+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Futottak még
| | | |-+  Francesca Keenan
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Francesca Keenan  (Megtekintve 1362 alkalommal)

Francesca Keenan
Eltávozott karakter
*****


ƒrankie.

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2010. 07. 28. - 21:41:26 »
0

FRANCESCA KEENAN




         Alapok

jelszó || Gerzson, te ittál? Lehelj rám!
teljes név || Francesca Keenan
becenév || Frankie
nem || férfi/
születési hely, idő || Írország, Dublin; 1983. máj. 17
kor || 14
vér || arany, fél, sár
iskola || Roxfort
évfolyam || negyedéves


         A múlt

  Az életem talán azért alakult úgy, ahogy, mert nem ismertem az anyámat. És végül is az apámat sem – bár itt sokkal inkább maga a fogalom hiányával volt a baj.
   Anya belehalt a születésembe, így a vele való bármi nemű érintkezés eleve kiesett. Apám elvileg mindig is vidám, kedves ember volt, amikor pedig összejött anyával, akkor a mennyországban járt. Aztán jöttem én, és elvettem élete értelmét – sosem mondta ki, de valahol mindig is ott lappangott köztünk, hogy ez az én hibám.
   Amíg nem tanultam meg beszélni és járni, addig az apai nagyszüleimnél laktunk – anyai ágról a felmenőimet sosem ismertem. Imádtam Londont, imádtam azt a házat, illetve azt, amit jelentett nekem: boldogságot, szeretetet, otthont. Akkor még tudtam nevetve szaladgálni az udvaron, vagy mosolyogva játszani az állatokkal – mint egy kisgyerek, egy igazi kislány.
   Aztán egy napon apám kijelentette, hogy haza megyünk. Meglepetten néztem rá, és valami olyasmit gügyögtem, hogy én otthon vagyok, de nem hatotta meg. Szerintem nem is érdekelte. Fájdalmas búcsút vettem a nagyszüleimtől – csak később gondolkodtam el azon, vajon miért hagyták, hogy kicsússzam a kezeik közül?
   Mindig is utáltam Dublint. Nagy város volt, koszos, az emberek pedig ridegek. A házunk kisebb volt, mint a nagyszüleimé, én mégis tátongó űrnek éreztem a világ egy mély zugában, ahova száműztek. Utáltam óvodába és suliba járni, bár mindig mosolyogtam – egyszerűbbnek találtam, ha egy csendes kislánynak tartanak, semhogy megtörtnek. Nem voltak barátaim, de rosszakaróim sem. Átnéztek rajtam. A szobám sötét sarkában barátkoztam meg a tömény magánnyal.
   Apám ritkán volt otthon, és akkor sem volt igazán magánál. Ivott. Csak ült a konyhában, kezében az üveggel és siratta magát. Vagy ha már ittasan jött haza, akkor csak elesett egy küszöbben és ott maradt tisztulatig – hogy aztán előröl kezdhesse, természetesen.
   Nem különösebben foglalkoztam vele, hogy őszinte legyek. Mivel ebben nőttem fel, még csak nem is sejthettem, milyennek kellene lennie. Hogy milyen egy igazi család, egy apa. Az viszont mindig is rosszul esett, amikor nagyapa meglátogatta apámat és megpróbálta lebeszélni az életviteléről – csak akkor ezek a viták még nem voltak érhetőek számomra. Nagypapa mindig bejött hozzám is, megkérdezni, hogy vagyok. Több alkalommal felajánlotta, hogy mehetek vele, ha szeretnék, de én folyton visszautasítottam. Sosem értettem, miért kéne vele mennem – addigra a boldogság meg az otthon valami nagyon távoli, érintetlen ismeretlent jelentett.
