Keith C. Mirol

KEITH CHRISTOPHER MIROL

alapok

teljes név || Keith C. Mirol
becenév || Keef
nem || férfi
születési hely, idő || 78’ December 18
kor || 18
faj || ember
vér || arany,
évfolyam || 7

a múlt

Halk sóhajok, nyögések. Kegyetlen csókok. Fáradt légzések. Egymást szorító karok.
Egy álmatlan éjszaka ez, egy férfi és egy nő számára. Talán szeretik egymást, talán nem. Ám mégis ezen az éjjelen egymásé lettek. S ő, aki valószínűleg sosem volt eltervezve, ezen az átkos éjjelen fogant meg. Az eső odakint zuhogott, a szél terhelően hajlongatta a fűzfák ágait. Eldugott hely ez. Elrejtve a világ elől. Itt senki sem tudhatja, mi történik. Csupán az a két ember… És, valóban? Szerelem nélkül, nincs érzés? Nincs vágy? Nos, talán lehet, hogy mégis van…

Párnák között, arcodhoz epedezve
Te vagy az éjjel asztalán a bor.
Ó, én tudom, hogy minden rózsa festett
és nem igazat tesz, aki örül,
de szöges-örvül, vezeklő-övül
magam köré kötöm keserű tested.

Azt mondják, Isten gondol rád. Ha nem tenné, te sem lennél. De Isten nem létezik. Ám te vagy. Lettél. Akkor mégis csak van Isten?
1978. December. Nappal volt, s szemedet elvakította az a tömérdek hó, ami a lábad elé tárult, mikor kiléptél a ház ajtaján. Annak a háznak az ajtajából, ahol egyszer megfogant, és ahol most megszületik.
A nő boldog volt. Örömkönnyek hullottak végig izzadt testén, melyet az elmúl óra fájdalmai gyötörtek meg. Mindenki ott volt. De aki számított az nem. James, nem volt ott. Miért is lett volna? Az után a gyönyörű éjszaka után, semmit sem szólt, csak eltűnt. Ugyan honnan is tudhatná, hogy most egy fia született? Honnan? Bárhonnan…
Ki tudja, a nagy James Mirolnak hol lehetnek azok a bizonyos barátai… Nagyon is jól tudta, hogy fia jött világra. És nagyon is jól titkolta. Ráhagyta az anyjára. Had nevelje.
És így lett. A gyermek az anyjával nevelkedett. Rendes, becsületes nevelést kapott. Meg tanulta tisztelni az embert. Megtanult mindent, amit csak lehetett. Írni, olvasni. Zenélni, táncolni. Az egész könyörtelen etikettet, melynek szótárában, nem szerepel a gyermekkor szó.
5 évig semmi sem változott…

Látod: a fecske ismét útra kél,
hull a sápadt diólevél,
deres a szőlő, őszre jár -
ó, jössz-e már, ó, jössz-e már?

5 év telt el a nélkül, hogy látta volna ezt a férfit. Aki most jelent meg halljuk kandallójában. Elegáns volt. Minden lépése kimért. Akkor, és ott találkozott a két írisz. És csakugyan. Mintha a tükörbe néztek volna. Arcuk mintha csak ugyanaz lett volna, bár voltak eltérések. De ugyan az a délceg tekintet nézett vissza rájuk. Mindkettőjükre. A férfi egyetlen szót sem szólt. Tudta, ki az, akivel szemben áll. Csak felment lépcsőn. Ezek után veszekedés volt. Ordítás, sírás és miegyebek. Majd ennek is vége lett. A varázsló eltűnt ugyan anyjával a szobában. De varázslat… Az most ismét elő bukkant… S lám egy új csillag gyúl az égen.
Hogy ezzel mire célzok? Igen, Igen. Így lett Marcusca. Bár még csak 5 évesek volt, azért feltűnt neki a gömbölyödő pocok, és az állandó éhség. Na meg az émelyítő rosszullétek. Minden úgy lett, ahogyan annak lennie kellett, és ahogyan azt minden előírja. Letelt a kilenc hónap, s igen. Újabb Mirol ivadék nyitotta rá szemeit a nagyvilágra. Ugyanolyan volt, mint az apja. Mint a bátyja…
Születése után három nap sem telt el, és mindenki körülötte kezdett sürgölődni. Mindenki. Még James is eljött…

S ha majd jő a halál,
Szóljon hozzám szépen,
S ne a hátán vigyen,
Hanem az ölében.

