+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Keleti szárny - A Főépület
| | | | | |-+  Nagyterem
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 2 [3] 4 5 ... 12 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Nagyterem  (Megtekintve 41924 alkalommal)

Johnathan Parker
Eltávozott karakter
*****

negyedév

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #30 Dátum: 2008. 07. 16. - 06:28:16 »
0

[Amynek Mosolyog]

Nem kér inni. Már ivott? Jaaah, a narancs, hát persze. Nem nagyon értem, hogyan tudta azzal csillapítani szomját, mert nekem ha narancsot eszek és savanyú, összeragad tőle a torkom. Ha pedig édes - mégjobban.
- Áh, értem...
Ezt még igen, de, hogy a következő pillanatban mit keres a kezemben a narancs, már nem. Nagyra nyílt szemekkel bámulok a gyümölcsömre, ami nem mellékesen irtő vicces lehet egy-két diák számára. De sajnos legújabb kincsemet nem sokáig nézegethettem, mert jött a kövertkező kérdés. Mielőtt válaszolnék, felállunk és elindulunk a kapu felé. (A narancsot az asztalon hagytam.)
- Hát... Liverpoolban születtem, ott van a házunk, de édesanyámat Párizshoz köti a munkája és volt, hogy elkísértem. Nagyon sokszor vol, hogy elkísértem.
Erősítem meg a válaszomat és elengedek a félmosolyt. Ha egy jó divattervező az édesanyád és a nagy divat-fővárosok közül Párizs van hozzátok legközelebb, hát száz százalék, hogy te félig ott nevelkedsz. Igaz, Olaszországot jobban bírnám. Milánó számomra sokkal érdekesebb. Bár... lehet azért, mert a Francia fővárosnak már kiismertem a titkait, ismerem, mint a tenyeremet.
Lassan kiérünk a folyosóra. Az ajtónál persze megint eljátszom, hogy megállok egy kicsit és úgy magyarázok Amynek, és ki gondolná.. pont akkor jönnének be. Meg mennének ki. Eddig senki egy moccanást se tett, de akkor, amikor én ott állok, és a legégőbb helyzetbe lehetne hozni - egy lány előtt, - megteszik! Először balról jön a lökés. Aztán hátulról. Még mindig fáj egy kicsit. Oldalamat símogatva pillantok Amyre.
- Micsoda?
Nézek nagy értetlen. Nem nagyon esik le először, hogy mi a helyzet. Miért ne kellett volna megkérdeznie? Véleményem szerint ilyenkor alap dolog, hogy rákérdezünk, miért is cikáztam. Persze nem az alap dolog, hogy én kérdezem, hanem, hogy Ő kérdezi tőlem. Ez a híres John- féle Kérdezz-Felelek játék. Tök izgi.
- Jah, hogy az... hát... nem volt benne semmi titkolni való, szóval... semmi gond...
Egy újabb félmosoly, aztán kicsit odébbállok az ajtóból. Nagyon odébb. Nem is akarom látni.
- Öhm.. merre tovább? Vagy.. van valami programod? Nem akarlak feltartani...
Így van. Nem akarom, hogy miattam késsen le valami randevút, vagy hasonlót, esetleg egy büntetőmunkát, bár azokat nem ezekre az órákra szokták kitűzni. Hogy a tanárok miért szeretik ezeket a kései órákban intéztetni? Talán, hogy másnap reggel a diák még fel se tudjon kelni. Plusz büntetés. Na szép...
Naplózva

Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye.

Keith Mirol
Eltávozott karakter
*****

hetedév

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #31 Dátum: 2008. 07. 17. - 01:28:14 »
0

~ Vikitria ~
Mosolyog


A szemek csillogva ragyognak rá a fényesen izzó zöld almára, melyet a csontos ujjak még mindig maguk között tartanak. A papírszerű archoz tartozó álkapocs folyamatosan mozog, le és fel, miközben a dús levű almából kiharapott darabot rágja össze. A mély szemek a sötétbarna asztalt kémlelik, melyre itt-ott néhány morzsa kiszóródott, majd lassan ismét visszatekint Rád. Rád, akit soha sem látott eddig, mert nem adatottak meg azok a gyermekévek melyeket egykoron, talán együtt kellett volna tölteniük. Vajon mi lenne most, ha akkor minden úgy történik, ahogyan annak lennie kell? Akkor is így ülnének egymással szemben? Hiszen most is úgy merednek egymásra, mintha találkozásuk, már apró tipegő korukban megtörtént volna. Mintha ez a találkozás is csak egy lenne a sok közül.
Ennek kéne látszódnia?
Ők, mint két nemes arisztokrata család sarjai, akiknek sosem kellene, hogy számítson semmi, a hatalmon, a pénzen és a megjátszáson kívül. Akiknek mindig azt a tökéletes látszatot kéne nyújtaniuk, hogy megmutassák az embereknek: Ők mások, mint a többiek.
Más. Különböző. Kimagasló. Tökéletes. Más…
Egész életében arra nevelték, hogy más legyen. Mindegy, hogy kicsoda. Csak más. Csak képzeld el. Próbáld megérteni. Megszületsz egy embernek. Egy olyan embernek, akiből rajtad kívül nincs ugyanolyan ezen a világon. S megtiltják azt, hogy az legyél, akinek születtél. Mintha kapnál… két almát, két külön tányéron. Az egyiken csak a csupasz alma hever, mit egy szempillantás alatt megkaphatsz. Magy a másik, körül van véve mindenféle jelentéktelen körítéssel. Tudod, hogy az egyszerűbbet kellene választanod. Ám mégis, a másikat varrják a nyakadba. Mert az látszatra olyan más… Olyan tökéletes.
- Vikitria, ugye?
Csillognak feléd a szemek. A kábító barna szemek, melyben a hatalmas feneketlen mélységen, talán csak Te látsz túl.
Sosem akart más lenni. Gyűlölt más lenni. De bármennyire is gyűlölte, és bármennyire is próbált ellenállni, a jégpáncél tudta nélkül emelkedett elméje felé. Ahogyan annak lennie kellett. Ám végül Ő túlságosan más lett a családban. Saját maga. És ez lett az oka annak is, hogy James sosem tudta fiaként szeretni.
A vékony ajkak enyhe somolygásra húzódnak, mikor az íriszek egy röpke pillanatban visszaugranak a hosszú ujjak között zöldellő almára. Neki Mirol létére sikerült azt az almát megszereznie, amelyiket könnyebb volt, az apai szigor, és nevelés ellenére. A kérdés, hogy a vele szemben ülő, csinos és ifjú hölgynek is sikerül-e? Ő is ezt akarná?
A barna korongok talán több ideig bámultak rá somolyogva az almára, mint ahogyan azt eltervezte. Ismét ropogás, reccsenés, s az almából egy újabb darabka látszik eltűnni. A beesett arc ismét feléd fordul észrevéve, hogy azon a tündöklő, bájos női arcon, mintha röpke értetlenség ült volna ki. Mintha hallaná azt lelki füleivel, ahogyan a maszk melyet kedves unokatestvéréről vél leesni, szinte koppanna a földön, s törne apró szilánkokra. Ám az ilyen maszkokat bár darabonként, de újból össze lehet rakni. Te össze raknád?
- Tudod – kezd bele, s karjaival kissé jobban az asztalra támaszkodva a lányhoz hajol, mintha valami titkot próbálna elmondani – Hiába vagy Mirol, ha képtelen vagy a nélkül döntést hozni, vagy akár cselekedni, hogy ne számítson az a néhány betű, ami a családodat mutatja meg.
Szemek továbbra is a lányéban merülnek el. Mintha csak korán reggel beletekintene az elhomályosult tükörbe. Csak most, a táskák helyett, egy gyönyörű, ragyogó mélyzöld női szempár tekint vissza rá, ha Maya bele méltat nézni unokatestvére szemeibe. Talán ez a láyn lenne az egyetlen, akihez másképp viszonyulna. A férfias karok, melyeken eddig könyöke végével támasztotta magát, lassan elveszítik, a sújt mely eddig a támaszkodástól nehezül rá, s ismét pihenve fekszenek vissza az asztalra.
- De gondolom az apám, ennek épp az ellenkezőjét állítja. Ahogyan az előbb Te is próbáltad, Vikitria.
Az friss gyümölcsből ismét egy darabbal kevesebb lesz. A hatalmas harapások gyanánt lassan elfogyni látszik nem úgy, mint méz szőke leányzó tányérjában lévő torta maradékai.
- Viszont örülök, hogy erről, ha legalább egy kis időre is, de letettél. Egyébként sajnálom, ha elvettem volna az étvágyadat. Gondolom, hogy a cigaretta szag nem éppen kellemes.
A tekintet elmosódik a boszorkány mélyzöld szemeiből, és a fej egy apró bökésre mozdul, az elfogyni nem akaró túrótorta irányába. Ám valamiért mégis tudja azt, hogy most nem a lassan megszokni váló dohány a bűnös a tányéron maradt falatok miatt.
Naplózva

