Pincefolyosók

Kellemes félhomály uralkodott a végtelen, kacskaringós pincefolyosón. Éppen csak annyi fény szűrődött be a poros-pókhálós falfülkékbe, hogy az emberekből ne látszódjon más, csupán fehéren világló bőrük, éles kontrasztot alkotva a pince szürke-fekete falaival. Satine egészen úgy festhetett feketére kihúzott szemeivel, sápadt bőrével, akár csak egy mocsári zombi vagy egy kiéhezett vámpír. Bár Kay-nek volt ennél egy sokkalta frappánsabb megfogalmazása, ő egyszerűen csak vizihullaként értékelte az összhatást.
A plafonról szivárgó talajvíz ütemesen kopogott a simára kopott kövezeten, mintha csak az eltelt időt mérné egy-egy kérdés és válasz között. Talán túl sok idő, vagy csupán az alkalom szülte a kellemetlen torzulást? A kanyar mögött lobogó fáklya fényei groteszk táncot jártak a fiú bal oldalán, mintha csak perzselő lángnyelvek marnák-szaggatnák éjfekete talárját, pokoli illúziót keltve egy-egy fantáziadúsabb gyermekben. Ám a lányt ez most egy cseppet se izgatta? Egyszerűen megakadt saját okfejtésében. Nem értette ezt a fazont? Először jól arcon tenyereli, aztán gyengélkedőre akarja vinni, és még fel is vállalná tettét? Ez teljességgel logikátlan, pláne a Mardekár berkein belül. Ezek a tagok annak örültek a legjobban, ha következmények nélkül babrálhattak ki a másikkal, s a végén jót röhöghettek a markukba. Vagy ez csupán egy újabb csel? Áhh, a fene se fog ezen rágódni, legalábbis Satine biztosan nem. A francnak van kedve mindig a mögöttes tartalmakon agyalni, ha meg mégis lenne valami buktatója, akkor így esett.
-   Na persze, még csak az kéne? - morogta ? Elég balhés hónapom volt, nameg, csak ártana a ?jó? híremnek.
Persze, ha cserébe legalább állcsúcson rúghatta volna, szívesebben menne a gyengélkedőre. De így? Tiszta szégyen? Meg egyébként is, jóval nagyobb veréseket kapott már, s az, hogy majdnem kiköpte az egyik fogát, semmiség. Azt a fogorvosnál is megteszi az ember? Meg hát, hülye ez? Ha kiderül mi történt, fegyelmi eljárás indul, és fogházra ítélik, vagy jól elhúzódó konyhaszolgálatra, pucolhatja a krumplit élete végééig. Vagyis, persze, ez nem a hadsereg, de már majdnem. Úgyhogy bizonyára Piton bá megáldaná pár kellően kínos órával, köszönhetően a bűntetőmunkának, melyet nyilvános megaláztatás kísér. Felesleges? Ez az ürge legalább nem hátulról támad, hanem egyenesen nyilvánít véleményt, mégha azt elég fizikális formában mutatja is ki. Ez becsülendő, akkor is, ha utána vissza kell építeni az ember állkapcsát, mely az alapállapothoz képest jópár fokkal fordult el.
Viszont sajnos, Sean következő kirohanását nem igazán értette. Mi van abban, ha az ember szeret valamit? Ő is szereti a hamburgert meg a bakancsát. Mindenkinek vannak olyan dolgai, amit kedvel, vagy nem, ez alól nincs kívétel. Még az a hűdejajde félelmetes Voldy is? szereti zaklatni azt a szellemileg alulfejlett, rémületesen buta Potter gyereket. Vagy például Cedrah bá? a diákjait? izé? elölről, hátulról és meg .. főleg azt a véla barbie babát, de azt aztán jó alaposan. Biztos van valami, amit ez a lökött pasas kedvel. Ha mást nem is, hát az egóját villogtatni. Vagy a kicsiket szadizni meg  molesztálni?Na jó, azért Sat nem volt már olyan kicsi, végtére is van, aki az ő korában már gyereket szül. Igaz, azt Lakatos Rozáliának hívják, és többet ült a sitten prostitúcióért, mint ahányszor ő kileste Draco Malfoy-t ?hódítás? közben. Na igen, valamin röhögni is kell? De akkor is, azért már korántsem annyira gyerek, mint sokan azt hiszik. És speciel, ez a Sean gyerek minek szorongatná annyit azt a szájharmónikát, ha semmi köze hozzá? Na persze?
- Hát sorry, nem vagyok elég naprakész a suliban terjengő pletykákat illetően?- vonta fel fél szemöldökét ? Egyébként meg nem ciki, én is zenélni szoktam szabadidőmben. És mellesleg nem hiszem, hogy akkora antikrisztus lennél, hogy ne szeress semmit. Ha meg igen, akkor én a helyedben már rég elmentem volna a hozzám hasonló haverjaimmal orosz rulettet játszani, mert akkor aztán tényleg tök feleslegesen élsz?         

[.-= Satine =-.]

.-= Satine =-.


Jó hír.
Ártana.
Micsoda nevetséges dolgokon tudnak manapság filozofálni a fiatalok, Merlin rúgná őket úgy igazán erőteljesen állkapcson, hogy az arcuk is leszakadjon, és tépné ki a gerincüket a vér mellé körítésnek. Jaaaaajjj aaaaajjaaaajjj, ártana a híremnek. Ez volt az a pillanat, amikor úgy éreztem, kitör belőlem a fékevesztett, hangos, és lesújtó röhögés. Persze az elmúlt évek alatt szereztem már annyi tapasztalatot, hogy ne engedjem szabadjára ilyetén formán az érzésvilágomat. Jó, bevallom töredelmesen magamnak, Cedrah is ehhez hasonló okosságokkal tömte utóbbi időben a fejem. Viszont le kell szögeznem, attól nem tartok, hogy bárkit is megbántanék, mert nagyjából szarok az efféle dolgokra. De, nem kell tudnia az embereknek, hogy mi a fészkes fene is zajlik be az amúgy mások által sekélyesnek vélt apró lelkivilágomban. Annak idején apám helyet édesapám mondta azt, soha ne támadjunk hátulról, ha valakivel bajom van, azt próbáljam meg közölni az illetővel, még akkor is, ha az nem fog a kellemes csevegés kategóriájába tartozni. Én megtettem?Cedrah világított rá, hogy talán nem abban, és olyan formán kellene, ahogyan azt én művelem. Állítólagosan az bőven túllépi a durvaság határát egyes esetekben, és nemhogy jót vált ki a másikból, mindinkább gyűlöletet, és haragot. Komolyan mondom, rohadtul nehéz megérteni az emberi társadalmat. Mindegyikük szereti, ha igazat mondanak neki, és nem hazudnak bele a pofájába. Viszont, ha ezt megteszi valaki, akkor jön a felháborodás, hogy mit képzel magáról, és mekkora szemtelen, tahó, utolsó szar szemét alak különben is. Hát szakadjon rá mindenkire az égbolt. Mindegy, a lényeg, hogy mindenki túlértékeli ezt az imázs dolgot, és emiatt képes akár szenvedni is. Zárom a gondolataim, mert?.áhh?hagyjuk?logika.
Újabb fricska.
Szavak.

