+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  London
| | | | |-+  Szent Mungó Varázsnyavalya és Ragálykúráló Ispotály
| | | | | |-+  Varázslény okozta sérülések - Első Emelet
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Varázslény okozta sérülések - Első Emelet  (Megtekintve 4241 alkalommal)

Josey Butler
Eltávozott karakter
*****

5

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2008. 04. 13. - 21:39:39 »
0

Harapások, marások, égések, betokosodott tüskék stb... és hasonlók kezelése, orvoslása történik itt. Ilyen vagy hasonló panasza van? Akkor itt a helye.
Naplózva

Tristram de Crasso
Eltávozott karakter
*****


[HALÁLfaló]

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2008. 11. 13. - 23:45:02 »
0

Mr. Ray


Kollegájának, Stevie Walkinsnak az volt az egyetlen szerencséje ezen az estén, hogy Tristram épp őt szemelte ki következő áldozatául.
Az ifjú Halálfaló feladatba kapta, hogy annyi aurortól szabaduljanak meg tisztességes és/vagy bürokratikus úton, amennyitől csak lehet. Senkinek nem volt szembetűnő, hogy egyre többen és többen kérik idő előtt a nyugdíjazásukat, vagy mondanak fel. Az aurormeló veszélyes volt, az ilyen embereknek pedig gondolniuk kellett a családjukra? Ilyen és ehhez hasonló mesékkel álltak főnökeik elé kezeiket tördelve, miután egy-egy este munkából hazafelé menet összefutottak egy sötét, kapucnis, bőrkesztyűs alakkal, aki nemes egyszerűséggel annyit mondott nekik: Imperio!
Ezen az estén is ugyanez volt a terve. Arról azonban fogalma sem volt, hogy Walkins nem hazafelé indul el munkahelyéről a szokásos időben, hanem magánbevetésre. A férfi egy kisebb külvárosi házhoz ment, ő pedig nem csinált mást, mint távolról követte. Csakhogy először a ház egyik fala robbant ki, majd valami odabentről iszonyú erővel kezdte feszegetni a tetőt: filmvászonra illő látvány lett volna, hogyha az ifjú De Crasso nincsen az események sűrűjében. Nem is sokat teketóriázott volna, hogyha nem látja meg a ház romjai közül kitörő hatalmas, ocsmány, szőrös pókot, melynek rágói közt ott hánykolódott egy kvázi élettelen test: a jó öreg Stevie Walkins.
Ne tudja, miért nem hoppanált azonnal. Megtehette volna, végül is attól még ugyanúgy egy aurorral kevesebb lett volna. A pánikhelyzet azonban egy olyan oldalát hozta elő belőle, melyről úgy hitte, rég eltemette magában, valahol jó mélyen. Kivont pálcával megátkozta az acromantulát (amiről nagyon jó lenne tudni, hogy a fenébe került ide, de Walkins nyilván nem teadélutánra jött ide), mire az elejtette félholt zsákmányát. Tristram odarohant hozzá, Walkins karját átvetette a nyakán, az égre felküldte a vörös szikrákat, ezzel segítséget kérve az Aurorparancsnokságról, és dehoppanált.
Az utca, ahol feltűntek, tele volt muglikkal, viszont tudta, hogy civilként egyedül itt juthat be a Szent Mungóba. Megérintette azt az átokverte bábut abban a rohadt kirakatban, és végre bejutott.
Miközben eldörmög pár válogatott orosz szitokszót, és arra gondol, hogy ugyan ki találta ki ezt az idegesítő beléptető rendszert, valamint elkezd azon morfondírozni, hogy mennyire igaza van a Sötét Nagyúrnak abban is, hogy mekkora hülyeség a muglik elől való bujkálás, egy félig holt, összetört, csurom vér, embernagyságú rongybabát cipel a hátán.
- Hahó! Valaki! Nem segítenének? Ez a férfi súlyosan megsebesült...
Naplózva


Jack Ray
Eltávozott karakter
*****

Énekes apuka, gyógyító

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2008. 11. 14. - 15:40:59 »
0

