Sean Blaine

SEAN BLAINE

alapok

jelszó || "Ronald, az egyetlen szőke Vízli."
teljes név || Sean Blaine
becenév || -
nem || Férfi
születési hely, idő || Anglia - Hampshire – Portsmouth , 1981.05.08.
kor || 16
faj || Ember
vér || Félvér
évfolyam || 5. évfolyam

a múlt

Ma kaptalak David bácsitól, Scate hozott el, az a tollzsák, tejben-vajban fürdetett dagadt baglyunk. Az Öreg mindig jól tartotta azt a dögöt, mintha egy állatnak akkora törődésre lenne szüksége, akár egy embernek. Na nem mintha azoknak kellene. Én rühellem, mindkét fajt, persze magam nem, furcsa is lenne. Vissza az eredeti gondolatmenethez, nos, azt mondta, azért küld, mert láthatóan kezd elszaladni velem a ló, és nem szeretné, ha egy gumiszobában, vagy nevelőintézetben bezárt állatként kellene utoljára látnia, mielőtt végleg elmegy. Állítólag, ha kiadom, ami nyom, akkor jobb lesz…lehet benne valami, ha úgy működik, mint a budizás. Megint elkanyarodtam…szóval, agg korban van már, és készül a halálra, de érdekes módon ez különösebben nem zavarja…pedig élhetne…sajnálom, mert Ő az egyetlen ember, akiben megbízom, és akire egyáltalán hallgatok, akinek hiszek, akit ~~Szere~~…Sz…~~Sze~~…nehéz leírni a fenébe, Szeretek. Megkért, hogy írjam le az életem, szeretné elolvasni, hogyan is látom a dolgokat. Tulajdonképpen nem értem, miért beszélek veled úgy, mintha élnél, elvégre csak egy rongyos A/4-es spirálfüzet vagy, annak is elég ósdi a sárgás, és szakadt lapjaiddal. Nem beszélve arról, hogy vágja a kezem a fémspirál, ha írok beléd. Rohadt bal kéz, tanulnom kellett volna jobbal írni, amíg vertek. Nevetségesnek érzem magam, már most, egy füzethez beszélek…pedig a java még hátra van. Utálok nevetségesnek festeni.

Ne haragudj David bá, ez nem fog menni…~~nem~~…~~nem~~…~~nem~~…~~nem~~…képtelen vagyok…nem…~~nem~~…lehetetlent kérsz tőlem…~~veszett mód lehetetlent~~. Tudod, hogy soha nem volt erősségem a beszéd, az írás meg pláne, ha a saját gondolataimat kell pergamenre vetnem.

…………nem hiszem el…………

Az igazat megvallva nem tudom, hol a fészkes fenében is kezdhetném a nyamvadt életem mégnyamvadtabb történetének elmesélését, mert fertő az egész, és soha, senkit sem szokott érdekelni egy rohadt dráma. Még engem sem, utálom a drámákat, utálom az életem, nem is értem, miért élek még egyáltalán…az utolsó, aki idekössön a rengeteg ütődött halandó közé, távozni készül. Talán odaát jobb, nem lehet tudni…Hagyjuk el a felvezetést, mert tudom, több kell, hogy megértsed, miért is érzek úgy, ahogyan. Miért mondom azt, amit…hidd el, én sem gondoltam annak idején, hogy ez lesz, de nem lehet visszarepülni a múltba, és tenni az ellen, hogy így alakuljon. Én megtenném…ölnék érte, hogy normális életem lehessen. De, attól nagyon messze vagyok már.

