+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  A 96/97-es tanév
| | |-+  Egyéb helyszínek
| | | |-+  Egyéb helyszínek
| | | | |-+  Bucksworth Kúria
| | | | | |-+  Kerti pavilon
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Kerti pavilon  (Megtekintve 3706 alkalommal)

Norah Bucksworth
Eltávozott karakter
*****


Griffendél \ VII.

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2011. 04. 22. - 21:17:00 »
0

Naplózva


Norah Bucksworth
Eltávozott karakter
*****


Griffendél \ VII.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2011. 04. 22. - 21:42:58 »
0

Andy

Tél van. Hiányzik neki a madarak csiripelése. Nem hallani semmit, a szállingózó hó halkan elnyom minden zajt a világból. Fázósan üldögél a fedett pavilonban, lábát maga alá húzva a padon. Vastag kabátját szorosan összehúzza magán, a nyakában pihegő sálba pedig félig belefúrja az arcát. Nézi a kistavat és elmosolyodik.

- Na Norah add ide! Add már ide! Nem hallod? Megmondalak anyunak! Anyu, Norah megint nem adja vissza a kisseprűmet!
Egy aprócska szőke kislány nyafog a vízparton, valamerre a kúria felé kiabálva. Nem tudni, hogy hallja-e valaki, de próbálkozni azért szabad. És Andy bizony meg is teszi. Kíméletlenül kiabál.
- Jól van na! Vissza adom, csak ne sikítozz már!
Felfelé tartja a seprűt az idősebbik lány, úgy, hogy húga még véletlenül se érjen hozzá, aki párszor ugrál, majd megunja és csípőre teszi a kezét.
- Norah megbánod, ha nem adod vissza! Aaadd visszaaa!
Hiába a toporzékolás, a tetetett sírás, Noraht bizony ez már nem hatja meg. Kajánul vigyorog, miközben testvére próbálkozásait figyeli. Azzal azonban nem számol, hogy a kislány fogja magát, teljes erejével nekiront és belöki a vízbe. Egy pillanat alatt veszti el az egyensúlyát és borul bele a kerti tóba.


Mintha álomból ébredne. Kissé megrázza a fejét. Olyan rég volt. Azóta egyikük se tud édesanyjukhoz futni segítségért, Andy is felnőtt, Ő pedig már a Roxfort végzősei között tengeti mindennapjait. Minden más.
Tekintete a házból lépdelő testvérére téved. Múltkor az iskolában egy ismeretlen fiúval látta. Lehet ideje lenne felvilágosítani a hugicát a méhecskékről és a virágokról?
Naplózva


Andromeda Bucksworth
Eltávozott karakter
*****


VI.GRIFFENDÉL°°Andy, a vagány°°DStag°°Prefektus <3

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2011. 04. 27. - 12:59:19 »
+1


"Nem kell egyedül élned a világban, ott van a testvéred."

Hűvös, hóborította a táj így December derekán. Téli szünetünket töltjük otthon Norah-val, és Fiduciával. Ráérünk majd az új évben visszautazni Roxfortba. Valami zaklat belülről. Egy nem sokára bekövetkező évforduló. Lassacskán tizenegy éve, hogy Anyánk elment tőlünk. Elment? Talán találóbb, helytállóbb kifejezés lenne rá. , ha azt mondanám, hogy elvették tőlünk. És nap, mint nap látom annak a bizonyos valakinek az arcát, aki elvette tőlünk az anyai támaszt. Azt, akit a világon mindenkinél jobban szerettünk, Norah, és Én. Fiducia. Ő volt az, aki ha meg sem születik, talán még ma is átölelhetne Anyánk gyengéd karja minket, és adhatna okos tanácsokat fiúügyekben. De sajnos nincs ez így. Fiduciának hála. Neki köszönhető, hogy Anyai támasz nélkül maradtunk a Nővérem, és Én. A múltkor elmentünk meglátogatni Anya sírját négyesben. Apa, Norah, Fidu, és Én. Fiducia most is sírógörcsbe tőrt ki anyánk sírköve felett, de Én jégcsap módjára néztem végig kishúgom könnyáztatta arcát, kisírt szemeit. Nem hatott meg. Norahval is pityeregtünk, mint a legtöbb alkalommal, ha meglátogatjuk a sírkertben Anyánk sírját. Őt azonban átöleltem, szorosan, ahogy csak egy igaz testvér tudja a másikat. Néha szeretném, ha csak így lennénk hármasban, Fiducia nélkül. Minden más lenne. Nem hiányozna az életemből  egy világ, ami Anyám halálával végleg összeomlott bennem, bennünk… A fejem zúg ezektől a súlyos gondolatoktól, nem bírom tovább. A szobámból kirontva sebesen csapom be magam mögött az ajtót, szinte lecsörtetek a lépcsőn, a nappaliban sietve öltöm meleg pulóveremre a hasonlóan meleg kabátomat, lábaimat csizmába bújtatom kivételesen nem tornacsukába, hisz baromira hideg van odakinn,  és a hátsó ajtón át kilépek a meleg kúriánkból a nagy kertbe, amit a szállingózó hó lassan befed, akár a sütit a porcukor. Meg kell keresnem Norah-t. Beszélnem kell vele. Ő az egyetlen támaszom. Másra nem számíthatok. Ő biztosan tudja valahogy enyhíteni bennem ezt a belső feszültséget, ezt a rezignáltságot. Ami minden bizonnyal Fiducia számlájára írható. Egyáltalán mi az, ami nem Fiducia számlájára írható? Lassan nem tudok olyan kudarcot felhozni az életemben, amiért ne Őt hibáztatnám. Ekkor észreveszem Nővérem alakját a kis kerti pavilonban. Kicsit elmosolyodok. Valahogy nyugtatólag hat a jelenléte. A pavilonba beérve lehuppanok mellé a padra, karjaim ernyedten hullnak térdemre. Aztán ránézek. Próbálom kitalálni mire gondolhat. De nem kell sok idő, hogy felhagyjak a barkóbázással. Nem szeretem azt a játékot.

-Téged mi üldözött ide? Mi a baj?

