A pálya

A kviddicspálya. Mindkét végében három-három karika található meg. Itt játszódnak a kviddicsmeccsek.

~ bárki ~

Amy kihasználja, hogy hétvége van, és egyik csapatnak sincs edzése. Végre egyedül lehet egy kicsit a problémáival. Mert problémái azok vannak dögivel. Na jó, örömök is vannak mellette, kábé azonos arányban, de azokon nincs mit rágódni. Gyorsan szétnéz, majd ledobja táskáját a pálya szélén, mielőtt Jégmadár hátára pattan, és felszáll a seprűvel. Sehol senki, tökéletes alkalom, hogy átrágja magát minden gondján. Hamar kerül egy kört a pályán, azután némileg lassabban, behunyt szemmel élvezi a száguldást, az arcába vágó szelet. Talárját ide-oda csapkodja a szél, őrültül lobogtatja, hullámoztatja a lány körül. Joy nagy kortyokban nyeli a levegőt, élvezi, hogy végre kitisztul a feje, tudata. Hetek óta nem tudott nyugodtan beszélni egyetlen barátnőjével sem, hiszen „közelegnek” az év végi vizsgák, mindenkin erőt vett az RBF-őrület. Na ja, akik eddig nem tanultak, azok most felköthetik a pöttyös alsó madzagját. Joy azonban egész évben szorgalmas volt, még a kviddics mellett is, így megengedhet magának egy szabad, repülős délutánt.
Kár, hogy itt nem működnek a mugli kütyük, akkor tudna zenét hallgatni. Mennyivel másabb lenne úgy szállni, hogy nem érzi magát ilyen fájdalmasan egyedül! Persze, a meccsek alatt mindig rengeteg szurkoló volt, hatalmas zajjal. Amy észbe idézi, hogy hiszen ő akart egyedül lenni. A levegőben azonban már jóval kevésbé tűnnek súlyosnak a lány problémái, ki is neveti önmagát értük. Mostanában a kelleténél kicsit komolyabban vesz mindent… kezd felnőni? Lassan 17 éves lesz, de ettől még nem kell örökké savanyú felnőtté válnia, nyugodtan lehetne vidám, pimasz kamaszlányka. Többnyire ilyen is, ám ma valamiért teljesen marcona hangulat vett erőt rajta.
Gondolatmenete közepe táján nyitja ki a szemét. Próbál szaltózni egyet, ám az erősödő, de legalább meleg tavaszias szél az arca köré csavarja talárját. Végül mégis sikerül a manőver, Joy mégis a fű felé irányítja Jégmadarat. A gyepre érkezvén ledobja magáról az akadékoskodó ruhadarabot, rápakolja hátizsákját, és már újfent a levegőben van. Növekvő jókedvvel szellőzteti a fejét, kecses mozdulatokkal akrobatikázik. Farmerja, testre tapadós garbója nem zavarja a gyakorlásban, vállig érő haját meg hátrafújja a szél, ezért aztán tisztán látja környezetét. Zuhanórepül, szaltózik, hirtelen emelkedik fel a magasba, jobbra-balra cikázik seprűjével, és egyéb nyaktörő mutatványokat hajt végre. Ideje van dögivel, átveheti az egész ötlettárát. Néhány hátraszaltóval dúsítja a előadását, mely valójában a semminek szól, mivel Amy tudtával senki nincs a közelében. Vagy mégis?
Joy megérzi, hogy valaki figyeli repdesését, és azonnal kutatni kezd a rejtélyes leselkedő után. Na nem kezd el körbe-körbe forogni, nehogy kiszúrja leskelődő, csak éppen úgy fordulgat a seprűvel, hogy egész pályát beláthassa, átfésülhesse tekintetével.

[Even angels fall...]

|| Amy ||

A változatosság kedvéért megint sétáltam... Szinte sosem voltam bennt az épületben, maximum ha valami érdekes könyvet találtam a könyvtárban, és érdemesnek találtam azzal tölteni az időmet, hogy kiolvassam...

Hirtelen ötlettől vezérelve a kviddics pálya felé vettem az utamat, hiszen úgyis mindjárt itt a szezon, és annyira jó lenne egy kicsit repülni. Egész nyáron nem volt rá alkalmam, hátha most sikerül majd.