Minden úgy kezdődött, ahogyan az meg van írva abban a bizonyos nem létező Nagykönyvben…megszülettem, lébecoltam fiatalon, akárcsak a többi kis surmó az iskolában. Követ törtem porrá, és adtam el a fiataloknak jó pénzért, a hülyék meg is vették. Fogócskáztam, persze akkor még egy dedós kis senki voltam, szégyellem is magam miatta. Verekedtem…amíg kicsi voltam, a nagyobbakat, amikor nagy, akkor mindenkit. Nem, ne kérdezd…igen, kaptam én is, ha olyannak mentem neki, akinek nem kellett volna. Forrófejű voltam. Erre viszont büszke vagyok, mert jó pár trófeát begyűjtöttem, ami igen szép. Most mutatnám a fogakat, amik itt lapulnak a fiókomban, legalábbis lerajzolnám őket. De nem vagyok egy művészlélek. És igen, bármilyen hihetetlen is, általános iskolába jártam, mielőtt megkaptam volna a behívómat ebbe az ódon kastélyba. De ne szaladjunk ennyire előre. Szóval…éltem az életem, úgy, ahogyan azt Will pofozta belém, szó szerint. Már a kezdetektől utáltak engem is, ahogyan téged is Nagyapó, tudod jól, miért. Tehát kaptam, szinte mindenért, apró kis dolgokba kötöttek bele…Példának okáért, balkezes voltam, hát nekiláttak verni, hogy írjak jobbal, mint az értelmes emberek. Mondtam nekik, hogy a zsenik nagy része balkezes volt, amire azt mondták, hogy : „igen, mindegyik egy őrült idióta”. Nem baj, akkor is szép jövő áll előttem. Az igazat megvallva csodáltam, hogy nem dobtak el, vagy szabadultak meg tőlem, teszem azt, belefojtva a retkes vécénkbe…csak később értettem meg, mennyire egy gennyes, számító mindkettő. Erről is később. Ez aztán a semleges és pozitív hozzáállás, nade, folytatom. Tehát, ő sokkal dominánsabban tudott hatni rám, mint a szajha Catherina. Ne, ne lepődj meg a szóhasználaton, még finom voltam, és ne várd, hogy apunak és anyunak szólítom őket. Te viszont örökre Nagyapó maradsz…rengeteg időt töltöttem nálad suli után, és szabadidőmben. Te tanítottál meg mindenre, amire másnak kellett volna…a varázsvilág, a szájharmonika. Emlékszel, nálad fedeztük fel először, hogy örököltem, animágus vagyok. Ha nem foglalkozol velem annyi éven keresztül…Mindig előre rohanok, pedig nem szeretnék, mert így csak egy kusza valamit olvasol majd.

… …… … …

Egy darabig nem is igen történt semmi érdekesség, leszámítva azt, hogy meglehetősen eleven gyereknek könyveltek el a tanáraim, a verés meg már általánosságszámba ment ott, ahol laktam. Még hogy otthon, azért ne röhögtessük ki magunkat. Ahogyan mondtam, olykor hallgattam Williamre, elvégre…fúj, azért sem fogom, még csak leírni sem. Szakadjon meg, és sújtsa bélféreg a szemeit. Vagy ismét boruljon rá a kétajtós akasztós szekrény. Abban igaza volt, hogy soha ne hagyjam magam, álljak ki az igazamért, bármibe is kerül. Azt elfelejtette mondani, hogy a testi épség az elég nagy érték, így általánosságban véve nem törődtem vele, és kiálltam az olyan dolgokért, amiben úgy gondoltam, igazam van. Ahol apró kétely merült fel, ott próbáltam az arany középutat választani, halasztás, utánajárás, győzelem…újabb kiállás az igazamért. Ez hol szóban, hol ökölben, hol pedig egyéb tárgyakkal történt. Hát, volt, hogy másnak is igaza lett, nem tagadom…miért is tenném. Aztán, bekövetkezett, amit soha nem gondoltam volna…elvertek…nem, ez nem újdonság, inkább csak különlegesség…kórházba kerültem, olyan kalapálást kaptam hét évesen. David bá, amikor megtudtad, szívrohamot kaptál, annyira megijedtél, hogy valami komolyabb bajom van. Ők leszartak, ahogy vagyok, először még mentőt sem akartak hívni, amikor vértől áztatott pofázmánnyal, hiányos fogsorral, majdnem kinyomott szemekkel, és egy-két törött bordával toppantam be az ajtón. Cat ( Catherina ) másnap mesélte el az intenzíven, azt is csak azért, mert rákérdeztem, hogy miért nem jöttél be meglátogatni. Aggódtam érted, megvallom őszintén, mint ahogyan azt is, hogy tudom, ezt az írást csak Te fogod látni, azért merek nyíltan beszélni. Szerencsére mindketten felépültünk, bár az ármány ekkor már folyt javában, amit az a két mihaszna folytatott. Megint előreléptem az időben, sztornó, erről is később.

