+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 97/98-as tanév
| | | |-+  Hertfordshire, egyetemváros
| | | | |-+  Hertfordshire városa
| | | | | |-+  Árnyas Pagony
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Árnyas Pagony  (Megtekintve 9187 alkalommal)

Lilianne I. D'Alambert
Eltávozott karakter
*****


Fél lábbal kint, féllel bent

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2011. 07. 28. - 17:49:51 »
0

A kimaradt harmadik...



Megtettem.
Olyat tettem, amire már évek óta nem volt példa az életemben: egyszerre engedtem a vágyaimnak, a véremnek, mégis úgy tettem eleget az egyre sürgetőbb késztetésnek, hogy közben mégsem adtam át neki magamat teljes mértékben. A spanyol temperamentumot ezúttal az angol ridegség fogta vissza, sikerrel.

Ahogy megérintem, a varázsló a tenyerembe simítja, ujjaim kerevetére hajtja a fejét, s ez most az ösztön diktálja, ezt egyértelműen érzem, ahogy az utolsó elsuttogott szavak ideje is lejár, s elcsattan az a bizonyos, áhított csók, amelyet ezúttal én csókolok, nem pedig a Démon. Ajkaink lassan, finoman becézik egymást, holott ösztöneim hevességre késztetnének, arra, hogy teljesen a fiúhoz simuljak, hogy vadabbul akarjam őt a magaménak... mégis visszafogom magamat, nehogy a varázsló alsó ajkába harapjak, közben mit sem sejtve róla, hogy ugyanazon sóvárgás gyötri őt is.
Craig ezúttal viszonozza a csókot, kissé talán félszegen, de most is őszintén.
Ez volt az a különlegesség, ami érdekessé, kívánatossá tette sz ausztrált a számomra. Annyi férfival volt már dolgom, de mind ugyanolyanok voltak; erősek, határozottak, akiknek az érzelmek csak felesleges időpazarlást, nyűgöt jelentettek. Olykor akadt ugyan kivétel, de azok mind túlságosan is komolyan gondolták a kapcsolatunkat, túlzottan ragaszkodtak hozzám, hogy végül beleuntam a játékba és kiadtam az útjukat. De belőlük is tizenkettő egy tucat... Craig viszont teljesen más volt, egyedi, különlegesség volt a maga bátortalanságával. Félszeg volt, de őszinte, visszahúzódó, de ha szükség volt rá, magabiztos. Őszinte volt, nem untatott elcsépelt, cifra bókokkal, amiket már számtalanszor elmondtak nekem. Egyáltalán nem hasonlított az eddigi udvarlóimra, és éppen ez fogott meg benne. Valamint az a megingathatatlan, elemi erejű higgadtság és béke, ami belőlem teljességgel hiányzott, bár nagyon vágytam rá.
A varázsló illata körülölelt, elkeveredett saját rózsaillatommal...
Így álltunk a kihalt pagonyban, némán összesimulva, megmerítkezve a másik lényegében. Még az eleddig oly kitartóan fújó szél is megállt, hogy meglesse a két varázstudót, akik tökéletes ellentétei egymásnak, mégis szépen mutattak a másik oldalán. Aztán a pillanat véget ért, én pedig finoman elhúzódtam az ausztráltól. Ekkor vettem észre a megfogant, de soha meg nem született mozdulatot... pedig igazán a kedvemre lett volna, ha mégis megtörténik.

- És a kettő kizárja egymást? -teszem fel a költői kérdést, miközben viszonzom a szorítást, kicsit erősebben a szokottnál, hogy az eltompult érzékekkel is jól érezhető legyen. Választ nem vártam a kérdésre, azt hiszem, hiába is vártam volna. Craig magában már eldöntötte, hogy ez a két szerep nem járhat együtt, soha.
- A varázsvilágban számtalan példa van az ellenkezőjére -fűzöm még hozzá, csak a rend kedvéért. Nem szerettem volna tovább feszegetni a kellemetlennek ítélt témát, nem akartam sót dörgölni a fiú sebeibe. Csendesen lépkedtem tovább az ausztrál oldalán, miközben a kacagás a fejemben egyre erősebb lett.

Lám csak, hát idáig süllyedtél -a gúnyos hang mélyen mart belém, fázósan fogtam össze szabad kezemmel elegáns kabátom gallérját- összeállsz egy ilyen alakkal...
A rosszalló fejcsóválást szinte láttam magam előtt.

Micsoda alak, borzasztó... nem is emlékszem, ki csókolta meg először - vágok vissza dühösen, ösztönösen.

Csak el akartam vonni a figyelmét -söpri félre a támadást a Démon- Te viszont komolyan gondoltad azt a csókot... nem undorodsz magadtól? Egy vérárulóval kezdesz, teljesen elment az eszed?!

Téged csak az dühít igazán, hogy nem tudtál neki ártani -dörgölöm a Bestia orra alá- és most sem fog sikerülni, hiába jöttél vissza. Ugyanúgy bebörtönözhet, ahogyan egyszer már megtette, és ezúttal én is tettem róla, hogy ne lehess rám hatással... -bár a hangom dacos, magabiztos, korántsem vagyok ennyire meggyőződve szavaim igazáról, és ezt Ő is tudja...
Bár észre sem veszem, egyre szorosabban fogom a varázsló kezét, miközben a szörnyeteget hallgatom. Bár a némaság pecsétjét továbbra sem töröm meg ajkaimon, az ismerős zöld szikrák a szememben akkor is elárulja, miféle vendégem van. A férfi tetoválásáról már nem is beszélve...


Naplózva


Craig Nicholls
Eltávozott karakter
*****


''The Mad Rune Mage'

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2011. 07. 28. - 19:59:09 »
0

Egy új kezdet ígérete.??


*A néhány perccel ezelőtti események lassan fényévnyi távolságba süllyednek, s incselkedőn kacsintanak vissza a jelenbe, amint a boszorkány, és a varázsló kézen fogva álldogál az éjszakában. Craig határozottan érzi a lány tenyerét, és ujjait, amint a kézfeje köré fonódnak. Ebből könnyű kikövetkeztetni, hogy a másik részéről nem holmi egyszerű kézfogósairól van szó. A gondolat pedig, hogy csupán az ő kedvéért ilyen határozott valahol mélyen nagyon jó érzéssel tölti el a kócos fiatal mágust. Maga is alakít hát kisé a fogáson, így szorosabbá válik minden, és végre valóban kéz a kézben járnak, legalább is fizikai értelemben, ebben a pillanatban.
Craig csupán egy lomha bólintást ejt meg Lilianna kérdése nyomán ezzel a mai estére végleg, és ellentmondást nem tűrően berekesztve az ominózus témát. S ha bár némi adalék, még elhangzik, mindez nyomtalanul megmarad az éjszaka megannyi megválaszolatlan kérdése között. Ennél jobb pedig nem is történhet, hiszen Craig számára belegondolni is borzasztó volna ilyesmibe. Ő csupán egy elégedett, és hasznos zenész szeretett volna lenni semmi több. Most pedig jó, és hasznos varázsló. Az útkeresése pedig talán még csak most kezdődik. Akárhogy is ez a kézfogás mérföldkő az útja során.

Az igazság azonban az, hogy ezzel sem szeretne foglalkozni túlságosan. A tekintet pedig mindent elárul. Túlságosan sokat foglalkoznak az ő dolgával. Pedig számára mi sem érdektelenebb ennél. Craig az a fajta ember, aki a saját dolgával, csak a legszükségesebb esetekben törődik. Ez talán látszik is rajta, mi több talán ez látszik rajta a legjobban. Az Ausztrálok nagy rész ilyen persze ”egyszerű, és nagyszerű”, ahogy arra mondani szokás, de itt ez kissé másképp csapódik le. Craig-nek esze ágában sincs tolakodni, és talán az iménti jelenettel túl is léptek ezen, azonban szíve szerinte, most inkább valami egész másról témázgatna a lánnyal. A sors furcsa fintora talán, hogy kettejük a csókban kicsúcsosodó magányát egy nem váratlan, de hívatlan vendég zavarja meg. Először csupán haloványan érezni, de később egyre markánsabban figyelmezteti az Ausztrált az örökké éber Rúna.
Craig kezdetben megpróbál nem tudomást venni a dologról, azonban szöget üt a fejében a gondolat, hogy ennek kapcsán végre elterelheti a szót saját magáról hála az égnek. Az álldogálásnak lassan vége, és ha a lánynak sincs, ellenére tovább folytatódhat a séta, persze ha annak nincs ínyére, és ezúttal ülni támad, kedve e szerint tesznek. Bárhogy is legyen, Craig kissé megigazgatja a haját szabad kezével, miközben a másikra egyre nagyobb nyomás nehezül, mintha csak valami szomorú jelenetet látna a lény, és akaratán kívül szorulna satuként a finom tenyér a hevenyen lógó hideg végtagra. Persze nem ennek hatására, de mégis ezzel egy időben szólal meg csendesen a távolinak tetsző akcentus.*
-   Ha nem csalnak az érzékeim társaságot kaptunk! *Jelenti, ki aztán folytatja.*
-   Úgy fest akkor eddig tartott az „édes kettes”.. *Mondja kissé sajnálkozva a lény felé fordulva, kérdő tekintettel.*
-   Ezek szerint feltört a pecsétem.. egy hétig tartott ki.. azért ennél egy kicsit hosszabb időre számítottam.. *Magyarázza, most leszegett fejel.*
-   Pedig olyan szívesen beszélgetnék még.. *Mondja véresen komolyan, hangjában semmi kétes áthallás a „beszélgetés” szóra.. ami jelen esetben mást is takarhatna. Craig eszköztárából az ilyesmi hiányzik ugyanis.*
-   Hallanék a konzervatóriumról.. ha vannak a testvéreidről.. mi a kedvenc színed-számod.. *Sorolja, miközben az égre tekint.*
-   Csillagképed.. *Teszi közben hozzá, majd komoran leszegi a fejét újra. De az aurája roskadásig telített kíváncsisággá, és pozitív energiával, mely a lány körül kialakulóban lévő gomolyfelhőkkel érintkezve heves szikraesőt zúdít köréjük az asztrális térbe.
-   Nincs is ezzel baj ilyen a formám..*Jelenti ki lemondóan, és őszintén szólva nem tudja hogyan tovább. Ha persze az este folytatódhatna a az maga lenne számára a valóra vált utópia. Craig kíváncsisága pedig a legkevésbé sem tolakodó, inkább lelkes, és a felgyúlt vágyakat palástolni próbáló udvarias kezdeményezés.*
Naplózva