   A tizenegyedik születésnapom eleinte ugyan úgy telt, mint a többi nap. Nem is tudtam igazán, mi az, hogy szülinap – nem arra asszociáltam, amire egy gyereknek kéne. Őszintén szólva, nem asszociáltam semmire. Ajándék, torta, mosolyok? Ugyan már.  Ám azon a napon mégis kaptam valamit: a jövőmet, egy levél formájában.
Kibontottam, és ámulva olvastam a sorokat. Természetesen mindig is tudatában voltam a Varázsvilágnak, ám az nem élt körülöttem. Apám sosem beszélt rólam, a mugli iskolában pedig jobbnak láttam nem kérdezni felőle.
   Aznap apám a nagyiékkal jött haza. Egyedül csak a nagymama volt boldog: mosolyogva hozzám lépett és szorosan megölelt. Apám kivette a kezemből a levelet, ránézett, majd nagyapám felé dobta. ’ Már tizenegy éve! Tizenegy éve vagyok egyedül! ’ – emlékszek tisztán apám siránkozására.
   Egyikünk sem figyelt rá.
   Csillogó szemekkel nagyapára néztem, aki mosolyogva mondta, hogy egy hónap múlva meglátogatjuk az Abszol utat. Nem tudtam, merre van az, de közelinek éreztem magamhoz. Valami, ami mindig is hiányozott belőlem, tőlem.
   Az első néhány évemet apámnál töltöttem. Semmi nem változott, nem érdekeltem jobban. Ha tehettem, csak a nyári szünetre mentem oda, utáltam ott lenni. A Roxfort lett a második otthonom, mint sokan másoknak.
   Egyszerűen imádtam. Tartoztam valahova, valamihez, és ez mámorító érzés volt. Rég volt ekkora lelkesedésem akármi iránt – már kezdtem azt hinni, hogy teljesen kiszállt belőlem az élet. Pedig nem, de még mennyire, hogy nem! Bár nem vagyok kifejezetten jó tanuló, eleinte mindent élveztem: nyitottam az új dolgok felé, figyeltem, koncentráltam. A tanárok többségével megvoltam, de Umbridge… az a nő kiakasztó volt. Utálom a rózsaszínt, és utáltam őt is, a módszereivel, meg a nyávogó hangjával együtt.
   Eleinte féltem az engem körülvevő sokaságtól. Ha az ember huzamosabb ideig van egyedül, kicsit ijesztő a tömeg, még ha nem is különösebben foglalkoztak velem. Hiába is próbáltam volna tagadni, érdekeltek, és valahogy mindig voltak körülöttem. Figyeltem, ahogy egymásra mosolyognak, barátkoznak, veszekednek. Ahogy a felsőbb évesek beledobálják a nevüket a Trimágus Tusába, a reménykedő arcokat, hogy talán ők lesznek a kiválasztottak…
   Nem vettem részt semmiben, csak figyeltem. Próbáltam a távolból kiismerni az embereket, meg úgy az egész iskolát. Eleinte tényleg nem akartam közéjük olvadni, aztán kezdtem beleképzelni magukat a helyükbe. Talán tényleg boldogok? Vagy ez az egész csak egy látszat, hogy könnyebb legyen? Csak egy felvett álarc, egy ostoba maszk?
   Aztán a Sötét Nagyúr akcióba lendült. Mire sikerült volna elfelejtenem apámat, tett róla, hogy ne így legyen. Apám... besokallt. Feladta minden reményét az életével, vagy sokkal inkább a tengődésével kapcsolatban. Kiabált, ordibált nem létező alakokhoz. Nem járt el dolgozni. Beleőrült a kiszolgáltatottságba, a tehetetlenségbe.
   Egy éve mondtam azt, hogy elég. Hagytam egy – talán felesleges – levelet apámnak, hogy hazamegyek. Nagyanyámnak csak annyit kellett mondanom, hogy meguntam Írország zöldjét – London pirosa jobban bejön. És a Roxfort is közelebb van. Nem kellett semmit válaszolnia ahhoz, hogy nyilvánvaló legyen, miért döntöttem így. Nagyapám is csak helyeslően bólintott.
   Akkor értettem meg, miért fűzögetett annyi ideig, s hogy én milyen buta voltam.
   Eltelt egy év azóta. Apám a Mungóba került, én pedig megtaláltam az otthonaimat.
   Tökéletes vég egy elfuserált történetnek, nem?