Már éppen megadtam volna a frappáns, és minden szempontból kemény választ a kijelentésére, amikor ismét megszólalt. Természetesen most, ahogyan máskor is, illedelemmel megvártam, amíg befejezi, mert nem vagyok egy bunkó állativadék. A közlendő azonban rendesen mellbevágott, mégis, csak bambultam előre, egyenesen a csaj szemeibe. Volt pár életigazság a szavakban, és igazából megfogott a dolog. El is gondolkodtam, hogy mi a retkes gatyamadzagot keresek még itt, miért is élek. Persze tudtam, az egyetlen dolog, ami még tartotta bennem a lelket, az, hogy az öngyilkosságot a lehető leggyalázatosabb dolognak tartottam a világon. Nincs annál szánalmasabb ember, aki ráveszi magát a dologra. Miért? Azért, mert elmenekülni a problémák elől undorító dolog?oda kell tartani a pofánkat minden esetben, és ha úgy adódik, hát vállalni kell a felelősséget.

Lenéztem.
A szájharmonikára.
Haloványan elmosolyodtam, sőt, megengedtem magamnak, hogy kifújjam a levegőt. Ennél fogva úgy festett, mintha fújtattam volna egyet, mekkora marhaságokat beszél a velem szemben ülő mardekáros. Igaz, egyszerre szerettem volna ezt kifejezni, és azt is, mennyire beletrafált a lényegbe.
- Nincs kit szeretnem, és nincs miért szeretnem bármit is. Egyetlen dolog kivétel ez alól, egy emlék.
Nyíltan megmondtam a dolgot, noha semmi köze nem volt az egészhez. Semmi az ég egy adta világon. Még én is meglepődtem, hogy kibuggyant, de ugyebár hazudozni nem szoktam, csupán ha kérdeznek, hát nem válaszolok, mert senkinek semmi köze az egészhez.
- Oroszrulettezni pedig nem fogok, mert nincs szánalmasabb annál, ha valaki a saját életét akarja eldobni. Gyávaság.
Ezzel le is zártam a beszélgetés ezen szálát, legalábbis, elég hangsúlyosan mondtam ahhoz, hallani lehessen, nem éppen alkalmas téma, ha beszélgetőpartnerre vágyik a fiatalság. Lassan felkászálódtam a folyosó kiszögellése mellől, majd előhúzva a pálcámat mormoltam el egy igét. A talárom lassan lebegni kezdett, majd lepergette magáról az összes koszt, ami felszedett a földről. Jól végezve dolgom ismét eltettem a varázstárgyat, majd egy lépést léptem előre.
Megálltam.
Lepillantottam.

A tekintet elárulta a kérdést, jössz, vagy maradsz? Persze, ha már nem a gyengélkedőre, akkor mindegy hova, csak ne ezen a szaros folyosón pesztrálják a rezet.

Hmm, lehet, talán nem kellett volna ilyen keményen fogalmazni. Talán most jól a lelkébe gázolt, és a srác rögvest sírva fakad, vagy mondjuk üvölteni kezd. Ehh, valószínűleg inkább ez utóbbi, az azért férfiasabb. Bár, aki még a szabadidejét is csilli-villi talárban tölti Sat számára távol állt a férfi kategóriától. Sebaj, hát ahogyan a problémamegoldás módszerei, úgy ez is ízlés kérdése, és persze az se elhanyagolható tényező, hogy viselkedése éles kontrasztot alkotot öltözékével. A látszat sokszor csal, nem szabad küllem alapján ítélni. Bár? Ekkor eszébe jutott Piton, és rá kellett döbbennie, kivételek azért mindig lesznek. Ám bárhonnan is nézzük, azért ez a Sean gyerek valahol szimpi volt, még a kinézete ellenére is, hiszen nem az volt az első dolga, hogy meglengesse a pálcáját Sat orra előtt, nyilvánvaló fölényét villogtatva, másrészt bármennyire is igyekezett udvariasan viselkedni, a lány irdatlanul bunkónak és tenyérbe mászónak érezte, ami ugye rokon vonás, emellett meg szinte sütött belőle, hogy mennyire gyűlöli az embereket, ami pedig szintén. Még szerencse, hogy nem hallhatta a másik gondolatait, különben kénytelen lett volna az ?úgy tökön rúglak, hogy bekönnyezel, és úgy képen nyomlak, hogy beszarsz? ? kombót alkalmazni. Persze, utána feltehetően spontán felrúgnák, vagy gerincen térdelnék, és addig püfölnék, amíg még mozog, vagy legalábbis kellő halmazállapot-változáson nem megy keresztül a szilárdtól a pépesig. Így hát tiszta szerencse, hogy legfeljebb csak gondolatban vívhattak élet-halál harcot, miközben egyikük a szájharmonika szorongatásán vezette le dühét ? vagy az esetleges hisztérikus röhögőgörcsöt -, a másik pedig szerencsétlenül járt cigijén, melyet épp az imént nyomott el teljes agresszióval? azaz nagy beleéléssel a pincefolyosó nyirkos falán. 
~ Ne má?, ez annyira emós! ~ kerekítette nagy zöld szemeit a srác válaszán, ám inkább nem szólt, pedig a képzeletbeli ?Seanconanabarbárimádjukmertolyanvadállatias? meghökkentő lendülettel bucskázott le a piedesztáról. Hát igen, senki se tökéletes?Még jó hogy épp a hangszerét vizslatta, így nem láthatta a lány arcán a ?nahuzzálinnenapicsábateretardáltkispöcs? gondolatsort mely az idő múlásával a ?szerencsétlenotthonbiztosverték? opcióba csapott át. Hiába, Sat sose volt képes gondolatainak palástolására, bááár, igénye se volt rá?
-   Na ez igaz. ? bólintott, ám inkább nem kommentálta a témát.
Így is csoda volt, hogy ebben az egyben legalább egyet értettek. Az öngyilkosság gyávaság, a gyáva embernek pedig nincs létjogosultsága a lány szemében. Ha más erénnyel nem is rendelkezett, de legalább gyávának nem titulálhatták.
Felállt.
Ahh, a piperkőc! Ha kihagyta volna a talártisztogatást, nem is ő lenne? Rettenetes, nyomasztó emlékek sejlettek fel a lányban. Mikor ezt a varázsigét utoljára hallotta, fehérneműje gatyástól, mindenestül tangává avanzsált, és az bizony rettenetesen kellemetlen érzés volt. Soha a büdös életben nem használná ezt a bűbájt, akkor se, ha egy kamionnyi tehénszar hullana a nyakába! Jájj, már a gondolat is fáj!
-   Merre mész? ? tápászkodott fel, spontán mugli módszerrel porolva le gatyáját, hisz pálca híján olykor a kéz is megteszi ? Ha lejössz velem Roxmortsba, meghívlak arra a furcsa nevű piára, amit felénk csak házipáleszként emlegetnek?
Na igen, előfordulhat, hogy most elküldik Sat-ot a búsba, hiszen másodikos létére nem ruccanhat csak úgy le ?A faluba?, de talán Sean ki tudná juttatni ebből a kiskorúak börtönéből egy kis ?búfeledő? idejére. Próbálkozni csak szabad?

