Roxfort RPG

Múlt => A kviddicspálya és környéke => A témát indította: Josey Butler - 2008. 04. 14. - 17:06:59



Cím: A pálya
Írta: Josey Butler - 2008. 04. 14. - 17:06:59
A kviddicspálya. Mindkét végében három-három karika található meg. Itt játszódnak a kviddicsmeccsek.


Cím: Re: A pálya
Írta: Amy Joy - 2008. 04. 20. - 16:00:46
~ bárki ~

Amy kihasználja, hogy hétvége van, és egyik csapatnak sincs edzése. Végre egyedül lehet egy kicsit a problémáival. Mert problémái azok vannak dögivel. Na jó, örömök is vannak mellette, kábé azonos arányban, de azokon nincs mit rágódni. Gyorsan szétnéz, majd ledobja táskáját a pálya szélén, mielőtt Jégmadár hátára pattan, és felszáll a seprűvel. Sehol senki, tökéletes alkalom, hogy átrágja magát minden gondján. Hamar kerül egy kört a pályán, azután némileg lassabban, behunyt szemmel élvezi a száguldást, az arcába vágó szelet. Talárját ide-oda csapkodja a szél, őrültül lobogtatja, hullámoztatja a lány körül. Joy nagy kortyokban nyeli a levegőt, élvezi, hogy végre kitisztul a feje, tudata. Hetek óta nem tudott nyugodtan beszélni egyetlen barátnőjével sem, hiszen „közelegnek” az év végi vizsgák, mindenkin erőt vett az RBF-őrület. Na ja, akik eddig nem tanultak, azok most felköthetik a pöttyös alsó madzagját. Joy azonban egész évben szorgalmas volt, még a kviddics mellett is, így megengedhet magának egy szabad, repülős délutánt.
Kár, hogy itt nem működnek a mugli kütyük, akkor tudna zenét hallgatni. Mennyivel másabb lenne úgy szállni, hogy nem érzi magát ilyen fájdalmasan egyedül! Persze, a meccsek alatt mindig rengeteg szurkoló volt, hatalmas zajjal. Amy észbe idézi, hogy hiszen ő akart egyedül lenni. A levegőben azonban már jóval kevésbé tűnnek súlyosnak a lány problémái, ki is neveti önmagát értük. Mostanában a kelleténél kicsit komolyabban vesz mindent… kezd felnőni? Lassan 17 éves lesz, de ettől még nem kell örökké savanyú felnőtté válnia, nyugodtan lehetne vidám, pimasz kamaszlányka. Többnyire ilyen is, ám ma valamiért teljesen marcona hangulat vett erőt rajta.
Gondolatmenete közepe táján nyitja ki a szemét. Próbál szaltózni egyet, ám az erősödő, de legalább meleg tavaszias szél az arca köré csavarja talárját. Végül mégis sikerül a manőver, Joy mégis a fű felé irányítja Jégmadarat. A gyepre érkezvén ledobja magáról az akadékoskodó ruhadarabot, rápakolja hátizsákját, és már újfent a levegőben van. Növekvő jókedvvel szellőzteti a fejét, kecses mozdulatokkal akrobatikázik. Farmerja, testre tapadós garbója nem zavarja a gyakorlásban, vállig érő haját meg hátrafújja a szél, ezért aztán tisztán látja környezetét. Zuhanórepül, szaltózik, hirtelen emelkedik fel a magasba, jobbra-balra cikázik seprűjével, és egyéb nyaktörő mutatványokat hajt végre. Ideje van dögivel, átveheti az egész ötlettárát. Néhány hátraszaltóval dúsítja a előadását, mely valójában a semminek szól, mivel Amy tudtával senki nincs a közelében. Vagy mégis?
Joy megérzi, hogy valaki figyeli repdesését, és azonnal kutatni kezd a rejtélyes leselkedő után. Na nem kezd el körbe-körbe forogni, nehogy kiszúrja leskelődő, csak éppen úgy fordulgat a seprűvel, hogy egész pályát beláthassa, átfésülhesse tekintetével.


Cím: Re: A pálya
Írta: Sarah Black - 2008. 04. 20. - 20:44:56
|| Amy ||


A változatosság kedvéért megint sétáltam... Szinte sosem voltam bennt az épületben, maximum ha valami érdekes könyvet találtam a könyvtárban, és érdemesnek találtam azzal tölteni az időmet, hogy kiolvassam...

Hirtelen ötlettől vezérelve a kviddics pálya felé vettem az utamat, hiszen úgyis mindjárt itt a szezon, és annyira jó lenne egy kicsit repülni. Egész nyáron nem volt rá alkalmam, hátha most sikerül majd.

Imádtam a stadiont, diadallal töltött el, ahogy közeledtem felé, behunytam a szemem- ami elég veszélyes volt, szóval nagyon-nagyon lassan mentem tovább- elképzeltem ahogy a föld felett vagyok, és már apró kis pontokat látok az emberekből. Szinte éreztem ahogyan a szél az arcomba hasít, és ahogy a taláromat tépi a szél mögöttem. Éreztem, ahogy a karikák körül röpködők, és ahogy kivédem a felém suhanó kvaffot.

Mire kinyitottam a szememet már egészen közel jártam. Beléptem a pályára és megálltam a szélén.
A pálya felett ugyanis már repült valaki.
Egy lány volt az, akit minthogyha már láttam volna, mikor a feliratkozás volt a kviddics csapatba... Igen, biztos is vagyok benne.

Hosszú hajába belekapott a szél, úgy suhant fel s alá a pályán, végig manőverezve, szaltózva, komplett kis akrobatikai előadást bemutatva.

Vidáman néztem a repüléstő felszabadult lányt...


Cím: Re: A pálya
Írta: Amy Joy - 2008. 04. 22. - 12:12:58
~ Sarah ~

A megfigyelő személyében Amy egy idősebb, valószínűleg végzős lányra ismer, akit korábban már látott a csapat válogatásán is. A névre nem emlékszik tisztán, talán valamilyen Sarah lehet. Joy egy pillanatra megharagszik a leányzóra, mert ő egyedül akart lenni, de valahol mégis jó Sarah jelenléte. Végülis egy pöttyet nyomasztó egy ekkora helyen egyedül röpködni.
Amy viharsebesen suhan a gyep azon pontja felé, ahová az előbb parkolta le táskáját, talárját, és száguldás közben kapja fel a földről mindkettőt. Mire a másik hölgyemény mellé ér, már magára öltötte talárját, hátán van a táska, és eléggé lelassít a megálláshoz. Menet közben pattan le a seprűjéről, széles mosollyal köszön a lánynak.
- Hello! Amy Joy volnék. Te pedig… Sarah, ugye?
A lány a füle mögé simítja néhány elszabadult hajtincsét, haja ígyként újra felveszi a sokak által sisakfrizurának titulált alakzatot, hiszen nem volt hosszú, még a válláig sem érhetne. Magabiztosan áll a vele nagyjából egyidős lány előtt, miközben érdeklődve vizsgálgatja a kinézetét. Körülbelül azonos a termetük is, csak Amy talán némileg vékonyabb.
- Mit csinálsz itt ilyenkor?
*Hoppá, ez így eléggé felelősségre vonó hangnem volt, de én nem így akartam.* Rögtön finomít is.
- Mármint… mivel senki nincs itt, csak mi ketten jöttünk le… talán gyakorolni szeretnél? Vagy csak neked is repülés-mániád van, mint oly sok embernek? Van kedved együtt röpködni vagy esetleg ragaszkodsz a karikákhoz?
Joynak közben beugrott, hogy Sarah őrzőnek jelentkezett, mindössze erre céloz a karikákkal. Az sem jelenthet gondot, ha Sarahnak nincs itt a seprűje, elvégre mindketten ismerik már a begyűjtőbűbájt.


Cím: Re: A pálya
Írta: Sarah Black - 2008. 04. 28. - 20:29:45
Ahogy észre vettem, hogy a lány meglátott, kicsit megijjedtem, hogy azt hiszi, hogy kémkedek utánna, vagy hasonló, hiszen igen lendületesen közeledett felém.
Kicsit meg is hátráltam, de a korlát ami mögöttem volt, megakadályozott a "menekülésben".

Amint megérkezett, és lefékezett előttem, egyből felismertem. Amy volt az. Habár a nevére emlékeztem, de örültem, hogy bemutatkozott, így legalább biztos voltam benne, hogy így hívják.

Igen, ő is benne volt a kviddics csapatban... Mostmár emlékszek.
Egy aprócska bánat-sugár suhant át a szívemen a kviddics csapat szó gondolatánál, ugyanis sajnos nem választottak be. De végülis nem bántam annyira, hiszen így is annyi dolgom volt, hogy sokszor azt sem tudtam, hogy hol áll a fejem... Nem ha még kviddics edzések is lettek volna...

Ahogy megpróbál csiszolni a kérdésen óhatatlanul is elmosolyodok.

- Csak gondoltam kinézek, és talán repülök egyet-hamár a csapatba nem vettek fel.
- Gondoltam ilyenkor nem lesznek a pályán, de neked örülök-szólok még mindig mosolyogva


Cím: Re: A pálya
Írta: Abbey Green - 2008. 05. 02. - 17:48:03
[Hugica]


*Abb tette egy kört a pályán, addigra Hannah is előkészült, és levegőbe emelkedett. Remek ötlet pattant ki a hugrás lányka fejéből. Még mielőtt játékba kezdenek, fogócskázzanak kicsit.

- Te Hannah, szerintem fogócskázzunk kicsit, aztán, jöhet a meccs?! – kiabálta a lánynak.
Ha benne volt, akkor ő lett a fogó.

*Abb ezek után felhúzta seprűjének az elejét, és a gólkarikákat vette célba. Szlalomozni kezdett közöttük, megpróbált úgy ügyeskedni, hogy hugicája ne tudja követni. Hátra se nézett, nem figyelte, hogy grifis barátnéja merre is jár. Miután, kikerülgette a karikákat, nagyobb sebességre kapcsolt és a pálya másik felét vette célba. Hamar oda is ért, és ott is megjátszotta a szlalomosdit. Ekkor kicsit megállt, és figyelte, hogy húgocskája a nyomában van e. Nem kellet sokat várnia, és ott is termett. Első próbálkozása, szerencsére nem bizonyult elég gyorsnak, mert Abb, hamar ki tudott térni előle, de meleg helyzet volt.*

*Abb lefelé nyomta a seprű végét és a földet vette célba, fél méterrel a becsapódás előtt felrántotta és a pálya felett 50-60 cm folytatta a repülést. Remélte, hogy Hannah is időben reagált, és nem csapódott a földbe. Mivel se kiáltást, se puffanást nem hallott, megnyugodott és folytatta a cikázó repülést. Jó ideig elvoltak így, mikor Hannahnak sikerült elkapnia Abb-et.
Ezek után fordult a kocka, és Abb vette célba a grifis lánykát. Amint megfigyelte, elég jól ment a harmadikos lánynak a repülés, s nem kellett félteni őt se, hogy bevet egy-két cifra dolgot, a kitérés érdekében. Abbey megpróbált a nyomában lenni, s 4-6 perec múlva ismét Hannahn volt a fogói poszt.*

- Na, azt hiszem ezzel jól bemelegítettünk. Most jöhet a játék. – vigyorgott – Mi leszel először? Örző, vagy hajtó?

*Mivel Hannah hajtói posztra pályázott a grifi csapatában nagy valószínűséggel, most is ezt választotta. Ezzel Abb leszállt, keresett egy régi kvaffot, majd ismét a levegőbe emelkedett.
Hannahnak passzolta a kvaffot, majd berepült a gólkarikák elé, s hagyta, had próbálkozzon a lányka.*

- Jöhet az első. – kiáltotta, s felkészülten várta Hannah első megmozdulását.

*Nem is kellett sokat várnia, Hannah nekikészült és már védenie is kellett Abbnek a karikákat. Az első dobást épphogy, de sikerült hárítania. Majd visszadobta a labdát és jöhetett a következő. Ez már sokkal jobb dobás volt, és ez be is repült a második karikába.*

- Szépvolt, csak így tovább. – bíztatta hugicáját.

*S várta, hogy repüljön felé az újabb útjára indított kvaff.
A nap még mindig száz ágra sütött felettük, s a pályának azon részét választották a játékra, ahol egyiküket sem zavarta a napsütés. A bárányfelhők, lassan teljesen tovaúsztak, ezzel engedvén a királykék égnek, hogy mutogathassa csodálatos színeit, ami a napsugaraknak köszönhetően, percről percre változott.
A két lány nagyon jól érezhette magát, jó másfél óra játék alatt, mert azt sem nagyon vették észre, hogy a nap lebukni készült a horizonton. A lassan eltűnő korong, utolsó sugarai, bíbor és narancsszínbe vonták a hegyeket, fákat, amelyek arra készültek, hogy erre a napra végleg elrejtsék a kíváncsi szemek elől az éltető fényforrást.
Bíborban ragyogott az ég, s a nap utolsó leheletével, még egy búcsúpillantást vetett a pályára, majd nyugovóra tért.*


Cím: Re: A pálya
Írta: Amy Joy - 2008. 05. 04. - 10:22:51
~ Sarah ~

Joy látja a másik lány ijedtségét, ahogy közelít felé, ám Sarah tolatását megakadályozza a korlát. Amy reméli, hogy nem azért menekül a leányzó, mert ő ennyire ijesztően festene, ezért egy barátságost mosolyt villant fel.
Amy nagy szemeket mereszt Sarahra, mikor a hölgyemény mintegy mellékesen megemlíti, hogy  ő nem lett a csapat tagja. *Mi az, hogy őt nem vették fel a csapatba?! Hiszen piszok jól repül! Hát akkor legalább most szálldoshat egy pöttyet Sarah is.* Valami kedveskedő, vigasztaló, de nem bántó szövegen töri a fejét, ám mint mindig, ha kellene, most sem jut eszébe semmi. A lány viszont láthatóan nem bánja túlzottan, hogy nem lett csapattag. Talán nem is akart annyira bekerülni… vagy nagyon jól leplezi csalódottságát.
- Hát… akkor idehívod a seprűdet? Vagy inkább én? Tudod, én is azt hittem, csak az én őrült ötletem ilyenkor a pályán szálldosni, de úgy tűnik, nem is olyan bolond ötlet.
Joy félvigyorral viszonozza Sarah mosolyát, azután újfent ledobja táskáját, talárját, a könnyedebb, szabadabb repülés érdekében. Szinte meg sem várja a lány válaszát, máris Jégmadár hátára pattan, és néhány centivel a gyep felett kezd lebegni. Hamarjában körberöppeni Saraht, közben jókedvűen kacag.
Végre nem kell a saját problémáin rágódnia, hiszen nincs egyedül. Majd később lesz ideje rá, ha már ilyen marhácska típus, hogy minden gondot átvesz magában százszor, mire egyszerre megemészti, túllép rajta. Sarah elé száll, és ott halvány mosoly kíséretében adja elő mondandóját:
- Gyere! Először kerüljünk néhány kört a pálya körül, az jó lesz bemelegítésnek, utána játszhatunk is, ha kviddicsezni szeretnél. De ha csak simán repülni szeretnél, akkor is be kell melegíteni előtte, különben hamar lesérülhetsz.


Cím: Re: A pálya
Írta: Hannah Whitney - 2008. 05. 04. - 17:26:50
[Nővérke]

*Abbey felszabadultan száguldozott a pályán, amikoris eszébe ötlött valami, ez pedig a fogócska nevezetű játék volt. Valójában Hannahnak nem volt ellene semmi kifogása csak azért ez a játék mégis egy kicsit óvodás jellegű, de gondolta most ebben a gyerekes játékban is megmutathatja mit tud, úgyhogy vállalta a megmérettetést. Tudta, hogy barátnője egyféle próba elé állítja, hogy meglássa lett volna-e esélye  bekerülni a csapatba.*

- Felőlem mehet! Én vagyok a fogó! - egy kissé feszülten, de Hannah részéről is elkezdődött a játék, és nagyon kíváncsi volt arra, hogy mi fog kisülni ebből az egészből a végén. Remélte, hogy az ő javára is történnek majd szép dolgok.

*A fogócska egy kicsit másképpen alakult azonban, mint ahogy azt Hannah elgondolta, mert Abbey hirtelen vad szlalomozásba kezdett a karikák körül és a lehető leggyorsabb tempójában össze-vissza cikázott a pályán, árkon bokron át, mindenen keresztül. Aztán még egy gyors zuhanórepülést is tett, melybe majdnem beletört a bicskája az őt követő lánynak, hisz nem erre volt felkészülve, de hála az égnek jól vette az akadályt és még időben fel tudta kapni seprűje orrát.*

- Nah most meg leszel! Vigyázz mert most tényleg elkaplak! - jelentette ki figyelmeztetésképpen Hannah és 1-2 percen belül sikerült is. Persze hamara fordult a kocka eredeti állásába, de azért a Griffisnek is sok sikerélménye lehetett és a végére egészen belejött, már perceket kibírt fogói poszt nélkül.

*Ezután Abbey kihirdette a következő feladatot és már el is indította a játékot és feltette a kérdést a lánynak, hogy melyik poszton szeretne kezdeni. Ez nem volt túl megoldhatatlan választás hisz Hannah hajtó akart lenni - bár akármelyik posztot szívesen vállalná - és eként is akarta kezdeni a gyakorlás első szakaszát.*

- Még jó hogy hajtó! Mi más! - vágta rá határozottan és egy nagy mosollyal az arcán a "buta" kérdésre az egyértelmű választ a lány és felkészült első dobására. Nagyon koncentrált és le nem vette a szemét a kvaffról, amit Abbey adott a kezébe. Nagy lendületet vett és elhajította a labdát egyenesen az egyik gólkarika felé. Barátnője persze rögtön reagált rá és kivédte a támadást. Hannah egy kicsit elszontyolodott, de újra erőt vett magán és készült a másodikra.

- Na ez most bemegy! - és így is lett, egy erőteljesebb és pontosabb dobással most be is talált a karikába, anélkül, hogy bárki segített volna neki. Ezt már Abb sem tudta kivédeni, szép dobás volt, melyért meg is dícsérte a harmadikost.

*Majd a harmadik dobáson volt a sor, melyhez még az előzőknél is jobban nekikészült, hátraemelte a kezét a kvaffal és meglendítette a kezét az első gólkarika felé. Abbey rögtön reagált a dobáskísérletre és arrafelé mozdult, de az utolsó pillanatban Hannah tett egy 180 fokos fordulatot a seprűjével és a most szembelévő karikába intézte a lövést. Ez persze bement, mert barátnője nem tudott teleportálni, és ennyi idő alatt nem lehetett odaérni. A dícséret most sem maradt el és a lány büszke volt rá, hogy sikerült időben visszahoznia a kvaffot és nem úgy járt mint legutóbb, hogy mikor fordult kiesett a kezéből és a társa arcában landolt.*

- Már sötétedik, meddig maradjunk még kint Abbey? Mert engem nem zavar! Téged? Holnapra kell még tanulnod vagy nincs olyan sietős dolgod? - tette fel a kérdést Hannah, amikor meglátta, hogy lassan az éj sötét leple tartja majd fogságban a kviddics pályát.


Cím: Re: A pálya
Írta: Sarah Black - 2008. 05. 09. - 18:34:11
|| Amy ;D ||

Ahogy Amy a seprű hívását említi, észbe kapok végre.
- Nem csak a te ötleted- szólok mosolyogva- Örülök, hogy nem egyedül kell röpködnöm, így sokkal izgalmasabb.
- Invito, seprű!- szólok hangosabban a pálcámat felemelve.
Körülbelül fél perces várakozás után fel is hangzik a suhogó hang, és megjelenik a Nimbuszom.
- Végre... - Mondom félhangosan. Felpattanok én is a seprűre, és Amyvel együtt a levegőbe emelkedek.

Szinte el is felejtettem, mennyire imádom ezt az érzést. Ahogy a szél a hajamba kap, és az arcomba süvít, és ahogy egyszerre csak súlytalannak érzem magam, és végig száguldok a pályán.
Letörölhetetlen, széles vigyor jelenik meg az arcomon, mikor lefékezek Amy mellett a levegőben.

- Már el is felejtettem, mennyire imádok repülni- kiáltom neki immár kicsit messzebbről, majd elindulok, és még pár kört teszek a pályán, és spirálban zuhanok a pálya alja felé.
Mikor végre "kijátszottam" magam, pihegve megállok Amy mellett.
- Nosss, hogyan tovább?


Cím: Re: A pálya
Írta: Amy Joy - 2008. 05. 13. - 12:35:12
~ Sarah ~

Amikor felhangzik az Invito! varázsszó Sarah szájából, Amy arrafelé iramodik, ahol a seprű várhatóan belép majd a pálya területére. Hamarosan néhány méterrel arrébb fel is bukkan a Nimbusz. *Nah, egész jól tippeltem, majdnem bejött.* Egy finom rántással a másik jármű felé kormányozza Jégmadarat, és felveszi a begyűjtőbűbáj hatására szálló seprű sebességét. Sarah elé érve azonban még csak nem is lassít, játékos mosollyal húz el a lány feje fölött, sebességénél fogva jócska szélvihart kavarva, talán még össze is kócolja a Black-lány haját.
Élvezettel száguld el a pálya túlsó vége felé, és már egyetlen problémája sem érdekli... újra a régi jókedélyű kamaszlány. Sarah mellett lebegve, összevigyorog a lánnyal, azután míg Sarah bemelegít, Joy - mivel ezen már túl van, - néhány szaltót, bukfencet mutat be, majd a leányzóval párhuzamosan csinál egy dugóhúzót a föld felé szállva. *Kötelékrepülés... ezt így hívják a mugli repülőknél, habár ott többnyire csak vadászgépek szoktak így szálldosni.* - ötlik fel Amyben a zuhanás alatt. Joy alig két-három méterrel a gyepszőnyeg előtt húzza fel a seprű orrát, ezért talpa a kanyar íve miatt súrolja a füvet, ám ő ezt nem bánja.
Nagyot szusszanva fékez Sarah mellett. Egészen kiszáradt a torka és a szája, ahogyan hatalmas kortyokban nyelte a levegőt.
- Hogyan tovább? - kérdez vissza, de szinte rögtön válaszol is magának. - Ha van kedved, akkor kviddicsezhetünk. Az öltözőkben biztos vannak labdák, nekem ugyanis egy sincs. Tudod, van aki gyűjti ezeket - magyarázza a másiknak. - Ha viszont mást csinálnál, akkor repülhetünk csak úgy simán vagy együtt, kötelékben. Csak egy pillanat...! - kiáltja távolodófélben.
Táskájához evez Tűzvillámjával, és gyorsan bekeni a száját, nehogy kirepedjen a menetszél miatt. Ezzel végezvén a szőlőzsírt visszacsúsztatja táskája egyik zsebébe, majd Sarah mellé száguld - hacsak a lány utána nem jött -, megérdeklődni, hogy:
- Na? Melyiket választod?


