+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Nyugati szárny
| | | | | |-+  Gyengélkedő
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 3 ... 8 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Gyengélkedő  (Megtekintve 25502 alkalommal)

Josey Butler
Eltávozott karakter
*****

5

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2008. 04. 13. - 21:17:17 »
0

Ez az a hely, ahova azon diákok kerültek, akik megbetegedtek, megsérültek, vagy bármi hasonló. Madame Poppy Pomfrey a Roxfort gyógyítója, aki ellátja ezen szerencsétleneket ^^
Naplózva

Damien Pulse
Eltávozott karakter
*****


Hetedév

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2008. 05. 11. - 22:58:48 »
0

[Serpenrosa]

Szótlanul, halkan bandukoltam a folyosón... már amennyire egy acélbetétes bakancsban halkan lehetett bandukolni a kőpadlón. No igen, nem sokan viseltek ilyet errefelé... de mi ebben a probléma? Mindig hidegen hagytak az olyan dolgok, mint a divat, vagy az olyan nézetek, miszerint kilógok a sorból. Annak idején bakancsomtól soha nem váltam meg, mostanában néha már megtettem, hiszen voltak alkalmak, amikor nem bizonyult a legjobb választásnak... teszemazt bálba menet, vagy egy-egy romantikus éjszaka a parkban Amandával... na az ilyen alkalmakra beszereztem másfajta cipőt is mostmár. Mire rá nem veszik az embert a nők... de nem bántam meg, hogy végül mellette kötöttem ki s valószinűleg nem is fogom soha. Az első pillanatban rabul ejtette a szivemet, a másodikban pedig már el is dugta, de annyira, hogy azóta is hiába keresem... de nem is akarom megtalálni. Maradjon csak nála, jó helyen van az ott... ő nem fogja összetörni s másnak sem fogja hagyni, hogy megtegye.
Lépteim a gyengélkedő felé vezettek, itt töltött hat évem alatt immáron másodjára. Nem, ezúttal semmi bajom nem volt... de tartoztam a gyógyitónak... nem, nem annak a vén boszorkának, hanem a segédjének... hiszen annak idején egy elég nagy s nehezen teljesithető szivességet voltam kénytelen kérni tőle. Valentin-nap előestéje volt, a visszatérésem első napja... és a fél lábam még mindig jóformán darabokban volt amiatt a bizonyos páncélos eset miatt, ami még ősszel történt. Yvette jól elintézte, az már biztos... de korábban egy ostoba fogadalom miatt nem hozattam helyre: inkább éltem életem sántán egy fél évig, minthogy megtegyem. Én gyökér... de azóta már változtak az idők: amikor visszatértem, nem tudtam mire számithatok Amandától s hogy mit várok még az élettől, de tudtam, hogy ha vissza akarom hóditani a szivét, akkor a legmegnyerőbb formámat kell öltenem, mikor találkozom vele... ezért mentem el a gyengélkedőre, s Serpenrosának hála sikerült rendberakni a lábamat egyetlen éjszaka alatt szinte tökéletesen... s ezért köszönettel tartoztam neki, amit most akartam kinyilvánitani egy látogatás, pár szó s egy doboz Mézesfalás-csokoládé képében.
A szótlan bandukolás lassan a végéhez közeldett, hiszen a végre elértem a gyengélkedőt. Átkozottul messze volt a toronytól... igazából ez az egész kastély olyan átkozottul nagy, de senki nem tudja az okát. Kétszer-háromszor ennyi ember is elférne itt és sokkal praktikusabb is lenne egy egyszerű tömbépület, mint egy ilyen csiricsáré monstrum. No mindegy, ez megint olyan amin változtatni úgysem lehet s egy két morgolódó hangvételű gondolatnál többet nem is érdekel. Ekkora, ez van, ezt kell szeretni. Ha majdnem hat évig kibirtam itt, akkor az a picit több mint egy már nem lesz halálos sem nekem, sem másnak. Lehet, hogy keresni kéne pár röviditést errefelé is... de hát na, úgysem fogok túl gyakran errefelé járni, hiszen utáltam elesett lenni vagy annak tűnni, már pedig aki ide jön, az mint az. Apróbb sérülések tömkelegét lehetett itt beszedni kezdve a trükkös páncéloktól a hülye lépcsőkön át Hóborc aljas csinyeiig, de szinte semmiből nem lett komoly baj... márpedig aki minden csip-csup dologgal iderohan, az inkább bujjon el, de nagyon mélyre.
Elértem az ajtót, majd rövid habozás után győzött a szegényes illemtudományom és bekopogtam az ajtón, de választ sem várva nyúltam a kilincs után, léptem be a helységbe s néztem körül.
Naplózva

Serpenrosa Hellsing
Eltávozott karakter
*****

Cuki gyógyítóhölgyemény,enyhe szadista beütéssel

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2008. 05. 13. - 19:05:57 »
0