[.-= Satine =-.]

.-= Satine =-.


Ott állhattam tőle alig egy, talán másfél méterre, amikor elkezdte összekaparni az eleddig szerteszét hullott darabkáit. Szép teljesítmény egy lánytól, ráadásként egy ilyen fiataltól, hogy eltűnt már a percekkel ezelőtti kőkemény pofon hatása. Mások, azok a bizonyos tündér babácskák még valószínűleg  ott kókadoztak volna, a trutymós, undorító kövezeten heverészve, azon mélázva, miközben bőgnek, milyen szemét is a világ, hogy pont ők kapták az áldást. Lehet páran el is veszítették volna az eszméletüket, ahogyan a fal megadta a másik löketet. Tény, keményen léptem fel megtorlásként, de egy kis szaros ne utasítgasson és sértegessen, ha nincs túlzottan sok oka rá. Amennyiben mégis van, azt pedig jobb, ha megtartja magának, mert azzal elkerülheti az efféle eseteket. A mardekáros szerzet igen szépen állta a sarat, amiből csak és kizárólag arra lehetett következtetni, hogy nem ez volt az első pofon, amit elszenvedett az életében. Dicséretes, vére egy diák, akit megtanítottak odahaza arra, hogy az élet nem csak fényből, csillogásból, pletykálkodásból és nevetgélésből áll. Sokkal inkább pofonokból, hatalmas parasztlengőkből, amiket túl kell élni, és felkészülni a következőre. Sokan nem vesznek róla tudomást?ők azok, akiknél egyszer talál be az a bizonyos, és egy életre összeroppannak.

Kérdés.
Mosoly.
Természetesen a visszafogottabb verzió, elvégre nem szeretem kimutatni az érzéseim. Éppen csak annyira, hadd lássa mindenki, aki rám pillant, mennyire szánalmasnak találom. Ennek ellenére most az ajkam jobb sarkában, annak is a szegletében egy apró görbület jelezte, szívlelem a tökös és rámenős embereket. Persze csak mértékkel, mert ha a ló túloldalára esik a lelkesedés, akkor bizony érkezik a pofon.
- Helyesbítenék!
Válaszoltam, majd megindultam a folyosó azon irányába, amely egy elhagyatott szakasz felé vitt. Nem tudtam, a csaj ismeri-e az utat, de ha igen, akkor minden bizonnyal felfogta, jöhet, tudok egy utat kifelé ebből a kupiból, amit nem igazán figyel senki. Az átjáróról fizetnem kellett, ugyanis a drágalátos anyám, az a lotyó, és a velejéig rohadt apám soha nem írták alá a kiruccanásom levelét. Cedrah óta nem használtam az átjárót, de most jól fog jönni.
- Te jössz le velem!
Már jó pár lépésre járhattam tőle, így egy pillanatra megtorpantam, hogy szegény megérthesse, benne vagyok egy jó körben valamelyik kocsmában. Meg, nehogy már a puska vigye a vadászt a hátán kérem szépen.
- Amúgy Blaine! Sean!
A tőlem megszokott, érzelemmentes, és mély hangon közöltem vele a nevem. Hadd tudja meg, ha már ennyi mindenen keresztülment, és állva maradt. Veszíteni nem veszítek vele semmit
Séta.
Lassan.

Nem igazán kapkodtam el a dolgot, ráadásként olykor hátra is pillantottam félszemmel, sandán, a sok majomember közül követ-e minket valaki?nem lenne ildomos a számára, valószínűleg azon a folyosószakaszon érne véget a pályafutása. Persze csak egy időre, kirúgatni mégsem szeretném magam, ha már ígéretet tettem arra, hogy befejezem ezt a szart?

