Ponti's Restaurant

Emily Myra Dean pennájából



Szereted a bruschettat? És a pizzát? Esetleg a spaghetti carbonarat? Ha a kérdések valamelyikére "igen" volt a válaszod, akkor ez a neked való hely. Ponti egyenesen Olaszországból érkezett ide, hogy finomabbnál finomabb olasz különlegességekkel tömhesse meg az éhes sétálókat. A központi helyen lévő étterem az esetek többségében tele van - érdemes asztalt foglalni, nehogy hoppon maradj. Nem a legelegánsabb hely, de hangulatos, szép berendezésű kis hely, fantasztikus ízű ételekkel, nem vészes árakon.

Bosszú egy személyre

Ravena Nott

Vannak arcok, amelyeket nem felejtünk el, mert ott álltak fölöttünk életünk fontos perceiben. Lágy, vagy kemény vonások, vágytól csillogó tekintetek, vagy épp olyanok, melyek az undortól húzódnak össze... Velünk maradnak, bevésődnek az elménkbe kitörölhetetlenül, akaratlanul is megőrződnek a pillanattal együtt.
Amikor elsuhanok már sokadjára azelőtt az étterem előtt ott, a Covent Gardenben, rögtön tudom, hogy ennyiszer nem tévedhetek, annak a felszolgálónak az egész alakja Ravenát juttatja eszembe, és még ha egyenesen őrültség is erre következtetni egy aranyvérű Nott esetében, nem vethetem el olyan könnyen. Korábban is felkaptam már a fejem a hasonlóságra, de pont emiatt az érv miatt nem foglalkoztam vele mélyebben, mert az utolsó hely, ahol egy halálfalót keresnék, az Ponti étterem épp itt, a város szívében. Azon túl, hogy logikus, valahol mégsem az... miért nem menekült tovább, messzebb innen? Az aurorok között is vannak mugliszületésűek, a véletlen bármikor erre sodorhatja valamelyiküket, ahogy most engem. Hamar arra az elhatározásra jutok, hogy mielőtt bárkinek is szólnék arról, kit ismertem fel, beszélek vele személyesen is, elvégre a legjobb információforrás, akit csak kívánhatok ahhoz a bizonyos bosszúhoz...

Augusztus utolsó napjaiban járunk, és gondosan olyan időpontot választottam, amikor már nem sokan mászkálnak errefelé. Nem mintha tartanunk kellene valakitől, de jobb félni ugye...
Zárás előtt fél órával kiláncolom a biciklimet az épület melletti tárolóhoz, és a lehető legártatlanabb tekintetem elővéve belépek az ajtón. Jól számoltam, rajtam kívül csak egy öreg férfi üldögél a pultnál, gondolom, ő alapdarab lehet, nem is törődik velem szerencsére. Nyilván egy újabb strigulát húzhatnék az őrültségeim listájára, elvégre semmi garancia rá, hogy Ravena nem érzi majd magát fenyegetve annyira, hogy rám támadjon, de megbízom annyira a saját emberismeretemben, hogy mégis teljesen nyugodtan foglaljak helyet az egyik bárszéken, és kikérjek egy Bloody Mary-t, a pultos lelkiismeretére bízva, tesz e bele alkoholt, vagy sem. Nem fogok megsértődni.
- Hamarosan zárunk. - kommentálja végül az esetet, meglepetésnek szánva a szándékát.
- Rendben, köszönöm. - mosolygok rá, aztán amíg elfordul, alaposan körbenézek, Ravena után kutatva. Tegnap este is épp ebben az időpontban jártam erre, gyanítom, ma is műszakban volt. Ha esetleg mégsem, legfeljebb holnap is visszajövök, de muszáj elérnem még a tanév előtt... vannak kérdések, amelyekre csak ő tud válaszolni, és szükségem van rájuk. Remélhetőleg neki is rám.

[- Hozhatok még valamit?]

