+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Birtok
| | | | | |-+  Magányos tölgy a park egy távolabbi részében
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 2 3 [4] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Magányos tölgy a park egy távolabbi részében  (Megtekintve 15448 alkalommal)

Marcus Barret
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #45 Dátum: 2010. 04. 05. - 18:58:37 »
0

Nexine

Már korán reggel felkeltem, hogy az anyámtól kapott levelet elolvashassam. Nem a szobámban akartam kinyitni a borítékot, mivel oda kint olyan szépnek tűnt az idő. Miután felébredtem, valósággal kiugrottam az ágyamból.
A reggeli tisztálkodás után elkezdtem öltözködni. Egy feket nadrágot és egy szintén fekete pólót vettem fel, amin volt egy lángoló koponya. A lábamra egy sportcipőt húztam, amit szintént lángok mintáztak. Ezután a nadrágomat tele aggattam különböző láncokkal. Így egy igazi vaskereskedés lógott le az oldalamról. Amikor belenéztem a tükörbe elvigyorodtam. Miután sikerült felöltöznöm elindultam, hogy egy megfelelő helyet találjak a levél elolvasásához.
A megszokott katonás lépéseimmel haladtam végig a Hollóhát lakókörletén, majd azt elhagyva az iskola körüli birtokot vettem célba. Sokáig csak bolyongtam, de hamarosan megtaláltam a megfelelő helyet.
Egy hatalmas és magányos tölgy alatt foglaltam a helyet. A parkban jelenleg még csak én voltam, így valóban nyugodtan olvasgathattam a levelet. A boríték érintése puha és selymes volt. Ez különösebben nem érdekelt, viszont az illata igen. Érezni lehetett rajta az édesanyám illatát, amitől először kicsit megborzongtam majd forróság öntötte el a szívemet. Óvatosan felnyitottam a borítékot és előhúztam belőle a bársony érintésű papírost. Az édesanyám írta az egészet, most a testvérem nem írt semmilyen megjegyzést a végére. Először csak gyorsan átfutottam, remélve hogy nem tartalmaz semmilyen rossz hírt. Szerencsére csak jó dolgokról volt szó, így hamar megnyugodtam. A haza utazásomról írt, meg hogy mennyire várnak már. Nagyon boldog voltam, hogy a jelenlegi helyzetről csak keveset írt. Már elegem van, hogy állandóan ezt a háborúskodást kell hallgatnom és figyelnem. Még most csak a háttérbe húzódva figyelem az eseményeket, de már kezd körvonalozódni bennem, melyik oldalra fogok állni ha eljön az ideje. A levél végén még egy érdekességre is felfigyelek. Az édesapám is ott lesz velünk, így teljes lesz a család. Reméltem hogy lesz még erre példa. Nekem se jó az állandó cikázás az országok között. Nagyon jó a svéd légkör is, de a londonit valahogy jobban kedvelem.
Amikor befejezem az olvasást, a levelet vissza teszem a borítékba és elrakom. Ezután a tájat kezdem fürkészni, egészen addig, amíg el nem alszok.

Hirtelen egy kisebb csattanásra ébredek. Már elég sokan vannak a környéken. Azonban a fát, ami alatt ülök szinte mindenki kerüli. Amikor már teljesen magamhoz térek, észre veszem hogy egy lány ül a tölgy túlsó oldalán és köveket dobál. Óvatosan kifordulok oldalra hogy jobban megnézzem az illetőt. A Mardekár tagja, jobb lesz ha vigyázok vele. Vajon mit keres itt egyedül? Ha jól tudom csapatban szoktak mászkálni. Esetleg most én vagyok kiszemelve áldozatnak? Ami azt illeti úgy tűnik, elég rossz hangulatban van. Mi lenne, ha egy kicsit beszélgetnék vele? Úgy is gyakran öntik ki a szívüket az emberek előttem. Hátha ez most is így lesz.
- Szia Kislány, mi a helyzet? - kérdezem tőle vigyorogva. - Mi még nem ismerjük egymást, a nevem Marcus Barret. Kit tisztelhetek benned?
Az utolsó kérdésem után elhallgatok és mélyen a szemébe nézek.
Naplózva

Nexine Redraven
Eltávozott karakter
*****


Miss Flegma --- 6.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #46 Dátum: 2010. 04. 06. - 18:03:19 »
0