         Jellem


   Sajnos én alapvetően nem kedves vagyok.
   De nem ám. Sokkal inkább kíváncsiskodó, bizalmatlan. Rengeteg türelmem van - nem sűrűn lehet az emberek részese a haragomnak, vagy a hisztimnek. Inkább a hallgató, kérdező típus vagyok, mint a fecsegő. Persze ez attól is függ, milyen lábbal kelek fel. A hangulatingadozásaim a plafont verik.
   Hihetetlenül eltökélt és kitartó vagyok. Amit a fejembe veszek, azt meg kell, hogy valósítsam, különben elbuknék magammal szemben. Ennek érdekében folyton tervezek, általában minden téren. Nem vágok bele mindenbe, kivéve, ha idő szűkén vagyok – akkor viszont gyakran hozok helytelen döntést. Aztán próbálok arra törekedni, hogy helyrehozzam.
   Nem vagyok önző, még ha elsőre nem is látszik – bár a versenyszellem bennem van, és ezért képes vagyok olyan döntéseket hozni, ami nekem kedvez. Kiszámíthatatlan vagyok és kreatív, ami egy jó párosítás. Tudok kedves is lenni, ha akarok, meg ha van rá lehetőség. Csak nem sűrűn van. Ami érdekel, azt tudni, érteni, látni akarom – álljon akármi az utamba.
   Viszont ha néhány szóban kéne jellemeznem magam, akkor talán a gúny és a cinizmus lennének az elsők. Ha rossz kedvem van, elég tapintatlan tudok lenni. De van bűntudatom, még ha eléggé elenyésző mennyiségben is – és ha kell, ha nagyon kell, tudok bocsánatot kérni. Mivel a magányt szoktam meg, nem szeretek tömegben lenni, főleg nem a közepén. Nem is sűrűn hívom fel magamra a figyelmem.
   Makacs vagyok. Nem tudod megváltoztatni a magamban kialakult véleményem. Még ha hülyeséget mondok vagy csinálok, akkor is kiállok mellette. Meghallgatom mások véleményét, ami nem jelenti azt, hogy érdekel is, vagy hogy fogok rá hallgatni. Nem túlzottan vagyok bosszúálló, de ha olyan pillanatomban kapnak el, akkor sor kerülhet rá.
   És talán a legfontosabb, hogy folyton mosolygok. Állandóan. Kedvesen, gúnyosan, fájdalmasan – avagy van erősebb fegyver a pálcánál.



         Apróságok

mindig || zene, kék, szürke színek, szabadság, könyvek, gondolkozás, mosoly, a cicc, figyelem, énekelgetés
soha || kiszolgáltatottság, felsőbbrendűség, ha nem juthatok reggel kávéhoz, függőségek, hisztizés, feltűnési viszketegség, mérhetetlen butaság
dementorok || Látni minden pillanatát apám megőrülésének.  
mumus || Saját magamat látom, beesett arccal, görnyedt testalkattal. Cserepes ajkkak, élettelen szemek, egy segélykérő sóhaj, amire nem jön válasz - avagy van rosszabb az egyedüllétnél?
Edevis tükre || Anya, apa, kisfiú, kislány. A lányka az apja karján, a fiú aj anyja előtt áll. Boldogság.
százfűlé-főzet ||  Kék és zöld színű, olaj fényű, az íze pedig mint a mentol.
titkok || - eredetileg is vörös a hajszínem, csak az a vörhenyes vörös
                                                                    - és végül is apámra sem vagyok túl büszke.
rossz szokás || - ha ideges vagyok, vagy nagy nyomás alatt érzem magam, zihálva veszem a levegőt
                                                                             - sosem nézek az emberek szemébe



         A család

apa || Achaius Keenan; 39; félvér
anya || Elynore Walsh; elhunyt, félvér
testvérek || -
családi állapot || ' Még keresem az igazit. ' féle sablonszöveg.
állatok || Chesire, a macska. Elloptam Alice dögét, haha.