Lilianne I. D'Alambert
Eltávozott karakter
*****


Fél lábbal kint, féllel bent

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2011. 07. 28. - 22:49:19 »
+1

Muzsika és család



A varázsló a hajába túr, lomhán bólint, s a félbemaradt séta rendületlenül folyik tovább. Már éppen túljutottunk az út felén, innen már visszafelé vezet a lámpafénynél világosan derengő, köves sétány. A látogató pedig nem maradt észrevétlen.
- Bár csalnának! -sóhajtok fel keserűen, Craig felé fordulva.
- Az édes kettes talán, a találka... korántsem -mosolygok a kíváncsi szemű fiúra az oldalamon, majd az ösvényről letérve, a zöld gyepet feketeségével elcsúfító tó partjáig húzom magammal összekulcsolt ujjainknál fogva. A víztükör lassan fodrozódik még a szél utolsó búcsúsimításaitól.
- Ezt örömmel hallom, mert nem szándékoztam idő előtt elbúcsúzni -pillantok újra a rúnamágusra, smaragdszemeimben elszánás fénye gyúl ki.
- Most nem tud majd úgy eluralkodni rajtam, mint legutóbb. Hallani fogom, de attól még beszélgethetünk tovább, nem adok sokat a véleményére. A pecsétről pedig csak annyit mondanék, hogy eleddig ez volt a leghatásosabb megoldás, még ha csak átmeneti is. Egy teljes hétig csak magam voltam a bőrömben, és ezért hálás vagyok neked -simítom meg a fiú keze fejét szabad ujjaimmal, hálás mosollyal kísérve a gesztust- illetve úgy rémlik, meg lehet újítani, ha szükséges, nem?
A felháborodott ciccegéssel a tudatom mélyén igyekszem nem foglalkozni, bár ez korántsem olyan könnyű, mint amilyennek reméltem.
- Akkor melyikkel kezdjem? Talán akkor a konzervatóriummal... nos, miután befejeztem a főiskolát, úgy gondoltam, kár lenne veszni hagynom a tehetségemet, így kissé túlkorosan bár, de felvételt nyertem az Alonso Mudarráról elnevezett zeneiskolába, Madridba. Mudarra híres reneszánsz zeneszerző, Spanyolországban nagyon nagyra tartják. Három évig tanultam ott, és bár néha nehéz volt, de minden percét szerettem... az egyik unokatestvérem családjánál laktam amíg tanultam. A város pedig egyszerűen csodálatos volt, bár Barcelonával természetesen nem veheti fel a versenyt. Mindenhol a jellegzetes mediterrán tetők, rengeteg templom, szökőkút és tér... teljesen elveszhetsz benne, ha akarsz. Bár az iskola mugli alapítású, és az évek során végig megmaradt az ő kezükben, rengeteg varázslóval és boszorkánnyal találkoztam a falai között, nem csak a diákok, de a tanárok részéről is, így nem éreztem magam olyan egyedül. Mikor végeztem, pár évet egy átoktörő-csapathoz szegődve töltöttem el utazgatással, aztán végül hazajöttem és így lettem minisztériumi auror -beszéd közben szabad kezemmel hevesen gesztikulálva festem le az ausztrálnak a látványt, a szűk utcák felett magasodó tornyokat, az apróbb és méretesebb terecskéket, a tekintélyt parancsolóan emelkedő, komor katedrálisokat... szavaimra figyelve, azok dallamát is megérezve igazán könnyedén az új főváros forgatagában találhatja magát az ember.
- Mi is volt a második? Ó igen, a testvérek -ötlik eszembe, természetesen ha a másik kérdezne, örömmel válaszolok mindenre.
- A változatosság kedvéért rögtön kettő is van belőlük. A legidősebb gyerek a családban a bátyám, Alaster. Ő örökölte meg apánk után a családi vállalkozást, különböző csecsebecsékbe, kisebb és nagyobb tárgyakba zár varázslatokat. Van egy boltja is az Abszol- úton, sajnos nem a legjobb környéken... -húzom el kissé a szám- Alas igazi úriember, ő az én hős lovagom, aki minden bajtól próbál engem megóvni, természetesen ez nem mindig sikerül neki -a cinkos mosoly és a csintalan szikrák a szememben egyértelműen annak a jelei, hogy a kudarc oka nem minden esetben a helyzet reménytelensége, sokkal inkább szerény személyem makacssága.
- Én vagyok a középső testvér, és van egy húgom is, Elizabeth. Belőle mágiatörténész lett, de mióta anyámmal visszaköltöztek Barcelonába a háború elől, nem sokat látom. Mindig is ők ketten voltak a család kedvencei, a szülők büszkeségei... én pedig valahogy elsikkadtam a többiek mellett -bár a szavaimból kiérezni, mennyire rajongok a testvéreimért, azért ezt a tövist mégsem tudom nekik elfelejteni. Alas volt az elsőszülött, ráadásul fiú, apám örököse. Eliza pedig a legkisebb gyerek, dédelgetni, szeretgetni való apróság. De a középső testvér valahogyan mindig elveszett a három közül. Egy árnyalatnyit elkomorodom ugyan, de nem hagyom, hogy ez átragadjon a tóparti séta hangulatára is, gyorsan folytatom hát tovább a válaszokkal, amikkel még a varázsló adósa vagyok.
- Színem, számom...  évek óta nem kérdezte senki tőlem -ismétlem meg a fiú szavait, halvány mosollyal. Mintha újra tizenévesek lennénk! Valóban nem lehet még túl sok tapasztalata -mélázok el egy pillantásnyi időre, amit örök kritikusom sem mulaszt el kihasználni:

Egek, micsoda kérdés! Ezt te sem gondolhatod komolyan, Lizzy, csak tréfálsz... -fintorog, háborog a Démon, holott ő maga is éppen annyira élvezi az üdítő változatosságot, mint én. Hogy van még, akit egyáltalán érdekel a válaszom...

- A színt már kitaláltad -simítom meg a zöld bársonyzakó vállát- de legalább ennyire szeretem a bordót, a pirosat, a feketét... igazából mindegy, csak rózsaszín ne legyen. Attól kiráz a hideg -az elmondottakat illusztrálandó, íves szemöldökeim összehúzva fut végig rajtam az undor.
- A szám a huszonnyolcas, és az ötös -sorolom elgondolkozón- a csillagkép pedig... az Oriont mondanám -fejezem be a legkedvesebb csillagképemmel. Az ausztrál hirtelen támadt érdeklődése nagyon hízelgő, mindig is élveztem a figyelmet, amit rám fordítanak.
- Azt hiszem, innen talán látni is lehet...-szegem fel a fejem, forgolódva kutatom az éjszakai égboltot a kedves ismerős után, majd diadalmasan mosolyogva mutatok fel az égre- ott is van.
Majd szemeim újra a varázslóra szegezve szólalok meg ellentmondást nem tűrőn:
- Én már válaszoltam... most rajtad a sor - jelentem ki, majd kíváncsian várom, mit fog mesélni a világ másik feléről érkezett ifjú. Hiába is tiltakozna, a válaszadást nem úszhatja meg.


Naplózva


Craig Nicholls
Eltávozott karakter
*****


''The Mad Rune Mage'

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2011. 07. 29. - 01:00:23 »
+1

fények.