Marcus
Sóhajtva dobtam el a huszadik követ. Azon gondolkoztam, mit kéne csinálnom, hogy a feltehetőleg ellenkező neműt ott a fa másik oldalán felhúzzam, és ne csak nekem legyen ilyen mocskosul tré kedvem... Úgy tűnt, a szerencsém megint elhagyott, és egy megingathatatlan, sziklalelkű akárki fekszik a túloldalon, az a szent típus, akit maximum úgy húzhatnék fel, ha nekimegyek pár elsősnek ok nélkül. De azt minek csináltam volna...?
Mélyet sóhajtottam, és nekidöntöttem a fejem a törzsnek. Lehunytam a szemem, és egy percre átadtam magam minden más érzékemnek. Szagoltam azt a jellegzetes, kesernyés fa illatot, a port a kavicsok közt, a közeli friss füvet. Hallottam a madarak csiripelését, az ágak közti szellőt, a tanulók zsivalyát - és a kövek megroppanását. Kinyitottam a szemem, és a szemem sarkából láttam, hogy a másik kidőlt oldalra, hogy megnézzen magának. Szemtelenül visszabámultam rá, ha már egyszer olyan nagyon néz. Már nyitottam volna a szám, hogy na végre, észrevetted, hogy cukkollak? De ő előbb szólalt meg, és sikerült végül neki felpaprikáznia engem.
Kislány?!

Felháborodott tekintettel néztem végig rajta, miközben ő a tekintetemet kereste. Kábé úgy viselkedett, mint egy új tanár, aki a diákban épp a nagy reménységet látná. De igaza volt. Nem ismertük egymást, és ami engem illet, abban a pillanatban jobban éreztem volna magam, ha nem is akart volna megismerni. Nem volt szokása az embereknek, hogy csak úgy letámadjanak ismerkedés szempontjából, ez a srác meg (aki ráadásul tökéletesen elütött a legtöbb roxfortostól) haverkodik itt velem. Furcsa, bizalmaskodó hangon szólalt meg, ami idegesített. Azt az egyet viszont értékeltem, hogy nem bámult. Legalábbis a szememen kívül semmi mást nem nézett, de azt nagyon.
Eldobtam még egy követ, és kicsit megcsóváltam a fejem.
- Nos, Marcus - feleltem fokcsikorgatva, de bájos mosolyt erőltetve az arcomra - Nexine Redravent tisztelheted bennem.
Nem adtam fel, hogy a rossz kedvemet máson vezessem le. A srác nem tűnt egy könnyen kizökkenthető fajtának, de lehet, hogy csak akkor kelt fel a puha ágyikóból, leslattyogott ide, és még nem fogott fel sokmindent a világból azon kívül, hogy minden csodás és napsütötte. Kicsit elgondolkoztam, hogy mi lenne a legjobb: ha beszélgetés közben csinálnék valamit, és úgy kezdenék bele valami kellemetlenségbe, avagy egyből kezdjem el a feszültség levezetését. Az az igazság, hogy egy cseppet elbizonytalanodtam, ahogy a derűs arcot néztem, mert  tökéletesen higgadtnak tűnt. A feszültségem visszafordult, és tovább kavargott bennem, ráadásul ez a tanácstalanság is társult a kevésbé kellemes érzések sorához.

Észrevettem, hogy a srác a Hollóhátba jár. Na, hát ez az a ház, ami a legkevésbé izgat. Ezekkel nem lehet csak úgy piszkálódni, ezek csapatban pláne erősek, velük okosnak és figyelmesnek kell lenni, különben visszcsapódhat a saját verbális pofonunk az arcunkra. Pechem van. Törhetem a fejem. Egyszerűbb lett volna egy kis hugrás, aki maga alá pisil, ha rondán nézek rá. Habár észrevettem, hogy már nem megy olyan könnyen az ilyesfajta levezetés nekem... Nem nagyon élvezem hosszú távon. De a gyors helyzetfelmérés után összevont szemöldökkel, érdeklődést tettetve fordultam egy kicsit oldalra, hogy ne kelljen kicsavarnom a fejem, hogy lássam.
- Csak ülök, és dobálom a köveket. Remek móka, jobbat el sem tudok képzelni, próbáld csak ki - válaszoltam cinikusan a "mi a helyzet" kérdésre. Felvettem még egyet, és bizonyítás gyanánt elpöccintettem. Egy madár riadtan reppent fel a fűből.
Legalább egy élőlényt sikerült kicsit megzavarnom. Micsoda sikerélmény...
- És te mit keresel itt lenn? - kontráztam, elvégre fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek magammal egy idősebb hollóhátas társaságában a magányos tölgy alatt, elszeparálva mindenki mástól. Lehet, hogy ott kellett volna hagynom, és könnyebb préda után néznem...
Naplózva