Keith Mirol

Josey Butler
Eltávozott karakter
*****

5

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #32 Dátum: 2008. 08. 07. - 21:54:46 »
0

Egészségfejlesztés óra


Egészségfejlesztés.
Mintha csak neki találták volna ki.
Vajon hasonlítani fog a testneveléshez? Aligha hiszi. Az az egyetlen tárgy volt, amit szeretett a mugliknál a fizikán kívül. Egyiket sem oktatják a Roxfortban. Jellemző.
Miss Torre. Nem ő az iskolapszichológus? Nem hozzá kéne lejárnia minden harmadik délután? Halvány emlék dereng fel neki a Wilsonnak tett ígéretéből, miszerint rendszeresen felkeresi majd az iskolapszichológust. Neki azonban már nincs szüksége ilyesmire, és őszintén szólva abból is elege van, hogy az érzelmeiről beszéljen. Bárkinek. Akárkinek. Nemhogy idegeneknek. Ezekiel és Wilson rendben van. Keith is.
Keith...
Mélyet sóhajt, és kiemeli kócos loboncát a kopott, kinyúlt szürke kötött garbó nyakán, majd elindul le a Nagyterembe. Te jó ég, rég járt ott. Az étkezéseket rendszerint kihagyja, pláne mostanában. Néha esténként lemegy a konyhára egy szelet pirítósért meg némi hideg, üres teáért, de azok is hamar kikötnek a vécékagylóban. Vagy a csapban. Mikor melyik. A varázspálcájával szerencsére elég könnyen megy a takarítás.
Szóval, kicsit ismerős idegenként sétál be a nagyterembe, a kiírt időpont előtt egy kicsivel, de még szinte senki nincs itt rajta kívül.

Helyet foglal valahol középtájt a Mardekár asztalánál, ami azt jelenti, hogy mivel a diákság fele lesz jelen, eléggé hátul lesz ahhoz, hogy senki ne vegye majd észre.
Tökéletes hely.
Naplózva

Vikitria Mirol
Eltávozott karakter
*****


Hetedév - Haláltfaló Iskolaelső Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #33 Dátum: 2008. 08. 08. - 13:08:12 »
0

~ Keith szív ~


  Csak egy apró bólintással jeleztem felé, hogy igen Vikitria a nevem, de ez csak formaság volt, mert tisztában voltam vele, ha nem reagálok akkor is jól tudja ki is vagyok. Vikitria Maya Henderson, születési nevén Mirol, egy Griffendéles leányzó.
  Belegondolva, követhettem volna apám sorsát, megtagadhattam volna a családom, ha már meg volt rá az esélyem. Soha nem is kellett volna senki előtt felfednem valódi kilétem és élhettem volna továbbra is Hendersonként, de nem akartam. Pedig rengeteg minden kötött volna a régi életemhez, olyan emberek szeretetét és hűségét kaptam volna, akiket vétek lenne elveszíteni, de én még is azon az úton jártam, hogy elveszítsem. 
  -Bizonyára tudod, hogy apám azért halt meg, mert megtagadta a családját, ezzel magával ragadva anyámat és tizenhat évnyi tudatlanságba sodorva engemet. Maradhattam volna örökre a homály tengerébe, de nem tettem. – mondtam teljesen egyszerű tényként közölve.
  Mit akartam ezzel elérni? Semmi különösebbet, mint csupán tudatosítani benne, hogy Önmagam vagyok és mióta tisztában vagyok azzal, hogy honnan is jöttem, még inkább. Nem volt ebben semmi álca, semmi játék, de nem is volt kislányosan értetlen. Eddigi két reakcióm tökéletes keveréke volt, amivel unokatestvérem tudtára akartam adni, hogy tudom jól ki vagyok, tudom jól mik a szabályok, és elfogadtam, sőt én élvezem is.
  Azért érdekes volt ez az eddig néhány elhangzott mondat Keith szájából, mert valahogy azaz érzésem támadt belőle, hogy védeni próbálna, mintha életemben először egy báty oltalmazó szavait hallgatnám. Soha nem volt családom és most egyszeriben kaptam egyet és mintha nem is teltek volna el azok az évek míg nem tudtunk a másik létezéséről. Keith-szel úgy tekintettünk a másikra, mintha együtt nőttünk volna fel, vagy legalább is én így éreztem, de ugyanakkor volt valami a már majdnem felnőtt férfiban, ami bizonytalansággal töltött el. Egyszerűen nem tudtam, tőle mire számíthatok. Jamest ismertem, legalábbis egy szinten, de az a szint pont elég volt hozzá, hogy ne lepődjek meg soha semmin. Hasonlítottam rá rengeteg mindenben, így a legtöbbször csak magamból kellett kiindulnom, de Kieth… Ő más volt. Nála azt éreztem, hogy inkább lenne az én helyemben, de akkor soha nem kereste volna fel a Mirolok fejét, hogy közéjük tartózhasson, de ha már nem volt más választása, elfogadta sorsát.
  - Apád a Mirolok családfője, egy eszme képviselője, jól tudja, hogyan kell Mirolként viselkedni, Ő egy tökéletes Úriember, aki szívélyesen befogadott a családjába.
  Keith valahogy kihozta az énem egy olyan részét, amit bevallok én sem igazán ismertem. Valahogy mellette sem a Griffendéles énem nem jött elő, sem a nemes. Mellette… Fura így belegondolni, de önmagam voltam. Ő tudta ki vagyok, tudta hova tartozom, tudta milyen szabályok vonatkoznak rám és hogy hiába kerültem be önszántamból a családba, akkor sem voltam teljesen odavaló. Igen, ezzel tisztában voltam, ha minden porcikám oda illett volna, akkor nem gyötörtek volna kétségek, de ha James közelében voltam akkor nem is léteztek ezek a kétségek. De most, Mirolnak éreztem magam, egy Mirolnak aki Griffendéles és akinek nem kell döntenie a régi és az új élete között, mert valaki elfogadja ezt.
  Fogalmam sem volt miért támadtak ezek a gondolataim, nem is értettem őket, de mégis valamiért így éreztem és talán emiatt tartottam egy kicsit unokabátyámtól. Mert nem ismertem, nem tudtam ki ő, de mégis ilyen érzelmeket váltott ki belőlem.
  Hirtelen kizökkentett az ismeretlen rokon az elmélkedésből. Elvenni az étvágyam, miért? Aztán leesett. A tányéromon maradt még egy falat, amit leginkább elfelejtettem megenni, de Keith azt hitte a dohányszaga zavar, pedig nem így volt. Nem érdekelt a füst, nem voltam odáig érte, de zavarni nem zavart. Hogy tudatosítsam benne, hogy nem vette el az étvágyam, egyszerűen csak megdöbbentett ezért maradt az utolsó falat a tányéromon, fogtam és bekaptam a túró tortám maradékát.
  - Nyugodtan cigizhetsz, engem nem zavar – feleltem neki – De egyébként pontosan milyen szándékkal is kerestél fel?
   A szavak maguktól jöttek a számra. Barátaim társaságában nem így beszéltem, úgy éreztem magam, mintha James tanítása máris hatott volna, kezdtem rangomhoz méltón beszélni és nem azért mert megjátszottam magam, hanem mert ez voltam Én.
Naplózva

Abbey Green
Eltávozott karakter.
*****

Hatodév.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #34 Dátum: 2008. 08. 08. - 19:33:26 »
0

Hugica<3<3<3


*Hannahnak köszönhetően majdnem a hippogriffekkel száldosott a fiatal hugrás lányka is. Ugyanis a kedves Hugicája egy egész muffin szerű dolgot tömött a szájába, miközben nevetett, ennek természetesen egy fuldoklási roham lett a vége, de hála Merlinnek Abbs megúszta. Lenyomott gyorsan egy jó pohár töklevet, hogy a maradékot is kiöblítse a szájából, majd rosszalló tekintettel nézett a szabadkozó grifisre. *

- Khmkhm, köszi, hogy azért megkímélted az életemet, de legközelebb lécci, ne így vágj vissza jó? S azt ne hidd, hogy ez megtorlás nélkül marad, csak nem most. - vigyorgott a lány, s egy sátáni mosoly terült szét az arcán.