*A lány csak tovább erősíti Craig feltevését. Pontosabban helyesel, s ezzel beigazolja azt. Nem mintha az Ausztrálnak erre nagy szüksége lett volna, hisz magától is tökéletes volt a bizonyosság azonban mégis más így szembesülni a tényekkel. Craig pedig tudomásul veszi, azt, amin nem igen változtathat egyelőre. Azonban Lilianne úgy fest, nem tágít, ez pedig fellelkesíti az Ausztrált. Ez esetben viszont csakúgy óvatosnak kell lennie, mint azon a bizonyos estén egy hete. Hisz tudnia kell, mint arra a lány megannyiszor figyelmeztette is már, veszélyben van. A veszély pedig csak növekedett azzal, hogy már egyszer sikerült megleckéztetnie a másikat, mikor azt a rosszindulatú superegoja irányította. Bizonyára mindkét fél tanult az esetből, és ebből semmi jó nem sülhet ki. Lilianne szavait örömmel veszi az Ausztrál, ám tudja, hogy a helyzet nem ilyen egyszerű. Ezt pedig bizonyára a lány is érzi belül.
A jóleső simogatást követően Craig kénytelen válaszolni a lánynak, és kicsivel, komorabb arccal beavatni őt a varázslat további részleteibe.*
-   Igazából ez nem egészen ilyen egyszerű. Mi sem lenne könnyebb, mint egyszerűen megint lepecsételni, de ez nem megy ennyire könnyen.. *Szabadkozik Craig.*
-   Ehhez szükség van arra, hogy megint olyan állapotba kerülj, mint legutóbb. Teljesen át kell vennie fölötted az irányítást. Ha most varázsolnék, fenn állna a veszélye, hogy esetleg a személyiséged rossz felét pecsételném le, és akkor talán örökre magadba zárva ragadnál.. *Elemzi Craig kissé komoran a kockázatokat.*
-   Azt pedig aligha hiszem, hogy ha ez bekövetkezik, megint olyan közel tudok kerülni hozzád, mint korábban.. és ez sem elengedhető.. *Időközben egészen közel érnek a vízhez, és Craig nem furcsa dejavu érzése támad. Szorosan tartva a lány kezét ránéz, és a szeméből egyértelműen kiolvasható a kérdés. „Megint megpróbálod majd?” Eztán elfordítja fejét az Ausztrál, és hallgatja a kérdéseire adott válaszokat. Talán butának tűnik az infantilis kíváncsiság, de Craig ilyen, és a túláradó őszinte kíváncsiságnak talán a legnehezebb gátat szabni egy ilyen helyzetben. Míg a lány beszél nem szakítja félbe egy percet sem, s amennyire csak teheti lelki szemei előtt megpróbálja körvonalazni a hallottakat. Szerencsére Lilianne a temperamentumának megfelelően magyaráz, és láthatóan a kapcsolata is speciális az országgal. Különös tekintettel a vadregényesnek ható Barcelónával. Több sem kell hát a hallottak utána gyors képzelő erejű varázslónak. Rögvest ott kalandozik kissé megfeledkezve magáról. A révület végén viszont építő ötlete támadván a következő kérdést teszi fel.*
-   Mit szólnál, ha egyelőre nem sétálnánk tovább.. nekem tetszik ez a hely.. *Nézett körbe közben a sejtelmes lámpafényben tündöklő fekete víztükörre. Az égbolt is tiszta volt jól látszottak a csillagok innen. Az egyetlen bökkenő a hűvös, és a nedves talaj volt. Azonban, ha a lánynak nincs ellenvetése, és elidőznek, itt Craig szívesen változtat a körülményeken néhány serény pálcamozdulat kíséretében. Melynek egyik folyománya egy vastag színes csíkos pléd a füvön a tó partján, majd egy kisebbfajta szikranyaláb, mely a pálcája végéből tör elő, és diszkrét tábortüzet varázsol. Így kellemesebbé téve a közeget, ha valóban maradnak végül. Craig eben az esetben letelepedne a lányt követvén, és az égre bámulva maga is megkezdené a válaszai szóba foglalását természetesen a zenére ő már nem térne ki.*
-   Nálunk én vagyok a legkisebb gyerek.. két nővérem, és egy bátyám van. A bátyám a legidősebb ő a Minisztériumban dolgozik, pontosabban dolgozott mikor idejöttem.. azóta nem tudom, mi van vele. Ő például a Roxfort-ba járt büszke is rá.. hogy melyik házba azt nem tudom. *Beszél Craig elég érzelemmentesen.*
-   Egyszer találkoztam vele csak, még nem sokkal az érkezésem után, de ugyan olyan hólyag mint volt mindig is.. nem lehet vele kezdeni semmit.. Matthew-nak hívják egyébként talán ismered is..*
-   Az idősebb nővérem Kelly Auror otthon, vele nagyon régen nem beszéltem eléggé leköti a munkája. Aztán ott van a kis Maryjane persze ő is idősebb nálam egy évvel, de mi mindig is így hívtuk. Ő a barátja pálca üzletében dolgozik segítőként. Jó érzéke van a pálcákhoz. *Craig hangja érezhetően érzékenyebbé válik, és a honvágy apró szilánkjai is felsejlenek. Az is érzékelhető, hogy ez a testvére áll legközelebb hozzá, és némiképp aggódik is érte, pedig ő sem az a félős lány.*
-   Az én kedvenc színeim a narancssárga, és a bordó! *Osztja meg az újabb részletet ő is, és örömmel nyugtázza újra magában, hogy az öltözéke színben kiváló az alkalomra. Ráadásul ezt a másik is értékeli.*
-   Szeretem az 1-est a 36-ost és a 22-est.. *Magyaráz lelkendezve, bár a másik szemében kissé lesajnáló fény hasad, de igyekszik nem odafigyelni erre különösebben.*
-   Csillagképet viszont nem lenne könnyű választanom! *Sandít az ég felé, miközben a tűz barátian serceg pattog.*
-   Ha az égre nézek máris azonnal „elvarázsol.”. de talán a kígyó, és a cet csillagképek a kedvenceim. *Ecseteli tovább üldögélve. A lány mellett. A következő percekben pedig a leülés következtében ketté vált kezek újbóli összefogására tesz kísérletet. Lassan csúsztatja a pléden a kezét tenyérrel lefelé, és ha eléri, a másikét megpróbálja rákulcsolni, ha az hagyja. Persze az is kétséges, hogy egyáltalán eljutnak e a leülésig. Craig hol mélyfekete a víztükörbe hol a lány hasonlóan hullámzó hajzuhatagába réved. Hosszú percek telnek el csendben, de végül sikerül kibökni, és úgy tűnik mintha nem is habozott volna.*
-   Lilianne.. *Szólítja nevén a lányt az Ausztrál.*
-   Mutatok valamit! *Jelenti ki, és a pálcáját a kezébe véve X-hez hasonló jelet rajzol a levegőbe, s ennek hatására a pálca végéből sorra apró színes világító szikrák törnek elő, melyek csak gomolyognak körülöttük sejtelmesen. Ha jobban megvizsgáljuk azonban látszik, hogy SZENT JÁNOS bogarak akik bódult táncukat kezdik járnia víz felett szürreális hangulatot teremtve. Craig pedig egy szempillantás alatt hanyatt vágja magát a pléden. A szabad kezét a tarkója alá teszi, ha nem sikerült korábban megfognia lányét, akkor mindkettőt. És békésen emelkedő mellkassal így szól.*
-   Köszönöm, hogy találkoztál velem.. Aztán lassan belefeledkezik a bogarak táncába, és a mindent átható rózsaillatba, mely a vízparti levegővel szinte végzetes kombináció.


Naplózva

Lilianne I. D'Alambert
Eltávozott karakter
*****


Fél lábbal kint, féllel bent

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2011. 07. 29. - 20:26:40 »
0

Kétségek



Ha eddig reménykedtem is, hogy végre sikerült egy biztos és hatásos módot találnom zabolátlanabb felem kordában tartására, most, a varázsló komor szavait hallgatva a bizakodás utolsó morzsája is elillant, s csalódottságnak adta át a helyét.
- Oh... -sóhajtok halkan, lemondón. Régen nem éreztem olyan felszabadultnak magamat, mint az utóbbi egy hétben, amíg a Démon új, idegen börtönében időzött. Nem voltak gúnyos megjegyzések, nem voltak víziók, nem volt bírálat... csodálatos volt. De most vége.
- Azt szeretném elkerülni... eddig csak kétszer történt meg, de mindkét alkalom felért egy lidércnyomással -bár a szél elült már, mégis fázósan borzongok meg az emlékektől, mikor a Démon jóvoltából rab lettem a saját testemben, csupán szemlélője a cselekedeteimnek.
- Nem tudhatjuk... sajnos én nem látok úgy a gondolataiba, mint ő az enyémekbe -válaszolom sajnálkozva, miközben egyre közelebb érünk a parthoz. Az ausztrál hirtelen megtorpan; értetlen tekintettel fordulok felé, majd a néma kérdést elértve villámcsapásként hasít belém a tény, mi is történt legutóbb, mikor ennyire közel kerültünk a vízhez.
- Ó! -szalad ki a számon a felismeréstől- Ezúttal nem foglak belelökni, ígérem. Ugyan a Démon mindent hall és lát, most nem irányíthat -mosolygok biztatólag a varázslóra, majd sorban megválaszolom a nekem szegezett kérdéseket. A fiú figyelmes hallgatóságnak bizonyul, s amennyire meg tudom ítélni, sikerrel raboltam el egy madridi sétára a képzeletét.
- Rendben, nekem is... szeretem a vizet -bólintok beleegyezőn, majd elhelyezkedem a pálcából előbűvölt pléden. Térdeimre hajtott fejjel, figyelmesen hallgatom a másikat, közben eligazgatom a kabátomat, hogy az mindenhol takarja felhúzott lábaimat.
A semleges, steril hangnem alapján, ahogyan Craig a bátyjáról beszél, nem volt nehéz kitalálnom, hogy a legidősebb és a legifjabb testvér nem szívleli egymást igazán, amit a fiú későbbi szavai is megerősítenek.
- Még sosem találkoztam vele, biztosan egy másik szinten dolgozik -fűzöm hozzá az elmondottakhoz. A zenéhez hasonlóan ez is érzékeny témának tűnik, ezért nem is szeretném tovább feszegetni. Majd kiderül, hogy nem csak nálunk van auror a családban, illetve arra is fény derül, melyik testvér áll legközelebb a varázslóhoz.

- Én is szeretek gyönyörködni bennük -pillantok újra a csillagokkal telehintett éjfélszín fátyolra- emlékszem, gyerekkoromban mindig felmásztunk a tetőre a testvéreimmel, onnan figyeltük őket... csak feküdtünk a napfénytől még langyos cserepeken és versenyeztünk, ki tud többet megnevezni.
- A görögök az Alvilág Kapuját látták benne... -teszem hozzá a Cet említésekor megelégedve, hogy nem hiába koptattam a Roxfort legmagasabb tornyára vezető lépcsőfokokat, amíg asztronómiaórára jártam. Gondolataim fonalát egy jéghideg kéz érintése metszi el, mely bátortalanul, lazán kulcsolódik az enyémre. Lassan elmosolyodva fűzöm szorosabbra az ujjak kapcsát, aztán amíg a varázsló felváltva gyönyörködik a mélán fodrozódó tó tükrében és fürtjeim tengerében, újból vitába szállok a Démonnal.

Mondd, mégis meddig akarsz játszani a fiúval? Teljesen őszinte volt veled... és ahogy téged ismerlek, ezt szeretnéd te is viszonozni. De mi történne, ha megtudná, hogy a Nagyurat szolgálod? Hogy a fehér bőrödön ott sötétlik a bélyeg, amelytől nem szabadulhatsz? Gyűlölni fog, amiért becsaptad...  - a hangja ármánnyal teli, csábító, borzongató, de a mondandója még ennél is iszonytatóbb. Pedig semmit sem tett, csupán a színtiszta igazságot foglalta össze. A részem volt, tudta hát, hogy nem elvakult acsarkodással, hanem észérvekkel lehet hatni rám.
A tehetetlenség és a kétségbeesés apró sóhaja hagyta el ajkaimat, ahogyan pillantásom a hívogató mélységű tó vizébe veszett. A cédának igaza volt, és én mindennél jobban megvetettem érte.

- Hmm? -fordulok újra Craig felé, igyekezve palástolni érzéseimet, újra mosolyra kényszerítve a szám. Most először szólított a nevemen, mióta ismerjük egymást... jó volt hallani. A pálca mozdulata nyomán apró fényszikrák születnek. Második pillantásra derül csak ki számomra, hogy tévedtem: szentjánosbogarak tucatját bűvölte elő, melyeknek tükörképe most a csillagokéhoz csatlakozott a tó vizén.
- Nagyon szépek -felelem halkan, egy kicsivel őszintébben mosolyogva immár, ahogy a fiú elhever mellettem. Pár pillanatig csak nézem, majd válasz helyett pórul járt tincseimet kiszabadítva az ezüst csat szorításából, az ausztrál mellé fekszem. Egészen közel húzódok hozzá, fejemet valahol a válla magasságában nyugtatom a pléden, s egy csöndes percig lehunyt szemmel menekülök kételyeim elől Craig nyugalmába és a fahéjillatba, mohón töltekezem vele.
- Hogyan lett belőled rúnamágus? -teszem fel a kérdést kisvártatva- És miért éppen Angliába jöttél?
Oldalamon fekve, továbbra is a fiú kezét fogva figyelek, egészen közelről sandítok fel rá.


