+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  A 96/97-es tanév
| | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | |-+  Birtok
| | | | |-+  Tópart
0 Felhasználó és 2 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 2 [3] 4 5 ... 18 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Tópart  (Megtekintve 55227 alkalommal)

Matt8
Vendég

« Válasz #30 Dátum: 2008. 06. 21. - 22:15:34 »
0

(SELAYA)

Tristian arca egyszerre volt meghökkent és elégedett. Orra alatt elmosolyodott. Szemöldökeit összehúzta. Arca most inkább lett meghökkent.
-Si… Si… Sikerült! – Örült magának. –Életem első rontása!!!!. Lehajolt az eldőlt, elátkozott fiúhoz. Megfogta két vállát és felemelte. Hogy el ne dőljön, neki támasztotta a fának.
 -Na… most ugyebár, nem tudsz mozogni, de hallasz és látsz engem mi? –kérdezte, inkább érdeklődően, mint gúnyosan. –Vajon leeset-e már, hogy mire ment ki a játék? Elmagyarázom… Egész éjjel mást sem csináltam, mint varázslatokat tanultam… szerettem volna kipróbálni egyet, hogy, mennyire megy. Bocs a beszólásokért, de idális próbababának tűntél. És bele is estél a csapdába. Kösz még egyszer! Remélem nem vagy túl dühös…-. Pálcáját felemelte és a fiúra szegezte. –Hippokrax!- - És a rontás  abban a pillanatban feloldotta magát.  –Tudod… azért elég ciki, hogy egy elsős így elkapott… de én hallgatok, ha jól megfizetsz- vigyorodott el.
Naplózva

Seyala Foley
Eltávozott karakter
*****


acsargós dög, negyedév

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #31 Dátum: 2008. 06. 22. - 13:23:00 »
0

[tristian]

*Seyala nem örül annyira a fiatal Hollóhátas sikerének, mint amennyire az örömködik saját zsenialitása miatt. Elsős létére.. keményen szórja az átkokat. Ok nélkül. Vagy volt oka, csak a rideg logikájáról híres fiú figyelmét kerülte el valamelyik fontosabb lépcsőfok? Kihagyott volna egy lépést? Nem.. Egész biztos benne, hogy ERRE nem adott indokot, s ezért véres elégtételt kell vennie. Ez a nyomorult kis féreg megalázta, sőt, mi több.. bántotta.

Minden izma görcsbe feszül, s most valahogy súlyosabbnak is tűnik, mint amilyennek kinéz. Valódi hús-vér szobrot faragtak belőle, ráadásul nem is akármilyet! A címe lehetne.. A szenvedés? A rettegés? A gyűlölet? A keserű iszappal töltött gránit? Tekintete valahova kettejük közé mered, egy nem létező kis sohasevolt pontra. Mintha itt se lenne. Pedig itt van, s veszettül kattog az agya. Alig várja, hogy feloldják a rontást és tíz körömmel kaparja szét ennek a mocsoknak a képét. A gyengélkedőn könnyedén rendbehozzák majd, ebben halálbiztos. Így aztán vár. A másik fiú szavai összemosódott, távoli mormogásként jutnak el tudatáig, s ott kocsonyás, lassan olvadó pudingként folynak szét. Nem fogja fel őket, nem kíváncsi rájuk. Valahol a látótere perifériáján ott vigyorog ez a kis senki..

Óh.. emeli a pálcáját a kis taknyos, remek! Kővé merevedett vonásai bele akarnak szakadni mosolyába, ám az átoknak hála tekintete is rezzenetlen marad, akár a márvány. Egészen addig a pillanatig, míg rá nem mondják az ellenigét. Igen. Mintha sosem lett volna elátkozva, arcán máris egy ragadozó mohó, könyörületet hírből sem ismerő vigyora ül.. avagy vicsora? Lendül az ökle, s egyidejűleg a pálcája is. Mekkora szerencse, hogy két kezes! Így be tud húzni neki egy isteneset, és még varázsolni is van keze és ideje.*

- Capitulatus!

*Ilyen közelről csoda volna, ha ki tudnának térni előle.. Ha sikerült, felszedi a földről a lefegyverzésnek köszönhetően elrepülő pálcát a lefegyverzésnek köszönhetően szintén a magasba röppenő kölyök mellől, s a magáéval együtt annak mellkasát célozza be velük.*

- Rossz emberrel kezdtél ki, vakarcs.
Naplózva

Multik: Cedrah Lupen, Gabriel Mirol, Loreena Rainey, Cellar Door

"Vannak gyermeki húst utánzó friss szagok, oboa-édesek, zöldek, mint a szavannák,
- s mások, győzelmesek, romlottak, gazdagok.."