[Clyde]

Depeche Mode - Wrong official music video

Clyde

Eltudott volna képzelni kevésbé sötét helyet is mint a pincefolyosó, amit igazából kifejezetten utált. De arra tökéletesen megfelelt, hogy lebonyolíthassák a már esedékes árucserét. Minden héten ugyanezen a napon találkozott Clyde-dal. Ő hozta a következő szállítmányt, a lány pedig a befolyt lóvét és rendeléseket. Igen, segített a srácnak. Ennek sok lényegtelen oka volt, lényeges annál kevesebb. Talán lázadt, talán csak ez is egy kísérlet volt arra, hogy ne legyen olyan egyedül. Ha kérdezik bizonyára nem tudott volna rá olyan választ adni amit a többi ember kielégítőnek ítélt volna meg. Önmagának pedig semmi szüksége nem volt magyarázatokra. Tette a dolgát, ment az üzlet. Neki is folyt be némi pénz, amire ugyan szüksége nem volt, apja ellátta, de ezt félre tehette. És még csak nem is kérte rajta számon senki sem.
Az órájára pillantott. Még öt perc.
Tehát összesítve még vagy egy bő húsz percet kell itt töltenie. Itt...a nyomasztó, félhomályos, utált derengésben. Egészen fullasztó. De edzett lány, nem lesz rosszul. Ami nem öli meg, az erősebbé teszi. A többi nem lényeg. Próbálja kizárni.
Fázik. Lent lényegesen hidegebb van, mint kinn a napon. Összébb is húzza magán a pulcsiját és ezzel a mozdulattal megigazítja a vállán pihenő táska pántját. Nem sok minden van benne. Tankönyvek, pergamenek, pálca. Meg egy kis barna erszényben pénz, és egy tekercs. Monogramokkal, könyvcímekkel. A meló kényesebb része. Az ügyfelek...s a diszkréció.
Egy kis beugróban állt meg. Eléggé világos ahhoz hogy lásson, de nem túl feltűnő ahhoz, hogy csak úgy észrevegyék. De úgyis csak egy embernek kell észrevennie és ő tudja hol keresse.
Még két perc.
Szerencsére eddigi tapasztalata alapján Clyde mindig pontos volt.
Akár a halál.

Massive Internal Complications - Strawberry Wine 

Sascha

Nem is olyan rég ért vissza Liliannel a könyvszerző akcióból, de így is késett, hisz a lány igen csak megnehezítette a gyors menetet. Clyde mindig is egyedül végezte ezen rablásokat, de most, hogy akadt egy szemtanú is, nem hagyhatta annyiban a dolgot, muszáj volt pár szót váltania a lánnyal, aki meglepetésére segített neki. Ahogy a folyosókon baktat, még most is eszébe jut, s nem tudja megérteni, hogy vajon miért? Más már rég feldobta volna, vagy sipítozott volna ott a könyvtár közepén, de a hugrabugos lány nem ezt tette, hanem valamiért mellé állt. Ezen gondolatok közepette éri el a pincefolyosók kanyarulatát, s elindul a folyosón, abban a reményben, hogy nem kési le a megbeszélt találkozót. A távolból máris feltűnik előtte Sascha alakja, így lassít a tempóján. Egyik keze, szokásosan a farmerének zsebét koptatja, másik kezében egy táska szövetből készült táska lifeg, amely az értékes könyveket rejti. Clyde nem sok emberben bízott meg, de egyedül képtelen lett volna az összes üzlet lebonyolítására. A dílerkedés mellett ugyanis értékes könyvekkel is ellátta a nebulókat, illetve mindig olyan termékkel, amire szükség volt. S ehhez szüksége volt egy segítőtársra is. Sascha pedig éppen megfelelet, a lánnyal egy üzletelés során került kapcsolatba, aztán a "munkakapcsolat" valahogy kialakult. A lánynak is szüksége volt pénzre, Clydeanak is, így felosztották a munkálatokat. Meerwen kisasszony mindig összegyűjtötte egy listára, hogy kinek mire van szüksége, a beszerző, vagyis Clyde nevét sosem adta ki, Irwine pedig a pontos időre leszállította a könyveket. Akárcsak ma, bár most talán késik pár percet. Lassan megérkezik a lányhoz, aki talán egy kissé rosszul festett. Bár, ilyen sötétségben nehéz látni, hogy hogyan néz ki a másik, de valahogy olyan türelmetlennek tűnt, mintha csak ez a hely nyomasztaná őt. Nos, mardekárosunk sem panaszkodhat, hisz erős ingerenciát érez arra, hogy minél előbb beszerezzen egy kis fehér port, ugyanis az utolsó adag már három napja elfogyott, pénze pedig nincs, s csak arra számíthat, hogy talán a mostani könyvvárusításból lesz annyi, hogy magának vehessen. Az üzletelések során mindig vannak jó és rossz pillanatok, mikor merre áll az inga. Sajnos, a mostani időszak nem volt túl kedvező, ugyanis a diákok nem igazán vásároltak, s ez eléggé leszűkítette a fiú bevételi forrásait...
- Szia, bocs a késésért. - Mondja röviden, s tömören, miközben kihúzza kezét a farmere zsebéből, majd megtörli a verejtékező homlokát. Ezzel egy időben másik kezével a lány felé nyújtja a cuccot.
- Itt van minden, ami fel volt írva. - Mondja ki a szavakat, közben vesz egy mély levegőt, mert úgy érzi, hogy a szíve majd kiugrik. Mostanában gyakorta érzi ezt, mintha néha hevesebben verne az ütő, máskor pedig olyan, mintha megállna. Vonásai olyanok, mint máskor, azt leszámítva, hogy bőre most sokkal szürkébb, s szemei is karikásabbak a kelleténél...

[Clyde]