Naplózva


Craig Nicholls
Eltávozott karakter
*****


''The Mad Rune Mage'

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2011. 07. 30. - 00:08:22 »
+1

Gondolatodba feledkezni vágyok, de nem olyan.
nem olyan egyszerű,,

*Craig szavai nem lelkesítik fel túlzottan a boszorkányt, ám ez egy cseppet sem meglepő. Persze a dolog nem 100%-oasn reménytelen, de Craig tiszta lelkiismerettel ilyen állapotában nem próbálná ki a lányon megint. Ehhez szükséges az a speciális állapot.*
- Tényleg nagyon sajnálom.. *Mondja Craig kissé kedvetlenül, s mintha a másik lemondása rá is átragadna némiképp.*
- De nem szeretnélek ilyen kockázatnak kitenni, mert tényleg nagyon rosszul is elsülhet.. *Ecseteli tovább, de a fejében már kicsivel előrébb jár, és a módszer hibájának kiküszöbölésén töpreng. Szeretne segíteni a másikon, és ha megadatik számára az idő talán képes is lesz egyszer megtenni. Tölti el szilaj határozottsággal az eszmefuttatás.*
- Ez elég érdekes viszont.. *Jelenti ki közben hirtelen.* Mármint, hogy ő ennyire beléd lát, de fordítva nem. Szerintem nagyon furcsa.. *Magyarázza tovább, de kínosan ügyel, rá nehogy a másik esetleg túlságosan kielemezve érezze magát, vagy esetleg pellengérezve. Közben pedig a szemei mosolyognak, amint a lány válaszával nyilvánvalóvá tette, hogy értette a gesztust, és a ki sem mondott kérdést. Végül pedig menthetetlenül megérkeznek, a partra a lány pedig nem utasítja el a javaslatot, és az imént még sehol sem volt pokrócra telepszenek egymás mellett. Lilianne ezúttal tökéletesen figyelmes, és csendes. Épp annyira, mint mikor Craig fülel a másikra. Ez újfent jóleső érzés a kócos mágusnak, aki láthatóan egészen oldottá kezd válni a nyugodtság tetejébe. Ha lehet ezt még fokozni ezzel persze. A varázsló azt is határozott derűvel nyugtázza, hogy Lilianne nem ismeri a bátyjáét. Kissé fel is lélegzik magában, hisz volt egy apró gyanúja még korábban; hogy mi lenne ha.. Szerencsére alaptalan volta a tulajdonképpen meg sem formálódó aggodalma.

 A következő percekben pedig a szó szoros értelmében veendő elragadtatottság veszi át a főszerepet. Mindennek kiváltója pedig a lány rövid visszaemlékezés. Craig a sötét vízbe bámulva esik áldozatául a felidézett emlékképnek. Mintha a megszokott merengő egy sötét, és gonosz, de sokkal hatalmasabb változata törne rá, és kegyetlenül magába szippantaná a lány emlékei közé. Craig hirtelen látja maga előtt a teljes jelenetet. A fiatal, és elbűvölő kislányt, ahogy gondtalanul fekszik szétomló ében tincsitől övezve a langyos párát árasztó nedves cserepeken. Szinte a szájára kívánkozik.. bárcsak ott lehettem volna.. de inkább néma marad, és a szemeit is behunyja, majd mikor újra kinyitja, a kép eltűnik. Craig élénk képzelete űzött vele ismét játékot, mely a lány iránt érzett egyre fokozódó érzelmei hatására kissé zabolátlanabbul viselkedik e percekben. Próbálva elterelni a figyelmet az apró megingásról így szól.*
-   Én mindig egyedül szöktem a hátsó kertünkbe.. hanyatt dobtam magam a magas fűben, és csak bámultam őket.. Nem szerették, ha ezt csináltam a szüleim csak időpazarlásnak tartották, pedig fiatal voltam. *Magyaráz Craig kissé zárkózottan, de közlő jelleggel. Csalfa mosolyt küldve a másiknak, mikor az bizonyítja szakértelmét, egy mondatával. Aztán csend következik, és a hevesen érzékelhető megingások sorozata. Craig pedig csak óvatosan teszi fel a kérdést.*
-   Ilyenkor hallod őt a fejedben? *Kérdi tágra nyílt szemmel.*
-   Vitatkoztok, vagy miért ugrál így az érzet? *Figyel tovább a válaszok reményében. Hisz most már elhatározta, hogy ameddig csak lehet szeretne elmenni, és megerősíteni a tudását, hogy segíthessen Lilianne-nek. Aki Craig szerencséjére értékeli a varázslatot, és a hangulatvilágításnak szánt rovarokat. Ráadásul nem utasította vissza a korábban megismételt kézfogót sem. Így most, mikor már a lány is Craig mellé ereszkedik az összekulcsolt ujjak újra kissé meglazulva, majd összeszorulva érzékeltetik, hogy az Ausztrál meglehetősen értékesnek gondolja ezt a gesztust, és ha csak a másik nem lép ő egyelőre nem tervezi elengedni a Latin szépség kezét. Majd amint Lilianne feje is leér a földre újra teljes képszakadás. Az örvénylő fekete hajzuhatag kibontva.. mondhatni mély benyomást tesz közel, s tán távol egyik legnagyobb rajongójára.

Crig pedig a kábulatból, és az erős illat bódulatából lassan kikeveredve maga is a lány felé fordítja a fejét, aki ismét rendkívül közel van hozzá, s olyan kérdéseket tesz fel, melyekre a válasz nem épp a legegyszerűbb. De, ha Craig valaha is képes lett volna őszintétlennek lenni most, még akkor sem tudná megtenni annyira belőle való a válasz. Arcát lassan megint a csillagok felé tereli, majd hamarosan belekezd elmerülve a bűvölt, és valós csillagok fényében.*
-   Tulajdonképpen a helyzet az, hogy engem mindig is érdekeltek a rúnák. Ami azt illeti a mágiának ez a része volt mindig a legfontosabb nekem.. nagyon sok időt áldoztam rá az iskolai évek alatt is.. miután végeztem Sydney-ben, és beiratkoztam az Ausztrál auror-képző programba még tovább akartam fejleszteni a tudásomat.. a baj csak az volt hogy a Rúnamágia arra felé a Csendes Óceánon nem igazán közkedvelt, és nincsenek is komoly szaktekintélyek.. *Kis szünet következik*
- Nem volt így más választásom Európa nagyon távolinak tűnt akkoriban, ezért Amerikába utaztam, mert állítólag ott többet tudhat meg erről az ember.. Meg is kaptam ott egy ösztöndíjat, és egy csereprogrammal odakerültem. Ott egész jól összeismerkedtem egy nagyjából velem egy idős varázslóval.. Jack White-al.. talán már hallottál róla.. azóta elég szép kis hírnévre tett szert.. *Folytatta Craig*
- Ő aztán bemutatott egy komoly rúnaszakértőnek egy norvég származású amerikai mágusnak Stanley Jacobsson-nak vele pedig teljesen beleástam magam a rúnák tanulmányozásába. *Ebben a pillanatban pedig újabb kínos, és dermesztő szünet szakítja félbe Craig mondandóját, majd egy mély levegő, és folytatás.*
-   Tőle tanultam a legtöbbet, szinte mindent! Tőle kaptam mindent! *Nyomja meg a minden szót olyan átéléssel, és lemondással, hogy a levegő igencsak fagyossá válik körülöttük. Majd jóval rövidebben a másik kérdésre is reflektál.*
-   Anglia pedig kézenfekvő választásnak tűnt. A Mágia, és Merlin hazája tökéletesnek látszott ahhoz, hogy visszataláljak a varázsláshoz, és a zavaros helyzet miatt, hogy eltűnhessek.*Zárja a mondandóját, és fejét a lány felé fordítja. A szeméből pedig a felejtés vágya, és valami furcsa vágyakozás süt, majd megszólal csendesen, nem érdekli mennyire szánalmas is a kérdése valójában.*
-   Volna kedve csillagképeket számolni most velem? *A kérés őszinte, és Craig akaratán kívül észrevétlenül egy kicsivel szorosabban bújik most a lányhoz, bár észre sem veszi.*
Naplózva

Lilianne I. D'Alambert
Eltávozott karakter
*****


Fél lábbal kint, féllel bent

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2011. 07. 30. - 17:28:50 »
0

Démonológia kezdőknek



- Érdekes, igen... semmi nem maradhat titokban előtte, megérzi minden gondolatomat, tud minden rezdülésemről... sajnos a fair play szabályai kettőnk esetében nem érvényesek -válaszolom tömény iróniával a másik szemébe nézve.
- Egyébként magam is sokat töprengtem rajta, miért ilyen egyoldalú a kapcsolat... végül is ő is én vagyok, tisztában kellene lennem a saját gondolataimmal - gömbölyítem le a szomorú tény élét egy gyenge tréfával, ahogyan a pillanatnyi megtorpanást követően megérkezünk, majd helyet foglalunk a gondosan vágott tóparti füvön. Jó megfigyelő révén feltűnik, mennyire jólesik a varázslónak a figyelem, amivel szavait hallgatom. Bár eddig sem volt kimondottan zárkózott, most még inkább megnyílni látszik felém, és ez örömmel tölt el engem is. Aztán más is feltűnik, miután közbeszólok: mintha megkönnyebbülni látszana, hogy nem ismerem a bátyját. Talán nagyobb lehet a szakadék kettejük között, mint gondoltam... -töprengek el egy percre.

A gyerekkori emlékképem felidézésével, tudtomon és akaratomon kívül sikerült mágia nélkül is „elvarázsolnom” a rúnamágust, amit ő is hasonlóval hálált meg. Szinte láttam magam előtt azt a már akkoriban is kócos, sápadt kisfiút a hatalmas, hihetetlenül óceánkék szemeivel, ahogyan a derékig érő fűben szalad, miközben az anyja az ablakból kiált utána... legalább is én ilyennek képzeltem. Vajon milyen volt valójában?
- Nekem pedig ez a furcsa... hogy valaki haszontalannak ítélje a csillagok kémlelését. Pedig rengeteg dologra adnak választ, ha helyesen kérdezzük őket -teszem hozzá még elgondolkodón.
A fiú visszatérő zárkózottsága vegyes érzésekkel tölt el. Hirtelen szörnyen megsajnáltam, amiért még az ilyen ártalmatlan kedvtelésektől is igyekezték megfosztani, de közben lassan, de biztosan nőtt bennem a harag is. Nekem volt szerencsém egy olyan családba születni, ahol minden tervemet, minden elhatározásomat támogatták, de ahogyan az elmondottak tartalmából és hangneméből kiviláglott, Craignek nem jutott ilyen megértő és elfogadó család... és ez sajnálattal töltött el.

