+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Mirabella Harpell (Moderátor: Mirabella Harpell)
| | | | |-+  Pszichológusnál
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Pszichológusnál  (Megtekintve 837 alkalommal)

Mirabella Harpell
[Topiktulaj]
*****


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2022. 06. 04. - 05:37:07 »
+1

To Mr. Shelby
2003. június 4.

 


De mire jó úgy ez az élet,
Hogy ha futnod kell amíg éled?!


Megálltam a Szent Mungó hatodik emeletén, balra a második ajtó előtt, de nem mentem még be rajta. Nem sürgős, hogy a pokolba kívánjak jutni.
Néztem még egy pillanatig az iroda ajtaján a nevet, és arra gondoltam, miért pont ez a név? Talán az egyetlen musztáng, ami kiborít, az ez a fajta. Mert ez autó. És az autókról Luna jut eszembe. Rá pedig most nem akarok gondolni. Sem semmi más nyűgömre. Csakis egyre.
Nem, Digby professzornak is csak és kizárólag a tűztől való erős félelmemet adtam elő, és valóban, csak is azért  kérdezkedtem el a hétvégéről ahelyett, hogy a vizsgákra tanulnék, meg a társakkal tölteném az utolsó évem utolsó napjait. Emmi más problémát nem akarok ezzel az agyturkásszal megbeszélni, csak ezt, ami tulajdonképp egy hatalmas gyengeségem. Hátrány lehet a fehér hajú, bőrkabátos pasassal szemben, ráadásul ő ismeri is ezt a gyengepontomat, és már ki is használta ellenem. Ez még egyszer nem fordulhat elő. Ráadásul az animágus alakom is tűzfóbiás, és egy rémült lovon még akkor is nehéz uralkodni, ha az te magad vagy. Hát még, ha emberként se tudsz úrrá lenni ezen a félelmen. Segítségre van szükségem, szóval itt vagyok. És benyitok mindjárt. De csakis emiatt.
Szép rendelő volt egyébként. Fényes, tiszta, csokissüti az asztalon, cuki kutyusos fénykép a falon, szunyáló pasas az egyik bőrfotelben. Ez utóbbira mondjuk rácsodálkoztam kicsit.
- Oké… Khm…
Visszanéztem, késő-e még kopogni az ajtón, aztán végülis bekopogtam - vagy ki? Szóval kopogtam, hogy felkeltsem az ipsét.
- Jó reggelt, Mr. Shelby. Mira Harpell vagyok, időpontra jöttem.
Nem voltam még ilyen helyzetben, de valahogy innen-onnan úgy tudtam, le szoktak ülni, úgyhogy ha kínált hellyel, ha nem, én azért helyet foglaltam egy másik, kényelmes és süppedős ülőalkalmatosságban. Valóban, elég jó lehet ezekben aludni, de gondolom itt Shelbyn kívül nem sokan szoktak. Vajon kik ültek itt előttem? Vajon hozám képest bolondabbak? Kicsit el is szomorított a tény, hogy itt kötöttem ki én is, és szembe kell néznem a saját nyomorommal. De ha erősebb akarok lenni, gondolom muszáj.
- Azért vagyok itt, mert nagyon félek a tűztől. És ez… megnehezíti az életemet. Szóval nem tudom, remélem lehet ezen segíteni. Hipnózissal, vagy valami agyturkász izével… Bocsánat, nem ismerem a szakszavakat. De lehet, hogy van erre mondjuk valami pszichológiai varázslat, hogy ne féljek?
Mentegetőztem, de igazából kicsit tereltem is a dolgot. Nekem ez az ülj le mellém, és mondj valamit dolog nehezen ment, főleg ebben a témában. A legjobb volna tényleg, ha nem is kéne megszólalnom, csak megbűvölne valahogy, és kész, köszi, kalap, kabát.


Naplózva


Matt Shelby
Eltávozott karakter
*****


hide the truth

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2022. 06. 13. - 17:40:27 »
+1

