+  Roxfort RPG
|-+  2003/2004-es tanév
| |-+  London
| | |-+  Abszol út
| | | |-+  DakoTea House
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: DakoTea House  (Megtekintve 5838 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 07. 11. - 19:14:23 »
+2

Dakota Bourgh pennájából



A két fiatal boszorkány által nyitott DakoTea House a világ különleges ízeit és az angliai kiskertek aromáját gyűjti egyetlen fedél alá. De nem akárhogyan! A csipetnyi mágikussággal megfűszerezett teák tökéletes választásként szolgálhatnak akár egy fárasztónak ígérkező nap elején, éppúgy, mint egy túlzsúfolt nap végén.
A különleges hangulatú teaházban akár le is ülhetünk, s egy ízes beszélgetés közben azonnal kiélvezetjük a teák boldogító hatását. De csomagban megvásárolva magunkkal is vihetjük az élményt. Azonban sose felejtsünk el a tökéletes süteménykínálatból sem választani! Igen… Megérdemeljük…

- tealap -
Naplózva

Sophie Flynn
Eltávozott karakter
*****


Let's say sunshine for everyone

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 03. 15. - 11:11:26 »
+1

ღ ruci ღ
ღ Emelkedett pillanatok ღ

B e t h
(2001. április 5.)
ღ So, are we heading outside? ღ


Izgatottan szelem át az abszol utat, és néha úgy érzem kissé mintha lebegnék. Pedig en neem jó, nagyon nem jó... Mert Avery barátja volt és... az olyan tiltott gyümölcs féle, és mégis... MÉgis megtörtént, hogy megcsókolt én meg. Én meg megint engedtem ezeknek a hülye lányos érzéseknek. Mintha szerelemfüggő lennék. Ez pedig azért egy kicsit... ajj, nem tudom. Csak szeretnék boldog lenni végre valaki mellett, egy fél évnél tovább. Megrázom afejemet ahogy egy pillanatra megállok.
Oké, le kell nyugodnod, Sophie, az csak egy csók, egy csók... Ahh máris érzem, hogy vörös vagyok. Mámrint a hajamon kívül vagyok vörös. Lehunyom egy pillanatra a szemememt, hogy visszazökkenjek barátnős hangulatba, mert barátnőzni fogok. Körbenézek az ABszol úton, ami kicsit forgalmas, de még így is, hogy az aurorok járőrőznek, kissé borús hangulatba festik ezt a vidám, folyton zsúfolt helyet. Halkan felsóhajtok, majd ahogy az arcomat megérinti a kissé csípős, reggeli szél, megborzongok. Borult az ég, a nap haloványan dereng és az egész macskakő csúszos, mert nem rég esett is. De ez sem vesz el a hangulatomból. Mert nem tudom lelkes vagyok és vidám, és ilyen már régóta nem voltam.
Tavasziszünet előtt támadtam le az ötödéves lányt, hogy nekünk muszáj teázni, ahol nem köp fejbe egy szellemgólem sem, és ahol nyugodtan tudunk zenben lenni, és csak beszélgetni. Azért mondjuk kicist furcsa volt, hogy nem rohant hátba a Szeszély, egy ideje, pedig a legtöbb diák életét még most is megkeseríti... De remélem ma is megúszom nélküle. Közben végre odaérek az aranyos kis teaházhoz, és leleksen feltépem az ajtót. Majd kiszúruk egy barátságos ablak melleti kis kuckót, ahol kényelmes székek, szíbes párnák és olyan feelinges dzíszítések vannak. Lehuppanok a székre és az itallapot kezdem böngészni, míg meg nem érkezik Elisabeth. Ahogy megpillantom kis idő múlva belépni, lelkesen csápolok felé, és széle vigyorral üdvözlöm őt.
- Sziaaa! Hogy vagy? - kérdezem lelkesen. - Te is láttad a baglyos néni kirakatában azt a kétfejű baglyot?
Naplózva


Elizabeth Hepburn
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 03. 16. - 13:15:34 »
+1

Emelkedett pillanatok

2001. 04. 05.
Sophie

Szeretek sétafikálni az Abszol úton- Olyannyira, hogy még az aurorok sem zavarnak, egyszerűen kizárom őket az elmmből, a látó körömből, és csak a szépet veszem észre. Az ég szép tavasz kék, bár enyhén szürkés felhővel, ami azonban egyáltalán nem árnyékolja be ezt a szép napot, ez csuán a tavasz változékony kékje. A levegőből is árad a tavasz, arcomon könnyed derű pihen, és pásztázza végig az Abszol út kirakatait. A seprűket mindig nagy szeretettel nézegetem meg, pedig nem kviddicsezek, és nincsenek ilyen sportos hajlamaim, de maguk a seprűk olyan szépek. Nem olyanok, mint otthon a sima seprűk, és persze nem arról beszélek, hogy mmivel nincsenek megbűvölve, ezért unalmasak. Kinézetre, ezek az Abszol úti seprűk már magában olyan különlegesek, hogy simán belopják magukat a szívembe. Egy seprűmúzeumi kirándulással is le lehet venni a lábamról! Azt hiszem, talán kicsit kékésben vagyok, így megszaporázom lépteim. A nagy sietségben persze nem felejtem fejem jobbra jobbra sandítani, hogy megnézzem, a baglyokat, meg a hoppá, csak nem...hirtelen hátrafele kezdek lépdelni, majd megállok. Nem egy, hanem rögtön két fejet látok az egyik baglyon. Mosolyogva oda integetek a bagolynak, majd ismét elindulok a teaház felé. Úgy sietek, mint a fehér nyúl, de persze én nem tartok attól, hogy lefejeznek, és őszintén szólva, nem rajongok a zsebóráért sem, mert bizonyosan folytin elhagynám. 10 percnyi séta után épségben meg is érkezem. Kíváncsi tekintettel pislogok körbe, és meg is látpm Sophiet, amint lelkesen kalimpál a kezével. Elvigyorodok, és gyorsan oda is sietek hozzá.
- Szia Sophie. Szép napunk van nem igaz? - Sophie is elég vidámnak tűnik, sőt, a szemeiben izgatott csillogás is észrevehető. Annyira persze nem ismerem, hogy az okát is tudjam, de nagyon jó így rá nézni, nem is tudom szó nélkül hagyni.
- Ma egészen vidáman vagyok.Ohó, úgy látom, más is vidám ma. Minden tavasszal így kivirágzol? Taníts mester!-
Sophie jókedve is fokozza a derűm, úgy tűnik, kedves kis délutánnak nézek elébe. Leülök Sophieval szemben.
- Te is láttad a baglyos néni kirakatában azt a kétfejű baglyot?
Ezek szerint Sophienak is szemet szúrt. Buzgón bólogatok, majdhogynem le is fejelem az asztalt.
- -Hogyne láttam volna! Többen is megbámulták, odaintegettem neki.-
Kedvelem ezt a teázót, bár az idén még nem voltam itt, de tavaly, egész szép órákat töltöttem itt olvasgatva, bámészkodva. Vetek ismét egy pillantást a helyiségre, majd újból Sophire figyelek. Egy ideig nm szólalok meg, csak csendben figyelem, de aztán ezt a röpke kis izgatott csendet is megtöröm.
- Valami van itt.-Beleszimatolok a levegőbe, Sohiehoz közelebb hajolva.
- Izgatottség illata leng körbe.. Mire folytatnám , egy hatalmasat tüsszentek, de szerencsére nem terítem be vele Sophiet, az utolsó pillanatban sikerült diszkréten félre fordulnom. - De az is lehet, hogy a teaillat keveréke.- Nevetek fel. Bár nekem is egész jó kedvem van, de nem azért, mert valami elképesztően izgi dolog történt velem, egyszerűen csak jó, hogy végre nem a kastélyban görnyedek. Szemeimben ugyan ott a vidám vibrálás, de nincs benne az a szikra, amit Sophiéban tisztán látok.
 