Mr. De Crasso

Jack éppen jó néhány gyógyító társával együtt kupaktanácsot tartottak a folyosó egy szakaszán. Ez abból állt, hogy öten-hatan beálltak egy körben a folyosó közepére, és olyan dolgokról beszélgettek, aminek 90%-ban semmi köze nem volt a betegekhez. Jack kávéval a kezében állt a többiek között, de gondolatai már régen nem követték a beszélgetés fonalát. Néha egy-egy szó eljutott a tudatáig, ezekre magában reagált. Hirtelen mindenki felnevetett körülötte, mire felnézett. Egy kopaszodó gyógyító a mugli sebvarrás módszereit ecsetelte, amin ezek a képzett emberek csak jót derültek.  Utálta, ha így beszéltek a mugli módszerekről, talán épp azért, mert édesanyja kvibli, és így általa jobban átérzi az ilyesmit. Lassan megfordult, és elindult a folyosó vége felé, hogy beérve a Mungó teázójába odaadja az üres csészét a pultnál álló boszorkánynak.
Lassan sétált el a liftig, mely levitte a földszintre.  Közben Rosera gondolt, és Robinra, aki most az anyjánál élvezi a kényeztetést. Mindig ő vigyáz Robinra, mikor Jack dolgozik. Lassan megállt a lift, és ő a nyüzsgő teremben találta magát. Szinte abban a pillanatban, hogy kilépett a liftből, legalább egy tucat ember tódult be a liftbe. Jack biccentett a recepciónál ülő fáradt tekintetű nőnek, aki ugyancsak viszonozta a köszöntést, de mikor oda akart hozzá menni, egy hangot hallott a tömegből, majd szinte rögtön utána egy női sikolyt. Egy férfihang kért segítséget, egy súlyosan sebesült embernek. Egy férfi állt a tömegben, hátán egy véres, félig holt férfival. Jack villámgyorsan előkapta pálcáját, suhintott, mire egy hófehér ipotálybeli ágy állt a férfi előtt. Jack nem nagyon nézte meg a férfit, csak a véres kupacot a hátán. Valamilyen varázslény okozhatta a sérülést, ezt egyből megállapította. Roberthoz kell vinni, ő ért az ilyesmikhez, gondolta. Jack szakterülete a bájital- és növénymérgezések.
- Fektesse rá! ? adta ki a parancsot, mint egy tábornok. Ha a férfi ráfektette az ágyra a sérültet, akkor megindult vele a lifthez.
- Mi történt? ? kérdezte menet közben, ha a férfi követte. Remélte hogy igen, mert információ nélkül, elég nehéz lesz kezelni.
Naplózva

Tristram de Crasso
Eltávozott karakter
*****


[HALÁLfaló]

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2008. 11. 15. - 02:19:14 »
0

Mr. Ray

Na tessék! Végre becipelte ezt a szerencsétlen hülyét ide, erre a gyógyítók válasza egy sellőket is megszégyenítő sikoly, Na neee... Mindjárt ideges lesz. Megragadja sebesült kollegája karját, kicsit megigazítja a hátán a véres kupacot, ha már egy pár másodpercig tartania kell még. Ám ekkor végre előlép valaki, aki rögtön pálcát ránt. Paranoiája miatt hátrább is lépne, ha nem lenne leterhelve plusz kilencven kilóval a vállán, így azonban csak nyel egyet. A varázslat eredménye mindössze egy hordágy...
- Na végre előkerült valaki, aki érti a dolgát! - méltatlankodik, miközben egy nyögéssel jószerével ledobja Wilkinst a hátáról. Megtörli a nyakát kézfejével, ám ez nem segít: sejti, az egész háta maszatos lehet. Reméli, nem kell levinnie a bőrkabátját a mágikus tisztítóba...
Annak ellenére, hogy milyen szituációból menekültek el épp az imént, megdöbbentően higgadt, még arra is futja jókedvéből, hogy a jó öreg Stevie karját is megpróbálja felrakni a hasára, hogy ne nézzen ki olyan szerencsétlenül azon a lebegő hordágyon, ez azonban nem sikerül - a férfi válla nyilván eltörött, vagy legalábbis csúnyán kificamodott. Úgy csinál, mintha nem is ért volna hozzá a testhez, sőt, el is dugja két vérmaszatos kezét a zsebébe.
Épp a lift előtt várakoznak az előkerült medikussal (vagy gyógyítóval... nem ért ezekhez az egyenruhákhoz), valószínűleg csak kicsit sokkos állapotban. Mintha nem is fogná föl annak a jelentőségét, hogy itt hever mellette az egyik munkatársa, félholtan.
Fura.
- Hm? - néz fel szórakozottan a férfire, miközben a ruháját igazgatja, majd zsebkendőért kezd kotorászni a zsebében, hogy legalább az arcát letörölhesse.
- Acromantulák voltak - mondja, az Acromantula szót kicsit fura, oroszos kiejtéssel. A Durmstrangsban tanulta meg a faj nevét, nem tudja, itt hogy nevezik őket... - Azoknak elég durva a mérgük, nem? - kérdezi, mintha csak arról csevegnének, milyen az idő odakint. Talán le kéne küldeni a sokktalanítóba, bár lehet, hogy alapból ilyen ütődött a fickó, mindenesetre...
Fura.
Naplózva