Damien

Sóhajtva írom rá a kórlapra az utolsó adatokat. Egy csuklótörést szenvedett hollóhátas fiú volt itt nem rég, állítólag leesett a seprűről, persze én meg most jöttem a falvédőről, de hát nem érdekes. Nem szoktam a diákságot idióta kérdésekkel zaklatni, csak ha nagyon muszáj. Én is gyűlöltem mikor fel kellett jönnöm és esetleg olyasmi történt velem, amit nem akartam Poppy orrára kötni, de addig nyaggatott, amíg el nem mondtam. Nos én nem vagyok ilyen típus, bejön igyekszem meggyógyítani, de nem kérdezősködöm, ha nem mondja el.
~Hála az istennőnek ritkák a balesetek, főleg mivel most még nincs itthon Madam Pomfrey, legalább ő nem cseszeget, mondjuk így is rendet kellett raknom, szörnyű kupi volt, de ez az utolsó, aztán kávéééééééééé.*
Hirtelen kopogásra lesz figyelmet, felemeli a fejét, s éppen szólna, hogy szabad, mikor nyílik is az ajtó, zöld lélektükrei megcsillannak, egy ismerős arc, elmosolyodik.
-Szervusz Damien! Jó újra látni, megint egy régi sérülés, amit rendbe kell hozni a bál előtt?
Szemöldökét kissé összevonja, s kissé dühösen néz, azonban hangja lejtéséből egyértelműen kiderül, hogy csak élcelődik a Griffendéles sráccal. Ismét elmosolyodik, majd leereszti szoros kontyba fogott, barna, kissé göndör haját.
-Gyere ülj csak le, jól van a lábad? Kérsz valamit inni?
Arany erezetű szemei érdeklődve pillantanak az érkezőre, a fehér, irritálóan tiszta teremben nem sok társaság akad.
~Annyira borzasztó ez az egész. Egyszerűen megfojt ez a gyógyító szoba, de legalább most van kivel beszélnem.~
Naplózva

Damien Pulse
Eltávozott karakter
*****


Hetedév

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2008. 05. 18. - 16:23:15 »
0

Amint bepillantottam a szobába, szinte azon nyomban észrevettem Serperosát, ahogy ott ült az asztal mellett egy köteg papir fölé görnyedve, de szemei az ajtót és engem figyeltek. Egy pillanatra újra ezen a szempáron felejtettem a tekintetem, hiszen egészen... egyedi volt, de ezúttal hamar felül tudtam tekinteni ezen... nem úgy mint a múltkor, amikor hosszú és kinos másodpercek teltek el úgy, hogy a szemeibe bámultam.
- Hello. - köszöntem vissza, majd arcomra kúszott egy félmosoly a szavai nyomán. - Nem... ezúttal semmi ilyesmi, most még egészben vagyok. - beléptem s becsuktam magam mögött az ajtót majd kényelmesen odasétáltam hozzá és az előbbi köszönést két puszival is megtoldottam, majd kihúztam egy másik széket az asztal mellől s letelepedtem rá. Tekintetem végigfutott a szobán, de semmi ujdonságot nem fedezett fel az előző alkalomhoz képest: a szoba ugyanolyan fehér, steril és nyomasztó volt, mint akkor s valószinűleg mint mindig. El sem tudtam képzelni, hogyan tudnak emberek napokat itt tölteni akár apróbb sérülések miatt is... én biztos beleőrülnék... de ez az ő dolguk, nem igazán számit.
- Jobb mint új korában, már hosszú ideje nincs semmi baja. - egy pillanata elnémúltam, majd folytattam. - Igazából ezért is vagyok itt. Tudom, hogy már régi történet meg nem is teljesen időszerű, de... nagyon összejöttek a dolgok az utóbbi időben, nem nagyon volt időm megtenni. Szóval izé... - belenyúltam a zsebembe és kiemeltem belőle a zseb vélhető méreténél jóval nagyobb dobozt, amit még a hétvégi kiruccanásunkkor szereztem Roxmortsban és tele volt az ottani édességbolt mindenféle édességével. Én mondjuk a felét akkor sem kóstoltam volna meg, ha fizetnek érte, de a legtöbb mágus, legyen az aranyvérű vagy mugli-születésű, rajongott érte, szóval ez afféle Jolly Joker volt a számomra: mindig, mindenhol, mindenkinek. Ha ez nincs, hát nem tudom mivel köszöntem volna meg azt, amit értem tett... de szerencsére ilyen probléma nem merült fel, szigorúan elméleti alap.
- Hát... - a vigyor újra felvillant. - Inni éppenséggel innék valamit, de olyasmit valószinűleg nem tartassz itt....
Naplózva

Serpenrosa Hellsing
Eltávozott karakter
*****

Cuki gyógyítóhölgyemény,enyhe szadista beütéssel

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2008. 05. 19. - 21:37:20 »
0

