Bájitaltan terem

[- Köszöntök mindenkit ezen a szép délutánon! A mai óra rendhagyó jellegű, ahogyan azt bizonyára mindannyian észrevették, és nem is fog annyira sokáig tartani, mint egy átlagos órájuk: megbeszéljük mindenki kérdéseit, megfőzzük a bájitalt, ezt követően pedig mindenki szabadon elmehet.]

Bájitaltan
Nyílt óra - V., VI. és VII. évfolyam

2005. május 13. (Péntek), 3:00 p.m. - 4:00 p.m.

  Sokáig tartott átbeszélni az igazgatónővel és a tanári karral a mai óra részleteit. A Roxfort mindig kiemelkedően konzervatív iskola volt, és a bájital, aminek receptjét megtanítani készülök három évfolyam tanulóinak, szembemegy az általános szokásainkkal. Legalább három és fél órát vitatkoztunk különböző részletekről, apróságokról, ennek eredménye, hogy a bájital fakultatív lett kötelező órai anyag helyett, és hogy egyelőre ötödévnél fiatalabb diákot nem fogadhatok a tanórán. Abban azonban a részletektől eltekintve mindenki egyetértett, hogy valamilyen formában szükség van a bájitalra az órai anyagban.

 Miután az utolsó, másodéveseknek tartott órámat leadtam pénteken, átrendeztem a termet, hogy felkészítsem azt akár három teljes évfolyam diákjainak fogadására. Nem számítok persze rá, hogy péntek délután, ráadásul az év utolsó kviddics meccse előtti késő délután mindenki eljönne, különösen a végzős diákok közül, akik valószínűleg szeretnék kiélvezni az utolsó, a Roxfort falai között töltött heteiket. Sokan valószínűleg ismerik is már a receptet, mert tudok legalább egy ifjúsági lapról, ahol megjelentették, még ha az iskola házirendje nem is teszi jelenleg lehetővé annak a lapnak a járatását, legalább egyet valaki már itt felejtett az órája után.

 A recept, amit a táblára írtam, olyan egyszerű, mintha a másodéves diákoknak tartott órám maradványai lennének. Öt lépés, nincs trükk, nincs semmilyen bűbáj, még azok is könnyen meg kell, hogy tudják csinálni, akik nem tudtak átmenni RBF-en. Őket amúgy is talán most van lehetőségem utoljára az órám keretei között látni.

 Miközben nézem, ahogy a diákok megérkeznek, végigfutok még egyszer fejben a mondandómon. Soha nem beszéltem professzori minőségben fiatalkorúakkal még érintőlegesen sem a témáról, és nehéz úgy tenni, mintha nem lenne furcsa most változtatni ezen. Tudom, hogy sok szülő kiborulna attól, hogy mit tanítanak a roxfortos diákoknak, és mind én, mind McGalagony professzor készen állunk a dühös szülők rivallóira- azt a javaslatot legalább sikerült törölni, hogy a szülőket informáljuk róla, hogy gyermekük részt vett ezen az órán. Sok szülő nem úgy fogná ezt fel, hogy a diák felelősségteljes.

 Nem ülök le, csak karba tett kézzel megállok az asztalom előtt.

 - Köszöntök mindenkit ezen a szép délutánon! A mai óra rendhagyó jellegű, ahogyan azt bizonyára mindannyian észrevették, és nem is fog annyira sokáig tartani, mint egy átlagos órájuk: megbeszéljük mindenki kérdéseit, megfőzzük a bájitalt, ezt követően pedig mindenki szabadon elmehet.- ahogy végignézek az ismerős arcokon, végig gondolom, hogy bárkinek lehet-e problémája a mai órai anyaggal, de egyelőre nem tudom elképzelni- legalábbis, ami a szaktudást illeti.

 A figyelmesebb diákok már minden bizonnyal kiszúrták a Macskagyökér-főzet receptjét a táblán, és páran közülük talán tudják is, hogy mi lehet ez, mert látom, hogy két ötödéves lány összesúg a hátsó sorokban. Ezen az órán nem fogom számon kérni sem a levelezést, sem az órai beszédet, ez a főzet tényleg megoldható kell, hogy legyen csukott szemmel.

 Életem nagyobb részét a gyógyításnak dedikáltam, ennek ellenére hosszan beszélgettem a mai anyagról Liliyával, hogy eloszlassam a furcsa érzéseket. Semmiképpen nem akarom azt a benyomást kelteni, hogy zavarban vagyok, van bármi rossz vagy szégyellhető a mai anyagban, vagy abban, hogy valaki eljött a mai órára, mely kicsit talán zsákbamacskaként volt meghirdetve azzal, hogy a résztvevők tanulhatnak egy, a mindennapi életben hasznos bájitalt.

 - Rengeteg bájital elérhető a piacon, vagy íratható fel a gyógyítóval, amelynek hasonló hatásai vannak, esetleg tartósabban is. Azért ezt a bájitalt tanítom meg Önöknek, mert nem igényel előzetes gyógyítói vizsgálatot, nincsenek olyan meglévő biológiai jellemzők, amelyek kiütik a hatékonyságát, és nem csak egy nem számára használható. Emellett az alapanyagok nem drágák, a fiókjukban található dobozban megtalálható alapanyagok elegendőek tizenkét fiolára, és nem kerülnek többe egy Galleonnál. A Macskagyökér-főzet helyesen elkészítve, helyes használattal hat órán keresztül garantált fogamzásgátló hatással működik, és védelmet nyújt a legtöbb nemi úton terjedő mágikus és hagyományos betegség ellen is.- tudom, hogy sokukat váratlanul érte a tananyag, és biztosan van, aki nem érzi kényelmesnek ezt, ezért nem is sértődöm meg, amikor egy hetedéves fiú és két ötödéves lány kimegy a teremből. Ahogyan a kiírásomban is szerepelt, az első tíz percben bárki csendesen elhagyhatja a termet.

 Azért örülök, hogy sokan maradtak, és sokaknak fontos a biztonság.

 - Főzés előtt a helyes alkalmazásról szeretnék beszélni. Nagyon egyszerű, és fel is írtam a fő tudnivalókat róla. Először is, gyakorlatilag azonnal életbe lép a hatása. Ezen kívül fontos, hogy hat órán túl a testsúly befolyásolja, hogy mennyi ideig marad még teljesen aktív, úgyhogy mindig hat órával kell számolni, mert nem lehet vérvizsgálat nélkül ellenőrizni, hogy felszívódott-e már. A fiola tartalmának elfelezése, megosztása, vagy egy részének fogyasztása nem az időt rövidíti le, hanem potenciálisan hatástalanná teszi a bájitalt. Egy személynek el kell fogyasztania az egész fiola tartalmát, hogy hasson. Ahogyan a táblán is olvashatják, fogyasztáskor enyhe gyümölcsízt érezhetnek, mely leginkább az ananászra hasonlít, illetve enyhe, pár másodpercig tartó alhasi fájdalom kíséri. Ha nem tapasztalják ezeket a hatásokat, a bájital tönkrement- ha nem szobahőmérsékleten tárolják, vagy nyitva hagyták a fiolát, ez megeshet. Ebben az esetben természetesen úgy kell kezelni, mintha nem fogyasztották volna el, és szükséges egy második adag.- emlékszem a saját iskolás éveimből rá, hogy páran hogyan kezelték ezeket a bájitalokat, milyen könnyelműen és rosszul alkalmazták őket. Sajnos ez a bájital teljesen haszontalan, ha valaki nem alkalmazza előírás szerint.

  - A bájital könnyen megfőzhető tíz perc alatt, nagyjából öt perc alatt ki is hűl, és használható is. Mielőtt nekiállnak: van bárkinek bármilyen kérdése?

- A tanóra két körös. Következő tanári hozzászólás: 2025.06.02. (esti órák)
- Az órán való részvétel opcionális az V., VI. és VII. évfolyam minden diákjának (az óra nyílt, annak is, aki nem vette fel)
- A többi diák megszólítása esetén a neveket a következő színkódokkal emelhetik ki:

#BD2118 (Griffendél), #557105 (Mardekár), #1d4d9d (Hollóhát), #EFB521 (Hugrabug)

[i'm the coldest]

U N D E R  Ω  P R E S S U R E

under

                     pressure
                                                   i can promise
                                                                                      i'm the coldest

+18! szégyenítés, társadalomkritika, trauma említése.
        Nincsenek meg bennem a nyugati kultúrának azon tartózkodásra hajlamos gesztusai, melyek megakadályozzák, hogy nyíltan kimondjon valamit - de hirtelen nem is tudom, mit mondjak, mikor rájövök, mit tanít majd nekünk Oakley professzor. Zavaromat palástolandó előveszem a táskámból a pennát - holott semmi szükség nem lesz rá, már a gesztus is nevetséges.
        Hiába tudom, mennyire természetes sok diák számára az efféle értelmetlen, üres időtöltés, melyet egyfajta érzelmi gesztusként, néha bondingként jellemeznek, továbbra is taszító. Ostobaság volna úgy tennem, mintha ez nem jelentené a terméketlen elme számára majdhogynem az egyetlen lehetőséget a minőséginek vélt emberi kapcsolatok megteremtésére, de.. Ezúttal jobb volna ostobának maradni.

        Ezúttal nem tudok egyedül ülni a jelenlévők számra miatt - csak az tölt el méla örömmel, hogy Nebelwald legalább ezt a foglalkozást nem teszi tönkre azzal, hogy azonos levegőt szív velünk. Nem tudnám elviselni az udvariasnak álcázott lesajnáló tekintetét - vagy akár azt, hogy újabban a húgom körül látom. Vajon az a Scrimgeournak nevű, két lábon járó szerencsétlenség nem figyelmezteti eleget a férfiak undorító vágyaira? Nem, bizonyára elég megtévesztő a behízelgő, sunyi kis vigyor, meg néhány bók, amelyeket egy közepesen borzalmas mugli buszmegállóban is hallani.
        Hajlamos volnék hasonszőrűnek betudni Traverse társaságát is, főleg a barátjának nevezett szellemi kútmérgezés okán, vagy mert úgy válogatja meg társaságát, hogy a szellemi kútmérgezés mellett az a hitvány Carrow az ellensúly, de a reggeli edzéseink során enyhült már némiképp a haragom az évfolyamtársam felé. Kritikát persze nem volna nehéz megfogalmaznom felé, és talán meg is teszem, miután úgy látom, a fejlődéstől kezdi elvonni Lowe figyelme. Utóbbit sem kedvelem, de nem tényező.

        Kényelmetlenül megdörzsölöm a tenyereimet - aztán magamhoz képest kínos lassúsággal elolvasom az összetevőket, az elkészítés módját, holott ez igazán nem jelenthet kihívást. Mióta O'Hara dicstelen, de annál kínosabb vergődésben tett pontot a házunk csapatának előmenetelére, az óráink kellemes szorgalomban telnek. Például Finnighan hangját sem hallom annyit, ami határozottan elősegíti a feladatok elvégzését, de...
        Nem szívesen készítem el ezt a bájitalt, rossz emlékeket idéz. Ezeket a rossz emlékeket eddig nem tudtam egy szigorúbb edzéstervvel és fegyelemmel sem eltávolítani, és bár természetesen sosem engednék saját hitványságomnak, nem szeretem elismerni. Verpiss dich, még a végén olyanná válok, mint azok az évfolyam és csoporttársaim, akik mindent feláldoznak önszeretetük és kényelmük oltárán! Dühösen vagdosni kezdem az első összetevőt inkább.
        