*A kis közjáték után kényelmesen tovább folytatta az étkezést, s figyelmesen hallgatta a tásra kinyilatkoztatását a különféle munka helyekről.*

Hát, ami azt illeti befolyásolni nem nagyon tudsz, szóval azért a véleményedre kíváncsi lennék. - mosolygott a lányra, s nagyon szerette volna, ha tényleg elmondja, hogy ő hogy is látja ezeket.

*Abbsnek volt pár elképzelése, amit persze el is mondott, s ezeken felül is akadtak tervek, de természetesen mindennek meg volt az ára is... legtöbbnek a tanulás és a sikeres RBF- ek... De ezt most gyorsan ki is törölte a buksijából. Még csak ez kéne, hogy a kellemes eszegetést ilyennel zavarja meg.*

Hát, ami azt illeti egy állást igen csak el tudnék neked képzelni, sőt... nem is egyet. Bár abból kettő eléggé összefügg. No nézzük csak. - gondolkozott el a leányzó. - Első körben igen csak el tudnálak képzelni Rita Vitrol helyett a prófétánál, vagy akár egy saját lapnál... Ezek mellet a Minisztériumban is meg lehetne a helyed valami hírközléses dologban. De akár sport kommentátor ként, vagy valami ilyen ként is el tudnálak képzelni.

Esetleg családtörténet íróként, természetesen magán dologként... - révedt a gondolataiba a lány, s sorra vette azokat a lehetőségeket, amelyek Hannah számára testhezállóak lennének.

Azt hiszem, még valamilyen tanári állást is el tudnék neked képzelni, vagy nem, nem is inkább pszichológusit. Úgy is mindig kérdezősködsz, lehet nem esne tőled távol. - zárta le a dolgot, mert így elsőre több ötlet nem nagyon jutott eszébe.

*Miután befejezte nagyot harapott a szendvicsbe, amit korábban készített, s lassú majszolás közepette hallgatta, hogy hogy is tetszik kis barátnőjének az előbb felsorakoztatott ötlet börze. Mert kétség nem férhetett ahhoz, hogy Abbsenk csupa olyan ötletek jutottak eszébe, amelyek tökéletesek lettek volna a kis Griffis számára.
Már csak neki kellett eldönteni, hogy vajon melyik utat is választja... vajon mit is szeretne igazán. Azt azért a hugrás sem hitte, hogy Hannahnak tényleg ne legyen ötlete... hogy tényleg semmi ne legyen, ami egy kicsit is jobban érdekelné. Valami tárgy, vagy ilyenek...
Azért remélte, hogy segítő jobbot tudott nyújtani neki.*

- És mondd, amúgy hogy van David bácsi és Kathleen néni? .- teszi fel a következő kérdést, hiszen elég régen hallott kedvenc hugicája őseiről, akiket jól ismer, hiszen minden nyáron eltölt pár hetet a kis griffisnél és szüleinél Norwichben.
Naplózva

Susan S. Scott
Eltávozott karakter.
*****


Ötödéves, Prefi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #35 Dátum: 2008. 08. 08. - 20:06:43 »
0

**Egészségfejlesztés óra**



*Vége a korábbi óráinak, a gyógynövénytannak, a hőn szeretett dupla bájitaltannak, és a jóslástannak, s Sue örül, hogy végre irányt vehet a klubhelyiség felé s egy kis varázslósakkal vagy mással elüsse az időt. Mikor eszébe ötlik, hogy bizony neki egyéb kötelessége is van. Méghozzá egy egészségfejlesztés óra az iskola pszichomókusával...
~ Remek, ennyit a szépen felépített napomról~ Dühöng magában, majd cuccaival együtt megindul a megfelelő terem felé. Unott fejjel battyog az említett hely felé. Fogalma sincs mi a manónak kell neki ezen a rémes órán részt vennie... Az iskola pszichológus találta ki... na szééép mondhatom... Nem érti, hogy mi szüksége neki és számos társának ezen az egészség bigyón ott lennie.
Egyáltalán miről fog szólni? Mit kell csinálniuk? Reméli, hogy meg sem kell szólalni, vagy ha mégis... Hát, akkor majd bevállalja, végül is, bele még nem halt senki abba, hogy válaszolt  pár kérdésre. Meg amúgy is. Talán tisztában van azokkal a dolgokkal, amikről szó lesz. Bár igazából nem sok fogalma van róla, hogy mi is ez... Na mindegy, majd kiderül. Az viszont dühíti, hogy azok, akiket ismer nem nagyon jönnek erre az órára, hiszen ők már negyed év felett vannak... s nekik nem kötelező...*


**Teremben**


*Na mindegy, lassan bandukol a nagyteremben, előre a padok közt, s valahol a katedra közelében le is ül a griffi asztalához, s reméli valami olyan embert küld mellé a sors, akivel nem unják halálra magukat...
Addig is előkap egy könyvet, s azzal foglalja el magát. Ez pedig nem más, mint a Bájitalok magas fokon című könyv, amit ritkán látni hatodévesnél fiatalabb diák kezében, de Sue természeteresen más, neki a bájitalok a hobbija. Szóval ezen már meg sem lepődnek a többiek.
Tehát unottan lapozgatja a könyvet, s várja, hogy érkezzen valami jó kis társasága, és kezdődjön már meg ez a hacacáré... illetve legyen már vége.*
Naplózva

Rick Bennett
Eltávozott karakter
*****

negyedéves kis diktátor^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #36 Dátum: 2008. 08. 09. - 22:38:28 »
0

|| Egészségfejlesztés óra? Azmegmi? ||

Az ágy már korán kidobta magából kicsiny főhősünket, aki úgy döntött, hogy tesz egy kört még reggeli előtt a hatalmas birtokon, amolyan reggeli torna gyanánt. No nem mintha az a sportoló típus lenne-csak rá kellett nézni. De hát az ő rácsok és falak mögé zárt, elaszott kis tüdejének is szüksége volt néha a friss levegőre, amely úgy áramlott be a kis szervbe, mintha a szomj-halál környékezte ember kapná kiszáradt szájához az éltető, jéghideg vizet, hogy az végigcsordogáljon a torkán megmentve őt a kínhaláltól.

Szóval tett egy kört a még néptelen, csendes parkban. Hál' Istennek senkivel nem találkozott. Persze el volt ő a többiekkel, mindenkivel közvetlen volt és vele is el voltak mások. Most viszont hajnalok hajnalán még nem volt kedve a vigyorgáshoz és a tettetett, művies kedvességhez. Így hát csendesen bandukolt, fejére húzott csuklyájával és zsebre dugott kézzel, s csak abban reménykedett, hogy egy két hősi lelkületű roxfortos kisdiák nem nézi halálfalónak vagy dementornak és nem küld átkot rá, hogy aztán a hetét a gyengélkedőben tölthesse.

Délelőtt szerencsére nem volt órája, csak egy Egészségfejlesztés nevezetű valamire kellett bemennie. Hogy az mit takart? Hát, ezt ő sem nagyon tudta... Valahogy akarva-akaratlanul az jutott eszébe, hogy majd számolgatják a napi bevihető kalóriamennyiséget és azt, hogy miben milyen vitamin van... Valljuk be, a legkevésbé sem fűlött hozzá a foga. Ráadásul az iskolapszichológus tartotta. Igazából eddig azt sem tudta, hogy van a sulinak pszichológusa... Na mindegy, elvégre ki küldené őt - pont őt - pszichológushoz? ----Saját magán kívül?...----
Az idő lassan eltelt, s a nap egyre égetőbben és szembántóbban sütött.
Mikor a fekete talár szabályszerűen forróvá vált, s úgy érezte, hogy nem éri meg a kockázatot, hogy pecsenyepirossá égjen, felkerekedett, s elindult a kastély felé...