Clyde

Szerencsére nem is kell olyan sokat várnia, mint azt az elején hitte, Clyde lassan, de biztosan befut. Sascha elveszi a felé nyújtott csomagot, belekukkant pusztán megszokásból, majd ismét Clydera néz. Nem fest valami rózsásan a fiú. Máskor sem igazán, de most mintha különösen lepusztult lenne.
-Köszi.-feleli a lány, aztán előbányássza a pénzes zacskót, a listát, meg a neveket.
Odaadja a srácnak. Voltaképpen ennyi, akár mehetne is már a dolgára, de azon túl hogy melót együtt csinálják, érez némi szimpátiát az előtte álló felé és nem tud csak úgy elmenni.
-Clyde, minden oké?-pakolja közben el a cuccokat a lány, de tekintetét végig a másikon tartja.
A srác úgy fest mint aki most készül infarktust kapni. Sascha talán még nem is látta ennyire ramaty állapotban az elmúlt két év alatt, mióta egymáshoz vetette őket a sors. Hol van már az? Akkor a lány még csak a vevőkörét szélesítette a fiúnak. Aztán ahogy lenni szokott. A hasonló személyiségek egymásra találnak. Na, azért nem kell félni, nemvolt semmilyen tűzijáték meg mi a fene. Beszélgettek. Nem, bízni igazából senkiben sem bízik egyikük sem. De ha Clyde ugat, akkor a lány minden zokszó nélkül leoltja. Néha muszáj. Ha a srác sokat anyagozik. És az alapnál is bunkóbbá válik.
-Nem lesz ez így jó. Kicsinálod magad. Idő előtt.-veszi a vállára a táskáját és fordul Clyde felé.-Tudod hogy nem szoktam beleszólni a dolgaidba, nem is most fogom ezt elkezdeni, de...nem kéne ráállnod a keményebb cuccokra. Az üzletnek sem tesz jót.-folytatja.
Aztán persze elhallgat és vár. Mert ugye megszoktuk hallgatni a másik szempontjait is. Más, hogy nem ért vele majd egyet. Megeshet. De hát, akaratlanul is, figyelnie kell erre a mamlaszra. Az üzlet szempontjából sem mindegy hogy mi van.
-Na oké. Akkor lássuk azt a százalékot.-nyújtja ki a kezét és mutatja hogy eljött a fizetésidő.

Sascha

Újabb törlés a homlokon, majd egy kis szemdörzsölés a hüvelyk, s mutatóujj segítségével.Végül pár pislogás, s szemei ismét Sascha arcát pásztázzák.
- Ugyan...csak nézd át. - Jegyzi meg, tudja, hogy erre úgyis sor kerül, de nem bánja. Tény, hogy nem szokta átverni a lányt, de olykor előfordulhat olyan, hogy valamit mondjuk mégis elfelejt, így jobb, ha ezt Meerwen is átnézi. Clyde figyeli a műveletet, mely igen gyorsan ér véget, s szürkés arcára csak egy apró mosoly kúszik, nem túl nagy, de mosoly. Úgy érzi, hogy a másik megbízik benne, s furcsa, de ez jó érzéssel tölti el, még ha nem is mondja. Közben megigazítja pólója nyakát, kicsit megmozgatja, mert úgy érzi, hogy rettentően zavarja a nyakát. Melege is van, bár ez talán meglátszik rajta. Persze, a siettségre is lehetne fogni, de most inkább a hiány váltja ki mindezt belőle, amely már napok óta kínozza, s talán ezért van az, hogy a lány kérdésére is késve reagál.
- Hogy?...Ugyan már Sascha, nem vagyok ráállva semmire, csak...csak kipróbáltam. - Válaszol, miközben kezei a zsebeibe csusszannak. Magyarázkodna? Igen, már csak az a kérdés, hogy miért. Mi köze is lenne a lánynak ahhoz, hogy Irwine mit csinál? Semmi, s talán éppen ezért gondolkodtatja el a fiút egy egész pillanatra. Valaki számára fontos lenne? Már lassan így érzi, a következő szavak azonban keserű mosolyt csalnak az arcára. Hát persze, az üzlet...
- Nyugodj meg, az üzlet nem fogja bánni és neked sem lesz károd belőle. - Feleli, szavai talán egy kicsit gúnyosan hathatnak, s érződik belőle, hogy nem nagyon tetszett neki a korábbi mondat. Olykor olyan tud lenni, mint egy kisgyerek, már ha a viselkedését vesszük. Pedig a nagyapja mindent megtett azért, hogy egy nárcisztikus állatot neveljen a fiúból, de úgy tűnik, ez nem sikerült neki, sőt, még csak egy nyomorult halálfalónak sem lenne jó.
- Százalék?...Öh, persze.. - rázódik vissza a gondolataiból, majd gyors fejszámolás után a lányra pillant.
- A felét kérem, a másik fele a tied, csak kérlek siess, még van egy kis elintézni valóm..- Jegyzi meg, s talán cipője orrának folyamatos föl-le ugrándozása a padlón valóban a sietséget, vagy inkább a nyugtalanságot jelképezheti...

[Clyde]

Clyde

A dolog pénzügyi részét most is, mint mindig igen hamar lezavarják. Nincs ezen mit agyalgatni, már az elejétől, közös megegyezés alapján el lett döntve a dolog. Miközben a lány a kis erszényt is elrámolja a pénzzel egyetemben, hallgatja a fiút. És nem érti, igazán nem érti a gunyoros hangnemet. Mintha kis sértődöttség vegyülne a fiú hangjába, csak azért mert az üzletet is szóba hozta. Nem problémázna ezen, mert igazán nem, de nem is tud elmenni mellette sem. Akkor sem, ha látja, hogy Clyde viszont már indulna.
~Sebaj, egy kis fejmosást azt hiszem még kibír.~dönti el végül a lány.
-Csak kipróbáltad, hát persze.-ingatja meg a fejét a lány.

Hihetetlen, de azért félti Clyde-ot. Munkatársak, társak, talán valahol még barátok is, bár ezt egyikük sem igazán hangoztatja és nem is lógnak egymás nyakán. De ettől még lehet így.
-Mindenki csak kipróbálja, aztán majd egy picit jobban kipróbálod és ott maradsz.-fakad ki.-És ne hidd hogy csak az üzlet érdekel, mert ez így nem igaz. Tény, lényegesen összeomlana a rendszer, de nem érdekel. Élve kellesz. És nem értem miért látod szükségét annak, hogy kicsináld magad. Azt hiszed ettől jobb lesz? Hogy majd minden megoldódik, mert ideig-óráig nem foglalkozol vele, olyan tompult az agyad? Biztosan szükségét érzed annak, hogy mindenáron bebizonyítsd, hogy egy nulla vagy? Egy szánalmas, jellegtelen senki?-nem kiabál, voltaképpen még a hangját sem emelte fel, de érezhetően ingerültebben akadt ki.

Vesz egy mély levegőt és körbepillant. Lassan majd szállingóznak le a diákok, nem kéne itt lennie addig. Nem mintha nem jöhetne ide, de ki akarja reklámozni, hogy milyen üzelmeket folytat? Pontosan. Senki sem. Arrébb lép kettőt, kicsit távolabb, ki a beugróból.
-Tisztában vagyok vele, hogy nem az én életem, nem az én dolgom.-köszörüli meg a torkát.
A karjait összefűzi maga előtt és Clyde-ot nézi.
-De ha ez érdekel, akkor igenis számít élsz-e vagy halsz.-fűzi hozzá, aztán inkább megfordul és elindul a lépcsők felé.
Többet nem tud mondani, tenni meg pláne nem, ha nem engedik. És ki is ő? Egyáltalán, mi köze van neki a másik dolgaihoz? Túllép a hatáskörén.