Imádtam a stadiont, diadallal töltött el, ahogy közeledtem felé, behunytam a szemem- ami elég veszélyes volt, szóval nagyon-nagyon lassan mentem tovább- elképzeltem ahogy a föld felett vagyok, és már apró kis pontokat látok az emberekből. Szinte éreztem ahogyan a szél az arcomba hasít, és ahogy a taláromat tépi a szél mögöttem. Éreztem, ahogy a karikák körül röpködők, és ahogy kivédem a felém suhanó kvaffot.

Mire kinyitottam a szememet már egészen közel jártam. Beléptem a pályára és megálltam a szélén.
A pálya felett ugyanis már repült valaki.
Egy lány volt az, akit minthogyha már láttam volna, mikor a feliratkozás volt a kviddics csapatba... Igen, biztos is vagyok benne.

Hosszú hajába belekapott a szél, úgy suhant fel s alá a pályán, végig manőverezve, szaltózva, komplett kis akrobatikai előadást bemutatva.

Vidáman néztem a repüléstő felszabadult lányt...

~ Sarah ~

A megfigyelő személyében Amy egy idősebb, valószínűleg végzős lányra ismer, akit korábban már látott a csapat válogatásán is. A névre nem emlékszik tisztán, talán valamilyen Sarah lehet. Joy egy pillanatra megharagszik a leányzóra, mert ő egyedül akart lenni, de valahol mégis jó Sarah jelenléte. Végülis egy pöttyet nyomasztó egy ekkora helyen egyedül röpködni.
Amy viharsebesen suhan a gyep azon pontja felé, ahová az előbb parkolta le táskáját, talárját, és száguldás közben kapja fel a földről mindkettőt. Mire a másik hölgyemény mellé ér, már magára öltötte talárját, hátán van a táska, és eléggé lelassít a megálláshoz. Menet közben pattan le a seprűjéről, széles mosollyal köszön a lánynak.
- Hello! Amy Joy volnék. Te pedig… Sarah, ugye?
A lány a füle mögé simítja néhány elszabadult hajtincsét, haja ígyként újra felveszi a sokak által sisakfrizurának titulált alakzatot, hiszen nem volt hosszú, még a válláig sem érhetne. Magabiztosan áll a vele nagyjából egyidős lány előtt, miközben érdeklődve vizsgálgatja a kinézetét. Körülbelül azonos a termetük is, csak Amy talán némileg vékonyabb.
- Mit csinálsz itt ilyenkor?
*Hoppá, ez így eléggé felelősségre vonó hangnem volt, de én nem így akartam.* Rögtön finomít is.
- Mármint… mivel senki nincs itt, csak mi ketten jöttünk le… talán gyakorolni szeretnél? Vagy csak neked is repülés-mániád van, mint oly sok embernek? Van kedved együtt röpködni vagy esetleg ragaszkodsz a karikákhoz?
Joynak közben beugrott, hogy Sarah őrzőnek jelentkezett, mindössze erre céloz a karikákkal. Az sem jelenthet gondot, ha Sarahnak nincs itt a seprűje, elvégre mindketten ismerik már a begyűjtőbűbájt.

[Even angels fall...]

Ahogy észre vettem, hogy a lány meglátott, kicsit megijjedtem, hogy azt hiszi, hogy kémkedek utánna, vagy hasonló, hiszen igen lendületesen közeledett felém.
Kicsit meg is hátráltam, de a korlát ami mögöttem volt, megakadályozott a "menekülésben".

Amint megérkezett, és lefékezett előttem, egyből felismertem. Amy volt az. Habár a nevére emlékeztem, de örültem, hogy bemutatkozott, így legalább biztos voltam benne, hogy így hívják.

Igen, ő is benne volt a kviddics csapatban... Mostmár emlékszek.
Egy aprócska bánat-sugár suhant át a szívemen a kviddics csapat szó gondolatánál, ugyanis sajnos nem választottak be. De végülis nem bántam annyira, hiszen így is annyi dolgom volt, hogy sokszor azt sem tudtam, hogy hol áll a fejem... Nem ha még kviddics edzések is lettek volna...

Ahogy megpróbál csiszolni a kérdésen óhatatlanul is elmosolyodok.

- Csak gondoltam kinézek, és talán repülök egyet-hamár a csapatba nem vettek fel.
- Gondoltam ilyenkor nem lesznek a pályán, de neked örülök-szólok még mindig mosolyogva

[[Hugica]]

[Hugica]


*Abb tette egy kört a pályán, addigra Hannah is előkészült, és levegőbe emelkedett. Remek ötlet pattant ki a hugrás lányka fejéből. Még mielőtt játékba kezdenek, fogócskázzanak kicsit.

