+  Roxfort RPG
|-+  2001/2002-es tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Keleti szárny
| | | |-+  Folyosók, tornyok, csigalépcsők
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Folyosók, tornyok, csigalépcsők  (Megtekintve 496 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 07. 10. - 12:58:57 »
0



A keleti szárnyhoz két torony tartozik: egyikben a Hollóhát termei találhatóak, a másik pedig az a torony, melynek tetején a jóslástan professzor tartja az óráit. Mindkettőbe csigalépcső vezet, olykor kör alakú folyosók szakítják meg a menetet. A szárnyhoz tartozó folyosókat a 2000 nyarán újították fel teljesen az ostromot követően, azóta Frics minden nap őrjáratozik ezen a szakaszon, ellenőrizve nem rongálta-e meg valaki az építészeti csodát.
Naplózva

Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 09. 07. - 09:48:47 »
+2

megint mi


Dawson
2001. szeptember 1.
este

outfit

Ahogy a tömeg mozgolódni kezdett a Nagyteremben, én is felpattantam. Dobtam egy puszit Averynek és éppen csak egy pillanatra pislogtam a tanári asztal felé. Sajnos már nem szúrtam ki Hamit, a túl nagyra nőtt diákok ugyanis kitakarták a látványt, ráadásul sodródni kezdtem kifelé. Ez mondjuk nem volt olyan nagy baj, mert így legalább feltűnés mentesen kijutottam a folyosóra, hogy aztán onnan induljak meg a megfelelő folyosó felé… mármint a „megfelelő” felé.
A kezemben még mindig ott volt a nyalóka, mikor az egyik auror mellett elslisszoltam egy mellékfolyosóra. Gyorsan bedugtam az édességet a számba és csak mentem előre, remélve, hogy ez majd elvisz arra, amerre a Félszemű Banya szobra van, azzal a hatalmas púppal a hátán, amit ha az ember a megfelelő varázslattal illet, akkor felnyílik és a titkos járatba juthat. Ott hagytam a táskámat is, benne a váltó ruhával, amit célszerű lett volna minél előbb felölteni. Inkább higgyenek betegesen aggódó szülőnek, mint meglógó diáknak, ha esetleg lebuknék.
Jól van, O’Mara… itt balra… vagy jobbra… hol a szarban vagy? – értetlenkedett a hang, mikor elértük a folyosó végét, ami két másikra vezetett. Cuppogva húztam ki a számból a nyalókát és pislogtam körbe. Biztos, hogy nme jártam ma ezen a folyosón. Mindenesetre ott ácsorogva gyorsan kibújtam a taláromból, majd elkezdtem szétszedni magamon a nyakkendőt is, de azt egyelőre hagytam… ugyanis lépések hangja csapta meg a fülemet.
Gyorsan félre húzódtam, de mintha a hangok elhaltak volna. Így az utamat végül balra folytattam, továbbra sem tudva, hol vagyok. Ez a folyosó egyáltalán nem rémlett diákkoromból… persze akkor nagyrészt a pincében voltam, mivel a mardekárosok klubhelyisége arra volt, erre meg mindenféle csigalépcsők és egyéb érdekes, szűkös folyosók vezettek tovább. Tippre valahol a Hollóhát klubhelyisége közelében járhattam, vagy legalábbis egy környéken lévő folyosón. Csupán az volt gyanús, hogy a diákok zaja ide nem szűrődött el.
Ez az, O’Mara, tévedj el! Cseppet sem ciki, hogy évit ötször-hatszor belógsz ide, aztán nem találod meg azt a szaros alagutat… A hang kegyetlenül csendült bennem, a csuklómon lévő sebhelyek pedig lüktetni kezdtek. Éppen ott, ahol nyáron még a furcsa bársonyszalag pihent. Egy ideje éreztem, hogy a gonoszsága belém ivódott, hogy hiába vágtuk le Merellel onnan, az egész egyszerűen nem akart távozni a testemből. Ezt persze neki nem mondtam… pont elég hibát követtem el aznap, nem kellett még ebbe a szarságba is belevonni.
Tovább sétáltam hát, megint szopogatva nyalóka maradékát. Egyre kisebb cukorgömb ült meg a vékony fapálcikán, hagytam, hogy roppanjon egyet a fogaim alatt és egy lepattanó kis darab még édesebbé tegye a szám ízét. Megint meghallottam a lépéseket… de most közelebbről, veszélyesen közelebbről. Hangos sóhajjal lapultam be az egyik ablakhoz tartozó beugróba. Kellően sovány voltam ahhoz, hogy a testem elvesszen az aprócska faldarab takarásában.
Egy részem azt kívánta, hogy nő legyen, aki erre jön. Azokat könnyebben le tudom fegyverezni egy kis flörtöléssel, mint a férfiakat… ott kicsit nehezebb megállapítani, hogy vevő lenne-e az ilyesmire. Beletúrtam a hajamba, a talárt ledobtam a lábam mellé és készen álltam arra, hogy valamit tegyek. Csak éppen arra nem számítottam, hogy majd mikor kilépek a beugróból, akkor nem egy aurort, de nem is egy prefektust, hanem Hami professzort találom magammal szemben.
Jó estét professzor úr… – köszöntem, miközben kihúztam a számból a nyalókát és felpislogtam rá. – Véletlenül rossz folyosóra jöttem... – Nevettem rá játékosan. Persze valahogy sejtettem, hogy számára ez a helyzet nem vicces és még csak nem is játék.
Naplózva