Sascha

Megdörzsöli a szemeit, majd pislog párat, aztán kezeit a csípőjére illeszti. Az adok-kapok, csere-bere programon túl vannak, s máris egy új cél lebeg a szemei előtt, az a bizonyos kis fehér csomagocska, ami után egy ideig a világ legboldogabb emberének érezheti magát. Mindezt persze csakis önszántából tenné, nem kényszeríti arra senki, hogy használja a szert, s ő maga is azt vallja, hogy csak néha, szórakozásból vesz belőle egy kicsit. Pedig ez nem ilyen egyszerű, saját magának sem képes beismerni azt, hogy rászokott, s hogy ha egy ideig nem jut hozzá, olyankor az őrület határára kerül, izgatott lesz, mogorva, ideges és minden egyéb rossz tulajdonságot magának tudhat, hogy a külső jelzőket már ne is említsük, mint például a fakó bőrszín, vagy a fátyolos tekintet. Ezeket a lány is észrevette rajta, s úgy tűnik, hogy a fiú most nem kerülheti el a megrovó szavakat.
- Mi van? Nem hiszel nekem? - Kérdez vissza, hisz látja, hogy a lány csak úgy megingatja a fejét, ráadásul a szavai sem tűnnek túl őszintének. Az ezután következő monológra felszöknek a szemöldökei, s igen is , rettentő rosszul esnek neki a lány szavai, főleg az utolsóak.
- Mit érdekel téged, hogy mit csinálok? Egyszer nem kérdezted meg, hogy vagyok...mindig csak ez a szxr üzlet...olyan vagy, mint a többiek, játszod az agyad, most is csak papolsz nekem, de igazából nem érdekellek! És igen, egy nulla vagyok, köszönhetően a fantasztikus családi hátteremnek! - Vágja a lányhoz a szavakat , kissé dühösen, s még csak nem is voltak őszinték ezen mondatai. Mindezt csak a düh diktálta belőle, s az igazság, amit a lány mondott ki.
- Ehh..- Legyint egyet a levegőben, majd hátat fordít és dünnyögve indul el a lépcsők felé...

[Csodás]

Zephyr


Évek óta ide járok, és még mindig képes vagyok eltévedni ezeken az idióta folyosókon. Igen, magamban morgok, miközben az alig néhány lámpással megvilágított, árnyas helyen gyalogolok előre, már amennyiben előre felének lehet nevezni a bolyongásomat. Konkrétan semmi bajom nincs a sétával, csak az olyan hülye zsákutcákat nem szeretem, mint amilyenbe most is kerültem.
  -  Csodás... - Összeszorítom a fogaimat, hirtelen megtorpanva az ajtó előtt, aminek majdnem sikerült nekimennem. Így elég valószínű, hogy el fogok késni, vagy más el is késtem az órámról, és már rendesen idegesít is, hogy mindig valami hasonló történik velem. Persze, azt is nem elhanyagolható tény, hogy a szerencse mintha mellettem állna, egy idő után csak megoldódik a dolog.
Az arcomra tapasztom a tenyereimet egy percig gondolkodva, aztán olyan próba-cseresznye alapon kinyújtom a karom az ajtó felé, és a kilincs köré fonom az ujjaim. Először csak finoman nyomom le, de mikor már érezhető, hogy az nem akaródzik kinyílni, eltorzult fintorral az arcomon vadul ráncigálni kezdem.
  -  Nemáá... - Elkapom a kezem, ökölbe szorítva és félhangom további negatív jelzőkkel illetem a nyílászárót. Nem is kicsit dühösen fordulok meg, és indulok vissza a másik irányba, - bár már fogalmam sincsen róla, honnan jöttem -, mintha még az életben nem jártam volna itt. Pedig nem is egyszer, nem is kétszer sikerült már épségben visszajutnom a Mardekárba...
Most már lassú, monoton léptekkel haladok előre, tovább elmélkedve arról, vajon mit mondjak a tanárnak? Biztos, hogy erre még ráfázom, de ez most annyira nem tud érdekelni.
Az lámpák lassan következnek egymás után, és halvány fényük mit sem ér. Ugyan minek sietni? Talán a túlzásba vitt kapkodásom az oka annak, hogy még mindig idelent vagyok. Mellesleg szeretem a pincefolyosókat, az alagsor hűvös, biztonságos környezetét, de nem annyira, hogy fényes nappal is idelent legyek.

[Raymond]