Matt8
Vendég

« Válasz #32 Dátum: 2008. 06. 22. - 15:29:10 »
0

(SEYALA)
A fiút az átok telibe találta. A célzás szöge miatt, talán még magasabbra is repült a kelleténél. A levegőben szállt, s pálcáját is elvesztette. Olyan érzése volt, mintha egyenként törnék össze bordáit, majd minden egyes csontját, deréktól felfelé. Míg „repült”, fejét hátra hajtotta, önkénytelen. A tó vizét látta, melynek nyugodt, majdnem tükör sima felszínén, mint valami dísz, úgy csillogott a fénycsóva, amit a fehér hajú srác lőtt. Megbabonázta a tó vize. Míg szállt, csak gyönyörködött, nem is érezte a bűbáj fájdalmát. És vége lett ennek a pár másodpercnek.
 Tristian bele zuhant a nedves fűbe. Fű éles volt, kisebb karcolásokat okoztak testén, de ez érezhetetlen volt, főleg a rontás okozta fájdalomhoz képest. Legszívesebben ordított volna, de úgy érezte, ettől csak jobban fájna. Fáj mindene, legfőképp a zuhanástól. Érezte, hogy bal kezében és mellkasában, tényleg eltörött pár csont. Valami nedveset érzett, fejének, fűben lévő oldalán. De ez, nem a harmatos fű volt… nem, ez valami sokkal melegebb volt. Ez vér volt. De nem csak fején érezte ezt a vörös, meleg, életet, jelentő folyadékot. Nem… testének majdnem minden részén ott volt. A fiú pár percig, mozdulatlanul, kómás állapotban hevert a földön.
 Szülő városa, Liverpool képe jelent meg előtte, seprű távlatból. És édesapja arca. Smaragd zöld szemét eltakarta egy hosszú pislantás. Porcelánszerű, véres arcán, a vérrel egy csepp átlátszó lé vegyült. Egy könnycsepp. Elveszetnek, érezte magát. ~talán… talán, tényleg túl lőttem a célón?... Elvégre… durvákat mondtam. És ha… és ha ő is olyan, mint én???... hogyha ő is egyedül van ebben az átkozott kastélyban.~ támadtak fel benne a gondolatok. Kifejezéstelen arcán még egy könnycsepp jelent meg, de ez most, fizikai fájdalmai miatt.
 Kegyetlen helyzete ellenére, komás arcán egy csalfa mosoly jelent meg. Tekintette, hálás volt. Szóra nyitotta a száját.
-Kö- egy nagyot köhögött –köszönöm –és ezúttal köhögésében, vér is kifolyt szájából. –Legalább, most figyelt… *köhögött*… is rám valaki… ebben az *még egy véreset köhögött* átkozott iskolában. Még egy nagyobbat köhögött. Hangjából szinte érezni lehetett, szenvedését. Krákogó hangjából, már biztosra tudta, hogy legalább egy bordája letörött. Szemében szenvedés és bánat jelent meg. Beborult az ég. A felhők gyülekeztek fölöttük.
 Tristian fejében, egy hegedű hangja szólalt meg, az ördög hegedűséből egy részlet. Arca megint elmosolyodót.
 -Azért, ugye majd… *hatalmasat köhögött* …meglátoga- torkán fagyott a szó. Szemei előtt minden elsötétült. Érzelmeinek, gondolatainak vége lett. Még kapott levegőt, de állapota a zuhanás miatt veszélyes volt. Szája nyitva maradt, és a vér becsorgott rajta. Szerencsére, csak elájult, nem halt meg.

//Bocs, ha túl drámai lett^^//     
Naplózva

Seyala Foley
Eltávozott karakter
*****


acsargós dög, negyedév

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #33 Dátum: 2008. 06. 22. - 16:25:26 »
0

[tristian]

*Szerencsétlen kölyök.. Seyala sem erre számított. Most ott áll a még mindig nyirkos fűben, kezeiben a pálcákkal, öklének bütykein a pimaszkodó vakarcs vérével és.. és nem érez semmit. Szánalmat, sajnálatot.. megbánást? Ehh.. a jó franc fogja megbánni, hogy móresre tanította azt, aki nem is olyan rég még a porba akarta alázni és úgy meggyötörte, hogy kishíján beleőrült! Bilincsek.. az elméjében zsongó, búgó hangú kacaj.. áttetsző pongyola, hűvös ujjak és ismét csak a fémes csörrenés, ahogy szabadulni próbál, de nem tud! Szíjak recsegése, a nyers bőr ropogós nyikorgása, s az a zsibbasztó fájdalom, amivel elszorította csuklóin az ereket..

Ingerülten zihál, még mindig szabálytalan ütemben szedi a levegőt, s a kép csak nem akar elhalványulni. A pálcával a kezében.. a pálcákkal erősebb lehetett most, mint eddig bármikor. Eltaszíthatta magától a nősténynek nevezett szörnyeteget és az most ott hever a sziklák közt, áttetsző, véres pongyolában, véres ajkakkal. Eszelős, minden emberséget nélkülöző félmosoly költözik az arcára, s ahogy halványul a szégyen pírja, úgy sötétedik egyre a tekintete. Nem lát tisztán. Nem, semmiképp sem. Lassan, egy droid mozgásával indul meg a fűben fekvő kis alak felé. Nem, nem kicsi. Hosszú, undorítóan karcsú lábai vannak és nem messze tőle ott hever az a magassarkú szaténpapucs is, aminek ütemes kopogásától bárhol és bármikor heves hányinger fogja el. Hogy gyűlöli!

Acélszürke szemei alá gondterhelt, kialvatlanságról árulkodó karikákat maszatolt az éjszaka, s talán csak az éjszakákon keresztül tartó magolástól ilyen nyúzott a képe. Lábait jóformán csak vonszolja a fűben, súlyosak a léptei, mégis határozottan közelít.*
- Nem győzhetsz mindig.. Szar ügy, hogy ilyen ügyetlenül estél..
* Sajnálkozó arcot vág, s úgy áll meg a kölyök fölött, mint egy vérbeli gyilkos. Nem számít senki és semmi. Most visszafizeti a kölcsönt. A következő pillanatban már rúgásra is emeli az egyik lábát, s keményen veséntapossa minden undorának és utálatának tárgyát. Rajta röhög, fulladva kapkodja a levegőt és minduntalan beleborzong a fájdalmas rándulásokba. Sziklákra estél? Igen? Helyes! Fáj? Fájjon is, ahogy még soha semmi! Már nem emlékszik, mikor dobta a földre pálcáikat, de a két varázstárgy ott hever a fűben, mélyen eltemetve a nyirkos, éles szélű szálak között. A kicsi már rég nem reagál, zöldszegélyes iskolatársa mégsem áll le. Gondolkodás nélkül, vegytiszta dühtől vezérelve a másik mellkasa fölé térdel és tíz körömmel esik az eszméletlen teremtés arcának. Tépi, karmolja, ököllel csépeli, s csak akkor hagyja abba, mikor már saját csontjaiban is bizsereg a fájdalom. Nyirkos, véres ujjai közt marokra gyűrte a fiú ruháját.. olyan.. szakadt.