Naplózva

Sophie Flynn
Eltávozott karakter
*****


Let's say sunshine for everyone

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 03. 17. - 10:26:10 »
+1

ღ ruci ღ
ღ Emelkedett pillanatok ღ

B e t h
(2001. április 5.)

So, are we heading outside?
It's a victory dance
Are you coming now?



Nagyon hiányzott már egy ilyen kiülös bezsélgetés, távol az iskolától. És azért jól esett hazautazni Rose nénihez is, mert régen nem láttam már, és azért valljuk be hiányzott az öreg macskás néni, aki hét éves korom óta nevel.  Olyan nagyis volt, meg minden, még akkor is, ha az igazi nagyanyám is rámtalált. Ennek a gondolatára egy kissé zavarba jövök, mert házt Lady meg krikszkraszos hosszú angol név, te jó ég. Fel se lehet egy olyan találkozóra készülni, és azt hiszem egyelőre örülök, hogy nem toppant be az életembe. Így is elég nehéz megkűzdeni azza, hogy a meglelt apukám felesége elfogadjon, még ha a gyerekei többé-kevésbé befogadtak. De persze még nem vallottam be nekik, hogy boszorkány vagyok, gratulálok Sophie, legyen csak még több titok.
De inkább kiverem ezeket a gondolatokat a fejemből, ebben a kétfejű bagoly is segít, mire nagyokat pislogok rá, és a gondolataimat olyan kellemes témék felé vezetem, mint Jasper Flynn és az, hogy barátnőzni fogok abban a fantasztikus teaházban, ahova mindig is el akartam jutni.
- Szia Sophie. Szép napunk van nem igaz? Ma egészen vidáman vagyok.Ohó, úgy látom, más is vidám ma. Minden tavasszal így kivirágzol? Taníts mester!- szélesen vigyorogva pislogok rá, hát igen a sötét és komor tél után az ember amúgy is kivirul a tavsz közeledtére, meg hát  atavasz, szerelem, virágok, tavasziszünet, közelgő RAVASZ, uramistan mindjárt itthagyom a Roxfortot. Én komolyan vissza fogok szökni a Konyhába.
- Nos, legyél szerelmes? Khöm - dünnyögöm kissé elpirulva. - Azt hiszem ez az Cupido kisfiú lassan nyílpárnát csinál belőlem, ki érti ezt? - sóhajtom aztán kissé játékosan félre húzva a számat. - Te találtál válaszokat a szerelmi kérdéseinkre? - kérdezem, aztán kicsit huncutul közelebb hajolok, és suttogva kérdezem: - Neked tetszik valaki? - vonogatom a szemöldökömet sejtelmesen. Bocsi, Beth. Begolyóztam mert ezer éve nem élhettem ki a lányos dolgaimat körülbelül senkin, miután Averyvel elváltak egymástól az útjaink, aztán Teddyvel is. De most egy kicsit jól esik kamaszklányosnak lenni, még egyszer utoljára.
Közben visszapillantok a tealapra, és úh sütik is vannak, jaj de jó. Mindegyik olyan izgalmasan hangzik. Még jó, hogy ebben az évben megszerettem a teákat. Bús bánatomban nem alkoholizáltam hatem teáztam, egész télen, szóval teaista lettem.
- Valami van itt. Izgatottség illata leng körbe.. De az is lehet, hogy a teaillat keveréke. - mondja Elizabeth sejtelmesen, mire én is helyeslően bólogatok, ahogy körbepislogok a barátságos bútorokon. Olyan egészségesen zsúfolt a hely, fejek és teák vannak mindenhol, meg egy alap zsibongás tölti meg a levegőt.
- Vaagy mind a kettő! - válaszolom lelkesen. - Voltál már itt? Melyik tea a legfinomabb? Ez a menedék nagyon jól hangzik. Oké, meg a kolibri is. Te mit fogsz inni? - kérdezgetem, majd míg Beth válaszát várom, nézegetem a sütilapot is. Az tuti, hogy nosztalgia krémest fogok kérni.
Ha megegyezünk végül, hogy mit kérünk leadom a rednelést, és kilesek a mellettünk lévő ablakon, ahol rá lehet látni az Abszol út forgatagára. Még az aurorok ellenére is egészen üde. Azok után, hogy belemásztak a fejünkbe meg az álmainkba azok a vércsapolós emberkék, kicsit jó volt végre nyugisan kikapcsolódni.
- Itt is vannak a teák - jön a kedves felszolgáló lány, és még ránk is kacsint, mire én picit zavarba jövök. A kacsintás mindig zavarba hoz. vagy lehet tikkelt a szeme? Ezt sose tudom eldönteni.
- Hűű, de jó illatuk van - mondom és emelkedett hangulatban a kezembe készülök venni a csészét, de az egyszer csak arrébb mozdul. Aztán eltűnik.
Naplózva


Elizabeth Hepburn
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 03. 18. - 12:58:48 »
+1

Emelkedett pillanatok

2001. 04. 05.
Sophie

- Nos, legyél szerelmes? Khöm...  Azt hiszem ez az Cupido kisfiú lassan nyílpárnát csinál belőlem, ki érti ezt? - Csak neeeem? Sophie szerelmes? Sejtettem persze eddig is, hiszen a gólemnél is szóba jött a szerelem. Akkor azt gondolta, talán nem is akar többet szerelmes lenni. Úgy tűnik, új évszak, új gondolatok.
- Ó Sophie, őszintén mondom, igazán helyes kis nyílpárna lennél. -
Kár, hogy nem tavasszal születtem, mindig is ezt mondogattam magamban. Az igaz, hogy a nyarat szeretem a legjobban, de a tavasz is igazán kedves a szívemnek. Ha most nyár lenne, akkor már túl lennék az RBF-eken, és valahol az erdők mélyén rajolgatnám az állatokat, meg építenék bunkert. Sőt, lehet, hogy kint is aludnék! Ó, de felesleges még ilyenekre gondolni, az még vagy..2 hónap!
-És ki a szerencsés ifjú? Hú, csak nem egy tanáááár? Azok a sztorik mindig olyan...izgalmasak. Ha az én életemben nincs izgalom, hát hadd halgassam a másét.
- Te találtál válaszokat a szerelmi kérdéseinkre? - Kedvesen megrázom a fejem. Vannak szép, kedves fiúk, de hozzájuk is inkább kedves, baráti érzések fűznek. Persze ezeknek az embereknek is nagyon hálás vagyok.
-Arra a következtetésre jutottam, hogy nem keresem. Majd csak megtalál. A dolgaim, amiket elvesztek, azok is akkor kerülnek meg, amikor nem keresem. Vagyis nem pont azt keresem. Így aztán..ha majd a szerelem úgy gondolja megkeres, hát itt vagyok. - Nevetek fel megkönnyebbülten, majd a tealapot kezdem forgatni. Jaj, mit is igyak, mit is igyak...erdei patak? Bár így is boldog vagyok...kerti menedék...de jól is hangzik...óó,óó, a búcsúzó! Az jót tesz a bőrnek. Igen, ez lesz a jó választás.
- Voltál már itt? Melyik tea a legfinomabb? Ez a menedék nagyon jól hangzik. Oké, meg a kolibri is. Te mit fogsz inni? -
- Aszongya...tavaszi sugaragtól búcsúzó. Azt írja, ez jót tesz a bőrnek. Van benne levendula, csalán, nana menta. És megannyi titkos hozzávaló.- Szóval egy csomó olyan dolog, amire lehet, hogy allergiás vagy, de nem derül ki, mert fogalmunk sincs mik vannak még benne. Hát...jó. Én azt hiszem semmire sem vagyok allergiás. Tényleg, a boszorkányok is lehetnek allergiásak? Anyukám például allergiás a mézre. de hogy ez hogy működik itt, azon még nem is gondolkodtam el soha. Ha van is, biztos van valami olyan bűbáj, vagy főzet, ami elmulasztja, megszűnteti, vagy bármi.   -Igen, amióta megtaláltam ezt a csoda teázót, ez lett a kedvencem. Igazi bájitalok! és ég finomak is. Vagyis, amiket én eddig ittam. A  figyelő medve finom. Aztán itt van a...itt ez a helyes ítéletű. - Lesütöm a szemem egy pillanatra, igen, tanulni jöttem ide...vagyis nem tanulni. Illetve de, csak nem tananyagot. Még év kezdés előtt..mindig mielőtt beköltözködöm, eljövök ide és a fél délutánt itt töltöm.  De végül is, nincs ezzel baj. Amikor mindenki kint cirkál az Abszol úton, ez a teázó kevésbé tömött, mint mondjuk a czikornyai és patza, vagy a talárbolt...
- Itt is vannak a teák -
Ó, nagyszerű, remek remek. Némán tapsikolok kettőt, mint egy kisgyerek, mikor csokit kap, vagy valami nagy ajándékot.
- Hűű, de jó illatuk van -     A tea fölé hajolok, és mélyen beleszippantok a teagőzbe. Ó, te mennyei manna, gyere csak ide, folyj le a torkomon és szépítsd meg a bőröm. Tüntesd el az arcpírt, és pihítsd meg. Bólogatok megerősítve, hogy tényleg nagyszerű illatuk van. Egyre türelmetlenebb vagyok. Szemeim kikerekednek, és kislány módjára elvigyorodom a tea láttán.
 