Raymond

Ilyen nincs! Életemben először el fogok késni óráról csak, mert a macskámnak éppen most jutott eszébe elcsavarogni. Biztos nem indultam volna Castello keresésére, ha tudtam volna, hogy ennyi időbe telik megtalálni. Naivan azt gondoltam, pár perc elég lesz rá, hogy megtaláljam, de az valahogy nem jutott eszembe, hogy sötétben elég nehéz megtalálni egy fekete bundájú macskát, aki ráadásul még gyorsabb is nálam. Idő közben pedig már azt elfelejtettem, honnan jöttem, ettől a helyzet még jobb lett. Pár perce még azzal nyugtattam magam, hogy még biztos oda fogok érni a terembe, vagy a professzor biztos késik majd egy kicsit, de aztán ahogy telt az idő ezek a reményeim egyszerűen szertefoszlottak. Mindez pedig egy macskáért. Ha ennek vége valaki emlékeztessen, miért is nem baglyot választottam háziállatnak.
Most már mindegy. Majd megmagyarázom valahogy a késésemet, persze csak, ha kijutok innen még ebben az évben. Amint alkalmam lesz rá, teszek egy csengőt a nyakába, hogy halljam, merre megy. A szememre ugyanis nem hagyatkozhattam. Bár volt némi fény, az édes kevés ilyen sötétségben.
Egy idő után már nem tudtam melyik a jobb megoldás, ha megpróbálok visszatalálni vagy, ha folytatom a keresését. Talán csak a megérzéseimre kellene hallgatnom, és úgy talán egyszerre meg tudnám találni a házi kedvencemet és a visszautat. Az lenne az ironikus, ha ő már régen megtalálta volna a kiutat, amíg én itt járkálok egyedül. Valójában nem is maga Castello biztonsága érdekelt, mert elég értelmes lénynek tartom ahhoz, hogy ki tudjon innen jutni, hiszen egy állatnak mégis csak jobbak a tájékozódó képességei. Ami igazán érdekelt az egy toll volt, amit a kedves kis szőrgolyó volt szíves elvenni, és mikor megpróbáltam visszavenni tőle elmenekült előlem oda, ahol biztos nem találhatom meg. Egész okos. Nem csoda, hiszen az én macskám. Csak jobban örültem volna, ha nem most bizonyítja csodálatos képességeit, és nem az én káromra.
Kevesen tudják, hogy gyűjtöm a madártollakat. Konkrétan a nővéremen, Amandán kívül senki. Az a darab, pedig, amit Castello ellopott az egyik legszebb darab volt, és nem is volt könnyű hozzájutni. Ezért is keresem úgy, mint egy őrült.
Úgy tűnt, hogy most már teljesen eltévedtem, és abba se voltam biztos, hogy még a mai nap kijutok innen, de mielőtt pánikba estem volna, hirtelen léptek hangja ütötte meg a fülemet. Száz százalék, hogy nem a macskám az, ha csak szerzett be idő közben két cipőt, de akkor is örültem, mert így már biztos, hogy nem vagyok egyedül. Biztos voltam benne, hogy ha követem a hangokat, akkor visszajutok oda, ahonnan elindultam, és minden rendben lesz, ezért gyorsítottam a tempón és elkezdtem a léptek irányába sietni. A lépések nem voltak túl gyors üteműek mégis valahogy attól tartottam, hogy egyszer csak megszűnnek, és újra ott tartok, ahol az előbb.
Idő közben kiderült, hogy szinte esélyem sincs eltéveszteni az illetőt, mivel az egyenesen felém közeledik, így ha nem fordul be valahova, akkor a találkozás elkerülhetetlen. Egyre közelebb értem és végül megpillantottam egy sötét alak körvonalait előttem pár méterrel. Vajon ki lehet az? Már csak pár lépés, és megtudom. Bár minek várni, amikor van egy gyorsabb módszer, amivel egy pillanat alatt fényt deríthetek a velem szembe jövő kilétére.
Bal zsebemből egy pillanat alatt előhúztam a pálcámat, majd előre szegeztem.
- Lumos! – Mondtam ki normál hangerővel a varázsigét, mire a pálca hegyén kigyulladt a fény, ami most már megvilágította az eddig sötétben rejtőző személy arcát.
- Ray? – Kérdezem meglepődve, mikor felismerem a fiúban az egyik háztársamat. – Csak nem tévedtél el? - Teszem fel az újabb kérdést egy kicsit gúnyosabb hangon, nem mintha velem nem ugyanez történt volna.

[Eltaláltad, én vagyok.]

Zephyr


Nagyon, de nagyon nem tetszik ez a helyzet most nekem. Egy részről mert gyűlölöm, ha a fejemben a gondolatok egy nagy semmivé vegyülnek össze, és az általuk okozott, hasogató fájdalom sem a legfinomabb érzés.
Ahogy telik az idő, úgy kezd is alkalmazkodni a szemem a félhomályhoz, és már nem kell tovább bámulnom a lábam elé. Felemelem a tekintetem végigfuttatva a folyosó komor kőfalain lassan elnézek a távolba, ahol sajna semmiféle fényt nem látok. Mondjuk ez azért megnyugtató, mert tudom, hogy még élek, már csak az a kérdés, kijutok-e innen még az előtt, hogy kinőne a szakállam.
De nem eshetek kétségbe, így mélyeket szippantok a hűvös levegőből és tovább folytatom az utam arra, amerre épp jónak látom. Mivel nem vagyok biztos benne, hogy ezt a szakaszt jól ismerem, inkább csak keresgélem azt a megfelelő pontot, ahonnan már kitalálok.
Mereven a lábaim elé bámulva haladok tovább, és még akkor sem emelem fel a tekintetem, amikor másik cipőtalpak koppannak. Először is. mert feleslegesnek tartom, nincs mitől félnem, - legalábbis határozottan így érzem, másodszor pedig valószínű, hogy a közelben van, így esélytelen lenne elmenekülni. Talán az egyik árnyas, beugró résznél megvárhatnám, míg eltűnik, de mire a gondolataim eléggé megtisztulnak ahhoz, hogy dönteni tudjak, a léptek egyre erősödő zaja megállásra késztet.
Felemelem a fejem, de abban a pillanatban meg is bánom, mert egy pálcát szegez felém az alak, ráadásul világít, megnyugtató.
Kikapom egyik kezem a zsebemből és a pálca fénye felé tartom, egyúttal meg is lepődve, mikor a meghallom a nevemet.
  -  Eltaláltad, én vagyok. -  Mutatóujjammal lenyomom a pálca végét, és fintorogva pillantok a nálam nem sokkal magasabb srácra. A felismerés azonnal tudatosul bennem, ház-, - ki más járkálna itt? - no meg évfolyamtársam is egyben, bár mire a neve az eszembe jut, néhány percnek el kell telnie hozzá. - Ezzel a fogpiszkálóval akarod kinyomni a szememet, vagy mi?  -  A tarkómra csapom a kezeimet, és álmosan előre görnyedek, a kérdésére pedig megrázom a fejem.
Ha azt mondanám, hogy igen, az mégis csak sértené az egómat, ha viszont nemet mondanék, ki kéne innen vezetnem, mert az fix, hogy ő sem tudja a kiutat. Bár próba szerencse.
  -  Mit keresel?  -  Valamit, vagy valakit minden bizonnyal keres, különben a fenének se kellene az a pálca, amit ő az ujjai között szorongat.
Pff, egy kis késés nem a világ.