A nagyterem ajtajához érve megpróbált észrevétlenül besurranni, s leült az elenyésző mennyiségű diák sereg közé - egészen pontosan a Mardekár asztalához -, s mit sem törődve az illemmel dobta fel a lábait maga mellé a padra, s zsebében kotorászva felbontott egy csomag drublint, hogy utána unottan fújja egyre másra a rágógumi-lufikat...
Naplózva

Seyala Foley
Eltávozott karakter
*****


acsargós dög, negyedév

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #37 Dátum: 2008. 08. 10. - 21:49:25 »
0

Egészségfejlesztés

*Nem volt könnyű az ébredés. Mint minden áldott éjjel, most is ragacsos rémálomból kellett kivergődnie ahhoz, hogy egyáltalán elkezdhesse a normálisnak szánt napot. Mindig nehezen ment. A múlt kísértette, s ráadásul ami a legbosszantóbb, mindig talált módot arra, hogy a kisfiú legkellemesebb álmaiból is velőtrázó üvöltéssel végetérő lidércnyomást faragjon.
Seya olyan hirtelen vágódott ki az ágyából, mintha a méregzöld ágynemű finom redői szabályosan kiokádták volna magukból a jeges verejtéktől csapzott kis Mardekárost, aki ennek következtében négykézláb landolt a padlón. Nem. Nem akarta megvárni, míg utoléri az a szörnyeteg, hát a földön kúszva iparkodott minél messzebb húzódni a nemlétező rettenet előtt. Mert nem létezett, ugye?.. Nem szabadott. Hosszú perceknek kellett tovasuhannia, mire elég kitisztultnak érezte a fejét ahhoz, hogy megkockáztasson kikukkantani a felhúzott kis térdek takarásából. Ismerős kép tárult a szemei elé. A másodikos fiúháló unalomig ismert, komor-elegáns színekbe burkolt valója egész elterelte figyelmét az álmában hullámzó vérvörös kendőkről és fekete szíjakról. Seya ajkain reszketeg kis sóhaj bukott ki, s még szégyellősen körülnézett, meglátta-e valaki. Halál cikinek érezte, hogy ekkora hévvel rontott ki az ágyból, s őszintén csodálta, hogy mormotának is beillő hálótársai közül egynek is csupán az orra hegye billent meg viszketőn az eszeveszett üvöltésre. Halvány mosoly jelent meg a fiú sápadt kis ajkain, ám ahogy általában, öröm helyett most is csak a bús megkönnyebbülés fűszerezte a máskülönben helyes gesztust. Még kócosan, borzasztó nyúzottan elvánszorgott a ládájáig és átböngészte a tetejére pakolt füzet belsejébe ragasztott táblázatot. Egészségfejlesztés.. Az meg mi a halál?..

Egy ideje már az épület folyosóit rótta, mikor a főbejárat felé tartva megpillantott egy borzasztóan ismerős, szőke alakot. Rick..? Ehh.. A francba. Szinte azonnal megtorpant, s addig nézte földbegyökerezett lábakkal a másikat, míg a magas, nyurga fiú el nem tűnt a Nagyterem tiszteletetparancsoló ajtószárnyai mögött. Való igaz, hogy az Egészségfejlesztés címre hallgató förmedvényt több évfolyamnak tartották összevonva, de valahogy.. mégis kiment a fejéből, hogy Roderick is jelen lehet ezen a titokzatos órán. Valami különös okból kifolyólag öklömnyire zsugorodott a gyomra és csak néhány másodperccel később bírta rávenni magát, hogy kövesse a rontások ifjú tudorát a minden bizonnyal még meglehetősen kihalt Nagyterembe.



Hogy mit takarhat? Nagyon reméli, hogy valami olyasmivel fogják megörvendeztetni, mint a mugli biológiaórákon - vitaminok, egészséges táplálkozás, a testmozgás szükségessége.. Ilyen és ehhez hasonló témák kavargognak a fejében, mikor nyugodt, kimért léptekkel a Mardekár asztalához sétál. Nem néz semerre, legkevésbé a rágólufikat durrogtató Rick felé. A szíve valahol a torkában dobog, tekintete mégis olyan hüllőkhöz méltó hűvös-fensőbbrendűen pásztázza végig a simára csiszolt asztallapot, mintha a világon semmi sem feszélyezné ebben a pillanatban. Pedig.. a gondolatai közt egyáltalán nincs rend. Hova üljön? Rickkel szembe? Esetleg a lehető legtávolabb tőle?.. Szorosan mellé?! Hehehe!! Azt az egyet semmiképp.

Már csak néhány lépés választja el az asztaltól és ő még mindig nem döntött, úgyhogy az időt húzandó megkerüli az egészet. Így már egész biztos, hogy nem fognak egymással szemben helyetfoglalni. Akkor viszont.. Nahát. Tekintetével egy furcsán ismerős lányt szúr ki a hátulsó végen, szóval az a hely is kiesett. Ifjú kis zöldszegélyesünk végül csak erőt vesz magán, s a lehető legsemmitmondóbb arckifejezéssel a pofáján átveti a lábát a padon - a pincefolyosókról ismert bűvös se túl közel, se túl távol messziségben. Felhúzza a bal térdét és egyúttal át is karolja, miközben az asztalra csapott varázspálcát és olcsó spirálfüzetet rendezgeti. A füzet borítóján teljesen átlagos golyóstoll pihen - a kölyök elég nyilvánvalóan kerüli a penna és a pergamen használatát. Akárcsak Rick pillantását.
Mondhatni alig várja, hogy megkezdődjön az óra! Bár.. egy iskolapszichológustól nem számít sok jóra.*

- 'gelt. *Mormogja mintegy magának, miközben nyílegyenesen a füzet borítójára szegezi tekintetét.*
Naplózva

Multik: Cedrah Lupen, Gabriel Mirol, Loreena Rainey, Cellar Door

"Vannak gyermeki húst utánzó friss szagok, oboa-édesek, zöldek, mint a szavannák,
- s mások, győzelmesek, romlottak, gazdagok.."



Christine Cherhal
Eltávozott karakter
*****

A másodikos gyógyszerfüggő Noir dobos...

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #38 Dátum: 2008. 08. 11. - 19:24:38 »
0

~~Egészségfejlesztés óra~~

Hatalmasat ásít az ágyon. A feje a párna csücskén, a bal lába a földön, a keze a háta alatt. Na így sem aludt még el. Mégsem csodálkozik rajta, hiszen a nyugtatók, na meg a sok kannás vörösbor,amit a lányoknak sikerült becsempészniük, meghozta a hatását.  Most meg úgy érzi magát, mint akit fejbekólintottak. A feje széthasad, kissé szédül, s ha kinyitná a szemét, mindenből kettőt látna. Közben a feje mellett meg egy kakas formájú amorf ébresztő rikoltozik: Ébresztő CC-san… körülbelül olyan, amilyet majd’ 10 évvel később Gatou Shouji kitalál a Full metal panic sorozat hősnőjének. Ha ezt tudná Cc, akkor már most jogdíjért folyamodna…
Nagy csattanással ér földet az óra, mire nyikkan egy utolsót, s elhallgat. Szegény már hozzászokhatott, mert minden reggel ez a sorsa.
Végre sikerül kinyitnia a szemét, s koncentrálnia annyira, hogy a páros dolgokból kitalálja, melyik is a valós, melyiket csak hallucinálja. Kikecmereg az ágyból, minden porcikája sajog, hiszen egész éjszaka, na meg a délelőtt nagy részében úgy aludt, ahogy ráesett az ágyra. Csak a bakancsából sikerült kimásznia. Most hálát ad az égnek, hogy hatalmas talárban kell közlekedni az iskola területén, mert amilyen gyűrött rajta az iskolai egyenruha, azt nem szívesen mutatná meg másoknak. Még a csajoknak sem. Hát igen, most nincs ereje átöltözni, abban fog megjelenni azon az egészségfejlesztésnek álcázott szexuálfelvilágosításon, ahová most igyekszik a csipet csapat. Ha már felébredtek volna.
Fogja a bakancsát, amibe éppen próbálná bepréselni a lyukas harisnyájú lábát, s a szomszéd ágyakon fekvő csajokhoz akarná vágni. De aztán rájön, hogy ezért a CSCS még a saját tagjukat is meglincselné, ezért inkább csak összegyűrt zoknikkal – kivételesen ezek tiszták – dobálja meg őket.
- HÉÉÉÉÉÉÉÉ CSAAAAAAAJOK ÉBRESZTŐ!!!!!
Amikor mindegyiket sikerül felráznia, s mindenki elkészül, elindul a többiekkel.
A teremben már gyülekeznek, bár nincsenek annyian, mint ahogy gondolta volna. Gyorsan körülnéz, ahogy a mardekár asztalhoz közelítenek, majd meglátja Seyalát.
- Héééé – mostanság nagyon rákattant erre a felkiáltásra. - Sat! Nézd csak, ott ül Seya! –mutat a fiú felé. Meg sem várja a többiek reagálását, mit szólnak hozzá, ő egyenesen a srác mellé pattan. Leülve, hatalmasat sóz a hátára: pontosan tisztában van azzal, hogy a fiú nem igazán kedveli a lányokat, sőt mi több, szinte fél tőlük. Cc-nek ez mindig is imponált, legalább is az, hogy ő meg nem szereti a hímtagú egyéneket, de legalább nem rezzent úgy össze, s nem ült az arcára a rettegés kifejezése. Ezért is mulattatta a srác ilyen téri viselkedése… Bár erről Satin kuzinja többet tudna mesélni…
-Ahoj, Seya –vet rá egy ördögi vigyort, majd a közelükben ülőket is üdvözli egy hellóval.
Naplózva

Mi másért élünk, ha nem azért, hogy humorral szemléljük és adandó alkalommal kinevessük felebarátainkat?

