, vadítóan áll. De így már nem vagyunk kvittek. Én nem kaptam meg tőled egy ruhádat sem. Még - teszem hozzá szemtelen félmosollyal.
- Azt azért elárulhatnád hogy hova tűnt a melltartóm? És hogy a fenébe került le mégis rólam?
- Nedves lettél, aztán befűtöttünk. Akarsz tudni részleteket? - kérdezem, és felugrok az ágyról, majd a kezét kézbe fogom, és a pálcámmal meggyógyítom, hasonlatosan ahhoz, mint ahogyan ő látta el a macskakarmolást.
- Beleestél a medencébe, ezért elvittelek szaunázni. Megpróbáltál rámmászni, aztán kifeküdtél, én meg biztonságosan rögzítettelek, nehogy kárt tegyél magadban, vagy a hírnevedben - mondom aztán ki az igazságot, mert néha azt is kell.
- A ruháidat visszakapod reggeli után, Jim már elrendezte. Gyere - mondom, és szelíden magam után húzom, csuklója köré fogva ujjaimat, mint egy új, puhább bilincs.
A reggelit Jim jó érzékkel a teliüveg télikertbe szervírozta. Kint minden csupa fehér, csupa fény, csupa jég, benn pedig színes és illatos. A hosszú asztalon mindenféle ínycsiklandó étel, kávé, tea, hideg gyümölcslé ésatöbbi. Kitett magáért a gyerek, de ajánlom is neki.
- Jó reggelt - köszön Jim illedelmesen, és nem kerüli el a figyelmem, hogy egy pontra bámul, valahol kettőnk között, a végtelenbe, de még véletlenül se pillant Melanie-ra. - Engedelmükkel, a mai reggeli témája az interkontinentális reggeli. Francia, olasz, hagyományos brit és…
- Kösz, haver - veregetem vállba, és a biztató gesztussal egyúttal meg is lódítom kicsit a konyha felé. Kifordítok egy széket, és elegánsan hellyel kínálom Melanie-t. Aztán épp leülnék én is, amikor megjelenik a kutya, és az orrával egyenesen a lényegre tér.
- Hádész, rossz kutya - kuncogom, de nem teszek semmit még egy pillanatig. Legalább az egyikünk hadd töltsön el némi időt azok közt a formás lábak között...

 

