Konstantin Maksim Ivanovics Domogarov

Konstantin Maksim Ivanovics Domogarov/ Константин Максим Иванович Домогаров

Figyelem! A következőkben durva szavak hangzanak el, a megtekintés csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott! Vigyorog

Alapok

jelszó || „It's so fluffy”
teljes név || Konstantin Maksim Ivanovics Domogarov/ Константин Максим Иванович Домогаров
becenév ||Max
nem || férfi
születési hely, idő || Kijev; 1969, február 5.
kor || 28
vér || fél
iskola || Durmstrang;
munkahely || Elég sok volt belőle…

A múlt
Nem fogom a sablondumával kezdeni. A dátum, mikor erre a világra szartak, teljesen lényegtelen, egyedül a hely ami fontos nekem: Ukrajna. Persze ilyen formájában csak nemrég született meg, a '60-as évek végén még az orosz „testvérhez” tartozott. Ma Kelet- Európa egyik legnagyobb állama, zord fenyvesekkel és szeszélyes folyókkal. Ahová még nem ért el a nyugati romlás utolsó hulláma. Szerencsémre oda kellett születnem, a híres-neves Kijev városába. Szerettem ott élni, mindig el lehetett csavarogni valahová, hogy halálra rémítsem az anyámat.
Az anyám. Kvibli volt a szerencsétlen, bár a vére kék volt, mint a nefelejcs. Igazi csodának tartották, mikor apám elvette. Persze azt nem tudták, hogy akkor már rég úton voltam a földi pokol felé. Nem sok öröme telhetett a házasságban egy aranyvérű, erőszakos tahóval, de ugye az élet nem lehet fenékig tejfel. Apámmal rettegtek, hogy az egy szem fiuk is kvibli lesz, de az dolgok máshogy alakultak, úgyhogy akár jól is élhettünk volna. Nem mintha nagyon panaszkodni akarnék, az anyagiak rendben voltak, és egyébként sem vagyok az a nyafogó kis gennygombóc. Nem, a gond csak az volt, hogy az apám a fejébe vette, hogy mindenáron úri gyereket farag belőlem, akármibe is kerül. Tanítókat fogadott mellém, mikor olyan 5 éves lehettem, anyámat pedig szinte a közelembe se engedte. „Ugyan mit tanulhat tőled?”- mondogatta az öreg Ivan. Nekem nem hiányzott igazán. Sosem voltunk olyan közel egymáshoz. Most felkaphatnád a fejedet és szajkózhatnád a szokásos szeretet-szöveget. Én mindent az apámtól, a bigottan vérmániás apámtól kaptam. Eltökélte magában, hogyha már megkeserítettem azzal, hogy el kényszerült venni egy olyan szutykot, mint anyám, valamit profitál is belőle. Szóval felfogadta a tanítókat, én pedig szívtam magamba a tudást. Egyrészt, hogy örömet okozzak vele az öregnek, másrészt érdekelt is, amit tanultam. Az etikett persze rém unalmas volt, úgyhogy egy idő után már csak azért figyeltem oda rá, hogy önkényesen átléphessem a megfelelő magatartás határait. Amit apám rendszerint meg is torolt rajtam egy bőrszíjjal, de megérte. Így telt el életem első jelentéktelen évtizede tanulással, veréssel és dicsérettel, erdei kóborlásokkal. Sosem volt testvérem; nem is éreztem szükségét. Voltak persze más gyerekek is a környékünkön- egy nagy, régi házban laktunk -de barátaim nem voltak, csak alkalmi pajtásaim a bajkeverésben. Abból elég sok volt, bár valamennyire fékeztem magamat, hogy apám kedvében járjak.
Az egyik nyáron aztán megjött a levél, hogy mehetek a Durmstrangba. Biztos vagyok benne, hogy az apám intézte el valahogy, mert nem túl sok félvér rohangál arrafelé a folyosókon. Emlékszem, hogy odavoltak az ősök. Én is odavoltam. Szerettem a mágiát már akkor is, fontos résznek tartottam az életemben, és végre professzionálisan is művelhettem...