Marcus Barret
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #47 Dátum: 2010. 04. 06. - 21:04:22 »
0

Nexine

Szemmel láthatólag a lány nem örül az iménti megszólításomnak. Magamban elkönyvelek egy mosolyt, mivel nem minden nap esik meg velem, hogy egy Mardekárost felidegesítsek. Viszont azt szem előtt tartom, ha komolyabb problémája van, akkor inkább segíteni próbálok mint ártani.
Amikor bemutatkozik, látom a mosolyán hogy ez inkább erőltetett, mint őszinte. Ekkor már szinte biztos vagyok, rossz a kedve.
- Vajon ki tudom szedni belőle mitől van ilyen rossz állapotban?
Fut át az agyamon. Biztos vagyok benne, hogy meg tudnám törni és kiöntené előttem a szívét, amit később akár fel is használhatnék ellene.
Mielőtt még bármint is mondana, hogy mit keres itt, oda kúszok a közelébe, így csaknem mellette foglalok helyet. Inkább tisztes távolságot tartok tőle, nehogy félre értsen valamit. Miközben elmondja mit csinál, végig a tekintetét keresem.
- Szóval köveket dobálsz? - kérdezem tőle és felveszek néhány kavicsot. - Nem hiszem, hogy nekem tetszene. Nem kötnek le az ilyen játékok, de csak a te kedvedért kipróbálom.
Ekkor a kavicsot, amit a kezemben szorongatok elhajítom és sikeresen eltalálok egy fiatalabb diákot. A fiú mérgesen néz rám, de amikor meglátja hogy elkomorodok, sarkon fordul és elszáguld.
- Nos, Nex... - nézek a lányra. - Ez valóban nem elég jó szórakozás nekem. Épp aludtam, amikor megzavartál. Csak hogy válaszoljak a kérdésedre. Előtte pedig egy levelet olvastam, viszont a tartalma nem tartozik rád. Lenne egy kérdésem, amire nem muszáj válaszolnod, mivel nem az én dolgom. Mitől vagy ilyen rossz kedvű? A háttérből szoktam figyelni az embereket, így könnyen rájövök mások lelki állapotára. Ami azt illeti, elég gyakran vagyok mások lelki szemetes ládája az akaratom ellenére. Éppen ezért érdekelne, hogy miért vagy ennyire... szomorú. Már ha jól vettem észre hogy az vagy.
Ekkor az arcához nyúlok és a mutatóujjamat végig simítom az arcán. Megpróbálom elragadni a tekintetét annyira, hogy csak rám figyeljen és ne foglalkozzon mással.
-Tehát, elmondod nekem mi a baj? - fejezem be a beszédemet.
Naplózva

Nexine Redraven
Eltávozott karakter
*****


Miss Flegma --- 6.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #48 Dátum: 2010. 04. 11. - 21:30:18 »
0

Marcus
Meglepett ez a tömény érdeklődés, amit a srác mutatott irányomba. Nem átallott betörni a személyes terembe, és állandóan a szememet mustrálta. Úgy éreztemm magam, mint egy csapdába ejtett kóbor kutya, akit épp el akar kapni a sintér némi kis kedvességgel és egy kutyakeksszel. És az emberek még csodálkoznak, hogy nem bízom senkiben? A cukrosbácsiknak nem szokás. Úgyhogy egyenesen visszabámultam a szemeibe, és kerek-perec, megvetően prüszkölve kijelentettem:
- Esélyed sincs, hogy megtudd, mi bajom van... - aztán folytattam a kövek hajigálását.
Ez a Marcus gyerek még koravénebb volt, mint én. Tisztára úgy viselkedett, mint egy mugli lélekturkáló vagy hogy nevezik. Az egyik szobatársam mesélte, hogy mugliismereten tanulnak az ilyenekről. Ezeknek az a céljuk, hogy kiszedjék belőled, mi bánt, aztán nagyon okosnak tűnő tanácsokkal és mindenféle tablettákkal látnak el. Kár, hogy nincs halálfaló-ivadék űző kapszula. Kérnék belőle párat.