Beletelik még néhány hosszú, lassan vánszorgó percbe, mire teljesen kitisztul a feje és képes felfogni, mit is tett és ki hever alatta a nyirkos fűszálak közt megbúvó sziklákon. Ez.. de hiszen ez.. Elszorul a torka és úrrá lesz rajta a hányinger. Annak a Remusnak tehát igaza volt.. bár nem mondta ki. Soha nem mondta ki, hogy ő csak egy állat, semmi több. Azt akarta, hogy legyen még remény? Vagy nem? Nem tudja, de ez.. ez rettenetes. Büszkén, bár keserű vonásokkal emeli arcát az elfelhősödött égbolt felé és keresztülfúrva tekintetét a mocskos fellegeken keresi a holdat. Ő tehet róla. Ő tehet mindenről. Egy kósza kis csepp hullik az arcára, mintha még az ég is megkönnyezné gyalázatos tettét.. De ő nem.. Villámgyorsan feltápászkodik a fiúról és miután összeszedte a pálcáikat, lesétál a tóhoz. A puha, hűvös víz hűségesen issza magába az ártatlan gyerek vérét, s mint valami torzan hullámzó tükör, úgy viszonozza a fiatal srác undorodó, riadt pillantását. Nem akarja látni.. Hajj.. most akkor.. Az a minimum, hogy felviszi a gyengélkedőre.

Visszasétál hozzá, akinek még a nevét sem tudja, ám ahogy a sebeit elnézi, inkább nem akarja megmozdítani a tehetetlen testet. Továbblép. Otthagyja a lassan eleredő esőben, pálca nélkül, egyedül.. A Gilderoy könyv borítóval felfelé hever a fűben.. időtálló szemét.*
Naplózva

Multik: Cedrah Lupen, Gabriel Mirol, Loreena Rainey, Cellar Door

"Vannak gyermeki húst utánzó friss szagok, oboa-édesek, zöldek, mint a szavannák,
- s mások, győzelmesek, romlottak, gazdagok.."



Travis Foley
Eltávozott karakter
*****


( 1 9 6 6 - 1 9 9 8 )

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #34 Dátum: 2008. 06. 22. - 20:48:34 »
0

[ Tristian mester ]


El sem meri hinni, hogy elkészült az órai munkák kijavításával. Sokkal nehezebb volt végigcsinálni ezt az egészet, mint ahogy azt naivan előszörre elképzelte.
Most szégyellhetné magát igazán, amikor belekóstolt már a tanárok életébe is. Idétlen kölyökként sosem fogta fel, milyen keserves tud lenni olykor a folyamatos, sokszor meddő diáknevelés. Bizony, nevelés. Mert így – felnőtt fejjel – már belátja, hogy a mentornak nem merül ki a feladata abban, hogy bebifláztatja a gyerekkel a tananyagot. Ugyan már, hisz azt bárki meg tudja tenni segítség nélkül is. De foglalkozni is kell ám a tanítványokkal. Persze ez mind szép és jó elképzelés, de vajmi keveset ér, ha még a kölykök nevét sem tudja fejből. Ahhoz még kevés az a pár hét, amit visszatérte óta az iskolában töltött.

És tessék, alig van túl az első néhány óráján, és máris szünetre vágyik. Vajon ez normális reakció? Remélhetőleg. Mégiscsak feléli az ember energiáját, ha egyfolytában a figyelem központjában kell állnia. Sőt, magának kell megteremtenie azt a közhangulatot, amiben a diákok befogadó képesek lesznek a tananyaggal kapcsolatban. Mintha minden becsöngetés után el kellene csitítania több tucat friss, és annál izgágább tudatot, begyűjtenie minden el-elkalandozó figyelmes szempárt – persze nem a szó szoros értelmében. Kétségtelen, hogy a nehézségek mellett mindez sikerélménnyel koronázza az erőfeszítést. Már amikor.

Ám ma már nem áll előtte több kihívás, mára leereszthet. Legszívesebben eldobná a nyomasztóan fekete tanári talárját is, ha nem lebegne a tudata mélyén a példamutatás nevetséges gondolata. De így nincs mit tennie, sötét denevérként – szinte Pitont idézve – suhan a március előhívogatta, zsenge füvön, és halkan dúdolgat magában valami felejthető dallamocskát. Rossz szokás, ugyebár. Ha egyszer ki akar kapcsolni, akkor olyan eszközökhöz és szokásokhoz kell nyúlnia, amelyek tényleg ellazítják, s a visszafogott dudorászás pont ilyen. És jaj annak a taknyosnak, aki a háta mögött ujjal mer mutogatni ezért rá.

A széles tó csalogatóan töri meg a beeső napsugarakat, és szórja a róla visszaverődő fényt minden irányba; egészen különleges látvány. Persze meglehetősen giccses is, de most ne a közhelyes dolgok vonják el a lazuló figyelmet. A természet egyébként is szép magában, főleg ha új életre készülődik. Travis hirtelen hátrarántja erős vállait, minek következtében hangosan megroppannak a csontjai. Még egy távolodó mozdulat a hétköznapok merevségétől.
Aztán megállj.
Valami hever az alacsony, nedves fűben. És ha tényleg olyasmi az, amire Travis még csak véletlenül sem akar gondolni, akkor nagy bajok vannak. Lesznek.
A professzor gyorsít a léptein, s egy fél percen belül már földön heverő alakhoz is ér. Tehát mégiscsak a legrosszabb sejtelme igazolódott be. Ahogy letérdel a kiábrándítóan fiatal, mozdulatlan testhez, egy pillanatra összeszorul a torka. Nem a sírás vagy a gyengeség bármilyen más formája próbál felszínre törni benne, sokkal inkább a felgyülemlő harag. Mégis ki tehet ilyet? És mi vezérli ilyen tettre?