A fiatal srác  ismét a szemeibe réved pár pillanatra, újból mosolyt csalva a nő ajkaira.
-Ezt igazán örömmel hallom.- Viszonozza a két puszit mosolyogva, nézi ahogy az Griffendéles fiú leül.  Majd nem sokkal később elmondja, miért is jött ide. Kissé meglepődik ezen Serpenrosa, elvégre is csak a munkáját végezte, legjobb tudása szerint, persze jól esik neki, nagyon is.
-Köszönöm szépen. –Néz rá Damiennek, tényleg hálásan. Ritka pillanat volt, mikor valaki meghálálja a gyógyítást, s bár szükségtelen lépés, mégis nagyon jó dolog. Feláll, majd a szekrényhez lép és kinyitja a kulccsal. Itt minden kulccsal nyílik, még a legalapvetőbb dolgok is. Elővesz két poharat, majd egy üveg lángnyelv whiskeyt, vigyorog vissza, tőle szokatlan módon.
-Nos, ami azt illeti szerintem van…Gondolom már nem lesz órád ma, maximum csillagászat, de addigra meg kiürül a szevezetedből.
Mondja kellemes hangján, aztán visszalép a fehér székhez, a poharakat és az italt pedig leteszi a fehér asztalra. Néha tényleg nagyon kiakad ettől a sok fehértől, megigazítja kicsit a haját, aztán tölt kettőjüknek, miközben a fiút nézi. Belekortyol a tűzes italába.

Február 13-a éjszaka

Serpenrosa, mint minden nap, ma este is áthúzza az összes ágyat, holott ez nem az ő feladata lenne elvileg, de Madam Pomfrey úgy gondolta, hogy ezzel csak kitölti a lány szabadidejét.
*Pfff…még hogy hasznomra válik, ha egy kicsit dolgozom én is, nem törik le az aranyvérű körmöm…persze…ilyenkor mindig az aranyvérűség…az nem számít, hogy egész nap dolgozom, sőt az Ispotályba is besegítek és mikor fáradtan beporoszkálok, akkor rám szól, hogy az ágyak nem cserélnek ágyneműt maguktól, majdnem visszaszóltam, hogy erre vannak a manók, de akkor kaptam volna…*
Mosolyogva megcsóválja a fejét, barna tincsei ide-oda libbennek. Épp összecsomagolja az utolsó adagot is és odaadja a megjelenő manónak. Aztán elindul vissza a hálószobája felé, levéve a fehér kötényt és a nővérsapkát, már épp a kilincshez érne, amikor kopogást hall a bejárati ajtó felől. Felvonja a szemöldökét, elindul vissza a hang irányába, hogy lássa ki is érkezett…
Naplózva

Adam James
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2008. 05. 25. - 16:06:46 »
0

// Christine... egy-két órával a repülés után //


Sötétség, aztán világos, majd ismét sötétség.Néha csak egy ember arcának a formái rajzolódnak ki.
De aztán eltűnik... Egy mély hang hallatszik Adam fejében.Mely szinte szétrobbantja a fiú fejét.
Eszméletlen.Még mindig, pedig C.C. már több mint egy, sőt lassan már két órája, hogy behozta a gyengélkedőre.Egy hangfoszlányt még valahogy hallott is ami Madame Pomfrey száját hagyta el.
~Miért...ennek a gyereknek... -törnie magát~
Igaza is van, mindig összetöri magát, de miután felépül ugyanúgy repül tovább.
Összesen ennyi maradt meg a kicsit tisztább pillanataiból.Több nem.De az egyre erősödő hang ismételten elnyom minden más fajta érzést, gondolatot és a külvilág hangjait is.
Az apja hangja.Halk, könyörgő, kíntól gyötört hang.
~Csak a családom ne....~
Az apja hangjával szemben egy már-már hisztérikus egyszer nevető, másszor mély hangon beszélő ember hangja hallható.Az alak hangja tisztán hallható: ~... Kedavra!
Egy zöld fény... az apja kiáltása... majd a fájdalmas csend.
Ebben a pillanatban Adam fejét ismét a sötétség borítja el.
Nem ébred fel.Továbbra is eszméletlen marad.Nem tudja mennyi az idő, nem emlékszik rá, hogy milyen nap van, csak arra, hogy a gyengélkedőn van...
Naplózva

Christine Cherhal
Eltávozott karakter
*****

A másodikos gyógyszerfüggő Noir dobos...