- Hallom -hunyom le a szememet igenlőn, majd a tágra nyílt kékekbe fonva smaragdjaimat, folytatom- és igen, a legtöbbször vitatkozunk. Rögtön megszólal, ha valami olyat teszek, vagy olyat gondolok, ami nem a kedvére való... azonnal megkritizál, vagy kigúnyol, amihez éppen kedve van. Aztán megpróbál meggyőzni róla, hogy neki van igaza, és ha nem sikerül, akkor igyekszik háttérbe szorítani... ez történt a hídon is egy hete. Először persze nem volt ennyire erős, nem tudott még így eluralkodni rajtam, aztán ahogy teltek az évek, egyre erősebb lett, már képes volt irányítani a cselekedeteimet, persze akkor még nem tudott úgy bebörtönözni ahogyan most. Aztán... szépen lassan ő lett az erősebb -hangom édes, a mondandóm keserű, ahogyan a varázsló mellé fekszem.
- Van, hogy a gesztusait is látom magam előtt, mikor beszél; a fintorait, a mosolyát... hallom ahogy kacag, ahogy a fogai összecsikordulnak haragjában, hallom ahogy dorombol, ha valami számára kellemes történik. Sokszor az érzéseit is teljesen átérzem - egyre hevesebben magyarázok, ahogyan az érzelmek összezavaróan sokszínű hulláma átcsap rajtam. Egyszerre vágytam megszabadulni tőle, örökre, de valamilyen torz módon kötődtem is hozzá. Mert bár gonosz volt és egy zsarnok, mégis a részem volt, segített nekem, hogy azzá legyek, aki most vagyok. Határozottá tett, céltudatossá... és megkeseredetté, igen.
- Ő... nagyon régóta velem van már, és nem volt mindig ennyire rosszindulatú, vagy gonosz. Segített öntudatosabbá, határozottabbá válnom. De mostanra már csak terhemre van, és nem akar elengedni... -fejezem be keserűen a monológot, mely akár több rémregénynek is jó alapul szolgálna, ha volna olyan regényíró, aki szavakba tudná zárni, milyen lehet önmagad foglyává válni.

Nem is foglak, amíg el nem érjük azt, amit akarunk... -somolygott az emlegetett börtönőr sejtelmesen, és ellentmondást nem tűrőn.

- Most éppen biztosított róla, hogy nem szabadulhatok olyan könnyen -fűzöm még hozzá tárgyilagosan, majd újra a varázslóra nézek, aki lassan fog bele a válaszadásba, elmerülve az éjszakai pagony fényeiben.
- Én is... de a rúnaismeret sosem volt az erősségem. Elolvastam, megtanultam, aztán szépen elfelejtettem mindent... pedig többet kellene foglalkoznom vele, ha már egyszer elsajátítottam az alapokat, igazán nem kellene veszni hagynom azt a keveset sem -morfondírozok hangosan, továbbra is Craigen tartva a szemem.
- Akkor innen ismered a könyvet! -könyöklök fel hirtelen lázasan csillogó szemekkel- De miért nem mondtad sosem hogy nem csak tanárként vagy kolléga?
A meglepetéstől felélénkülve figyelem tovább az ausztrált, aki mint kiderült, nem csak munkahelyi kolléga és udvarló, de pályatársam is.
- Még sosem jártam a világnak azon a felén... milyen volt? -szúrom közbe a kérdést, ujjaimmal újra egy vastag tincset tekergetve, ahogyan azt idefelé is tettem.
- Ismerős név... mintha már hallottam volna. Mivel foglalkozik? -kérdezek rá az amerikai nevének említésekor.
A hangulat pedig egyszerre minden előzmény nélkül újra barátságtalanul fagyos és borongós lesz, ahogyan a fiú elhallgat, majd a kényszerű szünet után olyan fokú lemondással a hangjában szólal meg, hogy akaratlanul is elkomorodom tőle.
- Olyasmit is kaptál, amire nem vágytál igazán?  -kérdezem nagyon óvatosan, fojtott hangon, felkészülve rá, hogy nem fogom megkapni a választ. De meg kellett kérdeznem.
- Nem bántad meg, hogy éppen ide jöttél? -teszem fel a kérdést jól emlékezve még rá, mit mondott a varázsló korábban arról, hogyan bánnak vele mióta megérkezett. Majd a kócos ausztrál újra felém fordul, a szeméből pedig a felejtés vágya, és valamilyen gyermeki vágyódás keveréke árad.
- Persze, hogy van -ajándékozom meg egy széles, örömteli mosollyal- de már elég régen volt, hogy utoljára ilyesmit csináltam... az Orion tehát megvan, lássuk csak... az ott az Ingaóra, az pedig... a Bika lesz? -fordulok az ég felé, kinyújtott kezemmel körberajzolva a megtalált csillagképeket, miközben a fiú közelebb húzódik hozzám, engem pedig megmagyarázhatatlan forróság önt el, s maga alá gyűr a finom remegés, amit bár könnyen írhatnánk a hűvös novemberi este rovására, mégsem lenne igazunk.

A Démon gyanús csöndben szemléli az eseményeket, elmém egyik sötét zugába bújva szövi tovább az ármányt, amiről mit sem tudunk mi, csillagképeket számláló álmodozók.


Naplózva


Craig Nicholls
Eltávozott karakter
*****


''The Mad Rune Mage'

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2011. 08. 04. - 21:04:28 »
+1

Fázol?

*A lány szavait hallgatva Craig akaratlanul is megpróbálkozik beleképzelni magát a számára ismeretlen helyzetbe. S némi töprengés, és figyelmes hallgatás utána következőkre jut; s ezeknek hangot is ad.*
- Ha jobban belegondolok, én sem mindig tudom, hogy mit gondolok pontosan, pedig én csak egyedül vagyok.. *Személyesíti meg a lány által gyakorta „Démonnak” titulált lelki entitást az Ausztrál. Az este történései, pedig csak gördülnek tovább előre. Talán már nincs is igazán terve egyiküknek sem ezzel az egésszel, legfeljebb a lány rosszabbik felének. Arra pedig úgy is csak a megfelelő pillanatokban derül fény, így kár foglalkozni vele. Miután közös megegyezésük eredményeképp immáron mindketten letelepedtek az előbűvölt textilre a beszélgetés a maga nemében még bensőségesebbre fordul. Mindkét fél kap egy kis ízelítőt a másik múltjából, s magukban meglehetősen élénk kép elevenedik fel. Furcsa, hogy két merőben más háttérrel, és élményekkel rendelkező ember hogyan képes egymásra hangolódni, megannyi véletlen, és sorsszerű esemény hatására. Persze Craig őszintén szólva sosem hitt a sorsban, és talán ezt most is megcáfolná.. de valójában nem agyal ilyesmin. Csupán gondolataiba merülve sütkérezik a színes képek kavalkádjában. Melyek talán hamis világot mutatnak, de az érzések kellemesek.*

- Én nem hiszek a sorsban, nem tudom te hogy vagy vele.. de a Csillagok ritkán hazudnak.. a legfurcsább pedig, hogy a varázslóknál, és boszorkányoknál senki sem érti jobban őket.. már az emberek körében persze.. és mégis milyen sokan nem hiszünk bennük.. *Fejezi be végül a furcsa hangnemben előadott mondandóját. Kissé mintha tanárian fogalmazott volna. Ezzel pedig olyan színben tűnne fel, mely eddig szinte elképzelhetetlen volt. Talán a másik is meglepődhet kissé.. hogy az Ausztrál vénáiban némi hajlam erre is lapul, így ha eddig nem is tudta volna, most már bizton elképzelheti a katedra mögött.. Persze mindez rendkívül kevés, de újabb furcsa színt visz a karakterébe. S nem is arra a kifejezett előadóra gondoljunk inkább arra, aki képes valóban beleélni magát abba, amit mond.. Persze efelől eddig sem volt kétség.

Amint Lilianne a közte, és a belső énje közti kapcsolatról beszél, Craigben felsejlik az a korábbi furcsa mindent átható, és fölé tornyosuló sötét érzés, amit akkor érzett, mikor először megcsókolták egymást. A lány leírása tökéletesen feleleveníti benne az érzetet, mely jól kivehetően jelen van most is, ám sokkal álságosabban sokkal rejtettebben. Craig csendben hallgat, és nem szól. A hideg, és szorongató érzést pedig csak akkor múlik, mikor a szemük jó idő óta újra összetalálkozik. Craig nyugodtan hullámzó lélektükrei feloldják a sötét, és hideg szorongató érzést, benne, és talán a másikban is. A démon szándékai hallatán Craig csupán ravasz mosolyra húzza a száját, mellyel egyértelművé teszi, mind a lány, mind a belülről figyelő másik Lilianne számára, hogy cseppet sem tart tőle, tőlük. Bizonyára komoly ellenszenvet váltva ki ezzel. Majd tovább göngyölítve a beszélgetés fonalát újra sikerül meglepnie a másikat. Kinek meglepettségére csak ekképp fele.*
-   Van abban a könyvben még egy másik rész.. is biztosan ismered „sose fedd fel kiléted, és valódi szándékod. óvakodja sötétségtől” *Kacsintva idéz újra emlékei lapjairól a rúnamágus, míg a másik tán még mindig kissé meglepetten néz rá.*
-   Amerika egyébként érdekes hely, bár határozottan nem az én világom.. a két véglet keveréke.. helyenként túl szabados, még inkább, mint otthon helyenként meg szigorúbb, mint Anglia.. olyan olvasztótégely féleség.. de nem bántam meg, hogy láttam.. *Fogadkozik, és bár oka volna rá épp elég.. egészen pontosan 6 mélyen húsba vágó oka lenne rá, mégsem bánja, és ez a szavaiból is érezhető.*
-   Könnyen lehet, hogy tényleg halottad.. véghez vitt pár trükkös varázslatot az elmúlt években.. most gyakorlatilag ő irányítja a teljes Detroit-i varázsló közösséget.. jó barátom, csak régen találkoztunk.. *Emlékszik vissza Craig a kellemesen együtt töltött időre, és a furcsa kalandokra, melyek közül a legemlékezetesebbre kérdez rá épp a lenyűgözően gyönyörű boszorkány. Craig minél több időt tölt, együtt a másikkal annál inkább szembesül ezzel. Talán egy bűbáj hatása volna ez?. Craig talán képzettebb annál, mintsem hogy ilyesmi áldozatául essen, de bárhogy is van egyre biztosabban érzi, mennyire magával ragadja a másik, s annak érett szépsége, mely párosulva a környezettel, és az este hangulatával egyre jobban magába szippantja, még ha ez cseppet sem mutatkozik rajta.*
-   Pontosan azt kaptam, amire vágytam, csak a tájékoztatás nem volt épp a leg teljeskörűbb.. de nem panaszkodom!! *Szögezi le gyorsan, le is kívánva zárni ezzel az erről folyó eszmecserét. Lilianne pedig Craig legnagyobb örömére belelegyezik a játékba, és már kezd is. Craig pedig folytatja a sort, mihelyst, ha a lány nem ellenkezik a kezével a másik karját vezetve kiigazítja a bika csillagkép helyét. Most pedig ő következik, és csalhatatlanul gyerekkori önmagára emlékeztető mosollyal kezd a keresésébe.*
-   Az ott a Perseus! Aztán a Vega a Galamb, a Nyúl, és a Véső! Most te jössz! *Ereszti le a kezét, és néz a lány szemébe, ha az módot ad rá, s mintha csak ott is csillagképeket keresne bámul bele a másik lélektükreibe, majd észlelvén a másik finom remegését kitágult pupillával őszinte, s naivan tökéletes tudatlanságában kérdezi.*
-   Fázol?
Naplózva