Cím: Re: A pálya
Írta: Abbey Green - 2008. 05. 13. - 23:55:23
Hugi :)


*A játék igazán jól ment mindkét lánynak. Kellett is a kikapcsolódás a zúzós hetek után. Hannah egészen jó szintre került, mióta utoljára játszottak, ez meg is látszott az utolsó dobásoknál, amik közül csak párat volt képes Abbey kivédeni.*

-   Ügyes vagy ám. Tudtad?
– nevetett barátnője felé. – Ha így folytatod, bánni fogom, hogy nem vagyunk háztársak, és nem játszol a csapatunkba.

*A továbbiakban, cseréltek, s most Hannah került az örző helyére. Abb felkészült, majd dobott. Kis híján ugyan, de a karikán keresztül szállt az a fránya labda. Persze, nem Abb számára. Majd, jött a következő, újabb készülődés, s dobás előtt még egy kis kört is tett, majd elég nagy sebességgel indította meg a labdát, ami ismét a gólkarikában landolt.*

-   Bocsi. – mosolygott. – Úgy tűnik hajtónak jobb vagy.

*Újabb kör, újabb dobás, és hopp Hannah szép védése. Ezt igazán szépen hárította a lány. Mintha csak sejtette volna, hogy társa, merre fogja küldeni a kósza kvaffot.

-   No, csak bele jössz. Mint kis kutya az ugatásba. Hajrá.
– s már indította is a következőt, amit Hannah ismét védett. – Nézzenek oda. – nevetett.

*Majd a labda után indult, magához vette, újabb kör és újabb dobás. Találat. Találat. Találat. Ismét egy védés, és milyen szép, majd újabb találatok és védések követték egymást. Egészen addig, míg rájuk nem sötétedett. Ezt, úgy látszik Hannah vette észre hamarabb, mert ő tette szóvá, hogy hát, ő ugyan nem bánná, ha maradnának még, de igazán indulhatnak is.*

-   Ööö, tényleg, eléggé elment az idő. De ha jól szórakozik az ember, nincs mit tenni. – nevetett a lány. – Viszont, az a helyzet, hogy elég sok dolgom van, úgyhogy azt javasolnám, hogy térjünk vissza a kastélyba. Dumálunk még kicsit a vissza úton, aztán én le is lépek a klubhelyiségünkbe, mert tanulnom is kell, meg ez a fránya csapatlista sem akar teljes lenni.

*Ezzel leszállt, összeszedte a játékhoz szükséges széthagyott kellékeket, majd visszavitte a tároló helyiségbe. Ezek után visszasétált Hannahoz, aki addigra valószínűleg földet ért, összeszedte a táskáját, és egyéb septiben szét dobált cuccait, majd valószínűleg a lány társaságában, visszaindult a kastély felé.
Körülöttük a jótékony sötétség lapult, megbújva minden fán, bokron, fűszálon, és földkupacon. Meglapulva minden mögött és alatt, és jelenleg a lányok és a birtok felett. Az éj fekete tintát borított az égboltra, s megannyi csillámló csillaggal szórta tele, hogy némely éji vándornak útitársul s útjelzőül szolgáljanak. A lányoknak, csupán tetszetős égi díszek voltak, melyek visszakísérték őket a kastélyig. Egy- két világosabb felhő úszott messze a horizonton, épp csak annyi, amennyi kényelmesen enyhe takarásba tudta vonni az egyre növő Holdat. Persze amaz sem volt rest, s megannyiszor elé tolakodtak a kósza gomolyok, ő megannyiszor próbált kiosonni, s elő bukkanni mögülük. Néha sikerrel járt, néha nem. Ilyenkor az árnyak versenyt futottak, kergetőztek, fától-fáig, bokortól-bokorig. Hol utolérték egymást, hol a felhőknek köszönhetően teljes sötétségbe burkolóztak a kíváncsi szempárok elől.
A két lány, lassú léptekkel indult meg a kastély irányába. Húzták, amíg húzhatták azt a percet, amikor végleg beérnek az ódon falak közé, s ismét visszarántja őket az iskolai mókuskerék. Most, ma délután végre jó ideje Abb is szabadnak, önfeledtnek érezhette magát, de amint visszamennek, ismét a tanulás, a munka. Ami persze önmagában jó dolog, de azért az ember, tudna jobb elfoglaltságot is magának, mint naphosszat a könyvtárban ücsörögjön.*

-   Amúgy, te hogy állsz a tárgyakkal? Még azt sem mondtad, hogy kedvenc hóbortodnak kedvezvén, mi az idei főfőfőkedvenc tárgyad. – vigyorgott Abb, mert tudta ám barátnőjéről, hogy előszeretettel váltogatja kedvenc tantárgyainak sorrendjét.
-   Jajj, tényleg, most jut eszembe, te mit szólsz az új bájitaltan tanárhoz? Tudsz róla valamit? Mert ugyebár, nékem már volt hozzá szerencsém, de valahogy olyan visszásak a tapasztalataim róla. Első körben tök zordnak tűnik, meg minden, aztán meg tiszta normálisan tud a diákokhoz állni. Nos?

*Két kíváncsiságtól csillogó lélektükrét barátnőjére emelte, majd várta, hogy mit is fog hozzáfűzni, az ő felvetéseihez.*


Cím: Re: A pálya
Írta: Christine Cherhal - 2008. 05. 19. - 09:54:29
//Adamnek, mikor teljesen üres a pálya//

Gyorsan lerakja Bijout, aki nem is annyira megbántódva, mint inkább éhesen mászik be a kis kuckójába. Majd a polcról leemeli a seprűjét, amit még a nyáron könyörgött ki az apjától. Mindig is tetszett neki a repülés, az apja meg nem kérdezte, mire is kell neki az a sok lóvé, amivel kizsebelte, csak a kezébe nyomott egy hitelkártyát. Igaz, azzal nem lehetett fizetni az Abszol-úton, szóval egy igen hosszadalmas menetre számíthatott, míg a kártyájáról beváltotta aranyra a pénzét, majd kifizethette a drága seprűjét.
Fogja, és már rohan is a pályához, ahol nagy-nagy csodálkozására, üres a pálya. Ennyire még üresnek nem látta, mindig szokott vagy edzés, vagy gyakorlás lenni rajta, de hogy egyetlen egy kósza repülő fiatal sincs rajta, az már nagyon durva. Mi üthetett beléjük?
Nem sokat foglalkozik vele, a szemével Adamet keresi, de a srác még nem ért ki. Kissé bosszankodik ezen, mert utál várakozni, de hát ez van, ezt kell szeretni.
Rápattan a seprűjére, majd felszáll vele, úgy nézi ismételten át a terepet. De még mindig üresnek titulálja, sőt mi több, még Adam se tart feléje. Az ég szép tiszta, még azt sem lehet mondani, hogy az eső miatt ne repülnének – amilyen mániákusak, biztos, hogy a legnagyobb vihar sem tartaná őket vissza attól, hogy seprűre szálljanak.
Tesz még egy kört, míg várja Adamet.


Cím: Re: A pálya
Írta: Adam James - 2008. 05. 19. - 14:57:11
// Christine //


Adam gyorsan átvág a kastélyon, és kifut a gyakorlópályára.Mivel csak annyit mondtak, hogy találkoznak a pályán, de azt nem, hogy melyiken.Mivel ebben az évben a gyakorlópálya is igen kedveltté és látogatottá vált, ezért ide ment ki.
Várt egy percet, de tudta, hogy C.C.-nek nem szokása a késés és ő magam sem szeret várakozni.Akkor viszont nem fog szaladgálni tovább.Úgy még tovább tartana odaérnie a kviddics pályára.
Ezért gyorsan felpatta csillogó seprűjére és teljes sebességgel a "rendes" pálya felé veszi az útját.
Viszonylag alacsonyan száll, ezért a fáktól annyira nem is lehet látni.
Szélsebesen berepül a pálya fölé majd megfordul és ekkor tudatosul benne, hogy C.C. már itt van.
de valamivel feljebb helyezkedik el a levegőben mint a fiú, ezért feljebb szállt.
- Bocsi, hogy késtem.
- Akkor mit csináljunk?
- Mert cikesz van nálam, de ha akarod akkor bemehetünk egy kvaffért is.
Többet nem is szólal meg, csak akkor ha C.C. reagál arra amit mondott.Megigazítja a repüléstől kissé szétzilálódott haját aztán vár.


Cím: Re: A pálya
Írta: Hannah Whitney - 2008. 05. 20. - 20:43:42
[Abbbb]  :-*

*Hannah nagyon élvezte a ma délutánt, igazán belemerültek a játékba, melynek sajnos egyszercsak vége szakadt és Abbey már pakolt is. Egy kissé gyors volt a tempó, de talán mégis igaza volt, ideje volt visszatántorogni a kastélyban elhelyezkedő otthonos kis hálókörletekbe, melyekben már meg volt vetve a pihe-puha ágyikó. Persze egyikük sem gondolta, hogy hazatérve rögtön bevágja a szunyát, ó dehogy is... De azért mégis a tudat, hogy bármikor az igazak álmát aludhatja megnyugtató érzés volt.
A rendezkedés után visszaindultak a kastélyba, ahol már valószínűleg Hannah szobatársai már idegeskedve várták a késő lányt. Ez természetesen nem érdekelte nagyon őt, szívesen töltötte az idejét Abbeyvel, hisz olyan rég voltak már így együtt. Hamarosan a Hugrás felszólalt és pár kérdést tett fel Hannahnak, melyek láthatóan nagyon foglalkoztatták az ötödévest.*

- Jaj, hogy azzal... Hááát igazából szoros a mezőny, de talán az idei tanévben a Legendás lények gondozása a kedvencem, de például az átváltozástant is nagyon megkedveltem idén. Tudod, hogy ezek nálam mindig olyan ingatagok, mint az osztályzataim - egy széles mosoly és folytatja a fecsegést - Szóval ez a helyzet... És valójában egyszer ez szimpatikusabb, egyszer meg az... attól függ milyen anyagnál tartunk éppen! Hihi...

- Új tanár? Nos... nem igazán tudok róla bármit is... homály... És úgy hallom nem igazán a szíved csücske... Mesélj csak még róla! - kíváncsiskodott most Hannah, akin e percben volt a sor, hogy kérdésekkel bombázza útitársát.

- És mondd... Nos... Kérdezhetek valamit? Igazából a tanácsodat kérném... Nos ezután, a hídon történt eset után Adammel nem sokat beszéltünk, azt hiszem mindkettőnknek meg kell ezt emésztenie. És elmesélnéd mi volt PONTOSAN Zackkel és veled. Minden apró részletet szeretnék hallani, nagyon fontos lenne nekem. Nyiff! - fejezte be a kérlelést egy értelmetlen kis szótaggal, amely a "nyiff" volt. Nem volt semmi jelentése, Hannah csak úgy rászokott a használatára, és már mindenki tudja mikor is hangzik el ez a szájából, mi is e kis szavacska valódi funkciója. Nem más, mint a nyafogás valami eléréséért.


Cím: Re: A pálya
Írta: Christine Cherhal - 2008. 05. 24. - 16:13:21
//Adam//

Mint egy sas, úgy figyeli az alatta lévő tájat, ahogy előre dőlve, szinte fekve száguld ide-oda a seprűjével a pályán. Vadászik. Ő is, mint a madár. Nem nyúlra, nem kis ragadozóra, hanem a barátjára, Adamre.
Nem kell sokat várnia, alatta néhány méterrel, már közeledik is felé. Valószínű, hogy egyszerre vették észre egymást, hiszen a fiú a fák lombjai alól bukkant elő, s egyszerre is indultak el egymás felé, mert félúton találkoznak a levegőben.
-   Nem késtél.
Rutinból tagad. Miért is legyen a másiknak azért bűntudata, mert rossz szokása, hogy utál várakozni. Az az öt perc, amíg a levegőben körözött, olyan gyorsan eltelt, hogy nem vetheti a másik szemére. Nem is akarja, inkább menjenek, száguldozzanak egy kicsikét.
-   Engedd el a cikeszt.
Vigyorodik el, hiszen a kedvenc időtöltései egyike, a kis aranylabda utáni hajsza. Eddig kevésszer adódott még eddig alkalma, hogy a szárnyaló gömböt üldözze, mégis az a nagyon ritka alkalmak egyike nagy hatással volt rá.  Igaz, a mardekárban ő lenne az utolsó, akit beválasztanának fogónak a csapatba, nem elég ügyes, rátermett  hozzá, mint kéne – Draco nyomdokaiba sosem léphet, attól függetlenül nem mondhatja magáról, hogy ügyetlen teremtés. Gondol, csak Abbey-re. Szegény kislány, micsoda kalandban volt részük!
Megvárja, hogy Adam is beleegyezik-e a játékba, s végre szabadon ereszti-e a repülő labdát. Ha megvannak, egy utolsó mosoly, ami már szinte vicsornak is beillene, majd nekirugaszkodik és a labda után veti magát.


Cím: Re: A pálya
Írta: Adam James - 2008. 05. 24. - 18:41:02
// Christine //


Tudja, hogy késett.
Nem sokat, csak egy kicsit, de tudja, hogy C.C. nem szeret várakozni.Adam nem tehet róla, legalábbis ezt érzi.- Rendben - szól és ő is mosolyog, majd a zsebébe nyúl és előkap egy kicsiny aranyszínű golyócskát.
Egy pillanat erejéig Adam becsukná a szemét és mint minden meccse előtt most is arra koncentrálna, hogy mihamarabb elkapja a szárnyas golyót.
De nem hunyja le szemeit ismét csak elmosolyodik, és most egy kissé furcsa érzés kapja el.
A szabadság érzése, ahogy a lágy szellő a hajába és a talárjába kap.Azért furcsa érzés, mert a meccsek előtt mindig van rajta nyomás.Hogy el kell kapnia a cikeszt.De most is ahogy az edzéseken felszabaultan fogja üldözőbe venni a golyóbist.
A pár pillanat, hamar eltelt és már útjára is engedné az elkapás tárgyát. :P
- Kész vagy? - még egy utolsó kérdés Christine felé.
A lány bólint, és szinte egyből elengedi a cikeszt.
És már ki is lő utána, egyszerre indulhattak el a lánnyal, de nem is vette észre hisz a kezdősebesség annyira elkapta, hogy szinte nem is tudta, hogy hol van C.C.
Előtte nincs, talán Adam mellett.
A cikesz hirtelen magasságot és irányt változtat.Hihetetlen gyorsasággal cikázik a fák felett, aztán behúz a fenyvesek közé.
~Na ez még egy érdekes menet lesz~-gondolta Adam...


Cím: Re: A pálya
Írta: Christine Cherhal - 2008. 05. 25. - 08:11:42
//Adam//

A cikesz úgy indult el, mintha puskából lőtték volna ki. Egyik percben ott volt, a másikban már messze járt, alig lehetett látni. A fiatalok sem vesztegették az időt, egyszerre rugaszkodtak neki, hogy elkapják, de valahogy a labda ügyesebbnek, gyorsabbnak bizonyult náluk.
Adam és Cc fej mellett haladtak, bár ha jobban szemügyre vették volna őket, akkor látják, hogy a lány egy félfejjel mégis csak hátrább van, mint a barátja. Nem azért, mert nem lenne annyira gyors, hanem, így ők is jobban tudnak haladni a széláramlatokat is figyelembe véve.
A labda ingázik, hol erre száll, hol arra, de egy biztos: soha nem a gyerekek felé. Mintha lenne neki is szeme, s azzal figyelné, merre vannak a követői, merre ne menjen. Persze, bűbáj, mint maga az egész sport.
Valahogy most mégsem úgy viselkedik, mint általában. Nem a pálya fölött cikázik ide-oda, hanem egyre kijjebb kerül a lelátók felé, majd el is hagyja azt. Cc nem nézi, hogy követi-e őt Adam, ő utána veti magát a gömb után. Szépen átrepül a stadion védőfalán, és a közeli erdős rész felé száguld.  A szemét le sem veszi az aranygömbről, s mintha egyre közelebb érne hozzá, de csak azért tűnik úgy, mert a cikesz valamiért lelassított.
A lány még egyet rúg a seprűjén, amitől gyorsabbnak véli a repülést. Lendületben van, nincs megállás. Már-már megfogná a labdát, amikor az hirtelen kitér balra. Cc nem tud olyan hirtelen fékezni, mint kéne, s csak most tudatosul benne, miért is lassított le az az átkozott cikesz: fa volt mögötte, igencsak nagy fa, amit mindenféleképpen látnia kellett volna, ha a szeme előtt nem csak az aranysárga gömb lebegett volna.
Egy hirtelen mozdulat jobbra, ami csak arra elegendő, hogy a lendületet vett seprűt, egy kicsit elhúzza oldalt irányba, így ne szemből csapódjon a fának. A végeredmény az, hogy új cipőt kell vennie, mert a talpával végigszántotta a fa kérgét, ami erősebbnek bizonyult, mint a csukája műanyag talpa. Néhány fa hosznyival végre sikerül annyira lelassítania a járgányát, hogy meg is álljon. Gyorsan visszafordul, de már a cikesz kikerült a látószögéből. S fogalma sincs, merre száguldozhat.


Cím: Re: A pálya
Írta: Adam James - 2008. 05. 25. - 10:59:54
// Christine //


C.C.-vel fej-fej mellett haladnak, hihetetlen sebességgel.
És igen, a cikesz egyre furább és érdekesebb terpet választ magának.~A cikesznek nem a pályán vagy annak a közelében kéne lennie??~ - kérdi magától Adam.
De nem is foglalkozik többet ezzel a kérdéssel, hanem egy kis szélárnyékot akar szerezni magának, ezért bemegy Christine mögé és szorosan a nyomában van.
Így sokkal könnyebb repülni... Az irányítás is valamivel könnyebb és egyszerűbb is.
C.C. egy nagyon kicsit lelassít, de Adam nem akar kinézni a lány mögül hiszen nekivágodhatna egy fának vagy egy ágnak.
C.C. hirtelen jobbra rántja a seprűjét, Adam azt hitte, hogy ez csak csel és a cikeszt követi.
Ám Adam tévedett.A lány egy fa elől tért ki, Ad későn vette észre és már olyan gyorsan repült, hogy arra volt ideje, hogy elrántsa a seprűjét jobbra.
De ez sem segített sokat hiszen a fa "elkapta" a seprűje végét ezzel egy nagyot dobott a fiún és oldalra lökte aminek következtében le csúszott a seprűjéről, de nem engedte el, nem akarta elengedni.
Háttal nekivágódott egy fa törzsének, kap a fejére egy hatalmas ütést majd le is pattant róla és eszméletlenül, hassal levágódik a földre.
Mintha kilépne a térből és az időből is.
Könnyűnek érzi magát, mintha csak aludna.Most ismét felidéződik benne a lassan egy éve történt repülősbalesete.És most is csak arra számíthat, hogy C.C. hamar megtalálja...