Tíz éves lettem, csodálom, hogy megértem a kort. Az igazat megvallva ez nálam olyan volt, mint másnak nyolcvan évet élni, merthogy velem a tíz alatt történt annyi minden, mint mással egész életében. Bizonyos szempontból ez nagyon jó, viszont egy másik szemszögből nézve csoda, hogy eleddig nem váltam pszichopata tömeggyilkossá. Bár, az iskolatársak megtanulták a rengeteg törött szék, pad, csont révén, hogy tőlem két méter távolság…tisztelet…köszönni pedig jobb esetben is magázva. Lehet, hogy ez nagyképűen hangzik, de hidd el Öreg, amikor sétálsz valahol, és még a nálad korosabb emberek is félrehúzódnak előled, az már nem semmi. Erős vagyok…erős vagyok…erős vagyok, és nem csak fizikailag kupálódtam ki az elmúlt éveknek köszönhetően. Mentálisan is megtanultam kontrolálni magam, már ahogyan, és akkor, ha éppen akartam. A három eltelt év alatt a verések egyre csak erősödtek, Will a tenyerén kívül elkezdte használni a lábát, az övét, és egyéb tárgyakat, amik a kezébe akadtak. Cat meg végre konyhai felszerelést ragadott, a szentem, mire rájött, mi is van a kezében. Megismerte a fakanalat, persze azt nem tudta mire való, de rájött, hogy azzal nagyobbat tud ütni. Az egyik napon aztán nálam is elszakadt a cérna, és megtettem azt, amit egy gyermek sem tenne meg a szüleivel. Amikor hazaértem, természetesen Tőled, beoldalogtam a kapun a kertbe…odakóvályogtam az ajtóhoz, de már messziről hallottam valami veszekedést. Nem akartam megzavarni őket, hátha elvágják egymás torkát, így csak odalopóztam az ablakhoz. Lehet, hogy azt hitték, majd csak késő este fogok hazamenni, mert nyílt lapokkal játszottak…igen, arról volt szó. Arról, amiért most ott tartasz, ahol. Megtudtam, hogy lefizették az ápolónőd, aki mellesleg szintén egy rihe. Amikor először találkoztam vele a vita hallata után, lerítt róla, hogy egy…később, megint előrecsúsztam az időben. Szóval, a cafat apró részekben csempészte a mérget az ételedbe, így folyamatosan elkezdtél leépülni. Soha nem éreztem még annyi dühöt, mint ami akkor felgyülemlett bennem....

Képszakadás.
Minden fehérré vált egy pillanatra.
Nem láttam semmit.
Szédültem.
Sötétség.
Négykézláb eszméltem, a vita még tartott…a táskám az ablak alatt maradt, és befelé menet megfogtam az első kerti szerszámot, egy kapát. Az ajtót tokostul rúgtam be, megláttak…kinevettek…a vigyor akkor fagyott le az arcukról, amikor oldalba kaptam Willt a cuccal, belemélyedt, vérzett, összeesett. Cat lefagyott, és hátralépett, én meg a szekrényhez, és ráhúztam a már így is vérzőre.
Csattanás.
Egy nyögés.
Némaság.
Soha nem volt még ilyen csend idehaza. Felnéztem, majd letérdeltem Will mellé, és a járólapot itató vérébe nyomtam az ujjaim.
Meleg.
Jó érzés.
Megízleltem.
Lehet, hogy ez betegesen hangzik, de érdekelt, milyen lehet…a győzelem ízét éreztem a számban.
Soha nem feledem.
Cat megfogadta, hogy nem árul el, és soha többé nem fognak verni. Persze nem hittem el, de adott helyzetben többet nem tudtam volna kihozni. Amíg kihívta a mentőket, szájharmonikán játszottam…erre azt mondták, sokkos állapotban vagyok…okosak…elmeséltük, hogy Will a kertből jött be, és mérgében rángatta a szekrényt, az meg rádőlt. Gagyi sztori, a hülye rendőrök meg bevették. Elvégre, Cat hófehér volt, és sokkos…én meg kicsi még ahhoz, hogy ilyet tegyek. Cat húga attól a naptól kezdve minden héten átjött, kellett a támasz…ez a lotyó is egy idióta volt, de legalább szereztem egy jó ismeretséget vele évekkel később. Nem rohanok, majd akkor leírom.