A kék szegéllyel kivarrt taláros fiút még sosem látta azelőtt (nem meglepő módon), így a nevén sem tudja szólongatni őt. Egyelőre sietősen, s látszólag hozzáértően megvizsgálja a gyereket; kitapintja a pulzusát, és megtapogatja a vékony csontokat is. Ahogy gondolta, jó néhány bukkanóba akadnak az ujjai, tehát a hollóhátasnak törött sérülései vannak. Ahogy a borzas üstököt vizsgálja, meglepetten rántja vissza a kezét a mellkasához.
Lassan az ujjvégeire pillant, amiket pirosra festett az alélt fejből szivárgó vér. Jóságos ég, még ennél is rosszabb a helyzet? Az elsős forma fiúcska szerencsétlenül beverte a fejét a környéken található egyetlen darab sziklatöredékbe. Az is lehet, hogy ennek semmi köze a szerencsétlenséghez… talán valaki szándékosan intézte így. Mert az egyértelmű, hogy a kiskölyköt helyben hagyták, de vajon mit árthatott ő, hogy… ilyen módon megbüntessék?
- Hé, kisfiú, térj magadhoz – Travis meglehetősen sután igyekszik felkelteni az immár karjában tartott fiatalt, s még a magázódós szokásáról is megfeledkezik ebben a nem várt helyzetben – hallasz? Tudom, hogy hallasz, úgyhogy ne szórakozz velem. Gyere, gyere szépen vissza… Na, kérlek, ne csináld már ezt…

Ha a kölyök nem ébred fel… pedig fel fog. Fel kell neki. A pulzusa nem épp kicsattanó egészségről tanúskodik, mint ahogy az egész megjelenése sem, de akkor is. Legalább él. A kis mellkas – ha szabálytalanul is, de – emelkedik, aztán lustán lesüllyed. Csak nyitná már ki a szemeit!
Gyerünk… gyerünk már...
Naplózva

ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ
let me in where only your thoughts have been
ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ

† Remus Lupin
Eltávozott karakter
*****


† Halott

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #35 Dátum: 2008. 06. 23. - 17:29:29 »
0

|| Leginkább Foley prof és a haldokló Vigyorog ||


A férfi sietős léptekkel, szinte futva közeledett az ájultan fekvő kis alak, és a felette térdelő fekete ruhás ember felé. Miközben mentében taposta a zöld füvet, az agya úgy járt, mint nagyon ritkán.
Nem tudta elhinni, hogy ezt tette. Miért csinálta? Fájt neki a tudat, hogy ennyire nem hatottak szavai.
Nem, nem kerekedhet felül rajta a harag, nem engedheti, hogy a düh határozza meg az egész életét. Úrrá kell lennie a kényszeres, mardosó kis bestián amely mindig feléled ha valaki át akar lépni felette. Nem akarja, hogy hagyja, hogy mindenki megtapossa, megalázza, csak meg kell találnia a határt. A határt, amely elválasztja a gonoszságot az önvédelemtől.

Ahogy szinte suhan az alakok felé arcába vág a friss, tavaszi szél, mely vidáman játszik jövid hajtincseivel. A kviddics pálya felől halk zsibongás hallatszódik. Igen, nyilván sokan használják ki a kellemes időt egy ksi kviddicsre, vagy akár egy tóparti sétára is akár. A nap egyre későbben nyugszik, így a rájuk telepedő sötétség sem zavarhatja meg őket.

Szerencsére a tóparton most hármójukon kívül egy lélek sincs. A tó fekete víztükre sima, nyugodt. Olyan békésnek tűnik, mintha nem történt volna éppen valami szörnyűség a partján az előbb.

Ahogy a két alakhoz ér, felismerni véli egyikükben az új bájitaltan professzort, és kellemes csalódás keríti hatalmába, amint a férfi aggódó arcára pillant. Igen, Piton talán sosem lenne képes ilyen emberi arckifejezésre. Ő valószínűleg csak felküldené a gyereket a gyengélkedőre, és utánna talán nevetve, talán gúnyosan mesélne mardekárosainak az esetről.

Rögtön letérdel a másik férfi mellé, és a fiú fölé hajol. Elszörnyedve látja a hollóhátas arcát, és egész testét, amely szinte úszik a vérben. A sötétvörös, már megszáradt vér alatt a fiúcska arca hófehér színt öltött a tetemes vesztett vérmennyiség miatt.
- Csinált már vele valamit?
Miközben ezt mondta, előveszi pálcáját, és miközben valamilyen varázsigét mormol és a seb felett jópárszor elhúzza a pálcáját. Habár a vérzés elállt, a seb még mindig fájdalmasan tátongott.
Sose voltam túl jó gyógyításban... Szólt a bájitaltan professzorhoz.
- Látta mi történt?- Kérdezi, feltérképezve, hogy mennyit tudhat a férfi.
Naplózva

Matt8
Vendég

« Válasz #36 Dátum: 2008. 06. 23. - 18:21:07 »
0

(A tanár úr és Lupin)
 A síron túli néma csendet egy furcsa, magas búgás zavarja meg. Trist úgy érzi, mintha egy felmelegített tűt húznának végig testén. Tapintása hírtelen visszajön, érezni kezdi az alatta lévő nedves fűvet, a csalfa szellők játékát, és, és érez még valamit, valami langyos dolgot hátán. Egy másik ember tapintását.
 
 Érzékszervei lassan visszajönnek. Már érzi, hogy kap levegőt. Szaglását elkezdi visszanyerni, érzi a nedves levegőt, érzi az almafa és a fű illatát. Hallása is visszajön. Két férfi hangját halja, és a fura magas búgás végével, elnémulnak. Ízlelésén van a sor. Szájában furcsa, száraz ízt érez. Ahogy nyála által benedvesedik a száraz valami, és folyadékká válik, Tristian azonnal felismeri. Vér. De érez még valamit szájában, valami fél szárazt, és érzi azt is, amivel nem érez. Próbálkozik, ki köpni a valamit. Szája, furcsa mód nyitva van. Szemei lassan kinyílnak. Látja az egyik tanárt, kit a folyóson látott és jelenleg karjaiban tartja, lát egy másik férfit is. Sikerül szájából kitoloncolnia a furcsa valamit. Nyelvének egy darabkája.
 
 ~mi… mi történt?! Hól vagyok?~ jönnek a kérdések magában. Szemeinek forgatásával sikerül beazonosítania a terepet. A tóparton van… úgy néz ki, hogy a fehér hajú fiú ott hagyta. Legalább is őt nem látja, csak a két férfit.