Cím: Re: A pálya
Írta: Christine Cherhal - 2008. 05. 25. - 12:22:24
//Adam//

A szemével csak a cikeszt keresi, de nem látja sehol. Teljes mértékben elfelejti, hogy nem egyedül van, hanem ott van a másik fogó is, aki esetleg a repülő labda után száguldott. Már-már indulna ő is, sőt mi több el is indul, elhagyva a fát, ami miatt elveszítette azt a sárgálló gömböcskét, amikor valami megállítja. Adam. Nem látta pontosan, hogy a srác mikor és hogyan csapódott neki a fának, de az érzékszervei jelezték neki az eseményeket.
-   Merde! – bámul le végül a magasból a földre, ahol egy kis kupacot lát csak. – Hogy az a …
Szűri ki a fogai közül, majd még egy utolsó lemondó pillantást küld abba az irányba, amerre a cikeszt véli, és elindul a föld felé. Mit elindul, nekilendül, oly’ gyorsan, hogy csak porzana a talaj, ha nem avar lenne alatta. Érzi, hogy a talpa igencsak megsínylette ezt a megállást, hiszen már a cipője egyáltalán nem felelt meg annak, hogy megállítsa a belendült seprűjárgányt.
-   Adam? – dobja le a seprűt maga mellé, és előre hajolva nézi meg az ájult srácot. – Zut!
Káromolja el magát, amint tapasztalja, hogy a fiú ismételten elájult. Igen, ő is tisztán emlékszik még az első repülési órájukra, ahol majdnem az egész csapat a gyengélkedőn kötött ki. Talán kivéve őt! De ez már elmúlt, egy másik történet.
Gyorsan előrántja a talárja belső zsebéből a pálcáját, majd a seprűjére mutatva egy lebegtető bűbájt küld felé.
-   Locomoto! – és a seprű mellette egy néhány centiméterre megemelkedik. – Szuper!
Jön a neheze: valahogy rá kellene pakolnia a fekvő, magatehetetlen srácot. Nem könnyű, bár CC szerencséjére, a gyermekkorában tanult különböző harcművészetek során megtapasztalta, hogyan is a legkönnyebb Adamet a seprűjére lendíteni. Nem lehet valami kellemes a fiúnak, de ez most a lányt a legkevésbé érdekli. Hónalja alatt alányúl, egy-két-hára felrántja, majd kissé oldalra lendítve, keresztben átdobja a seprűn, úgyhogy a srác körülbelül gyomortájékon hajlik meg a seprűn.
Gyorsan mögé pattan, és elindul a gyengélkedő felé. Óvatosan irányítja a járgányát, nehogy leessen az előtte fekvő, jobban mondva a levegőben lógó srác. Közben azért még egy utolsó pillantást vet a nem látható cikesz után.
~Hát Adam, szerintem itt az ideje, hogy új cikeszt vegyél!~
//Folytatás a gyengélkedőn?//


Cím: Re: A pálya
Írta: Audrey V. Turner - 2009. 01. 11. - 00:29:11
(http://kepfeltoltes.hu/090108/Moana_m_solata_www.kepfeltoltes.hu_.png)


- Szóval valahol ott lenne az egyik hajtó.. ? motyogja csak úgy magának, mivel senki nem tartózkodik a közelében. Erőteljes rágóizom munkájának segítségével kifújhatóvá alakítja Drubli Legjobb Fúvógumijának egy frissen bekapott példányát, és egész tüdejével ráfeszülve feladatára hatalmas buborékot fúj a rágóból. Mikor már fejméretűvé duzzad a nyúlós massza, kegyetlenül kipukkasztja a gömböt, ami más esetben napokig ellebegne búzavirágkék valójában, de jelen esetben ez csak takarná Audrey elől a kilátást. Bár gyönyörű színével takarosan beleolvadna a képbe.. De mindegy, már kipukkadt.
Így Audrey Turner már teljesen egyedül ?rágóbuborék nélkül- heverészik a kviddicspálya zöld füvében, az eget bámulva. Gyakran teszi ezt, lejön ide a pályára, még reggeli előtt, vagy mozgalmas délutánokon, amikor más a könyvtárban tanul, vagy a klubhelyiségben próbálja összehozni házidolgozatát; befekszik a pálya közepére, és csak bámulja az eget. Edzésterveket, stratégiákat gondol ki, elképzeli annak idején anyja hogyan repkedhetett odafent vagy csak reménykedik abban, hogy a következő meccsen olyan helyzetbe kerül, amiben végre alkalmazhatja a nyáron tökéletesre fejlesztett Bludger Backbeatet. Vagy csak lesz valami speciális helyzet, vagy egy fair bíró, akit megkímélhet a gurkóktól, vagy van annyi esze, hogy labdahárító bűbájjal látja el magát. De szép is lenne.
Ez a szombat is ilyen.. Mikor a pénteki vacsorán hallotta, hogy a mardekárosok mégsem tartanak ma edzést, az ég tudja milyen okból, hisz az idő tökéletes, eldöntötte, hogy akkor ő kihasználja az időt, és uralma alá hajtja az így kiüresedett pályát. Gyors reggeli után ki is nyargalt a szabad ég alá, de így is majd? leesett az álla, mikor teljesen üres kviddicspályával találta szembe magát. Tudta, hogy edzés nem lesz, de ezt nem várta volna.. Hogy lehet a kviddics e gyönyörű szentélyét egy pillanatra is üresen hagyni? Szóval azt hitte lesz itt más fanatikus is, na. De jobb is így, a végén még elfelejtené az eredeti célját. A következő edzésre akar egy új stratégiát kitalálni, amivel hatékonyabban bírhatná társait gyakorlásra. Ezért bámul oly mereven az ég felé, hagyva, hogy elragadják a gondolatai, és áradjanak az új ötletek.
Miközben merengő tekintete elveszik a felhők között, reflexszerűen félrehúzódik egy épp őt megtámadó gurkó elől, ami így kínosan elvétve célját, belecsapódik a zöld gyepbe.
- Hah, lassú vagy! ? pattan fel a földről, és mutat röhögve a gurkóra. Közel tíz perce engedte ki a gurkót, és röptetett el valami seprűt egy rászerelt bábuval, hogy magára vonja a megbűvölt labda figyelmét, de azt hitte, hamarabb rájön a cselre. Pedig ez alkalommal el sem bújt előle, nem úgy, mint a múltkor. A seprűtárolóban rejtőző Audreyt bezzeg rögtön lefülelte.. Most csak várt a pálya közepén, de időközben annyira elunta magát, hogy a hajtók edzésére egy sornyi feladatot sikerült kiötlenie, nem beszélve a legújabb módszerről, amivel majd jól megdolgozza az örzőt. Na de őt sem ejtették teljesen a fejére, hogy védtelenül mutogatva várja meg, amíg legközelebb majd célt ér a feldühödött labda. Amint ismét levegőbe emelkedik a gurkó, rohanni kezd. A labda megrázza magát kicsit a levegőben, mintha elszédült volna a becsapódástól, majd megindul. Az eszeveszetten rohanó hollós szinte le merné fogadni, hogy ártatlan megjegyzésével őrültmód feldühítette a labdát, de pont ez volt a cél. Öblös röhögést hallatva rohan a mögötte, gyilkos dühvel száguldó labda elől. Elvan a gyerek, ha játszik.. No meg neki is edzenie kell, arra nem pazarolhatja más idejét, például edzésen, inkább így oldja meg. Ha futás közben le tudja hagyni a gurkót, akkor seprűn nem jelenthet akadályt. Ezért hagyta most a pálya szélén hőn imádott terelőütőjét, amitől más esetben még tanítási órákon sem szokása megválni. De le sem tagadhatná, hogy élvezi a fogócskát, amit gyakran játszik a Roger névre keresztelt gurkóval. Roger.. na igen. Nem tudja pontosan, miért nevezte el a terelők által oly buzgón pofozott labdákat.. talán így könnyebben sóz oda nekik. De mindegyiknek van valami apró jellegzetessége, amiről meg tudja őket különböztetni. Roger az egyik leghevesebb vérmérsékletű gurkó, ha egyáltalán lehet ilyet mondani. Audrey szerint például, lehet, sőt, gyakran hangoztatja is. Na igen.. ki az igazi mániákus, ha ő nem?
Nagyokat kacagva fut a gurkó elől, élvezi, ahogy rövid hajába kap a szél, talárja pedig köpenyszerűen úszik mögötte. Micsoda idilli kép! Na igen.. csakhogy Audrey jól tudja miért olyan heves vérmérsékletű ez a labda.. És ha ez még nem lenne elég, igazán cseles is.. Gyönyörű manőverrel cselezve ki Audreyt, egy éles kanyarral igen nagyot kurtít a kettejük között lévő távolságon. A hollóhátas lány ezt már későn veszi észre, és hiába próbálná meg beindítani energiatartalékait, hogy gyorsítson saját sebességén, a gurkó nagy lendülettel nekicsapódik vállának, ezzel ellökve saját labdavalóját a levegőbe, Audreyt pedig jól odavágja a pálya füvéhez. Éber állapotban nem szokása káromkodni, de most azért odasusmorog a fűbe egy röpke, matrózokat is megszégyenítőt. Szívesen heverne a kviddicspálya hűvös pázsitján pár percet, legalább addig, míg nem érzi már vállában az egyre hevesebben lüktető zsibbadást, de a jól ismert süvítést hallva tudja, a gurkó ismét célba vette. Egy ugrással 180 fokos fordulatot vesz, így szemtől szembe találva magát a vészesen nagy sebeséggel közelítő vérszomjas labdával, ám nem tesz semmit. Vár egészen addig, amíg a gurkó a közvetlen közelébe ér, és már nem tud olyan hirtelen irányt változtatni, majd felhúzza lábait, és hatalmasat rúg a gyanútlan Rogerbe. De ennyivel nem éri be! Felpattan a földről és a rúgása lendületétől az ellenkező irányba száguldó Roger nyomába ered, majd amint beéri, ráveti magát, és teljes testtömegével arra koncentrál, hogy a két kezével átkarolt gurkót a földön tartsa. Száján diadalittas vigyor ül, sikeresen lenyomta a rusnyaságot! Most már talán arra is rátérhetne gondolatban ? persze csak miután bezárta Rogert, hogy terelőtársával, Moanával hogy gyakoroljanak majd az edzésen. Amíg ezen járatja az agyát, és figyeli, hogy az alatta vergődő gurkó milyen ritmusban próbálja kiszabadítani magát a rabságból, gyúr egyet rágóján, és ismét fúj egy hatalmas buborékot. Ekkor veszi csak észre, hogy a küzdelem közben érkezett valaki, nem is akárki, ám a szájából meredező hatalmas rágógömb igencsak megnehezíti a köszönést.


Cím: Re: A pálya
Írta: Moana Lines - 2009. 01. 12. - 11:52:25
(http://kepfeltoltes.hu/090112/ICONATOR_190e65c5966b8c3e549c5a5321d40712_www.kepfeltoltes.hu_.gif)(http://kepfeltoltes.hu/090112/www_avatarmaker_hu_9d24a654f0c6d2da_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)



Kviddics? A tökéletes nap a kviddicshez. Kviddics?
Fordulok egyet az ágyamban, aztán bosszúsan ülök fel. Fekete tincseim az arcomba zuhannak, de még így is látom a szobán uralkodó káoszt. Illetve a szobarészemen uralkodó káoszt. Könyvek erre, könyvek arra, pergamenek és pennák, na meg a kviddicsmezem, és a seprűm. Na jó, nem nevezhető káosznak, sőt az átlagoshoz képest kifejezett rend van, így hát megveregetem a saját vállamat, és elégedetten elmosolyodok, majd a mosoly fintorrá torzul a gondolatra, hogy fel kell kelnem, hisz már régóta nem voltam a pályán? az is lehet, hogy elfelejtettem repülni, sőt már kviddicsezni se tudok! Mondjuk? ha nem tudok repülni, annál nehezebb lenne kviddicsezni, mert ugye ahhoz repülni tudni kell. De csak seprűn, nem magunktól?még csak az kéne. Ha nem gyakorlok, akkor a következő edzésen tökéletesen sikerül beégnem, mert leesik a szemüvegem, ezért lefejelem a seprűt, ahova beakad a fogszabályzóm, elájulok és elkezdek lefelé zuhanni a seprűn, aztán pedig a gyengélkedőn fogok kikötni. Tudod, kinek kell ez! Mert nekem nem igazán. Egyáltalán miért léptem be a kviddics-csapatba? Mintha nem akadna helyettem más öngyilkos jelölt, aki szívesen repkedne a levegőben kockáztatva a saját, és mások testi meg lelki épségét. 
-Hollóhátiért mindent! Az életemet egy gurkóért, most? -nyögök fel miközben térdre küzdöm magamat. Lassan, de biztos sikerül felküzdenem magamat, hála a rám tekeredett lepedőnek. A mondat első felét, még az ágyon mondom, a másodikat már a földön.-? és mindörökké!
Kommandós-fílingű mászást mutatok be a kviddicsmezemig, amit irreálisan gyorsan sikerül felvennem? persze, fordítva. Legalább szerencsém lesz! Ezen gondolat miatt, nem is fordítom meg magamon, hiszen ha szerencsém van senki se caflatott le előttem a gurkókhoz, ezért nehéz is észrevenniük. Diadalittasan lerúgdosom a lábamról a lepedő végét, aztán az egyik szekrényben megkapaszkodva sikerül felállnom. Igen! Ki hitte volna, hogy ezt bárki is megéli? Önként felkeltem, azért, hogy lemenjek kviddicsezni, úgy hogy nincs edzés! Hallott már valaki ilyenről? Moana Lines-nek sikerült, és igen, én vagyok Moana Lines, a nyertes, a megállíthatatlan, a megismételhetetlen, a második számú terelő!
Miután sikerül kiünnepelnem magamat, -azon, hogy röpke negyed óra alatt sikerült az, ami még senki olyannak nem, akit véletlenül Moana Lines-nek hívnak, Roxfortos, és ebben a szobában lakik már érkezése óta..- seprűmet kezembe fogva elindulok le, a lépcsőn, a klubhelyiségbe, ahol sietősen robogok keresztül, hogy azzal a néhány emberrel se kelljen csevegnem.
Kop-kop-kop. Így szólnak a cipőim, miközben a folyosón megyek-mendegélek, mindig csak a sárga úton. Igazából, csak néhány reggeliről a szobájába tartó kómás fejjel találkozok, de mivel én se vagyok ma toppon, a felét nem ismerem meg, a másik felének pedig csak szimplán nem köszönök, mert nincs kedvem. Kit érdekel? Héj, nem veszi készre, hogy én ma rekordot döntöttem? Jellemző, mindenki csak magával tud foglalkozni, engem mindenki hanyagol? Szipp-szipp, ezt megjegyeztem.
Bedobva durc-morc-Moncit indulok meg a pálya felé, közbe a környezetet figyelve. Tudtam én, hogy ez a tökéletes nap, ahhoz hogy gyakoroljak: gyönyörű zöld ég, kék fű? izéé.. fordítva. Tehát, jó idő van. Hajamba belekap a szél, meg ami még ide kell. Mikor a pályához, felfedezem, hogy ott bizony már van valaki más. Ahogy közeledek hozzá, és fogy a távolság, kezd körvonalazódni kapitányom alakja, arcomon pedig széles mosoly terül el, és vidáman futom le a maradék távolságot.
-Audrey! Hogy is gondolhattam, azt, hogy egyedül fogok gyakorolni?
Vigyorgok kitartóan, aztán megkísérlem kipukkasztani Audrey kék buborékát, mivel úgy vélem vicces lesz látni, hogy kapitányomat beborítja a kék trutyi. Ha sikerül, ha nem, inkább seprűre pattanok, hogy repüljek fenn pár kört. Kicsit bele kell jönnöm, rég repültem és nem akarok leesni, ezért először csak lassan repülök, nem mint az őrült lódulok neki. Miután kezdem úgy érezni, hogy biztonságos akkor gyorsítok. Kicsit megállok a levegőben, csak felmérni a terepet. Egy darabig a kastély fürkészem, és a legmagasabb tornyot, majd ásítozva Audrey-t keresem a szememmel. Talán ő is felrepült volna? Vagy esetleg én vagyok olyan vaksi, hogy nem látom?


Cím: Re: A pálya
Írta: Audrey V. Turner - 2009. 01. 20. - 23:47:14
(http://kepfeltoltes.hu/090108/Moana_m_solata_www.kepfeltoltes.hu_.png)


Nagy gyötrődések közepette rá kell jönnie, hogy ekkora rágóbuborékkal a szájában nem tud köszönni, ezért csak lelkesen vigyorog terelőtársa felé, néhányat biccent is köszönésképp. Megkönnyebbülés tölti el, mikor látja, hogy Moana önként megszabadítja rágó-szájzárától, na arra mondjuk nem gondolt, hogy ezek után egész arcán szétterül majd a kék massza.
- Szia Moana.. ? nyöszörög végre valami köszönésfélét, mikor a rágót nagyjából sikeresen eltávolítja szájüregéből, ennek köszönhetően arca minden egyes részét elfedi a trutyi.. kivéve a száját. Felküzdi magát ülőhelyzetbe, a gurkót közben végig gondosan a földön tartva, majd összeszedve minden erejét egy ugrással a labdán terem, és olyan diadalittasan trónol rajta, mintha legalább a Kviddics Világkupa királyának járó trónra pattant volna fel. De így végre nekiállhat Drubli Legjobb Fúvógumijának az arcáról való levakarásához. Fél perc küzdelem után megunja az arcvakarászást, így inkább egy gyors mozdulattal kikapja ingujjából pálcáját, és valami Exkluphops-hoz hasonló bűbájjal veszi célba tulajdon képét. Mindenesetre, mire rágógumi-mentesíti arcát, Moanát már sehol nem látja. Seprűvel együtt eltűnt. Fejét felemelve, már meg is pillantja a lányt a levegőben. Milyen boldoggá teszi a tény, hogy nem egyedül jött le edzeni, és milyen büszkeséggel tölti el, hogy ilyen buzgó terelőtársa van. Ez pont elég ahhoz, hogy teljesen meghatódjon, és mindenről megfeledkezve helyéről felpattanjon, és a pálya szélére rohanjon, ahol felnyalábolja seprűjét, terelőütőjét, plusz még egy ütőt, hátha Moanának kicsit kedve támad edzésképp terelőütőkkel kardozni a levegőben. Hogy efféle ötletek mikor születnek a fejében..?

A pályára lép, lába alatt érzi, ahogy cipője belesüpped a puha pázsitba, de épp csak addig, amíg lába közé nem veszi seprűjét, és egy leheletkönnyű elrugaszkodással el nem szakad a földtől. És már röppen is a levegőben. Egyik kezében tartja a két terelőütőt, másikkal elől ráfog seprűjére, hogy így kormányozza szerelmetes járművét. Könnyebb ez, mint a járás, Audrey számára természetesebb is. A levegőben szállni, érezni, ahogy lába a nagy semmibe lóg, rövid tincseit pedig átjárja a szél. Elmondhatatlan érzés. Jobban ráfekszik seprűje orrára, így gyorsabban szeli felfelé a levegőt. Nem kell hozzá sok idő, és Moana szintjére ér.
- Moana, nincs kedved egy kicsit kardozni? ? széles vigyorral adagolt kérdését csak még komikusabbá teszi a jobb arcára kenődött, kék rágógumi maradék, és a kaján szemöldökhúzogatás. Invitálásképp felé nyújtja az egyik terelőütőt, míg a másikat átveszi jobbjába, amivel a seprű orrát is fogja. Ez ő saját bejáratú terelőütője, amitől sosem képes elszakadni.. Vele van az órákon, a szünetekben, azon sem csodálkoznék, ha ezzel aludna. Nem csak azért az övé, mert fogójába késsel belevéste, az ?Aud Turneré, nem másé!? feliratot, de tulajdonosáról árulkodik a markolat köré tekert kék szalag, valamint az ütő részre ragasztott Caerphilly Catapultsot hirdető matrica, a kviddicscsapatot, ahol egykoron anyja is játszott. Abszolút letagadhatatlan védjegye az ütőnek, az a jócskán elkopott rajzocska is, a nagy felületű ütő részen, ami egykor eltéveszthetetlenül Trelwaneyt ábrázolta, de az idő, és a gurkók igencsak megdolgozták a firkálmányt. Apropó gurkó.. Audreynak már egy ideje szöget ütött a fejébe, hogy valamit elfelejtett. Vajon bezárta a Roger nevezetű labdát a ládába? Ám a pályáról feléjük süvítő megvadult gurkó nem épp erről árulkodik.. 


Cím: Re: A pálya
Írta: Kevin Stratford - 2009. 05. 31. - 18:48:06
Nath



Közelgő RBF vizsgák. Ez egyszerűen csúcs, ennél jobb már nem is lehetne. Vagy mégis? Igen, és tudjátok mi? Az, hogy a szobában ülök...én, aki egy percet sem bír megülni a hátsóján, nemhogy órákat...és mit csinálok? Hát mi mást mint bújom a bájitaltankönyveimet. Hogy miért pont azokat? Igazából nem panaszkodhatok a jegyeimet illetően, hisz meglehetősen jól állok, de azért még rám is rám fér egy kis tudáscsiszolgatás. Éppen ezért jelentkeztem Mr. Foleyhoz egy kis gyakorlásra, ami jövő héten lesz esedékes...és valljuk meg nem akarok hülyébben menni a különórára, mint amilyen szinten álltam. Na most már értitek, ugye? Nem, félreértés ne essék, nem vagyok stréber, távol álljon tőlem még a gondolata is, csak egyszerűen szeretek tudni valamit és bizonyítani. Ha már van agyam, miért ne használjam? Mondjuk ilyen szempontból szerencsés voltam, mert ha leültem a könyv fölé, ami elég ritkán fordult elő velem, akkor a betűk csak úgy száguldoztak a fejembe...nem kellett túl sokat szenvednem. Inkább az volt nehéz, hogy rávegyem magam a tanulásra. Ehhez bizony nagyon sok erő kellett.
Most is, meg mindig. Olyan 10 óra körül járhatott az idő, bár meg nem mondom pontosan mennyit is üthetett a vekker. Csak ültem ott az ágyamon, keresztbe tett lábakkal és néztem ki a fejemből. Kint egyszerűen csodás idő volt, felhő még csak látogatóban sem fordult meg az égen, igazi sportolásra alkalmas idő. Nagyot sóhajtottam, miközben úgy pillantottam ismét a könyvembe, mintha kényszerítettek volna rá. Nem bírtam, annyira csábítóan kacsintott rám a Nap és melege úgy nyaldosta a karom, hogy nem tudtam ellenállni. Könnyed mozdulattal becsuktam a könyvet, bár a lelkiismeretfurdalás szele azért elért, de gyorsan elűztem. Már éppen indulni akartam, hogy megkeressem valamelyik izgő-mozgó haverom, mikor kopogást hallottam az ablakomon. Twinky volt az, ki más is lehetne? Szegénykém egy eléggé nagy csomagot egyensúlyozott a csőrében, miközben szárnyait szélsebesen csapkodta, hogy le ne vigye a csomag súlya. Még mielőtt a drága madaram eltűnt volna a süllyesztőben, akarom mondani mártírhalált halt volna, kitártam az ablakot és Twinky villámgyorsan bereppent. A csomag az ágyon landolt, Twinky pedig a vállamra telepedett.
- Na mi az kicsilány, mit hoztál? -simítottam meg hófehér tollait, miközben az ágyhoz sétáltam, leültem és lassan bontani kezdtem a csomagot. A tömérdek édesség láttán összegyűlt a számban a nyál, de volt ott pár király póló, penna, meg ki tudja mi minden. És persze egy levél otthonról. Forgattam a kezeim közt, egy ideig néztem, miközben mosolyra húzódott a szám. Twinky azonban hamar megelégelte a csöndes mélázásom, fülsiketítő ricsajba kezdett és mintha a csokival szemezett volna.
- Hékááás! -emeltem meg a hangom, hogy tudja ki itt a főnök, majd vigyorral a fejemen kibontottam neki egy csokigolyót és a csőrébe helyeztem. - Erre fájt a fogad, mi? -nevettem, majd zsebre dugtam a levelet és úgy döntöttem előhalászom a seprűm. Nimbusz 2000. Mily gyönyörű példány. Kezeim között megcsillantak az aranyló betűk, egy ideig csak bámultam, többször végigfuttattam szemeim a varázseszközön.
- Na Twinky most itt kell hagyjalak egy kicsit, de ne félj...nem szabadulsz meg tőlem ilyen könnyen. -vigyorogtam a bagolyra, majd hirtelen gondolattól vezérelve kikaptam a dobozból a mindenízű drazsét, hátha találkozok a pályán valakivel, akivel elhülyülünk a furcsa ízeken. Zsebre vágtam a zacskót a pálcámmal egyetemben és fejemre nyomva a kihagyhatatlan baseballsapkát megcéloztam a pályát.
Mikor odaértem alaposan körbenéztem, de egy árva lélek sem volt ott. Hogy lehet ez? Ilyenkor senki sehol? Pedig pont abban reménykedtem, hogy legalább találok itt valakit, akivel elszórakoztatjuk egymást...és elfelejthetem legalább egy kis időre a hülye tankönyveket. Na de, ami késik nem múlik. Mindig is optimista voltam, ezért kicsit beljebb vonultam a pálya közepe felé, letettem magam mellé a seprűt, majd kihúztam a levelet a zsebemből és hasznosan töltöttem a ki tudja meddig tartó várakozást.