Az anyja, helyesebben, az anyjuk, meghalt. Kész. Egyszerűen, ezen nincs mit többet rágódni. Nem tudta, hogyan történt. Semmi sem hallatszott. Csak az, az erős fény… Mi lehetett az? Nem kellett sokat tűnődnie azon, hogy rájöjjön. Az okozta anyja halálát.
Ezek után, James, mindkét gyereket elvitte. Ő nevelte tovább. Mindkettőjüket. Vagy... inkább csak Marcust. Ő volt a szeme fénye. Neki több kellet. Pedig ugyanolyanok voltak. Mindketten. Keith rájött. Ahol most vannak ott, semmi sem olyan, mint látszik. A ház. Már maga a ház furán nézett ki. Egy alig hét esztendős kiskölyök számára. Mindegy is volt. Hiszen amit ő csinált, az mindig rossz volt, még ha nem is csinált semmit. Így ha tehette nem volt láb alatt. Mivel nem igazán figyeltek rá, s a házi manók már kezdték agyon idegesíteni, megvolt a maga elfoglaltsága. Saját, közömbös stílusa lett. Nem törődött semmivel. Bár még fiatal volt, már rászokott a dohányzásra. Öltözéke és megjelenése, sosem volt épp Mirolhoz méltó, és ezért jó párat kapott is a fejére apjától. De nem érdekelte. Erre csak az tett rá még egy lapáttal, hogy apja a Roxfort helyett a Durmstrang-ba küldte. Ott majd kinevelik belőle. Óh… hát persze. Inkább csak rosszabbodott a helyzet. Egyre inkább nőtt a dohányzási vágya, az egyenruhákat sosem hordta rendesen. Mindenben kitűnt. Fennhéjázó stílusával, és elviselhetetlen pofátlanságával. Persze Marcus rögtön a Roxfortba ment. Na, nem mintha olyan nagy különbségek lettek volna az iskolák között. És hiába Marcus tökéletessége, Ő is nevelésre szorult. Hogy is volt? Sárvérűekkel barátkozott? Tudja a fene. A lényeg, hogy most neki is ott kell lennie. És bizony, nem nagyon számíthat a testvéri összetartásra.

Egy meghal,
Egy feltámad,
S, mind sorba állnak,
Hogy ismét kövessék Őt…

Hogy a hírek, mily gyorsan szállnak, nem de, Mint ahogyan az évek is. Hat hosszú, felelősségmentes hosszú évet hagyhat a háta mögött. S, most egy madár kopog az ablakon. Lábán a levél. Komótosan feláll, s az ablakhoz lép. Akarata ellenére is végigsimít a bagoly tollain. Megbetegítő mugli szerektől, remegő kézzel nyitja a levelet. Szájában félig elszívott cigarettacsikk nyúlik el. S a mogyoróbarna szemek, az írást kajtatják.

Fiam. Visszatért. Jönnöd Kell!

Reggel van. Felhúzott térdekkel ül a kandalló előtt, s piszkavassal borzolja az elszenesedett papír darabkákat…

jellem

Semmitmondó. A legtöbb dolog egyáltalán nem érdekli. Fennhéjázó. Pofátlan. Humorérzéke sokszor gúnyos benyomást vall. Nincsenek gőgjei. Minden pillanatban, teljes szívből beletudna röhögni a világ képébe. Ölni képes lenne, viszont gyűlölni nem tud. Undorodik a sok aranyvér mániás etikettől, bár a nézeteket nem veti meg. Ő maga lehet képmutató, más nem. Ő gúnyolódhat máson, de rajta senki. Nagyritkán tud olyan lenni, mint egy pszichiáter, aki mindenféle tanácsokat osztogat, csak ő talán ezeknek a felét át is élte nem úgy, mint az orvosok. Persze neki is megvan a hatalmas jégpáncél maga előtt. Ő sosem árulkodik másnak az érzéseiről, vagy ha maga alatt van, lehet, hogy azért mert ez sem érdekli egyáltalán. Szerinte a világon nincs jó, és rossz, a lényeg csak annyi, hogy mindenki önmaga legyen és csak ez számít. Jah és amellet, hogy az apját utálhatná, valamiért felnéz rá. Ezért is jött vissza.

apróságok

mindig ||
~ Dohányzás
~ Kora reggelek
~ Késő éjszakák
~ Zongoraszó
~ Ékszerek
soha ||
~ Marcus Mirol
~ Ha kiveszik cigaretta csikket a szájából
~ Hazugság
~ Türelmetlenség
dementorok || mikor gyermekkorában látta a kiszűrődő zöld fényt anyja szobájából
mumus || Marcus Mirol
titkok ||
~ Rendszeresen tűzbe dobta apja leveleit
~ Egyszer egy bazinagyot húzott az öccse fejére
~ Többször lenyúlta apja szivarjait
~ Azért jött haza, hogy Halálfalónak álljon

rossz szokás || ezek
~ Erős dohányos
~ Nem mindig fésülködik
~ Ha elkezd mondani valamit vagy beszélni valamiről, gyakran belenevet a mondatába

a család

apa || James Mirol , aranyvér , kb. 40
anya || Anne Morgan , aranyvér , halott
testvérek || Marcus Mirol
családi állapot || -----------
állatok || bagoly, kígyó

külsőségek

magasság || 175 cm
tömeg || 55 kg
rassz || európai
szemszín || mogyoróbarna
hajszín || barna (némi vöröses árnyalat)
különleges ismertetőjel || Nyaktőig érő hosszú haj
kinézet || Mintha, egy fiatal rock zenész benyomását keltené a 70’s évekből. Nyaktőig erő hosszú haja van, amelyekből nemegy száll kuszán áll az égnek. Arca beesett, szájának pedig kissé kiemelkedő csontozata van, tartása pedig olyan, mintha akkor is tartaná a cigarettát a szájában, mikor nincs benne. Nem túl sovány ám nincs túlsúlyban sem. Megvan a korához illő alkata és ereje. Kezein kissé erősebben duzzadnak az erek, mint ahogyan lennie kell. Kezei remegnek, ujjai pedig hosszan nyúlnak végig a kézfejéből.
egészségi állapot || függőség *___*