- Te Hannah, szerintem fogócskázzunk kicsit, aztán, jöhet a meccs?! – kiabálta a lánynak.
Ha benne volt, akkor ő lett a fogó.

*Abb ezek után felhúzta seprűjének az elejét, és a gólkarikákat vette célba. Szlalomozni kezdett közöttük, megpróbált úgy ügyeskedni, hogy hugicája ne tudja követni. Hátra se nézett, nem figyelte, hogy grifis barátnéja merre is jár. Miután, kikerülgette a karikákat, nagyobb sebességre kapcsolt és a pálya másik felét vette célba. Hamar oda is ért, és ott is megjátszotta a szlalomosdit. Ekkor kicsit megállt, és figyelte, hogy húgocskája a nyomában van e. Nem kellet sokat várnia, és ott is termett. Első próbálkozása, szerencsére nem bizonyult elég gyorsnak, mert Abb, hamar ki tudott térni előle, de meleg helyzet volt.*

*Abb lefelé nyomta a seprű végét és a földet vette célba, fél méterrel a becsapódás előtt felrántotta és a pálya felett 50-60 cm folytatta a repülést. Remélte, hogy Hannah is időben reagált, és nem csapódott a földbe. Mivel se kiáltást, se puffanást nem hallott, megnyugodott és folytatta a cikázó repülést. Jó ideig elvoltak így, mikor Hannahnak sikerült elkapnia Abb-et.
Ezek után fordult a kocka, és Abb vette célba a grifis lánykát. Amint megfigyelte, elég jól ment a harmadikos lánynak a repülés, s nem kellett félteni őt se, hogy bevet egy-két cifra dolgot, a kitérés érdekében. Abbey megpróbált a nyomában lenni, s 4-6 perec múlva ismét Hannahn volt a fogói poszt.*

- Na, azt hiszem ezzel jól bemelegítettünk. Most jöhet a játék. – vigyorgott – Mi leszel először? Örző, vagy hajtó?

*Mivel Hannah hajtói posztra pályázott a grifi csapatában nagy valószínűséggel, most is ezt választotta. Ezzel Abb leszállt, keresett egy régi kvaffot, majd ismét a levegőbe emelkedett.
Hannahnak passzolta a kvaffot, majd berepült a gólkarikák elé, s hagyta, had próbálkozzon a lányka.*

- Jöhet az első. – kiáltotta, s felkészülten várta Hannah első megmozdulását.

*Nem is kellett sokat várnia, Hannah nekikészült és már védenie is kellett Abbnek a karikákat. Az első dobást épphogy, de sikerült hárítania. Majd visszadobta a labdát és jöhetett a következő. Ez már sokkal jobb dobás volt, és ez be is repült a második karikába.*

- Szépvolt, csak így tovább. – bíztatta hugicáját.

*S várta, hogy repüljön felé az újabb útjára indított kvaff.
A nap még mindig száz ágra sütött felettük, s a pályának azon részét választották a játékra, ahol egyiküket sem zavarta a napsütés. A bárányfelhők, lassan teljesen tovaúsztak, ezzel engedvén a királykék égnek, hogy mutogathassa csodálatos színeit, ami a napsugaraknak köszönhetően, percről percre változott.
A két lány nagyon jól érezhette magát, jó másfél óra játék alatt, mert azt sem nagyon vették észre, hogy a nap lebukni készült a horizonton. A lassan eltűnő korong, utolsó sugarai, bíbor és narancsszínbe vonták a hegyeket, fákat, amelyek arra készültek, hogy erre a napra végleg elrejtsék a kíváncsi szemek elől az éltető fényforrást.
Bíborban ragyogott az ég, s a nap utolsó leheletével, még egy búcsúpillantást vetett a pályára, majd nyugovóra tért.*