Cím: Re: A pálya
Írta: Moana Lines - 2009. 06. 19. - 13:48:24
(http://kepfeltoltes.hu/090112/ICONATOR_190e65c5966b8c3e549c5a5321d40712_www.kepfeltoltes.hu_.gif)(http://kepfeltoltes.hu/090112/www_avatarmaker_hu_9d24a654f0c6d2da_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Nem is kell sokáig várnom, Audrey perceken belül követ, föl a levegőbe. Halvány mosollyal arcomon figyelem, ahogy lassan egy magasságba kerül velem, közben kissé görcsösen szorítom a seprűm nyelét: túlteng bennem az adrenalin. Régóta éreztem azt, amit most, azt a nagyszerű szabadság érzetet, ami csak akkor tudja átjárni a testemet, ha repülök. Ezért is kezdtem el kviddicsezni, tudtam, hogy ez az a sport ami nekem kell, amire oly régóta várom… ami megszabadít a korlátoktól, és a körém emelt faltól. Amitől úgy érzem igazán Moana lehetek, és nem a gyógyszerkezelt, beteg, labilis idegzetű genetikai hulladék. Hanem a felszabadult, vidám, kiérdemelt Hollóhátas Moana, az, akit kedvelni lehet, aki én vagyok. Miközben ebbe belegondolok, fémes mosolyom még szélesebbre húzódik, amikor pedig Audrey felteszi a kérdést, na az már a csúcs. Elveszem felém nyújtott terelő ütőt, jó érzés a kezemben tartani. Végigpásztázom tekintetemmel az ütőbe vésett aláírásokat és egyéb firkálmányokat. Bár igaz, hogy nehezen olvasható, és nem túl szép látványt nyújt, de mégis erőt ad az a sok ember, aki előttem használta az ütőt. Rengeteg gurkóval(vagy épp az ellenféllel) találkozhatott már ez az ütő, jól bejáratták az előttem használók… Terelőtársammal összehasonlítva, az én kezemben lévő ütő kicsit zsúfoltabb, de ez érthető. Nem láttam volna, hogy Aud kiadta bárkinek is a kezébe azt az ütőt, néha meghökkenek mennyire fanatikusan szereti. Érdekelne, mit tenne azzal, aki valamilyen kárt okoz az ütőben, az biztos, hogy nem lennék az illető helyében, fájdalmas lenne.
-Kard ki kard! Légy férfi!
Kacsintok rá, ezzel jelezve, hogy a kihívást elfogadom. Suhintok párat, csak úgy a levegőbe, nem kell sok idő, hogy megszokjam a markolatot, az biztos, hogy ezt nem fogom egykönnyen elejteni. Már bal kezemmel se szorítom olyan görcsösen a seprűnyelet, úgy látszik kezdek hozzászokni a fenti környezethez. A levegő igazi hűsítőként szolgál, a szobámban keletkezett meleghez képest, áldom az eszemet, hogy lejöttem. Mikor épp a támadásra készülődöm, meghalom azt a túlzottan is ismerős egyre erősödő süvítő hangot… próbálom beazonosítani, és amikor sikerül,tágra nyílik a szemem, majd a hang irányába fordulok. Roger! Felismerem, már a hangjáról is, vicces, de tényleg! A két gurkónak más-más hangja van, mikor repülnek, nem tudom miért van, de észrevettem, így tudom melyikhez, hogyan viszonyuljak. Mielőtt eltalálna az-az átokverte Roger felemelem az ütőmet és Audrey felé ütöm, majd távolabbi régióba repülök és egy kicsit lentebb, a pálya felé.
-A „szerelemben és háborúban mindent szabad” itt is életbe lép?
Motyogom morcosan, Rogerre célozva. Persze, gondolom, hogy nem direkt maradt kint az a gurkó, biztos véletlenül nem rakta el, vagy valami. Mindenesetre egy ki izgalom még nem ártott meg senkinek… najó, lehet, hogy egy szívbeteg nyolcvanéves nagyapónak igen, de jelenleg nem tartozom ebbe a kategóriába. És nem, nem Dumbledore-ra gondoltam! Egyébként is, ő pár évtizeddel öregebb, legalábbis szerintem. Nem éppen sas szemeimmel keresem Rogert, érdekel, hogy merre felé fog repülni, miután kap egyet Audreytól is. Komolyan, néha már-már megsajnálom szerencsétlen gurkót, milyen élete van szegénynek… Folyton csak ütik, ütik és ütik. Sajnálatos, de örökbe fogadni nem fogom, bocs Rog. Beszívom a metszően hideg levegőt, köhintek párat a hőmérséklete miatt, aztán megpillantom keresett célpontomat. Ott vannak.


Cím: Re: A pálya
Írta: Nathaniel Frost - 2009. 07. 02. - 18:07:08
Kevin


Ezt a csodás nyári napot a hálóhelyiségben töltöm, s épp hisztérikus idegrohamot készülök kapni. Ennek az oka pedig a közelgő vizsgák. Nem mintha tartanék az RBF-ektől, hisz’ a fontosabb tantárgyakból biztosan Kiválóra fogok vizsgázni. Sokkal jobban aggaszt a Mágiatörténet, és a Bájitaltan. Természetesen Raimbourg professzor szívesen tartott korrepetálást, azonban még mindig nem tudom, hogy Mocskos Bertalannak milyen szerepe volt a koboldlázadások idején. A nevéből adódóan biztos nem a köztisztaságért felelt. Így teljesen összetörten kuporgok az egyik sötét sarokban, miközben karikás szemekkel meredek a magam előtt elterülő jegyzet halomra. Évszámok, nevek és események tömkelegét rejtik a papiruszok, amelyek csak arra várnak, hogy bemagoljam őket. Persze ha így tennék, akkor semmi valódi tudást nem sajátítanék el, de hát kit érdekel? Ez még nem is lenne akkora probléma, mint a bájitaltan. Na, abból muszáj lesz összekaparnom a kevéske tudásomat, ha egyáltalán RAVASZ előkészítőkre szeretnék járni. Így hát élvezem a sötét magányosságot, míg az alsóbb évesek gondtalanul játszadozhatnak a szabadban.
Nem is tudom, mióta görnyedek a hülye adatok felett, amikor érzem, nem bírom tovább! Közönyös arccal rugdosom félre a papírlapokat, s a griffendéles takaróval leterített ágyra vetem magam. Jól eső hűvös uralkodik a szobában, remek egy kis lazsáláshoz. Az ébrenlét és az álom határmezsgyéjén egyensúlyozom, de tudom nem szabad most beszunyálnom. Tanulnom kell… Még egy kicsit… Már csak pár nap van a vizsgákig, és engem meg fognak húzni! Ilyen nincs, a végén még olyan aranyvérű pojáca leszek, aki az ősei vagyonából él. Ezt nem engedhetem meg magamnak! Komolyan gondoltam ezt az auroroskodást, ezért erőt kérek az égiektől ahhoz, hogy tovább tudjam folytatni a magolást. Egy százéves öregember gyorsaságával emelem ki a fejem a puha párnák közül, s felülök az ágyon. Körülnézek a helyiségben, amelyet a totális rendetlenség ural. A földön itt-ott egy pergamen, vagy penna hever, de mintha egy fél sült csirkét is felfedezni vélnék az egyik ágy mellett. Undorodva fordítom el a fejem, majd megesküszöm magamnak, hogy ~valamikor rendet fogok tenni. Hát egy biztos… Ez nem mostanában lesz.
- Nem bírom tovább! – kiáltok fel hirtelen, aminek hatására a kintről jövő lépések hangja felgyorsul. Biztosan valami kis másodikos császkál errefelé. – Megöl a totális unalom!
Most biztosan totálisan bolondnak néz az, aki hallotta előbbi kirohanásom, hisz’ szerintem rajtam kívül senki sincs fent. A felelősségtudatommal küzdve (igen, mert nekem olyan is van), úgy döntök, hogy hagyom a fenébe az egész mágiatörténetet. Ha megbuktatnak, hát megbuktatnak, ilyen az élet. C’est la vie – ha latinosan szeretném kifejezni magam. Végül csak felpattanok, azután a ládámhoz siettek. Egyetlen erőteljes rúgással kinyitom azt, és szinte derékig eltűnök benne, míg a szükséges cuccok után kutatok. Könyvek és ruhadarabok repkednek körülöttem, miközben egyre lejjebb ások. Hamarosan beleütközik a kezem egy kemény valamibe. Arcomon üdvözült mosollyal veszem elő azt a kvaffot, amit még tavaly kaptam születésnapom alkalmából. Az egyszerű bordó színű labda most arany-vörös színekben pompázik, s a Griffendél oroszlános címere is díszíti. Szeretettel gondolok erre a kis apróságra, hisz’ nagyon kedves barátomtól kaptam. Miután sikeresen kiörömködtem magam mellé teszem a játékszert, és újra keresni kezdek az utazóládámban. Pár másodperc múlva egy fényesre polírozott seprűnyél akad a kezeim közé. Újabb vigyor terjed szét az arcomon, majd féltő gondoskodással emelem ki saját versenyseprűmet. Egy Jólsep-R, az új kollekcióból. Nem épp egy Tűzvillám, de a régebbi Nimbuszokkal már felveszi az iramot. Az összekuporgatott pénzemből vettem még a nyáron, miután elszöktem otthonról. „Kincseimet” felmarkolva, hihetetlen fürgeséggel indulok meg a pálya felé. Remélem, hogy találkozom valakivel út közben, vagy ott, bár magamban is ellennék. Régen dobáltam már a karikákra, így lehet kissé berozsdásodtam. Pár perc múlva fel is tűnik a stadiont körülvevő nézőtér. Gyorsan felpattanok a seprűmre, s elrugaszkodom a talajtól. Rakétaként startolok el és száguldok a vakítóan kék ég felé. Hallom, ahogy a szél süvít a fülemben. Lepillantva észreveszem, hogy valaki van itt rajtam kívül.
-   KEEEEEEEVIIIIIIIII! – ordítom el magam, miután megismerem a srácot. Biztosan észrevett, ezért nevetve hajítom felé a kvaffot. Na, pont rá volt szükségem, hogy kirángasson az unalom süppedő ingoványából.


Cím: Re: A pálya
Írta: Kevin Stratford - 2009. 07. 16. - 17:45:40
(http://www.frpgs.co.cc/images/n3wuvw6uiwpy9lheed.png) (http://www.frpgs.co.cc/)

Teljesen belefeledkeztem a levél olvasásába, olyan elmélyülten meredtem a papírlapra, hogy meg merem kockáztatni, ebben a pillanatban még egy ágyú eldördülését sem hallottam volna meg. Lábaimat felhúztam, kezeimmel átkaroltam térdeimet és eme kényelmes testhelyzetben tapadtak szemeim a levél soraira. Néha mosolyra húzódott a szám, olykor talán még el is nevettem magam, hisz megszokott volt már, hogy apám nem bírta ki anélkül, hogy bele ne kontárkodjon anyám levelébe. Mindig elrejtett a sorok között néhány baromkodást, amolyan megfejteni való badarságokat...és azt hitte nem jövök rá. Ezért is imádtam annyira apámat, a túlzott naivságáért. Talán még mai napig kisgyereknek képzelt...és ha jól belegondolok nem is tévedett olyan nagyot. Ketten együtt kibírhatatlanok voltunk, de valóban, a szó szoros értelmében. Annyi hülyeséget állítom, ember nem hordott még össze széles e világon, mint amennyire mi képesek voltunk. Egyszerűen ha összeeresztettek minket csak úgy dőlt belőlünk az őrültség, nem tudtunk leállni...és szerencsére ez a jó szokásunk máig is megmaradt. Tőle örököltem a sokak szerint frenetikusan bámulatos humorom, és ennek köszönhettem egyre csak bővülő baráti körömet is. Igen, ez volt a fegyverem, ezzel tudtam nyerni, az állandó ökörködéssel és röhögéssel. Komolyan mondom nektek, ha hiszitek, ha nem, hogy mikor még kissrác voltam, jópárszor álltam kétségbeesve a tükör előtt. Hogy miért? Mert mindig attól féltem, hogy a sok mosolygástól, kacagástól úgy marad a szám. Ez volt akkoriban a mumusom. Ugye mekkora hülyeség? Az vagy nem az, de nem szégyellem, sosem szégyelltem...így volt és kész. Ma már ezen is tudok nevetni.
Ahhoz képest, hogy a levél meglehetősen rövid volt, elég sok időt el tudtam szöszmötölni rajta. Mint mindig. Jó alaposan átrágtam a szavakat, többször végigfutottam az egész irományt, nehogy véletlenül egy apró szócskát is átugorjak...tudtam hogy itt minden kis betűnek óriási jelentősége van. Mert valóban az volt. Nincs annál jobb dolog itt a Roxfort falain belül, mint hírt kapni hazulról, és én szerencsés voltam. Mindig jó híreket kaptam, ráadásul apámnak köszönhetően ezek a jó hírek még kitűnőbb köntösbe bújtak. Mindent...még a legjelentéktelenebb dolgokat is viccesen adta elő, nem volt olyan szituáció, amiből ne tudott volna valami úton-módon poént kreálni. Én mondom, az apám egy őstehetség. És mázlimra ebből jócskán kijutott nekem is. Persze nem csak ebből. Az egészséges önteltség is megvan, ami valljuk meg néha-gyakran keményen súrolja azt a bizonyos még elviselhető határt. De hát ez van, ez vagyok én, aki akar így fogad el...én pedig senkit sem kényszerítek.
Ujjaim lassan már a laphoz tapadtak, de még mindig nem akartam félretenni a levelet. Elmerengtem kicsit, majd újra a sorokat böngésztem, arcomra kiülni látszott a mosoly...egyszerűen képtelen volt távozni onnan. Meleg volt. Ezt alapjáraton nem is észleltem volna, de a fejemre ragadt sapka erre engedett következtetni. Egyik kezemmel sikerült elszakadnom a "vonzó" levéltől, ami bármennyire is könnyűnek tűnik cseppet sem volt egyszerű feladat. Na de Kevnek minden sikerül...ami meg mégsem, azt is sikerként adja elő. Nagy nehezen sikerült leválasztanom izzadtságtól átitatott hajamról a nem csak átvitt értelemben hozzámnőtt baseballsapkát, majd miután kicsit megbirizgáltam a séróm egy szempillantás alatt elcsesztem a kemény fáradozásom. Visszanyomtam a satyekot a fejemre. Egyértelmű.
A kisebb közjáték után már majdhogynem újra magával ragadott az otthonról jött iromány, de valami közbeszólt. Vagy inkább valaki? Mintha seprűsusogást hallottam volna, de már ebben sem voltam teljesen biztos. Lehet, hogy elvette az eszem ez a levél? Furcsa tekintettel meredtem a papírra, majd ismét füleltem. A hangok nem szűntek, sőt...ha lehet mondani még erőteljesebbé váltak...mintha egyre közelebb és közelebb járt volna a titokzatos "idegen". Majd...várjunk csak...ez a valaki a nevemet kiáltja. Legalábbis úgy hallottam, bár a szél kissé elnyelte a kiáltásból származó hangokat. Mindenesetre ez egy ember, méghozzá... Hirtelen felkaptam a fejem és milyen jól tettem. Még épp sikerült lereagálnom, hogy egy villámgyors kvaff száguldott felém. A reflexeim azért még a helyén vannak. Ijedtemben kiejtettem kezeim közül az oly gondosan őrzött levelemet, de ez volt a szerencsém. Így ugyanis még el tudtam kapni a felém siető tárgyat. Fújtattam egyet kezemben a zsákmánnyal, majd rámeredtem a "majdnem gyilkosomra".
- Hát te vagy az Nath? -tört fel belőlem az őszinte nevetés, de azért a riadtság nyomai még mindig ott bújkáltak arcomon. -Máskor szólj ha ki akarsz nyírni tesó! -kiáltottam az égbe vigyorogva. Ha leszállt mellém a srác, akkor következett a szokásos kézfogás, ha nem, akkor folytattam az ordibálást.
- Egyébként rég láttalak. -mosolyogtam rá megveregetve a vállát, márha földet ért. - Mi a helyzet mostanában haver? -kérdeztem, miközben továbbítottam Nathnak a kvaffot...vissza a feladónak.


Cím: Re: A pálya
Írta: Nathaniel Frost - 2009. 07. 19. - 08:38:14
(http://www.azeroebredese.extra.hu/kev.png)

Lassan, de biztosan, kezd egy olyan érzésem lenni, hogy ez egy rossz ötlet volt. Legalábbis átgondolhattam volna előtte. Láttam ugyan, hogy Kevin szöszmötöl ott lent valamit, azonban nem gondoltam volna, hogy csataüvöltésem nem kelti fel eléggé a figyelmét. Felesleges lenne a kvaff után iramodnom, hisz’ a seprűm nem épp a leggyorsabbak közé tartozik. Így csak reménykedni merek, miszerint a labda nem üti agyon a srácot. Ha meg mégis, akkor cipelhetem fel a gyengélkedőre. Óvatosan kitapogatom a zsebemben lévő pálcát, miközben azon filozofálok, hogy ebből a távolságból el tudnám-e téríteni valahogy. Persze felrobbantani nem akarnám, mert elég sokat jelent számomra. Nem is a valós, hanem inkább az eszmei értéke miatt. Inkább elkezdek lejjebb ereszkedni, hogyha véletlenül halálra kvaffoztam volna a srácot, akkor minél hamarabb vihessem. Innen már látni vélem, egy papírlapot szorongat a kezében. Biztos valami levél lehet, de jobban tenné, ha inkább felfelé figyelne. Merlin lyukas alsógatyájához fohászkodom épp, amikor Kev egy hirtelen mozdulattal megfordul, s máris elkapja a játékszert. Csodálkozva tekintek rá, bár örülök az előbbi akciójának. Megtapsolom, majd két ujjamat a számba véve, még egy füttykoncertet is kap. Nevetve ereszkedem le mellé, és úgy látom ő is jó hangulatban van. Kérdésére csak felhúzom egyik szemöldökömet, míg jól megszorongatom a kezét.
- Abban hol lett volna a poén? – kérdezem vigyorogva, eközben a labda immáron felém száll. Laza mozdulattal hagyom, hogy felguruljon kinyújtott karomon, majd a másikon vissza le. Végül két kézzel megragadom a labdát, hogy teljes figyelemmel tudjak válaszolni.
- Jah, mostanában mindig elkerüljük egymást… - szólalok meg elgondolkodva, majd a mögöttem lebegő seprűre telepedek. A párnázó bűbájnak hála, elég kényelmes kis ülőalkalmatosság. –  Élem az életem, balhézgatom, mint ahogy szoktam. Azonban hiányollak ezekről a kis csínytevésekről. Plusz leléptem otthonról…
Lepillantva észreveszem a levelet, amit Kevin olvasgatott az előbb. Biztos magánjellegű, így gyorsan felkapom, majd összehajtva átadom neki. Nem szeretném én se, ha a levelezéseimbe olvasgatnának. Bár amennyit én írok… Nincs is kivel leveleznem, azaz igazság. Ugye a családnak minek írjak, a haverok meg itt vannak a közelben. Még az a szerencse, hogy jobban szeretek élőben beszélgetni, mint papíron keresztül. Eljátszom a rágyújtás gondolatával, de inkább hagyom a fenébe, hiszen itt bárki megláthat. Sok a spicli mostanában, akik így akarnak bevágódni a tanároknál. Undorító egy dolog. Ezen gondolatok hatására végleg elmegy a kedvem a dohányzástól. Lehet, ilyenekről kellene elmélkednem és leszoknék simán. Megint rohadtul elkalandoztam, így inkább a srác felé fordulok.
- S veled mi a helyzet, Pajtás? – csendül hangom vidáman. – Még mindig tapadnak rád a nők? Átérzem a fájdalmadat, én is így vagyok ezzel…
Valóban elég nehéz az életünk. De a Sors ezt az utat jelölte ki nekünk, ez ellen nem tehetünk semmit! Csupán megpróbálhatunk együtt élni vele, és képességeinkhez mérten szolgálni a hazát. Remek, megint hülyeségeken gondolkodom. Kezeltetnem kéne magam, mert már megint magamhoz beszélek. Lehet, hogy az agyamra ment a sok örültség. McGalagony azt mondja, hogy figyelemzavarban szenvedek. Nem tudom mire értette, hisz’ épp papír kolibrit hajtogattam. Remekül sikerült, csak a tanárnőnek köszönhetően a lángok martalékává vált. Pedig egy ügyes kis bűbájjal még repülésre is lehetett volna bírni. Még utána rám is parancsolt, hogy változtassam már át a teknősömet teáskannává. Mint bármikor is szükségem lenne egy állatból készült teáskannára! Miért nem azt tanítja, hogy miképp lehet egy sziklából oroszlánt varázsolni? Sokkal nagyobb hasznát venném párbajozás közben… Habár a kannával is nagyot lehet ütni… Így is-úgyis kiváló RBF-et fogok szerezni belőle, akkor meg minek szívat? Vannak nálam lámábbak is, akik szerintem még azt sem tudják, hogy a varázspálca melyik végét kell megfogni. Jah, a mardekáros csürhére céloztam. Bezzeg Piton mindig kivételez velük SVK-n, csak tudnám mire fel. Ehh, már megint a tantárgyakon gondolkodom, pedig épp azért jöttem ki, hogy kiszabaduljak ebből a körforgásból. „Ettől függ a jövőtök!” – mondják, de engem nem nagyon érdekel. Lesz, ami lesz. Akkor sem fogok jobb eredményt elérni, ha napokig görcsölök rajta. Ismét, mint minden évben, fellendült az agyserkentők árusítása.  Az egyik hugrás srác vett belőle, de lila fejjel és szarvasaganccsal távozott. Míg az előbbit a löttynek, az utóbbit nekem köszönhette. Megérdemelte, ha már volt olyan barom, hogy ilyeneket vásárol. Természetesen én kisujjból kirázom a vizsgakérdéseket, a gyakorlatról már nem is beszélve. A gondolatra vigyorogva tekintek ismét Kevin felé, és várom, hogy mesélni kezdjen. Már jó ideje ismerem, hisz’ együtt kezdtük tanulmányainkat a Roxfortban. Talán ő is ott volt, amikor az Expresszen fárasztottam a népet a hülyeségeimmel. Heh, ez a mai napig sem sokat változott…