Durmstrangos évek
Lenyűgözött a hely hangulata. Valahol a lelkem egy sötét zugában mélyen romantikus alkat lehetek, mert rettenetesen szerettem a komor, titkokkal teli, borostyánnal fojtogatott épületet. A vörös uniformis pedig úgyszólván a szívem csücske lett, piszkosul jól néztem ki benne.
Az oktatásra sem volt panasz, bár zavaróan sokat foglalkoztunk sötét varázslatokkal. Persze izgalmas téma és rengeteg csibészséget is ellestem, de kiegyenlítetlennek, felemásnak éreztem a tantervet. Úgy döntöttem, önszorgalommal hozom be a „lemaradást”, és valósággal beköltöztem a könyvtárba. Faltam a könyveket szinte minden témában, a történelmet és a bűbájtant különösen szerettem, és a szépirodalom is belopta magát a mindennapjaimba.
A könyvtárban ismerkedtem meg Anjával. Mindig az a könyv kellett neki, amit éppen olvastam. Véletlen? Ma már nem hiszek a véletlenekben, és már akkor se kellett volna...de fiatalság, bolondság, szokták mondani. Anja szintén sokat időzött a könyvtárban, és szépen lassan összemelegedtünk annyira, amennyire ez lehetséges fiú és lány között. Ostoba voltam, észre kellett volna vennem, hogy csak játszik velem, hallgatnom kellett volna a társaimra. A szerelem vak, de hogy süket is legyen?
Tényleg szerettem. Igazán. Ő pedig csúnyán rászedett.
Egy évig szépen alakultak a dolgaim, jól ment a tanulás, és apám is büszke lehetett rám, mert igazán jól viseltem magam. Nem akartam rossz benyomást tenni a lány szüleire, vagy akár magára Anyjára. A családja kedvesnek tűnt, egészen addig, amíg ki nem derült anyám kviblisége. A drága „elfelejtette” közölni velem, hogy a rokonai erősen Grindelwald- pártiak voltak, én meg ugye nem reklámoztam az anyámat...
Az a büdös kurva ezek után szépen bevádolt apucinál, hogy én kényszerítettem bizonyos...khm, dolgokra, és pár hét múlva már egy nem túl tágas, keletre néző cellában találtam magam a tengeren. Magából a Nurmengardból csak annyit láttam, amennyit a bevitelemkor megfigyelhettem, plusz a cella repedéseit.
Öt tartalmas évet töltöttem abban a 6 négyzetméternyi dobozban, különböző koholt vádak alapján. Az ősök persze felém se néztek; az apám ki is tagadott, anyám meg meghalt amíg én a kényszerszabadságomat töltöttem a „tengerparti nyaralóban”. Nem rázott meg, csak a kitagadás fájt. Nem nagyon persze, hiszen az utóbbi pár évben egyre nehezebben jöttem ki a vénséggel. Ahogy idősödnek, úgy hülyülnek el.
A hűvösben volt időm gondolkodni a dolgokon. Elhatároztam, hogy megfizetek minden fázva, éhesen és félve eltöltött éjszakáért és nappalért. Mikor a fentről jövő ordítást és káromkodást hallgattam, Anját képzeltem magam elé, ahogy előttem térdepel én meg csak ütöm és ütöm... mágiával könnyebb lett volna elintézni, de vannak dolgok, amiket egy férfinak a puszta két kezével kell megtennie.
Dédelgettem, formáltam a bosszúmat, az melegített hideg hajnalokon, az adott erőt, mikor már úgy éreztem, végem és a teljes nihil osztrigaként szippantja be az agyamat, hogy egyben nyeljen le. Az adott erőt, hogy az egyik tárgyalásnak csúfolt színielőadáson arcul köpjem az egész rohadt, degenerált famíliát és utána röhögjek...az a vegytiszta kéj, amit akkor éreztem, mindent felülmúlt, még az átkokat és ütlegeket is könnyebb volt elviselni. Csak a fulladást nem. A tárgyalás végeztével visszavittek a sziklapengére, a toronyba, de még mielőtt visszazártak volna a patkánylyukba, a tengerbe löktek, hogy „lehűljek” kissé. És bizony összekötött végtagokkal gyorsabban merülsz el, mint egy ágyúgolyó... hiába kapálózol, tiltakozol, véged van. Szerencsére- vagy talán épp ellenkezőleg- még épp idejében kihúztak a vízből.