 Légzése zihált, érzi, hogy még mindig abban az állapotban van, amiben volt. Szemeit, nem tudja sokáig nyitva tartani. Becsukja, hát őket. Száját szóra emeli, de nem tud hangot kiadni.

Naplózva

Travis Foley
Eltávozott karakter
*****


( 1 9 6 6 - 1 9 9 8 )

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #37 Dátum: 2008. 06. 23. - 20:43:14 »
0

[ A gyerkőc és a farkas ]


Tehetetlenül tartja a karjában az ernyedt testet. Most mégis mihez kezdjen? Miért blokkol le épp akkor, amikor szükség lenne a lélekjelenlétére? Nem hivatkozhat állandóan a múlt kísértő emlékeire, amelyek cselekvésképtelenné teszik, valahányszor a tettek mezejére kell lépnie. Az istenit, koncentráljon most a sebesültre!

Travis bénult lassúsággal csúsztatja ingujjából a tenyerébe díszesre faragott pálcáját, amikor megzavarják – a nem túlzottan célravezető – eszmefuttatásában. Egy férfi közelít a kitaposott füvű lanka felé, amin már percek óta térdel a gyereket keltegetve. Travis hirtelenjében nem tudja hova tenni a furcsán ismerős alakot; a rongyos talárt, a végletekig fáradtnak tűnő arcot… mintha már látta volna valahol. De ezek csak futó gondolatok, már megint elkalandozott, amikor rá vár a segítségnyújtás feladata.
Ahogy az idegen letérdel a fűbe, a professzor merőn bámulja annak mozdulatait. Hogy csinált-e már vele valamit? Kissé nehézkesen jut el a tudatáig a felismerés, hogy igen, ezt a kérdést neki címezték, és illene rá válasszal szolgálnia. De mit felelhetne, mikor valójában csak annyit ellenőrzött még, hogy életben van a fiú vagy sem.
- Még… még nem volt rá alkalmam – küszöböli ki a kínos helyzetet egy kis félrebeszéléssel. Már hogy ne lett volna rá alkalma, mikor emberemlékezet óta a kölyök fölé görnyed, és azon rágódik, mit is tegyen. Szánalmas ez a lemerevedett tudat.

A karjaiban heverő fiú könnyű testét előrébb nyújtja, hogy a másik férfi elláthassa a sebeit. Helyette. Ezzel a hatalmas baklövésével még számolnia kell, ha visszatér a józan ítélőképessége. De nincs veszve semmi, hála a jó égnek, vagy még inkább a szakadt taláros alaknak, hiszen a hollóhátas kezd magához térni. Erőtlenül nyitogatja a szemeit, és lanyha fintorba húzza a sáros vértől maszatos arcát. Ez végül is jót jelent, nem?

- Sajnos nem. Csak az ájultan heverő fiúra lettem figyelmes, és… ennyi. Senki nem volt a közelben, az is szerencse, hogy én erre jártam – pillant a jótékony bűbájt bocsátó pálcára, s onnan a pálca gazdájára. Micsoda erélyes ember képét festi magáról, pedig a kölyöknek akkor lett volna csak igazán szerencséje, ha nem az ő, Travis figyelme akad meg rajta.
De nem fog az utolsó pár percben vétett hibáin keseregni. Inkább felkutatja azt, aki ilyen tettekre képes a kastély falain belül, ha addig él is. Ez végre egy kemény elhatározás, s minél tovább ízlelgeti a szájában a döntést, annál határozottabb elszántságot érez magában. Ezzel valahol az általa vétett csorbát is kiküszöbölheti, még akkor is, ha egyedül az ő lelkét nyomasztja a sutasága. Ettől fogva akár érezheti úgy, hogy belefolyt az ügybe, akárha nemkívánatos személy is.

- Hé, ha egyszer már felkeltél, ne aludj vissza, hallod? – mély hangját a fiú kipirosodott füleihez közel hajolva búgja, s az adott szín most sokkal inkább hasonlít egy családi pillanatképhez – ahogy a báty lelkiismeretes-gondoskodón ébresztgeti a makacs öccsét –, semmint a valóság abszurd képére. Ahogy a vértől koszos kissrácot igyekeznek mégis visszaszólongatni a tudatalatti sűrűjéből.

De Foley akárhogy is kényszeríti a fiúra korlátolni a figyelmét, az minduntalan elkalandozik a mellette guggoló férfi gondterhes arcán. Tényleg rémlik neki valami halványan… olyan déja vu érzés, mintha már látta volna őt korábban. Talán az iskolában futott össze vele? Vagy az egyik munkahelyén találkoztak már…
- Lupin? Remus Lupin? – kérdez rá kertelés nélkül, mikor végre beugrik neki a szürkés árnyalatú arc és a sokat megélt öltözék. Hát persze, pár éve a Próféta botrányos cikket hozott le róla, világgá kürtölve a férfi ’viselt dolgait’. Többek között azt, hogy a gyógyíthatatlan farkaskór áldozata.
Naplózva

ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ
let me in where only your thoughts have been
ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ

Matthew DeLeon
Eltávozott karakter
*****


nagyszájú másodéves, Meg szerelme

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #38 Dátum: 2008. 06. 24. - 06:32:16 »
0