        Nyilván sosem lesz szükségem erre a tudásra, de mélyen szégyellném magam, ha nem sajátítanám el tökéletesen - főleg azok után, ami az egyik korábbi bájitaltanon történt. Még az olyan, bájitalok terén gyakorlatlanok is, mint Langley, megtesznek minden tőlük telhetőt, erre én vallottam kudarcot. Verdammt noch mal, nem teszek gesztusokat a saját gyengeségeimnek!
        Csak az aprítás után jövök rá, hogy volt lehetőségem kérdezni is - de ezúttal amúgy sem éltem volna vele. Minden tökéletesen világos, hacsak az nem, hogy engedélyezte ezúttal az iskolai vezetőség ezt a tanórát számunkra. Vajon a klasszikus angol prűdség már nem szedi áldozatait, vagy tartanak valamitől? Talán lényegtelen, ezen főzet ismerete csak javára válhat mindazoknak, akik amúgy sem felelősségteljességükről hírhedtek.

        Megpróbálom mindezt puszta tudományos szemszögből vizsgálni - ha igaz, hogy az iskola területén általános a fogalmzásgátló bűbájok összessége, erre inkább a hamarosan bekövetkező szünet miatt lehet szükség. Ártani biztosan nem árt - apám mindig azt mondta, utólag meglepi, hogy azok, akik a mágusok vérének értékét méltatták, hogy nem alapítottak korábban családot? Ez egy lehetséges magyarázat - bár ez a téma is méla undorral tölt el. Aki egész örökségének múltját tudja adni, jövőjét teszi magtalanná. Mondanom sem kell, ez különösen jellemző azokra a wichser aranyvérű herékre, akik magukat férfiként említik, de bárminemű teljesítményük egy szeméttelepre vetett, törött pálcáéval vetekszik.
        Oakley professzor biztosan felmérte ennek a bájitalnak a szükségességét, főleg, mert akadnak köztünk olyanok, mint mondjuk Tuffin, és az ő gyermeki csodavárása, amelyet nem volna nehéz kihasználni - másként nem tanítaná ezt. Erre fogok gondolni, és csak erre, amíg befejezem az utolsó lépéseket is. Bizonyára vannak tisztességes, értelmes férfiak - csak olyan szánalmasan kevesen, hogy szót is alig érdemelnek.
        

Bájitaltan - nyílt óra

Aphrodite, hear my pain
I want to fall in love again
Not in love with a man of this world
Fall in love with life itself

Már abból gondoltam, hogy valami fontos dologról lehet szó, amikor Oakley professzor a szokásokkal ellentétben nyitottként hirdette meg a tanórát. Örömmel üdvözlöm ezeket a változásokat, ha rendszer lesz belőle – a nyílt jóslástan óra is remekül végződött, és szerintem egész évben az volt a kedvencem az összes közül, ahová jártam. Hatalmas élmény volt, hogy ekkora teret engedtek a kreativitásnak. Kicsit úgy éreztem magam, mintha tényleg abba a washingtoni gimnáziumba járnék, ahová a szüleim mondják a barátaiknak, hogy járok.
Nem volt annyira sok tippem, hogy mivel érdemeltük ki ezt a rendkívüli órát. Szerepelt köztük, hogy vendégelőadónk lehet megint, például egy bájitalmester vagy alkimista. Az is, hogy a RAVASZ vizsgákkal kapcsolatban szeretett volna valamilyen extra felkészítést adni számunkra a professzor, ami megmagyarázná a közös órát a felsőbb évfolyammal. A legvalószínűbb viszont mégis az volt, hogy olyan receptet akar megtanítani, ami fontos lehet még azoknak is, akik egyébként nem járnak erre az órára.
- Azt hiszem, picit igazam volt. - nézek össze Annievel, előbb az első megállapításom nyomán, aztán pedig azért, mert a konkrét témát viszont ki nem találtam volna. Biztos voltam abban, hogy létezik ilyen bájital, mert miért is ne létezne? A mugliknak is megvannak a módszereik, vitatott hatékonysággal. Valahogy az évek alatt pedig egy olyan esetről se tudtam, amikor egy diáklány nem kívánt következmények miatt maradt volna ki a Roxfortból. Pedig ez még a jó hírű Cheltenhamban is előfordul. A bájital pontos nevét viszont nem ismertem. Nem járatom azokat az újságokat, amik megosztják a receptet, és soha nem gondoltam magamtól arra, hogy ennek utána kellene nézni.
Ez a bájital mindenkinek hasznos, és mindenkinek tudnia kellene a receptjét. Ennek ellenére nem szólok semmit, amikor pár diák távozik az óráról – kényszeríteni legfeljebb azt lehetne, aki felvette az órát, de abból meg semmi jó nem származna.
Tekintetemmel követem a táblára felírt receptet, de éppen csak átfutom azt. Érzem, hogy a professzor szavai nagyon fontosak – és kövezzenek meg, de jóval fontosabbak, mint a holnapi kviddics meccs. Oakley professzor bőséges alapot adott arra, hogy egy kicsit mindenki megfeledkezzen a meccsről.
Nem állok le azonnal elkezdeni a főzetet, ahogyan Morgenstern teszi azt. A bájital még az én gyakorlatlan kezeimnek is egyszerűnek tűnik. Az értékes információ itt nem a recept, hanem a használati utasítás. Nem elég megjegyeznem tehát a hallottakat – gyors jegyzetet készítek róla a noteszembe. Még ha a bájitalt gyakorlatlan felhasználó is nehezen rontaná el, a buktatókat inkább az adagolásból, helytelen tárolásból és a hatóidő alábecsüléséből adódó turpisságok okozhatják.
- Professzor úr, nekem lenne egy kérdésem… – hezitálok kicsit, mielőtt megemelném a kezem a Griffendél koszorújában állva. Igazából a tanár úr gyakorlatilag az összes általános kérdésre választ adott. Elmondta, hogyan tároljuk, hogyan fogyasszuk, az ismert mellékhatások hiányát, és tulajdonképpen bármit, ami a legtöbbeket érint. Nem is saját magam miatt merem feltenni a kérdésem, de nem lehet tudni, hogy kit érint vagy kit fog érinteni a probléma.
- A bájital hat-e azokra, akik nem teljesen emberek? Gondolok itt a véla,-és óriásvérűekre, esetleg a vérfarkasokra. – bízom benne, hogy van elég érett a csoport ahhoz, hogy felnőttként tudjon kezelni egy ilyen kérdést. Még akkor is, ha az tabu.

[- Van bármilyen haszna ennek a bájitalnak például a leszbikusok számára, professzor?]

Bájitaltan - nyílt óra

16+ - morbid dolgok és hasonlatok

Felesleges időtöltésnek tűnik a közös Bájitaltan. Biztosan nem tanítanak itt semmit, amit vissza fognak kérni, ha az óra fakultatív, és hacsak nem valamilyen tudatmódosító szert fogunk tanulni, amely valahogy elviselhetőbbé teszi Camilla és Adelina társaságát, kétlem, hogy profitálnék belőle. Kivéve, ha valamilyen nem kimutatható méregről van szó, beérném azzal is. Bár rengeteg lenyűgöző képességem van már, egyelőre nem birtoklom az éjben járó nép diszkrécióját, Lady Shadowheart sötét kezének munkáját pedig bármelyik tetemen felismerné az Inkvizíció.

 Az idő pocsékolását akkor is borzalmasan utálom, ha még nem tettem le róla teljesen, hogy egy napon követem apámat a sötétség, élőhalál és örök szomj útján, és felöltöm a halhatatlanságot, az örökké létezést. Ha sikerült volna meggyőznöm róla Hannit, hogy ne jöjjön, valószínűleg már a szobámban lennék, az egyetlen sötét szeletében a Hugrabug területének, melyet nem fertőz meg az undorító, kötelező kedvesség, melynek álcája mögé egyesek elrejtik rohadt lelküket, mely mentes minden nemességtől, és azt sem érdemlik meg, hogy a Death Noteomban bekezdést pocsékoljak üszkös csonkok bűzében fürdőző elmúlásukra. Sokak szerint a félelem feneketlen kút, éhes örvény ismeretlen mélységgel, a borzalom a Mély, de a borzalom nem a Mély: a borzalom a sekélyesség, megjátszott kedvesség, gyávaság, mellyel a sárkányarcú féreg azonnal megfutamodik a felelősség elől, ha ellenállást tapasztal, felfedvén saját ürességét.

 Gyűlölöm a kétszínűséget. Én soha nem rejteném el, hogy a Sötétség Leánya vagyok, démonokkal járom végtelen táncomat az éjszaka sötét ölelésében, nincs szükségem olyan barátokra, akik valamilyen undorító rózsaszín hazugságba akarnak menekülni helyettem. Nem játszom el, hogy nem vagyok a vetést felemésztő démoni csapás, oszló tetemek tábornoka, ki megörökölte a Fenevad hangját, csak hogy szeressenek. Azoknak sem kellene lovagot játszaniuk, kedvességet színlelniük, akik belül rohadtabbak, mint egy inferus hörögve vajúdó hangszálai, melyek sötét gazdája parancsait akarják kipréselni ajkak nélküli, bűzös szájukon. Amikor mindenki rájött, mi rejtőzik a nemes lovag páncélja alatt, ismét ráébredtem, mennyi hazugság táplálja azt a rengeteg kedves mosolyt, amely, mint az Inkvizíció ingája, lejjebb és lejjebb leng, bele akar kényszeríteni a Kútba zuhanásba, mely nem mély, mint a toledo-i, hanem sekély, mint egy trágyagránáttól bűzlő mosoly. Nekem talán nem jut Lasalle tábornok, egyre kevésbé látom a kiutat az Inga útjából, mely elvárna néhány kedves mosolyt, elfogyasztott pirítóst, tüneményes zöld növényeket. Megérintem Hanni kezét, azután visszahúzom az ujjaimat, és megérintem a Hamis Láthatatlanság Sötét Gyűrűjét, mely csak a tükörképemet rejtette el. Egy napon talán fordítva fog működni, ahogy apámon, mikor felpróbálta: én eltűnök, a tükörképem pedig visszapillant majd rám, gonoszan izzó vörös szemekkel. De előtte helyre kell raknom a halandók ostoba világát.

 Érzem azután, hogy elkerekednek a szemeim, ahogy a professzor olyasmiről kezd beszélni, amitől megborzongok.

 Azt hiszem, elmondhatom magamról, hogy nem külsőségek alapján választanék magam mellé társat, aki velem járná sötét utamat. Még ha nem is osztottam meg senkivel egyetlen pillanatra sem ajkaim melegét, hogy emlékezzen rá, mielőtt kihűlt vérszívó démon leszek, érdeklődöm a szexualitás iránt, néha-néha rajtakapom magam, hogy megbámulok bizonyos személyeket. Nem a testről, a lélekről van szó- bár az tény, hogy történetesen csak lányok voltak eddig ezek a személyek. A gondolat valahogy sokkal furcsább, ha egy fiú jut eszembe, különösen, ha arra gondolok, hogy pontosan milyen célt szolgál ez a bájital. Nehéz megértenem, hogy ki akarná önként kitenni magát ennek, és ha eszembe jut anyám, aki azóta is egyedülálló, úgy vélem, ő is erre a megállapításra juthatott.