Satine Cherhal
Eltávozott karakter
*****


Negyedéves önsegélyező kisiparos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #39 Dátum: 2008. 08. 13. - 08:09:10 »
0

Jobbra-balra, jobbra-balra… Ismétlődött újra és újra a mozdulat, miközben a feketés-barnás tincsek szép sorjában rendeződtek csinos fonatba.  Így talán nem hullik majd annyira… Még pár apró mozdulat, s a fekete hajgumi is a helyén. Auu, a körme is törik! Már megint, pedig tövig levágta előző este. Ez így nem mehet tovább, tudta jól… Tekintete egy megfáradt, fátyolos szempárral nézett farkasszemet. Hol a régi pajkos csillogás, hol a dac, s az a rengeteg érzelem? Valahol elhagyhatta út közben a vodkás üveg és a félig szívott joint között. Mit keresnek szemei alatt már most azok a ráncok? Vagy azok talán csak a szürkés karikák? Még egy kis alapozó… Kay nem fog örülni, ha meglátja, majd az összeset elhasználta. Korrektor, púder, alapozó… te jó ég! Mi is a sorrend? Nagyjából rájött már, bár eddig sose sminkelt, legalábbis teljesen önállóan semmiképpen se. Ám most mégis, alig másfél órás bajlódás után már nem néz ki úgy, mint egy frissen sírjából kikelt zombi. Tudta jól, ő tehet róla, ő csinálta magának a bajt. Ebben már akkor biztos volt, amikor harmadik hónapja maradt el a vérzése. Ez nem természetes, terhes pedig a legkisebb eséllyel se lehet. Ideje kicsit pihennie… Semmi alkohol, semmi füves cigi, s ennie is kéne végre valamit. Nem elég az a napi egy-két Mars szelet, amit letuszakol a torkán, mert egyszerűen már nem volt étvágya. Reggeli, ebéd, vacsora. Így kéne lennie… Lassan végigsimított szürke egyenmellényén, melyen szerencsére nem ütköztek keresztül csontjai. Minden szép, rendes, még egy kis rúzs, s ajkai se tűnnek annyira haloványnak. Hóna alá csapva a talárt lépett vissza szobájukba, éppen mikor CC elordította magát ébresztés gyanánt. Hát ezzel elkésett, Sat egyébként se tud mostanság rendesen aludni. Az a pár óra pedig, amit mégis sikerül, az semmi… 

[Egészségtan óra]

A lány igen is találónak érezte mostani helyzetére az elkövetkező tanórát. Mintha csak neki találták volna ki. Bár, ahogy így végighordozta tekintetét az egybegyűlteken, másokra is alaposan ráférne egy kis tatarozás. Kezdjük Miss Anorexiával a mardi hátsó sorában, nem tudja ki fia borja, ám biztos látott jobb napokat is már, vagy Seya identitászavaros haverja… Kelletlenül forgatta smaragdzöld szemeit, miközben azt próbálta kisakkozni, hová is üljön. CC mellett pont jó lenne… Milyen gyorsan talált helyet! Elképesztő mekkora energiával bír ez a csaj a nap huszonnégy órájában, olyan mint egy Duracell nyuszi! Egészen addig, amíg be nem veszi a szokásos adag altatót, hisz akkor meg eldől egyszerűen, mint egy krumpliszsák. Na ezt sose fogja megérteni, bár lehet, hogy időszakosan igényelnie kéne pár darabot a bogyóiból. Ám egyelőre még próbálkozik majd a természetes módszerrel…
Léptei halkan dobbantak a kövezeten, miközben megközelítette a kiszemelt helyet. Sokan lehet, furcsán néztek rá, talán fel se ismerték… Sat, láncok nélkül, normális fejjel, szinte felismerhetetlen. Az egyetlen dolog, mely a beazonosításban segédkezhet, az a szakadt szimatszatyor, mely továbbra is ott csüngött oldalán, na meg a narancsszín cipőfűzők. Ám minden más tiszta rendes… olyan, mint akit beutaltak az ideg és elmére, majd miután kimosták az agyát, egy teljesen új személyiséggel rendelkezve tért volna vissza, legalábbis így első ránézésre. Mikor székéhez ért, sanda mosolyt villantott Seya felé, majd ledobva az eddig rojtosra szorongatott apró füzetet az asztalra, leült végre, s a továbbiakban szótlanul bámult maga elé. Mint aki itt sem lenne…

Naplózva

Abra de la Torre
Eltávozott karakter
*****

Iskolapszichológus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #40 Dátum: 2008. 08. 13. - 08:22:16 »
0

[Mirol - kúria]

Halkan suhogó hófehér szatén vonta takarásba az alabástrom vállakat, apró arany medalion csillant a selymes bőrön, halovány szeplők, fátyolos, ám angyali mosoly, aranylóan hullámos fürtökön törtek meg a nap első, bágyadt sugarai. Abra hunyorogva állt a hálószoba ablakának csodás panorámájában, mint aki a nap melegétől várja az ébredést. Némán húzta össze magán a fehér szatén köntöst, s szinte sóbálványként meredt az odakint ébredező tájra. Újra és újra visszajátszotta magában az elmúlt este eseményeit, mintha csak örökké be akarná vésni emlékezetébe. Milyen szép is volt! Akár a fehéres-halvány rózsaszín rózsacsokor az éjjeliszekrény vázájában. Még mindig érzi az illatát, a hűvös hajnali szellőt, mely a bőrébe itta magát… Akárcsak odakint, a varázslatos kertben, a rengeteg virág, vagy a sövényen túl, a tikos kert falán felkúszó méregzöld borostyán takarásában, a régi hintánál… vannak dolgok, melyeket sose szabadna elfelejteni.
Hallotta, ahogy halkan szuszog a hófehér paplan alatt… ő, akit az életénél is jobban szeret. Vajon meddig tart ez még? Tarthat-e örökké? Keze tétován siklik végig a szeme alatti érzékeny bőrön… Vajon meddig kerülik el még a ráncok? S meddig játszhatja még? A halál vajon földöntúli szépségét is magával ragadja, vagy meghagyja néki a boldog feledést? Micsoda bolondság… attól félni, hogyha meghal egyszer, összeaszott, rusnya némber lesz csupán. Törött porcelánbaba, rút vasorrú bába… Pedig valós félelem, melytől rettegett… Emlékszik még anyja temetésére, oh hogyne. A csodás hajnal fürtökre, a rózsás orcákra, a rengeteg virágra mellette… Gyönyörű volt, mint mindig, káprázatos. Kérdezték is, nővére, húga-e tán? Ám mi történhet, mikor elmúlik a varázs? Még mindig látja lelki szemei előtt anyja kedvenc pávájának lassú haláltusáját, ahogy szép lassan kihulltak káprázatos tollai, ahogy bőre elszürkült… Hiába ölelte magához, pár nappal később Heather után halt, ahogy az üvegház csodás - ezerszín kolibrijei is, vagy az üde magnóliák, a virágoskert büszke díszei.
Apró rózsaszín ajkai pengevékonyságúra keskenyednek, ahogy lehajtja fejét, elszakítva végre tekintetét az odakint repkedő apró csalogánytól. Vajon felébredt, megrezdültek a hosszú, szinte nőies pillák a mélybarna tincsek alatt? A nő már réges-rég kint járt, sietve öltözött, mintha csak ott se lett volna. Hiába, hogy a cselédlány már a reggelit hozta, ő már ott se volt, akár tűnő délibáb, aznap még volt dolga egy csoportnyi ártatlan gyermekkel. Jobb lesz, ha erejét erre tartogatja…

Egészségfejlesztés óra

[Roxfort épülete – Keleti - szárny]