Aztán eltelt az idő, és már nem volt vizes lepedő, amit rám húzhattak volna. Egyik napról a másikra szabad lettem.
Nem tudtam mit kezdeni vele; az utolsó évet nem fejeztem be a Durmstrangban, főiskolára gondolni se mertem, a család kitagadott. Ott álltam a víz mellett 21 évesen, a tornyot néztem a távoli sziklán és egyszerűen nem tudtam, mihez kezdjek. Egyvalami volt csak biztos: az önpusztítás édes és akaratos bilincse, ami egyre szorosabb lett minden pillanattal.
A következő években bebarangoltam az egész kontinenst. Dolgoztam a megélhetésemért, bármilyen munkát elvállaltam, amit találtam: voltam sárkányidomár Romániában, kovács Toledóban, kitartott szerető Párizsban, pincér Olaszországban, könyvkötő Berlinben, eladó az Abszol úton, halász az Északi- tengeren,gulyás Mongóliában, favágó Finnországban és még sorolhatnám. Sehol nem töltöttem pár hónapnál többet, folyamatosan mozgásban voltam. Ami állandó volt az életemben az az alkohol, a dohány és a különböző tudatmódosítók- mugli és varázsvilági egyaránt- mámora volt, és a könyvek. Meg a megfizetés ígérete. Az hajtott előre, nap nap után, városról városra, ágyból ágyba. Voltak nők, hogyne lettek volna, nem is kevés. De Őt egyik sem tudta pótolni. Akármennyire gyűlöltem is azért amit velem művelt, nem tudtam kiheverni. Egyszerűen nem ment; néha azt kívántam, bár kivághatnám magamból mint egy rákos szervet.

Hosszas nyomozás és töméntelen szívességtétel után sikerült kiderítenem, hogy a kis kurva a pereputtyával együtt Nagy- Britanniába emigrált '95-ben. Micsoda véletlen, a Sötét Nagyúr visszatér és ők pont akkor költöznek be az országba... mint már mondtam, nem hiszek a véletlenekben. Engem eddig teljesen hidegen hagyott ez a mizéria a Nagyúr miatt. Leszarom, hogy ki győz a végén, amíg én békében tehetem a dolgomat és forralhatom a mézédes elégtétel tervét. Szóval követtem a nyomot és újra a szigetországban találtam magam.

Időközben megírtam a történetemet, és valami barom ki is adta. Meglepően sikeres lett komorsága ellenére, és a summából amit kaptam, jó pár átmulatott éjszakára tellett. De lassan ez is elfogy, úgyhogy azt tervezem, felkeresek egy régi ismerőst. Smoke ugyanolyan simlis mint én, muszáj lesz segítenie, így diktálja a nincstelen gavallérok íratlan szabálya. A fickót még fenn Lappföldön ismertem meg,mikor egy névtelen kis falucska becsületsüllyesztőjének csaposaként ténykedtem, titokban pedig a készleteit pusztítottam. Akkoriban nagyon egy hullámhosszon voltunk, aztán kiderült a turpisság és meglehetősen sietősen kellett távoznom. Ez a szimpatikus úriember segített meglépnem a tulaj elől is.

Háború
Kurvára elegem van belőle. Miért nem tudunk felülemelkedni végre a témán? Ki a faszt érdekel, hogy kinek milyen a vére? Vannak sárvérűek, akik ezerszer inkább emberségesek mint az aranyvérűek, és viszont. Sok energiát és időt spórolna magának a társadalom, ha végre belátnák, mennyire felesleges ez az egész cécó...

Jellem

Egy ribi egyszer azt mondat nekem, hogy érzéketlen kis pöcs vagyok. Valljuk be férfiasan, nem tévedett nagyot. Nagy pöcs vagyok. Egy kiégett, bunkó tirpák vagyok, akit nem érdekel más saját magán kívül. Ott pusztítom magam, ahol és amivel csak tudom. Én döntöttem így, és senkinek semmi köze az okához. Sokszor vagyok keserű és ironikus, durvaság határát súrolóan szókimondó és őszinte. Kivételt csak akkor teszek, ha egy csinosabb nőstény kerül a közelembe, de azzal is csak addig vagyok olyan megértő, amíg szét nem teszi a lábát. És valamelyik ostoba picsa mindig szétteszi. Komolyan nem értem, mit esznek rajtam; nem vagyok se túl barátságos, se túl jóképű. Lehet, hogy pont az igénytelenségem vonzza őket? Azt mondják,a jó fiút választó nők legbelül igazából a rossz fiúra vágynak...talán van benne valami.