Jack Ray
Eltávozott karakter
*****

Énekes apuka, gyógyító

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2008. 11. 15. - 11:33:37 »
0

Mr. De Crasso

Fél mosollyal reagált a férfi méltatlankodására, miközben a varázsló megtörölte a nyakát, vajmi kevés sikerrel.  Egy nyögéssel a hordágyra terítette a férfit, majd megpróbálta a hasára helyezni a karját, de nem sikerült: valószínűleg eltört.
Jack megállapította, hogy a férfi enyhén sokkos állapotban lehet, szinte szórakozottan felelt a kérdésére. Acromantulák… Remek.
- Ha időben kezeljük, még meglehet menteni. – sóhajtott – Bár nem sok ember ismerek, aki túlélt volna egy ilyen támadást. De majd a kollégák meglátják mit lehet tenni. Tudja, az én szakterületem a bájitalok. -  Most végre van ideje megnézni a férfit, akinek öltözéke csupa vér. Mintha kotorászna a zsebében, talán zsebkendő után. Finoman pöccint a pálcájával a férfi irányába, mire a ruháján és a testén eltűnik a vér.
- Így már kényelmesebb.
- Hogy hívják ezt a fickót, nem tudja? – kérdezi, miközben megérkezik a lift. Miközben betolja a hordágyat, felmerül benne, hogy talán már meghalt a szerencsétlen. A varázsló nyakához nyúlt, de még érezte az élet utolsó, pislákoló szikráját. Lift felért, és ők abban a pillanatban szembe találták magukat egy csapat gyógyítóval, élükön Robertal, a kopaszodó, pocakos gyógyítóval.
- Mi történt, Jack?
- Acromantula.
Éppen hogy kimondta a válasz, a kollégák már el is viharzottak a sérültel a legközelebbi kezelőbe, Jacknek még a férfi nevét sem volt ideje megmondani, így hát a mellette álló férfihoz fordult, ha ugyan még ott állt mellette. - Itt már nem tehetünk semmit. Jól van? – fogta meg a varázsló vállát – Jöjjön, igyunk meg egy lángnyelv whiskyt, jót fog tenni. - Magának is, nekem is. Tette hozzá magában, remélve hogy a férfi elfogadja az ajánlatot.
Naplózva

Tristram de Crasso
Eltávozott karakter
*****


[HALÁLfaló]

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2008. 11. 22. - 01:20:59 »
0