Minerva, Cerys lánya

 A nyár lassan elkezdte átadni a helyét az ősznek, és az időjárással együtt érezhetően változni kezdett a világ is. Kellemetlennek találom, hogy a Prófétában alig jelenik meg bármi arról, hogy lenne még, aki ellenáll ennek a rendszernek. Még a legnagyobb konzervatívabb családok is elhallgattak lassan, elvesztették szinte minden politikai befolyásukat a háború végével. Alig néhányan harcolnak már az arrogancia ellen, ami a mai társadalmat jellemzi: megváltoztatni mindent, ami működött.
 Felpillantok a London Timesba csomagolt varázslóújságból, amikor Mario előre megy, hogy kiszolgáljon egy utolsó vevőt, azután visszatérek a fekete betűkhöz és mozgó képekhez. Kicsit elszomorodok, amikor öt perc lapozgatás után elérek a leárazásokhoz: semmi. Az első hónapokban voltak még pislákoló fények, a Jegy feltűnt időről időre még néhol, júliusban valaki készített egy listát az aranyvérű családokról, de azóta alig történik valami. A halálfalók már szinte mind börtönben vannak, én és Roxana vagyunk az utolsó biztosan hűséges követői az eszméknek. Talán szélmalomharcot vívok, és bele kellene nyugodnom abba, hogy vége van. Ha végre beüzemeltem a rádiót, és az sem old meg semmit, akkor azt hiszem, hogy le fogok mondani a terveimről. Nem fogom feláldozni magam egy vesztes háború utolsó csatájában, csak mert nincs bátorságom feladni.
 Összehajtom az újságot, és beteszem a táskámba, azután összeszedem a legszebb mosolyom, hogy minél nagyobb borravalót kapjak majd az utolsó vendégtől, amikor fizet. Nem mintha igazán szükségem lenne a pénzre, nagyon sokáig voltam a törvény másik oldalán, hogy tudjam, hogyan lehet hozzájutni, ha eljött az idő. A muglik pénzét varázslattal hamisítani például nem nehéz, és ha nem csinálom aránytalanul nagy tételben, nem tudnak vele igazán mit tenni, tudom jól, mik azok a dolgok, amikre oda kell figyelni, hogy ne keltsek feltűnést. Csak azért nem kezdtem még a törvények kijátszásából és a muglik tudatlanságának kihasználásból élni, mert jobban szeretném, ha egyenesebb utakon tudnék járni, például a saját családom támogatna. Megértem, hogy miért nem teszik, hogy nem akarják az unokatestvérem bajba keverni semmilyen alvilági kapcsolattal, de pont annak a generációnak az érdeke lenne, hogy tegyünk valamit. Hagyományok nélkül a varázsvilág gyorsan szét fog hullani. Máris hallani nyugtalanító híreket olyan idegenekről, akik soha nem jöttek volna ide a Sötét Nagyúr uralma alatt.
 Egy pillanatra megtorpanok, ahogy a konyhából kilépve megpillantok valakit az asztalnál. Sokkal fiatalabbnak tűnik, mint lennie kéne, és nem értem, hogy talált meg, de a lány pontosan úgy néz ki, mint Cerys Balmoral, a nálam három évvel idősebb lány a Roxfortból, akiből később az a nő lett, akit a barátomnak neveztem. Miért van most itt? Ez nem lehet ő. Ráfoghatnám a tizenkét órás műszakra, de az egyik első dolog volt, amit aurorként megtanultam, hogy mindig hallgassak a megérzéseimre. Nem lehet véletlen.
 Kitapintom a pálcát a fehér kötény alatt, miközben elindulok a lány felé, de nem tartom ott a kezem, miután megállapítom, hogy biztosan és gyorsan elő tudnám rántani, legalábbis gyorsabban, mint ő. Hiába volt fekete mágus maga is, Cerys képességei jóval halványabbak voltak az enyémeknél, őt nem tanították profik harcolni, nem volt az aurorok elitjének körében soha. Már ha ez tényleg ő, amennyire tudom, van egy körülbelül ilyen korú lánya.
 - Hozhatok még valamit?- majdnem biztos, hogy a lány rokona Cerysnek, de úgy csinálok, mintha nem jönnék rá, hogy boszorkány. Adok neki egy esélyt, hogy úgy tegyen, nem ismert fel, elég kellemetlen következményei lennének, ha rájönne, hogy itt dolgozok.