Hitetlenkedve hallgattam a szavait, még a szám is kinyílt résnyire, hogy visszavágjak, de csak egy meglepett pillantásra futotta, mikor megint felé fordultam. Úgy gubbasztott ott, mint egy bagoly. Összevont szemöldökkel, értetlen mosollyal néztem rá.
- Most... te komolyan azt hiszed, hogy csak úgy nekiállok kibeszélni neked az életem problémáit? Tényleg?
Nyögtem egyet, és megint a köveknek szenteltem a figyelmem. De nem hagyott nyugodni ez az egész. Azonban még mielőtt bármit is tehettem vagy szólhattam volna, végképp átlépte a határt: minden átmenet nélkül hozzámért. Ráadásul az arcomhoz, eközben pedig úgy fúrta a tekintetét az enyémbe, hogy szinte átnyársalt! Meghökkenve kaptam el a fejem, és azonnal felpattantam. Éreztem, hogy bíbor köd lepi el az agyam. A pálcám már a kezemben volt, és kellemetlenül éreztem volna magam, ha nem lettem volna ledöbbenve ezen az arcátlanságon.

- Merlinre! - kiáltottam fel. - Eszednél vagy?! Mit fogdosol?
Lihegtem az indulattól, és a pálcám kezdett átmelegedni az ujjaim közt. A szemem sarkából láttam, hogy páran felénk fordultak a hisztérikus kitörésemnek köszönhetően.
- Tudod, a legkevésbé sem izgat, hogy mi volt a leveledben! Nekem is vannak leveleim. A francba is, mindenkinek vannak, akárcsak problémái! Nekem jelenleg az, hogy egy vadidegen eszement simogatja végig az arcom! Én a te helyedben a saját gondjaimmal foglalkoznék, mert ha most egy nálam kellemetlenebb alakot faggatsz a bajairól vagy ne adj isten fogdosol csak úgy meg, akkor akár már a gyengélkedőn is lehetnél, ujjak nélkül! Szóval Marcus, nem tudom, kik szokták neked kiönteni a lelküket, de én nem leszek a következő, és igazán értékelném, ha nem érnél hozzám csak úgy, mert még a végén elszabadul a pálcám! Te jó ég! - forgattam a szemeimet, kifulladva a szóáradattól, hátrébb lépve. - Még a barátaim sem fogdosnak csak úgy! Mi a fenét képzelsz magadról?
Nem elég, hogy úgy viselkedik velem, mintha egy csökött agyú kislány lennék, még ez is?!
Naplózva

Marcus Barret
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #49 Dátum: 2010. 04. 13. - 13:44:03 »
0

Nexine

 Lényegében nem lepődök meg a lány reagálásán. Igaza van, nem kérhetem tőle azt, hogy csak úgy beszéljen nekem a személyes dolgairól. Még nem ismerjük egymást, ezért nem lett volna szabad megkérnem erre.
- Miért ilyen nehéz az emberekkel társalognom? - suttogom halkan, amit valószínűleg nem hall.
 Felsóhajtok egyet, de amikor hirtelen felkiált, olyan képet vágok, mint aki megijedt. Figyelmesen végig hallgatom a lány düh kitörését, még egy kicsit hátrébb is húzódok. Amikor megemlíti hogy könnyen elveszíthetem az ujjaimat, azonnal hátra teszem a kezemet. Ebben a helyzetben még kicsit viccesen is nézek ki. Amikor elhallgat oldalra nézek, így látom hogy minket bámulnak.
- Menjetek a dolgotokra! Kisebb vitánk van, de ez nem azt jelenti hogy végig nézhetitek. Mindenkinek takarodó innen! - ezután vissza fordulok a lányhoz.
- Bocsáss meg, amiért ennyire felidegesítettel! Kárpótolni szeretnélek valamivel. Nyugi, nem így akarlak randira hívni. - mosolygok rá. - Arra gondoltam, hogy segítenék neked. Személy szerint, én nem értek az emberekhez. Mások reakcióiból könnyedén ki tudom venni az érzéseiket, de ennek ellenére elég gyenge vagyok a társalgásban. Kérlek, engedd meg, hogy valahogy jó kedvre derítselek! -ekkor meghajlok kicsit és lesütöm a szemem.
- Ami pedig azt illeti, nem hiszem hogy komolyabb kárt tudnál okozni bennem. Mivel én vagyok az idősebb, így kicsivel képzettebb is vagyok mint te. Szóval jó lenne ha eltennéd azt a pálcát!
 Amikor elhallgatok, nem nézek fel rá, helyette én is a pálcámért nyúlok. Egyenlőre nem kívánom használni, de azért felkészülök, nehogy valami ostobaságot csináljon.
Naplózva