Cím: Re: A pálya
Írta: Kevin Stratford - 2009. 08. 03. - 19:03:51
(http://www.frpgs.co.cc/images/n3wuvw6uiwpy9lheed.png) (http://www.frpgs.co.cc/)


Hát igen...ő Nathaniel Frost. Vagyis nekem csak Nath. De a lényeg nem is ez, hanem sokkal inkább az, hogy ő az, akinek sikerült elrontania szerény személyiségem. És a helyzet csak egyre durvul... Az Egoman. Hogy haragszom-e rá emiatt? Most vicceltek, ugye? Mégis milyen kérdés ez? Ő az egyik legjobb haverom, hisz nem elég, hogy Nath szintén a piros talárosok táborát erősíti, de emellett évfolyamtársamként is szuperál. Jah és nem utolsó sorban állati egy arc. Erre az arcra pillantottam fel most, immár kezemben a "majdnem gyilkosommal", és ez az arc, ebben a szent pillanatban kissé furcsa volt. Mintha félelem tükröződött volna rajta...nem véletlenül. Vigyorogva hallgattam a tapsvihart és az azt követő több órás...akarom mondani néhány másodperces dícsérő füttyáradatot, miközben megérezve a dicsőség mámoros szagát felugrottam ültő helyemből és Nath felé fordulva büszkén veregettem melleimet. Én a császár. Igen, lássuk be gyorsan terjed a Nath-kór. Azaz, jobban mondva a Nath által terjesztett ego-kór. Egyszerűen nem lehet megállítani, nincs ellene gyógyír, semmiféle varázslat nem képes megakadályozni. Értitek ti ezt? Mert én nem...de egyet tudok, ha a griffis srác feltűnik a színen villámcsapásként ér a felismerés, miszerint én vagyok a legkirályabb az egész világon. Na jó, rendben...mi. Azért a mestert nem lehet kihagyni. Egy szó, mint száz Nath frenetikusan tökéletes társaságnak ígérkezett...minden szempontból.
Immár talpon, fejemen széles vigyorral fogadtam a szintén mosolygó, a szintemre leereszkedő haverom, majd egy igazán férfias kézfogás áldozata lettem. Álltam a sarat. Kérdés kérdést követett.
-Ööö... -törtem a kobakom az égre meredve, mintha onnan vártam volna az ihletet- igazad van haver, sehol. -nevettem el magam, miközben a srác felé löktem a gurkót. Ő pedig...mit is vártam tőle? Bemutatta hihetetlen tudását. A trükköt látván erőteljesen bólogattam, mintegy kifejezvén, hogy megemelem a nem létező kalapom Nath lenyűgöző képességei előtt. Nem semmi a kölyök. Nemhiába értjük mi olyan jól meg egymást.
- Hát igen, épp itt volt az ideje hogy összefussunk. Ráadásul pont jó helyen. -pillantottam az abban a minutumban seprűre pattanó Nathra, miközben pálcámmal én is intettem a sajátomnak, hogy ideje lesz megmozdulnia. Szerencsére egyből engedelmeskedett, (nekem ne?) így hát fogtam magam és én is elfoglaltam jól megszokott helyem. - Óh azok a közös balhék -sóhajtottam fel visszagondolva egy-egy igazán ütős rosszaságunkra- sajna mostanában tényleg kimaradtak. De megvolt az okom rá. Tudod velem is történtek dolgok...de még milyenek! - csillant meg a szememben egy apró szikra, miközben ellöktem magam a talajtól és kissé felemelkedtem. -Na! -néztem kíváncsian a srácra. -Hogyhogy? Nem igazán értettem a dolgot, ebből is sikerült kimaradnom. Lelépett? Micsoda?? Mi történhetett? Na majd megtudom.
Kisvártatva a srác lehajolt. Követtem tekintetét és csak akkor jöttem rá, hogy a földön felejtett levelem a célpont. Teljesen megfeledkeztem róla. Még jó, hogy Nath nem csak önbizalomtúltengéses, de szemfüles is. Hálát adhatok neki...ugyanis minden levelemet gondosan megőrzöm. Egy-egy rosszabb hangulatú nap végén igazán jól esik előkapni a fiókból. Apám szavain csak nevetni lehet.
- Áhh, köszi! Simán itt hagytam volna, ha nem veszed észre. -tettem zsebre a levelet, majd csak úgy plusz információként hozzátettem. - Csak otthonról jött, fater hihetetlen milyen poénokat visz bele...ez mindig jó kedvre derít. -nevettem el magam már csak apa szavaira gondolva, majd eszembe jutott, hogy végülis nekem majdnem mindig jó kedvem van...na de mégis akad kivétel. Ilyenkor pedig vagy a haverok dobnak fel, vagy fater. A lényeg, hogy mindig sikerül nekik. Mondjuk velem sosincs nehéz dolguk. Nem vagyok túl nagy falat.
Miután ismét biztonságban éreztem a számomra kifejezetten fontos kincset figyelmesen hallgattam a srác további kérdéseit. Ösztönösen mosolyra húzódott a szám. Visszagondoltam a régi szép időkre, mikor még lehetett... Bár...most is lehet...flörtölgetni.
- Tapadni tapadnának... -kezdtem vigyorogva- csak tudod változtak a dolgok. Összejöttem egy csajjal. Úgy igazán, elég komolyan. -fogalmaztam meg röviden és velősen a tényeket, miközben úgy néztem rá, mintha most szegtem volna meg egy óriási közös fogadalmunkat. Szégyellem ezt? Nem. Akkor meg miért viselkedek így? Talán mert még sosem éreztem azt, hogy valakit tiszta szívemből szeretek. És mi az hogy "egy csajjal"?? Ennél azért legbelül sokkal többet gondoltam róla, mégis valamiért Nath előtt ez jött a számra. Túl lazán akartam ezt közölni vele, de mégsem sikerült teljesen olyanra amilyenre vártam. Túlságosan érdekelt, hogy hogyan reagál. Túlságosan sokra tartottam a barátaim véleményeit. Túlságosan??
- Na és hogy állsz a tanulással? Rettegsz a vizsgáktól, mi? -röhögtem, ismervén annyira Mr. Egot, hogy tudtam...nem lesz szüksége pelenkára. És az eszét ismerve talán még túlzottan kemény munkára sem. Persze mindenkinek vannak gyenge pontjai...csak van aki ezen könnyedén túllép. Mondjuk MI. Őszintén szólva egy cseppet sem szégyelltem magam, hogy cserbenhagytam a könyveim, bár az igazat megvallva a mágiatörténelem tankönyvem elég hívogatóan kacsintott rám a polcról...talán érezte, hogy még nem rágtam át magam minden egyes lapján. Jól érezte, de szabadulnom kellett abból a börtönből. Hirtelen gondolattól vezérelve a zsebemhez nyúltam, majd egy pillanat elteltével már a markomban csücsült a zacskó. Mindenízű Drazsé. Nem is rossz.
- Ezt figyuzd tesó! -mutattam föl a zacskót egy széles mosoly kíséretében, mintha most találtam volna fel a spanyolviaszt. - Játsszunk egyet! -néztem a srácra igazán csibészesen, majd felbontottam a zacsekot. - A játék neve: Vakon találd ki! Egyszerű. Csukott szemmel belenyúlsz a zacskóba, kiveszel egy bogyót, bekapod és megmondod milyen ízű. Aki többet talál el az a nyerő! Mondjuk 5-ből. -adtam ki az utasítást, de aztán még jobb ötletem támadt. - Vagy várj csak... -húztam fel a szemöldököm. -Ez az! Nehezítsünk egy kicsit a dolgon! Ez két ilyen kemény legénynek túl egyszerű lenne...kell egy kis kihívás! Felszállunk a magasba és belelőjük egymás szájába! -vigyorogtam büszkén a nagy ötletre. -Na, benne vagy? -pillantottam a srácra kíváncsian, de a választ meg sem várva máris a magasba löktem magam. - A gurkót hagyd lent, arra nem lesz most szükségünk! -ordítottam onnan fentről és bekaptam az első bogyót. Bár ne tettem volna.

//Bocsi a nagy késésért  :-\//


Cím: Re: A pálya
Írta: Audrey V. Turner - 2009. 08. 23. - 14:09:51
(http://www.frpgs.co.cc/images/8wfet9iv952co7pmzkwr.png)

Még mindig peckesen kitartott terelőütővel pillant Moana felé, figyelve, hogy a lány vajon elfogadja-e a kihívást. Nem kell sokáig várni, a másik mosolya fémesen csillog a napsütésben; szóval belement. Audrey is megvillant egy huncut félmosolyt, és harcállásba emeli ütőjét.
- Hah, légy férfi te! – veti oda tettetett felháborodással terelőtársának- Büszke vagyok a feminitásomra. – ölti ki nyelvét, és engedné, hogy felbugyogjon torkából a nevetés, miközben azt is csendesen megjegyzi magában, hogy épp egy gurkó tart feléjük, valahonnan a háta mögül. Alig pár másodpercen múlik, hogy el tud kanyarodni a szabadon hagyott Roger útjából, de a megvadult gurkó így is meglöki karját annyira, hogy megpördül tengelye körül a levegőben.
- Húúha.. – ámul el a még számára is hirtelen jött pörgéstől az ötödéves, majd a szaltótól ég felé tekeredő tincseit kezdi kitapogatni, mintha a forgástól elveszíthette volna a frizurája felét. Mindkét kezével eleresztette seprűjének nyelét, még szerencse, hogy lábaival így is biztosan tartja magát drága Nimbuszán. Követve a gurkó útját pillant Moana felé, aki visszakézből leoszt egy pofont Rogernak ütőjével, egyenesen a tüsihajú felé lőve azt. Audrey ráfog seprűjének nyelére, élesen felrántja, és lábaival mintegy megsarkantyúzva seprűjét elhúz Roger elől. Csupán pár másodpercig repül felfelé, két szempislantásnyi idő után 180 fokos fordulatot tesz seprűjével, és oldalra húzott szájjal veszi szemügyre Rogert. Jól tudja, hogy van egy kis ideje, mielőtt a gurkó összeszedi magát, és ismét célba veszi, eddig legalább rágódhat Moana szavain.
- Hát végül is.. Kviddics egyenlő szerelem, nem? – teszi fel a kérdést emelt hangon, hogy a lejjebb suhanó Moana is tisztán hallja. Inkább azon mélázik, hogy merült fel Moanában ez a gondolat. Az eszébe sem jut, hogy esetleg a szabadon hagyott gurkó miatt kapta a megjegyzést, inkább olyasmire gondol, hogy edzés közben próbálnak egy kis filozófiai eszmecserét is folytatni, és ez egészen feldobja. Sőt, milyen nagyszerű ötlet! Lehet a következő edzés alatt ki kéne kérdezni a csapattagokat valami tantárgyból? Végül is.. Előrebiggyeszti alsó ajkát, miközben elmerül az ötletekben, de van annyi lélekjelenléte, hogy egy nagyot rásózzon az épp ideális távolságba érkező gurkóra, és ezzel elküldje Moana felé.
Végül is, ha közben képesek máson járatni az agyukat, akkor ösztönből repülnek. Egy próbát mindenképp megér. Villant egy diadalittas vigyort terelőtársára, ezzel meghálálva, hogy egy újabb edzés-tervvel látta el.


Cím: Re: A pálya
Írta: Amy Joy - 2009. 08. 28. - 14:02:32
Tony

Amy unottan tengeti perceit a pálya füvén hasalva. Ma nincs edzés, mindössze azért jött ki a pályára, mert jól érzi magát itt. Kihozta ugyan a seprűjét is, azonban a Tűzvillám mindeddig a fűben hevert a lány mellett. Joy előhúzza a pálcáját, s hogy valamivel elűzze unalmát a legközelebbi fűcsomóra szegezi.
- Ducklifors - közli rezignáltan a maréknyi zöldséggel.
Azután vigyorogva nézi a kacsává változó fűcsomót, majd az ijedten futkorászó állatot a hatalmas pálya füvén. Érdekes módon innen lentről olyan hatalmasnak tűnik minden, hihetetlenül távolinak látszódnak a karikák is a póznák végén, akár valami gigantikus szappanbuborékfújó gyermekjáték, a lelátók pedig hatalmas építőkockáknak sejlenek. Mintha egy óriásbébi hagyta volna itt megunt játékait, hogy később majd visszatérjen értük.
Az átváltoztatott kacsa riadt hápogással távolodik, mígnem lassan lesprintel a horizontról, ámde Amy nem tesz ellene semmit. Most valahogy nincs kedve vissza változtatni fűcsomóvá, hadd élvezze szegény állat a szabadságát. Unalmában lomhán szegezi pálcáját egy másik fűcsomóra, majd miközben egy szál liliomra gondol, kimondja a varázsigét is:
- Orchidessis!
És lőn, a fűcsomó liliommá változik. Az átváltoztatás mindig jól ment a lánynak, azonban egyszer minden játékot meg lehet unni, így Amy nekilát, hogy valami más elfoglaltságot keressen magának. A hátára gördül a fűben és a felhők alakját kezdi fürkészni, ahogy nemrég tették Jamesszel és ahogy máskor is tenni szokta. Itt egy mesefigurát vél felfedezni, ott egy motorost, amott egyik háztársa arcmását, és így tovább.
Amy rövid idő alatt besokall. Ő képtelen arra, hogy egész nap heverkélve semmittevéssel múlassa az idejét, legfeljebb negyedóráig kötik le az ilyesfajta nyugis elfoglaltságok az amúgy meglehetősen mozgásigényes leányzót. Joy egy felugrik és egy magabiztos "Fel!" kiáltással kézbe kaparintja a seprűjét, majd a nyeregbe pattanva nekilát szárnyai bontogatásának. Kerül két kört a pályán, majd különböző bukfenceket, átfordulásokat, zuhanó- és rárepüléseket próbálgat.


Cím: Re: A pálya
Írta: Halott - 2009. 08. 28. - 19:36:13
Amy <3

Egy újabb unalmas délután, semmi kaland, semmi izgalom. Egymagamba baktatok ki a pályára, hogy a gyakorló repülésen kívül, egy kis friss levegőt szívhassak a zsenge fű aromájából. Seprűm jobb kezemben, épp ráülnék, mikor egy ifjú leányt pillantok meg az újonnan locsolt gyepen. Hosszú, szőke haja úgy omlik szét a pázsiton, mint valami mesebeli királylánynak. Kicsit hátrébb, egy gerenda takarásába állok s onnan figyelem a leányzót. Hirtelen előrántja pálcáját a zsebéből, majd egy varázsigét használ. A célzott fűcsomóból, szempillantás alatt varázsol egy virgoncan futkározó kacsát. Talán egy perc sem telik el s egy újabb bűbájt alkalmaz, most azonban egy liliom nő ki szélsebesen a földből. Csodálatos, még egy valaki, aki a saját maga szórakoztatására használja az átváltoztatás káprázatos, és lebilincselő technikáját. Nagy nehezen, összeszedem bátorságomat, hogy a közelébe menjek, mire ő felpattan, seprűjére száll, s elindul a messzeségbe. Egy ideig nézem, ahogy elragadóan hajt végre, mindenféle trükköt. Mikor, látom, hogy a lány tekintete máshol jár, felszállok seprűmre, majd egyenesen a liliom felé repülök, s kitépem azt a földből. Ezután a Amy felé szállok, s izgatottan hátulról adom kezébe a növényt.
- Szép virágot a széplánynak! - Nyújtom oda, miközben azon elmélkedem, milyen elcsépelt duma is ez valójában. Aggodalom ül ki az arcorma, nagy veszteség lenne egy ilyen miatt elveszíteni ezt a beszélgetést, esetleg még annál is többet. Bár mi van, ha beválik, a legjobb az lesz, ha nem is hagyom szólni.
- Egyébként, Tony vagyok. Szia! – Nyújtom felé szorongva kezemet, majd végigmérem a lányt.  Kétségtelen, híres, értelmes és persze gyönyörű. Szép lassan körbe repülöm, csak szolidan, közben elmosolyodom majd nevetve elszólom magam. – Amúgy, én… én is ilyen idétlenül nézek ki a seprűmön? – Kezemet ösztönösen az ajkaimhoz illesztem, miközben kerülöm a lány tekintetét. Ha az előző baklövésem nem is, de ez biztosan a vesztemet okozza. Most jövök rá, hogy halványlila fogalmam sincs a nőkről. Pedig ideje lenne, hogy ne legyek zavarba, ha egy ismeretlen lány hangját hallom, egyből rám jön az ideg, mintha megbabonáznának. Ez, ez olyan, mint a bogárfóbiám, amivel persze nem dicsekedem senki előtt. Témát kell, váltsak, mert ez így nem mehet tovább, ha egyáltalán még szóba áll velem. – Láttam, hogy nagyon értesz az átváltoztatáshoz. Meg kell, hogy mondjam, az átváltoztatástan a kedvenc órám. Gyakorlatilag az egyetlen óra, amely úgy igazán érdekel – nagy levegőt vétel után folytatom -, és amit izgalmasnak vélek.  – Fejezem be, elhadarva a végét. Titkomban próbálom elrejteni örömömet mely abban, nyilvánul meg, hogy gond nélkül végig tudtam mondani egy értelmes mondatot egy velem egykorú lánynak. Egy pillanat erejéig a kezemet is összeszorítom, bizakodva, hogy nem leszek kidobva. Ahhoz képest, milyen maga biztosan mentem oda a lányhoz és tettem meg az első lépést, most elpirulva keresek kiutat a totális csőd zsákutcájából.


Cím: Re: A pálya
Írta: Amy Joy - 2009. 08. 29. - 08:14:34
Tony ^^

Karjait széttárva, csukott szemmel repül a lány, élvezvén a szárnyalás örömét és a haját a homlokából hátrasimító menetszelet. Gondtalanul, semmivel nem törődve dúdol egy számot, majd halkan énekelni kezdi abban a biztos tudatban, hogy egyedül van, hiszen az imént még magányosan röpködött.
Halkan csuklik egyet meglepetésében, amikor váratlanul egy szál liliom kerül a kezébe menet közben, egyidejűleg egy ismeretlen fiú hangját hallja. Döbbenetében kevés híján leesik a seprűjéről, ám még időben sikerül megkapaszkodni. Még egy "köszönöm" szemérmes elmotyogására sincsen idő, a lehengerlő stílusú srác rögvest a lovak közé csap, bemutatkozik.
- Szia! - mosolyodik el a lány akaratlanul, majd egyetlen szóval letudja a bemutatkozást - Amy.
Elfogadja a bátortalanul felé nyújtott kezet, miközben egy gyors pillantással ellenőrzi az alig két perce varázsolt virágja helyét, s azt üresnek találva gyanút fog. Alaposabban megnézi a kezébe adott liliomot és bizony minden stimmel: a saját varázslatával lett lenyűgözve. Leleményes a fiú, habár ki tudja mióta figyelhette, amint ott fetrengett és szenvedett a fűben.
A lány hangosan elkacagja magát a kérdés hallatán, még mielőtt Tony megszólalhatna, rögvest felel is.
- Igen, pont ilyen idétlenül nézel ki - nem mondja komolyan, miért is tenné? Nyilván véletlenül csúszott ki háztársa száján a mondat, erre utal a hirtelenjében a szája elé rántott keze is. Amy úgy dönt könyörületes lesz, nem áll neki kiosztani a pasast egy hülyeség miatt; most valahogy ilyen jó napja van.
Viszonozza az előbbi mustrát, amíg Tony beszél, szép csendesen körberepüli a fiút és magában megállapítja, hogy tényleg elég hülyén festenek a seprűn mindketten. Azután újabb mosoly csillan a lány arcán, hála a témának. Amy újfent kinyújtja mindkét karját, akárha elröppenni készülne a Tűzvillám hátáról, és megindul egyenesen előre, ámde ezúttal nyitott szemmel teszi mindezt, s közben beszél Tonyhoz. Ha a fiú követi, akkor hallhatja mondanivalóját, ellenkező esetben legfeljebb az első mondatot, ugyanis Joy nem fordulna vissza érte.
- Az átváltoztatástan klassz, szeretem. Még McGalagony néha morc tekintete sem tud visszariasztani tőle, mivel ez ment a legjobban mindig. Ellenben például a mágiatörivel, amin néha olyan jót lehet szunyókálni - sóhajt egy nagyot Amy menet közben. - Egyébként te hogy kerülsz ide a pályára, ilyenkor?