 Ellentétben Camillával, én nem szeretek kérdéseket feltenni, csak azért, hogy a tanárokat lenyűgözzem az intelligenciámmal. Azok, akik érdemesek rá, hogy lássák az elmémet közülük, látják akkor is, ha csendben vagyok, és az első kérdés, amely Langleytól jön, sem tartalmaz semmilyen „jaj, csak egy lány vagyok, ugye jól értem, hogy három meg három az hat, és akkor ez azt jelenti, hogy hatból három az három” ostobaságot, hanem egy tényleg értelmes kérdést tesz fel. Vetek egy pillantást oldalra. Egyre több tagja van a társadalomnak, akik elfogadják azokat, akik mások, és nem próbálják rákényszeríteni szintén középszerű ükapáik ostobaságait másokra.

 A mi évfolyamunk sivár lelkű prefektusa most tanulhatna ebből, de tudom, hogy nem fog, úgyhogy megakadályozom a jelentkezésben az előttem ülő lányt azzal, hogy belerúgok a széke lábába, és mire megfordulna, hogy felesleges harcot kezdjen ellenem, már jelentkezem is.

 - Van bármilyen haszna ennek a bájitalnak például a leszbikusok számára, professzor?- tudom, hogy sokan elkezdenek majd pletykálni a kérdés miatt, de amúgy sem igazán érdekel, hogy mit mondanak rólam a középszerű nyomorultak, akik minimálbérért dolgoznak majd a sötét országban, melyet Mágiaügyi Miniszterként építek, és éjszakai trónomról igazgatok majd.

 Mindenesetre, a bájitalt mindenképpen megtanulom. Ki tudja, mikor veszem majd hasznát végtelen és sötét utamat járva?

[- Milyen hosszú a bájital szavatossági ideje, professzor úr?]

Bájitaltan - nyílt óra

2005.05.13.

18+ - káromkodás, utalás szer használatra, utalás szexuális kihasználásra, utalás mentális betegségekre

  Úgy érzem, mintha minden távolabb lenne ma tőlem, mintha folyamatosan részeg lennék, mintha most is a szervezetemben lenne az az izé, amit a születésnapomon kipróbáltam. Szívem szerint visszamennék a szobámba, magamra húznám a takarót, és aludnék az éjszaka közepéig, akkor pedig eltűnnék a Prefektusi Fürdőben órákra. De már említettem Annienek, hogy részt akarok venni ezen az órán, és nem akarom, hogy lássa, hogy nem vagyok rendben.

 A holnapi kviddics meccs gondolata, hogy mégis nekem kell elkapnom a Cikeszt (legalább egyszer idén), hogy minden felelősség az én vállaimon nyugszik, hogy mindenki kemény munkáját én koronázom meg vagy hajítom a szemetesbe, időnként belém-belém szúr, de természetesen sokkal erősebb a bűntudat, amikor eszembe jut a múlt vasárnap reggel, amikor halványan éreztem, hogy Revan kelteget, de kértem tőle még öt percet. Mire négy órával később felébredtem, már mindenki tudta, hogy a Mungóba került, és akkor sem tudok igazán megbocsájtani magamnak, ha azóta minden nap írtam neki, egyszer pedig azt is elértem, hogy Lutece professzor kicsempésszen hozzá. Ha elkísérem ahhoz a kneazle lakhoz, legyőztük volna az orvvadászokat. És ha Nebelwald nem akaszkodik rá véletlenül, talán már nem is lenne.

 Az ilyen embereknek nem szabadna szabadon járniuk. Ha voltak is kétségeim az elmúlt időszakban, most még jobban érzem: azzal kell töltenem az életemet, hogy az Azkabanba küldöm azokat, akik bántanák a számomra fontos embereket. Persze, ebben az esetben máris kudarcot vallottam.

 A meccs holnap egy kés, ami végigfut a bőrömön, a bűntudat amiatt, hogy nem védtem meg a legjobb barátomat, amikor szüksége volt rám, mert... lenyűgözöm magamat, ahogy továbbra is mosolygok, miközben leülök egy üres padhoz, nem is keresek padtársat, még köszönök is Opheliának. A szemkontaktust viszont igyekszem kerülni mindenkivel, nem akarom, hogy bármit lássanak rajtam. A legtöbbeket biztosan megtéveszti az az energikus mosoly, amit fenntartok, ahogy a professzor irányába nézek, bár tudom, hogy néhányan a hozzám közelebb állók közül kiszúrhatnak valamit. Amycus pedig biztosan átlát rajtam, mint egy üveglapon.

 A bájital, mint téma, kicsit elterel a jelenlegi sötét gondolatoktól, sötét hangulattól, még mosolyogni is elfelejtek, ahogy kicsit tátva marad a szám. Nem számítottam rá, hogy a Roxfortban valaha beszélnek majd ilyesmiről, Binns még azt sem volt hajlandó elárulni, mit jelent a bal kézről született gyermek, amikor erre a kifejezésre harmadikban páran felkapták a fejüket. Persze, a legkevésbé sem bánom, a legkevésbé sem haszontalan. A hetedévesek irányába pillantok- Barclay ott ül közöttük, és éppen röhögcsél valamit.

 Mélyen beszívom a levegőt, és próbálom igazságosan szétosztani a haragomat, csak azt a részét az irányába állítani, ami valóban neki jár, nem az orvvadászoknak, vagy nekem a saját kudarcaimért.

 Ismerem a Macskagyökér-főzetet, legalábbis fogyasztottam már, még akkor augusztusban párszor, amikor az exem kitalálta, hogy tönkreteszi a hangulatát a pillanatnyi hasfájás. Emlékszem, hogy nekem semmilyen kellemetlenséget nem okozott a főzet, de az íze egyáltalán nem ananászra hasonlított, inkább valamilyen nagyon keserű kávéra. Állítása szerint a Roxmortsban vette őket a Pippin vállalattól, de soha senki nem mondta el, hogy honnan tudhatnám, hogy nem rosszul főzött bájitalt kaptam. Ami azt illeti, abban sem vagyok biztos, hogy az a szemét maga főzte le a főzetet, és csak simán ostoba volt, nem pedig fiolába öntött  ócska gépi kávét itatott velem- a fényképeim mellett talán az is pontot ért a barátaival játszott hülye bingójukban, hogy átvert a védekezéssel kapcsolatban. Hányingerem lesz, ahogy végiggondolom, hogy legalább hat alkalomról volt szó, és hogy milyen kurva nagy szerencsém volt, és újult erővel önt el a harag, amit felé érzek.

 Azt mondogattam magamnak, hogy a törött orr, amit Amycustól kapott, megfelelő elégtétel, ahogyan azt, hogy ostoba és kicsinyes lenne évekkel később megátkozni. De meggondoltam magam. Ha nem lenne holnap meccs, és félnék tőle, hogy büntetőmunkába kerülök, gondoskodnék róla, hogy álarcban kerüljön fel az évfolyamfotójukra, már Oakley professzor tantermének ajtaja előtt, de felelősségteljes leszek. De ami késik, nem múlik, a meccs után elintézem.

 Ez az élmény mindenesetre tökéletes motiváció rá, hogy lefőzzek vagy ötven fiolányit ebből a bájitalból, és soha többé ne bízzam ezt a dolgot a partneremre. Nem minden férfi ilyen, a közelében ülő Hughes például kifejezetten kedves és előzékeny volt (még ha elképesztően ügyetlen is), de ez tipikusan az a dolog, amiben nem szabadna senkiben bíznunk.

 Néhány másodpercet gondolkodom rajta, hogy a kérdésemmel intézzek-e közvetett támadást, de az a benyomásom, hogy inkább rám ütne vissza, ha felemlegetném azt az egész dolgot, így is biztosan rengetegen emlékeznek még rá, hogy én voltam az S az idióta betű bingójukban. Amúgy sem jó ötlet figyelmeztetni, nagyon kevés ideig marad az iskolában, és ha elbújik a klubhelyiségükben, soha nem lesz még egy ilyen lehetőségem. Oakley professzor amúgy sem ezért van itt, úgyhogy nem is ezért jelentkezem.

 - Milyen hosszú a bájital szavatossági ideje, professzor úr?- a mosolyom most visszafogottabb, és kihúzom magam, mintha minden rendben lenne velem, de valóban tudni akarom a választ. Ötven fiola három havi szavatossággal például meglehetősen nagy pocsékolás lenne.

[BÁJITALTAN]

BÁJITALTAN

2005, május 13

to be lucid - to feel the knife and still not let go -
is that weird?

nyelvezet

Elszívom a cigaretta maradékát - a szellő kihorzsolja ujjaim közül a parázsló darabkák szenes maradékát, amíg nem marad más, mint vékony porréteg a korláton, és a füst tovaingó lehelete torkomban.
Már melegnek kellene lennie, valószínűleg. Még a nap is süt, vagy legalábbis megpróbálja - igazából halovány, erőtlen, szürke, mindig kicsit szürke, a közeledő nyárnak valamiféle nevetséges árnya csupán. Néha azt gondolom, idáig már nem érnek el a napsugarak, mert mind Franciaországra koncentrál - pláne, ha készülődik az az eljegyzési party, hogy is merne máshova figyelni akármi is.
A gondolat hideg csomóként ül meg a gyomromban, kedvem volna tőle rászívni még egy szálra. Ha nem kezdődne néhány percen belül az órám, akkor valószínűleg meg is tenném, minden mindegy alapon.
Opcionális, tehát nem kötelező - ezt mondtam Piroskának is, abszolút teljes és rendíthetetlen meggyőződéssel, az abszolút kár csupán az, hogy ő nem az a típusú ember, akit különösebben meghat a bullshit, ha már eldöntött valamit. Szóval megyünk, és megyünkéskész, és biztosan kurvajó lesz, ugye? Persze, mert az embernek nincs jobb dolga, mint egy opcionális órán üldögélni.
Momentán mondjuk? Lehet, hogy tényleg nincs.
Tudok kreatív lenni, különben - tudok, amikor létezik rá... válasz. Nem akkor, amikor napok óta üres falakba és elforduló pillantásokba ütközök, mert akkor... még él egy rövid ideig az affinitás. Utána meg csak kurvára rájön, hogy minek.
Ujjaim megszorulnak kissé a szűrő haláltusáján, de az már nem meleg, nem égeti bőrömet - szánalmas és egészen nevetséges metafora, kár, hogy nincs kedvem tőle nevetni.
Nem, mintha ennyire... nehezen kellene viselnem, vagy ezen gondolkoznom egész kibaszott álló nap, persze - a közelgő eljegyzés teszi. A hazautazás gondolata, amitől metsző libabőr nyal végig bőrömön, amitől hányingerem lesz, és a romantika kedvéért még az összekötő hídról is kedvem volna leugrani. Csak stílusosan, kellemesen, Devereaux módra - vagy úgy, amit hazugságként magamra vettem a névből.
De az igazság az, hogy valahol borzasztóan... idegesít. Gyöngyözik a bőröm alatt, és félek tőle, hogy túlfut, mint anyám ibolyaízű pezsgője. Kristálykehelyben, amely szilánkjainak élét még fakón érzem a vállamon - már halovány, elszáradt lenyomatok, egészen közelről látszanak csupán, de egészen sohasem tűnnek el, ugye?
Valahol idegesít az is, maga a tény, hogy ennyire beszélni akarok vele. Vagy... hozzá. Még válaszolnia sem kell. Mert nem érdekelnek a válaszok. Nem magyarázatot akarok, csupán... valamit, bármit, ami nem ez a csend, amikor a hullámok úgy kavarognak bennem, mint valami kibaszott viharban. Amikor hirtelen túl sok mindent érzek, és ez...
Jellemtelenül idegen? Bénítóan rémisztő.
Semmi sem segíthet rajta, csak ő, ugye?
És még csak kibaszottul rám sem néz.
Nem állt szándékomban, de egy idő után nem tudok nem... összezavarodni tőle.
Azok a pletykák a fejembe másztak, igen. Eléggé ahhoz, hogy egészen szégyelljem magam, és nem Amy miatt, sokkal inkább... saját magam miatt? Azért, mert az vagyok, aki, és biztos voltam benne, hogy azt mostanra már tökéletesen megtanultam kiismerni. Hogy kinek kell lennem a kastély falai között, hogy mi a természetes, és amíg kettőnk... titka volt a dolog? Más volt. Az a fajta bűn, amiről még senki nem tud, amit még nem kell megmagyarázni, amit néhány percig eljátszhatunk, mintha nem létezne.
Amikor először visszahallottam a könyvtárban, a hideg lenyomatot vert gerincemen, mintha a tiszafa hegye simított volna rajta végig.
Tudom, hogy az én hibám is - én is kerültem őt. Néhány napig. Nem is tudom, mennyire kerülés, ha csupán... inkább visszahúzódtam a klubhelyiségbe. Mert mondhatnám, hogy rengeteg volt a tanulnivaló. Hogy túl sok beadandót kellett pótolni. Bármit mondhatnék.
De amit Piroska mesélt? Azok a szavak még úgy csendülnek a fejemben, azok olyan... ízt pulzálnak végig torkomban, mellkasomban, hasfalamban, amit egészen lüktetni érzek, és aminek semmi értelme, és aminek léteznie sem kellene, de valójában... Csupán egyedül létezni nem hajlandó, jelen állásban. Úgy könyörög a válaszért, hogy még levegőtvenni is nehéz tőle.
Kezd egyre... elviselhetetlenebbé válni.
Eldobom a csikket, figyelem, ahogy meghal a hídról lezuhanva - kellemetlen békét nyújt, mégsem tart tovább pár pillantásnál. Mégsem elég ahhoz, hogy jobb belátásra győzzön, és inkább visszainduljak a griffendél toronyba.
Életösztönöm azért még nekem is van valahol.