Mr. Ray

Ha időben. Ha. Időben. Túl korán hozta be? Már bánja, hogy idejött. Igaz, hogy megmentette az egyik kollegája életét, de akkor sem teljesítette a feladatot. Egyel kevesebb aurornak kellene lennie mostanra, nem pedig egyel többnek - hisz mégis miféle Halálfaló az, aki segít egy bajbajutott auroron?
Ez a két létforma legalább annyira ősi ellenség, mint a darázs meg a pók.
De lehet, hogy nem éli túl, nyugtatgatja magát. Lehet, hogy meghal a kezelés közben. Na neee. Ha meghal, mindenki azt fogja hinni, hogy a dolog őmiatta történt. Ajj, ott szúrta el, hogy idejött, és nem hagyta ott azt a szerencsétlent...
De ha meggyógyul...! Ha felépül, mindenki hálás lesz neki.
Minden gyanú elszáll felőle... És talán elő is léptetik! Szeretné máris a siker szagát érezni a levegőben, de jelenleg csak a fél testét beborító alvadó vér szagát érzi, meg a jellegzetes kórházszagot, mely minden ilyen jellegű épületet beleng.
Észre se veszi, mikor szegeztek rá megint pálcát (tényleg beverhette a fejét...), mindenesetre hálásan veszi tudomásul, hogy már nem csurom véres.
- Köszönöm - mondja egyszerűen. Heh. Neki eszébe se jutott volna ez a megoldás... A mágikus felvonó megérkezik (különös módon üresen), ők pedig beszállnak. A kérdés már csak az, hogy ő mi a fenéért megy velük, na de... Akad egy ennél sokkal konkrétabb megválaszolni valója is.
- A neve Steven Wilkins. Auror. A Felderítésen dolgozik - szolgáltatja az információkat monoton hangon. - Mást nem mondhatok, mert szolgálati titok. De az igazolványa szerintem ott van valahol a zsebében - mutogat a mondott részre, miközben a lift elindult, sőt, már meg is érkezik.
A csapatnyi gyógyító láttán úgy érzi magát, mintha tíz riporter és újságíró állna előtte. Leblokkol, lába a földbe gyökerezik, de végül is a sokaság amilyen hamar jött, olyan hamar el is ment.
Pislog kettőt, majd a mellette álló férfira néz. Arcán teljes apátia és némi meglepettség.
- Hogyne! - vágja rá.
Neeem is sokkos.
Pislog még kettőt, majd megvonja a vállát.
- Miért is ne... - felel, hisz ebben nincsen semmi rossz. Bírja a piát, Szibériában volt alkalma megedződni etéren.
- Csak Ön után... - int kezével egy akármilyen, tetszőleges irányba. Ha a férfi megindul, követi, igaz, kicsit furcsa látványt nyújt jelenleg. Mintha nem is lenne önmaga...
Naplózva


Jack Ray
Eltávozott karakter
*****

Énekes apuka, gyógyító

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2009. 01. 22. - 21:25:31 »
0

Mr. De Crasso (elnézést az elég hosszú késésért)

Egy acromantula, ami megtámad egy aurort... Ez a férfi is auror lehet, vagy valami hasonló, ha ennyit tud róla.
- Jöjjön! - indul el a folyosó vége felé - Apropó, a nevem Jack Ray - nyújtja a kezét a férfi felé, remélve hogy az elfogadja.
- Az irodámba megyünk. Itt a büfében nem adnak szíverősítőt. - mosolyodik el. Ott még a kávé is pocsék... Közepes ütemben sétál, közben rápillant a melette haladó varázslóra: eléggé sokkos állapotban van. Nem is csoda. Jacket már nem rázza meg az ilyesmi látványa, hozzászokott már. Főleg gyakornok korában. A "drága" főorvos úr minden piszkos munkát vele végeztetett el. A hányás feltakarításától kezdve, a véres ágyneműkön keresztül egészen a leggennyesebb sebek kitisztitásáig. Mindezt természetesen pálca nélkül. "Hogy megerősödjetek!" Mindig ezt mondta az öreg. Áldott jó orvos volt mindezek ellenére.
Lassan elérnek a folyosó végére, egy jobb kanyarhoz, ahonnan egy sötét folyosóról rögtön Jack irodája nyílik. Elég sötét, egyetlen szekrénnyel, egy fotellal, székkel, és egy asztallal, ami - a felületéből ítélve - egy piromániásé volt.
- Csak Ön után... - nyítja ki az ajtót, miközben pillantása elréved a keskeny ablakon át a kilátásra. Fél Londont be lehet látni. És legalább egy kis fény is bejön.
Naplózva

Tyana Miscreant
Eltávozott karakter
*****

6. évfolyam /Hf jelölt, kis kígyó/

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2009. 04. 15. - 11:03:00 »
0