Másnap jártam nálad is Papó, de erről nem tudsz. Viszont, ha minden igaz, Te találtad meg az ápolónőd…ujjait, pedig a többi cseléd volt a célpont vele. A testet meg a telefon közelében…Biztosan megpróbált volna tárcsázni, de nehéz dolog az pusztán egy csonkkal. Fogat fogért…ő elvette tőlem a legfontosabbat, én meg tőle. Vagyis elkezdte…igen, a névtelen levél, hogy kivizsgáltasd magad…nem akartam lebukni…Napokkal később tudatosult bennem, hogy megöltem a nőt, olyan…érdekes volt, mert egy részem mintha el sem hitte volna, a másik pedig üvöltött, hogy helyesen cselekedtem. Nem vagyok benne biztos, hogy szeretném, ha elolvasnád ezt a füzetet…lehet, hogy megírom, és elégetem.

Egy év telt el, Will túlélte, felépült, kicsit oldalra dőlve sétálgatott, mint valami retardált. Minden egyes alkalommal megmosolyogtam, noha korholtam magam, hogy nem voltam kicsit pontosabb. Már nem élne…igaz, akkor két ember vére száradna a lelkemen…kárhozat. Mindegy, megkaptam a levelet a Roxfortból, mondanom sem kell, nem esett nehezemre a költözés, elvégre rühelltem otthon lakni. Fura, minden diákot az apja-anyja kísért ki, engem Te, de én örültem neki. Szeretetet adtál, és támogattál anyagilag is…kár, hogy nem Te vagy az apám.

Iskola, a második életem éltem, újjászülettem, mert nem kellett az otthon áporodott és romlott szagát szimatolnom. Különcnek tartottak a többiek, nem igazán akadtak barátaim. Ahogyan lenni szokás, az erősnek tűnni szeretők szinte azonnal megpróbáltak egyfajta hatalmi pozíciót kiharcolni maguknak, hogy tudassák, élnek. Nem igazán szóltam bele a gyerekes belharcokba, elvégre, a vezetők elbuknak. Így, vagy úgy, de ha nem úgy teszik a dolgukat, ahogyan azt kell, kést raknak a hátukba. Nekem van egy…Mindegy…Azokon az órákon, amik érdekeltek, figyeltem, a többi órán meg úgy festett, mintha valóban érdekelne.

Az első év felénél aztán ki tudja miért, de felfigyelt rám egy elsőéves diáktársam. Először csak azt hittem, a másik oldalon hajtja a vizet, de aztán szóltak páran, hogy húzzam meg magam. Mintha eddig annyira tomboltam volna.

Délután.
Hideg.
Remegnem kellett volna, de az a gyengeség jele.
Megfeszítettem az izmaim.
Kocogás
A fogaim.
Ahogyan befordultam a sarkon, hét évfolyamtársam álldogált velem szemben, Mardekár. Tipikus esete annak, amikor tudtam, szaladnom kellene. Utálok futni. Elkaptak, megvertek. Csodáltam őket, milyen bátrak is, heten egy ellen…a viadal végén aztán elvették a nyakláncomat, amit Tőled kaptam, és belevágták az egyik tűzfogóba. A folyosó szélén állnak, és fellobban bennük a tűz, ha arra jársz, olyan, mint egy szaros pilács, mert ugye normálisra nem telik a hangulatfokozás végett. Ott röhögtek, hogy mit fogok tenni, elvégre, ha közelebb mentem, kigyulladt a láng. Amúgy vérzett a szám, meghúzódott a kezem, és folt volt mindkét szememen. Felkeltem, odabattyogtam…és belenyúltam.
Fájdalom.
Ezernyi tűt éreztem a karomon.
Nem bírtam.
Nem ájulhattam el a fájdalomtól.
Kivettem a nyakláncot, égett a talárom ujja, a tenyerem is rendesen kapott…aztán kijelentettem : „Halottak vagytok.” Szar ómen ilyet hallani tőlem. Eloltottam a karom.
Sötétség.
A gyengélkedőn keltem, ott voltál Te is…Pompfrey segédletével eltüntetted a hegeket, valamiféle bűbájjal, noha a bal kezem csuklótól lefelé szikes, olyan érdes a bőr rajta. Oh igen, elkaptam őket egyesével, és kipicsáztam mindet…azóta kuss van. A kolompost meg fogom ölni, ha megint próbálkozik.