-És te? A te milyet i... De mire befejeztem volna, Sohpe csészéje eltűnt. Csak hallucináltam a két csészét? Vagy a másikat a másik asztalhoz vitték? Hátra fele nyújtogatom a nyakam, hogy visszahívjam a lányt, de nem látom sehol, biztos hátra ment, így visszafordulok. - Sophie, az előbb nem a tiedet hoztáa manóba! De hiszen...
Egy eltűnt, egy feltűnt. Igen ám, de nem az a csésze tűnt fel az előbb, mint ami nem rég Sophienál volt. Reflexből azonnal megmarkolom és magamhoz húzom a csészikém. Lehajolok, és az asztal alá nézek. nem e manók téblábolnak, akik túlugóságukban bénáznak. De nem, az asztal alatt nincs senki. Gyorsan belekortyolok a teámba. A bőrömön bizsergést érzek, ebből azt feltételezem, hogy igen, ez az enyém. Ismét megfordulok, hátha a lány erre fele jön, de hiába keresem a szememmel, nem látom. Ekkor apró porcelán kopogásokat hallok, és a csészém elfut. Igen, szó szerint lába kél, és fut. Ijedtemben felállok. Ez meg mi a manó?
- Hé, elnézést, csésze úr..izé, hölgy, jöjjön vissza! A teám...
Szomorúan veszek tudomást róla, hogy futás közben hoppanált vagy mi fene. Eltűnt. Visszaülök, de elég fancsali képpel nézek Sophiera. Szem behuny, mély levegő. Szem kinyit.  
- Te is látod amit én? Egy újabb csésze...beleigyunk?
Naplózva

Sophie Flynn
Eltávozott karakter
*****


Let's say sunshine for everyone

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2021. 03. 25. - 17:20:23 »
+1

ღ ruci ღ
ღ Emelkedett pillanatok ღ

B e t h
(2001. április 5.)

So, are we heading outside?
It's a victory dance
Are you coming now?



Zavartan tekergetem a hajtincsemet, és pislogok Beth-re, hogy hát na. Fura ez a kamaszkor, veszélyesen fura és még használati utasítás sicsen hozzá. Persze mennyivel könnyebb lene, nem? Lehetne a könyven ilyen piros betűs vigyázata, Cupido néha megőrül, és csak reményked, hogy a legközelebbi nagy szerelmed nem egy manó vagy efy troll, vagy egy szemeteskuka lesz... Mondjuk szerencsére nincs szó szemeteskukáról, csak Jasper. Jasper Flynn. Hihetetlen. Ha valaki azt mondja a korábbi legjobb barátnőm exébe zúgok bele, kinevetem. Ajj Cupidoo.
- Ó Sophie, őszintén mondom, igazán helyes kis nyílpárna lennél. És ki a szerencsés ifjú? - kérdezi izgatottan, mirre elpirulok, mert ha csak rágondolok Jasperre máris zavarba jövök. Talán Teddynél nem is volt ilyen. Szinte hihetetlen mennyire máshogy tud az ember szeretni, szerelmesnek lenni.
- ÓÓó, hát ő tavaly végzett. Tudood, Jasper Flynn, a szőke nagymenő mardekáros srác, akiért bomoltak a lányok - magyarázom. Bár igazán én annyira nem, hiszen nem nagyon ismertem a felsőbb éves Mardekárosokat úgy, mint Avery, meg amikor elkezdtek járni, nem is nézhettem rá máshogy. - Valahogy nagyon megtalálktuk a közös hangot - modnom elgondolkodva. Furán átéreztük a hoppon maradás keserűségét. Avery meg egyre kevésbé zavart, azt hiszem csak megváltoztunk.
Figyelmesen hallgatom Beth-tet, majd lekesítően rá mosolygok.
- Egészen biztosan meg fogod találni az igazit - szorítom meg barátságosan a kezeimmel az övéit, majd izgatottan mélyedek el a teakínálatban. Ez az itallap is teafű illatú, mintha mindegyik tea nevénél már más jönne ki a sorok közül és olyan édesen kellemes, hogy megborzongok. - Lehet belőlem is törzsvendég lesz.
Alig várom, hogy végre jöjjön a teám, de az kicserélődik. És én komolyan kikerekedett szemekkel nézem a hűlt helyét, hogy aztán visszateleportáljon elém egy másik tea. Úgy nézek Beth-re, hogy ugye te is láttad ezt? Még a szám is elkerekedik a nagy csodálkozásom közepette.  De mire felesznélnék, betudva valami random szeszély dolognak, Beth csészéje elszalad. Igen, elszalad, mintha maga Csészike lenne, és körbe körbe fut egy csomó másik csészével az emberek lába körül, mintha megbolondultak volna. Mondjuk éns e örülnék, ha bennem lenne valami forrú dolog és aztán idegen szájak akarnának belőlem inni. Brrr.
- Te is látod amit én? Egy újabb csésze...beleigyunk? - kérdezi, miközben egy újabb csésze jelenik meg az asztalunkon. Kicist aggpdalmasan nézem, mert ki tudja kinek a pohara és lehet dühös lesz ha megisszuk? Egyáltalán ez meiylk tea? ettől ugye nem fakadok dalra, meg leszek mérhetetlenül emelkedett hangulatban?
- Izé. Csak nem lesz velünk smemi baj - motyogom, majd egy légy bátor Sophie belső felkiáltással belekortyolok a teába. Aztán ahogy megiszom hirtelem olyan energikusnak érzem magam, hogy majd felrobbanok. És ahogy csörögve közelkednek a lábunk alatt Kanna mamák és Csészikék és hirtelen felpattanok, és elkiáltom magam.
- És egy és kettő és három! Gyerünk emberek ne csak üljenek, mozogjanak azok a tespedt izmok - te jó ég miii történik velem. Csak semmi pánik. Közben felhúzom a széken ücsörgő Beth-et is.  - Fekvőtámasz, gyerünk le a földre! - vezényelek és le is pattanok hogy energiátol duzzadva fekvőtámaszozzak.
Naplózva


Elizabeth Hepburn
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2021. 03. 28. - 10:18:59 »
+1