~ Sarah ~

Joy látja a másik lány ijedtségét, ahogy közelít felé, ám Sarah tolatását megakadályozza a korlát. Amy reméli, hogy nem azért menekül a leányzó, mert ő ennyire ijesztően festene, ezért egy barátságost mosolyt villant fel.
Amy nagy szemeket mereszt Sarahra, mikor a hölgyemény mintegy mellékesen megemlíti, hogy  ő nem lett a csapat tagja. *Mi az, hogy őt nem vették fel a csapatba?! Hiszen piszok jól repül! Hát akkor legalább most szálldoshat egy pöttyet Sarah is.* Valami kedveskedő, vigasztaló, de nem bántó szövegen töri a fejét, ám mint mindig, ha kellene, most sem jut eszébe semmi. A lány viszont láthatóan nem bánja túlzottan, hogy nem lett csapattag. Talán nem is akart annyira bekerülni… vagy nagyon jól leplezi csalódottságát.
- Hát… akkor idehívod a seprűdet? Vagy inkább én? Tudod, én is azt hittem, csak az én őrült ötletem ilyenkor a pályán szálldosni, de úgy tűnik, nem is olyan bolond ötlet.
Joy félvigyorral viszonozza Sarah mosolyát, azután újfent ledobja táskáját, talárját, a könnyedebb, szabadabb repülés érdekében. Szinte meg sem várja a lány válaszát, máris Jégmadár hátára pattan, és néhány centivel a gyep felett kezd lebegni. Hamarjában körberöppeni Saraht, közben jókedvűen kacag.
Végre nem kell a saját problémáin rágódnia, hiszen nincs egyedül. Majd később lesz ideje rá, ha már ilyen marhácska típus, hogy minden gondot átvesz magában százszor, mire egyszerre megemészti, túllép rajta. Sarah elé száll, és ott halvány mosoly kíséretében adja elő mondandóját:
- Gyere! Először kerüljünk néhány kört a pálya körül, az jó lesz bemelegítésnek, utána játszhatunk is, ha kviddicsezni szeretnél. De ha csak simán repülni szeretnél, akkor is be kell melegíteni előtte, különben hamar lesérülhetsz.

[Nővérke]

*Abbey felszabadultan száguldozott a pályán, amikoris eszébe ötlött valami, ez pedig a fogócska nevezetű játék volt. Valójában Hannahnak nem volt ellene semmi kifogása csak azért ez a játék mégis egy kicsit óvodás jellegű, de gondolta most ebben a gyerekes játékban is megmutathatja mit tud, úgyhogy vállalta a megmérettetést. Tudta, hogy barátnője egyféle próba elé állítja, hogy meglássa lett volna-e esélye  bekerülni a csapatba.*

- Felőlem mehet! Én vagyok a fogó! - egy kissé feszülten, de Hannah részéről is elkezdődött a játék, és nagyon kíváncsi volt arra, hogy mi fog kisülni ebből az egészből a végén. Remélte, hogy az ő javára is történnek majd szép dolgok.

*A fogócska egy kicsit másképpen alakult azonban, mint ahogy azt Hannah elgondolta, mert Abbey hirtelen vad szlalomozásba kezdett a karikák körül és a lehető leggyorsabb tempójában össze-vissza cikázott a pályán, árkon bokron át, mindenen keresztül. Aztán még egy gyors zuhanórepülést is tett, melybe majdnem beletört a bicskája az őt követő lánynak, hisz nem erre volt felkészülve, de hála az égnek jól vette az akadályt és még időben fel tudta kapni seprűje orrát.*

- Nah most meg leszel! Vigyázz mert most tényleg elkaplak! - jelentette ki figyelmeztetésképpen Hannah és 1-2 percen belül sikerült is. Persze hamara fordult a kocka eredeti állásába, de azért a Griffisnek is sok sikerélménye lehetett és a végére egészen belejött, már perceket kibírt fogói poszt nélkül.

*Ezután Abbey kihirdette a következő feladatot és már el is indította a játékot és feltette a kérdést a lánynak, hogy melyik poszton szeretne kezdeni. Ez nem volt túl megoldhatatlan választás hisz Hannah hajtó akart lenni - bár akármelyik posztot szívesen vállalná - és eként is akarta kezdeni a gyakorlás első szakaszát.*

- Még jó hogy hajtó! Mi más! - vágta rá határozottan és egy nagy mosollyal az arcán a "buta" kérdésre az egyértelmű választ a lány és felkészült első dobására. Nagyon koncentrált és le nem vette a szemét a kvaffról, amit Abbey adott a kezébe. Nagy lendületet vett és elhajította a labdát egyenesen az egyik gólkarika felé. Barátnője persze rögtön reagált rá és kivédte a támadást. Hannah egy kicsit elszontyolodott, de újra erőt vett magán és készült a másodikra.

- Na ez most bemegy! - és így is lett, egy erőteljesebb és pontosabb dobással most be is talált a karikába, anélkül, hogy bárki segített volna neki. Ezt már Abb sem tudta kivédeni, szép dobás volt, melyért meg is dícsérte a harmadikost.