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2008. 05. 26. - 05:56:10 »
0

//Adam//

Gyorsan beér a sráccal a gyengélkedőre, és már Madame Pomfrey szalad is elébük. Fogalma sincs, honnan van ilyen jó előérzetei a boszorkánynak, mert hogy ő nem jelzett előre sehogy sem, az is tuti biztos. De most ez számít a legkevésbé. Most Adam a fontos. A boszorkánnyal ketten valahogy becibálják a kis orvosi helyiségbe. Kicsit furcsállja, hogy pont most nem használ semmiféle bűbájt, és neki kell szenvednie azzal, hogy a fiatal másodévest épségben – már amennyire lehetséges egy ilyen esés után – lefektessék az ágyra.
-   Éppen gyakoroltunk kint a pályán…
Magyarázkodik, de úgy érzi fölösleges, vagy mindent tud a gyógyító boszorkány, vagy nem is érdekli. A valóságban valahol a kettő között van, mert már ismeri elég jól Adamet, s tudja, hogy ha a repülésről van szó, ő nem ismer határokat. Aminek, ha így folytatja, gyakori látogatások a gyengélkedőn lesz a következménye.
-   Most menj, hagy pihenjen ez a szerencsétlen fiú.
…a flótás, mondaná Cc a boszorkány helyében, de csendben marad. Nem tudja, hogy ő hibázott-e, mit ronthatott, de egyben biztos:  ha ő nem megy le a pályáról, Adam sem követi.
-   Megvárnám…
Néz Mme Pomfreyra, aki egy mindent tudó mosollyal magára hagyja a gyengélkedő betegszobájában, ahol most kivételesen egyedül fekszik Adam. A hosszú kórterem közepén kapott helyett a fiú, közel az ajtóhoz, de távolabb az ablaktól. A megszokottól eltérően, most nem húzták be körülötte a fehér választó függönyt. Először Cc mellette ül, de mindig is nyughatatlan természet volt, most sem bír sokáig egy helyben maradni, feláll, és odasétál az ablakhoz. A gondolatai nem sokáig forognak Adam körül, a legújabban írt daluknak a kottáját játssza magában. Amikor megunja, kinéz az ablakon, és valami közeli ismerős arcot keres. Mindenkit látott már egyszer valamikor a két év során, aki csak megfordul az udvaron, de igazi kapcsolat egyikükkel sem alakult ki. Minek?  Neki ott vannak a lányok, meg néhány barát. Szép idő van, melegen süt a nap. Úgy gondolja, hogy a friss levegő nem árthat a betegnek, kitárja az ablakot, kihajol, és magába szívja az üde levegőt. Úgy érzi, ez az éltető energia.
Így telik néhány óra, amikor Adam megmozdul. Cc azonnal mellette terem, szólongatja, de a fiú mintha csak magában motyogna.
-   Madame Pomfrey! Jöjjön, felébredt!
Kiáltja ki, de aztán rögvest rájön, hogy nem, még mindig nincs eszméleténél. A doktornő is ezt a konzekvenciát vonja le.
-   Lázálmai vannak… Hagyd pihenni!
Utasítja most már erőteljesebben a lányt, de nem küldi ki a szobából. Ha maradni akar, maradjon, csak a betegét ne zaklassa. S Cc nem zaklatja Adamet, mert inkább visszaül az ablakpárkányra, és a kastély fölött köröző madarakat nézegeti.
Naplózva

Mi másért élünk, ha nem azért, hogy humorral szemléljük és adandó alkalommal kinevessük felebarátainkat?

Adam James
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2008. 05. 26. - 20:49:08 »
0

// Christine //


Éjfél körül járhatott az idő.
Adam még mindig mélyen "alszik", illetve eszméletlenül fekszik a gyengélkedő egyik makulátlan és hófehér ágyán.Estére természetesen Madame Pomfrey elhúzta az ágy körüli paravánt, hátha behoznak egy kisebb sérüléssel bajlódó embert és ne Adam bekötözött fejét kelljen nézni. :D
Az óra lassan, keservesen kattog, mintha egyre nehezebben menne lépésről lépésre.
Tikk-takk...
Christine késő este már becsukta az ablakot ami friss levegővel töltötte meg a kissé gyógyszerszagú Gyengélkedőt.Adam agyában ismét képek kezdenek el peregni, de hihetetlen gyorsasággal.
Az első éve... az Abszl út Joseyval... a Roxfort expressz Sattal és Kayjal.
Az első találkozása Christine-val.
A repülés óra, már ami megmaradt belőle... a nyár... amikor otthon a jakuzziba rángatták egymást a lányokkal. Mosolyog
A második év eleje.A képek egyre közelednek a mai időponthoz.A reggel... az órák.
Bijou és C.C. a hídon... a pálya... a cikesz... C.C. háta... a fák.
Egy csattanást hall Adam, majd hirtelen kinyitja a szemét.
Korom sötét van... nem lát ki a paravántól.
C.C. még mindig itt van mellette. Mosolyog Az ágy mellett ül a széken de közben ő is alszik egy kissé érdekes pozícióban, mivel a feje az ágy szélén van.Adam erőt vesz magán és megpróbál kipréselni egy szót magából.
- Christine... - ennyi jött ki belőle, megkísérli felébreszteni a lányt és egy kis vizet kérni.
A feje iszonyúan fáj.Kötés van rajta, a kezén, a vállán és a mellkasán is.
Hogy ebből megint mennyi gyengélkedős lógás lesz...
Naplózva

Christine Cherhal
Eltávozott karakter
*****

A másodikos gyógyszerfüggő Noir dobos...