Kérdezem mintegy beszélgetés indítólag, félig viccesen, poénkodva, félig komolyan. Ugyanis kíváncsi vagyok rá, hogy Ő vajon miért jött ide? Én magamról tudom mi hajtott ide. A keserűség, és a tehetetlen düh. Saját kishúgom miatt. Akit leginkább óvnom kellene, félve vigyáznom. Nem a pokolba kívánni kb. Lehetne másképp is, de nem lett. A Sors sajnálatos módon nem kegyelmez senkinek. Ha úgy érzi itt az idő kegyetlen elégtételt vesz Tőlünk bűneinkért. Csak nem tudom akad e olyan súlyos bűn amiért ennyire megkell lakolni. Valószínűleg nem így működik a zavaros világ rendje, amit jobb néha meg sem érteni, de elbújni a zord valóság elől sem épp a legjobb megoldás. Enyhíteni próbálom Norah hangulatát. Kabátom zsebébe nyúlok egy zacskó tökös derelyét előhalászva onnan, majd felé nyújtom, hogy ha kedve van, édesség mellett dumálni nyugodtan kiszolgálhassa magát egyetlen, hőn szeretett nővérem. Az arcára pillantva látom, neki sem jobb a kedve nálam, de azért kitartóan próbálkozik, hogy leplezze.
Naplózva


Norah Bucksworth
Eltávozott karakter
*****


Griffendél \ VII.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2011. 05. 25. - 16:29:37 »
0

Húgocskám

Ezerszer és ezerszer is elmondhatná, hogy mennyire hiányzik neki. Hogy a világon Ő volt számára a legfontosabb, hogy a hiánya sosem fog befoltozódni. Annyira más minden mióta elment. Annyira fájdalmas és annyira üres. Mindig azt mondogatják ők ketten, hogy lehetett volna másképp. Igen lehetett volna. Ha a harmadik testvér sohasem lát napvilágot. Akkor minden más lenne. Édesanyjuk élne, Andy boldog lenne, Ő pedig… nem lenne egy terápiára szoruló, szorongó 18 éves lány, aki még a párkapcsolati kérdéseit se tudja megválaszolni.
Látja ahogy húga közeledik felé. Mosolyog. De csak mert mindig boldogsággal tölti el, ha látja. Édesanyjára emlékezteti. A mosolya az övé.
- Ha te azt tudnád…
Sóhajtja és ráveti magát a derelyére. Húga mindig is tudta, hogy mire van szüksége. Ha esténként nem tudott aludni, átsompolygott és egyszerűen csak beszélgettek hajnalig. Ha épp vidám volt, akkor megkétszerezte boldogságát. Egyszerűen szereti a testvérét. Fiducia. Ő már egészen más téma tárgyát képezi. Lesz talán egyszer a távoli jövőben valamikor egy nap, amikor Norah úgy ébred, hogy már nem haragszik rá. Hogy nem pofozná fel legszívesebben, akárhányszor meglátja. Talán lesz ilyen. De ebben a percben és a közeljövőben biztos, hogy nem. Újabb sóhaj. Mostanában állandóan csak sóhajtozik. Nem tesz jót neki ez. Szüksége lenne egy anyai tanácsra.
- Annyira szeretném, ha itt lenne anyu. Annyira szeretném, ha segítene nekem. Nem tudom, hogy mit tegyek. Hogy mit és hogyan ahhoz, hogy fele olyan jó ember legyek, mint ő! Nem tudom, mit tegyek Andy. Egyszerűen csak minden összeomlik körülöttem mostanában. Újra és újra.
Elhallgat. Vagy nem tudja egyelőre folytatni, vagy nem akarja. Norahnál sosem tudni. Inkább beleharap egy nagyot a derelyébe. Nézi a szállingózó hópelyheket. Olyan könnyű nekik…csak szállnak a széllel.
- És ott van Evan … sose akartam fiút közel engedni magamhoz. Tudod jól. Ismersz. Ő mégis más. Viszont nem élném túl, ha ez is csak egy újabb csalódás lenne. Merlinre is Andy! Fogalmam sincs, hogy mi a fenét kéne tennem…fogalmam sincs.
Mindezt teli szájjal hadarja el. Roppantul nőies. Még jó, hogy nincs aki rászóljon ilyenért. Kicsit összébb húzza magát. Nem tud többet mondani. Csak bámulja azokat a szép szemeket. Pár perccel ezelőtt még kötetlenül ki akarta beszélni testvére pasis ügyeit, most pedig ő terítette ki az összes égetett kártyáját. Titkok azért még mindig vannak. Holnap után a Mungó is várja.
Naplózva


Andromeda Bucksworth
Eltávozott karakter
*****


VI.GRIFFENDÉL°°Andy, a vagány°°DStag°°Prefektus <3

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2011. 05. 26. - 14:09:51 »
+1