*Majd a harmadik dobáson volt a sor, melyhez még az előzőknél is jobban nekikészült, hátraemelte a kezét a kvaffal és meglendítette a kezét az első gólkarika felé. Abbey rögtön reagált a dobáskísérletre és arrafelé mozdult, de az utolsó pillanatban Hannah tett egy 180 fokos fordulatot a seprűjével és a most szembelévő karikába intézte a lövést. Ez persze bement, mert barátnője nem tudott teleportálni, és ennyi idő alatt nem lehetett odaérni. A dícséret most sem maradt el és a lány büszke volt rá, hogy sikerült időben visszahoznia a kvaffot és nem úgy járt mint legutóbb, hogy mikor fordult kiesett a kezéből és a társa arcában landolt.*

- Már sötétedik, meddig maradjunk még kint Abbey? Mert engem nem zavar! Téged? Holnapra kell még tanulnod vagy nincs olyan sietős dolgod? - tette fel a kérdést Hannah, amikor meglátta, hogy lassan az éj sötét leple tartja majd fogságban a kviddics pályát.

[|| Amy ||]

|| Amy ||

Ahogy Amy a seprű hívását említi, észbe kapok végre.
- Nem csak a te ötleted- szólok mosolyogva- Örülök, hogy nem egyedül kell röpködnöm, így sokkal izgalmasabb.
- Invito, seprű!- szólok hangosabban a pálcámat felemelve.
Körülbelül fél perces várakozás után fel is hangzik a suhogó hang, és megjelenik a Nimbuszom.
- Végre... - Mondom félhangosan. Felpattanok én is a seprűre, és Amyvel együtt a levegőbe emelkedek.

Szinte el is felejtettem, mennyire imádom ezt az érzést. Ahogy a szél a hajamba kap, és az arcomba süvít, és ahogy egyszerre csak súlytalannak érzem magam, és végig száguldok a pályán.
Letörölhetetlen, széles vigyor jelenik meg az arcomon, mikor lefékezek Amy mellett a levegőben.

- Már el is felejtettem, mennyire imádok repülni- kiáltom neki immár kicsit messzebbről, majd elindulok, és még pár kört teszek a pályán, és spirálban zuhanok a pálya alja felé.
Mikor végre "kijátszottam" magam, pihegve megállok Amy mellett.
- Nosss, hogyan tovább?

~ Sarah ~

Amikor felhangzik az Invito! varázsszó Sarah szájából, Amy arrafelé iramodik, ahol a seprű várhatóan belép majd a pálya területére. Hamarosan néhány méterrel arrébb fel is bukkan a Nimbusz. *Nah, egész jól tippeltem, majdnem bejött.* Egy finom rántással a másik jármű felé kormányozza Jégmadarat, és felveszi a begyűjtőbűbáj hatására szálló seprű sebességét. Sarah elé érve azonban még csak nem is lassít, játékos mosollyal húz el a lány feje fölött, sebességénél fogva jócska szélvihart kavarva, talán még össze is kócolja a Black-lány haját.
Élvezettel száguld el a pálya túlsó vége felé, és már egyetlen problémája sem érdekli... újra a régi jókedélyű kamaszlány. Sarah mellett lebegve, összevigyorog a lánnyal, azután míg Sarah bemelegít, Joy - mivel ezen már túl van, - néhány szaltót, bukfencet mutat be, majd a leányzóval párhuzamosan csinál egy dugóhúzót a föld felé szállva. *Kötelékrepülés... ezt így hívják a mugli repülőknél, habár ott többnyire csak vadászgépek szoktak így szálldosni.* - ötlik fel Amyben a zuhanás alatt. Joy alig két-három méterrel a gyepszőnyeg előtt húzza fel a seprű orrát, ezért talpa a kanyar íve miatt súrolja a füvet, ám ő ezt nem bánja.
Nagyot szusszanva fékez Sarah mellett. Egészen kiszáradt a torka és a szája, ahogyan hatalmas kortyokban nyelte a levegőt.
- Hogyan tovább? - kérdez vissza, de szinte rögtön válaszol is magának. - Ha van kedved, akkor kviddicsezhetünk. Az öltözőkben biztos vannak labdák, nekem ugyanis egy sincs. Tudod, van aki gyűjti ezeket - magyarázza a másiknak. - Ha viszont mást csinálnál, akkor repülhetünk csak úgy simán vagy együtt, kötelékben. Csak egy pillanat...! - kiáltja távolodófélben.
Táskájához evez Tűzvillámjával, és gyorsan bekeni a száját, nehogy kirepedjen a menetszél miatt. Ezzel végezvén a szőlőzsírt visszacsúsztatja táskája egyik zsebébe, majd Sarah mellé száguld - hacsak a lány utána nem jött -, megérdeklődni, hogy:
- Na? Melyiket választod?