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2008. 05. 29. - 08:30:55 »
0

//Adam//

A cikesz repül, egyre távolodik, s ő nem éri utol. Hol itt, hol ott kerül ki egy fát, szélsebesen száguld, de mégis gyorsabb az aranyló gömb, mint szeretné. Előre nyújtja a kezét, már-már nem is a seprűn ül, hanem előtte a levegőben, csakhogy minél könnyebben elkaphassa, de még így sem egy neki. Kudarcot vall, ahogy a labda körberepüli a fenyőfát, ő meg képtelen erre, és nagy csattanással szemből eltalálja a fát. Aúúúúú, kiált fel.
- Christine….
Egy halk hang a távolból elér hozzá, de hirtelen nem tudja, ki szólítja. Felül, majd megérinti a homlokát, ahol semmiféle púp sincs.
~Csak álom…~
Szétnéz, s meglepve tapasztalja, hogy a gyengélkedő egyik betegágyában fekszik. Utoljára az rémlik neki, hogy az ablakpárkányán ült, s várta, hogy Adam felébredjen, de azt nem tudja, hogyan is került ide, biztosan madame Pomfrey fektette le.
~Adam!~
Felébredt, tudja, mi történt a valóságban, mit keres itt. Azonnal felugrik, majd átszalad a parafán másik oldalára, ahol a fiú fekszik. Végre eszméleténél van. Cc azonnal odaül mellé, szó nélkül elveszi a teli vizespoharat, majd a srác ajkához érinti, de óvatosan, hogy csak kortyolgatni tudja. Figyelmeztette madame Pomfrey, hogy ilyenkor mennyire veszélyes, ha valaki mohó.
- Jól megijesztettél! – dorgolja kissé a fiút, de azért a szemében aggodalom ül. – Hogy gondoltad, hogy neki mész annak a fának? A lógásnak vannak  más eszközei is… miért kellett a legbrutálisabbat választanod?
Naplózva

Mi másért élünk, ha nem azért, hogy humorral szemléljük és adandó alkalommal kinevessük felebarátainkat?

Adam James
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2008. 06. 01. - 15:00:55 »
0

// Christine //


Christine szinte egy másodpercen belül felébred Adam erőtlen hangjára is.
Egy másik ágyon feküdt, de az ébredése után egyből átszaladt Adam ágyához és teljesítette a fiú kérését.
Adam lassan kortyolt a hideg vizet, jól esett volna neki, ha nem fájt volna a tüdeje.
A levegővétel is nehezére esett, és a feje is fájt.De inkább mindene fájt. Bibíí
- Bocsánat - egy kicsit rosszul esett neki, hogy C.C. még meg is dorgálja a félig eszméletlénél lévő fiút, de a lány aggódott, elgalábbis így nézett ki.
Ez jól esett a fiúnak. Mosolyog
- Nagyon lassan reagáltam, és így neki csapódtam.
Megpróbál visszagondolni a történtekre, de nem nagyon tud.
- Hát így sokáig tudok lógni, és sokan meglátogatnak - mondja már jókedvvel és nevet is de inkább fuldoklásba megy át ez a nevetés.
Nagyon.Fáj.Mindene.
Naplózva

Christine Cherhal
Eltávozott karakter
*****

A másodikos gyógyszerfüggő Noir dobos...

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2008. 06. 01. - 16:31:38 »
0

//Adam//
A poharat visszateszi a betegágy melletti kis éjjeli szekrényre, s kicsit megsimogatja Adam bekötött fejecskéjét, úgy mintha egy kisbaba lenne, akinél azt nézi meg, hogy nem lázas-e. Amint megállapítja, hogy nincs láza, kissé hátradől a kör alakú sámlinak is kinéző széken. Igaz, nem ülhet kényelmesen, mert ezen a háttámla nélküli kis ülőalkalmasságon lehetetlen, csodálkozik is, hogy Dumbledore megengedi, hogy a betegszobában ilyenekre ültessék a látogatókat.
-   Az bizony – neveti el magát a lány, ahogy látja, a fiú nem vesztette el a humorérzékét még a nagy fájdalmak ellenére sem, amiket most érezhet. Mert jól látta a fiú arcát, hogyan rándul össze a fájdalomtól, amikor a vizet kortyoltatta vele. Nagyon megüthette magát. Nem volt neki elég, hogy annak a kemény fának nekicsapódott, de még zuhant is pár métert hozzá. Kétszeres csapódás érte. Cc megfogadja, hogy ezek után meg fog tanulni valamilyen óvó bűbájt, amit majd erre a srácra fog szórni, mielőtt seprűre engedi ülni.
-   Kell még valami? – kérdezi, mert nem tudja, mit csináljon. Nem igazán ért a betegekhez. Maximum a gyógyszereiből tudna neki adni, bár biztos benne, hogy Madame Pomfrey adott neki fájdalomcsillapítókat, így az ő segítségére nincs is szükség – ilyen téren.
Amint Adam elmondja, hogy mit szeretne még, Cc azonnal teljesíti, amit csak tud, majd még egyszer megsimogatja a fejét a kötés mellett.
-   Most hagylak, pihenj. Én meg visszaosonok a hálótermünkben, nehogy Piton leharapja a fejem. Tudod milyen, mindenben talál valami kivetnivalót.  Holnap benézek hozzád… jobban mondva már ma.
Feláll, majd ha Adam nem ellenkezik, elindul az ajtó felé. Halkan kinyitja, s mielőtt lekapcsolná a villanyt, amit madame Pomfrey – véletlenül, vagy nem – égve hagyott, még egyszer elköszön Adamtől:
-   Szia! – majd óvatosan behúzza maga után az ajtót.
Naplózva