Nem kellenek a szavak. Azok nélkül is pontosan tudom, hogy Norah le van törve, mint a bili füle. Tisztában vagyok a tárgyával is a nehézségeknek. Neki is legalább annyira hiányzik Anya, akár csak Nekem. Vagy talán még jobban. De a fájdalmat, a veszteséget mindenki a maga módján gyűri le. Én hiperaktív lettem. Norah pedig… Az alkoholba menekült. De együtt legyőztük az alkoholproblémáját. Akár hogy is legyen, együtt biztosan legyőzzük imádott Nővérem problémáját. Kissé ijedt szemekkel figyelem Őt. Látom, van bőven, ami nyomasztja. Örömmel nyugtázom, hogy a derelye azért megtette a hatását. Hiába. Az édesség csodákra képes. Megértő mosollyal hallgatom végig Nővéremet. Mindig boldog vagyok, ha elmondja, mi nyomja a lelkét. Fejem kissé oldalra billentem, úgy fürkészem Norah gyönyörű arcát. Egyszerűen mindent tudni akarok, ami Vele történik, történt. Amikor elhallgat szólásra nyílnak ajkaim. –Tudom Norah. Nekem is hiányzik, hidd el. Maradandó bennem is Anyám halála. Nem tudom feltűnt e, de hiperaktív vagyok, mióta meghalt. Nekem is éppúgy szükségem lenne Rá, mint Neked. És ne beszélj hülyeségeket. Te már most olyan jó ember vagy, mint Ő. Én csak külsőre hasonlítok jobban Rá. De itt véget is ért a hasonlóság. Te ugyanolyan finom lelkű vagy, mint Ő volt. Ugyanolyan jó ember vagy, akár csak Ő volt. Megmondom mit kell tenned. Lépj túl a múlton. Ha emészted magad, azzal nem hozod vissza Anyát. –A kissé hosszúra nyúlt monológot követően elhallgatok, és mély levegőt veszek. Aggódva tekintek Egyetlenemre. Olyan érzékeny mostanában… -Tudod. Sokszor arról ábrándozom, hogy ez az egész sem történt. Hogy egy nap felkelek, és kiderül, hogy csak álmodtam. Anya pedig él. De akárhányszor is próbálom elképzelni. Az nem a valóság. A valóság az ez. Anya több mint tíz éve nem lehet Velünk, mert az az átkozott Fiducia megszületett. Ezzel kell szembenéznünk sajnos. Bármennyire fáj is. –Mondandóm végeztével egy derelye után nyúlok, de aztán rájövök mit is kell egy igazi testvérnek ilyenkor tennie. Gyengéden átkarolok Norah vállát, és az ölembe húzom a fejét, ha hagyja, és elkezdem simogatni a szőke kobakját. Ámulattal figyelem az aranyszőke fürtöket, és közben ismét rajtam a sor, hogy a hallgató szerepébe bújjak. Csak megértően hallgatom Norah szavait. Mindeközben tekintetem a szállingózó hópelyhek, és Nővérem szöszke kobakja között cikázik. Evan. Pasik… Hallani sem akarok Róluk. Szemeimben valami haragos fény gyúl, ahogy Heikkire gondolok. Hogy csak kihasznált. Ráadásul, ha nem vagyok észnél, akkor másnap reggel mellette ébredtem volna. De Merlinnek hála nem így történt. Csak smaciztunk, jót flörtöltünk. Néha már azt gondolom, sohse fogok normális pasit találni. Ha így folytatom véncsaj lesz belőlem az ziher. Kissé talán irigy is vagyok Norcira, amiért úgy tűnik, Ő megtalálta álmai lovagját. Az Én szerelmi tapasztalatom pedig mindössze kavarás kategóriába sorolható smúzolásokra korlátozódik. Hiába. Norah a szebb kettőnk közül. –Neked legalább van pasid… Én legfeljebb smúzolgatok a srácokkal. Na és hol áll Evan a smármércén? Tesztelted? –Próbálok némi humort csempészni a beszélgetésbe, hátha Norát is felvidíthatom kissé. –Na de komolyan… Az évfolyam egyik leghelyesebb sráca. Igaz, nem nagyon ismerem, habár egy évfolyamra járunk, de nem hiszem, hogy csak kóbor numerának tart Téged. Próbáld meg Vele. Lehet, hogy Ő az igazi számodra. Én meg ha így folytatom sosem lesz pasim… -Őszintén szurkolok hőn szeretett Nővérkémnek, hogy Evan mellett megállapodhasson, és most az egyszer ne kelljen csalódnia a férfi nemben. Nem vezet a csalódás semmi jóra. A lehető legjobb példa rá Én vagyok. A bíztatás őszinte, akár csak a némi keserűség is. De nem igazán adok hangot utóbbinak hangszínemben. Végig megmarad benne az a hűvös, északi nyugodtság, hidegvérűség. Közben a pavilonban egyre jobban kezd hűlni a levegő. Előhalászom a pálcámat, és a pavilon közepére egy kis méretű tűzcsóvát varázsolok aminek támpontot egy kerámiaváza szerűség adja. Minden erőmmel azon vagyok, hogy lelket öntsek nővérembe. Egységben az erő.
Naplózva


Norah Bucksworth
Eltávozott karakter
*****


Griffendél \ VII.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2011. 05. 27. - 12:59:51 »
0

Csak hallgat mélyen. Szégyelli, hogy saját testvére előtt is vannak még mindig titkai. Olyan rossz érzés. Elhallgatni a legnagyobb gondokat az elől az ember elől, aki talán nagyobb segítségére lehetne, mint az-az átkozott terapeuta. Iszonyatosan szégyelli magát, így mielőtt valami olyat mondana, amit megbánna, beleharap egy jó nagyot a derelyébe. Figyeli a hópelyheket. Kinyújtja oldalra a karját, ujjbegyére rátelepszik egy. Szép kis gyémánt. Egy világ, ami pillanatok alatt hull szét, olvad el. Könnyű lenne ha a gondok is így tennének. Olvadjanak el! Olvadjanak el! Olvadjanak el!
- Igen Evan nagyon helyes! Viszont hiányzik belőle valami. Mellette mindig nevetek, de … sírni nem tudok. Hiányzik az, hogy lelkizhessek. Valami nem okés. Így nem. Ráadásul még nem is csókolóztunk!
Elhallgat, figyeli testvérét. Nem lehet könnyű neki sem. Hosszú utat tett meg a lány azóta, hogy édesanyjuk meghalt. Nem csak saját magát kellett gatyába ráznia, hanem nővérénél is próbálkozott. Mai napig abban a hitben él, hogy sikerrel.
- Anyánk hidd el, hogy nem lenne büszke rám. Pedig én csak ezt az egyet szeretném, hogy az legyen. De olyan nehéz! Oh .. nehogy azt hidd Meda. Nem csak külsőleg vagy olyan, mint anyu volt. Hidd el nekem!
Mondja és miközben erre gondol, eltűnnek egy percre a rossz gondolatok. Csak mosolyog. Úgy, mint régen. Mint mikor még nem volt semmi olyasmi, ami igazán megnehezíthette volna az életét. Nem volt olyan, mint most!
- Mi legyen Meda?
Nevet fel, megelevenedni látszik a régi Norah. Kivetődik a szállingózó hóba. Karját az ég felé emeli, hagyja, hogy ezernyi pehely ellepje. Rátelepjenek hajára, vállára, ruhájára. Nem érdekli, ha megfázik. Felkap a földről egy maréknyi havat, gombóccá formálja és elhajítja Meda felé. Játsszanak! Játsszák el, hogy nincs rossz, nincs kegyetlenség, nincsenek bűnös titkok! Nincsenek titkok…nincsenek titkok…nincsenek titkok!
Játsszák el, hogy újra boldogok, mind a ketten, hogy a világból eltűntek a halálfalók, a gyilkosságok, hogy anyjuk újra ott figyeli őket a kúria ablakában. Játsszák el, hogy ami Norah arcán ott virít, hogy a mosoly igazi! Hogy egyre több és több lesz, hogy minden olyan, mint régen. Minden olyan, mint régen!
Újabb golyót gyúr, és újból elhajítja. Nem céloz túl jól, de ez csak játék…