Emelkedett pillanatok

2001. 04. 05.
Sophie

Nagyon aranyos, ahogy elpirul, mikor megkérdezem ki az,a kit etalált a nyíl. Gondolataim gyorsn cikázni kezdenek, hogy vajon ki is lehet. Egy tanár?  Fawcett prof? Nem lepődnék meg, a szeme olyan kék, hogy az ember lánya rögtön elveszik benne, de annyira, hogy azt se tudja, melyik bolygóm van. Vagy Murphy prof? Jaj, Beth, micsoda egy fruska vagy! Rögtön tanárra gondolsz. Enyje hát, milyen illetlen dolog. Inkább elcsitítom magam idebent, hogy figyelni tudjak Sophera.
- ÓÓó, hát ő tavaly végzett. Tudood, Jasper Flynn, a szőke nagymenő mardekáros srác, akiért bomoltak a lányok. Valahogy nagyon megtalálktuk a közös hangot -
Jasper Flynn. Menő Mardekáros. Visszatekerem az emlékeim egészen addig, amíg nem sejlk fel előttem a fiú alakja. Egy magas, igazán szőke alak jelenik meg.
- Igen, igen, azt hiszem, megvan. De csak így messziről, az arcképcsarnokban. Azt hiszem, én még nem találkoztam vele közvetlenül.- A Mardekárosokat igyekszem békésen kikerülni úgy általában. A legtöbbjük elég piszkálódó. Mondjuk régebben tényleg zavart, ha beszóltak, de az évek meg a rutin, nem is tudom, szóval már nem érintenek rosszul. Meg hát Louis-tól is tartottam, aztán mégis igazán barátságos volt velem. Emlékszem a beosztási ceremóniámra. A házak leírásában olvasottak után azt hittem, hogy a Hugrabugba kerülök, de a süveg mégis a Hollóhátba osztott be. Szeretem a házam, de persze azóta is a szívem mélyén kicsit Hugrásnak is érzem magam. Néha meg sehova se valónak érzem magam. Azt hiszem, ez megesik az emberrel időnként.
- Egészen biztosan meg fogod találni az igazit - Szám mosolyra húzódik, de még a szemeim is azt hiszem. Igazán jól esik ilyet hallani, és én teljes mértékben el is hiszem neki, amit mondd. Ez jó, mert tudom, hogy majd valamikor a jövőben, nagyon boldog leszek. Azt ugyan nem tudom mikor és meddig, de az leszek, és ennyit elég tudnom. Hinnem. Tudnom. Éppen mondanék valamit Sophienak, de a csészék ramazulija elvonja a figyelmem. Miután a csészém nem akar visszajönni, a szép bőrnek is búcsút mondok. A két pislogás között megjelenő új csészém csak vár. Mire? hogy beleigyak? Végülis, ideje spontánnak lenni. Végtére is nem valami veszélyes dolog, ez csak egy tea. Mi baj lehet nem igaz? Sophie iszik, és pedig vele együtt belekortyolok a nagy ismeretlenbe. Sophie úgy tűnik, valami doppingos teát kaphatott, mert úgy csinálja itt a nagy gyakorlatokat, mintha TRimágus Tusára készülne. Először csak nagyra nyílt szemekkel figyelem. Érzem, hogy a tea bennem is elkezd valamit mocorgózni, de közben Sophie annyira vicces.
- És egy és kettő és három! Gyerünk emberek ne csak üljenek, mozogjanak azok a tespedt izmok
Nincs ám itt helye a csodálkozásnak, Sophie felhúz, én pedig karkörzéseket végzek a kedvéért, de nem megy olyan könnyen, mert már irdatlanul ráz a nevetés. A tea azonban mindeközben nálam is eléri hatását, és szavalni kezdek. Egy régi verset, amit nagyon szererettem kislány koromban. Hogy miért pont ez a vers? Azt hittem, már régen elfelejtettem. De már jön is...jönnek a szava...
-" Sárkányok karmolják, harapják egymást, A sziklaszirten végeznek pusztítást. Körülöttük mindent felperzselt a lángjuk, De nem ért még véget a tusájuk! Egymásba fonódva zuhannak a mélybe, Egyik sem enged, tovább táncolnak a szélben. Nincsenek, csak méterek, a föld gyorsan közeleg, Elereszti egymást a két gyönyörű szörnyeteg. Külön repülnek tovább jobbra és balra, De együtt térnek vissza a barlangba. Hideg az éjszaka, mégis teljes lett a nászuk, Barlangjukba húzódva együtt várják a tojásuk."
Sophie nyomja a fekvőket, én meg mint vlami Keats, verselek hevesen. Igyekszem abbahagyni, de még nem megy. Összeszorítom a számat, minden erőmmel ellenállok. Három ...sárkánytojás... micsoda... csoda... Ebben a minutumban rájövök, hogy ha most lenne itt a szőkeség, és most szórna meg egy pofix-al, igen, akkor bezzeg hálás lennék neki. A csészikék egyre gyorsabban tünnek el, és szaladgálnak, kisebb fajta káoszt okozva. Nem csak mi jártunk pórul, a többi vendég is furcsán viselkedik. Egy pocakos kalapos úr üldözőbe vette a csészéjét, egy fiatal, fekete hajú boszorkány pedig hirtelen annyira hangosan és gyorsan beszél, hogy az utcán is hallani lehet. Ahogy a kezeivel hadonászik, ki is önti az asztalán lévő kis tejet.
- Sophieee, bírod még? " A hím vadászni indul... felkap egy... bárányt...-





Naplózva

Sophie Flynn
Eltávozott karakter
*****


Let's say sunshine for everyone

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2021. 04. 01. - 10:00:58 »
+1

ღ ruci ღ
ღ Emelkedett pillanatok ღ

B e t h
(2001. április 5.)

So, are we heading outside?
It's a victory dance
Are you coming now?