Az év ezután nyugalmasan telt, nem piszkált senki…év végén hazautaztam. Ekkor mesélted el azt, amiről tudtam, hogy valaki mérgezett, és már nincs visszaút, nem is akarsz visszautat, mert a világ egy nagy büdös klotyó. Akkor gyűlöltelek, mert nem gondoltál rám…aztán odaraktad elém a végrendeletet. Rengeteg pénz…rájöttem, Caték miért akartak eltenni láb alól. Ha tudtam volna, hogy utánad ki is következik, biztosan behidalok. Nyalná meg a testüket ezer csalán, és marná ki az arcukat egy liter sósav. Később, nem akarok előreszaladni…

A második nyugalmasan telt. Természetesen csak azután, hogy kedves barátomat, a főkolompost lenyomtam egy tanóra előtt. Tanár nem látott, arra olyan kínosan ügyeltem, mint arra, hogy a ruházatom és a megjelenésem mindig ápolt legyen. Kötekedett, pálcát akart rántani, fél méterre sem álhatott a balomon. Gyökér. Könyökkel olyat kapott, hogy betörött az orra. Elesett. A lábam meg nem pont akkor kelt önálló életre? Nem is értettem az egészet. Mivel kínos lett volna, ha a tanár így látja, és az alsó emeleten voltunk, a hajánál fogva az ablakhoz húztam, és megkértem, ugorjon ki, ne is lássam. Olyan randa volt, ahogy vérzett a pofája, meg nyöszörgött, mint egy ringyó a vendége alatt. Azt hiszem ez a látvány betett egyeseknek…a csajoknak viszont rettenet bejött, legalábbis, a nagy részüknek csillogással vegyes félelem ült a szemében. Őszintén, élveztem, de nem mutattam. Rémesen nyugalmas arccal mértem végig a csapatot, megértették a jelzést. A párkánynak nyomva a derekam kaptam elő a szájharmonikámat…játszani kezdtem…sokan kiborultak. Voltak még kisebb csete-paték, de nem méltóak az említésre.

Hazamentem év végén, év közben nem, mert külföldre vittek kezeltetni. Otthon ért a meglepetés, Will egy szaros pisztollyal az ajtóban várt. Meglepődtem, hogy mi van, félni nem féltem. Maximum agyonlő. De akkor biztosan visszajárok majd noszogatni a retkes fajtáját. Ehelyett lábon lőtte Catet. Érdekes, én mondjuk a szeme közé toltam volna, hogy biztos legyen. Persze felfogtam, mire megy ki a játék. Elővett egy másikat, hatlövetűt…amivel lőtt, azt meg a kezembe adta. Mekkora egy rohadt amatőr, legalább az ujjlenyomatokat törölgette volna le. Markolattal felém nyújtotta…hiba. Meghúztam a ravaszt, és ellőttem a térdét. Visított, mint egy útszéli ribanc, persze a másik fegyvert eldobta, és a sebhez kapott. Kifaggattam őket, és elmesélték. Azért akartak eltenni láb alól, először téged, mert már megvolt a végrendelet. Már akkor megvolt, amikor megszülettem. Te vagy az apám, hihetetlen, hogy ennyit jelentek neked. Vissza. Engem azért akartak kinyírni idő előtt, mert akkor utolsó örökösként rájuk szállt volna a vagyon. Egy meghatalmazást kellett volna aláírnom a számukra, mielőtt kinyírnak. Kedves emberek, hogy temetném el őket élve egy rakás szkarabeusz bogárral. Bár, szegény bogarak éhen halnának, mert szart azért ők sem esznek. Feljelentettem mindkettőt, de hála Cat apjának, és a kapcsolatainak, nem történt semmi.

