Nem egy ilyen helyen akarnék meghalni. Szerencsémre nem is kerülök túl közel hozzá, gondolom senkinek sem hiányzik a botrány egy harmadrangú kisegítő szomorú elvesztése miatt, ezért lehet itt a végtelen gyakorlottnak tűnő Hagen is. Amilyen rutinosan működött, épp annyira kiült az arcára, hogy a háta közepére kívánja az egész helyet azokkal együtt, akik épp itt tartózkodnak.
Restelltem a helyzetet, azt is, hogy béna voltam, na meg azt is, hogy magamat bajba kevertem ezzel, őt meg ide, de a fejemben minden borzalmas dologra, amit csinálok megvannak a magam indokai. Ezek az indokok azt hiszem nem mindig jók, de azzal igyekszem felmenteni magam, hogy nem magamért csinálom, hanem a családomért. Ez az indok általában megáll, a klasszikus irodalomban is működik, kivéve Raszkolnyikovot, őt végül mégsem annyira érdekelte a család vagyoni a helyzete, minthogy heteken át dagonyázzon a saját nyomorában. Na igen, kinek hogy esik jobban!
Elképzelhető, hogy ha látnám a sérülésem nem lennék olyan bizakodó, mint egyszeri indián a tavaszi esőben, de szerencsémre nem kell látnom, elég érezni. Mit is mondjak, hát azért sajog, de hát apám mindig azt mondta, hogy akkor jó az élet, ha érezzük, tehát elfogadom a helyzetet, könnyít is a dolgon, hogy úgy gondolom jó kezekben vagyok.
Mikor megállapítja, hogy az állapotom erős közepes, csak biccentek egy apót. Lényegében az nem a legborzasztóbb kimenetel, az állatra pillantok, aki tőlem néhány méterre balra található egy ketrecben és most ártatlan szemekkel néz vissza rám. Nem ő a hibás, ez az egész nem úgy volt kitalálva, hogy bárkinek előnyére váljon, az igazi hibás az a tulok, amelyik megrémítette szerencsétlen teremtményt.
-Nem gond -válaszolok neki, végül is így is fáj, meg úgy is fáj, akkor már legalább szenvedjek meg a gyógyulásért –
majd összeszorítom a fogam.Egyszerűen nem akarok annál több problémát okozni, ami már így is megvan, a minimum, hogy a lehető legnagyobb nyugalommal, csendben igyekszem eltűrni mindent, amit a gyógyító tesz értem.
Nem vagyok meglepve a kérdésén, másokat nem kifejezetten érdekelt a korom, már csak a testalkatom miatt sem, hiszen magas vagyok, látszik rajtam, hogy bírom a fizikai munkát, nekik ennyi kellett. Nem érdekelte őket sem a korom, sem pedig anyám neve.
-Nemrég lettem tizen…-igen, elgondolkodtam a válaszon, de félúton rájöttem, hogy nem igazán számít –
hét.Legalább nagykorú vagyok, erre gondolok, amikor lekezeli a sebeket és én egy szisszenéssel jelzem csak, hogy éreztem már magam ennél jobban is. Ebbe senki nem köthet bele, a magam ügyletei körül teljesen legálisan rendezkedhetek.
-Szükségem volt pénzre-válaszoltam őszintén a kérdésre, bár, azt hiszem ez várható volt. Ugyan mi másért vállalna el az ember egy ilyen munkát? Bár azt hiszem az állapotom, meg a velem való vesződés miatt a fizetést már leshetem.