Rubynak

~Rubynak, hátha valaki megválaszolja kérdéseimet~

A steril és már-már idegesítően fehér vakolatú szobában egyetlen ágy hever a krémszínű rácsokkal keretezett túlzóan nagy ablak alatt. Mintha valaki csak egyszerűen odalökte volna flegmán, hogy ugyan kit érdekel ilyen apróság, hogy az a bizonyos ágy milyen pozícióban fekszik.
Pedig egy ilyen csupasz, hószín kőfalú szobában, ahol más berendezési tárgy nincs, nos ott igenis fontos minden kis apró rezdülés ami a betegre hathat.
Tyana Chelsea Miscreant idegesen üldögél a tiszta fekhely közepén, hátát a hideg ablaküvegnek dönti, miközben rémülten markolássza az ágy szélét.
Testtartása sok mindenről árulkodik. Közönyösen görbén előrecsapja vállait, szemei vadul villognak, az ujjak pedig megrettent őzgidaként reszketnek. Éppen illik ebbe a hanyag és kellemetlen szobába.
Pedig Ő maga mindig letisztult és kiemelkedik a szürke tenger hétköznapiasságából.
Most is így lenne, ha épp nem ebben a rémes hangulatú szobában kellene várakoznia, körülbelül már vagy fél órája, az amúgy időpontilag megbeszélt tíz óra helyett.
A nyomasztó légkör rányomja a bélyegét az aranyvérű lányra. Vastag fekete tusvonallal ívelt szépséges mélytengeri szemeiben valahol túl a szivárványhártyán valami egészen furcsa és ijesztő dolog villog. Mint egy vérengző bestiának a borotvaéles karmai, úgy marcangolják az emberi tekintet legutolsó kis morzsáit is ezek a pillantások.
Valami nincs rendjén.
Dr. Matthewnak már réges-rég itt kellene lennie, hogy foglalkozzon vele. Ez így nem tisztességes.
Valakivel muszáj végre beszélni, hiszen oly sok kérdése lenne, de azt végképp nem akarja, hogy olyanok válaszolják meg őket, akik felhasználhatnák ellene ezeket a súlyos információkat.
Felhúzza maga elé a lábait, fejét a térdére hajtja, kezeivel pedig az erős és sima kontyba csavart hosszú hajára kulcsolja.
Iszonyatosan fáradt.
Holtsápadt bőrén minden egyes szőrszál az égnek áll, ahogy az elmúlt hétre gondol.
Ha azt mondaná, hogy rémálmok gyötrik, az túl egyszerű és lecsupaszított változata volna a valóságnak. Éjjelente csupán 1-1 órát képes aludni, a tanórákon utána összpontosítani már képtelen, és az összes ismerősével egyre agresszívabb. Reggelente fürdés közben, mikor senki nem látja, maszatos szemeit erősen dörzsölgeti, néha öklével a falat püföli, majd mikor már lábai nem bírják el, a sarokba kuporodva hagyja, hogy a forró víz megpróbálja elmosni az egész nyavalyás múltját.
Hiába.
A vérengző fenevad széjjeltépi, fogait húsába mélyeszti, kitép belőle újra és újra egy darabot, amin jóízűen nyámnyog. Ő pedig csak sikolt. Sikolt tébolyultan, őrülten a semmiben, ahol nem várhat segítséget senkitől. A feneketlen sötétségben.
Végül felébred.
De ez a szörnyeteg csak álom, vagy egy része önmagának, amit elnyom és megpróbál kitörni a súlyos vas ketrecből? Ennek a lehetőségét látja minden éjjel? És mi van akkor, ha igen? De hát Ő sose fog átváltozni...
Egyesek szerint ezt a traumát semmikor sem fogja tudni elfelejteni, így egész életében valamiképp fel fog tűnni ez a múltbéli esemény. Sose fog átváltozni, de cserébe sose szabadul meg tőlük.
Szép kis alku. A bökkenő csak az, hogy Őt senki nem kérdezte meg, hogy akarja e egyáltalán ezt?
Fáradtan nyög egyet, ahogy halántékán kezdi járatni táncoló ujjait.
Hol a fenében van már az a rohadt orvos?!
Hát meddig kell neki várnia, míg méltó ellátásban részesül? Hát nem tudják, hogy ki Ő? Hogy merik egyáltalán megtenni ezt vele?
De hiszen még ő sem ismerni magát...
Amíg nem tudja eldönteni,hogy szörnyeteg vagy az aki régen is volt, addig, hogy várhatja el akárkitől is, hogy megtegye ezt helyette?
Efféle gondolatok börtönében szorong, míg a véget nem érő fehér vakolatot bámulja. Halott csend köröskörül.
Mindenütt.
Csak mondják végre azt neki, nézzenek gyémántként csillogó szemeibe, és válaszolják azt, hogy semmi baj.
Semmi baj?
Semmi baj.
Semmi baj...
Hol van most a gőgös aranyvérű?
A válasz egyszerű. Arra vár, hogy végre valaki befusson azon a nyomorult ajtón, és kitölthesse rajta dühét.
Mert az, mint hurrikán fog lecsapni.
Vele ezt senki nem teheti meg.
Senki sem.
Lehetséges, hogy a képzelt és a valós szörnyeteg nem is különbözik annyira egymástól?
Ki tudja?
Ki tudja.
Ki tudja...