edward
+16
colors
outfit

Rá kellene élből vágnom a szemtelen kérdésére, hogy keresek egy megbízható és jó aurort aki érti is a dolgát, de jól tudom, leperegne róla a sértésem így csak hümmögök egyet válaszképpen.
- Óh, szóval valami kimaradt? Kérdezz csak, szívesen mesélek
Dühös fújtatást vált ki belőlem a kárörömmel vegyített vigyora, amitől gondolom minden kolléganője de más mások is elhalnak. Bevallva engem sem hagy közömbösen, de jobb a harag mögé bújni s azzal takarózni, ne tudja milyen hatással is van rám ténylegesen.
- Persze, hogy emlékeznél. Azért ellenálltam a kitartó, heves csábításodnak. Mert tegnap nem voltál magadnál …pedig jobb lesz, ha emlékezetes.
- Még jó hogy ellen tudtál állni…
Mosolygok baljósan, mert gondolom rettentő kínokat kellett emiatt kiállnia, amikre bár tisztán nem emlékszem, de még így utólag is szórakoztatónak tűnnek. Nem törődöm a zsörtölődésével vagy az újabb felém küldött szurkálódásával. Kényelmesen, otthonosan mozgok, holott teljesen idegen nekem ez a terep, ez a ház, minden zege és zuga. De ha már ezzel is borsot tudok törni az orra alá, megérte.
- Jó kis showműsor… Ott kellett volna maradnod az Operában ilyen színészi vénával
A nyíltan elismert bókot, amit feltételezhetően sértésnek szánt kinevetem.
- Jajjj, Nott! Csak nem féltékeny vagy? – pillantok felé vágyakozva megcsillanó szemekkel. – Ugye tudod hogy jól áll?
Búgom neki bár távolról de kedveskedőn hogy ezzel is kihozzam a sodrából. Azért persze nem állom meg hogy a malacot szóba ne hozzam, amire evidensen rögtön rá is harap. Csak egy lemondó sóhajjal veszem tudomásul a Henry iránti utálatát.
- Akkor ő lesz az új házi kedvenced? Monstro szomorú lesz hogy oda az alkalmazotta…
Dőlök a szekrény lapjának, amit behajtok előtte.
- Nem tilos egyébként meztelenül. Hogyne, vedd csak kölcsön, vadítóan áll. De így már nem vagyunk kvittek. Én nem kaptam meg tőled egy ruhádat sem. Még…
- Pont illene mindegyik az idomaidra…
Jegyzem meg tűnődést mímelve gúnyos felhangon és semmi jót nem várok mikor felpattan és elém siet. Valamiért ösztönösen kiváltja belőlem azt, hogy kihúzzam magam pedig jóval alacsonyabb vagyok tőle még így is. Állam felszegem és dacosan nézek vele farkasszemet.
- Nedves lettél, aztán befűtöttünk. Akarsz tudni részleteket?
- Aha.
Csend. Vészjósló csend. Tudja hogy bár pálca nála van az életével játszik?
- Mindenképp. Mert nem szokásom csak úgy nedvesnek lenni és befűteni veled vagy bárki mással…
- Beleestél a medencébe, ezért elvittelek szaunázni. Megpróbáltál rám mászni, aztán kifeküdtél, én meg biztonságosan rögzítettelek, nehogy kárt tegyél magadban, vagy a hírnevedben.
- Milyen kedves hogy ennyire ügyelsz a hírnevemre…
Pillogok fel rá csupa ártatlanságként de persze ez azért gunyoros mosoly suhan át arcomon. Tudnék még mit mondani, de inkább nem feszítem a képzeletbeli húrt. Igazából szükségtelen is ez, mert a csuklómért nyúl és elmulasztja a rajta éktelenkedő vörös csíkot, aminek hatására a szelíd fájdalom is tovatűnik. Zavartan figyelem, ahogy tevékenykedik. Valahol illik is hozzá meg nem is ez a figyelmesség.
- A ruháidat visszakapod reggeli után, Jim már elrendezte. Gyere!
- Jim?
Értetlenkedem, mert mintha felderengene valahonnan a tegnap este mámoros ködéből ez a név de hirtelen nem tudom hova tenni és nagyon időm sincs törni a fejem, mert Edward határozottan kézen ragadva vezetni kezd. Bár hiányos öltözékkel lépek ki a hálóból nincs nagyon ki aki előtt szégyenkeznem kellene, mert minden csendes. Csak röfögés hallatszik ki az egyik szoba félig nyitott ajtaja mögül, de mivel a házigazda nem torpan meg én sem szentelek rá több figyelmet.
Edward egész addig meg se áll, míg a télikerthez nem ér. Megdöbbent a kettősség természetes varázs, és ámélkodva nézek körbe. Nem is leplezem mennyire tetszik hogy a kinti havas táj látványa köszön be az ablakokon, de odabent minden meleg, és napsütötte. Az idilli bámészkodásból Jim megjelenése zökkent ki, és a szolgára nézve rájövök hogy ismerős ő nagyon is a tegnap estéből.
- Áhh… Jim! Vagy Jeff… vagy Jim…
Elbizonytalanodva pislogok aztán Nottra, mert rémlik hogy megcsókoltam a gyereket de utána nem sok. És az se mindezt a főnöke hogy reagálta le. Mondjuk ki legalább nem rúgta, ez is valami nála…
Végighallgatom bólogatva a reggeli menüsort, s feltűnik hogy a fiú aki meglepően fiatal még csak rám se tekint. Már épp szóvá tenném miközben helyet foglalok, hogy részletezze ki miért is vagyunk fasírtban, mikor egy tarka óriás szőrpamacs úgy dönt csiklandozva a lábam majd a combom melegét élvezi ki.
- Mi a… wááá!
Csak kiáltani van időm ahogy a kutya felborít heves örömködésében székkel együtt hogy aztán rám ugorva arcon nyaljon. Nevetek csak ahogy leterít és beletúrok nagy bundájába. Jó pár perc múlva mikor megelégeli ülök fel és csóválom meg a fejem.
- Jó, már dereng ki küldött bele tényleg abba a medencébe. Teee, rosssz kutya! Fogadjunk hogy a gonosz auror tanított erre, mi?
Felpislogok a férfi arcába miközben a kezeimmel még mindig a lelkesen lihegő kutyája nyakát dögönyözöm.
- Le se tagadhatjátok egymást. – sóhajtok szimpadiasan. – Azért ciki hogy neki hamarabb sikerült elérnie a célját a lábaim közé férkőzés terén mint neked.
Szúrok oda egyet, csak hogy jobban csússzon a reggeli majd, ha Hádész is engedi felállok.