Cím: Re: A pálya
Írta: Halott - 2009. 08. 29. - 11:39:07
Amy <3


 A lány reakciójából ítélve mégsem sült el olyan rosszul a dolog, hiszen arcán mosolyt vélek felfedezni. Bár az is lehet, hogy csupán idétlenségemnek köszönhetően fogta el a nevetés, amit mosolyba fojtott vissza. Erre inkább nem kérdezek rá, nem rontom el ezt a jól sikerült kezdést. A bemutatkozás néven gyorsan túl esünk, ha ezt nem előzte volna meg, a virágos jelenet, azt hinném, hogy most az idegeire megyek, s mimnél gyorsabban kiakar rúgni.
~ Amy, milyen egyszerű... mégis nagyszerű név. ~ Valahogy úgy érzem ezt nem szabad a szemébe mondanom, bár a gondolatmenetem közepette megszállott tekintettel pillantok a lányra, remélem nem ért félre semmit. Amy egyszerűen vágott vissza, persze sejtésem szerint ő is csak bóknak szánja.
- Hát kevésbé égő, ha mindketten idétlenül mutatunk a seprűnkön... -Nevetem el magam, mire a lány is körbe repül körülöttem, s aztán megindul előre. Kijelentésemre még nem reagált, csupán elsuhan mellettem. Legelső gondaltom volt, hogy csak úgy itt hagy, bár ez erős hangulat váltakozásra vallott volna, az meg nem jellemző a Griffendél kviddics csapatának tagjaira. Ezt a téves feltételezést önkéntelenül ugyan, de szóvá tettem. - Csak úgy itt akarsz hagyni? Na ne! - Mintha hozzám szólna ám a távolsággal dacolva nem értem tisztán mondani valóját, így utána repülök, egyenesen alá, majd hassal felfelé kibújok alóla. - Rosszat mondtam volna? - Kérdezem savanyú arccal, miközben elmémben végig futok az elmúlt 5 percen, mivel harcolhattam ezt ki magamnak. ~ Semmi nem jut az eszembe, talán észre vetet hogy figyelem? Nem, azt már szóvá tette volna. Bár kitudja, sajnos még nem ismerem eléggé. ~  mikor egyszerre vészesen veszteni kezdek a magasságomból. A talajtól úgy 5 méterrel, a seprű kicsúszik kezeim közül, s mint egy rongybaba, úgy hullanak szanaszéjjel végtagjaim, majd a földön landolok. Mozdulatlanul fekszem a füvön a seprűm mellet, szememet lehunyom és próbálok balta arccal rezzenéstelen maradni. Kis émelyítő fájdalmat érzek bal kezembe, azonban most az ájultat kell tettetnem. Ha van benne egy csepp érzelem irántam, most leszáll mellém. Bár ehhez elég az is, ha nem egy kőszívű emberrel futottam össze. És ahogy eddig észre vettem, nem. Talán, gyerekes módja ez, hogy felhívjam magamra a figyelmet, de ha beválik? Miért ne? Reményeim szerint diadalt aratok, és nem fog kiosztani. Bár, ha jobban belegondolunk, az lenne a normális, ha kapnék tőle egy szép fejmosást. Illetve, ebből is lelehetne vonni, hogy valamit érez irántam.  Márpedig az jó pont, akármi is lesz a vége.


Cím: Re: A pálya
Írta: Amy Joy - 2009. 08. 29. - 18:09:42
Tony *.*

Nem hallja a fiú szavait a szél miatt, ami bár alig-alig lengedezik, repülés közben jóval erősebbnek tűnik a valóságosnál, így persze fel sem tűnik neki, hogy Antony lemarad, ő csupán a pillanatra koncentrálva szárnyal. Már csak akkor néz fel, amikor az utolsó kérdésére nem kap választ. A srác nincs sehol.
Gratulálok, ekkora marhát is ritkán látni, mint te - morogja félhangosan, önmagát szidva. - Fél perc alatt elriasztani egy srácot... Pfüh, ehhez a rekord teljesítményhez csak gratulálni lehet! Pedig nem is mondtam semmi ijesztőt, hacsak nem McGalagony említésétől kapott frászt a krapek.
Amy lenéz a fűre, kezében bánatosan lóbálva a liliomot. Hiszen egészen jófej volt a fiú és ő, és ő egy frászt üldözte el a világ végére! Itt van alatt, fejjel lefelé ide lopakodott vagy mit csinált. A leányzó sugárzóan felnevet a bohóckodás láttán. Az biztos, hogy ritka lökött griffendéles akadt az útjába, mert az bizony első látásra lerí Tonyról, hogy szintén a Griffendél házat erősíti.
Látja, ahogy előbb lassan, ámde annál biztosabban veszíti a magasságot, azután ernyedten zuhan a föld felé a fiú. És nem mozdul odalent. Kemény érkezés lehetett, de azért nem ennyire, gondolhatná Joy, ha éppen észnél volna. Két-három tétova kört tesz az ájultnak tetsző fiú körül seprűjével, ezalatt nevetése mind fagyottabbá válik, mígnem Amy azon kapja magát, hogy görcsösen markolja a seprű nyelét és efféléket gondol: "úristen, kinyírtam ezt a szerencsétlent", továbbá "Merlin, segíts rajtam vagy ne is, inkább Tonyn".
Végre merszet gyűjt és leereszkedik a fűre. Bizonytalan léptekkel oldalazik oda a sráchoz, de szerencséjére menet közben sikerül megállapítani, hogy még lélegzik Antony. Tehát ha nagyot koppant is az a lökött feje, de legalább egyben van és ez a lényeg. Leguggol, majd a sarkaira ül, maga mellé teszi a seprűjét és az ölébe húzza a balesetes fiú fejét.
- Tony... Tony, jól vagy? Hahó, térj magadhoz - szólongatja halkan, miközben óvatosan megpaskolja néhányszor háztársa arcát. - Tony, ébresztő!


Cím: Re: A pálya
Írta: Halott - 2009. 08. 29. - 20:15:10
Amy <3


 Úgy látszik a lány vevő a vicceimre, legalábbis az eddigiekre biztos. A földön fekve várom a Amy jelenlétét, addig azonban még mindig az ájultat tetetem. Kicsit megkésve leszáll mellém, arcomat megcsapja a magával hozott szellő, a fű mocorogni kezd a fuvataltra, aminek köszönhetően majdnem csődbe fut tervem. Ha valami, akkor a csikizés a gyengém, most meg úgy éreztem, mintha ezer kéz kínozna a halálos ágyamon. Egy izzadság csepp gördült le arcomon, mire a lány a fejemet az ölébe emelte. Ellazulva engedtem Amy akaratának, mire ő a nevemet kántálta és pofonokkal ébresztgetett. De én még nem akartam felébredni, meseszerű érzés volt. Mint két pihe-puha párna, olyan érzést keltett bennem a lány két combja. Melegséget éreztem, legszívesebben itt maradtam volna, hogy átaludjam az egész délutánt. De tudtam, hogy nem lehet, meg aztán mit szólt volna hozzá. Inkább nem, minden oly gyorsan folyik ebben a kényelemben, Amy kacsója épp az arcomon csattant mikor én hirtelen reagálva rátettem sajátomat az övére, s lágyan odaszorítottam úgy, hogy saját kezem ne érjen az arcomhoz.
- Mondták már, hogy nagyon kényelmes vagy? - Kerekedett ki arcomon az elfojtott félmosoly majd jobban átgondolva a helyzetet összehúztam szemöldökömet. - Mondjuk megkel, hogy mondjam nem arra számítottam, hogy a halálomat eljátszva pofonokkal kedveskedsz, még ha jól is esett tőled. Talán rosszul alakítottam volna a tragikus balesetemet? - kérdeztem tőle,- A színjátszás sosem volt erényem... - halkultam el, mire szememet kinyitottam. Hirtelen úgy éreztem, mintha ezer tű szúródna bele a szemeimbe, majd a Amyre pillantottam.
- Azt hiszem szívesen eltöltenék itt még pár emberöltőt. De mivel nem akarok neked kellemetlenséget okozni inkább felállok. - Tettem így, majd alaposan leporoltam ruhámat. Csakúgy porzott a levegő, visszagondolva azért nem volt kis esés, seprűmet megragadtam, azonban bal kezemben ismét érzem a fájdalmat. Hirtelen odakapok jobbommal, amivel egyidősben elfordulok a lánytól. Elég ciki lenne, ha egy ilyen idióta viccből még rá is jönne, hogy megsérültem. Csak azt ne, nem akarok beégni nála.
- Most pedig had lássam, ismét azt a seprű bajnokot! - Nevetek felé fordulva, majd kezemet zsebembe helyezem.


Cím: Re: A pálya
Írta: Amy Joy - 2009. 08. 30. - 10:46:01
Tony *.*

A lány már majdnem elsírja magát, mivel Antony nem akar mozdulni az istennek se. Derekasan meg is lepődik önmagán Amy, elvégre ő nem az a minden apróságon pityergő típus. Nem véletlenül lesz feneketlenül dühös, amikor kiderül: semmi baja a pasasnak, csupán szórakozott vele. És még meg is fogja az arcát paskolgató kezét, na meg az arcátlan szöveg, amit levág hozzá...! Ekkora pofátlanságot!
A kényelmességét firtató kérdésre negédes mosollyal válaszol.
- Igen, említették volt, éppen az imént - majd mosolya váratlanul átmegy egy cápa vicsorába, mellyel az áldozatát szemléli - egy utolsó, aljas, piszok, szemét dög!
Ezzel elegánsan szájon vágja a fiút nem törődve azzal, hogy mennyi fájdalmat okozhat neki. Villámgyorsan pattan fel, hallván a további szöveget, s a háton fekvő Tonynak így még mielőtt felkelne sikerül szert tennie egy újabb púpra a fején, mivel támaszát vesztve a földön koppan.
Amynek kedve lenne szétverni a seprűjét a srác fején ezért a piszkos kis tréfáért, ámde észben tartja a játékszabályokat továbbá azt is, hogy a kviddicsmeccsek és -edzések során még szüksége lehet a verekedéshez amúgy is túlságosan drága Tűzvillámra. Erről eszébe jut egy vicc, amit rögtön meg is oszt a sráccal.
- Stukkert markolászó ötéves kisklapec bemegy a boltba és magabiztosan rászegezi a psiztolyt az eladóra, majd ráordít. Adj egy nyalókát, különben kinyírlak! A kötelességtudó, megfélemlített fickó reszketve megkérdezi a kölyköt, hogy mégis milyet adjon mert legalább húszféle van itt előtta a dobozban. Mire is a gyerkőc: mindegy, verekedni lesz!
Nem oktatócélzatúnak szánja a szakállas viccet, csakcsupán valahogy muszáj levezetnie a feszültségét és az nem lenne szép dolog - akármennyire kviddicsező a lány -, ha nemes egyszerűséggel szabadjára engedné indulatait és elpáholná Tonyt. Ettől függetlenül néhány másodpercig mérlegeli ezt a lehetőséget is, ám végül elveti és hangosan elneveti magát, ahogy belegondol a látványba.
- Menj a bánatba, te nagyon lökött - vigyorog a fiúra békülékenyen.
Felkapja seprűjét maga mellől és murénavigyorral, a talajjal párhuzamosan száguld Antony mellé. Fél kézzel gonoszkodón összeborzolja háztársa haját, azután már röppen is tovább szélsebesen, nehogy utolérje a megtorlás.


Cím: Re: A pálya
Írta: Halott - 2009. 08. 30. - 12:06:34
Amy <3


Egyetlen délután leforgása alatt, megszülettem egy lány szívében, összetörtem magam egy hecc kedvéért, s végül pedig magamra haragítottam a faragatlanságommal. Ez rendkívül teljesítmény, valószínűtlen, sőt szinte lehetetlen, mégis különleges életemre oly jellemző. Pedig olyan jól indult, talán túl jól, ahhoz hogy egy szép emlékként maradjon meg bennem.
- Figyelj, - Folytatnám, mikor azon  kapom magam, hogy ismét felpofoztak. Azonban most teljesen más szándék vezérelt e kezet. Jól kiosztottak, talán életembe először vágtak a fejemhez ennyi ínycsiklandó jelzőt. Még a fejem búbjára is kapok,  de jobban belegondolva megérdemlem, az én hibám volt. Bár túl lőtt a célon, talán azért haragudott meg ennyire, mert tényleg érzett valamit irántam... Én meg egyszerűen viccet csináltam belőle. - Áh, életembe először kerülök ilyen közel egy idegen lányhoz, és elszúrom. A francba már. - Mormogom halkan, majd felállok és egy jókorát rúgok seprűmbe. Még a fejemet is elvesztettem, eddig meg sem fordult a fejembe, hogy bármikor is kár tegyek féltve őrzött kedvencemben. Amy viccére már féltem bármit is reagálni, semmi kedvem nem volt még még rosszabbra fordítani a helyzetet, inkább csak néztem magam elé, e közben úgy éreztem, hogy sírnom kell. Néha összeszorítottam szememet, hogy visszafojtsam érzelmemet. Szép is lenne, ha azon kapna, hogy titokban összebőgöm magam. Gyorsan elindult, közben összeborzolta a hajamat, ami máskor nagyon is érdekelt volna... Most azonban cseppet sem. Sokkal inkább, hogy mit akart ezzel a szöveggel.
~ Mennyek a bánatba? Ezt meg mire véljem? Nem értem, most elakar küldeni, vagy kibékülni? Talán az lenne a legjobb, ha hagynám a francba és tényleg lelépnék a búsba. De akkor lehet, nagyot nagyon hibáznék... ~ Amy elszállt előttem, mire, gyorsan reagálva megragadtam seprűmet. Újra éreztem bal kezemben a fájdalmat. Miután vége van ennek a kis kitérőmnek az lesz a legjobb ha elmegyek a gyengélkedőre megnézetni. Végül utána eredtem. Most azonban komolyra váltottam a szót, egy karnyújtásnyira voltam tőle. Majd megbánt tekintettel a bocsánatáért esedeztem.
- Figyelj, tényleg nem volt jó ötlet a halállal viccelődni. Tudom, most egy óriási nagy lúzernek tartasz, de megtudnál nekem bocsátani? - nyeltem egy nagyot majd folytattam. - Én nem akarok tőled úgy elválni, hogy egy, várj, hogy is volt. Idézem: "Egy utolsó, aljas, piszok, szemét dög!"-nek tartasz. Én nem vagyok az, és, és inkább soha többet nem viccelődöm veled, csak béküljünk ki. - Bel pillantottam Amy tűzvörös, ölni kész szemeibe. Majdnem leestem a sperűmről, annyira megrémisztett a szempár, úgy látszik a felszín alatt tényleg ott lapul egy vadoroszlán, melyet az imént magamon tapasztaltam.


Cím: Re: A pálya
Írta: Amy Joy - 2009. 08. 30. - 12:51:19
Tony *.*

A szeme sarkából látja a fiú indulatkitörését, s ahogy utána száguld. Ha valami idétlen belső gát nem akadályozná meg benne, akkor szíve szerint mellé repülne, megölelné és ilyesféle túlontúl érzelmes őrültségeket suttogna-motyogna, mint: "ugyan már, te nagy gyerek", "ne félj, nincs semmi baj" és hasonlók. Azonban Antony felszáll a seprűjére, hogy utána induljon, így az érzelgősködés Amy szerencséjére elmarad.
Csodálkozva néz a bűnbánó szemekbe. Ő egészen másra számított, azt hitte a fiú venni fogja a lapot, hogy már kidühöngte magát, túllépett az eseten és majd csatlakozik hozzá bolondozni. Nem nyert. Most mégis mit csináljon? Játssza tovább, hogy veszettül haragszik rá és aztán nézzen mélabúsan Tony után, amikor eloldalog a dühe elől? Vagy mondja meg neki, hogy nincs semmi baj, csak éppenséggel nagyon megijesztette, amikor lezuhant és bagózott megmozdulni a földön?
Érdekes ez a határozatlanság, pláne ha azt nézi, hogy sosem volt ilyen. Mindig határozottan tudta mit akar, megvolt a cél, kristálytisztán látta maga előtt és megküzdött érte. Ennyi. Most pedig tétován hallgatja a srác szavait és nem tudja mit kezdjen velük. Ott lebegnek egymással szemben a seprűiken, Amy kissé értetlen hunyorgással figyeli a sportos, magas fiú félénk szövegelését. Nem mintha magukat a szavakat nem értené, azok tökéletes egységgé állnak össze a fejében, nincs velük gond.
Egyszerűen azt nem érti mire akar kilyukadni Antony.
Végül barátságosan mosolyogva szólal meg:
- Ugyan már... bátran bolondozhatsz, csak legközelebb ne a halálodat játsz el, ám ha mégis, akkor ne seprűről zuhanj meg hasonlók, szóval semmi életveszélyes. Érted? Majdnem hülyét kaptam, amikor leestél, mert hát elég magasról zuhantál és először azt hittem nem élted túl, utána meg az a kis színjáték rátett még egy lapáttal az ijedtségemre - hadarja el egy szuszra Amy.
Azután csak nézi a forrócsoki színű szempárt és meglehetősen elcsodálkozik azon a különös ellágyuláson, ami hirtelen átviharzik rajta. A fiú mellé manőverezik seprűjével, átöleli és amikor Antony nem látja hamarjában elmorzsol egy könnycseppet a válla felett, amit az előbbi ijedtsége és az azt követő dühe csalt elő a szeméből. Majd' fél perc eltelik, mire háztársát elengedve képes megszólalni.
- Ne aggódj, nem így fogsz megmaradni az emlékezetemben. Hanem ilyen kócosan - kiált végül újfent összeborzolva Tony haját, majd rögtön odébb libben, nehogy visszakapja a gonoszkodást.


Cím: Re: A pálya
Írta: Halott - 2009. 08. 30. - 15:58:11
Amy <3


Remek, még menthető a helyzet. Úgy látszik Amy mégsem haragudott meg annyira, vagy csak egyszerűen ő sem szereti a balhét. Vagy az lenne a legjobb, ha csupán miattam bocsátott volna meg. Bár egy ilyen népszerű lánynak biztos van ezer meg ezer barátnője és barátja. Miért pont az én barátságomra vágyna, hiszen ő mondta, én csak egy "nagyon lökött" idegen vagyok. Arcomon ismét megjelent a sajátos virgonc mosolyom, majd nyugodt szívvel felelt barátjának -ha szabad így hívnom :D-
- Nagy bánatodra túléltem! De legalább a tudomásodra adtam, hogy kész vagyok összetörni magam, érted! - Nevettem miközben elejtettem egy kacsintást, azzal a bizonyos forrócsoki színű szememmel. Remek, hamar kibékültünk, talán összesem kaptunk, ez csak egy hangos figyelmeztetés volt a részéről. Amy, seprűjével elém parkolt majd kecses karjaival átkarolt. Remek érzés volt, talán ennyire közel soha sem állt hozzám egy lány. Eddig talán nem is nagyon szerettem volna. Nem nagyon sikerült lekötniük a csillogószemeikkel, és a frissen mosott hosszú hajukkal. De Amy, más, neki sikerült. Talán, ő mutatta meg nekem a helyes utat, s neki köszönhetem, hogy rájöttem az igazságra, tényleg nem vagyok homo : D. Na jó, ezen még nem gondolkoztam, de visszagondolván csak a fiúk társaságát szerettem, és ez 17 évesen elég "gyanús". - Csak aztán el ne bőgjem magamat! - Nevettem, és jobban belegondolva képes lettem volna rá. Na de ez milyen már, én mindig úgy érzem, hogy sírnom kell de soha nem teszem? Ebből nekem nem lehet bajom? Aztán már csak arra eszmélek, hogy Amy keze által a hajam ismét szanaszéjjel áll.
- Tudod mennyi munka volt ebben a fenséges hajkoronába? - Kiáltottam a lány felé, majd rögvest utána is indultam. Szél sebesen szállok felé, de egy Kviddics játékost akkor is nehéz utolérni. Ezt akár egy kihívásnak is vehetem, ha beakarok kerülni a csapatba. Azonban a bal kezembe nyilalló fájdalomtól még mindig nehezen markolom meg a tárgyakat, életveszélyes lenne gyorsabb sebességre kapcsolni. Még a végén kicsúszik a kezemből a seprűm nyele, akkor aztán tényleg szabadon szárnyalnék. - Feladom! - Sóhajtok nagyot majd megállok, s a seprűt elengedve egyből a bal kezemhez kapok, hogy csillapítsam a fájdalmat. Megvártam míg Amy közelebb jön, hogy hallja mondandóm. - Tehát kettőnk első seprűfogócskáját te nyerted. De nehogy azt hidd, hogy ez volt az utolsó. - Nevettem majd átgondolva a helyzetet Amy felé szálltam s jól összekócoltam szépen ápolt szőke haját.
- És most? - Néztem rá azokkal a bizonyos forrócsoki színű szemeimmel.


Cím: Re: A pálya
Írta: Amy Joy - 2009. 08. 30. - 18:38:22
Tony *.*

"De legalább a tudomásodra adtam, hogy kész vagyok összetörni magam, érted!" - említeti a fiú. Amy elmélázik vajon mit is akar jelenteni ez a mondat. Meglehet ő bonyolít túl mindent, ám most úgy érzi jogosan keresi a rejtett tartalmat az elhangzott szavak mögött. Barátság? Szeretet? Netalántán: szerelem? Ki tudja, ezen talán még maga Merlin sem ismerné ki magát. Joy lélekben vállat von, ígyként leegyszerűsítve az egész problémakört.
- Hát ne is sírj nekem, utálom a picsogó fazonokat - kacag Amy, majd tréfálkozva folytatja. - Különben a te helyedben ilyen frizurával én már régen bőgtem és ordítottam volna. Jobb is így összekócolva.
És máris menekül. Élvezi a repülést, a talárját róla lecsenni próbáló szelet, a napsütést és az előnyét, amit magabiztosan meg tud tartani a Tűzvillám hátán.
Csupán Antony kiáltására fékez, s gyanútlanul visszafordul a fiúhoz. Látja a srác saját csuklóját szorongató mozdulatát, de nem teszi szóvá, akár kificamította, akár az iménti esésnél ütötte meg. Majd ha földön lesznek biztonságban, vagy legalább elég közel lesz Tony, akkor megnézi. Talán még a gyengélkedőre is el kell majd látogatni vele, egy ilyen lökött incidens miatt...
Amy olyannyira belefeledkezik a gondolkodásba, hogy fel sem tűnik neki, amikor háztársa közelebb evickél hozzá a levegőben, már csak arra eszmél fel, hogy támadás éri, mely által haja a megszokottnál sokkal kócosabbá válik. Igyekszik elrántani a fejét, bár szikrányi nyoma sincs benne a dühnek, játékosan nevet, közben igyekszik elkapni a gaztevő kezét, hogy megakadályozza haja további összekócolódását.
- Héhé! - kiált, a vihogástól alig tudván megszólalni - Ezt még visszakapod!
Ezután elhangzik a kérdés. A kérdés, amivel a leányzó nem tud mit kezdeni.
- Most? - kérdi kifulladtan szuszogva, amikor végre sikerül abbahagynia a viháncolást. Ezúttal vizuálisan érzékelhetően is megrántja a vállát jelezvén, fogalma sincs minek kéne következnie most. Máskor mindig van valami ötlete, jelenleg azonban kiapadt a feneketlennek hitt ötletbazár. - Máskor...
Nem mondja végig, holott csupán azt akarta közölni a fiúval, amire amúgy is gondolt, hogy máskor mindig ki tud agyalni valamilyen időtöltési módszert, azonban ő maga sem érti miért, mégis inkább félbehagyja a megkezdett mondatot. Ehelyett inkább nekiáll két kezével megfésülködni, de csupán azért, mert már egyszerűen nem lát ki a haja mögül, máskülönben még várt volna néhány hetet ezzel a cselekedettel. Persze ő is ügyel a külsejére, akár a többi lány, fésülködni azonban valamiért sosem szeretett, ezért mindig csak akkor tette, amikor már ő sem volt képes elviselni a feje tetején lévő szénaboglyát.
Néhány mozdulattal elrendezi tollazatát, azután zavartan néz fel a fiúra azon tűnődve, mit is csináljanak most.