Családtörténet ||
   A családom… ha úgy fogalmazok, hogy eléggé kihalt, akkor nem járok messze az igazságtól. Édesanyám felmenőit, a Walshokat sosem ismertem, még csak nem is találkoztam velük. Nem voltak aranyvérűek, itt-ott becsúszott egy-egy mugli. Apámat félig halottnak tekintem, mivel az is. Testvére nincs. Igazából a nagyszüleim a szüleim. A Keenanok sem arany vérűek:  bár nagyapám, Paul varázsló, nagyanyám, Denise mugli. A nagyi francia származású, innen van a Francesca név. Nagyapám szülei varázslók voltak, valahol generációkkal ezelőtt lehetett valaki mugli.
   Mindig is Írország volt a fellelhetőségünk helye. Innen ered a fánk – ami a hatalmas, zöld területeken elég foghíjas. Nagyapám azt mondta, egy időben szép számmal voltak a varázslócsaládok, főként félvérűek, közép rangúak, talán egy-két aranyvérű család. Aztán megfogyatkoztunk, de most, hogy Anglia már nem elég biztonságos, talán megint fellendül az ország turisztikailag, haha.
   Mivel a fiatalság rám szűkül a családban, így a háborúban sem veszünk, veszek részt. Mert gyerek vagyok, és mert feleslegesnek tartom agyamat eldobva beállni a kötekedők táborába.

 



         Külsőségek

magasság || 165 cm
tömeg || 49 kg
szemszín || zöldeskék
hajszín || vörös
különleges ismertetőjel || egy szív alakú gyűrű, amiben a forever szócska van, illetve egy mélykék, pillangó alakú nyaklánc
kinézet || Ha nem az iskolai egyenruhát hordom, akkor szeretek egyszerűen, de elegánsan öltözködni: testhez álló farmer, v nyakú felsők, garbók, kötött pulóverek, esetleg földig érő kabátka. Balerinacipők, magassarkú, ha egy kis önbizalomra van szükségem, vagy tornacipő, ha kényelemre. Élénkvörös hajszínem és magas, karcsú alkatom vonzza a tekinteteket, ami nem feltétlenül jó. Nem gondolom magam különösebben szépnek.
egészségi állapot || Nincs semmi ilyesmi.



         A tudás

varázslói ismeretek || az eddigi négy év tudása, elvileg.
Bár szeretem a bájitaltant, nem vagyok túlzottan jó belőle. A jóslástant és a mágiatörit viszont utálom.  
felvett tantárgyak || majd a rúnaismeret és az llg
mugli képzettségek || spontán éneklés - ha ez annak számít.
pálca típusa || 12 hüvelyk, galagonya, főnixtoll
különlegesség || Én ilyennel nem élek.



         Szerepjáték-példa

   Elmosolyodtam.
   Imádtam azt az időt, mikor az ég már szinte fekete volt, a nap mégis sütött valahonnan. Beragyogta a tájat, mindent aranyszínűre festve. Távolabb a Liffey királykék vize fénylett. Az egész olyan hihetetlennek hatott, mégis igaz volt – ott virult előttem.
   Az ablakban álltam, és onnan figyeltem. Halkan dúdolgattam valami dallamot, próbáltam arra koncentrálni, hogy tiszta maradjak… I could really use a wish right now…
   Már nem hatott semmi. Nem tudtam lenyugodni attól, hogy az ágyamon ülve, összekulcsolt térdekkel valami szépre gondoltam. Nem tudtam elzárni az elmém elől, valahogy összeomlott a szépen felállított falam. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy nagypapa már nem jár többet – én pedig annál inkább vágytam hozzá.
El fogok menni. – húztam gúnyos vigyorra a számat.
   Apám megint üvölteni kezdett, én pedig vele párhuzamosan egyre hangosabban énekeltem, amíg a hangom el nem torzult és már én is csak kiabálva dobálóztam a szavakkal. Megfordultam, leugrottam az ágyamra, onnan meg a földre. A cuccaimat már összepakoltam: az utazóládámba az iskolai holmimat tettem, egy másik táskába pedig a ruháimat. Igazából más értékem vagy holmim nem is volt.
   Mindent elterveztem. Először Holyhead-be hajókázom, ott pedig megpróbálom elcsípni a Kóbor Grimbuszt. Megvan mindkettőre a pénzem, meg persze az elszántságom. Az nélkül nem is mennék sehova.
   A táskát a vállamra vettem, a bőröndöt pedig magam után húzva kiléptem a szobából. Apám a földszinten lehetett, onnan hallottam hangokat. Az utazóláda ritmikusan döcögött lefelé a lépcsőn, de erre sem jött elő. Üvegcsörömpölés, aztán egy hangos szitkozódás. Lepakoltam az ajtó mellé, aztán bementem a konyhába.
   A pultnak támaszkodva motyogott valamit. Háttal állt nekem, így talán jobb is volt. Nem éreztem bűntudatot vele kapcsolatban, mint ahogy semmit sem iránta. És ahogy minden bizonnyal ő sem irántam – ha még egyáltalán tudatában volt a létezésemnek a kis világában.
-   Elmegyek. – mondtam halkan, de magabiztosan.
Abba hagyta a motyogást, de nem válaszolt.
-   Hagyok itt egy levelet. Majd olvasd el. – leraktam a kis borítékot az asztalra, aztán elindultam kifelé.
-   És mégis hova akarsz menni? – csattan érdes hangja a hátamon. – Nem jó már itt neked? Valamivel gondod van?
-   Mindennel gondom van. – dőltem az ajtófélfának. – És nagyapáékhoz megyek.
-   Nem mész te sehova! – ordította magából kikelve. Hosszú, vörös haja az arcába csapódott, ahogy előre lendült. Próbált utánam kapni, én viszont hátrébb léptem. Elesett.
-   Ne most kezdj el apáskodni, ha sosem voltál az. – mondtam halkan, aztán leléptem.