Apróságok

mindig ||
Mágia
Alkohol
Dohány
Nők
Anja
Borosta
Bulik
Brutális őszinteség

soha ||
Nurmengard
Ostobaság
Félelem
Nyílt víz
Anja
Aranyvér-mánia

dementorok || Bezártság
mumus || Anja
Edevis tükre || Megbélyegezni Anját, mint a középkori cédákat szokták
százfűlé-főzet || Áttetsző, tiszta acélkék, apró, fekete szemcsékkel. Nagyon keserű, és nem csak a torkot égeti, mikor lenyeli az ember, hanem utána egy jó darabig a gyomrot is.

titkok ||
Még mindig szereti Anját
Nurmengard-bélyeg a bal alkarján
Fél a nyílt víztől
Rettenetesen vágyik egy normális, rendezett életre

rossz szokás ||
Mikor csak teheti, pipára gyújt(esetenként cigarettára)
Nem gyengén alkoholista
Az etikettet elég szabadon értelmezi

A család

apa || Ivan Vladislav Fyodorovics Domogarov; 52; aranyvérű
anya || Oxana Katerina Marakulinova; meghalt ; kvibli
testvérek || Nincs testvérem
családi állapot || Na ne röhögtess! Egy igazi szerelem volt, de az már régen a múlté...és amíg keresem az újat, miért ne szórakozhatnék jól a jelöltekkel?

állatok || Nincsenek

Családtörténet ||
Anyai ág:
Drága jó anyám tősgyökeres ukrán volt, méghozzá aranyvérű családból. A szóbeszéd szerint a család egyik őse volt Ivan Bohun is, a Sólyom, a kozák szabadságharc talán legjelesebb alakja. A család eredetét a 860-as évig vezeti vissza, legelső ősapánk jelen volt Kijev megalapításánál, tehát ez az ág varég, pontosabban svéd eredetű.

Apai ág:
Ez már kicsit izgalmasabb, bár mikor be kellett magolni ,baromira utáltam. Apám orosz származású, távolról rokona a Romanovok vesztét okozó Raszputyin-háznak(talán ezért lett az öreg is olyan defektes vénségére). Az eredetünket itt is a korai középkorig lehet visszavezetni, ősapám a Rurik-dinasztia fegyveres szolgája volt. Tehát ez az ág is kapcsolódik a varégokhoz, de ez szláv ág, nem északi, ahogy ezt az öreg Ivan is fennen hangoztatta.

Külsőségek

magasság || 187 cm
tömeg ||88 kg
szemszín ||kék
hajszín ||barna
különleges ismertetőjel || Nurmengard-bélyeg, borosta/szakáll, pipa/cigaretta

kinézet ||
Olyan ez, mint egy borkóstoló. Először ott az első benyomás: magas, izmos férfi már-már szakállba hajlóan többnapos borostával, kezében az elmaradhatatlan tüdőméreggel. Aztán ahogy az ember forgatja a szájában, újabb és újabb aromák törnek a felszínre. Gyűrött arc, komoran, kiégetten csillanó szemek. Előtűnnek a ruházat részletei is: alapvetően átlagosnak mondható holmik, kivéve ha viselőjük úgy akarja, hogy jól öltözöttnek tűnjön. Ősz szálak a sötétek közé vegyülve. Markáns, férfias vonások; jóképű, érezz férfiember, talán a harmincas évei elején járhat. Unott úrinők vágyálma.És végül az utóíz. Zavaros, nyugtalanító aura marad Max után. Vajon mi történt ezzel az emberrel, hogy ilyenné vált?
egészségi állapot || Súlyosbodó alkoholizmus, de a drogokkal már leállt

A tudás

varázslói ismeretek ||
Kb. 6 és fél év Durmstrang, tehát a tanmenetből nem sok maradt ki. Rengeteg dolgot tanult meg magától, amire az iskolában úgy érezte, nem fektetnek kellő súlyt. A börtönévek után a megélhetési gondok megkövetelték, hogy a muglik között is elboldoguljon, és a változatos állásai miatt sok gyakorlati dologhoz is ért.
Beszéli az ukránt, az oroszt, az angolt elég tisztességesen és az alapvető kifejezéseket több nyelven is elsajátította a vándorlás során( szomjan biztosan nem halna).