~ Meg… újra :D ~

Látom ám, ahogy csillog Meg szeme! Szinte hihetetlen… Csak akkor kapnék csokit, ha neki is adnék belőle? Kölyökmosolyt villantok fel, mert azért aranyos a csaj, akármennyire lökött is. Még hogy nem az ő dolga virágot adni nekem?! Na ezt majd újra áttárgyaljuk, ha egyszer ráér a bige. Hiszen miért ne hozhatnának a lányok virágot a fiúknak, ha már fordítva is működik a dolog?
Mikor a dobozért nyúlok, hirtelen nagyon gyanakvó tekintettel néz rám Meg, de annyira, hogy muszáj felnevetnem. Még a mosolya is tartózkodóvá válik a nagy gyanakvásban.
- Ne aggódj, nem ciánért vagy arzénért indulok.
Megan kistányérnyi szemeibe nézek. Hát, nem kicsit van meglepve a csaj, talán azért, mert tegnap semmi ajándékozást nem beszéltünk meg. Nem baj, hiszen a gitárt megígértem neki, így nem kínos a helyzet a lány számára sem. Az első kérdésére nem is reagálok, csak nézem a leányzó olvadozását, miközben egyre szélesedik a vigyorom.
- Dinamit? Neeeem, én nem vagyok olyan kispályás. Ez, kéhlek alássan, atombomba – raccsolom önmagam parodizálva. – Te ilyen kispályásnak tartottál? Azt hitted, majd egy szimpla dimanitrudakkal kibélelt dobozkával állítok be? Mindegy, azért ne örülj ennyire az új holdjáródnak, ami az atombomba mellett van.
Csomagolópapír-cafatkák szálldosnak Meg körül. A már-már idilli kép láttán vihoghatnékom támad, ámde egy krapek nem vihog, ezért csak kuncogok egy sort. A csaj sikít, aztán a nyakamba ugrik átölelni. Hát erre nem számítottam, legalábbis az alapján, amennyire Meget ismerem. Kis híján felborulok, de végül sikerül talpon maradnom a plusz súllyal a nyakamon. És még puszit is kapok! Hányadika van? Mától ez lesz a szerencsenapom :D Mikor kezdenék teljesen megfulladni, mázlimra feltűnik a lánynak, hogy kissé túl szorosan kapaszkodik a nyakamba, így elenged. Jócska hörrenéssel szívom be a drága levegőt a tüdőmbe, majdnem úgy, mint a vízből frissen kimentett fuldoklók.
Veszettül csillog a szeme, viszont alig mer bármihez is hozzáérni. Mintha attól tartana, hogy az egész csak illúzió, és ő mindjárt felébred és a lányhálóban találja magát. Rámosolygok, hogy felfogja végre: ez bizony valóság, nem képzelődik.
- Persze, hogy megtanítalak… ha nem akad nálam jobb tanárod. Tudod, láttam tegnap, mennyire buksz a gitáromra és attól tartottam, nem sokáig lesz nekem hangszerem. Elvégre a klubhelységbe simán bejutsz, mardis lévén, és feljöhetsz a fiúhálókba is – poénkodom el megint az egészet.
A gitárt fogva lépek utána a faághoz, és felnyújtom neki a hangszert. Megvárom, míg a nyakába akasztja a hangszer szíját, azután adok neki egy pengetőt is mellé. Ártatlan arccal kászálódok fel mellé, szerényen megjegyezvén:
- Akkor talán kezdhetjük is, a mestered előállt. Viszont ne keress nálam sem lézer- sem másféle kardot, mert egyikkel sem rendelkezem, és azt se várd el, hogy asztmásan lélegezve hörögjem a füledbe, hogy én vagyok az apád. Jah, és a karmesteri pálcát is nélkülözöm, szóval nincs mivel vezényeljelek. Mellesleg egyelőre kotta nélkül fogunk gyakorolgatni.
Ezzel megmutatom hogyan fogja a pengetőt, mert bár zenekarban játszik, ő eddig billentyűs volt. Pirosodó fülekkel nyögöm ki, hogy bocs!, mivel át kell karolnom ahhoz, hogy megmutathassam hogyan fogja helyesen a gitárt. Főként azért pirosodik a fülem, mert direkt próbáltam így rendezni a dolgot, de azért is, mert még egyetlen lányt sem karoltam át soha. Na jó, Leilát átöleltem, de az két éve volt, és vele naponta dumáltam a suliban, meg ő haver volt… de ez most mégis más Meggel.
A kezét fogva kezdem el pengetni a húrokat, ezzel demonstrálván, miképp kell gitározni, ám közben egyre inkább zavarba jövök. A fene se érti miért – gondolom meglehetősen aljasul, hiszen pontosan tudom mitől vagyok ennyire kótyagos. Megan hat rám ilyen elsöprően, kábé úgy, mint rá a gitár. Még most is némileg meglepetten csillog a szeme, és majdhogynem leolvad a faágról a csaj.

Naplózva

† Remus Lupin
Eltávozott karakter
*****


† Halott

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #39 Dátum: 2008. 06. 24. - 17:08:53 »
0

|| A bájitalok új mestere és Mr. Mindjártmeghalok Vigyorog ||


Ahogy a fiú fölé hajol, óvatosan oldalra tekintve a férfi felé látja a szemében a megrökönyödést. Igen, nyilván nem volt ehez szokva, pedig ha a Roxfortba jött... Nos, akkor le kell mondania erről a nyugodt, tanári állás gondolatáról, elvégre itt napi rendszerességgel történtek ilyen dolgok.
- Ön új itt? - kérdezi a másiktól, bár a választ szinte előre sejti a választ.

Ahogy visszafordítja a fejét a hollóhátas fiú felé, annak szemhéjai megremegnek, és lassan kinyitja a szemét - hát csak járt valamennyi sikerrel a vérzés elállítására tett kísérlete.
Mikor a fiúcska szemei elkezdenek újra lecsukódni, s szinte a másikkal egyidőben kezdi el visszatartani az ájulástól.
- Hé, ébresztő! - szól, s finoman megpaskolja az arcát, mely még mindig mocskos a ráalvadt vértől.

Nem, sajnos nem tudja, hogy mit is tehetne még. Az egyértelmű, hogy minél hamarabb fel kell vinnie a gyengélkedőre, hogy rendbe rakják szerencsétlent.
Jaj, Seya... Csóválja meg gondolatban a fejét. Miért tetted? Ekkora ostobaságot... Egy kis elsőst... Hiszen még védekezni sem lehetett esélye háromnegyed év tananyagával a háta mögött... Mit árthatott neked? Pont erről beszéltem... Nem szabad elvesztened a fejedet, és te mégis... Mintha végig sem hallgattál volna...
Mindenesetre elhatározta magában, hogy nem fogja elárulni a fiút. Egyébként is, ha a másik férfi nem is látta, hogy ki tette, a hollóhátas fiú bizonyára tudja, és nem is fog majd késlekedni, hogy elárulhassa a dolgot...