Mi másért élünk, ha nem azért, hogy humorral szemléljük és adandó alkalommal kinevessük felebarátainkat?

Adam James
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2008. 06. 01. - 17:05:46 »
0

// Christine //


Kap egy sőt két buksisimit, igaz nem sokat érzett belőle, hála a 2-3 centi vastag kötésnek ami azon a kemény fején található.Jó tudni, hogy Christine a barátja, és nagyon rendes tőle, hogy így gondoskodik a fiúról. Mosolyog
- Nem kell semmi, köszönöm - elnyom egy mosolyt a lány felé.
- Már az is nagyon rendes hogy ilyen későn vagy korán itt vagy - nem tudja, hogy hajnal van-e vagy még éjszaka.
- Rendben... csak óvatosan osonj - halkan nevet, de belátja, hogy nem jó érzés és inkább abbahagyja.
Christine még visszaköszön az ajtóból, Adam már nem bír megszólalni, ezért int neki az egyik épen maradt kezével.Alig, hogy kilépett a lány a teremből Adamet már el is nyomta a megváltó álom.
Így szerencsére mintha kilépett volna a testéből, és nem érzett fájdalmat.
Reméli, tényleg el tud szabadulni a lány és be tud jönni hozzá.
VAgy esetleg Hannah is bejöhetne, bár nem tudni...
Naplózva

Damien Pulse
Eltávozott karakter
*****


Hetedév

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2008. 06. 08. - 00:36:44 »
0

[Serpenrosa]

Láttam az arcán az őszinte örömöt s furcsa érzések kavarogtak bennem ennek nyomán. Egyrészt a meglepetés... aminek több oka is volt. Először az, hogy vajon miért örül neki ennyire... de innen hamar eljutottam odáig, hogy valószinűleg nem gyakran történik olyan, hogy egy beteg visszajön köszönetet mondani a segitségét. A második meglepetés-hullám emiatt vágott végig rajtam: ez... egyáltalán hogy lehet? Az embernek az egészsége a legnagyobb kincs s valljuk be, a mai világban ez elég gyakran veszélybe kerül, megsérül, kicsorbul; s csak a gyógyitók (meg nyaranta az orvosok...) áldásos munkájának hála, hogy újra és újra rendbejön s ép lesz. Hogy van valakinek bőr a pofáján megtenni azt, hogy elfogadja a segitséget, utána pedig szó nélkül távozik...?
A gondolatmenet félbeszakadt, ahogy Serpenrosa felállt és elővett egy üveg whiskey-t az egyik szekrényből. Egy pillanatig csak meredten bámulom az üveget... Álmomban sem gondoltam volna, hogy a kórház itteni megfelelőjének egyik szekrénye ilyesmit rejt, másrészt az előbbi kijelentés nem egészen gondoltam komolyan, hiszen... már elég sok idő eltelt azóta, hogy utoljára ittam. A régi nagy piás korszaknak már igazából vége... Figyeltem, ahogy kitölti az italt s végül elvettem a poharat; nem tagadhatom meg egészen a régi önmagamat...
- Te mindig meg tudsz lepni, mi...? - tettem fel a kérdést egy vigyor s egy fejcsóválás kiséretében, miközben ajkaimhoz emeltem a poharat s egy nagyot kortyoltam az italból. Égetett... úgy égetett, mintha még soha életemben nem ittam volna... de nem mutattam ki: arcomon letörölhetetlenül ült a mosoly, szemeimben a vidámság.