Cím: Re: A pálya
Írta: Halott - 2009. 09. 01. - 19:20:03
Amy <3


Rendesen beégetett meg kell hagyni, azonban egyenlőre, hangsúlyozom egyenlőre, még nem fogom megváltoztatni díszes frizurámat miatta. Aztán még szerencse, hogy nem bőgtem el magam előtte, lehet úgy kezelt volna, mint egy újszülött kisbabát. Az meg nem kell, hogy más kezéből egyem az almát, kivéve persze ha kényeztetésként kapom.
- Jobb esélyekkel indultam volna tar kopaszon? - Kérdeztem, keserves arccal, óvatosan tapogatva a fekete gyöngyszálakat. A "hősies hajkorona összeborzoló merényletem" után, kérdőre vontam Amy terveit velem kapcsolatban. Jobb ha az ember előre tudja, hogy milyen kontaktusban kíván vele állni a kijelölt személy. Elvégre nehogy felidegesítsem a gyerekes nyomulásommal, inkább előbb tisztázzuk a helyzetet. - Várjunk csak. "Ezt még visszakapod!" - idéztem vissza - Tehát még látni óhajtasz, barátodként, esetleg a... - Nem tudtam befejezni, egyszerűen pont ugyan olyan félelem fogott el, mint mikor elakartam hívni egy lányt a bálba. Na jó, ez nálam esélytelen, vagy a lány kezdeményez, vagy megmarad kisegítő tanárnak aki segít LLG-ből. Rövid idő után sikerült ráunnom a folyamatos lebegésre, egyszerűen nyomasztó ha percekig egy helybe "ülsz a levegőben, még ha nem is annyira távol a földtől. Plusz jobb lesz ha pihentetem a kezemet, lehet, hogy komolyabb sérülés.
- Mi lenne, ha a földön folytatnánk a beszélgetést, mert így - nevettem el magam útközben - elég rosszul érzem magamat. - Így hát, a lányra visszatekintve elindultam a föld felé, stílusosan kicsit megdőlve érkeztem, majd seprűm mellé lefeküdtem a fűbe. Jól kinyújtózkodtam, majd megvárva Amy-t szokásos a unalmas kérdéssel kezdtem el az eszmecserét.
- És, milyen céljaid vannak a jövővel kapcsolatban? - Kérdeztem az eget fürkészve a formás kis felhők után. Na nem, annyira perverz nem vagyok, hogy már a felhőkben is olyat keressek ami a szép női idomokra emlékeztet. Egyébként csak, hogy tisztázzuk: az ember csak annyira perverz, mint a baráti köre.


Cím: Re: A pálya
Írta: Amy Joy - 2009. 09. 02. - 17:36:10
Tony *.*

Amy élénk fantáziájának hála lelki szemei előtt rögvest megjelenik a kép, amint Antony tarkóig érő homlokkal, a napon megcsillanó csupasz fejjel korzózik a Roxfort udvarán. Az élethű fantáziakép láttán hangosan elneveti magát, majd beismerőn fordul a fiú felé.
- Nyertél, a frizura maradhat.
Úgy fest a srác szépen elrágódik Amy egyetlen mondatán, mely szerint még visszakapja a hajborzolást. Ezen elmélkedés alapján Joy úgy véli, igenis jogosan merült fel benne az imént a kérdés, hogy vajon mit is óhajt tőle Tony, mindössze egy barátságról van szó, avagy netalántán több lehet ennél a kapcsolat.
Háztársa nem használja ki a helyzetet, azaz a leányzó zavart felnézését, amin ugyan kissé elcsodálkozik Amy, viszont tekintettel a srác bizonytalan közeledési kísérleteire, nem akarja elriasztani néhány rá jellemzően ironikus megjegyzéssel és apró, baráti szurkálódással.
A fiú tétovázása hallatán Amy előbb hálát rebeg Merlinnek, hogy végre egy épeszű, teljességgel normális példányt fogott ki az e sártekén létező pasasok közül, utóbb azonban ugyanezért káromolja is a varázslók varázslóját, mivel olyannyira sikerült mentesítenie minden idült hajlamtól a férfiak eme díszpéldányát, hogy még bátortalansággal is párosultak a pozitív tulajdonságok. Nehéz szívvel ugyan, de belátja, hogy itt igenis neki kell megtennie az első lépést, ha bármit is el szeretne érni, különben ítéletnapig itt lebeghetnek, Tony akkor sem fog semmit tenni érte. Nagyot sóhajt hát, ám végül mégsem szólal meg.
Engedékenyen leszáll a földre a fiú mellé. Hason nyúlik el a fűben, s felkönyököl, hogy jobban láthassa háztársa arcát, tekintetét, azonban az elhelyezkedésnél gondosan ügyel arra, hogy egyik seprű se kerüljön kettőjük közé választóvonalnak. Jelenleg nem különösebben érdeklik a felhők, hiszen csak az imént szemlézte végig őket.
Antony kérdése hallatán kissé elmerengve kezd beszélni, azután mindjobban felélénkül.
- Célok, tervek... nem túl komoly fogalmak ezek egy korunkbeli kamaszhoz képest? Sokkal inkább álmok ezek, nem is célok azt hiszem, a távoli jövővel kapcsolatban ráadásul sokkal konkrétabbak. Egészen pontosan az aurori szakmát céloznám meg, azon belül pedig persze nem az irodista gárdához óhajtok tartozni, ahhoz túl nyugtalan alkat vagyok. A közelebbi jövővel kapcsolatban azonban nem mondhatok semmi pontosat, ez nagyrészt egy fiún múlik. Többek között az is, hogyan fogom eltölteni a hétvégémet: hót unalmas leckeírással avagy lesz valami érdekes programom is.
Amy elhallgat abban reménykedve, hogy a célzatos nézés, a kedves mosoly és az előbbi mondatok együttesen talán elérik hatásukat, hiszen mindössze Tony bátorítására hangzottak el. Normál esetben Joy soha az életben nem mondana ilyesfélét egyetlen hímnemű egyednek sem, azonban a szükség törvényt bont.


Cím: Re: A pálya
Írta: Halott - 2009. 09. 03. - 18:45:45
Amy <3


Végre Amy is megbékélt a szépen ápolt frizurámmal, így remélem mindenféle visszataszító érzés nélkül tud majd rám nézni. Ami nagyon is fontos, ha sűrűbben fogunk találkozni. Már pedig eddig nagyon úgy fest a dolog, talán most már csak egy titkos szerető ronthatna a dolgon. De ez legyen az utolsó ami eszembe jut, ilyenekre még csak gondolni sem szabad.
~ Amy, Amy, Amy. ~ Végig csak ezt hajtogatom magamban, nem tudok másra gondolni, olyan idilli melegséget hoz elő belőlem. Annyira nyálasul hangzik, de így van, ezen nem tudok és nem is akarok változtatni. Mennyi igazságot rejt magában eme lány válasza, bár nem igazán gondoltam át mit is kérdezek valójában. Ebből kifolyólag nem gondoltam át a milyen válaszokat kaphatok, azonban így visszagondolva Amy tudja mit akar. S ebbe a kreatív szónoklásba, bele csempészte a velem kapcsolatos érzelmeit. Persze egyből levontam a lényeget, azonban nem akartam elhinni. Bár ez volt a célom, mégsem tudom elhinni, hogy elértem.
- A-azt hiszem, az én kamaszkori álmom ebben a pillanatban teljesedett be - Nézek rá álmélkodva. Remélem vette az adást. Az előző mondattal ellentétben most annyira nehéz kimondanom az érzelmeimet.  - Én, én. Ez... ez annyira - Hunyom le szememet majd elfordulok tőle. Annyira utálom magamat, és a jellememet. ~ A griffendélben vagyok, nem kellene félnem. Áh, a fenébe is már. Fölösleges belekezdenem a mondatomba úgysem tudom elmondani. Hogy lehetek ekkora balek? ~ Szorongok magamban, miközben ajkamra harapok. Jól erősen közre zárom állkapcsomban, majd amint kicsit enyhült a dühöm, nagy levegőt veszek. Félek visszafordulni, félek mit fog szólni hozzám, félek a kék szempártól. Félek, pedig nem szabadna. Pedig a típusát illetően ez csak egy lány, de az én szememben egy kincses láda, mely arra vár, hogy kinyissam. Háttal fekve Amy-nek, ara várok, hogy reagáljon valamit, várom, hogy történjen valami.


Cím: Re: A pálya
Írta: Amy Joy - 2009. 09. 03. - 20:48:53
Tony *.*

Egy teljes kerek egész mondatot végig mondott Antony! Amy gyanakodva néz a fiúra, mivel képtelen elhinni, hogy bárkire is ilyen jó hatással lenne az ő kissé cinikus, intrikus személyisége. Enyhén oldalra dőlve lesi, olyannyira várja a következő mondatot, amely nyilvánvalóan a jól megszokott elharapott félszavak képében, enyhén dadogva fog elhangzani.
Szinte jóváhagyóan bólint, amikor a félénk szavak elhagyják Tony száját. És elfordul.
Amy szemöldöke a homlokára szalad, fejét enyhén oldalra billenti kétkedésében. Ilyen nincs, de tényleg. Hát ennyire félreértelmezte volna a jelek tömkelegét? Csupán játszott vele a háztársa? De hiszen egy oroszlánkölyök ilyet nem tesz, nem lehet olyan alattomos, akár egy mardekáros, éppen ettől tartozik az ember a Griffendélbe! Jó, meg még sok más egyébtől is, de Merlinre, ilyesmivel nem szórakozik egyetlen piros sem.
Hacsak nem... hacsak nem szórakozásból teszi amit tesz, hanem félénkségből.
Csak ekkor esik le neki mit is mondott az imént a fiú, mielőtt hátat fordított volna neki. Beteljesedett a kamaszkori álma? Ez volna élete legboldogabb napja? Amy az előbb majdnem felpattant dühében, hogy faképnél hagyja ezt a gonosz alakot, ámde végre eljut a tudatáig, amit hallott, így aztán fekve marad, s a megoldáson töpreng.
Az már nyilvánvaló, hogy Tony nem fog egy nap megvilágosodni és kellőképpen felbátorodni ahhoz, hogy randira hívja őt, továbbá a találka keretén belül esetleg megfogja Amy kezét, netalántán még meg is csókolja a leányzót. Itt neki kell tennie valamit. De ugyanvajon mi az, amit egy kamasz fiú nem vesz tolakodásnak, mégis némi bátorságra tehetne belőle szert? Joy a szemeit forgatja dühében, hiszen a lehetséges verziókat végiggondolva hamar rájön mennyire nem járatos ő a férfilékben, pláne nem az ilyen kérges-félénk fajtában. Minden esetre jár neki egy második esély, hátha azt nem ijedezi el.
Amy halkan a srác mellé gördül a fűben mintegy félpercnyi töprengést követően. Magában konstatálja mennyire érdekes milyen kellemesen nyugtatóan, ugyanakkor veszettül vérpezsdítő módon hat rá Tony közelsége, csak csupán az a tény, hogy itt fekszik mellette, alig pár centire tőle. Mi lesz itt még, ha hozzáér a fiú vállához, mint ahogy tervezi? Elektromos vihar? Villámlás, szikrázás? A lány már azzal is beérné, ha élethossziglan itt hevernének egymás mellett a fűben és élvezhetnő ezt a különleges hullámvasút szerűen felrázó érzést; de ha már elkezdte nem akarja félbehagyni a mozduatot.
Tétova óvatossággal ér hozzá Antony vállához, kopogtat, majd félig a pasas válla fölé hajolva lágy hangon szólal meg:
- Hahó, Tony... veszed az adást? Valami rosszat mondtam netán? - érdeklődik halkan.
Arra viszont konokul nem hajlandó, hogy végre döntő lépést tegyen és randevúzni hívjon egy pasast. Na nem, ő aztán igazán nem nevezhető domina alkatnak és nem is fog ilyesfajta pletykákra alapot adni. Különben is: sosem szerette a teszetosza fickókat és ha Antony esetleg hosszútávon ilyennek bizonyul, az esetben legfeljebb egy meseszép barátság lehet az ügyből, hiába a veszett szikrázás, hiába érzi végre kisimultnak magát közel egy hónapnyi idegesség után. Arra ő nem kapható, hogy apja helyett anyja legyen bárkinek is - legalábbis nem egy szerelemnek címzett kapcsolatban.


Cím: Re: A pálya
Írta: Halott - 2009. 09. 04. - 17:46:12
Amy <3


Elképesztő mikre képes egy gyönyörű lány jelenléte. Nem csak, hogy szembesített egy félelmemmel, de még azt is megmutatta, hogy mekkora balek vagyok. Ez nem túl pozitív, de a fejemben lejátszott dolgok mind azok. Hiszen ennek az egésznek már végig gondoltam a kimenetelét, de még is, ezt végig csinálni... Valahogy ki kell magyaráznom magamat, mert így tényleg nem jutunk semmire. Amy sem egy kezdeményező típus, talán az lenne a legjobb ha hagynám a francba. Fogalmam sincs, mi lenne a megfelelő dolog amit most mondanom kell, már az elején sem így képzeltem el. Egyszerűen jól elbeszélgetünk, bókolok neki, és a búcsúzkodást egy csókkal zárjuk. Ez lett volna amit szerettem volna, azonban elszúrtam. Azt hiszem, ezt a dolgot a sorsa kell bíznom.
Amy keze lassan a vállamon pihen, a szemeim kitágulnak, majd gyors ütemben kezd verni a szívem. Eddig is, olyan más volt vele lenni, még egy lányt sem kezeltem úgy mint őt, úgy érzem, életemben először.... Pedig annyira nem is ismerjük egymást, de annyira izgatott vagyok mikor hozzámér. Főleg most, hogy elszúrtam, és egy újabb esélyt adott. Miután fölém hajol, bánkódott tekintettel nézek szemeibe, majd oldalra tekintek, és próbálom kimagyarázni ezt a filmekbe illő helyzetet.
- Rosszat? Dehogy! Egyszerűen, én. Én csak, én még nem voltam így lánnyal. - hátamra fordulok, majd az égre nézek. - Mármint, nem tudom, de teljesen más érzés ragad el, mikor hozzám érsz, amikor velem beszélsz, de még akkor is ha csak a közelemben vagy. Olyan, olyan, nem is tudom. Te még soha nem éreztél így? - A válaszát már elkönyveltem, úgy éreztem fölösleges volt mind ezt elmondanom. Csak az időt vesztegettem, így hát a lány elé vágva, hátra döntve fejemet, csalódottan hozzáteszek egy mondatot. - Áh, hülyeség! - Az eget bámulom, és tudom, hogy talán itt van vége. Bármennyire is erőlködök nem megy. Csalódottan írom le a véleményemet erről a délutánról, miközben mondataimhoz mindenféle savanyú arcot párosítok.
- Találkozom egy lánnyal aki eszméletlenül tetszik, majdnem kidob, aztán elbaltázok még egy lehetőséget. Most, most meg attól félek, hogy itt van vége az egésznek. Nem is értem, hogy csinálhattam. Végre, azt érzem, hogy van egy lány, akivel boldogan és szerelmesen eltölthetem napjaimat. Áh, már látom magam előtt, mikor 30 évesen tök egyedül naphosszat ülök egy fotelben, egy icipici házban egy konyhával egy fürdőszobával, és egy hálószobával. Már kopaszodom, és azt kívánom bár ne tudtam volna meg, hogy varázsló vagyok. Bár egy egyszerű embernek születtem volna. - Elhallgatok, majd ekkor jövök rá, hogy mindent kimondtam amit gondoltam. Most még rosszabb a helyzet, reflex szerűen csapom magam homlokon. Inkább meg sem szólalok, a végén még azt is elmondom milyen alsógatyát vettem fel ma.


Cím: Re: A pálya
Írta: Amy Joy - 2009. 09. 05. - 11:12:55
Tony *.*

Elmosolyodik a fiú szavai hallatán, majd ironikus hangon vág közbe:
- Hát tényleg, a legtöbben nem jutnak el az első öt percben a lefekvésig - vigyorog Amy a helyzetükre célozva, amely feltűnően vízszintes. - Az első randi általában udvarlással telik, nem csap rögtön mindennek a közepébe az ember.
Az érzések stimmelnek, Joyban is valami hasonló forrong-lázong, ámde a leányzó meglehetősen konok személyiség, nem hagyja kitörni ezeket, nem mutatja ki. Legalábbis próbálkozik eltitkolni Antony előtt, azonban gyaníthatóan egyre csökkenő sikerrel.
A srác ismét a hátán fekszik és amit mond... Na, azt az egyetlen röpke mondatocskát pont nem kellett volna, továbbá a grimaszokat sem. Meglehet Amy vált nagyon sértődékennyé az elmúlt néhány perc alatt, csakhogy ő mindebből semmit nem érzékel, pontosabban piszkosul hidegen hagyja a dolog.
Amy visszagördül az előbbi helyére és továbbra is hason fekve bámul maga elé.
Egészen addig, amíg Tony szavai hallatán lassan felfogja: bizony, róla beszél a pasas. Tehát mégsem értelmezett félre semmit, tényleg csupán háztársa bátortalansága és az ő konoksága áll kettőjük között, méghozzá meglehetősen szilárd falként. Nem számított rá, hogy valaha ennyire megnyíljon előtte a srác, meglepetésként éri az elhangzó néhány mondat, így aztán enyhén ledöbbent mosollyal fordítja fejét a hang irányába.
És ekkor megint kisegíti fantázija az egyre kuszább és idültebb helyzetből. Ugyanis ha Antony félénkségét összepárosítja a saját dacos "majd a fiú kezdeményez, ha akar valamit" elméletével, melyhez normál esetben a végtelenségig ragaszkodik, akkor bizony még száz év múlva is itt fognak feküdni a füvön. Habár lehet, hogy közben esetleg felülnek, nehogy elzsibbadjanak. Azonban ő már fogatlan vénasszony lesz, a srác pedig nemhogy kopaszodna, hanem már mutatóban sem lesznek hajtincsei, mindketten teljesen megereszkedett külsővel, megöregedve ülnének beszélgetés közben. Azon tűnődve, hogy ugyanvajon miért is kezdtek bele ebbe az egészbe. Tisztára mint valami ultramodern mókuskerék, mindketten görgethetnék maguk előtt negatív tulajdonságaikat és azok kellemetlen hatásait a világ végéig.
Hát ezt már nem!
- Tudod, szerintem klassz, ha az ember nem egy egyszerű fazon. Talán túlbonyolítom a dolgokat, de a legegyszerűbb emberek lelke sokszor sekélyes, pont a túlzásba vitt egyszerűség miatt. Azt azért még elárulhatnád, hogy ha olyannyira tetszik az a lány, akkor miért nem mondod meg neki? Vagy miért nem csókolod meg? Valahogyan csak a tudomására kéne hozni a helyzetet, mielőtt esetleg végleg elszalasztod, nem?
Amy ártatlanul, ám annál célzatosabban pislog, immár ülve. Lábait kinyújtja, két kezével pedig a háta mögött támasztja meg magát, ígyként kényelmesen hátradőlve. Idegességében szokásához híven az ajkába harap, nem lévén bizonyos benne, hogy végre a szövege hatására elegendő bátorságot gyűjt a felsoroltak valamelyikéhez a fiú.


Cím: Re: A pálya
Írta: Halott - 2009. 09. 05. - 14:00:50
Amy <33


Lefekvés? Randi? Nem értem, hogy jönnek ide ezek a szavak, azonban említésre méltó, hogy a lány mondatából csak ez a két szó maradt meg a fejemben. Amúgy meg mindentől függetlenül, jól jön az információ hiszen ilyen téren nem sokat tudok. Már pedig szeretném ha össze jönne egy kapcsolat, ám sajnos úgy látszik nem nagyon érdeklem Amy-t, legalább is úgy érzem, próbál eltérni a témától. Mi van ha már van pasija, és csak barátság szempontjából érdeklem? Hogy ez eddig mér nem esett le. Hiszen egyértelmű, egy híres és gyönyörű szép lánynak biztos rengetegen udvarolnak. Bár akkor miért egyedül jött ki a pályára? Ez hülyeség, biztos más dolga van.
Amy kihívó szavaira kikerekedik a szemem. Vajon leesett neki, hogy róla beszélek? De hiszen akkor...
~ Mivan?!? ~Tombolok magamban, miközben lassan elfordítom fejemet és a tekintetét keresem. Enyhén oldalra fordítom fejemet, majd a szemöldökömmel játszok, jelezvén, hogy nem nagyon értem a szituációt. Most vagy én vagyok nagyon lüke, vagy Amy szórakozik velem. Egyszerűen nem áll össze a kép, netalántán titkolná az érzéseit előlem? De hiszen miért? Illetve most, hogy már tudja én, hogy érzek, fölöslegesnek tartom. Azt hiszem ráébredtem, hogy nagyon nem ismerem a nőket.
~ Csók... Csókoljam meg? De hiszen... én még nem csókolóztam. Én nem tudom, hogy kell. Inkább a másik lehetőséget választom, céltudatosan a szemébe mondom mit érzek iránta. Igen, így lesz. ~ Akárcsak Amy, én is nyújtott lábakkal a könyökömre támaszkodok. Nagyot sóhajtok, majd szokásosan, dadogva, nyöszörögve belekezdek.
- Hát, én úgy tudtam, hogy már a tudomásodra adtam, mennyire... mennyire tetszel és szeretlek. - megkönnyebbülve sóhajtok, és bár egyszer elmondtam neki, remélem most már megérti, hogy ő az a személy akiről beszélek. És ugyan én még soha nem mondtam ilyet, de úgy érzem jól esett ezt kimondani. Ha meg csókoltam volna, biztos tolakodásnak vette volna, elijeszteni pedig nem akarom. Jobb ha, tudja, és ha ő is így érez, tudom, hogy majd ő megteszi amit megkel.