Bosszú egy személyre

Ravena Nott

    Látom a pálcát kereső mozdulatot - az ilyet óhatatlanul is felfedezzük egymás között, hamarabb elárulja, hogy egy itt valószerűtlen világ tagjai vagyunk, mint bármi más jel. Utolérhető benne az a biztonságot keresés, amit a pálcánk jelent, és ugyan ennél messzebbi következtetést ebből nem lehet levonni, ahhoz elég pontos, hogy tudjam, nem feltétlenül fogad majd örömmel. Sok oka különben sincs rá, habár nem volt köztünk ellenséges viszony, sőt, leginkább a semmilyen lenne a helyes kifejezés. Ravena az anyám ismerőse, talán barátja, de egészen más körökben mozogtak még halálfalóként is: a jól képzett auror nyilván más képességekkel és célokkal bírt, mint anyám, aki ugyan csodálatosan értett a kínzáshoz, valamint a legtöbb főbenjáró átok használatához, de nem jeleskedett a párbajozásban, vagy ha már itt tartunk, az olyan alapvető emberi vonásokban, mint a dühkitörések megfékezése. Alkalmatlan lett volna bármi nagyobb akcióra vagy terv végrehajtására, mindig impulzívan intézte az ügyeit, és ezt a most mellém érkező Nott is tudhatta.
      - Köszönöm.Ami azt illeti, lenne néhány kérdésem. - mosolyogva elveszem az italt, és magam elé helyezem - Nem gondolja, hogy kár lenne elfelejteni ezt a helyet, ha annyi kívánságunkat teljesítheti? Illetve, érdemes e elfedtetni a helyet egy leendő törzsvendéggel, aki tudja, hogy mivel járhat, ha az esetleges kedvenc helyére felhívja nemkívánatos elemek figyelmét?
      Nem húzok pálcát, de nem csak a még jelenlévő mugli miatt, hanem mert egyébként sincs rá okom - Ravena nem közvetlen ellenségem, és hacsak nem áll összeköttetésben anyámmal, amit kétlek, akkor úgy is belát a kérdéseim mögé. Amennyiben tévedek, amire persze ugyanúgy van esély, legfeljebb hamarabb jutok el a tervem végrehajtásának utolsó fázisához. A most megkóstolt ital, amiben halványan érződik az alkohol selymessége megbújva a vöröslő paradicsom vére alatt, határozottan illene egy bosszúhoz. Megkeverem a zavaros felszínt a zellerszállal, aztán Ravena felé fordulok teljes testtel. Így, szemtől szemben sosem találkoztunk még, mert bár láttam olykor a házunk előcsarnokában, azt hiszem, anyám őt jobban tisztelte annál, hogy megpróbálja lenyeletni vele a félvér lánya társaságát.
       - Minerva Balmoral. - nyújtom a muglik világában olyan általános gesztusként a kezemet - Rég találkoztunk. Ki gondolta volna, hogy így fogunk újra?
      Nem véletlenül nem teszem hozzá a második keresztnevem, amelyen talán jobban ismer - az a különbejáratú pokol egy most jelen sem lévő személyé, aki még ilyen távolságból is eldöntheti meg sem született szövetségek sorsát.

[– Szeretnénk, ha visszatérő vendég lenne, kisasszony. Remélem, hogy maradandó emlék lesz az étterem.]

Minerva, Cerys lánya

– Szeretnénk, ha visszatérő vendég lenne, kisasszony. Remélem, hogy maradandó emlék lesz az étterem.– annak ellenére, hogy amit mondok, barátságos, a gesztusaim, a hangom már egyáltalán nem az. Tudjuk egymásról, hogy kicsoda a másik. Tudja, hogy nem akarok az Azkabanba menni, úgyhogy a hangomból tökéletesen kihallhatja, hogy remélem, nagyon jó okkal keresett fel. Nem hinném persze, hogy megzsarolna. Annál biztosan okosabb.
 Egy pillanatra hátranézek, hogy nincs-e itt a főnök vagy más vendégek, utána pedig helyet foglalok a lánnyal szemben. Úgysem számít persze, ha kirúgnak, nem maradhatok itt semmiképpen, holnap már nem jövök vissza dolgozni. Akkor sem, ha történetesen elveszem az emlékeit. Megölni tényleg nem akarom, főleg a bemutatkozása után nem. Ha nem is a legszebbek az emlékeim Cerysről az elmúlt időszakban, nem akarom bántani a lányát. Főleg, hogy valószínű örülne is neki.
 – Meglehetősen valószínűtlen, de rosszabb helyeken is bujkáltak emberek. Amúgy is csak átmeneti ez az egész.– kicsit hátradőlök, és hagyom, hogy használja a képzelőerejét, és eldöntse, mit jelent az, hogy „egész.” Talán azt, hogy szerzek új lakást és állást, talán azt, hogy valahogy visszatérek a varázslóvilágba, talán azt, hogy a varázslóvilág lesz olyan, amilyen volt.
 Figyelem egy kicsit a lány arcát. Nagyon csinos, ránézésre olyan a kiállása, mint egy aranyvérűnek. Biztos, hogy kettőnk közül őt mondanák annak, főleg, ha a gyerekkori énem látták volna. Pedig tudom, hogy félvér. Talán ott rontotta el a Nagyúr a felesleges erőszakon kívül, hogy az ilyeneket is lenézte, mint ő, pedig sok különbség van félvér és félvér között. Amúgy is csak az anyja tehet róla, hogy a vére nem tiszta.
 – Gondolom, hogy nem véletlenül jöttél, drágám. Mit szeretnél? – a hangom annyira kedves, amennyire csak kedves tudok lenni. Őszintén nincs semmi bajom ezzel a gyermekkel, úgyhogy az ellenségesség árnyékát sem láthatja most a kérdés mögött. Ameddig nem akar örökre egy fekete lyukba lökni, addig nem az ellenségem.