Dawson A. W. Hamox
Tanár
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 09. 11. - 10:11:44 »
+1

Délibáb, az vagy Te nekem

to: Elliot



2001. szeptember 1.

Miután megpillantotta a mardekárosok asztalánál Elliotot, teljesen zaklatottá vált. Igyekezett azért enni valamit, de csak mímelte az evést igazság szerint. Nagyon felkavarta a férfi látványa. Beszélni akart vele, de igazából nem tudott rá racionális okot felhozni, hogy miért. Hiszen ő maga hagyta ott azon a nyári estén, mert úgy érezte, Elliot nem áll készen egy komoly kapcsolatra. S ennek piszok egyszerű oka véleménye szerint az volt, hogy a férfi még máshoz tartozott… akivel történetesen akkoriban jött világra közös gyermekük. Dawson számára a család, mint olyan, mindig is szent volt. Éppen ezért kizárt volt számára, hogy belekavarjon egy család életébe… és hiába mondta Elliot, hogy érzi, ki kéne lépnie ebből a kapcsolatból, ettől még láthatóan nagyon, de nagyon messze volt ettől a lépéstől. Hamox viszont úgy érezte, nem bírna hónapokat, akár éveket várni azért, hogy egyszer testestül-lelkestül övé legyen a férfi. A testét ugyan már megkapta… de ez mélységesen kevés volt a számára. Ő mindenestül akarta Elliotot. Valami megmagyarázhatatlan kötelék mégis mágnesként vonzotta őt a férfihoz, ezért is igyekezett a vacsora után megkeresni őt. A diáksereg azonban egy emberként állt fel az asztaltól, és a tömegben hamar szem elől tévesztette az „ál-mardekárost.”
Feltűnt neki, hogy Elliotnak a vérében van az álcázás, s nem csak kiválóan műveli azt, hanem nagy eséllyel kifejezetten élvezi is, hogy másnak adja ki magát. Erről is jó lenne egyszer beszélgetniük… ha egyáltalán valaha lesz rá alkalom. Ezen merengett, amikor úgy döntött, ideje a szobája felé venni az irányt. Elliot már valószínűleg elhagyta a kastélyt… S egy pillanatra még az is megfordult a fejében, hogy mi van, ha csak káprázott a szeme, és csak hallucinálta a férfit. Ez sem zárható ki teljesen, noha elég bizarr lenne, és korábban nem is volt rá példa. Remélte, hogy 55 évesen azért még nem kezd el szenilis lenni… Már egészen közel járt a szobájához, amikor a keleti szárnyban hirtelen elé termett egy kis beugróból egy diák. Egy mardekáros diák. Akarom mondani, egészen pontosan egy mardekáros diáknak álcázott felnőtt. Elliot.
- Jó estét professzor úr… - nézett rá ártatlannak szánt tekintettel a mostmár bizonyosan valósággá vált látomás.
- Véletlenül rossz folyosóra jöttem... - nevetett rá a férfi játékosan, nyalókával a kezében.
- Öhm.. értem - nyögte mérhetetlen zavarában. – De mit keresel itt a kastélyban? – kérdezte komoly arccal. Tekintetében egyszerre volt jelen a szomorúság, a kíváncsiság és az öröm, hogy láthatja a férfit. Remélte, hogy a történtek után nem utálta meg véglegesen azért, és még szóba áll vele. Nem akarta ugyanis megbántani, amikor sarkon fordult és otthagyta. De valahol mélyen azzal is tisztában volt, hogy valószínűleg éppen ezt tette. Különös, hogy a lépése mögött az állt, hogy nem akart sérülni. Az önvédelem aztán ily módon támadássá változott, hiszen a saját érzelmei védelmében talán beletaposott a másik lelkébe. Vajon a szívügyekben törvényszerű, hogyha az ember nem akar sérülni, akkor akaratlanul is sérülést okoz a másiknak? Lehetséges. Tekintetében tehát mélyen ott lappangott egyfajta bűntudat is, de nem szándékozott bocsánatot kérni, mert tudta, hogy akkor, abban a pillanatban nem tudott volna máshogy cselekedni.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2020. 09. 11. - 13:29:37 »
+1