-   Ejnye, Nemesis, gyere csak ide! – csilingelt Miss Torre hangja, miközben jól ismert, halkan kopogó léptei visszhangoztak a gótikus épület folyosóin.
Egy karcsú, fekete macska szaladt elő az egyik falfülkéből, hol eddig rejtőzött, ám zafírként villogó szemei már hamarabb elárulták. Nyakában a gyémántberakásos nyakörv jelezte, bizony van gazdája… immáron majd egy emberöltőnyi ideje. Abra tizedik születésnapjára kapta az éjfekete cicát, s bizony a mai napig nagy gonddal vigyázott rá. Úgy tartotta, ez az állatka lelkének egy darabja, és persze nem is tévedett nagyot az, ki hitt neki. Most féltő gonddal emelte a magasba Nemesist, mintha csak gyermeke lenne, s tekintett egymásba a két megszólalásig hasonlatos szempár.
-   Légy a szemem egy rövid időre, kedvesem, nézd meg, kik vannak már itt. – suttogta, majd apró csókot lehelt az állatka buksijára, s rögvest utána szabadon is engedte.
S valóban, a résnyire nyitott ajtón a karcsú fekete test szinte szellemként siklott be a nagyterembe, mintha csak ott se lenne. A fal mentén járta körbe a termet, teljesen némán, jól végigmérve minden egyes diákot, miközben gazdája odakint várt rá. Talán különös látvány lehetett, ahogy Miss Torre az egyik padon ül, furcsán révedve maga elé, s nem szól, de még pillája se rezzen. Ám hamar megrázza szőke tincseit, s nem sokkal macskája után ő maga is belép a terembe. Tört-fehér nadrágkosztümje halkan suhog minden egyes lépte nyomán, zafír tekintete mosolyogva pásztázza a diákokat, ahogy fellép az emelvényre, hol a tanárok esténként vacsorázni szoktak. Persze most nyoma sincs háta mögött az asztaloknak, mögötte csupán pár szobanövény árválkodik, nagy barna kaspókban, betöltve a fennmaradó üres teret.
- Szép napot minden kedves kisdiáknak! – kezdte kedves, bátorítónak szánt mosollyal halványrózsaszínre festett ajkain.
Hangja szinte teljesen betölti az óriás termet. Talán csak az akusztika ilyen jó, ám lehet, bűbáj az oka, de még a leghátsó sarokban is tökéletesen hallatszik, mit beszél. Hangja kellemes, a legkevésbé se sértő, némi búgó felhanggal… hiába, a szokás átka, ám mégis nyugtatóan hat, még a legizgágább tanulóra is. Pillái kissé megereszkednek, ahogy sandán végigméri az összegyűlteket, kis fitos orra még meg is rezdül, mint a szöszke boszorkának abban a bolondos mesében, majd tart még némi hatásszünetet, míg az egész terem lecsendesül.
-   Bizonyára sokan nem értik, miért is gyűltünk ma itt össze. Aki arra számít, hogy fogyókúrás tanácsokat adok majd, az téved. Sőt, nem kívánok a szükséges vitaminokról és megfelelő testedzésről se beszélni, hiszen ahhoz elég lenne pár könyvet vagy folyóiratot átlapozni. Persze, szinte minden témában találhatunk már írásos anyagot, nem csak nálunk, a mugli könyvtárakban is. Ám van, amiről jobb személyesen beszélni… Lehet, sokan úgy értékelik a mostani alkalmat, mint egy újabb unalmas, semmitmondó órát, ám ez egyszer szeretném, ha figyelnétek. Életünkben van pár dolog, melyekről nem szívesen beszélünk, mégis nagyon fontosak. Ezeket a témákat a szülők vagy feleslegesnek, vagy kellemetlennek tartják, s legtöbbször elsiklanak felette, gondolván, majd az élet megtanítja a gyereket. Ám az élet kegyetlen, és nem mindig pozitív a tapasztalás, ezért is jobb megelőzni a bajt, és mihamarabb beszélni róla. A mai óránk témája a párkapcsolatok, s nem is csak serdülőkorban, ennek később is hasznát vehetitek majd. Nem, nem gondolom, hogy ez túl korai lenne, hiszen ebben a mai rohanó világban egyre megdöbbentőbb dolgokat tapasztalunk, az időkorlátok erősen eltorzultak, eltolódtak. 
Kissé megköszörülte torkát… talán zavarban van a mindig oly’ tökéletes Miss Torre? Ugyan, egyszerűen szokatlan a helyzet. Hiszen bár tanított már az egyetemen, mégis ennyi fiatal gyermeket még nem látott sose egy rakáson, aki mind őrá figyel. Most kicsit talán finomabban kéne fogalmaznia, mint egyébként, így mégse annyira egyszerű a feladat, mint gondolta. Zavarát leplezendő lassan, kimért léptekkel sétált a pódium egyik végéből a másikba, majd vissza, miközben beszélt. Persze, a mindig magabiztos, kedves mosoly maszkja még mindig takarta valódi érzéseit, mert hát miért is ne menne minden könnyen? Hiszen ez csak egy egyszerű kis beszélgetés…
-   A párkapcsolat az ember olyan biztonságos létezési módja, amelynek során egy respektált személlyel vagy egy ellenkező nemű partnerrel szoros kötelékbe lép. A párkapcsolat ősi modell a külső és belső fenyegetettség helyzeteiben. Védelmet ígér, kontaktust nyújt, feloldja a magány, az elszigeteltség feszültségeit. Egy kapcsolatban két szakaszt különböztetünk meg. Az első az ismerkedési szakasz. Ez az első találkozástól az első komoly konfliktusig tart. A legfontosabb része a szerepek, elvárások tisztázása és határok/korlátok felállítása. A második a döntési szakasz, melynek jellemzője, hogy a kapcsolatot a fennálló nehézségek ellenére is felvállaljuk. Említettem bizonyos „határokat”. Határaink fizikai és lelki értelemben vett védőburkaink, korlátok, amit másokkal kapcsolatban nem lépünk át. Szokás ezt a kommunikációs kapcsolatban intim szférának is hívni, de jelent olyan „szabálykövető” magatartást is, amit önmagunk megbecsülése és a mások iránti tisztelet irányít. Ezeket a határokat abban az esetben állítjuk fel például, ha megalázott, mérges, lehangolt, megerőszakolt, kihasznált, túlhajtott állapotban vagy, ha kapcsolataidban az adok-kapok nincs egyensúlyban. Lehetsz lojális másokhoz, de mindenek előtt légy az önmagadhoz! Legyetek tisztában vele, hogy mások gyakran tesztelik majd, mennyire veszed komolyan magad, az általad kívánt, meghatározott határokat. Megpróbálnak rávenni, rábeszélni, felszólítani, érzelmileg zsarolni, esetleg bűntudatodat felkelteni, hogy add fel a határaidat. Ha ilyenkor nem tudod, mi tévő légy, mondj nemet és kérj időt! Előfordulhat ilyen bárhol, bármikor, például, ha már egy ideje együtt jársz valakivel, és persze legjellemzőbb ilyenkor, hogy a fiú szeretne tovább lépni, ám a lány még nincs erre felkészülve. Ha nem vagy biztos magadban, kérj időt, s ha ez se elég, mondj nemet! Nemet mondani nehéz: lesznek, akik, majd megmagyarázzák neked, hogy mégis miért kellene másképp cselekedned, kritizálnak a visszautasítás miatt, jelzőket aggatnak rád. Ilyenkor érdemes a „beakadt lemez” technikát alkalmazni. Nyugodtan, határozottan, jól hallható hangerővel ismételd újra és újra a rövid elutasító kifejezést, ugyanazokat a szavakat használva. Az elutasító fordulat után állj meg, tarts szünetet – még akkor is, ha kicsit furcsa, kényelmetlen a szituáció. Legyen annak kellemetlen, aki befolyásolni akar! Jegyezd meg, hogy nem kell minden kérdésre, főleg a miértekre válaszolnod. A „miért” kérdés a legalkalmasabb befolyásoló eszköz, mert újra és újra a felvetett problémához vezet vissza, és teret enged a másiknak, hogy győzelmet arasson feletted. Találkozhatsz majd olyanokkal is, akik úgy vélekednek, hogy a nők által mondott nem igent jelent. Fontos, hogy egy párkapcsolat egyenrangú felekből álljon, s ne manipulálás, erőszak útján jussatok előrébb! Szeretném, ha elővennétek egy papírt, s két oszlopban felírnátok, mit vártok el, mit kell adni, is mit kell kapni egy kapcsolatban. Aki kész van, tegye le az írószerszámot, s dőljön hátra…
Naplózva