Igazából még mindig hihetetelen számomra az egész ami velem történik, ennyire vezsélyes a kamaszkor... De azt hiszem, már megint úgy érzem, hogy Jasper mellett tényleg jól leszek, hogy mellette akár örökké el tudnék lenni... De nem ezt éreztem Teddynél is? Valahogy mindegyik olyan szépen olyan jól indult, de aztán mindig rossz lett a vége. Szeretném azt remélni, hogy Jasperrel kicsit tovább kutartumk. Monjduk úgy nagyon-nagyon sokáig. Ahj, Sophie, már megint túl messzire vagy a földtől, igen azok a kis emberek ott alattad azt akarják, hogy térj vissza... De Jasper annyira helyes, te jó ég. Haló, Sophie?! Agya a szívnek, Sophiet elvesztettük.
- Igen, igen, azt hiszem, megvan. De csak így messziről, az arcképcsarnokban. Azt hiszem, én még nem találkoztam vele közvetlenül- bólogat Beth, és igazából én is sokáig tartottam vele a "barátnőm pasija nem szabad távolságot." Pedig nem is másztam rá, csak így alakult... ahhhj.
- Pedig nagyon rendes fiú, ha jobban megismeri az ember. Tudod, nekem nagyon sok barátom mardekáros és azt hiszem nagyon is kedvesek, csak olyan mardekárososan - magyarázom, mert azért Avery is sokáig a legjobb barátnőm volt... És Nolan is kedves volt. Meg Teddy is, csak tőle megijedtem... Nekem eddig tényleg csak mardekáros barátaim voltak, attól függetlenül, hogy régen bántották sokan a barátaimat.
A meghitt kelllemese és már régen hiányolt csajos beszélgetáésünket megzavarják a pattogó csészék meg a fura teák. Szeszély, te. Te Szeszély, mindig akkor csapsz le rám, amikor már azt hiszem nem is vagy. Elhúzom a számat, az ilyen fura mágikkus kitörések még parák... Végül is 100%osan mugli családból származom.
Teljesen átjár az energia, úgy érzem oda-vissza tudnám lefutni a maratont, és igzaából még az sem tűnik fel, hogy a testem a bennem lévő tával nem igazán tudja tartani a tempózt, lekiismeretesen nyomom a fekvőt, miközben Beth szaval...valamit... Valami nagyon emelkedett és ősi szöveget, de a fülemben dübörgő izgatott szíívveréstől nem hallom olyan tisztán, és amúgy is belerikácsolok a tömegbe olyan fintess edzősen. Közben alakul a tea káosz a teázóban, van aki szintén gyakorlatokat végez, van aki rettenetesen hangon túlzott önbizalommal telve énekelni kezd, ami inkább rikácsolás.
- Sophieee, bírod még? " A hím vadászni indul... felkap egy... bárányt... - hallom Beth hangját. Ahogy kezd kifogyni belőlem a szufla, és közben hallgatom Beth emelkedett hangvételű szövegelését, lassan kiszáll belőlem úgy öt tíz perc után az erő, és elterülök mint a gylaogbéka a padlón.
- Azt hiszem lemerültem, hűha...- motyogom kissé szédelegve, majd törökülésbe tornázom magam. A hektikus állapotokat lassan felváltja a pihegő, zavart tömeg, és olyan tekintettel pislog mindeki egymásra, hogy oké, ez most itt a jeéenlévők titka marad. - Mondd... mi van a sárkányokkal? Egyébként honnan jött? Nagyon misztikusnak tűnik - pihegeg és szusszanok egyet, még mindig a földön ülve.
- AZt hiszem ma csak vizat fogok kérni, hátha attól nem hisszük megunkat halnak vagy teknősnek, vagy ilyesmi - mondom aztán nagyon sóhajtva. Közben odalép houzánk az egyik picér lány, és barátságos mosolyt követve sűrűn bocsánatot kér.
- Ne haragudjatok... Ez a Szeszély műve. Normális esetben senki se pörög így fel a teáinktól. Kárpótlásul fogadjátok ezeket a friss teafüveket - nyújt át egy-egy zacsit a lány. - És nem kell kifizetnetek, vegyétek úgy, mintha ez egy izgalmas ház ajándéka nap lett volna - kacsint ránk.
Naplózva


Elizabeth Hepburn
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2021. 04. 13. - 15:38:42 »
+1

Emelkedett pillanatok

2001. 04. 05.
Sophie

A teázó lassan kezd úgy kinézni, mint egy zárt osztály. Emberek, akik megzavarodtak, és nem tudják fura késztetéseiket kontrollálni. Teljesen váratlanul törnek ki belőlük. Ha valaki kívülről szemléli az eseményeket, nem tudja eldönteni az eset ijesztő-e, vagy inkább vicces. Sophie nagyon kitartóan és szorgalmasan nyomja a fekvőtámaszokat, kezdem is megirigyelni. Ó, ha én ennyi fekvőtámaszt képes lennék kinyomni magamból! Büszke lennék magamra. De honnan ez az energia? A te adna ennyi plusz energiát, vagy Sophie tényleg ilyen erős? Igyekszem összeszorítani az ajkaim, de pár szó még csak kicsusszan, a fene essen belé...így telnek a percek, küdünk a tea ellen, sportosan, verselősen, míg Sophie ki nem dől. Minden erőm összeszedem, hogy elharapjam a belőlem kikívánkozó szavakat. Úgy tűnik a tea ereje fogytán, sikerül abbahagynom a verselést.
- Azt hiszem lemerültem, hűha...-
Szegény Sophie, pihegve igyekszik levegőhöz jutni. A termet vizslatom, a meglepett vendégeket. Mi a szent mandragóra főzet volt ez?
- Mondd... mi van a sárkányokkal? Egyébként honnan jött? Nagyon misztikusnak tűnik -
Bámulatosnak tarton, hogy az ember agya miket nem tárol el úgy, hogy tudomásunk sincs róla, hogy itt vannak a fejünkben. De tényleg, nem gondoltam volna, hogy még emlékszem a versre. Érdekes, hogy így megmaradt bennem gyerekkoromból. Csupán 4 vagy 5 éves lehettem, amikor kaptam egy mondókás könyvet. abban szerepelt. Miután megkaptam, anya sokat olvasott belőle, és ez lett az egyik kedvencem. Vajon meg van ég otthon valahol ez a könyv?
- Egy gyerekkori mondókáskönyvemben szerepelt. Kisebb koromban anya többször felolvasta. Bár az fura, hogy még ilyen jól tudom. Évek óta nem is gondoltam rá.-
A teaház zsibongása kissé nyugtalanságot tükröz. Most, hogy túl vagyunk rajta, talán kevésbé riasztó a dolog. Amikor benne vagy, pár másodperc kell, míg felfogd, mit is csinálsz. Aztán még pár ahhoz, hogy rájöjj, nem tudod iránytani. Én ezután elkezdtem félni, hogy meddig tart. Csak pár percig? Esetleg óráig? AZ lehet nagyobb baj lett volna. Órákig fekvőtámazozni, és guggolásokat végezni? Kettővel mellettünk az egyik asztalnál egy nő még mindig guggol. Már abba is belefáradok, hogy nézem. Mégegy...és mégegy...még mindig, de már alig megy neki..éééés...igen. Vége. Azt hiszem elájult. A párja vízzel locsolja. Őrület.  
- Azt hiszem ma csak vizat fogok kérni, hátha attól nem hisszük megunkat halnak vagy teknősnek, vagy ilyesmi.-
Kicsit oldalra húzom a szám, majd arrébb tolom a csészémet, amiben a maradék tea lötykölődik.
- Igen, azt hiszem most ennyi egyszerre elég is volt a teából. Izé...bocsi Sophie, becsszó, hogy ilyen nem szokott előfordulni. A mai dolgot leszámítva ez egy nagyon jó, megbízható kis teázó. Tényleg.
Egy pincér lány tipeg felénk, gondolom megmagyarázni az előbbieket. Csak nem valami megaszuper meglepetésnek szánták? Csak nem...
- Ne haragudjatok... Ez a Szeszély műve. Normális esetben senki se pörög így fel a teáinktól. Kárpótlásul fogadjátok ezeket a friss teafüveket....És nem kell kifizetnetek, vegyétek úgy, mintha ez egy izgalmas ház ajándéka nap lett volna.
Áháháá, mondom én...izgalmas ház ajándéka nap... persze pityu. Az ajándék füveknek természetesen örülök, a szobámban van 2 teatartóm, abba gyűjtöm a különleges teákat. Egy kettő sima mugli gyümölcsös filterem is van, Katie, az egyik háztársam imádja őket, sokszor kér, én meg szívesen adok.
- Köszönjük szépen, biztos nagyon finomak. De akkor ettől a kis zacsitól, ugye nem kezdek el búgni, mint egy búgócsiga?
A lány zavartan rázza a fejét, majd elsiet vissza hátra. Olyan sorsan elrohant, hogy szinte a hajam is belelobogott. Ezen persze kicsit elmosolyodom. A kezemben vizsgálgatni kezdem a füvet. Megszagolgatom, forgatom, majd egy hümmögés után egyszerűen teszem. Több pincér is kisétál a vendégek asztalaihoz, sűrű elnézést kérve. Egy két csésze a földön hever összetörve, a tea kilötyködve. Valaki még bele is taposott a nagy testmozgásban.
- Azért ez a szeszély...van egy kis humorérzéke, be kell hogy valljam. Jó, mondjuk én szerencsére nem hánytam bukfencet, könnyen beszélek. De hallod Sophie? Nem is tudtam, hogy te ilyen erős vagy. Erre a nagy izgalomra nem iszunk meg egy gyors vajsört? -  
A széket illedelmesen visszatolom a helyére: Veszek egy utolsó pillantást a vendégekre, majd egy viszlát után 2 könnyed szökellésre újra az abszol út forgatagának levegőjét szippantom satnya kis tüdőmbe.