megint mi


Dawson
2001. szeptember 1.
este

outfit

Meglazítottam a nyakkendőm és kiléptem a követőm elé a folyosóra. Csábítóan, kicsit szexizve, abban a hitben, hogy majd egy fiatalka tanárnővel találom szembe magam… de még a világos szemekbe sem kellett néznem, máris tudtam: tévedtem. Dawson illatát ezer közül is felismertem volna, hiszen nála közelebb nem sokan jártak hozzám… sokkal inkább bennem.
Talán nem kellett volna ebbe a játékba belemennem. Nem kellett volna ezt tennem, hiszen már egyszer elment, kisétált az életemből… de mégis, amikor megláttam, éreztem, hogy még a lélegzetem is elakad. Olyan jól nézett ki ott a tanári asztalnál, olyan komolynak és férfiasnak tűnt, hogy még elgondolkodtam azon is, ha itt maradok a kastélyban. Nem éreztem Hami iránt tomboló, vad szerelmet, de valahogy még is úgy vonzott magához… mintha csak arra várna ez a valami közöttünk, hogy kibontakozzon… én pedig úgy vágytam valakire, aki odahúz magához és becézget, aki erősebb nálam. Már belefáradtam, hogy mindig én legyek az erős, a kemény, aki nem omlik össze, szükségem volt egy igazi támaszra, aki megtart, mikor én gyengülök el.
Öhm.. értem – nyögte. Éreztem, hogy zavarban van, ezért még jobban meglazítottam a nyakkendőmet, majd egy erős rántással szét is húztam az anyagot. Valószínűleg nekem addig jó, amíg zavarban van, mert a közöttünk történtek után akár az aurorok kezére is adhatott volna. Fogalmam sem volt, mit gondolt rólam… valamiért ő döntött úgy, hogy kisétál az életemből. Talán már tovább is lépett. Amilyen mocskosul jó pasi, nem lepne meg kifejezetten a dolog.
De mit keresel itt a kastélyban?
Nem tetszett a komoly hangnem, amivel hozzám szólt. Ezért kicsit dacos képpel oldalra billentettem a szemeimet és nagyokat pislogtam rá. Ez most komoly? Fogalmazódott meg bennem a kérdés, tudván, hogy a nem tetszésemnek hamarosan hangot is fogok adni. Igazából a külsőmből nem sejthette biztosan, hogy tényleg felnőtt vagyok. Egy jól megválasztott talárban simán elmentem tizenhét évesnek is… akár hazudhattam is volna neki a nyáron.
Idejárok – közöltem szemrebbenés nélkül, majd elvigyorodtam és odanyúltam, hogy az ujjaimmal megpiszkáljam az inge gallérját. – Itt vagyok szexi egyenruhában és te képes vagy ilyen komoly arcot vágni? Valamit nagyon elcseszhettem nálad tényleg… – sóhajtottam és ujjaim tovább vándoroltak a nyakán, hogy aztán a kellemesen szúrós arcszőrzetében vesszenek el. Nem tettem semmit, csak nyomkodtam egy kicsit az arcát. Még egyszer sóhajtottam, mintha nagyon gondterhelt lennék… közben ott kattogott a fejembe, hogy mekkora barom állat vagyok, hogy megint belekeverem magam valamibe, aztán majd pofára esek, mint legutóbb. Nem szerettem, ha elutasítanak és ez volt a baj. Hami még csak nem is sejthette, milyen borzalmas nagy hibát vétett ott és akkor… a szerencse csupán az volt, hogy sértődékeny nem vagyok. Az még rendesen rátett volna egy lapáttal a dologra.
Avery miatt jöttem. Meg akartam nézni a híres aurorokat, akik vigyáznak rá. Egyébként ez a folyosó kifejezetten szarul védett – magyaráztam a magam nyersségében, miközben ujjaim már az ajkaira vándoroltak. – Úgy tűnik be kell költöznöm, hogy egy normális ember is legyen itt… – pislogtam fel rá szinte ártatlan, kisfiús képpel, ahogy szoktam, amikor valamit tervezek. Persze Dawson nem ismert ennyire, fogalma sem volt, hogy éppen nagyon dolgozom az elcsábításán.– És nem mellesleg rohadt jól nézek ki egyenruhába. – Húztam el végül a kezemet. Lehúztam magamról a nyakkendőmet és a nyakába akasztottam. Annál fogva húztam közelebb.
Naplózva