         Egyéb

   Nem különösebben csípem a fószert Sötét Nagyurat. Tulajdonképpen apámnak ő adta meg az utolsó lökést. Valahol a nemérdekel és a nemszeretem szinten áll nálam. Nem volt gyerekszobája meg szülei, akik megnevelhették volna - ami mondjuk nem kiváltó ok. Én sem kezdtem el gyilkolászni a varázslótársadalmat.
   És a háború? Amíg nem kell küzdenem a saját életemért, addig szintén hidegen hagy. Ha majd eljutunk erre a szintre, akkor... mondjuk úgy, hogy csatába szállnék az életemért, mert mindenkiben van túlélési ösztön. De akkor is a saját oldalamon - vagy azon, amelyikből érdekem származhat.



Naplózva


Izabel Bishop
Eltávozott karakter
*****


★ HARDCØRE GRYFFINDØR ★

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2010. 07. 29. - 00:48:35 »
0


Helló, Frankie,

Egyelőre nem fogadom el az előtörit, amit kicsit sajnálok, ugyanis nagyon szép lett, jó volt olvasni, de tudom, hogy sokkal jobb lesz, ha bővítesz rajta. A roxfortos éveidről nem írtál semmit. Három év nem kevés idő; még ha nem is vagy kifejezetten barátkozós típus, biztos válogatott élmények értek ebben az ingerdús környezetben. Ha jól számolom, elsős korodban rendezték meg az iskolában a Trimágus Tusát, és volt szerencséd megtapasztalni Umbridge ex-professzorasszony oktatási módszereit is. Nem beszélve a tavalyi év nagy csattanójáról, Dumbledore rejtélyes haláláról. Mit gondolsz mindezekről? 
(a Francesca egyébként olasz név - vagy magára a "franciára" céloztak ezzel? Mosolyog )



*

Ha írsz nekem minimum +1 bekezdést
az iskolás éveidről,
máris beraklak a Házadba.
Jelezd, ha elkészültél és mindent bele!

*

Naplózva


ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ
aww, c'mon... what's the worst that could happen?
ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ

Francesca Keenan
Eltávozott karakter
*****


ƒrankie.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2010. 07. 29. - 21:42:14 »
0

Francia neveket kerestem, és a Francesca is köztük volt - de úgy látszik, az eredetre nem figyeltem. :,D De végülis így is jól jöttem ki, eléggé hasonlít Franciaországra, mint szóra, haha. :D
Naplózva


Izabel Bishop
Eltávozott karakter
*****


★ HARDCØRE GRYFFINDØR ★

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2010. 07. 30. - 22:31:45 »
0


Kit érdekel, menő neved van, az a lényeg Men?
Szóval tudtam én, hogy jót fog tenni a sztorinak meg a lelki békémnek még pár bekezdés, nem csalódtam az íróban. Sok sikert a továbbiakhoz. A Házad pediglen nem más, mint aaa


Hollóhát
Foglalj avatart, jelentkezz a Népszámlálásra és a fakultatív órákra!


Naplózva


ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ
aww, c'mon... what's the worst that could happen?
ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 01. 17. - 23:10:16
Az oldal 0.175 másodperc alatt készült el 31 lekéréssel.