Lilianne I. D'Alambert
Eltávozott karakter
*****


Fél lábbal kint, féllel bent

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2011. 08. 04. - 23:18:16 »
0

Meghívás



- Látod, én is pontosan így vagyok vele, és ha még Ő sem tudja, mit akar... néha olyan érzés, mintha négyen lennénk - válaszolom a varázslónak sötét humorral. Lám, még nekem is van érzékem hozzá, bármennyire komolynak tűnök is. Majd elhelyezkedünk a takarón, és mindketten elmerülünk egy kicsit a másik emlékeiben, mintha csak egy- egy Merengőbe buknánk alá, az ezüstösen kavargó emlékek közé.
- Én hiszek benne- vetem ellen határozottan- de abban is hiszek, hogy magam irányítom a sorsomat, nem holmi megfoghatatlan égi tünemény. A véletlenekben és a vallások egyikében sem hiszek. Túl sok bolond képzelgését nevezték már Isten akaratának... a boszorkányégetésről nem is beszélve -teszem hozzá megvetőn. Bár a varázsvilágban nem jellemző a vallásosság, Spanyolországban olyan erős gyökeret vert, hogy még én is tisztában voltam az alapvető dogmákkal. Nem szimpatizáltam velük.
- De a csillagok... valamennyire meghatároznak minket, gondolj csak a horoszkópkészítésre! Persze nem vagyok az a fajta boszorkány, aki hosszú éjszakákat tölt el poros kódexek és pergamenek előtt, szögeket és bolygóállásokat számolgatva, de hiszem, hogy hatással vannak ránk - fejtem ki az ausztrál mágusnak a véleményemet, kicsit talán elkalandozón is. Érdekes volt hallgatni, ahogy beszél: olyan volt a hangja, mintha az egyik diákjának magyarázna éppen. Le merném fogadni, hogy ő is az a típusú előadó, aki bár az óra elején még a pulpitus mögött áll, az első néhány mondat után inkább átteszi székhelyét az első padsorba, onnan magyaráz a nebulóknak tovább, beszéd közben szórakozottan forgatva a pálcáját. Elhatároztam, hogy a legközelebbi lyukasórámon leellenőrzöm eme tézisemet, ez pedig újra megmosolyogtatott.
Majd részletesen beszámoltam róla, milyen is a kapcsolatom a Démonnal, kitérve minden apróságra. A fiú csendesen hallgatta a szavaimat, egyszer sem szakított félbe kérdéssel, csupán egy magabiztos, furfangos mosolyt engedett meg magának, jeléül annak, mennyire semmibe veszi a szörnyeteget. Természetesen azonnali válaszként hatalmas smaragdszín szikra lobbant a szemem mélyén, néhány keresetlen spanyol szó kíséretében, melyeket szerencsére csak én hallhattam. A Démon határozottan dühös volt a férfi szemtelensége miatt.

Meglátjuk, meglátjuk... - búgta méregtől fortyogó hangon, de magabiztosan.

Aztán az est immáron sokadik meglepetése következik: kettőnk közül nem én vagyok az egyedüli auror. Craig újabb alapelvet citál elő emlékezete kacattárából, én pedig továbbra is meglepetten pislogva könyökölök mellette, amíg a szó tovább folyik, immáron a Lehetőségek Hazájáról.
- Izgalmasnak hangzik -vágom rá rögtön- biztosan teljesen más az élet arrafelé, főleg egy ilyen fiatal varázslónak mint te -somolygok a fiúra huncutan.
Craig szavai nyomán halványan bár, de kezd derengeni, honnan is lehet ismerős az amerikai mágus: mintha az egyik Szombati Boszorkány hasábjain emlegették volna... majd újra olyan pontra érkezik a beszélgetés, amiről az ausztrál jobban szeretne hallgatni, ahogyan az a feleletből is kiderül.
- Rendben, ha nem akarsz beszélni róla, akkor hagyjuk - mondom engedékenyen, bár roppantul furdal a kíváncsiság. Gyanítom, hogy a dolognak köze lehet a varázsló érzékeinek eltompulásához.

Eztán pedig kezdetét veszi a játék, Craig pedig helyesbíti a Bikát, finoman vezetve a kezemet, melytől a remegés csak tovább fokozódik. Élveztem a helyzetet, ahogyan a varázsló irányítja a mozdulatot...
Most újra én következtem, lázasan igyekeztem feleleveníteni az asztronómiai ismereteimet.
- Ez már nehezebb egy kicsit... ha jól látom, az ott az Androméda egy része, az pedig a Szekeres -mutatom újra a felismert csillagképeket- az a Kassziopeia, Eridánusz és Sárkány -engedem le végül a karomat a kék szemek mélyére nézve, melyeknek kócos gazdája újabb kérdést intéz hozzám.
- Egy kicsit igen -vallom meg halkan, fázósan összefogva a kabát nyakát.
- Tudom, hogy te nem fázol, de esetleg lenne kedved meginni velem egy csésze forró teát? A csillagokat az én kertemből is csodálhatjuk, ha akarjuk -teszem fel a kérdést csillogó szemmel, remélve, hogy a válasz igenlő lesz.


Naplózva


Craig Nicholls
Eltávozott karakter
*****


''The Mad Rune Mage'

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2011. 08. 05. - 01:28:12 »
+1

beszélj hozzám..

*Hevesnek mondható pillantásváltás a démon, és Craig között, s ha bár az „alteregó” csupán a másik íriszeinek mélyéről tekintget most kifelé azért mindkét fél pontosan érzékeli egymás jelenlétét. A Craig szeméből sugárzó nyugalom, és csalafintaság pedig még véletlenül se tévesszen meg senkit. Az Ausztrálnak nagyon is helyén az esze, és a gondolatai ezzel kapcsolatban. Annál kevésbé mással, hisz a csillagokba meredve kinek nem kalandoznának el kicsit a gondolatai. Craig sem kivétel a társaság pedig csak rátesz a helyzetre. Craig ugyan nem remeg egy cseppet sem. Sem a lelkében, sem a testében, mégis kissé elveszettnek érzi magát, még ha nem is látszik. Elveszni pedig már elveszett jó néhányszor, ám ez most némileg eltér a korábbiaktól.

Hisz a partnere egy csodaszép, érett, és temperamentumos boszorkány. Aki ebből a szempontból valami gyökeresen új a fiatal srác életében. Igazság szerint sosem került közelebb tőle ennyivel idősebb nőhöz. Boszorkányról pedig már nem is beszélve.. Persze ez magyarázható azzal is, hogy életének azt az időszakát, mikor a legtöbb kalandba keveredett a varázsvilágtól távol töltötte. Azonban most mégis itt áll valami számára gyökeresen új kapujában, és a lány reakcióit figyelve ki tudja meddig tart még a mai este. Ugyan is, ha más nem egy dolog beteljesült, abból, amit a másik felé előre bocsájtott. Nevesen, hogy lesz közös témájuk. Ez pedig hatványozottan bekövetkezett.

Így a témázgatás közben pedig Craig igyekszik elterelni a figyelmét mindarról az egyre inkább kibontakozóban lévő lehetőségről, amely a nála jóval érettebb férfiakat is zavarba ejtené. Ez pedig nem más, mint hogy a vak is láthatja, hogy kialakulóban van valami közte, és a boszorkány között, melyhez plusz ízként, és egyfajta pikantériaként társul a korkülönbség, és Craig „boszorkány szűz” mivolta. Maga Lilianne jelenléte könnyen zavarba ejtene egy érett férfit is, ám akkor mit mondjon az Ausztrál?

Bárhogy is van a magatartása ebből a szempontból akár hősiesnek is tekinthető. A legprózaiabb talán azonban mégis az-az egészben, hogy Craig a tudtán kívül viselkedik ennyire higgadtan, és természetesen. Ez a neveltetéséből, és a származásából fakad. Természetesen a korkülönbség kérdése fel-fel bukkan gondolataiban, ám egészen ügyesen sikerül elnyomnia őket. Egészen addig, míg a lány egy utalás keretében csalfa mosolyt erezet meg. Vajon mit akarhat ezzel? Teszi fel magának a kérdést. Az utalás egyértelmű, bár oly hihetetlen. Azonban Craig nem az a hitetlenkedő fajta így tökéletes közönnyel fogadja a dolgot. Az pedig csak segít a dolgon, hogy Lilianne a rúnákkal kapcsolatos kérdéseket sem feszegeti tovább. Craig érzi persze, hogy a másik kíváncsisága egyre mardosóbb, azonban mégsem vesz róla tudomást. Erről szeretne most a legkevésbé beszélgetni a csillagképszámlálás közben. Ami ráadásul szépen halad is lassan kimerítik a teljes téli égboltot. Amint felváltva számolgatnak Craig helyenkénti helyesbítésével.