Harmadik évről szó se…tanulgattam…elvoltam, mint a formalinban tartott vese. Érdekes módon akadt pár lány, aki megpróbált közeledni. Egy-kettő jó volt arra, legalábbis külsőre, hogy mellettem sétáljon. Az egyiknek kerek-perec megmondtam, hogyha velem sétál, és megszólal anélkül, hogy mondanám, összeverem. Év végén aztán ismét haza, sokáig tartott a kezelésed. Szóval haza, Cat testvére, Elizabeth megházasodott. Valami Lupent vett el. A csóka a Nagybátyám lett. Öröm, egy barommal több, aki szopathat. Nem volt elég három púp a hátamon. Telt a nyár, és mivel új volt a dolog, elég sokat lógtak együtt a felnőttek. Ráébredtem, hogy ez a Cedrah mégsem akkora idióta, mint amilyennek fest, láthatóan tele volt a töke az egész vigyorpartyval. Az egyiken kiment levegőzni, utánamentem…ilyen sem volt még. Beszélgettem egy emberrel, viszonylag értelmesen…viszonylag.

Negyedik szintén egy hanyagolható év volt…a szememben. Persze történések voltak, mint mindig. De így, ennyi idő után azért a társak már tudták, hányadán kell állni velem…voltak, akik még próbálkoztak. Olyankor mindig lendült kicsit a gyengélkedő forgalma…Jajj, majd elfelejtettem a roxmortsi kiruccanást. Odalent kortyoltam pár kört a Három Seprűben, és egy részeg fószer kiszúrt magának. Kimentem a kocsma mögé, tudtam, hogy jönni fog, de így kevésbé feltűnő, ha megcsapom. Odajött, és kötekedni kezdett velem, egy gyerekkel. Annyira nem érdekelt, így csak kitéptem a kezéből az üveget, és széttörtem a nyakának oldalán. Indultam volna, de a tag elkapta a bokám, elestem. Koszos lett a ruhám. Felpattantam, aztán a szemébe rúgtam egy jó adag földet…utána megtapostam a fejét. Elájult…nálam volt a késem…levágtam az ujjait, amikkel megfogott, és amik miatt elestem. Lehet, hogy hatással vannak rám az ujjak? Otthagytam, séta közben pedig szájharmonikáztam…ez valami őrület nálam. Az év legkirívóbb esete…mást tényleg nem csináltam.

Nyáron nálad voltam, oktattál, már amennyire még tudtál. Bár éreztem rajtad, hogy fáradtabb vagy, mint szoktál. Próbáltam minél többet segédkezni Neked…de a nyár végén csak el kellett szakadnunk megint. Itt tartunk most…küldted a dagadt baglyod, én meg írtam.

Egyetlen dolog van, ami miatt nem akarom elküldeni…nem akarok ártani Neked vele. Nem leánymese, amit leírtam, legalábbis azt hiszem. Tartok tőle, hogy már az első bekezdések után rosszul lennél…tartok tőle, hogy megvetnél…Az akarok maradni a szemedben, akit ismersz.

jellem

Összetett személyiség - s bár erősnek, sérthetetlennek mutatja magát, közel sem az. Nehezen lehet kiismerni... Nem enged közel magához senkit. Fél attól, hogy elveszti az egyetlen embert, akit... szeretett életében. A családi háttere nem a legjobb - talán éppen ezért lett olyan, amilyen; elutasító, esetleg... kegyetlen. A szíve mélyén ugyanakkor vágyik arra, hogy megértsék... De képtelen nyitni, és egyszerűbb az (egyébként cseppet sem könnyű) élete úgy, hogy egyedül van. Nem akar megfelelni másoknak - a saját elvei, saját elgondolásai alapján szeretne élni, utálja a korlátokat...

apróságok

mindig ||

David nagyapó
Szájharmonika
Ujjak
Igényes megjelenés
Látni mások szemében a félelmet

soha ||

William
Catherina
Gyengeség
Igénytelenség

dementorok || Amikor kinyitotta a levelet, amiben tudatták vele, David halott…
mumus || Dementor
titkok ||

Megölte David bácsi ápolónőjét, és levágta az ujjait
levágta egy részeg ujjait, mert az elgáncsolta, és emiatt koszos lett a ruhája

rossz szokás || Szájharmonikázni győzelem után; kegyetlen visszavágás

a család

apa || William Blaine – 45 éves - Anglia – London - Sárvérű
anya || Catherina Blaine, leánykori nevén Catherina Clayton – 41 éves – Anglia – Newcastle - Sárvérű
testvérek || -
családi állapot || Egyedülálló
állatok || -

külsőségek

magasság || 172 centiméter
tömeg || 75 kilógramm
rassz || Európai
szemszín || Világoskék
hajszín || Fekete
különleges ismertetőjel || A velejáró borongós hangulat, bal csuklótól az ujjakig szitás, érdes bőr az égés miatt
kinézet |

Blaine testfelépítése, azaz súly-tömeg eloszlása arányos. Köszönhetően a Roxfort előtti éveknek meglehetősen sportos testalkatú, így a súlyából származó „felesleg” izomzat formájában jelentkezik karjain és lábain. Tartása büszke, járása mégis könnyed és dinamikus. Mindig és mindenkor látható rajta, hogy ápolt, tiszta, erre nagyon ügyel.