Naplózva

Ruby Wakefield
Eltávozott karakter
*****


[MÁSODéves mandragórás] [a Rend GYÓGYÍTÓJA]

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2009. 05. 01. - 20:16:51 »
0

~ Lady Miscreant,   
bocsánat, hogy élek ~

Mindenki azt mondja, hogy az a legjobb, ha gyakornokként minél nehezebb esetekkel kerülünk szembe, hogy így gyűjtsünk szakmai tapasztalatokat. Ezzel nincs is semmi problémám. Növesztettem már vissza kart fél óra alatt, és szabadítottam már meg beteget a lilafejűségtől. De ezek mind egyszerű esetek voltak, úgy értem... Kezelésük közben nem voltam veszélyben. Én. A gyógyító.
A legújabb beteg azonban...
Tyana Chelsea Miscreant.
Kezemben vannak a vizsgálati eredményei - homlokráncolva és gondterhelt arccal tanulmányozom őket. Persze csak titokban, mivel egy gyakornok ezt nem tehetné meg. Dr Matthewnak azonban sajnos sürgős és halaszthatatlan dolga akadt ma délelőtt, így a betegét egyes egyedül én fogom ellátni. Állítólag egyszerű eset. Beviszem a tízóraiját, felrázom a párnáját, rendbe teszem a szobát és a fürdőt, és már kész is. A problémám mindössze azzal van, hogy amikor a medimágusok elmesélték, hogy mindez ennyire rutinmunka, valamiért nem tűntek túl bizalomgerjesztőnek.
Ahogy lapozgatom a lány leleteit, lassan kezdek rádöbbenni, hogy miért.
Egek. Itt állok az elkülönített esetek folyosóján, fél szemmel a 67-es kórterem ajtaját figyelem, és közben úgy csócsálom az alsó ajkam, mint egy eszelős. A lábfejem feszegetem a fehér kis cipőmben, és folyton elindulok, majd megtorpanok.
Szegény lány... alig fiatalabb nálam.
Nagy levegőt veszek, becsukom az aktáját, a karom alá csapom, és miközben pálcám segítségével felemelek egy tálcát az ellátókocsiról, benyitok a kórterembe.
A mozdulat megakad. A helyiség ugyanis zárva van.
Miféle fenevad lehet odabent, hogy zárva kell tartani az ajtaját...?
Merlinre, hiszen ez csak egy gyerek! Dühös felcsattanással koppintok rá a gömbkilincsre, mely engedelmesen elfordul a kelleténél kicsit hevesebb zárnyitó-bűbájom hatására. Rögvest benyitok.
És azonnal megpillantom a vasrácsos ágyon első ránézésre gyámoltalanul kuporgó lányt. Miközben szemérmesen lesütöm a szemem attól a megfoghatatlan nyerseségtől, mely tekintetéből árad, arra gondolok, talán csak azért láttam az imént elesettnek, mert erre számítottam. Nyakamon baljóslatúan merednek fel szőke hajszálaim, pont úgy érzem magam, mint egy macska, ha veszélyt szimatol. Nem veszek róla tudomást.
Becsukom az ajtót magam mögött, egy apró intésemre leereszkedik a tálca az ágy melletti éjjeliszekrényre. Tekintetem egy fél pillanat alatt körberebben a sarkokon. Valamiért úgy érzem, veszély les rám, noha ő egyes egyedül, a pálcájától is megfosztva pihent idebenn, és én vagyok a betolakodó.
Borzalmas ez a szoba! Mégis ki zárhatta be ide szerencsétlent?! Itt még én is megvadulnék.
Kézbe veszem ismét a kórlapját, és elé sétálok. Pocsolyaszín szemeim most a gyógyító tekitnetével mérk őt végig. Karikás szemek, fakó arc, cserepes ajkak. Végtelenül elcsigázottnak tűnik, és alaposan ki is van száradva.
- Szervusz - köszönök neki, már csak azért is, hogy felvegyem a beszélgetés fonalát. Igazából csak pár rutinkérdést kellene feltennem neki.
Ebben a szituációban egyáltalán nem számítok arra, hogy bármikor rám törhet egy fenevad, lám, a pálcámat is eltettem, hisz nem lesz szükségem rá.
Naplózva