e g y m á s s z e m é b e n
Nellie Nott


2002. május 23.
alaktalan a lelkem, mint egy kiköpött rágógumi


zenéd: nyitva hagytam cucc



A reggelek valahogy mindig olyan andalítóak. Már a harmadik kávén voltam túl, és még nem érzem magamban azt, hogy képes lennék meghódítani a világot. Vagy éppen azt, aki a velem szemben lévő székben foglal helyet. Álmosan keltem, álmosan hoppanáltam, el is hagytam út közben aszt hiszem valamimet, ami legalább nem testrész volt. És álmosan ültem be a székembe is. Lehet tényleg igaz, amit a keleti kultúrák vallottak. Minden este az ember meghal, ezért a japánok minden este írtak egy búcsú haikut. Meg a szamurájok akkor is, amikor harcba mentek. És akkor is, amikor a sappot elékövették. Lehet velem van a baj, mert nem írtam búcsú izét? Mindenesetre tényleg úgy érzem magam, mint aki a hamvaiból támadt fel, és még inkább visszahalna egy két percre. Órácskára. Talén most is Nellie Nott fog felébreszteni, ahogy annyiszor megtette már. Egészen hozzászoktam, bár amikor megjegyeztem, milyen jóasszonyosan cselekszik, azt hittem mentem meg is öl.
Ha azt vesszük alapul, mik is az álmok, és azon belül is mik a rémálmok, akkor talán tényleg kis halálokról lehetett szó. Az én álmaim ugyan azok  voltak, mindig ugyan azt mutatták. A sötétséget. És anyám apám. Én pedig ugyan úgy sodrótam benne, mintha nem tudnám mi következne, Mintha nem láttam volna eleget. Éppenséggel emiatt is éreztem úgy magam, mintha sosem aludnhatnék rendesen. De azért próbálkoztam. Abból bajom úgysem lehet. Sokkal jobb felszínesen ellébucolni, mint hogy én is szembenézzek a traumáimmal.
Kopogást hallottam a távoli sötétséégből, aztán egy kislány hangját is, így fél szemmel felnéztem.
- Jó reggelt, Mr. Shelby. Mira Harpell vagyok, időpontra jöttem - egy kis idő kellett míg leesett nekem, mi is történt de szerencsére addig lée is ült. Én pedig megrézhattam magam.
- A reggel a nap legrosszabb része - nyögtem egyet, majd kihúztam magam, hogy hivatalosabb is legyek, de megnyerő maradjak. Lebegtettem felé csokissütit.
- Azért vagyok itt, mert nagyon félek a tűztől. És ez… megnehezíti az életemet. Szóval nem tudom, remélem lehet ezen segíteni. Hipnózissal, vagy valami agyturkász izével… Bocsánat, nem ismerem a szakszavakat. De lehet, hogy van erre mondjuk valami pszichológiai varázslat, hogy ne féljek? - hadarta el  alány, mire csak egy halvány mosollyal megcsóváltam a fejem.
- Ha lenne erre varázslat, nem kellenénk - mondtam a keserű iagzságot. ELnéztem a lányt, aki ideges volt. De ki nem az? A félelem az élet dolgait gúzsba köti. És talán nem is alaptalanul. Harpell, Harpell. ismerős volt a néz. Mintha pár halálfaló társam annak idején emlegettek volna valamit. Valami farmról és tűzről. De ha ő az - és ez nem biztos -, hosszú út fog előtte állni.
- Rendben van. A félelem okait feltárni nehéz, főleg ha mélyen vannak. Főleg, ha trauma. Amikor egy trauma előjön, nem a jelenben létezünk, hanem a múltban. Annyi idősek leszünk, ahányzsor csak szembe találkozunk bizonyos helyzetekkel, mint amennyi idősen ezt elszenvedtük. És úgy is fogunk viselkedni.  De először is beszélgessünk. Lazuljunk el. Ma csak megismerkedünk - mondtam és bíztatóan elmosolyodtam. - Szóval mesélj egy kicsit többet magadról. Ki vagy te igagzából?
Naplózva

Mirabella Harpell
[Topiktulaj]
*****


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2022. 06. 22. - 06:55:21 »
+1