Dawson A. W. Hamox
Tanár
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2020. 09. 12. - 10:21:20 »
+1

Délibáb, az vagy Te nekem

to: Elliot



2001. szeptember 1.

Amikor Elliot azt felelte, „ide járok”, egy pillanatra végigpörgött előtte az élete. Ha ez igaz, akkor még az is lehet, hogy egy kiskorú diákkal feküdt le… Kétszer is… Ezt pedig nem bírná el a karrierje, az biztos. Na és mit szólna hozzá Dalton? Merlinre. Megremegett a térde, arca lefehéredett és fél kézzel meg kellett támaszkodnia a falban, nehogy összeessen. Csak ezután jutott el odáig, hogy beszűkült tudatállapotából kicsit nyisson a valóság felé, és megpillantsa Elliot kaján arckifejezését. Majd rátett még egy lapáttal a férfi.
– Itt vagyok szexi egyenruhában és te képes vagy ilyen komoly arcot vágni? Valamit nagyon elcseszhettem nálad tényleg… – simított végig közben a gallérján Elliot, amire azonnal libabőrös lett. – Ha-ha. Nagyon vicces – nézett kétségbeesetten Elliotra. Úgy érezte, most megfogták. Megfogták, mert legszívesebben itt és most magával rángatta volna az irodájába, de nem tehette. Ez az első tanítási nap volt az ég szerelmére, és ha bárki megneszelné, hogy egy diáknak álcázott tolvajjal kavar, biztosan búcsút inthetne az állásának és a jó hírének. Azt szerencsére immáron kizárta, hogy valóban egy diákkal állna szemben. Most, hogy közelebbről megnézte Elliotot, neheztelt is magára, hogy az előbb ilyen könnyen beugratta. Hiszen noha igen fiatalnak nézett ki a férif, azért az nyilvánvaló volt, hogy nem tizenhét éves.
– Nem a te hibád volt egyébként… - válaszolt aztán kisvártatva. – Én vagyok túlságosan érzékeny a te életedhez… - magyarázkodott szemlesütve, mert nem bírt ránézni, miközben a férfi már a nyakát és a szakállát simogatta. Nem akarta elárulni magát, nem akarta, hogy Elliot észrevegye, milyen eszeveszett vágyat ébresztett benne. Megint. Szerencsére ezen a ponton Elliot lányára terelődött a téma, és úgy érezte, talán megmenekült.
– Avery miatt jöttem. Meg akartam nézni a híres aurorokat, akik vigyáznak rá. Egyébként ez a folyosó kifejezetten szarul védett. Úgy tűnik be kell költöznöm, hogy egy normális ember is legyen itt… - mondta a férfi, miközben Dawson ismét ráemelte a tekintetét. – És nem mellesleg rohadt jól nézek ki egyenruhába – vitte be végül a kegyelemdöfést Elliot, a nyakkendőjével fogva magához húzva Dawsont.
– Avery a szőke lány, aki mellett ültél? - kérdezte, miközben igyekezett uralkodni magán, és sikeresen nem kapta le Elliotot.
- Ne aggódj, a kastély egész területét védik az aurorok… Itt is bármikor feltűnhet az egyikük… - válaszolta aggodalmasan. – Jobb, ha nem látnak meg itt – folytatta komoly arccal.
– Bármennyire is jól nézel ki… Ami vitán felül álló tény – tette még hozzá egy apró mosollyal a szája szegletében, remélve, hogy a férfinak lesz annyi esze, hogy eltűnjön, mielőtt még rajtakapják, hogy illegálisan tartózkodik a kastélyban. Ő nem fogja elárulni, tekintettel a közös múltjukra, de ha lelepleződik, megmenteni sem fogja tudni a következményektől. Egy lépést hátrébb lépett hát, és úgy fejtette le a nyakáról a nyakkendőt, visszanyújtva azt Elliotnak.
– Na és hogy vagy? Megszületett a fiad? Minden rendben ment?
Tudta, hogy ezzel most elég hamar a lényegre tért, de hát nem akart úgy tenni, mintha nem emlékezne arra, hogy Elliot éppen a gyermeküket várta, amikor utoljára látta. Azért ez mégis csak elég fontos történés.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2020. 09. 12. - 12:11:14 »
+1