Ahogy a tanár a nevét említi, egyből tudja miről lehet szó. Nyilván ő is olvasta a reggeli prófétát, s ez, ha próbálja is eltitkolni kihallatszik a hangjából. Egyébként is, honnan máshonnan tudhatná, hogy ki ő? Szinte alig vááárja, hogy megjelenjen az arcán az undor, mint minden embernek.
Immár még komorabb arccal és sötétebb szemekkel válaszol.
- Igen, én lennék. Gondolom olvasta a prófétát.
- És nekem kihez van szerencsém?
Naplózva

Travis Foley
Eltávozott karakter
*****


( 1 9 6 6 - 1 9 9 8 )

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #40 Dátum: 2008. 06. 25. - 18:32:41 »
0


// Az események a Gyengélkedőn/környékén (?) folytatódnak //

Naplózva

ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ
let me in where only your thoughts have been
ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #41 Dátum: 2008. 07. 02. - 15:52:49 »
0

~ Zoey ~

Amy lustán heverkél a tóparton, és a lassan – de biztosan – közelgő vizsgaidőszakra gondol. És persze átkozza a tanárait a tengernyi leckével együtt. Kellemetlennek érzi a szemébe tűző napot, mert bár még csak március van, már egész meleg az idő. Hátáról a hasára fordul, hogy ne vakítsa el a fény.
Tanulni kéne. Még nincs kész a tegnapi leckém, és délután kviddicsedzés is lesz. A tanulás gondolatától borsódzik a háta, mégis maga elé húzza az átváltoztatástan házihoz szükséges könyvet, azután nekilát az olvasásnak. Néhány perc múlva törökülésbe helyezkedik, pennát valamint pergament ragad, és bősz írásba kezd.
Az első fél tekercsnyi pergamenen túljutva egyre jobban átkozza McGalagony professzort. Arra persze nem is gondol a lány, hogy talán neki kellett volna odafigyelni azon az órán, és nem egy idétlen papírrepülőt bűvölnie. Viszont ha már ezt megtette, talán nem kellett volna idétlen vigyorral, tűntetően elbámulnia a tanárnő. Még akkor sem, ha Sue frissen átváltoztatott, gőzölgő orrú teknőse állt ott a padon. Ha már mégis megtette mindezt, talán jogos lehet a büntetőmunka, de ez a tudat szemernyit sem javít a leányzó hangulatán.
Joy ásítozva kászálódik fel félkész büntetőfeladata mellől, hogy cuccait egy bokorba rejtse, azután nadrágszárát felgyűrve, mezítláb gázol bele a tóba. Szemrevételezi a lábai körül rajzó fiktív jegesmedvéket, pingvineket, elvégre a tó vize még meglehetősen hideg. A vacogást megsokallva beljebb lábal, majd úszásra vált.
Alig tíz perccel később tetőtől talpig átfagyva fogcsattog ki a vízből, de legalább felfrissült a feje. Megválik vizes pulcsijától, és az egyik bokor mélyéből előbányászott cuccai mellé dobja az átázott ruhadarabot. Ezúttal nem szárítja meg magát mágikus úton. Egy faágra csüccsen le, hogy ott folytassa megkezdett leckéjét. Vacogva rója a sorokat, és már majdnem kész van a dolgozattal, mikor egy árnyék vetül a lábához.
Kíváncsian néz fel a papírjai közül. Vajon ki lehet ez az alak, és mit akar tőle?
- Hali! – hunyorog derűsen a lány.
Nicsak! Egy évfolyamtársam, csak ő zöldszegélyes talárt szokott hordani. – gondolja szélesedő vigyorral.
- Mesélj, mit óhajtsz?
Barátságos hangon érdeklődik a mardekárostól, hiszen nem tudhatja miért jött oda hozzá.
Naplózva

Zoey Cleve
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves ex-mardis szökevény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #42 Dátum: 2008. 07. 02. - 21:36:56 »
0

*Amy*

Most jött csak ki a kastélyból- egész jó az idő, gondolta, miért poshadna lent a pincebeli klubhelyiségben? Ugyan tanulás is van a világon, de úgy döntött, azt hanyagolja- egyelőre legalábbis, bár hozott magával könyvet. Lábai ösztönösen is kedvenc helye, a tópart felé vitték, pedig nagyon elmerült gondolataiba. Szokása szerint álmodozott. Francia nagymamájánál időzött gondolatban, aki jobban főzött, mint bárki, akit ismert, és akivel mindig kitűnően megértették egymást. Nyaranta nála szokott időzni egy darabig, ez volt minden szünideje fénypontja. A főztjével képtelenség volt betelni, hát még a meséivel! Ugyan ő a Beauxbatonsba járt, de kisgyerekként, ha esti mesét kért tőle, mindig az életéről beszéltette. Sosem tudta megunni…
Odaér a tóparthoz, és leül, nem messze egy bokortól. Innen gyönyörű kilátás van az iskola környéki helyekre, és főleg a tóra. Eszébe jut az érzés, mikor elsőben először látta meg ezt a panorámát- azonnal beleszeretett.
Na, vissza a való világba… sürgeti magát. Nem csak álmodozni jött ide- hála legendás lények gondozásából való lemaradásának, úgy döntött, nem árt az ismétlés. Emellett bájitaltanból is ráférne a segítség… Kíváncsi lesz az új tanárra.
Hirtelen egy lányt pillant meg, aki nem messze tőle megáll, nyilván tanulni próbál, de szünetet tart, és (áprilisi hideg tó ide vagy oda) mártózik egyet. Közben Zoey észreveszi, hogy a hirtelen szellő elsodor pár papírt a lány cuccai közül, és a tó felé fújja. Szinte automatikusan felkel, és összeszedi őket. Mikor visszaér, évfolyamtársa (piros talárszegélyéből ítélve griffendéles, ezt már korábban észrevette) már kijött, így odalép hozzá. Az azonnal észre is veszi, és köszön, majd udvariasan kérdez.
-Szia. Láttam, hogy miután bementél, elsodort pár lapot a szél, és azokat hoztam vissza. Egyébként Zoey a nevem, téged hogy hívnak?
Közben alig észrevehetően végigméri a lányt. Valamivel magasabb nála, de nem az a kórósovány alkat- első látásra rendesnek tűnik.     