A FÉNY MINDIG SÖTÉTBŐL FOGAN.

Tyana Miscreant
Eltávozott karakter
*****

6. évfolyam /Hf jelölt, kis kígyó/

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2009. 07. 09. - 13:24:34 »
0

Van miért bocsánatot kérnie…és most engedje meg, hogy előre is bocsánatot kérjek. Mielőtt felzabálom XD

Vadító…
Őrült…
Vadállat…
Ahogy nyílik az ajtó, még vár egy percet, hogy szerencsétlen lányt lehordja a földig. Hogy merészelik, hogy megváratatják, és ráadásul még egy idegent küldenek hozzá?
Mi ez a bolondokháza? Hiszen Ő igazság szerint be se akart jönni, csak az a nyomorult nagynénje kérlelte leveleiben, hogy jöjjön el és beszélgessen valakivel aprócska gondjáról, hátha sikerül megszabadulnia így a Nagyúrtól és rohadt csatlósaitól.
Lassan feltápászkodik az ágyról és annyira, de annyira látszik, hogy nem illik ide.
Ahogy mozog…
Érzékien, s párducszerűen.
Olyan, mintha bármelyik pillanatban karmai nőhetnének, hogy szétszaggassa a kis gyakornokot.
- Mit képzelnek maguk itt? Tudják, hogy ki vagyok? Nem ilyen ellátást érdemelnék, és különben is, hol van Dr. Matthew? Mit bámul ennyire? Tátsa ki azt a szép kis száját és válaszoljon, ha mondom…különben…
Elhallgat.
Baljóslatú a csend.
Vele senki sem szórakozhat. Amint feláll, fenekét riszálva odasétál a fiatal nőhöz. Rá akar ijeszteni, azt akarja, hogy a vad a bensőjében kitörjön.
- Hm…hamarosan telihold…valahogy most minden sokkal érzékibb. Az illata…például.
S már hajol is, játszva hozzádörgölődzik szerencsétlen lányhoz.
- Tudja, hogy miért vagyok itt? Önszántamból, és bármikor itt hagyhatnám ezt a nyomorult helyet. De előtte falatoznék valamit… friss húst.
Valahol a mérgezett lelke mélyén jókat nevet Rubyn, s élvezi ezt az egész megjátszott szituációt. Mindig is tudott uralkodni magán, s ha az agresszív fenevad elszabadulna, nos az egészen biztos, hogy nem ilyen lenne. Bár arról nincs fogalma, hogy milyen lehet, sőt… lehet nem is tudna kitörni teste védelméből? Hiszen a jóslat szerint nem változik át soha.
- Félsz már? Érzem a rettegés szagát. Tudtad, hogy a macska is azért játszik az egérrel, mert érzi a benne dübörgő adrenalint és élvezi ezt a simogató kaparászást, ami a kis testében árad szét annak hatására? Pont ilyen vagy nekem most… egy rémült kisegér.
Már tegezi a hatás érdekében.
Kéjesen elmosolyodik, s eszébe jut pár dolog… ha most Vikitria láthatná, biztosan jókat kacarászna. Vagy az a féreg Draco gyerek. Biztosan nem packázna vele többet. Lehet, hogy rajta is kipróbálja majd… Úgyis olyan kis nyámnyila alak.
Majdnem hogy példátlan az eset, ami vele történt azon a szépnek induló éjszakán. Rajta kívül két incidensről tudnak, s nem hiába. Ha ilyen dolog történik valakivel, akkor vagy nem hozza nyilvánosságra, vagy esetleg véget vet életének, de olyan is előfordult már, hogy az illető magába fordult, és nem mert többet kiállni az emberek elé.
De…
Ő kiélvezi az összes percet, amit ez a bestia adhat neki, hogy érzi, az Ő kezében van a hatalom, s ha akarja, azt irányít akit s amit akar.
Most már kétség sem fér hozzá, hogy a szörnyeteg nem képzelt.. valódi, hiszen önmaga az. Azzal, hogy most Ruby esetleges félelmén kéjeleg, bebizonyította, hogy elfogadta a vadat, és összeforrasztotta lelke megmaradt részével. Ha már a szívével nem tudta.
- Nos…mit szólnál hozzá? Feláldoznád magad értem? Célszerű és nagyra becsülendő tett volna a részedről.
Ha a szegény kis gyakornok még mindig nem húzódott el, akkor Tyana tetézi az egész szituációt.
Frissen manikűrözött körmeivel gyengéden végigszánt a másik hátán, nem úgy, hogy fájdalmat okozzon, csupán a hatás kedvéért.
- Gondolkoztál már azon, hogyha meghalsz mégis hová kerülsz? Pokolba vagy mennyországba? Pokolba vagy mennyországba? Pokolba vagy mennyországba? Pokolba…?
Igen…ott várja majd mindkettejüket az Ő drága férje, Lucifer.
Naplózva