megint mi


Dawson
2001. szeptember 1.
este

outfit

Miután Dawson magamra hagyott a nyár elején, megpróbáltam elnyomni magamban a vonzalmat iránta. Nem is volt olyan nehéz, mert Nat sokszor bekavart még akkoriban, ráadásul szükségem volt egy kis időre, hogy kiéljem magam. Vissza kellett pakolnom az önbizalmamat a legmagasabb polcra, ahonnan zuhanórepülésben egyenesen a padlónak csapódott. Ezért hát nem tagadom, volt jó pár afférom a nyáron, nagyrészt hirtelen felindulásból. De egyikre sem mertem volna azt mondani, amit Dawsonra nézve láttam: biztonság. Ezért rá már annak idején sem egyszerű afférként tekintettem, ezért kértem hát, hogy várjon… és ő nem várt. Valahol sajnáltam, valahol sértette a büszkeségem… s ez utóbbi most nagyon érződött közöttünk a folyosón, ahogy elszórakoztam vele. Élveztem, de közben azt is gondoltam, hogy megérdemli.
– Nem a te hibád volt egyébként… – mondta Dawson, miután kisebb sokkot kapott. Szóval bevette, hogy diák vagyok. Némileg megnyugodott az önbecsülésem, hogy még mindig nem öregedtem meg külsőleg, s közben töretlenül játszottak ujjaim a gallérján, majd a szakállába fúródva. Létezik, hogy valakit csak az illata miatt megkíván az ember? Elég, ha csak meglátja a távolban? Ha igen, hát én most tökéletesen megadtam magam ennek a dolognak. – Én vagyok túlságosan érzékeny a te életedhez… – Sütötte le a szemét. Én pedig elmosolyodtam.
Hát ahhoz én is túl érzékeny vagyok – közöltem tényként, teljesen egyetértve vele. Nem átlagos az életem, de mégis arra vágytam, mint mindenki más. Élet hosszig tartó társra, családra, szeretetre, ölelésre, becézésre, szenvedésre. Mondjuk két évvel ezelőtt is sejtettem már, hogy a Nattal való dolog csak egy villanás, ami gyönyörűnek tetszik, valójában azonban nem tart örökké. Semmi sem tartott örökké az életemben, ami boldog volt, még ha ezt vágytam is a legjobban. Biztonságot akartam, támaszt, valakit, aki erős, mikor nekem már fáj erősnek lennem.
– Avery a szőke lány, aki mellett ültél?
Édes kis szenvedéssel próbált témát váltani. Nem engedtem neki, még egy kicsit közelebb vontam magamhoz a nyakkendővel, annyira, hogy az már átment ölelésbe. Sok mindent éreztem a nyári afférjaim során, de ami vele volt… az egy másik szint. Egy olyan szint, amit megőrizni akartam.
Igen, de ne aggódj, nem vette fel az órádat, szóval nem kell kivételezned vele – vettem még mindig lazán a témát. Dawson eléggé aggodalmas képet vágott helyettem is… őszintén szólva ráfért volna egy kis lazítás. Gyanítom azt gondolta, hogy a többi tanár, csak azért mert éppen itt van, nem él magánéletet… pedig milyen dolgokat nem hallottam és láttam éppen erre! A Roxfort szerencsére nem egy szerzetesrend volt. Biztosra vettem, ha valaki házas mondjuk, akkor elnézik, ha a párja időnként a falak között éjszakázik.