[Hugi]

Hugi


*A játék igazán jól ment mindkét lánynak. Kellett is a kikapcsolódás a zúzós hetek után. Hannah egészen jó szintre került, mióta utoljára játszottak, ez meg is látszott az utolsó dobásoknál, amik közül csak párat volt képes Abbey kivédeni.*

-   Ügyes vagy ám. Tudtad? – nevetett barátnője felé. – Ha így folytatod, bánni fogom, hogy nem vagyunk háztársak, és nem játszol a csapatunkba.

*A továbbiakban, cseréltek, s most Hannah került az örző helyére. Abb felkészült, majd dobott. Kis híján ugyan, de a karikán keresztül szállt az a fránya labda. Persze, nem Abb számára. Majd, jött a következő, újabb készülődés, s dobás előtt még egy kis kört is tett, majd elég nagy sebességgel indította meg a labdát, ami ismét a gólkarikában landolt.*

-   Bocsi. – mosolygott. – Úgy tűnik hajtónak jobb vagy.

*Újabb kör, újabb dobás, és hopp Hannah szép védése. Ezt igazán szépen hárította a lány. Mintha csak sejtette volna, hogy társa, merre fogja küldeni a kósza kvaffot.

-   No, csak bele jössz. Mint kis kutya az ugatásba. Hajrá. – s már indította is a következőt, amit Hannah ismét védett. – Nézzenek oda. – nevetett.

*Majd a labda után indult, magához vette, újabb kör és újabb dobás. Találat. Találat. Találat. Ismét egy védés, és milyen szép, majd újabb találatok és védések követték egymást. Egészen addig, míg rájuk nem sötétedett. Ezt, úgy látszik Hannah vette észre hamarabb, mert ő tette szóvá, hogy hát, ő ugyan nem bánná, ha maradnának még, de igazán indulhatnak is.*

-   Ööö, tényleg, eléggé elment az idő. De ha jól szórakozik az ember, nincs mit tenni. – nevetett a lány. – Viszont, az a helyzet, hogy elég sok dolgom van, úgyhogy azt javasolnám, hogy térjünk vissza a kastélyba. Dumálunk még kicsit a vissza úton, aztán én le is lépek a klubhelyiségünkbe, mert tanulnom is kell, meg ez a fránya csapatlista sem akar teljes lenni.

*Ezzel leszállt, összeszedte a játékhoz szükséges széthagyott kellékeket, majd visszavitte a tároló helyiségbe. Ezek után visszasétált Hannahoz, aki addigra valószínűleg földet ért, összeszedte a táskáját, és egyéb septiben szét dobált cuccait, majd valószínűleg a lány társaságában, visszaindult a kastély felé.
Körülöttük a jótékony sötétség lapult, megbújva minden fán, bokron, fűszálon, és földkupacon. Meglapulva minden mögött és alatt, és jelenleg a lányok és a birtok felett. Az éj fekete tintát borított az égboltra, s megannyi csillámló csillaggal szórta tele, hogy némely éji vándornak útitársul s útjelzőül szolgáljanak. A lányoknak, csupán tetszetős égi díszek voltak, melyek visszakísérték őket a kastélyig. Egy- két világosabb felhő úszott messze a horizonton, épp csak annyi, amennyi kényelmesen enyhe takarásba tudta vonni az egyre növő Holdat. Persze amaz sem volt rest, s megannyiszor elé tolakodtak a kósza gomolyok, ő megannyiszor próbált kiosonni, s elő bukkanni mögülük. Néha sikerrel járt, néha nem. Ilyenkor az árnyak versenyt futottak, kergetőztek, fától-fáig, bokortól-bokorig. Hol utolérték egymást, hol a felhőknek köszönhetően teljes sötétségbe burkolóztak a kíváncsi szempárok elől.
A két lány, lassú léptekkel indult meg a kastély irányába. Húzták, amíg húzhatták azt a percet, amikor végleg beérnek az ódon falak közé, s ismét visszarántja őket az iskolai mókuskerék. Most, ma délután végre jó ideje Abb is szabadnak, önfeledtnek érezhette magát, de amint visszamennek, ismét a tanulás, a munka. Ami persze önmagában jó dolog, de azért az ember, tudna jobb elfoglaltságot is magának, mint naphosszat a könyvtárban ücsörögjön.*