Ruby Wakefield
Eltávozott karakter
*****


[MÁSODéves mandragórás] [a Rend GYÓGYÍTÓJA]

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2009. 07. 13. - 22:29:08 »
0

Tyana

Igaz, nem számítottam rá, de nem rettenek meg, mikor feláll. Külsőleg legalábbis nem. Ó igen, ezt hiszem. Valójában a szívem hevesen kezd el dübörögni a mellkasomban, és hátrálok egy fél lépést. Ekkor kapok észbe, és szorítom ökölbe ezüstgyűrűkkel telepakolt kezeimet, és peckesen szegem fel az államat.
Beteg, ismételgetem magamban. Beteg, nem tehet róla.
Összekulcsolom a két kezem magam előtt, magamhoz szorítva a lány kórlapját, és csendben nézek vissza rá, válasz nélkül. Sejtem, akad még mondanivalója. És igazam is lesz.
Közelebb jön, de nem hátrálok meg, épp csak a szőr áll fel tőle a hátamon és a karomon. Meg is tudnám magam tartani ebben a közönyös pózban, ha nem jönne, te jó ég, még közelebb. Undorodva nyelek egyet, és hirtelen taszítom magam távolabb tőle. Emlékek villannak be, dohányszag kúszik az orromba és aljas, mély hang a fülembe, ahogy a lány közelségétől felidéződik bennem Lestrange alakja és érintése. Ne. Ne. Undorodom...
Ő is azzal jött, hogy milyen ellenállhatatlan az illatom.
Távol tartom magam a lánytól, ha kell, a pálcámat is előveszem, de hozzám ne érjen többé!
Ugyanolyan szavakat sziszeg, mint akkor Ő. Nem figyelek rá. Nem, nem fog halálra ijeszteni egy taknyos tizenhat éves. Egyszer besétáltam már ebbe az álnok csapdába, és már ezerszer gondoltam végig, hogy mit kellett volna tennem. Szerencsém, hogy ennyire hasonlít a két szituáció.
Vagy épp... balszerencsém...
Nem. Nem félek. És ezt ő se tudja elhitetni velem. Akkor meg miért remeg a kezem, ahogy mégis ismét előveszem a pálcámat?
- Ha... Hallgass el. - Nem túl meggyőző. Talán a rászegeződő pálcám az. - Ülj vissza az ágyra - parancsolom neki ismét, próbálva kizárni az elmémből a tébolyult hangját.
Nem. Nem félek.
Nem félek...
Naplózva

A FÉNY MINDIG SÖTÉTBŐL FOGAN.
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 09. 27. - 12:56:15
Az oldal 0.196 másodperc alatt készült el 40 lekéréssel.