Érzem a nedves földszagot és a bájital-hozzávalók különös aromáját orromban, ahogy belépek a terembe. Ujjaim végigzongoráznak a füzetem gerincén - kívülről még azt is rágúnyolhatnám magamra, hogy az a cigaretta elég volt ahhoz, hogy lenyugtassa idegvégződéseimet, gondolataimat, azt a kibaszott dörgölődző követelőzést mellkasomban. Hát persze.
Szigorúan és karakteresen keresek, ahogy körbepillantok a teremben - csakis egy embert, ha szerencsém van, amúgyis ő a leghangosabb. Másképpen talán még elkezdenék aggódni is.
- Sziasztok. - Megállok a két lány mellett, egy illedelmes, de nem túl széles mosoly átfut ajkamon, ahogy Opheliára pillantok, mielőtt továbbfordulnék Piroska felé. Előbbit nem ismerem túlzottan, de Pirosunk miatt már elkerülhetetlen volt néhány összefutás - utóbbi meg... őszintén? Még mindig aktívan elgondolkozok rajta minden egyes alkalommal, hogy hogy a merlin faszába képes nem csak elviselni, de még keresni is a társaságom.
Ez a gondolat persze nem jellemtelen, vagy egyedülálló, ha már - ugye.
De az igazság az, hogy ha nem is mondom ki, kurvára hálás vagyok neki. Fogalmam sincs, hogyan csinálta. Fogalmam sincs, mikor fog rájönni - végre -, hogy ez egy veszett ügy, és inkább rohadjak meg valamelyik sarokban, de addig is? Lehet már-már őszinte az a mosoly, amit megejtek felé. Mielőtt visszafordulnék inkább a tanár felé, mert nyilván stílusosan az utolsó pillanatban érkeztem - ki gondolná, hogy nem is akartam jönni? - de ezúttal? Nem elég határozott a mozdulat. Nem elég fókuszált ahhoz, hogy ne akadjon meg pillantásom félúton.
Merlin faszára, hm?
Lerakom füzetemet az asztalra, és belülről számba harapok - minden erőmmel igyekszem, hogy azelőtt nézzek el, mielőtt Amynek akár feltűnhetne, hogy őt figyelem. Minden jobbbelátásomra szükségem van hozzá, miközben ujjaim kicsit megszorulnak a borítón szélén - egészen konkrétan úgy kapaszkodok belé, mintha az lenne az egyetlen biztos pont a teremben. A kurva életbe - és mert az elmúlt időszakban jellemzően nem voltam az önmegtartóztatás meg a bizonyos... jobb belátás mesterpéldája? Beletelik néhány hosszú másodpercbe, mire végre elfordítom arcomat. Mire végre esélyem támad, hogy egyáltalán leessen, mi a mai téma, ugyebár.
Ez egy kibaszott hosszú óra lesz, ugye?
- Piroska? - Hangom halk, nem több, mint suttogás, miközben visszafordítom államat a mellettem álló felé. - Nem mondtad, hogy egy ilyen órára jövünk.
És talán ez az a pont, ahol el kellene kezdenem aggódni? Vagy - miközben elkezdenek mindenféle kérdések záporozni a többiek felől a levegőben - megkérdezni Piroskát, hogyan ugyan, mégis mi az, amiről nem tudok, és nem ártana elkezdenem aggódni rajta, hm?

Bájitaltan óra

TW - szexuális és/vagy mentális kihasználás említése

Az a baj, hogy reggel levelet kaptam, amitől egésznap olyan vagyok, mint, akibe villám csapott. Nem egyszer, nem kétszer, legalább háromszor és nem valamiféle szupererőt nyert,  hanem agyérgörcsöt. Amikor megérzem a pergamenen a parfümöt kishíján maga lá gyűr  a hányinger. Drága, púderes, rózsás, egy olyan nő szaga, aki mindent megtehet, mert elég pénze van hozzá. Nekem pedig nem kellene meglepődnöm, azon, hogy levelet kapok tőle. Közeleg a nyár, ami épp elég szorongással töltött el eddig is, de ez csak tetőzte.

Természetesen megírhatnám, hogy köszönöm, de most nem igazán érek rá és, amennyire nem érek rá, legalább annyira nem is akarom. Ennek viszont nyilvánvaló módon beláthatatlan anyagi következményei lennének, valamint Maura elmondaná anyámnak, hogy nem csak egyszer-kétszer történt meg a dolog, hanem jópárszor. Egész pontosan annyiszor, ahányszor elég pénzt ajánlott nekem, hogy belemenjek.  És nekem kellett a pénz, jobban kellett, mint a becsületem, jobban, mint amennyire szükségem volt a saját testem feletti kontrollra. Akkor pedig anyám összecsomagolná a cuccaimat és kiköltöztetne a szomszéd üres telekre, hogy éljem ott a saját erkölcstelen, visszataszító  életemet.
 Talán csak egy embernek említettem ezt a nyomorult helyzetet, mikor épp azt gondoltam, hogy Maura elfeledkezett rólam, vagy talált magának új játékszert. Tévedtem. Jobban is tudhattam volna, hogy egy ilyen típusú nőnek az az izgalmas, ha valakinek látványosan nem kell, nekem pedig már a karácsonyi szünet alatt is borzasztóan nehezemre esett megjátszani a vonzalmat.

Ami a Bájitaltant illeti nem tudom miért vagyok itt. Szerintem még azt is kijelentettem Opheliának, hogy nem jövök, mert a végén még mérget találok főzni ellenméreg helyett, vagy magamra robbantom az üstöt. Mindig is kétesélyes volt a teljesítményem a tárgyat illetően, mert vagy volt szerencsém precízen kiméricskélni a hozzávalókat, vagy összezavarodtam fél úton és lett, ami lett. De most itt voltam, Oakley professzor már szóra nyitotta a száját, amikor berongyoltam és mély elnézésem jeléül igyekeztem arcomon mély megbánással biccenteni egyet és el is tűnni a többi diák sűrűjében és helyet találni magamnak valahol hátul. Leülvén magamban megállapítom, hogy Sienna úgy fest, mint akin a múlt éjjel áthajtott egy tehervonat, nagyjából így nézhetek ki én is. Reménykedjünk benne, hogy csak alváshiány és nem valami tragikus.
Felnézek, a főzet neve magában nem mond sokat. Azt tudom, hogy a növényt magát nyugtatóként, stresszoldáshoz használják és a macskák is meg vannak érte veszve, innen a név.  A fogamzásgátló hatás említésére meglepődöm, ezt aztán gyakorlatias. Meg, ami azt illeti nagyon hasznos is a korunkbelieknek, jobban járunk vele, mint mondjuk egy szerelmi bájitallal vagy fincli fancli lila bájitallal, amire örömmel lehet pislogni. Ha egyszerű talán még én is rendben el tudom készíteni, ebben az inferushoz közelítő alapállapotomban is.
Hallgatom a kérdéseket, relevánsak és érdekesek, de az én fejemben már más ötlet forog. Ez a bájital nyilvánvaló módon hasznos, de most nem erre van szükségem. Viszont akkor annak is léteznie kell, ami még kézzelfoghatóbbá teszi majd az érdeklődésem hiányát Maura fele. Annak ellenére, hogy rejtőzködni kívántam már emelkedik is a kezem, hogy kérdezzek.

-Talán nem releváns a kérdés, de van olyan bájital, ami a férfi…-keresem a szavakat, mert borzasztóan egyszerűen meg tudnám fogalmazni a dolgot, csak éppen nem biztos, hogy órai környezetben kellene, azt meg még kevésbé tartom valószínűnek, hogy privátban vadásszam le a professzor urat a problémámmal- teljesítőképességét blokkolja, akár teljes mértékben?
Csodálatos momentum, Holden Echohawk, ha eddig senkinek nem tűnt fel, hogy valami nincs rendben veled, akkor most biztosan fel fog! Értelmes ember ilyet biztosan nem kérdezne, pláne ok nélkül.

Bájitaltan
Nyílt óra
2005. május 13. (Péntek)

Eleinte azt hittem, hogy csak a közelgő meccs miatt rándul minden egyes étkezéskor görcsbe a gyomrom, és émelygek szakaszos időközönként. De lassan rá kell ébrednem arra, hogy ez nem így van, és beteg leszek... vagy tulajdonképpen már vagyok is. Természetesen nem szólok róla senkinek, miért is tenném? Egy nappal vagyunk a meccs előtt, mi van, ha Madame Pomfrey azt mondja, nem ülhetek seprűre holnap? Nem, ezt nem tehetem meg a csapattal, de főleg nem tehetem meg Sienna-val. Azok után meg pláne nem, ami Revan-nal történt, és amit a saját hibájának tulajdonít. Így hát, mosolygok, mintha mi sem történt volna, harsány vagyok, mint mindig. Évente egy-két alkalommal vagyok beteg, de olyankor mindig... hogy is mondjam: nagyon. Viszont faragtak engem annyira kemény fából, hogy igazából ájulásig kihordjam ezeket lábon. Elvégre otthon is influenza járványnál is én végeztem minden házimunkát, amikor a nagyi meg apa kidőltek, noha én is beteg voltam.

A bájitaltan terembe amúgy korán, de magamhoz képest talán kicsit későn érek be. Muszáj volt megállnom a mosdóban egy körre, mert majdnem kidobtam a taccsot. Aztán meg muszáj volt összeszednem magam, nem kell, hogy bárki bármit észre vegyen, és vigyenek a javasasszonyhoz. Majd talán a meccs után.