mugli képzettségek || Elég sok szakmához ért, pl. asztalosság vagy könyvkötés, hogy csak párat említsek. Igazából nehéz lenne olyat mondani, amihez ne konyítana valamennyire. Tud autót vezetni is.
pálca típusa || 13 és háromnegyed hüvelyk, kőris, sárkányszívizomhúr maggal

Szerepjáték-példa

Fény... ki a rák hagyta széthúzva a függönyöket? Majd' kisül a retinám.
A párnám alá nyúlnék a pálcámért, ha nem feküdne valaki a karomon. Lassan kinyitom a szememet, de percek kellenek, míg megszokom a fényárt a szobában. Legalább délután három óra lehet. Újra megpróbálom megmozdítani a kezem, mire a rajta fekvő valaki legördül róla. Végre. Ahogy odapillantok egy csontos, girhes nő csípőjének vonala tűnik elém. Amilyen parti volt, örülnöm kéne, hogy nem egy pasas. Vagy egy kutya.
Benyúlok a párna alá, de a pálcám nincs a megszokott helyén. Miért is lenne, végül is csak épp szükségem lenne rá.
Fekszem még egy darabig a luvnya mellett, aztán mikor eléggé hozzászoktam már a verőfényhez, felülök és körülnézek a szobában: mindenfelé üres üvegek, könyvek, tányérok és alvó emberek hevernek rendezett összevisszaságban. A helyzetváltoztatástól kavarogni kezd a fejem, úgyhogy újra lezárom égő szemeimet, és a közeli asztalon fekvő pipámért nyúlok. Olyan régi társak vagyunk már,hogy csukott szemmel is meg tudom tömni, és mire az első illatos, bíborszín füstfelhők kiszabadulnak a dohánylevelek fogságából, a szédülés is elmúlik.
Felkelek az összetúrt ágyról és konstatálom, hogy egy szál faszban ácsorgok az ablak előtt. Kit izgat? Voltam én már nagyobb szarban is, de azért a közfelháborodás elkerülése végett húzok egy alsót meg egy inget a legközelebbi ruhakupacból. Ahogy elindulok, valami reccsen a padlón: a világ szegényebb lett egy kupicával. A zaj nyomán nyűgös morgást hallok az ágy másik feléről.
- Neee, már megint füstölsz? Oltsd el azt a szart...
- Te meg takaríts ki, bazmeg -hangzik a replika. Ha már itt van, vegyem valami hasznát is.
Az embereket kerülgetve kimászok a konyhába, ahol a már ismerős rumli fogad. Meg Alex, a szomszédom szintén elég zilált állapotban.
- Mi az, Alex, hogy tetszett a buli? -kérdezem csibészes vigyorral, ahogy a következő adag füstöt eresztem szét a plafon alatt.
- Igazából nem tudom. Nem emlékszem túl sok dologra -mondja kissé megszeppenve a srác.
- Na nem baj, mindig azok a legjobbak, mikor másnap lehet találgatni, ki mit csinált. Gyere, igyál egy kis narancslevet, az majd helyretesz -a pulton álló kancsóért nyúlok, és töltök neki a lakás talán egyetlen tiszta poharába. Átadom az italt, majd én is jól meghúzom a kancsóból. A vodkabélés kellemesen csiklandozza a májamat ezen a korai órán.
- Bláh, ez tele van vodkával! -hallom az ifjú titánt.
- Aki éjjel legény, legyen nappal is az, barátom -ajándékozom meg számtalan életbölcsességeim egyikével, egy nevetés-félét elfojtva.
- Az nem az én ingem? - kérdezi most a hátam mögül egy álomittas hang. Megfordulok, és egy vadidegen pasassal találom szembe magam. Lenézek az említett ruhadarabra: nem ismerős, de ez nálam nem meglepő.
- Bocs haver, mindjárt visszaadom -kezdem el komótosan levenni a ruhát.
- Áh, hagyd csak, nem fontos -mondja a jövevény enyhe undorral a hangjában- Nem láttátok a barátnőmet? 170 cm magas, vékony, barna hajú...
Fapofával az ágy felé sandítok, és beigazolódik a gyanúm.
Éljenek a másnapok...

Egyéb
Lilianne D'Alambert - multi Vigyorog

avialany|| Gerard Butler