[Február 13, késő éjjel]

Sokáig ültünk Greggel a tóparton, sok megbeszélnivalónk volt... egy hónap nagyon sok idő s számtalan dolog történt mig nem voltam itt, ő pedig megpróbált mindent elmesélni, ami csak számithatott. A legmegrázóbb Rose halála volt, de... nem tudom nem-e jobb neki igy. Év elején ismertem meg s egy magába forduló lány volt, akit összetört a szülei elvesztése... utána javulásnak indult az állapota, elkezdett kigyógyulni a depressziójából s egyre vidámabb lett, de amikor utoljára láttam, a bálon, belóve... Nem tudom miért tette, már nem is fogom megtudni; s abban sem vagyok biztos, hogy abban a helyzetben, ami neki jutott, megérte-e volna életben maradni s hosszú éveket eltölteni magányosan, kerekesszékben... én nem birtam volna ki, az biztos.
A klubhelységnél elváltunk, én egy sürgősen elintézendő teendőre hivatkozva elindultam a folyosón a másik irányba... a gyengélkedő felé, roxforti pályafutásom során első alkalommal. Eddig úgy voltam vele, hogy amit összeszedek magamnak, azt oldjam is meg, de... ez most változott, hiszen az egész életem alapjában rendült meg. Már nem az az ember vagyok, aki voltam annak idején... már más költözött ebbe a bőrbe... megváltozott a hozzáállásom mindenhez, hiszen végre volt célja az életemnek: eme cél pedig nem volt más, mint Amanda.
Az ő oldalán ismertem meg a szerelmet s a boldogságot egyszerre, egyetlen éjszaka alatt. A karácsonyi bálon történt mindez, azon a csodás éjszakán. Első pillantásra beleszerettem... s mint nem sokkal később kiderült: ez az érzés nem maradt viszonzatlan. Együtt töltöttük az estét, az éjszakát... s másnap reggel jött a koppanás: mindketten a másikhoz akartunk igazodni, igy ő hazament a szünetre, én pedig a kastélyban maradtam. Ez nem lett volna akkora baj, de... másnap jött McGalagony a hirekkel Yvette-ről, ami teljesen elvette az eszemet. Hazaszöktem s ott is maradtam... sokáig, hosszú-hosszú ideig. Majdnem két hónap telt el, mire össze tudtam szedni magamat annyira, hogy bűntudat eléálljak s... már átkozom magam érte, de Amandával ezalatt nem tartottam a kapcsolatot. Úgy gondoltam, hogy nem terhelem ezzel... s mint kiderült, hibáztam: sokkal rosszabbul esett neki, mintha az ő vállára helyeztem volna eme terhet s ezzel megrendült az egyenlőre alapból is töékeny kapcsolatunk...
Igazából ez vezetett ide. Vissza akarom hóditani őt mindenképpen és ehhez tökéletesnek kell lennem... ez pedig sántán nem egyszerű. Na igen, a drága Yvette... még szeptemberben elintézett egy lovagi páncél segitségével s azóta sem tettem semmit az egészségem érdekében, mégpedig egy ostoba fogadaom miatt... de ennek már vége s újra épnek akarom tudni, sőt, továbbmegyek: holnapra épnek kell lennie...
Hamarosan elértem a gyengélkedőt... bár biztos nem lehettem a dolgomban, hogy ez tényleg az, de... próba szerencse. Jobbom felemelkedett s kétszer koppant az ajtón, majd választ sem várva megragadta a kilincset s kitárta az ajtót, amin azon nyomban be is léptem s körülnéztem. A gyengélkedőn voltam, ez biztos; ha más nem, hát az ágyak meggyőztek... de a helységben csak egy fiatal nő tartózkodott, aki épp az ágyneműt húzta át... pedig a többiek azt mondták, hogy egy vén boszorkányt fogok itt találni.
- 'estét. - köszöntem rá végül jobb hiján, de választ sem várva folytattam. - Hol van a doki?
Naplózva

Seyala Foley
Eltávozott karakter
*****


acsargós dög, negyedév

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2008. 06. 22. - 16:10:32 »
0

* Céltudatos, mégis kínzón lassú léptekkel vonszolja magát végig a folyosókon. Bal kezében és zsebében egy-egy varázspálca, mindkettő nyirkos, csúszós felületű. Szegény kölyök.. Alig kap levegőt, s minden másodpercben össze akar csuklani, vagy egyszerűen csak megtorpanni, hogy a tiszta, fényes felületű kövekre okádhassa gyomra csekélyke tartalmát. Majdnem.. majdnem meggyilkolta azt a szerencsétlen vakarcsot. És miért?! A semmiért.. Áh, ez nem igaz! Bosszúból tette! Egy ártatlanon akarta megtorolni azon keserű évek sérelmeit, melyeket otthon volt kénytelen tölteni szülőanyja társaságában.

Megbotlik, pedig annyira sima a felszín. Sehol egy porszem, egy repedés, egy vezeték.. Akkor mégis, miért? Súlyos terhet cipel, de nem engedheti meg magának, hogy kimutassa, mennyire szarul érzi magát miatta. Elvégre.. nem történt semmi. Az a másik fiú tehet az egészről. És különben is.. rosszul esett rossz helyre. Nem az ő hibája..! Nem-e..? De.. Ő volt az, aki az eszméletlen test fölé térdelt és két kézzel szórta az elkeseredett pofonokat! Ő törte be az orrát, az ő ökle nyomán keletkeztek azok a zúzott monoklik a szemei alá, ő rúgta lilára az oldalát és ő szaggatta meg rajta az addig tiszta ruhát! Az Ő kezén szárad a másik vére.. Nem, nem az ujjain. De a körmei alatt. A bőrébe ivódva. A szívére telepedett.