Köszönöm a játékot, a helyszín szabad!

Naplózva

Yoana Bertov
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2022. 02. 27. - 19:29:07 »
+2

 
London, 2003. február vége


I've had the highest mountains
I've had the deepest rivers
You can have it all but life keeps moving

Eltelt a karácsony, eltelt január, sőt lassan már febuár is, mire Mikhail méltóztatott velem újra találkozni. Persze azt elfelejtette mondani, hogy járt otthon, Mominoban, találkozott a szüleinkkel. A részleteket nem tudtam, de nagyon mérges voltam rá. Egyrészt azért, mert nem mondta, mire készül, másrészt azért, mert akkor elmondtam volna neki, hogy ne nagyon beszéljen rólam, és a babáról.
Senkinek, semmi köze nem volt ahhoz, hogy kisbabát várok, legfőképpen nem a szüleimnek vagy Grigorinak. Habár volt egy olyan sejtésem, hogy anyám tudta. Mi másért szöktem volna el. És akkor biztosan elmondtam apánknak is, aki teljes joggal lehetett rám mérges. De nem érdekelt már ez az egész. Most már bármelyik pillanatban megszülethetett a kislányom, és velem lehetett.
Megsimítottam a hasamat, és reménykedve indultam el a teaházba, ahol a találkozót megbeszéltük Mikkel. Reméltem, hogy megtudok néhány dolgot otthonról, hogy Mikhailnak jó kedve lesz, és hogy hajlandó lesz legalább egy kicsit testvérként és leendő nagybácsiként viselkedni. Karácsony előtt már egész jól ment neki, legalább egy fél órán át.
Egy közeli teaházat választottam. Most már nem nagyon akartam messze menni otthonról, csak dolgozni, és a legfontosabb bevásárlásokat elvégezni. Mentem dolgozni, mert muszáj volt, habár Mr. Sokolov többször is jelezte, hogy ha gondolom, dolgozhatok otthon is. De szerettem bejárni, emberekkel találkozni. Fél éve már Londonban éltem, mégsem voltak még igazi barátaim. Féltem megnyílni, úgy pedig nehéz volt ismerősöket szerezni.
Ezt a teaházat viszont kedveltem. Már az első hetekben felfedeztem, amikor még nem volt túl sok pénzem, de egy-egy teára azért beugrottam néha. Kedves boszorkányok voltak a kiszolgálók, akik, amikor rájöttek, hogy kisbabát várok, még barátságosabbak lettek.
Talán ők voltak a legközelebb ahhoz, akiket barátoknak hívhattam. Egyedül nekik meséltem el, hogy egyedül vagyok, de azt még nekik sem mertem, miért jöttem el Bulgáriából. Nem tudom, hogy arról valaha fogok-e tudni egy ismeretlennek beszélni.
Minden esetre most is boldogan köszöntöttek, hát még akkor milyen vidámak lettek, amikor elújságoltam nekik, kit hívtam meg a pici teázójukba. Mikhailt meglepően sokan ismerték a városban, és a lányok már alig várták, hogy az ő teázójukban is tiszteletét tegye a híres balettművész.
Addig nem rendeltem, amíg Mikhail meg nem érkezett, aki kis késéssel ugyan, de befutott. Intettem neki, habár biztosan látott, amikor belépett. Amikor odaért az asztalomhoz, halvány mosollyal üdvözöltem:
-Szia, Mik. Örülök, hogy találkozunk.
Naplózva


Mikhail Bertov
Eltávozott karakter
*****


a táncos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2022. 03. 04. - 15:06:40 »
+1

j u s t  a  c u p  o f  t e a
200302

to: Yoana

o u t f i t

A Mominoban történtek után nem sok kedvem volt Yoanával összefutni. Talán még mindig kicsit a gyomorgörcs kerülgetett, ha a családomra gondoltam… talán végleg megszületett a döntés, hogy ezt az életet ki kell írtanom az emlékeimből. A múltam többé nem határozhatott meg. Erős akartam lenni magamért, de leginkább Sokolovért, aki akkor is mellettem volt, amikor a legnehezebb pillanatokat éltem át. Sosem voltam senkinek hálás, mert nem tettek értem soha semmit. Sokolov viszont más volt. Egyszerre volt támasz, védelmező és olyan szerelem, aminek a létezését olcsó viccnek tartottam a könyvszerzők asztalán. Egyszerűen úgy éreztem, hogy a családom éppen ezt veszélyezteti a puszta létezésével… és nem. Nem akartam kockáztatni.
Yoana már egészen sokat változott. A kapcsolatunk kezdett olyan irányba menni, amire azt mondhattam testvérekhez méltó, ám amikor Mominoba mentem, ismét ért a mellbe vágás. Apánk agresszivitása, Petar elutasítása ismét felvázolták előttem, honnan menekültem el és leginkább miért. Többé nem voltam hajlandó a Bertov családnak gúnyolt szörny árnyékába élni, ki akartam szakadni. Mégis ott voltam az Abszol úton és lassú léptekkel haladtan a teaház felé, amit Yoana választott. Fogalmam sem volt, hogy megfelel e az ízlésemnek, vagy a testemnek, amit ápolni kellett, hogy olyan maradjon, amilyen. Nem is érdekelt. Félig meddig úgy éltem meg az egészet, mintha egy sebtapaszt akarnék letépni a bőrömről: túl akartam esni rajta.
Biztos volt benne, hogy Yoana tudja, mi történt odahaza. Talán azt is, hogy az apánk puszta kézzel akart megfojtani, amikor beléptem a házba és megpillantott egy férfi karjához bújva. Aztán olyanokat vágott a fejemhez, amiket felidézni sem szerettem volna… ám lefekvés előtt, minden egyes éjszaka újra játszottam magamban a jelenetet.
Megráztam a fejem, remélve, hogy a rémképek eltűnnek. Aztán megigazítottam a napszemüvegemet és úgy léptem be a teaházba. Nem akartam senkivel sem megállni jópofizni, sem autogrammot osztani, így reméltem, ha fel is ismernek, legalább megértik, hogy nem vagyok abban a hangulatban. Ezer éve nem fogyasztottam semmilyen bódítószert, józanul pedig még jobban utáltam az embereket, mint úgy.
A húgomat nem volt nehéz észrevenni. Nem azért, mert olyan különleges volt, egyszerűen csak egy egészen kicsit hatalmas volt most már… egy részem azt hitte, hogy már meg is szül februárra, de nem bántam, hogy egyelőre nem volt a köreinkben egy óbégató gyerek. Azt még nehezebben viseltem volna egy ennyire nyilvános helyen.
– Szia, Mik. Örülök, hogy találkozunk. – Mondta, mikor odaértem az asztalhoz. Láttam, hogy az arcára kedves mosoly ül ki, én viszont egy morgás hallatva ültem le a szemközti székbe. Csak akkor hajoltam közelebb, mikor elhelyezkedtem. A hangomat suttogóra fogva kérdeztem:
– Sokan bámulnak engem?
Reméltem, hogy körbe néz a hátam mögött. Ha nemleges válasz adott, feltoltam a hajamba a méregdrága napszemüveget, hogy meg tudjam nézni a kínálatot. Elég hosszú volt, túl sok szövegeléssel.
– Nem teaétlapot kellett volna írni az illetőnek, hanem kalandregényt. – Közöltem nyersen és ráböktem az utolsó valamire az étlapon. – Ez a Tavaszi Sugaraktól Búcsúzó legalább szebbé teszi a bőrt. Akkor olyat iszok, szigorúan cukormentesen. – Közöltem a pincérrel, aki éppen akkor lépett oda hozzánk, hogy felvegye a rendelést. – Gyanúsan olcsó ez a hely. – Jegyeztem meg aztán Yoanának, ahogy kettesben maradtunk.
Naplózva