Nexine Redraven
Eltávozott karakter
*****


Miss Flegma --- 6.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #50 Dátum: 2010. 04. 14. - 10:24:59 »
0

Marcus
Ziháltam a meglepettség, a hirtelen támadt indulat és a szóáradat elegyétől. Így is meleg volt már az idő, de az, hogy felment a pulzusom, csak rontott a dolgon, és kivert a víz. Az adrenalintól kiélesedtek az érzékeim, mintha valami gyilkos rontott volna rám, nem pedig egy valószínűleg ártalmatlan iskolatársam, akit ráadásul még én akartam felhúzni, és szerencsétlen módon az egész visszafelé sült el.
Nyeltem egyet és összehúzott szemmel hallgattam, amit mondott. Nem hittem neki, ösztönösen eltaszítottam magamtól a lehetőséget, hogy tényleg segíteni akar, habár arról fogalmam sem volt, hogy miben. Abban az egy dologban, ami problémát okozott, senki sem tudott volna segíteni, amúgy pedig semmi bajom nem volt.
- Kösz szépen, de tökéletesen vagyok, nincs szükségem segítségre semmiben. Ti meg - szóltam oda a még mindig bámészkodó, de már lassan szétszéledő pár embernek - szedjétek a lábatokat, vagy átokkal segítek rá a menetre!
Szikrázó szemekkel néztem végig, ahogy durcásan és lenézően elmasíroznak, aztán visszafordultam ehhez a Marcushoz. Értetlenül figyelem, és a pálcámat a meglepettségtől automatikusan lejjebb eresztem.

- Hogy érted ezt? Mi az, hogy jobb kedvre derítenél? Megkínálsz csokibékával? Vagy valami édes kis bűbájjal óhajtasz megajándékozni? A legkönnyebben úgy tudnál jobb kedvre deríteni, ha abbahagynád ezeket a... manipulálás-szerű dolgaidat.
Nem mondtam, hogy semmi baj, mert igenis zavart, hogy így viselkedik. Kifejezetten tolakodónak éreztem, habár jól tudtam, hogy egy másik csaj nagy valószínűséggel ragyogó szemekkel vetette volna bele magát Marcus karjaiba, és elregélte volna minden gondját-búját. Csakhogy én nem voltam másik csaj, hanem az, aki soha nem dőlne be egy ilyen felkínálásnak. Amúgy sem értettem, mi veheti rá a srácot a "nemes gesztusra". A fa ágai közé közben befészkelte magát a hirtelen támadt erős szél, és úgy rázta, mintha ki akarná csavarni, néhány levelet hozzácsapva a környéken lévőkhöz, többek közt hozzám. A hajam mintha mágnessé változott volna, tele lett apró levélkékkel, de nem kerülte el a figyelmem, hogy Marcus is pálcát húz. Ettől újra elöntött az adrenalin, és valami furcsa elégedettség áradt szét bennem. Minden rossz érzésem előtörni készült, és bár tudtam, hogy igazságtalan volna és mellesleg házirendbe ütköző, ha párbajozni kezdenék, de a feszültségem robbanni készült.
- Az, hogy idősebb vagy, nem jelent semmit. Hollóhátas is, szóval biztos van olyasmi, amit te tudsz, én meg nem, viszont én pedig mardekáros, és tudom, mit gondolnak az emberek rólunk, nem mindig alaptalanul. Ráadásul elég kreatív is vagyok, úgyhogy nem kell félteni... - villantottam rá a tekintetem, higgadtabb hangon előadva a mondandóm. Képtelen voltam hinni neki, és nem is akartam, de azért szóvá tettem a dolgot, a remegő és meleg pálcát még mindig a kezemben tartva.