Naplózva


Andromeda Bucksworth
Eltávozott karakter
*****


VI.GRIFFENDÉL°°Andy, a vagány°°DStag°°Prefektus <3

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2011. 05. 30. - 13:42:50 »
0


Megértő szemekkel hallgatom Noraht miközben Evanról beszél Nekem. Bár nem igazán tudom mire vélni azt, amit mondott. Hiányzik Belőle valami… De mi? Miért baj az, ha a pasija mosolyt tud csalni az arcára bárhol és bármikor? Nem ezért jó szerelmesnek lenni? Habár Én honnan is tudnám mi is az az igazából szerelem? Kissé talán értetlenül nézek most Testvéremre. –Bocsi, de ezt most nem nagyon értem. Miért is gáz az, hogy Evan nem hagyja, hogy depibe süllyedj? Azt gondoltam pont ettől szép a szerelem. Hogy mindig tud egy kis vidámságot csempészni az életedbe, és a mindennapjaidba. Meglehet, hogy a pasid nem éppen egy lelkizős fajta. –Próbálok tippelni, bizonytalanságát megerősítendő még gyenge vállaim is kicsit felemelkednek egyszerre, ajkaimat is lebiggyesztem hozzá. Az még sem okés, hogy ennyire nem biztos a párkapcsolata terén egyetlen Nővérem. Ennek viszont nem adok hangot. Miért is tenném? Ügyes lány Norah. Egyedül is megtud küzdeni a nehézségeivel. Ám ha mégsem, majd szól időben. Ez Nálunk így szokás. Semmit sem hallgatunk el a másik elől. Amikor viszont Nővérkém kiböki, hogy még csak nem is smaciztak jól láthatóan ledöbbenek. –Te jószágos ég!! Ez gáz! Mióta is jártok Ti? Tényleg. Hogyan kezdődött? Mesélj egy kicsit. És mikor szándékozod bemutatni Nekem leendő sógoromat? –Ismét csak sikerült magam előadni hamisítatlan, és legfőképpen nyers stílusommal. Mi az, hogy még nem csókolta meg? Mi Bucksworthok köztudottan akár kit megtudunk hódítani, bár Én ellenpélda vagyok. Akkor hogy hogy nem jutottak még el legalább a csókig? –Az első fokozat a smármércéről legalább meg volt már? Tudod. A megfogott kéz. –Röhögöm el magam, nagyon úri hölgyesen, úgy szívből, isten igazán. Amikor Anyánkra terelődik újfent a szó, egy pillanat alatt hervad le arcomról a vigyor. Nem értem, miért mondja ezt Nővérem. Miért nem lenne büszke Rá, ha élne? Hiszen legyőzte a piát. -Talán van valami, amiről nem tudok? –Kérdezem, miközben szemöldökeim egyhén megemelkednek. Titkolna valamit előlem? Nem, az nem lehet. Nekünk nincsenek titkaink. Mi mindent megosztunk egymással. Norah szavai azonban még is csak jól esnek. Hogy nem csak külsőre vagyok olyan, mint Anyu volt. Ahogy az is legalább ennyire jól esik, hogy Nővérem arcán tiszta, őszinte mosolyt látok. Ritka kincs ez. Semmi sem okoz nagyobb örömet, mint hogy mosolyra fakaszthatom azt, aki számomra a világon a legfontosabb. Az öröm, amin osztozunk, megkétszereződik. Én is elmosolyodom. Mintha visszatért volna a régi Norah. Bár csak így maradna. Követem Őt a pavilonon kívül uralkodó enyhe hóesésbe. A kabátomról meg is feledkezem.  Én is hagyom, hogy a tél kivetítse Rám hálóját. Imádom a telet. Még is csak Északi vagyok. Széttárom a karjaimat, és fejem az ég felé emelem. Az arcomra hamarosan sok apró hópihe száll, látásomat pedig a szempilláimra tapadt hópelyhek nehezítik kis időre. Sötétkék norvégmintás pulóveremet pedig hamarosan szintén ellepi egy rétegben a könnyed hó. Nővérem pedig nem rest azonnal szabályszerű hadjáratot indítani ellenem. A hógolyó a pulcsimon landol még jobban hóba burkolva engem, mint a természet. Harsányan elnevetem magam. És hagyom, hogy a játék heve magával ragadjon. Ha csak egy kis időre is, de újra gyerekek lehetünk. Mintha visszarohannánk az időben. Anyánk újra rajtunk tarthatja óvó tekintetét a kúria valamelyik ablakából. Szinte a hátamon érzem a tekintetét. Nem szabadna, hogy elragadjon a képzelet, de most olyan csodálatos minden. Itt van Norah. És persze Anyánk emléke. Szerencse, hogy vizes az arcom, így legalább nem látszik, hogy pár könny kicsordul a szemeimből. Bár a Testvéri szem többet lát néha, mint hinnénk. Én is lehajolok, hogy hógolyót gyárthassak, és kiegyenesedve megcélzom Noraht. Nem érdekel, hogy eltalálja e vagy sem. Ez csak játék. Önfeledten kiszórakozhatjuk magunkat. Bár ilyen önfeledt lenne Norah mindig, mint amilyen most. Jó is lenne.
Naplózva


Norah Bucksworth
Eltávozott karakter
*****


Griffendél \ VII.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2011. 06. 07. - 16:43:50 »
+1