Bosszú egy személyre

Ravena Nott

        Nem is tudom pontosan, mit gondoljak Ravenáról: egyrészt az anyám barátnője volt, halálfaló, és aktív fellépője annak a kis történetnek, amelyben az aktuális miniszterünk elhalálozott, másrészt józan és bőven elég élelmes ahhoz, hogy itt bújjon el. Kicsit úgy érzem, én is lehetnék az ő helyében, ha most kiveszem az aranyvérűek ideológiáját a háttérből, hasonló döntéseket hoznék és ugyanúgy sarokba szorítva érezném magam ebben a szituációban, annak ellenére, hogy egy diáklány elég kevés kárt tudna fizikailag okozni egy különlegesen képzett aurornak... tessék, még ez is passzol. Ravena nem egy dúvad, de jogos lenne a részéről mindent kockáztatva bántani, ha fenyegetően lépek fel, amit viszont eszemben sincs, rég betévedtem a moralitás szürke zónájába...
        - A maradandó emlékek a legszebbek. - helyeselek, nem nehéz érteni, mire is céloz ezzel - Tényleg sajnálatos, ha valaki elfelejti a jelentőségteljes pillanatokat.
       Leülünk, ezzel meg is kezdődik a játék, ami valahogy mindig hozzátartozik az ilyen ízű beszélgetésekhez: csupa él és intrika, pedig mindketten csak ugyanazt akarjuk, ez pedig az információ. A legértékesebb dolog még békeidőben is, és most kivételesen én is bőven szolgálhatok vele. Gyerekként ugyan próbálhattam a magam kockáit bedobni némi hatalom érdekében, de mivel nem sok mindent tudtam feltenni, a siker is szerény volt, most viszont valahol kiegyenlített a küzdelem.
       - A legtöbb dolog átmeneti, de szerencsére ez a rossz dolgokra is áll. - Bloody Mary egyetértően simul az ujjaim közé, nem is váratom sokáig - Mielőtt bármit is mondanál, szeretném ha tudnád, hogy semmi okom ártani neked. Korábban sem volt, most pedig már annyira mindegy, ki hol állt. Tulajdonképpen kérdezni akartam pár dolgot, amiket érthető okokból levélben például nem lehet megtenni.
       Van egy olyan sejtésem, hogy nem én lennék az év aurorja ezekkel a kijelentésekkel, de ez még akár úgy is hangozhatna, mintha direkt azt mondanám, amit hallani akar.. Ugyanakkor Ravena látott belőlem annyit, hogy tudja, nem vagyok olyan... mondjuk, hogy mentálisan instabil, mint az anyám. Felfogtam, hogy sokuknak nem volt más választása, vagy őszintén hittek a dolog eredeti elvében, ami aztán vérszipolyba fordult, de ami talán ezek felett is áll, az, hogy előbb megérteni akarjunk mint ítélkezni. Most mindenesetre nem ezért vagyok itt.
      - Tudsz valamit az anyámról? Az ostrom óta nem láttam, és nem mondanám, hogy meleg öleléssel váltunk el. - kortyolok is egyet a szép emléket leöblítendő, a hátamon az izmok védekezően húzódnak össze a sebhely körül - Az auroroknak fogalmuk sincs, merre lehet... lezárták Balmoralt, de engem érthető okokból nem kérdeztek ki az ott találtak kapcsán, főleg azért, mert a ház bizonyos helyiségei lezárták magukat előttük. Megkerestek külön is, de nem úgy néz ki, hogy bárki is közel került volna hozzá.. A másik dolog más jellegű.
       Nem lepett meg, mikor tájékoztattak a dologról, az a ház még maga előtt is titkolózott, tele volt olyan esetekkel, amelyek képesek lettek volna lefoglalni a teljes misztériumügyet hónapokra.. persze, hogy nem vette jó néven, hogy egyesek kíváncsiak rá. Talán én be tudtam volna menni, de a vesztegzár miatt ez lehetetlenné vált egy időre, így nem folytathattam ott a kutatásomat anyám után, maradtak az efféle, néha semmibe vesző kis szálak, amikbe már minden szégyen nélkül képes voltam belekapaszkodni.