- A reggel a nap legrosszabb része.
Udvariasan bólogattam, bár a pár hónapnyi napfelkeltével-kelés hatására már egyáltalán nem éreztem magam hétalvónak. Valahogy megszoktam, ráadásul nem tudom… Van valami a napfelkeltében, ami, főleg, ha zsinórban minden reggel látom, párban a napnyugtával, elgondolkodtat. Minden nap végig kellett néznem, ahogy az az óriási tűzgömb vörös fénnyel felkúszik a látóhatárra, aztán pedig este, ugyanolyan vörösen és tüzesen lenyugszik. Furcsa, mert az is tűz, de annak köszönhetjük az egész földi életet, és mindent. Szóval… Jobb lenne megbarátkozni a tűzzel. Mert valahonnan onnan fentről ered az is.
- Ha lenne erre varázslat, nem kellenénk.
Idegesen mosolyogtam, és kelletlenkedve bólintottam is arra, amit mondott. Jó, hát nem mondom ki nyíltan, de nagy titkot se csinálok belőle, hogy minél hamarabb megoldjuk ezt a problémát, és minél kevesebbet kell itt lennem vele, annál jobb. De ő meg erre ismerkedni akar. Hát csodás.
- Rendben van. A félelem okait feltárni nehéz, főleg ha mélyen vannak. Főleg, ha trauma. Amikor egy trauma előjön, nem a jelenben létezünk, hanem a múltban. Annyi idősek leszünk, ahányzsor csak szembe találkozunk bizonyos helyzetekkel, mint amennyi idősen ezt elszenvedtük. És úgy is fogunk viselkedni.  De először is beszélgessünk. Lazuljunk el. Ma csak megismerkedünk. Szóval mesélj egy kicsit többet magadról. Ki vagy te igagzából?
Kinyitottam a számat, aztán becsuktam, és egy kicsit csak bámultam rá, finoman hátradőlve ebben a jókora, süppedős bőrfotelben. Mit is mondja? És mennyit is mondjak abból, ami az igazság, de nem feltétlen akarok róla beszélni? Hogy azért elég legyen egy megoldáshoz…
- Nincs annyira mélyen az a trauma. Pontosan tudom, hogy azért félek a tűztől, mert három halálfaló rágyújtotta a családomra a gazdaságunkat. Szórakozásból. Mindent elégetek. Embert, haszonállatot, épületeket. Versenylovakat és marhákat tenyésztettünk. És tudja, a szalma meg a széna hamar ég.
Csak ahogy beszéltem róla, és ahogy vissza kellett gondolnom is, túl élessé vált az emlékkép, ahogy felcsapnak a lángok, és fújtat az égő szőrű, megvadult bika. Megint kezdett elmosódni a határ a fejemben lévő kép és a valóság között, az orromba tódult a keserű füstszag és a mellkasomban éreztem az izzó parázs forróságát. De megráztam a fejem, és gyorsan másfelé tereltem a beszélgetést, meg azzal együtt a gondolataim.
- Tíz voltam akkor. Vagy tizenegy. De még nem Roxfortos. Úgy menekültem meg, hogy akaratomon kívül elhoppanáltam.
Ha belegondolok, a hoppanálás azóta is jól megy. Ahogy lehetet, letettem a vizsgát. Talán emiatt úsztam meg akkor is.
- Aztán a nagynénémnél laktam, aki részeges, és utálja a varázsvilágot. Nem engedett a Roxfortba sem, csak később, úgyhogy egy ideig könyvekből tanultam, meg ahonnan tudtam. Aztán egyszer csak megszöktem. És nem is fogok visszamenni soha. Találkoztam egy kedves pasassal, aki befogadott. Ennyi.
Halk sóhajjal dőltem hátra megint, és próbáltam valami sötét és fekete helyet találni, ahol nyugtathatom a szemem, hogy a tűz emléke ismét kialudjon. Legalábbis a nagy lángok. Mert azért az emlék ott parázslik, mindig, és elég egy fuvallat, hogy a lángnyelvek újra felcsapjanak. De azért vagyok itt, hogy ez megszűnjön.
- Ha tüzet látok, vagy csak szóba kerül, nagyon valóságos emlékképeket látok. Mintha ébren álmodnék, vagy látomást látnék…. De így, hogy tudjuk az okát, talán könnyebb lesz megszüntetni is ezt, nem?


Naplózva


Matt Shelby
Eltávozott karakter
*****


hide the truth

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2022. 07. 13. - 13:41:24 »
+1