a tudás

varázslói ismeretek || A Durmstrangban tanult kerek 6 év, de idén vissza kellett jönnie személyes ügyek miatt ezért a 7. évet itt kell befejeznie. Ért a sötét varázslatokhoz, és azoknak kivédéséhez, valamint a fekete mágia nem elsőszintű fokához. Nagyon precízen kezeli a pálcáját, finom és apró mozdulatokkal valamint mély csuklómozgásokkal kombinálva
mugli képzettségek || Gitár, Zongora, Beszél németül/Latinul/Oroszul, Lovaglás
pálca típusa || Hikori fa, 13 hüvelyes, egyszarvúszőr, laza tartású , érzékeny kezelési képesség
különlegesség ||

~ párszaszájú
~ bejegyzetlen animágus alakja farakas ( Ci engedelmével szív

)
~ Patrónusa: Oroszlán

egy darabka belőled

Josey... Drága Josey...

Mély tekintet lassan néz végig a lányon. Még jobban, mint eddig, és most olyan mintha kezdene világosabbá válni. Nem olyan hétköznapi, mint amilyennek látszik. Hiába süt a nap. A hatalmas sárga tűzgolyó, melyet oly sokan csodálattal áhítanak, nem képes mindent bevilágítani, még akkor is, ha most minden erejét összeszedve bocsájtja rájuk napsugarakat. A doboz a lány lába elé kerül, aki szemmel láthatóan visszahúzódva ám kíváncsian tekintett rá. Majd a csontos kezek odanyúlnak érte. Hófehér, törékeny kezek. Szeme hirtelen a sajátjára ugrik. Az övé is csontos. Vékony, fehér, meg eres. De cseppet sem hasonlít a lányéra. Hófehér. A körmök helyett, csak lerágott csonkok vannak az ujjak végein. A csontos ujjak végein. S egy pillanat mikor már nincs ott az a kéz. A fekete hajú lány, akiket hasonlóan kócos tincsekkel áldott meg a sors, visszakapja a kezeket. Irtózna attól, hogy mások megérintsék? Vagy csak azt a vacak ropit féltené ennyire? Inkább hagyja a fenébe. Visszateszi, bár most inkább nem nyúl túl közel a lányhoz. Csak odarakja, és kész. Majd még egy pillanatig nézi azt, hogyan kínlódik a dobozzal. Mosolyog, és végül a doboz kipattan. A cigaretta meg gyullad, s a két szából fakadó imbolygó füst egymásnak ütközik. Egymásnak, a verebeknek. A levegőnek. A szürkeség méltóságteljesen, ott száll mindenfele, ám a szobrot nem éri el. Valóban. Milyen élethű. A szemhéjak ismét lehunyódnak. A tüdőnek, mely tele a fekete mocsokkal, ismét át kell élnie, ahogyan a mérgező füst, behatol, és belülről öli meg az embert. De olyan jó. Csodálatos. Megnyugtató. Felér ezer érzéssel.
Már el is felejtette az előbb látott csontos kezeket.
A megrezzenő tekintetet.
Csak két ember ül a padon...
Megköszönték. Mondaná, hogy szívesen, de a kéz már rutin szerűen emelkedik. Meglebeg a scontos mancs. Egyet. Kettőt. Hármat. Fel és le, mindezt megnyugtató lassúsággal. A fej nekisiklik a pad támlájának. A test lejjebb ereszkedik. Valóban, csak enyhe cigarettát szívna? A szemek, s az ajkak összezáródnak, ám a fényt még akkor is látja maga előtt, ha azok zárva vannak. Mozdonyszerűen jön ki a füst orrán. Függő. Elviselhetetlen vágyat érez iránta.
Ingje ujjait lágyan borzolja meg a szél. Azt a már félig lelógó cérnaszálat, ahol egy hete
még új gomb csillogott. Ahol egy perce, még új gomb csillgott. Minek az rá? Úgyse használja. Sosem bírta, ha a csuklójánál zárják el a szabadságot.
- Keith…
Présel ki magából egy nevet, miközben tömérdek füst szállingózik ki ajkain. Feje még mindig a pad támlájának tetején pihen. Szemeit még mindig csukva tartja.
- Keith...Christopher...Mirol...
Jönnek ki a szavak, és egy újabb hasonlóan kábult nevetés.
Nem bánt Téged.
Nem irtózik Tőled.
Elvisel...
Megtűr...
Megkedvel...
Csak két ember ül a padon…

egyéb

- Az idei évre haza kellett jönnie a Durmstrangból, így a 7. évet a Roxfortban járja ki
- Kiderült, hogy egy Vikitria nevezetű lány az unokatestvére
- Csak, hogy világos legyen: Azt, hogy Keith Kísz-nek kell ejteni Bibíí