-   Amúgy, te hogy állsz a tárgyakkal? Még azt sem mondtad, hogy kedvenc hóbortodnak kedvezvén, mi az idei főfőfőkedvenc tárgyad. – vigyorgott Abb, mert tudta ám barátnőjéről, hogy előszeretettel váltogatja kedvenc tantárgyainak sorrendjét.
-   Jajj, tényleg, most jut eszembe, te mit szólsz az új bájitaltan tanárhoz? Tudsz róla valamit? Mert ugyebár, nékem már volt hozzá szerencsém, de valahogy olyan visszásak a tapasztalataim róla. Első körben tök zordnak tűnik, meg minden, aztán meg tiszta normálisan tud a diákokhoz állni. Nos?

*Két kíváncsiságtól csillogó lélektükrét barátnőjére emelte, majd várta, hogy mit is fog hozzáfűzni, az ő felvetéseihez.*

//Adamnek, mikor teljesen üres a pálya//

Gyorsan lerakja Bijout, aki nem is annyira megbántódva, mint inkább éhesen mászik be a kis kuckójába. Majd a polcról leemeli a seprűjét, amit még a nyáron könyörgött ki az apjától. Mindig is tetszett neki a repülés, az apja meg nem kérdezte, mire is kell neki az a sok lóvé, amivel kizsebelte, csak a kezébe nyomott egy hitelkártyát. Igaz, azzal nem lehetett fizetni az Abszol-úton, szóval egy igen hosszadalmas menetre számíthatott, míg a kártyájáról beváltotta aranyra a pénzét, majd kifizethette a drága seprűjét.
Fogja, és már rohan is a pályához, ahol nagy-nagy csodálkozására, üres a pálya. Ennyire még üresnek nem látta, mindig szokott vagy edzés, vagy gyakorlás lenni rajta, de hogy egyetlen egy kósza repülő fiatal sincs rajta, az már nagyon durva. Mi üthetett beléjük?
Nem sokat foglalkozik vele, a szemével Adamet keresi, de a srác még nem ért ki. Kissé bosszankodik ezen, mert utál várakozni, de hát ez van, ezt kell szeretni.
Rápattan a seprűjére, majd felszáll vele, úgy nézi ismételten át a terepet. De még mindig üresnek titulálja, sőt mi több, még Adam se tart feléje. Az ég szép tiszta, még azt sem lehet mondani, hogy az eső miatt ne repülnének – amilyen mániákusak, biztos, hogy a legnagyobb vihar sem tartaná őket vissza attól, hogy seprűre szálljanak.
Tesz még egy kört, míg várja Adamet.

// Christine //


Adam gyorsan átvág a kastélyon, és kifut a gyakorlópályára.Mivel csak annyit mondtak, hogy találkoznak a pályán, de azt nem, hogy melyiken.Mivel ebben az évben a gyakorlópálya is igen kedveltté és látogatottá vált, ezért ide ment ki.
Várt egy percet, de tudta, hogy C.C.-nek nem szokása a késés és ő magam sem szeret várakozni.Akkor viszont nem fog szaladgálni tovább.Úgy még tovább tartana odaérnie a kviddics pályára.
Ezért gyorsan felpatta csillogó seprűjére és teljes sebességgel a "rendes" pálya felé veszi az útját.
Viszonylag alacsonyan száll, ezért a fáktól annyira nem is lehet látni.
Szélsebesen berepül a pálya fölé majd megfordul és ekkor tudatosul benne, hogy C.C. már itt van.
de valamivel feljebb helyezkedik el a levegőben mint a fiú, ezért feljebb szállt.
- Bocsi, hogy késtem.
- Akkor mit csináljunk?
- Mert cikesz van nálam, de ha akarod akkor bemehetünk egy kvaffért is.
Többet nem is szólal meg, csak akkor ha C.C. reagál arra amit mondott.Megigazítja a repüléstől kissé szétzilálódott haját aztán vár.