Keith Mirol
Eltávozott karakter
*****

hetedév

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #41 Dátum: 2008. 08. 16. - 18:29:14 »
0

~ Egészség.. vagy mi... Vikitria Hááát ♥ ~


Mindenkinek saját sorsa lenne? Egy sors, melyet vakon követni kellene, mindenféle ellenkezést félredobva, s hagyni, hogy mint a vizet mikor más alakú edénybe öntik, úgy formáljanak minket. Hová tűnnek ilyenkor a hiú ábrándok? Mégis hová? Ó, azok mindig is ott voltak. Elzárva mélyen egy kis ládában, messzi tengerekbe dobva annak kulcsát...
Van aki nem mer elmenni a kulcsért. S van, akinek nem is kell, mert sosem volt ilyen ládája. Mert ellentmondott a sorsának....
Némán hallgatja végig unokatestvérének történetét. Hallotta volna már ezt? Igen. Kacskaringós betűk közölték vele, hogy új családtag akadt. Egy méz szőke leányzó. Vikitria.
Mogyoró barna szemei egyenletesen kémlelik a leányzót. Az arcvonásait, a smaragdzöld szemeket, azt az ismerős arcot. Az arcot, mely mintha minden fényképen ott lenne. Minden olyan családi albumban, melyek valahol a Mirol-kúria padlásain lapulnak.
Család...
A Nagy Mirol família...
Csontos ujjai az almát markolásszák, melynek már talán csak egy-két harapásra van a teljes megfosztástól, hogy csutkaként végezze, s egyszer talán ennek az almának a magjából nőjön ki egy hatalmas fa. Mint egykoron Mardekár Malazár magja is tette. S lám azóta mily szerteágazó fa növekedett, hogy csak úgy kerülnek elő a rokonok.
Ám valahogy érzi, hogy ez a leányzó, nem egyszerű rokon. Ő benne valahogy többet lát, mint a többi aranyvérű csemetében, akiről már azt sem tudja, hogy milyen rokoni szálak fűzik hozzá. Sosem volt a nagy összejövetelek híve, legtöbben Őt sem méltatták túl nagyra. Csupán, kötelező volt, hogy ott legyen. Mert Mirol. Ennyi.
- Igen...Ismerem apámat.
Falat tűnik el az almából. Hogy ne ismerné azt a... tökéletes úriembert. Hiszen ha reggelente belenéz a tükörbe, olyan mintha Ő állna vele szemben. James Mirol. S igen. Mindig érezte, hogyha apja nincs is ott, mégis figyeli Őt akármilyen messze is vannak egymástól. Figyeli és várja mikor fog végre oly helyénvalóan cselekedni, ahogyan azt az a bizonyos eszme elvárja. Ám eddig, csakis csalódni tudott. Vagy dühösen arrébb pillantani. Ó, igen.
Hány szúrós pillantást kapott már?
Hányat fog még kapni?
S Ő, sosem változik.
Csak szánalmasan röhög rajta.
Ahogyan azt apja mondaná...
Hosszú, pókszerű ujjai között utolsó pillanatait végzi az alma, mely ezek után egy aranytányér szélén végzi. Csontos ujjai összefonódnak, s a mögül tekint Vikitriára, ki oly kecses és nőies mozdulatokkal kapta be azt a falatot, melybe utolsóként fúródott villája. Finom mozdulatok, melyek most igaziak, s nem egy betanult illemsor, hanem végre az akivel az ifjú találkozni akart.
Maga Vikitria.
S bevallja, nagyon is elnyerte tetszését, hogy végre van a családból aki oly sokáig más volt, s most kezd önmagává válni. Egy Mirollá, ki önmaga, és mégis tudja, mit, mikor, és hol kell tennie. Valóban, meglátszik az az apró hasonlóság az újdonsült rokonok között, mely ez egyszer odébb van az arc vonulatainál. Sokkalta odébb.
Kezei felemelkednek, s most a kancsóra irányulnak, s a kupára, melybe vajsör folyik bele oly sebesen. Mi más, ha nem alkohol? Még ha ily kicsi tartalommal is...
- Nos...ha már rokonok vagyunk, itt az ideje, hogy elkezdjünk úgyis viszonyulni egymáshoz, nem gondolod?
Vékony ajkain bájgúnárszerű somolygás tört ki, s a csontos kéz egyike, melyen megvillannak az ezüst gyűrűk, a kupáért nyúlnak. Majd mielőtt inna, rád néz, s kissé megemeli a kezében lévő tárgyat, miközben barna szemei kábultan, s mégis a legnagyobb figyelemmel tekintenek unokatestvére felé.
Naplózva

Keith Mirol

Kay Scarlet
Eltávozott karakter
*****


LIVES TO GO: ♥ ♥ ♥ ♥

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #42 Dátum: 2008. 08. 18. - 23:50:05 »
0

((egészségfejlesztés))


((a NOIR bázis))

Halk hortyogás tölti be a kicsi, ám annál gazdagabban kidekorált hálótermet, mielőtt CC elvisítja magát. Az éles hangra azonban Kay önkénytelenül is rándul egyet, felül és kapálózni kezd, minek következtében már döndül is a padló, ahogy a lány lepottyan az ágyáról. Halk nyekkenés, ám hangosabb szentségelés követi a hangot, majd csendes, fenyegető morgás. Legszívesebben rávetné magát most CC-re, de a lány túl fürge, neki meg még be vannak gyógyulva a szemei.
Hatalmasat ásít, és belesajdul a feje.
- Ciiigiiiit... - szólal meg rekedt hangon, majd oldalra billenti lassan a fejét, mintha ettől csillapodna bármit is a fájdalom. - Áááááátkozott macskajaaaaaaj... - hörög tovább, majd lassan kidörzsöli szeméből a csipát, és feltápászkodik.
- Hé, mit csinál itt ez a csaj...? - kérdi a vécé felé menet elhaladva a befont hajú, normálisan felöltözött Sat mellett, akit fel se ismer.
Betotyog a fürdőbe, odébbrúg egy sörösdobozt, és elkezdi vodkával öblögetni a száját. Kb ekkor esik le neki, hogy kit is látott a sminkcuccai fölött, és ugyanebben a pillanatban történik az is, hogy rátör a hányinger, amiről azt hitte, tegnap este már legyűrte. Rutinosan térdel a vécékagyló fölé, öklendezés...

((negyed órával később))

Nagyjából három rágót tömött a szájába. Neonsárga kapucnis pulcsi van rajta, meg szakadt farmer... véletlenül Sat ruhásládájába túrt bele a sajátjáé helyett, de erre csak akkor jött rá, mikor feltűnt neki, hogy nem épp valami élénklila harisnyát próbál magára rángatni - ám ekkor már késő volt, CC meg folyamatosan sürgette őket, hogy gyerünk mááár, gyerünk már, szóval úgy döntött, tojik az egészre. A bakancsát se fűzte be, így elég hangosan trappol végig a sorok közt, meg-megbotolva a saját, vagy más lábában. Nem köszön senkinek, ő megteheti. Csak lezuttyan a lány mellé, aki elvileg Sat, de már semmi sem biztos... Miss Scarlett ma olyan, mint egy vén, komor banya, és még csak azt sincs kedve megkérdezni, mit csinálnak itt.

((az óra))

