Csatornák a föld alatt

...и где их найти

Holden Echohawk, nyár eleje

A seb nem szép, ellenben gennyes, sárgás elszíneződés figyelmeztet arra, hogy ebből még baj is lehetne – amennyiben nem vagyok itt időben.
Láttam már elég csempészt életem során, akár itt, akár Ázsiában. Nincs ebben semmi új, semmi meglepő. Mintha csak azért léteznének, hogy elegendő munkával lássák el az aurorokat. Egy dolgot nem szeretnek, mégpedig a felesleges bonyodalmakat. Egy eltűnt fiatal varázsló pedig épp elég bonyodalom lehet, főleg, ha még keresik is. Legalább annyi volt bennük, hogy szakértő segítséget hívjanak. Kevés dolgot gyűlölök jobban, mint a Zsebkosz-köz és egyéb helyek zugmedimágusait, akik a fene tudja, mivel tudnak rontani még jobban ezen a helyzeten.
Echohawk nevét épp annyira nem lesz nehéz megjegyezni, mint az arcát. Különösnek tartom, hogy nem érzékelem azt a szokásos, amerikai akcentust az angoljában, bár talán nem is teljesen olyan modoros, mint a britek. A körülményekhez képest higgadtnak tűnik, pedig nem kellene annak lennie. Még mosolyog is, bár ha tükröt tartanék neki a sárga gennyre a nyakán, már nem lenne mire.
Másrészről azonban semmit sem javítana a helyzetén, ha pánikba esne. Sokan nem értik, hogy medimágusként nem elég a testet meggyógyítani, de arra is oda kell figyelnünk, hogy az illető hogy érzi magát.
Nekem mindenképpen segíti a munkám, hogy nem feszeng annyit, mint egyes, más betegeim. Látom rajta persze, hogy fáj neki. Kivételes akaraterőt feltételez az, hogy ehhez képest ilyen higgadt tud maradni.
- Nem szép, nem tragikus, Mr Echohawk. – épp csak egy pillanatra vándorol a tekintetem az övére, mielőtt visszatérne a sebre. Igyekeztem a lehető legóvatosabban leszedni róla az átázott kötést, amit utána a földre is ejtek. Rendesen zavar, hogy ilyen környezetben kell dolgoznom. Normál körülmények között egy erre a célra előre kikészített tálcára raknám, hogy utána megsemmisíthessük eltüntető bűbájjal. De most nem a Szent Mungoban vagyunk, hanem egy állatszagtól bűzlő, föld alatti raktárban.
- A vérzés elállt, de a sebet le kell kezelnem, mielőtt eltüntetem. Tudom, hogy fáj, egy picit ki kell bírnia. – intek a pálcámmal a táskám felé, amiből pár üvegcse kerül ki, valamint egy, a levegőben stabilan lebegő kerámia tálca. Ázsiában tanultam pár receptet, amiket itt, Nyugaton nem oktatnak, bár erről az alapanyagok ritkasága tehet inkább. Ami arrafelé természetes, az itt ritka kincs.
- Fiatalnak tűnsz. Hány éves vagy? Tegeződhetünk? – kérdezem, mialatt dolgozom a pár komponensű tinktúra kikeverésén. Hatékony, de nagyon gyorsan romlik, és ritkán sikerül szereznem az alapanyagokból ahhoz, hogy pazaroljam őket.
- Mi vett rá arra, hogy ilyen hülyeségre add a fejed? – a mozsárban lassan kialakulni látszik a mohaszínű, pépes anyag, amit bőségesen a sebére is teszek, amint elkészült. Az anyag hideg, a hűsítő érzése azonban nem csak a fájdalmat szívja ki belőle, hanem a fertőzést is.