to miss Melanie Hopkirk
2001. December 31. este




Welcome back 20’s

*Egy disznó vagyok, és csúnyán beszélek. Csúnya, rossz Eddie...*

Minden szúrós megjegyzése ellenére remekül szórakozom azon, hogy itt van. Furcsa, mert eddig minden újév reggel (délutá) számomra egyforma volt. Minden év ugyanúgy kezdődött, rosszulléttel, fejfájással, élni nem akarással. Ürességgel, amit a kavargó gyomromból éreztem, és fájdalommal a hasogató fejemből. És most nem ez volt. Most aranyszínű napfény volt, tiszta, fehér hó, és Melanie laza ingbe csomagolt alakja. Sose éreztem eddig, hogy az újév úgy igazán valaminek a kezdete, mert sok év óta mind ugyanolyan volt, unalmasan és fásultan egyforma, csak egy gyilkos dorbézolás a sok közül. De ma tényleg azt éreztem, hogy ez valaminek a kezdete.
- Jó, már dereng ki küldött bele tényleg abba a medencébe. Teee, rosssz kutya! Fogadjunk hogy a gonosz auror tanított erre, mi?
A jelzőt alátámasztó mosollyal könyökölök az asztalra, és még egy kicsit eszem ágában sincs visszahívni a kutyát. Ültömben pipiskedek inkább, hogy többet lássak a megváltozott perspektívájű nőből az asztal lapja felett.
- Taníthattam volna rá, remélem megtartja ezt a jó szokását - jegyzem meg arra célozva kaján vigyorral, hogy az ing olyan sokat alulról nem takar.
- Jó fiú - dünnyögöm, és lezseren odahajítok a borjú méretű ebnek egy szelet szalonnát. Tudom, hogy ilyenkor abban erősítem, hogy neveletlen legyen - de a neveletlenség sokkal szórakoztatóbb, mint viselkedni.
- Le se tagadhatjátok egymást.
Nagyot bólintok, és elviccelem:
- Én is egy rossz kutya volnék?
- Azért ciki hogy neki hamarabb sikerült elérnie a célját a lábaim közé férkőzés terén mint neked.
- Az lenne? - kérdezek vissza ártatlanul, és elkapok egy kávéscsészét, hogy beleigyak, míg kitalálom, hogyan menthetném meg az égő helyzetet.
- Majd szépítek - jelentem ki aztán magabiztos mosollyal, és felállok, hogy felsegítsem a hölgyet a padlóról. Jim közben eltávolítja a közelből a kutyát.
Mikor visszaülünk, és reggelizni kezdünk, az egész zavarbaejt. Jobban, mint a pucérkodás, meg eddig bármi. Hiszen azokat megszoktam. A zavarbaejtő dologk nem billentenek ki, számomra az a mindennapos. De itt  most más helyzet volt. Nem is tudtam enni, néztem a szépen megterített asztalt, a békésen falatozó lányt - akit amúgy meg se döntöttem tegnap - és jobb híjáncsodálkoztam. Hirtelen nem tudtam, hogyan tovább. Ez olyan rám nem jellemző, jófiús helyzet volt. Békében reggelizni, tiszta fejjel. És most hogyan tovább? Talán hazakísérjem? Igen. A ruháit is vissza kéne adnom. Hogy jutnak eszembe ilyenek? Most már nem is a hylezeten csodálkoztam, hanem magamon. Ha feltűnt neki, hogy csak ülök és nézek, még a kávé se mozdul a kezemben, végülis persze nem magyarázkodtam, csak feljebb emeltem a bögrét, és csibészes vigyorral biccentettem felé:
- Boldog Új Évet! - De a csibészesség most nem a lenge öltözetének szólt. Csak én tudtam, mennyire új is ez az év.