Naplózva

Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon.
(Holt Költők Társasága, John Keating/Robin Williams)

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #43 Dátum: 2008. 07. 03. - 17:56:10 »
0

~ Zoey ~

Végigméri a másik lányt, tekintetében olthatatlan kíváncsiság honol. Talán kissé zavaró lehet, ahogy végigsvenkel rajta, de csak azért teszi, mert nem szokott hozzá ahhoz, hogy a Mardekár ház tagjai udvariasak, barátkozósak legyenek. Általában meg szokták átkozni, de csak akkor merik ezt megtenni, ha legalább négyen-öten vannak. Amy szétnéz a tó partján Zoey esetleges társai után kutatva, mivel támadást gyanít. Sehol senki. Meglehet, ez nem valami kiszúrás akar lenni megint a kviddicsmeccsek miatt, hanem őszinte a lány. Végezetül alig láthatóan biccent, talán mégis egy kivétellel hozta össze a sors.
- Köszi… Zoey. Én Amy vagyok.
Joy kétségbeesetten kutat fejében, egyszerűen képtelen felidézni mit tud a lányról. Régi rossz szokása az, hogy ha valaki olyan emberrel találkozik, akit addig csak látásból ismert vagy nem is ismert korábban, hamarjában beskatulyázza néhány tulajdonsága alapján. Hát ez most nem jön össze, mivel semmit nem tud a leányzóról… azt leszámítva, hogy néhányszor látta az elmúlt öt év során a közös óráikon.
Ha már Zoey-n végigtekintett, saját öltözékét is szemügyre veszi Amy. Fakókék farmerja és fehér blúza eleganciáján csupán az csorbít – nem is keveset –, hogy mindkettő vizesen tapad a lányra, valamint a farmer bal szárán, térdmagasságban éktelenkedő jócska szakadás, habár az direkt van ott. Rendesen megdolgozott vele Amy, mire nagyjából „természetes” avagy „gyárilag így készült” hatást ért el. Talárja tökéletesen új benyomást kelt, talán azért, mert az is. Nemrég nőtte ki az előzőt, akkor kapott egy újat szüleitől.
Vizes lábaira húzza fel zokniját, edzőcipőjét. Ahogy ruganyosan lepattan a faágról, amin eddig tanyázott, átnedvesedett cipője és zoknija érdekes cuppanó hangot hallat. A lány felvont szemöldökkel pillant lábára, azután egy félvigyor kíséretében elmotyog egy varázsigét, amivel megszárítja magát.
Amy a lány felé fordul, és jobb híján ezt kérdezi:
- Mi járatban vagy errefelé? Élvezed a jó időt, és pihensz vagy gyógynövénytanhoz keresel fű-, fa-, bokorféléket?
Szemernyi gúny sincs a hangjában, csupán némi irónia érződik ki az utóbbi kérdésből. Láthatólag nem igazán tud mit kezdeni a helyzettel, mert bár az utóbbi időben könnyen barátkozott Amy, még soha nem viselkedett vele emberiesen egyetlen mardekáros sem.
Naplózva

Lucas J. Wahlberg
Eltávozott karakter
*****


:: A IV. Don

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #44 Dátum: 2008. 07. 04. - 21:30:12 »
0

/Mimi ^^/
Időérzéke teljesen a múlté lett, így gőze nem volt arról, hogy mennyi ideje fetrengetett önmagát gyeptéglának álcázva a fövenyen, de elég ideje ahhoz, hogy zavarni kezdje a szemébe égő nap, így kelletlenül felkönyökölt, és körbenézett, hátha jár arra valaki, aki nem kívánja a pokol egyik számára kényelmes bugyrába.
Rövid pislogási sorozat után feladta egy időre a vágyálmát, hogy körülnéz, egy fényes korongtól eltekintve az ég-egy adta világon, de semmit nem látott, így feltápászkodott és elfordult a nap felől, látásának visszanyerése érdekében. Rövidesen ismét látása birtokosaként immár eredményesen nézhetett körbe, és egy kövön egy kellemes ismerőst lát, aki reményei szerint nem tartozott az elkerülendő kategóriába, így leporolta talárjáról a ragaszkodó fűszállakat, porszemeket és elindult a hölgyemény felé, aki épp sütőtöklevet fogyaszt.
Enyhén rendezetlen talárját lobogva húzta maga után, amint lendületes lépteivel szelte keresztül a part menti területet. Hogy ő közelített e, vagy Mimi jött volna közelebb ez egy hosszasan gondolkodtató kérdés lenne valamely könyvmoly hollóhátasnak, de Lucast ez abban a pillanatban csöppet sem érdekelte. Mimivel kapcsolatos régmúlt emlékeit terelte elő a fejéből, csupa számára kedves emlék. Káprázatos idő, gyönyörű lány, ugyan mi kell még ide? – kérdezné a költő lelkű. Nyilván semmi, de ez oly nyilvánvaló, hogy kimondani is nevetséges.
Ahogy kellőképp közelért Lucas, megvárta, hogy ráemelje tekintetét a hölgy, és ha ez megtörtént megszólalt a sápatag álarca mögül.
- Szia, Mimi. – köszönt egy mosollyal próbálkozva – Leülhetek? – kérdezte várakozva, s míg a válasz érkezik zsebre vágta a jobbkezét.
Naplózva
Oldalak: 1 2 [3] 4 5 ... 18 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 12. 11. - 15:12:37
Az oldal 0.25 másodperc alatt készült el 43 lekéréssel.