Az Ausztrál pedig csak bólogat, mutat, és mosolyog a másikra. Miközben vállukkal már egészen egymáshoz simulnak. Lilianne-nek pedig igaza van.. Craig tényleg nem fázik, de ez nem jelent semmit. Töri őt eléggé a helyzetből adódó dilemma, mely a lány ajánlata végett az arcára is kiül. Hát nem tévedett a lány szándékait illetően. Ez az egész dolog a mai estével kezd határozottan komolyabbra fordulni, mint amiről az Az Ausztrál valahai is elmélkedhetett volna. A válasza azonban nem várat sokat magára. A kétely a szeméből apró szemcsék formájában tükrözi vissza a hold, és a lámpák halvány fényét. Azonban ez a kétely talán nem egyértelmű a lány számára, mely mindösszesen Craig bizonytalanságát szimbolizálja a lánnyal szemben. A korkülönbséggel szemben, és a boszorkányos szépséggel szemben. A válasz azonban;*
-   Az nagyon jó lenne! De csak ha megígéred, hogy beszélsz nekem spanyolul, és nézhetem, amíg teát főzöl.. *Mondja Craig a szemében kétellyel, vegyes kalandvággyal, mely valami igazán hihetetlent, és különlegeset vetít előre.. persze könnyen lehet, hogy csak saját maga számára.*
Naplózva

Lilianne I. D'Alambert
Eltávozott karakter
*****


Fél lábbal kint, féllel bent

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #25 Dátum: 2011. 08. 05. - 20:44:08 »
0

Gyere velem!



Telik- múlik az idő, gyors szárnyakon röppen tova, ahogyan végül az utolsó látható csillagképeket is megleljük és körberajzoljuk. Néhány nevében nem vagyok biztos, de szerencsére az ausztrál mágus mosolyogva, szolgálatkészen javítja ki a hibákat. Láthatóan teljesen belefeledkezik a játékba, ezzel is jól illusztrálva, mennyire kötődik a felettünk ragyogó csillagokhoz. Kissé a fiatalkori önmagamra emlékeztet, ahogyan nevető szemekkel fürkészi az eget, ábrándos arccal... majd a kérdésem elhangzása után mintha egy árnyalatnyi kétkedést, egyfajta tanácstalanságot vélnék felfedezni a tekintetébe szőve, a szentjánosbogarak és égi fények tükörképe közé gabalyodva. A varázsló habozik, engem pedig egy pillanatra megdermeszt a félsz; sikerült elijesztenem? Túl sietős vagyok? Aztán az Idő kereke továbbfordul, és a félelmem alaptalannak bizonyul; a fiú igent mond, kék szemeiben pedig az éledő kalandvágy ragyog fel.
- Ezt bátran ígérhetem -mosolygok a varázslóra- amikor csak lehet, a spanyolt használom, az angol olyan... rideg, semmi érzelem, semmi dallamosság nincs benne. Sokszor keverek spanyol szavakat az angolba is, talán már észrevetted. Mindig visszalopja magát az ajkaimra, bármennyire is próbálom megállni, mikor Angliában vagyok.
- A vendéget pedig nem illik egyedül hagyni, úgyhogy mindenképpen látni fogod - azt már nem teszem hozzá, hogy kifejezetten kedvemre való a gondolat, hogy nézzen. Beszéd közben lassan felülök, majd fel is állok a rúnamágus mellől. Kisimítom a kabát anyagán éktelenkedő esetleges gyűrődéseket, majd zabolátlan tincseimet is összefogom kissé, éppen csak annyira, hogy ne lógjon a szemembe egy se, de azért eléggé szabadon maradjanak, hogy a varázsló kedvére gyönyörködhessen bennük. Úgy vettem észre, szívesen pihentette pillantását a leomló csigákon, én pedig kötöznivaló bolond lennék, ha megfosztanám a lehetőségtől, hogy újra megtehesse.
Ha Craig nem előz meg, néhány pálcamozdulattal eltüntetem a tábortüzet és a takarót, majd a fiú felé fordulva várakozón nyújtom a kezem a keze után:
- Mehetünk? -majd ha nincs ellenvetés, és a felajánlott kezet is elfogadják, a park álmos csendjében ágyúdörrenésnek ható pukkanás keretében dehoppanálunk kézen fogva a szentjánosbogarak társaságából...


Folytatása itt!

Naplózva


Raul Valenti
Eltávozott karakter
*****


az utcazenész.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #26 Dátum: 2012. 07. 07. - 14:27:21 »
+2

Lindsay

         Igazán szép napunk volt. A tél lassan leáldozott, havat már csak elvétve lehetett találni, minden csupa víz és latyak volt, a park azonban, melyet az emberek gyakorta neveztek Árnyas Pagonynak, mint holmi meséből kiemelt kelléket, még így is gyönyörű volt! Ez volt a kedvenc helyem az Egyetemváros területén. A miértje roppant egyszerű, ha kíváncsi vagy rá, akár el is árulhatom… ez volt az egyetlen hely ugyanis, mely megőrizte a teremtőtől kapott természetességét. Noha nem teljes egészében, hiszen a park azért park, mert átalakítják, hogy az emberek kényükre-kedvükre járkálhassák, s élvezhessék, ebből kifolyólag pedig nem erdő, holott talán a természetesen teremtett képe valaha egy erdő lehetett. Hmm... ezt az okfejtést mindenképpen le kellett játszanom magamnak, ne nézz hülyének!
         Ujjaim lágyan siklottak a gitár húrjain, s mosolyogtam. Mint mindig, amikor zenélek, habár közönségem csupán néhány erre tévedt, lelkesen csaholó crup volt, én mégsem bántam. Hiszen életem a varázslényeknek áldoztam, imádtam a közelségüket, imádtam foglalkozni velük, s ahogy észrevettem, ők is kedvelnek engem, habár ez a pár bestia csakis azért bújt elő, mert hoztam némi ételt nekik. Elenyésző mennyiség, de mégis több mint amennyit itt a parkban találnak maguknak. Egyébként is roppant helyes jószágok ezek. A muglik, sőt, a tudatlan varázslók nagy része egyszerű kutyáknak tudja őket. Aztán néhányan észreveszik villás farkukat, és leesik, hogy nem egy szimpla Russelterrierrel néznek farkas, esetünkben jobbára ebszemet.
         A lágy, néha-néha feltámadó szellő finoman lengette hosszú, szürke köpenyem, mely alatt bő pulóverem rálógott a kissé megviselt farmerra. Fejemen a kalap régi divatok emlékét őrizte, mégis ez volt a kedvencem fejfedőim közül. Nem sok ember járt arra, éppen csak annyi, hogy ne érezzem kihaltnak magam körül a világot, hiába lett volna természetes, a dél- s ebédidőre való tekintettel hasonló elvonulás. Nem volt szokásom megfigyelni mindenkit, egyszerűen mert nem szeretek megbámulni másokat, még annak ellenére sem, hogy ők ezt igen szívesen teszik velem. De a te kopogó lépteid felhívták figyelmem. Az a néhány crup, melyek padom mellett csaholtak, utat engedtek neked a szűkös, kavicsos járdán, ám én nem hagytalak menni. Ujjaim elhagyták a húrokat, s pupilláim tággá szűkültek. Nagyon ismerős voltál nekem, túlontúl is, sőt! Egészen biztos voltam benne, hogy te vagy az! Bárhonnan felismertem volna az arcod!
-   V-várj! – a gitárt a padon hagytam, s utánad ugrottam. Jobbommal kalapomhoz kaptam, mely a lendület hatására lendült volna hátra, balom viszont megtalálta csuklód, s megállított, a biztos, ami biztos kedvéért. – Lindsay Hames! Te vagy az! – szemedbe néztem, arcomon holmi kisfiús vigyor ült, a szemeim pedig csillagok módjára szórták a fényt. Valóban te lennél az? Mondd, hogy nem kaptam gutaütést, és tévesztettelek össze valaki mással! Kérlek…

Naplózva


Lindsay Hames
Eltávozott karakter
*****


"Önjelölt gitárkirálynő"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #27 Dátum: 2012. 07. 08. - 23:34:26 »
0

Raul


Milyen szépen süt a nap! - mosolyodott el a sötét, rejtelmesen mély tóhoz legközelebb eső padon ücsörgő lány, miközben éppen meggyújtott egy szál illatos cigarettát. A gyufa felsercent az apró kézben, a koporsószeg vége pedig narancsszínben izzott fel, ahogyan Lin leszívta a füstöt. Néhány óráknak tűnő percig a lány kicsit elfelejtkezhetett a mellette heverő, egyelőre befejezetlen rúnaismeret-esszéről, a honvágyról, ami lassan hónapok óta kínozza, a szokás szerint elkeserítő iskolai eredményeiről és szemeit lehunyva csak élvezte a napsütést és a cigarettázás monoton nyugalmát.
Ahhh... többször kéne ide járnom, itt olyan jó csend van... még a dolgozattal is gyorsabban haladtam - gondolkozott el, megtörve ezzel a varázst, majd még egy utolsó vágyakozó pillantást vetett a nyugodt víztükörre, mielőtt elnyomta a csikket, összetekerte a félig megírt esszét, és a pennával, valamint a gusztustalanul vaskos rúnaszótárral együtt elsüllyesztette a fekete-fehér csíkos táska számtalan zsebeinek legmélyére, és elindult a park nyugati kapuja felé vezető szűk, kacskaringós ösvényen. Bár a barna bőrcsizma sarka eléggé vastag, a boszorkány mégis csak lassan mert lépkedni a durva kaviccsal felszórt csapáson, így csapongó képzeletének rengeteg ideje volt elkalandozni mindenféle irányba... eltökélte például, hogy amint hazaér, rögtön nekilát befejezni azt a novellát, amit még Nashville-ben kezdett el írni... utána természetesen fel fogja hívni Poni-t, hogy elújságolja neki a haladást, és persze hogy hallja a hangját... erőt vesz magán, és befejezi a dolgozatot, mert Craig hétfőre kérte... megnézi azt a filmet, amit Chloe ajánlott neki, mi is a címe...?