Yoana Bertov
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2022. 03. 07. - 19:44:17 »
+2

 
London, 2003. február vége


I've had the highest mountains
I've had the deepest rivers
You can have it all but life keeps moving

Végül betoppant a bátyám, kicsit feszengett, pedig alig voltak a kávézóban. A napszemüvegét le sem véve lépdelt hozzám, és köszönés helyett, inkább megkérdezte, mennyien nézik.
Valójában senkinek fel sem tűnt, hogy ő megérkezett. Vagy ha igen, elég jól titkolták. Mindenesetre az összes vendég inkább a teájával, a saját beszélgetéseivel, és dolgaival volt elfoglalva. Valószínűleg nem is gondolták, hogy egy olyan "nagy és ismert ember", mint Mikhail Bertov betévedne egy ilyen kis helyre.
-Senki nem figyel téged. - forgattam meg a szemem, és néztem, ahogy végre leült, és nem magával foglalkozott - inkább a tealappal.
Gyorsan rendelt is, éreztem rajta, hogy csak túl akar lenni ezen az egész találkozón. Nem is akartam igazán húzni az idejét, biztosan millió más dolgai is volt. De be kellett vallanom magamnak, hogy érdekelt, mi történt Mominoban, hogy mi újság odahaza. Közben én is rendeltem, a "Bővelkedő természet" nevű teát választottam, és rámosolyogtam a pincérnőre, aki láthatóan felismerte a bátyámat.
-Az, hogy olcsó, nem jelenti, hogy rossz is. Amióta Londonba költöztem, ide járok. Kedvesek a lányok. - vontam meg a vállam, aztán inkább a tárgyra tértem.
-Hallottam, hogy voltál otthon... - kezdtem óvatosan. Katerinával még mindig tartottam a kapcsolatot, valamennyire társam volt a titokban. Valamennyire engem is meglepett, de tényleg titokban tartotta a terhességemet mindenki előtt. Petar is írt néha, de valószínűleg ő inkább Mikhaillal akart kapcsolatban maradni. Neki már nem mondtam el, hogy kisbabát várok.
Mindenesetre nem írtak részleteket, és nem tudtam, hogy azért, mert annyira szörnyű volt, hogy inkább meg akartak kímélni a részletektől, vagy annyira nem történt semmi, hogy nem volt érdemes leírni.
Persze, valójában tuti nem erről akart velem beszélgetni Mikhail, de szerettem volna kicsit hallani az otthoni dolgokról. Ezt nem lehetett csak úgy kizárni, és lezárni - láttam ezt Miken is.
Közben a kislányom izgett-mozgott a pocakomban. Meglepő volt tapasztalni, de szerette Mikhail hangját. Amikor vele voltam, mindig felébredt, és jelezte, hogy bírja ezt a fickót. Meg is simítottam a hasamat, hogy nyugodjon meg egy kicsit, de bárcsak így működött volna.
A pincérlány gyorsan kihozta az italokat, lerakta, küldött egy mosolyt Mik felé - szegény pára -, aztán már indult is tovább.
Én Mikre néztem, és vártam valami választ tőle.
Naplózva


Mikhail Bertov
Eltávozott karakter
*****


a táncos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2022. 03. 13. - 14:25:52 »
+1

j u s t  a  c u p  o f  t e a
200302

to: Yoana

o u t f i t

Kicsit feszengve ültem a székbe. Mindig úgy éreztem az ilyen helyeken, hogy rengetegen bámulnak. Mégis miért ne tették volna? Heti szinten köszön vissza a képem a Szombati Boszorkány valamelyik oldaláról, ha nem éppen arról, hogy egy ál-Sokolov rabolt el, akkor arról, hogy még mindig dohányzom, pedig az egészséges életmódot hirdetem. Legutóbb meg egyenesen azzal vádolt meg Vitrol, hogy nem tudok már táncolni, ezért vállalok egyre kevesebb fellépést. Ostoba nőszemély.
– Senki nem figyel téged. – Közölte Yoana. Biztos voltam persze benne, hogy rosszul lát és nem szúrja ki, hogy valaki engem bámul. Sőt, az is lehet, hogy valami újságíró idáig követett, hogy egy újság mögül bámuljon meg minket. Remélem nem az lesz a legújabb pletyka, hogy felcsináltam egy nőt és most meg akarom venni a gyerekét. Ezt is kinéztem volna abból a szennylapból.
– Elviszlek szemészhez. – Közöltem és végig lapoztam az itallapot. Mindenféle teljesen felesleges hatású főzet volt felsorolva. Tavaszi Sugaraktól Búcsúzó nevet viselő fűkeveréknek volt egyedül értelme, bár ilyen kevés pénzért őszintén szólva kételkedtem benne, hogy lesz hatása a bőrömön.
– Az, hogy olcsó, nem jelenti, hogy rossz is. Amióta Londonba költöztem, ide járok. Kedvesek a lányok. – Közölte Yoana olyan flegma stílusban, hogy meglepődtem.
A választ egy morgással jutalmaztam. Aztán letettem az itallapot és egyenesen a szemébe néztem. Kedvem lett volna rákérdezni, hogy mégis mi a picsa baja van, de ahelyett, hogy felkaptam volna a vizet, hidegen bámultam rá. Vártam, hogy kibökje a lényeget, mert eddigre biztos volt, hogy nem babaneveket akar velem megvitatni. Ezt nem is bántam, mert még mindig nem értek az izgő-mozgó izékhez… babákhoz.
– Hallottam, hogy voltál otthon... – kezdte.
Az otthon szóra azonnal kalapálni kezdett a szívem. Nem akartam arról az egészről beszélni… számomra egy szembe nézés volt a múlttal, de akárhányszor eszembe jutott, újra olyan dühös és veszélyes voltam, mint ott. Úgy éreztem, hogy mindenkitől meg kell védenem azt, amit felépítettem. Ráadásul az apánk még Edet is bántani akarta. Mégis milyen elvetemült beteg ötlet az, hogy a harmincéves fia kapcsolatába beledumáljon? Ölni tudtam volna Sokolov biztonságáért attól a naptól kezdve, hogy pálcát emelt rá.  Már nem csak én voltam a célpontja, hanem ő is.
Nem válaszoltam egyhamar. Még a pincérnő is megérkezett a teákkal, de az a negédes mosolya csak még jobban felcseszte az agyamat.
– Húzz már innen! – Mordultam rá, mire elpityeredett és úgy rohant vissza a pult mögé. Nem érdekelt, hogy még egy ember miattam sírta el magát… megérdemelte. Mégis mi a francnak bámul az arcomba?!
Mély levegőt vettem, majd hangosan, hosszan fújtam ki. Megígértem Sokolovnak, hogy akármi is lesz, nem ezen a ponton pattan el végleg az agyam és vezetem le Yoanán az egészet. „Mégis csak babát vár, Lisichka. Legyél kedves!” Nehéz volt megfogadni a szavait. Sokkal, de sokkal nehezebb, mint az kívülről látszott.
– És? Gondolom már valamelyik nagyszájú elpletykálta, mi történt. – Közöltem végül nem üvöltve, csak kicsit erőszakos stílusban. – Apa meg akart ölni, aztán Sokolovot is. De ez miért is érdekel téged annyira? Te is eljöttél és nem mész vissza… ugyebár.
Naplózva


Yoana Bertov
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2022. 03. 16. - 21:22:01 »
+1

 
London, 2003. február vége


I've had the highest mountains
I've had the deepest rivers
You can have it all but life keeps moving