Érdekesnek találja, hogy ebben az elkeseredett pillanatban, mikor valóságos szörnyetegnek érzi magát, egyetlen embert tud csak elképzelni, akihez hajlandó volna segítségért fordulni. Ha nem is ilyen direkt formában, hanem gyerekes daccal, mutatott nemtörődömséggel, lenéző flegmasággal. Ő talán képes volna megnyugtatni és elhitetni vele, hogy van még remény. Így aztán.. amíg rá gondol, kicsit rendbeszedi magát. Nem akarja, hogy kérdéseket tegyenek fel. Nem akarja, hogy faggassák, sőt, ne is szóljanak hozzá. Unottan hátratúrja hófehér sörényét, kicsit megborzolja tarkóján a piheszerű tincseket, s vesz egy mély levegőt. Ázott pólóján még mindig ott ül néhány vércsepp, de a fekete anyagnak hála ezek nem igazán feltűnőek. Nem úgy, mint a fű és sárfoltos térdű farmer. Arcára erőszakkal rángatja vissza a riged unalom maszkját, s csak akkor nyit be a gyengélkedőre, mikor már teljesen biztos az álcájában. Lazán zsebrevágott kéz, hűvösen nyugodt tekintet.. csak a szíve akar megszakadni.*

- Egy diák megsérült a Fekete-tó partján. Rosszul és rossz helyre esett.. sziklákra. Elvesztette az eszméletét.

*Darálja rekedt, halk hangján, amint megpillant valami ápolónak nézhető teremtményt. Nem sűrűn járt még erre, nem volt rá szükség.*

- Inkább nem nyúltam hozzá, de mivel esik az eső, gondoltam sietek. Akkor ennyi. Később visszajövök.

*Azzal sarkon fordul és elindul kifelé.*
Naplózva

Multik: Cedrah Lupen, Gabriel Mirol, Loreena Rainey, Cellar Door

"Vannak gyermeki húst utánzó friss szagok, oboa-édesek, zöldek, mint a szavannák,
- s mások, győzelmesek, romlottak, gazdagok.."



Matt8
Vendég

« Válasz #14 Dátum: 2008. 06. 25. - 20:06:43 »
0



::Lupin, Seyala és Mr.Foley::

A halál csendnek és az érzékszervek „alvásának” ismét vége lett. Az érzékszervek ismét egyenként, pár másodperces különbséggel kezdtek el élni. Az orr furcsa, kellemes és kevésbé kellemes szagokat érzett. A fül gyors lépteket és morgó hangokat észlelt, míg a tapintás ruhadarabokat, lent is, fent is és a test oldalain is. Néhol szoros, nedves kötést érzett, még a fejen is. Ízleléssel viszonylag gyorsan megállapíthatta, hogy a vért már eltávolították a szájából, de nyelvének egy része még mindig hiányzott. Az orrát hirtelen valami fura, a patikák emlékét idéző szag csapta meg. A légzése majdhogynem teljesen nyugodt volt, s hamarosan smaragdzöld szemei is kinyíltak.

Trist a gyengélkedőn feküdt. Hosszú ágya végén székek voltak, és mintha alakok is ültek volna rajtuk. Egy nő pedig ide-oda sietett a tágas helyiségben, fehér-bordó köntösben. A fiú szemei az ágyától balra lévő éjjeliszekrény felé fordultak. Üvegek voltak rajta és gyógyszerek. „Nyelv nővesztő” volt írva egy nagy, barna üvegre, „Csont forrasztó” - ennek az üvege meszes fehér volt - ~gondolom a deising kedvéjért…~, és még rengeteg üvegen hasonló feliratok látszódtak.
Az üvegegeken lévő feliratokra vetett futó pillantásokból Trist azt szűrte le, hogy jó darabig kénytelen lesz itt időzni. Jobb oldalán egy függöny paraván helyezkedett el, melyre iskolai uniformisa és talárja volt akasztva. Hirtelen ledöbbent és lenézett mellkasára. Megnyugodott, pizsamában volt.. aztán megint úrrá lett rajta az elképedés. ~Hogyan öltöztettek át?!~.  A teremben rajtuk kívül jóformán senki sem tartózkodott.

 Még mindig nem volt elég ereje ahhoz, hogy felüljön, illetve bármi apróbb mozdulatot tegyen. Sóhajtott egyet, jelezve a jelenlévőknek, hogy felébredt.     

 
Naplózva
Oldalak: [1] 2 3 ... 8 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 04. 22. - 03:49:19
Az oldal 0.129 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.