h a m u h í d
Mirabella Harpell


2002. júmius 4.
alaktalan a lelkem, mint egy kiköpött rágógumi


zenéd: nyitva hagytam cucc



A kislány olyan zavart mutatott, mint akik egy ismeretlen helyzettel először találkoznak, és fogalmuk sincsen, hogyan is kedjenek neki. Mint amikor egy dolgozatban olyan kérdést kell megválaszolni, ami el sem hangzott a tananyagban. Az élet tele volt ilyen váratlan meglepetésekkel, ahol fel kellett találni magunkat, vagy őedig előszedni valami random tudást az agyunk mélyéből, hogy jussunk is valamire. Monjduk előrébb. Álmos voltam, ugyan, de lassan egészen éberré váltam. A lány szeme különlegesen csillogott, és miközben kereste a szavakat is próbáltam egy kicsit megismerni. A tétova mozdulatokból, és abból, hogy milyen bátorságra vallhat az, hogy fél egy olyan dologtól, ami az emberiség történetének a szerves része. Életed az, életet vesz el. A tűz pusztító volt, de a pusztítás után megújulhatott a föld. Ez a kettős természete pedig egyenesen lenyűgöző volt.
Ahogy bólogatott kissé az az érzésem támadt, hogy sitty-sutty meg szeretné oldani ezt a problémát, ám egy traumáról volt szó, ami nem feltétlenül oldódott fel úgy... napok alatt. És a fejlődés mértéke és üteme a pAcians lelkétől is függött, meg attól mennyire mert tükörbe nézni. Előre döltem hát, és a magyarázásom után kíváncsian hallgattam a válaszát.
- Nincs annyira mélyen az a trauma. Pontosan tudom, hogy azért félek a tűztől, mert három halálfaló rágyújtotta a családomra a gazdaságunkat. Szórakozásból. Mindent elégetek. Embert, haszonállatot, épületeket. Versenylovakat és marhákat tenyésztettünk. És tudja, a szalma meg a széna hamar ég.
Erre felvontam a szememet, de nem szóltam közbe, csak egy kimért bólintással vártam, hogy folytassa. Persze így más ismerősebb is volt az eset. Még szerencse, hogy nem én voltam az egyik halálfaló aki ezt tette. A szeme a lánynak néha úgy villan, hogy képes lenne az egészet megtorolni.
- Tíz voltam akkor. Vagy tizenegy. De még nem Roxfortos. Úgy menekültem meg, hogy akaratomon kívül elhoppanáltam - erre megint csak bólintottam, aztán egy tollal az előttem lévő füzetbe jegyzetelni kezdtem, aminek az elejére felírtam a nevét is. Nem írtam le mindent magamnak készítettem vázlatot. Egy gyerekként elszenvedett, ilyen mértékű trauma bélyeg lehet bárki lelkén. És nem lehet csak egy kis apró fejrzázással, ahogy az imént csinálta, elseperni ezt. Mert még visszafújja a szél. De ilyenek ezek a kamaszok. MIndennel csak sietni akarnak.
Aztán a nagynénémnél laktam, aki részeges, és utálja a varázsvilágot. Nem engedett a Roxfortba sem, csak később, úgyhogy egy ideig könyvekből tanultam, meg ahonnan tudtam. Aztán egyszer csak megszöktem. És nem is fogok visszamenni soha. Találkoztam egy kedves pasassal, aki befogadott. Ennyi.
- Szóval ennyi - hűmmögtem egyet és a szeplős arcot fürkésztem. A hangomban nem mutattam ki különös érzelmet, csak megint bólintottam. Közben azon járt az agyam, mikor engedte ki magából mindezt. Nem mintha olyan könnyű lett volna. Én is azzal a szobával álmodtam minden nap.
- Ha tüzet látok, vagy csak szóba kerül, nagyon valóságos emlékképeket látok. Mintha ébren álmodnék, vagy látomást látnék…. De így, hogy tudjuk az okát, talán könnyebb lesz megszüntetni is ezt, nem?- megrázom a fejem, és sóhajtva kínálok felé még egy pálcaintéssel sütit.
- Az, hogy elmondta, Miss, mik adták a mély sebeket, még nem jelenti azt, hogy könnyebben a végére érünk. Ez a folyamat hosszú, a páciens lelkétől is függ milyen mértékben képes a terápián együttműködni, vagy mennyi idő elteltével képes szembenézni vele. Most elmondanám, hogyan is fog történni mindez. - tartottam egy kis hatásszünetet, majd vettem én is a sütiből, és aztán belekezdtem a folyamat ismertetésébe.
- Ez még viszonylag egy új módszer, ami meglehetősen hatásos. Az első szakasz a biztonság megteremtésének szakasza. Lényegében itt arról van szó, hogy hogyan tudja az ember önmagát kontrolláni abban a helyzetben, ha a traumatikus élmény elevenedik meg előtte. Jelen esetben a tűz közelében.  A második szakasz az emlékezés és gyász időszaka. A fő célkitűzés ebben az időszakban a traumatikus élmény emlékeket, érzéseket és jelentéseket tartalmazó elbeszélésének megteremtése, amely a traumatikus élmények integrációját segíti elő. A harmadik szakasz a visszakapcsolódás szakasza. A szakasz legfontosabb elvégeznivalója az intimitás (újbóli) megteremtése és az identitás megalkotása vagy újrafogalmazása. Ez a szakasz a terápiás folyamat integrációja is, a terápia során szerzett belátások összegzése* - magyaráztam.
- A feloldást kell elérnünk, és azt hiszem egy olyan esetben, mint önnél, Miss Harpell, nem csak a tűztől való félelmen, hanem a családtagok, a biztonságos otthon, a szeretett háziállatok iránti gyászt is fel kell dolgoznunk. - pillantottam rá, és őszintén reméltem, hogy tisztában van a helyzetének komolyságával. Akárhová is akar majd menni továbbtanulni, ez amíg nincsen feloldva benne, az életét megkeserítik. És minél később kezdődik el a terápia, az elméje annál jobban fogja a felgyülelmett, kezeletlen dolgok alól elveszíteni a kontrollt.