Arca kissé hosszúkás, álla valamelyest keskeny. Haját tetszik-e másoknak, avagy sem, zselézi. Véleménye szerint többek között ez is hozzátartozik az ápolt küllemhez. Egyetlen dolog töri meg ezt az „idillt”, az apróra hagyott borosta. Ami megragadja az embert, ha szemben áll vele, a két hatalmas, fájdalommal és agresszivitással itatott jégszín szempár…egyszerre magával ragadó, és félelmetes, mintha Sean az ember lelkébe látna velük.

egészségi állapot || Egészséges

a tudás

varázslói ismeretek ||

Az iskola előtt meglehetősen keveset tudott tanulni, köszönhetően magánéleti problémáinak, így lemaradását a társaihoz képest a Roxfort falai között kellett pótolnia. Jelenleg négy év tananyagát ismeri, azonban vannak tárgyak, amelyekből kiemelkedő a teljesítménye.

Az SVK már a kezdetektől fogva az erősségei közé tartozott, köszönhetően annak, hogy rengeteget okította őt a szünetekben az öreg David. Minthogy animágus, közel áll hozzá az Átváltoztatástan is, amelyből szintén meglehetősen jó eredményeket ért el eleddig. Kedvenc tárgyai közé sorolható még a Bájitaltan és az Alkímia tudománya is, melyeket könyvtári kutakodásaival szokott tökéletesíteni.

Bűbájtanból, Gyógynövénytanból és LLG-ből nem alkotott korszakalkotót, egyszerűen, jobb dolga nem lévén figyel az órán, és memorizálja a tanár szavait. Mondhatni, szabadidejében egyszer, legfeljebb kétszer kell átolvasnia a kötelező anyagot, hogy tartsa azt a szintet, amely szükséges lehet az RBF-hez.

A Mágiatörténet épp annyira érdekli, mint a Kviddics, semennyire…hasonló érzésekkel gondol az Asztronómiára, amely inkább csak púp a hátán, mint tantárgy. Véleménye ellenére figyel az órán, elvégre utál elbukni, és utál veszíteni. Kihívásnak tekinti, és az ellenkezője ellenére próbálja azt a látszatot kelteni, mintha valóban olyan tárgyakról lenne szó, amelyekre szívesen jár.

mugli képzettségek || Szájharmonikázik
pálca típusa || 13 és fél hüvelyk - Bodza, Unikornis szőr maggal
különlegesség ||

Animágus – Alakja : Holló
Szereti magányosan tölteni a szabadidejét, róni a folyosókat, a tanórákon is próbál olyan helyet keresni, ahol a legkevésbé sem kell diáktársaival szót váltania.

egy darabka belőled

Kora reggel „keltem fel”, azóta alig aludtam valamit, amióta az a rühes bagoly meghozta a levelet David bácsi halálhíréről. Tudom, hogy szemét dolog volt eltörni a nyakát, elvégre nem ő tehetett róla, de csak egy állatról beszélünk. A lábát, amire az üzenetet tűzték, megtartottam emlékbe, ahogyan a levelet is. A Nagybátyám kotyvasztott valami szart, amitől megtartja a formáját, és állagát is, nem fog megrohadni nekem, meg lebomlani, bűzleni. Fényes lett, mintha viasz lenne az egész…de…csak ez maradt nekem Belőle, és a mérhetetlen vagyona, amit a Gringottsba utalt át, külön nyitva nekem egy számlát. Tizennyolc éves koromig havonta határozott összeget vehetek csak fel, amint elértem a felnőttkort, akkor fogok rendelkezni az egész vagyonnal. Nem fogom elherdálni, mint azok a naív picsák, vagy dúsgazdag lepénylelkű parasztok…terveim vannak. Ha már különc vagyok, akkor meg fogom adni a módját, hogy valóban annak tekintsen a sok mihaszna.