Mit mondhatna?
Elég lenne szebbé és boldogabbá maszkíroznia a múltját és a jövőjét ahhoz, hogy húga elhiggye, nincsenek gondok. Nincsenek és nem is voltak.
Tűnődve bámulja a szép szemeket, túlzottan magányosnak látja magát a világos íriszekben. Mint egy tükör, ami csak az igazat mutatja. Olyannak láthatod meg benne magadat, mint amilyennek, sehol máshol.
El kell hinni, hogy más is így lát bennünket. Vidámnak, boldognak, és tényleg minden rendbe fog jönni. Hit kérdése az egész. Ugye? Csak hit kérdése az egész.
És most ott guggol a hóban, gyúrva a golyókat. Mintha nem lenne kétségbeesett, mintha nem forgolódna álmatlanul éjszakánként.
Igen…a szerelemnek az a célja, hogy mind a két fél boldog legyen. Önfeledt. De egyszerűen nem lehet úgy tenni, mintha semmi sem történt volna! Miért tegyen így? Miért hajtson fejet a szerelem törvényszerűségei előtt, az igába hajtó vasfüggöny még várathat magára. Igen. Még várathat.
- Meda!
És valóban önfeledten nevet.
- Nem … még a kezét se fogtam meg!
Micsoda egy balfék. Állandóan papol mindenről, s lám kiderül a való. Milyen érdekes dolog a szerelem. A legbensőbb énünk szabadul fel ilyenkor, a bennünk élő kisgyerek, aki még az érintéstől is fél. Pedig milyen nagyon vágyik rá. Olyannyira, hogy majd bele pusztul, de nincs menekvés a rettegés birodalma elől, ha egyszer a kapuk kitárultak.
- Smármérce! Ugyan Meda, nekem ez sosem ment! Lássuk be … nem is fog menni!
Mondja, miközben ismét elkomorul kicsit. De csak egy másodperc erejéig, hiszen már a hóban fekszik, angyalkát rajzol. Egy angyalt, amit édesanyjának küld. Egy angyalt, ami vele maradhat és vigyázhat rájuk. Egy angyal.
Nem érdekli, hogy a hó hideg, hogy meg fog betegedni. Csak fekszik ott a nagy fehérségben és bámulja az eget, nézegeti a kézfejére ráhulló pelyheket. Mindegyik egy világ. Egy magányos kis világ. De ha egymásra találnak, csak hatalmas erő árán képesek arra, hogy elváljanak egymástól. Még azután is marad pár, amik örökre egy életet alkotnak.
- Az egyik üres teremben találkoztunk. Gitározott…ahogy szokott. Én pedig énekeltem neki. Meda! ÉN! ÉNEKELTEM! Hát ezek alapján milyen kapcsolat lehet ez szerinted?
Valóban … milyen kapcsolat lehet ez egyáltalán? Milyen kapcsolat lehet az, ahol azon kell gondolkodnia, hogy miért nem képes elengedni magát. Nem mintha a többi fiúnál nem így lett volna, de Evannal reménykedett benne, hogy másként lesz. Annyira szeretné, tényleg annyira, mégis saját magában csalódik egyre nagyobbat és nagyobbat, napról napra.
- Fogalmam sincs, hogy mit akarok…
Fekszik a hóban, a jégkirálynő és hagyja, hogy a hideg átjárja testét. Legalább lehűti. Elűzi furcsa, rémisztő gondolatait. Talán húgából is elűzte az aprócska szikráját a felismerésnek. Hogy Norahval mindig is problémák lesznek.

Naplózva


Andromeda Bucksworth
Eltávozott karakter
*****


VI.GRIFFENDÉL°°Andy, a vagány°°DStag°°Prefektus <3

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2011. 06. 14. - 05:58:47 »
0

Enyhén oldalra biccentett fejjel fürkészem a Nővéremet. Miért? Miért van olyan érzésem, hogy titkol előlem valamit? Hogy van valami, amit Nekem sem árul el. Hogy van valami titka. Amit nem oszt meg Velem, a Húgával. Hozzá hasonlóan Én is tűnődve nézek bele Norah szép íriszeibe, mintha a mélyükre szeretnék látni. Vagy a legapróbb részletét próbálnám felkutatni. De nem megy. Nem biztos, hogy jó, de nem biztos, hogy rossz dolog ez. Egy valami biztos; valamit eltitkol előlem. De mit? Jobb ebbe bele nem gondolni. Csak higgyük el, hogy minden okés, nincsen semmi baj. Hisz Norah tudhatná, hogy vele vagyok, bármi gond adódik. Velem megoszthat mindent. És meg is oszt. Ugye így van..? Bár Én is kitartóan gyártom a hógolyókat a hóban guggolva, fél szemmel azért Nővéremet fürkészem.
Csak árulná el mi a valódi baj. Ismét segítenék Neki. Ahogy mindig is tettem. Amikor annyira padlón volt, hogy a kétségbeesésében az alkoholba menekült. Akkor sikerült. Most miért ne sikerülne? Hiszen együtt mindenre képesek vagyunk. Legalábbis próbálom magam ebben a hitben ringatni. És még csak kétkedni sem jut eszembe, hogy lehet ez másképp is. Hogy Norah azóta is újra és újra az alkoholba fojtja a bánatát, és nem hat rá a józanság szava. De az Ő érdekében is próbálom elhinni, hogy az óta letette a piát. Nincs más hátra. Újra fel kell csapnom Sherlock Holmesnek, és nyomozni egy kicsit utána. Akkor kiderül az igazság. Milyen jó lenne, ha anya itt lenne. Ő biztosan tudna segítőkezet nyújtani. Ő tudná mi a megoldás. Minden jó lenne. Norah is boldog lehetne, Apa is, és Én is végre megnyugodnék.
Norah önfeledt kacaja feledteti Velem a pillanat keserűségét. Noha eddig is mosolyom mögé rejtettem minden kétségemet, búmat, bánatomat. Most fülig ér a szám. Nem bírok nem mosolyogni. Főleg, ha Norah mellettem van. Ő Apám mellett a másik fő támaszom az életben. Fiducia meg… Őt hagyjuk. Sokszor úgy érzem, mintha itt sem lenne közöttünk. Játékosan eldobok egy hógolyót Norah felé a hóesésben. Bár jól célzok, most a móka a lényeg. Finom kis móka, felejthetetlen, unásig új, és új. Nélküle nem igaz, s nem nekem való, mert nevetni együtt jó. Ahogy a mugli rajzfilmhős, Spongyabob mókadalában is hangzik. Ez csak móka. Látványosan elcsodálkozom, amikor közli Velem, hogy még csak a kezét sem fogta meg. –De még is mitől félsz? Áruld már el. –Bíztatom Nővéremet a két mondat között. –Mi az, hogy nem megy? Sajnálom, de leckéket ÉN nem adok Neked. Valahogy nem vonz a lezbikálózás, hiába vagy a Nővérkém.
–Próbálom egy kicsit talán pocsék poénnal oldani a hangulatot, persze mindeközben önfeledten felnevetek, és Én is belevetem magam a friss hóba. Hogy pár kar- és láb mozdulat következtében angyalt formáljak. Anyukámnak. Mintha láthatná. Hosszú percekig csak fekszem a hideg hóban, tagjaim szinte átfagynak. De nem igazán hat meg. Bírom a hideget. Az persze más kérdés, hogy Ő kevésbé bír Engem. kitekintek a hó rengetegből Norahra, és ismét elnevetem magam. Majd arcom az ég felé emelem, számat kitátom, és hópelyheket nyelek, mint ahogy a gyerekek szokták. Aztán váratlanul felülök. Korszakalkotóan zseniális ötletem támadt. –Figyu Norci. Mit szólnál hozzá, ha elmennénk egy rock buliba? A Roadhouse clubban úgy hallottam a hétvégén fellép valami rockbanda. Evant is beszervezhetnénk. Mit szólsz? –Pengetem meg finoman a témát. Egy kis szórakozás nem árthat a Nővéremnek. Attól talán kicsit felpezsdülne, önfeledtebb lenne. Közben pajkosan húzogatom a szemöldökeim, és egy hatalmas hógolyót dobok a Nővérem felé.
 