- Semmi okod nincs segíteni, és azt sem tudod, hogy mi bajom van. Nem rajtam kellene elkezdened az emberek analizálásának gyakorlását... A komolyabb kárról meg annyit - és hirtelen eltettem a pálcám - hogy nem érné meg a büntető.
Aztán arrébb léptem, és kifújtam a dühöm egy részét. Éreztem, ahogy az indulat megfordul bennem, mint valami torz magzat, és már nem is kifelé irányult, hanem engem kezdett mardosni. Összefontam a karjaim, és a fa másik oldalán letelepedtem. Az érzések megcsavarodása nem volt újdonság, néha egy egészen apró dolog mozdított ki a saját pokoli indulataimból. Hogy ezúttal mi miatt higgadtam le, nem tudom.
Mindenesetre lehuppantam a kövek közé, nekidöntöttem a hátam a hatalmas fának, mert végképp nem volt ahhoz kedvem, hogy a diákság közé visszamenjek, akiknek a parkban található része valószínűleg már engem emleget, na meg Marcust, aki az emberi szívek önkéntes gyógyítója. Látszólag.
- Nem hiszem, hogy ha nem tudsz társalogni, akkor jól olvasol az emberekben. A szavak sok mindent elárulnak, és könnyű a viselkedéssel hazudni, még ha látszólag, sőt! Bizonyítottan igazat is mond valaki...
Marcus nem tudhatta, kire célzok, egyedül én. Talán nem is értette, miről beszélek. Amúgy is lezártnak tekintettem a témát, és némán figyeltem az újra megjelenő madarakat a fűben, furcsa, üres érzéssel a mellkasomban.
Naplózva

Marcus Barret
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #51 Dátum: 2010. 05. 22. - 10:39:02 »
0

Nexine

Miközben a lány beszél, elégedetlenül csóválom a fejem. Nem a mondandója miatt vagyok elégedetlen, hanem a sikertelenség miatt. Milyen kár hogy nem tudtam meg róla semmit. Ha tudná hogy mennyi és milyen információm van a többi emberről, amiket később akár fel is használhatok ellenük... Reméltem hogy megszerzek valamilyen információt. Ha nem, hát nem! Viszont annyit elértem, hogy láthatólag kiadott valamennyit a dühéből. Ezután már remélhetőleg normálisabban el lehet beszélgetni vele. Amikor a másik oldalra megy nem követem.
- Váltsunk témát! Monca, milyen zenét is szeretsz? - ekkor megvárom míg válaszol, már ha válaszol.
- Én nagyon szeretem a rock zenét. Sőt, meglepődnél hogy miket hallgatok! Sokan amikor meghallották a kedvenc zenekaraimat, azt mondták hogy nem vagyok normális. Lehet hogy van ebben valami igazság. - ekkor halkan felnevetek, de valószínűleg még így is hallani fogja.
- Még akár Mardisnak is elmennék. Ez alatt nem azt értem hogy a zene miatt. Tudtommal köztük is csak kevesen hallgatnak hasonló zenét. Tudod, a tudás amit megszereztem, az nem teljesen mondható "jónak".
A jó szót kicsit kihangsúlyozom. Egy kicsit elmerengek, eközben a lánynak bőven van ideje válaszolni.
- Esetleg meghívhatnálak egy italra valahol? Engesztelés képen szeretnélek csak elhívni, semmi mást nem akarok. Mondjuk meg kell hagyni, valóban szép vagy. -ekkor elmosolyodok, de ezt ő úgy sem látja.
Naplózva

Nexine Redraven
Eltávozott karakter
*****


Miss Flegma --- 6.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #52 Dátum: 2010. 07. 02. - 15:27:00 »
0