Ray

Hallgatás beleegyezés. Remek, akkor ő is eltévedt, amiből az következik, hogy nem tudja megmutatni, merre van a kiút. Ráadásul ő az évfolyamtársam, ami azt jelenti, hogy ugyanarról az óráról késünk le mindketten. Milyen jó, szégyent hozunk a Mardekárra. Komolyan képes vagyok emiatt aggódni? Amikor az se biztos, hogy ebben a tanévben kijutunk innen. Azért ha év végéig nem találnak meg, remélem felkutatják értünk a sulit. Addig meg csak nem halunk éhen.

A fogpiszkálós megjegyzéstől csak még nagyobb lett a mosoly az arcomon.
- Nem volt a terveim között, de most, hogy mondod – Miközben ezt kimondom, a bal kezemmel újra felemelem a pálcámat, amit Ray az előbb volt szíves lenyomni mutatóujjával, majd egy hirtelen mozdulattal a fiú szeme felé közelítem, mintha tényleg ki akarnám szúrni a jobb szemét, aztán hirtelen visszahúzom a fogpiszkálónak titulált tárgyat, mielőtt tényleg megsebezném a diáktársamat. Nem akarom én bántani, hiszen az ő szemeire is szükség van, ha ki akarunk jutni.
- Éppen a keresésedre indultam emberbaráti törődésből – Mondtam teljesen komolyan, miközben végig a szemébe néztem – és micsoda szerencse, megtaláltak. – Tartottam egy kis drámai hatásszünetet.
- Egyébként Castellot üldöztem – Térek rá az igazságra. Neki nem kell magyaráznom, hogy ő a macskám, mivel öt éve lakunk egy hálóteremben, így valószínűleg már meg tudta jegyezni a nevét.
- A kis tolvaj megint ellopott valamit tőlem – Tettem hozzá csak, hogy képben legyen miért is hajkurászom a háziállatomat ilyenkor a pincefolyosón –, de valószínűleg már kijutott, így semmi értelme tovább itt maradnom. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy ideje lenne nekem is órára menni.
Igaz, ahhoz, hogy órára menjek szükség lenne némi felszerelésre is, ami láthatóan nincs a kezemben. Ennek egyszerű az oka: azt hittem, hogy jóval az óra előtt el tudom kapni a szőrgolyót, és még bőven lesz időm visszamenni a cuccokért. De tévedtem. Igen, még én is tudok ilyet csinálni.
- Na most te mesélj. Hogy kerülsz ide? – Kérdeztem tőle a hangomban egy kis gúnnyal. Kíváncsi vagyok, vajon mi az oka annak, hogy ő is itt van. Utána pedig remélem előáll valami ötlettel, hogy miként juthatnánk ki innen.

[Ha-Ha. Nagyon vicces ma valaki.]

Zephyr


Talán nem kéne ötleteket adnom neki, hogyan is kéne használnia azt a pálcát, ha már a rendeltetésszerű működtetés nem megy neki olyan jól, akkor nyugodtan nyomja az ellenfele szemébe. Talán nekem is elő kéne szednem a sajátomat, mert most már biztos, hogy szükség lesz plusz még egyszer ennyi fényre ahhoz, hogy feltérképezzük a menekülési útvonalat.
  - Ha-Ha. Nagyon vicces ma valaki. - A reflexeim szerencsére remekül működnek, és nem előrefelé hanem hátra dőlök kissé, mikor megmozdul a bal keze és vele együtt a pálca is, éppenséggel a jobb szemem felé. Nem örülök neki, hogy itt hadonászik vele, még a végén elsül, vagy tényleg a szemgolyómban végzi. Mondjuk ez inkább fordítva lenne esélyesebb, ugyanis köztudott, hogy én előszeretettel használom mugliként a saját fadarabom, mint például egyes dolgok kipiszkálására az ágy alól, vagy a szobatársak macskáinak leböködésére az ágyamról, mert tényleg elég sokféleképp lehet alkalmazni egy pálcát. Ez nem azt jelenti, hogy mellőzöm a varázslás, mert a párbajokat és az átkokat például különösen kedvelem, főleg mert nem vagyok se nagydarab, se izmos. Voltaképpen csodálom is, hogy nem én vagyok az, akinek a fejét a klotyóba nyomják, de hát ez van. Vannak nálam jóval rosszabb esetek is.
De hál' az égnek nem olyan elvetemült, mint mondjuk egyes hatodévesek, és nem akar itt helyben megkínozni.
  -  Ez tényleg nagy szerencse... -  Hitetlenkedve elhúzom a számat, de aztán ez a fintor egy halvány, hűvös mosolyban végződik. Talán rá se kell kérdeznem, és kiböki, miért is van itt pontosan, bár igazából hirtelen el sem tudom képzelni. Én szerencsére előrelátó vagyok, és magammal hoztam a cuccaimat a fekete táskámba gyömöszölve, a vállamra akasztva, de nála nem látok semmit sem.
Szóval a macska...
Gondolhattam volna, hogy azt a dögöt keresi. Szerencse, hogy nem estem eddig hasra benne, de jobban belegondolva még a színét se láttam annak a macskának. Oké, tényleg sötét van, és ha az emlékezetem nem csal - nem szokott - akkor valami sötét színe van, talán fekete, de ez a félhomály nem akadályoz meg abban, hogy észre ne vegyem. Maximum csak a kitalálásban zavar.
  -  Ellopott? - Inkább csak magamnak morgom a kérdést. Kleptomániás lenne a macska? Erre nem emlékszem, de jobb lesz, ha vigyázok ezentúl a cuccaimra. - Én, - Beszívok egy nagy adag levegőt, hátha gyorsabban pörög majd az oxigéntől az agyam. - csak sétáltam. - Fújom ki óvatosan, nemes egyszerűséggel kibökve a legegyszerűbb választ.
Fogalmam sincs, miért jöttem ide, de már lényegtelen is. Tök mindegy hogyan, csak ki akarok már jutni innen.
  - De most már igazán szeretnék menni innen. - Megköszörülöm a torkom, és a talárom zsebébe nyúlok a pálcámért. Ujjaimat a mahagóni köré fonom, és magam elé tartva elmormogom a "Lumos" varázsigét, mire a pálca végén meg is jelenik a fény, ami így most még nagyobb teret világít be.
Leengedem kicsit a pálcát, és Zephyrre pillantok, aztán néhány lépést teszek az általam helyesnek vélt irányba.