– Ne aggódj, a kastély egész területét védik az aurorok… Itt is bármikor feltűnhet az egyikük… – magyarázta, én pedig vállat vontam. Engem aztán nem érdekel, ha feltűnik bármelyik is. – Jobb, ha nem látnak meg itt.
Sóhajtottam, majd megforgattam a szemeimet, engedve, hogy hátrébb lépjen tőlem. Így hátamat a falnak vetettem és visszakötöttem a nyakkendőt a nyakamba. Részemről én maradtam volna a játéknál… a közös éjszaka ötleténél.
– Bármennyire is jól nézel ki… Ami vitán felül álló tény.
Bókkal akart rávenni, hogy lelépjek. Nem volt rossz próbálkozás… csakhogy vele ellentétben én nem féltem és nem is éreztem késztetést arra, hogy azonnal menekülni kezdjek, csak azért, mert ez a helyzet veszélyes. Sőt, ami azt illeti csak pumpálta belém az adrenalint, amitől csak még inkább szexinek éreztem a szituációt.
Állok elébe. Jöjjenek csak erre – válaszoltam nyugodtan. Mégis mit tenne egy auror, ha egy diákot találna a tanárával csevegni? Valószínűleg semmit. Nem sok joga volna hozzá.
–  Na és hogy vagy? Megszületett a fiad? Minden rendben ment? – kérdezte. Nagyjából sejtettem, hogy ez a kérdés inkább csak egyszerűnek hangzik, valójában mást akar tudni… ha pedig nem volt igazam, hát akkor gondolom megint faképnél hagy előbb-utóbb.
Meg. Már egész nagyfiú. – Bólintottam és kicsit bántam, hogy nincs nálam a fotó, amit Forest adott róla. Szerettem büszkélkedni vele, hogy milyen szép és tökéletes. – Noah a neve és az exem neveli. – Hadartam el gyorsan, hogy fel se fogjam inkább milyen érzékeny pont is ez még mindig. Ahogy mondtam, mint mindenki más, én is családra vágytam. A családot pedig az ember gyerekei jelentik, csakhogy az enyémeket más nevelte, mert én alkalmatlan voltam egyedül felnőttként létezni egyáltalán, nemhogy felelősséget vállalni bárkiért is. Ezért volt szerencse, hogy Avery többé-kevésbé önellátó már.
Egyébként jól vagyok, csak egyre inkább kezd az életemből hiányozni a stabilitás… – célozgattam valószínűleg teljesen egyértelműen arra, amit legutóbb kérdezett. Hogy akarok-e komoly kapcsolatot vele. Nos a válaszom igen volt, mint azt sejthette, még ha több hónapos késéssel is sikerült kipréselnem magamból. Közelebb léptem, hogy átkaroljam a nyakát, de nem csókoltam meg. Nem akartam ráerőltetni, hogyha ő nem akarja: – Nem mutatod meg az irodádat?

A helyszín szabad!
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 12. 10. - 10:02:19
Az oldal 0.085 másodperc alatt készült el 34 lekéréssel.