Ophi mellé ülök be, s bár Eperkének is hosszú monológok során kifejtettem, hogy márpedig jönveleméskész, ha most mégis kihátrál a dologból már nem tudok elmenni megkeresni ugyebár. Legnagyobb örömömre azonban eljött, ezért csúsztatok is neki egy kis csomagot a kezébe, amiben egy meggyes brownie van. Tekintetem követi az övét, a bajszom alatt el is mosolyodom, majd visszafordulok Ophi felé. Kicsit tartok attól, hogy neki feltűnik, hogy valami nem okés, de remélhetőleg betudja ő is a meccs előtti izgalomnak. Annyira nem nézek ki még überkukán. A rengeteg tömény illat miatt megint visszaköszön jó barátom, a hányinger, de szerencsére a meglepettség kiszorítja ezt. Csak nagyokat pislogok, mint hal a szatyorban, mikor megtudom, mi a mai óra anyaga.

- Őőő... végülis ja... - felelem igazán "intelligensen" Ophinak, amikor azt mondja, hogy kicsit igaza volt. De végül is? Tényleg igaza volt. Majd megszólal mellettem Eperke is, bár hosszabb idő kell a mondandójának feldolgozására, tekintve, hogy zúgnak a füleim.
Csak ne ájuljak el itt, Merlinre!

- Mert nem tudtam, hogy ilyen órára jövünk... - sziszegem vissza neki. Kicsit diszkréten megkapaszkodom a talárjába, mintha csak az órai anyagtól szédülnék meg. - Nagy valószínűséggel egyikünknek sem lesz szüksége erre a bájitalra, de ha már valamelyikünkre kéne tenni a voksomat, te tuti előbb fogod használni, mint én... - jegyzem meg neki halkan. Holden kérdésére még a betegségem is elfelejti, hogy jelen van, mert csak elkerekedett szemekkel nézek rá, bár rájövök, hogy ezt amúgy nem kéne, biztosan elég kellemetlen a téma neki is. Visszafelé elidőzik egy kicsit a tekintetem Sienna-n. Nem tudja most sem elkerülni a figyelmem, mennyire nyomorultul van, annak ellenére is, hogy mosoly mögé rejti a fájdalmát. Biztos, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy segítsek neki megnyerni ezt a meccset, és hogy tudjon csillogni végre ő is. Mert megérdemli. Aztán majd nyugodt szívvel kerülök a gyengélkedőre, ha úgy van, de ki tudja, lehet holnapra már elmúlik az egész...

Nem érzem most szükségességét a jegyzetelésnek, könnyű a recept, mint egy zsák vattapamacs, a használati utasítás pedig kristálytiszta akár egy gleccsertó vize. Egy kis időre viszont szükségem van, hogy összeszedjem magam, így valami hevenyészett jegyzetféleség firkantásának állok neki, miközben a választ is várom a kérdésekre. Majd csak azután tervezek nekikezdeni, amikor hirtelen eszembe jut még valami. Lendül a kezem, majd felszólítást követően kérdezek.

- Nekem két kérdésem is lenne: Az első, van-e bármi káros mellékhatás, ha valaki több adag még jó bájitalt fogyaszt el egyszerre? Az alhasi fájdalom fokozódik tőle, vagy esetleg jelentkezik más mellékhatás? Illetve ugye említette, hogy nincs olyan meglévő biológiai jellemző, amely semlegesíti a főzet hatását. Ez akkor igaz bármilyen fennálló tudott, vagy még nem realizált betegségre is? Legyen az fertőző, vagy nem fertőző mondjuk genetikai betegség, ami kihat az immunrendszerre? - magamat is meglepem, mennyire felborítja az ember életét egy kis rosszullét. Talán nem is mertem volna amúgy alapból feltenni a kérdéseimet, de úgy voltam vele, inkább ez jöjjön ki, mint a tea, amit ebéd gyanánt fogyasztottam...

[Tick tick tack hur läng orkar du]

Tick tick tack hur läng orkar du

Perkele, e va på värman jär

─────── •●• ───────

+18: szexuális utalások, nemibetegség emlegetése
        Ez lesz az óra, aminek keretén belül nem hagyom abba a vigyorgást — nem, ezúttal kísérletet sem teszek rá. Vannak ugye bizonyos természeti csapások, amelyekkel szemben védekezni.. lehet, de nem érdemes.

        Tehát míg vigyorgok, mintha fizetnének — csak diszkréten csípek bele a mellettem álló Nilcsóba. Továbbra sem tértem napirendre afölött, hogy — ilyen gyors konzerválódását politikai nézőpontoknak a keleti nyitás címszó alatt talán még nem láttam.

        Azt persze kétlem, hogy Oakley újat tudna nekem mondani — de ez nem is erről szól. A gyakorlatról, a rendelkezésre álló dolgok.. szélesítéséről. Mélyebb megismeréséről.

        És persze akadnak olyanok, akiknek — meglepően jó szolgálatot tehet bizonyos dolgok ellen való védekezés. Igaz, hogy vagyunk itt páran, akik úgy taszítják az erkölcsöket — ahogy Wesley professzor a racionalitást olykor. De mások?
       
        Másoknak ez különösen hasznos tudás. Másoknak, akik — még nem ismerik a világító gomba kifejezést, és reméljük, ez így is marad.

        — Szerinted Echohawk próbált már, nem is tudom.. Finnighanre gondolni közben? Még nem próbáltam, de szerintem a húgom nem tudna olyan hatékony mérget főzni, mintha szex közben erre kellene gondolnom. — persze Nilcsó bizonyára inkább Sophianae társaságára figyel.

        A foglalkozás csak meghozza a kedvem — nem a foglalkozáshoz magához, de mondjuk, hogy ahhoz, hogy megint pár percre elengedjem a korai kínhalál eshetőségét, és elképzeljem, hogy mégis terapeuta leszek.

        Szexuál-terapeuta-medimágus — és életunt, ha ezt a szót sokszor kell majd leírnom. Persze az ilyen.. merev elképzelésekkel mindig egy baj van — könnyen meg-megtörnek, ha a realitásba kell velük hatolni.        

        Látom persze a jó Ser Skylar Homeros Devereaux kis társaságát — és örömmel tölt el, hogy milyen kínokat élhet meg, miközben Piroska lelkesen kérdezni kezd.

        Végül azért nekilátok a bájitalnak is — ha már a szemem sarkából látom Morgensternt, adózom egy néma perccel annak, ami ott történhetett a japán-német örökrangadón közte és Nebelwald között. A hasonló nemzetközi kooperációk mindig jól sültek ebben az évszázadban, nem igaz?

        — Remélem, figyelsz most, Nilcs. Bár nagyon szívesen lennék az első kis Travers keresztapja, lehet, hogy még az új repkó tempódban is korai kissé? — és ez az, amit sosem fogok megunni a saját delulu elképzeléseimmel szemben, amelyekben hasznos tagja vagyok a társadalomnak.

        A pillanatot Jackdaw színesíti — persze a coffinbanger esztétika sem kímél meg egy-egy kellemetlen következménytől. Sosem voltam még vámpírral, de — talán épp a nyár a legjobb szezon rá. Talán ez foglalkoztatja Langleyt is a tudományos érdeklődés halotti leple alatt.

        Elég sokszor készítettem már ezt a bájitalt — bár ritkán használom. Tethys bizonyára örül neki, hogy a bájitalfüggőséget is sikerült rám örökíteni a kiváló ízlés mellett — egy ennél drágább, de jóval kellemetlenebb mellékízű változat most is a táskámban van.

        Mivel hamar a végére érek — mert ez jóval kevesebb türelmet, figyelmet és gyakorlatot igényel, mint amire szolgál, van egy kis időm kínozni a jó Ser Skylar Hannibal Devereaux erkölcseit. Hiába, mind tudjuk, hogy Hannibal ante portas csillagzatába ért..

        — Nem.. túl nagy az a kanál a kezedben, Devereaux? — tátogom felé, míg a padnak dőlök. Ez külön érdem — hogy ezeket az alakokat mind fel tudja venni a szám, de ami azt illeti..

        Mindig amatőr nyelvész hírében álltam.
      

[- Köszönöm a kérdését, Ms. Langley! A főzet embereknek készült, de a félig ember, félig varázslény teremtményeken is működik- ha a fogyasztója legalább félig ember. Egy óriáson vagy koboldon ez a bájital például nem működne, a vélák esetében pedig rengeteget veszít a hatékonyságából. Egyszerűsítve: ha egy kobold vagy óriás leszármazottja legalább félig ember, működik a bájital, és a biztonság kedvéért így érdemes egy vélánál is ezt az arányt követni. Ha valakinek csak az egyik nagyszülője ember, nem javasolnám neki a bájital fogyasztását. Emberként a bájital teljes védelmet nyújt akkor is, ha a partner egy varázslény. Ami a lycantrópiát illeti, akik abban az átokban szenvednek, emberek, és bármennyire sok dolgot hallhattak róluk, minimális biológiai különbség van köztük és Önök között, úgyhogy ez a bájital is teljesen rendben van. Farkas alakban természetesen nem működne a bájital, bár nem tudok erre vonatkozó bizonyító erejű kísérletről.]

Bájitaltan
Nyílt óra - V., VI. és VII. évfolyam

2005. május 13. (Péntek), 3:00 p.m. - 4:00 p.m.

 Tartottam tőle, hogy a diákjaim nem lesznek elég érettek ehhez a tananyaghoz. Néhány ötödéves valóban nevetgél a hátsó sorokban, de örömmel tapasztalom, hogy a legtöbben komolyan veszik ezt a témát, akkor is, ha elképesztően furcsa lehet nekik erről hallani egy tanáruktól. A Roxfort egyáltalán nem vesz tudomást erről a témáról, legalábbis eddig nem vett, és ez a változás furcsa lehet ennyi idő után, még sejtem is, hogy többen is bizonyára ismernek hasonló varázslatokat. Még ha nem is követem soha a diákok pletykáit, bőven elég néhány pillanatra látni őket a Nagyteremben, az órákon, a folyosókon, foglalkozni a kihágásaikkal, és persze emlékezni a saját diákéveimre.

 Orin Morgensternre csak egy gyors pillantást veszek. Ha valakiről, róla tudom, hogy egyáltalán nem gyerekes vagy ignoráns, és ha valakire számíthatok, abban biztos vagyok, hogy ő meg fogja tanulni ezt a bájitalt hibátlanul, ahogy abban is, hogy addig fogja gyakorolni a Sepelio főzetet is, ameddig tökéletesen el nem sajátítja.

 Ophelia Langley kérdése valóban helyénvaló, és bólintok, miután látom, hogy befejezte, még ha néhány ötödéves fiú hátul nevetni is kezd, mielőtt feléjük nem nézek, és abba nem hagyják. Tudom, hogy sokan még mindig kitaszítottnak tekintik a társadalomnak ezeket a rétegeit- nehéz elfelejtenem például Ms. Bloodot, és hogy mennyi szenvedést okozott neki az állapota.

 - Köszönöm a kérdését, Ms. Langley! A főzet embereknek készült, de a félig ember, félig varázslény teremtményeken is működik- ha a fogyasztója legalább félig ember. Egy óriáson vagy koboldon ez a bájital például nem működne, a vélák esetében pedig rengeteget veszít a hatékonyságából. Egyszerűsítve: ha egy kobold vagy óriás leszármazottja legalább félig ember, működik a bájital, és a biztonság kedvéért így érdemes egy vélánál is ezt az arányt követni. Ha valakinek csak az egyik nagyszülője ember, nem javasolnám neki a bájital fogyasztását. Emberként a bájital teljes védelmet nyújt akkor is, ha a partner egy varázslény. Ami a lycantrópiát illeti, akik abban az átokban szenvednek, emberek, és bármennyire sok dolgot hallhattak róluk, minimális biológiai különbség van köztük és Önök között, úgyhogy ez a bájital is teljesen rendben van. Farkas alakban természetesen nem működne a bájital, bár nem tudok erre vonatkozó bizonyító erejű kísérletről.