Gyomra önkénytelenül is görcsbe rándul, ahogy meglátja Miss Torrét, viszont kétség kívül éberebb lesz, mint előtte. Kihúzza magát, és az értelmetlen morgást is befejezi. Mintha az előbb a rohadt rágót szidta volna, ami a talpára ragadt, aztán lehet, hogy azt magyrázta, hogy mennyire gyűlöli azt az asztalba vésett EVELYN szív feliratot, de az is lehet, hogy nem is beszél semmiről. Néha nehéz érteni, mit beszél, mikor jószerével csak az orra alatt dörmög, azt is épp csak olyan halkan, mint a lepkefing.
Figyelmét azonban egyre és egyre jobban leköti azonban, amit a szőke pszichomókus magyaráz. Az imént még deviánsan fel akarta csapni koszos pracliját, hogy paraszt módon megkérdezze, mi az úristent jelent az, hogy "respektált", de Miss Torre olyan gyorsan darálja a mondandóját, hogy ezt megunva inkább csak a pulcsi zsebébe mélyeszti a kezét. Közben lassan rájön.
- Banyek, CC, nem mondod, hogy elrángattál engem egy... párkapcsolati tanácsadásra...?! - súgja oda az asztalon keresztül a lánynak, és közben nem mulasztja el lekicsinylése jeleként forgatni a szemeit, és látványosan unatkozni kezd.
Jobbra-balra sandítgat: a többiek vajon mit szólnak ehhez? Van-e kivel összekuncogni? Hisz ez az egész olyan vicces... nem? Mégis mit akarnak felvilágosítani egy tizenhárom éves gyereken?
Tipikus éretlen kiskamaszok úgyis mindahányan.
Különben is, mi ez a temérdek idegen szó? A francba, a felét se érti annak, amit a nő vakerál...Viszont felkuncog annál a résznél, mikor Miss Torre elmagyarázza, miért is nem kéne a pasi elé térdelni az első smárolás után. Ugyan már... Mindenki ezt csinálja... Ha valaki akar valamit a pasitól, meg kell tenni, amit kér - aztán a pasi tesz meg mindent, amit csak te akarsz. Ez így működik. Ne mondjátok már, hogy a tanárnő erre még nem jött rá...
Fintorogni kezd. Őt egy pasi se győzheti le. Ő sosem fog úgy járni, mint Sat. Részvétteljes pillantást vet a mellette ülő lányra. Ó, milyen szívesen kitaposná annak a féregnek a belét... Még most is, ha rágondol...
- Van egy lapod? - fordul Seyához, majd amint átveszi a spirálfüzetből kirángatott fecnit, egy elbűvölőnek szánt mosolyt küld a srác felé, amiből azonban csak valami fura, groteszk vicsor lesz. Nincs ma formában. Elkunyerál valaki mástól egy darabka ceruzát is, és húz egy hosszú, markáns vonalat a lap közepére.
Aztán Sat, majd CC papírjára pillog, talán még Seyáéba is próbál belelesni, talán eredménytelenül. Majd körmölni kezd.



Dolga végeztével elégedetten körülnéz, majd hangosan ledobja a cerkát, és nagyzolva hátradől, hogy aztán meredten, dacosan bámulhassa az iskolapszichológust.
Naplózva

THEY SAY I GOTTA RESPECT A SYSTEM
but there ain't no respect in that system for me.

Susan S. Scott
Eltávozott karakter.
*****


Ötödéves, Prefi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #43 Dátum: 2008. 08. 23. - 12:16:24 »
0

**Egészségbigyó**


*Ül és olvasgat, a teremben pedig lassan gyűlnek az emberek... Szinte mindenki mardekáros... Szinte? Hisz minden érkező mardekáros... ~Hát ez jó lesz... Már csak erre vágytam, hogy sok... fiatal vááááá....~
Nem feltétlenül a mardisokkal van baja... hanem inkább az érkezők... szóval igen fura népség volt. A CSCS... meg az a Seya gyerek... Meg, a másik srác... Nem emlékezett a nevére, de mindegy is volt. És mind másodéves. Illetve nem... Az a fura fiú... Ő, ja igen, Ő évfolyamtársa. Persze ez nem változtat azon, hogy Sue is itt ül negyedéves fejjel... Hát jó lesz ez az óra.
Nem telik el sok idő, s Abra kisasszony is belibben a teremben. Igen, ez a jó szó... Mert az a nő libben... Fogalma sincs, hogy csinálja... Bár, nem biztos, hogy eltanulná tőle. Az nem az ő asztala...
Kicsit unottan, s kótyagosan néz fel a könyvéből, majd helyez a lapok közé egy könyvjelzőt, s teszi le az említett tárgyat az asztalra.
A nő beszélni kezd. Szuper, megtudja, hogy mit is keres itt...
~ Kapcsolati tanácsadás? He? Na erre meg mi szükségünk? Na mindegy... egynek jó, hátha rájövök,  hogy mégsem egy mardist kellett volna választanom....~ motyogja magában, majd elmosolyodik.
A nő mondja, és mondja, az okosabbnál okosabb dolgokat. Amiben, nos tényleg van igazság. Már, amennyi értelmes mód hangzik el s amire Sue is odafigyel... Aztán felvázolja, hogy mire is vigyázzanak... Mire figyeljenek oda. Mi fontos és ki... stb...stb
Sue kicsit elrévedve figyeli a nőt, s hallgatja mondandóját... Eszébe jut Josh, és az, ahogyan ő viselkedik. Az tökéletesen megfelelt a lánynak. Nem tolakodó, nem akaratos... Tiszteli és tiszteltben tartja az akaratát... És... figyel rá. Igen figyelmes... Meglepő... Azért meglepő, mert egy zöldszegélyesről van szó. De... szóval nem lehetett véletlen, hogy pont őt választotta... Nem...
És, hát... ő tök aranyos, meg elviseli Sue egyetlen, kicsit komolyabb defektjét. Hogy... eljön egy pillanat, amikor kibújik a bőréből... és teljesen megváltozik. Szabad madárként  viselkedik, nem érdeklik a szabályok, a korlátok. Csak megy, és teszi, amit szeretne, amit akar.
Nem gyakran... csak... bizonyos naponként... bizonyos ciklusban... megbolondul. De ezt is jól veszi a fiú. Akkor... Akkor mit is keres ő itt??
Közben eljutnak odáig, hogy a nő kéri, hogy vegyene elő papír és ceruzát és írják fel, hogy mit várnak el a másiktól... mit kell adni, és kapni egy kapcsolatban...
Legyen.... előszedi a holmikat és írni kezd...

Adni:Kapni:
°bizalom°bizalom
°feltétel nélküli szeretet°szeretet
°szabadság°gondoskodás
°figyelem°odafigyelés
°finom ragaszkodás°szabadság

Miután végzett, leteszi a ceruzát, s sötét íriszeit Ms Torrera emeli, s várja a következő lépést...
Naplózva

Rick Bennett
Eltávozott karakter
*****

negyedéves kis diktátor^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #44 Dátum: 2008. 08. 23. - 13:51:22 »
0

|| Egészségfejlesztés ||



Nnnna, ez kész… Elég csak körül nézni… Eleve az is meglepi, hogy leginkább a saját házából gyűlt össze a legtöbb ember… Inkább a stréber hollóhátasok szoktak büszkén felszegett fejjel ücsörögni bármin is ami a gondolkodáshoz és plusz pontokhoz köthető… Most meg… Ráadásul persze, hogy negyedikes alig van… No mindegy… Eleve… Olyan fura. Attól függetlenül, hogy a süveg a mardekárba osztotta… Nos, egyáltalán nem érezte oda valónak magát. Valahogy mindig is kívülálló volt. No nem mintha jobban el tudta volna képzelni magát a másik három ház valamelyikében… Egyszerűen csak… Kezdett belefáradni a folyamatos álarc viselésbe, így hát szívesebben húzódott el mostanában a többiektől.
És aztán jött Seya…
Felforgatta.
Letépett róla mindent.
Fedetlenül maradt.
Ahogy a fiú belépett a teremben, egyszeriben a szíve mintha kihagyott volna egy dobbanást. Gyomra öklömnyire szűkült, s érezte, hogy arcát is elönti a pír.
Nyugalom.
És immár újra az a rideg arcú fiú volt mint ezelőtt.
Nem igazán tudta, hogy mit kezdjen vele. Egyszeriben kereste és kerülte az acélszürke szemeket. Egyszeriben akart ridegnek tűnni és bársonyosan simulékonynak.
Így hát csak egy óvatos biccentést tesz a fiú felé, s habár feje még mindig az asztallap irányába néz, a tekintete végigköveti Seyát ameddig az le nem ül.

Ccccc…Hogy a kapcsolatok! Akaratlanul is feltör a torkából egy halk kis kacaj. Elvégre… Nosss, elég groteszk, hogy pont ő vele beszélgessenek a nyilván egészséges, férfi-nő kapcsolatokról.
Te jóóóó ég, mit keres itt?!
Most kellene felállni.
Elmenekülni.
Elrohanni messzire.
De meg sem mozdul.
De a gúnyos vigyort nem tudja letörölni az arcáról. Így hát megvetető fejcsóválással nyúl a táskájába, hogy előhalásszon egy tekercs pergament, pennát és tintát, hogy el kezdje írni a totálisan röhejesnek tartott feladatot, amit a leginkább zárdai nevelőtisztnek tűnő, habár elegáns tanár kiosztott…

Adni:
(nyugi, Rick, add az álcát)
- szenvedély
- határozottság
- fegyelem


Kapni:
- Sey A francba figyelem
- férfiasság
Nesze neked nemiség
- szintén szenvedély

Naplózva
Oldalak: 1 2 [3] 4 5 ... 12 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2017. 06. 30. - 04:54:08
Az oldal 0.234 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.