Dagadt szemekkel és kócosan üldögéltem az ágyamban, a kezemben tartottam a bagolylábat, rajta az összecsavart kis üzenettel. A nyakláncomra fogom tűzni, hogy mindig ott hordhassam, közel a szívemhez. Akkor kaptam észbe, oldalra pillantottam. Az éjjeli szekrényemen ott hevert a füzetem, az a füzet. Nem láttam értelmét elrakni, elvégre nem volt szobatársam, és nem igazán mert ide bejönni senki. Álmatagon fürkésztem, mit is kellene tennem vele. Egyrészt, örültem, mert így David Nagyapó olyannak tartott meg a lelkében, amilyennek szeretett. Talán, ha elolvasta volna, akkor megváltozik a véleménye. Soha nem fogom megtudni.
Határoztam.
A tisztálkodást követően felöltöztem, éjfekete ruházat, barna bőrkabát…a Rengetegbe megyek.

Csend.
Mindenütt csend.
Kopp….kopp…kopp…
Csak a cipőm ütemes kopogása vert visszhangot a folyosók undorító, visszataszítóan ordenáré falain. Komor tekintettel barangoltam, egyenesen a Keleti szárny felé, hogy a bejárati csarnokot elhagyva mehessek oda, ahová tilos. A tanárok féltenek minket, csak nem értem, miért. Pár szaros állat nem sokat tehet, vagy tegyen, nyírjanak ki odakint. Mi lesz akkor, semmi. Jobbomban tartottam a füzetet, a jobb tenyerem pedig hol ökölbe szorult, hol pedig kiengedett. Igen, ideges voltam, nagyon. Talán emiatt tompult a hallásom, vagy csak azért, mert annyi gondolat járt a fejemben, hogy másra nem is maradt energiám koncentrálni. Figyelni sem figyeltem az igazat megvallva, csak a folyosót láttam, mintha megszakadt volna minden kép.
Tompa fájdalom.
Koppanás.
Megálltam, az igazat megvallva meg sem tántorított, hogy nekem jött egy elsős. Az első pillantásommal a ruhámat mértem végig, különös tekintettel a cipőmre. Nem láttam rajta nyomot, és a nadrágom, kabátom is tisztának tűnt. Még mondja valaki, hogy egyeseknek nincs szerencséje. A jobbom megszorult, a füzetnek hiányzott a külső, kemény borítója, így összenyomódott. A zsebembe süllyesztettem, miközben a vakmerő kis nyavalyást méregettem. A földön tenyerelt…picik voltak az ujjai, úgy döntöttem, hagyom, hadd nőjenek még kicsit. Elsüllyesztettem a zsebembe az élettörténetem, majd nyújtottam felé a kezem. Elmosolyodott.
Én is.
Haloványan.
Amikor adta a kezét, megszorítottam, ahogyan tudtam, hadd fájjon. Az sem zavart, ha esetleg ropogtak a csontok. Felrántottam, de azzal a lendülettel fel is kentem az oldalfalra. A balomat a nyaka hátsó részére helyeztem, és nyomtam a fal felé, erőből.
Nyekkent.
Sírt.
Elengedtem a kezét, és letöröltem az egyik könnycseppet az arcáról. Közel hajoltam, a füléhez.
Suttogó szavak.
- Legközelebb vigyázni fogsz!
Lihegett.
Félt.
- Vigyázni fogok, csak eressz már el! Fááááááááááááááááááj!
Megfogtam a kezét, amivel a falat támasztotta…az egyik ujját.
- Legközelebb nem leszek elnéző! Minden egyes hibád alkalmával le fogom vágni egy ujjad! Ha ezt visszahallom valakitől, azt a legnagyobb hibának fogom felszámolni.
Bólogatott.
Elengedtem.
Utoljára még meglöktem a fejét, hogy újra elessen. Keresztültaposva a tanszerein indultam tovább, hogy a füzet bevégezhesse…

egyéb

A napló soha nem lett elküldve David Nagybácsinak, mert az elkészültének napján Sean baglyot kapott…az Öreg elhunyt…

Catherina Clayton Anthony Clayton lánya, így Elizabeth Clayton nővére. Cedrah Lupen ezáltal a fiú Nagybátyja.