 Maisie Jackdaw kérdése szintén nevetést, és valamilyen halk suttogást vált ki a hátsó sorokból. Mindig furcsának találtam a lányt, de nem tetszik egyáltalán, hogy egy ilyen kérdés, amit egyértelműen nem lehetett könnyű feltennie, gúnyolódást vált ki magából. Amúgy is visszahúzódó. Egyelőre nem teszek mást, csak hosszabban nézek a fiúk felé, mielőtt visszatérek a lányhoz, de magamban eldöntöm, hogy a következő alkalommal büntetőmunkát adok nekik az óra megzavarásáért.

 - Igen, Ms. Jackdaw. Ahogy az előbb elmondtam, a fogamzásgátlás mellett rendkívül jó több nemi úton terjedő mágikus betegség megelőzésére is, úgyhogy érdemes lehet mindenképpen használni.

 Örülök annak is, hogy Sienna Scrimgeour kitér egy, a mindennapi használatban pragmatikus kérdésre, amit tudom, hogy szerettem volna elmondani az óra végén, és leírtam az óra végén kiosztani tervezett jegyzetben is, de jó, hogy szóban elhangzik.

 - Lezárt fiolában, szobahőmérsékleten tárolva a bájital tizennyolc hónapig szokott elállni. Természetesen nem naptári pontossággal, és néhány hónappal megnyújtható a tökéletesen főzött bájital esetén a szavatossági idő, de érdemes az ízre és a hatásokra hagyatkozni. Ha nincsenek, a bájital lejárt. Illetve nagyon fontos: ha egyszer a bájitalt felbontották, ne zárják vissza és rakják el! A kihűlt bájitalt azonnal palackozni kell, ha újra levegő éri egy pillanatra is, néhány órán belül teljesen elveszíti a mágikus hatásait. Ha véletlenül felbontanak egy fiolát, és nem akarják felhasználni, semmisítsék meg a tartalmát!

 Röviden Skylar Devereauxra nézek, azután átsiklik a tekintetem  Holden Echohawkra, és érzem, hogy kicsit feljebb szalad a szemöldököm. Nem értem a kérdést, és ez most eléggé elterel róla, hogy az ötödéves fiúk nevetése, megjegyzése nem foglalkoztasson.

 - Jól mondja, Mr. Echohawk, ez a kérdés valóban nem releváns, ennek a bájitalnak nincs ilyen hatása- nem is igazán lenne bármire használható, ha lenne. Ha a kérdésének van valamilyen mágikus egészségügyi problémához fűződő oka, megbeszéljük óra után négyszemközt.- ha Finnighan tette volna fel a kérdést, még hozzátenném azt is, hogy ha bárki megmérgezi a diáktársait, ha rajtam múlik, ez az utolsó dolog, amit az iskolánk diákjaként tesz. Akkor is, ha „csak” potencia problémákat okoz neki. Sokan gondolják, hogy ez a folyosón egymásra szórt rontások szintjén van, de megmérgezni valakit sokkal aljasabb dolog.

 Egy bólintással jelzem Anne-Rose Tuffinnak, hogy kérdezhet nyugodtan. Mindig láttam rajta, hogy okos lány, örülök neki, hogy két rendkívül fontos technikai kérdést tesz fel. A válaszom előtt azért hosszabban elidőzöm rajta- látványosan van valamilyen baja, a bőrszíne alapján biztosan rosszul van, de végül úgy döntök, hogy nem kérdezek rá. Nem szoktam senkit megbüntetni, ha rosszullét miatt kisiet, akkor sem, ha egyértelműen meg tudom mondani ránézésre, hogy ki szimulál.

  - Köszönöm a kérdéseit, Ms. Tuffin! Biztonságosan hat óránként fogyasztható két teljes fiolányi adag, túladagolás esetén erős alhasi fájdalmat okozhat tartósan, extrém esetben (például ha valaki négy-öt fiolányit is megiszik egyszerre) pedig nagyon magas lázat. Talán elsősök vagy másodikosok voltak, amikor először említettem: egy gyógyhatású bájital csak a megfelelő adagolással gyógyhatású, azon túl méreg. Ebből a szempontból a hatástalan bájitalt is érdemes működő bájitalnak kezelni, mert attól, hogy elvesztette a hatását, még maradhatnak mellékhatásai. Az egyetlen ismert mágikus betegség, amivel együtt nem szabad fogyasztani, a Sárkányhimlő- a bájital akkor is hatásos, de drasztikusan romolhat a Sárkányhimlő akár egy fiolától is, több pedig majdnem biztos, hogy életveszélyes magasságú lázat okoz. Ezt egy belga mérgezési eset derítette ki egyébként, amikor egy medimágus hallgató szándékosan megölte a betegségben szenvedő nagybátyját- ő kilenc fiolát itatott vele két óra alatt, az áldozat halálra égett. A Sárkányhimlő maga természetesen önmagában kizárja az olyan helyzeteket, amikor a bájitalnak pragmatikusan haszna lehet, a tünetek pedig meglehetősen egyértelműek, ezért annyira nem kell aggódniuk.

 Átfuttatom a tekintetem a  Carrow-Travers-Lowe trión- az utóbbin kicsit meglepődöm, mert nem emlékszem rá, hogy valaha láttam volna őket együtt ülni, de nem szólok a beszélgetés miatt. Helyette végignézek mindenkin, aki már a bájitalon dolgozik.

  - Úgy látom, hogy mind jó munkát végeznek. Azt javaslom mindenkinek, hogy miután elkészültek a bájitallal, próbaképpen fogyasszák el. Nem okoz semmilyen egyéb mellékhatást, de érdemes lehet magabiztosan kitapasztalniuk, hogy pontosan milyen érzés, amikor hatékony bájitalt ittak. Ahogy mondtam, nem drágák az alapanyagok, de még olcsóbb hamisítani.

- A tanóra két körös. Következő tanári hozzászólás: 2025.06.14. (esti órák)
- Az órán való részvétel opcionális az V., VI. és VII. évfolyam minden diákjának (az óra nyílt, annak is, aki nem vette fel)
- A többi diák megszólítása esetén a neveket a következő színkódokkal emelhetik ki:

#BD2118 (Griffendél), #557105 (Mardekár), #1d4d9d (Hollóhát), #EFB521 (Hugrabug)

Bájitaltan - nyílt óra

Aphrodite, hear my pain
I want to fall in love again
Not in love with a man of this world
Fall in love with life itself

- Senki sem tudhatta. – mosolygok rá Devereauxra, aki láthatóan nem volt felkészülve erre a témára. Nagyjából ez a három reakció tapasztalható: a kínos döbbenet, az elismerés, vagy épp a gyerekes kuncogás.
Beleharapok az alsó ajkamba, amikor Annie megint jön ezzel a dologgal, hogy neki aztán soha; láttunk mi már karón varjút, és sose lehet tudni. Unalomig ismételt mantrámat nem hallatom újra, pontosan tudja, mit mondanék: bármikor bármi történhet, és amúgy meg sokkal több srác figyel fel rá, mint amennyit hajlandó beismerni. Nem tudom, honnan ez az indokolatlan önutálat, hiszen a világ nem ezt igazolja vissza számára. De most nem terhelem – így is elég rosszul néz ki jelenleg. Scrimgeour nagyon meghajthatja azokon az edzéseken, ha ilyen ideges. De ugyanezt a pánikot látom a Griffendél kapitányán is. Ennyire nyerni akarnak? Tényleg ennyit ér nekik az egész? Vagy én nem veszem elég komolyan a kviddicset, hogy közel se vagyok ennyire ideges?
Számítok arra, hogy kérdésem egy-két rosszindulatú nevetgélés fogja majd követni, de igyekszem nem tudomást venni róla. Azt szokták mondani, hogy a fiúk sokkal később komolyodnak meg. Talán az ötödéves srác is figyel valójában arra, amit a professzor válaszol. És bár megtanultuk a közelmúltban, hogy egy-egy pletykával milyen nagyon is lehet ártani, azt hiszem, a reputációm azért elbírja, ha egy komolytalan alsóbb éves esetleg furcsa konklúziókat von le a kérdésemből, és túl fogom élni a találgatásait.
Jackdaw kérdésére is megindulnak a kuncogások, amit a professzorhoz hasonlóan én is pár gyilkos pillantással jutalmazok. Na nem mintha sűrűn osztogatnék ilyeneket. Amennyire én emlékszem, a lány mindig nagyon magának való volt, én pedig hiába próbálkozom évek óta, nem sikerült még áttörnöm ezt a jégfalat. Igyekszem megtalálni vele a közös hangot viszont, és nem engedem, hogy bántsák.
Ahogyan a válaszokat jegyzetelgetem, beleértve a legtriviálisabb információkat is, megakaszt a Holdentől érkező kérdés. A hangja szinte szétvágta a tanterem levegőjét – és ezzel együtt bennem is valamit. Akár a saját, szakmai kérdésem esetében is, úgy másoknál is igyekszem elválasztani az arcokat a kérdésektől, mert nem akarom mások szándékait és problémáit találgatni. De ez akkor is furcsa. Mégis miért kérdez ilyet?
Még a jelenlétét sem észleltem, míg meg nem szólalt, pedig máskor mindig azonnal észreveszem, ha ott van. Az RBF-ek óta elkerüli ezeket az órákat, és kerekperec kijelentette nekem, hogy nem jön a nyílt bájitaltanra. Nem is firtattam, és elfogadtam, hogy inkább pihenni szeretne a holnapi meccs miatt.
Annie bizonyára már leolvasta a teljes zűrzavart az arcomról. Akaratlanul is arra gondolok, hogy mi a fenéről beszélgethetnek a fiúhálókban Robertékkel. Az a fajta, nehezen tetten érhető undor telepszik rám a gondolatra, amit csak ezek az éjszakai sugdolózások tudnak megidézni az olyan időszakokból, amikor senki sem figyel, és minden normális gondolat elfogyott. Míg Robert és a nyomában loholó árnyéka mindig is képesek voltak túllőni minden határon, Holdent mindig többre tartottam ennél, benne sosem láttam ezt. És benne mindig volt valami más.
Nem teszem messzire a jegyzeteimet, ha esetleg érkezne még új kérdés a professzorhoz. A recept az egyszerűsége mellett zseniális. Az ilyenekért éri meg bájitaltanra járni. Morgenstern már valószínűleg a főzete végén jár, mire mi csak belekezdünk. Szeretnék gyorsan végezni vele, mert ami azt illeti, tényleg kéne egy kis pihenés a meccs előtt, még ha én láthatóan nem is izgulok úgy, mint a Griffendél játékosai.
- Erre azt hiszem, sokáig emlékezni fogunk. – jegyzem meg Annienek, miközben újra megkeverem a készülő főztet. Egyik emlékezetesebb óra a másik után – okunk biztosan nincs arra, hogy unatkozzunk. Annie valahogy csendesebb, mint máskor, a mozdulatai sem olyan határozottak.
- Ne izgulj már ennyire, nem a házad sorsa múlik a holnapon! – próbálok valamiféle életet lehelni belé. Talán az a pihenés jót tenne neki, amit Holden épp nem gyakorol a bájitaltan miatt.
- A tiéd is ilyen cukros? – fintorgok Annienek a kóstoló után. Mindig aggódom egy picit, amikor a saját bájitalaimat kell fogyasztanom. Hiába a sikeres RBF, még mindig nem bízom megfelelően a képességeimben. Mindezt hiába – az óvatos kortyomat azt az igazán mesterséges ananászíz követi, amit a mugli gyümölcsleveknél szoktam csak tapasztalni. A gyomorgörcs kellemetlen ugyan, de biztos jelzője annak, hogy a főzet jól működik. Oakley professzor bölcsességéről tanúskodik, hogy rávesz minket a személyes tapasztalásra.
- Pihenj egy kicsit, jó? És te is, Sienna! – búcsúzom Annietől egy gyors öleléssel, és integetek Scrimgeournak, Devereauxnak, és a közeli padhoz került Carrownak, másodiknak ezen a néven. Az óra végén közelítem csak meg Holdent, amikor azt látom, hogy ő is szedi össze a holmijait.
- Van kedved egy kicsit kiszabadulni innen? – lekönyökölök az asztalára, és leülök az egyik üres székre. Igyekszem nem túlgondolni az egészet, főleg azt a furcsa kérdést, hiszen semmi közöm hozzá.
- Jó idő van, és biztos jól esne egy kis nyugi a holnapi meccs előtt, Captain Echohawk. – még van pár óra szabadságunk. Ma még a bájitaltanról fog beszélni a Roxfort, de reggeltől mindenki kviddics lázban fog égni úgyis.