Varázslószemmel nézve Lindsay biztosan elég furcsa látványt nyújthatott, ahogyan alvajáró módjára  andalgott a téli takarójától éppen szabaduló parkban a hosszú, piros kabátjában, csíkos táskával és a hozzá illő hosszú pulóverrel, szűk farmerban és magas sarkú csizmában. Az aranyvérmániások biztosan elhúzták volna a szájukat a sok mugli ruha miatt, és akkor még nem is tudták, hogy a lány táskájában egy CD-lejátszó lapul. A boszorkány sosem csinált belőle titkot, hogy félvér származású, bár mióta a Godrikba járt, sokkal óvatosabb volt; iskolanapokon például ő is talárt hordott, mint a többiek, és a varázstalan ketyeréit is otthon hagyta, de a szabadidejében elengedte magát, és úgy öltözött, ahogyan a legjobban érezte magát. A lány kifejezetten élvezte, hogy mindkét világba bejáratos, és nem igazán tudta megérteni, hogy a Sötét Nagyúr híveinek ez miért fáj ennyire... elvégre az ember így mindenhol megállja a helyét, és egyik világban sem érzi magát elveszettnek, nem? Egyébként Lindsayt a maga részéről hihetetlenül lenyűgözte, hogy mennyire ügyesen próbálják meg a muglik pótolni a mágiát mindenféle találmányokkal.

Lin tehát éppen azon gondolkodott, hogy mi volt a film címe, amikor meghallotta, ahogyan nem is olyan messze valaki gitározik.
Egész ügyesen játszik! - dicséri meg gondolatban az elkövetőt, majd némi hezitálás után a rövidebb út helyett a hang irányába indul tovább - kíváncsi volt, ki lehet az ismeretlen utcazenész. Nem kis meglepetésére a hang forrása egy félig-iskolatársa kezében pihent; emlékezett a srácra, bár szigorúan véve nem iskolatársak, mert a lány emlékei szerint ő a Mandragórába jár.
Nem is tudtam, hogy zenél! - csodálkozik tágra nyílt szemmel, ahogyan kicsit távolabbról figyeli a szürke köpenyes, kalapos crup- és dallamszelídítőt; Lin gondolatban megveregette saját vállát, amiért megismerte a lelkesen csaholó bestiákat. Egy darabig mosolyogva nézte a lényekkel bohóckodó srácot, majd úgy döntött, itt az ideje indulni, elvégre varázsvilág ide vagy oda, egy dolgozat sem írta még meg magát, útja pedig éppen a lelkes crup-tömegen át vezetett. Azok zajos örömmel engedtek utat neki, persze csak miután Lin kiosztotta a kötelező fülvakargatás-adagot köztük - bár a boszorkány kétbalkezes volt a varázslényeket illetően (is...), ezek az állatok annyira hasonlítottak a kutyákra, hogy kivételesen egész jól kijött velük. Nem is vette észre, hogy a gitár elhallgat, a fiú pedig egyre nagyobb szemeket mereszt rá; éppen továbbindult volna, mikor a srác utánaszólt, a keze pedig finoman, de határozottan a csuklójára fonódott.

- Ööö, igen? - fordult meg a lány meglepetten, zavartan mosolyogva a varázslóra, reflexszerűen beletúrva a frufrujába.
- Én vagyok... - válaszolja kicsit félénken, de továbbra is mosolyogva, ahogyan meglátja a csillogást a kék szemekben és a lelkesedést a fiú vonásain; ez, és a csuklóját fogva tartó érintés egyre inkább zavarba hozza.
- Ügyesen játszol! - bökné ki zavarában, ha a másik még mindig a kezét szorongatja.
Naplózva


Raul Valenti
Eltávozott karakter
*****


az utcazenész.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #28 Dátum: 2012. 07. 28. - 09:31:08 »
+2

Lindsay

   Úgy éreztem, ez a nap ennél szebb már nem is lehet! Reggel Mr.Brooks a szokásos kávéja helyett véletlenül egy kis fertőtlenítőt hörpintett le, mire a felesége, Mrs.Brooks bevitte a sugárban rókázó férjét a Mungóba, és közölte velem, hogy ma nem kell dolgoznom, a Lénygondozót ugyanis távollétükben bezárják. Kicsit bántott, hogy nem bíznak meg bennem eléggé ahhoz, hogy rám merjenek bízni egy ilyen fontos feladatot, elvégre másfél éve dolgozok nekik, ám nem ellenkeztem, a könnyen jött szabadidőnek mindig örülök. Ezért is ültem ki ide gyakorolni, és mekkora szerencse, hogy ez az egész így történt, hiszen itt álltál velem szemben, te, Lindsay Hames! Ismerlek, sőt, rajongok érted! Betéve tudom az összes számodat!
   Kissé zavartan tekintettem ujjaimra, ahogyan kezedre fonódtak, s lassan el is engedtelek, mint aki fél, hogy esetleg elszaladnál, noha nem adtam okot ilyesmire. Ez az egész akkor is teljesen hihetetlen volt! Persze láttalak már párszor. Messziről, más emberek társaságában. Hiszen az a két egyetem nincs olyan nagy, hogy ne fordulhatna elő ilyesmi, de mégis hogy mehettem volna oda hozzád? És mégis mit mondhattam volna neked? Már az is nagy szó, hogy most leszólítottalak, ez is annak volt köszönhető, hogy egyedül voltál, és a napom is jól alakult.
- Öhm… sajnálom. – néztem arcodra, miközben ujjaim elrejtőztek zsebeimben. Mindig ezt csináltam, ha zavarban voltam. Hülye szokás, s szegény zsebeim háromnegyede komoly foltozásra is szorult a motozás miatt.
- Igen? – derült fel arcom, s máris kicsit jobban éreztem magam. – Pedig csak gyakoroltam. Tudod, kisegítőként dolgozok egy Lénygondozóban, ami nem fizet túl jól, így gyakran megyek ki az utcára zenélni, ami szintén nem fizet túl… jól, de… élvezem. – a mondat elejére teljesen belelkesedtem, aztán eszembe jutott zavarom, illetve, hogy kivel is állok szembe, mire ez az egész úgy, ahogy volt, leeresztett, így utolsó szavaim már lassabb tempóban, s halkabban mondtam, nem is mertem már rád nézni. Biztosan azt gondolhattad, hogy csak egy újabb, lúzer rajongóval van dolgod, aki még azt sem tudja, miként szóljon hozzád normálisan.
   Zavartan haraptam alsó ajkamba, és egy hirtelen ötlettől vezérelve mégis felemeltem fejem, hogy arcodra pillantsak. Tartottam az elutasítástól, de attól még jobban, hogy ha akkor nem szólok hozzád, talán elmész, én pedig folytathatom borús merengésem arról, mi lett volna, ha mégis megteszem.
Csak ezért mertem megtenni.
- Esetleg lenne kedved énekelni kicsit? Ismerem az összes számodat, kísérhetnélek! – szemeim csak úgy csillogtak, miközben félig meddig, tőled elfordulva nyitottam a padon felejtett hangszer felé.

Naplózva


Lindsay Hames
Eltávozott karakter
*****


"Önjelölt gitárkirálynő"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #29 Dátum: 2012. 07. 28. - 23:31:24 »
0

Raul


A fiú szorítása hamar lazulni kezd, majd a kissé érdes tenyér lecsúszik Lin csuklójáról, miközben az ismeretlen bocsánatot motyog az orra alatt - ha a zavart pillantás a lányt fogva tartó ujjaira nem lett  volna elég, a srác hangjában csendülő bizonytalanság biztosította róla az amerikai üdvöskét, hogy bizony nem ő az egyetlen itt, aki zavarban van. Ez a tény egyébként furcsa módon mindig megnyugtatta a boszorkányt - úgy gondolta, ha a másik fél is legalább annyira kényelmetlenül érzi magát, mint ő, akkor mindketten egyenlő eséllyel indulnak az ismerkedésnél.
- Ja semmi baj, csak tudod... nem tudok hozzászokni, hogy megállítanak az utcán - magyarázza kicsit talán hadarva - Szerintem nem is fogok soha - somolyog a fejét rázva a diáklány kicsit talán hitetlenkedve.
Hűűűha, úgy látszik szegény srác nagyobb zavarban van mint én, pedig az már kategória a javából - csóválja meg a fejét továbbra is mosolyogva, majd igyekszik figyelmesen hallgatja a másikat.

- Ahham - bólint komolyan a lány, örömmel véve észre a névtelen idegen arcán szétterülő boldog vigyort, de a úgy tűnik, a kezdeti lendület fogytával egyenesen arányosan a srác bátorsága is elfogyóban van, a mondat végére érve pedig zavartan süti le kék - és milyen szép kék! - szemeit.
- Áh, akkor ezért a sok crup! - pillant körbe a kettejük körül csaholó, falkányi jószágra - Ha Lénygondozóban dolgozol akkor biztos jól elbírsz velük... nekem sajna nincs érzékem a bestiákhoz, de velük még egész jól kijövök, biztos mert otthon kutyákat tartunk - magyarázza Lindsay kicsit még mindig pirulva, de a kezdeti meglepetés elmúltával kezd végre megnyugodni.
- Utcazenélni én is mindig szerettem, és ha jó napot fogsz ki, meg persze jól választasz helyet akkor  azért összejöhet belőle egy-egy finom vacsi vagy valami. De a legfontosabb tényleg az, hogy élvezd, és ez a közönségedet is befolyásolja ám, nekem elhiheted! - vigyorog szélesen a lány, a mondat végén pedig a másikra kacsint.
A kérdés váratlanul éri Lindsayt, hiszen még senki nem kért tőle ilyesmit korábban.
Ha nem fejezem be azt a dolgozatot ma, akkor holnap kétszer annyit kell majd vele nyűglődnöm ... de olyan aranyos ez a srác a nagy kék szemével meg a rettentő zavarával... biztos jólesne neki ha maradnék egy kicsit, csak egy kicsit... és egyébként is neveletlenség lenne visszautasítani ha már ilyen szépen kért... biztos nagy bátorság kellett már ahhoz is, hogy megszólítson...

- Hmm, na jó nem bánom, de két feltétellel; felpróbálhatom a kalapodat és elárulod, hogy hívnak, mert ez így nem fair, hogy te egyből felismersz én viszont még a nevedet sem tudom - ezzel a zárszóval a lány letelepszik a padra, leteszi a táskáját ami jókorát puffanva landol mellette, majd a kalapot vagy egy nevet várva fordul a srác felé mosolyogva, baljával ismét kisimítva összekuszálódott tincseit.
- Ja igen, és te választasz dalt, ez a harmadik.
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2022. 12. 28. - 20:31:00
Az oldal 0.245 másodperc alatt készült el 45 lekéréssel.