Cím: Re: A pálya
Írta: Amy Joy - 2009. 09. 05. - 15:26:54
Tony *.*

Látja az értetlenséget, majd az azt felváltó ijedt elképedést Tony arcán, amit a célzásnak szánt szavak váltanak ki. Hasonló gondolatok fordulnak meg a hölgyemény fejében is, akárcsak a fiúéban. Azon tűnődik vajon miért is játszogat, miért próbálja ilyennyire felbátorítani háztársát arra a sorsfordító cselekedetre, hogy végre kellőképpen elszánja magát akárcsak egyetlen egy iciri-piciri csókra is. Hiszen ő mindezt már régen megtehette volna!
Hát persze, részéről megvolt az elszántság, csak éppen azon gátlása tartotta vissza, mely szerint egy magát valamire tartó nő ne másszon rá a pasasra, hiába vonzzák elektromágnesként egymást. A kérdés mindössze az, mennyire tartja magát Amy? És persze e meglehetősen egyszerű kérdés mögött jócska dilemma bújkál, éppen ettől fogas ez a bizonyos kérdés.
Ha most fogja magát és megcsókolja Antonyt, akkor a srác hogyan reagálna? Kiszaladna a világból ijedtében, netalántán eltolná magától Joyt és közölné, hogy legyenek csupán barátok? Vagy meghökkenne és elfelejtene visszacsókolni? Egyáltalán tudja a krapek, hogy mi az a csók?! Mi van, ha pont egy szerelmi analfabétával sodorta össze a sors és még a szerelem szó jelentését is Amynek kell megtanítania a pasasnak?
Áh, nem. Az elhangzottak alapján úgy fest Tony nagyon is tisztában van a szeretet/szerelem jelentésével, tehát egy leckével kevesebb elég lesz. Nem baj, úgy fest így is marad tanulnivalója ezer a fiúnak. Amy pedig úgy érzi lassan kezd bekattanni. Hiszen csak az imént jelentette ki Antony az eddigi tucatnyi bátorító szó hatására, hogy tetszik neki Joy, vajh miért várna további lépéseket a leányzó? Miért számít olyasmire, hogy ő itt és most randevúra lesz hívva a hétvégére?
Ő sem érti, csak azt látja, hogy ha így folytatja akkor bizony rövidesen teljesen hülyét csinál magából lovagja előtt, ehhez azonban vajmi kevéssé fűlik a foga.
Antony szavainak hallatán lehajtja fejét és sajnálatos módon feltűnően zavarban kezdi tanulmányozni cipőfűzőjét, mely mellesleg épp nincs is, mivel alig valamivel érkezőse után lerúgta lábáról a dögmeleg cipellőt. Arca szemlátomást kipirosodik az enyhe szemrehányás és a tetszetést kifejező szavak hallatán.
Amikor végre felnéz, különös melegséggel csillog a szeme. Amy néhány mozdulattal átfordul, így Tony mellett, mégis a fiúval szembefordulva ül sarkain és határoz. Feladja a büszkeséget, ennyit talán megér ez a félénk oroszlán, aztán majd meglátják mi kerekedik ki a felemás helyzetből. Előre hajol, s megcsókolja a fiút, aki annyira tetszik neki, hogy a benne keringő érzések és a kettőjük között vibráló feszültség csaknem az őrületbe kergette a lányt a srác bátortalansága miatt.
Amy nem mélyül el a tevékenységben, s azt sem várja meg, míg a fiú visszacsókol vagy más egyéb módon reagálna. Szíve majd' kiugrik, alig jut levegő a tüdejébe, ám valahogy mégis sikerül elegendő erőt összegyűjtenie a nehézlégzés közben. Hátrébb húzódik néhány centivel, kezét a saját térdére támasztja és a srác szemébe nézve leheli fogkrém illatúan:
- Azt hiszem beléd szerettem.
Így, ilyen egyszerűen, ráadásként pedig elmosolyodik, szemében a szokottnál is vidámabb szikrákkal.


Cím: Re: A pálya
Írta: Halott - 2009. 09. 05. - 21:58:31
:o Amy <33


Nagy kő esett le méretes aortapumpámról, mikor kitártam a szívemet eme leányzónak, ki képes volt megmutatni milyen érzés szerelmesnek lenni. Elragadó, azt hiszem ez a jó szó, ha tömören akarom kifejezni magam. Azonban most, hogy Amy nem válaszol, kezdem magam rosszul érezni. Annál rosszabb nincs mint, hogy kikosaraznak. Márpedig egyenlőre úgy áll a dolog, hiszen mondandómat néma csend követi. Amy lassan mellém ül, már ekkor érzem, hogy most jön az a pillanat amit elszerettem volna kerülni; mégpedig a kikosarazást. Teljesen úgy tűnt, mintha most egy meghitt hangulat keretében, elmondaná, mennyire nincs esélyem, a méretes szemöldökömmel. De legnagyobb meglepetésemre nem így történt. Felém hajolt, majd megcsókolt.
Úgy jött, mint derült égből a villámcsapás. Ez mindenféleképpen vízválasztó esemény életemben, eddig mindig az a kisgyerek voltam, aki elvolt a barátjaival, lányokkal is csak néha társalgott, és megakart felelni magának. Most azonban helyet kaptam, egy gyönyörű szép lány szívében. Nagyszerű érzés, és a csók, mely most először tölt fel adrenalinnal. Hihetetlen hogy verdes a szívem, s közben meglepődötten élvezem a helyzetet. Erre számítottam a legkevésbé, azonban ezt reméltem a legjobban. Bár csak másodpercekig boldogíthat ez a pompás emóció úgy érzem ennél jobb még soha nem történt életemben. Végre a saját cselekedetemnek is örülhetek.
Amy szavai olyanok mint a habos tortán a cseresznye. Nagyot nyelek, majd testemen végig fut az izgatottság.
- Helyesbítek, most vált valóra a kamaszkori álmom! - Válaszolok halkan, majd lassan közel hajolok hozzá. Ajkára pillantok, majd a szemébe s ismét az ajkára. Átkarolom, majd oly könnyeden csókolom meg, mintha már évek óta együtt lennénk. Kizártam a külvilágot, úgy érzem mintha csak mi ketten léteznénk a világon. Lehet földrengés, özönvíz vagy pusztító tornádó, most csak is Amyre koncentrálok. Csak egy segítőkész lányra volt szükségem, s máris bátorkodva csókolok vissza életem szerelmének. Úgy érzem, az egész örökkévalóságot Amy mellet akarom eltölteni, pedig még csak ma ismertem meg igazán. Megvárom a lány reakcióját, majd hátra fekve érdeklődöm.
- Akkor mi most... járunk? - Kérdezem nevetve csak, hogy hivatalossá tegyem a dolgot. Talán nem érdemes ilyet kérdezni egy csók után, de még meg kell ismernem ezt a helyzetet. Remekül érzem magam, fel vagyok dobva, tele vagyok életerővel. Ez lenne a jele, ha valaki életében először szerelmes? Kár, hogy többször nem lehetek először szerelmes. Legszívesebben örökké, először lennék szerelmes, bár kitudja, lehet hogy találok még egy ennél is elragadóbb dolgot.


Cím: Re: A pálya
Írta: Amy Joy - 2009. 09. 06. - 05:42:02
Tony *__*

Vajon mi lehetett az a kamaszkori álom? Egy ilyen lány csókja, mint Amy? Kizárt tekintve, hogy Joy önmagát ismerve pontosan tudja sokszor több a hibája, mint az erénye. De mégis lehet benne valami, hiszen az a nézés... talán nem szándékosan teszi Antony, a leányzónak mégis olvadni támad kedve.
És ezen a ponton griffendélesünk magában magrázza a fejét, kegyetlenül tiltakozva valami elllen. Hiszen ő sosem volt érzelmes, pláne nem érzelgős típus! Hát akkor miért pont most kezdené? Végül alkut köt magával, mely szerint az ilyesféle, érzésekkel túltelített gondolatokat soha az életben nem mondja ki sem Tony, sem pediglen más fiú előtt, talán még egyetlen igaz barátnője sem tudhat róla.
Úgy fest háztársát sikeresen és kellőképpen felbátorította végre, ugyanis rövidke mondata hallatán a srác odahajol hozzá és megcsókolja. Amy átkarolja a fiú nyakát, visszacsókol és kiélvezi a helyzetet, amiért olyan keményen megharcoltak mindketten egyrészt önmagukkal, másrészt pedig egymással. Annyi már biztos, hogy nem adják olcsón az ilyen horderejű érzést, mint ami éppen a lányban tombol.
Amikor a pasas visszafekszik a fűre, Joy látása kitisztul, már nem csupán kettőjüket látja olyasféle lassított felvételszerűen, amilyen a hülyebbnél hülyébb romantikus jeleneteknél van a különféle filmekben. Megszűnik a levegőnek az a különös vibrálása is, ami érdekes módon akkor kezdődött, mikor Tony megcsókolta. Megnyalja a szája szélét, csak hogy tovább érezhesse a fiú csókjának ízét a szájában, s közben újfent elnyúlik a hasán háztársa mellett. Elmosolyodik a bizonytalan kérdés hallatán, és bár korábban már eldöntötte hogy nem fog többé játszogatni a sráccal, ezt a ziccert képtelen kihagyni.
- Perpillanat éppen fekszünk, ami mint mondtam volt, meglehetősen ritkán szokott bekövetkezni az első randin. Persze, hogy járunk, te lökött - kacag fel a lányka hangosan. - Mégis mit neveznél szerelemnek, ha nem ezt?! Továbbá ha az a bizonyos kamaszkori álom a csókra vonatkozott, akkor azt hiszem azon ritka személyek közé tartozol, akiknek többször is valóra válhat ezen álmuk.
Az utolsó mondata elhangzása után néhány másodpercig csendben a mellette fekvő fiú arcélét szemléli Amy és érdekes módon a meglehetősen széles szemöldökben sem lel semmiféle kifogásolnivalót, holott tulajdonosának nyilvánvalóan sok gondot okozhatott. Ezután galád módon ismét összekócolta azt a bizonyos frizurát, mely az előző összeborzolás óta sem lett megigazítva, majd saját fejét tréfásan védve odébb gördül a fiúval ellentétes irányba. Forogtában söpri félre seprűjét, nehogy útban legyen, ha esetleg menekülnie kellene.
Érdekes, korábban soha nem tett volna ilyet a méregdrága Tűzvillámmal, hiszen mindene a kviddics és a repülés. Most azonban habozás nélkül tolja félre a hajtányt, habár a mozdulatban valamelyest benne van az is, hogy nem szeretné esetleg összetörni vagy tönkretenni bohóckodás közben.


Cím: Re: A pálya
Írta: Raelyn Bells - 2009. 09. 20. - 19:58:25
PAUL
// előzmény: Birtok - Tópart //
[/i]

Kviddics.
Paul szavaira nekem is beugrott - amolyan rossz előérzetként - hogy ezer éve nem kviddicseztem. Tenyeremmel könnyedén legyintettem egyet, de közben eléggé izgultam: vajon le fogok-e zuhanni? Az elég ciki lenne.
-Dettó. De ne aggódj, majdcsak belejövünk-
Mondtam, aztán elfordultam, és az ajkamba haraptam. ~Nagyon remélem hogy én is~
Okos fejemnek csak félúton esett le, hogy szoknyában vagyok, így bizony elég nehéz lenne így a seprűn közlekedni.. Sűrű "Bocsi" és "Várj meg, csak egy perc" mentegetőzések közepette rohantam fel a Hugrás lányszobába, ahol gyorsan magamra kaptam egy nadrágot. Mostmár határozott voltam és eltökélt: és ha mégis lezuhanok, mi van akkor? Majd helyretesznek a gyengélkedőn.. De legalább Pault sikerül felvidítanom. Hiába raktuk el azt a levelet, láttam rajta hogy még mindig csak az jár a fejében - ismerem már annyira.
Út közben a seprűtároló felé azon gondolkodtam, hogyan is játszhatnánk. Persze kiskoromban rengeteget kviddicseztem apámmal és a bátyámmal, szóval megvolt a tapasztalati alap, de valahogy fel kellett eleveníteni azokat az emlékeket. Ráadásul ha jelentkezni akarok a csapatba, jó lenne gyakorolni, mindenképpen.
Ahogy elsétáltunk a seprűtároló felé a pálya mellett, mintha egy egész meccs elevenedett volna meg előttem - hiszen itt vagyok szinte minden mérkőzésen, a szabályokat is betéve tudom. Láttam, ahogy a két fogó a cikesz után suhan, a gurkó pedig eszeveszettem kerget egy ügyes terelőt...
Emlékszem, egyszer zuhogott az eső, mégis kijöttem, hiába nem volt jelentős meccs, nem érdekelt. Utána három napig az ágyat nyomtam.
Legmerészebb álmaibam én is szerettem volna híres kviddicsjátékos lenni, csakúgy mint az apám, de ahhoz már legalább másodiktól kezdve részt kellett volna vennem a csapatban. Legalábbis én így gondoltam. Miles mindig is játszott, rengeteget mesélt a győzelmeikről és dicsekedett a sérüléseivel. Hát, belőle még talán lehetne profi játékos, ha nem lenne olyan lusta.

-Hogyan játsszunk?- Kérdeztem Pault immár a tárolóban. Ott voltak a kvaffok, a gurkók pedig ládákba zárva. Azokhoz perpillanat nem szívesen nyúltam volna hozzá . Látva a fiú tanácstalanságát, elmondtam a saját ötletem.
-Dobálhatnánk kicsit a kvaffokkat-  Azzal a kezembe vettem az egyiket és magam elé tartottam
-Vagy üldözhetjük a cikeszt, mit szólsz? Én szívem szerint az elsőre szavaznék-
Mondtam, a cikeszt mindig is túl kicsinek találtam, és sosem láttam merre ment - hiába volt olyan szép aranyszínű. Követni meg végképp nem sikerült: gyors volt, kicsit, és könnyen kitért az utamból.
Ha Paul döntött,megfogtam az adott labdát, és elindultam a füves pálya felé. Meg persze egy seprűt, ami nem a legjobb állapotban volt,  dehát közös seprű, bárki használhatja, mit várjunk, hogy Tűzvillámok sorakozzanak a tárolóban?... Nem is lenne rossz.


Cím: Re: A pálya
Írta: Paul McDavson - 2009. 09. 24. - 15:24:42
 Raelyn

Nos, rendben, úgy néz ki, hogy mégsem fogok irtózatosan lebőgni. Legalábbis nem akkorát, mint úgy általában szoktam. Mert az elég ciki lenne, főként leesni a seprűről egy lány előtt. Na jó, ezzel ne foglalkozzunk, mert akkor még bejön, és fel kell mosni a pályáról engem. Annak ismételten nem örülnék.
 - Jó, menj csak – mondtam halkan, mikor elillant átöltözni. Valamiért olyan érzésem volt, hogy nem fog visszajönni. Nem tudom, hogy miért gondoltam erre a borús eshetőségre, de a lényeg, hogy gondoltam rá. De amikor visszatért, egy boldog mosollyal fogadtam. Aztán elindultunk a seprűtároló felé, hogy felszerelkezzünk a szükséges kellékkel. Felszedtem valami gyorsabb seprűt, de még így is csak egy Jólsep-R darab jutott ki nekem hirtelen. Jó lesz ez is, hiszen a cél szentesíti az eszközt. És ez a cél most a játék volt.
 - Nem rossz ötlet, szívesen dobálnám a kvaffot. De mit szólnál, ha én beállnék a karikákhoz, és te támadnál – vázolom fel én is az ötletem, miközben felkapom a nagy piros labdát, ha engedi, hogy én vigyem. Majd elindulok a pálya felé, ott pedig felpattanok a seprűre, megvárom, hogy ő is hasonlóképp tegyen, majd felemelkedem a levegőbe, nem magasra, csak valamivel föléje. Arcomon elterül a vigyor, amikor végre újra fellendülök a földről.
 - Na mit szólsz? Elindulhatok a karikák felé? - néztem, még mindig mosolyogva. Ha igent mond, akkor el is indulok, de még mindenképpen visszaszólok: - Jó ötlet volt! Tényleg.


Cím: Re: A pálya
Írta: Raelyn Bells - 2009. 10. 15. - 11:39:41
PAUL

Ha harc hát legyen harc!
Vagy legalábbis valami olyasmi. Én úgy képzeltem, hogy csak passzolgatjuk és dobáljuk, de Paul ötlete tényleg érdekesebbnek bizonyult. Egyfős csapat a másik ellen.
Ahogy kiértünk a pályára, nem tétovázott sokáig és a magasba emelkedett. Nekem nem volt olyan szerencsém a seprűvel, így pár pillanatig még elidőztem vele, de végül nem kapálózott tovább és én is utolértem. Fogadni mertem volna hogy ő gyorsabb is lesz mint én, biztosan kifogtam a legrosszabb seprűt.

-Aham!- Kiáltottam, és már nem érdekelt a seprű, ahogy a fiú elindult a karikák felé, kihasználtam hogy nem figyelt annyira. Mellé repültem és hirtelen kikaptam a kvaffot a kezéből. Suhanni kezdtem a karikák felé amik már nem is voltak olyan messze, csakhogy ott volt Paul mint akadály. Kerülgettem, bár mostmár kezdtem érezni a "járművemen" hogy enyhén selejtes. De nem hagytam magam... igeeen! Sikerült bedobnom a labdát az egyik szélső karikába. Nem olyan sok pont mintha a középsőbe ment volna, de kezdetnek nekem így is megfelelt. Szétáradt bennem az öröm, amiért ilyen hamar belejöttem a játékba. Najó, ne felejtsük el hogy csak egy ellenfelem van és még a gurkókat is mellőztük...
-Na mi az Paul?- Kérdeztem játékra sarkallva, és a kezébe passzoltam a labdát, most ő kezd. Gyorsan el is indultam a saját karikáim irányába, és elszántan vártam a támadást.  

Ismét eszembe ötlött valami, amit már évek óta tervezgetek, de csak húzom halasztom és sosem lépek a tettek mezejére. Vajon bevennének a Hugrabug kviddicscsapatába? Ha bevennének.. hát az tényleg hihetetlen lenne. Büszke lennék magamra az biztos! De ahhoz rengeteget kell gyakorolni.
Továbbra is vártam, és figyeltem ahogy Paul közeledett, kezében a piros labdával.


Cím: Re: A pálya
Írta: Caline K. Lawrence - 2009. 11. 28. - 16:14:38
             Abbey

*Szebb idő nem is fogadhatta volna Calinet a mai nap. Mondjuk, nem teljesen indult fényesen a mai sem, hiszen még reggel szemerkélt az eső, az éjszakai viharnak volt úgymond az utolsó lökete. Persze késő ősszel már egyre kevésbé várhatóak jó idők. Ám késő délutánra a reggeli esőnek már nyoma sem volt. Az ég is a maga őszi formájában szürkéskéken takarta be a földet, míg a nap is összeszedte minden erejét, és halvány sárgásan kisütött. Szóval, szép idő volt, mindenképpen jó egy délutáni kis kiruccanásra. Bár maga Line sem tudta merre is mászkáljon. Folyosókon baktatott végig, még a könyvtárba is benézett. Máskor ez a hely némi örömet nyújt a lánynak, de most a porosodó papírok semmi érdekldést nem keltettek fel benne. Ahogy a nap gyönge fénye megcsinnalnt rajta... Végül hosszas gondolkodás után Caline rájött mit is kéne tennie. Ki kéne mennie a szabadba és ott kezdenie magával valamit.
 Hamarosan már seprőjével a kezében tartott a kviddicspálya felé, néhány pulóverrel, és egy jó vastag nadrággal megnagyobbítva magát. Kviddicsezett már régebben, szerette is ezt a sportot, bár valamikor túl durvának tartotta. Mondjuk a gurkókat kivenné belőle. Bár valakik meg pont emiatt szeretik, sőt a kviddicskedvelők többsége, úgyhogy egy ember miatt úgysem fognak lemondani róla. A pályára érve azonban kicsit megilletődött. Régen ült már seprőjén, és nagy hirtelen most azt sem tudta, hogy egyedül hogyan is fog játszani. Az is lehet, hogy csak tesz néhány kört a levegőben, aztán bemegy. De úgy meg tovatűnik a szórakozás ami miatt most kitette a lábát a kastélyból. Hosszas gondolkodás következett, ami őszintén szólva nem esett nehezen Calinennek, és hamarosan egy jó ötlet is felültötte fejét. Valami apró labdaszerűséget kéne keresnie, amit megbűvöl, hogy meneküljön előle, vagy pedig egyszerűen csak a gyűrűkbe fogja dobálni. Az utóbbi tűnt végül jobb öltelnek, hiszen, hiszen nem tudja milyen varázslat is lenne jó hirtelen egy műcikessz előállításához. De labda még mindig nincs, ígyhát lehet az egészről kénytelen lesz lemondani... Na jólvan, azért egy kis repülést még megenged magának. Felpattan seprőjére, és már az egekbe is száll. Kellemes volt, ahogy a szél vadul tépdelni kezdte erős lófarokba fogott haját, és a sok ruhától is meg szerette volna szabadítani a hölgyet. Néhány kör, a pálya körül, aztán irány a föld... Ám az érkezés nem sikerült valami jól. A fű alatt alatomosan bújt meg a csúszós sár, ami még a reggeli nedvességet őrizte magában. Caline enyhén szólva pofára esett... Pár pillanatra még a földön is maradt, és erőtlenül nyögött egy párat. Nem mondja, hogy az érkezés nem fájt, de azért némi sajgó végtagon kívül semmi más baja nincs. Lassa felemeli fejét, és szerencsétlenül néz... Nézne végig magán, hogyha nem állna fölötte valaki. Nagyon jó, végignézte szerencstélenkedését a másik, és az is meglehet, hogy a frászt hozta rá. Gyorsan letörölgeti az arcára fröccsent sarat, majd egy halvány szégyenlős mosolyt húz fel rá, hogy az arra kiíródott pirosságot korregláni tudja.*
- Öhm. Jól vagyok. *Mondjuk lehet a másikat nem is érdekli igazán. Micsoda írtó ciki helyzet! Mit lehet ilyenkor tenni? Nyakig sárosan, a seprőd valahol 3 méterre tőled szintúgy tiszta sár... Biztosan vicces lehet. Hm... Lehet ez segítene is. Tarkójához emeli kezét, és még mindig a sárban ülve nevetni kezd.* - Hát erre is csak én vagyok képes.