[- Köszönöm, professzor úr!]

Bájitaltan - nyílt óra

2005.05.13.

18+ - káromkodás, utalás szer használatra, utalás szexuális kihasználásra, utalás mentális betegségekre

   - Köszönöm, professzor úr!- sikerül megtartanom a mosolyt az arcomon, miközben visszatérek a bájitalomhoz. Alig figyelek a többi kérdésre, elmerülök a bájitalban, illetve az undorban, önutálatban, ahogy belegondolok, hogy milyen ostoba voltam, és mennyire csak a szerencsén múlt, hogy nem…

 Veszek egy mély levegőt, és miközben határozottan vagdosni kezdem az alapanyagokat, végigfutok fejben az átkokon, amit használni fogok azon az undorító faszfejen. Valószínűleg körül kell néznem a könyvtárban is, a legtöbb átok, amit megtanultam, főleg arra szolgál, hogy párbajt nyerjek. Erre hatékonyabb egy kábító átok, mint az, amelyik agancsokat növeszt a célpont fejéből, az ilyen átkok nem szokták befejezni a harcokat. Barclay persze nem lesz túl nagy ellenállás, tudom, hogy nem is vette fel az SVK RAVASZ-t. Gondoskodom róla, hogy megbánja.

 Ahogy készítem a bájitalt, megfogadom magamban, hogy ebben a dologban nem leszek többet olyan felelőtlen, hogy rábízzam magam egy férfira. Ebben a pillanatban nem is érzem úgy, hogy valaha le akarok még feküdni eggyel is, de tudom, hogy ez az érzés idővel javulni fog, ahogyan azután is jobb lett az önbecsülésem, hogy Amycus megütötte Barclayt. A felismerés, hogy két éve nem védekeztünk (lehet, hogy egyáltalán nem), bármilyen undorító, azért nagyságrendekkel kevesebb rossz érzést hagy, mint az, amikor megtudtam, hogy csak egy trófea voltam neki.

 A bájital elkészítése közben azon kezdek gondolkodni, hogy talán felhasználom ezt a napot arra, hogy pihenjek kicsit, foglalkozzak magammal a meccs előtt. Írok egy újabb levelet Revannak, kicsit buzdítom Anniet és a többieket, és kedvesebb leszek magammal. Nincs háromszáz felülés meg száz guggolás, ma délután csak kifestem a körmöm, megmosom a hajamat, és általánosságban teszek néhány dolgot, hogy jobban legyek. Holnap délután egyáltalán nem biztos, hogy jó kedvem lesz, és talán megpróbálhatok egyszer kevésbé kemény lenni magamhoz.

 Miután kitöltögettem a bájitalokat, hátradőlök a székben, és hosszan megnézem a hozzám közeli embereket. Még mindig emlékszem arra a hajnalra Skylarral. Annie fehérnek tűnik. Amycus pedig most is boldog, vidám önmaga.

 Barclay csak egy felejthető folt a sarokban.

 A kezembe veszem az egyik fiolát, néhány másodpercig nézem a tartalmát, azután egy határozott mozdulattal lehúzom. Érzem az enyhe ananász ízt, azután a pillanatnyi, kellemetlen hasfájást is- tényleg gyorsan elszáll, de elég jellegzetes. Megnyugtató tudni, hogy ilyen egyértelmű.

 Elrakom a többi fiolát a táskámba, amikor az óra a végéhez ér, és úgy döntök, hogy talán repülök még egyet utoljára a meccs előtt.

[- Mi van O'harával amúgy, Ams? Hallottál róla valamit?]

Bájitaltan - 2005. május 13.


18+ - káromkodás, még több káromkodás, general Nialen bullshit, szexuális utalások, szégyenítés, homofóbia

  Fogalmam sincs, hogy tudott Soff és Amy elrángatni erre a faszságra- na nem mintha különösebb bajom lenne Oakleyval vagy a bájitaltannal, de fakultatív óra péntek délután? Mi a faszt taníthatnak, ami annyira fontos, nem fér bele az óráink keretébe, és nem csak a hetedéveseket, hanem az alattunk járó kis köcsögöket is berángatták rá. Az biztos, hogy az a pár gyökér a Hollóhátból a hátsó sorban majdnem olyan hülye, mint a Kisegítősök a miénken, élükön Chicken out bitch Finnighannel és Fawcett fogyatékos unokaöccsével. Azért nem mondanám, hogy ez komoly verseny, bár tény, hogy ellentétben a debilekkel, a hollós kis faszok itt vannak. Ők nem túl gyökerek a bájitalokhoz- a Hugrabug tagjai mindig azzal a dilemmával küzdenek, ha meglátnak egy növényt, hogy felzabálják vagy megpróbálják elszívni, a bájitalkészítés soha nem volt az erősségük. Holnap remélem, hogy látom őket kiszopni, hogy megszerezzék az utolsó helyet a szezonban.

 Ahogy körülnézek, és észreveszem, hogy a Griffendél kapitánya egyedül ül, eszembe jut, hogy Orin húga, akivel ülni szokott (és akiről azt hinném, hogy negyedikes, ha nem ismerném), kórházba került valami hétvégi orvvadászokkal történő faszkodás miatt. Megérintem Soff kezét a padon, még ha tudom, hogy Ams hülye mosolyaival kell dealelnem. Nem tetszik a gondolat, hogy ilyen kurva bizonytalan most minden, a jelenlegi Minisztérium kurva szarul irányít- meg szerintem az összes, amit lehetőségem volt megismerni. Az biztos, hogy bármi rosszat mondhatunk Voldemortról, azok a Rend buzik meg a vadorzók behúzták a faszukat előtte. A faszbehúzásról, meg kisebb mértékben a Mungóról eszembe jut valami.

 - Mi van O'harával amúgy, Ams? Hallottál róla valamit?- valami olyasmit mondtak, hogy szétment a gerince, amikor bekúródott a földbe, nagyobb lendülettel, mint kobold kurva Mídász király faszára, de nekem mindig pár perc alatt helyretették a törött csontjaimat. Mennyire lehet bonyolult? Lehet, hogy az apja, aki kivénhedt kviddicsező, nem engedi vissza, mert veszített? Vagy tényleg ilyen kurva szarul van? Azt csak tudnám, ha meghalt volna- mondjuk ott hagyott a gecibe, amikor utoljára beszéltünk, én lennék az utolsó, akinek írna. Megkérdezem majd Sterlinget vagy Talbot. Vagy Soffot kéne megkérnem, hogy kérdezzen rá Tavishnál, ő csak tud valamit a pasijáról (tényleg csak nekem ilyen egyértelmű?).

 A téma aztán kurvára meglep. Szex, a Roxfortban? Hát hol élünk, kérem? Mi a faszom ez az impertinencia? Rá is nézek a szemem sarkából Amyre, mert már sokszor megbeszéltük, milyen bizarr, hogy Binns arról beszél, hogy „ééééés akkor az aranyvérű láááány nagyon jót beszélgetett a mugli fiúval, és terhes lett ettől.” Látom már, hogy jól fogok szórakozni- bár az is biztos, hogy ez a bájital nagyon hasznos tényleg. Jóval olcsóbbnak hangzik, mint a boltban vehető vackok, a mugli módszerek furák, az meg megöli a hangulatot, amikor valaki végighúzza rajta a pálcát azért a hülye bűbájért, amit a felsős fiúk tanítottak negyedikben. Az meg főleg bizarr, amikor a csaj csinálja, de béna benne.

 Ahogy előkészítem az üstömet a nem túl bonyolult bájitalhoz, a szemem sarkából Soffra nézek. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy soha nem gondoltam rá ebben a kontextusban, különösen azóta a randevú óta... meg a csók óta... meg hogy együtt vagyunk... milyen fura kifejezés. Soha nem voltam még senkivel együtt, most viszont olyan természetesnek érződik, hogy mindenhova együtt megyünk. És még nem csináltunk semmi mást, egyszerűen soha nem került szóba. De az biztos, hogy ez a bájital hasznos lesz.

 Ahogy megérintem a kezét, eszembe jut az a Téli Szünetben, a szobámban történt párnaváras este. Már akkor nagyon vonzónak láttam, és most is úgy érzem, hogy abszolút lenne kedvem hozzá. Az biztos, hogy mással nem akarnám, még ha nem is annyira hiszek a hagyományos kapcsolatokban. Bármennyit gúnyol vele Ams, hogy minden ellenére én leszek a leginkább trad az egész évfolyamunkon.

 - Az egy örök és biztos megoldás lehet. Finnighan már akkor sem lehetne erekciórombolóbb, ha vörhenyes lenne.- tényleg bizarr ez a kérdés Echohawktól, és őszintén elgondolkodom rajta, hogy miért kellene ez neki. Meg akarja mérgezni Finnighant? Mármint, természetesen támogatom benne, de a merevedésén kívül vannak életfunkciói, melyeket célszerűbb volna célba venni. Ennél már csak valamilyen intelligencia romboló cucc lenne rosszabb.

 Újra Soffra nézek, és miközben kevergetem a bájitalt, és nagyjából befogadom a válaszokat, elgondolkodom rajta újra, hogy milyen lenne ez, például ha most jönne a szobámba. A gondolat meglepően vonzó, még itt, a hülye bájitaltan terem közepén is. Azt nem tudom elképzelni, hogy az iskolában csinálnánk most valamit, de most először megfogalmazom magamban, hogy nyáron mindenképpen szeretném.

  - Persze, hogy figyelek...- máskor visszavágtam volna, talán valamivel, de most nem jut eszembe semmi. Kissé lopva a másik oldalamra nézek, és próbálom kifürkészni, hogy mit gondol most Soff. Azt valószínűnek tartom, hogy tényleg szűz még, és tényleg úgy viselkedett mindig, mint akinek fogalma sincs az egészről, de azért nem hiszem, hogy ezt ne értené. Sullyvahn és Deckard tényleg olyan hülyék, hogy nem gondoskodtak ennyiről sem? Yuria sem beszélt neki soha a szexről?