 

edward
+16
colors
outfit

Nott szokásához híven nem hazudtolja meg önmagát. Bár jól szórakozik rajtam, rajtunk, még a kutyát is dicsérettel jutalmazza és persze egy nagy szalonna a nyereménye. Több se kell neki, engem máris faképnél hagy gazdája miatt. Puha szőre kicsusszan ujjaim közül és már csak a levegőt markolom, majd leengedem a kezem. Megkezdődik közöttünk a szokásos szócsata, a tipikus adok és kapok ami végtelen harcnak tűnik minden egyes alkalommal. És mindig, mindig úgy érzem fölényesen nyer. Talán mert mint rendszeresen most is fölényesen felém magasodik de most kivételesen le is hajol és fel is segít. A talpam hamar stabil talajt fog, miután kezem az ő erős markába csúszik, de azért megkapaszkodom belé egy kicsivel hosszabb percig semmint szükséges lenne. A bilincs leszedése óta most kerül hasonló közelségbe, s talán idillien tökéletes lenne a pillanat ha Jim-Jeff-Jim nem épp a kutyát ebrudalná ki a télikertből. Kettőnk közül a jelenléte engem feszélyez jobban, legalábbis Edward rajtam elidőző, már-már zavarba ejtő és elszórakozó kékjéből ezt tudom leolvasni.
Nem is igazán kell terelnie, megyek én magamtól is a helyemre, amit most kivételesen nem borít fel se ő se a kutyája, így megkezdem a reggelit. Már egy nagy pohár narancslé új életet lehel belém és persze energiával tölt fel, s miközben a második pirítóst nyammogom tűnik csak fel a komorsága és vele együtt a szótlansága is. Ismeretlen ez a magába fordult énje, így zavartan pislogok rá összevont szemöldököm alól.
- Minden oké?
Igazából a kimondott kérdésre tudom mi lesz a válasz, és tudom hogy hatalmas hazugságot kapok az arcomba. Emiatt pedig máris kínosan érzem magam. Így inkább sebtébe befejezem az utolsó falatot is, és míg ő rám pillantva csibészes mosollyal megnyugatatásképp talán boldog új évet kíván és csak kacsintva állok fel. A kis inasa már az ajtó mellé készítette a ruháimat, amit nemes egyszerűséggel felnyalábolok hogy aztán Edward felé forduljak. Csak a fejemmel intek hogy kövessen, ki a kandallóhoz. Eszembe sincs ugyanis kabát nélkül nekiindulni itt hoppanálgatva, jó lesz a bevált kis hopp por hálózat. Még azzal se vesződöm hogy átöltözzem.
Mikor a kandalló mellé érek fordulok szembe vele. Egyetlen lépés választ el tőle, vagy másfél mondhatni. Végtelen kevés és mélységesen sok egyszerre. Leküzdöm a bennem kavargó kétségeket, aggodalmakat és szelíden megölelem, amire biztosan nem számít.
- Kösz, hogy nem éltél vissza a helyzettel tegnap…
Nem tudom miért suttogok. Talán Jimre foghatnám, de valójában nem érdekel hallja-e vagy sem. Inkább csak olyan bizalmas dolog ez, aminek nincs értelme hangerőben öblösséget adni.
Nott illata körbeölel, akárcsak az ágyneműbe és álmaimba, beleivódik újra az agyamba és mosolyogva pillantok fel rá. Kicsit pipiskedve adok egy csókot a nyakára, valahova oda, ahol a tőlem származó hege van. Amúgy se érnék fel így tíz centi mínusszal, nem is erőlködöm, csak halkan búgom neki megismételve a jókívánságát.
- Boldog új évet neked is!
Aztán könnyeden lépek hátra és lépek be a kandallóba hogy egy jó adag hopp port borítva a zöld lángok egyenesen haza repítsenek a szilveszter vad és mámoros emlékeivel a Fátyol-lakba.

Köszöntem a játékot!