Marcus
Az adrenalin bár eltűnt, a nyoma megmaradt. Olyan volt, mintha foltokban rászáradt volna a bensőmre, és megmerevedett volna, mint egy máz, amitől mozdulatlanná dermedtem. Ismerős érzés volt, cseppet sem szokatlan. Mindig is kissé heves volt a természetem, ebből kifolyólag a jellemem is szélsőséges, tökéletesen tisztában vagyok vele. Azzal is, hogy ez sok embernek nem tetszik, de ez nem érdekel, nem ez zavar ebben a visszásságban, hanem az, hogy én magam sem tudok dűlőre jutni a saját érzéseimmel. Ahogy ott ültem a szélben, hátamat az érdes törzsnek vetve, a fa másik oldalán a fura fazonnal, a haragom nyirkos köddé vált. Hátra döntöttem a fejem, és lehunytam a szemem. Azt képzeltem, máshol vagyok, egy másik világban, egy másik emberként. Alig jutott el a tudatomig Marcus fecsegése.

- Ami jó - vágtam rá. Nem hittem, hogy bunkónak hangzom, nem is ez volt a célom már, egyszerűen megszoktam, hogy nem cseverészek, hanem odavetek pár mondatot, és eltűnök, ha valaki nem szimpatikus. Valamiért mégis úgy éreztem, nem ártana, ha nem csak az olyan emberekkel foglalkoznék, akik közt felnőttem. Csak valamiért nem tudtam elképzelni erről a Marcusról, hogy olyan kellemes és jó alak lenne, mint amilyennek beállítja magát. Nem is kellett sokat várnom, hogy kibújjon a szög a zsákból. Az első, "még akár mardisnak is elmennék" mondattól csak elkerekedett a szemem, és kiegyenesedtem, de mikor folytatta, kitört belőlem a kacagás, nem minden gúny nélkül. - Tudod, Marcus, a "mardisok" többsége ravaszabb annál, hogy ilyenfajta játékokkal vegyenek rá mást, hogy infókkal szolgáljanak. Vagy épp agresszívebbek - vontam vállat, még mindig mosolyogva, és megint elhajítottam egy követ, ezúttal már enyhe kis derűvel. - Egy hollóhátastól ennél intelligensebb vagy kifinomultabb módszert vártam volna. Ami pedig engem illet, hát rólam gyakorlatilag csak olyan tudást fedezhetsz fel, ami abszolút nem mondható "jónak", úgyhogy nem vagyok túl érdekes.
Az utolsó szót ugyanúgy megnyomtam, mint ő, még a fejemet is illegettem hozzá, de biztos nem látta. Hirtelen dúdolni támadt kedvem.

- Aha, semmi mást, mi? - kérdeztem vissza. - Maximum megint megcincálni egy kicsit az idegeim, hm? Áh... - döntöttem vissza a fejem, és tekintetem a megtépett lombkoronába fúrtam. - Semmi kedvem bájologni, ahhoz meg főképp, hogy esetleg leitass vagy megmérgezz, te hős lovag... Tudom! - mondtam egyből. - Eszedben sincs.
Hiába az enyhe igyekezet, nem tudtam magam meghazudtolni, a bizalmatlanság nem olyasmi, ami egyik percről a másikra eltűnik. Ráadásul újdonsült barátocskám nyíltan kifejtette, hogy nem a legjobb alak a környéken. Legutolsó mondatára csak prüszköltem. Ha annyi knútom lenne, ahányszor ezt vagy hasonló megjegyzést hallottam... Furcsa vonásaimat sokan vonzónak találják. Én visszataszítónak. Persze meg kell hagyni, annak sem örülnék, ha valaki odaállna elém, hogy hé, de rusnya vagy!

- Oké, egyezzünk meg - csúsztam kicsit arrébb, hogy ha nagyon megerőlteti magát, láthassa az oldalamat. - Itt maradok, és hajlandó vagyok megtűrni téged magam mellett, mi több, még beszélek is hozzád, ha muszáj. Cserébe pedig hagyod a személyeskedést. Áll az alku?
Én magamban egészen reális kompromisszumnak tartottam magamhoz képest. Persze eszembe jutott az is, hogy talán nem épp az utolsó békés nyári napomon kellene a lelkemben még fellehető enyhülést előcsalogatnom, és nem ilyen személyek számára, de valahol mindent el kell kezdeni.
Naplózva
Oldalak: 1 2 3 [4] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 12. 26. - 14:09:11
Az oldal 0.116 másodperc alatt készült el 37 lekéréssel.