Természetesen Mikhail nem hitt nekem. Soha semmiben nem hitt nekem, mintha még mindig egy bolond kislány lennék. Senki nem nézte, és egészen addig, amíg ő balhézni nem kezdett, nem tűnt fel senkinek, hogy ott van. De bizonyára ez az élete része volt: felkelteni a figyelmet. Végül is, ez volt a munkája, szóval érthető volt, hogy szeretett volna mindig a középpontban lenni. És mindig meg is szerezte magának a figyelmet.
Választottunk teát, meg is rendeltük. Aztán felhoztam a kis mominoi kirándulásukat, és az eddigi rossz hangulata még rosszabbá fordult. Szegény pincérlány is elküldte a búsba, én meg felháborodottan néztem rá:
-Most miért kellett így beszélned vele? Ő aztán tényleg semmiről sem tehet.
Végül válaszolt a korábbi kérdésemre:
– És? Gondolom már valamelyik nagyszájú elpletykálta, mi történt. Apa meg akart ölni, aztán Sokolovot is. De ez miért is érdekel téged annyira? Te is eljöttél és nem mész vissza… ugyebár.
Hallgattam őt, és sejtettem, hogy valami ilyesmi történt. Apa mindig is aggresszívan közeledett Mik felé, de hogy Mr. Sokolov előtt sem tudta fékezni magát, az felháborító volt. Miért nem tud parancsolni a dühének? Akkor sokkal jobb lehetne a kapcsolata... mindegyik gyerekével.
Nem értettem, miért nem örül a fia sikerének és boldogságának. Nem vette észre, hogy alapvetően senkit nem érdekelt a faluban, hogy hova tűnt Mikhail, egészen addig, amíg ő balhét nem csinált belőle? Szerettem volna, ha minden teljesen máshogy alakult volna, de ezen már nem tudtunk változtatni.
-Csak nem értem, hogy miért mentél oda? Mit vártál? Hiszen legutóbb sem volt túl kellemes a találkozásod apánkkal... - gondoltam arra az alkalomra, amikor megérkeztem Londonba. Akkor apa még nem tudta, hogy kisbabát várok.
Őszintén szólva eléggé zavart, hogy sem ő, sem Grigori nem akart hazacsábítani, vagy egyszerűen hazavinni.
-És... - muszáj volt feltennem a legfontosabb kérdést. Óvón a hasamra tettem a kezem. - ... én szóba kerültem?
Tudnom kellett, foglalkozik-e velem még a család vagy megnyugodhatok, és végre élhetem a saját életemet. Egy ideig kezdtem megnyugodni, de aztán eszembe jutott, hogy Grigori lehet, hogy csak arra vár, hogy megszülessen a kislányom, és elvegye tőlem. Ez lehetett volna a legnagyobb bosszú, amit csak elkövethetett ellenem. Már a gondolatára is összeszorult a gyomrom. Azt nem bírtam volna ki, és nem tudom, egyedül hogy tudtam volna helyrehozni a dolgot.
Nem szabadott összevesznek Mikhaillal. Szükségem volt a segítségére, ha ilyen helyzet alakult volna ki. Neki és Sokolovnak meg voltak a megfelelő kapcsolatai, akik a végső esetben segíthettek. Vajon ezt Mikhail is tudta? De minimum sejtette.
Aggódva, a szám szélét harapdálva figyeltem, mit válaszol, és reméltem legalább egy kicsit részletezi a dolgot, és nem fog felpattanni és elrohanni.
Naplózva


Mikhail Bertov
Eltávozott karakter
*****


a táncos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2022. 03. 26. - 07:36:50 »
0

j u s t  a  c u p  o f  t e a
200302

to: Yoana

o u t f i t

Nem kellett volna idejönnöm. Már majdnem biztos voltam benne, hogy hiba volt… nem elég, hogy ez az egész beszélgetés kezdett kellemetlen irányokba elmenni, még a pincér is egy paraszt volt amellett, hogy tűz forrón hozta ki a teát. Szívem szerint pedig azonnal ledöntöttem volna az italt, hogy lelépjek. Egyre kevésbé tudtam volna betartani a Sokolov által kérteket. Hogy legyek kedves Yoanával? Folyamatosan arra emlékeztet, ami otthon volt Mominoba… és persze még rá is kellett kérdezni. Nem sok köze volt hozzá. Nem volt ott.
– Most miért kellett így beszélned vele? Ő aztán tényleg semmiről sem tehet.
Sötét pillantást vetettem a húgomra. Nem kellett volna kioktatnia, mert tudhatta volna, hogy én azt csinálok, amit akarok, úgy beszélek, ahogyan akarok és kész.
– Idegesített a mosolya. Ha neked tetszik menj utána és bámuld, ahogy az arcodba vigyorog. – Közöltem kissé dacosan, de aztán megköszörültem a torkomat. Közben újra és újra felidéztem magamban, Sokolov hangján: légy kedves! Ő volt az egyetlen, aki meg tudott nyugtatni. Yoana viszont olyan szinte állt ettől távol, hogy ő azt elképzelni sem tudta.
Felemeltem a fehér bögrét és belefújtam, hátha hamarosan iható lesz az a vacak. Már az illata is túl zöld volt és füves, mintha valami salátát főztek volna bele a forró löttybe. Ajánlottam, hogy legalább az íze jó legyen.
– Csak nem értem, hogy miért mentél oda? Mit vártál? Hiszen legutóbb sem volt túl kellemes a találkozásod apánkkal...
Megforgattam a szemeimet. Nem gondoltam, hogy komolyan magyarázatot vár a tetteimre… mégis mi a fenéért fontos neki, hogy én miért voltam ott? Nem rángattam magammal vagy kértem, hogy folyjon bele. Végül belekortyoltam a teába, hogy kicsit élvezzem az ízét.
– És... – folytatta aztán. A mozdulatból, amivel a hasára simított, tudtam, hogy a baba miatt kérdezi. Az otthoniak bizonyára nem tudtak róla, mert ha tudnának… akkor azt csinálták volna, amit velem is tettek. A gyerek nem tehetett persze erről… miért is tehetett volna? Ő még ártatlan és nem mocskolta be ez a gusztustalan világ, a gusztustalan családunkkal együtt. – ... én szóba kerültem?
– Nyugi. Túlságosan lefoglalta az, hogy egy fickóval kefélek, ahhoz hogy egyáltalán megkérdezze jól vagy-e. – Közöltem dühösen és végig túrtam a hajamat, miután letettem a bögrét az asztalra. Nem akartam Yoana szemébe nézni, csak a bögrét figyeltem egy nagy sóhaj kíséretében.
– Oda kellett mennem, hogy szembe nézzek a múltammal… – vontam vállat csendesen. Csak ezután pillantottam fel Yoanára. Nem tartoztam neki magyarázattal, de tudta, mennyire mély nyomokat hagyott bennem mindaz, amiért el kellett menekülnöm otthonról tizenévesen. – Le akartam zárni, hogy boldog lehessek végre Sokolovval… ehelyett most attól kell félnem, hogy meg akarja majd ölni őt.– Folytattam és nyeltem egyet.
A saját testi épségem sosem érdekelt. Apám állandóan fenyegetett, de láttam, ahogy megpróbál kezet emelni Edre és ezért ölni is képes lettem volna. Ölni. Én, aki még párbajozni sem tudott… de Sokolov volt az életem egyetlen értelme. Lehettem akármilyen gőgös és tökéletes, sebezhető voltam általa. Túlságosan szerettem és meg akartam óvni, mert csak miatt akartam mindennap felkelni. A tánc már nem tett boldoggá, a hírnév teher volt. Kizárólag Sokolov tudott érzéseket kiváltani belőlem.
– Mindegy. Eljöttem. Többé nem megyek vissza. – Közöltem. – Mikor fogsz szülni? – Váltottam témát inkább.
Naplózva

Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 04. 26. - 20:56:25
Az oldal 0.255 másodperc alatt készült el 42 lekéréssel.