Naplózva


Norah Bucksworth
Eltávozott karakter
*****


Griffendél \ VII.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2011. 07. 03. - 14:55:50 »
+1


Olyan kimerült vagyok, és annyira, annyira üres, száraz belülről. Néha hagyom, hogy a szememben látsszon ez a semmi, ez a nihil, és olyankor az őrületbe kergetem Medát, annyira aggódik miattam. Nemrég, mikor rájött, hogy szinte minden nap betegre iszom magam, és hogy aztán hajnalokon át imádkozom a porcelánistenhez, segíteni akart. Hagytam neki. Hagytam, hogy kicsit megnyugtassam, pedig a problémák koránt sem múltak el. Az az addiktológiai szakrendelés semmit sem ér. Semmit! Csakis magamra számíthatok ebben a nyomorult harcban. Nem támaszkodhatom örökösen a húgomra, hiszen ő a húgom! Merlin szerelmére! Nekem kellene vigyáznom rá, nem neki énrám, mégis nagyon régóta ez a helyzet! Ez a nagy, büdös, megalázó igazság... Sajnálom...
Heverünk a hóban, két kifeküdt angyalka helyén, és a kezéért nyúlok. Ujjaim megérintik az övéit, és megszorítom, bár olyan nedves az olvadt hópelyhektől, hogy az érintés ki is csúszik a kezemből. Evanről beszél, még mindig, pedig én nem akarok róla beszélni. Felesleges a beszéd, amíg ilyen friss valami, nemhogy nem nyílt még ki a virág, de még ki sem tavaszodott, hogy a rügyek kipattanhassanak az ágból. Bizony, tél van. Odakint, és idebent is. Nagyon rég óta.
Egyetlen egy fénysugár van, mely olykor beragyogja az életem, az pedig Meda. Noha legtöbbször vidámnak és élénknek mutatom magam, belül képtelen vagyok összeszedni magam. Kívül karcsú és gyönyörű balerina vagyok, de belül csak fuldoklom a tömény vodkában. Ez van, ez vagyok én! Ezt látod te olyan fényesnek és csodálatosnak, Meda!
Drága kicsi húgom...
Hát a kedvedért, most játsszuk el, hogy élünk...
Hirtelen pattanok fel, mint akinek eszébe jutott valami. Látom, hogy Meda felült, de én rávetem magam. Kicsit kisebb termetű vagyok nála, Meda erősebb nálam, mindig is harciasabb volt, de most nem hagyom magam, nem ám! Leteperem, ráülök a derekára, leszorítom őt a combjaimmal és felfeszítem a két kezét. Persze csak játékosan. Soha nem tudnám igazából bántani.
Ugye... soha...?
- Szóval nem vagy hajlandó leckét adni nekem! Jól van, csókkirálynő! Boldogulok nélküled is! - incselkedek vele, miközben lehajolok, és szőke homlokára támaszom saját, hótól nedves fejem, melyet az imént olyan gyöngéden simogattak az ujjai.
- Koncertre mennél? És szükséged van gárdedámra? - csúfolódom. Apa soha nem engedné el egyedül, legalábbis nemrég még így volt. Igazából sok idő telhetett el azóta, én azonban szinte minden napomat az alkohol mámorában töltöttem, már akkor is. Néha olyan érzésem van, hogy kiesett egy-két év az életemből. Egy-két év, és senki nem vett észre semmit rajtad kívül, drága kishúgom...
- Alkut ajánlok. Játszani fogunk egy játékot. Ha benne vagy, elmegyek veled a koncertedre. Csak te meg én! - teszem hozzá gyorsan. Az egész szünetet kizárólag a családommal akarom tölteni. Evan meg nem érdekel. - Nos?