[Abbbb] 

*Hannah nagyon élvezte a ma délutánt, igazán belemerültek a játékba, melynek sajnos egyszercsak vége szakadt és Abbey már pakolt is. Egy kissé gyors volt a tempó, de talán mégis igaza volt, ideje volt visszatántorogni a kastélyban elhelyezkedő otthonos kis hálókörletekbe, melyekben már meg volt vetve a pihe-puha ágyikó. Persze egyikük sem gondolta, hogy hazatérve rögtön bevágja a szunyát, ó dehogy is... De azért mégis a tudat, hogy bármikor az igazak álmát aludhatja megnyugtató érzés volt.
A rendezkedés után visszaindultak a kastélyba, ahol már valószínűleg Hannah szobatársai már idegeskedve várták a késő lányt. Ez természetesen nem érdekelte nagyon őt, szívesen töltötte az idejét Abbeyvel, hisz olyan rég voltak már így együtt. Hamarosan a Hugrás felszólalt és pár kérdést tett fel Hannahnak, melyek láthatóan nagyon foglalkoztatták az ötödévest.*

- Jaj, hogy azzal... Hááát igazából szoros a mezőny, de talán az idei tanévben a Legendás lények gondozása a kedvencem, de például az átváltozástant is nagyon megkedveltem idén. Tudod, hogy ezek nálam mindig olyan ingatagok, mint az osztályzataim - egy széles mosoly és folytatja a fecsegést - Szóval ez a helyzet... És valójában egyszer ez szimpatikusabb, egyszer meg az... attól függ milyen anyagnál tartunk éppen! Hihi...

- Új tanár? Nos... nem igazán tudok róla bármit is... homály... És úgy hallom nem igazán a szíved csücske... Mesélj csak még róla! - kíváncsiskodott most Hannah, akin e percben volt a sor, hogy kérdésekkel bombázza útitársát.

- És mondd... Nos... Kérdezhetek valamit? Igazából a tanácsodat kérném... Nos ezután, a hídon történt eset után Adammel nem sokat beszéltünk, azt hiszem mindkettőnknek meg kell ezt emésztenie. És elmesélnéd mi volt PONTOSAN Zackkel és veled. Minden apró részletet szeretnék hallani, nagyon fontos lenne nekem. Nyiff! - fejezte be a kérlelést egy értelmetlen kis szótaggal, amely a "nyiff" volt. Nem volt semmi jelentése, Hannah csak úgy rászokott a használatára, és már mindenki tudja mikor is hangzik el ez a szájából, mi is e kis szavacska valódi funkciója. Nem más, mint a nyafogás valami eléréséért.

//Adam//

Mint egy sas, úgy figyeli az alatta lévő tájat, ahogy előre dőlve, szinte fekve száguld ide-oda a seprűjével a pályán. Vadászik. Ő is, mint a madár. Nem nyúlra, nem kis ragadozóra, hanem a barátjára, Adamre.
Nem kell sokat várnia, alatta néhány méterrel, már közeledik is felé. Valószínű, hogy egyszerre vették észre egymást, hiszen a fiú a fák lombjai alól bukkant elő, s egyszerre is indultak el egymás felé, mert félúton találkoznak a levegőben.
-   Nem késtél.
Rutinból tagad. Miért is legyen a másiknak azért bűntudata, mert rossz szokása, hogy utál várakozni. Az az öt perc, amíg a levegőben körözött, olyan gyorsan eltelt, hogy nem vetheti a másik szemére. Nem is akarja, inkább menjenek, száguldozzanak egy kicsikét.
-   Engedd el a cikeszt.
Vigyorodik el, hiszen a kedvenc időtöltései egyike, a kis aranylabda utáni hajsza. Eddig kevésszer adódott még eddig alkalma, hogy a szárnyaló gömböt üldözze, mégis az a nagyon ritka alkalmak egyike nagy hatással volt rá.  Igaz, a mardekárban ő lenne az utolsó, akit beválasztanának fogónak a csapatba, nem elég ügyes, rátermett  hozzá, mint kéne – Draco nyomdokaiba sosem léphet, attól függetlenül nem mondhatja magáról, hogy ügyetlen teremtés. Gondol, csak Abbey-re. Szegény kislány, micsoda kalandban volt részük!
Megvárja, hogy Adam is beleegyezik-e a játékba, s végre szabadon ereszti-e a repülő labdát. Ha megvannak, egy utolsó mosoly, ami már szinte vicsornak is beillene, majd nekirugaszkodik és a labda után veti magát.