 Gyász, krízis, trauma és a megküzdés lélektana
Naplózva

Mirabella Harpell
[Topiktulaj]
*****


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2022. 07. 24. - 13:26:14 »
+1



- Szóval ennyi.
Bólogattam, s közben a pasast tanulmányoztam. Eddig fapofával jegyzetelt, most olyan profi megértő képpel hümmögött. Vajon hány ilyen sztorit hallott? Kicsit megnyugtatott a tudat, hogy az én történetem talán csak egy a sok közül, és bár nekem nehéz erről beszélni, őneki semmi meghallgatni. Ha nem írná le, talán elfelejtené. Vajon létezik olyan agyturkász, aki a szolgáltatás részeként a kezelés végén kitörli ezeket az emlékeket, a titoktartás részeként?
- Az, hogy elmondta, Miss, mik adták a mély sebeket, még nem jelenti azt, hogy könnyebben a végére érünk. Ez a folyamat hosszú, a páciens lelkétől is függ milyen mértékben képes a terápián együttműködni, vagy mennyi idő elteltével képes szembenézni vele. Most elmondanám, hogyan is fog történni mindez.
Nagyot sóhajtottam. Pedig már ez is nehéz volt. De azért nagyon kíváncsivá tett, hogy mi a terv ezután, ezért kicsit előredőltem a székben, és figyelmesen hallgattam. Tulajodnképp már ez jó volt, hogy nem nekem kellett mondani még valamit.
Elsőre teljesen jól hangzott, igen. A biztonság megteremtése fontos lenni. Jobb lenne, ha nem esnék transzba a tűz említésétől is. Na de ez nyilván mivel jár? Tűzzel. Úgyhogy gyanakodva hallgattam tovább. Remélem, nem akarja itt mindjárt lángragyújtani a jegyzeteit, mert új módszer ide, hosszú terápia oda, én elszaladok a picsába és vissza se jövök. Inkább inentől mindig hordom a tűzszűrős napszemüvegem.
Ahogy tovább hallgattam, a balsejtelmem egyre csak nőtt. Amikor meg az intimitásról beszélt, beugrott, hogy ki tudja, ezek a pszichológusok is milyen hátsó szándékokkal tévednek erre a pályára. Vajon hány pszichológusból lesz menet közben őrült zaklató, vagy épp tömeggyilkos?
- A feloldást kell elérnünk, és azt hiszem egy olyan esetben, mint önnél, Miss Harpell, nem csak a tűztől való félelmen, hanem a családtagok, a biztonságos otthon, a szeretett háziállatok iránti gyászt is fel kell dolgoznunk.
Ahogy sorolta, én meg pislogtam rá csendesen - és előadva a figyelmest - egyre inkább az az érzésem volt, hogy “de nincs kedvem ehhez…” Végülis… Lett valamilyen otthonom. Nem is akármilyen. Lett valamiféle családom. Na az aztán pláne nem akármilyen! Oké, a biztonsága megkérdőjelezhető, de legalább nem unalmas. És a háziállatok…
- Velem volt akkor a lovam. És azóta is. Ő az egyetlen, aki azóta is velem van.
Elhallgattam, mert azért ennél tovább ebbe nem akartam belemenni. Mert van abban a  ménesben még illegális, USA import félegyszarvú, és egy félvad kelpie is. Hogy a saját magam lóvá válási projektjéről pláne ne is beszéljek.
Egyáltalában, semmiről másról se. Jobb lett volna felállni és elmenekülni. Igen, valószínűleg itt majd tűzzel fog riogatni. Most kéne kereket oldanom, de amíg ezt nem küzdöm le, valóban. Megkeseríti az életem, és ellehetetleníti a céljaimat. Úgyhogy…
- Rendben, csináljuk. Év vége után jobban ráérek majd. Akkor elkezdhetjük ezt az… új módszert. Köszönöm, hogy segít - tettem hozzá, mert hát nem ő tehet róla, hogy utálom ezt az egészet. Bár, lehet, legközelebb nem keltem fel, hagyom aludni Csipkejózsikát. Ha mára mindent megbeszéltünk, akkor megkönnyebbülten intettem búcsút, és hagytam el a rendelőt.


Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.091 másodperc alatt készült el 35 lekéréssel.