Naplózva


Andromeda Bucksworth
Eltávozott karakter
*****


VI.GRIFFENDÉL°°Andy, a vagány°°DStag°°Prefektus <3

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2011. 07. 04. - 15:23:32 »
+1

Csak ülök egyetlen hőn szeretett Nővérem mellett a hóban, de úgy érzem, mintha nem is hideg hóban ülnék, hanem éppen megfelelő hőmérsékletű valamin. Szinte meg sem érzem a lassan farkasordítóvá fajuló hideget. Noha arcom egy kicsit kipirult azért a hidegtől. Néhány határozott mozdulattal lesöpröm magamról az időközben rám telepedett hópelyheket. És elégedett, jól megszokott mosollyal tekintek Norahra. Örülök, hogy itt van Velem, Nekem. Hiszen Ő jelenti Nekem az igazi támaszt a bajban, akire számíthatok mindig, minden helyzetben. És aki ismer Engem, mégis szeret. Norah az, akivel minden titkomat megosztom. Neki mondom csak el mi bánt éppen, vagy minek örülök. Várom az igen csak tetszetős ötletemre a javaslatot, hogy menjünk el koncertre, mire a Nővérem nemes egyszerűséggel rám veti magát. Incselkedik Velem egy sort, ahogyan régen is tettük előszeretettel. Ez jellemző volt ránk kiskorunkban is. A másikkal való élcelődés, csipkelődés. Sokszor verekedtünk, és hol Ő nyert, hol Én, de hát nem is volt lényeg melyikünk nyer. A móka volt a lényeg. Noha általában Én voltam az, aki ezeket a kis testvéri élcelődéseket kezdeményezte, most Ő csúfolódik Velem. Csúfolódjon csak. A rock and roll nélküle is rock and roll, bár a Nővérkém nélkül még sem az igazi. Apa sosem szerette, ha egyedül kóricálok el valahova, pláne éjjel, de eddig még egyszer sem buktam le. Norah általában fedezett. Nem volt ez másképp azon a bizonyos napon sem, amikor Heikkivel futottam össze a Roadhouse Clubban. Magammal vittem volna, de akkor Fiduciára ki vigyáz? Bár nem mintha különösebben érdekelne, mi van azzal a kis… Á reménytelen. Tőlem szokatlanul még szavakat sem találok arra, hogy gyűlölöm még annyi év után is Fiduciát. Már a nevének gondolatára is elönt a tehetetlen düh. Rosszabb számomra kishúgom, mint valami mumus. A mumus legalább eltűnik, de Ő itt van változatlanul, és visszavonhatatlanul.
–Koncetre hát! Neked is jót tesz egy kis hajrázás, és egy kis rákenroll. De most szólok, hogy semmi pia. Különben nagyon pipa leszek. De várjunk csak… Hisz Te már letetted a piát. Akkor minek is figyelmeztetlek?
-Adok választ hatalmas elánnal, ami Engem alapvetően jellemez. Bár felesleges volt a piás részt a mondandómba iktassam, hisz Nővérem tavaly óta egy kortyot sem ivott, már ami a szeszes italokat illeti. Ugye nem? Ugye így van? Nem ittál egy csepp alkoholt sem azóta hogy rád találtam a Három Seprűben, Norah Bucksworth?
-Alku? Játék? Felőlem legyen, de előbb szállj le Rólam J.I Jane, mert lenyomtál, mint a bélyeget. –Meresztem hatalmasra kékjeimet Nővérkémre, amikor valami alkura terelődik a szó. És mi féle játékba akar belerángatni Engem? Égek a kíváncsiságtól, bár minden érzékem azt súgja, hogy nagy balhé lesz. Halljuk Norah. Ezúttal mit főztél ki? Most már az sem igazán érdekel, hogy Nővérem valósággal összeroppant. Tudni akarom mit terveltél ki Nővérkém.

 



Naplózva


Norah Bucksworth
Eltávozott karakter
*****


Griffendél \ VII.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2011. 07. 05. - 02:31:56 »
+2

I'D DO IT ALL FOR YOU
I WOULD I WOULD I WOULD


A szemem ragyog, ahogy nézem őt, a mosolyom ösztönből ott csücsül a derelyétől édes ajkamon, és érzem, így, hogy itt van a húgom a karjaimban, én pedig az övében, semmi baj nem érhet bennünket, semmi. Mindig is így éreztem és nagyon remélem, Meda is. Hiszen tudom, mit szeret, tudom, mit teszi boldoggá és mi szomorítja el. Tudom, mi az ami dühíti és mi az ami fájdalmat okoz neki és hogy hány cukrot tesz a teájába.
Harsányan, boldogan és lendületesen beszél, alig várja, hogy elmehessünk valahová, végre kimozdulhassunk, és ettől hirtelen én is várni kezdem az estét.
Aztán kiejti a száján azt az undorító, marcangoló, dühítő, megalázó, sértő és gusztustalan, rohadt mondatot.
Csak semmi pia...!
A szívem egy pillanatra leáll, és belecsusszan a gyomromba, a torkomban hatalmas gombóc tapad meg. Hirtelen érzékelni kezdem a hideget, ezt a szívet tépő havazást, és hirtelen minden egyes hópehely, melyet az arcomra fúj a szél, maró tűszúrásnak érzek. A vállaim megfagynak és összetörnek, ráomlanak a lelkemre, és ajkamról lefagy a mosoly.
Legszívesebben sírnék.
Legszívesebben az öledbe feküdnék és zokognék, Andy!
Annyira naiv vagy! És én annyira gyűlöllek ezért! Legszívesebben az arcodba üvölteném, hogy nem, nem, te buta liba, nem tettem le! De csak azért, hogy a következő pillanatban térden állva esdekeljek a bocsánatodért...
Levegőt veszek, hosszút, szaggatottat, és lemászom a húgomról. Kecsesen állok fel, akár egy igazi táncos. A mozdulatok, azok igen, megmaradtak még... Annyi minden ellenére. Kezemet kinyújtom, hogy felsegítsem őt, pedig legszívesebben visszalökném őt a hóra.
Alku, játék? Mit is forgattam az imént a fejemben? Pedig jó kaland lett volna, de most csak hátat fordítok Andynek, és visszagyaloglok a pavilonhoz. Hülye hóesés! Csurom víz lettem... Mégis mi értelme volt ennek az egész hancúrozásnak?! Felkapom a derelyés zacskót meg a sálat, amit letettem a padra, a nyakamba vágom, és elindulok a ház felé, miközben kétségbeesetten kérdezem magamtól:
Most meg mégis kire haragszom...?
Naplózva


Andromeda Bucksworth
Eltávozott karakter
*****


VI.GRIFFENDÉL°°Andy, a vagány°°DStag°°Prefektus <3

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2011. 07. 05. - 14:29:49 »
0