 Végigfuttatom a kezem újra a lányén, mielőtt megiszom a bájitalt. Semmi igazán vészes.

  - Mit gondolsz? Szerintem elviselhető.- egyelőre nem akarok nyíltabb utalást tenni rá ennél, hogy most már határozottan akarom. Bár azt azért meg tudom várni, hogy hazamenjünk.

Bájitaltan óra

TW - szexuális és/vagy mentális kihasználás említése

Kicsit mintha mindenkivel lenne valami, leszámítva a témát, amire vagy ember módjára reagálsz, vagy őszintén nem értem min, de röhögcsélsz. Nyilvánvaló, hogy egyesektől a nemiélet épp olyan távol áll, mint kecske a lótól, de azért egy szép nap, ha minden lépés jól jön ki, még nekik is lehet szükségük erre a bizonyos bájitalra. Nem veszem el tőlük a lehetőséget, hogy életük végéig cölibálni fognak, de jobb félni, mint megijedni.

A kérdések mind érdekesek, egyesek igazán praktikusak, az enyém viszont jobban rám rúgja az ajtót, mint szerettem volna. Nem is értettem miért hagytam magam annyira felzaklatni, hogy ez az egész csak így kitörjön belőlem. Ennyit arról, hogy nem jövök és, ha esetleg mégis akkor sem akarom magamra felhívni a figyelmet. Ha egy kő alatt akartam volna elbújni, a képletes követ éppen magamról sikerült volna lerúgnom.
A professzor válaszára bólintok és próbálok minél gyorsabban visszasüllyedni a láthatatlanságba, amibe meg kívántam leghátul bújni.

 Ezekszerint nincs más hátra, mint megemberelni magam és odafáradni a professzorhoz, hátha tud mondani valami hasznosat. Kivéve persze, ha megkérdezi, hogy pontosan miért is érdekel a téma, na arra nem hiszem, hogy bármi értelmeset ki tudnék nyögni. Felhozhatom, hogy valami indián dolog miatt kell, de nem szokásom a származásom mögé bújni és lehet, hogy most is hülyén venné ki magát, ha hirtelen megpróbálnám.
Még szerencse, hogy eddig a levél miatt szorongtam, most meg majrézhatok azon is, hogyha egyáltalán össze bírom szedegetni a bátorságom megmaradt szilánkjait az óra végéig, mégis mi a fenét mondanék Oakley-nak, aki esélyes, hogy így is azt gondolja, hogy idefele jövet beverhettem a fejem valahova. Vagy nem is fejem, lehet, hogy valami egész másomról gondol valami egész furcsát. Nem, miért gondolna bárki erre? Érzem magamon a tekinteteket, köztük egy nagyon ismerőset is, de igyekszem nem visszanézni, most még Opheliára sem.
Nekiállok a bájitalnak teljes tudatában annak, hogy van esély rá, hogy ma még ezt is elrontom. Sosem voltam a maradéktalanul pontos mérések embere, de most kizártam mindent és legalább háromszor ellenőriztem az összes lépést. Jól esett az agyamnak a megfeszített figyelem, miközben a bájitallal foglalatoskodtam sikerült elérnem azt az állapotot, amiben nem gondoltam semmire, igazán pihentető volt. Mire tesztelésre jut a dolog, realizálom, hogy legyek bármilyen idegállapotban, ezt sikerült tisztességesen megcsinálnom. Mondjuk jelenleg kifejezetten nincs hasznomra a dolog, de legalább már ezt is tudom. Hogy tovább foglaljam le magam, egy pergamenre még gyorsan lejegyzetelem az elkészítést és a hozzávalókat, de ekkor már azon gondolkodom, hogy miként tudnám megközelíteni Oakley-t az ügyemet illetően.
Éppen össze is szedelőzködnék, hogy nekiálljak a tervem kivitelezésének, ekkor jelenik meg Ophelia. Semmi furcsa nincs abban, amit mond, mégis összerezzenek, az elmúlt időszakban szokásos furcsa érzés is megjelenik a gyomromban, mintha csak izgulnék valami miatt. Valami olyan miatt, amire gondolnom sem kellene.

Az egész terv összezuhan, mert megtehetném, hogy azt mondom valami dolgom van és elcsípem Oakley-t, talán nem sértődne meg, talán nem venné ki nagyon furán magát a dolog. Aztán arra jutok, hogy erre most nagyobb szükségem van, a napfényre az arcomon, erre a lányra az oldalamon, mindez többet jelent a meccse előtt, mint egy olyan probléma esetleges megoldása, amire még heteim vannak.

-Hogy neked milyen kiváló ötleteid vannak! -mosolyodom el, igyekezvén elrejteni a kis zavart, amit az utóbbi időben okoz nekem, akárhányszor a közelemben van.
-Mehetünk!-bólintok és már készen is állok a távozásra. Kviddics, Oakley, megoldás, majd ebben a sorrendben megyek neki a dolognak holnap vagy holnapután, de, ha akkor sem, majd a jövőhéten.

[BÁJITALTAN]

BÁJITALTAN

2005, május 13

to be lucid - to feel the knife and still not let go -
is that weird?

nyelvezet

Percről-percre egyre inkább megbánom, hogy hagytam Piroskának, hogy rávegyen erre - de nyilván nem csodálkozok, mindig ez van, valamiért kurvára képtelen vagyok nemet mondani neki, és mire jutok vele? Fogamzásgátló-bájitalokra és arra a kis ne-nézz-oda furkálásra a mellkasomban. Stílusosan - egészen szánalmasan.
Azért a kis süticsomagot hálás mosollyal veszem át tőle. Mindig gondol rám, ami egyrészt kellemesen meleg lenyomatot hagy a mellkasomban, másrészt viszont... eléggé zavarba hoz ahhoz, hogy néha ne tudjam, mit kezdjek az egésszel. Tudom, hogy nem vár el cserébe semmi különleges dolgot - de mégis azt érzem, hogy valahogy viszonoznom kellene. Persze én nem tudok sütni, meg... igazából semmi más érdemlegeset sem. Nem olyasmit, amit Piroska mondjuk értékelhetne. Ugye.
Azért még mindig várom a pillanatot, mikor lesz belőlem végleg elege belőlem.
Nem elég gyorsan, persze - és biztosan nem annyira gyorsan, mint nekem ebből az órából. Látok pár embert lelépni, annyira nem lehetne kellemetlen, ugye? Ha Piroska nem kapaszkodna bele úgy a taláromba, mintha ez tartaná egyedül életben, akkor valószínűleg megtenném, mert fasznak van kedve ezt így végigülni? Ha valakinek ez hasznos lenne, az sokkal inkább a bátyám, meg a kedves - szerencsétlen - menyasszonya, de ezt az ötletet talán egyikük sem díjazná. Vagy ki tudja? Ha a nőnek van bármi túlélőösztöne - akkor talán mégis.
- Valahogy... kétlem? - Lepillantok azért a talárt markoló ujjaira, majd vissza az arcára... Sápadtabbnak tűnik a megszokottnál? Valamiről talán... tényleg nem tudok, ha ennyire kiakasztja az óra témája? Persze, az is lehet, hogy csak a holnapi meccs, bár eddig nem úgy tűnt, mint aki ennyire izgul. Nem mondom - valami furcsa, idegen okból kifolyólag én sokkal nyugodtabb lennék, ha hagyná ezt az egész kviddicset a fenébe.
Halkan sóhajtok inkább, ahogy hátratúrva a hajamat visszafordulok az asztal felé - rendben. Ennél lehetne kellemetlenebb is, ugye? Nem, mintha nem lenne hasznos téma meg tudás. Talán ha nem lenne ennyi hülyeség a fejemben, még figyelnék is, vagy legalábbis egy részem értékelné a dolgot; ha az a kibaszott eljegyzés nem közeledne ennyire vészesen, ha nem akarnék állandóan felnézni, ennyire sürgetően, ennyire kibírhatatlanul, ennyire nyughatatlanul, ha nem érezném azt a kelletlen bizsergést a gyomromban, ahogy megérzem magamon a teki... nem. Nem, nem, egyszerűen csak kurvára nem, és basszameg, tényleg le kellett volna lépnem, amikor még volt lehetőség, ugye?
Naiv gondolatok, meg lehetne rosszabb, ugye - nem, amikor Piroska elkezdi mellettem járatni a száját, annál már egészen biztosan kurvára nem lehet rosszabb, szóval csak elkezdem összekészíteni meg az üstbe pakolgatni a hozzávalókat, valamivel frusztráltabban, mint szeretném.
Csak akkor pillantok fel Piroskára, amikor befejezi a kérdéseket, ám ezúttal nem mondok semmit. Figyelmem elkalandozik egy lélegzetvételig Sienna irányába - mennyire... szar érzés, ha téged kerülnek, az meg fel sem tűnik egészen az ilyen pillanatokig, amikor te teszed ugyanezt valakivel, ugye? Nem egyszerű művelet, ami azt illeti. A klubhelyiségben még mindig nincsenek távolságok, sőt, mintha azóta a beszélgetés óta egészen lerövidültek volna - mellkasomba pedig belemar a látvány még mindig, minden egyes alkalommal, és kedvem lenne megkóstolni a friss, magaslati levegőt tőle a toronyban.
Mi a francot csinálsz, Skylar.
Évekig annyira egyszerű volt, nem? Saját magam csendjében abban a pezsgő, vörös buborékban - elég ahhoz, hogy ne fulladozzak. Mégis... mi a franc változott?
Hirtelen túl sok ember létezését érzem körülöttem a saját bőrömön; és bármennyire is nem tetszik, képtelen vagyok abbahagyni.
Vajon mennyire lenne hatásos ez a bájital a belefulladáshoz?
Még annyira is, amikor észreveszem Amy figyelmét - az olyasmi, ami nyomot hagy a bőrömön, befurakszik a talárom, a gallérom mellett; kedvem támad tőle hangosan káromkodni, tarkómon pedig szinte megperzsel az a borzongás.
Figyelem az ajkát - szigorúan, csak mert a szavakat próbálom leolvasni, csakis, kurvára szigorúan csakis, ujjaim megszorulnak kicsit a kanál nyelén, és ezen a ponton már komolyan bárhol jobb lenne, csak nem itt. Nem miatta - soha nem miatta. Attól a furcsa feszültségtől a gyomromban.
Feszült az is, ahogy végül visszafordulok a bájital felé - talán kapnom kellene az alkalmon, hogy egyáltalán észrevesz. De őszintén? Talán csak inkább nem.
- Hé. - Odanyújtom inkább a kóstolót Piroskának, reménykedve, hogy ez majd eltereli a figyelmemet; valamelyest megteszi, de ez a verzió sem tetszik sokkal jobban. Miért ennyire sápadt?
Biccentek Ophelia felé, és megvárom, amíg ellép valamerre, csak utána hajolok közelebb Piroskához.
- Remélem, hogy nem épp a borzok szégyene jár a fejedben, mert tudod - az már gondolatra sem érdemes. - Ez az egyetlen értelmes magyarázat, hogy ennyire falfehér, ugye? Biztosan tudnék bármi másról - bár tényleg nem tudom, mikor lett ennyire egyértelmű, hogy tudjak dolgokról, de ezen a gondolaton túl sokadik alkalom lenne, hogy fennakadjak; inkább csak lehúzom a bájitalt, mint valami felest, és titkon reménykedek benne, hogy valamelyik pontján félrement a dolog, és mondjuk tényleg beállok tőle. Úgy talán elviselhető lenne ez az egész.