Látom Norah szép szemeiben a csillogást, és ez megnyugtat. Mintha egy percre ismét régi önmaga lenne, és nem csak földi árnyéka önmagának. Nap nélkül. Szeretném azt hinni, hogy ez valóban így van. Hogy őszinte az öröm fénye a szemeiben, és nem csak a kedvemért játssza el hogy boldog. De egy ilyen felhőtlen pillanatban senki, se senki nem kételkedne. Főleg akkor nem, ha arról az emberről van szó, aki az egész világot jelenti számomra. Nem kételkedek Norahban. Miért kételkednék? Hiszen nincs rá okom. Ugye nincs? Hát persze, hogy nincs. Egészen beleéltem magam hogy este együtt megyünk Nővérkémmel koncertre, együtt zúzunk majd a minőségi rockra. Hű de jó lesz. Hű de. A szívem szinte repes Nővérem felett. Minden olyan jó lett hirtelen. Norah itt van, este rock koncerten nyomulunk majd. Együtt. A koncert hevében talán a tetőfokra tudjuk fokozni Norah jó kedvét, és ezúttal remélem, hogy végleg sikerül elérnem nála, hogy végre boldog legyen. Hisz megérdemelné. Annyi rossz után, amit együtt átéltünk megérdemelne végre Nor egy kis önfeledt boldogságot. A mai nappal azt hiszen új életcélom van. Segíteni Noraht teljes erőbedobással. Na nem mintha eddig nem ezt tettem volna, ahogyan testvérhez az méltó, de akkor is. Érzem, hogy valami nem okés. Valami nincs rendben. Olyasmi érzésem van, mint valami vihar előtti csendben. Az egyik percben még nem takarja egy felhő sem az eget. A másikban már szinte leszakad az ég. Az imént még incselkedő Norah-nak már nyoma sincs. Lefagy ajkáról a mosoly, hogy átadja helyét egy komorabb arckifejezésnek. Bizonyára megbántottam. Nem bizonyára. Tudom, hogy megbántottam azzal a rohadt mondattal, pedig Merlin varázspálcájára esküszöm, nem szándékosan tettem. Sosem bántanám meg Noraht. Egyetlenegy szóval sem. Most úgy tűnik még is csak sikerült. Az Én arcomról is lefagy a vidám, sziporkázó vigyor. Legszívesebben azt hiszem arcon csapnám magam legbelül, még ha kívül erre a hirtelen kialakult nagyfokú önutálatra nem utal semmi sem. Hogy lehettem ekkora barom? Hogy? Ebben a pillanatban Norah feltápászkodik Rólam, kecsesen kel fel, akár egy balerina. Látszik, hogy korábban balettozott. Kicsit megkönnyebbülök, hogy Nővérem súlya már nem nyomja mellkasomat. Helyette inkább valami más nyomja. A bűntudat, hogy ekkora paraszt voltam Vele. Hirtelen tápászkodok fel Én is, közel sem olyan kecsesen, ahogyan Ő tette az imént. Még vissza is esek egyszer újra a hóba. Majd hatalmas káromkodások közepette megkísérlem a két lábra való állást újra. Ezúttal sikerül, és lépteimet megszaporázva követem Nort. A pavilon felé veszi az irányt. Felkapja a sálát, amit a nyaka köré helyez, és a derelyés zacskót. Sietősen indul el a ház felé, Én is megszaporázom lépteimet, hamarosan utol érem, és felveszem a tempóját, mellé sorolok.
-Lassíts már Duracel! –Ismét egy kedélyes poénnal próbálom oldani a légkört, és remélhetőleg Noraht is felvidítom vele. Remélhetőleg. Fél szemmel rá figyelek, fél szemmel az előttünk álló tágas udvart. –Figyu. Ne haragudj.. Tudom, hogy az előbb azt a piás részt nem kellett volna.. Visszaszívom. Okés? Tudom, hogy nem tennéd azt újra. Bízom benned. –Hangzik a bocsánatkéréses-magyarázkodós fejezet, amit alapvetően csak a Nővéremmel szemben vagyok hajlandó „gyakorolni”. Majd bűnbánatom valódiságát alátámasztandó egyik karommal megkísérlem átölelni a vállát menet közben.




Naplózva


Norah Bucksworth
Eltávozott karakter
*****


Griffendél \ VII.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2011. 07. 13. - 20:55:27 »
0

Hallom, ahogy ő is felkel, hallom a lépteit, ahogy utánam siet, és megtorpanok, ahogy megszólít. Megtörlöm a szemem, vigyázva persze a sminkre, de ha megkérdezné, hogy sírok-e, azt mondanám, hogy csak belement a szemembe a hó.
Nem mutathatom ki, mennyire össze vagyok törve, nem. Jönnének a kínos kérdések. Nem akarom, hogy azt lássa, mennyire sérülékeny vagyok. De igazából az bánt, hogy tudom, mennyire hisz bennem, mennyire hisz nekem.
Nem is tudom szavakba önteni mindazt, amit érzek, ezt az önutálatot, ezt a bűntudatot, ezt a fájdalmat és bánatot, ami bennem van. Ránézek Andyre és ahogy átöleli a vállam, hirtelen összerezzenek. Le akarom lökni a kezét, hiszen undorodom magamtól, és undorodom attól is, hogy vigasztalgasson, mert nem érdemlem meg, nem érdemlek én már... semmit.
De ehelyett összeszedem magam. Nem lehetek gyenge, előtte nem!
- Hát nagyon helyes - mondom, és kipréselek magamból egy halvány mosolyt. - Köszönöm, Meda - teszem még hozzá, egy pillanatra a szemeibe mosolygok, azokba a nagy kék szemekbe amelyek pontosan olyanok, mint az enyémek, aztán a ház felé nézek és a sálamba kapaszkodom.
- Na gyere... rendbe kell szednem a szemöldöködet a koncert előtt...!
Én is átölelem Andy derekát, és így ballagunk be együtt a házba, hogy aztán együnk valamit, és aztán kicsinosítsuk magunkat, hiszen hamarosan itt a buli ideje!

~
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 03. 05. - 00:27:23
Az oldal 0.111 másodperc alatt készült el 43 lekéréssel.